Trump és a magyar kapcsolat: miért nem jut el Orbán Viktor a Fehér Házba?

2018 január 19 9:50 de.33 hozzászólás

Újfent nekifut a kormány, hogy rendezze kapcsolatait Washingtonnal. Donald Trump megválasztása óta nem először, talán nem is utoljára. Nyilván úgy érzi, csupán a véletlenen múlhatott, hogy Trump még nem ölelte Orbán Viktort a keblére.

Azt már tudjuk, hogy nem ölelte, de mielőtt ennek lehetséges okairól szólnánk, ne leplezzük vigyorunkat azon, hogy a magyar miniszterelnök, miközben úgy tesz, mint aki magasról tesz a nagyvilágra, mint aki élvezetét leli abban, hogy kis országoktól a nagyhatalmakig bárkivel ujjat húzzon, e közben szenved attól, hogy az Amerikai Egyesült Államokat, mint szövetségest, sőt mint barátot nem tudja mutatni.

Pedig milyen jól indult minden! Emlékezzünk csak vissza, talán Orbán Viktor volt az egyedüli európai vezető, aki nyíltan szurkolt Donald Trumpnak az elnökválasztáson, és ne fukarkodjunk a dicsérettel: a maga szempontjából ezt okosan tette. Orbán tudta, hogy ha Clinton nyer, semmi esélye nem lesz. Így semmit sem vesztett azon, hogy nyíltan kiállt Trump mellett. Ha Clinton nyer, ettől nem romlik a helyzete, de ha Trump nyer, akkor… akkor… nos, akkor az USA elnöke csak felfigyel arra, hogy egy bátor európai miniszterelnök egyes-egyedül rá tette a voksát! És ha felfigyel rá, egészen biztosan meg is hálálja, nem igaz?

Vajon miért nem sikerül a kormánynak a Trump-vezette Amerikát maga mellé állítani, miért nem sikerül Trumpot Budapestre hozni, vagy legalább egy Blair-house-os fehér házi látogatást kiharcolni? Hiszen Trump és Orbán vállvetve bevándorlásellenesek, kerítésépítők, a politikai korrektség megrögzött ellenségei, és lehetne sorolni a hasonlatosságokat. Trumpnak valóban kevés híve van Európában, illenék megbecsülnie ezt az egyet, vélhetnénk.

2017-ben még sokáig lehetett azt hinni (és mondani), hogy az adminisztráció, így a State Department is tele van Obama embereivel, akik viszik tovább a korábbi évek rutinját, de majd ha bejönnek az újak, Trump emberei, akkor lassan változni fog a széljárás Washingtonban is. Ez persze csacsiság volt, a State Departmentet a politikai kinevezettek már régen elhagyták, a korábbi elnökválasztások hagyományaitól eltérően rengeteg karrierdiplomata is vette kalapját, a State Department problémája így nem az volt, hogy Obama emberei irányítják, hanem az, hogy senki sem irányítja. Tillerson alatt hosszú hónapokig nem volt egyetlen assistant state secretary sem, így nem volt, aki az ügyeket politikailag előkészítse.

Ezzel együtt próbáljuk megérteni, hogy most, amikor a republikánus Wess Mitchell átvette a térségért felelős államtitkári posztot a Külügyminisztériumban, Budapesten úgy vélik, eljött az ideje annak, hogy ismét felhívjuk az amerikai adminisztráció figyelmét legfontosabb európai szövetségesére, Orbán Viktorra. Na már most, mivel el sem tudom képzelni, hogy nincs senki a Bem rakparton, aki értené, hogy ez a helyzetértékelés mekkora tévedésen alapul, azt kell feltételeznem, hogy a politikai döntéshozók nem kíváncsiak a szakma véleményére, vagy nincs már senki, aki meg merné mondani a döntéshozóknak, mi is a helyzet Washingtonban.

Több elemzésben lehetett olvasni azt a véleményt, hogy Orbán hiába udvarol Trumpnak, Trump és környezete észre sem veszi Orbánt, Magyarország annyira csekély erőt képvisel a nemzetközi porondon. Túl azon, hogy személyesen nem szeretném, ha a magyar külpolitika Orbán után visszaesne a „kicsikék vagyunk, jelentéktelenek vagyunk” önképbe, ez a magyarázat nem is igazolható. Hosszasan lehetne sorolni, hogy Trump Zeman cseh, Iohannis román, Niinistö finn elnök mellett még ki mindenkit fogadott, akik nem nagyobbak, nem súlyosabbak Magyarországnál. Orbán mégsem jutott el a Fehér Házba. Az okokat nem Magyarország méreteiben kell keresnünk, hanem a magyar kormány politikájában.

