Gyárfás-mentes övezet

2016 december 2 9:02 de.25 hozzászólás

Gyárfás Tamásnak távoznia kellett a posztjáról. Nem volt más választása, s ha a konkrétumokról el is tekintünk, mert azokat szigorúan szakmai ügyként fogjuk fel, azért is mennie kellett, mert nem jött ki jól a versenyzőkkel.

Ez a látszólag személyes ügy valójában nagyon is szakmai. Egy szövetség vezetőjének nem csak az a dolga, hogy menedzselje a sportágát, hanem az is, hogy olyan feltételeket teremtsen, amelyben a versenyzők – mert hát a szurkolók mellett mégis csak miattuk van az egész – jól érzik magukat. Olyan nincs, hogy valaki úgy kiváló hadvezér, hogy nem állnak vele szóba a katonái.

Gyárfás tehát megy, de ettől még megmaradnak a problémák, mert Gyárfásnak nem azért kellett most távoznia, hogy utána pozitív változások jöhessenek. Gyárfásnak azért kell mennie, mert fölöslegessé vált, sőt, kifejezetten útban van. Még nem teljes a rendszer, talán az úszóké az utolsó jelentősebb szövetség, ahol nem a Fidesz által delegált pártkatona vezényli a parádét, ám Gyárfás egy ideje nem illik a képbe.

gyarfas

 (Gyárfás Tamás. Fotó: MTI)

Gyárfás keménykezű üzletember, aki egy vizes vb-t, főleg, ha a kormány támogatását is maga mögött tudhatja, gond nélkül le tud vezényelni. De kormányzati hátszéllel, pénzzel és kapcsolati tőkével megtámogatva, mások is meg tudják csinálni a vizes vb-t, mások is tudják szállítatni az úszókkal a jó eredményeket.

Mások, akik Gyárfásnál sokkal megbízhatóbbak, kevésbé öntörvényűek, sőt egyáltalán nem azok. Az egykori Rolls Frakció slágere szerint mindenki alkalmas egy feladatra. Ehhez most hozzátehetjük azt is, hogy minden feladatra van alkalmas ember. Olyan, aki nem kérdez, nem szól vissza, hanem bólogat, amikor kell, és látszólag még ötletei is vannak.

Mert az majdnem mindennél fontosabb, hogy olyan ötletei legyenek, amelyekről képes elhitetni, hogy a gazda fejből pattantak ki. A diktatórikus rendszerek ugyanis nem kedvelik az önálló gondolatot és cselekvést. Ők azt díjazzák, ahol minden előre kiszámítható, mert nem csak azt szeretik tudni, hogy ki mit mond, hanem azt is, hogy mit gondol.

Gyárfás Tamás ennek nem tudott és valószínűleg nem is akart megfelelni. Képes volt együtt dolgozni másokkal, de soha nem csapatban képzelte el a közös munkát, hanem úgy, hogy ő a főnök, és az történik, amit ő akar.

Most egy nálánál nagyobb, erősebb főnökkel találta szembe magát. Felmérte az esélyeit, osztott és szorzott – gyököt már nem kellett vonnia, annál egyszerűbb volt a képlet. Majd e számtani műveletek végeztével bejelentette a lemondását.

Persze, ettől még nem lesz béke az olajfák alatt. Hosszú Katinkáék megnyertek egy csatát, de a háború még javában tart. Valószínűleg már ők is sejtik, hogy csak akkor engedik nyerni őket, ha győzelmük a hatalomnak is érdekében áll.

Ha nem, akkor hamar észre fogják venni, hogy mire ment ki az egész, és kereshetnek maguknak más, kevésbé veszélyes vizeket.

Föld S. Péter

25 hozzászólás

  • Bocsánat, de nagyon sz@r ez a cikk.

    Csak azt nem hozta ki belőle, hogy Hosszú az Orbán-bérenc, egyébként a szokásos orbánozás, meg régi leszerepelt ballibek szépítgetése benne volt.

  • hazai lámpa
    A szerzőnek igaza van. Szerezz még pár évtizednyi tapasztalatot, aztán kritizálj…)))

  • Eléggé arrogáns kétszínű egy pasas , volt szerencsétlenségem ismerni még Duna-televíziós korszakából.

  • Nem csodálkozok azokon amiket azóta is hallok róla.

