Christopher Adam levele a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságához

2016 november 21 9:59 du.87 hozzászólás

A magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának jegyzőkönyvéből kellett megtudnom, hogy én lennék a Demokratikus Koalíció kanadai fiókszervezetének az alapítója. A KMH szerzője – Lázár György – találta meg a jegyzőkönyvet, amelyben Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke számol be a parlamenti bizottságnak – kizárólag fideszes és jobbikos képviselők előtt – a kanadai magyarságról. Sok mindent tudhatunk meg a tizennégy oldalnyi vallomásból, de most kizárólag a jegyzőkönyv engem személyesen érintő részére szeretnék összpontosítani. (A többire majd még a későbbiekben visszatérek.) A jegyzőkönyben olvashatjuk:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Engem azért különösen érdekelne, hogy van egy nagyon szélsőségesen szélsőliberális hangvételű orgánum, a Kanadai Magyar Hírlap, amelyik rendszeresen ilyen gyűlölködő hangvételű cikkeket szokott közölni. Általában a nemzeti napjainkon, nemzeti ünnepeinken, általában a konzervatív gondolattal kapcsolatban, tényleg nagyon negatív és tényleg sokszor gyűlölködésbe átcsapó hangvételű írások jelennek meg ezen a felületen. Kik ezek, kik állnak mögöttük? Honnan, kik pénzelik ezeket az erőket? Mert én úgy gondolom, hogy egyébként nagyon sokat ártanak a kanadai magyaroknak és a kanadai magyarok magyarországi megítélésének is ezek az írások, amik ezen a gyűlölködő portálon megjelennek.

SOMORJAI ÁGNES, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke és magyarországi megbízottja: Akkor mindjárt fűzöm tovább ezt a témát, amit elnök úr fölhozott a képviselő úr kérdésére. Csak annyit mondanék, hogy annak a hírportálnak a vezetője alakította meg a DK kanadai fiókját. Úgyhogy a DK-nak van egy kint bejegyzett kanadai fiókja. Csak ennyit. Akkor azt hiszem, mindent tudunk, nem?

*

Levelem Pánczél Károlyhoz (Fidesz) és Szávay Istvánhoz (Jobbik):

Tisztelt Pánczél Károly Elnök Úr és Tisztelt Szávay István Képviselő Úr!

A magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának 2016. március 22-ei jegyzőkonyvére utalok, amely Somorjai Ágnes, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnökének a beszámolóját foglalta össze a kanadai magyar diaszpóráról. Szávay úr kérdése és Somorjai asszony válasza engem személyesen, illetve lapomat – a Kanadai Magyar Hírlapot – érintette.

Javosolnám, hogy amennyiben kérdései vannak a Kanadai Magyar Hírlapról, annak vélt „szélsőségesen szélsőliberális hangneméről”, arról hogy „kik ezek,” illetve, hogy „kik pénzelik ezeket”, eredményesebb lehet erről magát a lapot kérdezni, annak szerkesztőjét és tulajdonosát. Amennyiben ezt tette volna az Önök bizottsága, akkor le szögezhettem volna, hogy:

1. Nem vagyok és nem is voltam a Demokratikus Koalíció „kanadai fiókjának” a vezetője, sem pedig annak az alapítója. Ilyen fiókszervezet nincs, soha nem is létezett és soha nem volt bejegyezve Kanadában ilyen jellegű szervezet.

2. A Kanadai Magyar Hírlapot 2004 februárjában alapítottam 23 évesen, kanadai születésű és magyar származású egyetemistaként. A lapot akkori garzonlakásomból szerkesztettem a Québec tartománybeli Gatineau városából. Akkoriban a hangsúly a kanadai közéleti hírek magyar nyelvű közlésén volt. Ez könnyen ellenőrizhető az OSZK Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázisán keresztül.

3. A Kanadai Magyar Hírlap egy non-profit vállalkozás. Zsebből, önerőből pénzelem, szerzőink bérmentve, honorárium-nélkül írnak. Az egyetlen alkalom, hogy valaha támogatást kaptunk volna Magyarországról, az a 2015-ös Szabad Sajtó-díjhoz fűződő háromszázezer forint volt, ami elegendő volt arra, hogy Budapestre utazzak és átvegyem a lapom nevében a kitüntetést.

4. Ellenben olyan kanadai magyar szervezetekkel, amelyek közül volt példa az elmúlt másfél évben arra, hogy hatszázezer dollárnál is több állami támogatást kért és kapott a magyar államtól, a Kanadai Magyar Hírlap nem tartja helyénvalónak, hogy a magyar adófizetők finanszírozzák a nyugati diaszpóra szervezeteit, annak sajtótermékeit és egyesületeit.

Tisztelettel:

Christopher Adam
Főszerkesztő
Kanadai Magyar Hírlap

87 hozzászólás

  • Göllner András

    @ Christopher

    Most tényleg nagyon meg vagyok sértődve. Eddig azt hittem én vagyok Gyurcsány Ference előretolt kanadai ügynöke, és most, késve, egy magyar parlamenti jegyzőkönyvből, Somorjai Ágnes asszony szájacskájából, és közvetve, rajted keresztűl, ebből a sajtócikkből kell megtudnom, hogy nem rajtam hanem rajtad keresztül nyomul a Déká kanadában ??? Nahát ez nem szép. Erre nem voltam felkészülve. Nem én vagyok a DK fiókja hanem Te ??? Most már csak azt áruld el, hogy a Te fiókodat hogyan huzigájja a DK, könyörgöm ezt mond már meg nekünk Christopher ? Dől a lé, vagy mi ???? Akkor lesz fizu mindenkinek ??? Akkor már nem kell ingyen dolgoznunk ???? Mindenki erre kiváncsi, a Charlie, a Hazai Lámpa, a Pityi Palko, a Maaaarcsi, a kistótpeti, a Moshe, a Lovas Pisti és a haverja, a Vazelin Ali. Tök égés ez az egész 🙂 Hát nem, Pista ?

    Nehezen fogom ma álomra hajtani fejemet ettől a megalázó hírtől. Mi lesz most velem ? Már csak arra vagyok kíváncsi mit fog ehez szólni a Bencsics mama, és a montreáli Magyar Nagybizottság Vitéz tagozata ?

    Áprés mois, la déluge… 🙂

  • Kedves ÁDÁM!

    Nem értelek, miért ülsz le a rohadék mocsadékkal – férgekkel egy asztalhoz pókerezni, amikor ilyen durván megaláztak, sértettek , meg rágalmaztak ország – világ előtt! Feljelentéssel élj ellenük de ne itt MO.-on ha nem nemzetközi bíróságon – jut eszembe, nekem is keserű a szám ize ha Kanada szót hallom, mert eszembe jut a CETA – az a borzalom, mely segítségével a magyarokat tovább pusztítják mérgezik – tegyetek ott valamit Kanadában, hogy ez ne így legyen!
    Tisztelettel id. Kiss László
    ui: kérdezem van a modern világ spartakusai – nak egy közleménye feltehetem ide:

  • Én egyenesen sértőnek találnám Chris, hogy egy ilyen elegáns, intelligens, szarkazmustól buggyanó kérdéskével el is intéztek…. Hát ezek már reklámozni se akarnak?
    Azért a sugallat adott: Mégiscsak Gyurcsány a legnagyobb fenevad a legnagyobb bankszámlával… Így legalább nem kell Szigetvári Viktor vagy Juhász Péter puritánságával élned a mindennapjaidat.

    Jól értem, hogy ez a Parlamentben hangzott el? Az előző századfordulón nem volt még divat kilopni az anyagot az épületekből és ezért nem volt veszély, hogy rájuk borul a kupola..

    Meg különben is, hogy maradt ki András és a Charta???

