Magyar katolikusok szerint sorosbérenc a menekülteket segítő római katolikus plébános

2016 december 19 12:08 du.109 hozzászólás

Németh Zoltán körmendi plébános pusztán olyat tett, ami Kanadában szinte bármelyik római katolikus plébánián a lehető legmindennapibb cselekedetnek számít: segítséget nyújott szíriai menekülteknek. A plébánia melletti közösségi házban lettek elszállásolva a menekültek és a jólétükért elsősorban civil önkéntesek felelnek, nem pedig  klérus. Gégényi István készített interjút a lelkipásztorral a SZEMlélek című blog részére. Amikor rákérdezett arra, hogy milyen reakció érkezett a lakosság részéről, Németh atya a következőt mondta:

„Templomba nem járók is felajánlottak különféle összegeket, hogy így segítsük a rászorulókat. Egyelőre minden anyagi adományt elhárítunk, ezekre jelenleg nincs szükség. Néhány tizenéves fiatal kérte, hogy találkozhassanak a menekültekkel, erre nemrég került sor. Az olyan félelmek, amelyek arra vonatkoznak, hogy betegek, fertőzőek lennének a külföldiek, alaptalanok. Úgy látom, sokkal egészségesebben élnek az átlagnál, nagyon vigyáznak, nehogy elkapjanak valamit. Bőven kapunk kritikát, még templombajáróktól is, tőlük kaptuk például a sorosbérenc címkét is. Megosztottság van a témát illetően a városban, vannak, akik gyaláznak bennünket – velem együtt a fiatal káplánunkat is szidalmazzák egyesek, övön aluli ütések ezek. Iszonyú falakat kell ledönteni, a hívekben is rengeteg félelem él.”

Németh Zoltán

Németh Zoltán

Azokat az iszonyú falakat elsősorban a jelenlegi magyar kormány emelte fel. A sorosbérencezést pedig konkrétan a Fidesz politikusai alkalmazták szisztematikusan a kvótaellenes népszavazás idején. Tanulmányok mutatják, hogy a korábban még viszonylag befogadó magyar társadalom mennyire drámai módon megváltozott, bezárkózott és mennyire megnőtt a mások iránti gyanakvás és gyűlölet. Hangsúlyozom, hogy itt korántsem csak etnikai kisebbségekről van szó, vagy éppen bevándorlókról, netán migránsokról. A gyanakvás magyar homoszexuálisokra, magyar rockzenészekre és még az erdélyi magyarokra is kiterjed.

A Fidesz utóbbi másfél évnyi látványos migráns és bevándorlóellenes kampánya a társadalom legrosszabb ösztöneire épült, azokat igyekezte fellángolni. Ennek egyik eredménye, hogy gyalázatos módon, sorosbérencezve támadnak rá egy római katolikus papra, aki Krisztus tanításainak legalapvetőbb elvét igyekszik követni és alkalmazni életében.

„Egyre nehezebb védeni azt az állítást, hogy nem vagyunk idegengyűlölők. Ausztria itt van karnyújtásnyira, óriási a kontraszt. Még az illetékes miniszterükkel is érdemi, higgadt párbeszédet tudtunk folytatni”--mondta Németh Zoltán. „Örülnék, ha egyházi vezetőinktől megerősítést kapnék. Lehet, hogy rosszul végzem a dolgomat, akkor viszont el kell gondolkodnom, hogy esetleg lemondjak ennek a plébániának a vezetéséről”–tette hozzá a plébános.

Magyarországon egy katolikus pap szíriai menekülteknek igyekszik segítséget nyújtani és Krisztus tanításai szerint cselekedni. Erre jön a sorosbérencezés a hívő és a nem hívő magyarok részéről egyaránt. Ráadásul pont a szeretet ünnepe előtti napokban teszik ezt. Most pedig esetleges lemondását fontolja a menekülteket segítő pap.

Mekkora ordító álszentség amikor a gyalázkodó magyar katolikusok és keresztények mindezek után áldott karácsonyt kívánnak egymásnak.

109 hozzászólás

  • Gyalázatos, rosszhírünket gerjesztő propaganda anyag.
    Mindenre lehet példát és ellenpéldát is találni.
    A populáció szintű igazságokat más mutatja.
    Például az, h Hazánkban soha sem sikerült polgárháborút létrehozni.
    A vezetőségünk komolyan dolgozott a betelepítettekre építetten is olyan események létrehozásán amelyre már komoly jogkorlátozásokkal megerősítetten, erősíteni lehet az államiságunk diktatórikusságán.
    Másutt létrejöttek komolyabb zavargások. Nálunk csak a média felületeken, a propaganda valóságban.

  • Kanadában vannak szíriai menekültek?

    Azért még temetni talán nem kell Németh atyát, az önjelölt papvédők visszafoghatnák magukat kicsit. Vannak Körmenden sudribunkók, ez már tény, de nem tudjuk, hogy többségben maradnak-e?

    A magyar katolikus egyház menekültellenes propagandáját ismerjük, de ezt is bojkottálták a magyarok az érvénytelen népszavazáson, nem csak a kormányt.

  • Ide is leírnám, hogy a plébános javarészt keresztényeket fogadott be, és azokat, akiket a szociális testvér már ismert.

    Tehát nem utcáról beesett gyanús ismeretleneket.

    http://mno.hu/belfold/mentsetek-meg-minket-mielott-itt-halunk-meg-1376832

  • „magyar társadalom mennyire drámai módon megváltozott, bezárkózott”
    Sajnos a magyar társadalom történelme során megtapasztalta a merőben más kultúrát valló bevándorlókkal való együttélés problematikáját. Köszönjük, elég volt. Az meg érthetetlen, honnan tudja valakiről a körmendi plébános eldönteni, hogy az menekült-e, vagy a felelősség elől menekülő ISIS harcos.
    Honnan tudni, hogy egyáltalán rászorult-e bármilyen támogatásra, vagy csak egyszerűen spórol az euróin. Ezeket a jellemzőket az állam kötelessége megvizsgálni – de ez is lehetetlen, hisz hazudoznak, tovább szökdösnek. A plébános úr felelősség vállalására is kíváncsi lennék, ha pártfogoltja bűnözni kezd az őslakosok között, mit mondana?
    Magánemberként azt istápol akit akar, de a hívők „pásztoraként” a nyáj biztonságáért felelnie kell.

  • Christopher Adam

    Igen, és pont ezért írtam, hogy amit a plébános tett, az tényleg nem egy eget rengető cselekedet. Egy egyszerű, ártalmatlan, a közösséget kicsit sem veszélyeztető gesztusról volt szó. De többen még ezt sem tudták elfogadni sorosozás nélkül.

    Kanada amúgy 50 ezer szíriai menekültet fogadott be. Itt gyakran keresztény templomok szponzorálták őket. Az én templomom két menekült családot szponzorált: az egyik muszlim, a másik keresztény. Családonként minimum 25 ezer dollárt kell összegyűjteni a szponzoráláshoz.

  • A magyar egyházi vezetőktől nem fog kapni megerősítést, erre hiába vár. Ők is követik a világiak politikai irányvonalát, ami nyíltan és keményen migránsellenes.

    Ezen nem lehet csodálkozni, mert az EU teljesen rossz felfogásban kezdte el kezelni az egész menekültkérdést, és ebben nagy szerepe volt Merkelnek. Nem ismerte föl, hogy mást jelent a befogadás, és megint mást a menedéknyújtás. Ma sincs különbségtétel, pedig a kettő között óriási a különbség. Muszlimok esetében ennek különösen nagy jelentősége van.