Kezdjük ott, hogy Orbán szerint a két vezető azonos politikát visz, amikor Trump azt mondja: „America first”, Orbán pedig azt, hogy „Magyarország az első”. Igaz ugyan, hogy mindketten ezt mondják, a valóság azonban az, hogy Trump azt is gondolja, hogy Amerika az első. Vele szemben Orbán azt mondja, hogy Magyarország az első, miközben azt gondolja, hogy „a Fidesz, illetve az oligarcháim az elsők”. Orbán feltehetőleg úgy vélte, ezzel Trump is éppen így van, az „Amerika első” csupán retorika számára, míg a valóságban ő is csak pártpolitikai szempontokra figyel.

Ezért gondolhatta Orbán Viktor, hogy ha nekimegy a CEU-nak, ezzel jó pontokat fog szerezni Trumpnál, aki szintén nem kedveli Soros Györgyöt. Orbán talán máig nem értette meg, hogy az „America first” valós tétel. Soros György egy amerikai üzletember, a CEU egy amerikai alapítású egyetem, így aki annak nekitámad, az Amerikának támad neki. És még ha okkal feltételezzük is, hogy Donald Trumpot személyesen nem érdekli a CEU, egy ilyen látogatás előkészítésében igen sokan működnek közre, akik egytől egyig Trump sikerét akarják előmozdítani, akik számára tehát az „America first” zsinórmérték, így miért is ártanának Trumpnak egy amerikai alapítású egyetem bezárásával fenyegető miniszterelnök fogadásával? A CEU elleni támadás Orbán Viktort az USA ellenségévé tette, és esély sincs a kétoldalú viszony helyreállítására, amíg a CEU helyzete nem stabilizálódik.

Az már a magyar kormány pechje, hogy a Freedom House éppen Szijjártó külügyminiszter látogatásának napján tette közzé éves jelentését, amely szerint Magyarország az EU legkevésbé demokratikus állama. Harsoghatja ezerrel az itthoni lakájmédia, hogy a Freedom House is Soros György ördögi tervének egyik végrehajtója, a valóság az, hogy a Freedom House költségvetésének a legnagyobb része éppen a State Departmenttől származik, így ha valakit, hát a State Department vezetőit a magyarországi retorika aligha hatja meg. Ha átvették a republikánusok a State Department vezetését, az annál nagyobb baj Orbánékra, a republikánusok, kivált a „héják” ugyanis hagyományosan érzékenyebbek a diktatórikus törekvésekre, mint a demokraták, így Amerika tökéletes nem értéséből fakad, ha a magyar kormány azt hiszi, a Freedom House értékelését lesöpörheti az asztalról.

Térjünk át Wess Mitchellre, a State Department Eurázsiáért felelős új államtitkárára, akinek a hivatalba lépésétől az Orbán-kormány azt várja, hogy a hivatalos Amerika végre megértő politikát fog irányába folytatni. Én pedig alig hiszem, hogy van bárki is Orbán körül vagy a Külügyminisztériumban, aki ezt komolyan el is hiszi.

Wess Mitchell, mielőtt a State Departmentbe ment volna, a CEPA (Center for European Policy Analyses) társalapítója és elnöke volt, és mint hagyományos republikánus, rendkívül kritikus a putyini vezetéssel szemben. Amikor európai vezetők és közéleti személyek – közöttük Magyarországról Gyarmati István mellett e sorok szerzője – nyílt levelet írt Donald Trump megválasztott elnöknek, a szerzők azzal érveltek, hogy az orosz elnök nem az USA nagyságában érdekelt, a Putyinnal való kiegyezés nem békét fog hozni, hanem tovább fogja táplálni Putyin expanziós törekvéseit. Nos, ennek a levélnek a születésénél a CEPA és személyesen Wess Mitchell bábáskodott. Elég rámenni a CEPA honlapjára, és azonnal meg lehet érteni, hogyan értékeli a CEPA Oroszország expanziós politikáját. Orbán Viktor tényleg azt hiszi, hogy Wess Mitchell a State Department vezetőjeként hirtelen szemet huny Putyin legjobb európai barátja és elvtelen kiszolgálója felett?

