A magyar nyugdíjrendszer sajátosságai és kihívásai
Beszélünk, vitázunk – ki-ki vérmérséklete szerint – a nyugdíjakról, és van egy olyan benyomásom, hogy a megszólalók nagyobbik részének (már bocsánat), gőze nincs, miről beszél. És nemcsak a laikus érintett: a hivatásos kérdezők, megmondók jó része sincs tisztában pl. a magyar nyugdíjrendszer sajátosságaival. Az alábbiakban arra teszek kísérletet, hogy alapot teremtsek a valódi kérdések megvitatásának.
Idős nő szemüvegben. Illusztráció: Duray Tibor
Ehhez nagy vonalakban fel kell vázolni a létező nyugdíjrendszerek sajátosságait.
A fejlett országokban (mert a „fejlődő” világban többnyire semmilyen időskori gondoskodás nincs) két rendszer létezik: a biztosítás alapú és a szolidaritás alapú nyugdíjrendszer. A biztosításra épülő rendszer alapelve, hogy a munkás évek alatt összegyűjtött befizetéseket üzleti befektetők fialtatják, és a nyugdíjakat ebből a haszonból fizetik ki. Nagy hátránya, hogy a befektetések értéke ingadozó, így a hasznuk sem állandó. Úgy tudom, a 2008-as világgazdasági válság nyomán az USA-ban százezrek maradtak mindenféle nyugellátás nélkül a bedőlt nyugdíjalapok miatt. Előnye viszont, hogy az átmenetileg (a befizető nyugdíjas korának eléréséig) szabad pénzek segítik a gazdaság növekedésének finanszírozását.
Magyarországon az ötvenes évek eleje óta a szolidaritás alapú nyugdíjrendszer működik. Nézzük ezt kicsit részletesebben, mielőtt azon háborgunk – vagy épp lelkendezünk -, hogy milyen az időskorúak helyzete.
A szolidaritás alapú rendszer annyit jelent, hogy a beszedett járulékokat azon nyomban kifizetik az épp nyugdíjban lévőknek. Magyarországon ugyan Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták az intézményt, de a biztosításhoz nincs semmi köze. Leegyszerűsítve: csupán beszedi a járulékokat és kiosztja azokat az épp nyugdíjasoknak. Ebben a rendszerben a nyugdíj összegét a ledolgozott évek száma, és az elért életkereset alapján számítják ki. (Van persze néhány módosító tényező, de ezt most ne részletezzük.) Jellegzetessége még, hogy az ellátások feltételeit törvényben határozzák meg, amelyeket a mindenkori parlamenti többség hoz, így az időskorúak helyzete nagymértékben függ az aktuális törvényhozás többségétől.
Magyarországon csaknem negyven évig működött ez a rendszer, és nem is volt semmi baj, amíg a teljes foglalkoztatottság mellett ismeretlen volt a járulékfizetés elkerülése. Ráadásul az akkori idősek jó része nem volt nyugdíjjogosult. A hatvanas években például nem számították a munkás évek közé az 1945 előtt ledolgozott éveket, így pl. apukám alig tudta összeszedni a nyugdíjjogosultsághoz elég 10 évet. A falusi lakosságról nem is beszélve, akiknek döntő többsége csak a hatvanas, hetvenes években volt képes összeszedni a vidéki ipartelepítés kapcsán ezt a bűvös évtizedet. Igaz, rendkívül alacsony összegekkel, de a nyolcvanas évekre teljessé vált a nyugdíjrendszer. Ráadásul úgy, hogy az ekkorra már a szakszervezetek (SZOT) kezelésébe került társadalombiztosítási alapok jelentős többlettel rendelkeztek – vagyis több járulékot szedtek be, mint amennyit ki kellett fizetni a nyugdíjakra. Hová került a többlet? Kevesen tudják, de pl. a hetvenes években a nyugdíjkassza kötelezően jegyzett ún. lakásalap-kötvényeket (5%-os kamattal, amikor a létező infláció már a 10%-ot közelítette), amelyekből a lakótelepek építését finanszírozták.
