Ezért nem választom a Jobbikot

2018 március 25 8:48 de.239 hozzászólás

Mostanában, amikor szinte divattá vált körbeudvarolni a szélsőjobbról indult pártot, elég sokszor kapom meg kérdésként, hogy mi bajom van velük. Elvégre erősek, és legalább a felszínen ellenzékiek is. Mert a mélyben azért láthatjuk, hogy a Jobbik középre és a Fidesz jobbszélre tartásával gyakorlatilag két árnyalatává váltak ugyanannak a politikai masszának.

Ennek ellenére igyekszem, megannyi szubjektív elemmel terhelve, de összefoglalni. Nem minden előzmény nélkül. Azt sem állítva, hogy csupa olyan gondolattal, amelyeket részben, vagy egészben nem érintettem volna korábban. Ahogy a Jobbik féligazságairól már 2013-ban is írtam. Általában azért mégis összefoglalnám. Leginkább azt, hogy miért nem szavaznék rájuk.

A Jobbik olyan értékválasztás mentén indult, majd olyan értékválasztás mellett, mások emberi kirekesztésére alapozottan politizált, ami miatt a Jobbik nem tud olyan ajánlatot tenni, ami miatt, erőszak nélkül, rájuk szavaznék. A kirekesztő, alapjaiban rasszista értékválasztás illusztrálására elegendő a pártmilíciára hajazó gárdára emlékezni. Amelynek egyen-véleményében és -mellényében feszítve indult Vona Gábor karrierje a magyar országgyűlésben. Márpedig alig hiszem, hogy egy ország, egy közösség számára előre mutató lenne a rasszizmus, a kirekesztés, az embereket származás, illetve a vallást is érintő értékválasztás, esetleg anyagi helyzetük alapján lenéző politikai szemlélet.

Tudom, előszeretettel jönnek a lószemüveges szélsőbbosok azzal, hogy mások meg „magyaroznak”. Csakhogy ezt általában semmivel sem tudják, a szélsőségesen hungarista, a jobbik uszályában libegő fórumok szintjénél komolyabban alátámasztani. Ezalatt azt értem, nem vitatok pillanatnyi személyesen negatív helyzeteket. Tudva, hogy biztosan van olyn pillanat, amikor a kocsma hevében elhangzik a „geci magyarok” és a „szemét cigányok” kifejezések valamelyike. Akár mindegyike. Ezt a fajta személyes rasszizmust tiltani lehet, de megszüntetni nem egyhamar. A Jobbik, véleményem szerint azonban azt vállalta fel, hogy Goebbelshez, Mussolinihez, Sztálinhoz hasonlóan szervezett párt-ideológiát, politikai hátteret ad mindehhez. Azt, hogy akár celofánba csomagolva, de megvalósítja azt, hogy teret adjon, hátteret biztosítson az antiszemitizmusnak, a származásalapú szegregációnak, a vallási, vagy származási listázásoknak. A kocsmából az állampolitika szintjére emelve mindezt. Márpedig, szerintem, hatalmas különbség az, hogy alkoholban pácoltan, kocsmai kiszólásként mondanak valamit, vagy egy politikai párt képviselője, tisztségviselője teszi ugyanezt. Akkor is, ha látszólag árnyaltabban, jogilag kevésbé támadhatóan teszi. Amely csomagolással legfeljebb a stilisztikai érzékéről tesz tanúbizonyságot. A magasabb moralitásáról aligha. Valamint teszt ezt úgy hogy sem a pártja nem vágja ki azonnal, mint macskát szarni, sem a párt vezetője nem határolódik el, az említett kivágással egy időben, mindettől. Sőt! Inkább ráerősít, és gárdamellényben feszít az országgyűlésben. Függetlenül attól, hogy Vona, Novák és b. neje, Gyöngyösi, Morvai, és a többiek csak a véletlennek köszönhetik, hogy ide és nem a Tűzföldre születtek. De valószínűleg akkor más eszmék nevében acsarkodnának másokra. Jegesmedveként pedig a fehér-szőrűek nevében a barna-bőrűekre.

