„Sajtószabadság – Maradandó értékek dinamikus médiakörnyezetben” címmel előadást tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségében David Kostelancik, ideiglenes amerikai ügyvivő. A nyitott, közvetlen hangnemű előadáson francia, ír, kanadai, norvég és svéd diplomaták is jelen voltak.

A zsúfolásig megtelt teremben a meghívott újságírókat és a külföldi vendégeket először Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke köszöntötte. Elmondta, pontosan érzik, milyen figyelemmel kísérik életünket az Amerikai Egyesült Államok Budapestre akkreditált munkatársai, és ennek például sokat mondó jele volt az, hogy az emlékezetes Népszabadság-ügy idején – amikor a legerősebb ellenzéki lapot egyik naptól a másikra hallgattatták el – az ügyvivő úr a diplomaták közül elsőként kereste fel az érintett szerkesztőséget. Szólt arról is, nálunk kormányhűség szerint listázzák az újságírókat, vannak jók és rosszak. Ez utóbbiakat nem hívják meg sajtótájékoztatókra, nem válaszolnak a kérdéseikre. Ha egy információval kapcsolatban mégis kérdeznek, azt a kormány kiszivárogtatja az MTI-nek és az ellenoldali sajtónak, ahol már csak a cáfolat jelenik meg. Ez a gyakorlat alkotmányellenes!

A továbbiakban változtatás nélkül közöljük David Kostelancik, ideiglenes ügyvivő úr „Freedom of the Press: Enduring Values in a Dynamic Media Enviroment” című beszédének fordítását, majd kiemelünk néhány gondolatot a helyszínen feltett kérdésekre adott válaszából.

„Alig több mint egy éve érkeztem Magyarországra, és munkám során már sokukkal találkoztam. Ezen túlmenően, mi a nagykövetségen csillapíthatatlan étvágyú fogyasztói vagyunk az Önök cikkeinek és közvetítéseinek, és sok tudósításukat megosztjuk washingtoni kollégáinkkal. Nagyon tiszteljük a sajtó Magyarországon dolgozó képviselőit, mind a magyar újságírókat, mind a nemzetközi tudósítókat.

Azért vagyok ma itt, hogy Amerikának az Első Alkotmánymódosítás melletti elkötelezettségéről beszéljek, és arról, mit jelent nekünk a szabad sajtó. Önök nehéz időkben is tovább dolgoznak, és továbbra is feltesznek nehéz kérdéseket. Az Önök elkötelezettsége amellett, hogy kikutassák az igazságot, és azt kikiáltsák országnak-világnak, a demokrácia egyik legfontosabb eleme marad, és én őszintén értékelem, amit tesznek. Hadd mondjam el még egyszer: Köszönöm szépen.

Tartozom egy vallomással: diplomataként, aki érzékeny és fontos következményekkel járó ügyekkel foglalkozik, néha bonyolult a viszonyom a sajtóval. Szerintem sok diplomata kollégám egyetért velem ebben.

Önök vitatott ügyekről kérdeznek bennünket.

Országunk hiányosságairól kérdeznek bennünket.

Külpolitikánk nyilvánvaló következetlenségeiről kérdeznek bennünket.

X ügyről kérdeznek bennünket, amikor mi jobban szeretnénk Y ügyről beszélni.

Terveinkről, politikai irányvonalunkról és eseményekre való reagálásunkról kérdeznek bennünket, még mielőtt mi magunk is tudnánk, hogy mik azok.

Végső soron azonban, lévén demokratikus kormányok képviselői, tisztában vagyunk vele, hogy ha Önök nem teszik fel a kemény kérdéseket, nem végzik el a munkájukat. Tisztában vagyunk vele, hogy elszámolással tartozunk a polgároknak, akiket képviselünk, és hogy a nyilvánosság napvilága, melyet az erőteljes, szabad és független sajtó biztosít, alapvető fontosságú ennek az elszámoltathatóságnak az elérésében. Nagykövetségünk munkatársai folyamatosan frissülő listát vezetnek pontokba szedett mondanivalókról, ami segít nekem felkészülni bizonyos nehéz és érzékeny kérdésekre, amelyeket Önök feltehetnek. Nem mondom meg, mik ezek a pontok – nem szeretnék túl sok ötletet adni – ám azt elmondanám, a tény, hogy Önök itt vannak, készen arra, hogy kérdezzenek, elemezzenek és tudósítsanak, élesíti gondolkodásunkat programjainkról, terveinkről és politikai irányelveinkről.

