A káderpolitika és az offshore lovagok országa

2017 január 5 9:00 de.9 hozzászólás

Az Orbán-rezsim jutalmazza a hatalomnak feltétel nélkül engedelmeskedő fideszes kádereket. Bakondi György is feltétel nélkül részt vesz a kormány hazugságaiban, a menekültellenes hergelésben. Kapott is a fia a kormánytól egy 1,4 millió forintos vezető állást egy állami cégben anélkül, hogy bizonyította volna képességeit, érdemeit vagy bármiféle vezetői tapasztalata lenne.

Ez az a káderpolitika, ami egyszerűen megöli a polgári értékeket, a tisztességes gyarapodásba, a tisztességes munkába és a teljesítménybe vetett hitet. Ennek mielőbb véget kell vetni, mert amíg nem a teljesítmény, az érdem és a képességek döntenek az előrejutásunkról és a boldogulásunkról, hanem a politikai lojalitás vagy a családi kapcsolataink, addig Magyarország a kivételezettek országa marad, amiben Orbán Viktor és családtagjai, valamint az általa kijelölt kiskirályok szabadon garázdálkodhatnak.

*

Tiborcz István az Orbán-család offshore lovagja. Előbb adófizetői pénzből felhizlalják vállalkozásaikat, majd a lopott pénzből mindent felvásárolnak, ami az útjukba kerül. Végül átláthatatlan offshore cégek mögé rejtik az így ellopott vagyont, hogy itthon semmi nyoma ne legyen a lopásoknak. A felelősségre vonást azonban így sem tudják elkerülni. Az Együttnek programja is van az Orbán-rezsim bukása utáni igazságtételre. Visszavesszük az ellopott vagyonokat és kárenyhítést fizetünk a rezsim áldozatainak.

Szigetvári Viktor

9 hozzászólás

  • Tudod Viktor : a születésed körüli időszakban hasonlóan lehetett előre jutni,mint ahogy fentebb írtad.Ez nem változott , nem is fog! Gyuriferiék ugyanezt művelték,Ferike ugye hogy kaphatott akkora hitelt egy épület megvételére amit az államtól megvett és az rögtön visszabérelte–hogy kegyeltjét- nagy haszonhoz juttassa! Hát az anyósa munkahelye nélkül nem ment volna,csak ugye akkor úgy hívták ,hogy :szocialista összeköttetés!!!Ezt még a Horn elvtársék is művelték.Nahát ennyit a másnak a szemére vetésről! Saját porta és utána a másik ! Sajátban gerenda és utána a szálka a másikéban.
    Az ellopott vagyonokról meg annyit kedves : kezdjétek a rendszer átalakítást megelőző 10 és és az utána következő10 év,és majd csak azután a többi évek!Ezen idő alatt lett lerabolva az ország és lettek kisemmizve azok a dolgozók ., alkalmazottak akik összehozták a 40 év alatti vagyonokat . Na ugye semmit nem kaptak–legfeljebb a hulladékvasat ellophatták , amit még megtaláltak volt üzemük területén!
    Neked is azt mondom:Ki menni az élet sűrűjébe,megtapasztalni mindent , nem iskolában megtanultakat előadni,egészen másként lehet látni az életet.
    Majd jön a jobbik : neki is lesznek ofsorai,vagy jön az eggyütt : neki is lesznek ofsorai: vagy visszajön az msz(m)p: előbányássza az ofsorait,vagy az ssdss : ő is előveszi majd az ofsorait,Ha egyáltalán a hatalom közelébe fognak kerülni!
    De attól tartok ugyanarra a sorsra fognak jutni álmaid , mint a 3/3 és egyéb hasonló ügyeknek a fel nem tárása. Minden el fog felejtődni nagyra törő álmaidból mint ahogy ezeket elfelejtették.
    Sok jó próbálkozást,meg gyűjteni kell a szavazókat.

  • Valóban érdekes, hogy a tömeg még nem ocsúdott: ma ugyanazok a folyamatok zajlanak, mint 40-50 éve, csak egyeseknek a magánkezében lévő vagyonuk növekedett hatalmasra.

  • Egy-két százalékos Viktor!
    Könnyű úgy ígérgetni ha tudja az ember, hogy soha nem kérhetik számon rajta, hisz soha nem kerül hatalomra!

  • Itt a legérdekesebb Tóth és lelszi önkéntes vallomása, őszinte feltárása, amelyekben pártjuk, a fid SS és Vezére további lopásairól, csalásairól biztosítják a kedves olvasót…

  • AuróraBoreálisz

    T.Lezli!

    „Soha nem kerül hatalomra” írja Szigetvári úrnak címezve.

