Szürkeség és büszkeség

2017 június 24 12:32 du.46 hozzászólás

Ugye, emlékeznek még a régi magyar nótára, amelyik szerint

„Az egri ménes mind szürke –
Az egri kislány mind büszke,
Ha büszke, büszke –
Van neki mire!
Az egri ménes mind szürke…”

Ez a kis strófa kérem több kérdést is indokolttá tesz. Nem tudom, van-e ma is egri ménes, és ha van, mind szürke-e a lóállománya. Azt sem tudom, mennyi a büszke az egri kislányok között. Tegyük fel, hogy sok. De mire büszkék? Van nekik mire? Úgy legyen! A legfőbb kérdés azonban a strófa kapcsán az, hogy van-e és ha igen, miben áll a kapcsolat a szürkeség és a büszkeség között. Ez már akkor sem volt teljesen világos számomra, amikor ezt a nótát először hallottam.

A problémát az plakát tette különösen időszerűvé, amelyik a kormány nevében köszönetet mond a lakosságnak a legutóbbi nemzeti konzultáció során kinyilvánított véleményéért. Habár nem tudhatom, az emberek milyen számban és módon nyilvánították ki a véleményüket, mert ezt hiteles módon senki sem állapította meg, a kormány mindazonáltal úgy találta, hogy elegendő oka van köszönetet mondani a legutóbbi és minden eddiginél eredményesebbnek minősített konzultáció alkalmával állítólag feléje áradó bizalomért és egyetértésért.

2. erosesbuszke plakat

A köszönetnyilvánítása egy füst alatt (mai technikai kifejezéssel élve azt mondanám: vele linkelve) a kormány azt is jónak látja leszögezni a szóban forgó plakáton, hogy „Magyarország erős és büszke európai ország”. És itt kell visszanyúlnom a dalocska nyitó soraihoz. Lehet azt mondani, hogy

„Az államtitkár mind szürke.
Kormánymegbízott? Mind szürke!
Ha szürke, szürke – van neki mire!?”

Igen, van nekik mire, és miből szürkének lenni, – de hol maradnak, hová mennek az egri (és fehérvári, budapesti, egerszegi) kislányok? És a szürkeség mennyben indokolja a büszkeséget? Én azt hiszem, hogy azok a kislányok (de még a legények is) a választ erre a kérdésre nem annyira mondják, mint inkább mutatják. Vannak, akik a kezükkel-karjukkal, mások a lábukkal. Azzal a lábukkal., amelyikkel nyugatra távoztak – mindössze csak három-, négy-, ötszázezren.

Ezek tehát ha büszkék is nem itthon büszkék. Nincs is arra szükség, mert van, aki helyettük és nevükben is büszke: Orbán Viktor.

1. erosesbuszke plakat

Már most miképpen függ össze a büszkeség az erővel? Minél büszkébbek vagyunk, annál erősebbek? Vagy megfordítva: minél erősebbek annál büszkébbek? Netán kölcsönhatás áll fenn erő és büszkeség között, egyik a másikat fokozza? Magas nekem ez a szociálpszichológiai energiametria, nem mondok hát sem igent, sem nemet, csupán annyit, hogy ha így megy tovább és elmegy innen még egy-kétszázezer tetterős ember (kislány és legény), marad viszont a szürke (de nem ló-, hanem szamár-) ménes, akkor hamarosan annyira megerősödünk, hogy a büszkeségtől akár ki is pukkadhatunk.

Gadó György

 ***

Szorul, de büszkén

Nem esünk mi senki előtt
sem hasra,
büszkék vagyunk nyárra, télre,
tavaszra.
Budavárán este, reggel
és délben
sem halászunk semmi
zavaros lében.
Él a virtus Vácott épp úgy,
mint Érden –
nem állunk mi senki elé
sem térden.
Büszkék vagyunk, kuruc vér foly
erünkben,
jó forintot csörgetünk
tenyerünkben.
És a pénzből annyi minden
kitelik –
megélünk a következő
hetekig!
Nagy sikert a kis sikerre
halmozunk,
két siker közt unalmunkban
malmozunk.
Két malomban is csak egyet
őrölünk,
gazdagszunk míg csak bele nem
őrülünk.
Mindenkinek megmondjuk az
aszongyát,
nem csábítjuk senkinek el
asszonyát,
bár erőnk az erünkből majd
kicsordul,
de ki ránk vág, a karja majd
kicsorbul.
És ha Brüsszelben
tán szorul
kapitányunk, –
büszkén szorul!
Kioktatjuk a sok tinót,
mi mondjuk be az ultimót!
Mert hogy erős ez az ország
és büszke,
életerőtől piros a
ribiszke –
elhallgasson hát már minden
kibicke!