Van-e értelme a politikánknak?

Fog-e működni?

Összeegyeztethető-e azokkal az értékekkel, amelyek melletti kiállásunkat hirdetjük?

Helyénvaló-e egy diplomáciai képviselet számára?

És készek vagyunk-e nyilvánosan megvédeni?

Végső soron annak következtében, hogy tudjuk, Önök ott vannak és készek tudósítani, hatékonyabb és etikusabb képviselői vagyunk országainknak.

Ez a dinamika nemcsak rám és nemcsak diplomatákra érvényes.

Ami azt illeti, az elszámoltathatóság szükségessége az egyik legfőbb oka annak, hogy az Egyesült Államok Alkotmányának Első Módosítása védi a sajtó szabadságát. Alapító atyáink, látván a megszólalás súlyos korlátozásait és a politikai ellenvéleményekért járó büntetést Anglia királya alatt, felismerték, hogy szabad és demokratikus társadalom nem létezhet szabad sajtó nélkül, amely teljes mértékben képes tájékoztatni az embereket kormányuk cselekedeteiről és eszközöket adni a kezükbe, hogy gondoskodhassanak róla, hogy a kormány ne éljen vissza a hatalmával.

Ugyanezen okokból a szabad sajtó védelmét ma is megtaláljuk a magyar Alaptörvényben. Az Önök tapasztalatai egy szabad sajtó nélküli társadalomról frissebbek és időben közelebb vannak, mint a mieink – biztos vagyok benne, hogy Önök közül sokan éltek azokban az időkben, amikor a „hivatalos hírek” egyetlen alternatívája a bátor magyar férfiak és nők által otthonukban, titokban kiadott szamizdatok voltak, amelyek igyekeztek tudatni az igazságot a kommunista rezsimről.

E tapasztalatok miatt, az alternatíva szörnyűsége és bukása miatt a sajtószabadság védelmét lefektették az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában, a NATO szerződésben, az EU Alapjogi Chartájában, az EBESZ Európai Biztonsági Chartájában, valamint a világ összes demokráciájának alkotmányaiban és jogi tankönyveiben is.

Legerősebb, legszilárdabb és legmegbízhatóbb szövetségeseink azok, akik osztoznak velünk ebbéli elkötelezettségünkben. Lengyelország népéhez intézett júliusi beszédében Trump elnök transzatlanti szövetségünkről beszélt, és azokról az értékekről, melyek ennek középpontjában állnak – a „felmérhetetlen értékű kötelékekről, amelyek összefűznek minket nemzetekként, szövetségesekként és egy civilizáció részeként”. A kinyilatkoztatott értékek között „nagyra értékeljük a jogállamiságot és védelmezzük a jogot a sajtó, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságához.”

A szabadságot nagy becsben tartó férfiak és nők mindenütt tudják, hogy meg kell védeniük a sajtó szabadságát. Ezért nem én vagyok az első amerikai tisztségviselő, és nem én leszek az utolsó, aki felemeli szavát a szabad sajtó védelmében. Ez alapvető fontosságú külpolitikai érdekeink szempontjából.

Vegyük, például, azokat a fotókat, amelyek a World Press Photo kiállításon most láthatók a Néprajzi Múzeumban, és amelyek megtekintésére magam is szántam nem kevés időt, és amely kiállítás meglátogatására biztatnék mindenkit, aki még nem tette meg, mielőtt a képek október 23-án elhagyják Budapestet. Bátor, kreatív, kíváncsi riporterek örökítettek meg fontos pillanatokat, olyan pillanatokat, amelyek önmagukban is elmondanak egy történetet. Az általuk elmondott történetek diadalról és tragédiáról szólnak, igazságról és tudatosságról, bátorságról és kudarcról, és a riporterek ott voltak, hogy mindezt megörökítsék, elmondják, amit láttak, és megosszák velünk a történelmet. Ezek a fotók megváltoztatják a felfogásunkat és nagy hatással vannak arra, hogyan látják a világot a nézők. Arra emlékeztetnek minket, hogy nyitottnak kell maradnunk az új információk és új perspektívák előtt, beleértve azokat is, amelyek nem illeszkednek meglévő feltevéseink közé.

