A magyar adófizetők így támogatják a kanadai magyarokat

2017 október 18 11:09 de.130 hozzászólás

Limuzin Vancouverben, templomépítés és új Magyar Ház Torontóban, fizetett magyarországi utazások külhoni magyaroknak– többek között ilyen célokra fordítja a magyar kormány az Óhaza állampolgárainak adóforintjait. A napokban a Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke – az edmontoni Szenthe Anna – hivatalos oldalán bukkantunk rá két képre, amely Vancouverben, egy limuzinban készült maroknyi kanadai magyar közösségi prominenssel és Mátrai Márta fideszes politikussal. A vancouveri „Magyar Napok” miatt gyülekeztek ezúttal a Brit Columbia-i városban. A Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke a következőket írja a limuzinos transzferről:

„Egy egész évi fáradhatatlan munka köszöneteként a szervezõk „limo ride”-al „kényeztettek” minket és magyarországi vendégeiket.”

A limuzinos fotókon többek között Szenthe Anna társelnök, Dancs Rózsa, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) alelnöke, Balla Sándor torontói építőipari vállalkozó és Mátrai Márta fideszes parlamenti képviselő látható.

(Balla Sándor a baloldalon, Szenthe Anna a jobboldalon látható. Fotó: Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnökének Facebook oldala.)

(Harmadik a baloldalon: Dancs Rózsa, a KMOSZ alelnöke. Leghátul: Mátrai Márta/Fidesz. Fotó: A Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnökének Facebook oldala)

„Élni tudni kell”–jegyzi a vancouveri Magyar Híd rádió, kissé csípősen a kép alatt. Erre azonban a Diaszpóra Tanács kanadai társelnöki oldalon Alexander Sandor Szenthe azzal érvel, hogy a limuzinbérlés olcsóbb volt, mintha mindenkinek taxit rendeltek volna.

A limuzinos selfie és a még ennél is szerencsétlenebb felirat a „megérdemelt kényeztetésről,” illetve az Orbán kormányhoz lojális kanadai magyar személyek és szervezetek látványos „jutalmazása” sokaknál kiverte a biztosítékot, elsősorban British Columbia tartományban. Például Keszler-Karsai Edit a következőket írja a vancouveri magyar gáláról és arról, miképpen fogadják el kanadai magyar közösségi vezetők a magyar adófizetők pénzét:

„A hétvégén megrendeztek itt Vancouverben egy gála estet amelyre több ösztöndíjas, (érdekes módon van aki másodszorra is elnyerte), politikus és egyéb emberek lettek meghívva a magyar adófizetők pénzen. A társaság jó nagy resze (pontosan nem tudom mennyi) jöttek innen onnan, többen otthonról lettek hozatva, elszállásolva hotelban. Itteni szakácsok nem feleltek meg az étel elkeszítéséhez, otthonrol kellett szakácsokat hozatni mikor van itt is sok jó szakács…

Kérdezlek én titeket mint magyar állampolgárokat: nem sül le a bőr az arcotokról hogy elfogadjátok ezt a pénzt és elszórakozzátok mikor kórházak zárnak be mert nincs fűtés, emberek éheznék mert nincs mit enniük? Miért nem ezeken az embereken segítünk, miért mi kanadai magyarok élvezzük? Érdekes módon egy hónapja mi magyarok segítettünk az itteni tűzkárosultakon. Ez az amit élvezni kellene, nem pedig a magyar adófizetők pénzét. Van otthon is bőven helye annak a pénznek. Lassan hánynom kell attól hogy egyes emberek itt a magyar házban mennyire nyalják a magyar kormány seggét és pofátlanul utazgatnak haza meg ide oda többször is a mi testvéreink, szüleink, adófizető barátaink pénzen…”

Ilyen széthúzás még soha nem volt a vancouveri magyarok között mint most van. Bizonyos személyek diktatúrára váltottak át. Csak az tartozhat hozzájuk akik mindenben egyetértenek velük. Aki nem, attól aljas módon megszabadulnak. Ennyi”

(Balról jobbra: Ábrahám Tibor Vancouverből, Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese és Szenthe Anna Edmontonból. Ábrahám Tibor és Szenthe Anna az Orbán kormány képviselőivel tárgyaltak Budapesten 2016. decemberében. Fotó: Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnök.)

A „kényeztető limo-ride” — a társelnökasszony szavait használva — pusztán a jéghegy csúcsa. Már ami a magyar állam a kanadai magyar közösségek és közösségi vezetőkhöz juttatott támogatást illeti. Ez a magyar adófizetői pénz eléggé ízléstelen elköltésének látványos példája, de információink szerint korántsem egyedi eset. Például tudjuk, hogy a magyar állam több mint 600 ezer dollárral segítette a torontói Magyar Ház felépítését–mely ház elsősorban különböző bálok és szórakoztató rendezvények színhelye, nem pedig a színvonalas magyar kultúrát vagy művészetet bemutatni hivatott intézmény. Továbbá információink szerint, magyar állami támogatással épült fel idén a Torontói Magyar Baptista Gyülekezet új imaháza a 7379 Islington Avenue alatt.

(Épül az új magyar baptista imaház Torontó elővárosában. Fotó: First Hungarian Baptist Church.)

Lapunkban már korábban arról is beszámoltunk, hogy magyar adóforintból utaztatnak Magyarországra minden évben több mint száz külhoni, diaszpórában élő magyar közösségi vezetők, akik állítólag különféle szervezetekben töltenek be elnöki és alelnöki posztot. A gond az, hogy sok esetben az említett szervezetekről szinte semmit nem lehet tudni, hiszen nincs honlapjuk. nincs ellenőrizhető tagságuk, sem pedig elérhető költségvetésük. Vegyük példaként Szenthe Anna vezetése alatt álló Kanadai Magyar Kulturális Tanácsot (KMKT), amely információink szerint részesülhetett magyar állami támogatásban. A KMKT-nek nincsen honlapja, nem tudjuk felkeresni a KMKT tagszervezeteinek listáját, nem tudjuk hogy kinek és mikor tartoznak beszámolási kötelességgel, hogy ki fogadja el a szervezet költségvetését. Annyit tudunk, hogy a Magyar Távközlési Irodai a mai napig egy már régen elavult Ontario-i levelezési címet tüntet fel honlapján, elnökként pedig Somorjai Ágnes-t, aki tudomásunk szerint csaknem két éve visszaköltözött Magyarországra.

Bár honlapjuk, elérhető szervezeti tagsági listájuk, nyilvánosan elérhető költségvetésük és elszámolásuk nincsen, a KMKT azért ad életjelet magáról, különösen amikor az Orbán kormány iránt tanusított lojalitásról van szó. Például 2015-ben a következőket írták Orbán Viktornak, a kanadai magyar „többség” nevében:

„A kanadai magyarok többsége, kanadai magyar tagszervezeteink és ernyőszervezetünk vezetősége nevében köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a magyar kormánynak, ahogy a menekült helyzetet és az abból adódó nehézségeket kezeli…Mi, kanadai magyarok ezúton elutasítjuk azokat a sértéseket és kritikákat, amik a magyar kormányt a migráns helyzet kezelésének vonatkozásában érték.”

Az az egyik gond a távoli diaszpórában történő magyar állami költekezéssel, hogy sok ezer kilométeres távolságból, átlátható és nyilvános elszámolás nélkül, messze a magyarországi tényfeltáró újságíróktól, sokkal nehezebb az a teljesen normális és elvárható számonkérés, ami minden magyar adófizető érdeke. Például amikor magyar adóforintból támogatnak egy olyan megemlékezést Edmonton városában, ahol pusztán harmincan jelennek meg (ilyen volt információik szerint a csaknem érdektelenségbe fulladó tavalyi 56-os megemlékezés az albertai városban), joggal kérdezhetjük: milyen alapon, milyen célből és milyen elszámolás ellenében költik a magyar állam pénzét Kanadában?

A magyar Miniszterelnökségtől sem könnyű egyenes választ kapni. Például 2014-ben a Kanadai Magyar Hírlap felvette a kapcsolatot a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal és a Diaszpóra Tanácsról kérdeztük, melyre tagság és helyi támogatás nélküli, csaknem fantomszervezetek önjelölt vezetői is meghívást kaptak. Az államtitkárságtól részben kaptunk is választ. Azonban azt is szerettük volna tudni, hogy mi volt a diaszpóra tanácskozás, a Magyarországra való utaztatás összköltsége. Erre a következő választ kaptuk:

„A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek küldöttek, számláik és bizonylatainak vizsgálata, összesítése még folyamatban van, ami miatt kérdésére konkrét, összegszerű választ nem áll módunkban adni.”

Választ azóta sem sikerült kapni. Közben már ismét készülnek az Orbán kormányhoz lojális kanadai magyarok az idei budapesti Diaszpóra Tanácsra. Köszönettel a magyarországi adófizetőnek tartoznak.

130 hozzászólás

  • Lehet, hogy Miviktorunk már a bukása utánra gondol, amikor majd „CANADA”-ba migrál? Jól jön majd akkor a Magyar Ház segítsége… 😀 😀

  • A kepekbol ugy tunik ,hogy mindenki, legalabb is azok a kepeken, mind az u.n. „corn-fed” kinezetu egyenek.

    S ami a „koz-penz” szorasat illeti, masik CFO-t kell valasztani a magyar lakosoknak. Kirugni a jelenlegit!

  • Göllner András

    Gratulálok Keszler Karsai Editnek – azt nem tudom megállapítani, hogy Liberális, vagy Konzervatív nézeteket vall, nem is érdekel, de azt igen, hogy emberi nyelven beszél a szeretet és összefogás látszatát keltő átverőkkel szemben, amikor a következőket írja:

    „Ilyen széthúzás még soha nem volt a vancouveri magyarok között mint most van. Bizonyos személyek diktatúrára váltottak át. Csak az tartozhat hozzájuk akik mindenben egyetértenek velük. Aki nem, attól aljas módon megszabadulnak… Lassan hánynom kell attól hogy egyes emberek itt a magyar házban mennyire nyalják a magyar kormány seggét és pofátlanul utazgatnak haza meg ide oda többször is a mi testvéreink, szüleink, adófizető barátaink pénzen. Ennyi”

    Köszönet Christopher a jó összeállításért. Ezért kell a KMH. Ez a lap nem nyal, hanem rávilágít a nyalókra.

  • Dienes Erzsébet

    „Kérdezlek én titeket mint magyar állampolgárokat nem -sul le a bor az arcotokról hogy elfogadjátok ezt a pénzt és elszórakozzátok mikor kórházak zárnak be mert nincs fűtés, emberek éheznék mert nincs mit enniük? Miért nem ezeken az embereken segítünk, miért mi kanadai magyarok élvezzük? ”

    NEM!

    Ők is hozzánk tartoznak! És nem miattuk mentünk tönkre, hanem a Hozzánk irányított megszállók miatt!!!

    (ismét csak gratulálni tudok a tévedésből nem Kanadai Magyarnyelvű Hirlapnak nevezett terméknek a nácikhoz hasonlítható magyarellenességükhöz!)

  • Én mindenképpen örülök a szép képes beszámolónak, látszik hogy az ország jobban teljesít, prominenseit nívósan tudja megjelentetni, külföldi építkezésekhez, rendezvényekhez is tud támogatást adni. Jobb mint az IMF-től koldulni. A szocik jelmondata regnálásuk alatt a „merjünk kicsik lenni” volt, szép cáfolat a fenti cikk a jobboldali fordulatra.

  • Tudomasom szerint mind a torontoi m.haz es a vancouvei templom, a tagsag es a hivek adomanyaibol epult.
    Ha Magyar kormany besegitett a magyar hazhoz, dicseretes volt toluk. Ezzel is elfogadtak, hogy Kanadaban bizony szamos magyar el es a magyarhaz peldaul, csak a magyar kuturaert letesult. Igen is, vannak ott is kulturalis eloadasok, persze balok is, termeszetesen. Valamikor, Toronto es kornyeke, igen nagy letszamu magyarral rendelkezett, mar a regi dohany videk kornyeken elo sok magyart is beleertve.
    Az egesz cikk szerintem egy rosszindulatu beallitasa a
    kanadai magyarok eletenek es tevekenysegenek.
    A 8O-as evekben pl. szamtalan kulturalis eloadast rendeztem Montrealban, Takacs Miklos karmesterrel, Isten nyugosztalja!
    Ezen kivul tobb magyar szineszt hivtunk meg, Budapestrol Banffy Gyorgyot ketszer is, Piti Kati es Leblanc Gyozo operanenekeseket, akik meg az Alkan foepuleteben is felleptek. DE tobb koncert volt a McGill egyetem halljaban
    is. Egyszer sikerult a Zeneakademian is .
    Nekunk soha nem tellett kutrurhazra, mert az oregotthont epitettuk meg, sokszor pl. a koncertek tiszta hasznanak segitsegevel is..
    Mind a magyar iskola epuletet, mind a Magyar Hazat a montreali magyar lakossag adomanyaival sikerult letrehozni. Bar, a Magyar Haz-hoz, az akkor meg elo Gyulai Blanka ugyvedno a kanadai kormanytol is kapott segitseget.

    Roviden a montreali magyar tortenelembol.

  • Felháborító és botrányos! Ha a kanadai magyarok ennyi pénzhez jutnak, vajon mennyi megy Erdélybe? Miközben Magyarországon nincs kréta iskoláinkban!

  • Elvira, MENNYI penzhez jutnak? Megis. Ha valaki BIKZONYITANI tudja a felteveset, akkor irja ki azt a sok penzt, amivel a kanadai kulturat a magyarok otthonrol tamogatjak. Ne csak vadiratot irjanak.

  • Christopher Adam

    Dienes Erzsébet–

    mióta számít hazaárulásnak meg magyarellenes cselekedetnek, amikor valaki rá mer kérdezni arra, hogy miképpen költik a magyar adófizetők pénzét, illetve hogy ez a költekezés miért átláthatatlan?

  • Elvira, hogy nincs kreta az iskolakban, az az anyagbeszerzo hibaja.

  • Christopher Adam

    Figyelő, az köztudott tény, hogy a torontói Magyar Ház építéséhez 600 ezer dollárnyi támogatást adott a magyar kormány. Az új házat nem önerőből építette a torontói magyarság, hanem jelentős magyar állami szubvencióval. Ez nem vélemény kérdése, hanem tény–ami egyben köztudott és amit a Magyar Ház, illetve a magyar állam soha nem is cáfolt.

  • Christopher , Az adofizet0k penzerol jut eszembe, lattad a VIlag Bajnoksag megnyitasat Budapesten videon?
    En lattam, es gy0ny0rkodtem benne.
    Az ad0fzetok penze is abba volt, gondolom.

    De senki sem aggodik Kanadaban pl. a kiskereskedok adoemelesen, ami bizony sok magyarnak is hazavag.

  • Christopher Adam
    2017 október 18
    2:10 du.
    Elhiszem es akkor mi van?
    Ez halalos vetek volt a magyar ‘allamtol?
    Koztunk mondva, ez nem is sok segitseg egy hazhoz manapsag.
    Persze, azert jo volna errol egy hivatalos elismerveny is.

  • Észrevételem, hogy bele kéne írni, mennyi a hatszázezer dollár forintban!

    Szerintem túlzás ezen a Magyar Házon rugózni. Ez még a Klebersberg Kunó idejéből ered, hogy Magyar Intézeteket létesítettek különböző magyar városokban. Persze, hogy nem szeretné a magyar ember, hogy valami lepukkant épületet emeljenek a pénzünkből.
    Azt a pénzt persze el lehetne költeni másra is, de kérdés, hogy mire? Az jobb, ha itthon Mészáros Lőrinc vesz belőle egy gyógyfürdőt lábáztatónak?
    Emlékszem, mikor az MSZP-sek valami zalai avatásra a Gundel Étteremből vitették a többfogásos díszebédet. Zalában nincs jó étterem?

    Engem inkább az zavar, hogy a külhoni magyarok között semmi összefogás nincs. Ezért tényleg kár a pénzt kiküldeni, hogy aztán a kinti magyarság egy része még a lábát se tegye be a Házba! Ez a szervezők felelőssége is, talán rosszak a programok, vagy nem átlátható a működés. De inkább a megosztottság miatt lehet.