(Szerzé az éneket
csillagos kedvében,
zsinóros mentében,
a Duna mentében,
Köln felé mentében.
Magyari-Hücpe Elek)

46 hozzászólás

  • Alapvetően a mindnkori szegényebbek, gyengébbek, hátrányosabb helyzetűbbek, szerencsétlenebbek, kirekesztettek „büszke” fennhordott orral való lenézéséből, rosszabb esetben eltaposásából kell nyerni az uralkodó reakciós, szociáldarwinista osztálytársadalmi értékrend szerint az önbecsülést. Ez adja a kapitlalista berendezkedés társadalomlélektani elfogadottságát: Te is átélheted a felsőbbrendűség tévképzetét a Nálad szerencsétlenebbel való összehasonlítás által. Holott nem Te vagy az eredendően ( genetikailag, Isten által kegyelten stb. ) jobb, hanem a társadalmi helyzeted… Mindazonáltal ez a felfogás fogja mindig is összrekötni a magyarországi mainstream ultra-reakciós, fasisztoid szélsőjobboldalt és a „balliberálisnak” hazudott konzervatív-neoliberális oldalt, keresztény, zsidó, vallástalan és más – minimum középosztálybeli – magyarokat.
    Velejéig hazug, undorító, képmutató az egész „európai kultúrának” becézett emberellenes, elidegenedett társadalmi berendezkedésük, nem is érdemelnek a magyarok ( bár megítélésem szerint a fentiek többé-kevésbé az egész rothadt „felsőbbrendű” euroatlanti „szabad világukra” áll amelynek Orbán fasiszta koszfészke a kápószerű függeléke ), az őket pusztulásba vivő orbánféléknél különbet. Nem is véletlenül keresik az elnyomottak sokszor – miután a baloldali , haladó erőket a világ nagy részén a padlóra küldték – az iszlámizmusban a szembefordulás lehetőségét mindezzel.

  • Amúgy a „szürkeség” nagyon találó kifejezés erre az átlagnál is köldöknézőbb, befelé fordulóbb, szellemileg halott társadalomra.

  • sharapova2008

    8,2 millió választópolgárból 1,6 millió küldte vissza a pártdekrétumot,vagyis minden 5. megszólított! Amit még fontosabb lenne tudni,hányan küldték írásban vissza a jó édesanyjukba a primitiv iromány szerzőit…!Erre „büszke” Orbán és a többi elmebeteg cellatársa!

  • A BUSZKESEG mindeg on-vakito, on pusztito bekepzeltseg.

    Sikerek mindeg jo erzest kelt minden emberi lenyekben, de buszkeseg-nek semmim koze semmi sikeressegewkhez.

    Legyen az egyen inkabb mindeg tisztesseges, erkolcsos, becsuletes, szorgalmas s emberi-testveret szereto, segito-kesz egyen.

    Minden mas csupan valami rendkivulli kepessegen ,tehetsegen, tudason alapulo elnyert tulajdona az egyennek.

    A fenti erkolcsosseg hianyaban mind az csak az elitelendo embertarsiranti magataratas, ill. ellensegeskedes kinyilvanitasai.

    Na, mire ohajtana BUSZKE lenni? Meg ha maga szurke is .

  • Ezen a héten “nemzeti konzultációt” tartott az ATV weboldala, és olvasói naponta válaszolhattak a föltett kérdésekre.

    Hétfőn azt a kérdést tették föl, hogy elgondolkodtak-e az utóbbi hónapokban, hogy elhagyják Magyarországot? A szavazók 64 százaléka igennel válaszolt.

