Kedves Klára, kedves János

2017 május 22 12:02 du.24 comments

Lázár János és a magyar kormány kidobna 18 milliárd forintot az ablakon. Nem a saját pénzüket szórják ilyen nagyvonalúan az urak, hanem a magyar adófizetőktől közösségi felhasználásra kapott forintokat.

Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság egy tárgyalási alapként értelmezhető jelentéstervezetet küldött a Miniszterelnökségnek. Ebben a levélben az uniós pályázatok kezelését nyilvántartó informatikai rendszerre (EMIR) költött pénzekkel kapcsolatban, súlyos szabálytalanságokra hivatkozva, 18 milliárd forint visszafizettetését helyezik kilátásba.

Ez az Európai Bizottság által Magyarországtól visszakövetelt 18 milliárd forint a Gyurcsány kormány időszakához köthető. Dobrev Klára, aki civilben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége, és a jelzett időben az említett informatikai rendszer felelőse volt, azt mondta, hogy a magyar kormánynak harcolnia kellene azért, hogy ezt a pénzt ne kelljen visszafizetni. Különös tekintettel arra, hogy minden pénzt szabályosan használtak fel, és ezt bizonyítani is tudják.

Dobrev Klára úgy látja, hogy Lázár János és a magyar kormány inkább lemond 18 milliárd forintról, csakhogy megint lehessen gyurcsányozni.

Normális országban, ahol minden emberre az állam polgáraként tekintenek, függetlenül attól, hogy melyik pártnak a tagja, vagy szimpatizánsa, a következő történne.

Lázár János megkeresné Dobrev Klárát. Kedves Klára, kezdené Lázár János, úgy hallottam, hogy Önök bizonyítani tudják, hogy az informatikai rendszerrel kapcsolatban nem jogos az Európai Bizottság követelése. Ha valóban vannak ezzel kapcsolatban dokumentumaik, kérem, ossza meg velünk, hogy érvelni tudjunk az Európai Bizottságnál.

Kedves János, válaszolná erre Dobrev Klára egy normális országban. Egy olyan helyen, ahol a politikai ellenfelek nem ellenségként tekintenek egymásra, és ahol a kormányzó pártnak nem lehetne alelnöke, de még tagja sem olyan ember, aki szerint a civileket el kellene takarítani. Szóval, amint látható, nem Magyarországról beszélünk a továbbiakban sem, hanem egy olyan országról, ahol normálisan mennek a dolgok.

18664161_1559059250771882_2761915591683678372_n

Kedves János, folytatná Dobrev Klára, igen, jól értesült, valóban tudjuk bizonyítani, hogy nem történt károkozás, és ezért nem tartozunk visszafizetéssel az Európai Bizottságnak. Kérem, adjon nekem két napot, hogy összeállítsam a bizonyítékok listáját, amelyekkel a magyar állam által megbízott kiváló ügyvédek felkészülten tudják képviselni a magyar érdekeket.

Kedves Klára, mondaná erre Lázár János, egy normális országban, tehát nem abban, amelyben mi most élünk. Nagyon köszönöm Önnek a segítségét. Nemcsak a kormány, de elsősorban a magyar emberek nevében is köszönöm, hogy valószínűleg nem kell majd visszafizetnünk a 18 milliárd forintot, amelyet ily módon más, fontos célokra költhetünk. Például, enyhíthetünk valamelyest a mélyszegénységen, amely ugyan a magyar statisztikai adatszolgáltatás szerint nem létezik, de ettől még tudható, hogy van.

Tudnánk ebből a pénzből segíteni a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat, a pályakezdő fiatalokat.

Szóval, amint bizonyára Ön is tudja, nagyon sok helye van ennek a pénznek, mindent el kell követnünk, hogy ne kelljen visszafizetnünk.

Kedves János, pontosan ugyanúgy gondolom, mint Ön, mondaná Dobrev Klára egy normális országban. Örülök, hogy segíthettem, két nap múlva küldöm az anyagot, minden jót Önnek és családjának.

