Hiába, korrupcióban Kanada kismiska Magyarországhoz képest!

2018 március 13 2:04 du.52 hozzászólás

F.R. Scott írt egy találó és humoros verset 1957-ben Kanadáról, pontosabban a leghosszabb ideig regnáló néhai miniszterelnökről, William Lyon Mackenzie Kingről–aki 21 évig kormányozta az országot. Scott szerint a kormányfő és maga Kanada alapvetően középszerű és szürke. Többek között, ezt írta:

Let us raise up a temple
To the cult of mediocrity,
Do nothing by halves
Which can be done by quarters.

„Húzzunk fel egy templomot a középszerűségnek / Semmit se intézzünk félig-meddig, ha negyedekben is lehet…”

Kanadai olvasóink nagy szerencséjére, Kanada a korrupció területén is szürke és középszerű Magyarországhoz képest. Nálunk egy szenátor néhány tízezer dolláros túlköltekezése, vagy kérdéses költekezése is hónapokig tartó országos botrányt és bírósági eljárást eredményezhet.

Nem így mennek a dolgok az Óhazában, ahol ma éppen Kósa Lajos 4,35 milliárd eurós rejtélyes ügye szerepel a címlapokon mindenütt–kivéve természetesen a kétmillió fideszes által olvasott és nézett pártmédiában. A konzervatív Magyar Nemzet álal lehozott közjegyzői irat szerint valaki Kósa Lajos akkori fideszes alelnököt és debreceni polgármestert bízott meg 4,35 milliárd euróval–arra kérte az illető a fideszes politikust, hogy fektesse be a pénzt. Néhány óra alatt Kósa Lajos két egymással ellentmondó magyarázattal állt elő:

  1. Az ATV és HVG riportereinek azt állította, hogy egy német nő sok pénzt örökölt és egy baráton keresztül kereste fel Kósát, hogy fektesse be a gigáns összeset magyar állampapírokba. Csakhogy a fideszes politikus pechére, a HVG kiderítette: Németországban ennyi pénzzel összesen 21 ember rendelkezik–és közülük egyikük sem halt meg a 2013-ban aláírt közjegyzői szerződés előtt.
  2. Miután elbukott Kósa első magyarázata, egy Facebook videóban azt találta mondani, hogy a kevesebb mint ötezer lakosú, kelet-magyarországi Csenger nevű településen élt egy nő, akinek állítólag volt 4.35 milliárd eurója befektetni és erre Kósát kérte fel. Kósa pedig ezek szerint egy percig sem gondolta: milyen furcsa, hogy egy Szabolcs megyei kisvárosban valaki 4,35 milliárd euróval rendelkezik? Többször átírták a szerződés szövegét, de a nő 2017-ig semmilyen pénzt nem mutatott fel és Kósa, aki ezek szerint nem ismeri a vidéki Magyarország anyagi és szociális valóságait, csak akkor jött rá, hogy nincs is pénz, át lett verve.

Kósa jelezte, hogy mivel Simicska Lajos állhat a nyilvánosságra hozott dokumentum mögött és per pillanat éppen választás van, bizonyára előkerülhet még néhány kellemetlen anyag a Fideszről.

Csakhogy ez a mostani ügy nem fog olyan gyorsan feledésbe merülni. Ugyanis nincs olyan gondolkodásra képes magyar ember aki három másodpercig elhinné azt, hogy létezik olyan polgár egy kelet-magyarországi falúban, aki csakúgy 4,35 milliárd euróval rendelkezne. A békemeneteseken kívül mindenki tudja, hogy Kósa Lajos magyarázata egyszerűen nem stimmel.

Mindenki ismeri a mondást, hogy nincs lehetetlen. Igenis van. Az, hogy egy Szabolcs megyei kisvárosban élő asszonynak 4,35 milliárd eurója lenne.

52 hozzászólás

  • Há mé?
    Vót nekije pénze.
    A tanyasi néninek.
    (Vagy falusinak, mindegy)
    Mert megörökölte Németországból, így már érthető.
    Az EZER HÁROMSZÁZ M I L I Á R D Forintot.Nincs abban semmi.

    Az kérem annyi pénz, hogy a néni, a tanyasi, vagy falusi, most mindegy, bekerülhetett volna vele a Forbes Magazinva Bill Gates meg a többi mellé. A listának úgy kb a felső harmadáb HÁÁÁHÁHHÁHHÁHHHÁHÁHhááá…A NÉNI….: DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    A faluból heheheeeeheheheheeeh hehehehe…1300 milliárd….
    A Kósával….hogy hová fektesse a kis örökségét…. Azt a rongyos párszázer milliárdocskát…HÁÁÁÁÁHÁHÁHÁHHÁHÁHÁ … A néni…me hát kő, naon kő a jótanács nemde ?