  • Figyelő
    2017 október 18
    1:46 du.

    Bánffy Györgyöt egyszer volt szerencsém élőben hallani egy ingyenes diákelőadáson, régi magyar verseket szavalt.

    Sok fiatal a tévéműsorból ismeri. Volt egy esti mese sorozata, ahol népmeséket olvasott fel.

  • Christopher Adam

    Hazai lámpa,

    Magyar Intézeteket lenne értelme államilag fenntartani vagy támogatni, ha olyan alapon működnének mint a Francia Intézet, vagy a Goethe Intézet. De a torontói Magyar Ház egyáltalán nem ilyen műfaj. Ez egy külvárosi ipari negyedben lévő épület, ahol elsősorban szórakoztató bálokat és vacsorákat szerveznek. Székely bál, Farsangi ünnep, Bácska-Bánát bál, disco est, Mezőségi bál, stb. Ez nem Magyar Intézet. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kéne, hogy ilyen is legyen, ha van rá igény. Csakhogy ezt nem magyar adófizetői pénzből kéne támogatni.

    Ime a 2017-es programjuk:

    http://www.hccc.org/articles.php?id=15146

  • Szívből örülök, hogy a magyar adófizetőknek ennyi pénzük van! De hogyan van az, hogy a KMH szinte véletlenül értesül egy ilyen eseményről? Ennyire nincsen beépülve a kinti magyar közéletbe ? Ezt eddig kizártnak tartottam.

  • Csárli!

    Mintha valahol azt írtad, hogy már olyan 80 éves vagy. Talán azért nem zavar az egész, mert Te már nem adózol…

  • Gyula Bognar, Jr.

    Dienes Erzsébet már javíthatatlan, meggyőzhetetlen arra, hogy elhagyja a hazug, csaló, hamisan ámító Fidesz hitet és a becsület, jog és őszinteség mellett álljon ki..

  • hazai lámpa
    2017 október 18
    2:40 du.
    Sok p;ny fforintba, nem erdemes szamolni. Viszont kanadai ertekben nem sok, mert egy kis csaladi haz kerul 2 millioba manapsag. Ezert mertem azt irni hogy 6oo ezer nem is sok.

  • Göllner András

    @ Hazai Lámpa

    „Engem inkább az zavar, hogy a külhoni magyarok között semmi összefogás nincs. Ezért tényleg kár a pénzt kiküldeni, hogy aztán a kinti magyarság egy része még a lábát se tegye be a Házba!”

    Minket itt meg inkább az zavar, hogy Orbánék úgy szétverték a külhoni magyarok közt az összefogást, hogy ma már csak azok tehetik be a lábukat, csak azok szólalhatnak meg a magyar közösségek legtöbb helyszínén akik vagy kussolnak, vagy Orbán Viktor romlott paradicsomából táplálkoznak. Központi parancsra megy ez, mint azt Ábrahám Tibor körlevele tanúsította. A magyar közösségekből ki kell zárni mindenkit aki nem Orbán pártjának, kormányának talpát nyalja. Ettől hány Keszler Karsai Edit, ezért húz el a fiatal magyarság ezekről a helyszinekről, s inkább buliznak más népekkel e tájon. Ennek a párt-politikai erőszakoskodásnak mellőzése miatt virágzik az Írek, Franciák, Brazilok, Németek, Angolok és több más nép itteni kisebbségének kulturális élete. Ne a külhoni magyarokat rugdossa, Lámpa, hanem azt a Bugrist aki ezt is jól elcseszte nekünk magyaroknak, az ön és társainak okoskodásával, asszisztálásával.

  • Dienes Erzsébet

    Christopher Adam
    (2017 október 18 2:06 du.)

    Pontosan idéztem a szöveget, amire megválaszoltam, hogy miért NEM ÉG LE az ARCOMRÓL a BŐR!

    Az állami lopást ettől függetlenül természetesen elítélem, egészen az államosítás óta egyfolytában máig.

    Viszont egyetlen magyar miatt sem vagyok hajlandó pironkodni, bárhol is él a földön, ha jut valami rájuk is az én részemből.

    Ennyi az egész. Viszont azon valóban csodálkozom, sőt! PIRONKODOM, ha bármelyik magyar emiatt megvet.

  • Felháborító disznóság! Úri muri!

  • Dienes Erzsébet

    Gyula Bognar, Jr.
    (2017 október 18 3:21 du.)

    Elsők között voltam harminc évvel ezelőtt, akik csalódtak a Fideszben, meg a kerekasztalosok nagyobbik részében. Akkor ugyanúgy gúnyoltak miatta, mint most ön!

  • Elvira bácsi, persze, most nincs kréta az iskolában, de legalább van iskola. Emlékszik még az mszp alatti 2006-os iskolabezárási hullámra?
    …..
    Amúgy komolyabb adófizető vagyok mint gondolná, csak szeretnék nyolcvan éves lenni, ötven felett vagyok egy kicsivel.

  • A semmire sem jó Tom Lantos Intézetet is az adófizetők pénzéből finanszírozták, az meg nekem felháborító.
    De jó lenne erről is olvasni egy cikket.

  • Remek iras, gratula Christophernek, aki egyedul kepes oknyomozoi ujsagirast folytatni a magyar adofizetok es polgarok felvilagositasara. Ami folyik Kanadaban, (es mindenutt mashol), otthoni penzzel, az regen undorito es felhaborito. A kanadai magyaroknak segitseg nelkul sem volt valami nagy az egysege, de ezzel a direkt kulso tamogatasos megosztassal, (seggnyalokat hivunk meg feleslegesen latszatlatogatasokra, a pesti Pista bacsi es a dargaloci Irma neni adojan pezsgozni Semjennel es buntarsaival) aztan vegkepp betettek a kinti magyarsagak. Frissen kijott magyarok a kozelebe se mennek ezekenk a hazaknak ill szovetsegeknek, Nem azert jottunk Kanadaba, hogy a demokracia-hianyos es ellenes, utalatra es ellentetekre epulo politizalgatast atvegyuk. Mi a szabadsagert, szolidaritasert, pozitiv es kritikus gondolkodasert, az egyeni kezdemenyezesek ervenyesuleseert jottunk, aminek ma a magyar honban, es az ide exportalt szervezeteiben nyoma sincs.

  • Novák József

    Köszönöm, Christopher, hogy írt ezekről a visszaélésekről. A nyugati magyarság legégetőbb problémájára mutat rá. Döntenünk kell, hogy távolba szavazó eltartottakként magyaroskodunk, míg lesz, akik így ügyeskednek velünk, vagy pedig nagyobb áldozatot hozva segítjük a Szülőföldünkön élőket az előbbre jutásban. Amelyik itteni magyar szervezet nem ebben találja az örömét, az más pénzén szórakozik – és annyit is ér.

  • Christopher Adam

    ‘’A magyar Miniszterelnökségtől sem könnyű egyenes válasz kapni.’’

    Hogy lehetne kapni mikor a Magyar állam és a szervezett bűnözés egy kalap alatt van ?

  • Christopher Adam
    2017 október 18
    3:05 du.

    Azt nem tudom, hogy a Magyar Házakat mikor kezdték alapítani, ezért írtam a Magyar Intézetről.

    Gondolom, van ilyen ház mindenhol, ahol nagyobb magyar közösség van. A határon túli magyarok érthető okokból, nem tiltakoznak az ellen, ha az ottani bálokat és rendezvényeket támogatja a kormány.
    Ez csak a nyugati országokban van, hogy a kinti magyarok megkülönböztetik a kormányokat! Ha egy balos kormány költene ennyit, azon is felháborodnátok?

  • Göllner András
    2017 október 18
    3:38 du.

    „ki kell zárni mindenkit aki nem Orbán pártjának, kormányának talpát nyalja.”

    Én már többször feltettem itt a kérdést, egyszer sem kaptam választ, hogy ez hogyan zajlik?
    Ha valóban van valami hátrányos megkülönböztetés a balos kinti magyarok számára, akkor fel kell a Házat jelenteni! De ha csak annyi a baj, hogy Lagzi Lajosra kell táncolni, akkor nem tudom sajnálni az ilyet.

    Itthon is van ilyen, hogy a pesti értelmiség ebből csinál problémát, hogy pl. ki a Nemzeti igazgatója? Ez a legtöbb embernek nem okoz problémát, mert nem tartoznak a szekértáborokba.
    Ha arról írnának, hogy a Magyar Házasok semmit nem csinálnak a pénzükért, azt megérteném. A tengeren túli megosztottságot nagyon sajnáljuk, de talán mások nevében is mondhatom, köszönöm, nem kérjük!:)
    Nem szoktam senkit rugdosni, ellenben maga mindenért csak a hazai magyarokat hibáztatja! A kormány politikájáról nyugodtan írja le a véleményét! De a saját életüket csak maguk ronthatják el, tehát nem tudom sajnálni, ha a kinti magyaroknak szétesnek a közösségei. Csak maguk felelősek ezért. (A nyugati országokban élőkről beszélek. A határon túliak nyilván más problémákkal küszködnek.)

  • Figyelő
    2017 október 18
    3:30 du.

    Ez így tényleg nem tűnik túl soknak, hogyha kevesebb, mint egy ház ára.

    Természetesen nekem, mint magánembernek sok. De egy közintézmény számára nem tűnik soknak. Azt persze nem tudom, hogy más országokban mennyit kapnak a magyar közösségek, érdemes lenne azzal is összehasonlítani!

    Vagy például egymás mellé kéne tenni, hogy mennyit kaptak Gyurcsány idején a magyar szervezetek.

  • En semmi kozossegben nem vagyok, kiveve a Katolikus Magyar Egyhazat.
    Nekunk montrealiaknak nagy buszkesegunk a magyar Katolikus es Reformatus templom. Amit a magyar bevandorlok anyagi tamogatasa hozott letre, es epitette. Most meg a magyar hazat is. Ha valaki irigy, ellenseges hangon ir ezekrol a magyarokrol, azt megkritizalom. Mutassanak fel VALMIT amit maguk eddig tettek a magyar kozosseg erdekebe, akkor vitazhatunk.

  • U.i. Ha valaki elhagyta a hazajat ne varja, hogy majd a hazaiak a keves penzuket a kivandorolt magyarokra koltik. Milyen alapon? Aki felveszi az uj ‘allampolgarsagot, annak nincs joga kovetelozni.

  • Kerdesem Mr.Adam;

    Nem letezik, vagy letezne a „church and state separation” Canadaban ?

    Amikor egy idegen orszag kormanya templomot epit, mondjam inkabb ,hogy financirozza annak koltsegeit, a valas-szabdsag elve a szemetbe dobva van.

    Igaz az ,hogy a Saudik sok Musquokat financiroznak itt a US-ban is, de a kalap-fedoje alatt.

  • Göllner András
    2017 október 18
    3:38 du.
    Ne is varja el, hogy az aki a kommunizmusbol menekult, 2OO ezer kanadai magyar, majd a baloldalt tamogatja.
    Ha valaha elt volna abban a diktatoriaban, maga sem szimpatizalna veluk.

  • hazai lámpa
    2017 október 18
    2:40 du.
    Kedves hazai lampa,
    A kanadai magyarok igen sok retegbol adodnak ki. Talan, mar nem is elnek, a szegeny magyar foldmuvesek akik eloszor jottek ide, foldet kapni. Ti. itt annyi fold volt, hogy ingyen kaptak.
    Nekik van egy nagy telepulesuk a nyugati oldalon. Aztan jottek a menekult magyar katonatisztek, majd az uldozott zsidok, vegen, az 56-sok.
    Termeszetes, hogy minden kornak megvolt a fajdalma es nem is tudott a masik csoporttal egyutt erezni.
    Viszont, a szomoru magyar tortenelem tagjai es szenvedoi voltak. .

  • Igen, ez is csak egy csepp a tengerben. 2010 óta egyfolytában ömlik egész Kanadába a pénz, sok millió dollár. Páran tudunk róla, de ennyi nyilvánosságot kapunk. Ez olyannyira állami sikkasztás, hogy a nagyrészéről szerintem még nekik sincs elszámolásuk, költik, mint ha égből hullott volna. A lojalitás ára… Csak vajon mi lesz, amikor ennek hirtelen vége lesz??
    Sokaknak lesz sorsforduló az életében… Csak már mikor??

  • Göllner András

    @ Hazai Lámpa

  • Almási Alma,

    „” Lehet, hogy Miviktorunk már a bukása utánra gondol, amikor majd “CANADA”-ba migrál? Jól jön majd akkor a Magyar Ház segítsége…. „”

    Ettol nem kell felni. Ujabban csak megbizhato elvtarsak, mint Akos Ba’, es a bekeaktivistak johetnek. Persze ha Orban beter az igazhitbe, meg elofordulhat. 🙂

    A cikk egesz jo lenne, ha pontosan tudnank, hogy mennyit koltott a magyar allam erre a kirandulasra. Egy kicsit en is tulzasnak tartom, mert akik a cocjalizmusbol a „kapitalizmusba” menekultek, aztan valami oknal fogva langlelku forradalmarok (komcsik) lettek, azok akkor sem fognak a FIDESZ-re szavazni, ha az egesz magyar parlament idejon. Akik pedig termeszetes hanyingerrel kuzdenek a „haladoktol” akkor is a FIDESZ-re fognak szavazni, ha senki sem jon ide hivatalos latogatasra Magyarorszagrol.
    Tehat kisse felesleges – ha csupan ez a cel.

    Ha jol tudom, eddig a Magyar Hazakat a kanadai allam epitette, es fizette a haknizashoz a penzt, bar valoszinu a tagok is adhattak bele. A templomok eseteben nem tudom kik fizettek a cehhet.

    Az pedig marhasag, hogy a magyarok ujabban szethuzoak Kanadaban. Ez mar akkor igy volt, amikor idejottem, es mar akkor az 56-osok nagy resze nem jart a Magyar Hazba, mert ki nem allhattak a tobbit.

  • Göllner András

    @ Haza Lámpa

    „Én már többször feltettem itt a kérdést, egyszer sem kaptam választ, hogy ez hogyan zajlik?”

    Nem értem maga miért ragaszkodik ahhoz, hogy másokat hibáztasson saját süketségéért. A fenti cikk nagyon tisztán leírta, mind ez hogyan zajlik Vancouverban. Ott a válasz kérdésére Lámpa. Olvassa vissza szépen.

    Ha erre képtelen, kérdezze meg Christopher Adamot, e lap szerkesztőjét, vagy Petényi Juditot, az Ottawai magyar rádió egykori műsorvezetőjét, majd ők elmesélik magának ez hogyan zajlik napjainkban Ottawában. Én it a KMH oldalain már évekkel ezelőtt leírtam, mind ez hogyan zajlik Montreálban. Tessék visssza olvasni.

    Az én esetemben ez úgy zajlott, hogy Orbán egykori nagykövetének, Pordány Lászlónak kérésére, kiállt az akkori montreáli Katolikus plébános a nyája elé,2011 Október 23-án. Egyik oldalán egy volt Kádár-komcsival, a másik oldalán egy anti-Szemita Kádár spiclivel, akiket Orbán nagykövete szállított Montreálba a magyar adófizetők pénzén, hogy asszisztáljanak neki. A plébános, és Kádár két egykori spiclije Sátán szolgájaként ábrázoltak, azzal riogatták a montreáli magyarokat, hogy vissza akarom állítani a proletárdiktatúrát Magyarországon. Amikor helyreigazítást kértem, azt megtagadták. Amikor a katolikus egyház védelmét kértem,azt ÁVÓS feljelentésként ábrázolták a bárányok felé. (A Figyelő mindmáig ezt az eredeti hazugságot, gyalázatot ismételgeti, mint azt feljebb is olvashatja.)