Vajon senki se vette észre Budapesten, hogy Washington DC-ben már hónapok óta a legingoványosabbak és legveszélyesebbek az orosz kapcsolatok? Nem vették észre, hogy Trump elnök legközelebbi bizalmasai vesztették el magas állásaikat az orosz kapcsolataik miatt? Hogy néhányukkal szemben nyomozás folyik súlyos bűncselekmények gyanúja miatt? Lehetséges, hogy Budapesten nem vették volna észre, hogy az USA kongresszusának Trump orosz kapcsolatairól szóló jelentése magyar szálat is felfedett? Tényleg nem tudnak Budapesten arról, hogy a Kongresszus külügyi bizottságának demokrata tagjai által jegyzett jelentés szerint az európai befolyását titkos eszközökkel növelő Putyin legnagyobb támogatója az EU-ban és a NATO-ban egy bizonyos Orbán Viktor?

Lehetséges lenne, hogy Magyarország urai azt gondolják, az USA vezetői csak és kizárólag ideológiákban és pártszimpátiákban gondolkodnak és e szerint hozzák meg döntéseiket? Azt hiszik, Wess Mitchell republikánussága csak annyit jelent, hogy minden jobboldalit a keblére ölel, és minden, amiben hitt, semmivé foszlik és jelentéktelenné válik?

Vajon nem árulkodó-e ez a hozzáállás, hogy amit naponta látunk és tapasztalunk, csak oly nehéz elhinnünk, nevezetesen, hogy Magyarország vezetői éppen így működnek? Első a párt, első az ideológia és a pártszimpátia és az ég egy világon semmi más nem számít? A fegyvertársamért bármit, az ellenkező oldalon állóért soha semmit? Bármit is képviseljen az egyik és bármit a másik? Nyilván úgy vélik, mindenki más is hasonlóan működik. Néhány napon belül kiderül, hogy tévednek: Amíg az Orbán-kormány nem változtat politikáján alapvetően, esélye sincs a magyar-amerikai kapcsolatokon érdemben változtatni. De ez a kisebbik baj.

A nagyobbik baj, ami igazán fájdalmas, ez a végtelen cinizmus és nihilizmus, ahol nem léteznek értékek, nincsenek gondolatok, nincs tisztesség. Amit a magyar kormány az amerikai adminisztrációnak tulajdonít, az valójában önmaga.

Eörsi Mátyás

*

A fenti elemzés eredetileg a HVG-ban jelent meg. A szerző engedélyével osztjuk meg a KMH-ban.

33 hozzászólás

  • Ha mindenaron poén-gyilkos akarnek lenni, akkor csak annyit irnek: ..>>Hogy azert nem mehet a Feher-hazba, mert nem kap vizumot..<<..
    Tudniillik hogy egy amerikai beutazo vizumot megkapjon valaki, ahhoz nem jarhatott elotte Iranban. Tudom, hogy nem kell vizum, de meg is kell, mert az e-vizum, az ESDA, szukseges. Ahhoz pedig, hogy ezt megadjak bizony kriterium.
    De uraim es holgyeim, nem kellene ilyen messzire menni mint az Eorsi Matyas ment. Egy Nato tagorszag kormanyfojenek van bör a kepen (vagy ver a po@@eben), hogy alairjon egy atomreaktor szallitasi egyezmenyt Irannal??? Egyuttmukodesi megallapodast a kiserleti reaktorok szallitasara???
    Nyilvan nem fogunk mi semmilyen reaktort fejleszteni, hanem egyszeruen azt jelenti, hogy tiltott technologiakat adunk tovabb Irannak mint NATO es EU-tag.
    Es nem mi adjuk, hanem egyszeruen a jelenlegi statusunk szerint hozzaferhetunk a piacon azokhoz a technologiakhoz, amikhez sem Iran, sem a SZU(Putyin) nem ferhet hozza.
    Csak ez az also- es felsoszarhazi I. Viktor elnezte a datumot. Most nem a SZU vegelgyengulesenel tartunk, amikor ezeket a jatekokat a Nyugat akkor elnezte nekunk. Hanem az ellenkezojenel. Nyilvan a Trump es az adminisztracioja nem hogy nem fogadja Grof-szarhazit, hanem egyelore kivar, hogy mit tegyenek velunk, magyarokkal! Kivarjak a valasztast, megadjak a sanszot, hogy mi valtsuk le. Ha pedig nem lesz meg, akkor megyunk vele egyutt a levesbe!
    Jó reggelt!

  • Ez a krrrrrva leves itt fortyog a lábunk előtt…

  • „Soros György egy amerikai üzletember..”
    Nofene, egy másik cikkben meg magyar hazafi.