    A plébános keresztény menekülteknek nyújtott menedékhelyet, akik közül az egyik katolikus. Ennek ellenére kapott bélyeget, amit valóban a politikusoknak köszönhet. De ezzel a plébános most jobban járt, mint akik 70-75 évvel ezelőtt kaptak egy sárga „bélyeget” a politikától.

  • Elnézést, de Európában egészen más a helyzet, mint Kanadában.
    Elóször is, az európaiak, gondolom a magyarok, még nagyon jól emlékeznek a párizsi gyilkoságokra, amire én is emlékszem, nem volt nagyon régen!
    A másik pont, hogy Kanada egy olyan állam, ami mindenhonnan befogadott embereket , ebből nőtt naggyá is. Az európai nemzeteknél más a helyzet. Azoknak, sajátságos nemzeti hagyómányaik, történelmük van, melyek kifejezetten EGY nemzetnek a történelmi múltja.

  • Soros és az ÁTTELEPÍTÉS közötti kapcsolat meglehetősen nyilvánvaló.
    Abban amiben élünk, minden az egymás ellenében vagy-vagy világlátásra kondicionál.
    Bőven akadnak olyanok akik még nem emelkedtek fölül ezen a látásmódon. És a központilag diktált propaganda műsorban azt a látszatot gerjesztik, h sokkal többen vannak a még ilyen látásmódúak, mint amennyien valójában vannak.

  • A plébános úr, biztos jóindulatból kifolyólag tette azt amit tett. Ha a mai híreket halljuk, csak sajnálni tudjuk a szíriai menekülteket és drukkolunk nekik, hogy találjanak valami segítséget. Viszont, mit csinál a nemzetközi politika az érdekükben? Semmit! Éppen úgy , mint 56-ban a magyar forradalom idején.

  • Ha a hivatalos tömegpropaganda szerint nézzük, akkor a migráns kérdésben (is) teljesen skizofrén a vezérkari viselkedés. Mind a cselekedetek, mind a propaganda szintjén.
    Az istenadta nép pedig hisz a sok ellentmondásoból azt amit.

  • Tudomásom szerint, igen nagy probléma van a magyar munkavállalás terén és általában a gazdaságban. Nem értem egyszerüen, azokat a magyarokat, aki a mai magyar kormányt azért vádolják, hogy nem akarják a bevándorló menekülteket.?!
    Miből gondolják a fentiek, hogy a magyar kormány eltudjon tartani X számú szíriait, aki nem tudja a nyelvet, nincs szakmája és főleg családos emberek.?
    Pl. ezt kérdem Christopher Ádámtól is.

  • Nagy Gyula
    2016 december 19
    12:29 du.

    Volt már Magyarországon polgárháború! 1919-ben pl., csak nem nevezzük annak.

  • Figyelő
    2016 december 19
    2:04 du.

    Mindig kifejti, ha sarokba szorítják, hogy nem tudja, mi van itthon. Azt bezzeg tudja, hogy a távoli országokból érkező menekülőknek milyen végzettségük van, vagy nincs. Azt bezzeg nem tudja, pedig a csapból is folyik, hogy a lakosság színe virága (szerény becslés szerint is több, mint fél millió fiatal!) kivándorolt ebből a tejjel mézzel folyó Kánaánból, és tele van az ország hiányszakmákkal. Persze, és ezt is már pár ezerszer a szájába rágták itt is sokan, a menekülteknek eszük ágában sincs ittmaradni!

  • Nagy Gyula
    2016 december 19
    1:40 du.
    Te tényleg egy szellemi ikertoronyház vagy..
    Belédszállhatna már egy utasszállító.. (Lehetőleg tele hülyékkel..)

  • Figyelő
    2016 december 19
    2:04 du.

    Van itt még valami! A magyar kormány nem tart el senkit. Az adófizető állampolgárok tartják el a rászorulókat, illetve az Európai Unió többi állampolgára, szintén az adójukkal, ami ide Uniós támogatások címén érkezik.

  • Az irányítást tervezők és végzők produktuma az irányításból származik. Közvetlen termelési produktumuk nincs. Annyi sem, amennyi a vacsorájukra elég lenne.
    Hazánk zuhanórepülése egyértelműen mutatja, h milyen (eredményű) működésrendet KÉNYSZERÍTENEK.
    Családi és (érdek) szövetségi szinten ma is azok vannak vezénylő pozícióban akik regnálása alatt felépítettük és jóléti átalakulásba vittük Hazánkat.
    A mire használhatók kérdésre jó válasz, h az összetett munkák fázisokra bontása (szalagosítás) után a munkakörök zöme nem haladja meg a betanított segédmunka szintjét.

  • Göllner András

    @ Nagy Gyula

    Gratulálok hozzászólásához. Semmit se lehet belőle megérteni, ezért, többek közt félreérthetetlen.

  • Nemrég volt az MR-1 en egy számomra jó igazságtartalmúnak tűnő produkció az elsőként jegyzett világháborúról és ezen belül a Lenin fiúk vezényelte terror támadásról.
    Ebben azt mondták, h fegyveres alakulatok csinálták, nép támogatás nélkül.
    A vidéki területek nagy részén csak átvonuló dúlást tudtak csinálni.
    Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni Fekete István Zsellérek című regényét is.
    Ez a bolsevik időkben indexen volt. Azt nem tudom, jelenleg mennyire elérhető.

  • Göllner András

    @ terminus

    „A magyar kormány nem tart el senkit.”

    Orbán Viktort és a Kövér Lacit ki tartja el ? A szép jó édes anyukájuk ?

  • Göllner András

    @ Nagy gyula

    „Bőven akadnak olyanok akik még nem emelkedtek fölül ezen a látásmódon.”

    Szrintem ugye arra teccet gondolni, hogy ez meg azért van mert nagyon sokan képtelenek leszállni a biliről ?

  • A keresztény együttérzés egy cikk erejéig remélem jár a mostani berlini áldozatoknak is, akiket a terrorista egy kamionnal taposott halálra. A felelősöket ideje lenne megnevezni és méltóképp kezelni.

  • erminus
    2016 december 19
    2:44 du.
    Valószinű aki kiment azt hiszi, hogy magasabb bért kap munkájárt, ezt meg lehetérteni. Magyarország szegény ország, CSAK alacsony bért tud fizetni.
    Az egész világon, az állampolgárok tartják fenn a kormányt és az országot, nem csaak a magyarok!
    Mint nyugdíjas, én is megfizetem a kiszabott adót, mint mindenki más, különben megbüntetnek!

  • Göllner András
    2016 december 19
    3:12 du.
    Mit gondol Justint kitartja el? OK, már hazulról milliomos családból jött, de a nép, adójából tartja el a kanadai kormányt is!
    Mindenütt ez van a világban, az USA-ról nem is beszélve, ahol három adó is van, federál, állami, és sale tax.

  • terminus
    2016 december 19
    2:48 du.
    Az igaz, hogy az adófizetők tartják fenn az államokat, de a kormányok segélyéből élnek a munkanéküliek, a menekültek, a nyugdíjasok !

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „a magyarok, még nagyon jól emlékeznek a párizsi gyilkoságokra, amire én is emlékszem, nem volt nagyon régen!”