    Hogy mind ez hogyan zajlott ? Elmondom. A montreáli Katolikus plébános a montreáli magyar közösség mindenkori alelnöke, ő az Atya Úr Isten helytartója a helyi magyar katolikusok körében. Ha ő kirekeszt valakit, annak konyec filma. Engem Prohászka Ottókárra, a magyar anti-Szemitizmus szellemi atyjára felesküdve rekesztett ki az akkori plébános. (Az hogy a plébános ez alatt az idő alatt megszegte egyháza szent parancsolatát, elcsábította egyik bárányának feleségét, azt teherbe ejtette, majd az éj leple alatt faképnél hagyta nyáját, senkit sem érdekelt. Távozásának okát énrám kenték, mint ahogy Magyarország vesztességeit 1920-ban a Zsidókra.) Az se érdekelt senkit, hogy én az egész életemet a hazug egypártrendszer aktív ellenfeleként éltem, hogy hányok a bolsevizmustól, vagy a magyar szocialista párt magatartásától. Ha fütyül a Bugris, a keresztapa, a bankár, a helyi közösségi vezetők az egykori spiclisekkel karöltve teljesítenek, lekomcsiznak, felveszik kitüntetéseiket, majd lemennek a pinyóba egy töltött káposztára. Mosmár akkor világos, ez hogyan zajlik itt ?

    A kanadai élet azért csodálatos, mert a Bugris által elrendelt kirekesztésnek köszönhetően, az ember e tájon tiszta levegőt tud végre a tüdejébe szívni. Itt nem fogja a helyi Rektor leszúrni, esetleg kirúgni, azt a professzort, aki netán nem helyesli, hogy az egykori KGB ügynöknek egy díszdoktorit adunk, vagy az Andy Vajnáknak ajándékozzuk az ország médiumait, kaszinóit. A Bugrist és helyi csapatát hülyének nézi ez az az egész ország. Ebben az országban a kutya se tud a Figyelőről, a Bendegúzról, az Ábrahám Tiborról, a Dancs Rózsiról, a hazudozó „mély-magyarokról”. Orbán helyi mosónői, házmesterei, a kanadaiak közt képtelenek labdába rúgni. Itt azok vannak a többségben akik tisztelik a polgári és emberi jogokat, nem azzal kezdik a beszélgetést a Muzulmánnal, hogy először jól tökön rúgják, utána megverik annak helyi ismerőseit, támogatóit, majd később kiszúrják gumikerekeiket. A Bugris talpát nyaló helyi magyar szervezetek Orbánistáit senki se veszi komolyan e tájon. Már jóformán senki se jár velük bulizni. A helyi magyar fiatalok is úgy húznak előlük, mint patkányok egy sülyedő hajóról. Ezek a lúzerek cseszték el a magyarság tiszteletét, jó hírnevét ebben az országban és világszerte. S nem utolsósorban, ők cseszték el azt a jó érzést, ami valóban régen összetartot minket. Az Írek, a Németek, az Olaszok, a Franciák, az Ukránok a Brazilok, a Görögök, és a többi népek itteni közösségei a pluralizmus értékeit helyezik előtérbe, s nem egy távoli keresztapa fizetett talpnyalóiként keverik a rumbát.

  • Kedves Figyelo,
    Orulok hogy kovette a Mo.-I vizes VB megnyitojat.
    Gondolom a haromszorosra duzzado koltsegvetesrol is tud es hasonlokeppen buszke ra.
    Ma olvastam valahol hogy Eszak Koreaban van a vilag legnagyobb foci stadionja……
    Kifejtsem bovebben?

  • T.C.Adam!
    A kormányok jönnek, mennek, a templom, vagy a közösségi ház marad…
    Aki egy vallási közösségben tevékenykedik, mint Ön, és még magyar nyelvi közegben is mozog, ez a vádaskodás nem elegáns..
    Apropó ! A templomuk kertjének feldúlása, elitélendö, remélhetőleg, nem a magyar kormány keze van benne!
    Igazság szerint, itt Kanadában, ilyen hangvétellel nem találkoztam…még azoknál sem, akik gyanús körülmnyek között forditottak hátat hazájuknak…
    Kevés, példa van arra hogy, hogy ilyen embereket is otthonról támogatna, valamilyen állam..
    Pityi Palkó primitívizmusa, nem lehet, ennek a felületnek, az alaphangja !

  • Mindenféle politikai nézetek nélkül -jobboldaliság és baloldaliság nélkül- kérdezem, itthonról: – Nem sül le a pofátokról a bőr?! Annyira rosszul megy Kanadában a magyaroknak, hogy amire „szükségetek van” bálterem , limuzin buborék szervezetek fenntartását a vezetőinek az utaztatását nem tudjátok magatoknak megteremteni?! Ja, hogyha ki kellene nyitni a pénztárcátokat, akkor ezeket a dolgokat már nem is tartanátok olyan fontosnak, csak addig nem számít, amíg mi fizetjük Nektek! Értem, a kommentekből, nekünk kötelességünk a külföldre szakadt hazánkfiainak az „ilyenfajtán” a magyarság tudatukat erősíteni. Pedig az igazán szép az lenne, ha Ti áldoznátok rá és főleg, ha értelmes dolgokra költve tennétek azt!

  • Gyerekek, kommentelők, Figyelők, Hallgatók, Nézők! Elviszitek a témát, mert elsősorban nem azzal van a baj, ha támogatást kap egy külhoni magyar intézmény ezt tegyük tisztába. Ne azon csámcsogjunk itt, hogy a 600 ezer dolláros magyarországi támogatás az sok-e egy MH-ra, vagy kevés Kanadából nézve. A probléma az, hogy nem átlátható, hogy mire költik azok akik a magyar emberek pénzét megkapják külhonban erre és arra. A torontói MH esetében már a magyar államtitkárnál (Potápi) elcsúsztak a dolgok, amikor fogalma sem volt arról, hogy most a teljes felújítás egyharmadát fizették a magyar adófizetők, vagy csak az MH épület megvásárlását. Azért nem mindegy, hogy 4,6 millió dollár vagy 1,8 millió dollár egyharmadáról van szó. Ebből lett aztán 600 ezer dolláros magyar hozzájárulás kommunikálva. Fogadjuk el, és bízzunk benne, hogy csak tudatlanság és nem millió dolláros lenyúlás okozta az államtitkár tévedését. De itt bizony felmerül a gyanú, hogy vajon ezt a 600 ezer dollárt is hogyan és mire költötték el Torontóban. És ha már Figyelőnek megemlítette a Vízes VB-t Budapesten, ezzel sincs semmi baj. A baj minden ilyen esetben az, hogy míg eredetileg 8 milliárd forint költséggel számoltak, addig ma már több mint 100 milliárdnál tartunk, és minden nap drágul mert újabb és újabb költségek (lenyúlni való pénzek) bukkannak fel a Vízes VB után hónapokkal is. Érti kedves Figyelő! Nem a támogatásról van szó, hogy ne támogasson egy ország a diaszpórában élő nemzettársait, hanem átláthatóan, megfelelő programokat rendezve, nem elszórva-szórakozva költse. Ez az elvárás! Figyelő drága, azt gondolom tudja, hogy az Olimpiát is éppen azért kívánta megrendezni a kormány, mert a felépített sportlétesítményekből temérdek pénzt lehet eltüntetni, épp úgy ahogy a Vizes VB esetében látjuk. Nem véletlen, hogy a kormány Olimpia rendezés és pályázat nélkül is felhúzza majdnem mindegyik olimpiának álcázott létesítményét Budapesten.

  • hazai lámpa
    2017 október 18
    6:26 du.

    Minden átláthatatlan költekezésen felháborodnánk és a KMH-is megírná. Lámpa, a cikk nem különbözteti meg, hogy jobbos vagy balos a kormány éppen, nem ez a kérdés. Éppen az olvasók, kommentelők szűrnek le ilyet folyton itt és mindenütt. Ha a kormány tevékenysége ellen születik egy cikk, azt egyből úgy intézik el ilyen Boda-féle érv és tudás nélküli trollkommentelők, hogy az ballibsi írás, ami egy akkor tróger hozzáállás és a lényeg meg nem látása, hogy az hihetetlen. (a megnevezett Bodán kívül mindenki nyugodtan vegye magára, aki magára ismer)

  • Christopher Adam
    2017 október 18
    3:05 du.

    „ha van rá igény. Csakhogy ezt nem magyar adófizetői pénzből kéne támogatni.”

    Lehet, hogy a kanadai magyarok nem szorulnak rá a pénzre. De az is lehet, hogy többen elmennek egy műsorra, ha lehet válogatni és színvonalas. Nemcsak a forradalmi versek szavalásából lehet tanulni, hanem egy jó hangulatú bál is közvetíti a magyar kultúrát, sőt még egy focimeccs is.:)
    Ezért jó ötlet is lehet, hogy az állam segíti a Magyar házat, és nem kell az adományokra várni!

    A politikai megemlékezések a magyar történelem miatt sokszor szomorúak, és akár giccsbe hajlóak is lehetnek bizonyos okokból. Ez az anyaországban sincs másként. De ez nem csak a fidesz kormány hibája. Nem tudom, hogy odakint hogyan szervezik meg a „trianoni megemlékezést” vagy a „Bácska bált”, de majdnem olyan érdekes lehet, mint a sok balos forradalmi szavalás …

    Tehát a műsor alapján ezt a házat nem érheti az a kifogás, hogy nem csinálnak semmit. Más kérdés, hogy miért mennek kevesen a rendezvényeikre (ha így van).

  • Dienes Erzsébet
    2017 október 18
    3:54 du.

    „Elsők között voltam harminc évvel ezelőtt, akik csalódtak a Fideszben, meg a kerekasztalosok nagyobbik részében. Akkor ugyanúgy gúnyoltak miatta, mint most ön!”

    Leszámítva, hogy 30 évvel ezelőtt még Fidesz sem volt – de Önnek már sikerült is csalódni bennük? A „kerekasztalosoknál” egyébként Orbán V. Kövér L. és Fodor G. képviselte a tárgyalásokat, akkor még messze más elképzelésekkel, mint ami azóta jellemzi őket. A kezdetleges elképzeléseiket egy demokratikus működésről, hiányos tapasztalataikat és ismereteiket egy másfajta, azaz jobb, élhetőbb világ felépítéséről csakis a lelkesedés pótolta, és hogy mi adott okot az igen korai, még erősen kialakulóban lévő állásaikban történt csalódásra, azt csak Ön tudhatja.
    Talán csak nem a Fidesz hármas „önmeghatározása” melyet
    1. jogállamiság
    2. parlamentáris demokrácia
    3. a megvesztegethetetlen politikai stílus és a kulturális sokszínűség szabadságának képviselete jelentett?

    Ha önnek ezek a szempontok már akkor sem voltak nyerőek, és emiatt csalódott a Fideszben, akkor most nagyon kell, hogy szimpatizáljon velük, hisz mindahhoz képest ahogy indultak nem is 360, hanem egyenesen 720 fokos fordulatot tettek – ha egyáltalán van ilyen – és minden hajdani elképzeléseiket már kitudja hányszor hasba rúgták!

  • Kerekes Sandor

    Engem kétszer zártak ki a torontoi Magyar Házból, mert nem voltam hajlandó elviselni, hogy a korrupt és ostoba vezetőség a csődbe viszi a Házat. Amikor pedig kirúgtak, mindkét esetben jogtalanul, akkor megdupláztam az erőfeszítéseimet, hogy megpróbáljam megmenteni a Házat. Persze a tagság nem sokat tett ezért, így azután a Ház csődbe ment, elveszett. (Azóta sem hallottam senkitől, hogy igazam volt, vagy azt, hogy sajnáljuk a törvénytelen eljárást.)
    Tavaj alig vártam, hogy amikor Torontoba visszatérek, megnézhessem az új Házat. Azonban amikor megtudtam, hogy elfogadták a hatszázezer dollárnyi júdáspénzt, akkor végleg elszakadt nálam a cérna. Arra a pénzre nem volt szükség, az épület és a renoválás ára megvolt a bankban, futotta mindenre. Továbbá, az alapszabály megsértése volt elfogadni azt a pénzt, hiszen a politikamentesség kötelező – lett volna.
    Eddig sem és ezután sem tervezem megnézni a Házat. Nem hiszem, hogy én még egyszer szóba állok ezekkel a korrupt, ostoba, haszonleső emberekkel. Élvezzék csak a maguk és egymás társaságát ott ahol vannak. Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy kompromittálodjam ilyen emberek társaságában.

  • Besancon, igazából a felfogásuk 180 fokot változott csak, de valóban kellett még 720 – két fordulat, hogy minden egyes gondolatot teljesen kinyomjanak magukból.

    Göllner András összefoglalója valóban ütős és tényszerű. Az, hogy ki és hogy hányan hódolnak be a Bugrisnak az talán megkérdőjelezhető, mert azért egy elég szisztematikusan kialakult network pont ezen dolgozik és ezért veszi fel a zsoldot.

  • Dienes Erzsébet
    2017 október 18
    1:27 du.

    Egyébként meg figyelmébe ajánlanám Novák József bölcs gondolatit, kissé feljebb:
    „Döntenünk kell, hogy távolba szavazó eltartottakként magyaroskodunk, míg lesz, akik így ügyeskednek velünk, vagy pedig nagyobb áldozatot hozva segítjük a Szülőföldünkön élőket az előbbre jutásban. Amelyik itteni magyar szervezet nem ebben találja az örömét, az más pénzén szórakozik – és annyit is ér….”

