Lokális eset

2017 április 3 11:29 du.14 hozzászólás

Kis LOKÁL a nagy Duna mentében, jutott eszembe tegnap este a millenniumi földalatti vasút egyik állomásán az ingyenes nyomtatvány hosszú ideje fetöltetlen dobozai láttán, amelyekben, amikor naponta telehordták őket, se volt újság sohasem. A dobozok tartós üressége lett újság nekem, a folyamparti lépcsők köveire űzött szobor mögül jövet, a tanszabadságért tüntető ezrek egyikeként – mintha bizony én is száz ezer éve nézném, amit meglátok hirtelen – megláttam, amit mások nem láttak, hogy olvasók híján hazugságot terjeszteni nem lehet, s hogy hívők fogytán tán hazudni is egyre kevésbé éri meg.

Ezért próbálják hívőkké (hívőikké) formálni a gyerekeket.

És megfosztani a szabad gondolkodás képességét készséggé fejlesztő iskoláktól a leendő választókat.

A hatalom megtartása mindenekfelett. Ez a szándék korcsosítaná el a nemzetet, ürítené ki az agyakat, s tenné mamelukká a honi iskolákban a következő nemzedéket.

Ez a szándéka azoknak, akik József Attilát a Dunához közelebb ültették, mondván, hadd lássa jobban, amint elúszik a dinnyehéj, nem ám azért, hogy hadd lássák a szobrát, s idézzék őt magát a lehető legkevesebben. És, pesze, akik miatt nem József Attila szomszédságában, hanem a két világháború közötti állapot visszaállításának részeként Gróf Andrássy Gyula alig féléve felavatott – az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor bronzából is valamicskét őrző – szobormása lovának patája alatt hallgattuk több ezren a szónokokat.

Akik róluk beszéltek.

Nem nekik beszéltek, még csak nem is követeltek tőlük valamit, hanem róluk szóltak. Akkor is, amikor a Szentpéterváron működő Középeurópai Egyetem eltüntetésén munkálkodó putyini, avagy a törökországi akadémikusok százait ellehetetlenítő erdogáni kurzus ismerői fejezték ki szolidaritásukat a magyarországi veszedelem ellen tüntetőknek, akkor is, amikor a CEU hallgatójaként az itteni egyetem keresztény közösségének egyik vezetője mondta el, hogy – a mi politikai kurzusunk által liberális fertőnek tartott – diáktársaik között kisebbségben vannak ugyan, de jól érzik magukat, mert szabadon gyakorolhatják az elveiket, s a tanszabadság bármilyen korlátozása ezekkel az elvekkel is ellentétes. Orbán Viktort egyedül a Tanítanék mozgalom képviselője nevezte meg, de ő se kért tőle semmit, róla mondott valamit, nagyon rosszat és nagyon hangosan, s mert amiként minden szónok minden szava, így az övé is harsányan elhangzott angolul, hamarost zengeni fog tőle a világ.

Tanusítom, hogy az eredetileg a CEU székházhoz vonuló tömeg nem fért el a Nádor utcában, ahová vissza szándékozott ugyan kanyarodni, de ez művelet a szűk belvárosban nem, csak a Parlament előtt sikerült. Így kerültünk a Parlament déli kapujához.

Akkor már az a fehér szakállas, fekete kalapot és kabátot viselő öregúr, akivel a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán vártuk a menetet, már nem volt velem. Vacsorára hívták, oda sietett, amennyire sietni a tömegben lehetett. Amíg vártuk a vonulókat, szóba elegyedtünk.. Az érdekelte, hogy a vonulók között hányan lesznek a fiatalok.

– Na salom – mondta elégedetten kezet szorítva – úgy látom – mosolygott –, mégse kell levágnom a szakállamat.

Aczél Gábor

Illusztráció: Holly Donohoe

Illusztráció: Holly Donohoe

14 hozzászólás

  • A Fidesznek LÉTÉRDEKE a hatalom megtartása,mert gyalázatos tetteikért egy nemzetközi független bíróság szórná nekik a teljes vagyonelkobzást és a sok évtizedes börtönbüntetéseket!

  • A Lokál szennyújságot viszont már a lakásajtókon dobálják be, ami számomra vértlázító. Szép, színes drága kivitelű mocsok, ami fertőző. Annyit semmisítek meg, amennyit csak tudok, mint a gazt.
    Aztán tegnap a metrón utazva a hányinger megint csúcsra hágott. Egy éjszaka „Állítsuk meg Brüsszelt!” plakátok lepték el az egészet. Készítettem róluk egy-két fényképet és elgondolkoztam, hogy meg kellene szervezni, hogy mindegyik aljára rá kellene ragasztani egy aláírást: Putyin és barátja vagy Kétfarkú kutyapárt, mert legalább annyira groteszk, mint ők, hadd gondolkoztassa el az agymosott tömeget, hogy akkor most mi is van?
    Végülis én mostam barátnőm 16 éves fiának az agyát, hogy ne vegyen jegyet a BKK-ra, hanem ha elkapják a biztonságiak, akkor mondja nekik, hogy inkább takarítsák le a nép pénzén odaragasztott mocskot, mielőtt a jeggyel foglalkoznak. Miket váltanak ki belőlem ezek az indulatok, addig jó, amíg csak ennyit. Na de aztán rögtön felfedeztem a Jobbik igen kemény nagy plakát akcióját is, ami némi elégtétellel szolgált. Nem demagógabb a többinél, de igen durva:) Hallom nem is repdes kis diktátorunk csordája az örömtől.. Simicska hirtelen visszaköszönt régi barátjának:)