    Kedden arra voltak kíváncsiak, hogy Ön megengedhet magának nyaralást idén? – 28 százalékuk igen, megengedhet magának, de 72 százalékuk nem.

    Szerdai kérdésük így szólt: Ön egyetért a Fidesszel abban, hogy Simicska megvette az ellenzéket? A válaszadók 81 százaléka véli úgy, Simicska nem vette meg az ellenzéket, míg 19 százalékuk igen.

    Csütörtöki kérdésük, hogy a Fidesz megnyugtatóan rendezte az ügynökkérdést? Elsöprő többséggel győztek a nemek: 95 százalék szerint nem rendezte megnyugtatóan az ügynökkérdést a nagyobbik kormánypárt.

    Pénteken a hetet lezáró kérdés: Ön szerint ki a felelős a 3-as metró sokadik meghibásodásáért? A gyártó orosz cég, vagy a megrendelő BKV? A szavazás kiegyenlített volt, mert 49 százalékuk úgy véli, az oroszok a felelősek, de 51 százalékban a BKV-t hibáztatják.

    Az ország valós véleményét jelentenék a számok? Talán igen, de nem mutatna mást a végeredmény egy valóságos reprezentatívnak minősülő közvéleménykutatás esetében sem.

  • „… Én nem leszek a szürkék hegdőse,
    Hajtson szentlélek, vagy korcsma gőze:
    Röpülj, hajóm,
    Én nem leszek a szürkék hegedőse.”

    Ady Endre

  • Amúgy ha már a jogosan kritizált faj-turul „büszkeség”nél tartunk, jut is eszembe a hamarosan közeledő „meleg büszkeség” napja… Annak ellenére, hogy a fajturul ( vagy szélsőjobboldali vallásos fundamentalista cionista ) reakciósok bosszúságára balodaliként az LMBTQ jogok mellett való teljes mellszéleségel kiálló híve vagyok, ez az alapvetően polgári-liberális beállítottságú rendezvény is mutatja középosztálybeli – hetero vagy nem heteroszexuális – szervezőinek ( amely pesti, középosztálybeli – részben zsidó – közeget szerencsém van belűlről is ismerni – mélységes lenzését, arroganciáját általuk – osztály és talán más alapon is – alsóbbrendűnek tekintett embertársaik iránt. Nem is kell csodálkozni, hogy az alapvetően osztály jellegű feszültség rögtön egy ( a szokásos nemzetiségi, vallási helyett ) ezúttal egy ideológiai köntösben jelenik meg, aztán nemcsak a felsőközéposztálybeli fideszes faj-keresztény kezd el buzizni, de a demagóg figyelemelterelő álvitákkal – és a lebutított oktatási rendszer, média által hagyományosan tudatlanságban tartott – nemzetiszocializmus tévútjára szédített kizsigerelt, egyszerű dolgozó is jóízűen buzizik egyet a sorosozás meg migránsozás mellé. Az embertelenség csak embertelenséget szül oda-vissza… Alapvetően mindkét k@rvára büszke mellveregető közeget gyűlölöm mint a sz@rt és egizsztenciális ellenségnek tekintem.

  • Amúgy ha már a jogosan kritizált faj-turul „büszkeség”-nél tartunk, jut is eszembe a hamarosan közeledő „meleg büszkeség” napja… Annak ellenére, hogy a fajturul ( vagy szélsőjobboldali vallásos fundamentalista cionista ) reakciósok bosszúságára balodaliként az LMBTQ jogok mellett való teljes mellszéleségel kiálló híve vagyok, ez az alapvetően polgári-liberális beállítottságú rendezvény is mutatja középosztálybeli – hetero vagy nem heteroszexuális – szervezőinek ( amely pesti, középosztálybeli – részben zsidó – közeget szerencsém van belűlről is ismerni – mélységes lenzését, arroganciáját általuk – osztály és talán más alapon is – alsóbbrendűnek tekintett embertársaik iránt. Nem is kell csodálkozni, hogy az alapvetően osztály jellegű feszültség rögtön egy ( a szokásos nemzetiségi, vallási helyett ) ezúttal egy ideológiai köntösben jelenik meg, aztán nemcsak a felsőközéposztálybeli fideszes faj-keresztény kezd el buzizni, de a demagóg figyelemelterelő álvitákkal – és a lebutított oktatási rendszer, média által hagyományosan tudatlanságban tartott – nemzetiszocializmus tévútjára szédített kizsigerelt, egyszerű dolgozó is jóízűen buzizik egyet a sorosozás meg migránsozás mellé. Az embertelenség csak embertelenséget szül oda-vissza… Alapvetően mindkét k@rvára büszke mellveregető közeget gyűlölöm mint a sz@rt és egizsztenciális ellenségnek tekintem.

