Szijjártó Péter gyalázatos politikai kampánybeszédet mondott Montreálban október 23-án

2016 október 24 1:20 du.68 hozzászólás

Szijjártó Péter, az Orbán kormány Kanadába látogató külügyminisztere nyers fideszes kampányrendezvénnyé igyekezte lezülleszteni a montreáli Magyarok Nagyasszonya Egyházközség dísztermében tartott megemlékezést az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója alkalmából. Ódor Bálint nagykövet kíséretében jelent meg a külügyminiszter és a Kanada Világa című honlap éles (és jogos) kritikája szerint, a külügyminiszter arra használta fel a római katolikus templomban rendezett megemlékezést, hogy fideszes propagandára támaszkodva gyűlöletet szítson és politikai szédítést rendezzen az elsősorban idős, Magyarországról évtizdezek óta elszakadt montreáli magyarok körében.

„Akik 1956-ban arra kényszerültek, hogy elhagyják Magyarországot, hosszú időn keresztül türelmesen várakoztak a szomszédos Ausztriában, hogy befogadják őket, tisztelték és tisztelik új hazájuk törvényeit, nem építettek párhuzamos társadalmakat, és hozzájárultak új hazájuk sikerességéhez”–mondta Szijjártó, aztán hozzátette: „Nekünk, a ma élőknek – akik a magyar emberek felhatalmazása alapján az ország vezetésében szerepet vállalunk – először is azt a fontos tanulságot kell levonnunk, hogy mindig ellen kell állni olyan külső nyomásnak, amely el akarja venni a szabadságunkat vagy a szolidaritásunkat, 1956 azt is világosan mutatja, hogy ellen kell állni minden olyan kísérletnek, amely a legapróbb módon is a szuverenitásunkat vagy a szabadságunkat akarja kockára tenni.”

Szijjártó beszédére reflektálva jelentett meg szerkesztőségi álláspontot a Kanada Világa, melyben a lap megjegyzi:

„Kanadában továbbra is értelmezhetetlen az a fajta kettős beszéd, melyet a magyar kormány küldötte Kanadában méltat és szeret, saját otthonában pedig gyűlöletkampánnyal és népszavaztatással utasíttat el. Kanada nem népszavaztat, nem költ milliárdokat gyűlöletkampányra, csupán teszi a dolgát, és hozza be az elesett és kiszolgáltatott embereket a menekülttáborokból, emberségesen mint ezerkilencszázötvenhatban. Szijjártó Péter ezzel szemben egész egyszerűen a nemzetközi jogok és egyezmények alapján pontosan meghatározott menekült és menekült között tett különbséget Montreálban ahelyett, hogy a két kormányt és azok bevándorláspolitikáját, vagy a menekültekhez való viszonyukat hasonlította volna össze. Az egyik menekült típust már-már Göbbels-i módon hasznavehetetlen rossznak sejteti, míg a másikat kizárólag fegyelmezett és jó menekültnek írja le.

(…)

Ma ravaszdi módon az egészpályás letámadás nem kívülről, hanem belülről veszélyezteti a magyar emberek szabadságát, az emberek szabad vélemény-nyilvánítási jogát, a sokszínű sajtó szabadságát, a civilek mozgalmát, és egyúttal a jogállamiságot megspékelve azért egy kis orosz energiafüggőséggel is. Ez a belülről támadó fenevad lopózva tör a magyar emberekre..”

Szijjártó Péter az Ottawai Magyar Házban, 2016. október 23-án, ahol felmelegítette az aznap már egyszer Montreálban előadott kampánybeszédét.

Szijjártó Péter az Ottawai Magyar Házban, 2016. október 23-án, ahol felmelegítette az aznap már egyszer Montreálban előadott kampánybeszédét.

Az Orbán rendszer honlapja szerint, a montreáli magyarok „tapssal többször megszakították” Szijjártó beszédét. Aztán ugyanazt a pártpolitikai előadást az Ottawai Magyar Házban is felmelegítette vasárnap este.

Miközben a montreáli magyarok állítólag lázas tapsviharral ünnepelték azt a külügyminisztert, aki még orbáni vizonylatban is a legvadabb és leglojálisabb pártkatonának számít, Budapesten a megvadult fideszesek a Kossuth téren igyekeztek agyonverni mindazokat, akik ellenzéki oldalról békésen tüntettek a jelenkori magyar diktatúra és párthatalom ellen.

Volt egyszer olyan idő is, amikor a kanadai magyar diaszpóra jelentős része bátran és egyértelműen szállt szembe a magyarországi önkénnyel.  Minden Szijjártó beszéd és minden kába tapsvihar egyre halványabbá teszi ezt a múltat és örökséget.

68 hozzászólás

  • Hát hallottam én is helyben a beszédet. Semmi rosszat nem értetünk ki ebből. Bizony, a magyarok 56-ban is külső hatalom áldozatai voltak, és ez az emlék megmaradt olyanban is mint Szijjártó, ebben semmi pártpolitikát nem érzett ki a montreali magyarság.
    Főleg, semmi gyűlölet keltést nem vettünk észre..
    Igen rövid beszéd volt és aki hallotta nem érzett benne mai politikai üzenetet.

  • Ami meg a menekült témát érinti, bizony más volt a magyar, mint az iszlám vallású menekült.
    Hiszen a magyaroknak európai kultúrájuk, vallásuk azonos volt a helyi kultúrához, nem más, idegen kultúrát és vallást reprezentáltak.