    Azt persze nem tudom, hogy Novák József milyen fajta segítségről beszél amivel a szülőföldet illetné – de nekünk (szülőföldön élőknek)már az is nagy segítség lenne – elsősorban elvben!- ha a kint élő kanadai, ausztráliai, vagy az USA-ban élő bármely magyarok nem élnének vele, és nem tartanák azt olyan természetesnek, hogy a magyar adófizetők pénzén „segítse” őket a magyar kormány, nyilvánvalóan sanda és szavazat szerzési céllal. Mert ez nem szól másról, bárki bármi fennköltet gondol is mögé! Amennyiben a kint élő magyar közösségeknek arra van igényük, és szándékuk, hogy Ottavában, Torontóban, Montrealban vagy bárhol a világon református vagy katolikus templomokat vagy akár „magyar-házat” közösségi épületeket építsenek, kulturális rendezvényeket szervezzenek, nosza tegyék a saját akaratukból és gyűjtésük eredményeként, mert ha egyáltalán valakiknek, akkor épp nekik kell, hogy fontos legyen, egyre távolodó gyökereik okán, és nem nekünk itthon maradottaknak. Nyilvánvalóan nem a gesztus szintjén adományozott pár százezer forintnak megfelelő egyszeri pénzekről beszélek, bár épp annak is lenne helye, de ennyi még beleférne. Itt azonban másról van szó: a magyar kormány – élén az Orbán nevű egyeduralkodóval- kampánya és szavat vásárlása céljából olyan mértékű pénzszórást végez a világ bármely pontján fellelhető magyarok legkülönbözőbb módon történő „támogatásával” a magyar adófizetők pénzéből, amit már nem lehet jószándékú nemzetegyesítés címén kezelni, és elnézni! Ez itt, a KMH oldalain is többszörösen visszaköszönő kérdés, és vitatéma, hogy mennyiben lehet az természetes egy magyarországi magyarnak, hogy miközben nekik alapvető dolgokra nincs pénz,ezer és egy mindent megvonnak, eltörölnek,nem finanszíroznak, mert nincs rá pénz, aközben az ő adójukból pl „követeket” küldenek és fizetnek Kanada szerte, és több országba, hogy a „magyarságtudatot” ápolják, a magyar hagyományokra oktassák az ott élő és erre vevő lakosságot – valójában a regisztrációra agitálják azokat akik eddig még nem tették, és kimondva kimondatlanul kampányoljanak a Fidesz kormány mellett, 6 ezer km távolságból! Valójában kinek fontos a kint élők magyarságtudata és hagyomány őrzése? Nem elsősorban nekik maguknak? Miért kerül az pénzébe a nem ritkán sokkal nehezebb és rosszabb körülmények között élő anyaországi magyarnak? Ja, hát persze, kell a szavazat a jelen kormány korifeusainak, és Orbánnak, aki úgy tűnik már nagyon nem bízik a hazai közönségében, ha ennyire elszántan költi a pénzüket önös érdekeire! És teszik ezt most már leplezetlenül, nem kevés pénzt felhasználva, gyúrják a külhoni agyakat, erősen a lelkiismeretükre és legbenső magyarságukra hatva a leggátlástalanabb módon! Nem tudom kedves Erzsébet Ön pl hol él, de ha itt velem együtt, akkor nyilván látja hallja, milyen hajmeresztő történésekkel kell naponta szembenézni az egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban, de tulajdonképpen minden területen, bár tény, hogy a nevezett három terület a legmeghatározóbb. Amikor pár száz milliót remélve – de szakemberek szerint még ez sem biztos – tehát ki tudja miért, súlyos rákbetegeken spórolnak a gyógyszerellátásuk, kezelésük tekintetében, mert novembertől már nem az orvos dönt az adott beteg személyre szabott terápiás ellátásáról, kezelésének módjáról és hatóanyagáról, hanem eldöntik azt helyette egy irodában valahol, valakik, hiszen mindegy hogy az adott betegnek mi vált be, mi hozna esetleg nagyobb eredményt, az alkalmazott terápia tekintetében a pénz dönt Azaz amelyik szer az olcsóbb, azt kapja boldog boldogtalan, akinek hat annak szerencséje van akinek meg épp nem, az az „így jártam” kategória. Az elmúlt néhány napban három orvos is nyilatkozott a témában, ennek várható „eredményeiről” kihatásairól, a célszerűtlenség és a végiggondolatlanság ismérveit emlegetve, és nem tudni milyen elképzelésből tesznek ki embereket, súlyos betegeket a bizonytalanság és a feleslegesség érzésének, hiszen ismétlem a vélt haszon alig pár száz millió, jószerével annyi sem. Hány helyre és hova mindenhova szórnak el egyetlen nap alatt ennyit feleslegesen? Kilencven milliót(90) pl elvontak a rászoruló gyermekek étkeztetéséből, mert kellett az is valami bicikli útra, ám a több tíz milliárdos állami beruházás mellett mit is jelentett ez a pénz? Egy állami költségvetésben egy ekkor összeg nulla! Ahova adták, ott még csak nem is látható, ahonnan elvették ott pedig óriási a hiány! Zavarja ez a kormányt, vagy onnan valakit? Amikor egy kórház – egészségügyi intézmény!- ebédlőjében az asztal fölötti plafonból döglött patkány esik az asztalra, csótányok egerek és egyéb irtandó egyedek rohangálnak a folyosókon, amikor vidéki iskolákban – oktatási intézmény! – úgy néz ki a mellék helység(WC) hogy oda jó érzésű ember /gyerek be nem megy, eldugulva burjánzik a szennyvíz, mocskos falak, töredezett csempék, szaniterek, és bűz, rothadás mindenhol – de nincs pénz felújításra, csak egy-kettőre egy egy alkalommal, akkor is csak épp a legszükségesebbeket tudják megcsinálni, elvégezni! Ám eközben él és virul a foci, épülnek a stadionok, semmire sem jó kisvasutak, és bízvást eltekintünk a költségvetésbe befizetendő adók egy részétől hisz nagyon jól van az a TEHO formájában átutalt pénz a fociakadémiáknál! Ezidáig csak 370 milliárd hiányzik a költségvetésből amit tehó formájában elvontak onnan! A félcédulás jegybanki elnök sajátjának tekintve a közpénzt, ütre- főre vásárolja a kastélyokat, műkincseket, támogatja a famíliáját és hovatovább közpénzen tartja el és juttatja filléres kamatozású kölcsönhöz a szertőjét, immár újdonsült házastársát! A csókos, Amerikából hazaszédült kalandornak pedig simán elengedjük azt a közel 2 milliárdnyi adót a kaszinóbevételei után, mondván – jaj, ugyan Andy, ne szégyeníts már meg, tedd csak el nyugodtan, mit nekünk ilyen aprópénz!
    Egy ily módon működő országtól és annak vezetőitől vajon mit várhat a beteg, az éhező, a kilátástalan helyzetben lévő, a napi gondokkal küzdő, gyermekeket nevelő szülő, nagyszülő, egyedül álló stb? Van itt egyetlen átlátható, és értékelhető terület, ahol legalább nagy vonalakban biztonság van? Csoda, hogy menekül ki merre lát, és még mozdulni bír? Ott kinn a kanadai polgárok, sok ezer kilométerre, akik jó szívvel örülnek a magyar adományoknak, és akik netán ott pezsgőznek a bácskai, bánáti vagy az akármilyen aktuális bálon a zsíros képű, extra ostoba fővadásszal, úgyis mint minie. helyettes úrral – nos ők vajon tudják mi folyik a szülőföldön? Tudni valószínű nem tudják, max. sejtik, de lehet, hogy még azt sem miként a határon túliak sem, mert valami oknál fogva egyik sem akar hazatelepülni! A támogatást köszönik, hálából támogatják is a jó Viktort ( már aki)de nem kérnek az országlásából – azt meghagyják nekünk! Erdélyi magyarok el mondták, egy riportban, hogy ne is haragudjunk, de amíg nekik jön a lé, azaz a támogatás, hol iskola,templom, kézimunkaszakkör, orvosi rendelő,focipálya, uszoda stb formájában, addig ők O.V.- ra szavaznak. Az elmúlt évből csak egy kiragadott példa: 3 milliárd(!)forintot kapott egy topolyai, neve nincs focicsapat, vissza nem térítendő támogatásként, csak úgy habokra – mert hogy különösebb oka nem volt az biztos! Mindenkinek aki érintve van valamilyen formában, ajánlom a számok összevetését a fentiekkel! Amikor a riporter rákérdezett román-magyar állampolgárságú határon túli polgároktól, hogy szavaznak – e egyáltalán,és ha igen, nem érzik-e visszásnak, hogy olyasmiben döntsenek és nyilvánítsanak véleményt melynek a mindennapjaikra nincs közvetlen kihatása, következményeit nem viselik stb, hisz enélkül is magyarok ők, nos, szinte kivétel nélkül az volt a válasz, hogy „ha egyszer jogomban van miért ne?”
    Na, most ezeknek a naiv, megvezetett embereknek magyarázza el valaki, hogy más a jog és más az etika, hogy az ő magyarsága bizony nem attól függ, hogy adja e valakire a szavazatát olyan viszonylatban ahol nem illetékes – vagy bölcs önmérséklettel oda szavaz ahova közjogi illetékessége köti, Magyarországra meg mint szülőföldjére jöhet-mehet amikor kedve támad. Most pedig, hogy már ők is EU tagok, végképp nincs is jelentősége – bár a magyarigazolvánnyal azelőtt sem volt.

    Kedves Erzsébet, több évtizeddel a rendszerváltás és közel nyolc évi Fidesz kormányzás után tehát még arról értekezni, hogy „ki tette tönkre az országot anno” szerintem elhibázott dolog. A „hozzánk irányított megszállókon” ugyanis már nehezen tudja számonkérni a fentebb sorolt visszaéléseket és pénzherdálást!
    Arra most kéne nagyon odafigyelni, és elsősorban nem a gyanútlan külhoni magyaroknak, hanem nekünk magunknak akik napi szinten érintve vagyunk!

  • Tamás Hugyi
    2017 október 19
    1:53 de.

    Alatalaban, minden ilyen szervezes gyakorlatilag sokkal tobbe kerul, mint a megszabott vagy eloiranyolt osszeg. Nam csak a magyaroknal, mindenhol. Emlekszem a montreali Olimpiara, mi adofizetok meg mindig fizetjuk a kulonbseget az adonkkal.
    Sajnos, ez mar igy van, mindenhol.

  • Göllner András
    2017 október 19
    1:08 de.
    Ne haragudjon, en nem tudtam, errol, mit ram akar kenni, mert en NEM ezert haragszom magara, csak a wikipedian szerzett informaciok alapjan ertesultem multbeli dolgairol.
    Az akkori pap beszede kituno volt es meg ma is emlekszem ra, jo szonok volt. Kar, hogy a lany elcsabitotta es kiugrott.

  • Besancon
    2017 október 19
    10:33 de.
    Elnezest, de a magyar osztondijasok nem sok penzbe kerultek az allamnak. Itt megszervezett tarsasag fogadta es helyezte el oket onkentes jelentkzok hazainal, akik eltartottak oket. A helyi magyar iskolakban jo munkajuk utan, mentek haza.

  • Dienes Erzsébet

    Besancon
    (2017 október 19 7:23 de.)

    Kioktatását köszönöm, de vitára nem tartom érdemesnek. Két hozzámszólásában saját maga cáfolta meg saját érvelését. Elsőben a Fidesz mellet tette le a voksát, másodikban a Fidesz ellen érvelt maga is.

    Mi pedig már az elején észrevettük sokan, mire játszanak Soros (Igenis Soros!) zsoldoskatonái. Hogy mikor hasadtak különböző pártokká, a hónapok számát feleslegesnek tartottam nyilvántartani, hiszen ugyanazok ültek a (a Magyar Október Párt szerint háromszögletű) kerekasztal mellet tárgyalni a szebb jövőről, akik az egész rendszerváltást Soros képére formálták, miután a „Demokratikus Koalíciót” érdekpártokra szaggatták. teljesen kizárva a helyi politikából többek között még a MOP-ot is.

    A kanadai „magyar” közösség sem lehet egységes, hiszen 1956-ban nem csak a kommunizmus elől menekültek oda a rendszer üldözöttjei, hanem a szabadságharc győzelmétől való félelmükben a véres verőlegények is, megtoldva a beszervezett besúgó gárdával.

    Vitték magukkal a megosztottságot szerte a világba.

    Az való igaz, hogy én a magam részéről a Kanadai Magyar Hírlapot, vagy a Kanadai Népszavát nem magyarnak, hanem csupán magyar nyelvű érdeksajtónak látom, olyan kanadai és magyarországi „írókkal”, akik magyarellenesek! Minden cikkükből, véleményükből ez derül ki számomra. Sajnos, a haza sajtó nagy részéből is.

    Tudtam, hogy hozzászólásom miatt azonnal meg fognak támadni, mint ahogyan ön is megtette, de továbbra sem vagyok hajlandó a magyar nemzetet egyik ideológiával, monetáris érdekcsoporttal sem azonosítani, mikén pld. ön is teszi.

    A tisztánlátás végett viszont szükségem van innen is az információkra.

    Nem túl sokszor avatkozom a vitáikba, csak amikor annyira eltévelyednek, hogy nem lehet szó nélkül hagyni a rágalmaikat.

  • Figyelő
    2017 október 19
    12:42 du.

    Hát igen kedves Figyelő, ez aztán előremutató meglátás: „Saaaaajnos ez már mindenhol így van, Saaajnos nem lehet mit tenni, mi montreáliak több évtizeden át nyőgtük az adósságot… saaaajnos nincs mit tenni, ne is írjanak errrőőől sehol semmilyen mód, mert úgy sem lehet mit teeeeenni, a költségek azok elszállnak… mi szegény alattvalók, semmit nem tehetünk. Sajnos ez már mindenhol így van, ne is tegyünk ellene, ne is hívjuk fel rá a figyelmet, szívjunk mi adófizetők mindig, mindenhol, mert saaaajnooos ez így van rendjéééén.”

    Hajmeresztő ez a hozzáállás. Azért itt nem atomfizikáról van szó, hanem költségek megfelelő optimalizálásáról, és ha az Ön logikáját, az Ön mentalitását elfogadja az emberiség, akkor valóban mindig és mindenkor el fognak szállni a költségek a jövőben is!!!

  • Christopher Adam

    Slapaj:

    Kanadában és a nyugati világ legtöbb országában templomokat nem a mindenkori kormány épít, hanem a hívők. Kanadában legfejebb örökségi státuszt élvő templomok számíthatnak állami subvencióra, ha éppen komoly javítások vagy fenntartási költségek keletkeznek és ha veszélybe kerül az örökségi épület fennmaradása. Ez elsősorban Québec tartományra igaz. De az itt említett magyar eset egy teljesen más kategória. Elköltöztek korábbi templomukból és építettek egy újat. Nem tudom hol látsz vádaskodást abban amit írtam. Konkrét tényeket közöltem. És válaszként az érintett társelnök gyorsan törölte a limozinos fotót oldaláról, talán mert felmérték körülötte, hogy kínos.

  • HunCanada
    2017 október 19
    1:28 du.
    Maganak mi a baja? Csak kerdezem.

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    „Nem túl sokszor avatkozom a vitáikba, csak amikor annyira eltévelyednek.”

    Figyelmesen elolvastam Besanconhoz intézet levelét. Tessék szíves lenni megmondani hol adják ki azt a kanadai Népszavát, amely tele van magyar gyűlölettel ?

    Azt teccet akarni mondani, hogy a Chris Adam lapjában szereplő munkatársak is gyűlölik a magyarokat vagy azt, hogy aki kritizálja a Magyar Nemzeti Szégyenfoltot (MNSZ), Orbánt felcsúti borz-nak hívja, az a magyarokat gyűlöli? Ezek ismerős lózungok mind, csak a valóságtartalmukkal, logikai felépítésükkel vannak alapvető gondok.

    Hozok egy Szokráteszi példát tévelygős következtetésére.: Azt beszélik Montreálban, Erzsi, hogy maga szeret vizet inni. Az én vécécsészémben víz van. Akkor maga biztos szeret vizet inni a vécécsészémből. Ugye látja Erzsi, hisz egy okos, dícséretre méltó magyar menyecskének tűnik, hogy ezzel a logikával valami nem stimmel. Ez még a hazai lámpa kanócát is megviselné, a Miklos is elveszítené a vesszőjét, a Figyelő is felfigyelne rá.

    Erzsi ! Szerintem nagyon jól teszi, hogy nem túl sokszor avatkozik bele a vitákba. Én is csak akkor teszem ezt amikor nagyon elteccik tévelyedni.

  • „A magyar adófizetők így támogatják a kanadai magyarokat”

    Hát, perszer. Egy kanadai átlagpolgár személyi jövedelmi adója van legalább annyi mint egy MO-i átlagpolgár teljes évi jövedelme. Tehát elemi képtelenség, hogy a magyar adófizetők támogassák a kanadai magyarokat.

    “Egy egész évi fáradhatatlan munka köszöneteként a szervezõk “limo ride”-al “kényeztettek” minket és magyarországi vendégeiket.”

    Megint csak egy hüjítés a sok közül. Egy limo bérlés nem egy nagy durranás itt errefelé és ha több személyről van szó, akkor még olcsóbb mint taxizni. Aki nem hiszi annak itt egy link, méghozzá egyenest Hongcouverből:
    http://www.royallimo.ca/rates-vancouver-limousines/
    Arról nem beszélve, hogy mi jár itt az ittas vezetésért….

    „Például tudjuk, hogy a magyar állam több mint 600 ezer dollárral segítette a torontói Magyar Ház felépítését–mely ház elsősorban különböző bálok és szórakoztató rendezvények színhelye, nem pedig a színvonalas magyar kultúrát vagy művészetet bemutatni hivatott intézmény.”

    De most mi a gond? Az, hogy nem a KHM vagy a Pinyósbandi valamelyik gittegylete kapta?
    Tessék már utána járni, hogy valójában mennyibe is került az új ház. Azon a 600 ezer dolláron egy tyúkólat se lehet venni Toronytóban….
    Persze lehetne azon vitázni, hogy lehetett volna fedezni ezt az összeget de így is évekig elhúzodott még kész lett az épület.
    Bizonyára vannak itt sokan akik nem tudják a részleteket, de az volt, hogy bent a városban el lett adva az akkori épület amiért kaptak elég jó pénzt, viszont mire találtak megelelő helyet addigra már elmentek az árak és nem tudták volna befejezni az új épületet. Mivel itt nem lehet elhúzni a dolgokat istenmeguntáig, így a magyar állam besegített a hiányzó összeggel. Az, hogy most bálok vannak nem pedig valami „színvonalas” műsorok bizonyára az az oka, hogy nincs felhozatal vagy MO-ról hozni művészeket nagyon drága játék.

    hazai lámpa
    2017 október 18
    2:40 du.
    ‘Észrevételem, hogy bele kéne írni, mennyi a hatszázezer dollár forintban!”