Valójában a legszomorúbb talán nem is ez. Sokkal inkább az, hogy miközben a Jobbik a maga féligazságait egyfajta rasszista gazsággal emeli be a politikába, egyik párt sem képes ezen átlendülve épeszű alternatívát kínálni. A Fideszt is beleértve. Mert ez az alternatívamentesség az egyik, ha nem az egyetlen, oka annak, amiért az országos politikába emelkedett rasszisták is cigánybűnözésről, migráns-erőszakról, a cigányok elkülönítéséről, a szegények kényszerfoglalkoztatásáról és hasonlókról ugathatnak. Miközben a hatalomnak érdeke is az, hogy egyes néprétegeket elnyomjon, míg másokat frusztráljon. Mert addig van mindenezek emlegetésével legitimációs bázisa. A regnáló, szélsőséges retorikával operáló hatalomnak nem érdeke, egy valós közbiztonsági program, vagy akár oktatáspolitika, következetes megvalósítása. Így hatalomba kerülése után szerintem a Jobbiknak sem.

Mert abban a pillanatban kiderülhetne, hogy a törvénysértő nem automatikusan cigány, illetve migráns, hogy a sikkasztó nem automatikusan zsidó, vagy az is, hogy a nemi abúzusokat sem elsősorban migránsok követik el, stb. Így, függetlenül attól, hogy a közbiztonságot, oktatáspolitikát milyen vehemenciával emlegetik a kampány során, korántsem érzek erős garanciát arra, hogy ne az említett hatalmi érdekek mentén politizáljanak. Mert a maga kirekesztő politikai múltjával, és az ehhez szegődött szavazóbázissal, a választások után háláért sorban álló támogatóikkal a Jobbik még ezen a szinten sem a megoldás, hanem maga a probléma része lenne. Ugyanúgy mint jelenleg a Fidesz. Akikkel sok tekintetben éppen most tartanak közel egy szinten.

Eközben azt a jelenséget sem vitatom, hogy az olcsó trágyára legyek ezrei repülnek rá. Ugyanúgy, mint Hitler szétkürtölt szólamaira. Azonban attól, hogy celofánba csomagolják, attól az még pont olyan büdös.

239 hozzászólás

  • Bonta Mihály Zoltán

    Melyik párt volt a rendszerváltás óta amelyik nem volt büdös.
    Megmondom. Mindegyik büdös volt , még akkor is ha celofánba csomagolták volna őket.

  • Bonta Mihály Zoltán

    Mindegyik párt büdös volt a rendszerváltás óta, aki hatalmon volt.

  • Egy gondolat:

    Az NSDAP egy müncheni kocsmából indult „világhódító” útjára.
    De úgytűnik nincs új a nap alatt:
    A magyar nácipárt is a meccsekrő kijövö és kocsmába betérő football-huligánok köréből indult és jutott a Parlamentbe.

  • a jobbik egy nep-nyilas part!!
    ennnyi!!-………Szalasi Ferenc melto utodai!!
    nem veletlen hogy egy mezokovesd melletti magan tanyan jobbikos orszagyulesi kepviselok hoivatalos reszvetelevel szalasi emlekoszlopot avattak fel!!
    a gardaegyenruha szinte megszolalasig azonos a nyilas egyenruhaval!!

  • Hazudj valami szepet:

    „…a Jobbik középre és a Fidesz jobbszélre tartásával gyakorlatilag két árnyalatává váltak ugyanannak a politikai masszának.”

    Mi sem izgalmasabb annal, amikor valaki a mondokaja elejen hazudik egy nagyot, mert azzal aztan sikeresen hiteltelenne teszi magat a mondokaja tovabbi reszeire is. Igy sikerult egy kozepes irast lekuzdeni a buta, semmit nem ero propaganda szintjere.

  • Kalocsai Miklós

    Bonta Mihály Zoltán
    2018 március 25
    9:36 de.