  • Magam részéről nagyon hálás vagyok a Kanadai Magyar Hírlapnak, mert sok esetben a tisztánlátást segíti – akár itt ahol élek magyar állampolgárként Magyarországon, akár Kanadában, ahová évek óta van szerencsém eltölteni fél-fél évet – a magyar emigránsok körében. Sajnos Kanadában eddig azt tapasztaltam, hogy sok esetben félretájékoztatják a magyar közösségeket, félreinformálják és abban segít e lap, hogy teljesebb képet kaphasson aki akar a jelenlegi magyarországi helyzetről. Ami a vádakat illeti – nevetségesek! De megszokhattuk már, hogy mindennek akár átvitt értelemben is Gyurcsány az oka… Lassan éppen az ellenkezőjét érik el az ostoba vádakkal, bár számomra a volt miniszterelnök megitélése közel sem egyértelműen pozitív.. Minden esetre köszönöm az eddigi tájékoztatást, sok esetben nagyon tanúlságos!

  • Émmeg aszittem, Miviktorunk keze csak Erdélyig ér el… De lám-lám, itt is tud kavarni…

    Ez már röhejes. Kabaréország lettünk…
    Szegény Hofi mit tudna ebből kihozni… 😀

  • Hála Lázár Györgynek, kiderült egy „csusztatás” ! (Egy élő beszédről készült jegyzőkönyvről van szó, pontatlan rögtönzésről.) Eleve orditó tévedés, hogy a KMH egy DK-s bejegyzett fiokszervezet, hisz a KMH bejegyzésekor a DK-nak még hire-hamva sem volt….! Az, hogy a „szócsöve”, az már közelebb áll a valósághoz: emlékezzünk vissza Ille István kimondottan nivós önvallomásaira vagy a most mind gyakrabban feltünő Kerek-Bárczi ur írományaira.
    Somorjai Ágnes asszonyt személyesen ismerem. Ő a magyarországi hajléktalanok önzetlen segítője, kanadai alapitványok révén. Köszönet ezért Kanadának (is) !

  • 1. Kedves Adam! Először is köszönöm az eddigi munkádat. Másodszor: köszönetem a szüleidnek is szól, akik igaz magyarnak neveltek. Olyannyira, hogy nem itt születve és élve akcentus nélkül beszéled anyanyelvünket, és gördülékenyen írsz magyarul.
    2. Az illetők abban a nevetséges bizottságban természetesen vállalják a párttagságukat. Szávay képviselő néhány idézett mondata pedig mindennél jobban árulkodik arról, milyen a sorsa ma Magyarországon a „szabad” sajtónak.
    A KMKT elnökének talán megbocsátható, hogy nem naprakész a magyarországi eseményekből, és nem tudja, hogy a Szabad Sajtó díjat nem a DK-hoz kötődő alapítvány ítéli oda.

  • Gyurcsány Ferenc is változik, belátta, tanácsadói körét érdemes kevésbé bemocskolódott, mindenkinek lefeküdni nem akaró személyekre cserélni, itt már az új nemzedékkel, Simony Diamond pornószinésznővel látható.
    Cél a liberális munkanélküli fiatal nemzedéknek remény és példamutatás, az idősebb korosztály nosztalgiájának felébresztése:
    …….
    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=885653598232161&set=a.370325213098338.1073741833.100003625863137&type=3
    …….

  • Kerekes Sandor

    Amíg ti magatok között megegyeztek, hogy ki is az ”igazi” áruló, addig rólam szó sem esik? Hát én már semmit sem számítok? What am I? Chopped liver? Hiába rohangáltam a parlamentbe, hogy eláztassam magunkat, írtam a cikkeket mindenfelől, hogy legyen mit és kit átkozni és még csak meg sem vádolnak? És ti ehhez segédkezet nyújtotok, még csak rám se kenitek a felelősséget? Szóval ilyen ”barátok vagytok!” Bástya Elvtársat már meg se akarják ölni! Oh! Tempora! Oh! Mores!
    Ez a Somorjai Ágnes még annál is nagyobb marha, mint amilyennek én ismertem. Honnan van az a rengeteg bőr a képén, egy parlamenti bizottság elött hazudni, amivel persze könnyű lebukni? Ez az elvakultságnak az a hihetetlen magas foka, amit én még elképzelni sem tudtam eddig.

  • Kerekes Sandor

    Elfelejtettem gratulálni, Chris, bocsánat.
    Bejutottál a Parlamentbe, anélkül, hogy megpróbáltad volna. Óriási!

  • Göllner A !

    Jaj, hát te nem tudod hogy a DK igen furfangos szervezet, egyenesen váltott fiókokkal dolgozik, úgy ám – direkte megtévesztésből!
    Bőven lehetsz te az egyik fiók, és még Christophernek is marad, mert tudok amit tudok! -:))))))

  • charlie Kösz a képet. A hölgy nagyon csinos. Igaz, Ő nyíltan csinálja, nem a bokorban. Így nem kell körbe hazudnia a világot mint vezetőidnek. Lehet, hogy erkölcstelen a munkája, de legalább nem aljas képmutató. De látom, otthon vagy a pornó iparban, én nem tudtam, hogy pornósztár.

  • Nagy a derültség és kacagás a derültség frontján:) De a Hofi azért nagyon hiányzik…
    Más: Mi lenne itt és az USA-ban, ha még ez és a Bartus se lenne?
    Teljes sötétség, mint amikor lebénult az áramellátás a keleti parton?

  • Az EGY vezérkar évezredek óta gyárt megosztottságokat különféle ideológiák (kultuszok) gyártásával és ezek köré holdudvarok bevonzásával.
    Történelmileg ezt az istenségek rendszer és az istenkultuszok létrehozásával indítottnak látom.
    Szépen látszik ennek az etnikaizálása is.
    Úgy is, mint szellemiségi és úgy is, mint földre leszületett istenségek biológiai leszármazottai.
    A népünk az isteni rangra emelkedett Nimródtól származtatott. Ebben már ott van a személyi kultusz, ennek csírája is.
    A Görög/Római konstrukcióban már ott van a gladiátor élsport és a köréjük épült, épített szurkolótábor holdudvarok.
    A vezérkar teljesen egyértelműen, eszerint működteti a politikai NAGYCIRKUSZT is. Mégpedig, POLARIZÁLVA.
    Úgy, h aki nem az egyik holdudvarába tartozik, az csak a másikba tartozhat.
    Az aki rosszat szól Orbánról, az csak Gyurcsányista lehet.
    Hazánkban már egy ideje kipukkant a dualista lufi.
    Az EGY vezérkarunk régóta próbálkozik egy olyan „harmadik utas” arculat létrehozásával amelyet képes a választási paródián trónra ültetni.
    Ilyen próbálkozás volt a zöld demagóg LMP (élén a Szakosics unokával), és a Jobbik, mint pártok. Ezek bebukása után jött a pártok koalíciója próbálkozás.
    Mára DE (kormányváltó tisztakezúek társasága Geryvel az élén) és az álcivil mozgalmak koalíciója próbálkozások is egyértelműen bebuktak.
    CMM címkézettséggel már kijöttek olyan produkciók amelyben a jelenlegi törvénytelen helyzetből megoldásként az erősen korlátozott felhatalmazottságú ügyvezető kormányon keresztül vezető utat mondják addig ameddig újra nem épül a hagyományaink szerinti elöljárósági, elöljáróságok hierarchikus konstrukció.
    A dualista paradigmarendszer szerint való újság címkézés és ezzel megosztottság gyártás, erősítés már lejárt lemez. Legalábbis, itt a Hazánkban élők többségének szemében.
    Azt nem tudom, a nagy bizalmatlanságból meddig fog tartani az építő szövetségekben való együttműködésekbe való rendeződésünk.

  • Eszter Garai-Édler

    De hiszen ez remek Chris! Rendkívül szúrja a szemüket a KMH! Eszerint valamit nagyon jól csinálunk!!!!!! 🙂 🙂 🙂
    Minden ilyen átlátszó hazugság az újság színvonalát és jelentőségét emeli! Retteg az orbáni-diktatúra az igazságtól!
    Hajrá Chris, hajrá KMH!

  • emberkecskestunde

    Rendkívül hízelgő, hogy ennyit foglalkoznak a KMH-val. Még hízelgőbb lenne, ha Terry Black Chrisről is csepegtetne infót. Hogy megugrana az ismertség és olvasottság!