  • Kedves szerző!
    Örülök, hogy ebben az úszó ügyben végre olvasok egy józan cikket. Eleve azt gondolom (mint hajdani sportoló és társadalmi munkában sportvezető), hogy régen rossz, ha a versenyzők diktálják, ki mit csináljon egy szövetségben. Már azért is, mert akármilyen jól úszik valaki, semmi garancia nincs rá, hogy rendelkezik megfelelő vezetői intelligenciával.

    Kedves lámpa, nem, Katinka feltehetően nem fideszes. De valaki súg neki, amit talán észre sem vesz. A botrány kezdetei óta ez a véleményem. (Már számtalan fórumon agyagba is döngöltek miatta… 😀 )

    Családomnak az úszáshoz is, a vizilabdához is volt köze még húsz évvel ezelőtt. Én Gyárfásról inkább jót hallottam, mint rosszat…

  • Mavtelep :
    Hazzaynak mindenhez hozzá kő szóllania.
    Akár ért hozzá akár nem.
    Szellemileg kissé túlmozgásos az eszemadta.

  • Gyárfás lehet, hogy arrogáns, lehet, hogy üzletember. De NEM a sportból gazdagodott meg. Úgy tudom, valaha vízilabdázott, és a sport iránti elkötelezettségből tevékenykedett, még ha talán túlbuzgón is… Mint szimpla üzletember, sokkal könnyebben mentek volna a dolgai, a sportvezetés ugyanis sohasem volt (még Kádár alatt sem) könnyű dolog, a sporthoz ugyanis minden kibic ért, és azok mindannyian mindig beszólnak. Sportban sosem volt komoly diktatúra… Szóval egy sportvezetőnek elég sok gyűrődést kell elviselni, haszon meg semmi.

  • Katinka pedig, ha ráébred, hogy miről volt szó valójában, nagyon el fogja szégyellni magát. Mármint, ha ő nem egy arrogáns, ki-ha-én-nem ember.

  • Talán „betegségnek ” is lehetne tekinteni a mindenben politikai diktatúrát látni , és hogy mindent ez mozgat!!!???
    A váltáskor nevezett Urat meghagyták , helyén,mert jó szakembernek tartották,már akkor is nagy csinnadratta volt körülötte,hogy a fidesz el fogja e küldeni–de végül meghagyta helyén!
    De ugye most a háttérben a „diktatórikus” szellem munkálkodik és az akarja eltávolítani!Valószínű Orbán akar a helyére ülni!!!
    Zavart elméletek!!!Káosz uralkodik a gondolatokban!!!
    Tisztázó gondolatok szükséges üdvözletével.

  • Én meg azt olvastam a Facebookon, hogy Katinka szerint „Viktor, most te következel”… vagyis a mi Jeanne d’Arc-unk Miviktorunk ellen folytatja majd…

    Sajnos, mindenki meghülyült már Magyarországon… 🙁

  • Almási Alma
    2016 december 2
    5:00 du.

    Alma, lehet, hogy Gyárfás jó menedzser, de mégiscsak a NER-t erősíti a világbajnokság szervezéssel. Innentől kezdve nem lehet sírni, hogy a buta magyar nép tartja hatalomban Viktort, bezzeg a szegény ellenzék majd megszakad a sok munkában, hogy leváltsa …

    Nem foghat a macska kint is, bent is egeret … Az ellenzék vagy ne járjon jól Orbán uralmából, vagy fogja be a száját.

  • mavtelep
    2016 december 2
    12:27 du.

    Nem illik az életkoruk és a politikai meggyőződésük alapján megbélyegezni az embereket. Vén komcsi, ezt se tudod?

  • Geyza
    2016 december 2
    6:03 du.

    De legalább szellemileg nem egy rohadt paradicsom szintjén állok.

  • Kedves tóth péter!

    Tisztázó gondolatok a részemről:

    Politika? Természetesen nem. Egyébként politika már nincs Magyarországon. Hanem a politikai úton szerzett hatalom lopásra hasznosítása! Na, AZ VAN!!!

    Ez pedig szerintem egyértelművé teszi, hogy a politikai székbe került valakik – akárkik – még az úszósportra megítélt állami juttatásokat is szeretnék magán célra megcsapolni. Szerinted tévedek?

