Orbán mint megszállott diktátor — Így írnak a kanadai konzervatív napilapban

2017 augusztus 15 3:01 du.271 hozzászólás

Kanada országos konzervatív napilapja – a National Post – úgy írt Orbán Viktorról és olyan párhuzamokat vont, hogy ha ezt a KMH tenné, sokan a szervezett kanadai magyar közösségekből felháborodottan hivatkoznának a “magyarellenességre.” Pedig a jobboldali napilap hétvégi számában címlapon nevezte őrült diktátornak Orbánt és egy kalap alá vette Erdogan török, Duterte Fülöp-szigeti és Maduro venezuelai autoriter vezetőkkel. A párhuzam Erdogannal nem új, a dutertei hasonlat sokkal inkább…

orban-madman

Az elemzést Graeme Hamilton írta és hansúlyozta: a demokrácia hanyatlása leginkább Törökországban, Venezuelában és Magyarországon érzékelhető–legalábbis a Freedom House rangsorolása szerint. Törökországban például e hónapban 500 török állampolgárt állítottak bíróság elé államellenes összeesküvés vádja miatt. Venezuelában Nicholas Maduro állambiztonsági emberei ellenzéki vezetőket börtönöztek be. Magyarországon pedig azokat a civil szervezeteket büntetik és démonizálják, akiket külföldről, illetve Soros Györgyön keresztül finanszíroznak.

A cikk Yascha Mounk, a Harvard Egyetem professzorát idézi, aki szerint az európai és észak-amerikai lakosság egyre cinikusabban szemléli a liberális demokráciát, egyre kevésbé hisznek abban, hogy valódi befolyást tudnak gyakorolni a politikára és egyre inkább támogatják az autoriter alternatívákat. Például minden hatodik amerikai támogatná, hogy civil helyett katonai kormányzás alá kerüljön az ország. Ezzel szemben 1995-ben 16 amerikaiból 1 gondolta ezt.

Mounk szerint a diktatúra felé irányuló hajlam az 1980 után született generációban a legerősebb. Szerinte ez azért is lehet, mert a fiatalabb korosztály nem tudja, mi az ha diktatúrában kell élni.

“A korábbi generációk tudták milyen az, amikor nem demokráciában élünk. A fasizmus ellen harcoltak, vagy saját bőrükön érezték a fasizmust. Vagy felnőttként éltek akkor, amikor a világban komoly erőt jelentett a kommunizmus. Amikor a liberális demokráciát értékelik, ezekhez az alternatívákhoz hasonlítják azt”–jelzi Mounk.

Mounk hozzáteszi: a mai fiatalok el vannak keseredve az életszinvonal stagnálása miatt és úgy érzik, hogy miért nem lehetne egy új szisztémával próbálkozni? Mégis menniyre lehet az rosszabb, mint ami jelenleg van? Mounk szerint a fiatalok sokkal nyitottabbak a nem liberális demokráciák felé mint szüleik voltak.

A tudós szerint három tényező mozdította el a társadalmat az illiberális irányba.

  • 1985 óta stagnál az életszinvonal.
  • Észak-Amerikában és nyugat Európában a multikulturalizmus váltotta fel a monokulturalizmust.
  • A közösségi média újabb platformokat adott bárki számára aki fel szeretne szólalni és az értelmiségi, politikai vagy gazdasági elitek ezzel terepet és kontrollt veszítettek. Bár ez akár pozitív is lehetne (például egy diktatúrában), demokráciában sokszor átok. Hiszel ezzel megkérdőjeleződik a nemzeti konszenzus olyan kérdésekben mint például az antirasszizmus.

Kanada egyre többször szólal fel a magyar demokrácia felszámolása miatt. Legutóbb Kanada budapesti nagykövete – Isabelle Poupart – jelezte aggodalmait a CEU elleni támadások miatt. Később a kanadai külügy és az ellenzéki NDP is felszólalt Magyarország kapcsán.

Mounk szerint kulcsfontosságú, hogy az autoriter vezetőket még második ciklusuk megkezdése előtt állítsák meg, hiszen az igazi diktatúra és terror általában a második ciklus után kezdődik. Erre most Lengyelországban van esély. Magyarország már rég lekéste ezt a lehetőséget.

271 hozzászólás

  • Igen, Magyarország már rég lekéste, és jövőévtől következik a harmadik ciklus.

    Orbán Viktor nem véletlenül igyekezett jó viszonyt kiépíteni autoriter vezetésű Unión kívüli országokkal. Legyen kikkel kereskedelmi-gazdasági kapcsolatot tartani, amikor az EU szakít Magyarországgal.

  • Persze a “tudos szaklertoje” nem vette figyelembe, hogy magyarorszag szegeny orszag. Nem letezik semmi anyagi lehetosege az eletszinvonalat a lakossai szamara emelni.
    MERT nincsen gyemant , arany, ezust banyai, sem olajmezeoi, semmi elorehaladt ipari lehetosegei nyersanayag hianyaban.

    Az orszag egyedulli eszkoze a lakossag kepessege, szorgalma es a lehetosegeik.
    Sajnos a lehetosegeik az inkabb kulfoldon talaljak meg.
    S az otthoniaknak inkabb a joleti jutalmak a celjaik.
    A lehetosegeik korlatozottak az esztelen elveik es modszereik miatt. A magyar fokent kulfoldon sikereskedhet.

    Mint mar irtam, meglatasom szerint, magyarorszag Porto Ricoval parhuzamos nemzet.
    Porto Rico lakossainak zome elhagyta hazajukat, s munkalehetoseget talalva az USA-ban.
    A sziget orszag anyagi lehetosegei halaszni es bananat enni.
    Porto Rico kozigazgtasai hasonloan esztelen es corrupt.
    Az vitte a sziget-orszagot a teljes anyagi csodbe.
    Most probaljak kovetelni ,hogy a US vegye az anyagi feleloseget ostobasagaikert. Amit a US Congress visszautasitott.

  • ,,,,Freedom House rangsorolása szerint,,,,
    Sajnálom,de ezen én nem csodálkoznék —-S…. cége.
    Mindenütt igyekszik ez az úr Magyarországot besározni.
    ,,Kanada egyre többször szólal fel a magyar demokrácia felszámolása miatt,,, ::: Kanadában a liberálisok vannak kormányon és nem igen fogják ,, simogatni ,, az ellenkező oldalon lévő magyarországi vezetést.
    ,,,National Post,,, ha ez sajtótermék . akkor az embereinek el kellene jőnni hazánkba -de nem az eddig feltőltődőtt gondolkodással, hanem tiszta fejjel kellene megnézni a helyzetet,:: most már úgy érzékelni -távol tőlünk -a sikeres-baloldali -liberális propaganda hatása alatt vannak sokan,s kőnnyebb e szerint mondani a dolgokról a véleményt , mint helyszínen józan fejjel,nem elfogultan megérteni a helyzetet.Messziről mindent lehet kiabálni.
    1918-tól tőbb baloldali diktátor,diktatúra volt az országban,mint jobboldali,nem kevésbé a proletárdiktatúra külőnbőző változatai.
    Szerintem az a ,,demokrácia,,, amikor a baloldal van hatalmon és azt hiszi akkor az az igazi ,,demokrácia,, és csak ez az egyetlen,megmásíthatatlan -nem biztos ,hogy tényleg demokrácia – ebben én már nem hiszek–ezek az elvtársak évtizedeken keresztül eljátszották ezt Magyarországon–és akkor mifélét akarnak építeni ha hatalomra kerülnek? Pufajkás demokráciát? vagy milyet?Olyat amikor a ,,lé,, / asztfaltbetyár nyelven szólva —– az ő zsebükbe folyik?amikor ők adhatják ki a parancsokat? amikor az ő embereik vannak minden poszton? amikor az általuk létrehozott tőrvények alapján sinylődik a hétkőznap?Amikor az ő hadügyminiszterük nyelve akadozik a mikrofon előtt részegsége miatt?amikor minden eddigi hatalomban létüket kővetően csak hatalmas államadósság maradt a kővetkezőkre– és az emberekre? mert ezeket mind mi fizetjük meg– ha teszik ha nem az embereknek.
    Ha hatalomra kerülnének –megváltoztatnak mindent,új tőrvények jőnnek , új hétkőznapok–de évek múlva megerősődik a másik oldal és ők kerülnek pozicióba——és kezdődik minden előlről.Kőzben felettünk,mint hétkőznapi emberek– elszáll egy élet és semmit nem láttunk,csak a politikai marakodást,a gazdasági torzsalkodásokat,háttérhatalmak irányítását,stb.stb.stb.
    Szerintem valamilyen szinten egy irányba kellene haladni,és ennek hatását mindenki érezze,mert ez a politikai csatározás ami ma itt van az átlag embernek nem használ,érdekét nem szolgálja.
    Egyébként megértő üdvőzlettel.

  • A kelet-európaiak a legjobb európaiak”.
    (Jason C., Georgia, USA)

    • “Hmmm… Ez a pasi, ez az Orbán Viktor miniszterelnök… Nem írják, hány éves? És hogy nem Amerikában született állampolgár-e?” [Utalva ezzel az Egyesült Államok mindenkori elnökére vonatkozó jogi előírásokra]
    (Steve F., Texas, USA)

    • “Bárcsak szavazhatnék erre a fickóra! Mindenképpen elmegyek majd vakációzni Magyarországra”.
    (Oliver W., South Shields, Egyesült Királyság)

    • “Nincsenek is terrortámadások Kelet-Európában!”.
    (Jackie C., Illinois, USA)

    • “Vajon mennyi időmbe telne megtanulni magyarul, lengyelül vagy csehül? Elkápráztat ezeknek a népeknek és vezetőiknek az ereje. Nagyon jól csinálják. Isten legyen velük!”. (Christina C., Washington, USA)

    • “I love Viktor Orban”.
    (Michelle J., North Carolina, USA)

  • Christopher Adam

    Slapaj,

    ez most eléggé szedettvedettnek sikerült. Mit is szerettél volna bizonyítani? Hogy vannak random amerikai kommentelők akik szeretik Orbánt? Persze, tudjuk, ilyen is van.

  • Gondolom, azt akarja mondani, hogy az USA- ban, egyeseknek tetszik Orban politikaja .

  • FIGYELO soriara;

    Nem igen lehet beszelni “politakajarol” mert mi a politikaja?
    En meg nem olvastam semmit arrol.

    De hogy van gerince, ellen all a nagyhatalomas EU ereje ellen, es a nemzetkozi bal-liberalis vilaguralomnak, a sajat nemzete vedelme es erdekeben.

    Ma a politikusok gerinctelen azott turulkozok. A szjaik mind-ket oldlan beszelnek egyszerre.

    Az amit sokan mashol velnek elismeressel.

  • Chris ez a Mounk (ő még nem elvtárs Lenin után szabadon?) mintha kifelejtette volna a listájából Bokassa Császárt, Netán Yahoo korrupt és autoriter izrael minielnökét (arafelé, ahol csak falak vannak, amik előtt illik sírni egy sort) valamint Idi Amin t és a Saud bin al saud császárszalonna császári dinasztórikus izét amely még diktatúrónak sem nevezhető, mert ott rögtön lefejezik az ulica közepén ugyanúgy mint a Trajvon Martint Floridában egy arrajáró, nem egészen fehér de teljesen zakkant Super Maci lepuffantotta a szelet csokijával és az egy Coca cola jával együtt csak úgy, mert arra volt a pisztolya fordítva

    nem olyan eccerűke mindez mikor abban az országban amely a demagográcia fellegvárának akarja elfogadtatni saját magát szerte széjjel afganisztánban és az összes hátasztán országokban és a Levantén, Maghrebben valamint a volt (eccervóthónemvót) Yugoslávia-ban mert náluk jön a rendőr és nevelési célzattal bírósági végzés nélkűl (megtakaríttya a bírósági ügymenet kőccségeit) lelövi az akárkit és utána olyan jegyzőkönyvet vesz fel amilyet akar

    és makkor csarloccvilles meg a neveletlen és tudatlan tömegek akikről a legújabb usa elnök nem sokat tud de…most “bácsákőtismiattuk”

    a történelem úgy szép és jó ha háromszor naponta nem változik a múlt aszerint milyen kanalas váltatára van valakinek szüxége és melyik médiához tartozik lásd még néjsőnel poust ot a la canada sűlve frencsfrájz zal és kecsöppel

  • rodeo36
    2017 augusztus 15
    11:10 du.
    elütéseimet korrigálom (még ecceri olvasás után is bennmaradtak, bocs)

    makkor helyett: akkor
    “bácsákőtismiattuk” helyett “báncsákőtismiattuk”
    váltatára helyett változatára
    legközelebb többször is átmegyek rajta, még akkor is, ha
    nagyon megviseli e taposás
    mégeccer ezer anyabocs és egy nagymedve

  • Christopher Adam
    2017 augusztus 15
    5:56 du.
    majd @slapaj nyilatkozik, de szvsz az érdeklődés itt a mi kis picirikedveske déli szomszédunknál is növekvő tendenciát mutat…ami -talán- annak a jele, hogy a jelenlegi rendszer nem mindenkinek comme il faut a (szintén szvsz): a négy hatalmi ágazat olyan ügyesen lett tehetetlenné téve, hogy a multik (ez mostani magyari elnevezése mindazoknak akik nem sorolhatók a tőkétlenek közé) bármit bármikor megtehessenek és utólagos kritikát se kaphassanak…azaz a “rencer” az impotencia csimborasszója és ez naponta többször is tapasztalható

  • Ez újdonság számomra,hogy Amerikában tetszik az orbáni politika.Nyilván azért ,mert lövésük sincsen milyen diktatúrában élni,mert Amerikában ,és Canadában is bárkiből lehet bármi,ha képessége,szorgalma van hozzá ,milliárdos lehet.Ezt egy legalább 25 évvel ezelőtt kivándorolt osztálytársamtól tudom,aki azóta is kint él,és bár szakmunkásként,kőművesként ment ki,azóta egy építőipari cég menedzsere,de maga is melózik még.
    Ezenkívül ,én már szintén a rendszerváltás óta élek itt Magyarországon ,ebben mocskos diktatúrában,ahol az olajmaffiózók,és egyéb bűnelkövetők a valaki,nekik van munkájuk,de én becsületes ember lévén ,teszek rájuk,és nem vagyok hajlandó még közmunkát sem vállalni,3 szakmám mellett,középfokú képesítések inkább 29650 ft-ból élek,mint megalázzam magamat ilyen szemeteknek.

  • Ja, bocsi Christopher, a forrást nem jelöltem!

    A brit származású Milo Yiannopoulos egy cikket tett közzé Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédéről honlapján és több mint kétmillió követővel rendelkező Facebook-oldalán “A magyar miniszterelnök pellengérre állítja az EU-t, amiért az megengedi Sorosnak, hogy Európát muszlim birodalommá változtassa” címmel.

    A több mint 6000 Facebook-reakciót kiváltó és közel 900 alkalommal megosztott poszthoz érkező megjegyzések közül válogattam egy kettőt…

  • Kalocsai Miklós

    slapaj
    2017 augusztus 15
    5:42 du.

    Hitlernek is voltak külföldi tisztelői, de attól ő még háborús bűnös marad. Orbánt is akár hányan éltetik, attól ő még fasiszta diktátor.

  • Kalocsai Miklós

    tóth péter
    2017 augusztus 15
    4:15 du.

    “… az a ,,demokrácia,,, amikor a baloldal van hatalmon és azt hiszi akkor az az igazi ,,demokrácia,, és csak ez az egyetlen,megmásíthatatlan…”

    Úgy tűnik fogalmad sincs a demokráciáról, de osztod itt az észt. A demokratikus rendszernek is megvannak az ismérvei, tessék tájékozódni, ne csak hablatyolni.

  • Parács Péter Pál

    Demokrácia? Ki tudja konkrétan mi is lenne ez a gyakorlatban? A történelem során nem csak a komcsi rendszerben alkalmazták a “fogd be” szólásszabadságot.
    Mostanság demokráciáról beszélgetünk, még trágár szavakat is használhatunk. Hurrá! Arról azonban el kellene gondolkodni, hogy ezen trágár szavakat sem veszik komolyan, mint ahogy mást sem. Szóval olyan demokrácia, ahol alkalmi süketek vannak vezető pozícióban, ott én önmagamat sem tudom hová tenni. Ha a falnak beszélek, akkor legalább van esélyem, hogy visszahallom magamat vagy pletyka szinten kitárgyalnak.

    PPP

  • tót (szlovák)[csak azért így, mert nem illik szlovákot tótnak hívni], szóval péter írja 4,15-kor, hogy

    “1918-tól több baloldali diktátor, diktatúra volt az országban, mint jobboldali, nem kevésbé a proletárdiktatúra változatai”.

    Kedves Szlovák Úr! Elfelejtette, azt a ominózus Horthy diktátort, illetve diktatúrát akit éppen az Antant [azaz a később oly sokat szapult “a románok”, meghát a csehek is] ültettek az ország nyakára 1919-től, s akinek ellenforradalmi kormányai[!] és politikája nemcsak az az onnan számított 25 évre, de még az őt, rendszerüket követő évtizedekre nézve is meghatározták az ország politikáját és a sorsát is többek közt az agyakba táplált középkori sötétséggel, igaz nem “pufajkában” de mentében és kacagányban…

    A ’90-ben “hátrahagyott államadósság” is, . s u m m á z v a . egyrészt a felhalmazott háborús károknak, másfelől az általa háborúba vitt ország és az azt megelőző előző gyilkos, militarista, finoman szólva is rasszista rend és rendszer fölhalmozott kárainak a helyrehozására, a romok eltakarítására, újra iparosításra és az életszínvonal normálissá tételére lett “elköltve”.

    .

  • Slapaj Tudjuk. Hitler pedig az év embere volt 38-ban. Mit is akartál mondani, mit bizonyítottál?

  • Kedves amerikai professzor, a sok Orbán-hívő nyugdíjas élt diktatúrában, és mégis istenítik Orbánt.

    Tehát Orbán a kivétel, amelyik erősíti a szabályt, vagy valami sántít az elemzésben?
    Én odavenném a magyarázatok közé, hogy ha rászabadítják a vadkapitalizmust az országokra, akkor kiábrándulnak az emberek a nagy szabadságból!

    A magyar fiatalok (nagy többségük) inkább lesz.rják a politikát, és reménykednek, hogy majd lesz valami. Különben meg Magyarországon senki nem sajnálja a bukott, álszent, hazug, rosszindulatú balliberális pártokat, ez is hiányzik az elemzésből!

    Az eredeti tanulmány lehet, hogy jó, de egyáltalán nem illik a magyar helyzetre. A kanadai cikk nagy hülyeségnek tűnik így elsőre, és túlzás Orbánt a nem EU-s diktátorokkal összehasonlítani. Azért Orbánnak teljesen más a helyzete és a szavazói tűréshatára.

  • Én nagyon örülök hogy, a Népszava vagy a Magyar Hírlap viszonzás képen nem örömködik a kanadai politikusok -USA hátteréből bátran kikandikáló- nevetséges világhatalmi vágyálmairól és feddhetetlennek kozmetikázott politikai és erkölcsi példamutatásairól, ami ékesen bizonyítja hogy, a mi agyon kritizált firkászaink -nagyon dicséretesen- legalább az idegen országok belügyeibe nem ütik bele a nózijukat!

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    “Én odavenném a magyarázatok közé, hogy ha rászabadítják a vadkapitalizmust az országokra, akkor kiábrándulnak az emberek a nagy szabadságból!”

    Ezzel a “logikával” az a gond, hogy illogikus. Ha az emberekre rászabadítják a vadkapitalizmust, akkor nem a szabadságból, hanem a vadkapitalizmusból kellene kiábrándulniuk nem? Ja ez már túl komplikált ?

    Egy biztos: A hazai lámpa fénye, “logikája” Amerikába is él. Trump is ezt az Orbán-féle “pinyó” logikát követi, amikor a Nácikat össze mossa a Nácik ellen tüntetőkkel. Ott még egy kicsit nehezebb ezt a “magyarázatot” eladni, kérdés meddig. Az emberi hülyeségnek nincs határa.

    Üdvözlöm a józan hozzászólók táborát idelenn. 🙂 A Kanadai szabad sajtó résen van, köszönet Chris Adam ismertetőjének. A kanadai és Magyarország határain kívüli szabad sajtónak köszönhetjük, hogy a magyar, ruszki, lengyel, török, azeri, kazakh diktátorok és mafiózók körül egyre jobban fogy a levegő. Dolgozunk. Bár csak az ellenzék jobban dolgozna Magyarországon.

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    9:44 de.

    A kérdés az volt, hogy miért ábrándulnak ki az emberek a demokráciából?

    Magyarországon 1990 óta romlik az életszínvonal, itt soha nem volt multikulturalizmus a szocializmus alatt, és a politikai elit fideszes részének elég nagy tekintélye van a saját táborában (persze nem annyi, mint régen).

    Tehát kapásból nem igaz egyik magyarázat sem Magyarországra, és mégis rosszul áll nálunk a demokrácia ügye. Én adtam erre egy lehetséges magyarázatot, de persze szívesen olvasom, ha bárkinek jobb ötlete van.

  • HAZAI LAMPA nehanyszor mar tette a megjegyzeset soraiban az u.n. “VAD-KAPITALIZMUS”.
    Soha nem jelezte ,hogy mit ertett azon nev-alatt.

    Most Gollner is ismetelte azt a kifejezest.
    Vajon lenne barmelyikuk hajlando, egyeni ragalmazasok hianyaval persze, adni sajat ertelmezeset a szonak?

    KAPITALIZMUS az egyedulli gazdasagi rendszer a vilagon, a barlang lokok idejetol kezdve.

    Persze letezett rovid ideig az “ALLAMI-KAPITALIZMUS”.
    Persze az allam-kapitalizmus volt valojaban a “legvadabb”. Amikor csupan az allam volt ( s van ma is tobbfele)az egyedulli kapitalista).

    A lakossag szigoruan tiltva volt tulajdonozni barmi termelo eszkozoket. Csupan egy par politikai diktator mukodott dontott a kozgazdasag mindeben mukodeseben.

    Tehat nem csoda ,hgoy meg a termeszeti kincsekben leg-gazdagabb nemzet is tonkre ment.(Oroszorszag-Szoviet)
    Ma meg a vilag ko-olaj-leraktaban leg-gazdagabb nemzetben is hianyosag, sot leg-alapvetobb elelmiszerekben is hianyossag es jegyrendszer letezik.
    Sokak kenytelenek hazajukat elhagyni a let-lehetoseguket menteni. (Venezuaelai nepvandorlas Brazilba).

    Persze hogy mi az elmaradhatatlan ami szukseges minden tarsdalmakban, az hogy az erkolcstelen es torvenytelen modszerek alkalmazasa tiltva es az betartva.
    Azt persze egy kepes, erkolcsi alapokon mukodo kozigazgatas amely kotelesseget teljesiti, az alapveto.

  • Kalocsai Miklós
    2017 augusztus 16
    2:48 de.

    slapaj
    2017 augusztus 15
    5:42 du.

    Hitlernek is voltak külföldi tisztelői, de attól ő még háborús bűnös marad. Orbánt is akár hányan éltetik, attól ő még fasiszta diktátor.
    Ez az igazi hablatyolás—Tőled.

    Miklós tájékozódni kell nem csak ,,,,,eleve gyűlőlettel,,, kialakítani a véleményt.
    Gratuláló üdvőzlettel.

  • HAZAI LAMPA Gollnerhez cimzett soraira;

    A nemzetkozileg letezo adatok szerint Magyarorszag kozgazdsaga valamivel elorehaladoban van.
    Munkanelkulliseg alacsonaybb, egyeni jovedelmek emelkedtek, inflacio kisse anyacsonyabb, tehat minden a lehetoseg alapjan javulokban.

    Persze a titok ereje a “LEHETO” szoban rejlik.

    S az hogy az orszag lehetosegei nagyon korlatozottak es minimalisak.
    Az orszag szegeny. NINCSEN semmi gazdasagi kapitalja.

    Nincsen gyemant, arany, ezust banayi, sem olaj-mezoi, van nemi bauxit-ja, de az oriasi energia szuksegletet kovetel eloallitani.

    Van nemi mezogazdasagi lehetosege, DE technikai elmaradotsaga miatt csak mint “nyers-anyagot” kepes exportalni.
    S mint elobbi cikkben kozolve, pl. hogy a tejet mint “bulk”-ban kenyszerul eladni a legminimalisabb aron. S kenyszeritve visszavasarolni, importalni, a legemagasabb aron, mert nem kepes azt feldolgozni.
    Pelda arra; egy ottani e-mail levelezo akinek volt 11 tehene, de nem kapott eleget a tejert etetni a teheneit.
    S most csaladja az importalt tejet issza.
    Amig egy Swajci farmer 5-6 tehenevel kepes sajtot termelni es jo-aron arusitani es exportalni.
    Sajnos magyaroszagon az az elmaradottsag ara, s dolgozo lakossag fizeti annak arat.
    S a kormany minden leheto modon gatolja, ellenzi a legalapvetobb gazdasagi fellendules lehetosegeit.

    Pl. eltorolni a vallalati adokat !!!
    Az ami serkentene a kulfoldi ipari befekteteseket.
    De azt ellenzik, mert az “vad-kapitalizmus” egyes elvtarsak elmejeben. Csupan az adoemeleseket almodjak.
    De az adok a termelo szerveken az buntetes a befektetesek, a termeles, munkalehetoseg, jovedelem, s az alatal a tulajdosoai altali adok nem-letezesei.

    A magyarok kiuvalloak mindeg labba-loni onmagukat !
    Ahoz szoktak hozza amultban mindeg, nem kepesek, sem hajlandok a valosag elismeresere !

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    9:44 de.
    …. A kanadai és Magyarország határain kívüli szabad sajtónak……
    IGEN IGEN IGEN : a szabad :::: Németországban azt írják meg amit a Merkelék megengednek. HOPPÁ.Ezt Kanadából a kanadaiaknak is lehet látni.
    Akkor ,,,, szabad a sajtó,,,, amikor csak a baloldal és liberális oldal szavai jelenhetnek meg .
    ,, két pohár kőzőtt beugrok,, üdvőzletével

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    11:00 de.
    Teljesen egyetrtek!

  • A HAZAI LAMPA altak kozolt web-cim, egy ottani iro elkepzeleseit adja a volt Szoviet kozgazdasagrol.

    Ami persze volt mindeg ismerve mint ; A vilag LEG-miss-managed kozgazdsaga.
    Ma az csak tobbe cooruptabba valt.
    S az okai ismeretes lehetne mindenkinek, fokent a magyaroknak. !

    Csupan a teljes szabad lehetoseg a termelesre, ami nyujt minkalehetosegek, jovedelmeket, adztatasi lehetosegeket, s jobb eletet mindenki szamara.
    De azt maguk “VAD-KAPITALIZMUSNAK belyegzik.
    Persze a valasztott “ellenorseg” kotelessege a corrupciot megakadalyozni.
    De az hogyan tortenheten amikor eppen azok ma a LEGccuptabbak?

  • Don Golo
    2017 augusztus 16
    4:35 de.
    Kedves ,,DŐNGŐLŐ,,/ sajnos csak ő betűm van a másikat ellopta valaki/ érdekesen jellemző rátok , hogy szeretitek a neveket , arcokat bemocskolni,tessék itt van fordítva is.
    A 75-76- olajválság után szabadult el a külfőldi hitelek felvétele a ,,, begyűrűző,, árak megfizetéséhez szükséges tőbblet pénz miatt.Valamint már a kádár rendszer nem tudta az életszínvonalat tartani, csak e hitelek segítségével….hogy szépnek tűnjőn továbbra is a szocializmus.
    Amit írtál annak nincs kőze ezekhez.
    Nem ,, DŐNGŐLŐ,, üdvőzlettel

  • Persze a GOLLNER allitasabol a valosag kibujik.

    Pelda a Szombati tuntees ami utcai verekedesekbe vegzodott.

    Az Ult-rigt es az Alt-left altali eroszakos tamadasai okztak mind a bulit.
    Sot, min tma reggel sult ki, csal az Alt-righ-nak volt varosi engedelye a tomeg alotti beszedre.

    Az alt-left amely eroszakkal eltavolitotta az Alt-right szonakat a podiumrol. S azzal kezdodott a buli.
    A rendorseg NEM tartott rendet m!

    S Trump a balos-media latal valosgban kotelzve lett csak az Alt-right-ot elitelni.
    Tegnap a sajto-talalkozon az Alt-left-et is vadolta egyenloen, de olvassa ma az Obama Face-book velemnyet.

    Persze alapjaban mindenkinek joga a tunteteshes, a szabad kifejezesre, de NEM az eroszakos verekedesekre.
    Miert nem szabad ma itten az Alt-left-et is egyenloen felelosnek tartani meg az elnoknek sem.
    A saajto-nyilatkozaton alig volt az elnoknek lehetosege szajat nyitni.
    Hat az nem totalitarian diktatura ?

  • Anita Szászy ezt írod:
    Ezenkívül ,én már szintén a rendszerváltás óta élek itt Magyarországon ,ebben mocskos diktatúrában,ahol az olajmaffiózók,és egyéb bűnelkövetők a valakik,nekik van munkájuk,de én becsületes ember lévén ,teszek rájuk,és nem vagyok hajlandó még közmunkát sem vállalni,3 szakmám mellett,középfokú képesítések inkább 29650 ft-ból élek,mint megalázzam magamat ilyen szemeteknek.
    …….
    Aztán szerinted a segélyed összegéért kinek kell megdolgozni? Azt van képed felvenni?
    Ki mondta, hogy ha a “rendszerváltáskor” ide fújt a szél, ne hagyd magad, hogy tovább fújjon. Két kézzel kapkodnak a világon mindenhol az ilyen túlképzett kaliberekért és élhetnél boldogan.

  • KADAR a kolcsonoket elkoltotte, s nem a gazdasagi korulmenyek fel-lenditesere fektette be.
    Mert a rendszerukben az nem mukodott.
    Kisse okozta a “gulyas-komunizmust” de a lakossagnak kellett azt kamattal visszafizetni.
    Tehat teljes vesztesseg, ill. atokka valt a nemzetnek.
    De mind az szocialista rendszer termeke volt.

    S vannak ma akik azt ohajtjak ismet. Persze mert ok zsebeltek-be a kolcsonoket.

  • Aki “harom-szak kepzetseggel” es egeszsegel, havi 150 USD bol nyomorog , az lusta ! S nem erdemli meg azt sem !
    Get off your ass and get a job !!!

  • Gollner, maradjunk az igazsagnal.
    Daniel Trump nem mosott ossze semmit!
    Annyit mondott, hogy mindket oldalt megerti.
    Nem lehet ma mar az ameriaiaknak visszamenni a rabszollga kereskedelemig.
    Ma minden amerikai szabad amerikai, viszont volt egy ido a tortelmukben, mikor nem. Ha errol sirankozik mindenki, mi lesz az eredmeny?

  • FIGYELO irt a “rabszolgakereskedelmrol.

    Ma Europaban megy a legnagyobb meretekben az, ismerve mint
    “Human Traffiking”. Nemetorszag a kozpontja.

  • A kanadai National Post újságírói valszeg soha nem jártak még Közép Európában így Magyarországon se. Személyesen kellene Magyarországon tapasztalatokat szerezni a “szörnyű” állapotokról a Freedom House megállapításainak kritika nélküli átvétele helyett.

  • Anita Szászy
    2017 augusztus 16
    1:00 de.

    “Ezenkívül ,én már szintén a rendszerváltás óta élek itt Magyarországon ,ebben mocskos diktatúrában,ahol az olajmaffiózók,és egyéb bűnelkövetők a valaki,nekik van munkájuk,de én becsületes ember lévén ,teszek rájuk,és nem vagyok hajlandó még közmunkát sem vállalni,3 szakmám mellett,középfokú képesítések inkább 29650 ft-ból élek,mint megalázzam magamat ilyen szemeteknek.”

    Kedves Anita, a “rendszerváltástól” csak mocskos nyerészkedésre szakosodott szerencselovagok telepedtek Magyarországra, Ön azon kevesek közé tartozhat akiknek azért nem sikerülhetett a többiek számára garantált karrier, mert -feltételezem- nem voltak elvtársi kapcsolatai!