  • Az elso kep csatolva a cikkhez, majdnem mindenki eskudne hogy ketsegtelenul Detroid-beli felvetel. Hm???

  • Gadó György

    Az írásához Nyuszika hozzászólása pont passzol! Ugyanannyira értelmes!

  • Na nyugodjanak le szépen az alaptalanul,és főleg hiteltelenül és szánalmasan acsarkodó ballibsik….. a tényeket „tök égő” és felesleges cáfolni,pláne hazugságokkal!!!!
    Az a helyzet (akár tetszik akár nem…),hogy a nemzeti konzultációra több mint l millió 700 ezren válaszoltak és a többség 89 % !!!!!
    egyetértett a kormány álláspontjával,nézeteivel!!!!
    Na erről ennyit,kár erőlködni……,az ellenkező nézetek,meg egyenesen
    bizonyítékok a hazaárlásra,a magyarellenességre ,ami ugye nem dicsőség,hanem nagy szégyen!!!!!!!

  • Mind a kinti,mind az itthoni ballibsi ellenzék,csak még jobban
    lejáratja magát és mindkettő a hazája ellen dolgozik….amit ugye a többség sem most,de a 2018-as választásokon meg pláne nem díjaz!!!!!
    na nem ártana észhez térni (már akinek van?)a becsületről már nem is beszélve!!

  • Amúgy hiszem,hogy mindenki (a többség!!!)a volt,vagy mostani hazája szempontjából az ország érdekeit képviseli…….(?)!
    „Az ember a szíve mélyén örökké oda való,ahol született”!!!

    (Tamási Áron)
    (Mindez független a párszimpátiától)
    Na ezen sokaknak el kellene gondolkozniuk…!

  • Boda Marcsi
    2017 június 24
    4:42 du.
    Na nyugodjanak le szépen az alaptalanul,és főleg hiteltelenül és szánalmasan acsarkodó ballibsik….. a tényeket “tök égő” és felesleges cáfolni,pláne hazugságokkal!!!!
    Az a helyzet (akár tetszik akár nem…),hogy a nemzeti konzultációra több mint l millió 700 ezren válaszoltak és a többség 89 % !!!!!
    egyetértett a kormány álláspontjával,nézeteivel!!!!
    Na erről ennyit,kár erőlködni……,az ellenkező nézetek,meg egyenesen
    bizonyítékok a hazaárlásra,a magyarellenességre ,ami ugye nem dicsőség,hanem nagy szégyen!!!!!!!

    Há-há-há-há…. tehát az 1.7 millióval szemben a 6.3 millió választókorú aki le se sz@rta ezt a primitív színjátékot az ‘ballibsi”, hazaáruló, magyarellenes. Jóóóól van, jóóól van…
    Legalább hazudtak volna 3.7 milliót… pancserek… Persze a magyar haza erőforrásainak magáncélú kisajátításában már nem pancserek, viszont pancser, igénytelen, alattvaló szolgáknak, pancser, igénytelen propaganda is megfelel…

  • LÁSSUK A TÉNYEKET

    “Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra

    (Az Európai Unió soha nem „Brüsszelről” szólt, hanem egy olyan projektről, amelyet a tagállamai irányítanak és alakítanak. Ezen tagállamok mindegyike – ideértve Magyarországot is – egyoldalúan és demokratikusan döntöttek úgy, hogy erre az útra lépnek. Minden egyes tagállam – ideértve Magyarországot is – a közösen hozott döntésekért vállal felelősséget, illetve részesül azokért előnyben.)