    Ez tök jó. Gratulálok a magyaroknak és magának is, hogy ilyen szépen teljesít a memóriájuk. Én megvoltam győződve arról hogy csak olyan dolgokra emlékeznek, ami már nagyon régen volt, ‘s lehet, hogy nem is történt meg. Vissza állította hitemet népünkben s magában is asszonyom.

    Biztos teccik arra is emlékezni, hogyan gyilkolták az Indiánokat millió számra e tájon, a drága keresztény testvéreink, hogy embert faragjanak belőlük. Talán ezt kellene csinálni a magyar katolikus egyháznak a szíriaiakkal is, nem ? Akkor nem özönlenének felénk ennyien, megállnák a helyüket a lepóban (?), nem rohannának el százezerszámra a piszkos kis Ruszkik elől, nem vennék el a munkahelyeket a tisztességes cigányainktól, nem veszélyeztetnék derék Zsidóinkat, nem rongálnák keresztény értékeinket, nem rontanának rá a szép magyar lányainkra – azokat vigyék az olaszok – nem rontanának rá a nagymamáinkraq, mint a Tótok Tókomlóson. Ez tényleg jó, hogy arra emlékszik ami pár napja történt. Az én nagymamámra mért teccer rárontani pár napja, hisz nem is Tótkomlósi. Azért mert a nagymamám már nagyon régen volt ? Ja, akkor értem.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Mit gondol Justint kitartja el?”

    Őt is a nép. És elsősorban azért, mert a Bálint katona lett. Vagy azt már elfelejtette ?

  • Göllner , öszintén nem értem ezt a hozzászólását-
    Az indiánokat 150 éve lőtték le, nem most.
    Persze, ők sem voltak ártatlan szűzlányok a nyilaikkal. Mit gondol más államokat, hogy foglaltak el az emberek? pl, mikor a magyrok bejőttek Magyarországra, megőltek minden bosnyákot és akik az országot uralták. Ez az erősebb ököl kritériuma, t.i.mindig az győz!
    Marhaság, most visszamenni 150 évre, hiszen a ma világ hasonlóan működik.

  • A kormányok joghivatalosan, ALKALMAZOTTAK.
    Az a pénz amit a költségvetésben szétcímkéznek, nem az övék.
    Ugyanez igaz a brüsszeli adminisztrációra is.

  • Még valami, a szíriai nép áldozata először is, egy polgárháborúnak nézzen utána, hogy a szini meg a szunni vallások közötti háború indiotta el évekkel ezelőtt az ellentéteket.
    A katolikus egyháznak nem hinném , hogy az lenne a feladata, hogy őket kibékitse.
    Különben is, már elegem volt, abból, hogy a katolikus egyházra tólnak mindenféle felelőséget. A valódi szíriainak ez a két izlám vallása van, sajnos, valaha megoszlott és most egymást ölik.
    Lehet, hogy sok szíriai kikeresztelkedett, de nemrég úgy hallottam, azokat is üldözik.

  • Figyelő
    2016 december 19
    3:31 du.
    Virágszálam..
    A munkanélküliek befizették a járandóságukat amikor dolgoztak. A nyugdíjasok szintén.
    A menekültek meg a jövő adófizetői.
    Csak mondom.

  • Még egy , kedves Göllner, probáljon „embert faragni” a szíriakból, ne a magyar nemzetet kötelezze erre!
    Majd ha sikerül, akkor szóljon!

  • falusi
    2016 december 19
    4:17 du.
    Biztos így van, viszont megkapja mindenki a járandóságát, a menekültek meg, majd akkor lesznek adófizetők, ha már dolgoznak.

  • Kedves migráns simogatók,
    a védenceitek most épen Berlinben rakoncátlankodtak, bár az irányított média próbálja neonáci lengyel kamion sofőrökre terelni a gyanut, egyértelmű hogy békeharcosok voltak az elkövetők! Szegény Moshe, mennyit bántottátok az ártatlan békeharcosok rágalmazásáért, pedig kurvára igaza volt!

  • Seres Róbert
    2016 december 19
    6:23 du.
    Javítok, a jólértesült német média a csúf neonáci lengyel söfőrt, afganisztáni agysebészre módosította.

  • Seres Robert,

    Jol latod. Ez ma Nemetorszag. Tenyleg ra akartak kenni a lengyel soforre, Sot a hires ATV meg mindig alitja hogy lengyel terrorista volt.
    Szoval elkapjak az elkovetot, es arra kerik az embereket maradjanak otthon. Hivatalos informaciot 4 ora utan sem mondanak,amikor elve elkapjak a terroristat. Es ez Nemetorszagban , nem Bangladesh vagy Fulop szigeten tortent.

  • ATV:

    Lengyel állampolgár volt az elkövető
    DECEMBER 19.HÉTFŐ 22:43
    Lengyel állampolgár volt az a feltételezett sofőr, aki teherautójával belehajtott egy berlini karácsonyi vásárba

    Mashol ezt irjak:

    A Die Welt című napilap azt írta keddre virradóra internetes felületén rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy a gázoló feltehetően pakisztáni menekült volt, aki az idén, február 16-án kért menedékjogot Németországban. Az illető állítólag ismert volt a rendőrség előtt alvilági kapcsolatai miatt. Nem tudni ugyanakkor, hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges csoportokkal.

    A német hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos tájékoztatást a berlini gázolásról, de Thomas de Maiziére belügyminiszter nem zárta ki, hogy merénylet történt, legalábbis szerinte sok minden erre utal.

  • Mekkora kulonbseg a 2 nyilatkozat kozott !!!!!!

    Donald Trump :

    „Az Iszlám Állam és más iszlám terrorcsoportok nemzetközi dzsihádjukban mindig gyilkolják a keresztényeket otthonukban, és ott, ahol imádkoznak. Ezeket a terroristákat, regionális és globális hálózataikat el kell törölni a föld színéről. Ezzel fogunk foglalkozni a szabadságot szerető partnereinkkel”

    A civilizált világnak el kell kezdenie másképp gondolkodnia”

    Es az 5% nepszerusegnek orvendo Francois Hollande :

    A franciák osztják a németek gyászát ebben a tragédiában, amely egész Európát sújta”

  • Angela Merkel egyelőre nem szólalt meg nyilvánosan, a Facebookon állította feketére a borítóképét.

    Szijjártó hamarabb reagal mint mutyi mama:

    A magyar emberek mélységesen elítélik a gátlástalan és aljas berlini támadást, amelyre éppen akkor került sor, amikor Európa a legnagyobb keresztény ünnepre készül”

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Göllner , öszintén nem értem ezt a hozzászólását-
    Az indiánokat 150 éve lőtték le, nem most.”

    Ja, akkor ezért teccet azt mondani hogy az Indián nem tud házat építeni. Én hülye, hogyan is tudna bár mit építeni a szerencsétlen rézbőrű, ha már 150 évvel ezelőtt lelőtték. Így már világos.

  • Göllner András

    @ Seres

    Mi baj van veled. A szíriaiak közt nem lehetnek vadálatok, azok csak a magyarok közt lehetnek ? Jól néznénk ki, ha azért nem hallunk a Moshéről semmit, mert lengyel kamionos. Beszélj vele. Kérdezd meg, volt e Berlinben.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „kedves Göllner, probáljon “embert faragni” a szíriakból, ne a magyar nemzetet kötelezze erre!Majd ha sikerül, akkor szóljon!”

