Szavazati jog: ismét a csalánosban

2018 február 19 11:39 de.147 hozzászólás

A Demokratikus Koalíció kampánynyitója kétségtelenül felbirizgálta az állóvizet. Ennek valószínűleg több oka van, és ezek egyikét rosszmájúan úgy is megnevezhetnénk, hogy talán egyedüliként volt képes tematizált, és tematizáló kampánynyitót tartani. A Fideszt is beleértve. De talán ez nincs így. Még akkor sem, ha a határon túl élők szavazati joga kapcsán azért felhorgadtak a decibelek.

Ennek az egyik oka valószínűleg az, hogy olyan témát feszeget, amelyben nem szívesen exponálódnak az ellenzéki pártok. A Jobbik már csak azért sem, mert a saját szavazóinak valószínűleg elég jelentős részére taksálhatja azt a decibel-hazafias réteglakót, akikre a Fidesz is szemet vetett. De az is kétségtelen, hogy a Fideszben csúcsrajáratot nemzetiesen nemzetieskedő nemzeti demagógia másokat is óhatatlanul befolyásol. Annak ellenére, hogy elég egyszerű lenne meghúzni a határt a nemzeti identitás-tudat, illetve az országos döntéshozetelben való részvétel jogi aktusa között. De az sem véletlen, hogy Orbán, illetve a Fidesz kommunikációja görcsös erőfeszítéseket tett és tesz annak érdekében, hogy az emberek fejében elmaszatolja ezt a határt. Mert ezzel tudja elérni azt, hogy a magyar nemzeti, illetve a határon túl nemzetiségi öntudattal árukapcsolja a a személyes következmények nélküli döntéshez való jogot.

Noha, egy nagyon egyszerűsítő hasonlattal élve, akkor is igen kevesen szeretnék a szomszéd beleszólási jogát a családi életükbe, ha egyébként elfogadják, hogy a szomszéd is ugyanabban a házban, utcában lakik. Sőt! Nem egy féltékenységi jelenetnek éppen az lehet az alapja, ha valaki mégis feltételezi ezt a beleszólást. De, ugyanígy, aligha szeretné bárki, ha a szomszéd házban lakók döntenének arról, hogy a saját költségén mi legyen a vacsorája, illetve ki legyen a hálótársa. Noha nyilván sokkal könnyebb úgy megmondani, hogy a másik kivel éljen, ha aztán a döntés következményét nem a döntést hozó viseli. Ami nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan rendszerek, ahol akár a házastárs is központi kiutalás tárgya, illetve fejadagban határozzák meg kívülről az étkezést, és még egy társadalmi szervezet vezetőjét is külső hatalom nevezi ki. Ezeket a rendszereket azonban általában nem a „demokratikus” jelzővel szokták illetni. Függetlenül attól, hogy ezek az intézkedések a havi költség, a havi időbeosztás mekkora hányadát érinti.

Ezért, magánvéleményként, teljesen felesleges számháborúnak, terelésnek, illetve maszatolásnak érzem, amikor a határon túliak választójogával kapcsolatban a szavazók lehetséges számával, a szavazók szimpátiaviszonyaival, vagy a megszerezhető képviseleti hellyel érvel bárki is. Ahelyett, hogy néhány elvi kérdést, álláspontot próbálna tisztázni. Többek közt azt is, amit már érintettem. Azt, hogy mennyire demokratikus, ha valaki a másik megkerülésével, a másik kockázatára hoz bármilyen döntést? Szerintem nem igazán az. A másik kérdés természetesen az lehetne, hogy mennyire áll a moralitás talaján az, ha valaki ilyen helyzetet kialakít? Esetleg kiegészítve azzal, hogy mennyire tekinthető morálisnak, hogy az így kialakított helyzetet hallgatással, vagy akár tevőlegesen támogassa? Akár az olyan végletes fellépésig, amelyik gyűlöletkeltőnek minősít minden olyan megnyilvánulást, amelyik elutasítja a máséval csalánt verő szavazati rendszert.

Amelyben egészen nyilvánvalóan megjelenik annak a kommunikációnak a romboló hatása, amelyik a nemzeti identitást, és „jogi cselekvőképességet” összemossa. Egészen sarkosan azt is lehetne mondani, hogy mindazok, akik elfogadják ezt az összemosást, azok a Fideszt támogatják. Mert elfogadják azt a gondolkodási ketrecet, amit a jelenlegi hatalom állított fel. Nem egy esetben akár a személyes konfliktusokat, ismeretségek megmérgezését is vállalva. De ettől még az egyes embereknek pont olyan véleményük lehet, amilyen nekik a legszimpatikusabb. Alkalmasint Gyurcsány Ferencről, illetve a DK-ról is. Szeretni sem kötelező egyiket sem. Zavaróvá akkor válhat, amikor nagyüzemivé válik a maszatolás. Ahogy legutóbb egy internetes mém kapcsán vált megfigyelhetővé. Egy, általam korábban nem, és most is csak a rá hivatkozó írások nyomán felkeresett, Facebook-oldalon felbukkant egy kép, ami az említett választójog kritikáját volt, látszólag, illusztrálni.

Erről a képről a a Magyar Nemzet megírta, hogy a kép nem azokat ábrázolja, akikre az említett oldalon hivatkoznak, és nem igaz, hogy nem laktak az országban. A HVG-nél már megjelenik egy finom célzás a DK-ra, de nem kötik a hamisnak tűnő képet az ellenzéki párthoz. Jelezve, hogy a Facebook-oldal impresszumából nem derül ki pártkötődés. Mire a történet a Mércéhez ért, addigra már DK-s elhatárolódást követelő, nem kicsit habzó, gyomorforgásos indulatcunamivá vált a történet. Mondjuk a gyermekekhez annyi köze van az egésznek, hogy gyermekek is vannak a képen. Meg a morális, netán felelősségi kérdésekre sem kapunk itt választ a Mércétől. Ami a kép illetéktelen felhasználását természetesen nem menti.

De az lassan már el is sikkad az öngerjesztő indulatok hulláma alatt. Mert csak…

147 hozzászólás

  • ugytunik a „cukisag” nem jott be…………..aztan ha megis,;-akkor megint a szar huzza le a wc-t

  • Parács Péter Pál

    Christopher Adam

    Kedves Christopher Úr!

    Tisztelettel kérem, hogy a továbbiakban ne küldjön a KMH semminemű hírlevelet az e-mail címemre, mivel nem akarom olvasni ezen lapot azzal, hogy a korrekt és kulturált, nem „szurkálódó” hozzászólóknak köszönettel tartozva elbúcsúzom. Annyit hozzátéve az estleges félreértések megelőzése érdekében, hogy nem személyemre vonatkoztatok, hanem egyszerűen a lap motivációi idegenek lettek számomra illetve most kezdem felfogni, hogy mi is ezen lap célja.

    By

    PPP

  • Én csak azon derülök,hogy a DK.eg olyan újságot jelentetett meg,amiben azt írják (mindjárt a fedőlapon,tetején!!!),hogy a DK
    „megint legyőzi a Fideszt”,na nem emlékszem ez mikor is volt,bár
    jó a memóriám.
    Aztán az újságban azt is írják,”ha”(ha-ha-ha)győznének…eltörölnék a hittan és az erkölcstan oktatását
    az iskolákban.
    Bravó …..!Mivel többféle vallású van itthon,meg sok hit nélküli,az elfogadható,hogy az ilyenek gyereke ne vegyen részt
    hittanórán,de,hogy erkölcstanban se részesüljön?….,mert a DK-nak nincs esetleg erkölcse?……na nem rossz!
    Szerencsére nem kerülnek abba a helyzetbe,hogy bármiről is döntsenek!

  • Mélyenszántó fejtegetéseket olvashatunk a külföldön élő, dolgozó, nem dolgozó, lakcimes, nem cimes , egyszeres-kétszeres stb……. magyar állampolgárok beleszólási jogáról „családi életünkbe”. Ez itt a KMH-n – hála Simay urnak is – valóban kiemelt téma, hisz erre felé egyértelműen a DK-nak illik szorítani!!!
    Ugyanakkor alig értem pl. (az általam megkedvelt) Kerekes urat, hogy a fentiek fényében nem visszás-e, hogy mint KMH szerzőtárs elindul a magyarországi országgyűlési választásokon. Egyébként piszok nehéz munka vár rá, eleve összeszedni az 500 ajánlót… Lakossági fórumot tartani (amire diszkréten nyilván elmegyek), programot hirdetni… Jószándékú javaslat: Az összes párt a Bikás domb környéki u.n. MDF-piacon asztalokat állit szombatonként, persze oda önkéntesek is kellhetnek… Mindenképpen elkerülendő az az eléggé el nem ítélhető gyakorlat, hogy a kis pártok (bagóért) listákat cserélnek egymásközt,- bár ez legális, mert mindenki több pártot is javasolhat. Glück auf ! A remény a legvégén se haljon el.

  • Ja majd elfelejtettem,hogy a helyi, kerületi képviselő csupán a „főnök” az értelmes,jellemes Gyurcsány utasításait követi,aki
    még a határon túli jogosan voksolók szavazati jogát is eltörölné…
    Na ha vannak is nekik itthoni és kinti támogatóik(kevesen),a múlt ismeretében nem hinném,hogy valamit is elérhetnek ebben az országban,sem most,sem a közeljövőben,ugyanis a becsületes többség(még a baloldaliak sem,díjazzák őket!)soha nem szavaz rájuk….arról már nem is beszélve,hogy Fletó érdeme az MSZP törpékre osztódása!(ezt sokan nem bocsájtják meg nekik!!!)
    Na Fletó csak álmodozhat,mindkét oldalon megvetik……
    „elkúrta” ezt „nem kicsit,hanem nagyon”!!!!!