Erre jött a rendszerváltás, amelynek rögtön az első öt évében megszűnt másfél millió munkahely. Ezzel persze a dolgozóktól levont járulék is. Nehezítette a helyzetet, hogy lehetővé vált a járulékok elkerülése a vállalkozásba való kényszerítéssel. De az is, hogy mintegy 300 ezer munkanélkülit – teljesen érthető és méltányolható módon – „szociális” indokokkal százalékoltak le. Így természetes, hogy brutálisan emelkedni kezdtek a befizetendő járulékok: ez ma 30% körüli. (2017-től valamelyest csökken.) Minden számítás, előrejelzés azt mutatja: a rendszer nem tartható.
Igenám, de itt van a negyvenes-ötvenes években születettek korosztálya, akiknek a munkás évei jó részében levont járulékokat réges-rég kifizették az akkori időseknek.
Ezért is értelmetlen szolidaritási rendszerben az egyéni nyugdíjszámla – nincs azon a számlán egyetlen fillér sem.
Mi lehet a megoldás. Lehet azt mondani, hogy fent említett korosztálynak nem jár nyugdíj, csak annyi, amennyit a ma dolgozók befizetnek – ezt a mai kormány már törvénybe hozta, nem tudni, mikor érvényesíti. Nyilván 2018 után, hiszen a ma hatvan-hetven évesek többnyire elmennek szavazni – márpedig két és fél millió voks nem kevés (nem egészen ennyivel nyert a ma uralmon lévő pártszövetség).
Felelős politikusok negyedszázada is felmérték a várható helyzetet. Magyarországon a szükséges változtatások közül eddig egyetlen kormány – az 1994-1998 között regnáló – Horn kormány lépte meg a nyugdíjrendszer átalakításának kezdeti lépéseit. Úgy számoltak, hogy a járulékok egy részének a biztosítási területre terelése később csökkenti a nyugdíjalap terheit. Ezért – folyamatosan növekvő arányban – lemondtak az állami alapba járó befizetések 10 százalékáról, hogy ezt az összeget valódi biztosítók forgassák a későbbi ellátás alapját jelentő haszon reményében.
Csakhogy évtizedekről van szó, amíg termőre vált a befektetés! Mi legyen addig a jelen nyugdíjasaival, vagy időseivel, akiknek már nincs annyi munkás évük hátra, amelynek során értékelhető haszon keletkezhetne? Az átmeneti évtizedekre a költségvetés vállalta a nyugdíjalap kiegészítését.
Az évente mintegy 300-400 milliárd viszont megnövelte a költségvetés hiányát, amire az EU igen érzékeny. Éveken át hiába kérték a kormányok – az 1998-2002 között regnáló Orbán kormány is –, hogy ezt az összeget a jövő érdekében vonják le a hiányból, az EU nem tágított: a támogatások kifizetését a 3%-os hiányhoz kötötte. 2010-ben az évek óta tartó magas hiány miatt már az a veszély fenyegette az országot, hogy megszűnik a támogatások folyósítása. Erre találta ki a „történelmi” kétharmad, hogy „vissza a babaruhát” szűnjenek meg a magánnyugdíj-pénztárak, kerüljön vissza a költségvetésbe az a 10%.
Hogyan? Nem volt nehéz dolga: nemcsak a közvélemény, a magyar – többnyire humán műveltségre alapozott – értelmiségnek sincs sok fogalma a gazdaság működésének alapjairól: még jó, ha nem finnyázza eltartott kisujjal az efféle „alantas dolgokat”. Amiken amúgy milliók sorsa múlik. Könnyű volt hát ótvarosan ostoba dumákkal beetetni a közönséget, amelynek nemcsak a kockázati közösségről (ez a biztosítás alapja), de a szolidaritásról sincs halvány elképzelése sem. Nem is beszélve a gazdasági érdekeken alapuló vállalkozások (a biztosító is ilyen) működési elveiről, ezek befolyásolási lehetőségeiről a szabályozáson keresztül.