    600000 CAD = 124784855.00ft

    „Engem inkább az zavar, hogy a külhoni magyarok között semmi összefogás nincs. Ezért tényleg kár a pénzt kiküldeni, hogy aztán a kinti magyarság egy része még a lábát se tegye be a Házba! Ez a szervezők felelőssége is, talán rosszak a programok, vagy nem átlátható a működés. De inkább a megosztottság miatt lehet.”

    Ne zavarjon. A KMH-n leírtak nem tükrözik a valóságot. Az mondjuk igaz, hogy az ún. ’56-sok egy része (én úgy hívom őket, hogy avósok), bizony elég nagy szarkeverők és sok magyar közösséget szét basztak a civakodással, de hál’istennek rohamosan fogynak és senkinek se hiányzanak….tisztelet a kivételeknek,akik tényleg menekültek és nem avval töltötték az idejüket, hogy magyar közösséget basszanak széjjel.
    Minden magyar háznak van vezetősége és nem könnyű a feledatuk, mert egy házat fenntartani nem könnyű. Itt van olyan, hogy property tax (telekadó, házadó v. akármi) és sok esetben nem kevés. PL. a régi torontói magyaház eladása után egy jelentős része elment a lemaradt adóba mert már nem tudták fizetni az abnormálisan magas adót, nem beszélve, hogy egy régi épület volt igen magas rezsi költséggel. Nincs itt akkora megosztottság csak mindenki rohan a megélhetés után. Erre még tesz egy-két lapáttal a kanadai állam is az agyonadóztatással. Hiába a „szabadság” és a lehetőség mikor a hétvégére egy átlag ember már eléggé kivan. Ez persze nem vonatkozik azokra akik az állami szektorban dolgoznak, mivel az ő valaguk fényesre van nyalva és a munkát is csak úgy ismerik mint egy fogalom az értelmező szótárban.

  • Dienes Erzsébet

    Köszönöm kedves meghívását Göllner András(2017 október 19
    10:52 du.) A WC-csészéjébe és emellett eltanácsolását a laptól, de bájos soraival volt szíves bebizonyítani mennyire igazam van önökkel kapcsolatban.

    Nem is áll szándékomban gyakran beleszólni az önök bíráskodásába, mert a tárgyalásukat is csak kívülről figyelem, nem a „tárgyalóteremben”.
    No ennyit az illemhelyükhöz való vágyakozásomról.

    Csak, ahogyan önök tüntetgetnek Budapest utcáin mondjuk a nyilvános Világ-WC használatának szabadságáért, olyan jogon néha én is tiltakozhatom a lapjukból áradó bűz ellen.

    Még csak azt sem állítottam, hogy néha nincs élvezetes olvasnivaló is a lapban. És ha emlékem nem csal Chris Adam nevét is most írom le először, egyáltalában nem bántó szándékkal, hanem azért, mert ön megrágalmazott vele. Tiszteletem neki, de néhány munkatársát, például önt is csak azért olvasom, hogy tudjam, milyen vegyianyagot szórnak a légtérbe, mi ellen kell védekezni.

    Nekem a magyarok TESTVÉREIM! Valamennyi!!!!! Nem genetikai alapon, de a testvériséghez azért mégis csak szükséges a család is. Még mostohatestvéreknél is. Amit önök néhányan képviselnek, az NEM család, hanem úri birodalom, megvetett cselédekkel és olyan tiszttartókkal, mint ön is.

    Még jövök, mert egyre gyakrabban pattogtatják fejünk felett az ostort kedves gazdatiszt.

  • Figyelő
    2017 október 19
    10:15 du.

    Kedves Figyelő. miért lenne nekem bármi bajom? Nem értem. Ha a fenti hozzászólásomat kérdezi, akkor csak magát idéztem, azt a fajta beletörődést és sajnálkozásos tehetetlennek imitált sirámos hozzászólást, miszerint „saaaajnos ez már mindenhol így van”. De én tartom magát olyan értelmi szinten lévőnek, hogy nem kell nekem még egyszer leírnom amit pár hozzászólással fentebb már egyszer írtam.

  • A lényeg az,
    hogy akiket pl. a limuzinban utaztatnak, azok Orbán, iletve Orbanisztán-ország kanadai magyar szócsövei lettek… A Führer tuképp nem hálás nekik, hanem egyenesen elvárja tőlük, hogy a különféle juttatásaikért . n e m . a z . o r s z á g, nem a nemzet, hanem konkrétan és . c s a k . a . f i d SS . szekerét tolják, hogy a kinti diaszpóra választásra feljogosított (igazolványos) tagjai előszöris és kizárólag rájuk szavazzanak.

    Egyszóval, ez az egész a . k o r r u p c i ó . egyik formája.

    Ugyanis e gáncstalan kanadai limuzin-lovagok „főállásban” nem ám holmi ártatlan báránykák, hanem már a diaszpórát a fizikai létüknél fogva is tényezőnek számító Magyar Ház hálózat, kanadai Magyarnyelvű rádióadások, stb. immár így megfizetett
    . k ö z m u n k á s a i k é n t . eme apró adományok elfogadásával, a magyar adófizetők . k ö z p é n z é b ő l . a magyar választási harc Orbán iránt a végletekig elfogult propagandistáivá aljasulnak le.

    Vagyis ezek, már fogadott prókátorok gyanánt, külföldről befolyásolva terelik félre, hamisítják meg és teszik még zavarosabbá a fidSS által otthon már amúgyis ellehetetlenített és alaposan megbuherált magyar választási törvény már különben sem patyolat-tiszta, de méginkább mocskos és bűzlő gyolcsgatyáját…

    .

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    „Köszönöm kedves meghívását Göllner András(2017 október 19
    10:52 du.) A WC-csészéjébe és emellett eltanácsolását a laptól,”

    Erzsi ! Eszem ágába se volt magát a WC-csészémben látni, vagy innen eltanácsolni. Kérem, én egy úriember vagyok, az értelmes párbeszédet szorgalmazom. Arra óhajtottam felhívni kedves figyelmét korábbi üzenetemmel, hogy próbáljon figyelmesen olvasni, és logikus módon érvelni vita partnereivel. Ha ezt megtenné, akkor emelné a színvonalat ide lenn. Jó akarója vagyok, Erzsi. Érti ?

  • Göllner András

    @ Voronyezs

    Tömör, és logikailag is helyes érveléseit örömmel olvastam. Jól képviseli idelenn az értelem és az érzelem, magyar nyelvét, az ésszerű magyar magatartást. Köszönet, mint mindíg azoknak, akik lejönnek ide kiszellőztetni, friss levegőt ereszteni a diskurálók közé.

  • Gollner, mar aki olvassa Voronyes irasait. En sem olvasom.

  • Dienes Erzsebet irasait viszont elvezettel olvasom es remelem, hogy ujra ir ide.

  • Dienes Erzsébet
    2017 október 19
    1:11 du.

    Kedves Erzsébet! Nem volt szándékomban Önt kioktatni, mint ahogyan nem is tettem, és ezt Ön nagyon jól tudja, érzi!
    Általános emberi szokás, hogy ha valakivel nem értek/értünk egyet,és ezt ki is fejtjük,na pláne példákkal alátámasztva, hajlamosak kioktatásként kezelni, ám ettől még nem biztos hogy az.
    Amit írtam, nem „vitára alkalmas” témának szántam, eszemben sem volt róla vitázni, miután tényekről „beszéltem”, melyek nem vitathatóak! Ha az lenne, Ön bizonyára nem hagyta volna
    ki, hogy bármely felvetésemet is cáfolja, de nem tette.
    Az unásig ismételgetett, hajánál fogva előrángatott „magyarellenességgel” meg ha nem veszi zokon, nem kívánok foglalkozni, ezt meghagyom Önnek – én ugyanis sokkal de sokkal kézzelfoghatóbb, mindennapos gondokról írtam – és sajnálom hogy nem értette, vagy nem akarta érteni de ez már az Ön problémája, nem az enyém. De azért megkérdezem Önt, vajon nem „magyarellenes” cselekedet- e, a fentebb sorolt gyalázatos és már már tragikusnak mondható esetek előidézése, ill. a már fennálló helyzet megoldásának felelőtlen negligálása? A magyarellenesség ugyanis akkor is
    az (sőt!) ha hazai magyart ér, és nem csak akkor kell rá hivatkozni, ha valaki /valakik nehezményezik, amikor a magyar adófizetők pénzén pezsgőznek magukról megfeledkezett senkiháziak 6 ezer km távolságban, „gyökerek ápolása” címén!

    A Fideszt illető észrevételeire pedig csak azt tudom mondani: talán fussa át még egyszer, kedves Erzsébet (a rövidebb hsz.) és biztos vagyok benne, hogy érthető lesz!
    Azt, hogy elsőre miért nem sikerült levennie a lényegét, sajnos nem tudom!

  • HunCanada
    2017 október 19
    4:38 de.

    Kedves Huncanada, azt megértem, hogyha az átláthatóság hiányára hivatkozik a KMH a Magyar Házzal kapcsolatban (bár ezt nagyon nehéz bizonyítani a vizes vb esetében is).

    Nekem az a tapasztalatom, hogy ellenzékben minden párt nagyon szigorú a kormány költekezésével kapcsolatban, aztán ha kormányra kerül, ugyanott folytatja. Jó példa erre a négyes metró építése, ami több kormány ideje alatt zajlott.

  • Göllner András
    2017 október 19
    1:08 de.

    Nagyon sajnálom, de a kérdés arra vonatkozott, hogy a Magyar Házból elüldöztek-e valakit politikai nézetei miatt?

    Leköpték vagy más módon inzultálták olyan súlyosan, hogy nem is látogatja ezért a magyar kormány (adófizetők) által támogatott rendezvényeket?

    Illetve ha van valami súlyos pénzügyi visszaélés, az szerintem a bíróságra tartozik. Nem egy hírlapi cikk alapján fogja az egyszerű olvasó eldönteni, hogy mi a helyzet valójában.

  • Göllner András,

    ” Kérem, én egy úriember vagyok, ”

    Hahahahaha!

    ” az értelmes párbeszédet szorgalmazom. ”

    Heheheheiiiiiiiiiiiiiiiii!

  • Dienes Erzsébet

    Idézetek a mestertől:

    1,) Eszem ágába se volt magát a WC-csészémben látni, vagy innen eltanácsolni.

    2,)maga szeret vizet inni. Az én vécécsészémben víz van. Akkor maga biztos szeret vizet inni a vécécsészémből.

    3,) Erzsi ! Szerintem nagyon jól teszi, hogy nem túl sokszor avatkozik bele a vitákba.

    4,) Kérem, én egy úriember vagyok,

  • Göllner András

    @ Miklos

    csak nem megtaláltad a vessződet ? Ettől én is nevetek. Nézd. 🙂 🙂 🙂

  • hazai lámpa,

    ” Illetve ha van valami súlyos pénzügyi visszaélés, az szerintem a bíróságra tartozik. Nem egy hírlapi cikk alapján fogja az egyszerű olvasó eldönteni, hogy mi a helyzet valójában. ”

    Na ja, de itt egy urielvtarssal vitatkozol. 🙂

    Neki es a tobbinek eleg az ures vadaskodas, nehany hangzatos szo elpuffogtatasa minden konkretum nelkul.

  • Göllner András

    @ Miklos, Lámpa s azok akik mögöttetek, s veletek állnak állnak

    Szeretnétek mi, ha csak hangzatos szavakról lenne szó ? csalódni fogtok. Azt üzenjük a tolvajoknak, akik arra verik el a magyar adófizetők pénzét hogy e tájon pénzeljék a Fidesz támogatóit, hogy nem fogjátok megúszni a számonkérést. Az hogy a szeretet és összefogás látszatát keltő tolvajok trolljai mit hordanak össze e pinyóban, a bíróságot nem érdekli.

    Ábrahám Tibornak, a kanadai Orbán rajongók vezetőjének felelnie kell, hogy ki fizeti Magyarországról azért hogy kiközösítse azokat az embereket a kanadai magyarok soraiból ha nem nyalják a tolvajok talpát !!!

    A szeretet és összefogás látszatát keltő átverőknek Magyarországon előbb utóbb el kell számolniuk azzal, hogyan mossák tisztára, a magyar adófizetők pénzét kanadában, hogyan finanszírozzák közpénzekből a Fidesz választó táborát Kanadában !!!

    A jogállamiság elveit sértő pénzmosók le fognak bukni. Trolljaikat pedig majd kitereljük egy szárazabb legelőre, hogy ott rágcsálódjanak el azon, miként asszisztáltak a magyarok kifosztásához, a magyar nép becsületének, jó hírnevének lejáratásához.

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    Gratulálok, hogy szó szerint idéz – de sajnálom, hogy idézeteit hazug módon, kontextusukból teljesen kiforgatva közli. Goebbelshez méltó magatartást tanusított. Nálam ezzel levizsgázott. Innetől kezdve magát is csak egy komolytalan mosónőnek tartom. Maga se csinál mást, mint idejár tisztára mosni a Fidesznyikek szennyesét, ezzel játsza el népünk becsületét, jó hírnevét a nagyvilágban. Otthonkában a helye, Boda Marcsi, a Tyúkanyó és a többi troll mellett.

  • Gollner, mar fenyegetozik is!
    Fogalmam sincs ki az Abraham Tibor es arrol plane dunsztom sincs milyen penzrol kiabal. A kacsa hireknek, nem dolnek be a maga helyebe.

  • Göllner András,

    ” csak nem megtaláltad a vessződet ? ”

    Hat persze! Mar legalabb 60 eve, csak nem emlexem ra. Sajnos ujabban egyre zsugorodik. Tudod: „If you don’t use you lose it.”

    A magyar adofizetok penzenek elherdalasaval kapcsolatban eloszor ki kell vizsgalni az ugyet. Mi van pl. ha a limuzint egy kanadai magyar fizette? Ha majd volt vizsgalat es valaki bunosnek talaltatott, akkor hozongj itt.

    Azon meg nem csodalkozhatsz tulzottan, hogy az allando hazugsagaitok, ragalomkampanyotok koszonetekent nem latnak titeket szivesen normalis magyarok kozott.
    Ugyanakkor szamomra meglepo (bar kozben eltelt 32 ev), hogy normalis magyarok vezetik a Magyar Hazakat, mert 1985-ben meg a bolsik altal volt megszallva a Magyar Haz, es kiutaltak onnan mindenkit.

    Na es mibol gondolod, hogy a Dienes Erzsébet idiota? Vagy kit akartal bepalizni ezzel:
    ” Maga se csinál mást, mint idejár tisztára mosni a Fidesznyikek szennyesét, ezzel játsza el népünk becsületét, jó hírnevét a nagyvilágban. ”

    Itt te es az elvtarsaid jatszak el a magyar nep becsuletet es jo hirnevet. Node, amint az lenni szokott a bolsiknal es a naciknal: „Azzal vadold az ellenfeledet amit te csinalsz, vagy ami te vagy!”

    Miert nem korlatozod aldatlan tevekenysegedet az angol site-ra? Ott bemagyarazhattok barmit a magyarul nem tudoknak, azoknak akiknek halvany gozuk sincs a magyar helyzetrol.
    Mibol gondolod, hogy itt is el tudod adni ezt a sok bull shit-et? Nem vetted meg eszre, hogy csak egymast uszitjatok?

  • Dienes Erzsébet

    Göllner András (2017 október 20 4:45 du.)

    Roppant érdekes, ahogyan ön göbbelsi módon képes volt összehozni az önt kritizáló megjegyzésemet a Fidesz védelmével. Ezek szerint tényleg kimoshattam egy szennyest
    a rakásból. Mert a teregetés után kiderült, melyik zsáknak melyik a foltja.

    Üdv: egy mosónő Budapestről.

  • Göllner András

    @ Miklos

    „Na es mibol gondolod, hogy a Dienes Erzsébet idiota?”