    Ha jól értem, a szíriai nem ember magának, ugye ? Ha a szíriai nem ember, több ezeréves civilizációjával, amit most oltanak ki, akkor mi ? Majom ? Vizslakutya ? Egy hólyag ?

    Mondok magának valamit, amit szerintem az unokái is tudnak, és ezért kerülik a magyarok közösségét itt montreálban. Mondok magának valamit amiből megtudja, miért kerülik a fiatal második harmadik generácuiós magyarok azokat a pelenkásokat akik a diaszpóra magyar közösségeit vezetik.

    A második generációs kanadai magyar tudja, hogy a hagyományos magyar politikai kultúrával áldott ősei e tájon hülyeségeket beszélnek. Tudják ők is mint én, hogy a szíriaikból nem kell embert faragni. Azok emberek. Itt élnek köztünk szegények, több száz ezren Kanadában, és siratják hazájukat, amit most a Ruszkiknak köszönhetően, kaviccsá bombáztak és elvettek tőlük. Dolgoznak, tisztelik törvényeinket, alkotnak. Én vigasztalom őket, testvérük vagyok. Látom maga, és a Fidesz által agymosott hazai honfitársai még faragásra is méltatlannak tartja fajtájukat. Én magukat szégyelem. Az unokája is szégyelni fogja magát azért a sok hülyeségért amit itt össze hordott az évek során.

  • Mintha itt a késő esti hírekben mondták már hogy a merénylő egy „menekült” volt.

  • Christopher Adam
    2016 december 19
    1:22 du.
    Eredetileg szimplán tovább akartam lépni a cikken mint materialistának érdektelen témán. De két szálka azért beleszúródott a szemembe.
    Az egyik a konklúzió, a másik az, hogy a pap szándékával ellentétesen van lehozva a cikk.

    Mint az eredeti beszélgetésben a tisztelendő elmondta, sőt elsősorban azt domborította ki, hogy mind hívő és nem hívő emberek mozdultak segíteni. Igaz ezt visszautasította, de emiatt adta a riportot. A felhangokat mellékesen említette.
    Az itt lehozott cikk viszont megfordítja az arányokat, és mind a hívőket és nem hívőket összefogja egy zárómondatban.

    A pap a politika gyűlöletkampányára adott válasza amit elítél a riportban, arról beszél, hogy bár megosztotta a társadalmat a kampány és a politika indulatkeltő tevékenysége, de még nem veszett ki az emberség.
    Persze, kinek a pap, kinek a papné.

  • Figyelő 4,01!

    Maga szerint „az indiánokat 150 éve >ölték meg< a . k a t o l i k u s o k" .
    Szerintem ez a rablógyilkos genocídium inkább történt 450 éve, méghozzá a spanyol korona hatalmának kiterjesztéséért, valamint az óriási aranykincs megszerzéséért… De hát magánál 300 év ide, vagy oda nem számít…
    Ergo, egyáltalán nem "az indiánok" nyilai volt ok, és ezt ők se állították, ahogy azt T. kiskegyed szűk látóköre, ill. fejbősége viszont erre következtet…

    .

  • egyszer es mindenkorra!!!!
    azok akik kiotlottek ezt a soros-ozast mindenre,e sorosoznak most is…………..NYALJAK KI SOROS GYORGY HATSOJT.
    egyszeruen irigykednek es hozongenek azert mert Soros ur nem nekik adja a SAJAT PENZET…..illetve nem rajuk kolt.
    mert a magyarok eloirnak -( milyen jogon??)- hogy soros kire kikre koltheti el a sajat penzet.

  • Seres Róbert, Moshe nekem is hiányzik, ha valaki tudja az elérhetőségét, kérje meg a visszatérésre, hisz állítólag nincs kitiltva. Milyen furcsa lett a világ, a már annyiszor lenácizott „hungaristáknak” hiányzik egy zsidó kisöreg, aki bölcsességével, humánumával lett rokonszenves nekünk.
    Moshe, jelentkezz!

  • Akárki, Németországban a „gyűlöletbeszéd” betiltása és szankcionálása a legfőbb probléma, az eszmélő németek ugyanis egyre többször kimondják a gondolataikat, amik között Merkel-anyó legyilkosozása a legenyhébb.
    Persze Trumpot is be kellene tiltani a világhálón, ő ugyanis nem várta meg a vizsgálatok végét és iszlamista terrornak nevezte a Berlinben történteket.

  • Turóczi Béla

    Ilyenre formálta a fideszt Orbán, a korrupt viktátor.

  • Seres Róbert
    2016 december 19
    6:23 du.

    Nagyon súlyos értelmezési problémája van, hogy ha azt hiszi, hogy terroristákat bármikor is simogatta, vagy simogatni akarja az a csoport, politikai tábor, vagy oldal, vagy éppen a cikkben szereplő pap. Miről beszél?? „Védenceitek”? hol látott olyat, hogy terroristákat védeni próbál a pap, vagy bárki? Jól megetették önt egy lapát kakával, aztán, hát hogy-hogy nem most okádja szanaszét összefüggéstelen ökörségekként továbbítva a maga szája íze szerint a kakát.

  • Akit érdekel…
    A berlini elkövető februárban érkezett Németországba (a balkáni utvonalon). Merkelék menekült-státuszt adtak neki. A merénylet után elfogták, pakisztáni és afgán utlevelet találtak nála. Kora este bemászott egy lengyel kamion vezetőfülkéjébe, ahol halálra szurkálta a gépkocsivezetőt. Majd később a békés ünnepi vásáros tömegbe hajtott és GYILKOLT !

  • charlie
    2016 december 19
    1:17 du.

    „Az meg érthetetlen, honnan tudja valakiről a körmendi plébános eldönteni, hogy az menekült-e, vagy a felelősség elől menekülő ISIS harcos.”
    Gondolom, feltételezi, hogy a magyar menekültszállón a hivatalok ellenőrzik a lakókat. Vagy azt mondod, hogy a fidesz kormány boldog-boldogtalant befogad, bármiféle ellenőrzés nélkül!?

    „A plébános úr felelősség vállalására is kíváncsi lennék, ha pártfogoltja bűnözni kezd az őslakosok között, mit mondana?”
    Nem feltételezi előre az ember, hogy a szíriai katolikus szakács bűnözni kezd. Amúgy meg a menekülttáborból is kijárhatnak napközben, ha jól olvastam, a tecskóban szoktak melegedni.

  • Vögelein
    2016 december 20
    1:55 de.

    Sheridan amerikai tábornok nem 150 éve mondta, hogy a „halott indián a jó indián”?!

  • Figyelő
    2016 december 19
    4:01 du.

    „mikor a magyrok bejőttek Magyarországra, megőltek minden bosnyákot és akik az országot uralták.”

    Nem öltek meg senkit a honfoglaló magyarok, hanem beolvasztották az avar meg szláv lakosságot! A Kárpát-medencére vágyó szomszédokat persze le kellett győzni, de az háború volt, pl. pozsonyi csata.

  • Ötvenhatos
    2016 december 20
    5:51 de.

    „Merkelék menekült-státuszt adtak neki.”

    Nem volt a homlokára írva, hogy mire készül. Amúgy szörnyű, megrázó eset és most már vége a Willkommenskulturnak, az tuti.