  • Nem latom szelsosegesen szelsosegesnek, sot, szelsosegesnek sem. A hangvetele a magyar forumokhoz kepest kimondottan tisztesseges. Legalabb ertem a sok ide delegalt trollt. De ha ilyen nagy ellenseget latnak a lapban, kuldhetnenek okosabb trollokat is. Annak viszont kimondottan orulok, hogy ujnaci partunknak szurja a szemet.
    Gyuloletkeltest sem latok a magyarok iranyaban (itt mindenki magyar), bar ezt a jobboldalrol nagyon forszirozzak minden alap nelkul. Sajnos en inkabb a liberalizmust valo szemelyekkel szemben erzem a gyuloletet, mert aki liberalis, az nem ember. Nagy klasszikusunkat idezve, ezt a normalis embereknek latni kell. Van itt nehany.

  • Parács Péter Pál

    Tiszetlt Christopher Adam!

    -Saját véleményem szerint, ha Magyarországról beszélünk, akkor az eredetéről, történelméről és kultúrájáról kellene beszélni nem pedig politikailag konfigurálni.
    -Álláspontom és korábbi hozzászólásim szerint az immáron „csonka” Magyarország maximálisan kiáll az itt élő nemzetiségek mellett illetve éppen a „politikai, hatalmi határvonalak” ellenére képviseli, segíti a mostani határon túli Magyar Nemzetiségieket is.
    – Nem igazán van alapja tehát „támadni” az Anyaországot!
    – Meg merem kockáztatni azon érzésemet, hogy határainkon túlra rekedt Magyar nemzetiségűek azok, akinek vallják magukat.
    -Ők ott élnek, ahová a politika stb. sodorta Őket. Ők ott állnak ki Magyarságukért. Ők nem hagyták el Magyarországot, hanem uj határt „húztak” köréjük.
    -Akik viszont „Önként” elhagyták Magyarországot azok miért kritizálják annak politikáját, mintsem tanácsot illetve segítséget adnának kvázi honfitársaiknak.?

    PPP

  • Elnézést, érdeklődnék Moshe meddig van szilenciumra ítélve?

  • Soknak, sokban igaza is van.
    A magyarok számára, pl. az idősebb korosztálynak már sok mindent át kellett élnie. Az én korosztályom, még átélte a Horthy, náci, bolsevik diktatúrát is . A liberalizmus már egy új irányzat. Észak Amerikában egészen mást jelent, mint kelet európai szemszögből. Ti. ott a volt baloldal hívja ma magát annak.

  • Viszont, minden „feljelentőt” utálok, ezt véletlenül ismerem is.

  • Gratulálok, hogy a kormány is ennyire figyelemmel kíséri a KMH-t és a szellemiségét!
    Javasolni kéne a kormánynak, hogy ha demokratikus, európai elhivatottságú, akkor ennek a jelentős múltú és szellemiségű lapnak adja a támogatását! 600.000 dollár az már egész jelentős! A korábbi elherdált támogatásból igaz, hogy néhány házat tudtak venni haverok, azaz mi, itthonról finanszíroztuk Kanadát, ill. egyes kebelbeli réteget. Mivel korábban már arra támogattak, mostantól minimális korrektség mellett is jogos a KMH-ra fordítani nem a korábban megajándékozottakra.
    A címkézés primitív, inkorrekt, és amint kiderült, jogalap nélküli is.
    Alapvetően akár felvállalható is lenne a sok más demokratikus ellenzékiségével is, de a kormány felőli címkézés alapján történő támogatások odaítélése miatt nem elfogadható a megközelítés. Ideológiamentes támogatási rendszeren belüli odaítélés az egyedüli elfogadható lehetőség!

    600.000 dollár! Elképzelhetetlenül nagy összeg nekünk. Annyiért már nekem is megéri orbánmagasztaló versikéket írni. Pl:

    Kicsi agya,
    Nagy a hasa,
    Bele fér egy
    Egész Haza.

    Hasa kör
    És lába ó,
    Készen van
    A kis Viktor

    Jobbra dűl,
    Balra dűl,
    Az egész ország
    Mene-kül.

    Javaslatom is lenne. Mindenki olyan mértékben erőltesse lehetőségei szerint az adófizetését, amennyire egyet ért a kormány pénzköltésével. Létezik az állampolgári engedetlenségi mozgalom. Hódoljunk neki értékítéletünk szerint!
    Én pl. SZERETNÉK SOK ADÓT FIZETNI!

    Ne értsetek félre! Mondom: szeretnék!

  • Megdöbbentő, hogy Charlie mennyire otthon van a pornószakmában!
    Én mennyire fel is vállalja!
    Terry Black -es és Andy Vajnás szaftosakról is szórakoztathatna minket, és már meg is alapozná a KMH -bulvár ágazatát, hátha kormányunk jobban támogatná!

    De hivatkozhatna a KMH a habzószájú szélsőjobbos hozzászólások tömkelegére is, ami vérgőzös szaftjával a kormány sarkvidéki szívét melengetné!
    (Végre lenne bármilyen értelme, hogy végigszenvedjük, elviseljük azok negativizmusát!)

  • Nos ha egy lapban rendszerint az országot lejárató,az itthoniakat
    becsmérlő ,sokszor a magyarországi valós helyzetről hamis és gyakran
    gyűlöletkeltő (bár legtöbbször a jelenlegi kormány ellen..)hiteltelen cikkek jelennek meg,akkor bizony előfordul,ha a lapot is kritizálják……
    2004-ben valóban nem volt még a DK,de „nyüzsgő” uszító baloldal igen akik azóta is egyfolytában áskálódnak itthon és kint is…..mint hazafiak!
    C.Á. kint született,azóta is ott él(tehát csak „hírből” lehet képben..kérdés honnan?…)és 23 évesen saját zsebből alapította,tartja fent a lapot,ahonnan nem kap pénzt…szép dolog,ezek szerint van valami,”normális”….foglalkozása is,mert ugye ott is élni kell valamiből(ha már „tagadja”,hogy politikai
    csoportok fizetik)
    Na azért nem kell ennyire érzékenynek lenni,főleg ha a fórum
    irányvonalát,stílusát nézzük….
    Ami Gyurcsányt illet,hát nem érdekes,hogy kivel szelfizett,a hölgy kérte rá,azt sem tudta kicsoda,ha ez lenne a legnagyobb hibája,jó lenne,különben a kép a mai újságban benne volt.
    Ami a kanadai magyarokat illeti,a fórum minden próbálkozása ellenére sem lehet sokakat félrevezetni,mert szerencsére más forrásból is lehet az itthoni valós helyzetről tájékozódni.

  • Nem akartam kötekedni,de ugye vannak nyitott kérdések…amire persze nem kötelező válaszolni.(pláne egy itthoni szürke nyugdíjasnak)
    Különben az azért szerencse,hogy C.Á. kapott 300 ezer forintot és haza tudott jönni….!
    Na ennyi a véleményem!

  • Ond valóban Vak,de süket is,charlie is az itthoni újságból tájékozódott,mint mások…ilyen egyszerű!
    Egyébként sem ő,sem mások nem tagadják meg magukat és rászolgálnak
    sokak ellenérzésére,szánalmára!Nem kicsit,hanem nagyon!

  • Nem tudom ki és honnan terjeszti azt a hazugságot, hogy a kanadai magyar emigráció pénzt kap az anyaországtól.?!A 600 dollárt is csak itt olvastam, de ha igaz, akkor magyar kulturális rendezvényre adták, mert az elmúlt évben Budapest-Montreal kettős városnak lett nyilvánítva és sok magyar művész és zenekar rendezett Montrealban kulturális előadásokat.
    Micsoda hazugság, hogy házakat vettek itt emberek magyar adományból!

  • Marcsi, Christopher gyakran megy haza vizitbe, ahogy írta is. A lap nem egészen ebben a szellemben indult, sajnos, baloldali befolyások utolérték . Christopher a lap kezdete óta elvégezte az egyetemet doktorátust szerzett történelemből és tanít egy ottawai collegeban.

  • Boda!