  • mivel nagyívben kerülöm a diaszpórát -pont emiatt- nem mondok semmit??? csak azt, hogy aki odament és meghallgatta az megérdemelte

  • csakhogy kanada 1956-ban és utána egy felsőbbrendű fajt engedett magához, ma meg teszi ugyaezt az integrálódni képtelenekkel.

  • Ami meg a menekült témát érinti, bizony más volt a magyar, mint az iszlám vallású menekült.
    Hiszen a magyaroknak európai kultúrájuk, vallásuk azonos volt a helyi kultúrával, nem más, idegen kultúrát és vallást reprezentáltak.
    A magyar hatóságok senkit sem akartak „agyon verni” otthon a megemlékezésen, néhány forrófejű magyar akarta a fütyülő ellentűntetőket elhallgattatni,.

  • olyan „jó” @figyelő -t olvasni, megtudhattyuk tőle …namitis? hát aszt nem tudom

  • Kedves Chris!

    Nem tudom kitol ideztel, de vicces:

    ” Kanadában továbbra is értelmezhetetlen az a fajta kettős beszéd, melyet a magyar kormány küldötte Kanadában méltat és szeret, saját otthonában pedig gyűlöletkampánnyal és népszavaztatással utasíttat el. ”

    Ahogy a Szijjarto idezetbol nezem, a Szijjarto egyaltalan nem alkalmazott kettos beszedet, nem mondott mast Kanadaban, amit Magyarorszagon. Mindket helyen elegge vilagosan leszogeztek, hogy Magyarorszagnak nincs szuksege a bekeaktivistakra. (Na es a kanadaiak tobbsegenek sincs, azert lett megtapsolva.)
    Hol van itt a ketfele beszed?
    Ez a Kanada Vilaga is valami elvtarsias lap?

    ” Kanada nem népszavaztat, ”

    Ez igaz, es egyben elegge szomoru is.

    ” nem költ milliárdokat gyűlöletkampányra ”

    Arra nem, de arra sokkal tobbet, hogy tonkretegyek az orszagot. Csak egy par link a kedvenc kabitoszeres miniszterelnokodrol:

    https://www.jihadwatch.org/2016/10/canada-trudeau-meets-with-muslim-leader-who-allows-for-wife-beating

    http://www.barenakedislam.com/2016/10/23/canada-prime-minister-justin-trudeau-refuses-to-commemorate-anniversary-of-muslim-terrorist-attack-on-parliament-which-killed-a-canadian-soldier-2-years-ago/

    de ilyeneket tart karokkal varnak es hoznak be:

    https://www.youtube.com/watch?v=awX_9mC8rX4

    ” csupán teszi a dolgát, és hozza be az elesett és kiszolgáltatott embereket a menekülttáborokból, emberségesen mint ezerkilencszázötvenhatban. ”

    Hiaba probalkoztok, nem tudjatok osszemosni a no, zsido es keresztenygyulolo, „vallasukat” parancsra eroszakosan terjesztoket az 56-os magyarokkal. Meg ha minden 56-os menekult AVO-s es koztorvenyes is lett volna, sokkal jobbak lettek voltak, mint emezek.
    Orokzold kerdes, amire soha nem akartok valaszolni: Miert Kanadaba kell jonniuk, miert nem viszik el oket a muzulman orszagok?

  • tropa, a mai kanadai miniszterelnök liberális, hiszékeny ember.
    Ő az, aki mindig jófiúnak akar látszani, gondolkodás nélkül.
    Sajnos, ennek viszont Kanada issza meg a levét.

  • Göllner András

    Látom, kijöttek az álnéven cirkáló fajvédők a takaró alól. A Figyelőről tudjuk kicsoda-. Bencsics Klára évek óta úgy nyeli a Fidesz által ide hajigált hazugságokat, mint egy kacsa a galuskát. Most azt is kimutatta, hogy alsóbbrendűnek, nem közénk valónak, alkalmatlan kanadaiaknak tartja az itt békésen és sikeresen beintegrálódott muzulmánokat. Szeretném tudni mi a véleménye a Tótokról a Muszkákról, Szlávokról, a Cigányokról a Bibsikről, a Homoszekszuálisokról a Liberálisokról, a Románokról, vagy azokról akik csupán lúdtalpasok. Azok se idevalók ugye ? Árad már megint a bűz, a műveletlenség, a gyűlölet, a tahóság a magyar mafia-állam szerelmeseiből. Jobb ha befogjuk az orrunkat, míg itt gerjeszti ezeket az áramlatokat, a kis Szíjjártó, a felcsúti mafia-vezér buzgó jobbkeze.

  • Göllner András

    @ Moshe

    Tudod mit kellene tenned Frankenstein ? Be kéne kapnod egy idegcsillapítót, és le menni alfába. Mázlid van, hogy gyűlöletkeltő dumádért nem ültetnek le. Gondolom ezért is titkolod el a nyamvatt nevedet, gyáva kukackám. Jöhet a moslék, az értelmesebbek e tájon már jó magas lábakra építették a házukat.

  • Göllner András

    Csak egy kérdés!
    Kanada miért nem visz mondjuk 10.000 szorgalmas, beilleszkedni akaró, munkaképes korú 20-30 éves fiatalt Németországból? Miért válogatja a betelepülni szándékozókat?

  • Christopher Adam

    Hatásosabb és ugyanennyire igaz lett volna a cikk, ha mellékeli Ungvári Krisztián képét az arcára festett „vércsíkkal”!

