Lacus bunkója

2017 április 14 8:11 de.18 hozzászólás

„Ne írd alá János!” üzenték a szocik a Parlamentből. Amiért aztán a házmester kiosztott egy nagy virtuális taslit az MSZP frakció tagjainak. Mert szerinte igazán tiszteletlenség, hogy a köztársaság elnökét keresztnevén szólították. Még akkor is, ha abban csak egyet lehet érteni a párt tagjaival, hogy a tiszteletet nem adják kimérve. Azt kiérdemelni kell. S egy kicsit mégis egyet kell érteni Kövér Lászlóval.

Mert a János, mint keresztnév igazán nem a legritkábbak közül való. Így aztán lehet egy csomó János az országban, akik hirtelen talán azt sem tudnák, hogy mit ne írjanak alá. S akik igazán nem tehetnek róla, hogy a nemzeti csicskásnak ezt a keresztnevet adták annak idején. Ezért teljesen rendben van, hogy valamilyen módon mégis csak pontosítani kellett volna a demonstrációs anyagokat. Mert így megtévesztésre alkalmas. Ahogy az is az lett volna, ha Jancsinak titulálják. Ha ugyanis valakinek véletlenül Kukorica Jancsi ugrana be, az maga lenne a skandalum, és megalázás. A mesehősnek. Elvégre ő egy igazán tisztességes, olykor hősies, és holtig hűséges szereplője a nemzet költészetének. Még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogy a nevét tisztességesen alá tudta-e írni. Viszont maga volt a tisztesség. Ellentétben azzal a Jánossal, aki a nevét pompásan le tudja írni. De hogy maga volna a tisztesség…?

nbb0846_fit_800x10000_focuspoint_926x504-600x399[1]

Amúgy meg ki gondolta komolyan, hogy Áder nem fogja ráírni a nevét a lex-CEU életbe léptetését elrendelő nem túl szép üzenetre? Ám ilyet nem is kérdezek. Mert egyre haladunk abba az irányba, amikor majd az teheti fel a kezét, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Mind a két kezét. Aztán majd leteheti. Nekitámasztva a falnak. Amíg matatnak rajta a rend ezzel megbízott szorgos polipjai. Igaz Lacus? Te is csak emberből vagy. Valahol. Ezért megértjük, hogy büntetsz. Elvégre családod van. S azután, hogy Simicska is repült a kondér mellől igyekezni kell azzal, hogy teljesítményt lehessen felmutatni. Tehát büntetést kell kiszabni. Azért mert nem tisztelik meg azt, akit már nem is csak a háta mögött röhögnek ki. Mert a háta mögött már nem kiröhögik. Hanem esetleg csak köpnek egyet. Ahogy az egész bandára, akik a puszta jelenlétükkel meggyalázzák a Kossuth térre épített műemlékházat.

De ettől még tényleg nevezhetné bárki Ádernek a Jánost, és Kövérnek a Lászlót. Pont annyi értelme van ezen rugózni, mintha a nemzet zsebhokisát Viktor elvtársnak titulálná. Aligha ezen múlik a banda becsülete. Mert olyan ez, mint az egykori vicc lényege. Becsületen sérteni azt lehet, akinek van becsülete. A tisztelet rombolását is csak annál szóba hozni, akit egyébként tisztelnek.

Mert az a helyzet, hogy Göncz Árpádot ezerszer emlegették, és emlegetik úgy, hogy „Árpi bácsi”. S sem életében, sem halálában nem érezte ezt senki büntetendőnek. Milliók tisztelték, és nem egy esetben éppen a tisztelet jeleként emlegették kedveskedőn. De nem kell izgulni kedves Kövér László házelnök úr. Sem kendet, sem a főnökét, sem a Sándor palota széltolóját nem fogják egyhamar kedveskedő tisztelettel emlegetni. Legfeljebb a saját udvari bárdjaik. Jó pénzért.