    A szövegedből az derül ki, hogy a bűz belőled árad, és te másra akarod rákenni!

  • Andrew, „Tudom, előszeretettel jönnek a lószemüveges szélsőjobbosok azzal, hogy mások meg „magyaroznak”. Csakhogy ezt általában semmivel sem tudják, a szélsőségesen hungarista, a jobbik uszályában libegő fórumok szintjénél komolyabban alátámasztani.”
    Na, azért én megpróbálnám. Vegyük elsőnek a pozitív diszkrimináció baloldali támogatását. Ami ugye azt jelenti, hogy a magyarok Magyarországon nem élvezhetnek kivételezett helyzetet, ellentétben mindenki mással. Én ezt szívesen megszüntetném.
    Most ilyenkor milyen jelző illik rám?
    Magyarszerető?
    Idegengyűlölő?

  • Szikszai komám, azért mert nem méltatják itt a soraidat, még nem jelenti azt, hogy sikerült már egy hitelt érdemlő mondatot beírni ennek a lapnak a hasábjaira. Bődületes ostoba, okoskodó rosszindulat árad a szavaidból. Cáfoljon akárki a Bodán kívül:)

  • Kalocsai Miklós

    Vona most kikozmetikázva illig-billeg, de két probléma is van körülötte. Az egyik ő maga. Nem tudni cukiságát komolyan gondolja, vagy csak egy máz ami hatalomra kerülése után lehullik róla. Még semmivel nem bizonyította középre fordulásának komolyságát, még nem határolódott el korábbi önmagától, és nem mutat hajlandóságot elhatárolódni a szélsőségeseitől sem. A másik probléma a pártja. Vona nem a Jobbik, és a Jobbik nem a Vona! A Jobbik esszenciáját a szélsőségek adják, a Torockai, az uniós zászlót égetők, a zsidókat listázni akarók, a vonuló gárda, a 64 vármegye, a betyársereg, a „becsület napján” náci egyenruhában flangálók,stb, stb. Nem nehéz elképzelni mi lenne, ha hatalomra jutnának! Orbán Viktor fasiszta rendszerét nem azért zavarjuk el, hogy helyette egy náci beütésű hatalmat vegyünk a nyakunkba! Ezt már eljátszottuk egyszer ’44-ben!

  • Gerti Hollósy

    Kalocsai Miklós, (marc. 25.1,29 köszi, nem kell leírnom ugyanazt, csak annyit, hogy pont igy gondolom!!!

  • Gerti Hollósy

    charlie, azt a marhaságot, hogy „a magyarok Magyarországon nem élvezhetnek kivételezett helyzetet ellentétben mindenki mással” hol hallottad?

  • Kalocsai Miklós:

    Ááhh..ő anarchista :

    Bonta Mihály Zoltán
    2018 március 25
    9:36 de.

    Azzé ír ilyeneket.

  • Kedves Kalocsai!

    Gondolom szóbotlás,vagy félreütés történt a hozzászólásodnál…?
    A fasiszta elvek ugye a Jobbik egyik „még létező ?” …szárnyára, vagy az esetleg , már”cuki” Vonára illenek inkább,mint a zsidókat tisztelő,egyházukat támogató,velük bizonyítottan jó kapcsolatot ápoló Fideszre?!!!!
    Na nem mindegy!

  • charlie!

    Veled semmi bajom,tisztelem,hogy sokakkal ellentétben nyíltan bevallod ,kivel is szimpatizálsz,mint én is,aki nem vagyok fanatikus és elfogult a Fidesszel szemben!
    Ezzel semmi gond,de azért próbálj meg tárgyilagos lenni,és ha lehet,mint bennfentes hitelesen tájékoztatni,hogy mi is zajlik jelenleg ebben a „kissé” megosztott pártban….amelynek a baloldal felvásárlása nem igazán válik előnyére,dicsőségére.
    Mind a Jobbik,mind a baloldal nehéz idők elé néz,amit csak maguknak köszönhetnek,ha így folytatják,megsúgom:ebből csak vesztesen kerülhetnek ki!

