Mészárlás egy québeci mecsetben – Legalább 6 halott, 8 sérült

2017 január 29 10:42 du.29 hozzászólás

Vasárnap este nem sokkal nyolc óra előtt két férfi berontott a Centre culturel islamique kultúrközpontba Québec városában és az éppen tartó ima alatt lőttek rá a helyi muszlimokra. Eddig két elkövetőt fogott el a rendőrség, jelezte Étienne Doyon, a Service de police de la Ville de Québec (SPVQ) szóvívője. Az egyiket éppen menekülés alatt érte el a rendőrség, a l’île d’Orléans környékén. Az SPVQ azt nyilatkozta a La Presse című lapnak, hogy még nem tudják, volt-e egy harmadik elkövető. A Radio-Canada szerint az egyik szemtanú elmondta: az elkövetők „igazi québeci franciát beszéltek.”

Mészárlás egy Sainte-Foy-i mecsetben.

Mészárlás egy Sainte-Foy-i mecsetben.

A helyi tömegközlekedési vállalat – a Réseau de transport de la capitale (RTC) –  felfüggesztette Québec Sainte-Foy körzetében a buszjáratokat a folyó rendőrségi nyomozás miatt. A helyi rendőrség eredetileg nem erősítette meg a halottak pontos számák, azonban Mohamed Yangui – a helyi közösség vezetője – elmondása szerint legalább öten haltak meg. Éjfél után jött a hír a Sûreté du Québec tartományi rendőrségtől, hogy 6 halálos áldozatot követelt a támadás és nyolcan megsérültek.

Áltagosan hatvan és száz között mozog a vasárnap este imádkozók száma.

„Ez egy barbár cselekedet, ugyanakkor nem jellemzi a québeci társadalmat”–mondta Yangui. „Mit akarnak tőlünk az elkövetők? Itt élünk, itt dolgozunk és itt adózunk. Pozitívan járulunk hozzá a helyi közösséghez”–tette hozzá.

Tavaly nyáron pont ezt a mecsetet támadta meg egy ismeretlen tettes, aki egy levágott malacfejet helyezett el a bejáratnál. Aztán három héttel később egy dermesztő üzenettel szembesült a helyi muszlim közösség, amely így szólt: „Melyik a súlyosabb: egy malacfej, vagy a népírtás?”

Québec kormányfője – Philippe Couillard – a Twitteren nyilatkozott a támadás után. „Québec kategorikusan elutasítja ezt a barbár erőszakot. Szolidaritásunkat fejezzük ki az áldozatokkal, a sebesültekkel és családtagjaikkal”–írta a kormányfő. Egy második tweetben Couillard hozzátette: A kormányzatot mozgósítottuk, hogy megvédjük a lakosság biztonságát.”

Justin Trudeau kanadai kormányfő egy „gyáva támadásnak” nevezte a tragédiát. „Ma este gyászoljuk mindazokat, akiket megöltek ebben a gyáva támadásban. Az áldozatokkal és a hozzátartozóikkal vagyok gondolatban”–mondta a miniszterelnök.

Thomas Mulcair, a szocialista Új Demokrata Párt vezetője horrorisztikusnak nevezte a történteket. „Fogjunk össze muszlim szomszédainkkal a gyűlölet ellen”–mondta a kanadai ellenzéki politikus.

Rona Ambrose, a konzervatívok ideiglenes vezetője elmondta: Imádkozunk e szörnyű cselekedet áldozataiért. Az elkövetőknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniuk.

Sûreté du Québec tartományi rendőrség fogja átvenni az SPVQ-től a vizsgálatot, mivel felmerül a terrorizmus gyanúja. Vasárnap este 11 óra után aktivizálták a hatóságok az úgynevezett Structure de gestion policière contre le terrorisme osztagot, amely a tartományi rendőrséggel, illetve a kanadai királyi lovasrendőrséggel működik együtt ilyen esetekben.

A montreáli rendőrség vasárnap este bejelentette: Québec tartomány legnépesebb metropoliszában fokozott ellenőrzést és járőrözést rendeltek el a város „érzékeny pontjainál.”

