Meghekkelt interjúk – Mészáros Lőrinc nem tudja magáról, hogy stróman, ő csupán időnként bevásárol Orbán Viktornak

2017 február 7 10:27 de.18 hozzászólás

– Mészáros úr, kérdezhetnénk a vagyonáról?
– Állok rendelkezésükre. Nekem a közvélemény tájékoztatása mindennél fontosabb
– Ön 2012-ben még 46 milliót, míg tavaly már „csak” 41,4 millió forintot keresett naponta.
– Ezek szerint rossz évem volt. De most, hogy mondja, majd utánanézek, hogy mitől ennyire leprák a számok.
– Tavaly 14 ingatlannal gyarapodott a vagyona.
– Igen, a 14 a szerencseszámom. Meg az összes többi. És nagyon kedvelem az ingatlanokat. Az igazat megvallva, már az óvodában is ingatlan volt a jelem.
– Elárulná a titkát, hogyan keresett tavaly ennyi pénzt?
– Nem tudom. A múltkor meg is kérdeztem erről Orbán Viktort, de nem akarta megmondani.
– Nem mondta meg Orbán, hogy Önnek honnan van a vagyona?
– Azt mondta, örüljek, hogy nem tudom.
– Azt mondják, hogy ami az Ön nevén van, az valójában Orbán Viktor pénze.
– Erről őt kellene megkérdezni, a mások pénzéről én nem nyilatkozhatom. Különben is megkért a Viktor, hogy erről ne beszéljek senkinek.
– Ezek szerint elismeri, hogy Ön Orbán Viktor strómanja?
– Nem tudom, mit jelent az a szó, hogy stróman. A nyelvekkel már az iskolában is hadilábon álltam.
– Magyarul csendestársnak mondhatnánk. A stróman olyan ember, aki a saját nevére veszi valaki másnak a pénzét.
– Ja, így már értem! A Viktor, aki nekem ugye gyerekkori pajtásom, időnként megkér, hogy vásároljak neki ezt, azt. Jachtot, villát az Adrián, mikor mi adódik.
– És akkor maga vásárol?
– Ha magát odahaza megkéri az asszony, hogy amikor jön hazafelé a munkából, vegyen a boltban zöldséget, húst, kenyeret, akkor visszautasítja?
– Ön földeket vásárolt Mészáros úr, televíziót, lapkiadót, futballcsapatot. Azért ez más, mint hat kiflit venni a boltban.
– Nem tudom, még sohasem vásároltam hat kiflit. Azt sem tudom, hogyan kell. De ha a Viktor megkér, akkor veszek neki valamit. Eléggé macerás, de az ember, ahol tud, segít.
– Tud arról, hogy legutóbb egy Harley Davidsont is vásárolt Orbán Viktornak?
– Nem, azt kifejezetten magamnak vettem.
– Ön szerint az életszerű, hogy egy gázszerelő Magyarország leggazdagabb emberei közé tartozik?
– Ez így azért nem teljesen igaz.
– Nem tartozik a legvagyonosabbak közé?
– Nem gázszerelő vagyok, hanem gáz- és vízszerelő.

Föld S. Péter

18 hozzászólás

  • Péter!
    Ez is van olyan jó, mint a Kövér-interjú!
    Grat!
    Ha lehetne egyet Matolcsival, Rogánnal, Kósalalával, Lázárral is egyet-egyet! 🙂

  • Nagyon unalmasak ezek a cikkek!
    Lehetne valami pozitivat is írni?
    Tudom, hogy gyülöi Orbánt, de nem lehet mindenki Gyurcsány, aki biztoss boldogá tenné!

  • Figyelő A magyar sajtó hatalmas százaléka csupa pozitív dologról ír, amit a kormány diktál. Csupa móka és kacagás. Nem baj ha nem igaz, költenek minden nap valami szépet. Ez az újság nem arról szól, itt hiába várod. És ha gyűlöli Orbánt? Kötelező már imádni? Azt hittem, még csak opció. Gyurcsány megint, hogy került az asztalra? Szó nem volt róla.

  • Földes tényleg kiírta már magát. Iszonyúan gyengül, amit humornak nevez…) . Pihennie kellene pár hetet,s erőt gyűjteni egy Demszky-interjúhoz. (M4, francia kapcsolat…)

  • Krisztina Katura

    Igazad van Figyelő, Gyurcsánynak még kastélyt sem sikerült ‘bezsebelnie’ miniszterelnökként, –  Orbán viszont milyen ügyes, milyen rafinált, milyen ‘pozitív’ ember -szerinted- , sőt azt is elérte,  hogy 2,3 milliárd forintért  megvette a turai kastélyt, – igaz veje bankszámlájáról. . .
    http://hvg.hu/kultura/20170202_Az_Orbancsalad_uj_kastelya

  • Llanfair

    Nem olvasom a magyar sajtót. De van más téma is a világon, mint a saját megválasztott miniszterelnököt capulni.

    Krisztina, irigykedünk, irigykedünk?

  • Figyelő, akad más olvasnivaló is, csak körül kell nézni:

    http://www.szabadfold.hu/csalad/segitsunk_egymason_2017_05

  • “””Figyelő
    2017 február 7
    2:38 du.
    Nagyon unalmasak ezek a cikkek!
    Lehetne valami pozitivat is írni?
    Tudom, hogy gyülöi Orbánt, de nem lehet mindenki Gyurcsány, aki biztoss boldogá tenné!””

