Orbán svájci bankszámlája

2017 május 17 9:31 de.67 hozzászólás

Orbán Viktor miniszterelnöknek Svájcban van bankszámlája és erre a bankszámlára több százmillió forintos utalások érkeztek. Erről a bankszámláról az oroszok is tudnak, és vélhetőleg ezzel zsarolják Orbánt, aki emiatt nem a magyar, hanem az orosz érdekeket szolgálja.

Mindezt Gyurcsány Ferenc mondta el, legutóbb a Hír TV-ében nyilatkozott erről, de már korábban is belengette, hogy a saját szemével látta ezeket a számlákat, és most azon dolgozik, hogy megszerezze azokat. Egy orosz akcentussal angolul beszélő ember akarja neki eladni ezeket a dokumentumokat, mondja Gyurcsány, aki még azt is, hozzátette, hogy feltehetően a közeli jövőben meg is fogja azokat szerezni.

A mindkét oldali megmondó emberek most azt harsogják szerte az országban, hogy Gyurcsány egy böszme, és ha vannak bizonyítékai, már régen előállt volna velük. Hülyét csinál magából, mondják azok, akik azt szeretnék, ha

Gyurcsány hülyét csinálna magából, lejáratja magát, jobban tenné, ha eltűnne.

Gyurcsány Ferenc nem lehet – és nem is – ennyire hülye.

Szerintem inkább az van, hogy ezúttal tényleg nem mond igazat, legalábbis akkor, amikor azt állítja, hogy még nincsenek nála a bizonyítékok.

Szerintem – és ezt az állításomat semmivel sem tudom bizonyítani, tehát csupán egy feltételezés, amit most leírok, de talán nem teljesen alaptalan – Gyurcsánynak már a kezében vannak a bizonyítékok, vagyis a bankszámlák hiteles (hitelesített) másolatai.

Gyurcsány most azt játssza Orbánnal amit Orbán és a Fidesz vele játszott 11 évvel ezelőtt. Miután 2006. május végén elmondta Őszödön a beszédét, amiről elhangzásakor csak nagyon kevesen tudtak, az ezt követő időszakban a közélet azzal volt tele, hogy Gyurcsány és kormánya hazudik. Azt persze nem értette senki, hogy miért annyira fontos ezt ezerszer elmondani – az ellenzék szokta hazugsággal vádolni a kormányt és a miniszterelnököt, nincs ebben semmi rendkívüli. De akkor ez ment egész nyáron, majd végig, szeptember első felében.

Szeptember 17-én aztán megtudtuk, hogy mire ment ki a játék.

Feltételezésem szerint Gyurcsány bizonyítani tudja, hogy Orbánnak Svájcban sok százmilliós bankszámlái vannak. És azt is tudja, hogy Orbán is tudja ezt, tudja, hogy Gyurcsány mindent tud róla, és retteg, hogy mikor fog robbanni a bomba.

Gyurcsány élvezi ezt a mostani helyzetet, és ha van stílusa, valamikor szeptember közepén, lehet, épp 17-én fogja beélesíteni a bombát. Nem kizárt, hogy a Hír TV-ben fogja mindezt elmondani. Abban a Hír TV-ben – pontosabban nem abban, mert a mostani Hír TV-nek már csak a neve az, ami volt régen – amely 2006-ban aljas és etikátlan módon lépett fel vele szemben.

Persze, lehet, hogy jobban jár, ha nemzetközi sajtótájékoztatón mutatja be azokat a bankszámla-másolatokat, amelyeknek Orbán a kedvezményezettje, és amelyeken az összeg rovatban százmilliós nagyságrendek szerepelnek.

Más kérdés, hogyha mindez megtörténik, mi lesz azután. Orbánt ugyanis már beárazta a közvélemény, tudják róla, hogy lop, tudják róla, hogy gazdagabb, mint amilyennek mondja magát. A híveket ezzel nem lehet megingatni a hitükben, Orbán tehet bármit, akár meg is ölhet valakit az orruk előtt, ők akkor is szeretni fogják. Akik nem kedvelik Orbánt, vagy közömbösek vele szemben, nyilván fel lesznek háborodva a bankszámlák láttán, és a miniszterelnök lemondását követelik, ám kérdés, hogy sikerül-e a 2006-os tüntetésekhez hasonló stílusú és harcmodorú tömegeket mozgósítani.

Lehet, hogy Orbánnak épp ez a célja: hogy erőszakkal lépjenek fel ellene, mert ez legitimálná az általa tervezett erőszakot. (Nem véletlenül mondta néhány héttel ezelőtt, hogy sok békés keresztény embernek viszket már a tenyere.)

Ebben a sakkjátszmában a külső szemlélő szemével jelenleg eddig lehet előre látni. Elképzelhető viszont, hogy asztal két oldalán ülő játékosok nálunk jobban kombinálnak, és legalább egyikük már látja, hogy mi lesz a játszma vége.