  • Parács Péter Pál!

    Hát nem csodálkozom,….de sajnálom,hogy így döntött (remélem még olvassa(?)
    Én időnként „jól” szórakozom,….máskor meg némi undorral (hányingerrel)küszködöm,…de kell egy kis a normálistól eltérő kikapcsolódás,inger….a szürke hétköznapokban,amit persze
    nem veszek komolyan,de előny,hogy megismerhetem a tájékozatlan,fanatikus ellenzék reménytelen küzdelmét,eszét,erkölcsét…..!

  • Christopher Adam

    Parács Péter Pál,

    Ön iratkozott fel a hirlevélre és csak ön tud arról leiratkozni. (Én ezt nem tudom megtenni.) Keresse a hirlevél alján lévő „unsubscribe” linket és igy egyből leiratkozhat.

  • Boda Marcsi
    2018 február 19
    3:25 du.

    Lehet, hogy a DK-nak nincs erkölcse. Bár erkölcsi felfogása mindenkinek van. Legfeljebb egyesek nem értenek egyet a másokéval. Magácskának is van erkölcsi felfogása. Azzal meg mások nem értenek egyet.

    Az erkölcsi felfogást gondos neveléssel lehet alakítani. De tanítani, és osztályozni…. Azt a diktatúrákban szokták. Ilyen volt annak idején a Világnézetünk alapjai című tantárgy, valamint a szocialista erkölcsöt fejekbe verő Marxizmus-Leninizmushoz kötődő tárgyak. De erre gondolom már nem emlékszik. vagy nem szívesen, mert akkor még ifú volt, és kommunista. Ahogy szép példaképe és szveszottya Viktorka is.
    Na az ő erkölcsi felfogásába például belefér az, hogy a szélkakas egy unatkozó bádogdarab a forgolódásához képest. A maga erkölcsiségébe pedig belefér, hogy kövesse őt tűzön vízen és szerepeken át.
    Főleg amíg megsimizik a buksiját a pártirodán.

    Gondolom olyan lehet, mint az a néni, aki ma becsöngetett aláírásokat gyűjteni. Hogy ő az X. fideszesnek gyűjt aláírást. Megkérdeztem, hogy honnan kellene az urat ismernem. Hát onnan, hogy ő fidesz-jelölt. Jó, de mit csinált eddig. Hát ő a Fidesz jelöltje. Jó, de ha nem tudja, hogy eddig mit csinált, akkor mit fog csinálni ezután. Hát képviselni fogja a Fideszt az országgyűlésben. Ekkor kérdeztem meg, hogy ha nem engem, hanem a Fideszt fogja képviselni, akkor miért tőlem kér aláírást, és miért nem Orbántól?
    Kb. úgy nézett rám, mint egy marinírozott márna. Láthatóan fel sem fogta, hogy az Fidesz Orbánjának fideszesének miért nem elég.
    Nos, kedves Boda Mária. Ön is hasonló mély ismeretekkel és szellemiséggel lehet megoldva. Lehet, hogy Ön járt itt aláírásért?

  • NAGY István,

    Látom felfogta a lényeget. Ja, nem.

    Ja, bocs, hogy Te a Bikás-domb környékén laksz? Nagyszerű. El be felejts elmenni szavazni. A Bikszádiba jársz voksolni? Az elejére vagy a végére? Másutt most nem is tudom, hogy hol van/lesz kapásból szavazóhelység. Talán a Kevében?
    De miért oda? Miért nem Nagyváradra vagy Kolozsvárra?

  • Boda megint égbekiáltó hülyeségeket ír, idézem :
    …határon túli jogosan voksolók szavazati jogát is eltörölné…

    Az O.S.T.O.B.A. nőszemély szerint jogos az, ha olyan valaki dönti el hogy mi legyen itt aki
    1 Soha nem dolgozott semmit Magyarországért
    2 Soha nem adózott Magyarországon
    3 Soha nem tapasztalta meg Magyarország belső problémáit
    4 Halványlila göze sincs arról mi folyik itt.

    De van egy verhetetlen érdemük: Várhatóan a FIDESZ-re fognak voksolni.
    EZ tulajdonság olyan mint a Jolijoker : Mindent visz.

    De OIM* nak ez smafu. OIM* magas ívben szarik az Ország érdekeire. OIM* magas ívben szarik a nép érdekeire.
    OIM* agyatlan módon, makacsul ismételgeti a hülyeségeit aképpen ahogy egy tyúk kapirgál ott ahol csak a puszta homok van. Mert ő kéremszépen egy tyúkeszű, láthatólag kissé szenilis műveletlen és hazudós fanatikus Orbán-hívő.
    Egy abból a kétmillióból, akik értelmetlen módon teljhatalomban tartják őt.
    OIM* azt ismételgeti itt nap mint nap amit éppen kiolvas az állami hírharsonákból. Ha holnap azt olvasná hogy meg kell alakítani a kerületi pártbizottságokat és minden házban ki kell jelölni egy házbizalmit aki hangulatjelentést köteles adni havonta a kerületi pártbizottságnak, akkor ennek a szükségességével szemetelné őssze ez a szerencsétlen idióta öregasszony ezt az oldalt.

    *OIM = Oldal Idióta Macája.

  • Tessék.
    Itt olvasható miként veszi ki magát az hogy
    „Magyarország jobban teljesít” :

    https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20180219/lazar-ervin-felesege-vathy-zsuzsa-surgossegi-varkozas-meghalt/

    Ezt már nem lehet ráfogni az ” emúttnyócévre”

    A FIDESZ ellenzékből frankón megfúrt minden szoci kezdeményezést az egészségügy reformjával kapcsolatban.
    Azzal a jelszóval hogy idézem:
    „Minnél rosszabb, annál jobb” (nekik legalábbis)

    Itt az eredmény, a cikkben leírva.
    És ez csak a jéghegy csúcsa.

  • Hát kérem.Ez se semmi.
    Ha már a „Magyarország jobban teljesít” a téma.
    De legalább az illető felköhögte a nyers igazságot.

    https://24.hu/belfold/2018/02/19/gyurcsanyt-es-vonat-rajzoltatna-a-seggere-a-putnoki-polgarmester-aztan-hagyna-hogy-rugdossak/

  • ‘máskor meg némi undorral (hányingerrel)küszködöm,”

    OOhh Marcsi, hogy rohadna rad az osszes eltett befott!!

  • Parács Péter Pál
    2018 február 19
    2:56 du.
    Sajnalom, hogy elment. Nem kellett volna.megsertodni.
    Ez az oldal baloldali es ezzel szamolni kell.
    Sajnos, e csak ez az egyetlen link amit Kanadaba elerek es magyarok irnak bele.

  • LASZLO;

    Talan emlekezne; ” aki masnak vermet as, maga esik bele”.

    Az elet furcsasaga igen gyakran ugy megy am !

    Emlekezzen arra amikor majd kezd buzleni !

  • Christopher Adam
    latod??
    megy most a sertodosdi mert vannak meg Ember-ek akik nemmel fognak szavazni a fide-SS-re.
    —————————————————————————————–
    Figyelo
    megint mellelott……..(mint mar annyiszor)
    meghogy „ez egy baloldali portal”
    jomagam pl tobb mint 45 eve egy ultra jobboldali partra -(KACH)- szavazok…

  • egy masik forumon ilyet is olvastam ide irok tollabol,;-„aki nem a fideszre szavaz vagy a jobbikra az nem is magyar ember…”
    Hanem??

  • Boda Marcsi
    azt irja -„neha hanyingerrel kuszkodom..”?
    no latja; ez is egy kulombseg, mert mi maskent gondolkodok mint maga, mi bizony okadunk is -(nem csak inger…)-attol amiket hulyen okoskodva maga leir.

  • Bendeguz:
    Ne ítélj hogy ne ítéltessél!
    TE már bűzlesz…

  • Figyelő:
    Miért nem olvasod a Nepszava.hu .-t?
    MÉG kissé reális képet fest a hazai helyzetről, bár már oda is némiképp „betette a FIDESZ keze a lábát”.
    (Hogy régi rákosista lózunggal éljek ,kissé átalakítva a jelen helyzetre)

  • Geyza hazaáruló,primitív dumáját olvasva csak hányingerem van,és olvasni,értelmezni sem tud a szerencsétlen bértollnok……..!
    A régen magyar terülteken élő magyarok nem tehetnek arról,hogy
    más országhoz csatolták azt a helyet ahol most élnek és a leszármazottaik sem!!!!!!
    Valaha ITTHON éltek és most is dz a hazájuk!!!!!!
    Na Gyurcsány tőlük akarja „óvni” az országot,miközben a veszélyes,bunkó szedett-vedett idegen migránsokat befogadná!
    A hülye jellemtelen pacák 23 millió románnal fenyegetődzött…
    Na kívánok neki és a Geyza féléknek egy jó kis erőszakot,bekerítve őket az ilyen népséggel együtt.
    Az a szerencse,hogy sem a DK sem ő és a hasonló jellemtelen népségnek nem lesz alkalma ilyen fontos ügyben dönteni!!!!!
    Lecsúszott,hazaáruló népség,akik sajnos magyar területen élnek!
    Szoros kapcsolatot ápolnak az anyaországgal,akik mindenben segítik támogatják őket!!!!