    Most mondják a hírekben hogy a néni férje nem olyan nagyon rég öngyilkos lett.

  • Az ügylet a brókerbotrány idejére esik. Pénzmosás történt, Kósa természetesen ködösítene, mert ez bűncselekmény volt már abban az időben is.

  • Gyerekek, azt mondják, hogy ennek a bődületesen felfoghatatlanul sok pénznek csak a közjegyzői jutaléka 3 MILLIÁRD forint lehetett. Érted, 3.000.000.000 … No comment.

  • Hun Canada :
    hehehehehe hát ez az !!!
    Most a vállát vonogatja a Kósa, hogy nem történt végülis semmi érted ? SEMMI !!!!!!!!!!
    Mert nem csinált ő semmitse, nem is fogadott el pénzt a nő meg eltűnt.

    Hááááát..eléggé karcsú magyarázat !

  • Hmmm? Meg a befektes legalapvetobben valo megjegyzese is eltorolve cenzor altal ?
    Hat mi a fene elfogadhatatlant talalhatott aban a cenzor?

    Csupan megjegyezni hogy akinek oly sok penze van befektetni inkabb egy financial advisor-t kozelitene meg, nem egy magyarorsagi politikust.

  • HUNCANADA;

    Elsokben, a kozjegyzok (Notary Public)-ok alkalmazottak.
    Nem jogosulnak semmi kommission-ra !

    De ha magyar kincstari kotvenyeket vasarolt, hat mi szerepet jatszathatott volna a broker vagy kozjegyzo.

  • Christopher Adam

    ***A 168 Óra szerint Kósa ismerte a csengeri nőt és annak férjét, sőt még egy családi ünnepségen is jelen volt Kósa. A 168 Óra szerint a nő férje körülbelül két hete öngyilkos lett, a nő pedig háziőrizetben van. Hetek óta vizsgálja a házaspárt a NAV.***

  • Chris:
    De Kósának mostanában egyre több zavaros ügye kerül nyilvánosságra.
    Pl. ez :

    ” Édesanyám édesanyám hát mitt vett maga?
    Mit–mit fiam, hát disznótelepet”

    Ezen röhögött fél Pest másfél hónapja.
    https://24.hu/belfold/2017/12/27/kosa-lajos-82-eves-anyukaja-vett-egy-fel-sertestelepet/
    De van még pár dolog. : DDDDDDDDDD

  • Christopher Adam

    Geyza, igen–valóban van még pár csontváz a szekrényben. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy melyik lesz az az ügy, ami majd utolsó cseppként szolgál? Mert egészen példanélküli módon a Fidesz eddig nem látta szükségesnek azt nyolc év alatt, hogy legalább egy valakit beáldozzon egy korrupciós ügy miatt.

  • Geyza. AKár volt itt pénzmozgás akár nem, ha ezt a Kósa beszopta akkor azért, ha nem szopta be de elhallgatta (márpedig elhallgatta), akkor meg azért egy ostoba birka és teljesen alkalmatlan bárminemű közfeladat ellátásra is. Meg szerintem minden másra is tök alkalmatlan. Egyedül arra alkalmas, hogy Új Zélandra utazzon Rolling Stones koncertre. Bár szerintem a repjegy megvételéhez is segítségre szorult, amikor kiruccant koncertezni.

  • Azert a kanadai miniszterelnokunk sem szivbajos. O Indiaba utazott 3 kisgyekevel a mi koltsegunkon.

  • HunCanada
    2018 március 13
    4:59 du.

    Engem csak az bosszant az egészben hogy Drágabolgárúr a Klubrádióban állandóan fél órákat is beszéltette ezt a Kósát.

    Ez is közrejátszott benne hogy már alig hallgatom.
    Különben is a FIDESZ fondorlatos módon valahyogy bevásárolta magát oda a Brit Média nevű rosszcsengésű cégen keresztül.

    Nézz utána a NET-n, csodákat fogsz látni.
    Bartus Laci felfedte az egész csirkefogóságot még tavaly nyáron, mostanra meg már tele van vele a NET.