24 Comments

  • Hm. A cikk iroja ismetelten feltetelezeskent jelzi mint ha magyarorszag egy normalis allam lenne.
    Velheto a cikkbol, hogy nagyon tavol all attol ?

    De a cikk kezdeten irva; “…magyar adofizetoktol kozossegi felhasznalasra kapott forintokat.”

    Ez igazan furcsan hangzik. Mint ha az adofizetes egyenlo lenne a szuletesnapi vagy a karacsonyfa alatt levo ajandekkal.

    Nem igen hinnem hogy ha valaki is megtagadna fizetni az allam altal kovetelt adot, azt hogyan fenyegetne az allamhatalom, meg ha a magyar allam lenne is az !

  • Nos sajnos kiderült,hogy valóban a Gyurcsány kormányhoz köthető a dolog(időpont,tények!!!..)
    Ha az EU-nak igaza van nincs mit tenni,vagy talán a böszme és jellemtelen,nagyhangú…Fletónak meg Klárikának,vagy a szociknak kellene fizetni,van miből….!
    Egyre több sötét dolog derül ki róluk…..!

  • Magas labda a Fidesznek, hogy az egész Apró-klánt Piroskástól, Klárikástól, Gyurcsányostól 18 milliárdos vagyonelkobzással és fegyházzal a partvonalon kívülre helyezze. Nincs itt semmi bizonyíték, ha lenne Klárikáék bemutatták volna az EU vizsgálóbiztosainak.
    Persze, mivel ha pénzről van szó, valahogy el lesz sikálva a dolog a Fidesszel, mint a metróépítés Demszkyvel.
    Remélem nem lesz igazam.

  • Eddig nem fizettünk és jó lenne,ha a “Kedves Klára” tényleg tenne az ügy érdekében tisztességes lépéseket….ha már egyfolytában az
    országunk elleni lejárató tevékenységet végez a “kedves párja”az EU-ban,a többi botrányos dolgaikról (múltról)már ne is beszéljünk!!!

  • Amúgy Gyurcsány nehéz helyzetbe került,tagadnia kell az általa elkövetett “szabálytalanságot”méghozzá annyira hitelesen,(ami neki is jót tenne!!!)hogy visszavonják a befizetési kötelezettséget….(ha sikerül)ha nem akkor nem a Fidesz hibája ,ha nem ússza meg az ország a visszatérítést…..!!!!!
    Egyébként a jelenlegi kormánynak nem kell tanácsot adni,eddig is igyekeztek a lehetőségek függvényében az embereket támogatni,segíteni és nem önként és dalolva fizetne,ha muszáj….!
    Na erről ennyit!
    A cikk sok kételyt és ellenszenvet vált ki a baloldallal szemben!!!

  • sharlie!

    Több “balos” ügy vizsgálata van folyamatban,…..remélhetőleg
    kiderül az igazság!!!!

  • Bendegúz79!

    Itt mindenki fizet adót, aki törvényesen,bejelentetten dolgozik,nem erről szól a cikk,hanem arról,hogy a szocik által(Gyurcsány!!!)elkövetett szabálytalanságok,csalás miatt kellene az Uniónak jelentős összeget visszafizetni az általuk biztosított támogatásból,amit nem arra fordítottak és nem úgy ahogy kellene!!!

  • Pikáns.

  • Ms.Boda;
    Koszonom felvilagositasat az ugyrol.
    Olvastam es ertettem azt.
    Amit en jeleztem a kifejezest amit a cikk iroja adott.

    Tudom hogy fizetnek adot, de nem azert mert a penzt maguk az adofizetok nem tudnanak jobb celokra alkalmazni, hanem mert az adofizetes KOTELEZETT.
    S ha megtagadna azt, nem hinnem hogy meg a maguk adohivatala is boldogan venne azt.
    Fizetik csupan mert az kenteszeritett ! Nem ?