  • Az utolsó mondatot a kint élő magyarokra értettem,csak közben beszúrtam pár észrevételt,de a normális emberek így is értik,amit írtam,az ütődöttek meg ugye ne erőlködjenek,mert baj lesz…..a gatyában…..!!!

  • Amúgy a jellemtelen ,senki által nem üldözött magyar spekuláns migránsoknak
    mennyivel van több joguk beledumálni az itt élők jövőjébe???
    Semmivel,sőt….csak magukat minősítik.
    Csupán az 56-os forradalom résztvevőinek adnék jogot,akik a komcsik elől menekültek,kétes alakoknak….bűnözőknek nem!

  • T: FIGYELŐ !
    Klárika, igen is szavaznia kell…. Látja, Kerekes úr direkt hazajött szavazni, magácska ott is megteheti. A magyarsága erre kötelezi. Figyelmébe ajánlom a március 16-i monstre felvonulást, amikoris az Andrássy uton 1948 elkötelezett magyar ember fogja vinni a 2 km hosszu zászlónkat a Hősök teréig! Hajrá Magyarország ! (Hátha Geyza is köztük lesz ?)

  • OIM* -ot olvasva tisztára a Rákosi-korszak jelszavai jutnak eszembe.

    Hiába no.

    Annak a korszaknak a „bája” mélyen beleette magát ennek az idiótának a kevés sejtből álló agyába.

  • Boda Marcsi
    2018 február 20
    5:02 de.

    Aha „logikus”. De minden 56-os menekültnek adna Marcsi? Tudja, hogy az 56-osok között köztörvényesek ezrei jutottak nyugatra. Vagy akkor az 56-osokat is meg kívánja osztani? Lángelme 😀

  • Boda Marcsi

    maga itt ne haza arulozzon le senkit; vilagos??

  • NAGY István
    2018 február 20
    5:19 de.
    A problama az nekwem, hogy nem tudom mire szavazzak. Baloldalra soha nem fogok. A jobboldal meg valahohogy nem az amire gondolok. Termeszetesen nem a Jobbik, mert nem birom a szelsosegeseket.

  • NAGY István
    2018 február 20
    5:19 de.

    T: FIGYELŐ !
    Figyelmébe ajánlom a március 16-i monstre felvonulást, amikoris az Andrássy uton 1948 elkötelezett magyar ember fogja vinni a 2 km hosszu zászlónkat a Hősök teréig!

    Ez ám a hazafiság! Olvastam, hogy a zászlót valami orbánrokon cége fogja hazafiságból (jópénzért persze) biztosítani… 😀

    kedves Nagy István, az még nem jutott eszedbe, hogy 2 km hosszú zászló nélkül is lehet valaki jó magyar hazafi?

  • Barlev!
    Akát tetszik akár nem,jogom van kimondani,hogy bizony sok áruló van…
    HunCanada!

    Na nem a népharag elől kimenekült ÁVH-sokra gondoltam…..
    Köztörvényes baloldaliak meg szép számmal vannak itthon és kint is!

    MÁS!

    Egyébként C.Ádámot mint az oldal szerkesztőjét tisztelem,akkor is ha az elfogult baloldali nézeteivel nem értek egyet,azért
    csendben csodálkoztam, amikor azt írta egy régebbi cikkben,hogy ha netán szavaz akkor biztosan nem a kormányra(tippet ő sem tudott adni,hogy kire és miért?….)a KÉRDÉS: Ő kint született,nem kellett menekülni,soha nem élt itthon,nem fizet itthon adót stb.akkor neki szabad szavaznia? a távoli Kanadából,míg a közvetlen környező országokban élők(akik talán kicsit jobban tudják mi van itthon..)
    Na se nem Gyurcsány,se nem kintiek döntik el szerencsére,hogy ki is szavazhat!!!

  • Lehet,hogy nem értik az iróniát:bizony a „kipucolt” ÁVH-s bűnözökre és több hozzájuk hasonlóra is gondoltam,sajnos itthon is maradt belőlük és büntetlenül(!!!!) élik a világukat.
    Na ezeknél például a becsületes erdélyi magyaroknak talán több
    joga van?!
    Nem kell válaszolni,lehet tovább őrjöngeni!
    Ennyi!

  • Alma:
    két féle ember létezik:

    Egyik a külsőségekkel hencegve rikoltja világgá az álságos „hazzaffyságát”

    A másik fajta pedig szépen csöndben dolgozik az Országért .

    A Nagy féle nácik az első csoportba tartoznak.

    Az már csak hab a tortán a hogy történelem tanúsága szerint, miután beleviszik az országot a szakadékba, megpróbálnak felszívódni.

    Mint a nyilasok anno mikor el akartak menekülni a Várból .

  • Boda Marcsi
    2018 február 20
    5:02 de.
    „Csupán az 56-os forradalom résztvevőinek adnék jogot,akik a komcsik elől menekültek,kétes alakoknak….bűnözőknek nem!”

    Tudható, hogy az ’56-os sajnálatos pofozkodásokban nem kevés köztörvényes is részt vett. Illetve vált menet közben köztörvényessé. Ha tetszik számos kétes és még kétesebb alak fosztogatott a többiek között. A nemzet üzletszerűen takarítónőjét most hagyjuk is.
    A menekülő hősök példadarabja az a Pongrátz Gergely, aki az első visszakezes lövések hatására otthagyott csapot-papot, rábízott embereket, és az első ZIL-platón eltiplizett az országból. Hogy aztán hazajöjjön mint naccerű hős. A gyávaság szobrát is felavatták róla.
    Igaz, Orbán pont olyan gyáva, gerinctelen tróger. Neki példakép lehet

  • Kedves FIGYELÖ, marad az az elv, hogy – jobb híján – szavazzon a győztesre….

  • ALMÁSI, magáról a legkevésbé tételeztem fel, hogy beáll az ocsmány hazudozók közé. Ezzel előttem devalválta az eddigi és későbbi hozzászólásait. (Persze ezt kiheveri….)

  • Valoban a zaszko merete nem a hazafiassagtol fugg. DE jobb mindenesetre ha magyar zaszlot visznek egy felvonulsra, es nem a naci zaszlot. Pl. Nemetorszagban, es az USA ban van ilyen is.

  • Andrew

    Abban igaza van,hogy sajnos minden forradalmi megmozdulásban van
    köztörvényes csőcselék,de ugye nem ez a jellemező.
    1956 forradalma bizony az elnyomás,erőszak ellen robbant ki,és ami W.Máriát illeti őt lecsukták,meghurcolták,és Pongrácz Gergelynek sikerült akkor menekülnie,de aki sosem volt ilyen
    helyzetben az ne ítélkezzen felelőtlenül!
    Csak megjegyzem,hogy például az itthon kitüntetett Kertész Ákos
    békeidőben „menekült” ki,senki nem bántotta,csak „jeleket” kapott,hogy milyen véleménnyel is vannak az emberek a hazájukat,embertársaikat provokáló,ócsárló,megalázó,szidalmazó honfitársaikról.
    Na csak tárgyilagosan,pártállástól függetlenül!

  • A Tisztelt és a nem jegyzett hozzászólóknak!

    Nagy „sötétségre” vall aki szerint ha valaki nem baloldali az csak náci lehet…..
    Aztán március 15-e ünneplése ugye nem a baloldal erőssége(volt idő amikor tilos volt,emlékszem!!!!)szerencsére ma már meg lehet ünnepelni és azok ünneplik akiknek nincs miért szégyenkezniük…
    Ami a zászlót illeti valóban nem a mérete fontos,hanem az ünnep
    mondanivalójának lényege!
    Aztán sajnálatos,hogy van aki Almásy Almától mást várt…..aki időnként nem képes végigolvasni egy mondatot,értelmezni meg pláne….
    Na ez van,engem már itt nem érhet sok csalódás,felmértem,hogy kitől mire is lehet számítani.
    Az külön örömmel tölt el ha netán egyes baloldaliakkal kulturáltan,sértegetés nélkül lehet véleményt cserélni,netán vitatkozni!

  • NAGY István
    2018 február 20
    1:00 du. írta:

    „ALMÁSI, magáról a legkevésbé tételeztem fel, hogy beáll az ocsmány hazudozók közé. Ezzel előttem devalválta az eddigi és későbbi hozzászólásait. (Persze ezt kiheveri….)”
    ___________________

    Persze túlélem, és lehet, hogy amit hallottam, az hazugság. Ámde!
    Kedves Nagy István, már ne is haragudjon, de azon kívül, hogy jó üzlet egy zászlókészítőnek, MI ÉRTELME VAN egy kétkilométers zászlónak? Maga – vagy bárki – csak ezzel tudja kifejezni a hazaszeretetét?

    És aztán mit fognak csinálni azzal a zászlóval a vonulás után, de tényleg? Maga állítólag fizikus. Ha egy méter belőle egy kiló, akkor az a zászló összecsomagolva két tonna! Csakis pincehelységben tárolható a legközelebbi felvonulásig, semmiféle épületre ki nem tehető… semmiféle átlagos födém nem bírja el… És a továbbiakban mire fogjuk HASZNÁLNI ezt a felejthetetlen hazafias szimbolumot?

    De helyesbítek – már meg ne sértődjön ezért: egyetlen funkciója még lehet. Miviktorunk ezen, mint szőnyegen lépdelve foglalhatja el trónját a királyi várban. Asztateremburáját! Így már megéri!