18 hozzászólás

  • A Fidesz-vezérkar nem akarja észrevenni, hogy ma már olyan diktatúrát működtetnek, ami ellen harcoltak közel 30 évvel ezelőtt. Csak bársonyosabb módszerekkel.

  • A fotó önmagáért beszél …- Az elnöklő Sneider Tamás megállapította, hogy a képviselők megszegték a szemléltetés szabályait, mert arról előzetesen nem tájékoztatták a házbizottságot és ezzel házszabályt sértettek. – Valóban a házelnök, ahelyett, hogy ismertette, volna az ilyenkor járó, büntit, mondott egy hülyeséget, amire rácuppant a tróger sajtó… – A kis dolgozat elkövetőjének, igyekezetét nem minősíteném…

  • Drizari
    2017 április 14
    8:56 de.

    Orbán nem harcolt a diktatúra ellen. Maga mondta egyszer.
    Neki a személyi vezetővel volt problémája. Hogy nem ő az. Most ez is megtörtént.

  • Drizari: pont ez volt a céljuk. és a bársonyos módszerek is csak – mondjuk – a tavalyi évben voltak bársonyosak.

  • IDÉZET : …..”””Neki a személyi vezetővel volt problémája. Hogy nem ő az. Most ez is megtörtént.”””””…….
    Ezek balos kombinációk–ebből már lehet azt a bizonyost kavarni,újabbakat hozzákölteni.
    Lehet,hogy már születése előtt is így akarta—ez is kombináció.
    A kombinátor üdvözletével

  • Ez is IDÉZET : …”””bársonyos módszerek”””… :
    A provokáció,amit művelnek egyesek –ki akarja kényszeríteni azt a liberális gondolkodást : legyen kemény fellépés a tüntetőkkel szemben :::::::: ekkor ország-világ előtt rájuk lehet támadni,hogy mit művelnek az emberekkel ebben a ” rendőr” államban!
    Először beszéljetek a provokátoraitokkal,hogy ne tegyék , akkor nem lesz fellépés,szerintem!
    De ti gondoljátok,hogy normális dolog a parlamentbe betörni—???? ezt senki nem engedné meg—ha megengednék—ti lennétek a legjobban kiabálók,hogy nem védték meg a parlamentet,meg egyebet amit még ki tudtok ilyenkor találni.
    Tehát szólni a provokátoraitoknak : pl.aki a másik cikknél a hírtv.tulajdonosának mondását emelte magasba.Nem a szájára vette a mondottakat —csak a kezébe.
    üdvözlettel

  • slapaj
    2017 április 14
    10:32 de.

    „Valóban a házelnök, ahelyett, hogy ismertette, volna az ilyenkor járó, büntit, mondott egy hülyeséget,”
    Nézzük csak:
    – A házelnök hülyeségeket beszél;
    – Rezsi Szilárd életveszélyes baromságokkal szokott előállni;
    – Kósa önmagának is képes ellentmondani perceken belül;
    – Orbánon végig lehet pipálni a paranoid skizofrénia tüneteit (ld. internetes tünetleírások);

    – Ezek mellé ott vannak azok a szakmai és korrupciós ügyek, ami miatt Selmeczit, Rogánt és jó pár figurát hónapok óta nem mernek mikrofon közlébe engedni.

    S ezek után a sajtó a hibás?
    Ne viccelj már

  • Aurora Boreálisz

    Andy Mage

    Orbán a parlamentben szó szerint így mondta:

    „Nekem nem a redszerrel volt bajom, csak azokkal akik csinálták.”

    .

    Ennek már vagy egy évtizede és ez a birkanép így is követi ezt a vezérkost.

  • Aurora Boreálisz

    A magyarban minden embertípusra van egy találó név.

    Így lett a mi állnokunk, ill. elnökünk beceneve a

    .

    B Ó L O G A T Ó . J Á N O S

    .

    – Ugyanez emberi jellem szempontjából: Borsszem Jankó

    .

    – Amikor pedig frakcióvezetőként, titkos szavazásnál a FidSS-esek szavazólapjait a szavazófülkében személyesen ellnőrízte és javította, akkor az Erős János dukált neki.