  • Röviden: a Jobbiknak nem „dicsőség”,hogy Simicska milliárdos
    támogatásából próbálja megvenni a lecsúszott,esélytelen baloldali
    pártokat,ami az utóbbiaknak egyenesen szégyen (kivétel,akik nem kérnek belőlük).
    Na ebből nem hinném,hogy győzelem lesz!

  • charlie
    2018 március 25
    1:08 du.

    Nemtom hallottál e róla hogy Tallinban a villamoson egy helybélinek felszólításra át kellett adnia a helyét egy orosznak.
    Onnan tudom hogy láttam.

    TE mit akarnál?
    Kik adják át a helyet a buszon, vagy kinek kell eltakarodnia az utolsó placcról a zsúfolt parkolóba?
    Cigánynak? Horvátnak? Svábnak? Zsidajnak?
    Hogyan különbözteted meg őket?
    Cigánynak vörös C bető? Horvátnak kék H betű? Zsidónak sárga Dávidcsillag?

    Mindig mondtam undorító vagy de úgylátom az is maradtál

  • Boda Marcsi!

    Most az egyszer „jo helyre” tapintottal, vagyis a fajo pontra.

    Marmint a mindenkinek fajo pontra.

    Az Orban eladja, vagy mar el is adta az orszagot a muszlimoknak Belevitte magyarorszagot egy Szovetsegbe, Torokorszaggal, azerbajdszannal, Irannal. Erdogan eppen most allitja helyre a Sarijat (torokorszagban), Iranban es azerbajdzsanban pedig evek ota az van a hatalmon. Ennek a csodalatos Szovetsegnek a feje Putyin cár, aki esetleg mar 2030-ban nem is akar indulni a hatalomert???!!! (Sicc) (mondta most)
    Hol lesznek akkora mar az oroszorszagban partok?!

    Szoval Orban eladja a hazamat a Szent Muszlim Testveriseg nevu szovetsegnek.
    Idehaza meg a muszlim bevandorloktol riogat, elhitetve a korlatolt értelmu népekkel hogy az ENSZ, Soros, Brusszel bombazta ki oket onnan.
    Nem az Iszlam allam, amit Putyin es erdogan kozos konspiracioja volt, Nem ám!

    EBBEN A HELYZETBEN A JOBBIK CSOCSELEKE OSSZEFOG AZ ULTRABAL CSOCSELEKKEL.

    MINT ALTERNATIVA.

    Ugyhogy lottek nekunk – mehetunk megasni a sajat sirjainkat.

  • Szikszait nem erdemes cafolni, maga maga allitja ki magarol a bizonyitvanyat.
    De majd a lalika megvedi.

  • Kedves Kalocsai!

    Abban igazad van,hogy itt többekből árad a bűz,de szerencsére
    a neten nem érezhető….

  • Kalocsai Miklós
    2018 március 25
    1:29 du.

    Azt hallottam hogy „kiugrott Jobbikososk”
    -talán Debrecenben? megtaposták a Jobbik zászlót.

    Biztos elegük van a cukiságból.

    A Jobbik az nem egy fínom rózsaszín epres nyalóka, hanem gyilkos eszméken felnevelkedett emberekből álló tömörülés.

  • A cikk annyira jol osszeszedi a lenyeget, hogy szinte nincs is mit hozzatenni.
    A szelsojobb es a szelsobal ugyanabbol a szellembol taplalkozik – a mas milyenek gyuloletebol.
    Nincsen ket egyforma ember, hiszen az ujlenyomatunk is kulonbozik.
    De szellemileg lehetunk kozossegben, mentalisan szeretetben.
    A kizarolagos uralomra, hatalomra torekvoknok a sokfeleseg nem megfelelo, bizonytalan.
    Ezert torekszenek kialakitani egy masszat, ami mar azt fujja amit neki vezenyelnek.
    A tobbieket, a nagytobbseget ez az arrogans, zajos csocselok lehurrogja, ha kell fizikailag is.
    Innentol „szabad a vasar!”