  • Göllner, én sehol nem gyűlölködtem, ellentétben magával.
    Ha az „eszme” ennyire elvakítja, nem lehet beszélgetni értelmesen.
    Lehet rám sárt dobálni, de az AVH sem tudott engem megváltoztatni, Így azt ajánlom, felejtsen el.

  • Nekem a Fidesz semmit sem jelent, nem élek otthon 60 éve, tehát semmi véleményem nincs a mai kormányról. Persze, maga sem él otthon, de tudom, hogy Gyurcsány párti erősen.
    Fogalmam sincs honnan veszi, hogy én Fidesz párti lennék?!
    Már többször írtam azt, viszont a bolsikat utálom.

  • Kedves Figyelo!

    Meglepne, ha a True-dope hiszekeny, naiv kisdobos lenne. Ugyanugy, ahogy Obama elvtars, o is csak jatsza ezt. Azt figyeld amit csinal!

    xxx

    Kedves Bandi!

    Orulok, hogy megertetted, amit irtam. Amikor nem tudsz erdemben valaszolni mindig azt jelenti, hogy szellemi csodbe kerultel es nem tudod mit hazudj az ugyed erdekeben.

    Mellesleg meglepne, ha a Chris nem ismerne a „magyar” nevemet, ugyanis annak idejen szemelyes email-eket valtottam az Ille Istvannal.
    Ha mindenaron fel akarsz jelenteni, kerdezd meg a Christ. Annyit mar tudsz, hogy Edmontonban lakom.

    Abban viszont igazad van, hogy amig a bekeaktivistakat szabadon engedik, barmit is csinalnak, engem lecsuknanak vagy 50 evre „gyuloletbeszedert” annak ellenere is, hogy abszolut semmi gyulolet nincs se bennem, sem az irasaimban. De nektek valahogy szuksegetek van az ellenzek elfojtasara, hogy zavartalanul tudjatok tovabbra is tonkretenni Kanadat.
    A gyuloletbeszed torveny is csak erre jo, foleg amilyen pongyola modon van megfogalmazva. Barkire ra lehet fogni ezt a „hatalmas bunt”, ha nem ert egyet barmivel. Ez az igazi szolasszabadsag labbal tiprasa, nem amit az Orban muvel Magyarorszagon. Csak ti megbizhato, jo elvtarsak ezt nem akarjatok eszrevenni, ami nyilvanvalo, hiszen ti vezettetek be a tobbseg ellen.

  • @mosse aki vagy (vagy nem?)
    szóval, aki olyanokat mint szijjártó pubi és hasonszőrű izéket véd az nem jó úton jár…az tény, hogy imádott kanadánkban nagyon nagy vagy más szóval túlzottan nagy hallgatás megy a „menekültek” szituációjáról ami meg felröppen az meg nem üde… asszem, ott kellene megragadni a tőgyét a szarva között, hogymindenkit egyforma alapon minősítünk: ha azonnal elérték a hájdzsáb meg a többi fölösleges jelmez viselését aszt nem nagyon hallani, hogy hosszú sorokban tűntetnének a: munkát akarunk, munkát akarunk jelszavakkal és táblákkal meg ájfónokkal felfegyverkezve, de az nagy gond a lebombázott kétszobása után, hogy a négy gyerekének nem adnak egyenként egy különbejáratú szobát a hozzávalókkal azaz az ottawai parlamentnél valamivel nagyobb mansion-t amiért nem igen akarnak dolgozni sem hozzájárúlni…mialatt az összes többi bevándorló illegálisan is de 12-14 órákat dolgozik és kegyesen elnézik nekik valamint nem számíttyák be a nyugdíjukba…és mehetnek basement apartment be ahol ugye az olyan amilyen…de az adót levonják még az illegális munkájuk béréből is…azután accentusa lesz neki és nem veszik fel a szakmájában mert néhány kukit nem ismer az újonnan kitalált műszaki rajzokon amiket analfabétáknak rajzikálnak mert ha egy mérnök a megadott méretek és anyag meg tűrésmező alapján nem tudja eldönteni, hogy mi a kardinális pontja a munkadarabnak az adja vissza a diplomáját 25 éves szakmai gyakorlat után is annak ugyanis nem kell a „kuki”

    és a mexico-iak nem akarnak zikkuratokat építeni a Dundas west -en viszont van mecset minarettel

    a liberális kormány és az ő feje megfésűlködhetne hogy mást ne mondjak…kár hogy a Chretien már nyugdíjban van

  • Göllner András

    @ jelszi

    „Csak egy kérdés! Kanada miért nem visz mondjuk 10.000 szorgalmas, beilleszkedni akaró, munkaképes korú 20-30 éves fiatalt Németországból? Miért válogatja a betelepülni szándékozókat?”

    Azér….

    @ Figyelő

    „azt ajánlom, felejtsen el.”

    Hogyan ? Hisz maga felejthetetlen

    @ Moshe

    „abszolut semmi gyulolet nincs se bennem, sem az irasaimban”.

    Bocs. Multkor azt állította magáról hogy mocskos a szája. Akkor csak ennyit: bolond lyukból, bolond szél fúj. A további hülyeségeivel furduljon bátran Bencsics Klárához. Ö mindenre hülyeségre kapható. Ott volt a Szíjjártó Peti beszédén is, és úgy lenyelte a szövegét, mint egy kis-kacsa a nokkedlit.

    Sziasztok magyarok.

  • Figyelő
    2016 október 24
    2:08 du.