  • Göllner András

    @ Figyelő

    “Daniel Trump nem mosott ossze semmit!
    Annyit mondott, hogy mindket oldalt megerti.”

    Kezicsókolom. Látom megteccet szólítani. Én sajnos csak Donald Trumpot ismerem – őt is csak hírből. Ő azt mondta, hogy nem csak a nácik hibáztak abban a falucskában délen, , hanem azok is akik ellenzik őket. Kár, hogy ezt nem mondta meg senki Churchillnek, Eisenhowernek, de Gaulnak. Akkor nem lett volna második világháború, Hitler és Horthy kiírthatta volna az összes zsidót, cigányt, feketét, meleget, másként gondolkodót, oszt jónapot. A Trump Dani nem tudom micsinát vóna. Szerintem ő csak becsinát vóna, de honnan is tudnám, nem vagyok komilfó, vagy járatos. Szerintem tessék utána járni. Valaki itt majcsak megmongya. Ez a szeretet és összefogás pincéje.

  • ORSOS ELEMER Szaszy Anitahoz cimzett soraira;

    De a holgy NEM irta hogy nem talalna megfelelo elhelyezeset szakmaja kepessege alapjan, hanem azt hogy nem hajlando lealazni magat dolgozni.Barmifele munka, meg a kozmunka is.

    Az tortenik akiknek a munka nem a becsulet, dicsoseg es hosiessegnek velve.
    A holgynek a munka megalazo, azert nem hajlando produktive lenni.
    Inkabb a dolgozoktol vett morzsakon tengodik.
    Na ha az nem a lustasag dolga, hat akkor mi lehetne?
    nem jelezte hogy lenne barmi korlatozsa dolgozni.

  • GOLLNER soraira;

    Minden RE-ACTION az ACTION reagalasara tortenik.

    Hasonloan a minden tarsdalomalkban. Mint mar irtam, ha nem olvasta volna az “Antifa” eredetet. manapsag tobb hasonlo szervezetek mukodnek. Mint a BLM es a Occupy Wall Street.
    A “voros Okol, ws a Szolidaritas, van maradeka a Black Panternek is mas neveken.
    S mivel azok ala van a lo tolva s media altal, az ellenzeket is okoz.
    Mint volt az ellenzek a Trump elso vadolasara csupan a neo-nazik, a KKK es Feher Supremcist-ok.
    Csupan a kritizalasok miatt joot ma az Infrastructure meeting alklamaval vadolta mind ket oldalt egyenloen a verekedsert.
    S NE felejtse, voltak ott sokan felfegyverezve. Szerencsere nem kerult sor a lovoldozesre.

    S a kerdes ,hogy miert nem lepertt kozbe a rendorseg.

    Nem liberal magatartas csak az eggyik oldalt vadolni amikor mindket oldal egyenloen resztvett a verekedesben.
    Nem is emliyve hogy a Alt-left tamadta meg az engedellyel gyulekezetteket !!!
    Tehat a maga elvtarsai kezdtek az eroszakot !
    De mind ket oldal torvenyt sertett tetteikkel !

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    6:06 du.
    háááát (“hát” tal nem kezdünk mondatot de tolatni szabad?)
    okfejtésedből a céloksági rezonancia miatt kimaradt egy sor dolg ami az usa nevű képződmény úgynevezett külpolitikájával kapcsolatos …ráadásul az utóbbi circa 75 évben…miután a Mc Carthy féle belső fasizmust át tudták transponálni az egész világra és aszt ma -bizonyos elemek- demokráciának nevezik igen nagy merészség kell ehhez is (mármint a Minek nevezzelek Őh nagy bölcs) ennek alapján létrejött kismillió -úgynevezett- lokális háború és meghaltak kiscsilliárdnyian a sebesűltek, nyomorékok és a nyoomorultak (akik mindenüket elveszítették a két pusztájukon kívűl)

    szóval az nem az észak dél harca és nem konfederáció hanem tömeggyilkosság másnéven genocídium… és akkor egy kis herce hurca egyetlen halálos áldozattal és szobrok lerombolásával igazán ingyen van
    az usa gyártya a kausztikát teljesen hollósítva és mindenki aki azzal nem ért egyet az Anti -vá válik és felpofozzák (vagy lelövik egy sötét sarkon, utonállás )

    eszt meg én mondom…a donald trump akinek csalággya nyílvános házak és tiltott alkohol kereskedelem fenntartásával alapozta meg magát az nem sokat fog mondani holmi hajcihőről ott alsó csarloccvilles ben a balkanyarban

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    12:51 du.

    GUZIKA, LÉCCI MESÉLJÉL DE MOST SZÁMOKKAL, MERT EZ A CSIPKEJÓZSIKA ÉS HÉT TÖRPE SZÍNVONALÚ POFÁTLAN ÉS SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG ( a szégyenteljes billentyűzetkezelésed egy felsős óvodás szintyét sem üti meg…valami továbbképzésre beiratkozhatnál neked bizonyosan ingyen van mert az ilyen retardáltaknak még -talán- a kaja is ingyen jár)

    szóval:
    “KADAR a kolcsonoket elkoltotte, s nem a gazdasagi korulmenyek fel-lenditesere fektette be.
    Mert a rendszerukben az nem mukodott.
    Kisse okozta a “gulyas-komunizmust” de a lakossagnak kellett azt kamattal visszafizetni.
    Tehat teljes vesztesseg, ill. atokka valt a nemzetnek.
    De mind az szocialista rendszer termeke volt.

    S vannak ma akik azt ohajtjak ismet. Persze mert ok zsebeltek-be a kolcsonoket.”

  • Göllner András
    2017 augusztus 16
    6:06 du.
    Itt valaki mar emlitette, hogy egy halott is volt a veszekedes miatt. Mar 2 napja mutatja a TV a verekedest. A botokkal erkezok mit csinaltak? Ok voltak az ellentuntetok.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    11:41 de.

    Szerintem az USA-ban sok a hajléktalan, a tanulatlan, szerencsétlen ember, tehát ami ott van gazdasági rendszer, az súlyosan igazságtalan. Ezt importálták aztán Kelet-Európába a SZU összeomlása után, pedig köszönjük, mi már akkor se kértük (a magyar emberek)!
    Nálunk a középosztályban, a gondolkodó értelmiség egy részének a skandináv modell a legszimpatikusabb, de a rendszerváltó elit az amcsikkba volt szerelmes. Pl. Dánia és Finnország nagyon népszerű a középosztálybeli értelmiség körében!
    De a politikusok mai napig az amerikai modellben hisznek.

    A kelet-európai volt szocialista országok helyzete sokban hasonló. Persze, hogy Oroszországban láthatók legjobban a folyamatok, de nálunk is hasonló volt.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    11:26 de.

    “Az orszag szegeny. NINCSEN semmi gazdasagi kapitalja.”

    Sok európai ország van, ahol hozzánk hasonlóan nincs semmi természeti kincs, nyersanyag! A finnek pl. azt csinálták, hogy befektettek a modern technológiákba.

    Magyarország helyzetét azok a politikusok rontották le, akik a rendszerváltáskor ugyanezt mondogatták, amit te most! Hogy az ország szegény, nincsen semmi tőke, el kell adni mindent a külföldieknek stb.!

    Ez talán idevonzott sok multicéget, akik olcsó összeszerelő üzemeket tartanak fönn az országban. De nem történt semmi befektetés a jövőbe, nem volt semmi elképzelés, hogy hosszú távon mire építsenek a kormányok.

  • To whom….
    Már valaki tegye helyre a kanadai demokráciát:
    Ontario tartomány parlamentje a minap elfogadta az u.n. 89-ik törvényt, ami lehetővé teszi azon gyerekek állami elhelyezését, kiknek szülei ellenzik az LGBTQI jogokat és ideológiát.
    Hajrá magyarok, hajrá egyedül !

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    6:22 du.

    “ORSOS ELEMER Szaszy Anitahoz cimzett soraira;

    De a holgy NEM irta hogy nem talalna megfelelo elhelyezeset szakmaja kepessege alapjan, hanem azt hogy nem hajlando lealazni magat dolgozni.”

    Nem ez volt a válaszom lényege, de Ön ezt nem értheti, én meg nem fárasztom magam a saját szavaim értelmezésével, mert szerintem az értelmesebbek megértették!

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    11:26 de.

    “DE technikai elmaradotsaga miatt csak mint “nyers-anyagot” kepes exportalni.”

    Voltak a rendszerváltáskor magyar konzervgyárak, amiket külföldi befektetők vettek meg. Ezek aztán bezárták a gyárat, vagy nagyon lecsökkentették a dolgozók és a beszállítók számát.

    Ezek a külföldiek “piacot vettek, kinyírták a konkurenciát”, ez az általános vélekedés róluk.

    Írtam múltkor a győri kekszgyárról, amit nagyon leócsárolt a magyar állam 1990-ben, hogy milyen ócska, elmaradott. Aztán kiprivatizálták, eladták valamelyik külföldinek, és most a Danone cégé. Érdekes, most is ugyanazt gyártják, most már nem elmaradott?

    De ugyanez volt a szerencsi csokigyárral is. Egynek leírod a történetét, a többi százzal is ugyanaz történt!

  • NAGY ISTVAN soraira;

    Persze ugy szerete a szultan a Janicsarjait is.

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Allitasat nevetsegesse tette mert csak a maga altal elkepzelt adatokra hivatkozott.

    SOHA NEM IS GONDOLNAM JAVASOLNI HOGY ELADNI A NEMZET KAPITALJAIT !!! Azzal maga valotlant irt !!!

    Dolgozni, produkalni es ELADNI-exportalni a termekeket, az hozza csupan a penzt, jovedelmet a nemzeti toket epiteni.
    Mind a blah-blah es blah-ok csak B.S.

    A Finnek nemzeti kapitalja az erdoik, a legnagyobb ujsag-papair exportalok, s van phosfatjuk, ismet export toke.
    Azert voltak kepesek fizetni a “hadi-sarcot” mind ket oldalnak.
    Az egyedulli nemzet a tortenelemben amely fizette azt.
    S igen szepen fejlesztettek hazajukat, s jo eletszinvonalat teremtettek. Igazan irigyelhetoto.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 16
    11:52 de.
    Ezen a lapon sok baloldali van, ezt is megertem.
    A magyarok problemaja nem Orban, nem a szegenyseg, hanem az ellen munka ami megy a mai magyar rendszer ellen.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 17
    9:32 de.
    Valahol, regebben irtam, hogy micsoda gyartas ment otthon anno. Ismerek itt egy magyar volt gyarost, aki meselt errol.
    A gyaros zsido szarmazasu volt, de buszken meselte, valamikor( o alapitotta meg a Remix gyarat) milyen hires volt a magyar villanykorte, meg a nemetek is tolunk vettek.

  • ORSOS ELEMER soraira;

    Wauuu. Vigyazzon am oly magasban lovagolni !!!

    Amit maga nem ertett, vagy nem ohajtott megerteni, hogy a holgy nem hajlando dolgozni on-fenntartasa es eletenek elomozditasa celjabol.
    Inkabb a masok fizetesebol elrabolt(adok) osszgekbol el.

  • HAZAI LAMPA sorair;

    Az a “konkurencia” !

    De HA volt allitolagos valtozas, miert engedtek a patkanyokat eladni a nemzet termelo-leheroseget?
    Vagy kezdhetnem, mi jogok volt eladni ami NEM AZ OVEKKE VOLT ?

    A versenyges eseten mindeki teszi azt HA lehetosege van.
    Pl. a Kinaiak is itten. De nem a kormany hanem a tulajdosok.

    NEM, soha nEM irtam azt TENNI, hanem ,hogy TANULNI A MULT HIBABOL ES VETKEIBOL.

    Maga lathatoan a mult hibainak az ismetleset ohajtja ?

  • FIGYELO soraira;

    Ez a lap kimondottan a szelszoseges bal-hatalom-szerzesenek a szerszama.
    Csoda hogy van nehanyak akik nem resze annak.

    De a valosag, hgoy nincsen SEMMI megoldasaik ,semmit nem kepesek meg javasolni sem. Mert reg elcsepeltek elveik,
    Semmi mas celjuk nem letezik mint a pro-bal propaganda es az Orban kormany elleni gyulolet terjesztesei.

    Mint jelezte mar parszor, hasonlo itten a US-ban is.
    A bal sirankozik, vadolmakat ismetel , de SEMMI nem letezik amit meg emlithetnenek is.

    Trump nem nepszeru a tobbseggel. De azt nem kepesek kihasznalni, mert ok meg sokkal nepszerutlenebbek.
    2016 Novemberi valaszta ota volt negy (4) specialis valasztas, potolni azokat akik a Trump admisztracioban bcabinet poziciot vettek.
    A Dems. leg-lehetobb es dragabb erofesziteseik aran is mind a negyet el-vesztettek.
    Az iden Alabamaban a senator Session szekeert megy a harc. Majd latni fogjuk hogy a szavazo lakossag mit dont ismet.

  • FIGYELO megjegyzesere;

    Az tortent minden termelo-eszkozokkel ottan.

    Az elvtarsak elraboltak, e;pusztititak, s a vegen eladtak jo penzert mint-ha az sajatjuk lett volna.
    Persze a penzt zsebre vagtak.
    Az volt az igazi highway robbery !!!(orszaguti rablas).
    S mozt az “demokracia”-nak kereszteltek.

    S nem volt semmi felelosegre vonas, elszamolasa a tetteknek.

    DEMOKRACIA erkolcsok es feleloseg hianyaban az csak gazemberseg !!!

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 17
    11:08 de.

    ha a hülyeség fájna ordítanál…ekkora baromságot írni??? és akkor csak csinálod az íráskényszered szerint…a butaság és a valós ismeretek teljes hiánya vagy ami még ennél is rosszabb álnok hazugságok sorozata

    te is átírod a történelmet a saját a hülye dilid szerint…van egy fixa ideád és és aszt mint imamalmot idelököd a negyérdeműnek, hátha gyomorrontást kapunk tőle

  • RODEO;
    Talan probeljon irni majd egyszer miutan kijozanodna !.

  • tóth péter,

    Ne zavartasd magad a cikk kapcsan. A kanadai ujsagoknal bevett szokas, hogy az alapjaban veve komcsi beallitottsagu lap is alkalmaz “jobboldali” ujsagirot, es ugyanugy a “jobboldali” ujsagok is alkalmaznak bator otletekkel rendelkezo bolsevik irokat. Ettol allitolag nem lehet oket elfogultsaggal vadolni. (Mas kerdes, hogy a kanadai “jobboldal” tulajdonkeppen az igazi baloldal, azaz ok az igazi liberalisok, es akik liberalisnak hazudjak magukat tkp szocialistak.)

    Igy tehat teljesen mindegy, hogy melyik kanadai lap hazudozik Orbanrol, lehet az “jobb”, vagy “baloldali” is.

    Slapajnak is igaza van, a helyzet az, hogy a munkaval elfoglalt nepnek nem tulzottan tetszik a nepesseg-csere. Csak nincs nagyon idejuk hozongeni az utcan ellene, es ha megis megtennek, vannak orszagok, ahol ma mar borton jar azert hogy nem tetszik a “haladas”.
    Ugyanakkor a hivatasos tuntetok (szocialis igazsag harcosok) tobb tucatnyi szervezetre osztva rendelkeznek elegendo idovel es nagy hanggal ahhoz, hogy ugy nezzenek ki, ok a tobbseg. No es persze oket tamogatja a hatterhatalom, ami nelkul meg nekik sem menne a hozonges, randalirozas.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 17
    2:21 du.
    az amit itt elkövetsz az még akkor is kijózanítólag hatna, ha teljesen be lennék b…va…bár ez nem szokásom

    szedhetnél valami íráskényszer csökkentőt vagy normalizáló kapszulát

  • Parács Péter Pál

    Bendegúz79

    Soroljuk már fel a Kádár és Orbán és stb. vagyonait!
    Nézzük már meg, hogy például egy kiló kenyér a kádár időszakban meddig volt 3 forint 60 fillér és mennyi volt a stabil munka és munkabér és most mennyi egy kiló kenyeret lehetne venni egy egyszerű melós fizetéséből és hány órai munkával.
    Nagyon sokan úgy kénytelenek csinálni, hogy 8 óra munka 8 óra túlóra 8 óra pedig amire futja.

    PPP

  • PPP soraira;

    Jo kerdes, de fogalmam sincsen mert nem ott elek ,Hala a Jo Istennek !

    De miert nem adja az adatokat kerem, hogy tudhatjuk.

    Azt akarna mondani hogy az anyagi eletszinvonal jobb volt az elvtarsak idejen?

    Emlekszem nemi reszletekre abbol a multbol, hogy par evvel az “arany-csirke’ tojassa utan, az alapveto elelmiszerek jegyre ment ismet. Tej, tojas, hus meg ismeretlenne valt.
    S csupan a termeloket vadoltak erte.
    Sok termelo kenyszeruly az arany-tomeseeket a fogaikbol eltavolitani hogy a fekete-piacon vett elelmiszerekkel tette a kenyszeritett beszolgaltatast.
    Sot 400,000 ellen torvnyes birosagi eljarast hoztak.
    Csak nem talaltam adatokat, hogy hany alt halal-buntetessel szemben.
    Ugyan az a helyzet ma , sot mar regen mint Cubaban es sokkal rosszabb Venezuelaban.
    Cubaban maig is jegyre megy a bab es rizs. Venezuelaban meg az sem letezik mar.
    De vajon miert ?
    Az soha nem tortent az elvtarsak uralma elott.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    8:35 de.

    “Emlekszem nemi reszletekre abbol a multbol, hogy par evvel az “arany-csirke’ tojassa utan, az alapveto elelmiszerek jegyre ment ismet. Tej, tojas, hus meg ismeretlenne valt.”
    az melyik évben volt???

    arany csirke??? tojassa mit tojatott az aranycsirke
    pofátlan hazug disznó vagy

  • A “pofatlan hazug diszno vagy” soraira;

    1952 !

    Ha nem emlekszik szeretett Rakosi elvtarsa tobbszori beszedere, a fent idezet sajat szavai valok !

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    10:38 de.

    ugye Kádár rendszeréről van szó amit a gádzsi másolna ha tudna másolni nem csak lopni…

    szó sem volt Rákosi ról és a IIVH után földig rombolt országról, amelynek kártérítést kellett fizetnie, (erre volt a kötelező beszolgáltatás is) azaz a termelés jelentős része a kártérítés fejében külföldre ment és nem hozott export bevételt csak veszteség volt

    azaz megint megy a történelem hamisítás

    Cuba teljes gazdasági embargó alatt sínylődik (mivel nem akarja demagográciát és a floridába menekült cubai maffia is politikai hatalommal összefonódva támadja) és ráadásul a cukron és a citrusokon túl nem sok exportja van persze orvosokat exportál mivel kiváló felsőfokú oktatási rendszerük van

    Chavez detto és Lula da Silva braziliából szintén tüske a szemükben és mindent megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék lásd még a Dilma elleni hamis vádakat

    ha ilyen gyalázatos módon facsarod a történelmet és naponta új múltat készítesz azzal nem tudsz célt érni olyannál aki benne élt ezekben a rendszerekben és belülről ismeri…
    te melyik maffiának vagy az illusztris tagja?

  • To you Rodeo; I do not like to use unpolite words, but to you; GET LOST !

    De masokhoz akik talan olvastak hazug allitasait;

    Cuba a vilagpiacon kepes eladni es vasarolni barmit.
    s azt tettek es teszik is allandoan.

    Cuba vezetoik hatrozatai alapjan valt ellensegessnek a US ellen. S az maig is.
    De mikor fog tortenni a Fidel altal reg igert szabad-valasztas?
    Cuba elkobzott minden gazdasagi jovedelmezo eszkozoket egy filler fizetese nelkul mindenkitol.
    Modszereik teremtette a nyomort, s a diktaturat !
    Nem a US !!!

    Igen, latjuk naponta a hir-jelenteseknben es mind a video-hirekben az ottani helyzetet.
    Az a valosag, az nem elfacsart tortenelem!

    Menjen es eljen maga ottan Cubaban, Eszak Koeaban Venezuelaban .

    Igerem egy-iranyu repullo-jegyet a Visuma elleneben !
    Bon Voyage !!!

  • Milyen nagy szerencséje van a magyaroknak, Orbánnal! Most látni, hogy hasznos volt az az intézkedés, hogy nem engedi be a menekülteket! Lám, most mi történik Spanyolországban, és történt Franciaországban, Angliában!

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    12:05 du.

    adiós pra siempre

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    12:05 du.

    ocho añítos sería suficiente en Cuba, para conocerla, pienso yo, por supuesto repartiendo éste tiempo en varias épocas

    entonces no eres competente ni en ésta discusión

  • Parács Péter Pál

    Bendegúz79

    Én nem a Rákosi Matyi idejéről beszéltem.Akkor nem is éltem még, csak szüleimtől hallottam, hogy Matyi bácsi igen pedáns volt és tisztán tartatta a parasztok padlásait. (Takarmány beszolgáltatás)
    Disznóvágáskor pedig nem a malac félt jobban, hanem a böllér, nehogy elkapják “fekete vágásért”, másrészt, ha sertést tartott valaki, akkor kettőből hármat kellett beszolgáltatni. (Nem csoda az 56-os “reakció”)

    Én 1982-ben kezdtem szakmunkásként dolgozni. Autószerelői fizetésem cca. 3500-600,-Ft volt. Ezért hoztam fel a 3,6 Ft-os kenyeret a könnyebb számolás miatt. Ez 1 tonna kenyér/hó. Most egy kezdő szakmunkás kap cca. netto 90.000,-Ft-ot, 1 kg normális kenyér pedig 300-500 Forint között mozog. A 90E/átlag 400,Ft= 225 kg kenyér.
    Nos, akkor miről beszélhetünk? Igaz nem volt banán meg farmernadrág, majdcsak a 80-as évek után. De volt minden élelmiszer, nem igaz hogy sorba kellett állni vagy jegyrendszer lett volna. Sőt voltak iskolai ingyenes táborozások, ingyenes szakkörök stb. Ha úgy veszem akkor éppen most van jegyrendszer Magyarországon. Például “Erzsébet utalvány, Szépkártya”, meg a fene tudja mi még, sőt legutóbb a nyugdíjasok sem pénzben kaptak 10000,-Ft érték körüli nyugdíj kiegészítést, hanem utalványban. Az utalvánnyal azonban nem lehet rezsit vagy más hasonlót fizetni, még ruhát sem lehet rajta venni stb.
    Az élelmiszer minőségről pedig annyit, amennyi éppen vitatéma a V4-ek sérelme az unión belül.
    Nem azt mondom, hogy az én időszakom alatti komcsi rendszer jobb volt. Azért nem mert éreztem a hatalmat és útálom, ha parancsolgatnak és elvtársnak szólítottak. Igaz , most sem szeretem, ha uraznak. Van rendes anyakönyvezett nevem és a dr. jelzőt sem használom.

    PPP

  • Kalocsai Miklós

    óth péter
    2017 augusztus 16
    11:10 de.

    Korábbi hozzászólásaidból is kiderült, hogy jobban szeretsz írni, mint olvasni, ezért aztán csak hablatyolsz érvek hely, olvashatnál egy kicsit a fasizmusról. Akkor tudnád, hogy számos tanulmány vizsgálta a különböző helyeken és időkben kialakult fasizmusokat, és megállapították, hogy a lényeges eltérések mellett közös vonásaik is vannak. Ha egy rendszerben felfedezhetők ezek a közös vonások, akkor minden okkal illethetjük a fasiszta jelzővel.
    Butaságok írogatása helyett olvass utána, aztán írd meg, hogy melyik ismérv hiányzik Orbán rendszeréből

  • Valasz P.P.P. soraira;

    Mint irtam az elelmiszer jegyrendszer 1952-ben lett ismetelve a haboru utanni idoben.
    Mert a “szabottallo kulakokat vadoltak a “felhalmozassal” Rakosi.
    Sot meg volt am sok propaganda is azt alatamasztani.

    A Rakoczy uton es meg a Baros teren is egy uzlet kirakata volt haszznlava ,hogy allitolag egy ember lakasan 10 kilo cukrott talaltak. Az volt bemutatva mint bizonyitek ,hogy azert volt elelmiszer hiany.

    Persze az arak alacsonyan voltak tartva az u.n.helyetesitessekkel. Az eloallitasi koltseg es az eladasi arak tavol voltak, amit a dolgozok alacsony fizetesebol potoltak. De volt am nagy hiany mindenben.
    A legtobb dolgozo egyen a munkahelyi elletason tengodott. S sokak csak az uzemi munkaruhakat volt kenyuszerulve hasznalni minden nap. Mint volt a Mao-ista egyenruja.

    Mint ma is a rizs es a bab jegyre lehet kapni Cubaban es Venezuelaban, mert hianyok vannak. Azert a verontasok ottan, s sokan ozonlenek Brazilba.

    Maga a “Gulyas komonuzmus-ban” elt.
    Kadar felvett 33 billio dollar kolcsont nemet bankoktol. De azt am nem fektette be a kozgazdasag elolenditesere, mert azt a szocialista kozgazdasag nem volt kepes megfeleloen alklamazni. A burokracia es annak lassusaga tette azt lehettlenne.
    Azert nem a kolcson befektetesenek jovedelmebol, hanem a dolgozok verijyekebol kellett visszafizetni.
    Kadar a penzt elajandekozta, mert igerte Moskvanak ,hogy az o uralma allatt nem fog forradalom lenni. Hogy o majd kielegiti a nepet. De annak visszafizetese maig is sujtja a kozgazdasag allapotait.

    Mi a “90E, es a 4V ?

    Tehat ma az oregek allami alamizsnara kenyszerulnek?
    Persze mindenki fizetett akkor fizetese 54%-t es a munka-ado 10%-t az allami nyugdijalapba.
    Tehat felefizeteset mindenki adta az allamnak hogy majd abbol epes legyen nyugdijat kapni oreg korara.
    Az sokra ment am 30-40 sot tobb evek alatt.
    Mit vel hova lett aza befizetett penzuk?

    A legnagyobb problemajuk, hogy mindeg a politikai propaganda szloganokat nyeltek le.
    Amig a kozgazdasag alapmukodesenek szuksegleteit nem hajlandok eleismerni, sem figyelembe venni.
    De az am az igazi tenyado es iranyado az eletben.Azon fugg mindenki lete es megelegedese a modern vilagban.

  • Helyesbites, az az ado 43% es 10% volt. De tobb mint a munkas fizetesenek fele. Mit fizetnek ma ?

  • KALOCSAI soraira;

    A “FASCISM” a Roman birodalom jelkepebol a FASCIA ( az osszekotott fa-agak) jelebol eredt.
    Csupan mert Mussolini celjava tette hogy majd a regi romai birodalmat ujja-eleszti.

    Hitler lenezte az olaszokat es Musolinit is.

    A “NAZI” a Nemet Nemzeti Szocialista Munkas Part roviditese.
    Hitler elkepzelese volt hogy a nemet kivalobb mint mas naciok.
    S a haboru kegyetlensegei miatt, ma itten mindenki, legalabb is a tobbseg, NAZI-nak nevez akit nem kedvel.

    De az am az igazi naci es fasista magatrtasaik maguknak !

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 18
    3:59 du.

    hahaha te is próbálod??? de a bende guzi 79 szer fog visszaszólni, mert ő nyomja krahácsot… vitázni bende guzi val olyan, mint lóval balettozni vagy medvével hegedűlni…nem érdemes…de a szőr feláll a talpamon amikor olvasom és addig pofoznám amíg ki nem hűl…dehát ő egy íráskényszeres propagandista aki nem adja fel…már x-edszer ismétli ugyanazt a baromságot (most éppen neked) és nem hagyja abba annyira be van csavarodva Floridába, hogy a V4 az neki egy újabb kecsöpp, a számokat meg nem érti… nagyon jól lehetne vele faltörő kost játszani elkapni és a fejével előre ütni Eger várának bástyáját és a bástya ledőlne…én már csak röhögök rajta ahogy erőlködik és mindenbe beleszól még jó, hogy a bloggazda ilyen türelmes és érdeklődő…bizonyosan kíváncsi rá, miket fog még tálalni a bende guzika (én is…nehogy elüsse a 6-os villamos) éás hogy útálja a Kádár-t aki avilágtörténelem egyik legpuritánabb vezetője volt…az országna nagy szüksége volt újabb bevételekre és jó viszonyt alakított ki Lybia val nagyon sokan kő gazdagra dolgozták magukat ott kiküldetésben és mikor megérkezett Gaddafy a Parlamentben fogadták, mintha a róümai császásr lenne mindenki ott volt…a magyar politikai vezetésből egyetlen ember hiányzott ( otthon ette a krumpli levesét) az Kádár János volt …az 1989 es rendszerváltás (szép kis regiemchange) semmi előnyt nem adott az országnak csak egy csomó útonálló zsebtolvajból politikai vezető lett, mint mendenhol ahol ahol az a bizonyos létrehozta a regiemchange et…lásd Ukrajna…addig csak csak megvolt valahogy de azóta államcsőd is van

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    5:56 du.

    a rákosi időszakban nem volt adó (nem létezett) és a kádár időszak végén 1986-ban volt a legelső adóbevallás, azaz adórendszser, addig más módszerrel vezették a gazdaságot

    az a “bizonyos” 43% meg a 10% az honnan van és kitől loptad…ügyeskedtél???

    tudod picinyem, olyan buta vagy, hogy keresve sem találni butábbat nálad

  • rodeo36,

    ” Chavez detto és Lula da Silva braziliából szintén tüske a szemükben és mindent megtesznek, hogy lehetetlenné tegyék lásd még a Dilma elleni hamis vádakat ”

    Kubaval kapcsolatban valaszolt mar neked a Bendeguz. De nem ertem pontosan mit akarsz mondani azzal a 8 evvel.

    Venezuela kapcsan csak rohogni lehet rajtatok, szocialistakon. Ti, a regi veresszaju komcsik utodai azt hittetek, hogy ki lehet epiteni bekes uton egy igazi szocializmust. Hat kiepitettek eleg rendesen Venezuelaban, nemde? Az az orszag ami 20 evvel ezelott meg elelmiszert exportalt, evek ota importra szorul es igy is ehezik a nep.
    Ki gatolta meg oket, hogy Szocialista Paradicsomma valtoztassak az orszagot? Csak nem a szinten komcsi Obama elvtars?

    Braziliat illetoen csak annyit, hogy halalra rohogtem magam tavaly, amikor utananeztem hogy ki is a komcsi no, akit voltak eleg hulyek megvalasztani miniszterelnokuknek. Hat a kisasszony egy volt bolgar kommunista milliomos kislanya, aki annak idejen Bulgariabol szokott Braziliaba.

    Hatha nem erted, mert ti tobbnyire a Holdon eltetek: Komcsi Bulgaria rendkivul szegeny orszag volt, a fizetesek meg a magyar fizeteseknel is rosszabbak. Hogy ott valaki dollarban milliomos lehessen eleg sokat kellett lopnia, sikkasztania…stb. Tehat apuka egy koztorvenyes bunozo, aki arra hasznalja a lopott vagyont, hogy egy masik orszagban politikust faragjon a csemeteibol. Hatha ott is tudnak lopni, csak meg tobbet.

    De azert te csak vedd oket, vegulis megbizhato, jo elvtarsak!

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79!

    1.) A 90E = 90 Ezer, a V4 pedig a Visegrádi Négyek./Lengyel,- Cseh,- Magyarország, Szlovákia/
    2./ Az adórendszer pedig a rendszerváltást követően került bevezetésre. /Igaz, nem a padlást, hanem a pénztárcát söpörték ki/
    A mostani adórendszer már korrektebb, de azt kell nézni, hogy a kézhez vett fizetésemből mit és mennyit tudok venni.

    Voltak és vannak idők, amikor van pénz, de nincs mit venni és fordítva. Van minden, de nincs pénz. A jegyrendszerre visszatérve. Azért használják, hogy a pénz ne a lakosságnál forogjon illetve egyfajta gazdaságpolitika is, hogy meg van határozva mire költheted.
    Ezen túlmenően én a 80-as évek kádárkorszakáról (és nem Kubáról) beszélek konkrétan, mert ebben nőttem fel és így cseppentem bele a békés rendszerváltásba.
    Az államadósságról pedig annyit kérdeznék, hogy USA hogy áll Kínával illetve más országokkal?