    1 TÉVES ÁLLÍTÁS:

    “Brüsszel a rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket.”
    AZ IGAZSÁG: A Bizottság egyetért Magyarország célkitűzésével, hogy a háztartások megfizethető energiához jussanak. Ezt a leghatékonyabban versenyalapú energiapiaccal, az energiahatékonyság és az innováció előmozdításával lehet elérni, valamint ha európai szinten együttműködve garantáljuk az energiaellátás biztonságát.
    (A működőképes piacok révén az emberek több szolgáltató közül választhatnak; a verseny alacsonyabb árakat és jobb szolgáltatásokat eredményez. A versenypiacon energiát vásároló és eladó magyar vállalkozások előnyösebben szerezhetik be a villamos energiát, amelyet így olcsóbban értékesíthetnek. Más tagállamokban, ahol a hatóságok nem szabályozzák az áramdíjakat, a háztartási fogyasztók egyre kevesebbet fizetnek a villamos energiáért. Emellett a tagállamok az árszabályozás helyett más módon is csökkenthetik a rezsit.)

    2 TÉVES ÁLLÍTÁS:

    „Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy illegális bevándorlókat engedjünk be.”
    AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió küzd az illegális migráció ellen, és segíti a tagországok külső határigazgatás terén végzett munkáját.
    (Az Európai Unió Tanácsa – amelynek döntéseibe Magyarországnak a többi tagország kormányával együtt beleszólása van – meghatározta a menedékkérők méltányos fogadása és a rájuk vonatkozó igazságos jogi eljárás körülményeit. A Bizottság javasolta, hogy Magyarország akár 54 000 menedékkérőt is át tudjon helyezni más tagállamokba, de a magyar kormány ezt a javaslatot ellenezte. Ezért egy másik tanácsi határozat Magyarországot arra kéri, hogy a két leginkább migrációs nyomás alatt álló tagországból, Görögországból és Olaszországból menedékkérőket – nem pedig „illegális migránsokat” – fogadjon be, igen korlátozott számban (1294 főt).)”

    (folyt.köv)

  • LÁSSUK A TÉNYEKET

    “Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra

    “3 TÉVES ÁLLÍTÁS: „A Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik.”

    AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió nem tolerálja az embercsempészetet, és sok éve küzd a bűnözésnek e kizsákmányoláson alapuló formája ellen.
    A tengeri életmentés, a vérontás és a háború elől menekülő kiszolgáltatott, nemzetközi védelemre szoruló emberekről való gondoskodás nem egyenlő az illegális migráció támogatásával. Nincs bizonyíték arra, hogy civil szervezetek csempész bűnszövetkezetekkel működnének együtt annak érdekében, hogy migránsoknak segítsenek belépni az EU-ba. Bármilyen gyanú esetén a tagállamok – és nem az EU-nak – hatásköre nyomozást folytatni. Magyarország jogosan várja el, hogy törvényeit betartsák, és ezt a törekvést a Bizottság és az uniós ügynökségek – például az Europol – teljes mértékben támogatják.
    Az állítással ellentétben a civil szervezetek és egyéb nemzetközi szervezetek a menekültválság kezelésében a legmegbízhatóbb és legértékesebb partnerek között vannak. Tájékoztatást és jogi tanácsadást nyújtanak a menedékkérőknek, fogadó- és gondozó létesítményeket működtetnek, így könnyítik meg a tagállamok dolgát.”

    (folyt. köv.)

  • Aczél Gábor

    Viccölsz té Marcsi?!

  • Hát, Gadó elvtárs biztosan jobb beírást írt volna ide, ha lenne ennél messzebb menő gondolata.
    Különben az egri kislány dal idézett tetszett legjobban benne.

  • LÁSSUK A TÉNYEKET

    Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra

    “4 TÉVES ÁLLÍTÁS:

    „Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon.”