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Nagyon helyes:

    A házmester megvédi a kollégiumi szobatársát, még a náluk nagyobb bűnözők között is ezt diktálja a betyárbecsület…

    .

  • Aurora Boreálisz
    2017 április 15
    9:39 de.

    „A magyarban minden embertípusra van egy találó név.”
    Amíg az ellenzék a saját humorosságán örömködik, egy valamire való program helyett csak elnevezgeti az ellenségeit, nevetgél a saját butaságán, addig nem sok félni valója van a Fidesznek a választásokon!
    Az Ön találó magyar neve mi lenne? Szivárvány a sarkon, esetleg sok Tarka Bori?

  • Bizony, a tiszteletet ki kell érdemelni.
    Áder erre már esélytelen, lásd a Sándor-palota és a parlament előtti skandálásokat:
    „Bajszos szar!”
    „Elvesztette elnök jellegét!”

  • Tóta W. Árpád a szombati buli kapcsán:
    http://hvg.hu/itthon/20170416_Temetni_jottunk_es_rohogni

  • Auróra Boreálisz!

    A legfontosabbat kihagytad minden sz@rra bólintó elnök mixnevei közül:

    . . . K . Á D E R . J Á N O S . . . 😀

    .

  • Auróra Boreálisz

    lelszi

    Tévedés !

    Az én nevem Vitéz János

    🙂

  • Olvasó és Kommenttársak

    Hát nem Dobzse János lenne a hozzá legjobban illő melléknév ?

    Válasz:

    – Hát nem mert a-biza László° vótt.

    – Pedig kár

    – Na nembaj, akkó így . d o b z s e, ahogyan van.

    .

    ° Dobzse László; II.Ulászló magyar király gúnyneve volt, akinek kegyencei bármit kérhettek tőle, ő azt válaszolta, hogy
    d o b z s e .

  • Bonhomme!

    Köszönet e jellemző videóért, ahol a > h a d a r ó s . b u n k ó < tulképp. váteszi tehetséggel jósolja meg a sajátmaga majdani [mai] királyságára jellemző politikai rendszert. Ez is azt igazolja, hogy Orbanininek nem a rendszerrel volt baja, hanem csak azokkal, akik azt csinálták…

    Megjegyzem:
    A felvétel helyszíne, egy csöppet sem egy a diktatúrákra jellemző, nyomott hangulatú sikátor, hanem egy vidám, csicsergő, felszabadult lelkületű játszótér, ahol még ez az apjától roncsolt-lelkületű "fiatal demokrata" azt pofázott, amit csak akart. Az ilyen autokrata léleknek van elemi szüksége K Áderekre és K Ővérekre és ezekhez hasonló vazallusokra, akik éjt napallá téve, hatalmi eszközökkel az "Ő igazát" visszangozzák kelettől nyugatig…

  • Jajj gyerekek!!
    Hát a legeklatánsabb hagyományosan magyar nicknév e János számára a KELJFEL JANCSI lenne, amely minden madárkereskedés legkeresettebb árucikkeinek az egyike. Elsősorban a papagály-tartók látnak ebben a könnyű, kaucsuk-jellemű madáralkalmatosságban igen-gazdag fantáziát…
    Namármost a Fid-SS már évtizedekkel ez előtt is papgálykommandót tartott, amely a Gazdi többségében hülye és primitív bölcssségeit, valamint az éppen kiszemelt, aktuális ellenséget pocskondiázó jelmondatatit volt (van) köteles szakadatlan hévvel szajkózni* a Kossuth-téri madárkalitkában.

    .

    * A Papagálykommandó köztük Áder is, legkedveltebb jelszavai közül a legismertebb rikács’, a végtelenségig ismételgetett „monnyonle, monnyonle, monnyonle, monnyonle…”, amelyet azóta már miniszteri és államtitkári széket elnyert kakaduk, arák és lórik mantráztak a gótikus mókuskerék küllői között.