  • Goálner, dec.19.3:51 megint sikerült becsúsztatni egy jó kis zsidózást.Talán jó lenne,ha befogadnál a saját portádra néhány megszálló arab harcost.Ha nem csak virtuálisan kotyognál el tudnék intézni számodra másfél millió izraeli arabot.Majd ők megtanítanának rá,hogy mi és ki a magyarok istene.(ALLAH).

  • Csak halkan kérdezem, h hány hamis zászlós (ön)támadásról tudtok?
    ZSOLDOST mindenre lehet találni.

  • Nagyszeru cselekedetnek tartom, batorsagrol is bizonysagot tanusitott- szembe menni a ‘rendszer’ altal gerjesztett gyuloletkeltessel nem lehetett konnyu.Ez az igazi hazafisag, aki jo hiret kelti a magyaroknak, annak ellenere, hogy mar elterjedt, hogy a magyarok idegengyulolok. Ontarioban egy Katolikus Magyar plebanian a segitsegkero menekultet ,igaz magyar volt a csalad, ugy kidobtak, hogy a laba sem erte a foldet. Magam vagyok az elo tanu erre a nemes Katolikus „magyar’ peldaerteku cselekedetre. Mert vannak ,sajnos agymosott magyarok Kanadaban is. A plebanos ur szerint nincs ma Magyarorszagon olyan „indok’ amiert menekultnek kellene lenni, Magyrorszagrol, barkinek…. Csak tudnam akkor miert hagyjak el milliok ezt az orszagot. csak hadd emlitsem meg, hogy nincsenek emberi jogok tiszteletben tartva, nincsen igazan gyermek es no vedelem, nem letezik a zaklatas fogalma es nem is buntetheto. De hala Istennek ok az elenyeszo par ezer-tizezer Kanadaban…. nem igazan nyomnak a latban.Es karacsony alkalmabol csak azt remelem, hogy ki mit adott- azt fogja visszakapni….

  • Göllner András

    Gyuri10 (a.k.a. Tölcsér)

    Montam már, bezárt a bazár. Az izraeli lábvízkereskedők a használt tölcséreiket leadhatják a szerkesztőségben. Én többet nem tudok tenni magáért, még akkor sem ha Istenét átkozza ott kinn a sivatagban. .

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    „Nem öltek meg senkit a honfoglaló magyarok, hanem beolvasztották az avar meg szláv lakosságot!”

    Tessék szíves lenni megmondani, hány fokon olvad bele a magyarba az avar? És a bunkó, vagy a lábvízkereskedő? A csetnik vajda micsinál? Fánkot ?

  • Göllner András

    @ ötvenhatos

    „A berlini elkövető februárban érkezett Németországba (a balkáni utvonalon).”

    Krisztus urunk 2016 évvel ezelőtt érkezett Európába (a balkáni útvonalon). A töltött káposzta tegnap este érkezett hozzám a Budapest Romából (a Szent Lőrinc útvonalon.)Hozzám holnap után jön a Jézuska, de ő a lelkem mélyéről jön, mi már rég óta ezen az útvonalon közlekedünk.

  • Göllner András
    2016 december 19
    3:12 du.

    A hatalmon lévőket és a csókosaikat is – értelemszerűen – mi, adófizetők tartjuk el.

  • Figyelő
    2016 december 19
    3:24 du.

    Hiszi??? Ha csak hinné, nem maradna kinn, és nem csak emiatt menekülnek a fiatalok Magyarországról, hanem a haveri kapitalizmus és az illiberális demokrácia miatt!
    Magyarország szegény ország, ez tény, de hogy lehet, hogy a visegrádi országok éltanulójából sereghajtóvá vált? Talán nálunk a legnagyobb a korrupció?

  • Göllner András
    2016 december 19
    3:51 du.

    Csak egy adat: Az Észak-Amerikai indiánok 99%-val végeztek a fehérek fegyverei és kórokozói néhány évtized alatt!

  • Figyelő
    2016 december 19
    4:01 du.

    Bosnyákot??? Megdöbbent a tudatlansága, ennél jobban csak a bátorsága kedves írónő!

  • A vezérkarunk páncélozott harci járművekkel megerősített csapatokkal vonult fel a forgalmasabb csomópontokhoz több helyen, a megtámadottságunkra hivatkozva.
    Az egekig bűzlik ez a nagyobb hatás kedvéért az ünnepekhez igazított cécó (is).

  • hazai lámpa
    2016 december 20
    6:17 de.

    Igazat pislákolt. A sztyeppei népek inkább magukba olvasztottak más nomádokat. A nacionalizmus pedig csak néhány száz éves huncutság. Maga a „magyar” bevándorlók sem voltak etnikailag egységesek (kazárok, kabarok, és ki tudja még milyen népek voltak velük). Amúgy, meg miért is ölték volna meg az itt élőket? Kellet a munkaerő, hely pedig volt elég. Ők lakni jöttek ide, nem zsákmányolni.

  • Emeritus !
    Kezeltessed magad! Addig is a nyilas keresztapáddal foglalkozz, ne velem.
    -r.t-

  • terminus, ne aggodjon, még mindig van elég indián, akik a kanadai államot zsarolják!

  • Jaj de szép, felemelő beszélgetés folydogál itten…

  • Jaaajjj tényleg… de hiszen Jézust és közösségét is a Soros alapítványai támogatták a római fennhatóság gyengítése érdekében ( akkoriban Amerika helyett a jelentős zsidó diaszpórának otthont adó Perzsiából…)… hopppááá…

  • gyuri10
    2016 december 20
    6:22 de.
    „Goálner, dec.19.3:51 megint sikerült becsúsztatni egy jó kis zsidózást.Talán jó lenne,ha befogadnál a saját portádra néhány megszálló arab harcost.Ha nem csak virtuálisan kotyognál el tudnék intézni számodra másfél millió izraeli arabot.Majd ők megtanítanának rá,hogy mi és ki a magyarok istene.(ALLAH).”

    Azt nem értem, hogy Göllner hol zsidózott, viszont Putyin és Báshár-el-Ásszád legalább azért tudják hogyan kell bánni a mocskos , selejt arabokkal, pláne Háláb-ban; nem…? Arabozás az nyilván kell…

  • Figyelő
    2016 december 20
    1:02 du.

    Az az ő országuk, Ön ott csak betolakodó!

  • Azt nem értem, hogy Göllner hol zsidózott, viszont Putyin és Báshár-el-Ásszád legalább azért tudják hogyan kell bánni a mocskos , selejt arabokkal, pláne Háláb-ban; nem…? Arabozás az nyilván kell…

    Majd kifelejtettem a dimashq-i és moszkvai Führerek mellől, az arabokkal való kívánatos bánásmód egyik képviselőjét, Izrael egy másik nagy barátját, a perzsa-síta SS-t, azaz az Iszlám Forradalom Őrzőinek Hadseregét – Qudsz-erők/Hezbolláh… Hajrá…

  • Eleftheria
    2016 december 20
    4:31 du.
    Hihetetlennek tűnik, de Iránban él ma a Közelkelet második legnagyobb zsidó közössége..

  • Figyelő
    2016 december 20
    1:02 du.
    Zsarolják?
    Te tudsz valamit amit én valszeg nem..
    Mesejjé..