Amikor megosztom Önökkel a sajtószabadság melletti kiállásomat, egy ponton szeretnék világosan fogalmazni: a sajtó szabadsága nem azt jelenti, hogy a sajtót nem szabad kritizálni, akár a kormánynak is. Nem hinném, hogy ez sokkolja Önöket, de előfordul, hogy a sajtó rosszul értelmezi a tényeket, vagy csak azokról a tényekről tudósít, amelyek egy bizonyos elfogult szerkesztői álláspontot támogatnak. Attól tartok, vannak helyek, ahol az elfogulatlan tudósítás gyakorlata fura és régimódi szokássá vált. Mintha sok kiadványban már nem lenne elkülönülő „véleményszekció” – a vélemények az egész sajtóterméket eluralják.

Az én elnököm sem szégyellős, amikor bírálja a médiát, ha úgy érzi, az újságírók rosszul tudnak valamit vagy elfogultságot mutatnak. Nem rejti véka alá a saját véleményét, és nyíltan kiáll az általa támogatott politikák mellett. Bírálja a híradásokat, ha úgy ítéli meg, elfogultak vagy pontatlanok, annak érdekében, hogy megpróbálja megváltoztatni a narratívát. Szabad sajtónk legjobb hagyományaihoz hűen, azok, akik a bírálatot kapják, nem késlekednek a válaszadással, és kifejtik érveiket arról, szerintük miért téved az elnök. Ahogyan az újságírók rámutatnak, nem minden kormánykritika „álhír.”

A demokratikus társadalom, melyben szabad sajtó működik, zűrzavaros hely, különös tekintettel a burjánzó blogoszférára, a közösségi médiára, az online hírekre, és az éjjel-nappal áramló hírfolyamra. Nem állítom, hogy minden választ ismerek arra a kérdésre, hogyan navigáljunk ebben az új médiakörnyezetben, de az világos számomra, hogy egy kormányzat képviselőiként, azaz állampolgáraink szolgálatában, keményebben kell dolgoznunk azon, hogy amikor vitázunk, megvilágítsuk a dolgokat, bizonyítékokat vonultassunk fel; hogy rámutassunk dolgokra, ne csak közöljük őket, és logikusan és ésszerűen érveljünk. Tekintetbe kell vennünk a miénktől eltérő szempontokat is, és arra kell biztatnunk kollégáinkat és az állampolgárokat, hogy ők is így tegyenek. A sajtót illetően pedig azt kell szorgalmaznunk, hogy legyen felelősségteljes, és tartsa be a szakmai integritás szabályait, és nem szabad félnünk attól, hogy rámutassunk, ha e téren hiányosságokat tapasztalunk. Ezen felül nekünk is felelősségteljes, átgondolt hírfogyasztóknak kell lennünk, és tartózkodnunk kell attól, hogy hiányos, pontatlan, vagy szándékosan félrevezető információkat terjesszünk.

A legfontosabb pedig, hogy egy kísértésnek semmiképpen se engedjünk: a demokratikus kormányoknak nem szabad megpróbálniuk elhallgattatni a bírálóikat.

Ez olyan örök kísértés, mely több formában is megjelenhet:

– a jogszabályokkal való korlátozás;

– a média kizárólagos ellenőrzése;

– nyomásgyakorlás a hirdetőkre;

– kormányzati kísérletek a hirdetési piac manipulálásra; vagy

– az újságírók leplezetlen fenyegetése vagy megfélemlítése.

Az elmúlt években az Egyesült Államok számos alkalommal felszólalt, a sajtószabadság terén Magyarországon mutatkozó negatív tendenciákról. Sajnálatos módon, ezek a negatív tendenciák folytatódnak.

• A kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett, anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen. A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.
• Azok az újságírók, akik ezeknél a médiumoknál dolgoznak vagy dolgoztak, úgy tájékoztattak minket, hogy az új tulajdonosok diktálta szerkesztőségi irányvonalat kell követniük, és nem lehet kormánykritikus cikkeket megjelentetniük.
• A kormányzat ezen túl jelentős állami hirdetést csatornáz a baráti médiatulajdonosokhoz, miközben a független médiumok szinte semennyi állami hirdetéshez sem jutnak. Azt halljuk, hogy magánvállalkozásokkal közlik, ne hirdessenek a független médiumokban, ellenkező esetben retorziókra számíthatnak.