Tönkreverték hát a magánnyugdíj-pénztárakat, biztosítva ezzel, hogy a mai harminc-negyven éveseknek gyakorlatilag semmiféle kilátásuk ne legyen időskorukra. És persze tovább csökkentve a járulék-fizetési hajlandóságot. A sebtében megkapott 3000 milliárdot egy (na jó 2) lépésben elverték. Csökkentettéka költségvetési hiányt, ezzel biztosítva az eu-s pénzek további áramlását. Igaz, hogy ilyen nagy összegből már csurog-csöppen magáncélokra is, de a fő cél az uniós pénzek becsatornázása volt. Az első években ezért is nem csökkent az államadósság – ugye tudjuk, hogy a költségvetési hiány és az államadósság két különböző kategória? (A jelenlegi kormányfő megnyilatkozásait ismerve, nem biztos, hogy tisztában volt ezzel.) Mára indult csökkenésnek az adósság is – kisebb hiány finanszírozásához kisebb hitel kell.
Mi a baj ezzel? Egyszerűen: a jövő felélése.
Részletesebben. A kiadások mindenáron csökkentése a legsúlyosabban a közszolgáltatásokat érintette: az oktatást, az egészségügyet, a szociális szférát. Csökkentek a támogatások, a munkanélküli segélyek. Ma 3 hónapig kapható, holott a munkáltatók a béreknek 1,5%-át külön erre a célra fizetik be, nyugdíj, meg egyéb adókon kívül! A „rezsicsökkentés” nevű szemfényvesztés az infrastruktúrát teszi tönkre – következményeit 4-5 év múlva láthatjuk majd. Rendkívül alacsonyak a beruházások – vagyis olyan létesítmények építése, amelyek később majd pénzt hozhatnak, munkát adhatnak – nem mellesleg, amiből fizetni lehetne majd a nyugdíjakat is.
Ami a beruházási piacot életben tartja, az a felső középosztálynak adott ajándék pénz – a 10 milliós CSOK. És persze az ész nélküli presztízsépítkezések: az immár százmilliárdokat felemésztő üres-stadion program, a Vár és a Városliget szétverése. És ha nincs szerencsénk, nem ússzuk meg a katasztrófával fenyegető pedofil és szadista dopping és drogfeszt, az anabolikus szteroidokon hizlalt pénzmosás és néphülyítés, közbeszerzési sikkasztóbajnokság és prostitúció, az olimpia megrendezését sem.
A nyugdíjrendszerrel kezdtem, és messzire jutottam. De a dolgok az életben összefüggenek.
Fejezzük be hát a nyugdíjrendszer, a nyugdíjasok helyzetét fenyegető három, az elmúlt években hozott kormányzati törvénnyel-szabályozással.
Az alaptörvényben egy apró „a lehetőségek szerint” kiegészítéssel szerepelnek az állam polgáraival szembeni kötelezettségei. Ez annyit jelent: járni jár, de nem jut…
A nyugdíjjárulékot szinte észrevétlenül keresztelték át nyugdíjadóvá. A különbség, hogy a járulékkal szemben járadékra van jogod, míg az adód elköltéséről a mindenkori törvényhozási többség (fele nem kétharmados) dönt.
Egy ideig véd valamennyire az, hogy sokan vannak nyugdíjasok, szavazataik eldöntik a választásokat. De hamarosan elérik az időskort azok, akiknek már nem, vagy alig valami nyugdíj jár – megvan tehát, kit utáljanak. Ahogyan egyre sikeresebbnek tűnik az is, hogy a még munkában lévők hatalmas adóikat az „ingyenélő” nyugdíjasoknak tulajdonítsák.
Mi lenne, ha nem az odadobott koncokért kapkodnánk mohón, hanem – akár a fiainkkal együtt – latolgatnánk a jövő lehetséges útjait, bevetve az évekkel állítólag gyarapodó bölcsességünket is?
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
12:06 du.
Most olvastam, hogy a közpénzből átcsoportosított 10.000,- unk a nyugdíjasok részére a fidesz szerint 15.000,-ba kerül!
Akkor az az ötletem van a demokratikus ellenzék nevében, hogy utaljunk minden nyugdíjasnak 15.000,- és akkor nem úszik el az az 5.000,- sem, hanem jó helyre kerül!