  • Rosszindulatúak vagytok. Az a pénz a hutu szabadságharcosok pénze, amit a tuszik elől kellett eldugni…

  • De az is lehet, hogy Soros kűdte álnéven, szegény Lali meg léprement…

  • Chris, „utolsó cseppet” kívánsz, de hát akkor jön a Szebb Jövő!
    Holnap a Magyar Nemzet folytatja a cikksorozatot, lehet hogy még a Békemenet is elmarad.

  • Figyelő
    2018 március 13
    5:09 du.

    Hát igen az is egy szép „túra volt” Trudeau részéről. Szó ami szó. Eléggé ki is lett vesézve itt a KMH-ban és úgy mindenütt az az indiai látogatás.

  • Christopher Adam

    Lehet, hogy valami másra hivatkozva Békemenet mégsem lesz…hideg szél fúj, Soros támad, stb. De nem könnyű áttörni a Fidesz falát, amellyel távol tartják híveiktől az ilyen híreket. Megnézted pl ma, hogy miről írtak a pártlapok? Origo másról sem szól, csak a migránsokról…

  • charlie
    2018 március 13
    5:42 du.

    Ez jó. 😀 Charlie, De tényleg. Egyre inkább valós tartalmat nyer a „Szebb Jövőt” köszöntés. Ezek után bármi jön az egy szebb jövő lesz Magyarországnak. Egy túszul ejtett ország felszabadulása, akár ki is kerül hatalomra a mostani garnitúra után.

  • Az ORIGO egy echte szennylap.
    NHC* ezt meg neked, Svédországból.
    Hogy jól aludj DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    https://www.kephost.com/image/JE0K

  • Chris, mindent olvasok. Például azt is, hogy Kósának most jutott eszébe, hogy a milliárdos asszony szoci kötődésű. Arról nem nyilatkozott milyen sűrűn kérik meg „szoci kötődésű” egyének pénzbefektetési tanácsokra, és milyen gyakorisággal szokott segíteni nekik. 🙂

  • Orsós Elemér

    Nem kéne még előre inni a medve bőrére! Az is lehet, hogy ez az egész csak bosszúálló Simicska Lajoska ármánykodása, amivel még hirtelen jött nagy haverját a Jobbikot is átveri! Azért ilyen bődületes óvatlanságu hiszékenységre és balekságra még a patáslábu Fideszt sem kellene feltételezni! Várjunk még az örömködéssel!

  • Nekem most ez teteszett a legjobban. Marcsinak ajánlom!

    https://365napebredes.blogspot.hu/2018/03/a-beijedt-almigransok-bevallottak_13.html

  • Na en azert varom Marcsit, hogy elmondja hogy fordulhatott ez elo.
    Kosa Lajos mar-mar szorakoztatoan egy nagyon lassu eszjarasu ember.
    „Kerem tegye fel azt a kerdest amire ertelmesen tudok valaszolni?” https://www.youtube.com/watch?v=oFg73j5gNc8

  • Orsós Elemér
    2018 március 13
    6:32 du.

    De a Kósa beismerte hogy dolga volt a falusi háztartásbelivel, sőt még össze is járkáltak.
    Szoci asszony ide, szoci asszony oda.
    Hallottam a saját filhallásommal annak a derága embernek a beszídgyit.

  • Alma:

    Ejjnye ez a Simonka…
    Gyerekekre pólót ad,
    Asszonyokra csadort ad
    Tisztára mint egy politikai szatócs.

  • Ott tartunk, hogy fideszes emberek öltöztetnek be csadorba magyar nőket Orosházán provokatív céllal. A szomorú benne az, hogy akadnak vállalkozók a beöltözéshez.

    Korbácsolja a kedélyeket Kósa euró-milliárdos államkötvény vásárlási megbízatása is, amit persze nem végezhetett a saját szakállára és Orbán Viktor tudta nélkül. A miniszterelnök tudta nélkül semmit nem léphetnek a fideszesek, nem azért emelte őket közjogi méltóságokba és az államhatalmi szervek élére, hogy elszabaduljanak hajóágyú módjára. Ebből a gárdából nekem egyedül Pintér Sándor a kakukktojás, aki nem kollégista társuk az életkora okán sem.

    Ebben a politikai hangzavarban megmagyarázhatatlan tűnik egy 80 évvel ezelőtt készült zenemű hatása, pontosabban szólva annak egy részlete. A szóbeszéd szerint a kottája elveszett a második világháború vérzivatarában, s habár a szerzője 1975-ben hunyt el, világhíre csak 1988-tól számítódik. És ez nem más, mint a II. jazz-szvit hatodik tétele, az a bizonyos 2. keringő.