    Azt tudom, Gyárfás ebben mindig korrekt volt. Tehát nagyon útban van. Mint már kifejtettem, nem Katinkának. Ő csak eszköz, amit maga sem lát, de miért is látna? Nem azért szeretjük…

  • „Az egykori Rolls Frakció slágere szerint mindenki alkalmas egy feladatra.” A bértollnokok is alkalmasak egy bizonyos feladatra!
    Ha helyesli Gyárfás diktatórikus vezetését akkor miért kifogásolja mások diktatórikus stílusát?
    „Valószínűleg már ők is sejtik, hogy csak akkor engedik nyerni őket, ha győzelmük a hatalomnak is érdekében áll.” Ez is már beteges „anti-kormányfóbia”! Trump kimaradt! 🙂

  • kedves hazai lámpa!

    Te tényleg teljesen zöld vagy.
    Aki él, az mind „erősíti a NER-t”…
    A hős Katinka, meg a többi úszó is…

    Vajon miért nem lettek még mindnyájan öngyilkosok?
    Akkor bezzeg hiába erőlködött volna a rohattgyárfás az úszóvébével…

    😀

  • Almási Alma
    2016 december 3
    5:24 du.

    A rácsos kapu is zöld, és akkor mi van? Kenyeret venni muszáj, de milliárdos versenyeket szervezni nem létszükséglet.

    Különben volt már rá példa a történelemben, hogy kimaradtak sportolók elvből valamilyen nagy versenyről, lsd. moszkvai olimpia, Los Angeles.

  • Megint kétkulacsozol… 😀
    Már észrevettem, ez a taktikád, kellőképpen zavaros kijelentéseid mindkét oldalt támogatják illetve támadják, mikor hogy… Lássuk!
    _____________
    mondatod:
    „Bocsánat, de nagyon sz@r ez a cikk.
    Csak azt nem hozta ki belőle, hogy Hosszú az Orbán-bérenc”
    értelme:
    Szegény KATINKA, igazságtalanul van megvádolva, mert ő balos…
    _______________
    mondatod:
    „Alma, lehet, hogy Gyárfás jó menedzser, de mégiscsak a NER-t erősíti a világbajnokság szervezéssel.”
    értelme: Gyárfás fideszes! (lopni akar?)
    ___________________
    mondatod:
    „Kenyeret venni muszáj, de milliárdos versenyeket szervezni nem létszükséglet.”
    értelme: Gyárfás és a fidesz ne rendezzen versenyeket!
    ____________________
    mondatod:
    „volt már rá példa a történelemben, hogy kimaradtak sportolók elvből valamilyen nagy versenyről”
    értelme: menjen Katinka, meg a többi úszó a fenébe, majd Gyárfás és a fidesz dönt, ez a természetes…

    Szóval akkor most mi van:
    Legyen verseny, vagy se?
    Maradjanak ki az úszók, vagy se?
    Határozzon a fidesz (és Gyárfás), vagy se?
    Melyik a fideszes, és melyik a balos? Gyárfás, vagy Katinka?
    És melyiknek van igaza szerinted?

    😀 😀 😀

  • Na és ehhez mit szóltok?

    „Lemondott Gyárfás, erre még 7 milliárdot hozzávágtak a vizes vb költségvetéséhez”
    http://index.hu/sport/uszas/2016/12/01/lemondott_gyarfas_erre_meg_7_milliardot_hozzavagtak_a_vizes_vb_koltsegvetesehez/

  • Na és még egy:

    http://24.hu/sport/2016/12/04/hargitay-andras-hogy-a-hazamban-magyarorszagon-engem-lesenkizzen-egy-amerikai-raadasul-az-uszasban-azert-az-tulzas/

    Hát tényleg túlzás. És én úgy olvastam, Katinka Tusup előtti amerikai edzője is elkűdte őt a… Aztán jött a zseniális Tusup, és íme: Katinka edzés nélkül (ők nyilatkozták), csupán csak az állandó folyamatos versenyzéssel hirtelenében világelső…

  • Almási Alma
    2016 december 4
    3:56 de.