  • Bonta Mihály Zoltán
    2018 március 25
    9:33 de.
    „Melyik párt volt a rendszerváltás óta amelyik nem volt büdös.
    Megmondom. Mindegyik büdös volt , még akkor is ha celofánba csomagolták volna őket.”

    A jelen esetben ugyan egy szemléletről, értékkészletről van szó és nem a pártokról. De sebaj. El akartad mondani, hogy minden párt rossz, és elmondtad 🙂
    Ha volt köze a cikkhez különben, ha nem 🙂

  • Gerti, hallottál már olyan programról, amely kettőszáz diplomást akart elhelyezni a létszámstoppal működő közigazgatásban? És a felvételnél nem a rátermettség, hanem a cigánysághoz tartozás volt a szempont.
    ………..
    https://index.hu/belfold/2009/09/19/ketszaz_roma_kap_helyet_a_kozigazgatasban/

  • charlie
    2018 március 25
    1:08 du.

    Nem hiszem, hogy ekkora probléma lenne a szövegértéseddel. Vagy sokat ittál, vagy most ez a pártdirektívád.
    Miben szeretnél kivételezett helyzetet a Te saját magad által definiált, másoktól egyoldalúan megkülönböztetett magyarságoddal? Szabad Dunába-lövési jogot szeretnél bárkire nézve, aki szerinted nem magyar?

  • Szikszai
    2018 március 25
    11:34 de.

    “A Fidesz a Jobbik programját hajtja végre”.
    idézet Vona Gábortól.

    Menj a Jobbik elnökéhez panaszra, ha nem tetszik.

  • Marcsi, miért gond az neked, ha „felvásároljuk a baloldalt”?
    Hátha még megjavítható? 🙂
    Az értünk való aggódásodat is köszönöm, remélem őszinte!! 🙂

  • Kedves Szikszai!
    Az hogy,Miklos Banfi, mit is gondol rólad,egy percig se szegje
    „kedvedet” az őszinte és igaz vélemény nyilvánítástól,ő a fórumot képviseli „tűzön vízen át”,ez a dolga…!

  • Szikszai!

    Én úgy gondolom,hogy az igazi magyar emberek (bárhol is éljenek,itthon vagy kint)nem élnek a hatalom érdekében megvesztegetéssel, és nem is vehetők meg….szeretik a hazájukat,na ez a lényeg!
    Van aki azt hiszi megéri….de hamarosan rájönnek,hogy nagyot tévedtek!

  • Marcsi! Simicska hol akarja megvenni a baloldali Pártokat? Miről beszél??
    Most zavarja csak Önt a Simicskának a milliárdjai, amit a Fidesz kormány segített kilapátolni neki, pont ugyan úgy, ahogy most Simicska hijján névlegesen Mészárosnak lapátolják át az Ország pénzét? Tényleg most szúr csak szemet Önnek Simicska vagyona??? Az eredete ugye mindegy is….?! Tán átaludta a 2010-2015-ös időszakot? Vagy hol az ördögben volt Marcsi, hogy nem emelte fel szavát Simicskáék ellen??

  • Boda Marcsi
    2018 március 25
    3:53 du.

    Há mostan jól megmondtad a frankót.
    Ezzé bírunk téged is elviselni.
    De ne aggódj.
    Bill Gétszék már dolgoznak az „illat-kártyán”
    Akinek ilyen lesz a gépében az biztos nem fog téged tolerálni
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Boda Marcsi
    2018 március 25
    3:11 du.

    Igen OIM*
    NHC* nyíltan bevallja hogy egy rasszista, diktatúrát akaró neonáci.

    Szaal nyugodtan kinyalhatod neki.
    Kb olyan mint te aranyom.
    Csak picivel több az esze.

  • Na nyaljatok korbe a fityesz KOMMUNISTAKAT.