  • charlie!

    A házunkba és hozzám is jött egy nagyon szimpatikus aktivista,igazolta magát,nem volt erőszakos,nem agitált valótlanságokkal,így az előzetes elhatározásom ellenére beengedtem,aláírtam az ajánlóívet,amit előttem már sokan megtettek.
    Ilyen egyszerű,aki nem kívánatos,erőszakos annak nem kell ajtót nyitni…udvariasan,röviden lehet hárítani!
    De csak még most kezdődik a java,szerencsére több ellenzéki
    agitátor csak telefonon próbált zaklatni,de rövidre zártam a dolgot,letettem a kagylót!
    Állítólag (HVG hírlevél..)kb. száz pedálozó párt van kis hazánkban….na nem semmi,önkritika hiánya és önbizalom túltengés jellemzi őket,a kilincselők meg csak teszik a dolgukat!

  • Figyelő:
    Sajnos a németországi és más külföldi nácik úgy jönnek Magyarországra mintha haza jönnének.

    Azt tartják hogy itt mindent lehet amit a saját országukban nem.

    Legutóbb , kb 2 éve például titkoszolgálati módszerekkel nyomoztak a német alja-nácuk után és komoly razziák voltak.

    Itt viszont a náci káderek szépen beépültek a Nemzetbiztonsági Hivatalba sajnos.

    ÉS EZ MÉG A GYURCSÁNY KORMÁNY IDEJÉN ALAKULT KI !!!

    Én pl. ezért rühellem az egész MSZP-t . Hogy ezt eltűrték.

  • Úgytűnik Nagy Náci István azért jár ide hogy tagokat toborozzon a pártjának, bármelyik is legyen az a kettőből.

  • Alma:
    Egy frászt fizikus.
    Összevissza hadovál ez a Nagy.
    Kérdezz tőle olyan dolgot amire nincs válasz a haziasszonyoknak szóló Wikipédia-fejtágítókban.

  • Figyelő!
    Én is mindig megvetettem a nácikat,de a többi szélsőségest is!
    Azt azért ne hidd el ennek az őrültnek,hogy beépültek volna a Nemzetbiztonsági Hivatalba,itthozn sem hülyék és ez a kormány távolról sem fasiszta,jó viszonyt ápol a zsidó egyházzal.
    Azét viszont örvendetes,hogy Geyza utálja az MSZP-t,én is de nem ezért a valótlan állításáért,hanem a tényleges múltja és a jelene miatt!

  • Figyelő!
    Egyébként az MSZP-t a megvetésem mellett, azért kicsit sajnálom is,de csupán amiatt,hogy a még náluk is jellemtelenebb Gyurcsány
    bomlasztotta szét a pártot….aki ennek ellenére sem rúg labdába szerencsére!
    Na ez van, hogy valós képben légy!
    A lényeg,hogy szerencsére egyik sem tud kormányt váltani,akkor sem ha még mindig az MSZP „vezet”a DK-val szemben!
    Mellesleg a sok kis törpére szakadt baloldal mindent megtesz ennek érdekében!
    Lesznek akik be sem jutnak a parlamentbe…..
    Szavazol,vagy sem az a Te dolgod,mi itthon igen,nekünk fontos és a többség tudja kire is érdemes a jelenlegi választékból!

  • Christopher Adam

    Érdekes lenne konzervativ érveket hallani, szintiszta agitprop helyett.

  • A Jobbik párt-elődje, a Csurka féle MIÉP tudatosan küldte a szimpatizáns fiatalokat a történelem-tanári pályára illetve olyan állami intézményekhez mint a Nemzetbiztonsági Hivatal, Rendőrség, stb.

    Mostanra meg is látszik az eredmény.

    Sajna ezt nem az ujjamból szoptam ki, a magyar közmédiában beszéltek róla , mikor még lehetett.

    A szocik nem tettek ellene semmit.

    Volt itt már olyan történelem tanár is aki SS egyenruhában pózolt.
    http://hir6.hu/cikk/10531/080606_szeghalmi_szarmazasut%C3%B6rt%C3%A9nelemtan%C3%A1r_a_waffen_ss_egyenruhaban_pozolo_tortenelemtanar

    Szóval OIM* mielőtt mocskolódni kezdesz nézz körbe a NET-en.
    Megint pofára ejtetted magadat. 😀

  • Érvek,tények,és itthoni valóság van,többször is leírtam,egy
    tájékozott fórum-vezetőnek is olvashatta,tudnia kell!
    Nem én próbálok valóságtól távol álló itthon és a pláne kint élő embereket
    meggyőzni,sőt nem is akarok,de ők sem tudnak engem,felesleges
    „fáradozás” a részükről!
    Demokráciában mindenki arra szavaz,akire akar,aki bizonyított… és akiben hisz és szerencsés esetben főleg azokra ,akiket a hiteles (!!!)információi
    alapján szimpatikusnak,elfogadhatónak talál!
    Na ITTHON ilyen egyszerű a dolog!
    Nem izgulok,bizakodom!

  • Marcsi, a nácizáshoz nem kell náci, aki nem azt fújja, amit szeretnének, arra ráfogják, hogy náci, aztán védekezhet élete végéig.
    Például szerintem Geyza is, Barlev is náci, méghozzá a legrosszabb, megjátszós, provokálós fajtából.
    Minden beírásukból csöpög a gyűlölet, maguknak akarják a hatalmat, az embereket a származásuk miatt gyűlölik, meghamisítják a történelmet, bélyegeket ragasztanak az emberekre és emiatt a kirekesztésüket kívánják.
    Marcsi, Pista, Jóska, Miki, Klára, Péter, Elemér és a többiek, ne hagyjuk, hogy a nácik gyalázatos beírásaikkal rossz hírét keltsék egy világszerte olvasott magyar honlapnak.

  • Mellékesen,egy cikkírónak,agitátornak,esetleg főszerkesztőnek
    kellene érvelnie,lehetőleg tényekkel,hiteles állításokkal meggyőzni az „esetleges tudatlan”..netán bizonytalan és főleg szavazásra jogosult(!!!)magyar polgárokat!
    Velem ne fáradozzanak!

  • Navégre Chris! Mostanában a „háttérhatalom” emlegetése gyors törlést produkál nálad, de az neked már meg se kottyan, ha barlev kocsis módjára írogat, személyeskedik?

  • Christopher Adam
    2018 február 20
    4:08 du.

    Érdekes lenne konzervativ érveket hallani, szintiszta agitprop helyett.
    _________________

    Sajnos itt Magyarországon nincs valódi konzervatív gondolkodású ember. Talán nem is volt soha, de ha volt is, Horthy korában jobbára kigyomlálták őket. A maradék meg mehetett Recskre az ötvenes években…

  • ALMÁSI, elnézést, a bődületes csusztatást olvasva hirtelen felment a pumpám….! Olyan jó lenne, ha Geyza nivóján ITT felül tudnánk emelkedni. Olvasva a benyögéseit, ez nem is volna olyan tul nehéz… Sorry !

  • charlie! Hát nem ért csalódás,”mindenkitől” csak azt a reagálást kaptam,amire számítottam,magukat adták…. és nem kicsit,hanem nagyon lebőgtek!Ez telik tőlük…
    Soha ne izgasd fel magad ezen, nem éri meg,”nem adhatnak mást,csak ami lényegük”…..
    Az idő és a tények majd minket igazolnak,és nem is kell sokat várni rá!
    üdv.Marcsi

  • Valami véletlen, hogy ilyen koncentrációban élünk itt a „Bikásdomb” környékén? Én is kőhajításnyira vagyok csak tőle és szombaton mindig ott vagyok az MDF piacon:)
    Ott voltam én is a DK kampánynyitón.. Sok jó energia volt, értelmes, tiszta beszéd. Egy pillanatra szabad levegőt lehetett szívni…
    Annyiban azért rózsaszín álom volt pl. az ellenzéki kormány első napjának élete, hogy a fegyverropogást meg se említette arra az esetre, ha leverik ezt a diktatúrát.
    Elképzelem a szürrealista álmot, ahogy Orbán gratulálva átadja az ország kulcsát az őt legyőzőnek….

  • NAGY István!
    Ne értékeld le magad!!!!Nem kell mentegetődzni
    Geyzán és többeknél különbek vagyunk!
    Ami Almát illeti ne várj sokat tőle,tudod leesett a fáról… és
    sokszor nem is érti ,hogy mire is és mit válaszol …..és mit is beszél….!
    Én személyesen megtapasztaltam!

  • Nade Neókám.
    a NÁCI az nem szitokszó hanem rövidítés:
    a Nemzetiszocialista szóból származik.
    Az a náci aki követi a volt hitleri NSDAP* szellemiségét.

    Most had ne részletezzem mik ezek, akit érdekel az bőven talál rávonatkozó infót a NET-en.

    A NÁCI nem tévesztendeő össze a FASISZTÁVAL vagy helyesebben a FASCISTÁVAL , bár sok helyen a két filozófia átlapolódik.

    A Fasizmus , amit Horthyék kezdtek ösztönösen kialakítani a huszas években és Mussilini dolgozta ki alaposan az elméletét,egészen más államelméleti alapokon áll de még egy relatíve élhető világ a hitlerájhoz képest.

    A Mussolini féle államelméletekről is van sok adalék a NET-en, tessék utánanézni.