    PPP

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79!

    Ui.: Egy picit azt is tovább kell pontosítani, hogy mit fizet a munkavállaló és a munkaadó. Segítségül annyit, hogy az államkasszába közel annyi folyik be, mint maga a bruttó munkabér, hacsak nincs valami adó- vagy adóalap kedvezményed. Az utóbbiak nem igazán széles skálán mozognak.
    Az adópolitikának meg egyébként (lehet nem csak Magyarországon)az a szépsége, hogy adózott nettó jövedelmed valójában nem netto, hanem ha vásárolsz akkor még 27% általános forgalmi adót is kell fizetni. Akkor most lehet matematikázni, ami nem politikai blabla, hanem kézzel fogható tény.

    PPP

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    5:56 du.

    Hugo Chavez nevelte és támogatta

    https://www.youtube.com/watch?v=aLBDZOTDuek&ytbChannel=Faces%20of%20Classical%20Music%20%E2%80%93%206

    szerencsétlen

  • Kalocsai Miklós

    Bendeguz79
    2017 augusztus 18
    6:04 du.

    Bendeguz! Szövegértési gondjaidnál csak hozzászólási mániád nagyobb, és az ostobaságod! Mindég mindenbe bele kotnyeleskedsz, de fogalmad sincs miről van szó! Ez az eredménye amikor az ostobaság szorgalommal párosul.

  • PPP kerdezte hogy all a US Kina es mas orszagokkal;

    Igen jol, kiveve az ISIS, ,a Muslim miltatantokat.

    A goal a BEKE, BARATSAG es KERESKEDELEM !

  • RODEO brilians allitasara, aki allitja hogy Rakosi apaulkaja idejen nem letezett adoztatatas.

    Mindeg letezett a Szocialis Tarsdalom Biztositasi ado.
    Ami mint irtam volt az osszege.

    Sot meg volt az u.n. “BIKA-PENZ” az is ado volt.
    Minden 20 mevesen felulu adoztatva volt akinek nem volt gyermeke, nem emlekszem mennyi volt.
    Hasonloan az un. “beszolgalattasok” az is ado volt, igen kegyetelen.
    A WEB-adatai szerint 400,000 birosagi eljaras alapjan buntettek akik keptelenek voltak azzal eleget tenni.
    Nem tudom hgoy volt-e halal buntetese annak, de rengetegen kenyszermunkara voltak itelve a teljes tulajdon kobazsok melett.

    Nagy Imre 1953-ban torolte el az a kettot(beszolgaltatas es a BikaPenzt) azert valt nepszeruve es 56-ban a nep csak ot velte megbizhato Kommunistanak azert.

    A Rakosi apja gazdasaga teljes csodben volt allandoan.
    Nem csak hogy mindent elraboltak, adokkal nyustak a nepet, de meg az allando “FELAJALNLASOKKAL, es BEKETOTVENY vasarlasokkal is nyuztak a nepet.

    Figyelo irta a sajat esetet hogy nem tett FELAJALNLAST s mivel alt szemben azert.
    Hasonloan az egyik collegam NEM vett BEKEKOTVENYT.
    Oh boy, hogy meghurcoltak am azert. Napokig nem lattuk a munkahelyen.

    RODEO csak egy elvakult es notorioiusly hazudozo leny.

    Talalhatok a vcoros eljarasok a mgyarnyelvu Wikipedian is.

  • Miklos
    2017 augusztus 19
    1:12 de.
    ja, és a gizikét a gőzekével

  • Göllner András

    @ Kalocsai Miklós

    Gratulálok hozzászólásaihoz. Öröm olvasni józan gondolkodókat ide lenn. További jó munkát kívánok Önnek és társainak akik itt kűzdenek az igazságért, Magyarország bescületéért.

  • KALOCSAI az Aug 19-i soraiban egyetlen szovan nem tett semmi megjegzeset semmire, az egyeni gyalazkodasa hianyaban.

    Tehat csupan azt velt Gollner “kuzdeni az igazsageret es Magyarorszag becsauleteert”.

    Mifele “igazasag” es “becsulet” lehetne az ?

    Csak a Gollner fele allando hazugsagok.
    Mint a HFP-n allitotta hogy van bizonyiteka a Trump-Putin osszeskuvesnek amit Orban bonyolitott le a Budai hegyekben az egyik Pesti hid alatt.

    De hat hogyan valahatna az “becsulette”?

    Gollner es Kalocsai, mifele egyesules ?!

  • Miklos
    2017 augusztus 19
    1:12 de.
    ha mindez ilyen egyszerű lenne…természetesen ez is egy változata a valóságnak, vagy ahogy ugyanezt mások: a szürke 248 árnyalata…

    azért arra a kérdésedre válaszolhatnál, amelyben felveted, hogy ki is akadályozta meg őket abban, hogy Földi Paradicsomot varázsoljanak….

    az a “ki” az kíváncsivá tett…

    mintha a mai (az utóbbi 28 év Magyarországon) eklatáns példája lenne annak, hogy a “gonosz”, “hülye”, “megamitmégakarsz” szocializmus 1957-1989 között miért vált a “szabadpiac” -ba való belelépésével egy pariah…mindjárt 1989-1995 között és onnan szépen sűllyed mint a bárka amit Búvár Kund meglékelt

    remélem “kiosztassz” alaposan, hogy arrúl kódulok

  • Göllner András
    2017 augusztus 19
    12:46 du.

    nagyon jó lenne ezeket a “dolgokat” részletesebben, és “mélyebben” kifejtenéd annak tükrében is, hogy mi az a hatalmas előny amit a yugoszláv utódállamok élveznek valamint Afganisztán mennyit fejlődött az utóbbi 17 évben ugyanúgy, mint Iraq…és milyen előnyöket biztosít a NATO amikor nincs ellentettje?

  • Bendeguz79,

    “RODEO brilians allitasara, aki allitja hogy Rakosi apaulkaja idejen nem letezett adoztatatas.”

    Relax! Olyanokkal vitatkozol, akiknek halvany gozuk nincs arrol, amirol beszelgetnek.

    A jo kis szocialista rendszerben minden olyan agazattol elvettek a penzt, amelyik eladhato erteket termelt, es azt szepen szetosztottak azoknak is, akik semmi erteket nem termeltek. De az eladhato erteket termeloknek is adtak vissza belole.
    Tehat ha egy gyarban dolgoztal, aminek a havi termelese ertekben 100 millio forint volt, azt a 100 millio forintot elvette az allam, majd viszaadott belole 5 milliot, amit a vallalat megbizhato jo elvtars igazgatoja szetosztott az alkalmazottak kozott. Igaz, ebbol az 5 milliobol mar nem kellett adot fizetni, de vajon minek hivja a geniusz a masik 95 milliot, amit elvett az allam a munkasoktol?

    Azon se izgasd magad, hogy egyesek szerint a hazudozas allitja vissza Magyarorszag allitolag elvesztett becsuletet. Ez itt igy megy mar regota. Inkabb probalj meg rajta nevetni, vegulis te sem Magyarorszagon elsz.

  • rodeo36,

    “… mi az a hatalmas előny amit a yugoszláv utódállamok élveznek valamint Afganisztán mennyit fejlődött az utóbbi 17 évben ugyanúgy, mint Iraq ”

    Hogy lehet ilyen naivat kerdezni?

    Afgi, ha minden igaz, eddigieknel is nagyobb mennyisegben termeli a makot. Csak azt ne mondd, hogy te nem szereted a makos gubat es bejglit! 🙂

    Irak hatalmas fejlodeserol nem tudok sokat, de ugy tunik, hogy Sziriat es Libiat sikerult kellokeppen fejleszteni. Utobbibol nem csak az oslakosok “menekulnek”, hanem mas orszagbeliek is. Ez nem akarmilyen vivmany.

  • rodeo36,

    “azért arra a kérdésedre válaszolhatnál, amelyben felveted, hogy ki is akadályozta meg őket abban, hogy Földi Paradicsomot varázsoljanak….”

    Azt hittem egyertelmu. Ok sajat magukat gancsoltak el. Eddig egyetlen szocializmus sem mukodott rendesen, meg a jugoszlav sem. Mind fejlodeskeptelen, csak rombolni tud, de helyette felepiteni valamit nem. Akarcsak az iszlam. (Talan ezert vagytok rokonlelkek manapsag.)

    “mintha a mai (az utóbbi 28 év Magyarországon) eklatáns példája lenne annak, hogy a “gonosz”, “hülye”, “megamitmégakarsz” szocializmus 1957-1989 között miért vált a “szabadpiac” -ba való belelépésével egy pariah…”

    Mar tobbszor es tobben is felhivtak a figyelmedet arra, hogy a gulyaskommunizmust a gonosz nyugati tokesek penzebol hoztak letre, nem gondolva arra, hogy egyszer majd azt a penzt vissza is kell fizetni. Mindig megfeledkezel rola. No es eljott a visszafizetes ideje. Kinos.

  • MIKLOS soraira, ahol allitotta hogy pl. ha ‘egy allami valalat produkalt 100 milliot az allam abbol 5 miliot szetosztott a dolgozoiknak’.

    Nagyon osszekerei azt a “Kapitalista” vilagban letezo u.n. “profit sharing” modszerrel. Az letezik de csupan nehany esetekben.
    S SOHA nem letezett a Rakosi fele paradicsomban.
    Minden az allame volt, mindent az allam zsebelt!

    Kiveve persze azokat a mgasabb rangu elvtarsakat akiknek lehetoseguk volt az allami vagyonokat eladni nyugati bankoknak a “valtozas” utan.

    A “profit” az csak atkozva volt. Sot meg a legkissebb iparos is a “kapitalizmus csiraja”-nak nevezve Lanin altal. Amire az elvtarsak allandoan amlekeztettek a nepet.

    Az allam elszorta a penzt a part-kiadasokra, ami a propaganda koltsege volt, majd a hadi kiadasokra, karteritesekre, a Szoviet, Csh es Yugoszlavoknak.
    S a nagyrangu elvtarsak voros-baroi eletmodjaira.
    A “szocialis” koltsegekre csak kis resze jutott.

  • Miklos
    2017 augusztus 19
    4:03 du.

    na jó. ez ügyes…tényleg képes vagyok mosolyra fakadni (de csak néha)

    az a bizonyos “adóztatási forma” lehetővé tett valamit, amit teljes foglalkoztatásnak nevezhetünk (annak minden hátulütőjével együtt, de legalább mindenki “munkával” kereste a betevőjét és nem koldult, nem volt hajléktalan és nem ácsingózott munkanélküli segélyért igaz a munkaerő piac is más volt a munkáltatók versenye lett a munkavállalók versenye helyett)

    namost a kapitalizmusban is vannak vállalatok amelyek csődbe mennek (ebből a szmpontból mindegy miért) de akkor a következmény más

    a békekölcsön az máshol szerencsejátékokban testesül meg és nagyobb összegekért és az is “önkéntes”

    az a bizonyos becsület…meg nem hiánycikk inkább a jólét

    akkor most a kacagányból öltözzünk át röhögénybe

  • Miklos
    2017 augusztus 19
    4:35 du.

    az a bizonyos kölcsönösdi számszerűen? tudtommal (félre lennék informálva?) az 1989 előtti kölcsönök törlesztve lettek és egy évnyinél több hátralék nem maradt és ha azt nem törlesztette tovább a váltó kormány annak kamatos kamatai az égig szökhettek nagyon rövid alatt

    másrészt a gonosz tőkéseknek annyi fölösleges papíralapú pénze halmozódott fel, és ezért értéktelen is, ami akkor vált valós pénzzé, ha valaki “kölcsönvette” és kamatot is fizetett érte nem véletlen, hogy a törlesztési metódus előszőr a kamatot követeli és csak jóval utána a tőkét…mert így lehet létrehozni felvevő pénzpiacokat

    ezt a rombolásos megjegyzésedet nem teljesen értem, mit és hogyan romboltak??? és mi köze mindennek az iszlámhoz (magam részéről az iszlám nem éri el az ingerküszöbömet, igaz a többi vallás sem)
    és még valami, mi az a megjegyzésed, hogy “ti”, kik azok a “ti” én egyes szám első személyben beszélek, és magam vállalom a felelősséget azért (KFT!!! LOL) amit ide a bömböldébe berajzolok

    lássuk a medvét

  • rodeo36
    2017 augusztus 19
    12:29 de.
    Lehet, hogy Rákosi idejében nem volt adó, de a pesti nép éhezett! Egy ismerős lány ment le falura ruhás szekérrel, élelemre cserélni.

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    5:44 du.
    óriási…a szarva közt a tőgyit (arról volt szó, hogy bendeguzi mesélt a komcsik és a szocik adórendszeréről… erre én megjegyeztem, hogy adó, mint olyan nem létezett, hogy hogyan vonták el központilag és az ország a elvesztett IIVH után mennyi kártárítést volt köteles fizetni és azt hogyan hajtották be a lakosságon az nem olyan adó, mint amit manapság adónak neveznek…elnevezés kérdése) ezért is volt jegyrendszer, magyarország nem kapott Marshall segélyt, mint a többiek…de ugyanúgy le volt rombolva…a vasfüggöny létezett, mind a két oldalát őrizték…mindenféle árúból hiány volt…mindenki megpróbált úgy túlélni ahogy sikerült…és az államvezetés hozzá nem értése nemhogy javított hanem rontott a helyzeten (még jó, hogy volt neki kocsija és ruhája amit el tudott adni, nem mindenkinek volt, de ment a csencselés)…egészen a 60-as évekig nem sok javulás volt

    most óriási a nagy hatalmas Magyarország 1989 óta teljes a…na mi is? és jobban teljesít (kérdés kitől jobban)

  • rodeo36
    2017 augusztus 19
    6:27 du.
    Ezt mindenki tudja és erről is írtam.
    De máshol már említettem, hogy ezt örökölték.
    Viszont semmiből nehéz valamit kihozni, ha csak nem Isten valaki.

  • Sajnos, olyan, hogy szocializmus nem működik, ez van. A kapitalizmust meg meg kell tanulni, amihez nem értenek, még a kormány sem. Honnan tudnák? Mindegyik szoci világban nevelkedett.

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    5:44 du.
    “Lehet, hogy Rákosi idejében nem volt adó, de a pesti nép éhezett! Egy ismerős lány ment le falura ruhás szekérrel, élelemre cserélni.”
    ____________________

    Nagyszerű! Úgy látom, kezded megérteni Rákosit, hogy miért “söpörte le” a parasztok padlását, akik inkább eldugták az élelmet, semhogy beszolgáltatták volna Budapest élelmezése céljából.

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    8:18 du.

    addig, amíg a mai helyzet folytatódik sehol, sohasem fog győzni a szocializmus…és szvsz a jelenlegi helyzet megérett egy nagyon nagy méretű változásra, Madách Imre, Ady Endre, és sokan leírtak sok mindent erről…
    egyszer az emberi értelem, az intelligencia meg fogja oldani ezt a problémát…igen, és meg fogjuk tanulni hogyan kell úgy élni, hogy másokat is hagyjunk élni és ne abból legyen neked több, hogy a másiknak semmije sincs, és főleg ez ne tegyen téged boldoggá

    az, hogy ott Budapest körül miért olyan amilyen az megér egy misét, de amíg a jelenlegi politikai vezetés lesz addig jobb nem lesz…de a gánti kőbánya termékei egyre jobban fogynak és az erdők is, mert amit lebetonoznak azt már más nem tudja ellopni

  • Almási Alma
    2017 augusztus 19
    9:06 du.
    Milyen különös, többféle rendszert éltem meg otthon, de csak az éhezésre a Rákosi ideje jön be. A többi időben, miért adták le a parasztok az élelemet? Még a háború után is több élelem volt, pedig az orosz megszállók igyekeztek azon segíteni!

  • Bendeguz,

    Kicsit felreertettel valamit. Azt mondod nem jol mondom, aztan ugyanazt mondod, amit en.

    rodeo36,

    Hat igen, ez volt az egyik problemaja a szocializmusnak. Igazabol korulbelul valahol 20% korul volt a munkanelkuliek szama Magyarorszagon, de gyakorlatilag csak nehany % volt munka nelkul, akik nem voltak hajlandok dolgozni. A tobbieket bedugtak valahova semmittevesre.
    A problema ott volt, hogy a semmittevo ugyanannyit keresett mint az, aki dolgozott. Egy ido utan az aki dolgozott megkerdezte magatol, hogy: “Hat hulye vagyok en, hogy dolgozom a munkahelyen?”
    Ez persze csak az egyik apro problema volt a magyar utas szocializmussal, voltak sokkal rosszabb tenyezoi is. Most csak eszembe juttattad.

    ” a bizonyos kölcsönösdi számszerűen? tudtommal (félre lennék informálva?) az 1989 előtti kölcsönök törlesztve lettek és egy évnyinél több hátralék nem maradt…”

    Ez csak egy gyors rakereses eredmenye: “Magyarország nettó külföldi adósságállománya 1990 végén 11,8 milliárd eurót tett ki.”

    “ezt a rombolásos megjegyzésedet nem teljesen értem, mit és hogyan romboltak???”

    Ez elegge szomoru rad nezve. A Szu.-ban mintha lett volna egy “forradalom”, aztan amikor megerkeztek Magyarorszagra amit ertek leromboltak, elhordtak.

    ” és mi köze mindennek az iszlámhoz ”

    Csupan annyi, hogy ok is kizarolag a rombolashoz ertenek.

    ” és még valami, mi az a megjegyzésed, hogy “ti”, kik azok a “ti” ”

    Ha nem vetted volna meg eszre, manapsag Nyugat-Europaban es Eszak-Amerikaban roppant nagy baratsag zajlik a muzulmanok es a bolsik kozott. Csak nem azt akarod mondani, hogy nem ertesz egyet a bator vezetoiddel? Meg a vegen kiatkoznak, aztan mehetsz medvere vadaszni!

  • Parács Péter Pál

    Rodeo36

    Kérlek segíts!

    A cikkhez kapcsolódó hozzászólásomat világosabbá kellene tennem. A Te általad kifejtettek igencsak egyeznek az én ismereteimmel. Amit konkrétan, személyesen tudok azt most leírom és kérlek véleményezd, egészítsd ki.

    I./ Először is különbséget kell tenni az adózás és beszolgáltatás fogalma között illetve a “hozzáadott” értékről is beszélni kellene.

    1.)1987- től dolgoztam olyan hivatalos munkahelyen adó- és pénzügyi főrevizorként, ahol tudni illett mi is az adózás.
    *Az adózás tág fogalom. A magyarországi több száz adónemből csak a Személyi jövedelemadót és az Általános forgalmi adót emelném ki a Társadalom,- egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulék vonatkozásában, mely minden itt élő polgárt (nem csak állampolgárt)terhel.
    Ezen adóformák (és minden adó, járulék) pénzben kifejezendő %-os mértékben és jövedelem alapú. Azaz nem “beszolgáltatás”.
    Bendegúz79 álláspontja összekeveri a kocsiszínt a tejszínnel. Rákosi szisztéma inkább elkobzásnak, mint adózásnak nevezhető. Tipikus sztalini módszer, hogy amikor pl. Moszkvában nem volt mit enni, akkor pl. Ukrajna egész népét az éhinségbe keregette stb. a szovjet főváros érdekében.

    2.) Igaz azonban, hogy Magyarországon a rendszerváltás előtt is volt adórendszer. Ez az illetékhivatalon belül, adómegállapító csoportként működött a kisiparosok adóztatására (de ez sem beszolgáltatásra!!). Ez nem a Bendeguz (kapitalizmus csírája) felvetéséből adódóan, hanem abból következett nyilvánvalóan, hogy a kisiparos önálló vállalkozóként kereste kenyerét és nem munkavállaló volt, aki munkabért és nem ellenértéket kapott.

    3.) 1987. júliusában alakultak meg az Adófelügyelőségek és ezek vették át a kisiparosok bevallásainak feldolgozását és jogszabály szerint a bevallott jövedelemre vetették ki az adót.

    4.) A rendszerváltáshoz kapcsolódóan az addigi munkabérek un. bruttósításra kerültek. Ez azt jelentette, hogy az így bruttósított jövedelemből a levont személyi jövedelemadó után ugyanazt a munkabért kaptam meg, mint addig.De ha még volt máshonnan is jövedelmem, akkor ezt össze kellet vonni és az adót pluszba megfizetni. (jövedelemsávos adókulcsok szerint. -jelenleg csak egy sávos 16%-)

    5.) Visszatérve a kényszer beszolgáltatásra! Igen nagy kérdésem, mert csak hallottam össze-vissza mindent. A parasztoknak már vetőmagjuk sem volt, mivel még pénzük sem, hiszen a “jó seprű” jól sepert. Kérdésem, hogy honnan és kiktől szereztek vetőmagot és minek fejében, hogy egyáltalán termelni tudjanak és ne keljen félni Matyi bácsi kötelező kvótájától és valami ügyeskedéssel még enni is tudjon a család?

    6.) Nem akarom különvenni hozzászólásomat, de szorosan kapcsolódik:

    -Tisztelt Bendeguz79

    Ki tudnánk-e számolni, hogy mondjuk egy 200.000,-Ft-os bruttó munkabér után mennyit kell levonni és mire a munkáltatónak és a munkáltató pluszban még mennyit fizet a dolgozó után. Ezt csak azért kérdezem, mert össze lehetne így hasonlítani a Rákosi “padlássöprését” a mai magyar pénztárcánkkal és az abban maradt fizető eszközből mit tudunk venni.
    PPP

  • Figyelő
    2017 augusztus 19
    10:27 du.
    rákosi pajtás nem volt egy észlény…a virsli akkor is jó volt a mustárral és friss kenyérrel május elsején a felvonulási téren, mert utána mentünk a Vidám Park ba és egész nap ingyen volt és nagyon élveztem a felnőttek kőbányai világost is kaptak korsóban mi csak bambit mert a coca cola még nem érkezett meg (eltévedett?)

    és éltünk sokat hallgattuk a SZER t benne a Bálint gazdát aki megoldotta a magyar mezőgazdaság összes problémáját 1000 évre visszamenőleg és 1000 évre előre ma is arról kódultok és még akkor ott is van a Bálint aki…ugye CIA ügynök

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    2:18 de.
    ez -enyhén szólva is személyeskedés, téged többre tartottalak, tévedtem?

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 20
    4:43 de.
    1987 az nem mérvadó egyébként is én akkor már messze voltam a magyar határtól

    amit javaslok neked is és másoknak is összevetni 1957 és 1968 valamint 1975 helyzetet az 1982-83 még belefér de akkor már volt a hogyishíjják a zorbánféle útonállók a kis mellenállók akik önmaguk meggzdagodására voltak a mozgalom élharcosai és utána már a belpolitika megoszlott (ahelyett, hogy összezárt volna és kibaszta volna ezeket a szarháziakat) és a Németh Miklós csinált egy sor baromságot meggyalázva aszt, hogy Kádár bízott benne

    kívűlről érkezett a forradalom mert le kellett rombolni az akkor már majdnem életképes keleti blokkot

    brühüyyy
    kkk
    patyom kinn

  • PPP nemely soraira;

    Ahol allitotta hogy a kenyer 350 Ft-ba kerul. S az dragabb mint volt a Rakosi elvtarsa idejen a 3 Forint 60 fillernel.

    Hat ha az ma tull drga itt a lehetosege es billiomossa valjon.

    Kezdeni kell egy sutodejet, keszitsen jo kenyeret es adja el alacsonyabb aron.
    Ha azt teszi mindenki a PPP kerenyeret fogja majd valasztani es vasarolni.
    Az orszag kicsi, s a napi szallitasa a PPP kenyernek igen leheto minden helyekre.
    9 millio magyar m,ajd az olcsobb “PPP kenyeret” fogja vasarolni. Billiomos lehet majd hamar, s mi jot tessz majd minden magyar erdekeben.

    Az az igazi KAPITALIANUS, az az SZABAD VERSENYGES.
    Kezdeni kell hetfon, holnap reggel. Sok sikereket !

  • FIGYELO irta hogy Budapaestre utazott az 56-os forraadalom 50-ik evfordulojat unnepelni ottan.
    S adot beszamolokat arrol.
    De voltak akik azt nem ismertek el, s Figyelot mint valotlansag allitasaval vadoltak.

    Hat nincsen semmi problema azon. Az adatok elerhetok egy kattintassal, sot minden adat eredetet is adja,a Refferenciai altt, azert szukseges a WIKIPEDIA megbizhato electromos konyvtar.

    A browserjaba irja be a ;
    “Zavargasok az 1956-os Forradalom 50. Evfordulojan”,
    es kattintsa a SEARCH gombolt.
    A WIKIPEDIA teljes adatait olvashatja mind a tortenteket
    a Kossuth teren,
    a Bazilikaban.
    a Deak teren,
    az Asttoria elott,
    a Blaha Lujjza teren,
    a Kalvin teren,
    a Ferenciek teren,
    a mas varosokban tortenteket mint Szombathely, Esztergom
    a kivizsgalasok adatait az ENSz, a TASZ, az AMNESTY International altal.
    Olvashatja hogy mi volt a rendorseg VIPERA fegyvere,
    hogy mik voltak a kovetkezmenyek, a buntetesek, ugy a rendorseg, mint tuntetok-esten. Lathatja az a T-34-est is, s hogy mit tortent a tank vezetojevel. stb.stb.
    Adja a karteriteseket, a bunteteseket, s minden tortentek adatait.
    Tehat nincsen szukseg a BS-re.

    Az minden vitat megszuntet. Habar a kivizsgalasok adtait elosszor 80 evre zarva tartotta a rendszer, de a Fidesz nyilvanossgara hozta. OLVASSAK !!!

  • Mind akiknek ketelkedeseik leteznek mma ,hogy mi volt a helyzet II.V.H. utan;

    1944 nyaran, Debrecenben alakult egy “Ideiglenes Nemzeti Kormany”.
    Pesten a harcok december,jan,Februarban zajlottak.
    A nemetek igazi ellenallast tettek, mert az utolso csatahely lett BP a nemet teruletek elott.

    A harcok alatt az elelmiszer beszerzese lehetetlen volt.
    Nem volt szallitas, nem lehetet az uzletek nyitva tartani, sot alig lehetet az utcakra kimenni a harcok alatt.
    De aharcok vegevel jottek csre-kereskedok videkrol hozva elelmiszert mind amire azoknak volt szukseguk.
    Volt sok Pesti is aki ment videkre elelmiszerket felvasarolni. Igazi es teljes cserelereskedelem voltm de elelmiszereket lehetett kapni amodon.

    Volt 46-ban szabad valaszztas. Az utolso szabaf valasztas.
    Emlekszem ahol en eltem, jott Gyongyosi Janos kepviselo es beszedet tartott. De a helyi elvtarsak, berugatak orosz katonakat akiket kuldtek azt szetbomlasztani,ill. a val;asztaso komanyt megakadalyozni.

    Azon a valasztasok a Kisgazda Part volt a teljes nyertes.
    Rakosi MKP-je 11% kapott. Habar tobbfele az oroszzokat hasznaltak zavarni a valasztasokat.

    Azt Marshal Malinowsky nem fogadta el, s rendelt tovabbi valasztasokat. Sot volt tobb kovetkezo valasztas is.

    Rakosi buszken irta kesonn hgoy ok “szeleteltek a helyzet meghoditasat mint a szalami szleteleset.

    Az MKP es a Szoc-dem. egyesultek. De Szakatits Arpad eltunt azzal. Majd tovabbi partok is egymasutan megszuntek. Politikusok akik nem menekultek nyugatra ,keletre lettek szallitva, vagy egyszeruen eltuntek.

    Minden toke, termeloeszkoz allamositva. Agrar folde, gyarak, bankok, iskolak, intezmenyek meg a legkisseb iparos muhelyei is allamositva.
    Mint TALALOM adja baojaban, az apukaja kocsmaja is. S csak ottan az allamnak dolgozo kocssmarossa lett.
    Hasonloan borbelyok, s mindenki az allam alla lett vetve.

    A penzt semmive tette a rendszer, az INFLACIOVAl. tehat akinek talan lett volna megsporolt penze azt ertektelenne tette a rendszer.
    A penznek csak szinet valtoztattak. Naponta nagyobb es nagyobb osszegu penzek jeletek meg.
    Szamok a penzrol eltunte. Nem volt eleg nagy azt rairni.
    Csupan betukkel jelezve ossz. erteke.

    A leg nagyobb banjegy a 10 mill.B pengo volt.
    Az 19 miiliardszor Billio pengo. (A 10 utan 26 nulla).
    Egy talicsaka penzzel kelett meni a pekhez kenyeret, de mire odart, az csak egy szelet kenyerre volt eleg.

    Ugy tettek Rakosiek mindenkit foldonfutaovva.
    S nem volt tobbe JOVEDELEM ADO mert NEM volt tobbe jovedelem.
    De mivel a foldmuvesek gurcoltek etetni lehalabb magukat, a rendszer a Sztalinista “beszolgaltatasokat” alkalmazta. Kenyszerrel szedtek el a termelt elelmiszerket a termelotol.
    Minden holf, vekas fold utan megszabott gabonat, buzat, kukoricat,stb. es elo marhat, elo szarnyast, yojast, stb. voltak kenyszeritve atadni az allmnak.
    Akiknek volt arany-tomes a fogaikban azt kivettek, s feketen voltak kenyszerulve mind a beszolgatatas kovetelnyeit vasarolni. De azzal mindennek hamar vege lett. remeltek foldjeiket megm,enteni de az sem ment.
    Mart az allam mindent elkobzott. sa Kollektivet, ill. a szovetkezetekbe kenyszeritette a folmuvseket.Mint Sztalin az 1930-as evekben. Akkor halt ehen 9 millio Ukran, s sok ororsz paraszt.

    Ugy ertek el az elvtarsak a teljes uralmukat. A TOTALIARIANIZMUST.

    Jovedelem ado tobbe enm letezett, mert jovedelem sem letezett. Persze a “beszolgaltatas” lenyegeben is ado volt.
    Amint a rendszer melyebre sulyedt gazdasagilag annal eroszakosabb lett. S a dolgozok helyzete gyatrabb.

    Rakozi megadoztatta a gyermekteleneket. Azt nevezztea nep a BIKA-PENZnek. Mivel keptelenseg volt gyermekeket eltartani a fizeteseken, az allam fizetet GYERMEK-POTLASt. S az elv volt hogy a gyermektelenek elonyokben elnek, hat adoztatni kell oket.
    1953-ban Nagy Imre rovid sikere alatt a Bika-penzt es a beszolgaltatast eltorolte. De azert a partjaval bajba kerult.
    S mivel a kozgazdasag sulyetd, az evi BEKE-KOTVENY vasarlast eroszakoltak a dolgozokra.
    A Tarsadalom Biztositasi ado volt az egyedulli. Levontak 10%-ot mindenki fizetesebol, s a munka-ado ,az allam, allitolag fizetet 43%-ot, ami az oregsegi, betegsegi segleyek koltsegeit volt allitolag fedezni. 53% ossz.

    FIGYELO adott ismertetest hogy mi tortent aki nem volt hajlando majdnem nulla fizetesenek egyreszet vissza adni az allamnak Beke Kotveny vasarlasaval.
    Igen a kenyer olcso volt, de az ara a termelesi koltsegek altti volt, s az allam mind azt helyetesiteni kenyszerult. S 1952-ben a jegyrendszer ismet vissza jott a hianyok miatt. Hasonloan ma minden “szocialista” orszagokban oriasi hianyok leteznek. s jegyrendszerek.

    Ugy fedezte az allam a kenyszeritet nehez-ipari befekteteseket, mint Dunapntele-t, stb.

    Aki azt az eletmodot kivanja, ma Venzuela, Cuba, eszak Korea nyilt ajtokkal-al szamukra.

    A Kanadban elo Porto-Rikoi elvtarasnonek igertem egy iranyu repullo-jegeyt barmelyik nevezett szocialista paradicsomba. Csupan a Visumat kerem cserebe. Ne jojjon vissza !
    Varom az utazasara kijelolt idot. Adios Commerade.
    Socialismo y morro ! Put up or shut up !

  • MIKLOS soraira;

    Minden kormany, amely hitel-kepes, az kolcsonokat vessz fel a napi szamlaikat fizetni.
    Az do-beszdeseik nem azzal parhuzamosak.
    Tehat szukseguk van a kolcsonzott penzre, kulonosen amikor tobbet koltenek mind az ado-bevetelik.