Föld S. Péter

67 hozzászólás

  • Szerintem ennél több variáció létezik. Kettő mindenképpen.
    1. Az ilyesmikkel házalók nem egy helyen kopogtatnak, elképzelhető, hogy a másik oldalnak is felajánlották már a „bizonyítékot”. Tehát tudnak erről, és ismerik az „ellenszert”. A nyilvánosságtól a volt miniszterelnök védelmet remél: nem szeretne idő előtt valamilyen egzotikus pókcsípés nyomán, vagy ismeretlen száguldozó útjába kerülve távozni.
    2. Minden bizonyíték hitelességét csak bíróság állapíthatja meg. De vajon mi történik az ügyészséghez beadandó feljelentéshez mellékelt bizonyítékkal? Nem válik-e köddé, még a bíróság felé vezető úton?
    3. A volt miniszterelnök azt sem zárja ki,hogy szándékosan akarják beugratni hamis papírokkal. Amit megint csak a bíróság ítélhetne meg – ha egyáltalán eljutna hozzájuk a dokumentum.
    Hogy a fenti változatoknak ma Magyarországon valószínűsége lehet, az világosan mutatja: hol tart a mai hatalom az ország rombolásában.

  • Kedves szerző, kivételesen nem támogatom ezt az írását, mert eléggé kiszámítható, az erre jövő zsigeri reakció. Ha Gyurcsány még tartogatja a kártyáit, akkor ez pl. Ön is megtehetné. Ez csak hergelés így.
    Én ráadásul elég biztos vagyok benne, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa, és ennél még sokkal több van…
    A probléma, hogy az eltévedt 2-3 gumilövedék helyett mostmár igazi fegyverek állnak a hatalom védelmére, konkrétan 3 különböző elit militáris réteg, amelyek már akár a rendőrség árulásának a leverésére is berendezkedtek.

  • Vegyuk csak feltetelezo formaban hogy Orbannak, vagy barki masnak lenne bank betetje egy bizonyos XYZ bankban.
    Torbenytelen az, vagy nem?
    Hinnem hogy arra a valasz igen ,az torvenyes.

    A nevezett egyen allitja, s teszem fel peldakent igazan van kezeben bizonyitek amit csupan kapott, vagy vasarolt az emlitett egyentol aki torvenytelen tettek latal jott bistokaba annak.
    Hat nem torvenytelen barkinek is birtokaban lenni torvenytelenul , az az „lopott” dolgoknak, mint ez eseteben ,informacionak?
    A valasz a legtobb tarsdalmakban, legalabb is itten az US-ban hogy az torvenytelen. S azert igazan bajokba kerul is am. Az a helyseg ahol minden fal, ablak eros vas racsokbol van.
    Uhh, nem hinnem hogy megerne azt csupan politikai gyuloletbol eredve mind az.

    Csupan az en ket centes megjegyzesem az egesz dolgon !

  • Én már nem kombinálok, ez a játszma annál már undorítóbb. Annyi azonban bizonyos szerintem – bármit is mondjon bármiféle közvéleménykutató, vagy politikus – hogy nincs már meg az egymilliós Orbán tábor. Még Boda Marcsival sem. 😀

    Ami persze a jelenlegi választási szisztémában nem jelent semmit. EZÉRT kellene kiborítani a bilit egy normális választás érdekében.

  • Nincs kapcsolatom svájci bankkal, magyar banktól kapom havonta a számlakivonatokat a magyar posta jóvoltából, sommás küldeményként.

    Ez annyit tesz, hogy a postás bedobja a postaládámba, vagy egy másik postaládába. Volt már ilyen esetem, ezt onnan tudom, hogy a megszokott postaládába kézbesítési időn jóval túl felbontva találtam a banki kivonatot tartalmazó levelemet. Valaki volt olyan rendes, hogy miután elolvasta a tartalmát, bedobta a postaládámba. De előfordult velem az is, hogy egy hónapról nem érkezett meg a levél. A postai kezelés alatt valamerre elkeveredett.

    Ezek után nem értem, miért kellene „hitelesített”, vagy „másolatot” elővarázsolnia Gyurcsánynak, amikor a svájci posta bármekkora precizitása és titoktartása mellett a magyar postánál bármikor megszerezhető a Svájcból érkező és Orbán Viktor nevére szóló svájci bank számlakivonata?

    Ez igaz akkor is, ha történetesen tértivevényes az a küldemény, mert a magyar postán tűnnek el ilyen küldemények is. Az ez után érdeklődő kap egy semmitmondó választ: reklamációját kivizsgáltuk, a szigorú ellenőrzés ellenére a küldemény sorsa előttünk feltáratlan maradt. Esetleges kárigényét – értékhatár megjelöléssel – írásban nyújtsa be igazgatóságunknál.

  • Miklos Banfi
    2017 május 17
    10:03 de.
    ezek azok a „pillanatok” amikor mindenki elárúlja Caligulát még a lova is, nemhogy a praetorianus -ok

    erre nagyon nagy összegben merek fogadni, pláne, ha (hahahahaha esettye, tipikus) Gyurcsány még a cikknél is firnyákabb, akkor nemzetközi sajt találkozót hív össze mongyuk Bécsben, és ott belengeti, és megfelelő helyen (nem a bíróságon) az eredeti hitelesített másolatokat leteszi egy trezorba

    addig meg OGV hadd izzaggyon, most úgyis szankcionálás folyik ellene lehet hogy a szavazati jogát is megvonnyák?