  • menekult
    2016 december 20
    9:30 de.
    Egy szintén torontói történet, harmincöt évvel előbbről.
    Egy fiatal magyar pár első cemetéjüket várta, hat hónapja érkeztek, még az ESL-re jártak, segélyen éltek, a lakást is az állambácsi fizette.
    Suba-subaru, gyerek megszületett, ifjú apa elment a katolikus paphoz, hogy keresztelné már meg a csimotát. Az meg közölte, hogy látta ügyan őket néha a templomban, de nem fizették az egyháznak a szükségeseket (fogalmam sincs, hogy mi lehet az) így nemáll módjában megkeresztelni a gyereket…
    Elpanaszkodta ezt egy másik ESL-es sulitársának, aki történtesen magyar zsidó volt, és érkezésétől kezdve támogatottja a torontói zsidó közösségnek..
    Röviden: a zsidó közösség összeállított egy gyerekbútor-csomagot, élelmiszercsomagot, és mellékelt egy ötezer (!!!) dolláros csekket…
    A srác tíz évvel később Ontario legnagyobb gyémántfejes esztergakéseket gyártó cégének a tulajdonosa volt.
    Ötvenezer dollárral támogatta meg a zsidó közösséget.

  • Eleftheria,
    olvass utána a goálner 2016 dec 19 3:54 du. Figyelőnek szóló beírásának plusz a hozzám szóló állandó mocskolódásának.Bízok az intelligenciádban és a szövegértésedben.Ezen túlmenően nem tudom elküldeni Neked azt az aljas mocskolódását,melyet Chrissel folytatott magán levelezésünkbe rondított bele.Ha itt ebben a cikkben utána nézel az Ötvenhatos is megírta neki hogy foglalkozzon a nyilas kereszt apjával.Dehát ezt nem olyan fából faragták,hogy megértse mások undorát a stílustalan,pökhendi,egyetemi diplomával (ha egyáltalán igaz,hogy van neki)takaródzó,számára a magyar helyesírást is lefitymáló kivagyiságától.
    Téged csak arra kérlek,hogy legyél annyira objektív Velünk szemben hogy vedd figyelembe az izraeli nép másságát a meghurcolt,majdnem sikeresen kiirtott zsidóság mentalitásától.Mi egy kicsit más anyagból vagyunk gyúrva.Annak idején boldogult miniszterelnöknőnk Golda Méir mondta valamikor a hetvenes évek elején válaszolva egy Szovjet fenyegetésre,hogy”a zsidó nép élt amikor Szovjet Unió még nem létezett és a zsidó nép élni fog amikor a Szovjet Unió már régen nem lesz”.Újra az intelligenciádra bízom a mondat folytatását és a szöveg megértését.Annyit besegítek Neked,hogy nem fenyegetés,nem jóslat és nem csak a Szovjet Uniónak volt címezve.

  • Goálner,
    ha a tölcsér bezárt,akkor hogyan ömlik belőled ennyi goál?

  • Göllner András

    @ Izraeli lábvízkereskedők használt tölcsére (aka Gyuri10)

    Szeretnénk tájékoztatni, hogy nem a tölcsér zárt be hanem az izraeli lábvízkereskedelem.

    Az izraeli lábvízkereskedelem használt tölcséreit még December 31-ig a szerkesztőség bejárata melletti ládába be lehet dobni. Kérjük, előtte mossák ki a tölcsér száját.

    A szerkesztőség és munkatársai azokkal nem óhajtok csevegni akik Ábrahám népéből hülyét szeretnének csinálni, és a lábvízkereskedelemben tölcsérkednek.

  • Göllner András

    Állítólag, Csongrád és Baz megye már nem fogad be használt tölcséreket az izraeli lábvízkereskedelmi szféra résztvevőitől. Használt pelenkákat még egy két napig be lehet adni, de azokat is csak olyan férfiaktól fogadnak akiket „Gyiri”-nak hívnak és a vezeték nevük 10. Szerkesztőségünk igyexik a legfrissebb hírekkel szolgálni kedves olvasóit. Puszi minmdenkinek.

  • Az impériumi konstrukciók az egymás ellenében kijátszható, egymással lepusztítható megosztottságokon alapulnak (oszd meg és uralkodj).
    A legfelső vezérkari szintről ezt információs hatás gyakorlásával végzik. A célcsoportokos manipulációhoz az egyik komoly tétel a vallásokon keresztül való manipuláció.
    Jól megfigyelhető még az egy vallásokon belül létrehozott megosztottságok és a PÁSZTOROK által létrehozott, gerjesztett, felekezetek közötti gyűlölködés is.
    Remélem, az itt embertelenkedők is hamarosan rájönnek, a nagy gondosan beléjük manipulált ÖRDÖGISÉG szól belőlük és az ördögiség kártékony hatása visszahat az ördögiséggel élőkre is.
    A zsidó megnevezésben a földi mennyország, a földi mennyország létrehozásán dolgozó van.

  • Figyelő !

    A bosnyákok avar és szláv ősökre visszatekintő muzulmán lakosság. Ebben az értelemben még magyar rokonság is van az ereikben, meg azért is, mert évszádokon át magyar territórium volt az országuk. Muszlim múltjukat az erőszakos török ottomán megszállás magyarázza.

    .

  • Vögelein

    Bocs, hogy okoskodom. Nem csak a boszniai szláv nyelvű muzulmánokat, hanem a katolikus horvátokat is „bosnyákoknak” nevezik. Azért tudom, mert van ilyen rokonunk. Azt viszont nem tudom, hogy a boszniai szerbek minek nevezik magukat?
    Van olyan etimológiai magyarázat, miszerint a bosnyák elnevezés a „besenyő” szóra vezethető vissza. Valószínű, hogy Figyelő nyelvbotlása is innen ered..

    De inkább mondok egy száz éves viccet: Ki volt a OM-Monarchia legpotensebb férfia? Ferenc Jóska, mert neki 80 évesen is „Bosznia kellett”. 🙂