    Namármost Csárli és barátai inkább a Mein Kampf.-ban megfogalmazott eszmék hívei. Mint tudjuk a Jobbik követi Hitlert és az NSDAP* elveit.

    Akkor nem világos miért tagadják ezt az elnevezést és miért próbálják rákenni másokra ?

    Íme egy cikk abból az időből mikor még a Jobbik nem „cukiskodott”:
    http://fideszfigyelo.blog.hu/2013/03/29/a_jobbik_nem_naci_csak_hitlert_elteti

    *NSDAP = NationalSozialistische Deutsche ArbeiterPartei
    (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt…NÁCI párt)

  • Nagy N. István: tudNÁNK ??

    Te itt komolyan azthiszed tagokat fogsz toborozni az eszméidhez?

  • Neonáci Csárli:
    charlie
    2018 február 20
    4:33 du.
    Ez szép „fuvallat volt”

    Kb. olyan ami tőled kitellik.
    Tudjuk: TE már párttársaidat moderátornak is ajánlgattad itten tavaly.
    Kiváncsi vagyok mi lesz a következő alattomos húzásod.

  • Kéremszépen.
    Világosan látható hogy a FIDESZ és a Jobbik berkeiben komolyan tanulmányozzák Szun Cu középkori kínai tábornok és hadvezér iránymutató művét a hadművészetről.
    Ez az ősi könyv mind a mai napig iránymutatásul szolgál a hadviseléshez.

    Ezt írja egy helyen:

    „Háborúban légy olyan mint a víz, ami megállíthatatlanul behatol minden kis résbe…”

    Hát kérem ezt az elvet követi most a Jobbik, ezen az oldalon ezekkel a Csárli meg Nagy féle aktivistáival.
    És persze a mindenhol még ahol lehet.
    Ők háborúban állnak a Társadalommal szemben, úgy akarják megkaparintani a hatalmat hogy utána soha többé ki ne engedjék a kezükből.
    A FIDESZ is ezt követi, a Jobbikkal némiképpen szövetségben de látható hogy előbb utóbb össze fognak marakodni a KONCON.
    Mert ezeknek az embereknek a Haza, az Ország, a NÉP csak holmi zsákmány.

  • Orsós Elemér

    charlie
    2018 február 20
    4:33 du.
    Nahát ezért mondtam én már egy jópárszor, hogy nem kell a nácizók, nyilasozók, antiszemitázók, szélsőjobbozók, sovinisztázók, irredentázók, antiliberálisozók, intoleránsozók önlejárató vitáiba belekontárkodni, mert nincs annál szórakoztatóbb, mint azon kuncogni, hogy kussban maradás esetén nem találnak maguknak bosszantható palimadarat, pedig még a lelküket is eladnák érte! (Na persze az én esetem is azt bizonytja, hogy ehhez oltári nagy aszkéta önfegyelem kellene, de sajnos sokunkban nincs meg ez az isteni tulajdonság!)

  • Bánfi Miki:
    Az álom reális.
    Két kicsi eltéréssel:
    nem gratulálva hanem drakulálva
    és nem át hanem be heheheeeheheheheheeh

  • Boda Marcsi
    2018 február 20
    5:20 du.

    Ami Almát illeti ne várj sokat tőle,tudod leesett a fáról… és
    sokszor nem is érti ,hogy mire is és mit válaszol …..és mit is beszél….!
    ____________________

    És milyen igazad van!
    Marcsikám, én tényleg rengeteg dolgot nem értek. Például mondok egyet.

    Talán emlékszel rá, amikor egy megbeszélés szövege kiszivárgott, még 1998 és 2002 között. Egy pályázatról volt szó, amelyben pénzt lehetett nyerni az államtól magánvállalkozásokra. Egy „orbánhozközeli” – Lévai Anikó által jegyzett – cég pályázatát vitatták meg a miniszterelnök Orbán Viktorral, aki dícséretes önmérséklettel javasolta, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet”… amikor a közvélemény ezen kissé felháborodott, az volt a fidesz válasza, hogy „nem volt közgyűlés”.

    hát én ezt nem értem.
    miért bűn az, hogy „ne mi nyerjük a legtöbbet”, ha közgyűlésen mondja a kormányfő, és miért nem bűn, ha csak egy zártkörű megbeszélésen.
    én éppen fordítva gondolnám…

    Remélem Marcsikám, meg tudod világítani az elmémet… aztán majd még kérdezek mást is…

  • Elemér, előzőleg Hazai Lámpát, most Nagy Istvánt gyalázták, ha csak velem foglalkoznának, én is csak legyintenék, de sokan itt hagynak minket, pedig értékes a véleményük.
    Ha valakit méltatlanul bántanak, mindannyiunknak kötelessége ez ellen fellépni.

  • Geyza, barlev minden személyeskedő, bántó bejegyzésetekre válaszolni fogok, rajtatok múlik ennek gyakorisága.

  • Nézzenek oda !
    Neonáci NSDAP imádó Hitlerista Csárli hogy beindult 😀 😀 😀
    Valószínüleg jól a lábujjára tapostam.

  • A fasisztát, a rasszistát, stb. ugyanúgy nem a kinevezés teszi azzá, ahogy a humanistát sem.
    A viselkedése, illetve a megnyilatkozásai.

    Egy szervezet esetében is igaz. Akár az ártatlan nevű Torna és Sportrészlegnek is lehet nevezni egy szervezetet, ahogy volt már rá példa.

  • Christopher Adam
    2018 február 20
    4:08 du.

    Biztos vannak ugy nevezett konzervativ velemenyek is otthon, es itt is, de azokra sajnos azonnal rasutik itt, hogy fasiszta , naci stb.
    Ma a magyar tarsadalom ezt a szot es fogalmat nem ismeri.
    Kozel 7O eves mindenfele eszme es iranyzat mar kitorulte a tarsadalombol.

  • Szikszai!

    Ne légy naív,az ellenzéknek nem probléma egy kis csalás,hamisítás,eddig sem jelentett nekik gondot,akit ők pátyolgatnak…..az megszerzi az ajánlást,az persze más kérdés,hogy kik és hányan fognak szavazni rájuk?……!!!!

  • Aztán az is vicces lenne,ha a MoMa (Modern Magyarország)nem rég alakult ellenzéki párt bejutna a parlamentbe…..vagy egyáltalán
    ismert lenne,tábora lenne…..számítana(?)

  • Most mondják a hírekben,hogy az MSZP teljes „mellszélességgel”támogatja Czeglédy Csaba csalásért elítélt
    ügyvédet („csak” 6 milliárd csalást követett el)
    Úgy gondolják,hogy ő is méltó országgyűlési képviselői posztra,és
    ugye akkor majd börtön helyett a parlamentben fog ülni….
    Se ész,se önkritika,se tisztesség,magyar ellenzéki állapotok….!

  • Alma!

    nem akartalak bántani,de kibukott belőlem a véleményem,sokszor felületesen,félig olvasod el a levelem,és teljesen másként értelmezed amit leírtam.
    Az említett pályázattal nem foglalkozom,és több téves információ sem érdekel,de az tény,hogy Te egy elkötelezett,befolyásolt baloldali vagy,ami nem baj (nekünk sem..)én meg egy tárgyilagos jobboldali,aki soha nem állította a Fidesz tökéletességét,(nem vagyok pártkatona)mínt Te!
    Jó filmet nézek,elnézést,ha nem foglalkozom a számomra egyébként sem hiteles és lényeges dolgokkal!
    Ha vannak bizonyítékaid,információid írd meg,majd elolvasom!

  • Alma!

    Egyébként tévedsz,nem mindenki ment Recskre,pláne azok ,akik
    akkor még nem is éltek(csak később,sokan)hidd el maradtak és vannak igazi,hazaszerető konzervatív emberek,akkor is ha ez sokaknak nem tetszik……
    Különben a kiforgatott mondataim miatti tiltakozásomat annak idején jeleztem feléd egy másik cikkben,amire nem reagáltál,mert tudtad,hogy igazam van.

    Tudod tévedni emberi dolog,belátni még emberibb lett volna,de nem tetted meg!
    Na ezért írtam véleményt egy másik hozzászólónak,aki szintén fenntartással volt veled szemben!
    Túlragoztuk a dolgot azt hiszem!
    HA LESZ IDŐM ÉS KEDVEM,MAJD ELŐKERESEM az ominózus hozzászólásod,tévedésed!

  • OIM* te ostoba lélek.

    Boda Marcsi
    2018 február 21
    2:01 du.

    Hát szenteljünk pár percet a Czeglédy ügyre is.

    Egy tollvonással megdupláztad a FIDESZ hazugság-hadjáratában benyögött összeget, holott aztsem tudod miről vanszó.

    De ez még semmi

    Még nincs bírsági ítélet de te már beletiporsz annak az embernek a személyiségi jogaiba és kikiáltod szélhámosnak tolvajnak sikkasztónak.

    Mi lenne ha meghallgatnánk a másik felet is?
    Sőt.
    Megnéznénk EDDIG milyen ítélet született az ügyben:
    Íme:
    http://nepszava.hu/cikk/1144429-helyreigazitasok-sorara-koteleztek-a-koztevet—megszolalt-czegledy

    Te O.S.T.O.B.A. megint jól körberöhögtetted magadat.
    Nem únod még?

  • Geyza!

    Mielőbbi gyógyulást kívánok,őszintén (bár nem érdemled meg)a többség érdekében!

    Andrew!