2:11 du.
Gondolataim, az egyébként kitűnő íráshoz
Van a dolognak, mármint a nyugdíjkasszának egy erkölcsi olvasata:
Nyugdíjasaink jelentős része akkor született, amikor nem volt épp híd a Dunán, városaink romokban hevertek, nem volt egy méter autópálya, nem volt metró (kisföldalatti igen) gőzös volt a vasút és nem volt polgári repülés. Nem volt továbbá TV, URH rádió,és néhány embernek jutott személygépkocsi vagy vezetékes telefon. Mára megépültek a hidak, autópályák, metróvonalak és villamosított a vasút, létrejött a polgári repülés. Közben mellékesen forradalmi változások történtek a híradástechnikában, számítástechnikában (TV, rádió, internet mobiltelefon) a biológiában, fizikában, ipari technológiában, gyógyászatban és akinek nincs autója szegénynek számít. Igen! Ezt mind, a mai nyugdíjas nemzedék teremtette. (Nem a kormányok és pénzemberek!!!) Vannak köztük tudósok, pedagógusok és pékek. Ők teremtették a mai nemzedéknek azt a jólétet, amiről álmodni sem mertek. Nekik, a nyugdíjasoknak a nyugodt, és a kor életszínvonalához igazodó megélhetés nem járulékfizetés alapú, hanem erkölcsi alapú járandóságuk. Mózes, pedig a jövő nyugdíjasainak küldi üzenetét:
„Tiszteld atyádat és anyádat, azért, hogy meghosszabbodjanak napjaid”(2Mózes 20:12)
5:51 du.
Szukits Rezső
Ez ezerszer árnyaltabb. Nem értek egyet, hogy automatikusan csak azért mert nyugdíjas valaki, az a technikai fejlődés okozójának nem tekinteném.
Mi van pl. az egyiptomi, szíriai, bangladesi, nikaraguai, pápua, kínai , indiai és számtalan szegény nemzet nyugdíjasaival? Nekik nem jár a tisztelet miatti magas nyugdíj?
Vagy nekik is jár, csak nem jut – mint a magyar nyugdíjasoknak?
Az állampolgárok tehetnek a nyugdíjas éveikről. Ha olyan diktátorokat tűrnek meg maguk fölött, akik szétlopják a jövőjüket, akkor csóri, panelproli nyuggerek lesznek.
Ha tesznek a lehető legjobb vezetőjük kiválasztásáért, akkor van esélyük általában a nyugodt nyugdíjas korra.
Máskülönben úgy döntöttem, hogy abba hagyom a gürizést, ezentúl vége a munkás éveknek, az elkövetkező évtizedekben várni fogom a nyugodt gazdag nyuggeréveimet, hiszen korábban nem volt mobilteló, internet, sat-tv, ledvilágítás, számítógép, tv-távirányító, fitness-szalon, Hosszú Katinka 3-szoros olimpiai aranya, minden családnak nyugati autója, Merci BKVbuszunk, nullás körgyűrűnk, fapados repülőjárataink, Alcsútdobozra a stadionba futó kisvasutunk. Miután már ennyi mindent kitaláltunk, elértünk és felépítettünk, ezért én már megérdemlem a gazdag, megbecsült nyuggeréletemet!
Vagy nem? Vagy más eredményein akarnék élősködni elvárt módon?
Nem! Én megérdemlem! (Esetleg más nem….)
1:07 de.
Vak Ond
2016 december 6
5:51 du.
Ez amolyan kekeckedés ízű dolog volt, szándékosan félreértve Rezsőt.
A cikk is érintette a dolgot, hogy a nyugdíjalapokat több esetben lenyúlták. Teljesen mindegy, hogy biztosítás alapú, vagy felrovó a rendszer. Önálló rendszerré válásához úgy 30-35 év szükséges. Vagyis minden lenyúlással eltoljuk az önálló működését 30-35 évvel. Ebben nem a nyugdíjas korú a felelős azért, mert pillanatnyi érdekek mentén elvették a pénzt, tehát nem is büntethető.