    Vagy talan kenyszeritik az allamot elfogadni penzeiket?
    Nem igen hinnem.

    Inkabb maguk elfogadjak azt, mert hozzaszoktak a kenyszeriteshez. Tevedek ???

  • ˙

    Idefent 2:49-től 4:22-ig tombol
    a szélsőjobb Komment-Konvent

    .

  • És miközben e fenséges cikk készült , mindeközben megtörtént a következő esemény,mely sok sok európát szerető embernek köszönhető,akik még mindig álom világban élnek.::::::::::::…………..”"”"”"”"”"”"A manchesteri fedett aréna előcsarnokában, egy könnyűzenei koncerten hétfőn este elkövetett robbantásban 22-en meghaltak – köztük gyermekek -, és 59-en megsebesültek. A brit rendőrség szerint a terrortámadást egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, és ő maga is meghalt”"”"”"…….
    Az iszlám állam terrorszervezet magára vállalta.
    Lehet ,hogy jobb lenne végre olyan cikkeket írni amelyik elismeri,hogy a migráció,idegen lelkek tömeges befogadása,szétterítése ejrópában nem kívánatos dolog.!!!!!!
    Akik pedig szeretnék —-jelentkezzenek önként és kérjenek egy hajónyi áradatot és neveljék őket,csak nehogy fordítva legyen a nevelés és a szeretett befogadó legyen majd átnevelt robbantgató.
    Péter ,lehet hogy jobb lenne e témára koncentrálni és olyan megható cikkeket írni , ami az unio közszolgáit észhez térítené e témában,nem pedig a fenti kitalációkon csámcsogni és nagyokat mondani.
    Nem egészen megértő üdvözlettel!
    És sajnálat kifejezésével a hozzátartozóknak,egyúttal jelezve : a magyarok nem akarják ezt ,nem ők akarták!!!!!!

  • Orsós Elemér

    Kedves Föld S. Péter,
    maximálisan igaza van, az a visszakövetelt 18 milliárd forint még akkor sem jár annak a nagyon kedves Európai Bizottságnak, ha tételesen bizonyítani tudja hogy, az a Kedves Dobrev Klára és mégkedvesebb férje kormányának súlyos szabálytalanságának köszönhető, mert azt még a Gyurcsányváltás előtt tudni és követelni kellet volna, ha a kedves Európai Bizottság barmai(malmai) nem őrölnének olyan lassan vagy nem szelektíven, pofára osztogatnák a számonkéréseiket! Amennyiben a kedves Gyurcsány exminiszterelnök úr adócsalása elévülés miatt megbocsátatott a kedves Európai Bizottság szemérmetes szemlehunyásával, úgy a mostani esetet is vehetnék precedens, időtúllépés miatti elévülésnek! Más Kérdés persze hogy, ha a sikkasztás mégis bebizonyosodna, azért az akkor regnáló kedves kormányt a most regnáló, lelkifurdalás nélkül, jogosan, minimum leejnyebejnyézhetné, ha már pellengérre nem meri állítani őket! Amennyiben pedig a kedves Európai Bizottságról kiderülne hogy, mégsem igazak a vádjaik és csak a politikai megosztottságot próbálják tovább fokozni egy évvel a választások előtt, akkor a legkedvesebben el lehetne küldeni őket a megbizóik kedves hátsó felébe!

  • Dubois
    2017 május 23
    4:29 de.
    Bár ide nem tartozván,de jellemzően tombolás a szélsőbalon szokott keményen lenni!A tombolás azért,hogy Hazánk fogadja be a migránsokat és lám mi lesz a vége!?
    Inkább erről kellene leszokni a “demokratikus” szabad lelkeknek.
    Barátságos üdvözlettel

  • Bendegúz79!