    AZ IGAZSÁG:

    A nem kormányzati szervezetek, azaz a civil szervezetek működési feltételeit elviekben a nemzeti jogszabályok határozzák meg. Ami az Európai Uniót illeti, az uniós intézményekre szigorú szabályok vonatkoznak az átláthatósággal és a lobbitevékenységgel összefüggésben.”

    (Folyt. köv.)

  • 5 TÉVES ÁLLÍTÁS:

    „Brüsszel támadja Magyarország munkahelyteremtő intézkedéseit.”

    “AZ IGAZSÁG:

    Sem a Bizottság, sem az Európai Unió nem támadja a magyarországi munkahelyteremtő intézkedéseket.
    Éppen ellenkezőleg: az EU igen jelentős mértékben támogatja a magyarországi munkahelyteremtést. A 2007–2013-as ciklusban az Unió több mint 21 milliárd eurót (6,5 billió forintot) folyósított Magyarországnak a növekedés és a munkahelyteremtés támogatására. A magyar hatóságok jelentései szerint e finanszírozás több mint 150 000 munkahely létrejöttéhez járult hozzá. A Juncker-terv részeként indított Európai Stratégiai Beruházási Alap eddig már 26 millió eurót (8,1 milliárd forintot) nyújtott magyarországi beruházásokra, ami várhatóan 626 millió euró (195 milliárd forint) összértékű beruházást generál az országban. Az EU alapvető finanszírozási forrást jelent………..”

    6 TÉVES ÁLLÍTÁS:

    Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett. Brüsszel most emiatt is támadja hazánkat.”

    AZ IGAZSÁG: Az Európai Bizottság nem avatkozik be a nemzeti adópolitikákba, és ez nem is célja. Az adózással kapcsolatos uniós szabályokról a tagállamok egyhangúlag döntenek, tehát, a jelenlegi uniós szabályokat a magyar kormány jóváhagyta.
    A társasági adó és a nyereségadó mértékének megállapítása minden egyes tagállam saját joga, és ebbe az EU nem szándékozik beleavatkozni. Az adózással kapcsolatos kérdésekben csak akkor születik uniós szintű döntés, ha azokkal kivétel nélkül minden tagállam, így Magyarország is egyetért. Bár az EU tagországai csak az áfaszint minimumát határozták meg, a magyar kormány 27 százalékos áfa alkalmazása mellett döntött. Ez Unió-szerte a legmagasabb áfakulcs………..”

  • A Magyar kormány köszönetet mondott a hazugságokkal telepakolt “Minden idők legsikeresebb Nemzeti Konzultációjára”, az állítólag feléje áradó, sorozatos hazug állításokra alapozott bizalomért és egyetértésért !

    EZ A MAI MAGYAR KORMÁNY ! VILÁG ELŐTTI SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT !

  • Miskolczy Zoltán

    Pityi Palkó
    2017 június 24
    10:56 du.

    „EZ A MAI MAGYAR KORMÁNY ! VILÁG ELŐTTI SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT !”

    Bizony az, de nem azért amiért Te gondolod, hanem mert az „okos” orbán a degenerált hazaáruló károlyi mihály átfinomított módszerével próbálja átjátszani az országot olyan hazátlanoknak akik már egyszer 133 napig bitorolták és most újra felbátorodtak! A sok szánalmas birka akkor sem vette észre és most sem veszi észre, hogy ideje észbe kapni, tenni kell valamit amig nem késő!

  • Lelszi, miért cikizel egy 87 évet becsületben megélt elvtársat ?

  • „Már most miképpen függ össze a büszkeség az erővel? Minél büszkébbek vagyunk, annál erősebbek? Vagy megfordítva: minél erősebbek annál büszkébbek? Netán kölcsönhatás áll fenn erő és büszkeség között, egyik a másikat fokozza?” Ha ez a leg nagyobb probléma, akkor megérkeztünk!

  • Én inkább Babitsot idézném:

    „Mindenik embernek a lelkében dal van
    és a saját lelkét hallja minden dalban.
    És akinek szép a lelkében az ének,
    az hallja a mások énekét is szépnek.”

  • 1. A nemzeti konzultáció, ahogy meg van csinálva, egy baromság, és nem jelent semmit.