  • Turóczi Béla

    Ha ez így igaz, Gyurcsány életbiztonsága forog kockán.

  • Na tessék:

    Gyurcsány Ferenc ma szóban tájékozatta Molnár Zsoltot, a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának szocialista elnökét azokról az információkról, amelyek Orbán Viktorral kapcsolatban a birtokába jutottak.

    Hogy mik vannak ….

  • Drizari
    2017 május 17
    10:45 de.

    miután személyesen elintészted a bankszámládat -mongyuk-Zürich ben, azután nincs bankszámlakivonat, van más kommunikációs vonal!!!
    hazai bankjaiddal is online a javallt… aszt csak hekkerek

  • Drizari
    2017 május 17
    10:45 de.

    jaaa, még valami a svájci bankszöveccség foglalkozik a titkosság -bizonyos kriminális esetekben- való feloldásáról

    most nem lehet a zabszemet a ZOGV -nek sem

  • Peti!
    Erről a fiúról beszélsz . ? : idézet tőle :::::::::::……..”””””ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este”””””…..
    És akkor hogy is lehet igazat mondani.?
    Valamelyik nagyon „nagy” politikus azt mondta : merjünk kicsik lenni!
    Te melyik irányba haladsz Péter?
    Egyre nagyobbakat akarsz állítani,ha van bizonyíték a kezedben,ha nincs!
    A lényeg nem ez! hanem :::: a minél nagyobb …. kavarás legyen!
    Gratuláló üdvözlettel-

  • Elsokben, senki nem alkalmazza manapsag a postat hogy penzugyi adtait az kezelje.
    Az ma mind az internetten megy.

    Masodik, mi tiltana a PM-t hogy hasznalhatna egy bankot penzet kezelni. Meg ha az egy kulforldi bank is lenne?

    Senki nem hintett egy szoval sem hogy a PM penze nem torvenyesen lett vonla szerezve. Tenne azt ????

    Tehat ez semmi mas mint agy nagy BS a semmirol, s ki alatal? Aki bizonyitotta nyilvanosan a publikumnak evekkel ezelott hogy o csak egy allandoan hazudo ember.

    Velnem hogy ez meg egy Asopus-i mesenek is gyenge lehetne

  • Úgy tűnik, mégis komoly lehet. Gyurcsány kérte az általa elmondottak „minősített információként” kezelését.

    Molnár Zsolt (a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a Biztonságpolitikai kabinet tagja) elmondása szerint az információk valóságtartalmáról meggyőződni nem tudott. Az elhangzottakról jegyzőkönyv készült.

    A nemzetbiztonsági bizottság múlt szerdai ülése után Molnár Zsolt közölte: az ülésen a szolgálatok jelen lévő vezetői szerint az 1990 óta hivatalban lévő magyar miniszterelnökkel kapcsolatban a nemzeti szuverenitást érintő biztonsági kockázat nem merült fel, a miniszterelnökkel kapcsolatban semmilyen terhelő adat, információ nem áll rendelkezésre.
    (ami persze nem jelenti azt, hogy valami ne volna az oroszok kezében … Putyin kezében)

  • Azért azt el kell ismerni, Gyurcsány nem nyeretlen kétéves. Ha nem lenne semmi a kezében, nem állt volna ki a nyilvánosság elé. Nem akar politikai öngyilkosságot elkövetni.

  • Talan meg vannak sokan Magyarorszagon akik vcelik hogy sokan, de meg PM is penzet a szalmazsakban tartja ?

  • Miklos Banfi
    2017 május 17
    10:03 de.

    Ha a szélsőségesek fegyverrel belépnek a képbe, akkor nem Orbánnak fogják kikaparni a gesztenyét. Akármit is hisz erről Orbán és csapata.
    Amellett, ha a szélsőségesek fegyverrel szállnak be a buliba, akkor polgárháború lesz. Onnantól ugyanis a különben elég sok mindent lenyelő rétegek java részének is lesz veszteni valója. A Fidesz-hívőknek a háziszentjük, a baloldalnak a puszta lét. Sokaknak az egzisztenciájuk, mert a munkaadók az elsők közt fognak elhúzni, illetve lehúzni a rólókat, stb. Ezek azok a helyzetek, amelyek 2-3 pofonnal indulnak, de városokat, városrészeket tarolhatnak le.

  • rodeo36
    2017 május 17
    11:07 de.

    Bécsben szerintem nem lenne taktikus sajtótájékoztatót összehívni. Igazán nagyot olyan országban ütne, ahol amúgy is regionális vetélytársként kezelik ezt hibbantat. Mondjuk Pozsonyban. Vagy még inkább a Mária Valéria híd túlfelén.
    Mondjuk, (álmodik a nyomor) összekapcsolva egy igazsságügyi elmeszakértő nyilatkozatával Orbán bárki által látható tüneteiről.