    Adót mindenhol kell fizetni,ami jogos,itthon régen is kellett szocik alatt,csak jóval többet mint most a Fidesz kormány idején.
    Aki dolgozik az fizet adót és járulékot (egészségügyi-nyugdíj)erre a bevételre minden országban szükség van,abból fedezik a kiadásokat!
    Én már régóta nyugdíjas vagyok,nekünk nem kell,bár a szocik a bukásuk előtt ezt is be akarták vezetni pofátlanul,…..amire máshol még nem volt példa!!!!

  • Aczél Gábor

    Dubois
    2017 május 23
    4:29 de.
    Hogy úgy van!

  • Orsós Elemér

    tóth péter
    2017 május 23
    12:43 du.
    Legpikánsabb az egészben hogy, a rendezvényen részvevők vallomásai szerint a bejáratnál elmaradt az eddig megszokott csomag átvizsgálás is, amit az interjuvolt fiatalok nem tudtak mire vélni! Én sem, de inkább nem mondok semmit!

  • Kedves tóth péter,Orsós Elemér!

    Bár nem a cikkhez kapcsolódik a hozzászólásuk,de teljesen igazuk van!
    Szinte naponta vannak terrorcselekmények sok országban,ami szörnyű,de szerencsére amíg ez a kormány van hatalmon,addig nálunk ilyenre kevés az esély,mert itthon a magyar illetőleg itt élő normális emberek biztonsága az első!!!!Na már csak emiatt is(meg persze más pozitív intézkedések miatt!!!)is
    meg fogják nyerni a választásokat,a hibáik ellenére is!!!!
    Amúgy akik a migránsok mellett agitálnak…azok is egyre jobban
    megszűrik a kétes bevándorlókat,csak pofáznak….
    Az viszont valóban az angolok felelőtlensége,hogy “ilyen időkben” nem vizsgálják át egy rendezvény résztvevőit a belépéskor!

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2017 május 23
    2:40 du.
    Kedves Marcsi!
    Azt hogy, jövőre ismét a Fidesz nyeri a választásokat, -valószínű az előzőnél sokkal kisebb támogatottsággal-, nagy sajnálattal és kényszerű belenyugvással elfogadom, mert sajnos jelenleg még nincs más elfogadható, reális alternatíva helyettük! A sokak által óhajtott majdani véres puccsot viszont egyetlen porcikám sem kívánja, mert annál még a mostani “diktatúra” is demokratikusabb!

  • Orsós Elmér!

    Véres puccstól …nem kell tartani(ha egyesek szeretnék is erre nem kerül sor),amúgy meg a Fidesz népszerűbb,mint 2014-ben!
    Abban teljesen igazad van ,hogy ők sem hibátlanok,(mint senki sem!!)de messze normálisabbak,jellemesebbek mint a baloldal,akik egymást is nyírják!!!(egészségükre!)
    Amúgy nem elképzelhető,hogy 2018-ig alakulna egy új,hiteles és
    normális párt,amelyik le tudná győzni a jelenlegi kormányt és akire a többség voksolna!!(kevés az idő és az emberek a múltból és a jelenből is sokat tanultak!!)

  • Amúgy én és sokan mások nem érzékelünk semmilyen diktatúrát,mert ha az lenne,akkor a jelenlegi bunkó ellenzék primitív, uszító és rendbontó,megnyilvánulásaira, hőbörgéseire nem kerülhetne sor….!
    Gondolkozz!

  • Ja ahogy írtam (ismétlem!!!) már csak a migráns helyzet kezelés miatt is nyerni fog a Fidesz!!!

  • Marcsikám!
    “Abban teljesen igazad van ,hogy ők sem hibátlanok,(mint senki sem!!”

    Milyen derék, elfogulatlan ember is vagy te! “Elvtársak, vannak még hibák, de az irány helyes!”

  • Aczél Gábor

    Almási Alma
    2017 május 24
    2:28 de.
    Helyes.

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2017 május 23
    4:51 du.
    Én sem! ” ez az írásjel (idézőjel) átfordította a közéjük írt diktatúra valódi értelmezését!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.