    De azért remélem, hogy az nem probléma, ha valaki kritizálja az orbánrendszert!?
    Csak a seggnyalók kaphatnak az adóforintjainkból? Szerintem azok sohase kapjanak!
    De bárhogy is, a seggnyalók kaptak már 600.000 dollárt, most jöjjenek mások!
    A seggnyalók pedig kaphassák meg Boda által befizetett horror mértékű adókat!

    A most bejelentett minimálbérnövelés , a nyereségadócsökkentéssel is csak szemfényvesztés és profitmaximalizálás orbán és maffiái részéről!
    Csak a narancsos ködben zsugorodott agyúakat lelkesíti ez a pozitívumként hazudott csalás.
    – A nyereségadókedvezmény csak a nagy profitot kaszálóknál jelent majd tényleges nyereségmaximalizálást, azaz a közpénzek elsíbolásából milliárdokat profitáló orbánvállalkozások fognak csak 100milliókkal, milliárdokkal kevesebb adót fizetni!

    – A minimálbér növelése 15%-kal pedig ellehetetleníti a vállalkozásokat, nem bírják kitermelni a 15%-ot az utánuk fizetendő többlet adó és járulékokkal, viszont orbánéknak többet kell befizessenek automatikusan!
    Leszarják orbánék, h az alkalmazottak mennyit kapnak, nekik csak a több adó kell!

    Ha nem így lenne, akkor az adókat, járulékokat maximálták volna egy adott jövedelemszintig!

    Pl. ny-európai mintára csak egy minimális, vagy 0% adót, járulékot kell a tevékenység szerint minimálisan megállapított összegig fizetni, és csak az a feletti tételekre kell …

    Németországban ez általában – az építőiparban havi 1500 euróig szinte nincs befizetni való!

  • Havi kb. félmillió forintig nuku adó és járulék!

  • Agnes asszony hiaba akarja a szenyeset otthon kimosni az csak nem lesz tiszta mar soha. A kint elo magyarok igazan orulhetunk,hogy haza koltozott es mar otthon boldogitja a hon embereit.

  • Szerintem ezen felvetett félelmek eme lapról túlzóak. Az itt megjelent cikkeket hogy valaki komolyan olvasná, kétlem.
    Főleg nem a kommenteket, főképpen Bandi hozzászólásait. Én inkább valamiféle angolhumornak vettem mindig is a KMH-t.

  • Na ennek a fele sem tréfa. Én eddig soha sem gondoltam arra, hogy a mostani kormányzat pénzt fáradságot ne kímélve egy olyan „kémszervezetet” működtet a htárokon innen és túl, akik csak álhírek és hazugságok gyártására szakosodtak. Göllner Andris most is igazat mondott. Ez a rengeteg lúvét amit erre költenek átutalhatnák a bankszámládra és akkor rásüthetnék a KMH-ra hogy egy felbérelt szervezete a DK,-nak. Ennyire gyengelméjű embereket titkaság látni. Megkéne alapítani magyar eszement képviselők mózeumát ahol ezeket a diszpéldányokat mutogathatnák. Ezen még maga Einstein is kiakadna pedig ő mondta annó két dolog végtelen: az univerzum és az emberi hőlyeség

  • Chris! Még egy apróság. Becsületsértési pert kéne indítanod ellenük. Nem kis pénzt lehetne lekaszálni róluk mert kétség sem férne hozzá hogy megnyernéd. Hogy aztán látnád e valaha is azt a pénzt a bankszámládon az már egy nagy kérdés.

  • Figyelő!
    Köszönöm tájékoztatást,amiről nem tudtam,így már érthető a dolog…
    Nincs közöm ahhoz,hogy ki miből él..csak a cikk miatt kíváncsi voltam,de nem akartam akartam C.Á-t megbántani,annak ellenére,hogy egyértelmű nála a baloldali hatás….
    Idétlen,acsarkodó Vak(és süket)Ondnak,meg a hasonló őrjöngőknek meg nincs mit mondanom!

  • Csak még annyit,hogy „süket ond” megint tévedett,Orbánék sokat és sokaknak emelnek,ezzel szemben mind a vállalkozók,mind a munkavállalók terhei jelentősen csökkenek(társasági adó,jövedelemadó stb),ami a béremelést illeti azzal egyetértek a 15-25 %-os emelést még a jöv.adó csökkentés is növelni fogja a nettó jövedelem vonatkozásában… (elvándorlás megakadályozása,helyes)a vállalkozók is jól járnak meg egyébként sem sajnálom őket….
    Azt viszont sok nyugdíjas nehezményezi,hogy az aktív szférával ellentétben a nyugdíjasok járandósága aránytalanul kevés mértékben fog emelkedni!Ennek több fórumon is hangot adtak és jogosan,mert ha gazdasági növekedés,a költségvetés lehetővé teszi akkor az idősekről is illene nagyobb mértékben gondoskodni,különösen a kis nyugdíjasokról,de a többiekről is akik többsége 40 évet ledolgozott,beteg,sokat költ gyógyszerre és nem tud nyugdíj mellett dolgozni,de nem szeretne nélkülözni.
    Ennek többen hangot is adunk,remélve,hogy belátják a gondokat!
    A rezsi és áfa csökkentésen(amit az aktívak is élveznek pluszban!)az idősek nagyon alacsony,csupán az inflációt követő emelés kapnak!
    fentiekből is látszik,hogy nem vagyunk elfogult jobboldaliak!
    Remélhetőleg figyelembe veszik a jövő évi költségvetésnél az észrevételeket,még van idő korrigálni,ha másból nem hát a tartalékból!
    Ez itthoni probléma,amit kint sokan nem éreznek át,de szerencsére
    demokrácia van,lehet jogos problémát felvetni mind a nyugdíjas szervezetek részéről,mind magánemberként!

  • Egyébként itthon most a Duna TV-ben egy jó 56-ról szóló film kezdődik „éjfélkor” a címe,Gábor Miklós és Ruttkay Éva főszereplésével,ajánlom mindenkinek!

  • Eszter Garai-Édler,Avi Ben Giora,Melitta,Vak Ond….azért ne bízzák el magukat túlságosan…..nincs miért ….meg ugye semmit sem érnek el,legfeljebb megvetést….!

  • Avi Ben Giora!
    Becsületsértési per?…na ez a hét legjobb vicce,különösen az itt megjelenő,alaptalan,hiteltelen és sokszor uszító cikkek ismeretében!
    Na le kéne állni…önkritikát gyakorolni és örülni,hogy nem korlátozzák a fórum itthoni elérhetőségét!
    Szólás és sajtó szabadság van Magyarországon,ezt legalább el kéne ismerni és örülni annak,hogy „bármi” megjelenhet itthon,akkor is ha nem igaz,és gyűlöletkeltő!

  • Kedves Figyelő! Nem tudom, hogy megválaszolták-e már egyik felvetését, de bizony tavaly 600 ezer dollárt kapott a Torontói Magyar Ház a magyar emberek adóforintjából. Ez nem csak itt jelent meg hírként, hanem a jobboldali magyar sajtó is tele volt vele.
    Talán abból az összegből is jó fideszes szokás szerint a felét eleve lenyúlták a fideszes döntnökök „jutalékként”, a másik feléből meg csipegethettek a torontóiak, akik a buliba benne voltak, a maradékból és az önköltségből pedig megújulhatott végül a torontói Magyar Ház is.

  • Boda Marcsi
    2016 november 23
    5:39 du.

    Marcsi definiálja már legyen olyan kedves a gyűlöletkeltés fogalmát, és ha ez megvan akkor tegyen ennek a definíciónak mentén ide egy olyan cikket, mely egybevág ezzel a meghatározással! Figyelem, csalni nem ér. Saját torzult világból jövő definíció nem érvényes, csak és kizárólag az egyetemes meghatározás alapján és korrektül oldja meg ezt a feladatot! (Persze csak ha megnézte a mai adag Szulejmánját a TV-ben és meglocsolta a szovjet gyilkosok sírját a fiumei úti sírkertben.)

  • Hun Canada, Ha a torontói Magyar Házra adták az állitolagos pénzt, már egész Kanada magyar lakossága tudna róla. Csak itt lehet erről olvasni.
    Mit mondjak, ha a Magyar ház ebből új házat tud produkálni, akkor megérte. Sőt, ebben nem találni semmi rosszat. Magyar segített egy magyar közösséget.