    Hát persze, így lehet, hogy igaza van, ha közel a húsosfazékhoz maga is annyira tájékozott, mint kétezer környékén az a Stefan von Mikola nevű fő-bábújuk, aki már előre . m e g m o n d t a, amire úgy látszik ennek ellenére maga csak mostanság döbbent rá, hogy hiszen maguk sajátmagukat azzal az „ügyesen kifundált” választási szitémájukkal már előre, 40 évre . b e b e t o n o z t á k.
    Így aztán könnyű káderpolitikát csinálni…

    .

  • Kedves AuróraBoreálisz!

    Ha humorizálni akarnék akkor most aztírnám, hogy nevéhez méltóan szép, de nem …
    Ami a húsos fazekat illeti, 46 igazolt, munkával töltött év után valamivel több mint 104.000 Ft a nyugdíjam, de nem panaszkodok mert én tehetek róla, hogy csak ennyi.
    Ami a választási szisztémát illeti, más országokban is van hasonló, mégsem tartják rossznak! Kanada ennél rafináltabbat tervezett, nem tudom megvalósul-e? A demokrácia fő letéteményesénél hiába kapott Clintonné több szavazatot,az elektorok másképp döntöttek!
    Kicsit nézze meg a szavazók véleményét rádöbbenhet, hogy az ilyen Szigetvári féléknek mennyi a hitele! A rászavazók száma alig haladja meg a Család, Rokonok, Barátok számát!
    Vigasztalja Önt, hogy voronyezs még Önnél is kevesebbet érzékel a valóságból!
    A Fidesz szárnylása nem rajtam múlik, hanem az ilyen Szigetvárihoz hasonló „ellenzékinek” nevezetteken!
    Ha Gyuriferi a Fidesz beépített embere a baloldalon, akkor ennél nagyobb ötlet a Világon sincs sok! Nem csak szétverte a baloldalt, nem is hagyja Őket egyesülni! A Fidesz gyakorlatilag, karba tett kézzel röhöghet! Ennek semmi köze a választási rendszerhez!

  • maga csak mostanság döbbent rá, hogy hiszen maguk sajátmagukat azzal az “ügyesen kifundált” választási szitémájukkal már előre, 40 évre . b e b e t o n o z t á k.
    E témához egy kis adalék :

    tóth péter
    2017 január 8
    2:09 du.

    ……………”Orbán rájött az első kormányzását követően ::: a komenizmus és komenisták kezében van ő, és azon törvények közepette kell élnie neki is és másoknak is amit 1945-től a komenisták kialakítottak,finomítottak az ő “demokráciájuk”-nak megfelelően alakítottak,önmagukat is átalakítva “szocdemekké” és minden jóságos emberekké.
    A kádár rendszert követő ” új magyarországi” világrend egy bizonyos hatalmi erővel való átalakítása,de úgy mintha az ellenzéket is bevonták volna az események alakításába—-de ezeknek igazi ráhatásuk nem volt a dolgok menetére.Pl.maradt az 1945-től alakítgatott alkotmány!
    Nahát -Orbán- ezeket látva rájött hogy : alapjaiban kell ” felforgatni”,megváltoztatni a dogokat,mert ha nem teszi meg akkor sokáig a kádári és szocdemes világ szerint kell élni. Na ehhez hozzá segítette a választási eredmény –és Ő mindent megtett ,megtesz azért ,hogy a korábbi gondolkodásmód , törvények eltűnjenek és elültesse egy új világrend magjait—– ez zajlik mostanában ,ez nem tetszik a mostani ” balos ” ellenzéknek , mert az ő törvényeiket , világrendjüket változtatja meg!!! Persze,hogy őnekik semmi nem tetszik ezekből,mert az ő alapjaikat rombolta,rombolja szét,………….
    Való igaz lehet ez a 40 éves dolog! Rájött a zorbán,hogy csak így lehet —legalábbis egy időre
    az előtte működő „szocdemes” magyarországi viládrendet eltörölni.
    üdvözlettel.

  • Némá
    HUNT* ből kiesett a gyűlölség.

    *HUNT : Humortalan Náci Tóthpéter.

  • Pirosfejű gejza Barátom!
    Az igazság nem egyenlő a „gyűlölség”-gel.És neked az igazság mindég fáj,mert általában érintett vagy.Emlékszel ? : kisnyílas múltad miatt léptél be az mszmp elnyomó,megfigyelő,megverő,megölő,pincében vértszívó szervezetébe és amióta ez kitudódott azóta mindig hárítasz
    mindig másokra akarod terelni : hogy nyílas ——és közben te voltál,vagy a legnagyobb!!!
    Nézz szembe múltaddal és boldogabbak lesznek a hátralévő éveid.
    Nagyon Baráti üdvözlettel kisnyílas pirosfejű gejza Barátomnak.