Végül szólnom kell egy a közelmúltban történt, riasztó fejleményről. Egyes, a kormányhoz szorosan kötődő médiumok egy listát jelentettek meg olyan újságírókról, akik szerintük fenyegetést jelentenek Magyarországra nézve. Ez veszélyes gyakorlat az újságírók szempontjából, és a szabad, független újságírás szempontjából is.

Ezeknek a médiumoknak jogukban áll bírálni újságírókat, vagy nem egyetérteni velük, de arra kísérletet tenni, hogy megfélemlítsék őket, vagy megnehezítsék a munkájukat, összeegyeztethetetlen a szabad sajtó megvédésére tett nemzetközi kötelezettségvállalásokkal. A velünk kritikus sajtót is meg kell védenünk, hiszen a sajtó a demokrácia egyik alappillére.

Az Egyesült Államok egyértelműen elítél minden, újságírók megfélemlítésére vagy elhallgattatására tett kísérletet.

Vannak még itt független és ellenzéki médiumok, amelyek tág szerkesztőségi szabadsággal tudják végezni újságírói hivatásukat. Ez jó dolog. Számuk azonban egyre fogy, és olyan kihívásokkal kell szembenézniük a hirdetési piacon, melyekkel a kormányzati médiumoknak nem. Nyomásgyakorlással és megfélemlítéssel szembesülnek. Ennek következtében egyre kevesebb magyar találkozhat komoly vitákkal és nézetütköztetésekkel a médiában, pedig ezek nagyon fontosak, sőt, alapvetőek egy képviseleti demokráciában. Hogyan fejezhetik ki az emberek értelmesen az akaratukat, ha csak egy nézőpontról tudnak?

Thomas Jefferson, Amerika egyik alapító atyja és harmadik elnöke, azt írta, hogy „inkább teszem ki maga a túl sok szabadsággal járó kellemetlenségnek, mint a túl kevéssel járóaknak.”

Más szóval, Jefferson felismerte, hogy „a túl sok szabadság”— a demokrácia zavaros, hangos, kaotikus pezsgése, amely mindnyájunk számára olykor frusztráló lehet –, jobb, mint ennek az alternatívája, amikor a kormányzat dönti el, mit kell gondolni, és milyen hangokat szabad meghallgatni.

A sajtószabadság megvédése közös és szent kötelességünk, olyan életbevágó, el nem múló imperatívusz, melyet gyakorolni és értékelni kell az én hazámban, itt Magyarországon és minden országban, mely magáénak vallja a szabadságot és a demokráciát.

Az Önök és köztem lévő kapcsolat kacifántos. Vannak olyan dolgok, melyeket szeretnének tudni, de én nem mondhatok el, és vannak olyan dolgok, melyeket szeretnék elmondani, de Önöket nem érdekli. Néha csúnya szavakkal illetjük egymást. De, higgyenek nekem, soha nem fogom magától értetődőnek tekinteni azt az életbevágó tevékenységet, melyet meggyőződésből, az emberek javáért végeznek, csakúgy, mint én.

Köszönöm mindnyájuknak azt a kulcsfontosságú szerepet, melyet elszámoltathatóságunk és a szabadság fenntartásában betöltenek.”

Az ügyvivő úr beszéde után lehetőség nyílt kérdéseket feltenni. A fordításban Baló György volt segítségünkre. A válaszokban elhangzott – egyebek mellett – hogy az egyénnek igen nagy felelőssége van abban, hogy aktív szerepet töltsön be a hírek fogyasztásában és alaposan tájékozódjon véleményének kialakítása előtt. Ki a forrás? Mi a motivációja az adott hír szerzőjének? Mindenkinek ezek alapján kellene dönteni! Arra a kérdésre, hogy szabad-e a sajtó Magyarországon, az ügyvivő úr azt válaszolta: tapasztalják, hogy vannak nehézségek a vélemények kifejezésében, de még vannak olyan fórumok, ahol ez lehetséges. Az USA diplomatáinak szerte a világon feladata, hogy segítsék a szabad sajtót. Ugyanakkor a nagykövetségeknek nem dolga, hogy ebben az ügyben nyomást gyakoroljanak a kormányokra. Ezt az adott országon belül kell megoldani. A Facebook szerepéről a legutóbbi amerikai elnökválasztásban azt tudtuk meg: még jelenleg is számos, alapos vizsgálat folyik az álhírek miatt és a Facebook maga is folytat belső vizsgálatot.

Révay András