  • Azé, assenemárt tudni, hogy Mohamed tézisei előtt miben is állt az arabok istenhite..
    A sivatagi életben a vallás gyakorlására nem volt lehetőség, mivel ezek konkrét megnyilvánulási formáit háttérbe szorították a törzsi élettel összefüggő hagyományok, dogmák, másrészt a vallás állandó intézményesített háttere (templom, kegyhely) a nomád életforma miatt nem alakulhatott ki . Erre csak a városokban, nagyobb településeken volt alkalom, ahol a beduin részt vehetett az istenek tiszteletében, a bálványok imádásában. Sok istenük volt, de ezek számukra nem jelentettek többet, mint az ősök szokásainak formális tiszteletét. Mekkában a négyszögletű épület, a Kába egyik sarkában állt a Fekete Kő, amely felé imádattal fordultak, de szentként tiszteltek forrásokat, fákat, egyéb köveket, sziklákat. Némely tárgy vallásos tisztelete, még az iszlám szigorú bálványimádást tiltó rendelkezései ellenére is, máig megmaradt.
    Az óarab vallásban jelentős szerepe volt a csillagoknak, a Vénuszt egyes források szerint al-Uzza néven imádták. Al-Uzzát a nabateusok is tisztelték Bosztrában és Irámban, és ő volt a kurajs törzs védőszentje is. Al-Láttal és al-Manáttal együtt Isten lányainak tekintették. Démonoknak hitték a kígyókat, kutyákat, macskákat.
    A vallásos élet leginkább a letelepedett, városlakó népességre jellemző. A városokban voltak az arab istenségek központi szentélyei, melyek köré a nagy, országos vásárok és búcsúk alkalmával a legtávolabbi vidékről is odasereglettek a vándorló törzsek. A legkiemelkedőbb ilyen szentélynek tekintették Mekka városában a mai napig is tisztelt Kábát, de a korai idők arab pogányságának is ez volt a legfontosabb központja.
    A szabad születésű beduin arab a becsület megőrzését a vallás fölé helyezte. A törzsi értékek tisztelete fontosabbá vált számára, mint a hit a természetfeletti jelenségekben, és az ezzel összefüggő kultuszok. Maguk az istenek sem a hit és erkölcs bálványszerű megtestesülései voltak, hanem az ősi szokásokon alapultak, amelyek követése az arabok szemében a legszentebb hitvallás volt. Ez alapját képezte később az iszlámra jellemző hagyománytiszteletnek, amelyet a Próféta és társainak hagyományai, a szunna testesít meg. Hittek abban, hogy életük eseményeit egy felsőbb hatalom irányítja, amelyet időnek vagy sorsnak (ad-dahr) neveztek, de a „törzsi humanizmus” becsületkódexét mindenek fölé emelték.
    Ugyanakkor a bizánciak és perzsák, illetve csatlósaik uralta környezetben a zsidó, keresztény, és zoroasztánus vallási jelenlét is éreztette hatását. A Bar Kohba-lázadás következtében sok zsidó törzs vándorolt Arábiába (Medina lakosságának fele Mohamed előtt zsidó volt). Hitük abban, hogy ők kiválasztott nép, később jelentősen befolyásolta az iszlám vallás jellegét, és Mohamed viszonyát a zsidókhoz. A keresztény befolyás Bizáncnak köszönhetően még erősebb volt, Szíria, Palesztina, Egyiptom, Abesszína keresztény államok voltak, de nagy számban éltek keresztény nomád kereskedők Közép-Arábiában is. Mohamed sok megnyilatkozása utal arra, hogy ő maga koptok és más monofiziták közvetítésével ismerkedett meg a kereszténységgel. A szászánida perzsák vallása a zoroasztrizmus volt.
    Igaz, a Honfoglalás kétszáz évvel később este meg magát Mohamed téziseinek az elterjedése után, de alig hiszem, hogy a félvad besenyők, avarok bármiféle iszlámista vallással is bármiféle viszonyban lettek volna. Az első erre utaló történelmi leiratok a kabarokkal kapcsolatban került elő, ők viszont a vezetőik által a zsidó vallásközösséghez csatlakoztak.

  • falusi
    2016 december 20
    5:16 du.
    Én csak a napi híreket hallgatom Kanadában. Ajánlom, hogy tedd ezt, te is!

  • falusi
    2016 december 20
    5:31 du.
    Persze, ez megint egy olyan példa volt, ami általánosságban NEM igaz!
    Lehet, hogy, az illető párt soha nem látta a pap, és nem jártak templomba.
    Ami meg a zsidókat érinti, termlészetes , hogy mindig összetartottak és segítették egymást! Ezért maradtak fenn ennyi üldöztetés után!

  • Gyuri:

    Végül is népcsoportokat – akár a zsidóságot, akár más népeket kollektíve felruházni karakterbeli jellemzőkkel, a fajelmélet sajátja… Nem veszed észre, hogy tulajdonképen – szándékoddal ellentétben – a zsidó nép tömeggyilkosainak adsz igazolást, amikor ilyeneket írsz, hogy a zsidók „más anyagból vannak gyúrva”… Elég ciki az arabok kollektív megbélyegzésével édes egyetértésbe kerülni a ’45 előtti gyilkosok szellemi örököseivel…

    Amúgy pl. Háláb ( Aleppó ) és Szíria más lakói, akik a damaszkuszi „Führer” népirtó terrorja elől menekülve mentik az életüket, mit ártottak Neked és hazádnak…? Ha ennyire gyűlölitek az arabokat, akkor minek kellett Egyiptommal, Jordániával békét kötni…? Le kellett volna atombombázni őket, vagy minimum rájuk robbantani az Aswan-i gátat ( persze csak miután miden arabtól és orthodox halachikusan nem-zsidótól, illetve halachikusan zsidó de másként gondolkodótól megtisztogattátok a Jordán és a Földközi-tenger közötti területet )… …nem ?

  • Végül is cinikusan azt lehetne mondani, hogy ha most Putyin és Ásszád kiirtja fél Szíriát, akkor Izrael keleti határát átteheti lassan a Jordánról az Eufráteszre… A mecseteket mikor röpítik a levegőbe a Hár HáBáyit-on…?

  • Ja és a kihagytam a kihagyhatatlant ziccert: a szírek kiirtásában való részvétellel az amúgy Izrael megsemmisítését hirdető Iráni Iszl. Közt. is segít azt a bizonyos jordán-völgybeli határvonalat keletebbre tolni…

    Na éljen a háború, éljen a kapitalizmus! ( reméljük a turulbarmok is lesznek olyan zsenik hogy Putyin és Trump Führer által felbátorítva nekimennek Ukrajnának , esetleg Romániának… )

  • A „turulbarmok” nép a szabadság népe. Idegen földre csak felszabadítási szándékkal ment hadakozni, folyatni a vérét.
    A hagyományaiban pedig az alulról önszerveződésben működő, organikus társadalmi rendszert őrzi.
    Az akármekkora méretben működtethető közösségek szövetségi hálója konstrukciót.

  • Göllner András

    @ Elefteria

    Jó volt ez a rövid exposé. A megszálott lábvízkereskedőkre sajnos ritkán hat a jó szó és főleg azokra nem, akik használt tölcsérekkel próbálják lejáratni Ábrahám népét. Isten óvja és védje ezt a népet saját fajgyűlölőitől, mocskos szájú lábvízkereskedőitől. Shalom Izrael.

  • Megemlitem itt is, hogy szégyene nyugatnak, hogy mrgint nem srgítettek, pl. a Szíriának.Éppen azt tették, (vagy nem tették) amit 56-ban a magyarokkal!

  • Barlev 2:52 !

    A Soros név az ő számukra egyenlőt jelent a zsidóval… Ez számukra végtére egy fellélegzés, hisz végre újra nyíltan „sorosozhatnak”…

    .

  • Nagy Gyula
    Megmondta már a nagy példakép is a Parlamentben:
    „Mindenkinek jogában áll hülyének lenni”
    Ön igen tisztelt Gyula pont ebben a cipőben jársz 🙂

    (Méghogy ” felszabadítási célzattal ment a sok szabadságszerető magyar jobbágy külföldre…ez még viccnek is vicc. Olvasson uram történelemkönyveket.)

  • Katona Zsombor

    Göllner András
    2016 december 21
    6:20 du.
    ÁMEN!
    De csak akkor igazán korrekt -a pejoratív jelzők ellenére-, ha nem csak Ábrahám népének lábvízkereskedőit, hanem rajtuk kívül az összes üzletszerűen kéjelgő összeférhetetlen faj és vallásgyűlölőt sikerül kirekeszteni! Shalom az ÖSSZES barátnak!

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „szégyene nyugatnak, hogy megint nem segítettek, pl. a Szíriának.”

    És Orbán mitt tett Szíriának, a Szíreknek, hogyan segített azoknak akiknek az otthonait darabokra bombázta Orbán Viktor legjobb haverja, Putyin elvtárs ? Maga személyesen mit tett e sokat szenvedó, több ezer éves kultúrával áldott népnek, amikor azt merészelte mondani, hogy „ezekből” nem lehet embert faragni ? (Ez most nem egy pofon volt, hanem egy szemre hányás. Nem tudom teccik e érezni a különbséget ? )

  • Geyza
    2016 december 22
    6:07 de.