Rezső pontosan arról írt, hogy ezek az emberek nem élősködtek az országon, hanem egy életen át keményen dolgoztak, letették azokat az eredményeket, járulékokat, hozzájárultak a fejlődéshez, ami után öregkorukra nem kegyelem, hanem saját jogon járna nekik az ellátás. Az meg ugye minden rendszer sajátja, hogy a befizetett járulékok összege alapján ad vissza kinek többet, kinek kevesebbet.
Gondolom, ezek után önmagaddal is úgy kalkulálsz, a nyugdíjas korral eldobható vagy és mint here, önként kimész a temetőbe szociális alapon elkaparni magad, mivel ez a szemlélet jön le a beírásodból.
Visszatérve az elejére: A nyugdíjrendszer módozatától függetlenül önfenetartó lehetne, ha nem veszik el az alapokat. A lenyúlást eltakarandó hangulatkeltéssel pótolják a pénzt, ami téged is megérintett. Ne feledd, 35 év az a minimum, ami után nem hátradőlhető, de saját lábára áll a rendszer. Így minden lenyúlással egy generáció esik ki a rendszerből.
12:52 du.
Nos egy dolgot azért tisztázzunk. Rezső ugyan leírta ám hogy nyomatékos legyen. Manapság akik most kezdtek el dolgozni és fizetik a járulékot na meg valami privát biztosítót is azok nem biztos hogy ötven év múlva élvezhetik majd a nyugdíjukat. A mi generácionk eléggé népes volt és- elég szépen befizettünk. Az egy dolog, hogy többször is lenyulták. Ma jóval kevesebben fizetnek mert jóval kevesebb a munka és a befizető. Tehát ez is az oka annak hogy minden megemelkedik csak a nyugdij nem. És az is valószinünek tünik, hogy ahogy írtam fentebb nem valószin, hogy marad annyi pénz ötven év múlva ami elég lesz kifizetni a nyugdíjasokat. Ezzel a tizerrel van egy kis bibi. Hogyan fogják tudni kézhez kapni az olyanok akik külföldön élnek de kapnak magyar nyugdíjt: a követségi dolgozók fogják házhoz hozni? Nem lenne egyszerübb ha kipostáznák mint a havi nyugdíjat?
1:39 du.
Valóban sokan nincsenek tisztában a magyarországi nyugdíjrendszer lényegével, erre ad felvilágosítást Rátesi Margit írása.
Annyit azonban szabadjon megjegyeznem, hogy ez a nyugdíjrendszer végső soron szolidaritásában önellátó, hiszen az aktív dolgozók és a munkáltatók befizetéseit fordítják kifizetésre. Illetve a munkáltatói befizetés már nem „társadalombiztosítási járulék” néven fut, hanem „szociális hozzájárulási adó” lett a neve 2012-től.
Ezzel együtt elméletileg mégis befolyik havonta egy olyan összeg, amit azonnal szétosztanak az éppen valami oknál fogva munkaképteleneknek és az idős inaktívaknak. Ebben szolidáris, hiszen a munkaképes dolgozók fizetik.
Na, ennek a szétosztását, de a beszedett összegek mértékét, valamint a befizetés alóli mentességet is az állam mondja meg, mint ahogyan az ellátásra jogosultak körét is az állam határozza meg.
Ebben a szerepében az állam, mivel nem önsegélyező egyletről beszélünk (a kezdetek elején, XIV. szd., önsegélyző volt, a XIX. században alakult ki az állami formája) , bármikor kiegészítheti más adónemekből befolyt összegekből a kifizetésre kerülő nyugdíjakat, de a betegellátást is.
Az egy másik téma, hogy az állam ezt mennyire hajlandó megtenni, vagy mennyire biztosítja más állami kiadások mellett (honvédelem, oktatás, közutak, média, stb) az öregek és a betegek támogatásának prioritását.
2:16 du.