    Biztos lehetne, ha valami pozitívum volna az élőisten cselekedeteiben!!!
    Mert aki gyűlöli a falábú elvetélt focistát, az feltétlenül csak gyurcsány-imádó lehet????? A kettő között nincs összefüggés! Biztos, hogy többen vannak olyanok akik útálják az élőistenét, de a többi un. rendszerváltó, hazug politikust is!!!

  • Figyelő/56-os

    …A slusszpoén a karcolat végén igazán nagyot csattan, azon aztán pedig nem lehet nem röhögni, kivéve figyelőknek* és ötvenhatosoknak – náluk tényleg nincs humorérzék, de ez legyen az ő bajuk, mert köztudott, hogy az ilyenek minden rosszra képesek…
    ˙

    .
    * Figyelő = Völkischer Beobachter = Népi Figyelő = a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (náci párt) hivatalos lapja –
    – Ezek aztán tényleg nem ismertek tréfát.
    – Találó egy névválasztás… 😀

  • Figyelő Szerintem Föld S. Péter nem választotta meg, ezért nem is vallja a magáénak. Kevesen szeretik, ha a nyakába akasztanak valamit, amit nem szeret.
    Abban is biztos vagyok, Föld S. nagyon szeretne csupa jó dologról írni, de most sajnos az égető problémákkal kell foglalkozni.
    Nem írhat gazdag és boldog Magyarországról, mikor nem az.
    Unja, hogy a tolvajokról írnak? Én is! Szerintem Föld S. is unja, hogy tolvajokról kell írnia. Akkor ebben mindenki egyetért.

    Ha már hozzám írtad, Krisztina nem irigy, hanem felháborodik a kastély miatt, ami az adózok pénzéből magántulajdon lett. Az Ő pénzükből nem nekik. Mert a miniszterelnöki fizetésből nem telhet rá. Ez elsős számtan. Csak neked természetes, hogy megteheti. Miért is?

  • Krisztina Katura!

    Ugyan ugyan, beszélsz badarságokat – még hogy kastélyt 2,3 milliárdért! Hát szegénynek mindössze 742 ezer forint megtakarítása van a számláján, ám az sem lehet az ő kis dugipénze, mert az asszonnyal közös számlán pihen. Szegénynek ha télvíz idején ne adj Isten elromlik a fűtése, mert megreped egy-két cső ebben a kutyaidőben, netán folyni kezd valamelyik radiátor, vagy bojler – hát jól ki néz szegény feje, mert abból ugyan nem “fussa” a csere! Aztán ha jön a nagy piszkos enyhülés, és olvadás, aztán elönti valamelyik, közelébe sem található patak azt a szép kis házat ott a stadion végébe – na akkor milyen bajban lesz szegény! Nem úgy van az – hát menjen tán kölcsönkérni a szomszédba az ország miniszterelnöke? Még mit nem! Sürgősen meg kell kezdeni a gyűjtést, – ez “több mint tömbérdek” – mert tarthatatlan állapot, hogy bármely bérből és fizetésből élő polgárnak (pl nekem ) több van pedig a mi homlokunkat nem áztatja veríték 30 éve az ország sorsának jobbra fordítása okán!
    (Bocsika, nem a minimálbérre és a közmunka bérre gondoltam, mert ők talán lehetséges (?) hogy rosszabbul állnak mint a min.e. ?)

    Egyébként meg ha a pofátlan cinizmus fájna, ez a pali üvöltve gurulgatna ide oda a felcsúti stadion füvén – mérhetetlen kínjában! (járni ugyanis már igen nehezen sikerül neki)

  • Figyelőt és Boda Marcsit olvasva, ma sem jobb a helyzet, sőt:

    http://www.youtube.com/watch?v=8ALKq4tVuUQ

  • Te boldogabb lennél akkor, ha arról írnának, hogy HIV teszted pozitív lett?
    Na ugye!

  • Bocsi, de az előző Figyelő-nek 2017 február 7 2:38 du.
    szól!

  • Krisztina Katura

    “””Figyelő”””
    ▬ 86 milliárd forintos árbevételi rekordot ért el Orbán Viktor legjobb barátjának, Garancsi Istvánnak a cége 2016-ban.  2015-ben 51,6 milliárd, 2014-ben pedig 49 milliárd forint nettó bevételhez jutott .
    ▬ Orbán másik barátjának, Mészáros Lőrincnek az idei vagyonnyilatkozatában
    összesen 34 ingatlan (ház, föld, legelő, erdő stb) szerepel.
    ▬ stb.,stb.,
    – Ezt is irigylem és minden, olyan korrupciós gyalázatot, -amit nem   tisztességes  verseny által nyernek meg a magyar emberek, ezért vagyok irigy .

  • CukiHara!
    “Nem harangoztak, mert……. mert nincs is harang!” féle slusszpoéneken mifelénk már egy közepes kocsmából is kinézik a vendéget. Persze tudom, hogy az USA-ban már 99-es IQ-val is lehetett valaki elnök, mint az ifjabb Bush…

  • – Mészáros úr, igaz a hír, miszerint Ön mindenhez ért?
    – Mindenhez, is.
    😀

  • Gáz, vagy víz?

    Nem mindegy, hogy a Szegény Várady András [Lásd: Wikipédia], az egyszeri és a mai magyar honban rendkívüli bátorsággal fölruházott [felcsúti] juhász “közúti balesetét” okozó vascső gáz, avagy vízvezeték drab vótt é, és tényleg vótt é rajt ollan Mercedes csillag, nomeg osztrák rendszám is ???
    Szegény, ne nyugodjék addig békében, amíg ez ki nem derül! Legalább addig kísértse a strómant és keresztapját [lásd: a fenti fotó] Vál-Thál és vidéke-i és más nagybirtokaikon…

    .

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.