    Bárhol csendüljön föl, a hallgatóság azonnal mosolyogni és ringatózni kezd, mint az látható az alábbi felvétel holland közönségén. Nézzed és hallgasd, hátha megnyugtat téged is ebben a felfokozott politikai légkörben:
    .

  • ˙
    A történet ott fogannt, ahol a kb. másfél méter magas, ám rendkívül délceg Kósa . h u s z á r . r u h á b a n . modellt állt egy századrangú piktornak az éppen a Kohéziós Alap terhére épülőfélben lévő debreceni szálloda halljában készülő „freskójához”, akkor kapta el ezt a „modellértékű” csengeri menyecskét egy fordulóra, aki hálából ráhagyta ezt a nagy örökséget. Érthatő, hisz mégiscsak a civis város délceg polgármesteréhez vóttt szerencséje. Fül és szemtanúk szerint ez így zajlott le:

    „Ringó vállú c s e n g e r i . v i o l á m, kisangyalom
    Gyúrjad, gyúrjad, sej de ma a bokám letáncolom,
    Ringasd, ringasd rezgő vállad magadhoz . c s a l j ,
    Héthatáron nincs szebb nálad, ihaj csuhaj, haj haj haj” *

    😀

    .

    * Zeneszerző: Kálmán Imre

  • Attól tartok, segítségre van szükségem…

    Marcsiiiii… segiccs…
    Mi van ezzel a Kósalalival?

  • T.C. Adam!
    Nem létező lóvé, árnyék korrupció !
    Mikor a balfácán Kósa rájött, hogy szopóágon van, már a tróger sajtó rárepült…
    Ennyit akart Simicska bosszúja….
    – Kósa Lajost egy közismert csaló, Szabó Gáborné hamisítványával támadja a Magyar Nemzet, és a rendőrség csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben.
    Ismert tény, hogy a kitűnő német ügyvédi kapcsolatokkal rendelkező szélhámosnő, már (több „áldozata” is van) legalább harminc ahhoz hasonló iratot készített, mint amilyet most a Simicska féle Magyar Nemzet bemutatott; a nőt korábban pedig csalás miatt büntették és most is csalás gyanúja miatt nyomoz az ügyben a rendőrség.

    Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) megerősítette hogy „az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen”.

  • 😀 Alma, jól beszélsz.

    Ebben az ügyben már csak én is Marcsiban bízom és várom, hogy feltárja nekünk a hiteles és logikus magyarázatot, hogy mi a fene van itt ezzel a Kósa-üggyel?! Ezt csak Boda M. tudja megoldani. Mondjuk legalább addig sem a Kósa valódi lopásairól beszélünk, hanem egy nagy semmiről. 😀

  • Eletemben eloszor megneztem mit ir a ripost meg a 888. Nem ir semmit Kosarol, igy meg varni kell amit Marcsi valami mas hiteles forrasbol, tenyekkel kitomve elhozza nekunk a megfejtest. Abban biztos vagyok, hogy a megoldas valami olyn lesz amire mi nem is gondoltunk.

    Viszont azt addig nem tudtam, hogy van az interneten egy wc aminek a tetejet felnyitva belatast nyerunk egy pocegodorre ahol ala lehet nezni es megtudni mi folyik a pokolban. Varazslatos!

  • Slapaj:
    Nemámhogy kedvenc kocsmádban vagy a hasonszőrű primkók közt.
    Szlenggel itt semmire nem mész.

    Olvasgasd!
    Feltéve ha megvan hozzá az eszed.

    http://nepszava.hu/cikk/1155254-kosa-bizalmasai-ma-is-egyutt-uzletelnek-a-csengeri-novel

  • FORTIMBRAS
    2018 március 14
    6:31 de.

    Jó hogy említed már egészen feledésbe merült Kósa huszár.
    De íme ittvan, hátul. lovon:
    https://www.kephost.com/image/JEVf

    És itt van kinagyítva is:
    https://www.kephost.com/image/JEVy

  • De..most látom csak hogy HONVÉD-EZREDESSÉ AVANZSÁLTA magát HEHEEEHEHEeeheeeh heheheheheHEHEHEHEeehehehehee hehehhhh,,,.

    Legalábbis a karpaszománya alapján.