Ma az állam úgy látja, hogy prioritása a versenysportnak van: épülnek a focistadionok (fenntartásuk is állami pénzből), már négyszeresre duzzadt a tervezettől a jövő évi vizes VB megrendezésével kapcsolatos építkezések költsége, állami pénzből működnek a fociakadémiák (vállalkozások a befizetendő adójukból leírhatják a sportlétesítményekre juttatott költségeiket, vagyis a közellátásra ennyivel jut kevesebb), a versenyklubok minden olimpiai sportágban állami pénzek segítségével bírnak működni … nem sorolom tovább.
A közegészségügyi ellátás és az idősek nyugellátása nem élvez prioritást, hiszen az országló vezetőinknek VIP kórházak állnak rendelkezésükre, és a nyugdíjukra se lesz gondjuk.
3:00 du.
-Én javasoltam, hogyha 15.000,-be kerül, akor a 15.000-t utalják a nyugdíjasoknak közvetlenül.
– Úgy emlékszem, h jelentősen megemelték az elmúlt 20 évben a befizetendő nyugdíjjárulék-százalékokat, azaz a korábban dolgozók kevesebbet fizettek, ami azt jelenti, hogy ha 50%-kal nagyobb % járulékot fizetnek a maiak, akkor a mai befizetők jövőbeli nyugdíja a jelenlegi nyugdíjasok későbbi – azonos időben fizetett nyugdíjánál 50%-kal magasabbnak kéne lennie azonos jövedelem-alap esetén. Ha a jelenlegi aktív befizető jövedelme magasabb, mint a hozzá viszonyított már nyugdíjasé volt, akkor a korrektség nevében neki arányában tekintve annyival magasabb nyugdíj járna.
Ez persze csak ami korrekt viszonyok között járna. Egy kirovó rendszer a jelenlegi befizetőket igazságtalanul hátrányos helyzetbe hozza a jelenlegi nyugdíjasokhoz képest. Pl. Ha másfélszeres nyugdíj-járulékot fizetnek a fizetésük %-os arányában és ennek ellenére nemhogy annyiszorosan többet kapnának majd nyugdíjat a jelenlegi nyugdíjasokhoz képest, hanem ellentétesen, annak töredékét!Tehát nem lehet korrektségről beszélni , mertha bármennyivel is többet adunk a jelenlegi nyugdíjasoknak ilyen megfontolás mellett egyre inkorrektebb , hiszen a későbbi nyugdíjasokkal szemben egyre inkorrektebb az eljárás.
Lehet, hogy többet érdemelnének a jelenlegi nyugdíjasok, de akkor többet érdemelnek a jövőbeliek is!
– Az pedig egy újabb árnyalása a kérdésnek, hogy az egyes mai nyugdíjasok személy szerint korábban mennyire, hogy dolgoztak a mai sztenderdek szerint mennyiségre és minőségre. Arra utalok, hogy a hozzáállás és munkatempó, hatásfok, és minőség általában hagyott kívánnivalót maguk után – tisztelet a kivételnek. (Hiszen általában tisztában lehetünk a szocialista munkatempóval és minőséggel.)
Mindezzel azt kívántam elmondani, hogy nem vizsgálható az egész kérdés a jövőbeli nyugdíjasokkal összehasonlítva, ill. összefüggésrendszerben vizsgálva.
Könnyű jófejnek látszani, hogy azt mondjuk többet és többet érdemelnének a jelenlegiek. Hiszen akkor csak eltakarjuk a szemünket a jövőbeliekkel szembeni igazságtalanságukat ignorálva.
NEM VIZSGÁLHATJUK A JELENLEGI NYUGDÍJASOK HELYZETÉT A JÖVŐBELIEK NÉLKÜL!
Olcsó megoldás lenne csak a jelenlegiekre koncentrálni!
Az meg egy vicc, hogy a műszaki fejlődés okozói általánosságban a nyugdíjasok összessége. Természetesen sokat köszönhetünk eleinknek, amint az mindig is volt genárációkról generációkra, és a gyerekeink, unokáink is köszönhetik nekünk a jövőt hálásan.
Vagyis a károkozások miatt is mi vagyunk a felelősek.
Köszönhetjük az I és a II. vh-t, a diktatúrát, a nyugattól elmaradó fejlődésünket – ha korrektek akarunk lenni.