  • Nos Föld S.Péter leközölt egy cikket……aminek hitelességéről
    nincs meggyőződve!
    Az egy dolog hogy Gyurcsány tehetetlen kínjában vádaskodik és azt is elismeri,hogy nem biztos az általa terjesztett hír,meg ugye az informátor hitelessége….,de akkor miért ilyen idióta?….talán meg kellene győződni az igazságról….
    Egyébként több szocinak vannak nem milliói,hanem milliárdjai külföldi és ráadásul offshsort számlákon,az nem baj?
    Na megint csak égeti magát,de nem kell félnie…a Fidesz nem piszkolja be a kezét az ilyen férgek megölésével…több eszük van ennél,legfeljebb a bíróság előtt felek a hamis hírek terjesztéséért,bár neki az EU által is igazolt csalás(felesége Klárika irányította…)meg a 4-es metró ügye is elég lenne…jobban tenné ha csöndben maradna,de ehhez sincs elég esze szerncsétlennek!
    b

  • EU előtt és itthon is felelnek!(a hamis állításokért)
    Ezt akartam írni!

  • Egyébként, ha nem vetném meg és nem utálnám(jogosan!) ezt a szerencsétlen csaló,hazug Gyurcsányt(a többség így van vele),még sajnálnám is,de nem érdemli meg,ugyanis az sem igaz amit kérdez….pláne amit állít..”hazudtunk reggel,délben és este”…ő mondta!!!!.na most is ezt
    teszi!!!!

  • Bronzi!

    Gyurcsány egy szerencsétlen és vesztes hülye!
    Több általam ismert és normális baloldali is osztja véleményem!
    Csak saját maga alatt vágja fát!Drukkolok neki….!

  • Bendeguz79
    2017 május 17
    2:18 du.
    Vagy az ágy alatt egy dobozban!

  • Kalocsai Miklós

    tóth péter
    2017 május 17
    12:16 du.
    Egy feszült helyzetben rögtönzött beszédben előfordulhatnak furcsa fordulatok, melynek megértéséhez szükséges ismerni a szituációt, amelyben elhangzik, ismerni, értelmezni kell a szöveg egészét is. Ez némi kognitív munkát igényel, ezért ezt sokan megspórolják, és a könnyebbik utat választva mantrázzák a rosszindulatú ferdítéseket. Nem válik dicsőségükre, saját maguk silányságáról állítanak ki bizonyítványt.

  • A kommunisták sajátja hogy mások zsebében turkálnak !Jelentősen megcsappant Orbán Viktor feleségével közös bankszámlája, derült ki a miniszterelnök legfrissebb, vagyonnyilatkozatából. E szerint pénzintézettel szemben számlakövetelésként már
    csak 742 ezer forint áll fenn,

    miközben tavaly ugyanekkor még több mint ötmillió forintjuk volt a közös bankszámlán. Hiteltartozása mindeközben kevesebb mint 1,2 millió forinttal csökkent csak, feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghiteléből így még 5 999 694 forintnyi fennmaradt.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 17
    1:20 du

    Bendeguz, úgy tűnik nagyon hiányosak az ismereteid a magyarországi helyzetről, de ez nem akadályoz téged abban hogy megfellebezhetetlen ítéleteket mondjál. Senki nem vitatja, hogy PM, ha van pénze, azt valamelyik bankban elhelyezze. De itt nem PM-ről van szó, hanem Orbán Viktorról Magyarország miniszterelnökéről. Természetesen a megtakarított pénzét ő is bankba teheti. Csak az a gond, hogy a leadott vagyonnyilatkozata, és parlamenti válasza szerint csupán néhány százezer forintja van, amin röhögött az egész ország. Ehhez jönnek a száz milliókról szóló hírek, amik nagy valószínűséggel igazak lehetnek. Ha itt megkérdezel tíz embert, nyolc azt fogja mondani, hogy nem lepődne meg ha a hír igaz lenne.

  • Kalocsai Miklós

    slapaj
    2017 május 17
    4:34 du.

    Nagyon tévedsz! A viktátor már hét éve két kézzel kotorászik a zsebünkben melynek eredménye a folyamatos elszegényedés, a középréteg lecsúszása, az oktatás, egészségügy lerongyolódása, stb. Ő maga és oligarchái viszont látványosan gyarapodnak.

  • Szerintem nagy hiba volt ezeket az infokat kiadni. Bárhogy is van, ezt tudva orbánék ezen infók nyilvánosságra kerülésének tudatában tudnak felkészülni a védekezéssel és az ellentámadással.

  • Gazdag László

    Ugyan kérem! Föld S. Péter ábrándozik.
    A Böszme tényleg ennyire buta.
    Nincs a kezében semmi, csak locsog-fecseg, ripacskodik, ahogy szokott.
    gazdag lászló

  • Andy Mage: de bizonyám:)
    Orbanfun: Tőled ez meglepő… Orbánék már nagyon is jól tudják, hogy már iszkolniuk kell.. Ez már egy régi kergetős rajzfilmet perget nekem a szemem előtt:)

  • Erdekes, azonban nem meglepo hir. Felteve, hogy igaz a vad.

    Jo lenne tudni, hogy az Orbanek birokaban is vannak-e hasonlo bizonyitekok a Gyurcsanyek ellen?
    Ha van, es Gyurcsany tud rola, hajlando lesz-e Gyurcsany politikai ongyilkossagot elkovetni csak azert, hogy remelhetoleg kivegezze Orbant is kozben?