  • Orbán és bandája hosszútávra rombolta le Magyarország becsületét a civilizált világ előtt. Gabriel leírta, miért nem fogadja Trump Orbánt. És lebonyolított még egy néhány diktátorral kölcsönös látogatást. Nyilván kötött velük államközi szerződéseket. Ezekről pontos információik vannak az EU és a NATO vezetőinek éppúgy, mint az amerikaiaknak.

  • Hogy mit felejtett el a cikk szerzoje megadni a barmi letezo, vagy legalabb is egy elkepzelheto okat, vagy celjat az Orban vizitnek a Feher Hazban.

    Hogy a Feher Ha miert nem erdekelt arra a vizitre a valasz igen egyszeru.
    Barmi diplomatikai ugy lenne a napi-renden, azt a kovetek igen kepesek intezni.

    Ha Orban alamizsnat remelne kerni, azt felejtse el.

    S azon kivul semmi mas celja nem letezhet.
    Hasonloan a Feher Haznak semmi ugye ,sem erdeke a „photo-opp”-ra Orbannal.

    End !

  • Gabriel egy fórum jó lehetőség arra hogy sok „zöldséget” összehordj, szerintem néha linkekkel támaszd már alá az állításaidat.
    Az amerikai-magyar gazdaság pezsgéséről egy friss példa, az amerikai GE készíti a Paks2 turbináit:
    https://index.hu/gazdasag/2018/01/16/a_ge_hungary_nyerte_a_paks_2_turbinatendert/
    Ez a lényeg, nem a kandalló előtti kézfogó.

  • Elvira bácsi

    Ha terroristákkal sem tárgyalnak a Fehér Házban, akkor a NER-diktátorral miért is kéne? Az amcsik még emlékeznek arra, hogy tavaly a NER úgy akart kierőszakolni egy meghívást, hogy túszul ejtette a CEU-t.

  • Gabriel:
    Az USA vett minket be a NATO.-ba és val’szeg ők is fogják kitenni onnan a szűrünket.
    Aztán majd várhatjuk a román és szerb szabadcsapatokat vagy az orosz ejtőernyősöket.

    Lehet hőbörögni de per pillanat a NATO-ban Amerika parancsol.

  • Én pár éve egy Putyin politikájáról szóló elemzésben azt olvastam hogy azt nyilatkozta idézem:
    „Nekünk Magyarországon a Jobbik a természetes szövetségesünk”

  • Charlie!
    Mar halottam mastol is, hogy az interneten valo „szorfozest” gondolkodasnak hivja. Lehet hogy neked is elfelejtettek megmondani, hogy az nem egeszen igy van?
    Ha 12 milliard euro osszeerteku beruhazasbol „csak” 793,8 millió euróba kerulnek a fo eszkozok a turbinak, akkor mennyit is lehet vajon az egeszbol lenyulni? Vagy te azt szeretned, hogy az egesz 12 milliardot az also es felsocsuti Grof-szarhazi bandaja vigye haza. Nyugodj meg, 1-2 milliard eurobol jol ki fognak jonni. Azonkivul ami az epitesi fovallakozasi penz, mintegy 3 milliard euro. Vagy te tenyleg kevesled ami nekik jutni fog?
    Es hogy a vegen mennyi lessz ez az egesz, es hogy az unokam is azon fog majd dolgozni, hogy ezt a tetemes hitelt visszafizesse az orszag, azt ugye lesz@rod!?
    De nem errol irtam, es a cikkironak sem ez volt a temaja, hanem a magyar-irani es az egyeb keleti kapcsolatok. Amiken keresztul behozzak europa kozepebe az iszlam valsagot. Mert Iran ugye nem fanatikus iszlam orszag? Torokorszagban nem eppen az iszlam fundamentalizmust allitjak eppen „helyre” Ugye nem? Es ha nekunk Torokorszag a barati orszag, akinek a magyar kalandozasairol mar egyszer voltak megtapasztalasaink, vagy eppen a „megbonthatatlan” orosz barati es testverisegi szeretetrol – akkor tudod mit? – ment te a pics@ba! Amerikai magyar gazdasagi pezsges? A GE es a Rosszatom megegyezese, a mi hitelunkre, vagyis a mi szervunkkel verik a csalant! Az okossagot ne az orban tejebol nyeljed!