  • Figyelő
    2016 november 23
    10:27 du.

    Én emlékeim szerint itt a KMH-n is volt többször szó erről a 600 ezer dollárról, de ahogy írtam az MTI is hírül adta, vagyis a teljes magyar sajtó is. Egyetértek, ha magyar segít egy magyar közösséget, nem tudom, hogy ezt hol olvasta vagy vélte felfedezni, hogy ez baj volna..
    Mindemellett egy kis problémám a pénzek felhasználásával is volt, mert a torontói magyar kultúrközpont is mást mondott és az MTI, azt hiszem Pótápi Árpi nemzetpolitikai államtitkár hivatkozva is mást mondott, hogy mennyi pénzzel támogatták az egyébként azt hiszem kétmillió dollár körüli felújítást.

  • Figyelő Szerinted a szegény kanadai magyarok rászorulnak a gazdag Magyarország pénzügyi segítségére? Jó nagy bajban lehettek. 🙁

  • HunCanada Nincs igazad. A „normálisok” igen is, Szulejmánt néznek. Sajnálhatjuk, hogy nem tudjuk követni a sorozatot, biztos sokat vesztünk.
    Ma találtam. TV2: A szultána: 436 183 (10,3%), 18-49: 116 663 (7,5%) Innen is látszik, éhezik a nép a műveltségre :(.

  • Llanfair, ha figyelmesen olvasod, előbb kételkedtem abban, hogy hazai pénzzel tömik a kanadaiak zsebét.
    Ezt rágalomnak látom.- Viszont egy ház támogatása szerintem érthető nemzeti cselekedet. Minden nemzet támogatja a külföldi hazafias megmozdulást.
    Csak egyes magyarok, támadják hazájuk külföldi tevékenységét.

  • Figyelő Ne kételkedj. Komoly pénzek mennek a határon túlra. Ez nem kérdéses, mert a Fideszes sajtó is megírja egy részét, persze gondosan megmagyarázva, miért fontosabb nekik, mint azoknak aki adózták.
    Természetesen elhiszem, hogy szükségük van a határon kívülieknek a magyar adóbevétel egy részére. Azt is elhiszem, hogy Kanada szegény polgárainak szüksége van a gazdag Anyaország pénzére, mert maguktól nem tudnak egy magyar házat fenntartani. De sajnos az a helyzet, hogy az adót fizetőknek is égetően szüksége lenne rá. Olyan butaságokra mint iskola, kórház és még néhány haszontalan luxuscikkre. Nem sajnálom Tőletek a magyar házat, de ha annyira kell, finanszírozzátok magatok.

  • Fijúk:)
    Haggyátok már! Nem hogy figyelmesen kell olvasni azt a sok bődületes vákumagyúságot, amely a legalapvető tényeket is próbálja tagadni és fabrikálni a saját beteg világára, hanem sehogy. Két fő troll-asszonyunk jeles munkát végez….

    Csak hogy mindenki ismételhesse. A 600 ezer az nyilvános adat, amit a Magyar Ház építéséhez való pályázat elnyeréséért kapott az itteni maffia, hogy osszák szét és szavazatokat vásároljanak a hazai adófizetők pénzén, valamint egyéb járulékos üzleteket bonyolítsanak le. Amikor ezt kapták, akkor már az előző MH eladásából és az új megvételéből és átépítéséből még mindig elég pénz maradt.

  • Mindenki úgy hazudik, ahogy tud. Egészségükre!
    Ha a Magyar Házra megy a pénz az OK. A többi rosszindulatú hazugságot sugall.
    A kanadai magyarok nem várnak forintokra. Élnek és virulnak, anélkül is. Tartsátok meg.

  • Boda asszony Mocsoládon
    Gondolkodik a forgó kacsalábról
    Magácska aztán nagyon el van tájolódva.. Ennél jóvalkevesebb elég egy becsületsértési perhez. Ráadásul Chrisnek bizonítékai is vannak, hogy hazudoztak és rossz fényben akarták tenni az olvasók előtt meg a kinti magyarok körében. Canada nem Magyarország. Valótlan hazugságokat csak úgy simán nem lehet terjeszteni mint Budapesten. Hála a kormánynak ott még ami szintiszta igazság azt is áttudják írni hazugságnak. Gondoskodnak róla az új alkotmánybírák

  • Nem forintok, hanem dollár, nem kérdezték a magyar adófizetőket, simán ezt korrupciós ügyletekre kapta ajándékba a torontói magyarság, a MH csak egy ürügy volt. Ezért se tagadja ezt senki, hiszen ez így lett meghirdetve nyilvánosan. Ettől még nem kell elhinni:):) Más kérdés, hogy ez a 600 ezer van lekönyvelve, ami emellett jön, az nincs.. Pedig jön.. A KCS és más programok is ugyanerről szólnak.

  • HunCanada!

    Ugyan miért csípi a szemét,miért zavarja,hogy ha a Torontói Magyar Ház 600 ezer dollárt kapott(?ha igaz)mi köze hozzá?
    Az ellenvéleményen lévő többség is joggal kérdezhetné,hogy ugyan miből is működik évek óta ez a lap,ja tudjuk nem ingyen,szerelemből,társadalmi munkában……hanem jelentős baloldali
    támogatással…!( na nem kéne másokat hülyének nézni!)

  • Avi „Úr” …valahol!(nem tagadják meg magukat…jó modor,stílus..)
    Nincs azon a szinten,hogy megsértsen!
    Indítsanak pert,hőzöngjenek,őrjöngjenek a szokásos primitív stílusukban!
    Elég csak a lapot rendszeresen olvasni,bemutatják magukat…ha nem lenne demokrácia meg sem jelenhetne itthon!
    Vége a reklámnak….megyek!

  • Avi „ÚR”!
    Én itthon élek rendezett körülmények között és nem nélkülözöm semmiben,akkor sem ha nyugdíjas vagyok!Maga hol…?és miből?..bár tényleg nem érdekel!(sejthető..)
    Amim van azért megdolgoztam,nem pártokból,mocskolódásból,kétes jövedelmekből élek,mint ezen a fórumon jó páran…
    Na ennyi!megint vége a reklámnak!

  • Göllner András

    @ Boda Marcsi

    „Nem akartam kötekedni”

    Akkor mit keres itt ?

    „ha nem lenne demokrácia, a KMH meg sem jelenhetne itthon!”

    Mi pont ezért nem otthon, hanem Kanadába jelenünk meg, asszonyom. Maga, pedig az otthonkájában jelenik meg, csak rendszerint azt elveszti és nálunk, a szerkesztőségben keresi. Szerintem magának egy akasztóra fáj a foga, akkor lenne boldog.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Mindenki úgy hazudik, ahogy tud.Egészségükre”

    Egyettértek, sőt elismerem, hogy maga nagyon jól tud hazudni. Egészségére.

  • Boda Marcsi
    2016 november 23
    3:34 du.