    Azert a bankarok uraljak a modern vilagot. s a bankoarok mind egy clubhoz tartoznak. Az INF, a Feds, a JCB, az UCB, stb. A vilag bankarjai egyesultek !!!
    S a penz ara a kamat, amiert semmit nem szukseges cselekdni, csak ugyesnek es ravasznak lenni, jon a jovedelem. Minel tobb az emberiseg, s minel tobbet koltenek a kormanyok, annal tobb penzre van szukseg.
    Annal tobbet kolcsonoznek es a bankok jovedelmeznek.
    S a szocialis eszmeju kormanyok rem nagyok, koltsegesek, es rengeteget pocsekolnak.

    Az a valasz, s az a valosag. Fogd meg penztarcadat igen erossen ket kezzel, mert az allam ugy is elveszi !

  • rodeo36,

    “ez -enyhén szólva is személyeskedés, téged többre tartottalak, tévedtem?”

    Nme tudom mi a szemelyeskedes a fentiekben, de ha az is lenne nem kell csodalkoznod, hiszen te majdnem kizarolag csak szemelyeskedsz, vagy magas lorol probalsz meg beszelni.

    “kívűlről érkezett a forradalom mert le kellett rombolni az akkor már majdnem életképes keleti blokkot”

    Hogy kivulrol erkezett, az minden bizonnyal igaz, akarcsak a komejnizmus is annak idejen.
    De hogy akarcsak “majdnem” is eletkepes lett volna az az eletkeptelen rendszer, azt olyanoknak kene megprobalni bemagyarazni, akik nem eltek benne.

    A szocializmus eleve eletkeptelen, csak addig mukodik, amig van mit elhasznalni, es/vagy amig adnak a “gonosz” kapitalistak kolcsonoket es kegyelemadomanyokat.

    Viszont nem kell szegyenkeznetek, vegulis Lenint es Trockijt azert eresztettek a hatalomba kulfoldrol, hogy teljesen ki tudjak fosztani Oroszorszagot – gondolvan, hogy a ket kommunista “langelme” komplett hulye mindenhez. (Volt is benne valami.) Ugyan Sztalin megprobalt az urak levesebe kopni, de vegul ot is megszivattak a nyugati urak.
    Tehat mar eleve halottkent szuletett a baba. A ti hibatok csak annyi, hogy nem voltatok hajlandok eltemetni a halottat.

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79

    Szerintem nem csak írni kellene megtanulnod, hanem olvasni és számolni. Ha esetleg nincs ékezetes klaviatúrád, akkor legalább a mondatokat szerkeszd meg.

    Egyébként azt magyarázd meg, hogyan beszélhettem Rákosi kenyérről, amikor 1982, évi munkabéremről beszéltem.
    Neked nagyon tetszik ez a Matyi. Meg még az írásod is olyan oroszos. Azok írnak ékezet nélkül és amikor a magyar szavakat próbálgatják kiejteni, akkor kísértetiesen hasonlít a te írásodból kiejthetővel, de még a mondatok felépítése is passzol.
    PPP

  • Parács Péter Pál

    Rodeo36

    Én 1964-ben születtem. Kb.1978-tól tudok konkrétan visszaemlékezni, Azok viszont konkrétak. Előző évek, évtizedek eseményeit csak történelemből és régi veteránok elmondásaiból ismerem.
    Amit Német Miklósról mondtál, nagyon nehéz megfejteni. Viszont Magyarország tekintetében igen csak igazad van. Valami, valakik hatására egyszerre csak rendszerváltás történt semmi komolyabb balhé nélkül. Ám lehet ott van a kutya elásva, hogy a rendszerváltás előtt már működtek az un. vállalati GMK-k. Ez azt jelentette, hogy munkaidő után kvázi nyugati módszer szerint dolgozhattál. Én is csináltam ezt és havi 20 órás VGM-k fizetésem több volt mint a rendes havi 168 órás munkabérem. Persze, hogy senki nem ódzkodott a rendszerváltás miatt, sőt… Évek multán jött be a cumi és mindenki vállalkozó akart lenni a sok pénz reményében, de sorra be is csődöltek az adózás miatt. Szóval nagy húzás volt és mostanság szinte egyetlen gyár sincs magyar tulajdonban, nemhogy államiban. Tizenkilenc cukorgyár működött és adott munkát, de mára azt hiszem csak egy üzemel és importáljuk a cukrot.
    Jól mondod. Ami nagy keservesen fel- és újá lett építve az elveszett.
    Az is érdekes, hogy szinte egy időben a SZU is szétesett, náluk Gorbacsov vezetésével.

    Mindezeket szerintem a jövő nemzedéke tudja majd átlátni.

    PPP

  • PPP soraira;
    Holly Smoke, maga egy igazan fiatal srac.
    Nekem duplan kell gondolni vissza a multra oly messze vissza jutni.
    Maganak tanulni, es olvasni szukseges a mult tortenelmet. DE kit ? Kitol letezheto a teljes valosag adatai ertelmezhetokeppem?

    Ha adatokat ohajt egyenileg javaslom a WIKIPEDIA-t ami letezik magyarnyelven.

    A valosag PPP, hogy valojaban NEM volt ottan “RENDSZER VALTAS” ! Csupan NEV-valtoztatasok es szin valtoztatasok.

    Hogy lenyegeben mi tortent az volt hogy a nagy Szoviet Unio megszunt. S nem volt tovabba FELELEM. A tankok nem romboltak tobbe. Meg szunt a kegyetlensege, a kinzasok, az embereknem NEM kellett tovabba rettedni es felni.

    Gorbacsov belatta hogy a rendszeruket javitani, ujjitani volt szukseg. De az ujjitast a rendszert nem birta ki.
    Ugy mint egy ocska osszeduulben allo falat ha probal javitani ,az majd csak osszedulhet. Pont az tortent.

    Sajnos az elvtarsak uraltak mindeent.Minden az uralmaik alatt letezett, s konnyen es gyorsan mindent eladtak. Ami valojaban rablas volt. De senki nem is gondolta hogy az valoban rablas lett volna, nert ok voltak a mindehatok.

    S mint FIGYELO emlekeztette elobbiekben az olvasokat, hogy MIND a vezetok, barmi part-neveeket is ismetelnek, csupan az elvtarsak volt megbukott rendszereben tanultak es eltek.
    A demokracia csak egy propaganda szova lett. Jelentese teljesen ismeretlen.
    Barmikor itten emlitem is hogy a nep on-kormanyzsa a sajat hatarozataik altal hogyan mukodik, csak a ragalmakat kapom.
    Senki nem hajlando, sot meg nem is probalna megerteni. Mint en nem ertenem ha maga Gorogul valaszolna.

    De a valaosag hogy demokracia NEM fog letezni ottan amig a tomegek sokasagai nem gyakorljak azt. Azt varni a politikusoktol az az igazi marhasag.
    Azok azt nem tennek meg ha tudnak is, csak ha a tuzhoz tarja a nep a labukat.

    Nagyon szukseges tanulni, ertelemezni hogy a szabad-kozgazdasag-versenyzese hogyan mukodik.
    Azt csak remelni az butasag ismet.Azt senki mas nem teszi magaert. Maganak szukseges minden egyennek azt teljes kepessegevel allandoan gyakorolni.
    Senki mas azt NEM fogja tenni maganak. Az mindenki erdeke es emberi kotelessege.

    Sajnos sokan ottan mindent a kezukbe es szajjukba varjak repulni. Az bita elkepzeles, az soha nem fog tortenni.

    Kepesseg, szorgalom termeles, takarekossag es figyelmes befektetesek jelenthetik mindenki boldogabb jovojet.

    S NE FELEJTSE, ami jo az egyennek, az jo az egesz nemzetnek is. A maga gyarapodasa ,a nemzet gyarapodasa is. De az szegyenitve volt az elvtasak idejen.
    Csupan a gondolkodas valtoztatsa fogja a tetteket valtoztatni. Ami nem fog tettek nelkul tortenni !!!

  • PPP soraira;

    Rendben, kritizalst nem veszek rossz neven.
    De maga irt a 3 Forint es 60 filleres kenyerrol.
    Hat az mikor volt ?

    Az ekezetek a magyar betuk folott.

    Latom maga nem olvas sok hozzaszollasokat, vagy emlekezetevel van problemaja.
    Mert mar irtam jo nehanyszor, a magahoz hasonlo kritazaloknak mindeg emlekeztetve mindenkit (remelm ez alaklommal majd emlekezetebn marad).

    Fokent az hogy a magyar feladta sajat nyelvet es irasmodjat a Vajk vezer hatrozata altal tobb mint ezer-eve.
    De sem a Latinban, amit atvettek, sem az elso magyar irasokban a pontok es vesszok NEM leteztek.

    Javasoltam, s most is javaslom maganak az elso magyar irott adatot, a HALOTTI BESZEDET ( 1196-bol).
    Lathato a Szechenyi konyvtarban.
    Sot a WIKIPEIAN is talalhato. Sot kattinthato teljes halo mereten, ahol tisztan lathatja hogy NEM volt semmi PONT sem VESSZOK a betuk (maganhangzok felett).

    Azt a amgyar csak az Eszaki Szlavoktol vette at, a Legyel Jagiello (Tutonik) kiroalyok idejen.

    Na ha maga Lengyel vagy Szlovak hat hasznalja, engem NEM zavar az, mert semmi olvasasi problemat NEM jelent.
    Mint a mondas: amig tud olvasni.

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 20
    2:59 du.

    nagyon sok dolgot el lehet mondani a különféle szocialista(kommunista?) rendszerekről …magam részéről azzal látom bizonyítottnak az állításomat, mely szerint lehetséges és kívánatos egy olyan rendszer ami a kapitalizmustól (főleg annak imperialista változatától) különbözik ami az utóbbi 28 évben (és azt hiszem mondhatok 32 is) Magyarországon zajlik de vegyük ebbe bele az egész KGST volt tagjait…ez az idő elegendő kellett volna legyen arra, hogy ezek az országok felzárkózzanak és bejussanak akár az élbolyba is de még a sajátos északkelet európai kis államok viszonylagos sikeressége sem hozta létre ezt…azaz az okot kívűl kell keresni és a 80-as évek végén lavina szerűen létrejött változások sem kizárólag belső erők által lettek mozgatva mai napig és az azóta eltelt időben létre is jött egy másik front a Maghreb és a Levante egészen Afrika szarváig…mert európában nem lehetett háborút kirobbantani békésen lett (átalakítva???) megváltoztatva és számszerű eredmények nem mutathatók fel stagnálás és csökkenés mutatkozik

    az a maszlag, hogy demokratikus választások az sehol sem létezik…de pofátlanúl annak nevezik lásd a legutóbbi usa csinnbummcirkuszt de francia, angol, és a német sem más

    a németeket kivéve mindegyik az imperialista múltjából táplálkozik azaz végtelen tartalékokkal és ezt növelik az újabbkori háborúkkal ugyanakkor másokkal fizettetik ki és azok most csodálkoznak, mint Rozi a moziban, hogy mit össze vissza igértek és most ez lett belőle

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    11:27 de.
    köszönöm, hogy válaszoltál és milyen hosszan…, állítod, hogy a szocialista országokban kizárólag hülye és gonosz emberek kerültek hatalomra (mint egy társadalmi törvény?)azaz a rendszer is hülye meg a vezetői is hülyék tehát élteképtelen!

    ugyanakkor a kapitalizmus meg a zsenik kasznija… és hatalmas sikerek övezik mert az “a törvény”

    nagyon érdekes

    emlékeztetnélek arra a marketing jelszóra amit még a római birodalomban hoztak létre és mai napig műxik:

    carthaginem esse delendam

    remélem érthető?

  • rodeo36,

    “” … ugyanakkor a kapitalizmus meg a zsenik kasznija… és hatalmas sikerek övezik mert az “a törvény” “”

    Nem hinnem, hogy irtam ilyet. De az biztos, hogy elet es fejlodeskepesebb, mint a szocializmus.

    Sajnos eddig nem talaltuk meg fel a tokeletes tarsadalmat. Amig nem jon valaki elo egy jobb otlettel, inkabb emogott allok, minden hibaja dacara.
    Foleg, hogy nem is annyira a kapitalizmussal, mint inkabb a demokracia elerodalasaval van baj, amiben derekasan kiveszik a reszuket a szuper-gazdagok es a demokracia szegenyebb ellensegei egyarant.

  • Parács Péter Pál
    2017 augusztus 20
    2:59 du.

    mert ugye demokráciának kell lenni, mert (az a jó???) ugyanúgy mint ez a link

    ez meg az igazmondás csimborasszójához egy tréfa, de szvsz nagyon telibe talált

    https://dionisopunk.files.wordpress.com/2016/05/first-man-on-the-moon.gif

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    11:27 de.

    ugye volt egy tecser látogatás Budapesten…Kádár nem kívánta közelről látni Régen kartársat (volt nekünk otthon bohócunk elég és sokkal jobbak)
    Kádár meghal
    és akkor …miről is beszélhettek az ezen a képen lévő izék?
    https://scontent.fbud4-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/11855844_1190835470949696_5075553610580426213_n.jpg?oh=64c56adbcd68df134ae64d011cf1e7f7&oe=5A350415

    carthaginem esse delendam

    +++ és akkor a kapitalizmus máris jó…csak mai napig valahogy ez nem jött össze 32 év alatt… a kapitalizmus nem lehet ennyire hülye?

  • Kalocsai Miklós

    Parács Péter Pál
    2017 augusztus 20
    2:26 du.

    “Szerintem nem csak írni kellene megtanulnod, hanem olvasni és számolni” Írod Bendeguznak.

    Szerintem írni is meg kellene tanulnia, mert kész rejtvény amiket ide karmol. De meg kellene tanulnia alapvető magyar fogalmakat és azok értelmét is. A gondolatvilága be van zárva egy skatulyába, onnan képtelen kitörni, azon keresztül értelmez mindent. Ezt jól példázza a magyar ékezetekkel kapcsolatos véleménye, melyből kiderül ,hogy halvány sejtelme sincs a nyelv fejlődéséről, arról, hogy a Halotti beszéd idejében használt nyelvünkkel ma nem sokra mennénk. Képtelen felfogni, hogy az ékezetek gazdagítják, egyértelműsítik a nyelvet. Például megörülni, vagy megőrülni nagyon nem mindegy.

  • rodeo36
    2017 augusztus 20
    5:53 du.

    Európában a centrum és periféria országok már az ipari forradalom idején elkülönültek.

    Angliában hatalmas tőkebeáramlás történt, ti. kifosztották a gyarmatokat, ahogy te is írod. Ez ott olyan módon beindította a modern gazdaságot, amire esélye sem volt a gyarmat nélküli országoknak. Kelet-Európában az ÁLLAM indította be a kapitalizmust, vagy senki más. Az ÁLLAM adott garanciát a hitelekre, amikből a vasútvonalak és hidak épültek.

    Itt soha nem volt olyan nagytőkés réteg, amelyik a maga erejéből rabolta volna össze a milliókat. Még Németországban is az állam segítette a gyáripart, amelyik egyébként hamarosan lehagyta az angolokat, és az USA-val versenyzett egyes iparágakban.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 20
    4:13 du.

    “NEM volt ottan “RENDSZER VALTAS” ! Csupan NEV-valtoztatasok es szin valtoztatasok.”

    Kelet-Európa nem Észak-Amerika, ezt már megtanulhatnád legalább földrajzból! Már az államkapitalizmus (szocializmus) előtt is államkapitalizmus volt nálunk!

    Mit gondolsz, a Horthy-korban pl. Weiss Manfréd a saját két kis kezével kaparta össze a gyárépítésre valót? Inkább úgy, hogy hatalmas állami megrendeléseket kapott az 1. vháború alatt az államtól! A munkásai fegyvert gyártottak, abból gazdagodott meg.

    Magyarországon nincs őslakosság, akit korlátlanul ki lehet rabolni. 1990-ben a rendszerváltáskor egyet lehetett szabadon rabolni: az állami tulajdont. Természetes, hogy a kommunista elvtársak közelebb voltak a tűzhöz, jókor voltak jó helyen.
    De a legnagyobb baj az, hogy MINDENKI GYORSAN AKART meggazdagodni! Nem csak az elvtársak, hanem a neoliberális üzletemberek is!

    Volt itt szóban a Terror háza igazgatója, aki Orbánnak a házi történésze. Annak a férje SZDSZ-es volt a rendszerváltáskor, és híres ingatlanmágnás. Abból gazdagodtak meg sokan, hogy Pesten a belvárosban megvették 200 ezer forintért a hatalmas lakásokat. Egy olyan lakás mai áron érhet akár 200 milliót is.

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Ismetelem allitasomat; NEM VOLYT RENDSZER VALTOZTATAS ottan.

    Csupan nev es felszintiek valtoztatasa. A NEPkoztrasasag csak koztarsasag lett. A sarlo-kalapacs helyet e regi cimer, stb.

    Ha lett volna rendszer valtoztatas, hogy a fenebe van minden ugyan azon modon mukodve, ill. kudarcokkal kuzdve.
    Miert NEM valtoztatta azt a “rendszeruk- allitolagos valtoztatasai”???

    HA a rendszer valtoztatva lett volna, hat akkor ma maga mirol panaszkodna ?

    Mint FIGYELO irta elobbiekben, teljesen valo es igaz.
    A mai vezetok mind a volt bukott rendszer tanitvanyai, ugyan azt teszik amit tanultak es gyakoroltak.

    Maga, s masok szeretnek irni, de nem ertelmezik soraik valodi ertelmeit.

    Igen nehanyak ugyesebbek es eszesebbek voltak mint a bolsevik rendszer tanitvanyai es a lehetoseg azoknak megnyilt. A voros rendszer elpusztitotta az egyenek erkolcseit, annelkul cselekedtek nehanyan akik kepesek es lehetosegeiket lattak, s sikereskedtek. A tobbi meg csak irigykedik.
    S miert? Mert fogalmuk nincsen a voros tanak utan hogyan elni a szabad lehetoseggel. Azt csupa ma a sajat gazembersegeik sokereikre hasznaljak.

    Az am a volt szocializmusuk igazi eredmenye !!!

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 20
    4:13 du.

    “tanulni, ertelemezni hogy a szabad-kozgazdasag-versenyzese hogyan mukodik.”
    Szerintem a magyar lakosság gyorsan megtanulta, hogy a szabad rablás hogyan működik!

    Itt van, mai hír, hogy a Mercedes-szel gázoló szabad lábon védekezhet. Elég ránézni a fényképre, már látszik, hogy nem a két szép szeméért engedték haza a bíróságról a gázolót.

    http://index.hu/belfold/2017/08/21/szabadon_tavozhatott_a_dozsa_gyorgy_uti_gazolas_gyanusitottja/

    Én még gyerek voltam, de emlékszem, hogy a kilencvenes években sok üzletember meggazdagodott pl. az olajüzletből. Nagy biznisz volt az “olajszőkítés”. Volt, akinek sikerült, de volt olyan vállalkozó, hogy az erdőben elásva találták meg a testét …

    Emlékezzünk a híres regényekből, hogy a kapitalizmus kezdetén inkább farkastörvények uralkodnak az üzleti világban, nem piacgazdaság meg szabad verseny.
    “Az erősebb mindent visz”, ez a törvény! Az USA-ban nem ez volt az alkoholtilalom idején?

  • FOLYTATAS HAZAI LAMPAhoz;

    A KGB 1988-ban tisztan latta a rendszeruk osszeomlasat, s a szoviet vagyont mind a vezetioik egyeni tulajdonaba helyeztek.(Igen a KGB intezkedese voilt)
    Pl. Csernomirdin lett az ossz-olaj es energia tulajdonossa.
    S a voros-zaszlo lehuzasa utan a Kremln folott azt rogton nyugati cegeklnek arusitotta. hasonloan mindent.
    Az maguknal kesobb tortent, de tortent.

    HA rendszer-valtozas tortent volna MIERT ENGEDTEK AZT ???
    Van valassza ? Persze hogy nincsen. Mert a rendszer ment ugyan ugy gazember modra mint elobb.

    Elvtarsaik eladtak mindent bagoert nyugati bankoknak, s a penzbol ma a Rivieran duskodnak vagyonaikban.
    Az NEM rendszer valtozas volt, csak “orszaguti rablas”.
    (Olvasta Aczel bevallasat? “a lopott-javakbol” jutalekozzak az itteni blogolokat.)

    Ha lett volna rendszer-valtozas, miert NEM elnek az ujj-rendszer lehetosegeivel??
    Mert az nincsen, soha nem jott !!!
    Sot nem is hajlandok valtoztatni meg maig sem.

    Itt, ez alap, a KMH. Mi a celjuk???
    Ezekkel a propagandakkal mindent a regi modon intezni, ugyan azokat a hatalomra vissza hozni akik mind az elobbieket okoztak.

    Maguknak egy igazi UJJ-SEPRURE VAN szukseguk, elsoporni mind a mult gazembersegeit.
    Egy ujkezdet, egy jobb es erteelmesebb elet a jovore, nem vissza a multba !!!

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Gyakran csodalkozom, hogy maga honna szedte azokat az elkepzeleseket.

    Minden termeles befekteteseket kovetel azt kezdeni.
    A toke a befektetesekre ha nem letezik, azt a bankokbol kolcsonok aran leheto, vagy talalni sok befektetesek lehetoseegeit kereso egyeneket, az a TOZSDE. Ahol az u.n. venture-capitalists, akik valojaban kis-oreg-nenikek az oregkorukra megtakaritot fillerjeiket befektetik.

    Az iparosodas kezdeten,Angliaban az alaptokek, a bankok a vilag kereskedelemmel kezdve. Hajos nepek mind a vilagot jarva kereskedtek es abbol jovedelmezkedtek.
    Mi a volt a “SO-UT” ? Mi volt a “SELYEM UT” ? Mi volt a tengeri “FUSZER-VONAL”? Az mind jovedelmet hozott !

    A jovedelmet csak a magyar tette a szalmazsakjaba. Masok azt mindeg befektettek.
    Nemetorszagban a Bismark megnyitotta az utat a zsidosagnak es az ipari-fejlodesre.
    Magyarorszagon az Andrasi grof politikaja nyitotta az ajtot az ipari befekteteseknek, nemetorszagi zsidok es mas ipari orszagokbol.
    A regi feudalizmus az csak a tarlo es szanto volt. Az “toke” de csupan hitelszerzesere alkalmazhato, maskent NEM befektetheto.

    Probaljon a valo kereskedelmi es gazdasagi alapokon eszmelkedni ha azokrol ohajt irni.
    Kerem NE keverje a Leninista dogmakkal ossze !!!

  • A magyar irasmodjarol vitazoknak.

    A valosag, s azt szeretnem barki is ellenbizonyitani, hogy az eredeti magyar irasmod az “ek-iras” volt.
    Az teljesen a nyelv ki-ejteseihez volt kifejlesztve.
    De Vajk vezer azt eladta semmiert.
    S nepet kenyszeritette a Romai Latin irasmodot elfogadni.

    Van ellenbizonyitek eddig ?

    A Latinban NEM letezok a pontok es vesszok a maganhangzok folott?
    Letezik ellenbizonyitek annak ?

    S a magyarban sem volt semmi pontok sem vesszok az eredetoben ! Ellenbizonyitek ?
    Igen a HALOTTI BESZED az ma is a letezo bizponyitek arra ! Ellenbizonyitek ?

    Kalocsai nem venne erteket annak ma, persze mert Kalocsai meg el ma . Ellenbizonyitek ?

    Csupan az eszaki szlav 9Szlovak es Lengyel)nyelvekben letezo a vesszok a betuk folott, AZT csupan a magyar atvette a Lengyel (Jagielo-tutonik) kiralyok uralkodasa idejen. Mint az orosz is erolkedett az orosz nyelv es mas szokasok elfogadasait.

    Csupan mert maguknak soha semmi fogalmuk nem letezett arrol az NEM ellenbizonyiteka a valosagnak.

    De kerdezem hogyan olvasna pl. a Hebert ? Ahol nem volt es nincsen maganhangzok irva. Csupan a Massoretts, akik Biblia irnokok voltak es bevezettek a maganhangzo pontokat, hogy a bibliai szoveget ne valtoztassak.
    Sot sok mas nyelevekben is hasonloa csupan a massalhangzok irasa. Hogy lenne kepes olvasni azokat?
    Meg kellene tanulni olvasnia\. Ugy !!! Hm ???

  • “Carthago delandam esset” was Cipio szavai, ha tanult volna Latint.

    De kerem hatarozzon, mert varom donteset a repulo jegyet elojegyeztetni, mint mar irtam, csupan egy-vonalu jegy, Eszak Korea, Cuba vagy Venezuella-ba.
    Persze Visumat kerem, az a kikotesem mert nem ohajttatos visszaterese.
    Talan Eszak Korea jo lenne maganak, ottan nincsen internet.

    Adios !!!

  • MIKLOS soraira;

    Dehogy nincsen.
    Javaslo Olvassa Mozes sorait, a Toraht !

    Csak meg az utodok sem hajlandok az szerint elni.

    Tehat maga mit ohajtana ha nem hajlando figyelembe venni, sem kovetni semmit ?

    Ha a gazembersegek az ohajat, azt elvezni-e kell !

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    9:28 de.

    “Aczel bevallasat? “a lopott-javakbol” jutalekozzak az itteni blogolokat.)”
    Jaj, hagyjuk már az Aczél elvtársat, jó nagy komcsi volt, meghalt már vagy 30 éve! Azokat az elvtársakat érdemes megnézni, akik átöltözködtek, és belőlük lettek a legnagyobb kapitalista vállalkozók! Jellemzően nem az Aczél korosztálya, hanem a fiatalok. KISZ-titkár volt a régi rendszerben, aztán ma meg szidja a régi komcsikat. Van belőlük minden pártban.

  • HAZAI LAMPA soraira;
    Mint irta a magyarok hamar megtanultak a SZABADRABLAST.

    Uram vagy holgyem, hat akkor maganak, ill. maguknak azzal kell elni es elvezni. Nincsen semmi joguk az ellen panaszkodni, az teljesen ertelmetlen lenne. Nem ?
    De fokent mi joga masok jogos rendszeret szidni azert?
    Tudna ertelmes es logikus valaszt adni arra?
    Nem masokat szidni azert?!

    Ha a szabad-rablas amit ohajtanak, elvezzek !!!

    A kozolt wen-lap-on.
    A “gyanu” az nem elitelesre leheto. Azert van az u.n “BAIL”, hogy a GYANUSITOTT anyagi biztositast ad hogy
    meg fog jelenni a birosagi targyalasrara, ahol a jury donti el hogy avaloban bunos-e vagy nem.

    Mit talal maga abban ellenkeztethetot ?

    Ha valaki hamis vadat emelne maga ellen, ohajtana a hamis vadak alpjan bortonben ulni amig kiderul hogy valobanm bunos-e vagy nem ?
    Belatja hogy gondolkodasa mennyire valotlan es teves?
    Nem kepes semmi logikara vagy tisztessegre maga embertrsaival szemben ? Sot az szinten a maga erdeke is !

    A maguk regi voros jog-rendszereik csupan a gyulolet es kegyetlensegen alapult. Azt ohajtana ismet ??

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    9:45 de.

    “Az iparosodas kezdeten,Angliaban az alaptokek, a bankok a vilag kereskedelemmel kezdve. Hajos nepek mind a vilagot jarva kereskedtek es abbol jovedelmezkedtek.”

    Olvastál Sir Drake kapitányról? Tudsz egyáltalán olvasni, mert az írás nem nagyon megy?

    Mennyi spanyol hajót kifosztott és fizetett belőle részesedést az angol királynőnek! Hajós népek, persze, ahogy a Móricka elképzeli. Nem inkább kalóz népek?

    Az volt a lényeg, hogy erősebbek voltak a fegyvereik, ezért a bennszülöttektől a fűszereket igen “előnyös” áron meg tudták venni. Vagyis rájuk kényszerítették a szerződéseket, és fillérekért megvették a drága fűszert.

    Sajnos a kapitalizmus így indult, kár tagadni. Ugyanez játszódott le, csak kicsiben a kelet-európai rendszerváltáskor.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    9:45 de.

    “A jovedelmet csak a magyar tette a szalmazsakjaba. Masok azt mindeg befektettek.”

    Ez akkora hazugság, hogy nem szakadt rád a plafon, mikor leírtad!? Neked nagyon téves információid vannak a magyar történelemről.

    1820-ban Magyarországon nem volt tőke. Nem volt mit befektetni, ezért nem haladt az iparosítás. Széchenyi István koráról beszélek, talán mond neked ez a név valamit? Ő írta többek között a Hitel c. művet. Abban leírja, hogy a magyar nemes nem kap hitelt, mert a bankok nem adnak a földbirtokra kölcsönt, mert azt nem lehet eladni.

    A Habsburgok se fejlesztették az ipart Magyarországon, mert abból a magyar nemesek gazdagodtak volna meg, az meg nem volt érdeke a bécsi udvarnak. A zsidó vállalkozók 2 helyről szereztek tőkét. Egyrészt a kereskedelemből, másrészt az 1867-es kiegyezés után kölcsönt kaptak bécsi és francia bankoktól, és a Tisza Kálmán meg az Andrássy kormánya vállalta értük az állami garanciát!

  • Sajnalom LAMPA, azt Aczel elvtars irta itten alig ket hete a sajat szavaival.
    Talan velne , vagy allitana hogy KMH hamisitast tett ?

    S a maga sorai szerint NEM az egyedulli volt akik a nemzeti vagyonokat elsiboztak.
    Nem azt velte soraiban a “SZABAD RABLAS”-nak ?

    S miert “hagyjuk azt mar”, elvezi es ohajtja a SZABADRABLAST allando rendszerre valni ismet?

    S miert nem volt semmi felelosegre vonas ???

    Vagy talan az utccai zsebmetccokre hivatkozott?
    Azok alig kepesek lopni egy par forintot, de NEM vagyonokat.
    Emlekezne a Bank Ban-ra ? Azt elik ma ottan.
    Az altal semmi joguk panaszkodni, de ketsegtelenul nem szidni masokat azert. Mind a maguk lustasaga es erkolcstelensegeinek az eredmenyei mind az ma !

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Velem sokat halott, olvasott es latoot Kalaoz mozikat is.

    Erkoltelenseg es gazemberseg mindeg letezett az emberi lenyek magatratsaban.
    Javaslom olvassa Kain es Abel esetet, HA az olvasas menne maganak ?!

    Nem igen hinnem hogy az angolok rablobb nepek lettek volna mint magyarok. Nem rablo-portyazasokbol eltek amig az Ausburg melleti csatat elvesztetek. S aztan meg keletre portyazrak a Byzatine birodalom lakossait rabolni ?
    Ha a szentet ohajtja jatszani, mas alanyt kell valasztania !!!

  • HAZAI LAMPA allitasaira;

    Maga igyekszik a sertegeto “ha tud olvasni” jelzoivel.

    De legalabb maga olvasna a sajat sorait mielott firkaja azt.

    Telejes ellen-allitasokat allit.

    Ha a gazdag magyar nemes tobb ezer-holdas termekeny birtokai
    elleneben nem volt kepes kolcsont kapni, hogy a fenebe volt a szegny-vandor-zsido, a kucseber, oriasi kolcsonoket kapni a nemzet iparositasara?

    Remelem belatna hogy mifele ostoba ellentmondasokat tesz maga ragalmaival ? Remelnem !!!

    P.S.
    Igen ismeretes vagyok Szechenyi eleveivel. S mar eleg sokszor irtam hogy Kossuthjuk volt aki a nemzetet verontasba, haboruba es kegyetelensegbe vezette ,csaupan a sajat hatalmanak erdekeben.
    Szechenyi es Gorgey is a helyes utat javasoltak.De a “hatalom vagy” lett a gyoztes es Haynau hoherjai !
    Javaslom olvassa Szechenyi “Hitel” cimu muvet, s probalja ertelmezi azt!

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    10:58 de.

    “Mint irta a magyarok hamar megtanultak a SZABADRABLAST.”
    Igen megtanultuk, de a nagy többség nem azért, hogy éljen vele, hanem hogy megvédje magát tőle! Nem a nép kérte a rendszerváltást, főleg nem olyan módon, ahogyan az megtörtént.