    2. Mi magyarok amúgy normális emberek vagyunk, de sajnos Pártunk és Kormányunk, valamint Miviktorunk súlyos kisebbségi komplexusban szenved. Ők bíztatgatják magukat (meg a mi Marcsinkat) ezekkel a plakátokkal. A normális népek meg röhögnek ezen…

  • Nyuszika,Pityi Palkó!
    A hozzátok hasonlóak az ország szégyenei,de szerencsére kisebbségben vannak…..mindez nem pártállás,csupán tisztesség józan ész….. kérdése,de nem kell izgulni az idő(és a többség!!!) majd mindent
    igazol hamarosan 2018-ban!

  • Bálint
    2017 június 25
    9:39 de.

    Bálint! Nem tudtam, hogy 87 éves és Elvtárs! Így minden megbocsájtva Neki! 🙂

  • Pityi Palkó

    Ha mindazt amit írtál hiszed is, akkor nagyon rossz lehet Neked! 🙁

  • Pityi Palkó!

    Jobb ha tőlem tudod,nem a mai magyar kormány ,hanem az itthoni és kinti (volt komcsi)most….szoci ellenzék az ország szégyene,akik
    ugye nem fognak soha győzni (a sok törpe párt egyre nevetségesebb,megvetendőbb!!)Na persze szürkék,de semmire sem lehetnek
    büszkék!……
    Hát erről ennyit!

  • Búcsúzóul!
    Aki ennyire szürke mint ti,ugyan mire is lehet büszke?
    nem kell feltétlenül válaszolni…..a kérdésre a választ tudom!
    Na jó éjszakát!

  • Szerintem a lecserélt Állítsuk meg Brüsszelt! plakátokra hajaz a kinézete, de azt ugye leszedette az EU. Azért ez normálisabb szöveg, és végre az ötéves unokahúgom nem kérdezi meg napjában hatszor, hogy „a rezsicsökkentés miért bűncselekmény?”

  • Már nehéz nem észrevenni, h eddig szellemileg és anyagilag is züllesztettek bennünket.
    És egy ideje elkezdtek bennünket visszaemelni.
    Ez is jól illeszkedik a konteós mesémhez.
    Örömmel vettem azt is észre, h Pécsett meglehetősen sűrűn, gyermek pontokat nyitottak.
    Ezekben közösségi (előadások is) funkciókat és klub életet is megvalósítva. Jó érzékkel, a közösségekké formáláshoz legkaphatóbbakat megcélozva.

  • A magyar es erdelyi magyar maskep gondolkodik. Csak a mostani erdelyi korusra gondolok, ami itt jart Kanadabn. Reszlet az ottawai koncertrol.

    https://www.facebook.com/HunEmbassy.Ottawa/videos/1876129629315044/

  • Okosan döntött a brit kormány: azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a később meghatározandó határnapig (a Brexit napja) legalább öt éve folyamatosan Nagy-Britanniában élnek, hivatalosan és automatikusan „letelepedett” státust kapnak.

    Azok, akik a kijelölendő határnap előtt érkeznek, de addig nem töltöttek el öt évet Nagy-Britanniában, szintén maradhatnak, amíg az ötéves tartózkodási időszakot ki nem töltötték, és ezután folyamodhatnak a letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.

    A letelepedett státust kapó EU-állampolgárokat ugyanolyan jogosultságok illetik majd meg az egészségügyi ellátásában, az oktatásban, a szociális juttatásokban és a nyugellátásban, mint a brit állampolgárokat.

  • A „szürke hályogosok” mindent szürkének látnak, vannak akik színesnek.
    Ki így, ki úgy lát.

  • Boda Marcsi
    2017 június 25
    2:17 du.
    Nyuszika,Pityi Palkó!
    A hozzátok hasonlóak az ország szégyenei,de szerencsére kisebbségben vannak…..mindez nem pártállás,csupán tisztesség józan ész….. kérdése,de nem kell izgulni az idő(és a többség!!!) majd mindent
    igazol hamarosan 2018-ban!