    Tovabba, vajon meddig fog tartani a tisztelt birosagnak megallapitani, hogy a bizonyitekok hamisak?

    Erdekesek lesznek a fejlemenyek, meg akkor is, ha nem lesznek fejlemenyek.

  • Kanadáig iszkolt a muzsikás Bánfi tata, hogy mesefilmeken élvezzen…Idegen műzlin vegetál, és rühelli a hazai lakosságot, mert felnőtt filmet néz…Van egy rossz hírem, mikor behúzott farokkal, haza települ, még mindig OV lesz a miniszterelnök…Hogy ez, jó vagy nem, az egy másik történet!!

  • A volt kommunista országok egyik legkirívóbb jellemzője, hogy a korrupció számottevően magasabb szintjén volt, mint a nem-kommunista országoké.
    A kommunista korszak parancsgazdaságai automatikusan létrehoztak strukturális ösztönzőket a magánjellegű kifizetések számára.
    Magyarországon, a Dicsőséges Proletár Diktatúra alatt,
    a korrupció egy átfogó és tartós tény volt az életben ; azaz a Magyar társadalom normája és gyakorlatai aspektusává vált ! Röviden; mindenki lopott !
    A mai politikusok csupán folytatják amit a szüleiktől tanultak – ezen senki ne csodálkozzon !

    Kedves Föld S. Péter
    Mi már évszázadok óta egy megosztott társadalom áldozatai vagyunk – ezt Petőfi is megjegyezte a ‘A MAGYAR NEMZET’ című versében vagy 170 évvel ezelőtt – itt egy része:

    ‘Jóra termett nép honában
    Egy a szív, az akarat,
    A közérdek mellett minden
    Különérdek elmarad.
    Itten oltárt minden ember
    Ön bálványaért emel –
    És az ilyen önző nemzet
    Életet nem érdemel.’

  • Miklos
    2017 május 18
    1:17 de.
    Itt jöttem rá ,hogy a gyuriferi ezt azért találta ki ha igaz -ha nem-Hogy saját magáról terelje el a figyelmet :::::: ugye az uniós jelentés a metrós és egyéb ügyről? erről mit is tudtok mondani???Nagyon körülötte zajlott az esemény—-most ez elől menekül.Még annak árán is ha hazugságot kell mondania,lényeg hogy a másikat is olyanná kell tenni amilyen ő!!!
    Olyanná tevő üdvözlettel.

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 17
    4:31 du.
    Nagyon finoman megvédted gyuriferit és közben ugyanilyen finoma leköptél engem.Köszönettel.
    Köszönettel üdvözléssel

  • Emberek !
    Még az is valószínű,hogy gyuriferi nyitott számlát orbán névre-és pénzt tett is rá,hogy gyanúba keverje Viktort.
    A lényeg :hogy elterelje magáról a média és az emberek figyelmét az unios jelentésről amiben ludas lett.
    Ő a terelő ember—-hisz tudta az embereket is terelni Budapesten annak idején—nem volt neki nehéz átültetni erre a témára ! Hiszen nagyon művelt és okos bujtatott komenista a feri.
    Nem komenista üdvözlettel.

  • Tóth Péter, Orbánnak az egyik legnagyobb hibája, hogy nem sittelte le az egész Apró-klánt. Ígérgetett mindenféle elszámoltatást a választások előtt, mégis mindez elmaradt.

  • charlie Azt hittem az a legnagyobb hibája, hogy ellopta és tönkretette a fél országot, megszüntette a demokráciát, elfordult Európától, eladott Titeket az oroszoknak és hazudik éjjel-nappal, de Ő legalább tagadja is. Hát igen, igény kérdése, ki mit vár egy miniszterelnöktől.

  • charlie,tóth péter,slapaj,orbanfun!

    Csak gratulálni tudok a hozzászólásaikhoz…..minden benne van!
    Szerencsére még vannak normális emberek,akik a tényeknek(hitelesen alátámasztott állításoknak!)hisznek és nem az
    idétlen acsarkodóknak akik,akár itthon, akár kint élnek!
    A kintieknek csak azt tudom tanácsolni több helyről informálódjanak,ne csak a Hírlaptól,meg a kinti liberális népségtől,talán így majd sikerül „képbe” kerülniük….!!!!

  • Ja közben megjelent „Llanfair” is ,aki régóta nem itthon él,de lelkesen….osztja az észt!de minek és kinek?…..
    ne elmentem,mert jó műsor van!!

  • Valasz KALOCSAI MIKLOS soraira.

    Koszonom a jelzokmentes megjegyzeset !

    Mem vagyok bankar, de velnem hogy annak modszerei elegge hasonloak vilagszerete. Persze a nyelv az kulombozo.

    Tudataban vagyok annak is hogy a PM az a Prime Minisztert jelenti.

    S velnem talan azt is hogy ottan is van mar a nyugati modszer hogy evi-jovedelemt bevalja minden vezeto politikus.
    Es kotelezett lehetne hogy magan-uzleti intezmenyeit letetben kellet volna helyezni. Nem ?