    Én nem agitálok,ugyanis nem ebből élek….meg nem ez a központi kérdés az életemben,mint itt sokaknak!
    Nyugodtan alszom,és jókat derülök a sok értetlen,reménytelen hiteltelen erőlködőkön!

  • Kapd be amit kell,…és a szolgálatod…leteltével ,térj a megérdemelt éjszakai pihenődre!,”megérdemled”megdolgoztál ennek érdekében!
    Jobbulást kívánok!(rémálmok nélkül!)

  • OIM* – ból „kibukott”
    Háát..elég gyakran megesik ez vele.
    Állandóan kibukik belőle valami.Ide a padlóra e.

  • Nekem rémálmom volt.
    Azt álmodtam hogy OIM* megint manifesztálódott itt.

    És tényleg 🙁 🙁

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2018 február 21
    1:30 du.
    Most nagy butaságot mondtál, mert az aktuális választásokat mindig az éppen regnáló kormány bonyolítja le, ezért az ellenzéknek alig van esélye a csalásra, az ajánlásokkal pedig igaz, hogy lehet játszani, de azok nem tudják befolyásolni a választások kimenetelét, mert egy személy akár az összes indulni óhajtót ajánlhatja, de csak egyre szavazhat!

  • Boda Marcsi
    2018 február 21
    1:30 du.

    Csalásilag a legérdekesebb az volt, hogy Orbán és Pintér kiadta, illetve a parlamentben is elfogadtatta a jelentést, ami alapján a választások rendben, a törvényeknek megfelelően lezajlottak.
    Majd pár napra rá csalást kiáltott, és a híveit, akkor még butykaházyt is, kivezényelte hidat foglalni.

    De persza Orbánt és híveit a tények, de a saját szavuk sem szokta zavarni.

    Ja, és lehet, hogy nem ebből élsz, de hogy a fideszirodából irányítanak az szinte biztos.

  • „Különben a kiforgatott mondataim miatti tiltakozásomat annak idején jeleztem feléd egy másik cikkben,amire nem reagáltál,mert tudtad,hogy igazam van.”

    Marcsikám, minek reagáltam volna, hiszen szándékosan ugrattalak, mert a mondat közepén rossz helyen volt az enter… 😀
    Csodálkoztam is, hogy komolyan vetted… 😀

  • Boda nagyságosasszonynak tiszta szerencséje, hogy a kormányhű hozzászólásokat csak számolják,nem olvassák, , különben minden oldal mélyen szégyellné magát attól a sok marhaságtól, amit összehord. Pl: Czeglédy Csaba NEM KÖVETETT EL sehány milliárdos csalást: egyelőre az ügyészség kínlódik vagy egy éve, hogy sikerüljön egy vádat összeállítania. Ja, hogy közben a büntetőeljárásba bekerült, hogy előzetes letartóztatás akármeddig tarthat? Vád nélkül? Háát ez egészen biztosan nem a konzervatív, polgári államok jellemzője – ez a diktatúrák kedvenc fogása.
    Chris azért nem hall itt konzervatív érveket, mert a konzervatívok, (sőt jobboldaliak) szégyellik magukat,hogy ilyen silány kormányra futotta. Ezt pedig semmilyen, akár 200 kilométeres háromszínű anyag se tudja eltakarni.

  • talalom
    2018 február 21
    9:01 du.
    Miota as eszemet tudom, nem volt otthon soha konzervativ part. Igazi ertelmeben.

  • Figyelő
    2018 február 21
    10:00 du.
    https://idegen-szavak.hu/konzervat%C3%ADv
    konzervatív:
    maradi, régimódi; érték megőrző; ellenséges az újdonságokkal szemben

    De egyébként is. Sokáig az tartozott a konzervatív felfogásnak, hogy a Föld lapos. A keresztényekhez képest a druidák kifejezetten konzervatívok voltak. Miközben a kereszténység a maga idejében igazi reform-vallás volt.
    Ma azok tekintik magukat konzervatívnak, akik ezt a tekintik minden bajuk gyógyírjének.

    Az a baj az ilyen gumifogalmakkal, hogy mindenki azt ért bele amit akar.
    Az igazi konzervatív felfogás a kőbaltával való vadászat lenne. Ilyen párt tényleg nincs Nem is hiányzik.
    Az olyan magát kreszténynek hazudó sem hiányzik, mint a Fidesz, és az olyan hagyományörző verőlegények sem hiányoznak, mint a betyárserlegesek. Akár van mögöttük párt (van), akár nincs (de van)

  • Andrew_s
    2018 február 22
    5:37 de.
    En Kanadaban elek 6O eve es itt szavazok a ket part kozul az egyikre. Mivel, kedveltemaz elobbi konzervativ part vezetojet akkor arra szavaztam. Chris, aki szinten kanadai erre celzott.
    Kobaltakrol szo sincs, Kanadaban elok szamara ez a valasztek van.

  • Gergely Beatrix cikkére valamiért(?)nem lehet hozzászólni….így most ennél a cikknél teszem meg!
    Eggyel több ellenzéki párt született,aminek a vezetőjét majd hasonlóképpen ócsárolják,szidják mint a MoMa alapítóját Bokros
    Lajost Gyurcsány ,állítólag megosztja az ellenzéket,lehet még jobban is?na,ne….
    Mostanáig derültem az önbizalmukon,….. az ingyen kabaréjukon,de ha ez így megy tovább, akkor ebből előbb utóbb durva”box” lesz,na azt
    biztosan nem nézem,mert nem csípem az ilyen sportokat(kivéve,ha
    igazi,tehetséges sportolók,sportszerűen vívják…)

  • Orsós!

    Az ajánló aláirások gyűjtésében bizony csalnak,meg mellesleg a szavazatszámláló bizottságban sem csak a kormánypárttal szimpatizálok vehetnek részt,hanem több domináns….párt képviselői is,egyébként önként lehet jelentkezni tagnak,gondolod,hogy nem fognak?….
    Tudom,hogy mit beszélek,elfogultság nélkül!

  • Hidd el OIM* nem is szükséges hozzászólnod.
    A felesleges üres blablád semmire sem jó.
    Értelem nincs benne, csak a helyet foglalja.

  • OIM* :
    Így igaz!
    Csalnak bizony.
    De sajnos az ellenzék tehetetlen ellene.
    Jelenleg a csalást a FIDESZ által meghozott szabályok törvényesítik.

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Geyza!

    Minek strapálod magad?még betegebb leszel,vedd fel a „gázsid” és inkább kapd be….a gyógyszered,vagy ami kéznél van!

  • Ja és G.OIP. én legalább tudok írni,olvasni nem úgy mint te.
    persze nem a a Népszavát olvasom,amihez csak a lecsúszott ellenzéknek van köze és van TV-m is,méghozzá több csatorna,meg interneten is lehet információkat szerezni,(ezen a fórumon kívül is)
    Nekem nem rágják a számba,nem utasítanak…..hogy mit is mondjak,írjak!
    Nem vagyok alkalmazott,idomított idióta!

  • Oldal Idióta Macája:
    Köszi a jótanácsot de nekem -veled ellentétben- VAN munkám, hivatások és saját vállalkozásom.

    De te csak fröcskölödjél.Azonban vigyázzzzz
    Az ilyesmi előbb utóbb nyomot hagy az ember orcáján.
    Ha majd egyszer tükörbe nézel és megijedsz magadtól,jusson ez eszedbe.

  • OIM*
    Megint hülyeséget állítasz.
    A Népszavával kapcsolatban.
    De már fáradt vok hogy egy idiótának magyarázgassak,

  • OIM* te ostoba lélek.

    Boda Marcsi
    2018 február 21
    2:01 du.

    Hát szenteljünk pár percet a Czeglédy ügyre is.

    Egy tollvonással megdupláztad a FIDESZ hazugság-hadjáratában benyögött összeget, holott aztsem tudod miről vanszó.

    De ez még semmi

    Még nincs bírsági ítélet de te már beletiporsz annak az embernek a személyiségi jogaiba és kikiáltod szélhámosnak tolvajnak sikkasztónak.

    Mi lenne ha meghallgatnánk a másik felet is?
    Sőt.
    Megnéznénk EDDIG milyen ítélet született az ügyben:
    Íme:
    http://nepszava.hu/cikk/1144429-helyreigazitasok-sorara-koteleztek-a-koztevet—megszolalt-czegledy

    Te O.S.T.O.B.A. megint jól körberöhögtetted magadat.
    Nem únod még?

  • Annyira OSTOBA ez a Boda, hogy szerinte hazugság az ami a linkben van.
    Csakmert a Népszava írja meg.
    Azért ennyire ostoba még egy hivatásos ostoba sem lehet…

  • Orsós Elemér

    Boda Marcsi
    2018 február 22
    1:09 du.
    Kedves Marcsi, én 2014-ben mind a három választáson számláló biztos voltam. Minden nagyobb párt képviseltette magát a bizottságban és minden párt összegyűjtött szavazatait legalább három különböző pártszimpatizáns szavazatszámláló átszámolta. Elárulom Neked egyetlen egy sumákolást sem tapasztaltunk! Ezért úgy gondolom, csalás csak a leadott paksaméták magasabb szintü gyűjtőhelyén lehetséges. Egyébként meg minél több megfigyelő van, annál nehezebb csalni.

  • Nem is ezzel van a baj Orsóskám, Te is tudod..