29 hozzászólás

  • Hollósy Gerti

    Sajnos a világon mindenütt kezdenek beérni a szélsőséges gondolkodás tragikus gyümölcsei.

    A világ egyik legjelentősebb politikai nagyhatalmát már egy őrült kormányozhatja, innentől teljesen kiszámíthatatlanná válik a jövő.

  • Varhato volt, hogy „valakik valaszolnak”, mert az Fb oldalak szinezeset, es a kormanyok altali elkenest kevesnek talaljak a terror ellen.

  • …”A világ egyik legjelentősebb politikai nagyhatalmát már egy őrült kormányozhatja”….—–Na gondolom itten nem Magyarországról van szó?!Ottan is sok őrült „népek” vannak,akik egy „őrültet” választottak.Végre! Most már nem csak hazánkat fogják szekálni!
    De azért nemigen hiszik azt,hogy „az őrült” irányította a lövöldözőket??? Bár el lehet ezt indítani-és aztán majd mindenki azt hiszi,hogy köze van hozzá!
    Nem szekálós üdvözlettel.

  • Én csupán csak arra lennék kíváncsi, hogy miért ködösítenek megint? Egy újság sem közöl olyan hírt, hogy kiket fogtak el, kik is azok és egyáltalán mi volt az indíték a merényletre. Itt az terjed Bécsben, hogy két marokkói származású egyetemista akik lőttek. Miért nem foglalkozik egy hírügynökség sem részletesebben az üggyel? Hírzárlat van már ott is? Késleltetik hogy arabok öltek arabot? A tényeket sokáig nem lehet kozmetikázni vagy elhallgatni. Kiderül úgy is minden ha nem most hát később

  • Viszont egy érdekes motivum is van. Az egyik meránylő muszlim volt!
    Mindkettőt letartoztatták.

  • A hírek szerint az egyik gyanúsított marokkói bevándorló, a másik egy québec-i muszlim konvert. Pedig akadt, aki fehér fajvédőknek tulajdonította a gyilkosságokat.
    https://archive.is/JcDyY#selection-221.618-221.897
    Nem először fordul elő ilyesmi és az iszlamista radikalizmus bírálóinak vagy az úgynevezett iszlamofóbiának hibáztatása az iszlamista erőszakért, mint amilyen ez is volt.

  • Viszont egy érdekes motivum is van. Az egyik merénylő muszlim volt!
    Mindkettőt letartoztatták.

  • Muszlimok elleni terrortámadás, amelyet nagy valószínűséggel az Iszlám nevében más muszlimok követtek el.
    Szerencsére nálunk a liberálisoknak nem sikerült a „darázsfészek” import. Persze felelős megint nem lesz, aki lehetővé tette és beinvitálta a terrorizmust a békés Kanadába.

  • Avi Ben Giora,

    Ratapintottal a lenyegre. Ugyanugy mint Nemetorszagban, itt is huzzak az idot. Vegul, csak 1 marokkoi szarmazasu kovette el a terrorcselekmenyt.
    Volt sajtotajekoztato, kesz rohely. Minden normalis kerdesre, ki volt, miert csinalta, ismertek-e a mosque -ba a marokkoit, stb. nincs valasz. Pedig tegnap este egybol elkaptak a merenylot.
    Ilyenkor jonnek az alhirek. Es csodalkozunk rajta hogy miert.
    Miert nem lehet megmondani az igazat mi tortent ?

  • Szomorú,hogy ártatlan emberek haltak meg,de az is érdekes,hogy muszlim elkövető is volt…talán terrorista?…..El kéne ezen gondolkozni odakint is!!
    Csak megjegyzem sajnos sokkal több keresztény halt és hal meg a saját hazájában muszlim szélsőségesek,elvetemült terroristák miatt,na ezért kell a kétes migránsokat időben kiszűrni,eltávolítani,ami nálunk szerencsére működik!!!!