  • Kedves slapaj! Ezt bírták a tudomásodra hozni a délelőtti értekezleten? 😀 😀

    Mondjuk abban én is egyetértek, hogy a Lali szopóágon van… Hát, ha eccer ezt szereti, ugyebár…

  • Mondjuk, a Lali engem nem is nagyon érdekel, ügyes fijjú, majd kimagyarázkodik…

    Engem a pénz érdekel. Mertugyebár ez közelítőleg fele a teljes elsikkasztott magánnyugdíjpénztárnak (ha jól számolok)… Országos méretű költségvetési tétel…

  • Laszlo
    2018 március 14
    10:50 de.

    Itt a felnyitható böcce-gödör.
    Egyenest Svédországból:

    https://www.kephost.com/image/JEZk

  • Elveztem a maspodik ealtzert! Csak ennyi a temahoz.

  • bocsi, elveztem a masodik waltzert, ennyi.

  • Kalocsai Miklós

    HunCanada
    2018 március 13
    5:53 du.

    ” Egy túszul ejtett ország felszabadulása, akár ki is kerül hatalomra a mostani garnitúra után.”

    Én ezt másként gondolom! Egy orbáni fasiszta hatalom után nem szeretnék egy náci beütésű hatalmat Magyarországon!

  • Kalocsai Miklós

    slapaj
    2018 március 14
    8:59 de.
    Olvass, értelmezz azután írjál, hogy ne írj ilyen butaságot!

  • Kalocsai Miki:
    Hát ez az !
    Inkább Orbán mint a Vona !
    Slapaj meg jobban tenné ha úgy írna hogy nem írna

  • Kalocsai Miklós
    2018 március 14
    5:36 du.

    Én ilyet nem is mondtam, hogy náci beütés hatalmat kívánnék :O

  • Kalocsai Miklós
    2018 március 14
    5:55 du.

    Na most én mondom azt, hogy olvass vissza és értelmezz 🙂 Íme azt mondtam, hogy Ezek után bármi jön az egy „szebb jövő” lesz Magyarországnak.

  • Kalocsai Miklós

    HunCanada
    2018 március 14
    6:41 du.

    Vissza olvastam: ” Egy túszul ejtett ország felszabadulása, akár ki is kerül hatalomra a mostani garnitúra után.”

    Akár ki? Akár a nácik is?
    „Bármi jön az egy ‘szebb jövő’ lesz…”? Igen, a nácik is jöhetnek?
    Mivel sokan nem érzékelik, hogy Vona cukisága csak mézes madzag, jót tesz ha differenciáltan fogalmazunk. Ugyanis Vona nem a Jobbik! A Jobbikot az uniós zászlót égetők, a zsidókat listázni akarók, a vonuló gárda, a 64 vármegye, a betyár sereg, a „becsület napján” náci egyenruhában tüntetők, stb alkotják. Ők nem értenek egyet Vonával! Vona nem határolódott el korábbi önmagától, és nem határolódott el a fentiektől? Mit lehet várni tőle? Mit lehet várni tőlük?

  • Kalocsai Miklós

    Geyza
    2018 március 14
    6:18 du.

    Én nem így értettem! Én úgy gondolom, hogy Orbán fasiszta rendszerét nem azért küldjük a szemét dombra, hogy utána nyakunkba vegyünk egy náci beütésű hatalmat. Ezt már egyszer megcsináltuk a 40-es évek első felében! Sajnos sokan nem így gondolják! Az LMP is megalakulása óta dörgölőzik a Jobbikhoz,úgy tűnik kedvükre lenne egy Jobbik-LMP koalíció!

  • „Kanadai olvasóink nagy szerencséjére, Kanada a korrupció területén is szürke és középszerű Magyarországhoz képest. Nálunk egy szenátor néhány tízezer dolláros túlköltekezése, vagy kérdéses költekezése is hónapokig tartó országos botrányt és bírósági eljárást eredményezhet.”

    Hat ezen jot rohogtem! Koszi!

    Eloszoris kanadai dollarban emlit 10 000-reket, aztan magyar forintban milliardokat, mintha a ket penznem egyenerteku lenne.
    De nem ez a lenyeg.

    Itt Kanadaban annyira nincs szabad media, annyira nem nyomoz senki semmi gazemberseg utan, hogy a legnagyobb tolvajlasok is el vannak hallgatva. Ami ugye azt is jelenti, hogy ezek szerint a magyar demokracia jobban mukodik, mint az itteni.

    Ha valakinek van kedve olvasgassa a penzugyi hireket, hanyszaz milliokat kap egy-egy megbizhato jo elvtars vagy ur az allamtol akar rogton adomany formajaban, vagy allam altal garantalt kolcson formajaban, amit aztan persze az allam fog visszafizetni.
    Hany forint mondjuk 500 millio kanadai dollar?