    Ha tevedtem volna, ki-igazitasait koszonettel veszem.

  • Kalocsai Miklós

    tóth péter
    2017 május 18
    11:34 de.

    Magadnak köszönheted, megdolgoztál érte, és folyamatosan, lankadatlan erövel küzdesz érte, mint az alábbiak:

    tóth péter
    2017 május 18
    11:28 de.
    „Itt jöttem rá ,hogy a gyuriferi ezt azért találta ki ha igaz -ha nem-Hogy saját magáról terelje el a figyelmet :::::: ugye az uniós jelentés a metrós és egyéb ügyről?”

    Ez sem vall éles elméjűségre, mert minden közügyek iránt érdeklődő gondolkodó ember tudja, hogy akkoriban demokrácia volt, elhatárolt jogkörökkel, és felelősséggel, nem úgy mint most. Mindent a viktátor dönt el. Neki erről bírósági döntése van. Tudod, Sukoró ügyben vádolták azzal, hogy túllépte a hatáskörét, de a vád megbukott.

    tóth péter
    2017 május 18
    11:41 de.

    Erre már szót sem vesztegetek, hiszen az előbbi színvonalat képviseli.

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 május 18
    12:48 du

    Csak a figyelmedet szeretném felhívni, hogy Gyurcsány kriminalizálására már a választások előtt is volt kísérlet, de mindegyik kudarcba fulladt, nem találtak rajta fogást. Úgy, hogy kár mocskolódnod, régen megcáfolt hazugságokkal előjönnöd.

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 május 18
    3:31 du.

    Fentebb pont erről beszéltem, hogy a parlamenti vagyonnyilatkozatában hétszáz egynéhány ezer forintot tüntetett fel Orbán Viktor, amit senki nem hisz el.

  • Llanfair, vége a kongresszus-turizmusodnak? Vagy nem tudtad eddig befizetni az internet-számládat a zöld Eldorádóban? 🙂

  • Kalocsai M., Gyurcsány pl. ellopott egy kormányüdülőt a közvagyonból, ezért nyugodtan sittre vághatták volna. A románoknál kisebb dolgokért is lefejezték a korrupt elitet.
    És ne gyere a fidesszel, mert én velük sem lennék irgalmas.

  • KALOCSAI MIKLOS soraira;

    Vagyon-nyilakoztatasa az nem a kezpenz osszege amit hasznal fizetni napi szamlait, hanem a „VAGYON” az az mi tulajdona letezik, hol s mibe van befekteteve, mibe van reszvenyei, stb, stb. nem azt jelentene a vagyon bevallas?
    Manapsag senki nem tart tobb penzt a bankban mint a szukseges a heti szamlakat fizetni.
    A bankok 0%-ot fizetnek a penzert.
    Vagy talan Europaban jobb ?

  • Kalocsai Miklós
    2017 május 18
    4:20 du.
    Önmagad értékét mutattad be!
    a jeles demokráciátokat IDÉZŐJELBE kell tennetek,mert az csak a hangzatos szavaitokban volt,van meg lesz meg —tetteitek azokat sosem igazolta.
    Több időt viszont nemigen érdemes rád fecsérelni.
    Megértő üdvözlettel.

  • charlie
    2017 május 18
    12:48 du.
    Ezzel egyet értek!
    De tudod az ilyen „forradalmi-munkásparaszt-értelmiségi” megoldásokat a balos oldal szokta megtenni.
    Még Magyarország egykori Miniszterelnökét is megölték.Bár fajtáját gyilkolták,mert Ő is kommunista volt.Bár meglehet csak azért : hogy ha nem lett volna az – akkor már hamarabb kivégzik!
    Na meg tudod mit : amíg ezek a „demokratikus” JOGÁSZOK lesznek a világon és a „demokratikus” törvények : addig az ilyet soha nem lehet végrehajtani.
    Nézd meg mi zajlik most ámerikában a ” demokrácia ” hazájában. Szabad választásokon csak a „baloldal” embereit lehet elfogadni és hatalomban tartani , mert ők a ” demokratikusak”-akik semmit nem tartanak egyébként be.Hecckampány-hecckampány hátán!Ezekről példaképet nem lehet venni.
    Na de kérdem én hogy lehet egy olyan milliárdos mint clintonék pl. : baloldali–ez nevetséges!Ezek nem tudják az átlagembert képviselni! Csak a szájukkal,szavakban.
    Üdvözlettel.

  • Úgy látom sok ember gondolkodásában mély nyomokat hagyott a kádárista rendszer,gondolkodásuk már más megközelítést elfogadni nem tud,nem képes csak most már nem nevezi magát komenistának–hanem balliberális -szocialista-és egyéb meg nem fogható jelzőkkel ékesítik magukat.No meg nem is használ ilyeneket-: csak egyszerűen ezeket a véleményeket tartja–mert most nem sikk ilyen típusúaknak nevezni önmagukat.Inkább hallgatnak róla,tiltakoznak esetleg ellene.De még ezt sem teszik,csak e formában kialakult véleményüket használják–Mint megmásíthatatlant és egyetlen – mindenki számára elfogadhatót!És ha ezt nem fogadják el akkor : ennek igazolására,elfogadtatására még a kivégzést is elfogadhatónak tartják: Miniszterelnök!!
    Nem megértő–de azért a szitán átlátó üdvözlettel.