    “De fokent mi joga masok jogos rendszeret szidni azert?”
    Amerikában szerintem nagyon igazságtalan a gazdasági rendszer. Semmiképpen se tekinti példának a magyarok nagy része az amerikai kapitalizmust. És nem azért, mert mi “vörösök” lennénk!
    Hanem mert más nyugati országokat tekintenek itt példaképnek.

    A fenti példával azt akartam mutatni, hogy van, akinek megengedik a szabad lábon védekezést. Olyan, mint Amerikában, ahol szabadon elsétálhat a bíróságról, aki elég pénzt fizet. Ha éppen előtte ment bele kocsival a bíróság épületébe, és van rá 10 tanú plusz videofelvétel, akár akkor is.

    Én tőlem úgy élnek Amerikában az emberek, ahogy akarnak. Csak ne jöjjenek ide, és ne meséljék be nekünk, hogy náluk földi Paradicsom van! És még akkor azt is hallgatni kell, hogy mi büdös komcsik vagyunk. Meg persze büdös nácik is, attól függ, melyik oldal kritizál éppen.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    11:10 de.

    Én Aczél György elvtársról írtam.

    Aczél Gábor nyilván nem volt jó helyen a rendszerváltáskor. Ha jó helyen lett volna, nem egy ingyenes kanadai újságban osztaná az észt, sokunkkal egyetemben.
    Inkább venne magának egy országos napilapot, amit sokan olvasnak.

    “az angolok rablobb nepek lettek volna mint magyarok.”
    Én ilyet nem írtam. Én azt írtam, hogy a kapitalista meggazdagodások nem úgy történtek, hogy a becsületes nyugati vállalkozók a két kezük kemény munkájával összerakosgatták a pénzt. Hatalmas szerencse, ügyesség, és persze kíméletlenség kellett hozzá, abból keletkeztek a nagy vagyonok.

    A tündérmeséket hagyjuk meg a Grimm testvéreknek, ha kérhetem!

  • HAZAI LAMPA; maga kezd tulzasain is tul menni.

    Ki az a Amerikai biro aki penz fogadott el barmi nemu ajandek, ami lekenyerzest jelentene ?

    Adjon nevet !!!

    Ha van tanuja barki altali buntettek elkovetesenek kotelessege azt a DA-reszere atnyujtani azonnal.
    Annak NEM tetele is bun-tett !

    Na mi az amit maga atkozik a szabad-kereskedelem es szabad kozgazdasagban ?

    Persze a torvenyek altali korlatozasokat ugy mint az adokat sokan ellenzik, sot velik jogtalannak.

    De irja meg mi ami ertelmesebb es logikusabb a maguk fele kozgazdasagban ???

    Csak egy peldat irok az europai maga altal kedvelt gazdasgi helyzetrol.

    A WALMART, a vilag leg-nagyobb retail-kereskedelmi valllalat.
    Par eve, a Bungstag torvennyel rendelte Walmart-ot az araikat emelni.
    Azt velne maga szabad-kereskedelemnek ?

    Csupan azert fizetnek maguk tobbszorosset mindenert, mert a corrupt politikassiak altal a “szabad-versnyzes” tiltva.
    Az maganak az IGAZSAG ???

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    11:35 de.

    Hagyjuk a személyeskedést, koncentráljunk a tényekre.

    “a fenebe volt a szegny-vandor-zsido, a kucseber, oriasi kolcsonoket kapni a nemzet iparositasara?”

    Mert a kereskedésből szerzett annyi készpénzt, amit befektetett jó üzletbe! A gazdag földbirtokosnak előfordult, hogy nem volt semmi készpénze, és nem is volt megfelelő szakértelmük. Volt egy nagy rakás gabonája, de a piac messze volt, vagy megromlott az áru. Vagy éppen az infláció elvitte a pénzt.

    Pl. a Lánchíd építésébe néhány nyugat-dunántúli birtokos fektetett be, és zsidó üzletemberek. Így indultak az első papírmalmok, a gőzmalmok Magyarországon.

  • GAZAI LAMPA, irt amit irt, most meg azt felteteles modra probalja forditani. Talan olvasni szukseges sajat sorait.

    Idezzen valosagokat, elkepzeeleseire es valotlan ragalmaira tovabba nem reagalok.

  • Mindenki ismeri az angolok Viktoria királynő idejéből való mottót: ” Nem nyugszik le a nap, az angol birodalom felett”
    Lehet, hogy nem pontos az idézetem, de ez volt akkoriban az angol világ érdeke. T.i. egyedül az angoloknak voltak, olyan hajóik, amik képesek voltak elérni különböző népeket és helyeket a vízen. Természetes volt akkoriban, hogy azok a vidékek angol gyarmatok lettek.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 21
    6:59 de.
    igen, hajszál pontosan…a két VH nak is ez volt az oka… és semmi máshoz köze sincs

    nagyon sok érdek kereszteződött ott a tárgyalóasztalokon és a harcmezőkön és mai napig nincs megoldás (pedig -szvsz- meg lehet és meg is kell oldani minél előbb annál jobb…de nincs rá reményem amíg európa idegen hatalom által meg van szállva és az a rteorika megy ami pontosan ellekezik europa valós érdekeivel)

    most erre ugy jön a krump lee america first, buy american

    és a bratankik már be is kapták tövig ugyanúgy mint az ukránok ezeknél hülyébbet keresve sem lehet találni a két széllelbélelt hatalmi tébolyban szenvedő 77. senkik

  • Miklos
    2017 augusztus 20
    11:35 du.
    én tudok a sorok között is olvasni…de, mint látom, kezdjük közelíteni álláspontunkat…én a Jézus által hírdetett eszmék nagy híve vagyok (lásd még Marx, Kreón, Voltaire, Rousseau, Aristótelész és Szofoklész is…)

    csarloccvilles boston és ami még hátra van…kell és bizonyosan lesz is

    olyan cizelláltan fogalmazod…egy gyors megoldás lehetséges: mexüntetni a petrodollár egyeduralmát…hadd sajogjon nekik ott a FED ben

  • Megismetelve FIGYELO sorait; ” The Sun never set on the British empire”.( a Nap soha nem hulnyt le az Angol birodalmon).

    De HA a Spanyol Armada nem rohant volna a viharba, akkor NEM lett volna semmi Angol Birodalom azon naptol, csak Spanyol Birodalom.
    Hasonloan mondhatnanak talan HA a szocializmus mekodtetheto lett volna, ma nem letezne egyeni szabadsag sem szabadkozgazdasagok, talan ?

    “Letezik valami ujj a Nap alatt”?, idezve Salamon kiralyt .

  • HAZAI LAMPA;

    Olvassa el Adam Smith “The Wealth of a Nation” konyvet!
    (A Nemzet Vagyona) cimu konyvet !
    Az az alapveto tankonyv a kozgazdasag mukodesenek alapjat.

    Szechenyi ‘Hitel” konyvet, aztan majd talan megerti hogy mirol van szo.
    A nemesek ,foldbirtokosok NEM vettek kolcsont a foldtulajdonaik elleneben az iparositasra befektetni mert
    feltek hogy a “bekebelezessel” majd a zsidok kolcson adoik valtak volna tulajdonossa a vagyonaiknak.

    Kolcsont csupan a magasabb ertekek bekebelezesei aran kaphat barki is.
    Vasarolt mar pl. autot hitelben ?
    Maga csak “feltelezett-idoleges” jogot kap azt hajtani.
    Ha nem fizeti havi torleszteset masnap reggel kocsija eltunt !!!
    Attol feltek a nemesek. Persze voltak akik “foldonfutokka” valtak amodon.
    Maganak a legalapvetobbket meg tanulnia. Aztan probaljon vitazni !
    Olvassa Adam Smith-et mielott ir ismet !

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    12:28 du.

    “Na mi az amit maga atkozik a szabad-kereskedelem es szabad kozgazdasagban ?”

    A szabad kereskedelemmel semmi bajom. Nekem a szabad versennyel van bajom akkor, ha valaki szemtelenül nagy erőfölénnyel indul, aztán még neki áll feljebb, hogy a többiek miért nem érik utol?

    Még a futóversenyt is úgy indítják, hogy egyszerre állnak a rajthoz, és hasonló képességű futók. A kapitalizmus meg inkább olyan futóverseny, ahol egyik futó egy nappal előbb indul, a másik meg két mankóval botorkál utána.

    És akkor még ráadásul a demokráciát is be kellett vezetni olyan országokban, ahol már volt a kapitalizmusnak csírája, de semmiképp se volt meg az a társadalmi csoport, amelyik azt hordozhatná. Ebből csak katasztrófa lehet.
    Ebben állt a kelet-európai országok kudarca az 1. vháború után. És ez történt a kelet-európai rendszerváltásokban a SZU összeomlása után.

  • Figyelő
    2017 augusztus 21
    12:37 du.

    ” Nem nyugszik le a nap, az angol birodalom felett”

    Az angolok mindent a spanyoloktól loptak, még ezt a mondást is. Ezt először V. (Habsburg) Károly spanyol uralkodó birodalmáról mondták. A spanyoloké volt Latin-Amerika, mikor az angol I. Erzsébet királyné abból élt, hogy a kalózai fosztogatták a spanyol hódítókat.

    Persze, nem kell sajnálni a spanyolokat sem. Megvolt az oka annak, amiért megbuktak.

  • A valosag RODEO altali bolondsagok allitasaira;

    A US a mai napig nem kevesebb mint 100 Billio USD kolt evente 1945-ota Eurpa vedelmere.
    Trump ottan ma ellenezve mert akarja hogy az Europaiak vedejek magukat es kezdjenek arra kolteni.

    A USA-nak ma, s mar sok eve kerskedelmi DEFICITje van a nemetorszagbol importalat arukkal szemben.
    Tehat allitasa 180 fokkal ellenzobb.

    Az elso es masodik VH a nemetorszag altal ,ill. nemetorszag gazdasai erdekei volt a kezdemenyese.
    Nemet orszag Europa LEGfejletteb ipari nemzete.
    Ipar nemzetek NEM letezhetnek a PIAC es nyersaayag hinayaiban.
    Anglia, Francia, Belga, Holland megtafadtak a nemetnek a piacokat es fokent a nyersanyagot a gyarmatairol.
    Az volt eszak-kelet Nemet(Kenya)es Del-nyugat Nemet(Namibia) birodalom, sot teljes befolyassal voltak Afghanistanban is.
    Sot a nemetnek semmi problemaik NEM voltak a gyarmatok lakival. De az Angol, Franci es Belga bajokba jutott a benszulotkkel. Hasonloan Afghanistanban a Nemet utan.
    A Kajber hagon egy angol sem menekult meg elve.

    A nemet gazdasagi erdekek ma is a problemak.
    Merkel hivta meg az arabokat meg az afrikaikat, NEM Trump.
    Merkel/nemet terjesztette a NATOt az orosz hatarokig,nem Trump, sem Obama.
    A nemet fozette Ukrajnat csatlakozni az EU-t. Ami kezdte a problemakat ottan. Nem a USA.

    No de nem velnem hogy egy Porto Rcoi matador tudna azt.

  • rodeo36
    2017 augusztus 21
    1:11 du.

    “nagyon sok érdek kereszteződött ott a tárgyalóasztalokon és a harcmezőkön”

    Bizony, és ebből csak egyik volt az, hogy a németeket nem hagyták gyarmatosítani. Még a német tőke kihelyezésre is féltékenyek voltak az angolok. Pl. a Berlin-Bagdad vasút német tőkéből épült volna.
    És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az orosz liberálisok szintén ellentétbe kerültek a törökkel, mert a Földközi-tengeri kijárat nekik is kellett volna. Így rántották egymást magukkal az európai szövetségesek.

    Manapság annyiban más, hogy a nagyhatalmak ma már Európán kívül vannak.

  • HAZAI LAMPA soraira;
    Perszea maga valotlan allitasaait is leheto amodon es jogosan vissz-forditani, hogy a magyarok raboltak kozel egy evszazada egesz Europat portyazo hadaikkal.

    S aztan meg mind a szegeny Szlovakokat, Romanokat, Rutenokat,Szlovenokat, Horvatokat es minden nemzeti es termeszeti kincseiket is. S abbol epitettek birodalmukat.
    Hmmmm ??? Hogy tetszik eddig ?

    Nem is emlitve a haborukat? Hmmm??

    Probalja mind azt majd masokra kenni, mint kiralyaik es kormanyzojuk? Hm ??? A maguk nelkul senki kiraly, sem kormanyzo nem lett volna kepes senkit kizsakmanyolni.

    Nem mind azt tettek maguk is,mmeg a tenger es flotta hianyaban is mint allitja az angol meg a spanyol?
    Elflejtette mind a mas hajos nepeketm. mint a Portugalokat, Vikingokat, Phoniciaikat, stb.stb.???

    Miert nem vadolja Adamot es Evat ? Mind az ott kezdodott.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    1:59 du.

    “nemesek ,foldbirtokosok NEM vettek kolcsont a foldtulajdonaik elleneben2

    1848 előtt
    azért nem vettek fel hitelt a nemesek, mert törvényben volt az ősiség. Vagyis nemesi birtokot nem lehetett eladni, azt csak örökölni lehetett! Ezért nem adtak a bankok hitelt, még Széchenyinek sem!

    1848 után
    kapott ugyan hitelt a földesúr, de semmi garancia nem volt arra, hogy megvédik, ha adósság zavarba kerül! Innen számítjuk a nemesi középosztály (dzsentri) lecsúszását. Sokan eladósodtak, nem tudtak ipari vállalkozásba fogni tőke és szakértelem híján. Az állami hivatalokba áramlottak az elszegényedett gyerekeik.

    A folyamat szomorú végállomása a holokauszt volt. Addigra nagyon kiéleződtek az ellentétek az úri és a polgári középosztály között (vallási okokból is). Ha nincs Hitler meg a 2. vháború, akkor maguktól rendeződtek volna a dolgok. De így sajnos az úri középosztály egzisztenciális okokból a deportálás mellett döntött (az nem érdekelte a többséget, hogy hova kerülnek a végén a zsidók).

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    2:46 du.
    ez úgy hülyeség ahogy leírod
    egy kérdés marad: ki ellen és miért védi európát a világcsendőr

    részletes elemzést várok, de vagy magyarul vagy más olyan nyelven amin képes vagy írni

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Ketsegtelenul tortenelmi tudatai igen hianyosak.

    A Spanyol birodalom celja, fokent az Ujj vilahban ,csupan az aranyat zsakmanyolni. Mert szukseg volt arra az Angol elleni vilghatalom szerzesere epiteni a legnagyobb hajo-hadat.
    Az volt a Spanyol Armada. Az volt mint a USA es SzU hatalom kuzdelmei.
    Az Inka aranyaibol fedeztek a Spanyolok azt. De a termeszet kozbelepett. A Spanyol Armada megszunt a viharban.
    A Spanyolok nem mentek sokra Amerikai sem Azsiai hoditasaikkal sem, ,mert csupan a hoditas colt a celjuk.
    S nem stabil tarsadalmak letesitese,sehol.

    Elsokben a Svedek, sot a Vikingok itt voltak Colombus elott.
    Majd a Hollandok, a vilag hajozo kereskedoi, de beteelepiteni nem voltak kepesek.Talaltak a leg-jobb kikoto helyet, New Amsterdam nevu varost.
    Majd a Franciak jottek, de azok csupan a szormeket celoztak az europai kalap-keszitesk kieligetesere.
    Majd az Angolok, akik az elso letelepedokent a vallas-szbadsag lehetosege celjabol jottek.
    Angliaban volt vallas szabadsag, de csak az allam-vallas.
    Nem letezett egyeni szabdsag ohajaik szerint gyakorolni.
    De mivel az Angol nyujtotta a legnagyonn lehetoset a letelepedoknek, az angol lett az eszak betelpitoje.
    A lehetoseg, ami mindeg a iranyado.
    S a letelepedok az egyeni szabdsag es szabad lehetoseget ohajtottak. De meg az allatoknak a szabadsag az elso ohajaik. Hat miert nem lenne az embernek ???

  • LAMPA, kezdek meggyozodni hogy maga tarsdalmi, politikai es kozgazdasagi “tunnel vision”-al (alagut-latas) szenved.
    Sajnalom segitei azon maganak azon nem tudok !

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    3:00 du.

    Nagy különbség, hogy a magyarok nem tagadják le a kalandozásokat és azt sem, hogy elnyomták bizonyos fokig a nemzetiségeket!
    (Mondjuk a kalandozó magyarok nem maguktól mentek oda, hanem fölbérelte őket valamelyik európai uralkodó. És a nemzetiségek sokkal szörnyűbb elnyomásban voltak az angoloknál, lsd. írek.))

    De te itt be akartál nekünk adni egy dajkamesét, hogy az angolok meg más hajós népek a kemény munka árán szerezték meg az első millióikat. Mesebeszéd. Ügyesebben tudtak lopni, mint a többiek.

    Ezt senki nem rója föl nekik, mert más is azt csinálta volna abban a helyzetben. De hagyjuk már a tündérmeséket a keményen dolgozó angol, portugál, holland stb vállalkozóról, aki becsületesen kifizette a bennszülöttnek a fűszer árát, és azzal kereskedett!

    Örülhetett a bennszülött, ha őt magát nem vitték el rabszolgának. Egyébként vittek mindent a fehérek (Amerika, Afrika) vagy fillérekért megvették (India), és ötszáz százalékos haszonnal továbbadták az európai piacon.
    Kelet-Indiai Társaság olyan monopóliumokkal rendelkezett, hogy bizonyos termékekkel csak ők kereskedhettek.

    Ez a gyarmatosítás első szakaszában volt így, később azért ott is sok minden változott. De a kapitalizmus nem indult volna be a felfedezések, a fegyveres hajósok és kereskedők nélkül, akik kirabolták a gyarmatokat.

  • HAZAI LAMPA irta a hajosok kiraboltak a gyarmatiakat.

    Neha benszulottek megfoztek es megvacsoraztak az angol hajosokat amikor nem fizettek amit koveteltek tolluk.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    3:17 du.

    Neked kimosták az agyadat az angolok! Vagy az amerikaiak. Nem fogom én itt ezt a hazug dicshimnuszt hallgatni a kapitalizmus bájos kialakulásáról, mert nem így volt. Van nekem jobb dolgom is ennél.

    Akit érdekel a téma, annak ajánlom ezt a könyvet. Ormos Mária: A Föld felfedezése és meghódítása

    A spanyolok nem csak abba buktak bele, hogy az angol hajóhad tönkreverte őket. Hanem hogy kihelyezte az uralkodó az ipart Németalföldre, az meg föllázadt később a király ellen. És Spanyolország így elvesztette az ipari tartományát, ahol mellesleg a világkereskedelmi kikötője is volt (Amszterdam).

    Angliában nem csak a flottaépítés hozta el a győzelmet, bár az is kellett a világhatalom kiépítéséhez. A dicsőséges forradalom vetett véget a középkornak, mikor a királyt lecserélték. Kialakult a parlament, a jobbágyságot már sokkal korábban eltörölték. Tehát nem volt akadálya a polgárosodásnak és a kapitalizmusnak. Én nem mondom, hogy ez nem dicsőség. De bizony kellett hozzá a régi király halála, más népek elnyomása hosszú időre.

    Pont az a tanulság, hogy a kapitalizmus erőszakkal és igazságtalansággal jött létre. És nem is biztos, hogy megérte mindez, mert az emberek egy részének sokkal nagyobb elnyomást hozott, és kiszolgáltatottságot (másoknak meg jólétet). Régebben legalább megvolt az a lehetősége a jobbágyoknak, hogy rágyújtották a kastélyt a földesúrra, ha már régóta éheztek, vagy más módon tűrhetetlen volt a helyzetük.

  • HAZAI LAMPA irta;

    “..semmi garancia nincsen arra hogy megvedik ha az adossag zavarba kerul,,,”

    Csodalkozast kelt sorai.

    Van maganak halvany fogalma hogy mit irt???
    Ketsegtelenul semmi.

    A kozerdek a kolcsont biztositani. Ami ma tortenik HA hajlando azt fizetni, mert az is egy biztositasi uzlet.
    Aki arra kepes lenne.

    De HA maga az allamra gondolt akkor maga a valosagot nem erti.
    A koz-erdek a bankokat biztonsagban tartani.

    HA nem emlekezne 2007-ben a US adofizetoi garantaltak es adtak kozel egy TRILLIO dollar segelyt a bankoknak.
    Habar a bankok kovettek el hibakat, de maskent a bnkrendszer osszeomlasa mindent es mindenbkit tonkre tett volna.

    Talan nem emlekszik hogy mi torteent a nemet Markaval es a magyar Koronaval 1919-ben es a pengovel 1947-ben ?
    Mindenki zsebeben WC-papirra valt.

    Probaljon tenyekre emlekezni es valokat irni, remelve kepes.

  • hazai lámpa,

    ” Abból gazdagodtak meg sokan, hogy Pesten a belvárosban megvették 200 ezer forintért a hatalmas lakásokat. Egy olyan lakás mai áron érhet akár 200 milliót is. ”

    Ez 10-es arnovekedest mutat durvan 30 ev alatt. (30?)
    Ugyanez tapasztalhato minden arucikk eseteben is?

    Nalunk, Kanadaban “csak” ugy kb. 4-szeresere dagadtak az arak, amiota itt vagyok, 32 eve. A minimum oraber kozben felment 3-szorosara, bar ez nem minden provinciaban van igy. Van ahol csak megduplazodott a minimum oraber, legalabbis az akkori albertaihoz kepest. Jelenleg Nyufi-ban (New Foundland) a legalacsonyabb a minimum oraber, ami alig tobb mint duplaja az 1985-os albertai minimum orabernek.

  • rodeo36,

    ” +++ és akkor a kapitalizmus máris jó…csak mai napig valahogy ez nem jött össze 32 év alatt… a kapitalizmus nem lehet ennyire hülye? ”

    Nem lehet, hogy veletlenul osszeteveszted a korrupciot a kapitalizmussal?
    Epp ezt probaltam mondani; nem a kapitalizmussal, hanem a demokracia hianyaval van baj. Ertsd; nincs atlathatosag, ergo van korrupcio.
    Erted most mar?

  • Bendeguz79,

    ” Javaslo Olvassa Mozes sorait, a Toraht !
    Csak meg az utodok sem hajlandok az szerint elni.
    Tehat maga mit ohajtana ha nem hajlando figyelembe venni, sem kovetni semmit ? ”

    Ha jol ertem szerinted a zsidoknak be kene tartani a Mozes 5 konyveben leirt parancsolatokat.

    Tehat agyon kene kovezni azt, aki szombaton uram bocsa’ kigyomlalja a kertjet, aztan azt a kis feleseget, aki lefexik a szomszeddal (es ha a szomszed nos, ot is), vagy az alkoholista fiatalembert, aki meghizott es nem akar dolgozni. Csak hogy nehany nyalanksagot emlitsek, van meg boven…

    Kik fogjak dobalni a koveket? Melyik orszagban engedtek ezt meg mielott Izrael ujja-alapult 1948-ben?

    Hol elsz? A rezkorszakban, vagy mar sikerult eljutnod a vaskorszakig?

    rodeo36,

    ” egy gyors megoldás lehetséges: mexüntetni a petrodollár egyeduralmát…hadd sajogjon nekik ott a FED ben ”

    Ez szep lenne, de sajnos ma mar nem csak az amerikai, hanem az arab petrodollarral is vannak bajok. Ezenkivul vannak olyan dollarok, amik nem olajbol szarmaznak, de ugyanugy atlathatatlanok, azaz nem tudni honnan jottek es hova mennek.

    Felreeertes ne legyen, nekem elvileg semmi bajom sincs a nagy vagyonnal, csak azzal, amikor azt egy bizonyos modon hasznaljak.

    Hazai Lampa,

    Tetszett, hogy a Bendeguz Gazai Lampanak hivott teged veletlenul. Nem is tudtam, hogy Hamasz tag vagy! 🙂

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 21
    9:45 de.

    “Nemetorszagban a Bismark megnyitotta az utat a zsidosagnak es az ipari-fejlodesre.”

    Még annyit akartam írni, hogy Németországban soha nem volt zsidó kézben a nagytőke! Ez egyedül az Osztrák-Magyar Monarchiában volt, hogy a nagytőkések leginkább zsidók voltak. Hitler Bécsben élt fiatalkorában, és ott hallotta a sok antiszemitizmust a keresztényszocialista bécsi polgármestertől. Lueger szerint a magyarok “zsidóbérencek”, és Budapest=”Judapest”.

    Noiszen, kezdhette volna a saját császárával, annak volt a politikája az Oszd meg és uralkodj!

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    4:44 du.

    Ezek ilyen önkormányzati bérlakások voltak, amiket anno a kommunisták államosítottak, vagyis elvettek a tulajdonosoktól. Ezeket a rendszerváltáskor megvehette a benne lakó az önkormányzatoktól, szerintem a piaci ár alatt. Persze, azt már nem ellenőrizték, hogy mennyiért adja tovább.

    Azt nem tudom, hogy egyébként az árak mennyire lódultak meg 1990-hez képest.

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    5:38 du.

    Engem itt már annyi mindennek neveztek, hogy egy újabb címke már föl se tűnik.:)

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    4:55 du.

    “nem a kapitalizmussal, hanem a demokracia hianyaval van baj. Ertsd; nincs atlathatosag, ergo van korrupcio.”

    Szerintem meg pont azzal van a baj, hogy túl nagy demokrácia van! Ezek a dörzsölt ügyvédek, meg a telefonos bankrablók (brókerek) elrabolnák még a vajas kenyeret az óvodásoktól is, és még nekik áll feljebb, hogy a törvények nekik kedveznek!

    Ezt a sok erkölcsi hulladékot mind a nagy demokrácia szabadította ránk! Orbán a legnagyobb sunyi, de abban igaza van, hogy az illiberális demokráciáknak van néhány előnye. Pl. nem kell jó képet vágnod a saját kifosztásodhoz, ezt én teszem hozzá.

    Persze, a kommunizmusban meg azt hazudták, hogy mindenki egyenlő, de közben voltak egyenlőbbek a többinél.

  • hazai lámpa,

    “Szerintem meg pont azzal van a baj, hogy túl nagy demokrácia van! Ezek a dörzsölt ügyvédek, meg a telefonos bankrablók (brókerek) elrabolnák még a vajas kenyeret az óvodásoktól is, és még nekik áll feljebb, hogy a törvények nekik kedveznek!”

    No de amit irsz nem demokracia. A “nep”, amelyik allitolag uralkodik soha nem lenne akkora hulye, hogy ezt megengedje egy igazi demokraciaban. De a valasztott vezetok mindenhol korrumpalodnak. Illetve, manapsag mar kozelebe sem tudsz jutni ahhoz, hogy valasszanak rad, ha elozoleg nem bizonyitottad tobbezerszer, hogy megbizhato szelhamos vagy. A tobbi megy hulyites, ellehetetlenites, vagy fizikai eroszak utjan.

    Mindenhol vannak torvenyek, de mindenhol van egy szuk reteg, akikre azok nem vonatkoznak. Amerikaban es Kanadaban is. Nezd meg pl. milyen rohadtul nyomoznak Trump orosz kapcsolatai ugyeben, mikozben nyilt titok, hogy Hillary elvtarsno eladta Putyin elvtarsnak az amerikai uranium vagy 20%-at es ez az ugy meg csak fel sem merul, mint megvitatando. Egyszeruen rohej.

    “Ezt a sok erkölcsi hulladékot mind a nagy demokrácia szabadította ránk! Orbán a legnagyobb sunyi, de abban igaza van, hogy az illiberális demokráciáknak van néhány előnye. Pl. nem kell jó képet vágnod a saját kifosztásodhoz, ezt én teszem hozzá.”

    Hat nezd, a kozoktatast, a csaladot, nemzetet, stb. rombolo ugynevezett “liberalis” otletek lehettek eppen demokratikusak is, ha a tobbseg volt olyan barom, hogy az al-liberalisokra szavazzon. Amig az a nep akarata, addig rombolni kell mindent, ala kell asnunk a gyerekeink jovojet – mar akinek van gyereke – stb.

    Itt nalunk ugy ertek el ezt az elvtarsak, hogy nagy mennyisegben hordtak be bevandorlokat, akiknek aztan beadtak, hogy nelkuluk nem johettek volna a Paradicsomba. Termeszetesen nem mindegyik bevandorlo eszi meg ezt a maszlagot, foleg nem azok, akik hamar eszreveszik, hogy valahogy hianyzik a Paradicsom a kepbol. De a tobbseg ha’la’s. Legalabbis egy ideig, amig eszre nem veszik, hogy kilog a lolab. Ilyenkor az elvtarsak taktikat valtoztatnak es nem olyan helyekrol hoznak bevandorlokat, ahol az oktatas meg aranylag magas szinten van, hanem hozzak a vadembereket. Ok majd a “liberalisokra” szavaznak.

    No es ez lehet a legfobb oka annak, hogy Orbannak nem kellenek azok, akik aztan az orszagot elado komcsikra szavaznanak.

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    7:33 du.
    hűűűűűűha? Teor E Tika betette a csülkeit…akkor válaszoljunk arra a kérdésre, mi a demokrácia (tudod) Eti Moló Gia Ia Lag: démos= nép, krácia= hatalom azaz teljes néphatalom…namost ez mint olyan soha seholsem létezett…mert kimaradt az az Etimol Ógia miszerint a Nép fogalmát is meg kell ám határozni ki is a nép…na jó itt vetett előszőr bukfencet az egész, mert (mint most a duródóra és tsai szintén bizonyos izékhez akarnák kötni a nép azaz a választók kategóriájába tartozást és ekkor elérkeztünk a Circulus Vici Ó Zus (a nagy bölcs a Kisfuvaros uccából a gang 4 ből a 4. emeleten balra a mosókonyha mellett) -hoz, amit már a régi görögök is görgettek maguk előtt mint azt a bizonyos nagy követ hegymenetben az a Szííííííííí Szifusz… megoldás Herkulest meghíni egy pofa borra és hagyni neki, hogy a Dunát bevezesse az Au Giász istállójába és szabadjára engedje a soxart…na ez nem fog menni, Her Kules nyugdíjban van és az isiázát kezelteti Igalon és egyébként is annak mossa aki neki nyugdíjat fizet

    kellene egy agora (esetleg több szerteszéjjel Levédiab…on) és ott akár a CÖF is bagy a Paul Ryan hazudhatna azt amit akar és ott bárki megmondhatná nekik, hogy mit neki és hogy hová sőt azt is, hogy mekkorát

    magam részéről a monetáris rendszerben látom (mármint az van) a hiba eredetét és ennek eredője a sokakkal kivanb…va és a kevesek meg élvezik az erősebb kutya szindróma előnyeit ezen kívűl még a fegyverlobby t kellene szétlőni csak úgy eccerű hadgyakorlatilag…

    és éljen Kim Il Suni mert ő legalább meg meri mondani mindezeket amiket én itt javallok

    egyébként az usa külpolitikáját is meg kellene szűntetni és bevezetni a jegyrendszert: az kaphat jegyet aki dolgozik és aki a tőzsdén kavarog azt a tőzsdével együtt mexüntetni a jegyre meg lehessen kapni..,.na mit is??? segéllymáki, lécci mit is lehessen kapni rája

  • rodeo36,

    ” … magam részéről a monetáris rendszerben látom (mármint az van) a hiba eredetét …

    és éljen Kim Il Suni mert ő legalább meg meri mondani mindezeket amiket én itt javallok

    egyébként az usa külpolitikáját is meg kellene szűntetni és bevezetni a jegyrendszert: az kaphat jegyet aki dolgozik és aki a tőzsdén kavarog azt a tőzsdével együtt mexüntetni a jegyre meg lehessen kapni..,.na mit is??? segéllymáki, lécci mit is lehessen kapni rája ”

    Kicsit kapkodo a stilusod, de abban igazad lehet, hogy a penz minden bajnak okozoja. Viszont ha jegyrendszert vezetsz be, lenyegeben a penzt csereled jegyre, azaz ugyanott vagy ahol elindultal.
    Akkor mar egyszerubb lenne a “munka-kartya”, amit csak felmutatasz es vihetsz a boltbol, amit akarsz. De mivel sokan nem azert nem dolgoznak, mert lustak, a kartya is felesleges, vigyen mindenki amit akar.