    Tévedésben van vesszőtlen. Én nem gondolom azt, hogy Dienes Erzsébet egy idióta. Valakivel összetévesztett engem idelenn. Én azt gondolom, hog az „Erzsi” egy budapesti mosónő, aki azért jár ide hamis szinekben, hogy Goebbels módszereivel, tisztára mossa a Magyar Nemzeti SzégyenFolt (MNSZ) szennyesét.

    S kérem, zsugorodáai ügyeit ne idelenn hanem valamelyik urológiai klinikába teregesse ki, vagy esetleg forduljon Pótápi Árpihoz, talán ad arra is egy gyorssegélyt a bőkezű államtitkár úr a magyar adófizetők pénzéből, ha a Fideszre szavaz és jól végzi idelenn a dolgát.

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    Jaj, ne is említse, Erzsi, semmi gond. Most hogy már tudom milyen mosószert használ, nyugodtan folytassa. Mindenkinek alkotmányos joga olyan mosószert használni, amihez kedve van. Ide lenn, nem ön az egyedüli aki Goebbels mősószerrel mosogat. További jó munkát és sikert kívánunk, bár sajnálom, hogy a Magyar Nemzeti Szégyenfolt olyan nehezen tisztítható. Tartok attól, hogy még egy jó ideig ezzel kell bajlódnia. De szerintem magát ez nem zavarja, ezt lelkesen teszi. S ez jó. Itt a helye a vesszőtlen mellet.

  • Goebbels Bandi!

    (alias Göllner András)

    ” Én azt gondolom, hog az “Erzsi” egy budapesti mosónő, aki azért jár ide hamis szinekben, hogy Goebbels módszereivel, ”

    Ez az Bandi! Mindig azzal kell vadolni az ellenfeledet, ami te vagy, amit te csinalsz! Hazudj, ami belefer, attol jobban erzed magad.

    ” S kérem, zsugorodáai ügyeit ne idelenn hanem valamelyik urológiai klinikába teregesse ki… ”

    Hogy te milyen etikus lettel, amiota bolsibol eloleptetted magad urielvtarsnak!!!
    Mi tortent? Valaki eszrevette a munkahelyeden (ha van ilyen egyaltalan) hogy milyen ocska, es mocskos szaju propagandista vagy, es most stilust kell valtanod?

  • Jichak Perlmutter

    Kedves Göllner Bandi! Tanár Úr!

    Ne hagyd magad zavartatni Miklósoktól – alias Moshe Akiváktól.

    Jelenléted igenis színes és nélkülözhetetlen színfolt itt a, a KMH magyar nyelvű változatán. Itt van rád igazán szükség, illetve a Te történelmi, őszinte szemléletedre, amelyből nem hiányzik még ez a pikírt humorod sem. Mellesleg ez szúrja a legjobban az ilyen és hasonló nyilas és fidSS komment-hiénák szemét, mint AkivaMiklós. …Hadd csípje, hadd viszkessen, hisz arra való rajtuk az a piros-fehér sávos köPőhártya, amely minden gonosz szavuk mögött véresen ki-ki villan…

    Üdv-üdv! Minden kommentedre! 🙂

    .

    Ui: Korábbi hét-részes(?), önéletrajzi ihletésű, őszintén remek cikksorozatod nagy benyomást tett rám. Cikkeidet is mindig szívesen olvasnám…

  • Göllner András

    @ Jichak barátom

    Mindíg öröm hallani, látni Téged idelenn. Tudom, értem itteni szereplésed ritkaságának okait, hisz engem se tölt el nagy érdeklődéssel a Fidesz szennyesét mosógató brigád tevékenysége idelenn. Néha le jövök szellőztetni, oszt jó napot. Ez a brigád jól el van magával, kutya se fütyül rájuk a nagyvilágban.

    Kérdésedre: Kemény alkotó munkába állok, hazátlan szavakat kovácsolok, s közben rendszeresen bringázom. Majd rövidesen kiteszek egy pár darabot amit a nyugati áramlat természetéről, feszültségéről, Arisztotelészi hagyományairól alkottam. Jó egészséget, jó kedvet, kreativitást, és örökké tartó kíváncsiságot kívánok Néked és mindazoknak akik nem dölnek be a szeretet és átverés látszatát keltő átverésnek.

  • Termeszetesen, ez a forum, nagyszeruen felmutat egy tukrot arrol, hogy meg ma is a magyarsag ket reszre oszlott, az elmult 61 evben.
    Gondolom, otthon is hasonlo a helyzet es ott is azok futyulnek a hazafias emlèkunnepelyeken, akik a baloldalt valaszztottak.
    Szerencsere, az itt szereplok kozott, kisebbsegben vannak.
    Persze, ha nem igy lenne, sokan egyaltalan nem irnanak ide!

  • Göllner András,

    ” Ez a brigád jól el van magával, kutya se fütyül rájuk a nagyvilágban. ”

    Ez az Bandi! Hazudj, ami belefer!
    Hanyan is fognak ratok valasztani jovore Magyarorszagon? 🙂

    Kenytelenek lesztek valasztasi csalassal elni, ha egyaltalan annak a latszatat akarjatok kelteni, hogy valaki „futyul ratok a nagyvilagban”.

    De azer’ jo neked, hogy egy ilyen mondvacsinalt zsido tamogatasat elvezed. Csak nem o is egyike a Sorosjugendeknek?

  • Miklós, Göllner szerintem még mindig tartozik egy cáfolattal, mert én nem voltam hajlandó 600ft-os SMS-t küldeni, hogy elolvashassak egy cikket az Élet és Irodalomban. Szerintem arra már ne várjunk.
    …..
    Azért, hogy fájhat az neki, hogy mindenféle fideszes pancserek ülnek be a limuzinba, ami valójában ő-okosságának járna a biciklizés helyett. A Soros 18 milliárd alapítványi dollárjából szerintem Göllner nemigen kap, mert valami teljesítményt még ők is elvárnak.

  • Göllner András
    2017 október 20
    4:30 du.

    „hogyan finanszírozzák közpénzekből a Fidesz választó táborát Kanadában !!!”

    Nem tudom, hogy hány szavazatot nyernek, ha sok szervezéssel és több ezer dollár elszórásával utaztatnak néhány kanadait a limóban?

    Magyarországon olcsóbban kijön a kormány, ha úgy érzi, hogy szüksége van minimum félmillió szavazatra. Elég, ha kimennek a szabolcsi falvakba, és visznek magukkal néhány mázsa krumplit meg lejárt lecsókonzervet!

    Talán nem kellett volna a mélyszegénységbe taszítani egymillió embert a rendszerváltáskor, amiben a ballib pártok is jócskán közreműködtek! Vagy fel kellett volna építeni egy erős és széles középosztályt, akik nem függnek az állami megrendelésektől. A ballib oldal egye meg, amit főzött!

  • Göllner András

    @ Miklos

    „De azer’ jo neked, hogy egy ilyen mondvacsinalt zsido tamogatasat elvezed.”

    Igen, én valóban jól érzem magam a mondva csinált zsidók társaságában – Jézust is mondvacsinálta a Mindenható. (Javaslom János evangéliumát a szorgalmas kis anti-Szemitáknak akik idelenn egymás farvízében lubickolnak. A használt tölcsér előbb utóbb majd csak segít rajtatok, hogy könnyebben lemenjen a lé a garaton.)

    Íme János Apostol szavai e témában – aki valódi Zsidó volt, csak később lett mondvacsinált: „Kezdetben volt a Szó, és a Szó, maga az Isten volt.. Minden a Szó által jött létre, nélküle egyetlen teremtmény sem keletkezett.. Az Igében volt az élet, az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.”

    Hajrá mondvacsinált Zsidó testvéreim, hajrá !! A Mindenható áldása legyen veletek.

  • Göllner András
    2017 október 23
    4:29 du.

    ” Igen, én valóban jól érzem magam a mondva csinált zsidók társaságában – Jézust is mondvacsinálta a Mindenható. (Javaslom János evangéliumát.”

    Ez nagyon tetszik nekem! Gollner Jezusnak erzi magat, azaz Vele hasonlitja magat ossze !

  • OFF!!!Kedves Figyelő! Nem feledkeztem meg az ígéretemről:kérted az általam támogatott párt program javaslatát. Itt a link: http://www.dkp.hu/SOMA.pdf
    90 oldal. Ez a második változat és egyrészt azért”javaslat” és „vitaanyag”, mert várják a reakciókat.Másrészt azért,mert egy 5-8%-on álló párt csak együttműködéssel kaphat lehetőséget elképzelései megvalósítására, ezért nyitottnak kell lennie a kompromisszumokra, amelyeknek persze vannak határai. Megtisztelnél a véleményeddel, de kérlek, az e-mail címemre írd – Chris megadja.
    Néhány hónapja ebben a lapban „szemléztem” a Jobbik programját – elemzésre egy cikk keretei szűkek.Úgy tudom,ők is készítik a második változatot. Akkor kértem, hogy valaki más bírálja/szemlézze a szabadelvű, baloldali pártok programjait, hiszen támogatóként nyilván kevéssé tudom lajstromozni az ellenérveket. Ha megteszed, a lap bizonyára helyet ad ennek. A kormánypártok programjaival sajnos nem szolgálhatunk:azoknak bevallottan nincs ilyesmijük. A viszonyainkra jellemző,hogy ennek ellenére töretlen a többségük. Vagy éppen ezért.
    De talán ez hozzásegítene minket ahhoz, hogy a lényegről beszélgessünk,ne „áruló összefogósdiról”, vagy „lop, csal, hazudik” konteókat ismételgessünk: mindenki a saját korlátozott ismeretei,véleménye,előítéletei alapján.
    Elnézést a többiektől az OFF miatt.

  • Dienes Erzsébet

    Kezd érdekessé válni a vita az ige körül. Az ige ugyebár hivatalos meghatározása szerint cselekvést, történést, létezést kifejező szó.

    De mi van akkor, ha az idehírdetők cselekszenek ugyan, de megakadályozzák vele a létezést, vagy éppen visszájára fordítják működésükkel a haladó történelmet?

    Ugyanis a megmerevedett ideológiák művelői pontosan ezt teszik, akár melyik időben és akármelyik térben.

    Ha pedig sikerül megállítaniuk az időt, bizony, avval véget vetnek az evolúciónak is! Mindegy ám, melyik törzsi Isten nevében!

  • Dienes Erzsébet

    Göllner András (2017 október 21 9:41 de.)

    Nagyra értékelem, ha egy képzett politológus egyben univerzális mosópor vegyész is, de nem ártana néha használni is a vegyszert, legalább a laboratóriumban.

    Engem nem képeztek ki mosópor vegyelemezésre, de korom és sorsom úgy adta, hogy valamennyit ki akarták próbálni rajtam a „képzett politológusok”, pedig egyik laboratóriumában sem voltam asszisztens.

    A reklámszövegeiből ítélve viszont tudható, hogy Göllner melyik labor termékeiben részvényes.

    Mint gyakorlott kísérleti nyúl és mosónő, inkább meg szeretnék maradni Iluskának továbbra is! Egész tisztára lehet mosni a lepedőt szappannal is a tiszta vizű patakban, bár fáradtságosabb, mint automata mosógépben, a különböző politológusok ártalmas mosóporaival.

    De a napon száradó lepedő illatos és STERIL(!) marad, nem okoz az embernek a bőrén reggelre kiütéseket.

    Ajánlom legalább néha kipróbálni! Persze, Isten ments, hogy saját kezűleg méltóságos uram!! Szükséges legalább néhány mosónőt is megtartani hozzá!

    Szivélyes üdvözlettel: Jánostalan Iluska a tójelenet előtti időből.

  • Kedves Dienes E.! Az ige valóban cselekvést, létezést, történést kifejező szó:nyelvtani értelemben. Az Ige azonban kissé más tészta, de ezt bizonyára Ön is tudja.
    De nagy zűrzavar uralkodik fejecskéjében,amikor az „ideológia” kifejezést értelmezi. Maradjunk a szótárazásnál:Ideológia – eszméknek, fogalmaknak a társadalmi tudat formáiban kifejeződő rendszere. Vagyis gondolatok,érzések,tapasztalatok összegzése. Ilyenformán Önnek is van ideológiája – legfeljebb a rendszerezésével vannak gondjai. (Némely esetben a valóságismerete sem teljes,ami mindannyiunkra elmondható.)
    Hogy egy fogalom hogyan akadályozhatja meg bárki létezését, az azért kérdés marad.
    Természetesen joga van ahhoz, hogy ne bíbelődjék gondolatokkal, pláne azok rendszereivel – de akkor nem tudom,mi a problémája? Szíve joga, hogy bízzék a Nap sterilizáló erejében – én azonban nem szeretném, ha pl.egy műtét után így „sterilizált” kötszerrel látnának el.
    Mindenki kereshet kifogást egyéni vagy közösségi életünk kudarcaira a gondolatok különböző rendszereiben – de, ha meg se kíséreljük befolyásolni e rendszerek felépítését a saját – mégoly gyarló – gondolataink,tapasztalataink hozzáadásával, akkor nincs miért reklamálnunk. Főképp ne amiatt,hogy „mások” gondolati rendszerei okozzák minden bajunkat.

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    „A megmerevedett ideológiák művelői pontosan ezt teszik, akár melyik időben és akármelyik térben.”

    Jól látja Erzsi ! Minden a cselekvő nyelvtől függ !! Örülök, hogy Ön is ezt így érzi.

    Egyetértek abban is, hogy a megmerevedett ideológiák okozzák, okozták a legtöbb kárt az emberiség számára. Ez a megmerevedés érte a Marxizmust a Bolshevik pártok kezei közt, ez a megmerevedés érte Konficius csodálatos keleti gondolatvilágát már evezredekkel korábban, amikor A Közép Mozdulatlansága című remekművét befagyasztották. Erre tett rá egy lapáttal most a Kinai Kommunista Párt.

    Én az „Arisztotelész” márka néven ismert mosóporral tisztítok, kezicsókolom, ez a nyugati áramlat mosópora, nagyon szépen megfét Jézus és Konfucius tanításai mellett. Halgasson Lukács Tamás kollegára: „A tudományok metodológiája mindmáig arisztotelészi alapokon nyugszik. Ma is irányadó az empíriára, a kiterjedt adatgyűjtésre és ezek analizálására, a szillogizmus használatára, valamint az induktív és deduktív következtetések józan kombinálására épülő módszer.”

    Én a maga helyében Erzsi a cselekvő nyelv szellemiségét követő Arisztotelészi mosoporra váltanék. Azzal lehet legjobban elpucolni a Nemzeti Szégyenfoltot idelenn, vagy bárhol a világon. Jézus tanításai, vagy a Változások könyve is alkalmas erre a feladatra. Bátran használja őket is, éljen a parrhesia adta lehetőségeivel. Én bele szoktam keverni egy kis Heisenberget, Derridát, Boudrillardot is, nem beszélve Kant, Hume. Foucault finomításairól. Borász vagyok, tudja ? Nincs örökké tartó, univerzális értelem. Az értelmezés viszont örökké halad, örökké változik.

    További jó munkát kívánok magának. Az észhez térés sose késő.

  • Dienes Erzsébet

    Kedves talalom (2017 október 24 8:22 de.)

    Néha nekem is úgy tűnik, hogy eltér a logikánk egymástól, de ez a világ rendje. Gondolom, ön sem szeretne beprogramozott, kockafejű gépagy lenni. Higgye el, én sem!

    Ezért választom mindig el a természetes agytekervényeim esendő logikáját a programozott ideológiáktól.

    Gondolom, mindannyiunkra érvényes Descartes híres megállapítása: „cogito ergo sum”!!! Ne vonjon már ki másokat alóla!

    Az ideológiák valóban a gondolkodás termékei, de óriási hátrányuk, hogy a filozófiákkal ellentétben már nem lehet rajtuk vitatkozni. Olyan agyi termékek, mint a robotagyak programjai. Ha valakikbe sikerült beépíteni, azok már immunisakká váltak a logikával szemben még akkor is, ha működik saját, természetes intelligenciájuk is közben. Legfeljebb saját magukkal is meghasonlulnak olykor.