  • kedves Orsós!
    Örülök,hogy engem igazoltál a bizottság tagjait, összetételét illetően,de ugye az ajánlás gyűjtése az más!
    A „magasabb szintű ” kormány csalásban meg pláne nem hiszek,ez eleve kizárt dolog,és nincs is rá semmi szükség a jelenlegi „előrejósolt”…helyzetben!
    Remélhetőleg minden szabályosan és tisztességesen zajlik majd,
    2018. április 8-én,és tiszta,érvényes eredmény születik!

  • Nagy nap következett be OIM* életében.
    Valaki igazolta a hülyeségét.
    Vagy csak hiszi ?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 február 22
    6:58 du.
    Ráhibáztál!

  • Orsóskám:
    Mér?
    Mindkettö?

  • Orsós!
    Úgy gondolom az állításaim igazolva lettek,(és lesznek)a hülyeségem viszont nem,remélhetőleg nem értesz egyet Geyza „alkalmazottal”?,ha igen csalódnék benned,de ettől függetlenül minden eddigi véleményemet,állításomat fenntartom,mert még képes vagyok mérlegelni,gondolkozni és tárgyilagosan,nem térítés ….
    ellenében!

  • KÉPES MÉRLEGELNI !
    Ő !!!
    ÉS GONDOLKOZNI IS !!!!

  • Geyza, „Mérlegeljen… Mér’ ne legeljen?” [Karinthy]

  • HEHEehe Alma.. 😀 😀
    Ezt nem ismertem 😀

  • A külföldiek szavazati jogáról. A riport idén, február 18-án készült:
    https://hirtv.hu/celpont/iranyitott-szavazok-2448225

    Magyarázat: aki bejelentkezik magyar címre, szavazhat egyéni képviselőre és helyi polgármesterre, képviselőre is.

  • Na Geyza és pár hasonló őrjöngése nem lep meg,az igazságot,a bizonyított tényeket nem tudják megemészteni….de sebaj,arra
    szavaznak,akikre akarnak (bőséges baloldali választék van,amiből kedvükre,”ízlésük”…szerint válogathatnak,de ne vegyék túl komolyan magukat,mert árt az amúgy is válságos állapotuknak,meg
    nincs értelme izgulniuk,nem a kisebbség dönt…..!

  • „Együtt erő vagyunk,szerteszét gyöngeség”(Wass Albert)

    Na a baloldal erősen „szerteszét” van,amit ők maguk sem tagadnak!
    Tehát nincs miért feleslegesen izgulni!

  • Egyébként ma van a kommunizmus áldozatainak emléklapja,itthon
    róluk is megemlékeztek,ahogy a holokausztról is,ami így helyes
    egy normális országban.
    Több helyen,főleg a Terror Háza előtt volt megemlékezés!

  • Christopher Adam

    Marcsi, jó műsor van a tévében. Hódmezővásárhelyről.

  • Chris!

    Melyik csatornán?…mert van egy pár,de azt hiszem 9-től,majd a
    Dunán nézek egy filmdrámát Csányi Sándor főszereplésével ami l944-ben játszódik és a kommunisták bűntetteiről szólnak,amiről eddig is sokat hallottam,tudok hiteles emberek elbeszéléseiből,akkor még szerencsére nem éltem.
    Egyébként más csatornákon is vannak jó,izgalmas filmek…….
    Naiv elvárás volt tőlem,hogy talán ez a fórum is megemlékezik róluk?……ugyanis ők,meg a családjuk is emberek(!)voltak,nemcsak a fasiszták zsidó áldozatai!

  • RÁADÁSUL egy sváb falu lakosságát,ártatlan nőtagjait deportálják vagonokban,őket hibáztatva a németek által elkövetett bűnökért!
    Nem lesz vidám film,de érdekel!

  • Na a Hír TV-én van Márki Zay Péterről szól és a hülye Puzsér
    szövegel…..belenéztem ,kattintok…!

  • Ez a idióta Boda nem tudja mi folyik Vásárhelyen.
    Ami nem is csoda, hisz a kormányoldali média egész délután semmit nem közölt az ott folyó eseményekről.
    Tisztára kezdenek már olyanná válni mint a ruszkik.
    Ők is megpróbálták eltitkolni mikor nagy volt a baj Csernobilben.
    Kíváncsi vok miket fognak holnap hazudozni a rádióikban, amit majd a „homobodaiensis”-ek jól beszopnak,

    Agymosott nyanya.

  • Na ebből is látszik,hogy demokrácia van,győzhet ellenzéki jelölt is,(bár Hódmezővásárhelyem ennek súlya van…)meg több helyen fog győzni biztosan,de ugye ebből még nem lesz kormányváltás!…..

  • Bunkó Geyza dugulj be,pihizz,szerencsére nem az ilyen fórum rabszolgáktól tájékozódom….még mindig szolgálatban vagy,kapsz
    túlórapénzt?…..
    Elmentem,mert elkapom a nyavalyádat….

  • Idegesnek látlak OIM*
    Kevés sört ihattál meg dél óta.
    Hiába.Hó vége van már.Csirkefarhátra azért még jut?

  • Geyza nem vagyok ideges,csak undorodom tőled!

    Chris!
    ha még nem fáradtál bele….”a hazafias ” kinti tevékenységedbe,ajánlom nézd meg az ajánlott filmet (vagy ott nem lehet fogni a Dunát?)
    Bár sem a fasizmus áldozatai ,sem a kommunizmus áldozatai témában nem vagyok érintett,és minden tisztességes embertársamat tisztelem,becsülöm vallástól függetlenül, azért néha elgondolkodom azon,hogy miért is terjed sokaknál az antiszemitizmus…..amikor nem csak a náci háborús bűnösöket ítélték el,amivel egyetértek!!!(sajnos nem mindet)hanem az ő bűneikért ártatlan embereknek kellett meghalnia…..
    Na ez az érem másik oldala…..,arról meg már nem is beszélve,hogy Te kintről miért is örülsz ennyire,pláne,hogy úgy tudom tisztességes,keresztény családból származol és nagyon távol vagy Magyarországtól,kint születtél….
    Különben nem értem mi is motivál ebben az igazságtalan és
    megvetendő gyűlölködésben?….
    Na szörnyű,de jó a film…..én.nézem!!!!

  • Az a te szerencséd OIM* hogy nem is kell hogy szeressél.
    Elég (lenne) ha megfogadnád cseppet sem bonyolult ajánlásaimat, rögtön embernek néznének tégedet itt és máshol is.

    De persze nem teszed.

    Menj igyál még pár sört.

    Ha nincs , lophatsz is a CBA-ból…

    Ha lebuksz csak kezdd el rikoltozni hogy éljen a Kormánypárt.

  • Te már részeg vagy,nekem nem kell lopnom,megalázkodnom,lealjasulnom,mint neked,ha inni akarok egy jó sört.(itthon és nem a kocsmában)….Nekem volt és van gerincem….!(meg ugye tisztességes nyugdíjam)
    Na ebben és sok másban is különbözünk szerencsére…..
    Remélhetőleg a tisztességes,jellemes és normális emberek is olvassák a „szócsatáinkat”,megvetnek és véleményt nyilvánítanak….ha nem akkor is fenntartom minden eddigi véleményem!
    Ennél a szintnél,ahol te vagy(szándékosan kis t-vel!!!)már nemigen van lejjebb!

  • Egyébként a „Főnöknek”írtam és nem neked,ne válaszolj helyette…

  • OIM*
    Ez nem SZÓCSATA hanem
    én röhögök rajtad,te meg itten vergődsz.
    Csak azon csodálkozom nagyon hogy nem únod még.
    Gerinces nem rinyál évekig olyan helyen ahol hülyének nézik

  • Geyza, ezt még egy mentálisan retardált is rövid idő alatt felfogja: hiába próbálsz Marcsinak a magad egyszerű, áttételes értelmű eszközeivel udvarolni, ő már többször kinyilvánította az évek alatt, hogy nem kér belőled.
    Fogd föl, fogadd el.
    Próbáld meg Almát, hátha neki bejön az egyéniséged.

  • Charlie!

    Köszönöm a kiállásod,Geyza persze ezt nem érti és „bérmunkásként” erőlködik,de csak magát járatja le…(és egyre jobban)amiben nincs egyedül,de már csak ezért is megérte,hogy válaszoltam neki..
    Én köszi jól vagyok!
    Tudod …nem akar éhen halni a szerencsétlen,”dolgoznia” kell!
    Üdv.Marcsi

  • Ejjnye de szép látvány:
    Egy echte náci és egy ostoba nőszemély nyalják egymást.

    Még az a jó hogy nem lehet már gyerekük.

    Nem lenne az jó az Emberiségnek, bár az orvostudósok disszertációt írhatnának belőle.

  • „A Főnöknek írtam”

    Ő.
    írt a ” főnöknek”

    A FŐNÖKNEK….

    És még azt állítja nem volt orbitális hivatali seggnyaló.

  • Marcsi, érti ő, csak reménykedik :).
    Fizetséget talán a Jobbik adhatna neki, hisz a baloldaliakat lejáratni ügyesen tudja.
    Lehet hogy intézek neki egy reklám széldzsekit, ha megadja a címét, el is küldöm neki.

  • Majd Ő intéz.
    NHC* elintézi,,,.

    Ő itt a NAGY INTÉZŐ.

    Csak még nem épültek gázkamrák.

    De ami késik gyebár…

  • charlie!
    Ne cukkold szerencsétlen Geyzát azt sem érti, amit kérdeznek,habár nemigen kérdezik ,kérés nélkül is előadja magát…
    Baloldali a főnöke,neki nyal,de persze nem veszi észre,hogy a
    már amúgy is lecsúszott baloldalnak árt a hülye kijelentéseivel,tudod vannak fokozatok…..