    Erről írt pl. a Kettős mérce vagy a Magyar Nemzet is, ahogy a fideszes nénik-bácsik lökdösték a sípolókat, tehát kissé túlzás agyonverésnek leírni ezt.

    Szerintem is nehéz összehasonlítani a mostani menekülteket az 56-osokkal. Nem is annyira a képzettségük és a vallásuk miatt, bár az is gond lehet. Inkább a tömegesség, ami manapság nagyon sokkoló. Régen ilyen nem volt, hogy parányi lélekvesztőkön megindulnak az észak-afrikai országok, és bizonyos ázsiai országokból a Földközi-tengeren Európa felé, pedig régen is voltak sajnos éhínségek és háborúk. Ezt a kanadai menekült befogadást pártolók nem érthetik. Itt az egyszerű határőrnek kell feltartóztatni őket pl. Calaisnál, de már Magyarországon is keresik a rendészeket a szögesdróthoz, hát oda idegek kellenek.

    Az olasz hatóságok előtt le a kalappal, hogy mindenkit kifognak a vízből, de ezt a tempót szerintem már ők se bírják.

  • rodeo36
    2016 október 24
    4:22 du.

    A kvótanépszavazás előtt azt mondta egy roma önkormányzatis a hír tv-n, hogy háromezer roma ment ki Kanadába ebben az évben, inkább velük foglalkozzon az Orbán-kormány.

    A szadesz is mindig azt mondta, hogy azért nem kapnak a romák munkát, mert a magyarok előítéletesek. Soha nem tették hozzá, hogy a romák a Kádár-rendszerben nem voltak túlképezve, és nagy számban dolgoztak a később rendszerváltás „sújtotta” országrészekben.

  • Moshe, remélem megérted, miért kell néha utcaköveket dobálni, amikor az ideiglenesen hazánkban állomásozó göllnerek elmagyarázzák a három műszakban güriző magyaroknak, hogy a rasszizmus és a gyűlöletbeszéd miatt munkakerülővé vált cigányok mellett még pár százezer – a világ 107 országából – idevándoroltat is el kell tartani.

  • Alexander Schneider

    Lehangolo latni, hogy a kanadai magyarokban is ugyanazok az indulatok elnek – ugyanolyan destruktivan – mint a magyarorszagiakban

  • charlie
    2016 október 24
    4:58 du.

    Van előítélet is, de nem ez okozza a tömeges munkanélküliséget. Egyébként Orbán nagyon szép roma felzárkóztatási programokat dolgozott ki – Egymillió új munkahely címmel!

    Talán ha nem Farkas Flóri intézi az EU által fizetett tanfolyamokat, és nem Pintér Sándor minisztériuma szervezi a közmunkát, akkor sikerült is volna. Vagy csak a normális ember másképp értelmezi a siker fogalmát, mint Orbánék. A kormány szerint siker, hogy a sok iskolázatlan tizenhat éves a lombot gereblyézi az árokparton, és ezért fizetést kapnak. Az, hogy nem lehet ezeket a fiatalokat igazi munkahelyre felvenni, mert nem tudja összeadni az 500-at meg a 200-at (megtörtént eset!), már nem szerepel a hírekben.

  • @hazai(?)lámpa(?)

    én láttam a „romákat” viselkedni a Queen street-en… és aszt is ahogy a környéken lakók tágrameredt szemmel nézték (lehet, hogy volt olyan aki rendőrt hívott) meg a hamiltoni kis buzinicc a romákkal asse volt eghy zamat…igaz errefelé nem vitték fel a lovat a 8. emeletre sem a gyesznót mert nehezebb hozzáférni a lóhoz és a gyesznóhoz… és nem csináltak tábortüzet a parkettából???
    igaz a Devla hitre sem akartak rátéríteni senkit és nem is építettek nádkunyhót Queen/Strachan,Shaw környéken a Devlának sok döglött varnyúval és gyíkkkal meg szárított tökkel

  • hazai lámpa
    2016 október 24
    5:46 du.

    Bocs, hogy nem a Szíjártó Petikéhez szólok, de azért írnék még valamit a magyar közoktatásról. Manapság a szakmunkásképzők, amit a fidesz átkeresztelt szakközépnek, a szakközepet pedig szakgiminek hívják – nyitva van a roma fiatalok előtt. Csakhogy manapság a szakmunkás annyi, mint régen volt a nyolc általános.

    A gimnáziumba úgy lehet bekerülni, hogy magánórákat vesz a negyedikes, hatodikos gyerek súlyos ezrekért, matekóra, angolóra. Ugye a nyolcosztályos gimik a legelitebbek.

    Régi vágya teljesült ezzel a liberálisoknak, nem kell a plebsszel együtt tanulni a gyerekeiknek! Ugye Magyar Bálint idejében még ügyeskedni kellett, hogy a romák ne árasszák el a körzeti iskolát, és az egyetemről kikerülők nagy része biztos ne kapjon diplomás állást! Most együtt örülhet a fidesz meg a volt szadesz, kitakarodnak a parasztok a gimnáziumból, ahova „amúgysem valók” …

  • rodeo36
    2016 október 24
    6:08 du.

    Ugyanez van most a menekültekkel. A liberálisok szerint mindenki rasszista, csak ők nem, akik nem a szabolcsi faluban laknak vagy a nyolcadik kerületben.

    Az integrált oktatással nincs bajom, csak az nem integráció, mikor 20 gyereket akarnak 10 közé integrálni, ráadásul azt a tizet is le büdös rasszistázzák már az elején.