    …” vállalkozók is jól járnak meg egyébként sem sajnálom őket”…
    Mondjuk : ez így helytelen!Mert ha mellé tette volna : A Tisztességtelen vállalkozókat egyébként sem sajnálom! akkor még megértettem volna.De mindenkit egy kalap alá venni ?! ez egy kicsit olyan mint, amikor a „nagy politika” bedob egy dolgot :csak azért ,hogy rágódjon a tömeg rajta, ez egy olyan bedobott szöveg amivel sikerült a kis emberek között a vállalkozókat,vállalkozásokat rablókká silányítani.Holott nagyon sokan sok munkával keresik meg keservesen a betevőt!
    Akiknek jól megy az mindig az adott hatalom közelében lévők,azoknak általában ” nagy ” bevételű cégeik vannak aminek igen nagy a jövedelemhányada ! Ezt a kkv-egy része ill. a mikrovállalkozások sosem érik el ,nekik mindig csak a falatocskák jutnak,kevés beltartalommal! ezt látni kell! De ezekről senki nem beszél!!! Mindenki-„Felső szintű” politikai vezetők úgy tesznek,mintha minden vállalkozás száz millió forintos nyereségeket termelnének! ennek tükrében tekintenek minden vállalatra és ebből ítélnek meg mindenkit ! ez így nem igaz!!!Társasági adó csökkentés!? : 1989-től napjainkig –környezetünkben– nagyon kevesen tudtak komolyabb nyereséget kimutatni!A gyengébb kkv.-k és egyéb mikrovállalkozásoknál ez a helyzet!!!
    És akkor mire is jó a társasági adócsökkentés?Kinek is jó?
    Pl. az OTP 2015-ös éves adózott eredménye 63.171 milliárd forint volt ,egy 3-500 000.- ft év végi eredményt alig elérő cég -nek mennyit is jelent az 1 %?
    ÖT EZER FIRINTOT,mennyit az OTP-nek –én nem tudom kiszámolni : tessék talán megpróbálni! Nagyon jól hangzanak a szlogenek : kkv.szektor , kkv vállalatok.–de a baj az hogy sok néhány jól menő céggel azonosítják az összes kkv.-t, mikro vállalkozást , mintha azoknak is ugyanolyan jól menne!Ez nem igaz.Ezen cégek alsó régióiban és a mikro vállalkozásokban „vért izzadva teremtik elő nap-mint nap a betevő falatot”Ezek a cégek a vesztesei a kifizetetlen számláknak is, a végtelenségig lenyomott áraknak –és tehetetlenek benne!!!
    Na ezek a cégek nem lesznek képesek kitermelni a 15-majd 40 %-os béremeléseket! akár egyből lehetne az UNIÓ-bérszínvonalát bevezetni—csak lenne miből a vállalatoknak kifizetni.Azt mondják hatékonysággal növelni lehet a bevételt! Igen : az ácsnak most már nem 100-hanem 140 szeget kellene beverni Pl. egy óra alatt.Ha utol akarja érni az EU-s béreket -meg kellene triplázni,vagy még többet!
    Árat is lehet emelni— Csak éppen akkor a közelben lévő multi cég meg is ölte pillanatok alatt őket , mert egy évig ő nem emel -és az emberek át mennek hozzá pl.vásárolni —és a kkv.-k,mikrovállalkozások már fél idő alatt is bezárnak. Ilyen nagyon sok történt a 89-es években , meg amikor bejöttek pl. a multi kereskedők Onnantól kezdve csak ” ügyeskedve” tudtak egyesek megélni!
    Ezeket a pénzeket nagyon nehéz lesz előteremteni amik a ” szocialista” típusú béremelésekhez kellenek!Ezeket a költségeket mindenütt be kellene építeni az árakba-ami el
    képzelhetetlen ezeken a szinteken.
    Bár ezekkel—úgy tűnik— a kormányt sikerül belehajszolni olyan dolgokba amik nem megoldhatóak , alap nélküli béremelések lesznek! aminek nincs meg a háttere! De majd később hátulütője lesz! A bejelentett béremelések hatására majd megint jön az összes – eltartott– állami szféra követelése -és akkor jön egy újabb adóemelés -amivel elő lehet e pénzeket teremteni!
    De a baloldal és ellenzék is hibás lesz!!! Mert az eszement követeléseket könnyű megfogalmazni–ráadásul az emberek el is hiszik -könnyen!!!Gazdasági zsákutcába lehet sodorni mindent! Vagy pedig a férgese tönkre fog menni–de az akkor nagyon sok ember,cég lesz! Vagy majd fognak növekedni a cégfelszámolások! Vagy még többen fognak menni külföldre dolgozni-ahol a régen kint lévő magyarok utálni fogják az újakat!
    Az ellenzék azon része aki korábban hatalomban volt : valyon akkor miért nemt követelte ezen béremeléseket ill. miért nem oldotta meg—mert látta nem megy ! csak most ezzel sarokba lehet szorítani a kormányt és pártjait,majd átvenni tőlük a hatalmat !
    Úgy gondolom Marcsika . bizonyos dolgokat mélyebben meg kellene vizsgálni,mint a felszínen lévő szlogeneket elfogadni és úgy tenni mintha az igaz lenne!
    Arról nem is beszélve,hogy a váltás idején megadott kedvezményeket-igen alacsonyan szinten voltak ezek–
    a különféle egyéb terhet elvittek,adók, begyűrűző költségek formájában!Nem beszélve arról,hogy ezen a szinten tömegével alakultak hasonló profilú cégek akik egymás vetélytársai lettek,és ezzel is tovább gyengítve helyzetüket!
    Tisztelettel.

  • Marcsi ! Én nem vagyok ennek szakértője!

    …”ha gazdasági növekedés,a költségvetés lehetővé teszi akkor az idősekről is illene nagyobb mértékben gondoskodni”…
    Akkor most meg kellene kezdeni újra a költségvetésből évente 60-80 milliárddal támogatni a nyugdíjkasszát , mint Orbánék előtt?És ezt fogja bírni a kassza?Az egész rendszert kellene átvizsgálni és kialakítani valamit ami lehetővé tenné a nyugdíjak folyamatos emelését,olyan szinten pl. mint a gazdaság! De ha a gazdaságnak pl.10 évig nem megy jól,csökken teljesítménye—akkor a nyugdíjak is majd annyival csökkenjenek? Hogy is kellene ezt megoldani?
    A magánkassza nem jó! Gyűjtögettek kollégáim 10 évig-mielőtt visszaléptek az államiba– és amikor kiszámoltuk mennyire lenne elég az összegyűjtött pénz : kiderült , hogy még két évre sem lett volna elég egy átlag alatti nyugdíj összegével sem-mert igen alacsony volt a fizetésük és ezáltal megtakarításuk.Nem lehet mindenkinek pl. banki elnöki fizetése!
    Akkor hogyan? Ez egy óriási probléma,feladat ami nemsokára lehet hogy lufi lesz! És akkor a nyugdíjasok vissza fognak menni dolgozni! Valahova! de hova azt nem tudni!
    Tehát ez egy élő nagy feladat-amit nem tudni hogy fognak megoldani–mondhatni–Európában is!?Isteni szerencsénk,hogy ezen a tájon egyáltalán van nyugdíj!!!
    És ahol még az sincs??? A népvándorlás meg ha bejön —akkor végképp felborul majd itt is minden!
    Gondolkodó üdvözlettel.

  • Kedves Tóth Péter!

    Félreértettél,nem a nyugdíjkasszára céloztam,hanem konkrét nyugdíjemelésre.
    Ami a magán nyugdíjkasszát illeti (amit államosítottak)ideiglenes bevételt
    jelentett a kormánynak és garantálják,hogy az esedékesség időpontjában mindenki megkapja a pénzét,ez még mindig jobb mint az
    hogy több kassza is rosszul fektetett be,tönkrement és nem tudtak fizetni.Én az önkéntes nyugdíjpénztárral jártam így a válság idején,amikor egy hónap alatt 300 ezerrel kevesebb lett a pénzem…na gyorsan kivettem a maradékot!
    Én konkrétan a nyugdíjak %-os emelésére gondoltam,ami az irreálisan alacsony 0,9 %-ról 1,6 %-ra „emelkedik”2017-ben.
    Ha az aktív szférában van lehetőség sokkal nagyobb arányú emelésre bruttóban,amit még a (járulékcsökkenés,jöv.adó csökkenés is növel nettóban!)akkor a nyugdíjasok is többet érdemelnek,nem
    csak infláció követést!Ez így lenne igazságos,kb 3-4%!!!!
    Erről cikkek is jelentek meg,és többen kifogásolják,én is és mások is írok panaszlevelet a kormánynak,mert még van lehetőség korrekcióra!
    Egyébként régebben ebben és más témában is írtam több fórumra (kormány,Orbán,nyugdíjas tagozat…)észrevételt és korrekt módon válaszoltak is!
    Demokrácia van,lehet észrevételt tenni,bírálni,minél többen teszik ezt annál nagyobb az esély,hogy meghallgatásra talál!
    Az előző levelemben leírtam a jogos indokokat is!
    Üdvözlettel:Marcsi

  • kiegészítés:
    Természetesen a tisztességtelen nagyvállalkozókra gondoltam!
    Különben a kisvállalkozók nem sokra mennek,hogy a jelenlegi 10 %-ról
    9-re csökken a társasági adó!
    na lehetne erről sokat beszélni,de inkább lépéseket kell tenni,meg ugye minden kormány a választások előtt igyekszik a nyugdíjasok
    „kedvében” is járni…..ami nem véletlen több mint 2 millió szavazatot jelent…..!Jó lenne,ha nem csak ezért lépnének,hanem
    emberségből,megértésből is,de ne legyünk szentimentálisak…..!