    Nem rossz, de ki fog uj gyarakat, uzemeket epiteni, ki fog uj gepeket gyartani, es kinek? Hazaviszel egy 10 tonnas esztergagepet, mert olyan szep piros szine van es megall rajta sorosuveg?
    Ki fogja megszervezni a munkat ugy az iparban, mint a mezogazdasagban, es miert pont o, es miert nem en?
    Akadnak majd mernokok, orvosok, tudosok, akik azon torik a fejuket hogyan lehetne konnyebben, gyorsabban, jobbat? Miert izgatnak magukat ilyen csacskasagokon? Es ha megis izgatjak magukat, es gyorsabb es jobb lesz, tobbet termelunk, mi lesz, ha ettol meg tobb munkanelkuli lesz? Dogoljenek ehen?
    Es ha tobb emberre van szukseg ahhoz, hogy egy-egy uj dolgot letrehozzunk, hogyan fogjak megtalalni a legalkalmasabb embereket erre?
    Es lenne meg szamos mas kerdes.

    Mellesleg Kim Il Sun, illetve mar a nagypapija valoszinu felfedezhette a jegyrendszert, ami roppant jol mukodik: Nincs semmi, meg lehet enni a jegyet elvtarsak!

    Azt en is tudom, hogy jol mukodo demokraciat nehez osszehozni, mivel a nep nem egyseges. Ezert hasznaljuk a valasztasi rendszert, ahol a tobbseg szavazata dont. A problema nem ezzel lenne, hanem hogy csalnak a valasztasokkal, es a valasztasi igeretek hamar elsikkadnak a valasztasok utan, mert minden rendszer hamar korrumpalodik.
    Hozzatennem, hogy az esetek messze tobbsegeben teljesen mindegy kire szavazol manapsag. Es ha akadna is egy, aki betartana az igereteit (Trump) azonnal megprobaljak ot is lehuzni a mocsarba.
    De ez meg mindig nem a tobbseg uralmanak rossz voltat igazolja, hanem a demokracia hianyat.

  • Miklos
    2017 augusztus 21
    7:33 du.

    hazai lámpa
    2017 augusztus 21
    2:51 du.

    a nagy piros luftballon a csinnbummcirkuszban, röhej indúl a kűlső 3. vágányról, a vágányok mellett tessék vigyázni

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20170821-az-amerikai-haditengereszet-felfuggeszti-tevekenyseget.html

    áááááááá, egy frászt, meg kell nézni a képeket, miki S és mi Jenők azok az ócskavasak!!!!
    a Titanic nem azért sűllyedt el, mert a jéghegy felhasította az oldalának nagy részét, hanem azért, mert fel tudta hasítani azaz nem azt az acélt használták amit a tervező előírt holmi biliacél lett és más mutyik is kiderültek egy pár minta felhozatala után
    megnézve John McCain t az is egy mutyi szülötte, mint ahogy az összes többi is…ócskavasakat állítanak mindenfelé, ha az LME adatait (történelmileg és van olyan ott) megnézed hol és mennyi acélpáncélt gyártottak a világon összesen és abból mennyi ment a süsüékhez akkor kiderül, hogy egy vagy két hajót tudnak és némi vasúti sineket abból, azaz az infrastruktúrájuk és a hadihajóik is azért olyanok amilyenek, mert nincs a világban annyi és olyan acél ami ehhez kellene (emlékezz arra a csodás maszek vasúttársasági sínpárra amin botorkál a tehervonat) tehát a világ kapott egy PATYOM KINN hadihajó flottát ami olyanná csapható széjjel egy tankhajó orrcsücskével (egy előrefelé kiálló gömbben végződő orr ami pont a tankhajó védelmét szálgálja, hadihajóknak ilyen nincs, ütközés parti sziklák és egyebek esetleg világítótorony Pedróval és a kutyával)

    tehát az egész egy papírcsákó újságpapírból hajtogatott kishajók óvodás gyereknek aki a népszavából hajtogat annak kisebb, mint annak aki a new york times ból

    ennyit erről

    nem újjá kell szervezni a hadiflottájukat, hanem beolvasztani és csinálni belőle sok acélbilit mert másra nem jó az a biliacél!

    és tanuljanak acélpáncélt gyártani a nagy ídea by krump lee elvtárs: amerika első és vegyél amerikait és alkalmazz amerikait kijaf…nak kell, itt látok usa gyártmány csodás SUV ket 2 3 éves tipus és már a sárvédő meg a homlokzat vastagon és hólyagosan rozsdás ugyanakkor a KIA Hyunday meg a Honda és a Volvo(!!!! az super védett) sehol még 25-30 éves kocsikat netten, csicsásan látni

    na ennyit erről

    NEM KELL TŐLÜK FÉLNI, MOST MÁR ANNYIRA BESZARTAK, HOGY A VILÁG HABOSRA RÖHÖGI MAGÁT A NAGYHATALMAS HADEREJÜKÖN, képzeld az oroszokat és a kínaiakat… AMITŐL NEM KELL FÉLNI MERT NINCS CSAK PAPÍRCSOLNAKOK A VIHARBAN

    nézz utána ha időd engedi milyen acélokat és hol gyártanak ma az usa ban és akkor fox még csak röhögni

    ennyit a világuralomról alufóliában

  • Miklos
    2017 augusztus 22
    1:48 de.

    “Nem rossz, de ki fog uj gyarakat, uzemeket epiteni, ki fog uj gepeket gyartani, es kinek?”

    Ford is milyen jól kitalálta, hogy több kocsit gyárthat, ha szalag mellé állítja a munkásokat, és jó fizetést ad neki.
    A bibi csak ott volt, mikor a 2. vháború után elkezdte kitelepíteni a gyárait. Mindenhol gyártottak Ford kocsit, csak Detroitban nem.

    A nagytőke semmi tekintettel nincs a helyi közösségekre. Illetve mindig az aktuális helyi közösséget kecsegteti, aztán egy idő után mindenkit otthagy a leszerelt gyárakkal, romos üzemekkel, ahol a papírt fújja az őszi szél az üres munkásnegyedben.

  • Miklos
    2017 augusztus 22
    1:48 de.
    ugye a spec minőségű acélok ebben nincsenek kategorizálva…de a számok így is mondanak valamit

    The “weight” of a modern US Navy nuclear-powered aircraft carrier is expressed as its “displacement”. The latest class of carriers, the Nimitz class, has a displacement of more than 97,000 tons (long tons) or 98,000 tonnes.

    In the week ending on August 19, 2017, domestic raw steel production was 1,763,000 net tons while the capability utilization rate was 75.6 percent. Production was 1,655,000 net tons in the week ending August 19, 2016 while the capability utilization then was 70.8 percent. The current week production represents a 6.5 percent increase from the same period in the previous year. Production for the week ending August 19, 2017 is down 1.0 percent from the previous week ending August 12, 2017 when production was 1,780,000 net tons and the rate of capability utilization was 76.4 percent.

    Adjusted year-to-date production through August 19, 2017 was 57,413,000 net tons, at a capability utilization rate of 74.6 percent. That is up 3.0 percent from the 55,761,000 net tons during the same period last year, when the capability utilization rate was 72.2 percent.

    Broken down by districts, here’s production for the week ending August 19, 2017 in thousands of net tons: North East: 205; Great Lakes: 679; Midwest: 164; Southern: 638 and Western: 77 for a total of 1763.

    The Raw Steel production tonnage provided in this report is estimated. The figures are compiled from weekly production tonnage provided from 50% of the domestic producers combined with monthly production data for the remainder. Therefore, this report should be used primarily to assess production trends. The AISI production report “AIS 7”, published monthly and available by subscription, provides a more detailed summary of steel production based on data supplied by companies representing 75% of U.S. production capacity.

    és egy kis matematika meg közgáz ehhez

  • Miklos
    2017 augusztus 22
    1:48 de.
    humorból megbuktál…lásd jegyrendszer (Cuba – történet Ché Guevara a híres, akkor teljhatalmú…aszongya, hogy mexünteti a pénzt mert az minden rossznak okozója és fogott egy cetlit ráírta 1 kg ke3nyér és aláírta -Ő volt a pénzügyminiszter- azaz ott helyben feltalálta a pénzt a föníciaiak után de argentínosan az argentínok ilyen karakán legények és minden hímnemű ché (=öregem)

    ezt most kaptam ez is válasz:
    https://www.washingtonpost.com/politics/its-a-hard-problem-inside-trumps-decision-to-send-more-troops-to-afghanistan/2017/08/21/14dcb126-868b-11e7-a94f-3139abce39f5_story.html?hpid=hp_hp-top-table-main_trumpdecision-838pm-winner-new%3Ahomepage%2Fstory&utm_term=.2c11f076ad7e&tid=notifi_push_breaking-news&pushid=599c253f59fe171d00000004

    a többi ésszerű mondásodra másik ésszerű, csak rövidebb, ha nem dolgoznak akkor újra kőkorszak

    és lehet az egészet előlről

    a tőke szabad áramlása jó is meg halálos is ebbe a dilemmába a krump lee is bele tud dilizni…már nem lehet messze tőle…képzeld az afgán háború gazdaságossági mutatóit elemezte a tábornokainak Camp David ben és azok megállték röhögés nélkűl

  • HAZAI LAMPA igen furcsa velemenyeire;

    Tisztan latva hogy maga csak ismeteli a 40-es es 50-es evek Rakosi fele propagandait. Az volt az igazi “agy mosas”, de sajnos a maga “agya nem velheto tisztitotnak.

    S csodalkozasra velo hogy hol tanult maga tortenelmet?

    1., A Spanyol Armada-t nem az Angol Navy pusztitotta el , hanem a vihar az eszaki tengeren. Azt is irtam mar ketszer. Az akkori idok hajo-hadaabol egyetlen hajo sem erte el angliat.

    2. A Spanyol Birodaalomnak NEM volt semi iparositott tartomanayai.

    3., A meghoditott teruletek lakossai mind egymas utan fuggetlenseguket nyilvanitottak.

    4. Hollandia nem ipar allam hanem kereskedo nemzet. Sot evszadok ota igen kiemelkedett hajos-kereskedo nemzet.
    Csupan a vilag elso tulipan termeloi.

    5. A Spanyol gyarmatok NEM fejlodtek mert a spanyol hatalom diktatorikus, eroszaakos es kegyetlen qonquistadorok voltak.

    6., Hoditasaiknak nem az angol navy, hanem Harris, egy Grinwich-i orasmester tett veget. A technikai elonyokkel kepes volt eloallitani egy pontos es allando mukodo orat amivel az angol tengereszek kepesek lettek bar hol a tengereken a szextonnal a csillagok szogeibol es a pontos idovel megallapitani a longtitudok es letitudok alapjan pontosan mindeg hogy hol hajoztak.
    Azelott csak emlekezetekbol es kozel a partokhoz ment a hajozasok.

    7. Az elso hajozok a Portugalok voltak, a spanyol csak az eroszak tete elonyokbe a portugalal.

    8. Spanyol semmi volt amig a Mooris Muzulmanok nem lettek visszaszoritva.

    9., A spanyol birodalom utolso koporsoszege lett az 1899-es Spanis-American haboru. Cuba fuggetlen lett es a Phillipin szigetek meg US kozigazgatas alatt 1945-ig.

    10., Ma gazdasagila a Spanyol alig egyenlo a csopp kis Finnorszaggal. De a kiralyaik nagy muveszeti gyujtemenyket szereztek. Lasd a Prado-t.

    Talan inkabb tortenelmi adatokat venne figyelembe mint egyeni velemnyeket a valosagot ertelezni.

  • MIKLOS soraira valaszom;

    Igen en tartom azt elkocsi iranytumnek. Gondolna hogy javasok valamit amit en figyelmen kivul vennek?

    Sajnos manapsag az emberiseg zome amit Mozes vesett az elso tablan, azt nevetsegesnek velik a tomegek.

    De a masik tablan vesetekett meg a leg istentelenebbek gyakoroljak allandoan (ol, lop, rabol, hazudik,stb.)
    Amig mind azon tetteket a legkegyetlenebbul vegrehajtsak.

    Meg ha nem “kovezessel” de fejbelovessel, akasztassal, lefejezesellel, eheztetesekkel,stb.
    Hanyakat akasztott szeretett allamuk akik semmi azon bunt soha nem kobvettek?
    Meg a gazkamrak, a Gulag kenyszermunka taborok, sot ma is vilagszerte a tomegek hivatalos pusztitasai az allamhatalmak altal.

    Tehat nem a koroszakaban, vaskorszakkaban hanem a legkegyetlenebb veres bun-korszakban el a vilag nepe ma.

    FOLYTATASOM KOVETKEZIK.

  • FOLYTATAS A MIKLOSHOZ CIMZETT SORAIMHOZ;

    Na, hadd emlitsem hogy mifele tarsdalmat alapitott Mozes azon sorai alapjan.

    Az igert foldet, ami a leiras alapjan kb. 4 millio negyzet mile, de Abrahamnak nyolc (8) fia volt. Egyenlo orokossei az igert foldnek.
    Mozes azon alapon levo foldteruletet foglalt el. Nem egy centovel tobbet.
    De a foldet, a minosege es a torzsek szamai alapjan osztotta el egyenloen.

    A Torahban nevezett ottan elo mas nepek, mint a Philistinek, Jebusitak, Perezitak, Hetetjk, stb. mind sot meg az idgenek es vandorlokat is testverkent venni.

    Kotelezte az arvak , ozvegyek gondojat viselni.
    A szegenyek es vandorlok szamara a szedegetes szabadsagat es a termofoldek sarkait tiltotta betakritani.
    A legszegenyebb sem halt ugy ehen, de dolgoznia kellet. Nem adva szajjukba az etelt.

    S mivel a Jubeli-ev, minden 50-ik evben minden ujra kezdve. A foldek ujra felosztva. Minden szerzodes, kolcsonok, barmi kotelezetseg akkor semmive valt.
    Tehat nem lett senki ehezo, sem dus-gazdag.

    Az igazsag szolgaltatas teren.:
    Alapitott “menedek varosokat” (4)ahol az odamenekulot NEM lehetett semmivel vadolni. Az volt a “biztositas” a hamis vadak ellen.

    Minden vadolast szemtanukkal kelett bizonyitani.
    A birak mind a “kegyelem-gyakorlas” parancsa alatt voltak.
    A halal iteletet csak a bun-szemtanui es a meggyilkolt egyen kozvetlen ver-rokona hajthatta vegre. Nem fizetet allami hoherok.

    De ha olvassa a Biblia adatait tisztan lathatja hogy amikor Izrael elt a Torah torvenyei altal, NEM volt sem buntettek sem buntetesek.

    A jelen korban a vilag el az allando bunok elvezesevel, de a bunteteseket a tarsadalom osszessege fizeti.

    Hat maga melyiket ohajtana, vagy javasolna ???

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    9:45 de.

    Tudod, az angolok abban az időben fosztogatták a spanyol kereskedelmi hajókat, mikor a spanyolok a Földközi-tengeren a törökök megállítására vívtak élet-harcot! Szégyen és gyalázat, hogy az angolok a pogányt segítették akkor a keresztény ellenében.

    Ezért nem kéne dicsekedni azzal, hogy mekkora zsenik voltak az angolok, mert egyszerűen csak a saját hasznukat keresték.

  • VALASZ LAMPA MEGJEGYZESERE;

    Talan a maga gondolkodasaban az a regi Szoviet film, a “Kis Maxim” ragadt meg orokke;))

    Ketsegtelenul, bar-mit is ohajt vagy gyulol, de az Angol elen alt parevszazada sokmindenben valami okbol.

    Probalja azt tenyekkel tagadni, nem ures vadakkal..
    S miben altak elen a maga elvtarsai ?

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    11:45 de.

    guzika…pihentess, mert …
    hahahahaha
    inkább: igazad van csak hallgass már

  • Bizony, az angolok egy időben zsenik voltak. PL. Ők találták fel, a demokráciát! Náluk volt először a világon, a királyság ellenére!
    A feltalálóik, a hajósaik hihetetlen távolságokat értek el.
    Csak Victoria idejében, túl sokat akartak, semmi többet, mint azt, hogy “nem nyugszik le a nap az angol hatalmon kívül.”
    Tudom, hogy pontatlan az idézetem, de így a legegyszerűbb.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 21
    2:36 du.
    Nekem is úgy tűnik, hogy igaza van Bendeguznak ebben. Rád nagy hatással volt a szociálisták tanítása az angol- amerikai ellenességben.
    Ezen kissé csodálkozom. Egy szó sem volt igaz a tanításaikból. Elég évet éltem a szoci uralomban, és már 60 éve élek kint.
    Hogy miket olvastál az angol hajósokról nem tudom, de egy biztos, hogy sok mindent elértek és hoztak be a világba. A kereskedelem, akkor így zajlott le.

  • hazai lámpa,

    “A nagytőke semmi tekintettel nincs a helyi közösségekre. ”

    Tokeletesen igazad van. Az amerikai ipar is mar evtizedekkel ezelott elkoltozott Mexicoba, Kinaba, Indoneziaba es meg ki tudja hova. Olcsobb nekik megutaztatni a dolgokat, mint odahaza dolgoztatni.
    Viszont ebben nem csak ok a hibasak. Tudod, a regi “szep” idokben, amit ti Magyarorszagon vadkapitalizmusnak hivtok, a munkasok szervezkedtek a gyermek-munka megszuntetesere, a 8 oras munkaido, a biztonsagos munkakorulmenyek bevezeteseert es a magasabb fizetesert. Ez ertheto is.
    De amikor megnyertek, nem birtak abbahagyni az “osztalyharcot”, sot meg ma sem birjak abbahagyni, pedig ma mar alig van mit tonkretenniuk. Koveteltek extra juttatasokat. Itt Kanadaban es az USA-ban ha egy szaxervezeti dolgozo keres havi 5000-et, az a munkaadojanak minimum egy masik 5000 dollarjaba kerul kulonbozo juttatasok formajaban. Ehhez hozzajarul a helyi allam egyik-masik erdekes huzasa, mint pl. a munkaltatonak fizetnie kell az allamnak a munkasa utan ugyanazt az osszeget, amit a munkas fizet munkanelkuli segely “biztositasra”, vagy a kotelezo munkahelyi balesetbiztositas (ami ugyan maszek biztosito, de azert az allam kotelezove teszi mindenki szamara).

    Ha versenyben akarsz maradni nem birsz a munkasaidnak es az allamnak havi 10-12 ezer dollarokat adni csak egy melos utan es meg azutan fizetni az adoidat. Bar valoszinu ekkor mar nem is kell adozzal, mert nem hogy profit nem lesz, veszteseges lesz az uzemed- hacsak nincs monopoliumod a piacon.

    Tehat nem tulzottan nagy csoda, hogy egyszercsak felfujtak a pofajukat es odebballtak, ahol olcsobb munkaerot talaltak. Kesobb elofordulhat, hogy megint koltozniuk kell, attol fuggoen hogy milyen szerzodest kotottek az adott orszag allamaval, mielott nekialltak ott gyarakat epiteni.

    Szerintem az a problema, hogy mindket fel tul kapzsi, vagy eppen hulye, es egyiket sem erdekli se a sajat, se a csaladjuk, vagy az orszaguk jovoje, csak az, hogy ma bezsebeljek a leheto legtobbet.

  • rodeo36,

    Nem ertem mit akarsz bizonyitani az “ocskavas” irasaiddal.
    Ugyan nem vagyok gepeszmernok, de annyi sejtesem meg nekem is van, hogy egy aceltomb ugy ahogy van elsullyed a vizben. Tehat kell hogy legyen a besejeben egy ureg, ha azt akarjuk, hogy usszon a vizen.
    Az is remlik, hogy az acel eleg nehez, egy-egy ilyen hatalmas hajo megmozditasahoz irdatlanul nagy motorok kellenek, amikhez rengeteg uzemanyag szukseges. Emellett talan meg az elerheto sebesseg is szempont. Tehat, mint mindenben, itt is kell hogy legyen egy trade-off, ahogy a szingalez mondana.
    A pancel vastagsaga a tobbi tenyezo elleneben.
    Mellesleg, meg egy polgari teherhajo is baromi nehez. Ugyan a sebesseguk aranylag kicsi, de ha tanultal fizikat, tudod hogyan kell kiszamitani a tomegbol es a sebessegbol a munkavegzo kepesseget – ami itt rombolasra valo kepesseg. Ha azt hiszed hogy egy tobb tizezer tonnas teherhajot csak ugy meg tudsz allitani a kisujjaddal, erosen tevedsz. Tehat tul messze meno kovetkezteteseket en nem vonnek le ezekbol a kepekbol.

    Vegezetul, a hadihajok ugy vannak tervezve manapsag, hogy lehetoleg ne kelljen kozelharcot vivniuk, biztonsagos tavolbol akarjak megsemmisiteni a masok hajoit. Ehhez felesleges lenne 50 meter vastag pancel.
    De ezek csak az en laikus eszreveteleim. Probalj meg konzultalni egy olyan mernokkel, aki tervezi oket, o majd felvilagosit jobban.

    Bocsanat, meg egy dolog. Trump-rol: Igen, sajnos beadta a derekat a hatterhatalomnak. Erre irtam par napja, hogy 2020-ban a kutya sem fog ra valasztani.
    Nem vagyok benne biztos mit foznek, de nem lesz tul kellemes, az nagyon valoszinu.

  • Bendeguz79,

    ” A Spanyol gyarmatok NEM fejlodtek mert a spanyol hatalom diktatorikus, eroszaakos es kegyetlen qonquistadorok voltak. ”

    Nemi helyesbitesre szorul ez.
    Eloszoris nem azert nem fejlodott a spanyol kellokeppen, mert eroszakos volt, hanem azert, mert nem vettek at az angol gazdasagi mintat idoben. Az angol is mintha eroszakos lett volna, nemde? Hany indian el ma az USA-ban es hany Del es Kozep-Amerikaban?
    Raadasul, a kozhittel ellentetben nem a sapnyol hoditok vittek vegbe a legkegyetlenebb meszarlasokat, hanem az indian szovetsegeseik.
    A gyarmataikat is ugy vesztettek el, hogy az angolok es a franciak “bekevertek” Kozep es Del-Amerikaban, (amihez kesobb csatlakozott Amerika is) hogy elpusztitsak a Spanyol nagyhatalmat. Ugyanezt a taktikat valasztotta kesobb Amerika es a Szovjetunio, amikor megszuntettek az angol es francia nagyhatalmakat – amik ma mar csak nevukben nagyhatalmak.

    A tobbi stimmel.

  • FIGYELO soraira amit irt HAZAI LAMPAHOZ cimezve;

    Bar-ki ,bar-mi egyeni velemnye lenne barkirol, barmely nemzetrol, de a korulmanyek altali valosag, hogy a lehetoseg nelkul semmi nem tortenhet sehol.
    A lehetoseg nelkul nem letazik semmi-fele elohaladas.

    Persze volt rengeteg gazemberseg kovetve minden nepek altal. Az angolok nem kivetelek. Meg VIII Henri a sajat felseget is lefejeztette. Sztalin legalab agyonlotte (Nadiat) feleseget.
    De angliban volt a lehetoseg az ipari forradalom kezdtere.
    Azert haladt, fejlodott minden vonalon. Tudomany, technika, es kereskedelem amivel vagyon es vilagbefolyasolasa jott.

    Hasonloan eszak amerekiban is. Csupan az angol gyarmatok nyujtotta a leg-nagyobb lehetosegeket. Ott voltak hoditok ugy a Spanyolok, Franciak, de nem nyujtott lehetoseget az elorehaladasra a lakosoknak.

    Californi a Spanyoloke volt 200 eve. De amint az amint US lett rogton talaltak aranyat. Miert?
    Mert a lehetoseg nyitva alt minden arany-mosoknak , arany-asoknak. Mindenki erdeke szabadon letezett.

    A Spanyol uralom alatt az nem letezett. Ha valaki talat volna aranyat, azt rogton a Spanyol kiralyi hatalom vette volna el, mint minen aranyat az Inkaktol, Mayaktol, stb.

    A US szabadon vasarolta az aranyat azoktol akik azt talaltak, astak, mostak, stb. S azzal mindeki gazdagodott, jobb elethez jutott.

    S miert ellenzik ma hogy magyarorszag lehetoseget adjon lakossainak a sajat eleteiket elomozditani a sajat kepeseguk es ambicioik altal?

    Van valasszuk ???
    A valasz , mert ha a lakossag sikereskedik a sajat eletet eloreserkenteni, akkor a vezeto urak nem erzik magukat fontosnak. Felnek befolyasaikat, hatalmukat veszteni !. Ok akarnak mindent ! Onzok !!!

    Engedni kell a nepet szabadon, kepessegeik es szorgalmuk altal elomozditani letuket.
    Ami jo az egyenek, az jo a kozossegnek, mindenkinek.

    Ideje elhagyi a gyarlo irigyseget, magyarok !!!

  • Bendeguz79,

    ” Igen en tartom azt elkocsi iranytumnek. ”

    Tehat akkor meg kell kovezni azt, aki szombat napjan tuzet gyujt, mert fazik? Tessek ne elfelejteni ezt a kerdest!

    ” Sajnos manapsag az emberiseg zome amit Mozes vesett az elso tablan, azt nevetsegesnek velik a tomegek. ”

    Nem nevetseges. Vannak benne ertelmes dolgok is, mint pl. a ne lopj, ne gyilkolj ..stb. De pl. en mar nem lennek olyan nagyon boldog, ha a lanyaimat valaki a szemelyi tulajdonanak tekintene, mint egy tehenet. Hadd idezzem ide Karolitol:

    “Exo 20:17  Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé. ”

    Ez a Tizparancsolatbol van. Csak azt ne mondd, hogy ez nem jelenti azt, hogy a feleseg a ferj magantulajdona.

    ” Hanyakat akasztott szeretett allamuk akik semmi azon bunt soha nem kobvettek? Meg a gazkamrak, a Gulag kenyszermunka taborok, sot ma is vilagszerte a tomegek hivatalos pusztitasai az allamhatalmak altal. ”

    Hanyakat vegeztett ki csak a “nagy” David kiraly rovid uralkodasa soran? Meg a halalos agyan is utasitast adott egy kivegzesre, rendkivul aljas modon egy olyan ember kivegzeset adta parancsba, akinek elozoleg megigerte, hogy amig o (David) el, bantodasa nem lesz.

    ” 1Ki 2. 5-6: Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fõvezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amasával, a Jéter fiával, a kiket megölt, harczi vért ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az õ derekának övére és az õ lábának saruira. Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megõszülvén, békességgel menjen a koporsóba. ”

    Tudod hogyan “magyarazta” meg ezt az aljassagot a mi “nagy” Biblia-magyarazonk Rasi? Szerinte azert adta ki ezt az ukaszt David, mert igy, hogy meg eleteben utoleri a buntetes az illetot, nem kell neki majd a pokolban felelni a tetteiert. Csodas, nem? Tehat ha nekiallok gyilkolaszni, csak azt kell mondjam, hogy meg akartam menteni az illetot a pokoltol.

    De kulonben ez edesmindegy, mert masok bune nem teszi jova az en buneimet. Mas szavakkal mondva; csak az hogy az emberek minden korban irtottak egymast es kegyetlenkedtek, meg nem jelentheti azt, hogy a biblikus ve’res versek etikusak lennenek.

    ” Na, hadd emlitsem hogy mifele tarsdalmat alapitott Mozes azon sorai alapjan. ”

    Kar magyaraznod, van egy olyan erzesem, hogy jobban ismerem a Torah-t, mint te.

    ” Mozes azon alapon levo foldteruletet foglalt el. Nem egy centovel tobbet. ”

    Num 32. 1-5: Rúben fiainak pedig és Gád fiainak igen sok barmok vala. Mikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely marhatartani való hely: Eljövének Gád fiai és Rúben fiai, és szólának Mózesnek és Eleázárnak, a papnak, és a gyülekezet fejedelmeinek, mondván: Atárót, Díbon, Jázér, Nimra, Hesbon, Elealé, Sebám, Nébó és Béon: A föld, a melyet megvert az Úr az Izráel fiainak gyülekezete elõtt, baromtartó föld az; a te szolgáidnak pedig sok marhájok van. És mondának: Hogyha kedvet találtunk a te szemeid elõtt, adassék ez a föld a te szolgáidnak örökségül, ne vígy minket át a Jordánon. 

    A Jordanon tuli teruleteket nem igerte se Jehova, se El Abrahamnak.
    Ezenkivul Salamon koraban az orszag eszaki hatara az Eufratesznel volt, a mai Asszad To-nal. Ki igerte oda nekik Damaszkuszt es a tobbit?

    ” De a foldet, a minosege es a torzsek szamai alapjan osztotta el egyenloen. ”

    Ez sem teljesen igaz. Mennyiseg szerint, nem minoseg szerint volt elosztva.

    ” A Torahban nevezett ottan elo mas nepek, mint a Philistinek, Jebusitak, Perezitak, Hetetjk, stb. mind sot meg az idgenek es vandorlokat is testverkent venni. ”

    Beleertve azokat is, akiket allitolag kiirtottak gyerekestol.

    ” S mivel a Jubeli-ev, minden 50-ik evben minden ujra kezdve. A foldek ujra felosztva. Minden szerzodes, kolcsonok, barmi kotelezetseg akkor semmive valt.
    Tehat nem lett senki ehezo, sem dus-gazdag. ”

    Igen, az okor cocjalizmusanak lehetne tekinteni, ha nem lett volna ott az a paranyi szepseghiba, hogy a rabszolgasag intezmenye elt es virult.

    ” Az igazsag szolgaltatas teren.:
    Alapitott “menedek varosokat” (4)ahol az odamenekulot NEM lehetett semmivel vadolni. Az volt a “biztositas” a hamis vadak ellen. ”

    Nem hamis vadak ellen. Azok menekultek oda, akik veletlenul oltek meg valakit, hogy a bosszuallo ne tudja oket megolni.
    Gondolkodtal mar azon, hogy mifele igazsagszolgaltatas az, ahol a vigilante justice, azaz a bosszuallas megengedett es bevett jo szokas?

    ” De ha olvassa a Biblia adatait tisztan lathatja hogy amikor Izrael elt a Torah torvenyei altal, NEM volt sem buntettek sem buntetesek. ”

    Az igaznak tunik, hogy bortonok nem voltak. A tolvajnak vissza kellett adnia a lopott holmit + ratenni meg egy keveset buntetesbol. De kozben elvileg kivegeztek embereket csip-csup marhasagokert, mint pl, hogy nem tartottak be a szombat torvenyeit. Az csak a jo, hogy mindez mese, ahogy kinez a dolog, mar a regi szep idokben sem sok embert izgatott, hogy miket hadovalnak a papok. A kornyezo nepek isteneit imadtak.

    “A jelen korban a vilag el az allando bunok elvezesevel, de a bunteteseket a tarsadalom osszessege fizeti.

    Hat maga melyiket ohajtana, vagy javasolna ???”

    Abban en is egyetertek, hogy sok embert zarnak feleslegesen bortonbe manapsag, akikbol aztan meg csak rosszabb bunozok lesznek, amikor kijonnek. Ezt lehetne ragozni, de most hagyjuk.

    A lenyeg, hogy a Mozesi Torvenyekben volt nehany ertelmes es jo torveny is, de csatlakozott hozza sok olyan, ami ma appalling. Akarhogy is mondjak magyarul…

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    9:45 de.

    és Figyelő

    “maga csak ismeteli a 40-es es 50-es evek Rakosi fele propagandait.”

    Rákosiék lehet, hogy utálták az angolokat, de a katolikus Habsburgokat még sokkal jobban utálták! Olyan nem volt, hogy a katolikus királyokról valami jót is írtak volna a kommunista történetírásban.

    Volt egy szocialista ifjúsági regény, Rónaszegi Miklós: Rájuk fújt az Isten. Hát abban Spanyolország úgy van bemutatva, mint a bigott katolikusok országa, akik azért mennek Anglia ellen, hogy megbüntessék az eretnek angolokat.

  • Figyelő
    2017 augusztus 22
    2:58 du.

    A spanyolok is föltaláltak több dolgot. Például V. Károly és II. Fülöp kitalálták, hogy katolikus világbirodalmat alapítanak. Ezt a törekvést fúrta meg a kicsi és izgága Anglia.