  • Gabriel, szeretem a kihívásokat, neked is segítek.
    Az iráni magyar külkereskedelmi forgalom 80 millió dollár volt tavaly. Ettől az aprópénztől vagy megijedve? A franciáknak akkor ezerszeresen kéne rettegniük az irániaktól, hisz csak a repülőmegrendelések 25 milliárd dollárt tesznek ki.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/gazdasagfejlesztes/franciaorszag-boviti-az-irani-legiflottat.4.226250.html
    ……….
    Törökország az évi majd hét!! százalékos évi gazdasági növekedése a baráti országokat is inspirálja, az üzleti élet nem fintorog, hanem munkát és hasznot ad a törökökkel való együttműködésben. A német gazdaság évente például 37 milliárd dollárral kereskedik a törökökkel.
    http://hu.euronews.com/2017/07/20/nemet-torok-gazdasag
    ……….
    jelezd ha még valamiben segíthetek

  • Velemenyem a kerdeshez az, hogy Donald Trumpnak igazan nehez volt megtartania az elnokseget es politikailag harcolnia fent tartani a sztatuszat., Biztos sor kerul majd kulugyre is es Magyarorszag is sorra kerul egyszer.

  • Neocsárli:
    A pártod suttyomban mennyit kapott a rongyfejű ajatollahéktól ?

  • Gabriel:
    Valami közvéleménykutatásból a napokban kiderült hogy a lakosság egy ötöde támogatja Paksot.
    Mi, négyötöd meg nem.

    Ennyit a Neocsárli-féle hazudozásról.

  • charlie!

    Megkapaszkodtam! Ugye te kanadaban elsz?
    Azert eleg fura ilyen gondolkodassal, ilyen aggyal.
    Ki es hol beszel itt kereskedelmi forgalomrol? Vagy te meg mindig a szocialista tervgazdasagba vagy beidegzodve (begyepesedve), hogy az allamkozi kapcsolatok egyenloek a kereskedelmi kapcsolatokkal? Atya uristen! Nincs mirol beszelnunk, mostmar ertem, hogy hogy lehet ketmillio szavazoja egy suttyo szelhamosnak!
    Szerinted a nemet kormanyfo, Angela Merkel ezert benyal a torokoknek? Vagy nem kerek perec betiltott minden torok politikai tevekenyseget az orszagukban? Ahova radasul az elmult evtizedek alatt 5 millio torok vendegmunkas imigralt be?
    Nincs mirol beszeljunk! Nem tudsz semmit a vilagrol, olvasgatod az internetet, elkapsz valami neked tetszo hireket, es abbol azt hiszed, hogy az tortenik a vilagban ami oda le van irva! Szuz maria! Ennyi butasagot! A baj csak annyi, hogy meg toled kevesbe informaltaknak is szavazati joguk van. Tudom en, hogy az informacio nagy ur, es sajnos a gazemberek is tudjak, ezert szamitanak a felinformaltakra es adnak lovat alajuk, (informaciot) amivel menj a falnak! Csak a te félék hulyesegenek es butasaganak az arat az en fiaim es unokaim fogjak majd fizetni a putyinnak! Eddig is igy volt. Sajnos igaza lett egy volt uzlettarsamanak, akivel majdnem kardra es kaszara mentem, amikor a rendszervaltas tajan en azt talatam mondani neki, hogy –>> tiz ev es beerjuk ausztriat <>”na es miert”<, kerdeztem folenyesen. Azert mert magyarorszag balkan, felelte egyszeruen. Kvazi rogton "felszamoltam" a kozos cegunket. Ma 60 evesen tudom, hogy a helyzet sulyosabb, mint ahogy a nemet uriember latta akkor. A magyarsag tele van szuklatokoruekkel, de annal inkabb buszkekkel! Buszkek a tudatlansagukra, es buszken verik a melluket, hogy nem is akarnak tanulni! Hat igy mulat egy magyar ur, akinek nem hazaja ez a fold, hanem egy sehonnai bitang. Es van beloluk vagy ketmillio, akik pont tudnak maguk kozul valasztani egy fobitangot, aki ratelepszik az ulepevel az orszagra, megfojtja es elfojtja azokat akik tenni akarnak. mert nekik ez az egesz, a szavazoskodi, a partoskodas, csak egy jo szorakozas! Vigyetek csak az orszagot a jegre, a romlasba jo magyar virtusbol! Bar nem hinnem, hogy urasagod ereiben osi magyar ver csorgedezne, de azert tudtok baloldalazni, jobboldalazni, komcsizni, nacizni! Vegyetek mar eszre, hogy nem huligan csurhe bandak jatektererol van szo, hanem egy hazarol! Csak egy van a magyaroknak! Milyen magyaroknak???? Neked megvan a boldosagod, amikor a te csurhed nyerte a valasztasnak nevezett bohocsagot, kielegitetted magad ezzel? Hat hogyne!