  • Hollósy Gerti

    Tóth Péter, természetesen az USA-ra gondoltam itt és természetesen nem fogom rá, az elnökre, ezek csak hatások és következmények…

  • A merénylet Kanadában történt, nem az USA-ban!

  • Kedves Marcsi, mennyire fején találtad a vak tyúkot! Tényleg, lehetséges, hogy terrorista volt… ez eddig eszembe sem jutott…

  • Hollósy Gerti

    Figyelő, olvassa el kérem a kommenteket, nem azt mondtam, hogy a merénylet az USA-ban történt, hanem Tóth Péternek válaszoltam, egy a kommentemben történő utalást illetően…

    nem kéne ám terelni és hülyének nézni a másikat, csak azért mert ön idősebb és tapasztaltabb…

  • Láttam, de erősen kétlem, hogy a muszlim gyilkosságnak sok köze van Donat beszédéhez!

  • Jellemző a sok jó keresztény/zsidó fórumozótól a nagy szolidaritás és együttérzés. Meg hogy még ebben az esetben is – a kegyeletsértést súrolva – van bőr a képükön a hazug rasszista mocskot kiereszteni szájukon. ( amúgy Madame Le Pent és Trámplit éltető quebeck-i francia szeparatistákat tartóztattak le gyanúsítottként de mindegy ) Tudják ebben az esetben, ha minden moszlim terrorista, vagy terrorista-szimpatizáns, akkor bizony minden magyar is nyilas, minden zsidó bolsevik, a fehér bőrű amcsik meg mind a Ku Klux Klán hívei stb.

  • Eleftheria
    2017 január 31
    2:30 du.
    Nézzen után, bizony marokkoó muszlim volt az egyik, a másik francia Muszlim. Egész nap mennek itt a hírek erről.

  • Az utóbbi két nap híreiből úgy tűnik, mégis egyetlen „fajtiszta” (pur laine) québec-i fiatalember (Bissonnette) a gyanúsított, aki egyáltalán nem muszlim konvert, sőt. A marokkóit elengedték. Korábbi hozzászólásom erről helytelen volt. Az akkor olvasottak alapján írtam. Tanulság: a sajtó megbízhatatlan. Elvben a továbbiakban újabb körülmények is felmerülhetnek. Azt fenntartom, hogy általában a nyugati ú.n. anti-iszlamofóba kampányok legalábbis kétesek, de inkább károsak, látszólagos antirasszizmusuk ellenére.

  • Almási Alma!
    Ha gondolkozna,sok dologra rájönne…próbálja meg!
    ismételten írom sajnálom az ártatlan áldozatokat,de a sokkal több
    keresztény áldozat az bizony sokkal jobban aggaszt,meg ugye tény
    szerte Európában és napjainkban is!

  • Boda Marcsi. Egy ember ertekeben semmit nem jelent, milyen a vallasa. Az se, hogy vallasos-e. Egeszen mas mutatok jelentik az ember erteket. Teged megkeresztelhetnek meg nyolszor, akkor sem none az erteked. Majd ha minden emberelet egyforman aggaszt, akkor elkezdodott valami nalad is. Ki is mondta, minden ember egy kulon vilag? Nem segitek, baratod a „gugli”.

  • Llanfair
    2017 február 5
    3:43 de.

    Ha olyan helyen élnél, mint Szíria, nem nagyon lennél ilyen pilozófikus! Szíriában van egy adat már arról, hogy hány kersztényt öltek meg ott, például.