  • Kedves Rodeo!

    Nincs szandekomban vedeni a Szijjartot, bar ertelmesebbnek tartom, mint az Orbant. Csak annyit jegyeztem meg, hogy ebben a cikkben is volt egy kis ellentmondas a Szijjartorol.

    De sajnos valoban az van bevandorlas ugyben, amit irsz.

    xxx

    Kedves Bandi!

    Az hogy karomkodom lepten nyomon nem jelenti azt, hogy barkit is gyulolnek. Szegeny apam is a harmadik stroke-ja utan mar csak karomkodni tudott folyekonyan. Genetikus a problema. 🙂

    xxx

    Kedves Hazai Lampa!

    ” Az olasz hatóságok előtt le a kalappal, hogy mindenkit kifognak a vízből, de ezt a tempót szerintem már ők se bírják. ”

    Ez igy van. Csak azt nem ertem, miert nem viszik oket vissza, vagy Maltaba?

    x

    Egy masik hozzaszolasod apropojan:

    ” Csakhogy manapság a szakmunkás annyi, mint régen volt a nyolc általános. ”

    Hat akkor gratulalok! Elertetek az eszak-amerikai szintet. Igaz, itt a szakmunkastanuloknak matematika pl. nincs, csak egyszeru szamtan, es meg arra is keptelenek.

    ” A gimnáziumba úgy lehet bekerülni, hogy magánórákat vesz a negyedikes, hatodikos gyerek súlyos ezrekért, matekóra, angolóra. Ugye a nyolcosztályos gimik a legelitebbek. ”

    Lennel szives ezt reszletesebben elmagyarazni? Nem ertem ez mit jelent.

    xxx

    Kedves Charlie!

    Sajnos valoban vannak alkalmak, amikor csak ilyesmibol ertenek az elvtarsak, vagy az urak. De en nem vagyok az eroszak hive. Kell hogy legyen mas megoldas is.

  • Figyelő írja az ötvenhatos magyar kivándorlókról 1,58-kor:

    „Hiszen a magyaroknak európai kultúrájuk, vallásuk azonos volt a helyi kultúrához, nem más, idegen kultúrát és vallást reprezentáltak.”

    Na persze! Ez egy nagyon bölcs és igaz megállapítás. Akár a kanadai inuit eszkimókat, vagy az indián őslakosságot i fel hozhatjuk példának. Azok is Ázsiából jöttek, s míg ők a Bering szoroson, addig mi a Vereckei szoroson át. – Mindössze ennyi a különbeség. 🙂

    És hát persze a vallásukat tekintve is, ők szintén ősidők óta a sámánista hókuszpókusz bálvány köröli rítusok hívei sőt, némelyek ugyancsak a kitömött és oszlopra tűzött kerecsensólymban – azaz a turulban – tisztelik az ősfoganntatásuk bálványát…

    Ergo:e népek is szinte már tényleg a mi testvéreink.))) 😀 (((

    .

  • Tropa 2,01!

    Írja, hogy „Kanada 56-ban egy . f e l s ő b b r e n d ű . f a j t . engedett magához, ma meg egy alkalmazkodni képtelent.”

    Ajánlom „szíves” figyemébe az előbbi 4,52-es hsz-emet egy faj felsőbbrendűségről.

    .

  • Göllner András
    2016 október 24
    4:24 du.
    @ jelszi

    “Csak egy kérdés! Kanada miért nem visz mondjuk 10.000 szorgalmas, beilleszkedni akaró, munkaképes korú 20-30 éves fiatalt Németországból? Miért válogatja a betelepülni szándékozókat?”

    Azér….

    Köszönöm az értelmes válaszát! Egy elkötelezett liberális, demokrata egyetemi tanártól ez már egy szép eredmény!
    Isten óvja a diákjait!

  • voronyezs
    2016 október 25
    5:14 de.
    Bocsi, de 1956, nem a 19.századnak számit.
    Ti. az akkori indiánok valóban ilyenek voltak, ahogy leírja. A mai indiánok sokkal műveltebbek és gazdagabbak néha, mint a bevándorlók.
    A „vadnyugati” filmek ideje nagyon régen elmúlt, lejárt lemez.
    .

  • De, persze a kultúrájuk nekik egészen más , mint az európaié.

  • Göllner ímigyen köszönt el feljebb pár centivel: „Sziasztok m a g y a r o k !” Végre egy őszinte megnyilvánulása az emeritusnak…

  • Kedves András! Üdvözöllek!
    …”Azér…..”…. , emlékszel : ez egy kicsit olyan beszéd mint amikor horn gyula bácsi azt mondta …” na és!”… Milyen hasonló reagálás!!? De biztos az Orbán a felelős ezé’ is.
    Üdvözöllek Andráska ! Gondolkodásba ejtve!

  • Kedves Lelszi!

    Ha sokaig eroltetsz egy erdemleges valaszt a Bandinktol, elobb utobb meg fogod kapni az „azer” helyett azt, amit a Bandink kedvencz kabitoszeres miniszterelnoke mondott:
    „Mer’ 2016 van.”

    Ebbe minden hulyeseg es aljassag belefer. Csodalom, hogy Bandinknak nem jutott ez az eszebe, pedig hat egymas segget csokolgatjak a True-Dope-al. 🙂

  • György Molnár

    Szíjjártó egy gyalázatos Orbán s@ggnyaló, aki Orbán nélkül semmire nem vinné, még utcaseprő sem lehetne. Halvány gőze nincs a történelemről, csak lázítani és a hányingert ránk hozni tudja…..