  • Charlie!
    Kimaradt az irasombol a bajor uriember valasza arra hogy abban biztam (akkor) hogy tiz ev, es beerjuk asztriat. Gepelesi hibabol, igy most itt beszurom: „40 ev mulva is ott fogunk tartani, ahol most” mondta akkor, 1990-ben.
    Mert balkan vagyunk.
    Egyebkent a franciakrol csak annyit, hogy az iszlam-allam bizony nekik koszonheto, mivel ok etettek, tartottak ki a Khomeini ajjahtollat, akit az akkori perzsa sah evekkel elobb kiutasitott, es elkezdett feleepiteni egy modern perzsa allamot. A franciak abbeli remenyeikbol kifolyolag, hogy ujra befolyasi ovezetukke tudjak tenni a kozelkeletet, besegitettek az iszlam „forradalomnak”, visszajutattak az ajjahtollat iranba, hatalomba. azota van nekunk ujra kozel keleti valsag. Bar nem tudom, hogy ebbol ertesz e valamit, mert az interneten cikket keresel hozza. Olvasd el a valaszom, eppen ez fut most az interneten, amit latsz! vagy most eppen nem internetezel? ezt valami masnak hivod?

  • Meg valamit charlibohocz!!
    Amirol en beszelek, azt az allamkozi kapcsolatoknak hivjak! Megegyszer: Az Unio reszben, az Usa telejes egeszeben blokad alatt tartja Irant es reszben oroszorszagot is. A cegek kereskedelmi kapcsolatai nem abbol fakadnak, hogy mi az orszagot kiszolgatjuk barmilyen idegen hatalomnak es erdekeknek. Csak magyarazom, ha megertened….
    Ez igy volt a cuculista allamban, mivel az allam egy volt a hatalommal es a gazdasaggal. Ezert volt totalitarius diktatura. Aminek a magatartasaval erveltek itt? tehat diktaturat akartok, nem? A birkakat eros juhasznak kell vezetni, nem ( vagy megvezetni?) Baloldalazni, meg jobboldalazni? Mi felnottek vagyunk, akiknek nem kell megmondoember se, megkevesbe diktator. Magunk akarunk donteni a sorsunkrol, demokratikus modon. De nektek kell egy diktator. Mi, akik nem vagyunk se jobb, se bal, igen, ha beleferne a kis elmedbe, akkor megertened. A liberdade az magyarul szabadsagot jelent, ezert fenyeztek ki az ukaapaink 1848-ban a berozsdasodott kardjukat, mert a magyarok szabad, vagyis LIBERALIS nep volt! Nem ILLIBERALIS, (latszat-szabad).
    Ti itt sorosoztak mint valami idiota hulyegyerekek. Magyarazom: Soros nem egy idegen hatalom, megkevesbe egy allam, ami befolyast tudna gyakorolni egy masik allam tevekenysegere! De ha egy allam kormanyzata fel a sajat allampolgarainak a velemenyetol, es meg inkabb attol, hogy valaki kinyitja a szemuket es „befolyasolni” (vagyis felvilagositani) tudja oket, az azt jelenti, hogy az a kormanyzo hatalom az allampolgarok megtevesztessel, elhitetesevel jutott hatalomra, es fel attol hogy ha eleg sokan tudni fogjak az igazsagot, akkor azt rogton elvesztik, vagyis egyszeruen elkergetik, mint egy kobor kutyat.
    Ez a Soros, a mumus, a zsakos ember. Igen, van ketmillio ‘kis-hányéves’, akiknek szavazati jogot adott az uristen, es adott ez mellett jo es az uristentol adatott kegyelembol es parancsolatbol kormanyzatra „kipallerozott’ egyedeket is, akikre szavazni kotelesseg. Igy most a maria orszagat magukeva tudjak tenni (hiszen az uristentol nekik jutatott kegyelembol tortenik mindez)
    Charlibohocz!
    Amit en irok azok tenyek, nem innen-onnan osszeolloztam azokat. En voltam beszallitoja a sullyedo szovjet-hatalom hajojanak, meg a kadar-rezsim idejeben. Igen, a muegyetemen keresztul szallitottam nekik tiltott listas alkatreszeket. Sajat import-export jogom alapjan vettem a tiltott listas termekeket nyugatrol. Tudom mirol beszelek. Nem bulvarsajtobol ollozom az ismereteimet, ember!
    Csak ket milliard dollar adossagot orokult meg az orszag a rendszervaltas idejere ezekbol az ugyletekbol, mivel az oroszok nem fizettek azokat meg, termeszetesen. Mint gondolsz, ha most elfogunk adosodni nekik, akkor azt ok nem fogjak duplan behajtani, ennyire hulye-gyerek nem lehetsz, hogy ezekbe nem gondolsz bele! Az allamadosag es a vallalatok kozotti uzleti forgalmaknak mi koze van egymashoz, ez hogy nem fer abba a buksi fejedbe bele?
    Jobb lenne, ha az interneten szorfolve direkt a porno-lapokra mennél rá, mert amit ossze-vissza beszelsz, az pornografia a javabol. Ez a kormany nem mas mint ocska kurvak bandaja, akik szetteszik barkinek a labukat, akik tobbet fizetnek. Csakhogy az orszag hajojanak a kormanyanal vannak! Es mindezt nyilvanosan, szurkulo-bandakkal korbeveve, akik orjongve, egymast uszitva tombolnak a latvanytol! A romai-cirkuszi jatekok mintajara!