    Mindez persze nem mentesiti a magyar urak/elvtarsak korrupciojat, csak kerem ne probaljuk meg agymosni itt az ohazaban eloket.

    Apropo, majd elfelejtem emliteni. A penzugyi lapok szerint a kanadai real estate buborek keszen all szetpukkanni. Miert?
    Mert az elvtarsak ugy dontottek, hogy Kanadabol ado-csalo-mennyorszagot csinalnak, ami azt jelentette, hogy a vilag minden tajarol hordhatjak ide a lopott, sikkasztott, vagy kabitoszerekbol szarmazo millioikat az urak/elvtarsak, no es persze megkapjak az allampolgarsagot is.
    Aztan az o zsebukhoz mertek az ingatlan arakat, ami azt jelenti, hogy a kanadai atlagpolgar mar nem is nagyon almodhat arrol, hogy meg tud venni egy hazat.

    De Kanada a vilag legjobb orszaga, es itt minden a leheto legnagyobb rendben van.

  • Szikszai
    2018 március 15
    3:04 du.
    Rosszul fogta meg a kanadai haz adas vetel fogalmat.
    Sajnos a kormany es a provoncialis kormany is, olyan penzehes, hogy elkeserito./
    Egyik lanyom 22 eve el Vancuever egyik kulvarosaban, White Rock-on. O meselte nekem elkeseredetten, hogy a szep kertvaos hazait kinaiak veszik meg, sokan nem is elnek ott. Azon kivul az o hazanak ennyi ido utan, tobb mint tizszeresere nott az erteke. Igen am, de mostanaban az a hir jarja , hogy a szep kertvarosban hatalmas felhokarcolokat epitenek meg raadasra. Igy teljesen megvaltoztatjak a helyseg lakssagat es bekes, kertvarosi hangulata.

  • Szikszai, ha Orbán most győz, gyere haza ebbe a szép, migráncsmentes országba abból a szörnyű Kanadából… Figyelőnek is ajánlom.

  • ” Ha egy nép képtelen tanulni múltbéli tragédiájából, ismét kénytelen lesz átélni azt „

  • Kedves Alma, sajnos en mar nem megyek haza soha tobbe, meg latogatoba sem. Utoljara mikor otthon voltam, akkor Gyurcsany volt a kormany feje. Akkor lattam az abszolut kette szakadasat az orszagnak. A kolcsonos gyulolkodes nekem mar tul sok Eleg volt. Itt aranylag beke vabn, meg a quebeci szeparatistak is mgszelidultek.

  • Figyelő,

    „Egyik lanyom 22 eve el Vancuever egyik kulvarosaban, White Rock-on. O meselte nekem elkeseredetten, hogy a szep kertvaos hazait kinaiak veszik meg, sokan nem is elnek ott.”

    Errol beszeltem en is. Nem csak kinaiak, vannak japanok, koreaiak, indiaiak, pakisztaniak, nagy a valasztek.

    „Azon kivul az o hazanak ennyi ido utan, tobb mint tizszeresere nott az erteke. Igen am, de mostanaban az a hir jarja , hogy a szep kertvarosban hatalmas felhokarcolokat epitenek meg raadasra.”

    Igy van. Es japan stilusu, 50 negyzetmeteres lakasokat adnak 1-3 millioig, attol fuggoen, hogy melyik emeleten van a lakas, vagy milyen kozel van az oceanhoz. Nem tudom most mennyi a minimumber B.C.-ben, de nem lehet sokkal tobb, mint 12 dollar orankent. Abbol hogyan tud megvenni valaki egy ilyen lakast?
    Ha pedig megis beugranak valami oregebb haz, vagy lakas megvasarlasaba – ami azer’ olcsobb – meg mindig olyan osszegekkel tartoznak, hogy a ferj teljes es a feleseg fizetesenek fele csak a mortgage-ra megy el. No es mi lesz, ha valamelyikuk munkaja megszunik, vagy kirugjak, vagy elvalnak?
    Ezert is van az, hogy a kanadaiak tobbsegenek a hitelkartyaja mar hereserves. Ertsd; maxed-out. Ebbol mi lesz?

    ———–

    Almási Alma

    „Szikszai, ha Orbán most győz, gyere haza ebbe a szép, migráncsmentes országba abból a szörnyű Kanadából… ”

    Mennek, ha tudnek. De ha nyerek a lotton, megigerem, hogy meghivlak egy koser etterembe Pesten. 🙂