  • lelszi
    2016 október 24
    3:07 du.

    Debizony, azokat is befogadja Kanada. Meg a francia, angol, skót, piréz, belga svájci, norveg, svéd bevándolrlókat is. Tod miért? Mert másás a státuszuk: bevándorlók.
    Akiket meg Kanada kiválogat a különböző táborokból, ők a menekültek.
    Egyébként évente-függetlenül a mostani válságtól- összességében kb tizenkétezer menekültet fogad be az ország.

  • Figyelő
    2016 október 24
    1:58 du.

    Aki különbséget tesz ember és ember között akár rasz, fajta, akár vallásuk miatt, az rasszista!

  • Figyelő
    2016 október 24
    3:20 du.

    Aj, aj kedves Figyelő, többször kértem már, hogy definiálja a „bolsikat”, hiszen a KDNP-ben és a Fideszben sokkal többen vannak az egykori állampárból, mint az MSZP-ben. Azt állítja, hogy nem ismeri a Fideszt, mégis mindig szóról szóra felmondja a legfrissebb fideszes lózungokat. Miért néz mindenkit hülyének? Maga az egyik legnagyobb fideszes ezen a fórumon!

  • tóth péter
    2016 október 25
    11:38 de.

    Ez a klasszikus ide kívánkozik:

  • Kedves Terminus!

    Koszi! Megint jot rohogtem a Figyelonek irt valaszodon.

    ” Aki különbséget tesz ember és ember között akár rasz, fajta, akár vallásuk miatt, az rasszista! ”

    Tehat a vallas szerinted elolepett egy emberi rassza, vagy fajja (ez utobbi nem ertem miert kulonbozik a fajtol, de ne firtassuk inkabb)! Nahat!!!!!!!!

    Eljen elvtarsak, igy lehet megbelyegezni, ellehetetleniteni es esetleg meg bortonbe, vagy dilihazba is csukni mindenkit, aki nem ert veletek egyet!

    De miersz allsz meg feluton kedves Terminus? Legyen igy a „bolcs” mondas:

    ” Aki különbséget tesz ember és ember között akár rasz, fajta, akár vallásuk, akar politikai elkepezeleseik miatt, az rasszista! ”

    Ez sokkal faszabb am, mert ez esetben ha nem tetszik nekem, a Mein Kampf, azert is be lehet csukni engem bortonbe, vagy a dilihazba. Esetleg kivegezni…

    Gratulalok! Basszatok meg, ti „liberalisok” tenyleg meg vagytok orulve!

  • falusi

    -Te sem a kérdésre válaszoltál!
    – „.. francia, angol, skót, belga, svájci, norvég, svéd” bevándorlók közül hányan mennek nyelvtudás, szakma nélkül, vallásterjesztőként?
    – Ami az un. menekülteket illeti, eddig több mint 150 ország polgárait regisztrálták Magyarországon menekültként!
    – Magyarországnak vállalnia kéne, hogy az összes piréz menekültet befogadja, azokkal biztos semmi gond nem lenne! 🙂

  • A Terminusnak irtakat elrontottam ezen a helyen:

    ” … mert ez esetben ha nem tetszik nekem, a Mein Kampf, azert is be lehet csukni engem bortonbe … ”

    Az en esetemben nem vitas, hogy a Mein Kampf nem tetszik nekem, de ahogy elnezem Terminus elvtars sokat tanult belole, tehat igy helyes a felmondat:

    ” mert ez esetben ha nem tetszik neked a Mein Kampf, azert is be lehet csukni teged bortonbe „

  • terminus

    „Aki különbséget tesz ember és ember között akár rasz, fajta, akár vallásuk miatt, az rasszista!”
    – De természetesen az iszlám az egy békés vallás, pl. a szunniták és a siiták csak azért ölik egymás, hogy a másik mielőbb juthasson a paradicsomba. Rasszizmusról szó sincs!

  • Moshe Akiva
    2016 október 25
    3:07 du.

    Te egy vicces kis fickó vagy! 🙂

    Minden ma élő ember egy fajba (Homo sapiens) tartozik. (Habár, ha szigorúan nézzük, felhasználva a genetika eredményeit is, akkor minden valaha élt Homo és az előemberek is, de még a csimpánzok is (!) egy fajba tartoznának.) Ezért használom a fajta kifejezést. A rasszista kifejezést tágabb értelemben használom, de azért, (mily meglepő) minden nem fér bele!
    Korábban kell kelned, hogy engem felhúzz! 🙂

  • lelszi
    2016 október 25
    3:19 du.

    Ezt kérdezted: “Csak egy kérdés! Kanada miért nem visz mondjuk 10.000 szorgalmas, beilleszkedni akaró, munkaképes korú 20-30 éves fiatalt Németországból? Miért válogatja a betelepülni szándékozókat?”
    Mégegyszer, ezúttal hátha megis érted: a nyugati (bármelyik) országokból, és néhány keleti blokkból, afrikából, vagy ázsiából, óceániából érkező BEVÁNDORLÓK a hazájukban beadott kérelmeik alapján lettek befogadva. (Persze, kiskapu itt is van, bejössz mint túrista, nyitsz egy céget száz dollárért, minden itt töltött idődet összeadod az útleveleddel tudod bizonyítani, szal, ki-be jársz az országba, megvan a három éved, akkor beadod az állampolgársági kérelmedet..)
    Akik meg a világ különböző MENEKÜLTTÁBORAIBÓL nyújtják be e kérvényeiket, azok MENEKÜLTEK, SIN kártyát kapnak szinte azonnal, munkát vállalhatnak, iskolába járathatják a gyerekeiket, ingyenes ESL nekik, suli alatt szociális segély. Ezt maximálisan egy évig vehetik igénybe. (Ha infant is van a családban, vagy állandó felügyeletet igénylő beteg, akkor tovább.)
    Hogy te mit látsz bele a menekültek terveibe, az a te dolgod. Énmeg itt élek velük, látom az életüket, a fejlődésüket, a gyarapodásukat.
    Ha van még több idióta felvtésed, kérdésed, nyugodtan. Most amúgyis murvajókedvemben vagyok, mint általában minden október végén.