  • Geyza!

    Igen, ahogy a charlibohocznak probaltam ecsetelni, a nagy tobbseg nem ker az akolbol! Nem akarunk se birkak lenni, se jancsi-bohoczok!
    Viszont ezek a csahos koborkutyak allva tapsolnak a romai-cirkuszokban megtartott jatekoknak. Es jo huligan-bandakent rogton a rivalis bandat latjak abban, aki nem veluk van! Nekik ugy tunik csak egy jatekszer a mi hazank, a mi foldunk! Hogy miert nem takarodnak el a fenebe? Mocskos, undorito eletvitel ez! Ahogy a koltonk mondta, sehonnai bitang ember!
    Egy feltuzelt csurhenek a torkan barmit le lehet tollni. Mostmar ertem, honnan a kulonleges ereje Grof-szarhazi viktornak! Mennyivel es mitol tobb a kepessege, mint a tobbi haracsra es hatalomra vagyakozo senkihazinak. A futball-mecsekken megertette a tomegpszichozis lenyeget! Igen, fejet kell hajtani elotte, de konnyen meg lehetne verni, meg igy is, csak egy epeszu ellenfel kellene, egy valosagos hazafi ezen politikai homokozo-godorben!

  • Gabriel, kicsit csapongónak érzem az írásaidat, szerintem koncentráljunk mindig csak egy konkrét témára. Az eddig mumus török, iráni kapcsolatokat már látom „ellapoztad” és felhoztad az oroszt. Ezt írod: „Az Unio reszben, az Usa telejes egeszeben blokad alatt tartja Irant es reszben oroszorszagot is.”
    – Mi meg ugye nyaljuk Putyin fenekét.
    …..
    Ez ügyben is segítek neked:
    https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/ennyit_a_szankciokrol_javulo_adatokat_kozoltek_az_oroszok.645265.html
    Tehát a szigorú blokád alatt több mint 20%-al nőtt az USA export az oroszokhoz.
    …..
    Oké, hogy nem vagy a számok embere – a jelzők osztogatása jobban megy – de a tényekhez ragaszkodjunk.
    …..
    „Sajat import-export jogom alapjan vettem a tiltott listas termekeket nyugatrol.”
    Ez írásod legjobb része – kár hogy csak megemlítetted -, életednek erről a részéről olvasnék többet is.
    Megígérem, minden szavadat elhiszem.

  • Megint a régi nóta. Magyarország már többször is a történelemben „két pogány közé került”.

    A hidegháború óta az USA meg Oroszo. a két nagyhatalmi tényező a térségben. Nem ajánlatos egyikhez dörgölőzni, mert akkor a másik megsértődik.
    Trumpnak elég zavaros a külpolitikája, tehát nem értem, hogy miért számít az, hogy kit fogad és kit nem?

    Talán gazdasági szempontból hátrány, hogy Orbán olyan, amilyen. Régebben sok volt az amerikai cég errefelé, mára ez nincs így.

  • Gabriel:
    Szóról szóra egyet értek Veled csak abban nem értek egyet hogy minek magyarázol ilyen kimerítően egy félművelt ám mindenre elszánt csont-nácinak,

    Hát nem egyszerűbb őket körbe röhögni ?