    Van egy szólásunk amely szerint ne csináld, mert még úgy maradsz.
    Hiba volt a hülyét játszanod.

  • Az „arab tavasz” rendezvényben, ennek exkalálásában sokan résztvettek. Még Muszlim országok vezérkarai is.
    A tudósítások szerint Aleppónál bevetették még az iráni forradalmi gárdát is.

  • Jólvan Gyulaúr.
    Akkor talán 1 felsorolást , kb 500 évre visszamenőleg jó ?
    Ha kérhetek ilyet.

  • Göllner, először is Orbán nem reprezentálja nyugatot.
    Én gondoltam az UK-ra, az USA ára, a franciákra, németekre.

  • Az összes ilyen vitában szerintem az a lényeges momentum sikkad el, hogy az egész háborúsdi, a menekültválság, a világszerte felszított nemzetiségi, vallási gyűlölködés, mi több már már a történelem kerekének jelentős mértékű visszaforgatására tett kísérletek az uralkodó osztályok részéről szerte a világon, a tőkés társadalmi berendezkedés cirka nyolc évtizede nem látott válságát, mi több ezúttal talán felbomlásának kezdetét ( szerintem ez utóbbi adna okot leginkább reményre, de lehetséges hogy sajnos ez még egyelőre várat magára ) jelezheti.

  • Nehéz nem észrevenni, h az amiben vagyunk, fölülről gerjesztve van így.
    Mindannyian valamennyire más adatokat és valamennyire másként értelmezve ismerünk.
    De mindannyian ismerünk annyit, h ezekből interkontinentális méretekben is képesek legyünk meglátni összefüggéseket.
    A (globál)kapitali destabilizálása és az egyéb manőverek nagy területet komolyan érintő átalakítást mutatnak.

  • Figyelő
    2016 december 22
    7:02 du.

    Figyelő! Ismét rosszul tájékozott. Néhány nyugati ország légicsapásokat hajtott végre az Iszlám Állam ellen, a NATO támogat Kurd milíciákat, kiképeztek néhány harcost. A Szíriai helyzet sokkal bonyolultabb annál, mint amit az átlag fidesz szavazó felfoghatna (polgárháború dúl, megszámlálhatatlan harcoló féllel, zavaros ideológiai gubancokkal övezve). A NATO tag Törökország éppen a NATO szövetséges kurdokat bombázta. Szinte csoda, hogy sem az oroszok, sem a nyugatiak nem lőtték még le egymás gépeit.
    Csak egy törpe Napóleon gondolhatja, hogy az ő géniusza egy-kettőre meg tudná oldani a helyzetet. Ilyen esetben még egy jól megfontolt beavatkozás is rosszul sülhet el hosszútávon.

  • terminus, a szíriai nép bizony sokat szenved és menekül az ismeretlenbe, ezt mindenhol látni.
    Természetsnek tartom, hogy a magyarok nem örülnek, ha megszállja őket egy halom szíriai, akik teljesen idegen kultúrát képviselnek. Arról már nem is beszélek, hogy el kell az államnak őket tartani, mert nem dolgoznak, nem tudják a nyelvet stb.
    Bizony hatalmas teher az országra.
    Ez már sajos, ilyen komoly probléma!

  • Ki emlékszik már arra, h hogy kezdődött az arab tavasz.
    Fellázították és felfegyverezték az ebbe bebolondítható szunnitákat a siita vezetésű diktátorok, diktatórikus (amúgy jóléti) államok ellen.
    Majd jöttek a béke teremtők (nemzetközi koalíció az ENSZ-NATO zászló alatt) és jól szétbombázták a felbolygatott országokat.
    Ezután következett a szabadságharcosokból lázadókká átminősítettek kiszorítása és beszorítása oda ahová beszorították őket.
    Itt kikiáltották a Szunnita Iszlám forradalmi államot, IRÁN MINTÁJÁRA.
    Egy pillanatra úgy tűnt, h így stabilizálódik és megnyugszik a helyzet. Ekkor jött a terrorállammá, terror szervezetté való átminősítés.
    Ezután a terület és rajta az emberek szinte teljes lepusztítása.
    Ezzel párhuzamosan pedig az ÁTTELEPÍTÉS, elsősorban Európába. Talán arról erősebbek az emlékek, h milyen veszélypropaganda mellett.

  • Figyelő
    2016 december 23
    8:29 du.
    terminus, a szíriai nép bizony sokat szenved és menekül az ismeretlenbe, ezt mindenhol látni.
    Természetsnek tartom, hogy a magyarok nem örülnek, ha megszállja őket egy halom szíriai, akik teljesen idegen kultúrát képviselnek. Arról már nem is beszélek, hogy el kell az államnak őket tartani, mert nem dolgoznak, nem tudják a nyelvet stb.
    Bizony hatalmas teher az országra.
    Ez már sajos, ilyen komoly probléma!

    Kedves Figyelő!

    Lehet hogy elkerülte a figyelmét , de a legkevésbé sem kívántak a szíriai és más válságövezetekből ( pl. Irak, Afganisztán ) érkező menekültek Magyarországon maradni, a lehető leggyorsabban átutzatak az országon, ha kellett gyalogszerrel… Más országoknak – minden felmerülő probléma ellenére – ez nem okoz ekkora anyagi – és mentális – problémát… Magyarországtól pedig senki nem várta el hogy tömegével fogadja be a menekülteket, legfeljebb 1egfeljebb egy- két ezer embert, amely az ország népességének 0.001-0.002 %-a… ( valószínűleg azok is hamarosan tovább állnának a híres magyar vendégszeretetet megtapasztalva… )

    …ellenben az uralkodó párt(állam) boldog, boldogtalannak megadja jó pénzért az uniós állampolgárságot, amely pénz az államkassza helyett, az uralkodó banda embereinek az off-shore cégeibe vándorol. A saját zsebre ki tudja kiknek árusított állampolgárságot minek nevezi kedves Figyelő…? Jó keresztényi vendégszeretet…

  • húúú, ezt egy helyiértékkel elírtam: valójában kemény 0.01-0.02%-át teszi ki az az egy-két ezer ember a hunniai népességnek…

  • Figyelő
    2016 december 23
    8:29 du.

    (‘Mély sóhaj’)
    Támogatások menekülteknek:
    http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=423&Itemid=470&lang=hu
    Nem beszélve arról, hogy ennek nagy részét az Unio állja, el nem feledve, hogy Magyarországon nagyon kevesen kapnak menekült státuszt (http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnvn001.html), iszonyúan kevésbe kerül ez Magyarországnak!
    A menekült nem megszálló! A szíriaiak nagy része világi, ők is a Földközi-tenger vidékének kultúrkörébe tartoznak, Europidek!
    Ez egy keményen, felülről (Habony!) gerjesztett probléma. A populista (illiberális) államnak szüksége van állandó ellenségre (EU, „migránsok”), nehogy a zemberek elkezdjenek azon gondolkodni, hogy esetleg, talán a kedves vezető is felelős azért, hogy ekkora szarban vagyunk.

  • Örvendetes hír, hogí nem kivánnak Magyarországon maradni, mind Németországba akar menni. Tudjuk. Azt hiszem, ott viszont a közeljővőben igen nagy balhé lesz. Már látszanak a jelek erről.