    Nekem nincs ideológiám! Gondolataim még vannak. Abból bizonyára kigyün egy életfilozófia is, de képes vagyok alkalmazkodni a változásokhoz.

    Az ideológiákhoz már SOHA! Éppen elég sokat tanultam életek három rettenetes izmusából, hogy egyiket se tegyem életfilozófiámmá. Tudom, hogy nagyon sokan már megtették. És látom, itt a következő, beprogramozásra kész generáció is.

    Nem csak rajtam, talalomon, Göllneren is, meg a világ valamennyi gondolkodásra még képes hatóanyagán múlik, hogy utódainkkal ne történhessék meg.

    Ezért becsülök sok hozzászólót még a különböző ideológiáknak elkötelezett sajtókban is.

    Nagyjából ez az összes problémám.

  • Dienes Erzsébet

    Vettem adását kedves Göllner András(2017 október 24 10:20 de.) a nyugati Patyolatból, de látja egyetlen mondatával máris bemocskolt vele: -” Azzal lehet legjobban elpucolni a Nemzeti Szégyenfoltot….”

    Addig nem volt mit szégyenlenem a nemzeteken, amíg a nyugati mosópor tönkre nem tette az egész textíliát. Használhatatlanná válna, ha nem lenének a mosónők mellett derék nemzeti varrónők is az iparban.

    Egy kérdés, nem kell rá válaszolni: Önnek nincs nemzete?

    Ha nincs, magánügye, de ne akarjon Patyolatot működtetni, olyan textiliákkal amihez nem ért. Semmiféle mosószerrel ne nyúljon hozzá!

    Ha mégis lenne saját nemzete, és hozzá nemzeti identitása is, akkor viszont azért mégis csak tessék szíves lenni az orromra kötni, miben különb az ön nemzete az enyémnél? Mondom, különb, nem pedig különböző! Ha tetszik érteni! A különbségeket ugyanis magam is látom. De én valamennyit tisztelem. Természetesen mindegyiket a maga területén és kultúrközösségében. Amíg csak az enyémben nem akar különb lenni a mienknél.

  • Tökéletes riposzt Erzsébet, most már csak a válaszul érkező gonoszkodást kell elviselnie. Ehhez sok erőt kívánok.

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    Asszonyom, magának csak egyetlen egy problémája van. Összekeveri a fazont a szezonnal.

    A haza, a nemzet, nem a Fidesz, (vagy a DK, az MSZP, a Momentum, vagy egy kormány.) Nemzet, Állam, Haza, Kormány, Nép, Párt – ezek NEM egymást helyettesíthető fogalmak, kategóriák. Tessék ezt szépen megtanulni. Aki ezeket a kategóriákat összemossa, az Goebbels mosóport használ, azt minden nyugati egyetemről kicsapják, mint a macskát szarni. (Bár lehet, hogy a debreceni egyetem Rektora ezért a fogalmi zavaráért magát viszont dísztoktorrá fogja avatni. Tudja, Erzsi, hogy is ne tudná: a remény hal meg utóljára.)

    Erzsi ! Én nem a magyar nemzetet tartom felelősnek azért mert tombol Magyarországon a korrúpció, két jó haver zsebében a magyar sajtó, Vajna Timi lett a magyarok nagy asszonya, vagy azért, mert a magyar felsőoktatás, egészségügy, a magyar munkaerő termelékenysége egy nemzetközi szégyen. Én nem a hazát tartom felelősnek azért, hogy százezrek húznak el Magyarországról, mióta Mészáros Lőrinc munkahelyet és foglalkoztatást váltott. Én mind ezért a nemzeti szégyenért a szeretet és összefogás pártjának vezetőjét, a Nemzeti Szégyen Foltot (NSZF: kopiright G.A.)és béna ellenzékét hibáztatom.

    Erzsi ! Én azért hasonlítom magát Goebbelshez, mert mint a Náci propaganda miniszter, összemossa azokat a fogalmakat, amelyeket a filozófusok, a tanult borászok, már nagyon rég óta szétválasztanak. Maga ugyan azon a téves úton halad mint az NSZF. Ő merészelte azt mondani, miután elveszítette a 2002-es választásokat, hogy a „Haza nem lehet ellenzékben.” Erzsi maga lehet, hogy nem rossz indulatú, csak műveletlen. Döntse el. Nem óhajtom prejudikálni e választását.

    Erzsi ! Én továbbá azért hasonlítom magát Goebbelshez, mert olyan szavakat rak a szájamba melyek nem onnan származnak. Ez többek közt már csak azért is ciki, mert nyoma van hamisításának ide lenn. Próbálja ki Arisztotelészt. A nemzetközi Akadémia akkor talán tisztelettel kezelné írásait. Van kiút a mosókonyhából.

  • Göllner András

    @ Charlie

    Te úgy látod, hogy nem voltam kedves az Erzsihez ? Mér ?

    Olvasd végig fenti soraimat. Pozitív javaslatokkal közelítettem az Erzsi felé. Nem mondtam neki hogy húzzon fel egy bokafix zoknit, lehetőleg bézs színűt, vegye fel az otthonkáját, menjen ki tereferélni a keritéshez a Boda Marcsival, vagy veled. Megcsillogtattam neki a remény sugarát, megdicsértem, hogy velem együtt, a cselekvő nyelvet magasztalja, s szembeszáll a begyökerezett ideológiai szemléletekkel. Megvilágítottam neki, hogy nem szabad összemosni a mindenkori kormányokat a hazával, a nemzettel, csupán azért, mert a kormányfő nemzetinek címkézi magát vagy pártját. Már Sztálin, Hitler, sőt Machievelli óta tudjuk, hogy figyelni kell a szavak és tettek közti eltérésekre, a szeretet és összefogás látszatával seftelő csirkefogókra. Ezeket a szégyenfoltokat Arisztotelész módszertanával legkönnyebb kiszúrni. Nem egy zsákbamacskát ajánlottam az Erzsinek, hanem a nyugati áramlat „Arisztotelész” néven ismert módszertanát. A nyugati civilizáció legnagyobbjai Arisztotelész módszertanát alkalmazzák. Nem értem az Erzsi miért tartózkodik ettől. Miért ragaszkodik annyira Goebbels módszertanához, aki végül is egy senkiházi volt, a bitófán végezte.

    Csarlie, hidd el, én nem rosszakarója, hanem jó akarója vagyok az Erzsinek. Ő viszont úgy látom nem akar hallgatni rám. Jobban csípi a debreceni egyetem rektorát, mint engem.

  • Dienes Erzsébet

    Göllner András (2017 október 24 4:40 du.)

    Érdekes válasz!

    Kezdjük a végével: „Én továbbá azért hasonlítom magát Goebbelshez, mert olyan szavakat rak a szájamba melyek nem onnan származnak.”

    Nos, ezt önről én is színtúgy elmondhatnám! Ugyanis egyetlen egy fél mondatát citáltam: ” Azzal lehet legjobban elpucolni a Nemzeti Szégyenfoltot….” Márpedig ez az ön hozzászólásában le vagyon írva, tehát dokument van arról, hogy nem én toltam a billentyűzete alá!!

    Goebbels-ből valószínűleg nem tudok önnel versenyezni, mivel ön diplomázott le belőle, én legfeljebb egyik kísérleti nyula lehettem volna a laboratóriumában.

    Ennyit Goebbelsről.

    Háát! A többi válasza sem különb. Mondjuk, hogy egyetlen kérdésemre sem válaszolt, megértem, hiszen első kérdésemre nem is kértem választ. De mivel a másodikra sem reagált, következtetni lehet az elsőre is. OK! Innen kezdve az egész magánügye lenne, Ha!

    Ha a borászattal nem hozakodott volna elő. Történetesen a cefre és a bor filozófiájával. Képzelje el, én is cefrének minősítem a Fideszt, bár ez beszélgetésünkből nem derülhetett ki. Csak éppen ön keverte teljesen össze a cefre filozófiáját a bor filozófiájával. Szegény Hamvas Béla is foroghat sírjában.

    Én viszont nem fogok forgolódni ágyamban, miután náluk este van. Iszom egy korty tiszta bort de nem az ön pincészetéből.

    Egészségére!

  • Göllner András

    @ Erzsi

    Helyesen idézett, csak az idézetből egy hazugságot faragott. Ha esik az eső, az nem mindíg Kossuth Lajos kalapjára esik. Maga csúsztat amikor Nemzetként láttatja a Nemzeti Szégyenfoltot. Mi több, egy olyan módszert használ e csúsztatásához, amellyel többek közt már Goebbels is lebukott, vagy akár a jóságos Horthy Miklós, vagy Kádár János. Én Arisztotelész iránytűjével keresem az igazságosság felé vezető utat. A cselekvő nyelv híve vagyok, a befagyasztott ideológiák ellen kűzdök. Azt az embert követem aki az életét áldozta azért, hogy el ne vesszünk ide lenn. Más nyelven beszélünk.

  • Göllner András

    Lábjegyzet Erzzsinek:

    Örvendetesnek tartom, hogy hallott Hamvas Béla mentoromról. Én tőle tanultam a bor filozófiáját, tőle tudom milyen költőt illik olvasni, ha mondjuk Szent György hegyi olaszrizlinget iszunk a lugasban. (Mielőtt észrevették a helyi borászok hogy Arisztotelész iránytűje van a zsebembe, Kerényi Károly és Karl Jung írásaival ülök a diófám alatt, ezüst érmekkel díjjazták boraimat.) Nem szeretném bajba keverni magát. Folytassa dolgát úgy ahogy az magának jól esik.

  • Göllner, sziporkázhatsz kedvedre amennyit jól esik, a tény, hogy sem rád, sem a tanácsaiddal kitömött baloldalra, a „nyugati értékekre” a „modernitásra” és hasonló maszlagokra nem kíváncsi a magyarság. Ezzel az áruval házalj máshol, mert mi hülyék már többször is megvettük a terméket és kiderült, hogy tele van hibával. T ö b b é n e m k e l l !!
    Persze ezzel nem csak mi, magyarok vagyunk így, hasonlóan válaszoltak a lengyelek, osztrákok, csehek, dánok, svájciak, az ébredező németek és franciák, remélhetőleg jövőre az olaszok. Jelents csődöt, és keress hasznos elfoglaltságot magadnak.

  • Göllner András

    @ Charlie

    „Göllner, sziporkázhatsz kedvedre.”

    Köszönöm bátorításodat mókuskám. Mindezt érted csinálom. Szereted ? 🙂

  • Göllner, ha értem csinálnád, nem irigyelnéd a limuzin hátsó ülését, sőt még számlaképes cégeket sem kellene csinálnod a baloldal tanácsadójaként. Próbáltad már önzetlenül, őszintén?
    Pedig lenne sikere.
    A „mókuskám” megszólítás sem hat rám, berzenkedem a szúrós körszakálltól.

  • Dienes Erzsébet

    Göllner András
    2017 október 25
    9:09 de.

    Örvendek! Ugyanis én is „Azt az embert követem aki az életét áldozta azért, hogy el ne vesszünk ide lenn.”

    Akkor valóban „Más nyelven beszélünk”????? Vagy más az az ember, akit követünk?

    Majd kiderül. Nem biztos, hogy itt és most.

    Betennék én is egy verset, ha lehetne. Abból megtudná ki az én EMBEREM!

  • Göllner András

    @ Erzsi

    Hosszas lenne itt elmondanom magának hogyan éltek vissza az igével azok, akik úgy érezték, úgy érzik ma is, hogy Krisztust követik. (Ha még több időt töltök magával, a Charles még féltékenyebb lesz. Ezért is rövid leszek Erzsi. Ne vegye rossz néven.)

    A keresztények nyelvén beszéltek mindazok az uralkodók, akik Krisztus nevében, több keresztes hadjárat során, a Muzulmánok millióinak vérét ontották Közel-Keleten, megerőszakoltatták Afrika, Ázsia, Dél Amerika, Észak Amerika őslakóit, szegényeit, elesettjeit. Ennek az igének a használatával vezetik ma is, az átmenetet, a Demokráciából az Autokráciába, vagy azt onnan vissza.

    Minden politikai átmenet, a nyugati világ bár mely táján, a keresztények nyelvének mellőzésével, eleve kudarcra ítélt. Ezért bukott el többek közt Kún Béla Magyarországon 1920-ban. Donald Trump képtelen lett volna megverni Demokrata ellenfelét, ha nem tudná a keresztények nyelven megszólítani az amerikai szavazókat.

    A szeretet és összefogás pártjának vezére, a Magyar Nemzeti Szégyenfolt (MNSZ) nem véletlenül fordított hátat „csuházó”, ateista múltjának, neveltetésének 2002-ben. Nem véletlenül hagyta faképnél parlamenti székét, több éven át, hogy népképviseleti feladatai helyett, az ország templomait járja, összebarátkozzon a keresztény egyházak vezetőivel, lepaktáljon velük, megtanulja a keresztények nyelvét, majd erre a nyelvre építkezve, repítse vissza magát a hatalomba. Ugyan ezt az utat járja orosz haverja is, az ex-KGBs komcsi kleptokrata, akit a debreceni egyetem rektora díszdoktorrá avatott.

    Erzsi ! A keresztények nyelve, igéje, valóban nagyon sok kérdés forrása. Én egy megkerülhetetlen nyelvnek, szótárnak tartom azt, de nem hatalom éhesen, hanem alázattal, áhítattal nézek reája. Bevallom: Nem tisztelem azokat akik visszaélnek az igével, azt politikai tőkefelhalmozásra, saját vagyonuk gyarapítására használják.

    Valóban sajnálom azokat is, akik nem tudnak élni ezzel az igével, nem ismerik, mondjuk Pilinszky János, e témában elmondott hazátlan szavait.

    Azokat még jobban sajnálom, akik nem beszélik Arisztotelész nyelvét. Ha ismerné az ő nyelvét, Erzsi, az ő módszerével jönne le ide mellém e pinyóba, akkor nem keverné össze a Magyar Nemzeti Szégyenfoltot a magyar nemzettel, nem tartana engem a magyar nemzet ellenfelének. Akkor aztán valóban rajta lenne magán az Atya áldása. Érti amit mondok, Erzsi ?

  • Nagyon erdekes ez az oldal!
    Eloszor is, koszonom talalomnak, partjanak pokitikai , de eleg hosszu ” katekizmusat”!
    Igen tanulsagos, de sajnos Gyurcsany eszmei, igen messze allnak tolem!
    Viszont, Dienes Erzsébet beirasai igen tetszenek.

  • Dienes Erzsébet

    Értem András! Nagyon is értem. Talán többet is megértettem belőle, mint amennyit közölni szándékozott.

    Ön Arisztotelészre hivatkozik, én Platón felé hajlok. De ez a dolgok természetes rendje, és a különböző filozófiák ellentmondásainak hihetetlen haszna a szellemi fejlődésben.

    Semmit sem tartok fontosabbnak az elméletek harcánál!!!! Tudja miért??? Mert azok igazán élvezetesek, nem ám a fegyveres háborúk. Sőt! Az elméleti vitákkal még képesek vagyunk kivédeni is a fizikai konfliktusokat.

    Mindaddig, amíg megmaradunk a filozófia elméleti síkján.

    DE! Amint elméleteinket elkezdjük dogmásítani, azonnal visszájára fordul minden lehetőség. Mert szerintem a világ akkor sem áll meg, ha mi lemerevedünk valamelyik időpontjánál.

    Márpedig a vallások is ezt tették, az izmusok is ezt teszik. Sem Arisztotelész , sem Platon elmélete nem dogma. Élvezetes és iránymutató filozófia mindkettő, amit a tudomány és az élet vagy igazol, vagy egyes téziseiken egyszerűen továbblép.

    Felesleges a kereszténységet hibáztatni minden bajunkért. Az Ótestamentum semmivel sem kevésbé bűnös, mint a ráépült Újtestamentum dogmásított gyakorlata. Ráadásul az Újtestamentum „parancsolatai” még közelebb is állnak korunk ismerteihez, elvárásaihoz, mint a 10 néhány paragrafusa.