  • Ezeket a sorokat akkor írom, amikor a pártok vezérszónokai mondják el pártjuk állásfoglalását a CEU magyarországi működésének megszüntetéséhez vezető törvény megszavazása előtt.

    Fogalmam nincs és találgatni sincs kedvem, hogy mi oka megszüntetni ezt az egyetemi képzést a Fidesznek azon kívül, hogy ezt határozta el Orbán Viktor. Pontosabban fogalmazva, mi oka van erre a lépésre Orbán Viktornak? Hiszen ő maga is élvezte Soros György tanulmányi ösztöndíját.

    Amibe viszont már most biztos vagyok (a vezérszónokok beszéde alatt), a Fideszes és a Jobbikos képviselők megszavazzák a törvényt, aminek következtében a CEU-nak el kell költözni Magyarországról.

  • Drizari, „Fogalmam nincs és találgatni sincs kedvem, hogy mi oka megszüntetni ezt az egyetemi képzést..”
    Háború van a nemzetállamok ellen, a család szentsége ellen, egy ellenséges mozgalmár-képző az országon belül nem kívánatos.
    Rosszul tudod, a jobbikosok nem szavazzák meg a törvényt, Soros utálatunk ellenére.
    Amúgy neked miről van „fogalmad”?

  • Szerintem a bili hamarosan kiborul. Az persze más kérdés, hogy mit nyerünk egy Jobbikkal…
    Tényleg, még mindig nyalják ők is Putyin se… izé… sej-haj, Rozi…

  • Drizari 5:27

    A lényegre tapintottál, amikor azt írtad, hogy fideszes és jobbikos képviselők megszavazzák a törvényt.
    Ilyenkor mutatkozik meg a Jobbik valódi „ellenzékisége”, az hogy mekkora kutyakomédia is valójában az ő vitájuk, hisz amikor eljön parlamenti szavazás pillanata ők a régi fegyverbarátság jegyében összefogva együtt szavaznak.

    Most hallom, hogy át is ment a a lex-CEU törvény a neogótikus bábszínházon.

    🙁

  • Poroszkay László a Jobbik álnok . a l e l n ö k e . követelte a CEU „beszántását és sóval való behintését”.

  • Pár napja még itt rettegett Földi S. L. egy cikkben, hogy senki nem áll ki a CEU mellett.

    Ezt a részt kipipálhatjuk. A másik, hogy a törvényt vissza lehet-e csinálni a nemzetközi nyomásra, még nyitott.

    Az biztos, hogy ebben nem a magyar emberek akarata fog dönteni. Ez egy nagyobb játszma része. Nyugati elemzők is tehetetlenül állnak a kérdés előtt, hogy mi okozta Oroszország utóbbi években való megerősödését? Orbán nagyon kis pont ebben a játszmában, esetleg egy gyalog.

  • Bánfi Miklós tette szóvá az új plakátot: állítsuk meg Brüsszelt!
    Csakhogy ahhoz, hogy meg tudjuk állítani, utol is kellene érnünk!

  • Ami a Lokál újságot illeti,a kisföldalatti tárolókon kívül az utcán is több helyen kiteszik,meg mi rendszeresen megkapjuk a levélszekrényünkbe bedobva!
    Sokakat érdekel, olvassák…..na ennyi az igazság!

  • „””A Lokál szennyújságot””” a mi utcánkban is bedobálják.
    Fertőzésről nem tudok,pedig laknak itt pár százan.a kórház
    fertőző része nem vonult ki.bár a 10 15 sajtótermék amit bedobálnak–egy kicsit már sokk– ezért nem olvasom őket,szelektív kuka telik.
    Nagyon kezdel bemérgesedni!
    Nem fertőző üdvözlettel,egészségre vigyázva.

  • Aczél Gábor

    Íme az állomány, amint a rendőrség biztosítási feladatait jog- és szakszerűen, a szükségesség és arányosság követelményének megfelelően végrehajtja. http://index.hu/belfold/2017/04/05/ceu_torveny_felsooktatas_tuntetes_parlament_rendorseg_civil_ruhas_rendor/

  • Mert – LOKÁLOK ÉS JÁTÉKKASZINÓK – ez az ő világuk.