  • Orbán tévedése abban áll, hogy nem látta át: nem elég „nem baloldali” Trumpot elnöknek megválasztani egy „baráti találkozóhoz”, de ehhez az obamai State Departement nyolc éves adminisztrációját (több ezer fő) is le kellene váltani. Trump elkezdte a lecserélést a vezetőkkel, de ennek még az elején van. Nyilván folytatni fogja, ha lesz erre lehetősége és nem fúrják meg.
    Trump – akit most támad a demokrata párt állítólagos orosz kapcsolatok miatt – már találkozott volna Orbánnal, ha a magyar miniszterelnöknek nem lenne jó kapcsolata Putyinnal. Ezt egyelőre addig nem teheti meg Trump, mert ezzel erősítené az ellene való vádakat.
    Ami késik nem múlik.

  • Geyza írja fentebb:
    „Nekünk Magyarországon a Jobbik a természetes szövetségesünk”

    Amikor anno Gyurcsány megbukott (lemondott végre) az orosz lapok ezt írták: „Elvesztettük legjobb magyarországi emberünket”.

    Egyszer Gyurcsány, egyszer Vona, máskor Orbán. Mikor melyik, de mindig barátkozik valamelyik magyar politikus az oroszokkal. Talán így normális.

  • Drizari
    2018 január 19
    1:08 du.
    Ezek csak a liberális , balos világok.

  • Geyza
    2018 január 19
    1:54 du.
    Akkor nem a FIDESZ ???

  • ……””””””Trump még nem ölelte Orbán Viktort a keblére””””””……
    Matyi Bácsi !
    Ettől fontosabb : NEM TI VAGYTOK HATALMON ÉS ” -EL-INTÉZITEK” HAZÁNK SORSÁT.
    EZ MINDENT MEGÉR !!! ELHISZED????
    Nem szdsz-s üdvözlettel.

  • …..”””””sőt mint barátot nem tudja mutatni”””””…….

    Matyi Bácsi!

    ELHISZED ??? ::::: Minél jobban várjátok — annál nagyobb lesz az örömötök !!!!
    Még az is meglehet , hogy a fejére is tehetitek a „”” SVÁJCI SAPKÁT””” -DE EGYSZERRE CSAK EGYIKNEK! Bár azt is tehetnétek : az eredetit egyiknek-a másolatot másiknak.!!!
    NAGY ÖRÖMÖTÖK LENNE BENNE !!!Minden vágyatok teljesülne!
    Nem szdsz-es üdvözlettel.

  • Kis Ferenc
    2018 január 20
    10:37 de.

    Kozel jar az igazsaghoz.

  • Nagyon jó cikk! örülök, hogy elolvastam!!!!

  • Kis Ferenc
    2018 január 20
    11:46 de.

    tudja a fene.
    Putyin nyilatkozta hogy neki a
    „Magyarországi JOBBIK a twermészetes szövetségese”

    Ő biztos jobban tudja kit kell támogatni hogy az
    orosz érdekeket jobban lehessen érvényesíteni MINÁLUNK !

    Emlékeim szerint ezt még a szoci kormányzás idején hallottam a Rádióban.

    Manapság már ilyesminek a leközlése EL KÉP ZEL HE TET LEN
    a magyar ál-közmédiákban.

    Suttyomban, apránként árúsítanak ki minket.

  • De az is lehet hogy a nemrég FIDESZ által felszámolt Népszabadságban olvastam erről a Putyin-féle megjegyzésről.

  • Kis Ferenc
    2018 január 20
    10:37 de.

    Májustól megszűnik a hírtévén az Alinda műsor is, pénzhiányra hivatkozva.

    Tegnap Romsics Ignác történész volt a vendég. Egy példát kért tőle a riporter, hogy mondjon olyat a 20. századi magyar történelemből, aki meg volt győződve, hogy bekerül a történelemkönyvekbe. De súlyosan túlbecsülte Magyarország erejét és geopolitikai helyzetét.

    Romsics kis gondolkodás után megnevezte Werth Henrik vezérkari főnököt, aki Oroszország megtámadását javasolta a németek oldalán a 2. v.háború idején. Werth tévedett abban
    1. hogy villámháború lesz a németek győzelmével az oroszok ellen.
    2. hogy német győzelem esetén vissza tudja állítani a Szent István-i Magyarországot. Ugyanis ez a pont nem szerepelt a németek elképzeléseiben.

  • Kis Ferenc
    2018 január 20
    10:37 de.

    Azon kívül, hogy Orbán ugródeszkának használja a kis országunkat a nemzetközi politikai karrierjéhez, mi is a haszna a magyaroknak ebből a külpolitikából?

    De szerintem már úgyis olyan roggyant az egészsége, hogy nem bír ki négy évnél többet a nagypolitikában. Bár nem szívbajos, de az esze nincs a helyén.