    Persze, szép dolog, hogy az angolok föltalálták a parlamentet, majd később a demokráciát. És ez elterjedt Európában, pedig nem is kértük!
    Mi maradt ebből mára? Veszekedő parlamenti pártok, muszlim menekültek beözönlése, melegházasság engedélyezése stb.
    Szóval nem akarok bigott katolikusnak tűnni, mert a spanyolok meg behozták volna az inkvizíciót meg a spanyol pompát. De tényleg olyan rossz lett volna?

    Az Euróvíziót meg Conhita Wurstot nézni, az is fölér egy kínzással …

  • Bendeguz79,

    ” Californi a Spanyoloke volt 200 eve. De amint az amint US lett rogton talaltak aranyat. Miert? ”

    En ugy ismerem a tortenetet, hogy amikor a Mormon-okat kirugtak New York allambol (es valoszinu mas keleti allamokbol is) a nagyobbik reszuk megindult nyugatra a szarazfold belsejebe. Egy kisebbik resz viszont hajon megkerulve Del-Amerika deli csucsket athajozott Kaliforniaba, ami akkor meg Mexico-e volt. A mormonok talaltak meg az aranyat, azutan, hogy megindultak ott is a kontinens belseje fele.
    Amerikanak csak ezutan lett egetoen szuksege Kaliforniara, es minden masra, ami kozben volt.

    Vagy nem igy volt?

  • HAZAI LAMPA soraira;

    Ahol irta; ” A Spanyolok is feltalaltak valamit”

    Igen ! A Spanyol viaszt !

    A spanyol qonqistadorok csupan katolikus uralamak alapitottak barhova mentek nem csak hoditani hanem a hitet terjeszteni.

    Hasonloan mint Fidel Castro aranykopese volt;
    “Socialismo u moro” = Szocializmus vagy halal.

    Elodeie persze a “atkereszteles vagy halal”.
    Ha oly sokat olvasott a Spanyolokrol biztos olvasta Cortez hoditasait. Mem ?
    Mit tett az Inkakkal ? Mayakkal?

    Az angolok NEM fedeztek fel sem a Parlamentet sem a Demokraciat.
    Azt bevezettek a tarsadalmi fejlodesik folyaman !
    Erti a kulombseget > Remelnem !

    De miert oly negativan van Maga mindeg ?
    Remelve egyedul el ?

    Nem hinnem persze hogy elvtarsai nem gyuloltek volna mindenkit aki nem hodolt be nekik keszsegesen?!

  • Miklos
    2017 augusztus 22
    5:18 du.

    nagyon leegyszerűsíted az acélpáncél és a “biliacél” közötti különbséget…önmagammal tárgyalok róla, szakmailag…,a legjobb minőségű szerkezeti acél a vasúti sín és annak ócskavasként az eladási ára messze meghaladja a vasérc és minden más ócskavas áráta különféle minőségű acélok különféleképpen viselkednek “terhelés” esetén…nem a vastagság ról van szó elsősorban bár páncél esetén arról is, hanem minek tud ellenállni…hát ők leállították a hadihajó állományukat a Csendes óceánon nem én voltam azaz komoly gondok derűltek ki nem érdemes erre több szó fecsérelniröviden: papírcsákót vettek bukósisak helyett

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    6:04 du.
    a fejlett angol gyarmatok, mint: Pakisztán, India, és a környező fél és egész szigetek a fejlődésük “óriási” most másznak ki a kőkorszakből bele a bronzkorszakba a szent teheneket nem is említve, a kasztrendszert de veled vitatkozni olyan, mint lóval balettozni (bár a cirkuszi lovak szépen lejtenek de ahhoz meg van bohóc is nálad sokkal jobban szórakoztató bohócok)

    szűnj már meg…ennyi sok sületlen hülyeséget összekapirgálni a bolond kotlóstyúk sem képes

    de legalább egy egyetelen nyelvet megtanulhatnál írni, az, hogy olvasol e az meg hidgen hagy

  • Kedves Figyelo!

    Ne izgasd magad, minden normalis embernek forog a gyomra az ilyen Conhitak lattan. Most megneztem ki ez, mert en sajnos ezen a teren rendkivul alulmuvelem magam. (Az ilyesmit meghagyom az ubermensch kozgazdasz professzoroknak.)

    Hat ez a szegeny beteg teremtes Gmundenben szuletett, ahol en valoszinu letelepedtem volna, ha Ausztriaban maradok. Mivel nem sokkal azutan szuletett hogy en eljottem onnan, valoszinu meg ismernem is.
    De jo, hogy eljottem!

  • Figyelő
    2017 augusztus 22
    2:58 du.
    azt amit te demokráciának nevezel annak semmi köze sincs az eredeti ógörög demokráciához ugyanis ők találták fel de már az sem volt teljes demokrácia olyan volt mint amit a duródóra meg hasonló “észlények” erőltetnének

    az angol (anglikán azaz usa is) parlamentarizmus egy csinnbummcirkusz annak eltakarására, hogy közben a gazdagok a tőke urai azt tehetnek amit akarnak mialatt a hatalom négy ágazata egymással bohóckodik…és szépen fel is lehet sorolni, hogy a “hatalom” négy ágazatának dolgozói melyik tőkésnek fizetett alkalmazottai és képviselik annak (lásd még lobby zás) érdekeit tewngermélyen leszarva a választóikat lásd ezt mostanában (azutóbbi 75-100 évben arrafelé anglikániában

    de hogy te hol éltél és ott mit láttál az látásképességed és értelmi képességed közvetlen függvénye az eredmény a szövegedből jól látszik…letaglózó

  • Kedves Bendeguz,

    Meg egy, az Egyhazat gyulolo torteneszek altal surun hangoztatott hazugsagot kell helyesbitenem. (Nem mintha tetszene nekem a Katolikus Egyhaz.)

    Kozep es Del-Amerikaban ok nem eroszakkal teritettek. Ezt amugy is nagyon ritkan alkalmaztak, mert ok is tudtak hogy a falbol kikeresztelkedettek nem igazan keresztenyek. Majdhogynem pontosan az ellenkezoje igaz; nagyon sok hitteritobol lett vacsora egy-egy indian tabortuznel (bar lehet, hogy reggelire is maradt valami).

  • rodeo36
    2017 augusztus 23
    2:14 de.

    meg vagyok fertőzve @bendeguz79 -cel:

    “de legalább egy egyetelen nyelvet megtanulhatnál írni, az, hogy olvasol e az meg hidgen hagy”
    javítom: egyetelen > egyetlen, nyelvet> nyelven, hidgen>hidegen, és a központosítás: olvasol e, az…

    ezer anyabocs és egy nagymaci

  • Valasz MIKLOS meglatasaira;

    Koszonom hogy reagalt, s adta meglatasait.

    Igen, nekem a Torah az erkolcsi iranytum az eletben !
    Mert meggyozodtem a sok evtizedek soran, hogy az nyujtja az emberisegnek kimutatani a lehetoseget valasztani a jo es gonosz tettek kozott.

    Mi, emberi lenyek egyedul vagyunk kepesek arra.
    Az allatok, pl. a ragadozo-husevok, osztoneik alapjan pusztitjak a legelo allatokat. De csupan letfentartasaik osztonen.
    Az emberi leny pusztit mindent a foldon, sot meg sajat ember-tarsat is, s NEM let-fenntartasaert, csupa gyarlo, onzo erkolcstelen vagyait kovetni.

    Veli hogy tudatosabb a Torah sorain. Orvendek igazan annak. S remelve hogy Maga abban szellemi es erkolcsi ki-elegiteset talalja, s azt tartja embertarsaival valo magatrtasaban. Persze a Torah ertelmezese NEM egy versenyzes.

    De sajnalattal latom soraibol,hogy a negativva probalja forditani ertelmezeset.

    A Torah NEM kovetil senkitol hogy olje meg embertasat HA az pl. gyomlalna kertjet a Szabath napjan.
    Csupan hogy vegyen egy napot pihenojere es emlekezzen Termtojere es a teremtesere.

    Az “elso” vesett ko-tabla paracsai a “tenni” valok. Amit Rambam a “positive”-nak nevezett. A masik, a NE, NE, NE. amit a Torah tanitoja a “negativ”-nak nevezett.
    De valojaban csak a TILTO -utasitasok.

    A Torah-ban, sem az egesz Tanakh-ban NUNCSEN “POKOL” !
    Csupan a “SHEOL”, ami jelenti a “halal”-t, meghalast, es a holt-testek temetsi helyet.
    Sot meg a kristinizmus Gorog (Ujtestament) szovegebn is xsak a “HADES” gorog szo. Ami ismet a jalht, elhalast es a holtestek temetesi helyet a fioldben jelent.
    Emlekezzen; Minden a fold porabol letezik, s minden a fold pra lessz ismet. MINDEN !
    Persze vannak “tudosok” aki velik hogy talan nemi “reszecskek” elhagyhatjak majd a fold-atmosferajat a Nap hullamaival, de senki nem fog az altal elni valami mas bolygon.

    NEM mutatott logikat abban hogy az onzesek elleni utasitas altal ,az barki not/feleseget magantulajdonna tenne.
    Sajnos vannak tarsadalmak ahol a nok nem sokba vannak becsulve. Sot a felseget allatokert vasaroljak csereben.
    Na de NE aggodjon leanyai miatt, csak tanitsa oket az erkolcsi alapokon itelni mindenkit, ugy a ferfiakat is.

    Igen, olvasahat RENGETEG emberi kegyetlensegeket a Torah es Tanakh soraiban.
    DE azok egyikke sem mint utmutatok azt kovetni, hanem a pelda mit NEM kovetni, azoktol elmaradni. Az igazi “tukor” az elet mind ket oldalon levo lehetosegeit.

    Minden emberi leny vetkes, bunos, SENKI NEM KIVETEL.
    A Torah azt bizonyitja !
    Abraham vetkezett es bunos volt. DE meg-donthetetlen HITE amibeben rem eros volt, azt NEM adta fel soha.

    Mozes gyilkos volt, de engedelmeskedett, habar ellenzte valsztasat elsokben. Buntetese hogy az igert foldbe soha nem lepet-be. Csak tavolrol latta, s lett porra.

    David rem bunozo volt. De belatta , bevalotta mind azt es bunhodott erte remesen.

    Minden emberi leny bunozo! Nincsen egyetlen sem vetkei nelkul.
    Az a bizonyitek az evolucio ellen.
    Az allatok csupan “osztoneik” alapjan leteznek. Keptelenek valasztani az erkolcsos es gonosz tettek kozott.
    Az emberi lenynek egyedul van kepessege valasztani.
    Sajnos mindeg a gyarlo, onzo ohajai alapjan valaszt.
    Csupan mert NEM hajlando a Mozes altal irott utasitasokat kovetni.

    Probalja latni az irott szovegek mind-ket oldalait, ill. a mutatott lehetosegeit. Ne csak ellenbizonyitek-kent probalja azt allitani. S mindjart maskeent hangzik az .

  • Miklos
    2017 augusztus 23
    2:31 de.
    a kalandozások, felfedezések végigvonulnak a történelmen, a népek keveredése egészséges és kívánatos, akkor van baj (ha mint ma az usa és tsa-i) ha viszik a demokráciát, katlikot, betliket, kukurikút…és fegyverrel

    érdekes módon szerteszéjjel jártomban azt tapasztaltam, hogy a portugál gyarmatosítók (kalandorok) a kevésbé útáltak közé tartoznak, oka a portugál conquistador alapmondása és annak következetes alkalmazása

    (a tréfás változata fekete afrikából a portugál “érkezők” a banánt héjastól ették és csak sokkal fedezték fel, hogy a majmok milyen szaxerűen meghámozzák)

    na terra onde vieres ter faz como vires fazer

    ezt sokaknak meg kellene tanulnia, egészséges és akkor a kecskegida a vacsora nem a conquistador

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    5:52 de.
    röviden, azaz nem bendeguziúl

    a tóra és az egész byblos tele van a ma holokausztnak nevezett genocidiumokkal, szomszédos és távoli népek kifosztásával, testvérháborúkkal, aljas árulásokkal (lásd mózes egyiptomból kiebrudalását) kapzsisággal és vérfertőzéssel

    valamint mese mese mátka sz…k a madárka
    az újabb folytatások ugyanilyenek mintha szépen bemutatkoznának: íme mi ilyenek vagyunk, és valóban…

    ha 200 literrel kevesebbet borogatnál ide be akkor talán kevesebb lenne a grammatikai és etimológiai hiba a szófosásodban

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    11:17 du.

    És az angolok mit találtak föl? Hogyan kell szétverni jól működő országokat a demokrácia-exporttal?

    “A spanyol qonqistadorok csupan katolikus uralamak alapitottak barhova mentek nem csak hoditani hanem a hitet terjeszteni.”
    Nagy tévedés.
    Hatalmas földbirtokokat alakítottak, ahol a rabszolga munkaerő termelte a gyapotot, a cukornádat, és a dohányt. A spanyol gyarmatok addig működtek, míg a dél-amerikaiak kivívták a függetlenségüket (majdnem 400 évig).

    Az angolok az észak-amerikai gyarmatukat 50 év alatt elvesztették, miután elkezdett hasznot hozni! Az angolok és amerikaiak egymást aprították a függetlenségi háborúban, mint a répát.
    De egyébként semmi bajom az angol emberekkel, az angol kultúrával. De tartok tőle, hogy nálad csak azért állnak ekkora dicsőségben, mert antikommunisták!
    (Viszont vedd számításba, hogy a kommunizmust akkor találta ki Marx, mikor vadkapitalizmus és gyermekmunka volt Angliában.)

  • Cortez es Pizzaro a kardokkal terjesztettek a hitet.
    A Mayak, Inkak nem voltak ember-evok.

    A katolikus teologiarol nem igen kedvelek vitatkozni, mindenki hamar eldurvul azon.

    De minden vallasoknak jogait letezni,mukodni azt velem es tamogatom, persze nem kell megeggyeznem.
    Hasonloan minden emberi jogokat. Azok korlatozasa gazemberseg.

  • Miklos
    2017 augusztus 23
    2:31 de.

    A kommunizmusban néha megjelentek jó könyvek is. Volt egy útleírás, amit az utolsó inka leszármazottja írt. (Sajnos sok őslakos meghalt fertőző betegségek majd a kemény munka miatt, de nem erről szól a könyv elsősorban.)

    Garcilaso de la Vega, az Inka: Inkák és konkisztádorok (Gondolat Kiadó, Budapest, 1964)

    A spanyol hódítók összeházasodtak az indián hercegnőkkel, és a gyerekeket felváltva nevelték Spanyolországban, vagy Peruban. Na most képzeljük el ezt egy magát felsőbbrendűnek tartott angollal!
    Északon semmi keveredés nem volt a fehér uralkodó osztály meg az őslakosok közt (hivatalosan). Bár volt néhány indián hercegnő, akit férjhez adtak Angliában vagy valami ilyesmi. Az angolok igazából a fajelmélet első kitalálói, ugyanis a gyarmatosítást azzal indokolták, hogy a színesbőrű népeket el szabad nyomni, mivel azok alsóbbrendűek szerintük.
    Sajnos az az igazság, hogy Latin-Amerikának azóta megy nagyon rosszul, amióta “Samu bácsi” betette oda a lábát! Fillérekért megveszik a külföldi társaságok a bányákat, ültetvényeket, a nép meg nyomorog.

    Félreértés ne essék, nem mondom, hogy Izaurának jobb volt a Leoncio birtokán éjt nappallá téve dolgozni. Csak ami ma megy Dél-Amerikában a drogkartellekkel meg mindennel, hát annál még a cukornád kapálás rabszolgamunkában is jobbnak tűnik!

  • LAMPA meglatasai tulzottak.

    Elsokben NEM magasztalok SENKIT, de a valosagot ne ferditse.

    Az emberiseg tortenelme semmi mas mint az emberiseg kegyetlensegeinek az adati embertarsa ellen. PONT !

    A pestis a benszulottek tomegeit [pusztitiotta amit a bevandorlok hoztak.

    De maga nincsen tisztaban CORTEZ meg PIZZARO hoditasaival.
    Tanuljon valamit arrol. Alig 200 lovasskatonaval pusztitott el az egesz Inka birodalmat. Igazi meszarlassal. De elvettek minden aranyukat.
    Meg maig is talaljak az aranyokkal elsulyedt hajokat a tengerpartok kozeleben.

    Igen az angol gyarmaok hamar szabdda valtak mert volt szabadon mindenkinek puskaja!!!

    Vilagszerte az elso tette a diktaturaknak a le-fegyverezni a lakossagot. Vajon miert ???

    Kozep es del amerikaban az nem letezett. Nem volt lehetoseguk.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 22
    11:17 du.

    “Nem hinnem persze hogy elvtarsai nem gyuloltek volna mindenkit aki nem hodolt be nekik keszsegesen?!”

    Magyarországon az Amerika-ellenességnek mélyebb gyökerei vannak, mint a kommunista propaganda. Pl. a trianoni békediktátumot az amcsik is jóváhagyták, pedig Wilson elnök nem ezt ígérte.

    A népi Amerika-ellenesség talán a 2. vháborúból származik, mikor angol-amerikai gépek bombázták az országot. Anyám egyik unokatestvérének úgy halt meg a 13 éves bátyja, hogy állt az udvaron, és nézte a gépeket, és megsorozta egy pilóta!
    Nagymamám és a lánytestvére még gyerekek voltak, és azon a tavaszon ők szántottak a tehenekkel.
    (1945-ben hamarabb véget ért az iskolaév, már áprilisban kiadták a bizonyítványt. De bizony a gyerekek akkor már hónapok óta nem jártak iskolába, mert a front elérte az országot. A férfiakat a nyilasok behívták katonának, a tanítókat is.)
    Mikor jöttek az amerikai gépek, ijedtükben elbújtak a tehén alatt. Utána mondták nekik mások, hogy nagy butaság volt, mert így célponttá válhatnak!
    Ugyanis az amcsi pilóták előszeretettel lőttek marhacsordákra, és szántó-vető emberekre.

    Persze, az oroszok még több garázdaságot elkövettek. A német katonáktól nem kellett félni, mert azok rendesen viselkedtek, de manapság erről nem illik beszélni.
    (És mielőtt bárki azzal jönne, hogy bezzeg a magyar katonák mit csináltak Ukrajnában, gyorsan ideírom, hogy nyilván a magyarok se voltak szentek.)

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    10:11 de.

    Pizarro megölte az utolsó inkát, Atahualpát, de annak a feleségeit nem!

    Bár Pizarro nem volt egy gáláns lovag a hölggyel, de tény, hogy utána feleségül adták a hercegnőket valami spanyol nemesurakhoz.

    Szóval azt mondhatjuk, hogy akkoriban nem létezett rasszizmus, az csak későbbi találmány! A polgári társadalmak találták fel!

  • Hazai lámpa. Kapitalizmus mindenhol volt, nem csak Angliában.
    Magyarországon is volt, legalább akkora és addig. A “vad kapitalizmus” vitte előbbre a világ technikáját és gazdaságot! Tetszik, nem tetszik, ez van!
    Ha olyan rossz volt a kapitalizmus, kérlek írj a szocializmus hasznosságáról és “jóságáról”!

  • LAMPA:

    Mi a maga “rasszizmussa”?
    A ” race” az “faj” magyarul.

    Nem veli hogy minden emberi leny az emberi “homosapian”
    fajnak a tagja ?

    A conqistdorok csak raboltak az aranyat es draga koveket, s azert oldokoltek a fegyvertelen lakossagot.
    Nem a “faj” erdekekbol.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    10:00 de.

    Én sem akarom a katolikus vallást ráerőltetni senkire, csak ugye vedd számításba, hogy az angolok nagyon katolikusellenesek. Tehát nem kell készpénznek venni, amit mondanak másokról.

    “Cortez es Pizzaro a kardokkal terjesztettek a hitet.”

    Ebben van igazság, de az se volt jobb, amíg pogány, emberáldozós vallások voltak, és a helybeli indiánok egymást aprították, mint a répát. A spanyolok viszont békén hagyták a lakosságot, ha áttért a kereszténységre. Sőt, jezsuiták oktatták a népet, ami akkor is pozitívum, ha az őslakosok nem maguktól tértek meg.

    Persze, a vallásszabadság mai fogalmai szerint nem szabad népeket téríteni. De a középkorban nem volt ilyen korlátozás. És a spanyolok legalább oktatták a meghódított népet, iskolákat, templomokat építettek.
    Mai napig vannak híres építmények, művészeti alkotások Latin-Amerikában a spanyol időkből.

  • FIGYELO soraira;

    KAPITALIZMUS volt, van, es lessz az egyedulli gazdasagi rendszer attol anaptol kezdve amikor a barlang-lako majom-ember az elso ko-szerszamat keszitette.

    Semmi mas gazdasagi forma nem letezik.
    Csupan hogy ki az a “vad”-kapitalista.
    De az nem valtoztatja a gazdasagi rendszert !
    Csupan nev-valtoztatasok.

  • Figyelő
    2017 augusztus 23
    10:34 de.

    Engem nem kell kioktatni a kapitalizmusról. És azt se mondtam, hogy helyette a szocializmus milyen jó volt, ugyanis annak is megvoltak a problémái.

    De csak azért, mert te a nyertesei közé tartozol, még van sok millió ember a Földön, aki a vesztesek között van. Hoppá!

    Pl. Magyarországon a népesség nagyobb része eddig nem látott sok hasznot ebből. Ezért van itt kapitalizmus ellenesség, nem azért, mert mi tökkelütöttek lennénk vagy kommunisták.

  • LAMPA soraira;

    VEGRE elismerte a Cortez es Pizzaro cselekedeteinek valosagat.

    Az angolok ma protestansoknak vannak nevezve, de csupan mert VIII Henry onmagat tette az egyhaz jefenek a papa excuuminikalasaval, mert ellenezte a hat (6 ) felesegeit.

    Minden mas dolgokban az Anglikan egyenlo a a romai katolikussal.
    Teologiaik, szertartasaik, minden felszintiek is.
    Csupoan anev- valtoztatva , s a papanelkulli.Semmi mas.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    10:36 de.

    “azert oldokoltek a fegyvertelen lakossagot.”

    Szerintem a fegyvertelen lakosságot dolgoztatták a bányákban, csak azok nem bírták a nehéz munkát és az influenzát, himlőt, amivel akkor találkozott először a szervezetük.

    Ezután kezdték a fekete rabszolgákat behozni Afrikából, és ők jól bírták a munkát.

  • LAMPA:
    A “bne”-szulotteket keptelenek voltak dolgoztatni.
    Ma mar dolgoznak ha elni akarnak.

  • Bendeguz79,

    ” A Torah NEM kovetil senkitol hogy olje meg embertasat HA az pl. gyomlalna kertjet a Szabath napjan. ”
    Csupan hogy vegyen egy napot pihenojere es emlekezzen Termtojere es a teremtesere. ”

    Osszekevered a Torah-t es a Tizpraancsolatot. A Tizparancsolat valoban nem igeri be a halalbuntetest, de a Torah tobbi resze igen.
    Itt van egy csokorra valo, hogy miert kellett valakit agyonverni:

    Exo_21:12  A ki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.

    Exo_21:14  Ha pedig valaki szándékosan tör felebarátja ellen, hogy azt orvúl megölje, oltáromtól is elvidd azt a halálra.

    Exo_21:15  A ki megveri az õ atyját vagy anyját, halállal lakoljon.

    Exo_21:16  A ki embert lop, és eladja azt, vagy kezében kapják, halállal lakoljon.

    Exo_21:17  A ki szidalmazza az õ atyját vagy anyját halállal lakoljon.

    Exo_21:29  De ha az ökör azelõtt is öklelõs volt, és annak urát megintették, és még sem õrizte azt, és férfit vagy asszonyt ölt meg: az ökör köveztessék meg, és az ura is halállal lakoljon.

    Exo_22:19  A ki barommal közösül, halállal lakoljon.

    Exo_31:14  Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. A ki azt megrontja halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az õ népe közül.

    Lev_20:2  Izráel fiainak pedig mondd meg: Valaki Izráel fiai közül és az Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja az õ magzatát a Moloknak, halállal lakoljon, a földnek népe kövezze agyon kõvel.

    Lev_20:9  Mert valaki szidalmazza az õ atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta; vére rajta.

    Lev_20:10  Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az õ felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nõ.

    Lev_20:11  Ha valaki az õ atyjának feleségével hál, az õ atyjának szemérmét fedi fel: halállal lakoljanak mindketten; vérök rajtok.

    Lev_20:12  Ha valaki az õ menyével hál, halállal lakoljanak mindketten, fertelmességet követtek el; vérök rajtok.

    Lev_20:13  És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.

    Lev_20:15  Ha pedig valaki barommal közösül, halállal lakoljon, és a barmot is öljétek meg.

    Lev_20:16  Ha valamely asszony akármely baromhoz járul, hogy az meghágja õt: öld meg mind az asszonyt, mind a barmot, halállal lakoljanak; vérök rajtok.

    Lev_20:27  És akár férfi, akár asszony, hogyha ígézõ vagy jövendõmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kõvel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.

    Lev_24:16  És a ki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon.

    Lev_24:17  Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.

    Lev_24:21  A ki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de a ki
    embert üt agyon, halállal lakoljon.

    Lev_27:29  Senki, a ki teljesen az Úrnak szenteltetett az emberek közül, meg ne váltassék, hanem halálra adassék bizonynyal.

    Num_15:35  És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze õt agyon az egész gyülekezet a táboron kivül.

    Num_35:16  De ha valaki vaseszközzel úgy üt meg valakit, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.

    Num_35:17  És ha kézben levõ kõvel, a melytõl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.

    Num_35:18  Vagy ha kézben lévõ faeszközzel, a melytõl meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.

    Num_35:21  Vagy ellenségeskedésbõl kezével üti meg azt úgy, hogy meghal: halállal lakoljon az, a ki ütötte; gyilkos az, a vérbosszuló rokon ölje meg azt a gyilkost, mihelyt találkozik vele.

    Num_35:31  Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, a ki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon.

    Remelem ennyit eleg. Hol nincs szo arrol, hogy ki kell vegezni embereket?

    Nem valaszoltal arra sem, hogy milyen igazsagszolgaltatas az, ami megengedi a vigilante justice-t.

    No es megegyszer megkerdem, mivel most mar az egyik fenti versbol lathatod, hogy aki megserti a Sabbat torvenyeit, azt ki kell vegezni: Te agyonkovezned azt, aki Sabbat napjan tuzet gyujt, hogy ne fagyjon meg?
    Probalj meg most ne mellebeszelni!

  • LAMPA;

    Teljes valotlansagokat kohol maga terjeszteni angol ellenes gyuloleteit.

    Semmi enmzet nem ment hoditani, meg a szerette elvtarsaik sem a “jaf”-erdekeben. Csupan az anyagi erdekekert.

    Maga a Pokahanta mesejet kepzeli el mint altalanossag.

    Semmi spanyol conquistador nem vitt “feleseget” vissza Spanyolba. Csak haszaltak ,nagyban eroszakkal a benszulott noket.

    Talan maganak inkabb tortenelmet lenne jobb olvasni mint novellakat.

  • LAMPA soraia.

    Hazugsag lampa.
    Egy szot sem hiszek el a maga allitasabol.

    Igen 1944 Julies 4-en bombaztak Budapast lakonegyedeit, mert Horthy nem figyelt a figyelmeztetesre NE deportalni a zsidokat. De azt belatta es aztan megallitotta a deportalst.

    En is ott eltem. Emlekszem amikor a szovetseges gepek mentek bombazni Polesti olajmezoket. Ill. ketszer volt az.
    De mind 300 ezer labb magasagban repultek mindeg.
    Az egy elsotetedett a sok gep altal.
    De a pilotat a gepekben latni avszolut keptelenseg volt.

    Maga teljes valotlansagokat, tisztan hazugsagokat allitott.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    11:02 de.

    “Maga a Pokahanta mesejet kepzeli el mint altalanossag.”

    Pocahontas az angol telepeseknek segített megtelepülni, különben éhen haltak volna az első télen! Ezt azzal díjazták, hogy elvette később valami angol üzletember, aki a dohányt elkezdte termeszteni.

    Végülis az elején, lehet hogy az angolok se voltak annyira rasszisták, csak a polgári időkben lettek azok.

  • Bendeguz79,

    “” A Torah-ban, sem az egesz Tanakh-ban NUNCSEN “POKOL” !
    Csupan a “SHEOL”, ami jelenti a “halal”-t, meghalast, es a holt-testek temetsi helyet. “”

    Igy van. Viszont Rasi elvtarsunk valahogy a 12. szazadban elt, akkorra mar a Keresztenyseg es az Iszlam eleg jelentosen befolyasolta a Judaizmust es mar mi is nekialltunk poklocskarol es mennyecskerol beszelni.

    ” NEM mutatott logikat abban hogy az onzesek elleni utasitas altal ,az barki not/feleseget magantulajdonna tenne. ”

    Eleg szomoru ez rad nezve. Ugyanis a Torah nehany mas reszeben a ferjnek meg van engedve, hogy eladja a feleseget (vagy eppen a gyerekeit) mint magantulajdonat. Meg a joval kesobb irodott Talmud is a feleseget a ferj magantulajdonanak tekinti.
    Lenne tobbi is errol, de mennem kell a fogorvoshoz, most nem fogok keresgelni.

    ” Igen, olvasahat RENGETEG emberi kegyetlensegeket a Torah es Tanakh soraiban. DE azok egyikke sem mint utmutatok azt kovetni, hanem a pelda mit NEM kovetni, azoktol elmaradni. ”

    No hat, aki David kiralyt a profetanak es a leheto legjobb kiralynak tartja, annak eleg nagy zurzavar lehet a fejeben, ha kozben abban is hisz, hogy a David-fele politikai gyilkossagok valamifele gonosztettek voltak. A feneket! Minden Bibliaban hivu ugy ertelmezi, hogy ez a sok gyilkossag az isteni akarat volt.
    A Machiavelli altal leirtak kutya fasza ahhoz kepest, ami a Bibliaban van, de allitolag ez volt az isteni akarat, a gyilkos profeta es ettol jo ember!!!

    “Csupan mert NEM hajlando a Mozes altal irott utasitasokat kovetni.”

    Melyik utasitast? A gyilkolasra? Vagy arra, hogy ne gyilkolj?

  • MIKLOS, maga a sorokon civakodik, de a tenyeket nem hajlando figyelembe venni.

    Az amit mag idezett az a ma az u.n. “bunteto-torveny-konyv”.

    Van ma itten az USA-ban is az, sot a halalbuntetes is a konyvben.
    De hanyat olnek meg a bunosok, s hanyat vegeznek ki?
    Atlag a kb. 40 ezerbol talan 10-et
    Az volt a lenyeg akkor is, nem csak ma.

    Maga talan inkabb aranyermet adna a tomeg-gyilkosoknak ?

    Mia pontja amit ohajt allitani.

    Remlve nem adja el leanyait kecskekert;))az volt az en pontom.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 23
    11:10 de.

    Kb. 20 ezer magyar áldozata volt az amerikai bombázásoknak összesen, ebből több ezer vidéken.

    Nem szoktam hazudni, különben meg utána nézhetsz az interneten.

  • MIKLOS soraira;

    Ismet csupan a maga elkepzeleseit fujja.

    Az adatok (Torah) alapjan Mozes volt az egyedulli emberi leny akivel a Termeto valaha is is ertekezett, hogy mi modon az vitazhato.
    De MINDEN mas az emberi agybol ered.
    Azert mi Karaitak NEM fogadunk el semmi mast.
    A Talmud, a Mishna, a Hagada, stb. csak mint Rashi, Ranbam, Nehmiad, vagy onmaga velemnueik. Semmi mas!

  • LAMPA;
    A Pokahanta eset irta, de az is csupan anyagi erdekeket jelentett, mert angliaban befektetoket keresett a dohany ultetvenyek serkentesere, ill jovedelmezni.

  • Lampa;
    maga a Pokahanta esetet a Pylgrimekkel keveri ossze.

  • LAMPA soraira;

    Csupan az agymosast nem lehet ki-oblinteni.

    Talan majd a kovetkezo generacio ertelmezheti a valosagot.

    Maguknak is egy generacioba kerult oda jutni mahol ma vannak.
    De ha ohajtjak a dicso szocia;lizmust, mi a fenere varnak?