  • Legfelsőbb vezérkari tervezettséggel és irányítással korszakváltó működtetési rend átalakítás zajlik.
    Ennek része a tömegek ÁTIDEOLOGIZÁLÁSA és ehhez a tömeges ÁTTELEPÍTÉS is.
    Azok a bizonyos pénzecskék is vélemény változtatásra szolgálnak.

  • Egyébként én még állami nyugdíjas voltam,utána jött a megosztás illetve változás!
    a 13-ik havi nyugdíjat a szocik a választások előtt adták,majd csökkentetté,megszüntették…
    ne legyünk pesszimisták,aki 40 évig fizetett járulékot minden fillér után,annak jár a nyugdíj,arról meg ne is beszéljünk,hogy például
    70-80 évesen menjenek dolgozni….
    Na csak optimistán!

  • Göllner András

    Marcsi és Peti

    Lenne egy szenzációs ötletem a számotokra. Amikor hosszas magánlevelezést folytattok a hozzászólások rovatában olyan témákban amelyeknek semmi közük a megjelent cikkhez, miért nem e-maileztek közvetlenük egymásnak? Miért nem fészbukoztok? Miért nem telcsiztek ? Miért ragaszkodtok ahhoz, hogy az összes, nem idevaló hülyeségeiteket itt, Kanadába teregessétek ki? Észnél vagytok egyáltalán, vagy most jöttetek ide a Lipót mezőről ? Szeretnétek ha én most itt leírnám a leg újabb krumplisaláta receptemet, vagy idetolnám a kedvenc Grimm mesémet, akár a Piroskát és a farkast ? Vagy talán csak a Dorkát és a Zebulont ?

  • Boda Marcsi Meglepő fordulat állt be a nézetedben. Idáig folyamatosan biztosítottatok róla, hogy NEKEM nem jár a nyugdíj, jogosan lopnak meg minden hónapban. Emlékszel? Pedig 45 évet tudok időben bizonyítani, nem is akár milyen munkával.
    Most kiderült, szerinted 40 év után mindenkinek jár! Csak NEKEM nem?
    Ez nem szép. Azt hittem, a nyugdíj nem szimpátia alapján jár, hanem munka után. Megint tévednék?

  • Az FNA propagandában az egyetlen komoly érv a technológiai munkanélküliség.
    Ez egyben azt is jelenti, ha a rendszergazdák úgy akarnák, bő ellátottsága lehetne mindenkinek.

  • Llanfair!

    Már régebben mondtam,írta,hogy nézz utána,hogy az állítólag itthon ledolgozott éveid után jár-e nyugdíj és mennyi?..
    Én az itthon élők (40 évet ledolgozott emberek) nyugdíjával,annak mértékével,emelésével foglalkozom,pártoktól függetlenül….!
    Te majd megoldod kint,van rá lehetőséged,meg egyébként sem szorulsz sajnálatra. Te dolgod…..!
    Na erről ennyit!más programom van!

  • Amúgy figyelembe ajánlom Somorjai Ágnessel készült riportot, amit a Maros Zoli Magyar Képek-je csinált tavaly, amikor hazaköltözött a minden magyarok kanadai nagyasszonya… Csak be kell pötyögni a nevét a gugliba.. Trolljaink nagyon fogják élvezni, mert minden szó hozzájuk és nekik szól. Sok-sok bérhazúgsággal mézesmázosan. Mellékesen a 600 ezerről is részletesen beszél..

  • KEDVES MARCSI,

    MÁR NE HARAGUDJ, DE SOK DOLGOT HELYTELENÜL ÍRTÁL LE NYUGDÍJ ÜGYBEN – ÉS VALÓBAN EZ ANNAK ELLENÉRE, HOGY NEM MAGÁN ÜGY HANEM KÖZÜGY ÉS FONTOS – NEM CSAK NEKÜNK HA NEM A POLITIKAI HATALOMNAK IS NE ITT TÁRGYALJUK – AKIT ÉRDEKELNEK A KONKRÉTUMOK – KERESSEN ITT:
    [email protected] — leírom neki és a helyes ösvényre vezetem!

    tisztelettel. id. Kiss László

  • Jöhet a krumplisaláta recept!!!
    Éhesen üdvözlettel

  • Llanfair
    2016 november 26
    4:30 de.
    Hány éve élsz külföldön?
    Ja, és nekem eszembe sem jut, hogy a szegény magyar társadalmat még az én nyugdijammal is piszkálni. Elég nekem a kanadai is, ahol egy napot se dolgoztam.

  • Figyelő Én ledolgoztam az időmet Magyarországon, nekem nem a kegyelem ír nyugdíj kell, hanem ami nekem jár otthonról. Mellényúltál. Mi nem azért jöttünk ki, hogy élősködjünk az ír államon. Mi egy cent segélyt sem kérvényeztük vagy vettünk fel, nem is áll szándékunkban. Mindenre biztosításunk van, bármi történik, nem szorulunk kegyelemre.
    Ha szegény egy társadalom, akkor meglophatja állampolgárát? Érdekes felfogásod van a becsületről, akinek az apját kegyelemből tartotta egy idegen ország.

  • Boda Marcsi Arcátlan vagy és cinikus. Nehéz lehet magadat elviselni.

  • A pokol is hezitál, hogy befogadja-e…

  • B.Miklós!

    Tényleg mi van olyankor ha sem egyiknek sem másiknak nem kell? Azok hova kerülnek? Csak, hogy tudjak mire felkészülni!-:))))

  • Figyelő!
    dec.1.3:12

    Ezúttal minden eddigi ostobaságát sikerült felülírnia, ami őszíntén szólva nagy teljesítmény!
    Hát hogy a fenébe sikerült párhuzamot vonnia LIanfair és a saját „nyugdíjügye” felett?

    Ön 56-ban, 24 évesen elhúzott Magyarországról – kérdés dolgozott e itthon ezalatt a rövid idő alatt, és ha igen, mennyit – számíthatna e egyáltalán nyugdíjra? Nem a maga szerény és kíméletes belátásán múlik tehát, hogy nem „piszkálja” a szegény magyar társadalmat a nyugdíjügyével, ha egy kicsit is figyelembe veszi a realitásokat! Ha úgy gondolta az évek folyamán, hogy jogosultsággal bír, már biztos meglépte volna – ha nem tette nem véletlen!
    Ön, ha igaz amiket eddig leírt, a tetejében évtizedek óta kanadai állampolgár, akkor nyilván a kanadai munkavégzése után kap ellátást!

    Érdekes egyébként a viszonya a „szegény magyar társadalom” költségvetési forintjaihoz, mert amikor a magyar adófizetők megkérdezése, és hozzájárulása nélküli adóforintjaikról, ill annak bármiféle jogcímen történő kanadai kifizetéséről van szó, nem ilyen szemérmes!

    Egyebekben nem vagyok LIanfair ügyvédje – talán nem is örül neki, hogy foglalkozom az itt többször felvetett problémájával ami a ny.-ját illeti – egyszerűen csak mint az egyik fórumozót háborít fel az a sötétség ahogyan kedves asszonyom Ön ezt a kérdést(is) kezeli! Bár tegnap óta tudom (most már más is) hogy Ön időt, teret,kalendáriumot igen önkényesen kezel, azért talán csak belátja, hogy aki Magyarországon a hazájában ledolgozott 45 évet, az teljesen mindegy hogy mikor és miért hagyta el a hazáját, az őt megillető ellátást meg kell, hogy kapja, akár Honoluluban él, akár Simagöröngyösön, akár pedig Írországban! Tudom, hogy ez nem Öntől függ – hála Istennek- de L. a tetejében azt is leírta, hogy nem akármilyen munkával szerezte meg a jogosultságát, ami jelentheti azt is hogy nehéz fizikai, vagy nagy koncentrációt igénylő felelős szellemi munkával, esetleg a kettő együttes alkalmazásával, ám ez nagyjából mindegy is, mert semmi esetre sem mindegy, hogy 45 évnyi felelős munkavégzést csak úgy veszni hagyjon! Értem?