  • Az is nagy szerencse,hogy rajtam kívül ,azért van pár gerinces
    ember is,akik hitelesek,nem jellemtelenek.
    A gerincesek azért magasabb szinten állnak, mint a gerinctelenek,még az állatvilágban is…..!

  • Marcsi,

    Az is nagy szerencse,hogy rajtam kívül ,azért van pár gerinces
    ember is,akik hitelesek,nem jellemtelenek.

    A rajtad kivulon van a hangsuly! Tiszta pillanataid egyike Marcsi.

  • Laszlo:
    Ha ilyeneket írsz neki, úgysem érti.
    Általában semmit nem ért meg.

  • „Bár sem a fasizmus áldozatai ,sem a kommunizmus áldozatai témában nem vagyok érintett,és minden tisztességes embertársamat tisztelem,becsülöm vallástól függetlenül, azért néha elgondolkodom azon,hogy miért is terjed sokaknál az antiszemitizmus…..amikor nem csak a náci háborús bűnösöket ítélték el,amivel egyetértek!!!(sajnos nem mindet)hanem az ő bűneikért ártatlan embereknek kellett meghalnia…..
    Na ez az érem másik oldala…..”

    Bár ezt elég zavarosan magyarázod, Marcsikám, de valóban: voltak a kommunizmusnak is szörnyű gyilkosságai, koncentációs táborai és megnyomorodott áldozatai. Erről is kell beszélni.

    Az egyik kérdésem az: miért ez „az érem másik oldala” a Holokauszttal SZEMBEN? Sztálin talán az elpusztított zsidók miatt rendezett népirtást a Szovjetunióban? (Ugyebár ez lenne „az érem másik oldalának” a magyarázata… Vagy valami más miatt ez a MÁSIK OLDAL?)

    Véleményem szerint ez UGYANAZ az oldal, mégpedig a DIKTATÚRA oldala. Kicsit változatosabb, mint a Holokauszt, mert itt hatalmi harc, ellenállás, polgárháborús veszély, éhinség a közvetlen indítóokok. A Holokausztban pedig egyszerűen csak egy népcsoport végleges kiirtásának a vágya.

    Szóval Marcsikám, szerinted ez miért is „másik oldal”?

  • Amit Sztálin művelt az ukrán parasztság millióival, az EMBERIESSÉG elleni bűntett volt.Hagyták éhenhalni az embereket mikor a szárazság miatt nem sikerült lehozni az előirányzott termést továbbá végre akarta hajtani a gazdaság kollektivizálását, mindegy milyen eszközzel.
    Mikor ez nem sikerült, egyszerűen elvették a parasztságtól a termést (ami igy is jóval kevesebb volt mint amennyit be kellett volna szolgáltatni az Államnak) , mire a parasztok éhenhaltak.

    Amit a nácik műveltek, az EMBERISÉG elleni büntett volt.
    egyszerűen kiirtásra ítéltek egész népcsoportokat annál az oknál fogva hogy ők úgy gondolták hogy ezeknek a népeknek nincsen helyük a Földön.

    A kettő teljesen eltérő, egészen más kategória.

    Megjegyzem NINCS BENNE Marx tanaiban hogy ha nem sikerül megvalósítani a kollektivizálást, akkor hagyni kell az embereket éhenhalni.

  • Geyza,

    Nem baj ha nem erti, ha ertene nem irta volna le. De imadom, amikor Marcsi tudatalatti enje elszolja magat, mar nem az elso eset. 🙂

  • Almási Alma
    2018 február 26
    11:14 du.

    Geyza
    2018 február 27
    6:57 de
    A naci diktatura megolte a zsidosagot. szarmazasa miatt.
    A sztalinizmus kinyirtak es megoltek a nem kommunstakat.
    Akkor mi a kulonbseg.

  • Ja, akkori jo szlogam volt az osztaly idegen, azok is mentek Sziberiaba……

  • Boda Marcsi
    ha te jogot erzel „arulozni”,……………..akkor en is lerzem es kiirom ide is,;- boda egy velejeig romlott erkolcsu ujnyilas nemberr

  • Geyza,Bar-lev,László és a többi fanatikus baloldali „kultúr”lény!
    Csak halkan jegyzem meg,hogy nem érdemelnének választ a gyűlölködő,primitív hozzászólásaikra,de a a kinti és itthoni esetleg tájékozatlan többség érdekében mégis megírom a véleményem,akkor is ha esetleg ettől dührohamot kapnak…. ..!
    A DK egy hiteltelen,jellemtelen,hazaáruló politikus Gyurcsány Ferenc pártja,aki a hatalom megszerzése érdekében semmitől sem riad vissza (nem elég az „ismert” múltja,még rátesz pár lapáttal..)
    Friss hírek:
    TV,újságok…..
    A Helsinki bizottság (Fletó közreműködésével)felszólította Magyarországot,hogy számoljon be hány üres önkormányzati lakás van itthon……Na nem semmi,semmi közük hozzá ez belügy és
    elsősorban az arra rászoruló MAGYAR embereknek utalják ki(például rendkívüli helyzet,tűz,katasztrófa stb) és nem a kintről bevándorolni kívánó,kétes,lumpen,esetleg bűnöző elemeknek!
    Ilyen „átlátszó” törekvések hátterét még a kisemberek is felfogják,a kormány meg pláne!
    Nos ne álmodozzanak, a sötét terveik nem válnak valóra,kerítés marad,a kormány is marad!akkor is ha ezek a „hazafiak” naponta zaklatják telefonon és szórólapokkal a lakosságot!
    Na remélem a normális emberek is olvassák!!!!!!!!!!

  • Figyelő!!!!!és a kinti és itthoni MAGYAROK!!!!

    Remélem Te is olvasod amit az imént írtam,sőt kiegészítem,ugyanez
    vonatkozik a többi ellenzéki „hazafias” pártra,főleg az 1 %-os…PM-es Karácsony Gergelyre,(ő maga nyilatkozott !!!)de a hasonló „törpékre” is!
    Vastag bőr van a képükön!!

  • Egy kis „nyalánkság”…vagy inkább botrányos valóság!

    Hadházy Ákos LMP-s politikus,aki az Országgyűlés üléseire nem járt be,hanem helyett repülési szenvedélyének hódolt(természetesen közpénzből) a beteg nyugdíjas szomszédját is a halálba kergette…..

    Az ózdi jobbikos polgármester durván,trágárul terrorizálta,gyalázta a vele dolgozó nőtársait…….kiderült,videók!
    Független nővédelmi szervezet is tüntetett ellene…
    Még nem mondott le……

    Juhász Péter az Együtt „pályázója” aki a gyerekei előtt
    drogozott,feleségét begyógyszerezte,megverte,fogva tartotta,már
    némi nyomás hatására visszavonult……

    A Czeglédy ügyben tanúvédelem mellett(!!!!)többen vallottak ellene (régebbi hiteles bennfentesek!) állítva szocik és DK-
    pártfinanszírozását a diákok,idősek kihasználását…..Gy,Fletó
    szerepét az ügyben….
    A tanúvédelemre már csak azért is szükség volt,mert a baloldal
    a gyilkosságtól sem riad vissza…… hazatelepült svéd nő esete indokolja,akit nyilvánosan életveszélyesen megfenyegettek,így most rendőri védelem alatt áll!

    Na mindezt figyelembevéve levonható a tanulság a magyar baloldal elvetemültségéről,jelleméről …..a hitelességükről,stílusukról,eszükről már nem érdemes beszélni!

    Hát ilyen parlamenti képviselőket,politikusokat a többség nem
    igazán díjaz,kormányra kerülésük botrány,életveszély lenne…!
    a s

  • Figyelő
    2018 február 28
    1:30 du.

    A naci diktatura megolte a zsidosagot. szarmazasa miatt.
    A sztalinizmus kinyirtak es megoltek a nem kommunstakat.
    Akkor mi a kulonbseg.
    ______________________

    Még ha így lett volna is, akkor is óriási különbség. Mert például sokan gondoltak egyet és „lelkes kommunisták” lettek, és így a hajuk szála se görbült… A zsidósággal ez nem megy, ugyebár.

    Azonban a kommunisták nem azért gyilkoltak, mint amit írtál, hanem amit Geyza írt, továbbá belső hatalmi harc következtében más kommunistákat…

    De neked ezt nem kell tudni… Minek is?

  • Figyelő:
    Sztálin idején (sem) volt kötelező párttagnak lenni.
    Annyira nem, hogy pl. nem is vettek fel bárkit a Pártba, csak úgy egyszerű kérésre.
    Valami felkészítő tanfolyamokra meg szemináriumokra kellett járni a tagság kérelmezőjének és még kettő régebbi párttagnak AJÁNLANI is kellett.
    Elhagyhatnád már ezeket a lózungokat.

    Az tény hogy ha valaki hivatali előmenetelt akart, akkor jobban tette ha belép a Pártba.
    De pl egy gyári melós vagy szovhozparaszt nem nagyon volt érdekelve benne.

  • charlie!

    A márc.25-i Geyzának írt hozzászólásod szuper,díjazom!
    Kár,hogy ő soha semmit nem ért….azt írja ,amire utasítást kap….

  • Boda Marcsi
    2018 március 27
    2:44 du.

    Micsoda hülyeség ez már megint.
    Miért kéne „közpénzből” kijárni repülni.

    Te idióta.