  • lelszi
    2016 október 25
    3:40 du.

    Azért, mert nem értek egyet Figyelővel, és veled, még nem jelenti azt, hogy nem ítélem el a vallási fanatizmust.
    Olyan egysíkúan gondolkoztok, hogy az félelmetes! (Most megborzongtam!)

  • Okostojásunknak…
    A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.
    Amiről Büdöstojás nemzettezsvír csacsog, az meg mitikus rasszizmus egy történelmi vagy történeti konstrukcióként bemutatott „elbeszélést” (vagy vallási hittételt, „isteni útmutatást”) használ fel a diszkrimináció igazolására.
    Nü, lehet „röhögni..”

  • lelszi
    2016 október 25
    3:40 du.

    Van legalább valami halvány lövésed arról, hogy miért gyilkolásszák egymást a szunnik és a siiták? Esetleg arról, hogy a Szent Bertalan éjszakáján mi is történt? Mitől gyilkolászták egymást a protenstánsok meg a pápisták?
    Mert a két vallási csoport között cseppnyivel komolyabb dolgok miatt tört ki az ellenségeskedés..

  • Kedves Terminus!

    A Falusi meghatarozasa, miszerint:

    ” A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális … különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel. ”

    egesz jo. (Persze ki kellett toroljem a hulyeseget belole.) Hogyan fer ebbe bele a vallas? Ha gatyara vetkoztetsz valakit nem tudod milyen vallasa lehet, tehat nem lehet ot megkulonboztetni vallasilag. A bore szinet, a feje formajat, mas testi adottsagait latod, es lehetsz „torzsista” (tribalist), vagy mivel a magyarban nincs ra jo szo, rasszista. (Angolul en is hulyesegnek tartom a kifejezest.)

    Elvileg a vallas a hit mellett egy eszmeiseg. Annak a bizonyos tobbszor is emlitett „vallasnak” eseteben nehez elfogadni, hogy az „oljetek meg vagy igazzatok le azokat, akik nem hiszik amit ti hisztek” valoban valamifele eszmeiseg lenne, tehat ez mar eleve kipottyan a problemankbol.
    (Csak ugy kivancsisagbol megkerdeznem, hogy mi tortenik ha a te meghatarozasod szerint egy kereszteny beter zsidonak, vagy egy zsido keresztenynek? Rasszistava valt, mert nem kedveli az elozo vallasat?
    Kiterjeszthetem ezt arra is, hogy ha nekem nem tetszik egy festmeny, vagy zenedarab es giccsnek tartom, akkor rasszista vagyok?
    Ha nem hiszek egy uj tudomanyos elmeletben, megintcsak rasszista vagyok?)

    Marad tehat a politikai problema. Nekem nem tetszik a nacizmus, a nacikat elitelem, rasszista vagyok? A fasizmus sem tetszik, rasszista vagyok? Ha te is minden politikai mozgalmat, amely szabadrablast es tomegyilkossagot enged meg a hiveinek elitelsz, akkor rasszistava valsz a Falusi hulyesege szerint? Vagy te kivetelnek erzed magad, csak mindenki mas rasszista aki nem ert veled egyet?

    Ha mindezt komolyan gondoljatok, akkor a feltamadaskor Goebbels elvtarsatok konyorogni fog nektek, hogy tanitsatok, meg sok rafer ez ugyben.

  • Kedves Lelszi!

    Rosszul teszed fel a kerdest. Azt kene kerdezni, hogy miert nem a muzulman orszagok viszik el a muzulman menekulteket, akiknek mellesleg nagyobbik reszuk nem is menekult.
    Nem lehet, hogy ok jobban tudjak kik keszulnek Europaba es Eszak-Amerikaba, mint mi es bolcs vezereink?

    Nezzuk meg ezekre a kerdesekre mit fog okoskodni a kanadai es a magyar haza kozos bolcse, Falusi elvtars!

    Abban persze egyetertunk, hogy Kanadanak elsosorban europai bevandorlokat kellett volna hoznia es csak az igazi menekultekbol hozni mashonnan is, akik nem kozveszelyesek Kanadara nezve.

    Meg annyit, hogy szinte kozosen eliteljuk azt, hogy Amerika es Kanada is fogadott be nacikat a 2. VH. utan, de valamiert az elvtarsaknak tetszenek ezek az „uj nacik”, oket imadjak, kuzdenek, hogy minel tobb jojjon beloluk.
    Furcsa logikajuk van.

  • Hát már régen röhögtem ilyen jót….

    „A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.”

    Akkor ezek szerint nem maradt más téma csak az időjárás…azt is csak óvatosan mert a felhő nem lehet „fekete” vagy a hó „fehér” mert már az is rasszizmusnak számít…
    Íme egy kis „oktatóműsor” a hülyeségről:

  • falusi
    2016 október 25
    3:58 du.