  • Figyelő Ebben igazat kell adnom,természetesen ha máshol vagy másképpen élnék, valószínűleg más gondolataim lennének. De azt tudod, hogy a keresztény orosz és amerikai bombák hány szíriait öltek meg? Azt tudod, az utolsó európai népirtást is keresztények csinálták? Azt is tudod, hogy a törökök hány kurdot irtottak ki békecsinálás ürügyén, a NATO tagjaként? A véleményem az, hogy ezek mindegyike szégyenletes gyilkosság, és egy keresztény élete pont annyit ér, mint egy buddhistáé, muszlimé, kurdé, fekete, fehér vagy tarkáé.
    Nekem azt tanították otthon és a templomban Makk Feri bácsi, hogy Istennek minden élet egyformán fontos. Skandalum, de még az ateistáké is, talán még az enyém is.
    Tudod, szerintetek én nem vagyok keresztény, de mégis az általam mélyen megvetett Marcsinak is felajánlottam a segítségünket, mikor panaszkodott egészségi állapotáról, és ezt megkapná Charlie és Jani is, pedig folyik belőlük a „keresztényi” gyűlölet felém. Mikor megérkeztünk a beteghez, nem kérdeztük a vallását, nem néztük a színét, hanem elkezdtük az ellátását (bár Marcsi szerint „csak” sofőr” voltam, ez nem igaz, ápolóként is tevékenykedtem, de látszik, fogalma sincs egy mentősofőr feladatairól). A cigány kislánynak ugyan úgy tettük sínbe a kezét, mint a fehérnek, a csövesnek mint a képviselőnek. És ha úgy hozná a sors, Orbánt ugyan úgy éleszteném újra, mint akármelyik más embert. És igen, büszke vagyok arra, hogy az általam (is) világra segített cigány kislányt én nevezhettem el.
    Nem tudok róla, hogy Isten rasszista lenne, én sem akarok az lenni. A vallásnak semmi köze az ember milyenségéhez, ezt mindenki tudja aki akarja látni. Ha rajtam múlna, nem lenne több erőszak a világon, senki felé. De nem rajtam múlik.

  • Kedves Marcsi, hótbiztos voltam benne, hogy sajnálod az áldozatokat. Az úgy is való! „Oh sorry”… ez egy annyira szép mondás…

  • Kedves Figyelő, az egy nagyon fontos adat, hogy hány keresztényt öltek meg a muszlimok. Mert ugyebár akkor nekünk is szabad ugyanannyi darab muszlimot megölnünk, és a dolog rendben van.

  • Llanfair
    2017 február 6
    3:51 de.

    Én csak azért hoztam a szíriai példát, hogy ne csodálkozz, ha nem örülnek nekik Európában, mint menekülteknek. Őket senki sem öli meg ott, csak talán egy helyen tartják őket, amig kiderül, hogy nem akarnak e újra csinálni valami gyilkosságot. A párizsi két merénylet, beadott a menekülteknek, nincs már bizalom.

    Dicséretes liberális gondolkodásod a különböző fajokról és nemzetekről, én is hasonlóan gondolkodom, azaz keresztényien.
    Csak éppen, van egy természetes önvédelem is az emberben, ha olyasmit hall és tapasztal, amire jobb lesz vigyázni.

  • Almási Alma
    2017 február 6
    4:36 de.
    Írtam én valahol, hogy mi is őljünk?
    Nem.
    Csak megértek mindenkit aki menekül ha a fajtáját gyilkolják. A zsidók is menekültek Angliába és az USA-ba, Hitler idején.

  • Figyelő
    2017 március 1
    4:27 du.
    Kedves Christopher!
    Új téma, remélem benézel ide is hamarosan.

    A mai kanadai hírekben a következőt hallottam d.u. 3 kor.
    Totntóban tegnap, az iszlám központi épűletet felgyújtották a háztetetőről.
    MA, a montreali Concordia egyetemen bomba riadó volt mind 3 épűletében.
    Mivel tanítasz a Concodián, érdekelne, hogy szerinted.üsszefüggnek e az események?

    Your comment is awaiting moderation.

  • Figyelő
    2017 március 1
    4:27 du.
    Kedves Christopher!
    Új téma, remélem benézel ide is hamarosan.

    A mai kanadai hírekben a következőt hallottam d.u. 3 kor.
    Totntóban tegnap, az iszlám központi épűletet felgyújtották a háztetetőről.
    MA, a montreali Concordia egyetemen bomba riadó volt mind 3 épűletében.
    Mivel tanítasz a Concodián, érdekelne, hogy szerinted.ősszefüggnek e az események?

    Your comment is awaiting moderation.