    Nem azonosítható tehát a kettejük ny.ügye,továbbá L. azt is többször hangoztatta, hogy pár éve mentek ki – tehát nem 60 éve él külföldön – Ön mégis újra és újra megkérdezi, hogy mióta is élsz külföldön, és folyamatosan a hazai eseményekkel szembeni tájékozottsága, illetve „beleszólási joga” foglalkoztatja! Én úgy értelmeztem, és nem hiszem, hogy tévednék, hogy L. bár kint telepedtek le, sűrűn haza jár, (itthon lakást tartanak fenn) és a legközelebbi családtagjaik is itthon élnek – gondolom, hozzájuk jönnek haza, túl azon hogy többük anyagi ellátását, ill segítését is vállalták! Mit nem lehet ezen érteni kedves Figyelő?
    Ezt én nem megálmodtam – innen a hsz.-ból, és az érintett írásaiból tudom, miként mindazt amit önről tudok/tudunk is csak saját magától első kézből merítettem !

    L. meglátásom szerint eléggé tájékozott a hazai politikai, társadalmi – közéleti eseményeket illetően, felteszem az interneten is sok mindent elér, nem szelektíve olvas, de ismerőseik révén is mindennapi infóhoz jutnak, míg Ön nem igazán mondhatja el magáról mindezt – ettől függetlenül mindent tudni vél, mindent elbírál, mindent kizár, bezár és mindenről megfellebbezhetetlen ítélete van ! Semmit nem hisz, ami nem tetszik, minden hazug ármánykodás csupán, és egyetlen életszemlélete a bal-jobb! Sosem az a lényeg, ki honnan tájékozódik, sőt még az sem, hogy ki hol él – csupán az, hogy mennyire hitelesek az információi !

    Szerintem nyugodjon le egy kicsit, ne szúrjon, bökjön mindent és mindenkit, egy kicsit mindig gondolja át mielőtt cáfol, ítél, hegyeskedik, szépen kényelmesen morfondírozzon el egy egy kérdésen – hátha nem csak a matekkal van baj!

  • Drága Besancon:)
    Komposzt talán, miután méregtelenítik?? Nem tudom:(
    Mindenesetre Neked nem kell emiatt aggódnod emiatt. A hiteles néptanítók sose kerülhetnek oda:)

  • Llanfair
    2016 december 1
    4:13 du.
    Sajnos, saját írásaid alapján NEM lehet eldönteni neked mi jár.
    Azt viszont tudom, hogy sok külföldön élő kap otthoni nyugdíjat 1990 óta.

  • Figyelő!

    Szerintem LIanfair nem is kérte sem önt sem mást, hogy döntse el mi jár neki! Nyilván a teljes tények és dokumentumok ismerete nélkül nem is lehet – de L.-nek nem is ez volt a célja, hogy „tegyünk igazságot”. Ahogy eddig megismertem bőven megelégszik azzal ha nem poénkodnak vele és nem hazudtolják meg lépten nyomon, mert nincs abban semmi hihetetlen, hogy valaki 45 évet ledolgozik, de valamilyen oknál fogva a hatóságok ezt nem ismerik el,vagy csak későbbi időponttól állapítják meg az ellátást, mint járna!
    Ennyit erről!

    „Ja, és nekem eszembe sem jut, hogy a szegény magyar társadalmat még az én nyugdijammal is piszkálni. Elég nekem a kanadai is, ahol egy napot se dolgoztam.” -írta feljebb.

    Az utolsó mondatát viszont célszerű lenne átgondolnia, mert így tök értelmetlen!

  • Itt is, a vezérkar által nyomatott módi szerint, a torta felosztásáról megy a vita.
    A jó kérdés pedig az, h miért akkora a torta amekkora.
    A megélhetésünkre valók előállítása szempontjából, miért ennyire gyalázatosan rossz az élőmunka felhasználási hatékonyságunk?

  • SchumackerLady

    Boda M. és Tóth P.

    Ami a most beígért jótékony hangú nyugdíjemelést és a raktáron maradt, ezért kiosztandó állami utalványokat illeti, ezeknek még az összmértéke sem éri el az úgynevezett alaptörvényben előírt infláció követő mértéket, tehát szent Erzsébet ide, szent Erzsébet oda, ez ráadásul még . t ö r v é n y s é r t ő . is. – Ámen!! 😀 (vagy inkább 🙁 )

    .

  • SchumackerLady

    Kedves Christopher Adam!

    Szívesen olvasnám cikk gyanánt is Bánfi Miklós írásait is. Az ő kommentárjai is összeszedett, szellemes, jó stílusú és főleg tartalmas karcolatok.

    🙂

  • Nagy Gyula!

    Ez az abszolúte jogos kérdés, ha a helyünket vizsgáljuk a térképen…

    .

  • Az én valóságmozimban erre is egyszerű, logikus a válasz.
    Azért, mert az impériumi konstrukcióhoz kiemelten nagy tétel az „orcád verítékével” szisztem. Kardinális tétel abban, h széleskörűen jól felhasználható állandó kényszerhelyzetben éljünk.
    Ezért direkt bioszféra pusztító, ezzel BAJT HOZÓ, (szinte) minden megélhetési technológiánk.
    Ezért direkt szabotáló (tiltó, hátráltató) az alkalmazott szabályzórendszer.
    Erre szolgál a rendszer szinten megvalósított VÁRAKOZTATÁS IS.
    A számítógéppel vezérelt (sorszám kiadásos) ügyintézéseknél nagyon feltűnő a beállított várakoztatási idő.
    Az áruházakban is ehhez nyitják, zárják a pénztárakat.
    Nem kicsit durva az egészségügyben alkalmazott várólistázás sem.

  • Schumaker Lady, Még soha nem láttam Önt itt, és nem tudom hogy hogy, de csak 11 napos késéssel jött nekem meg ez a hizelgő megjegyzése rólam. Biztos Chris időzítette karácsonyi ajándéknak, mert nagyon jól esett:)
    Ha kevés alkalommal is, de írtam már cikket itt, most, hogy éppen itthon vagyok Bp-en, viszont vészesen gyűlnek új anyagok, úgyhogy lehet, hogy hamarosan teljesül kedves kívánsága.
    Azt hiszem a HírTV-s cikkhez írt hosszabb hsz-aim ezt már meg is előlegezték:):)
    Chris már többször is bátorított, de én nem szántam rá magam bizonyos okok miatt, amin most lehet hogy átvergődök..
    Önnek is Boldog és békés ünnepeket!

  • Nem tartozik szorosan ide, de karácsony ürügyén azért ezt idebiggyesztem, hogy némi szolidaritást ébresszek honfitársaimban…
    http://444.hu/2016/12/24/hajnali-harom-ota-gyulnek-a-raszorulok-a-blahan-az-ingyenebedert

  • Somorjai Ágnes nem tett mást, mint alkalmazkodott a kormánypárt hazugságpolitikájához. Azt szerették volna hallani, amit mondott.

  • Ja, csak ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy mint az első számú nemzeti parasztnak a nagynénje, vagy mijeként meghatározott belső pályája volt a kezdetektől… Csak egy kicsit elgondolkodtató, hogy ez a velejéig kommunista harcsabajszos a Parlament elnöke. Ezekután tényleg nem tudja az ember, hogy amikor engem és minket kommunistáznak, az valójában már inkább bóknak vehető-e? Neki papírja van róla, és mindig meg is felelt, nekem nincs és soha nem feleltem meg:) Nyomasztó kérdés ez így karácsony este közeledvén…