    Amit leírtál az mind világos és érthető!
    Ami nem világos: az Európát elárasztók tömege nem ez a kategória, nem adnak be sehová menekültkérelmet, többségük nem is jogosult a menekült státuszra, nem tartják be a tartózkodási helyük törvényeit, stb. Ezeket akarja az EU vezetése kvóták alapján szétosztani.
    Erre kérdeztem, lehet, hogy nem voltam elég világos, miért nem ezekből visz, válogatás nélkül Kanada? Tudom, mert nem bolond!
    De akkor ne Kanadával példálózzunk!

  • falusi
    2016 október 25
    5:32 du.

    Némi fogalmam van! A Szent Bertalan éjszakája (1572) hasonlat kicsit sántít, hiszen a hugenották és a pápisták harca, egymás gyilkolászása az 1500-as évek elején kezdődött és az 1700-as évek közepéig tartott!
    Egyesek az iszlám békességességét emlegetik, közben a több száz irányzat nem ért egyet egymással, még egymás közt is harcolnak! A hittérítés több irányzat célja, az új honfoglalóknak különböző megnyilatkozásaik alapján különösen.

  • Göllner András

    Jelszi, Tóth Peti, Akiva, Figyelő, ötvenhatos.

    Sziasztok. Üdvözöl az egész tanári kar 🙂 🙂

  • Kedves Bandi!

    ” Üdvözöl az egész tanári kar ”

    Koszonom a megtiszteltetest!

    Egyuttal viszonzom az udvozletet a Social Justice Warrior department („egyetemi” „tanszek”) teljes karanak, aminek te nyilvanvalo dekanja vagy.
    Hany tankonyvet irtal eddig „Tarsadalmiigazsag-harcosbol”?

    Ne vedd zokon, ez csak egy oszinte, szivbol jovo kerdes volt, mint amikor a diakod azt kerdi, hogy „Mr. Gollner, is it OK if we just simply flay people who don’t agree with us, or do we have to debone them, too?”

  • Oh my… orexem. Azt akartam irni a Bandinknak, hogy: ” is it OK if we just simply flay people alive”, de az alive kimaradt veletlenul.

  • Jaj!! Kedves Andráska!!!
    Nagyon megtisztelő az üdvözlet a tanárok részéről! Köszönöm!
    Üdvözlöm őket a messzi távolból!
    Reméljük,hogy ez nem csak a Te fejedben született meg!
    Megköszönő üdvözlettel Andráskának!

  • tóth péter
    2016 október 27
    2:13 du.

    Kedves Péter!

    Ne komolytalankodj! Ez ugyanolyan mint amikor az összes liberális demokrata nevében nyilatkozik! 🙂

  • Egy nem idevago, de erdekes cikk azoknak akik szeretnek a Zsido Biblia „rejtelyes” tortenetein gondolkodni:

    http://mosaicmagazine.com/observation/2016/10/five-puzzles-arising-from-the-story-of-adam-and-eve/

    Ezt kene a Bandinknak is tanitani inkabb, mintsem a jovo Social Justice Warrior-jait.

  • Kedves Moshe, tetszett az utolsó link amit betettél.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    Szerintem itt a Moshe az utolsó link. Biztos azért tette be, hogy le vegye magát a lábáról. 🙂

  • Moshe Akiva
    2016 október 24
    11:51 du.

    A kilencvenes évek elején a négyosztályos gimnázium egy gyűjtőhely volt, nemcsak az ment oda, aki egyetemre készült, hanem sokan, akik nem tudtak szakmát választani.

    Ma már alig van négyosztályos, a hat és nyolcosztályos gimnázium van inkább, de egyre kevesebb, kisebb osztályokkal indulnak. Aki ide be akar kerülni, annak már negyedik osztályban különórákra kell járnia. Talán a pesti gimnáziumi tanárok ezért álltak a tanártüntetés élére, mert egyre kevesebb gimnáziumi tanár kell.

    A pesti liberálisok a nagy maffiaállamozástól ugye nem érnek rá a fidesz oktatáspolitikájával foglalkozni. A liberálisok gyerekeinek talán biztos helye van a Deák téri evangélikusoknál meg mittudom én hol.

  • Kedves Hazai Lampa!

    Igy mar erthetobb, valami dereng…

    Remelem nem azt akarod mondani, hogy a 4.-es gyerekek kozul mar nehanyan „gimnaziumba” jarnak 5.-tol!

    Ez koztorvenyes baromsag lenne, hiszen mi lesz azokkal a gyerekekkel akik kesobb ernek, mint pl. a Falusi, a Gollner Bandi es a Banffi Miki akik meg 60 korul se ertek/erik majd el a 10 eves szintet (de eselyuk azer’ meg van ra)?

  • Moshe Akiva
    2016 október 31
    9:43 du.

    „a 4.-es gyerekek kozul mar nehanyan “gimnaziumba” jarnak 5.-tol!”
    Ez pontosan így van. Negyedikes korukban felvételiznek, ami egy külön stressz az ekkora gyereknek. De ez az iskolatípus nem újdonság, mert a kommunizmus előtt is az urak mentek a gimnáziumba meg a gazdag polgárok gyerekei.

  • Kedves Hazai Lampa!

    ” Negyedikes korukban felvételiznek, ami egy külön stressz az ekkora gyereknek ”

    Hat ha lenne fitymam, most leharapnam. Ki volt az az allat, akinek ez az „eszebe” jutott?