Azért is, ha hagyták , hogy diktatúrában kellett éljünk, amint mi is felelősek vagyunk azért, hogy gyerekeink (ismét) az orbáni diktatúra elnyomorításában kell, hogy elmaradjanak a nyugateurópai demokráciáktól.
Tehát vannak szép és nemes dolgok, amint vannak negatívak is.
Így én már most elkeseredve szégyenlem magam gyerekeim előtt, hogy nem tettem többet a diktatúra ellen!
4:01 du.
Vak Ond. A mostaniak nem sokkal fizetnek többet a régieknél. Csak ’90 előtt nem tudtak róla, mert a fizetésükből csak 3-5%-ot vontak. A vállalatok fizettek ún. bértömeg-gazdálkodási járulékot (a ’68-as reform után) ez a hetvenes években 27% volt, amikor Ausztriában a nyugdíjbiztosítás 21%. Most a fizuból vonnak 10%-ot, a munkaadó fizet további 27-et. Ebben a szisztémában a teljes rendszer alá van rendelve a politikai harcoknak. Mivel a nyugdíjasok sokan vannak, a szavazatukért a legtöbb kormány hajlandó eladni a jövőt (oktatást pl.). A mostani azért rosszabb, mert még nem is utakért, hidakért, hanem üres stadionokért, hamisan csillogó aranyérmekért, meg 99 évre az állami tulajdonból magánkezelésbe adott, milliárdokért felújított kastélyokért, nagybirtokokért.
De nem folytatom, mert már így is rám szólt az egyik nacsasasszony egy másik cikk alatt, hogy becsmérlem a nyugdíjasokat. Holott magam is az vagyok, meg vénasszony is – de még nem szenilis.
4:09 de.
Látom, még mindig nem értelmezhető a magyar nyugdíjrendszer. Önellátó, és szolidáris alapon nyugvó. Az aktív dolgozóktól és a munkáltatóktól befizetésre kerülő összegekből kapják a ma nyugdíjasai a pénzüket. Önellátó, mert ez a pénz kerül kifizetésre a már életkoránál fogva munkát nem végző inaktívaknak.
Szolidáris, mert a munkaképes korú dolgozók pénze egységes mértékkel kerül levonásra függetlenül attól, hogy kinek mi a foglalkozása és mennyi a keresete, vagy éppen milyen munkáltató foglalkoztatja.
Ugyanakkor a nyugdíj összegének kiszámítási alapjánál csak két szempontot vesz figyelembe: az egyik a munkaviszonyban eltöltött évek száma, a másik az 1988-tól (a személyi jövedelemadó bevezetésétől) kimutatott és bejelentett évenkénti keresetek nagysága. A nyugdíj összegének megállapításához a múlt századi kereseteket a forint mai értékéhez közelítik valorizációs szorzó alkalmazásával, és az így növelt évenkénti kereseteket átlagolják a ledolgozott évek számával, majd kiszámítják az egy hónapra jutó összeget. Ezt az összeget veszik alapul, hogy végül ki mennyi évet dolgozott, és a ledolgozott (számításul vett) éveinek megfelelő arányú százalékában állapítják meg a havi nyugdíjat.
Vagyis, akinek kevés volt a fizetése (kevesebbel járult hozzá az akkori nyugdíjasok ellátásához) annak a nyugdíja is kevesebb lesz. Aki a saját vállalkozása után kevés saját bért jelentett be és emiatt kevesebb járulékot fizetett, annak is kevés lesz a nyugdíja. Ez így helyes.
Ezért senki ne akarja a mai kisnyugdíjasok nyugdíját külön kezelve fölemelni, mert ők keveset is fizettek be a közösbe. Sok táncdalénekes szintén keveset fizetett, és ma sírnak (Zalatnay, Kóbor János stb.), hogy kevés a nyugdíjuk, de a haknijaik után anno nem fizettek egy fillért sem. Amúgy Kóbornak külön vitorlása is van a Balatonon, és kap rendszeresen egy szakajtó jogdíjat, mint ahogyan a Korda-házaspárnak külön villája és szállodája a jogdíjak mellett.