  • charlie Kedves „charlie” Úgy látom eltűnt kommentem, így még egyszer. Elfelejtettél válaszolni, csak gúnyra telik?
    Kösz az aggódást, de a havi netto 10-11 ezer euróból telik internetre is. Kongresszuson januárban voltunk, Amszterdamban töltöttünk egy hetet (már megint). Most csak kedvünk volt átugrani Európába. Ez itt a zöld Eldorádóba így történik, kedvünk van, beülünk a nagyobbik autónkba, és elmegyünk egy kéthetes meg egy háromhetes európai útra egy évben. Most kedvünk volt a holland tulipánmezőket megnézni, Bécsben bejárni a kávéházakat, angol és walesi kastélyokat nézni, és hát a lemezgyűjteményemet is ki akartam hozni (700 hanglemeznél ez nem egyszerű feladat). Llanfairban is voltunk. 🙂 Ősszel Franciaországban fogunk barangolni, Bordeaux, Cognag megye és Normandia a célpont, egy Jersey szigeti állatkerti látogatás után. A kongresszusok bonus, jövőre Madrid (már megint), van rá évente 3000 euró költségtérítés. Bár nem látom be, miért kellene szégyellni? Látod, nekem az utazás, neked a gúnyolódás. Érdem szerint? Nem akartam dicsekedni vele, de ha már így rákérdeztél. 🙂 Sajnálom, hogy nem tudod elviselni, hogy másnak jó, de ideje lenne már megbarátkoznod a gondolattal. Lenne még mivel „dicsekednem”, de szerintem inkább hagyd abba a gúnyolódást. Egyébként Facebook oldalam nyitott, azt hiszem nyomon lehet követni utazásainkat. Fekete István mondta, a valóság lehet szebb, mint az álom. Igaza volt. Most rátérhetnénk a cikkre is? 🙂

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 május 18
    5:09 du.

    charlie! Mások már régen kiköpték ezt a penészes büdös csontot, te még mindég rágodsz rajta? Orbán házi ügyészségének minden fáradozása ellenére sem sikerült Gyurcsányon fogást találniuk. Neked is hiába való a görcsös erőlködés a régen megcáfolt hazugságokkal előjönni.

  • Sajnos egyelore meg nincs gyogyszer a vaksag gyogyitasara. Kulonosen nehez lesz erre gyogyszert talalni azoknak, akik sajat maguk dontottek ugy hogy ha torik ha szakad, ok vakok lesznek.

    Habar tudom, hogy az ide beiro egyenek kozott lehetnek 7-8 eves gyerekek is akik nem eltek abban a korban, azt hiszem a tobbsegunk tudja, hogy a Rakosi es Kadar-rendszerekben meg a legmagasabb poziciokban levoknek sem volt kiralyi fizetesuk.
    Aki abban a korban gazdagga valt, az sikkasztott, lopott, csalt… stb. Mind gazember volt az elsotol az utolsoig.

    Most pedig irnak ide egyesek (feltehetoen 7 eveskek), akik szerint Gyurcsany es tarsai (es azok szulei) teljesen legalis modon valtak milliomosokka a kommunista rendszerben.
    Na nem gyerekek! Ne higgyetek az ilyen nepmesekben, butasagokat tanit nektek a tanitoneni!
    Ezek mind tolvajok. Nem csak a Gyurcsany bacsi es bandaja, a masik banda is.
    Na es most mossatok meg fogaitokat es almodjatok azt, hogy holnap eljon a Bumbuska es elviszi magaval az EU-t es az osszes korrupt europai politikust a pokolba. Attol legalabb atmenetileg mely alomba tudtok szenderulni. Akkor nem faj semmi.

  • Kalocsai M., politikai éleslátásoddal keresd fel az optikusodat, én nem csiszolgatok rajta. Ha a te lencséden keresztül nem látszik az oligarchák összefonódása, akkor csak szakember segíthet rajtad.

  • Llanfair, az ideg megesz, hogy neked milyen jó. Továbbra is kínozz az élményeiddel, megérdemlem.

  • Kalocsai Miklós

    Miklos
    2017 május 19
    12:55 du.

    Azzal egyet értek, hogy az „átkosban” országvezetők,politikusok tisztességes úton nem tehettek szert nagy vagyonra. Ha itt megállsz, rendben is volnánk, de hogy Gyurcsány az „átkosban” lett volna milliomos ez nevetséges, nagyfokú téjékozatlanságra vall. Gyurcsány üzleti karrierje az Antall kormány idején indult.

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 május 19
    2:23 du.

    charli! Ne beszélj mellé! Szó sem volt oligarchákról! Bíróság által megcáfolt hazugsággal jöttél elő. ne takarózz az oligarchákkal, az lehet egy másik téma, ha gondolod.

  • Most, hogy megszaporodtunk Miklósok, Kalocsai druszám csatlósomnak szerződött. Jól beszél. Idővel majd ő is megválogatja, hogy kikkel áll le parttalan vitákra.