    Gyakoroljak azt. Az leheto, csak nem varjanak anyagi segitseget tollunk !
    Ha az ottan nem letezheto, Cuba, Veneziella es Eszak Kora talan befogadja magukat.Nincs mit vitazni azon !

  • LAMPA allitasara;

    Az am mind Bull Shit !!!

    Hamburg, Dresden es Lipzig bombazasai voltak kegyetlensegek, de a pesti 1944-7-4-i bombazason kivul NEM volt bombasas sehol a lakosagg, sem varosok ellen.

    Par nyilt vasut sineket amit a nemet hadsereg hasznalt katonai szallitasra a Szovietbe .

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 23
    11:22 de.
    Én átéltem a II.V.Háborút, már “értelmesebb” korban is voltam. Budapestet EGYSZER bombázták csak az amerikaiak, angol lehet., hogy bombázott vidéken, de semmiesetre sem ezeknek a támadásoknak volt ennyi áldozata amiről Te beszélsz! Megint szovjet propagandát ismétled. A szovjet viszont nem csinált statisztikát arról hányan haltak meg Budapest ostromában, amit a németek 3 hétig tartottak!

  • Azt kifelejtettem, hogy az amerikaiak egyszer a gyárnegyedeket bombázták főleg, nem a lakónegyedeket. Vidéki bombázásokról keveset tudunk, csak azt amit a helyi propagandák terjesztettek!

  • hazai lámpa, még annyit, hogy mindenki azt remélte akkor, hogy valahogy az angolok jönnek be, nem az oroszok. Sajnos, ők voltak a közelben..

  • FIGYELO soraira;

    Az az egyedulli bombazas bejelntes utan tortent, mert Horthy figyelmen kivul hagyta azt. S tovab ndeportalt.
    De a bombazas utan figyelt am.

  • Figyelő
    2017 augusztus 23
    12:23 du.
    hagyd már ezeket a nyavajgásaidat tény az, hogy a hortymagyarország hadban állt a szovjetunióval, az usa val és szövetségese volt a németeknek

    fegyvert fogtak és betörtek a szovjetunióba katonai alakulatokkal (hogy azok ott mit kaptak az más kérdés) a szovjetunió nem támadta meg magyarországot egészen addig, amíg nem vonúlt a németek után, hogy el tudja foglalni Berlint (mert akkor már látszott (kilógott a lóláb) hogy Csőrcsill ki akar velük is baszni ugyanúgy ahogy a világot uszította a németekre mert azok nem akartak az ő monetáris rendszerükben maradni és financiálisan is önállóak akartak lenni nem véletlen, hogy a német pénzügyminisztert az usa ba szállították mint szakértőt

    az egész maszlag amit neked is beadnak a IIVH és az IVH okairól az szemen szedett hazugság …és az is, hogy milyen belpolitikát folytattak a németek, kinek mi köze hozzá…fasizmus vagy imperializmus (lásd GBR USA Francia…) másodlagos vagy hajánál fogva előrángatott és azolknak a naívaknak szól mint te is

    a britek meg akarták őrizni monetáris és egyéb monopóliumaikat minden áron Csőrcsill be is vallotta nem sokkal halála előtt már sok évvel a IIVH után

  • Na, a mi házunkat lebombázták. Az “ostrom” alatt, a hősies német hadsereg jóvoltából, akik minket “védtek”, majd felrobbantották az összes hidat, mielőtt elpucoltak.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 23
    1:32 du.

    kedves kis megjegyzésed

    nem kellett volna az irredentizmus sem meg a hatalmi téboly és az örök álom a nagyon nagy magyaország amit 8 óceán határol, meg a Hold és a Mars…és kimaradni a világháborúkból (nehéz lett volna mert átjáróház a kárpátmedence de meg lehetett volna próbálni) és akkor nem lett volna “ostrom”

    a gádzsi is a hőzöngéseivel aki nem fér a bőrében…nem lehet ma sem és korábban sem határrevíziókat tartani meg annektálni területeket és az sem járható, út, hogy magyar ajkú kisebbségeket az ellen az ország ellen úszíttyák amelyben élnek

  • HAZAI LAMPA soraira.

    Na mi tortent? Nem az angolokat vagy amerikaikat atkozza tovabba azert ?

    Valaszomkent csupan megerositeni kell elozo velemnyemet amiket irtam a Horthy esetevel kapcsolatban.

    A semlegesseg figyelemen kivul hagyasa okozta mind azt.

    De maguk maig is a csatlossagot ohajtjak es imadjak.

    Mint Marx elvtarsuk irta; “Aki nem talul a mult hibaibol azt csak mindeg megismetelik.”

    Tehat meg Marx-tol sem tanultak.
    Hat elvezzek annak eredmenyeit !!!

  • Bendeguz79,

    “” Az amit mag idezett az a ma az u.n. “bunteto-torveny-konyv”.
    Van ma itten az USA-ban is az, sot a halalbuntetes is a konyvben. “”

    Es akkor mi van? Fentebb azt allitottad, hogy nem jart halalbuntetes a Shabat torveny megszegeseert. Bemutattam, hogy halalbuntetes jart erte.
    Most nekiallsz hadovalni buntetotorvenykonyvekrol, koztuk az amerikairol. Nem inkabb azt kellene mondanod, hogy:
    “Upsz, rosszul emlekeztem!”

    ” Mia pontja amit ohajt allitani. ”

    Csupan annyi, hogy valotlansagokat allitasz arrol az erkolcsi utmutatodrol, amit kovetsz. Azt sem tudod mit kovetsz.

    Meg mindig nem jott valasz toled: Agyonkovezned azt, aki tuzet rak Sabbat napjan nehogy megfagyjon?
    Mikor leszel kedves valaszolni erre az egyszeru kis kerdesre?

    ” Ismet csupan a maga elkepzeleseit fujja. ”

    A Bibliat ideztem szo szerint. Ez az en elkepzelesem?

    ” Azert mi Karaitak NEM fogadunk el semmi mast.
    A Talmud, a Mishna, a Hagada, stb. csak mint Rashi, Ranbam, Nehmiad, vagy onmaga velemnueik. Semmi mas! ”

    Igen, a Karaitaknak is ra kellett jonniuk, hogy a gyulolt Talmudban is volt valami. Kenytelenek voltak a Karaitak is a sajat “hagyomanyaikat” kiagyalni.

    A legnagyobb problema a Torah ve’res torvenyeinek betartasaval, hogy ha meg talalsz is egy olyan idiotat, aki kivegzi a tarsat mert az tuzet mert gyujtani Sabbat napjan hogy ne fagyjon meg, meg mindig ott van az a problema, hogy hosszu ideig szamuzetesben eltunk, es az adott orszag torvenyeit kellett betartanunk elsosorban, ha az utkozott a mi torvenyunkel.
    Mivel az ilyen jo kis kovezeseket minden kereszteny orszagban megtiltottak nekunk, sot mar a Romai Birodalomban is, jol jott, hogy a Talmud ugyesen elmismasolta ezt a dolgot. A Karaitaknak ehhez egy sajat, uj “tradiciot” kellett kitalalni – amit mellesleg en nem ismerek, csak hirbol.

    De ez nem jelenti azt, hogy akar a Talmud, akar a Karaita megoldas ervenyes lenne. Emlexel arra az 5. Mozesbol, hogy “ne adj hozza es ne vegyel el belole”?
    Es ha nem adsz hozza extra allitolagos hagyomanyokat, es nem is veszel el belole semmit, akkor agyon kell kovezzed a szomszedasszonyt, ha nem veled, hanem a masik szomszeddal dugott egyet. Ugyanakkor, ez kicsit talan utkozik az amerikai torvenyekkel.
    Tehat kivancsian varom, hogy te mint akinek a Torah az erkolcsi utmutatoja es tokeletesen betartod az osszes torvenyt, hogyan oldod fel ezt az ellentmondast.

    Titokban szoktal kovezni, vagy leszarod, mert te is tudod, hogy marhasag? Es ha egyes torvenyeket figyelmen kivul hagysz, mig a neked tetszoket elfogadod, akkor milyen Karaita vagy?

    No es ha tovabbra is mellebeszelsz ez az utolso uzenetem a temaban.

  • Miklos
    2017 augusztus 23
    5:42 du.

    ugye abba a vitába nem bonyolódtok, hogy a sok kitalált monoteisztikus istenképzetnek tulajdonított gyermekmesék és a hozzátartozó isttenképzet, kmint Buddha, Jahve, a Szentháromság (ez a legjobb monoban stereoban még nem hallottam és a quadrophone az meg már nem divat)

    és akkor még hátra vannak a politeistikus rendzserek és azok dogmái vagy ajánlásai mondjuk az indiában mai napig fennmaradt 18000 különféle oszlopszent és szent tehén…meg Odín és a WSalhall többi nyugdíjasai

    nagyon kimerítő lenne

    és a karaitak azok még nagyon fontosak meg az, hogy még a XXI. században is ezekben komolyan hisznek és gyilkolnak miattuk de lagalábbis útálják egymást annyira, hogy ezt fel lehet használni más érdekek kielégítésére és klf háborúkra

    csinnbummcirkusz

  • MIKLOS elmei elkpezeleseire;

    OK MIklos, a Maga allitasai szerint ,ha valaki pl. gyomlalna viragos kertjeben azt minden kerdesek es barmi felteteelek szambavtele nelkul halara kell kovezni ???

    Azt Maga idezte a Torahbol ?!

    Annak alapjan, mernek fogadni hogy mind az 6 millio szerencsetlen zsidok akiket Hitler hoherjai megoltek, kovettek el valamit s talan kevesebbet, vagy tobbet mint a Szabath napjan viragoskertjeiket gyomlalni.

    Tehat csak a Torah eloirsaiat alapjan , (amit maga erosen es ismetelten allit) Hitler hoherjai nem kovettek el semmi kegyetlen bunoket, csupan a Torah utasitasit kovettek.
    S mint elobb allitotta, hogy megmentsek leleiket (Ruah-t vagy nashemah-t) a “pokol”-bol.

    Karaitaknak nem kellett semmit “kitalalni”, egyszeruen belattak a prophecia alapjan ,a babyloni hazateresbol ,hogy igazan volt alapja a prphetenak. A buntetes a nem engedelmesegert a 70 eves rabszolgasag.

    S a Torah-n kivul minden csak az emberi agy mukodesenek volt az eredmenye ill. termeke.

    Na, most mar vadalkozhat amint ohajt. Talan kerdezze Rashit.
    Ha maga ohajt ugy elni mint 3 ezer eve az a maga elete.

    Mar irtam azt is hogy vannak Karaitak akik meg jegszekrenyt is kikapcsoljak Pentek esete.
    Elorre foznek, es ha kell fagyoskodnak a hideg napokon inkabb mint hogy tuzet kezdjenek. Mert van hituk.
    Barmi velemenyt hozna maga azokon.

    Ha alu Shalom.

  • rodeo36,

    Erdekesebb lenne ha nem rebuszokban beszelnel.

    A Karaitak szama manasag jo ha van nehanyszaz. A 12. szazadig ok voltak tobben, de azota folyamatosan csokken a szamuk. Ok mar nem fognak resztvenni semmilyen haboruban.

    A tobbi vallasokrol nem tudok annyit, hogy vitazzak rola. Regebben meg csak-csak emlekeztem valamelyest az Uj Testamentumra, es nehany “magyarazatara” de rohamosan felejtem az egeszet.

    Ne izgulj, nem lesz itt hitek kozotti vita. 🙂

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79

    1./ Magyar nyelv:

    A magyar íráshoz kapcsolódó álláspontod hozzá szeretném fűzni, hogy lehet igazad van. Az ősi magyar írás, un. rovásírás volt. A betűket a kínaihoz tudnám hasonlítani és valóban ékezet nélküliek. A szláv nyelvekben pedig nem a magánhangzók, hanem a mássalhangzók felett van némely esetben “ékezet” a kettős-betűk jelzésére. Az oroszoknál pedig egyedül a й és ё betűk mondhatók ékezetesnek, de ezek is mássalhangzók. Az “o” betűt továbbá “a”-nak a “h” betűt petűt pedig “g” nek ejtik és az “a” betűt nem a “szájüregből, hanem “garatból” ejtett “rövid” “ának” ejtik.
    A mondatok szerkesztése pedig kísértetiesen hasonlít a tieidhez.
    *Ne haragudj, de 2017-et írunk és az iskolában is az ékezetes betűket tanítják “csuk-csük” nélkül.
    A Te íráslogikád szerint tudsz-e különbséget tenni például “bab” és “bab” között, mert ez a írásmódod alapján lehet bab, mint növény és lehet báb, mint színházi kellék vagy rovar “lárva” is.

    2./ Magyarországon pedig előbb volt a rendszerváltás, mint a SZU-ban. Utóbbi esetben pedig az un. FÁK jött létre, ami valójában nem volt a Független Államok Közössége, ezért vált ki belőle több tagállam, többek között Ukrajna is.

    Szóval, szerintem baj van nálad az alapvető történelemmel is.
    Мне есть много укранец знакомый. Они говорят по русски, похожый учили по венгерски как Ты писаешь по угорски.

    PPP

  • rodeo36
    2017 augusztus 23
    1:55 du.

    “a gádzsi is a hőzöngéseivel aki nem fér a bőrében…nem lehet ma sem és korábban sem határrevíziókat tartani meg annektálni területeket és az sem járható, út, hogy magyar ajkú kisebbségeket az ellen az ország ellen úszíttyák amelyben élnek”

    Ez a kijelentésed Európában csak kizárólagosan Magyarországra érvényes! Hasonlítsd össze a mai és a 30 évvel ezelőtti Európa térképeket: az utóbbi 30 év jóformán csak határreviziókból, eddig még mesében sem létező országok keletkezéséből, országok újraegyesítéséből, annektálásokból, és elcsatolásokból állt, csak a mi “igazságos” határunk változatlan, amit könnyebb lenne elfogadni, ha másokat is kihagytak volna a részrehajló és kettős mércével kiszabott igazság osztásból, amit csak az erősebb kutya szexhez való joga igazol!

  • PPP soraira;

    A Kinai az “kep”-irasmod.
    Az os-magyar az igen ek-iras volt, mint a Sumerian.
    S a magyar a leheto leg-kozelebbi nyelv a Szumerianhoz’
    A nyelvtani alapja tobb mint 90%-ban egyenlo.

    Megertese persze minden nyelvben a nyelv-tudasa, ill. ertelme. Ha nem tudod, nem erted, bar-mit is olvashatsz.

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 24
    7:31 de.

    ugyanazt másképpen

    csehszlovákiából lett cseh és szlovák, déltirol déltirol maradt de lehet ugrálni kisbe a határán, yugoszlávia szét lett bombázva mert “avalakik” nak nem teccett, hogy nem gazsulál de minden maradt a régiben csak sokkal több kormány van és vastagabb pirossal vannak a megyehatárok országhatárrá minősítve…”avalakik” szétbarmolták a szovjetuniót most ugyanott tartunk mert az orosz még mindíg nagyobb mint akarták…jaaa és az endéka meg eneszka egybesült de “avalakik” ennek nem igazán örülnek

    más???
    ha levédiab..d akarata szerint tologatnák a határait hol állna meg? a Holdon vagy a Marson esetleg a Tejúton ott yoghurt és tejfel között a kanyarban?

  • Miklos
    2017 augusztus 23
    9:49 du.

    szeretem a ré Busz okat is de az amiről említést teszel az maró gúny akart lenni…úgylátszik nem gyütte össze magáta Agáta…egyanyabocs és 1000 maci

  • Parács Péter Pál

    *!!A Föld, ahol születtünk és életet szeretne adni nekünk határok nélkül:
    -Több hozzászólásban érzek igazságot, de!

    Azon gondolkodom én is, hogy kik azok és milyen hatalmak azok, akiknek kezében a “térképészeti szabászolló” és miért?
    Lehet nem jó látom, ezért minden félreértés nélkül kérem javítsatok ki.
    -Itt, az európai viszonylatban nem tudom hová tenni a napóleoni hadjáratot, a török hódítást, a habsburg-magyar monarchiát, a trianont, a román “tisza vonalát”, a fasiszta csatlósságot és ennek is eredménye képpen a “málenkij robotot”, majd az európai uniót stb..?

    Magyarországot valaki vagy valakik nagyon elcseszték és valakik olyan területeket csatoltak el értelmetlenül, ahol
    az egyszerű emberek békében, megértéssel éltek együtt, sőt magyar állampolgárok voltak!!!
    Persze, hogy lehettek konfliktusok, mint ahogy nekem éppen a szomszédommal van, mert attól fél hogy átmászik hozzá a csiga. Ez tényleg igaz, nem vicc. Megértem, mert idős ember, de akkor sem beszélhetünk “területi vitáról”.

    Mindezeket azonban nem igazán kellene egy kialakult országhatárra, politikai vagy más érdekek miatt alkalmazni, felülírni a történelmi határokat.!!!!
    A határok alatt nem a “bezártságot, elszigetelődést” értem, hanem azon belül élő emberek szuverenitását és mindenféle hatalmi érdekektől független háborítatlan békéjét más országokkal való barátságosság mellett és tiszteletben tartani a nemzetiségieket, azok kultúráját és az élővilágot és életet tisztelő vallási szokásaikat.

    PPP

  • Figyelő
    2017 augusztus 23
    12:23 du.

    11 ezer vidéki áldozata volt az amerikai bombázásoknak, Győr, Debrecen és más nagyvárosok központjában épületek dőltek romba. Győrben 2500-an meghaltak.

    A magyar napi sajtóban gyakori hír, hogy fel nem robbant 2. vháborús bombákat találnak az építkézesken, szerte az országban!

    Akit érdekel, az Frantic Joe hadművelet név alatt utánanézhet az interneten.

    Különben meg családom se szokott hazudni, és valóban a vadászgép ölte meg az egyik rokonunkat. A kommunista propaganda nem foglalkozott túl sokat a bombázásokkal. A Don-kanyar állt a propaganda középpontjában, tehát az sokkal ismertebb.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 24
    10:14 de.

    építkézesken= építkezéseken

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79!

    Elnézést kerek (kerék)! Én a témát lezártam. Nekem nem veled van problémám, csak nagyon nehéz “kisakkozni” mit akarsz írni.
    Másrészt ezen a lapon és egyébként sem akarok személyeskedni. Inkább a felvetett témákban próbaálok gondolkodni.
    – És akkor most, spontán jött elő
    *Christopher Adam-nak ígért válaszom, hogy miért olvasom ezt a lapot:

    ************Tisztelt Christopher Adam!*****************

    1.) Ebből a lapból sokat lehet tanulni. Sok olyan hozzászólás van ami számomra új infót ad a történelemről.
    2.) Kvázi közvetetten alkalmas arra is, hogy megismerjük, ki hogy és milyen felfogással, motivációval látja a körülöttünk forrongó politikai, hatalmi viszályokat és hogyan vélekedik a nemzetiségiekről és a vallásról.
    3./ Álláspontom szerint nagyon pozitív lenne, ha valami “szakértői csoport” összefoglalná az “értelmes” és tényekre alapozható hozzászólásokat. Sok olyat olvasok ugyanis ami valósághűnek tűnik számomra, de nincs benne vagy máshogy van “beállítva” a történelmi illetve a mai politikai stb. ideológiába.
    4.) Az más kérdés, hogy nekem is vannak minden bizonnyal fals hozzászólásaim, de ezek kijavítására, megvitatására azonban ez a lap lehetőséget ad.

    -Más kérdés, hogy a hozzászólások néha nem igazán diplomatikusak, de ezért is beszélhetünk toleranciáról és ezekből is lehet tapasztalatot szerezni.

    Üdv. PPPP

  • Parács Péter Pál.

    ” Álláspontom szerint nagyon pozitív lenne, ha valami “szakértői csoport” összefoglalná az “értelmes” és tényekre alapozható hozzászólásokat. ”

    Elkestel ezzel az otleteddel. Mar koztunk el, csak ritkan ereszkedik (vagy szall) le kozenk a magasroptu ubermensch. O es tarsai vannak akkora szagertok, hogy meg tudjak allapitani; valami buzlik mindenhol.

  • rodeo36
    2017 augusztus 23
    1:02 du.

    Lehet arról vitatkozni, hogy melyik ország mennyire a hibás a világháborúk kitörésében.
    De én azért említettem meg az amerikai bombázásokat, mert itt egyesek szentnek próbálják az amcsikat beállítani, csak azért mert antikommunisták.

    Említhettem volna az ún. magyar aranyvonatot is, ami a zsidók elkobzott vagyonát vitte többek között. A nyilasok elindultak vele Kőszegnél, aztán Ausztriában kanyargott össze-vissza a háborús körülmények között. Arra ráfogták, hogy bizonytalan eredetű a szállítmány, és amerikai tábornokok válogattak néhány szép festményt a szalonjukba. Persze a tulajok között volt túlélő, aki később visszaperelte az amerikai államtól.

    Ez szintén nem volt ismert a komcsi propagandában, csak a korona visszavétele kapott nagyobb nyilvánosságot.

  • Almási Alma
    2017 augusztus 23
    1:32 du.

    Nyugi, Hitler kiadta Németországra is a parancsot, hogy felperzselt földdel kell várni az ellenséget. Nemcsak a magyarok érdemelték ki ezt a “kegyet”, hogy a fél város lerombolása árán szolgálhassák a “Führer” beteges elképzeléseit.

  • HAZAI LAMPA ismetelt felrevezeteseire;

    Eloskben, velheto lenn hogy ma mar meg maga is tudataban lehetne hogy ki kezdemnyezte a ket vilaghaborut europaban.

    A masik az u.n “Magyar Arany Vonat” esete.

    Az idezet nev alatt tuctjai a magyarnyelven is talalhato a web-en. Probalja kattintani azokat.

    A valosag, hogy nem igen “rabolt dolgok” voltak azon a vagonokban. Mert meg Eichman is eggyuttmukodott a magyar hatosagokkal es tobb gazdag zsido csaladokkal, azok ertekeit es az allam aranyfedezetet az oroszok elol menteni.
    Allitolag mindenki magan tulajdonai megnevezettek voltak.

    A szerelvenyt a legitamadasok miatt egy alagutba tartottak a magyar katonak. Ott lett felfedezve.

    A nemzetkozi tyorvenyek alapjan ahol az letezett, Austria) vette tulajdonaban. De mivel elllensegi eredetu volt minden, az akkori katonai hatosag intezese all alt.
    Igen, a US 40. hadosztaly paramcsnoksaga haszznalt valami evoeszkozoket es porcellanokat.
    Az adatok alapjan a magyarorszag aranyfedezete vissza volt adva a Rakosi kormanyanak.

    Austria katonai megszallasa utan minden atadva az ottani Osztrak hatosagoknak.

    S a tulajdonoskat meg nem allapithato targyakat, mert velheto hogy mar 1954-re a tulajdonosok nev-jegyzekei megsemmisultak.
    De az ellenorizheto adatok alapjan, ismet a nemzetkozi torbenyek altal dolgokat hivatalos felugyelet alatt elarvereztek New Yporkban. Ahol veleve a legmagasabb arak lehetoseget. S az jovedlmet a nemzetkozi menekukult
    koltseheknek atadva.

    A magayar allam panasza volt az evtizedeken at, hogy velemenyuk alapjan az arveresek nem elegrendo osszegeket hozott.
    Na de kerdes hogyan allapithato az meg, mi alapon.
    Aki az “ealdonak’ veli magat mindeg a legmagasabb arakat remlne. De arveresen mindenki a leg-alacsonatbbat ohajtja. De a haboru utan a penz es vasarlasi lehetosehek nem mint a mai napokban.

    De miert masokat vadolni mind azert. Miert nem azokat akik okoztak mind azon korulmenyeket. S az volt a haboru.
    Na vajon ki kezdemnyezte azt, megszalni e spusztitani maso nemzeteket??? Emlekezne barki is arra???

  • PPP soraira;

    Az alany amin maga nevezte cikket, javasolhatnam maganak egy jobb Fold-Tortenelmi Atlaszat.

    De ha a Trianoni panaszt ismetelne, emlekeztetnem kell, amit maga emlitett a “szomszedos nepek szuverenitasa”-t.

    Igen mind a mgauk korul, 1918-ban ahboru vegevel mind azok kijelentettek szuverenitasaikat.
    A vilag elismerte azt. Csak a magyarok panaszkodnak.
    Reszben ertheto, de vegyek figyelemben hogy hasonloan ma az oroszok is ugyan ugy panaszkodnak s ismetelgetik;

    “Mindent Vissza, Alaszkat Vissza, DDR-t vissza”.

    S mit vel ? Van joguk? Talan ugy mint maguknak !!!

    Oh, igen, ok is ismetelgetik hogy; “a minek volt az” !

    De eddig a napig a magyar nemzet amely nem is probal a jo-szomszedsag elvenek gyakorlasat. Miert ???

  • PPP irta; “..nem akarok szemlyeskedin…”

    OK, hat csupan emlekezzen sajat szaavra a jovoben !

  • rodeo36
    2017 augusztus 24
    9:29 de.

    “más???
    ha levédiab..d akarata szerint tologatnák a határait hol állna meg? a Holdon vagy a Marson esetleg a Tejúton ott yoghurt és tejfel között a kanyarban?”

    Ha a kommentemből az derült ki hogy, beképzelt, modoros, korlátolt hülyének nézlek, akkor elnézést kérek, de ha nem, akkor Te se nézz engem annak!

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 24
    4:06 du.
    Elemér!
    Ne szabatkozz a jellemzés kitűnő!

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 24
    10:14 de.
    Nézd én otthon éltem akkor, egészen 57 ig.
    Tehát tudnom kéne az általad állított viselt károkról.
    Nem tudtam.
    hazai lámpa
    2017 augusztus 24
    10:14 de.

  • hazai lámpa
    2017 augusztus 24
    10:14 de.
    Nem mondja senki sem hazudsz.
    Egyszerüen, nem tudtam, a felsorolt áldozatokról és károkról.
    Persze, ha Bp.ben tudtunk volna róla másképp gondolkodunk.
    Azért egy kicsit még mindig kételkedem a híreidben, mert én aránylag már értelmes korban voltam és állandóan hallgattuk akkor rádiót. De ezekről az amerikai bombázásokról nem hallottam és tudtam.

  • Orsós Elemér
    2017 augusztus 24
    4:06 du.

    tréfa akart lenni…nem sikerült de már seress elvtárs be is helyeselt, hát nem kedves?

  • FIGYELO soraira az Operation Frantic Joe” rol.

    Persze hogy nem ,mert nem az tortent amit Lampa allit.
    Nem volt 20 ezer halott az altal.
    Az adatok a bizonyitek nem az elkezelt propaganda.

    Egyetlen egyszer bombaztak a varos mint figyelemztetes Horthynak. S az elorre jelentve, amit Horthy figyelemen kivul hagyott.

    Bombaztak a vasut vonalat ami a nemet katonai szallitast bonyolitotta, kint a messzesegben, nem a palyaudvarokat.
    Ugy Szolnok es Arad eseten. Meg a Shell olaj ellato pontot.

    Az egesz Operation, Olaszbol csupan het (7) misson volt, egy Franciaba, egy Lengyelben, es a Ploesti olaj finomoto ellen, Arad, Szolnok es Bp-ellen.
    1944 Juniusatol ,Szeptemberig.

  • FIGYELO;

    Sikerult ?
    A modon minden letezo adatokat talalhat barmi alanyon.

    En pl. azzal 39,700 weblapokat laptam.
    Sot meg a Wikipedi tart is Vita-lapot az alanyokon.
    Ertelmesebb mint a KMH.

  • Figyelő,

    En sem eltem annak idejen, de apai oregapam egyik haza Fehervaron volt, repulorol dobott bomba dontotte romba. Hogy kik bombaztak, azt nem tudom, apam sosem mondta.
    De ezek szerint Szekesfehervart is bombaztak.

  • Parács Péter Pál

    Bendeguz79

    Említetted az oroszokat. Nem tudok “elmenni” a téma mellett.
    Én a Kijevi-Rusz-t hoznám fel, mely tanúbizonysága szerint Kijev előbb volt, mint az orosz Moszkva. A magyarságot nem akarom felhozni, de Kijevben a mai napig létezik az un. Magyar domb, még a Honfoglaláshoz kapcsolódóan. Egyébként még Göncz Árpád is köszönetet mondott Ukrajnának a honfoglalás kapcsán.

    -A csúfos Trianon pedig nem a lakosság döntése volt, sőt pontosan most nem tudom rögtönözni, de kb. 1947-ben Moszkvában tettek pontot rá a nagyhatalmak. Ez biztos, mert láttam ezt a “paktumot”, csak a pontos dátumra nem emlékszem.

    PPP

  • rodeo36
    2017 augusztus 24
    6:33 du.
    Elnézést a rossz értelmezésért!

  • Seres Róbert
    2017 augusztus 24
    5:17 du.

    Elemér!
    Ne szabatkozz a jellemzés kitűnő!

    Ha a kommentemből az derült ki hogy, beképzelt, modoros, korlátolt hülyének nézlek, akkor elnézést kérek, de ha nem, akkor Te se nézz engem annak!

    mi lenne, ha látnál és nem néznél mindenkit…szóval olyannak…?

    admiráliska mesél arról, CNN ben, hogy miért van nekik a legnagyobb és legszebb de a legócskább flottájuk, csupa ócskavas…a katonásdi az egy fejőstehén azoknak akik gyártyák a soxart ára nincs annyit fizetnek amennyit számláz, kérdés nincs, lásd még levédiab….ád mutyi sehol sincsenek ehhez…de fejlődőképesek és akkor a lábtengós hisztérika a kül és gazdaság élén attól még a krump lee leánya is jobb az legalább nem buzi

  • PPP soraira;

    Az Ukrajnai dombokra nem emlekszem.
    De az orosz birodalom valojaban Kiev, Novgorod es Moskovi eredetu volt.
    En NEM az orosz nepre vonatkozoan irtam, hanem szeretett elvtarsai tetteire emlekeztetve.

    Persze a Moskvaiak lefizettek a Tatarokat oket bajoknelkul hagyni, amig kepesek lettek a sajat hadaikat szervezni es felrobbantottak Tatarstant, a Holland banyaszoktol tanulva.
    Amig a Kieviek es a Novgorodika harcoltak. Tehat ok szegenyebben a hatterben maradtak.

    A Vareleisi beke eggyezmeny persze hogy nem a lakossag alatal, hanem a gyoztesek dontesei alapjan.
    Azert a haboruskodas nem igen javaslatos, s ugatom allandoan a SEMLEGESSEGET, amit maguk allandoan ellenznek. Sot azert is engem hulyenek neveztek.
    Az 1920 Jun 4-en volt veglegezve. Tanultak abbol ?

    Semmi jelentos nemzetkozi eggyezmeny Kievi eredetere nem emlekszem.
    Talan emlekezetessen engem arra.

  • MIKLOS Szkesfehervar bombazasanak soraira;

    Ha bombazva volt akkor azt megtalalhatja az adatait a web-en. Kutassa.
    Fokent ha van a coordinatja a helysegnek. De azt is konnyen talalhatja a weben.
    Csak egy kis szorgalom es ido amit az kivan.

    Ha az tuzersegi tuz-altal volt romgalva az mas ugy.
    De azt sem az angolok sem az amerikaik nem lettek volna kepesek tenni ottan.

  • Parács Péter Pál,

    “” Említetted az oroszokat. Nem tudok “elmenni” a téma mellett.
    Én a Kijevi-Rusz-t hoznám fel, mely tanúbizonysága szerint Kijev előbb volt, mint az orosz Moszkva. “”

    Helyes. En is igy lattam a tortenelmi terkepeken.

    Ha nem banod, irhatnal egy oldalra valot arrol, hogy mikor es miert valt az ukran es az orosz kulon neppe, mert ahogy en tudom, egy es ugyanaz. Viszont eleg rendesen utaljak is egymast.
    Engem erdekel a tema.
    Ha akarod elkuldheted a Skype-on is.

  • Parács Péter Pál

    Miklós
    Nem lesz egyszerű “összeszerkesztem”, de meg fogom küldeni.
    Ez nekem is fontos dossie és egyébként is ezen dolgozom, már évek óta.

    PPP

  • Parács Péter Pál,

    Koszi elore is!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.