    Én nem hiszem, hogy valóban vallásháború dúlna korunkban, bár mindenki arra hivatkozik. Még az egyistenben hívő felekezetek is. Ez olyan, mintha az egyetlen Isten vagdosná ki magából hol az Allahnak nevezett testrészét, hol a Jehova (Jahve) néven ismert zsigerét, hol pedig születendő (újjászülető?) fián követne el abortuszt.

    Amióta gondolkodó lények csak léteznek, adottságukat arra használják fel, hogy minél jobban megismerjék a végtelent. 2017-ben a materialista tudomány jobban ismeri „Istent”, mint az összes régi és új felekezet!

    Egyszer talán találkozik egymással a két irányzat: -a létezést személytelennek valló materializmus a végtelen intelligenciát személyiségnek tekintő hitvilággal.

    Nem tudom, csak remélem! Az lenne igazán a MEGVÁLTÓ katarzis!

  • Göllner András

    @ Erzsébet

    Jobban oda kellene figyelnie Arisztotelészra, hisz pont az ellen beszél amitől maga is a falra mászik. Nem tudom ki tanította magát Platonra, de valahol nagyon eltévesztették magát. Szerintem talén ezért is vehetett korábban a kezébe azt a mosószert ami ellen hadakozom, ezért keveri össze a Nemzeti Szégyan Foltot a Nemzettel. Bár ne tenné ezt.

    A dogmákba legyokerezett ideológiák, a Platonista gondolkozás okozza a nagy áramszüneteket világszerte. Nincs végleges értelem, az értelmezés viszont örök mozgásba van. Egy olyan trampolínon ugrándozunk, melynek (már akinek van ilyen trampolínja) több egymással szemben álló polaritás lábazatán áll. Aki a hálózat szélén ugrándozik egyik vagy másik polarítására áll az képtelen nagy tornamutatványokra. Én trampolín hálózatom közepén, a mozdulatlan közép erejéből repitam magam különféle pozíciókba. Derridára bízom, fejtse meg, dekonstruálja szempillantásaimat.

  • Sajnos, van olyan, aki a baloldal trampolinjat ugrandozik a magyarok kozott.
    Nem eletkepes, bocsanat.
    A baloldal eljatszotta kisded jatekait sok even keresztul es megbukott! Megbukott mindenhol, kiveve Kinat .

  • Dienes Erzsébet

    ” Én trampolín hálózatom közepén, a mozdulatlan közép erejéből repitam magam különféle pozíciókba.”

    Nézze, kedves Göllner András és villanyszerelő (2017 október 26 10:40 de.)

    Ez már viszont nem kimondottan Arisztotelész és Platon nézeteltérése, hanem inkább Buddha merevsége. Próbáltam abba is kicsit belelátni, de mivel képtelen vagyok felfogni, hogy valójában nem is létezem, mindössze egy káprázat lennék, feladtam a próbálkozást. Igaz, Maharishi sokat segített avval, hogy megpróbálta a nyugati kultúra nyelvezetére lefordítani a buddhista ideológiát, de nálam csak annyit ért el vele, hogy behatóbb ismerete nélkül is jobban tisztelem a békés buddhizmust a harcos, világot-Istent szabdaló ezotérikus, vagy poltikai filozófiáknál.

    Várom a materiális tudomány szintézisét a különböző tézisek-antitézisek túlszárnyalására legalább a mostani korszak értelmi színvonalára.

    A magányos trambulin Buddháé, nekem muszáj ugrándoznom, mert nem én vagyok a mindentudó. Tiszteletem Arisztotelésznek, de ő sem volt az! Ergo, egyetlen követője sem lehet mindentudó!

  • Dienes Erzsébet

    Figyelő
    2017 október 26
    3:22 du.

    A legérdekesebb az egészben, hogy kizárólag a nemzetközösség (törzsközösség, családközösség..stb) képlékeny annyira, hogy képes legyen igazodni az idők követelményeihez és válaszolni tudjon a korok kihívásaira.

    Amelyik elveszíti ezt a képességét, az felbomlik megszűnik létezni.

    A politika ideológiák éppen ennek ismeretében határoznak sorra és folyamatosan a természetes életközösségek felbontásáról, a védtelenné vált egyedek leigázhatósának érdekében.

    Teljesen mindegy, hogy osztályharccal, genderelmélettel, vagy más ideológiával hajtják végre szörnyű tetteiket

  • Göllner András

    @ Dienes Erzsébet

    Rövid leszek, Erzsi, mert tartani szeretném magam a KMH új moderálási politikájához. E témában, tehát ez lesz az utolsó magához intézet üzenetem.

    A Közép Mozdulatlansága című könyv nem Buddha, hanem Konfucius remekműve. Sajnos, a keleti mester semmit se írt le, kízárólag verbális módon, tehát empirikus módszerekkel ellenőrizhetetlen módon hallatta hangját. Az ő személyéhez fűzött gondolatok elképzelések authenticitása, megbízhatósága sokkal vitatottabb mint Arisztotelészé. A Közép Mozdulatlansága, több mint 100 évvel Arisztotelész halála után, az egységes kínai állam megteremtése – i. e. 221- után lett írásba vésve. Ettől függetlenül, az említett “keleti” szöveg által közvetített nézet nagyon sok eleme harmónikus, Arisztotelész és saját szemléletemmel. Konfucius, akár Arisztotelész, a szélsőségek közti nagyfeszültségre építette mondanivalóját, az ideológiai polaritások középén összegyűlt erőből kovácsolta szavait. Konfucius tragédiája, mely részben Kína tragédiája mindmáig, hogy követői, akikhez ma már besorolhatjuk a jelenlegi Kínai kormányt is, merev, rituális, ideológiai keretek közé szorították a mester szabadon száguldozó gondolatvilágát. Ez az évezredekig tartó befagyasztás vezetett többek közt oda, hogy a 18-19 század során Kínát, a Nyugati nagyhatalmak, Krisztus nevével visszaélve, képesek voltak darabokra szedni, kifosztani. E fosztogatás következtében, és a nyugati áramlat, Marxista befolyásának köszönhetően repült Kína politikailag oda ahol ma találtatik: egy továbbra is ritualisztikus, hiererchikus, ellentmondást nem-tűrő, harmónia-ideológia mezejére, amely a nyugati Kapitalizmus és a keleti Autokrácia szövődménye. Saját bevallása szerint, erre a keleti legelőre szeretné vezetni a magyar nemzetet a Magyar Nemzeti Stégyenfolt (MNSZ).

    Kedves Erzsi. A Kínai legelőn tilos a Görögök által javasolt Parrhesia, a bátor beszéd művelése, annak fejlesztése, és főleg nem digitalis, illetve internetes hálózatokon keresztül. Ez a mezőny köszönő viszonyban sincs azzal a szemlélettel melyet többek közt, az általam mélyen tisztelt Arisztotelész, Immánuel Kant, Jürgen Habermas, vagy Michel Foucault képvisel. Kezicsokolom. Hallassa habngját kérem továbbra is az új, egymás méltóságát tisztelő rendszer keretei közt.

  • Dienes Erzsébet

    Kösz András!
    Nem tudom egyelőre, hogy beleférek-e az új modernizációba, de ha lereped rólam a „gúnya”, nem öltöm többé magamra.

    Sajnálattal közlöm, hogy inkább a ZEN-ről zengedeztem, és Tibetről, miután a kínait csak a tankjáról ismerem. Meg egy ismerősöm fotójáról, aki úgy 15 évvel ezelőtt készített 2 fotót személyesen.

    Az egyiken a fényárba úszó, dúsgazdag főút, a másikon a titkolt mellékutca, hová csak lopva tudott belépni. Na, azon a képen egy mosógépes kartondoboz látható, amit járókának használtak. Egy pici, de még eleven kínai gyermek éldegélt benne.

  • Obi Van Kenobi
    2017 október 19
    11:44 du.

    Ez a hozzaszolas nagyon tetszett, mert igaz.
    Kerem jojjon maskor is!

  • Göllner András

    @ Erzsébet

    A titkolt mellékutcák Kína szégyenfoltjai. Vigyázzon ismerőse fotójára, ha a Kínai mosónők kezébe kerül, azonnal kiretusálják azt onnan. Magyarországon is megszűnöben a szegénység. Kiretusálta a KSH a Nemzeti Képcsarnokból. A Magyar Nemzeti Szégyenfolt (MNSZ) vagyonát, dittó.

  • 😀 😀 😀

    Hát ez fölöttébb magasröptű volt…

    Mi, fizikusok Arisztotelészre esküszünk, mert ő jó megfigyelő volt, és nemigen törődött a „nagy, megbonthatatlan elméleti kupolával”…

    Platonról pedig – mi tagadás – nekem elsősorban a homoszexualitásról vallott nézetei ugranak be, amitől viszont egy virtigli jobboldali ember falra mászna, ha ismerné…

    😀 😀 😀

    Ennyit a fjordokról…

  • Obi Van Kenobi
    2017 október 19
    11:44 du.
    Meg azert hozzatennem, hogy NEM mindenki ugrasztotta szet a magyarsagot az 57 es bevandorlokbol sem.
    Szerintem, teljesen mas volt azok ideologiai, hazafias stb. erzelmuk.Es perszze keves embernek volt erzeke ahhoz, hogy megertse a korabbi generaciokat. Sokan a kommunsitak markabol, valoban menekultek voltak es nem tudtak a magyar hazak szellemehez igazodni. Azoknak, nemvolt fontos a bazar, a hosszu ebedek es vacsorak, annyira, mint elodeiknek.
    Viszont a 😯 as ebvekben ok rendeztek kultureloadasokat, Marai Sandor estet, koncerteket Takacs Miklos karmesterrel. Megkezdtek a mgyar gyerekek Kodaly modszeru enektanitasat, ami 1O ebvig mukoddott , meghivtak szineszeket eloadasokra Budapestrol, Los Angelesbol stb.
    Ez volt az a tiz ev ami mast is hozott a magyaroknak, mint ebedeket es vacsorakat!

  • javitas:

    „Viszont a 😯 as evekben …” igy kezdodik az erdeti mondat…

  • 😯 as ;evek

  • Balla Sandor nem csak egy epitoipari vallakozo, hanem a Kanadai – Magyar Kulturalis Tanacs elnokhelyettese, valamint szokott meg levagott malacfejjel is pozolni a magyar kultura jegyeben.
    https://kanadaimagyardiaszpora.com/hagyomanyorzo-disznovagas-es-jotekonysag-torontoban/

  • Christopher Adam

    Ez a kép valami egészen borzasztó.

  • Chris:
    A képeken az látszik hogy amig a disznó aludt, addig a beleit kiplankolták egy tányérra.
    Erre aztán már fel se ébredt többé szegény pára.

  • Neocsárli:

    charlie
    2017 október 18
    1:38 du.

    So’se mondtak ilyet a szocik.
    Nem kevered össze véletlenöl Istenkegyelmébőlmiorbánunkkal öket?

    Ha viszont az ország ” jobban teljesít ” akkor hol vannak a 13.ik havi nyugdíjjak ? HE ??

    Meg miért kell hónapokat várni egy nem túl bonyolult orvosi vizsgálatra ? Régebben semmennyit sem kellett várni: odamentél és megcsinálták.
    Most meg ?????

  • Chris:
    Igen borzaszto, ez a kulturbunozes folyik Torontoban.
    Kanada napkor a 150 eves evfordulokor Arpad savos zaszlo legelol es igy vonult fel a magyar csapat.
    A $600000 onmagaban is szegyenteljes, ennek elkoltese is erdekes lehet. Volt tender? Nem tudom, de erdekelne.

    Geyza:
    13. havi nyugdijat el kellene felejteni. Minden szempontol rossz. Nincs 13 honap, igy ertelmezhetetlen. Eddig is a valsztasok elotti szavazatvasarlast szolgalta. 13. havit el lehet venni, az emelest nem. Az utobbit kellene szorgalmazni.

  • Hosszu evek ota Magyarorszagon elo kanadai-magyarkent (kettos allampolgarkent) rettenetesen felhaborit ez a gyalazatos ketszinuseg, a nyalizas es ez a teljesen folosleges penzkoltes! Meghogy ebbol az istenverte es vegletekig leszegenyitett orszagbol tamogatjak a gazdag Kanadat es a kanadai magyarokat??? MICSODA ALSAGOS DOLOG EZ? Mint pl. a babakotveny es az Erzsebet utalvany kuldese Ausztraliaba, Svedorszagba, Amerikaba es a tobbi gazdag nyugati orszagba! ERRE A VILAGON SEMMI SZUKSEG NINCS! EZ CSAK A SZAVAZAT VASARLASOKAT ES LEFIZETESUKET JELENTI! Sokaig eltem Torontoban es Vancouverben is es sokszor jartam az ottani magyar templomoba vasarnaponkent, de az itteni magyarok el sem tudjak kepzelni a kanadai magyar templomok gazdagsagat es felszereltseget. Pl. Torontoban hatalmas templom termek vannak, ahol vasarnaponkent 5-szor tartanak miset, minden hivo $20-30 dollar adomanyt ad minden alkalommal, a templomhoz tartozik meg egy etterem is, konyha is, iskola is es sport terem is. A LENYEG: INKABB KOLTENEK EZT A PENZT A SZERENCSETLEN ES SZEGENY Ó-HAZAI MAGYAROKRA, AHOGYAN EZT KANADABAN MONDJAK, AMIKOR ITT MINDEN HULLIK SZET A DARABJAIRA ES EMBEREK EZREI EHEZNEK ES FAGYNAK MEG!!! . SZEGYELJEK MAGUKAT A KANADABAN ELO MAGYAROK, HA EZT AZ „ADOMANYT” NEM UTASITJAK EL, HANEM ELFODAGJAK, TUDVAN, HOGY EGY NYOMORULT ES VEGLETEKIG LESZEGENYITETT ORSZAGTOL, AZ Ó-HAZATÓL KAPTAK!

    DE: itt van az erem masik oldala:
    1: ezek a gyalazatos fideszes magyar politikusok allandoan Kanadaba es Amerikaba jarnak NYALIZNI az ottani magyarok szavazataiert, mert a kibicnek semmi sem draga. Ott a „keblukre olelik” a kanadai es amerikai magyar diaszporat,

    2: DE NAGYON „ERDEKES” DOLOG ES UNDORITO ES GYALAZATOS ELLENTMONDAS ES KETSZINUSEGET MUTAT, HOGY AMIKOR UGYANENNEK A MAGYAR DIASZPORNANAK A TAGJAI, MINT PL. EN IS Magyarorszagra jon, es pl. eszak-amerikai rendszamu kocsit vezet itt, akkor a magyar rendorok veszett kutyakent es kopokent rohannak utanuk, igy utanam is, szinte uldozntek mar miskolci motoros rendorok pl. Edeleny Fo utcajan ( azaz megfordultak, iranyt valtottak, amikor meglattak a kocsimat es loholtak utanam a rohadekok) kizarolag a kulfodli rendszam miatt es nem pedig barmifele szabalytalansag miatt! Szinte ős-ellensegkent es bunozokent tekintenek ram es minden mondvacsinalt es kitalalt, rohadt es aljas ál-indokkal meg akartak buntetni az embert! Engem mar tobbszor is megbuntettek a Borsod Megyei rendorok,alaptalalul, amit a fellebezesem utan a birosag hatalyon kivul is helyezett! Ez mutatja, hogy teljesen alaptalan es indokolatlan volt a buntetesuk! De a mereg, a bosszusag es a gyalazatos banasmod megmaradt velem es nagyon gusztustalan es elviselhellen volt a magyar rendorok reszerol! ERDEKES MODON ITT MAR NEM AKARJAK A KANADAI ES AMERIKAI MAGYAR DIASZPORA TAGJAIT A „KEBLUKRE OLELNI”, UGY MINT KINN KANADABAN ES AMERIKABAN!!!! MEG EGY ILYEN ALJAS ES GYALAZATOS KETSZINU ES NEMZETROMBOLO KORMANY SEHOL NINCS A VILAGON, MINT MOST ITT MAGYARORSZAGON A FIDESZ MAFFIA KÉPÉBEN! EZERT HAJRA JOBBIK ES HAJRA VONA GABOR !!!!