    Pityesz barátom, nem is értem hogy úsztad meg eddig, hogy jóléted nem sorosozzák még? De legalábbis tisztességtelen mihasznának titulálhatnának:)

  • Kalocsai M. -„hogy Gyurcsány az “átkosban” lett volna milliomos ez nevetséges, nagyfokú tájékozatlanságra vall. Gyurcsány üzleti karrierje az Antall kormány idején indult.
    ….
    Gyurcsány szürke, de KISZ-es technika tanárként – elhagyva családját – benősült az Apró-klánba, amely klán az „átkosban”!! szerezte anyagi és politikai erejét, megfejelve az anyós vezette Leumi Bank tőkeerejével.
    Szent Ferencnek ma sincs egy fillérje se, a mögötte állók a birtokosok.
    Ügyes Ferenc ötmillióért vette meg az öszödi kormányüdülőt, amit negyedmilliárdért adtak tovább. Persze minden jogszerű volt, de a magunkfajtánál a mecseki uránbányában töltené dolgos hétköznapokkal maradék életét.

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 május 20
    12:04 du.

    charlie! Tudod mi volt az E hitel?

  • Hogyne tudnám, a közpénz-lopás házasítása a bennfentes privatizációval. Hogy mik nem jutnak eszedbe Fletóról?

  • Kalocsai Miklos, mibol futotta neki beinvesztalni? Nem csak neki, a tobbi tolvaj eseteben is meg lehet ugyanezt kerdezni.

    Termeszetesen – amennyire tudom – nem csak titkos tokekrol van itt szo, hanem joval aron alul eladott uzletekrol, amikhez csak bennfentesek tudtak hozzajutni. Az talan nem szamit csalasnak, szelhamossagnak?

  • charlie, miert probaljak meg itt egyesek a csillagot is lehazudni az egrol?

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2017 május 20
    5:38 du.

    charlie! Már megint alul tájékozottságról árulkodsz, jobbikos propagandát nyomsz. Az E hitelt nem csak bennfentesek kapták. Az új vállalkozások ösztönzésére mindenki kaphatott, aki igényelte. Persze, hogy voltak közöttük bennfentesek, mint mindenhol vannak, de Antall idejében Gyurcsány nem számított bennfentesnek. De miért is vitatkozok veled, amikor egyértelmű, hogy jobbikos propagandista vagy?

  • Kalocsai M. na még egyszer, Gyurcsány egy nulla kaliber, az Apró-klán volt a tényező.
    A rendszerváltáskor Apró Piroska a kereskedelmi miniszter helyettese volt, mindennek ismerte az értékét.
    A rendszerváltás után egyből a Kossuth Kereskedőház Kft élére került, amely kölcsönökből az értékének 7-10%-án vett meg nagy ipari, mezőgazdasági egységeket privatizátor cégként.
    Szedd már össze magad, ha „jobbikos propagandistát” akarsz vizsgáztatni a baloldal bűnözőiből.

  • Miklós 11:32, sokan megmaradtak naiv szocialistának, azt hiszik Kádár szerénysége minden kapitalista svábbogárrá fejlődött bolsi lárvára jellemző.
    Az a dolgunk, hogy kinyíljon végre a szemük.

  • charlie,

    Engem meglepne, ha nekik szemnyitasra lenne szukseguk. Itt nem tudatlansagot velek felfedezni – hacsak valoban 5-6 eves gyerekek irnak ide be bolondsagokat.

    Szerintem itt szandekos etetes megy; amig demonizalva van az egyik oldal, addig a masik oldal szentte van avatva. Pedig, ha csupan a korrupciot nezzuk, semmi kulonbseg a ketto kozott.

    Ertheto ez a hozzaallas azoktol, akik arra keszulnek hogy a hatalom megragadasanak pillanatatol fogva tovabb haladjanak majd az elozoleg kitaposott gyurcsanyi-aproi osvenyen, a szabadrablas rogos, de annal hasznosabb utjan.
    Ha becsuletesek lennenek es becsuletes jovore keszulnenek az ide irogatok, akkor nem lenne okuk itt atlatszo butasagokkal traktalni egymast, es azokat se akik ismerik a kozelmult tortenelmet annyira hogy nem ulnek fel gyermekien naiv hazugsagoknak.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    „…ám kérdés, hogy sikerül e a 2006-os tüntetésekhez hasonló stílusú és harcmodorú tömegeket mozgósítani…?” Teszi fel a cikk a költői kérdést.

    Sajnos a kérdésben benne van válasz azért, mert tudjuk, hogy az a csuklyás és arckendős (álarcos) FRADY B-KÖZÉP lumpen csürhe már „””elvből sem””” állna a kultúra és pláne nem a demokrácia oldalára.
    Különben is, demokraták nem fizetnek várostörő gyújtogatóknak, mint azt a Führer a 2006-os zendülések során többször is, 4-5000 forintos alkalmi részvételi díjjal meg is tette… Bizony, jobb volt mint egy bajnoki meccs, ahol nekik kell a jegyet megvenni.
    🙁