    A kétkulacsos szerintem az, aki elvek nélkül ide-oda csapódik a haszon reményében. Nekem ebből semmilyen hasznom nincs, hogy ide írok, inkább károm származik belőle. Nekem vannak elveim, vissza is kereshetsz. Az, hogy nem vagyok egyik pártnak sem a seggevége, lehet, hogy a te szemedben bűn, de ez legyen a te bajod …

    A fidesz olyan versenyt rendez tőlem, amilyet akar. De egy ellenzéki kétszer is gondolja meg, miben vesz részt! Itt egy olyan sportversenyről van szó, ami bárhol a világon megrendezhető. Nem az utolsó kőszénbánya megnyitásáról beszélünk, amit ha nem bányásznak ki, holnap megfagy a világ …

  • Vajon, tudja e valaki, hogy Gyárfás Tamás, Gyárfás Miklós fia e? Nagyon érdekelne.

  • Magyarországon a versenysport (is) állami támogatású, vagyis az adófizetők pénzéből működnek a sportklubok és a szakosztályok.

    Katinka az eredményeivel, a férje az edzésmódszereivel vált kakukktojássá a magyar úszósportban. Először alkalmaztak olyan eszközöket, amikkel javítani lehetett az időeredményeken, és először utasították vissza a szövetség anyagi támogatását és szervezését a FINA hirdette pénzdíjas világversenyeire. Saját maguk finanszírozták az utazási-szállás-étkezési és nevezési költségeket ugyanúgy, mint azt teszik a profi teniszezők.

    A bili akkor borult, amikor az olimpiai felkészülésre beharangozott 12 millió forint fejében a szövetség fotókat kért a 2017-es magyar rendezésű vizes világbajnoksághoz a válogatott keret úszóitól. Katinkáék fölkapták a fejüket: hol a többiek felkészülési pénze? Ezen különböztek össze Gyárfással, és Katinka a saját szerződését összetépte, ezzel visszautasította a promóciós pénzt. Ez lett a csepp a pohárban, és elkezdődött a megtörtént visszás ügyek és körülmények kiszellőztetése, amiben utólag megtudhatta a nagyközönség, hogy nincsenek biztosítva legjobb úszóinknak a már világviszonylatban használt és az edzéseket segítő eszközök és körülmények. Így utólag derült többek között, hogy külön balhéztak egy olyan „rajtkő” beszerzéséért, mint amiről Kazanyba fognak startolni. Kiderült az is, hogy a külföldi edzőtáborokat kegyként osztogatta a szövetség.

    Érdekesség, hogy ketten utasították vissza a 12 millió forintos „olimpiai felkészülésnek” hazudott fotós pénzt, és a most zajló kanadai rövidpályás világversenyen érmet eddig csak ők szereztek: Hosszú Katinka (4 arany 1 ezüst) és Bernek Péter (1 bronz).

  • ˙

    Az igazán érdekes fejlemény a dologban az,
    hogy a kis Katinka azért mielőtt letámadta volna Gyárfást, még . m e g v á r t a . az új „Dagály úszó centrum” (a környéket messziről elrondító, hatalmas és iszonyú monstrumjának) építésének érdemleges beindulását.
    Hiszen tagadhatatlan, hogy ez a Vizes VB-hez nélkülözhetetlen majdani bázis, a kormány pénzén kívül, eddig nem nélkülözhette Gyárfás – Hosszú Katinka által kifogásolt – 25 éves hatalmas rutinját, és tapasztalatait, kapcsolatrendszerét építtetésben is. Most már, hogy sínen van az ügy, „a mór megtette kötelességét, a mór mehet”.
    Csak az a furcsa, hogy ez utóbbi logikát, kizárt, hogy a kis Katinka így követte volna. Ezt a taktikát csakis a közismert Orbán követte machivellizmus agyalhatta ki, amely ebben-abban bizony, ha csak áttételesen is, de már korábban is kötekedett az „Úszó Szövetséggel”, csak/de éppen Gyárfáson nem talált közvetlen fogást.
    Hát most a VizesVB utolsó szükséges létesítményével eljött az ő idejük is, és ebben a csinált palotaforradalomban machináltak egy okot az elnök végső eltávolítására.
    Az már csak hab a tortán, hogy Gyárfás eddigi érdemeit a magyar úszósportban jó Orbán-módon a szemétre hajítják.

    .

  • DonGolo:

    Ugyan már … építési beruházások levezénylését Gyárfáson kívül sokan mások is levezénylik: lásd a sok új és épülő futballstadiont is. Ami a 2017-es vizes VB megrendezését illeti, a várható hatalmas költségek miatt egymás után visszamondták a jelentkezők, Budapest csak beugró lett.
    És lám, az ígért költség négyszeresénél tartanak, és még nincs kész.