    Innovatív matematika… De tényleg, ahogy a mondás tartja, a kevesebb néha több…

  • Lassanként épp száz évvel ezelőtt a legalapvetőbb demokratikus társadalmi reformokat bevezető köztársasági berendezkedés –
    az antant azaz a „szabad, nyugati világ ” által is támogatott – bukásával, eldőlt hogy Hunnia a 20. századra a kontinens sereghajtó legelmaradottabb országai közé fog tartozni, amely a nagyhatalmak cipőpucolója és háború esetén ágyútölteléke, emberi pajzsa lehetett csak. Hogy ebből az 1956 és 1989 közötti államkapitalista rendszernek egy a korábbi rezsimekhez – és a szomszédos „blokkbeli” országokhoz képest – viszonylag széles társadalmi rétegek számára egész emberi életviszonyokat sikerült biztosítania, az országot az ántikvilág által hagyott romhalmazból újjáépítenie, modernizálnia az egész nagy teljesítmény magyar viszonylatban. Hogy Magyarország az 1989 – ben kapott biankócsekket a fejlett polgári demokráciákhoz való felzárkózáshoz nagyjából 100 évvel Károlyi köztársaságának bukása után húzza le végérvényesen a klozetba, potenciálisan a múlt századihoz hasonló pusztulásnak kitéve magát, az szomorúan szimbolikus…

  • Azért az előbbiekhez még hozzáteendő, hogy az Európai Unió – ahogyan az antant támogatta Horthy hatalmának megszilárdítását – úgy támogatta Orbánnak a harmadik Magyar Köztársaságot felszámoló rezsimjének megszilárdítását. Elsősorban a két világháború tanúságait levonva az ezúttal az angolszász hatalmakkal és Franciaországgal ” egy csapatban focizó ” Németország tőkés uralkodó köreinek érdekeltségeit szolgáló Merkel-féle CDU/CSU-Európai Néppárt. Aztán ahogyan Horthy is a maga korának „antikomintern” német-olasz-japán tengelyéhez, úgy Orbán is a mai „illiberális” orosz/poszt-szovjet, török, iráni stb. tengelyhez penderül… Már olyan csacskaságokkal remélnek az „új tengelynél” jó pontokat szerezni, mint a putyinék által támogatott iráni nukleáris programba való ” előnyös ” beszállás… A tűzzel játszanak ezek, csak ahogyan az lenni szokott, a magyar népet tolják maguk előtt, hogy adott esetben ne ők égessék meg magukat… De a nép miért hagyja még mindig az ilyesmit?

  • Hazánkat az elejétől fogva (tekinthetjük a Római birodalommal indítva) fejőstehénnek IS használták.
    Már csupán ehhez is arra volt és van szükség, h fejhető állapotba hozzanak és tartsanak bennünket.
    Hát, hagytak annyira élni bennünket, h fejhetők legyünk. De annyira nem, h ellent tudjunk állni a fejésnek.
    A neten keringett egy Kádár interjú. Ebben azt mondta magukról (a vezetőségről), h eddig is jó komprádorok voltunk, ezután is azok leszünk.
    Az imperálásunkban és fosztogatásunkban jól dokumentált a mindenkori vezetőségünk aktív közreműködése.
    Az ehhez használt indoklásokkal is tele van a padlás.

  • Én annyira „büszke???” vagyok hazámra,hogy 85 évesen itt hagyom ezt az „erős??” orsszágot.Amerikába költözöm az unokámhoz és ott szégyenletemben lefogom tagadni,hogy magyar vagyok,hogy Magyarországon születtem.

  • istvan berecz
    2017 június 28
    6:32 de.

    A „pufajkás” múltadat is letagadod? 🙂

  • istvan berecz
    2017 június 28
    6:32 de.
    Beszél angolul?

  • istvan berecz
    2017 június 28
    6:32 de.

    A Magyarság IS egy a gondolkozást, világlátást és a cselekedeteket meghatározó szellemi milyenség.
    A valóban Magyarnak nincs szégyenkezni valója.

  • Orsós Elemér

    istvan berecz
    2017 június 28
    6:32 de.
    Ne dicsekedj, csak azt kell letagadni hogy, Magyarországon születtél, mert arról papirod van, a másikat nem kell mert azt bizonyítottad!