    1 Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke — volt egyetemi és gimnáziumi KISZ-titkár;
    2 Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter — volt MSZMP-tag, III/2-es ügynök
    3 Varga Mihály, a Miniszterelnökség vezetője — volt KISZ-titkár
    4 Martonyi János, külügyminiszter — volt MSZMP-tag
    5 Pintér Sándor, belügyminiszter — volt párttitkár
    6 Kövér László, parlamenti házelnök — volt KISZ-titkár, az MSZMP Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
    7 Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője — volt KISZ-titkár
    8 Stumpf István, alkotmánybíró, az első Fidesz-kormány minisztere — volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront egykori alelnöke
    9 Orbán Győző, Orbán Viktor apja — volt párttitkár
    10 Pozsgai Imre, a Fidesz Orbán Viktor által vezetett Nemzeti Konzultációs Testületének tagja — az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagja
    11 Járai Zsigmond, az első Fidesz-kormány pénzügyminisztere — az utolsó kommunista kormány államtitkára, volt MSZMP-tag
    12 Mikola István, az első Fidesz-kormány egészségügy-minisztere — a Hazafias Népfront volt alelnöke
    13 Chikán Attila, az első Fidesz-kormány gazdasági minisztere — volt MSZMP-tag
    14 Fónagy János, az első Fidesz-kormány közlekedési és vízügyi minisztere — volt MSZMP-tag
    15 Vonza András, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere — volt MSZMP-tag
    16 Ligetvári Ferenc, az első Fidesz-kormány környezetvédelmi minisztere —volt MSZMP-tag
    17 Szabadi Béla, az első Fidesz-kormány mezőgazdasági államtitkára — volt MSZMP-tag, volt munkásőr

  • OIM* írja:

    „Én úgy gondolom,hogy az igazi magyar emberek (bárhol is éljenek,itthon vagy kint)nem élnek a hatalom érdekében megvesztegetéssel, és nem is vehetők meg….szeretik a hazájukat,na ez a lényeg!”

    No comment.

  • Idáig mindig kiderült a történelemből:

    Aki túl sokat pofázik „hazaszeretetről” az valójában bármikor képes elárulni azt.

  • charie, ajánlom, hogy foglalkozz kicsit szociológiával, akkor talán megérted az egyébként 2009-es programot. Nem tudom, mi rosszat látsz benne. Kiemelkedni a legjobban tanulással lehet és egy elmaradott réteg tanulását és elhelyezkedését segiteni, nem ördögtől való ötlet és cselekedet.

  • Miklos Banfi,

    „Szikszai komám, azért mert nem méltatják itt a soraidat, még nem jelenti azt, hogy sikerült már egy hitelt érdemlő mondatot beírni ennek a lapnak a hasábjaira. Bődületes ostoba, okoskodó rosszindulat árad a szavaidból.”

    Ugye csak erre telik? Ures kijelentesek, folenyeskedes. Druszam, druszam, tobbet varnek egy Miklostol. 🙂

    —————–

    Gabriel,

    „Az Orban eladja, vagy mar el is adta az orszagot a muszlimoknak Belevitte magyarorszagot egy Szovetsegbe, Torokorszaggal, azerbajdszannal, Irannal. … Ennek a csodalatos Szovetsegnek a feje Putyin cár…
    Szoval Orban eladja a hazamat a Szent Muszlim Testveriseg nevu szovetsegnek.
    Idehaza meg a muszlim bevandorloktol riogat, elhitetve a korlatolt értelmu népekkel hogy az ENSZ, Soros, Brusszel bombazta ki oket onnan.
    Nem az Iszlam allam, amit Putyin es erdogan kozos konspiracioja volt, Nem ám!”

    Wow! Tehat az, aki keritest epit kivultartani a bekeharcot, az tkp. behordja a bekeharocosokat. Van am logikad!
    Hol olvastad, hogy a FIDESZ szerint az ENSZ, Soros, vagy Brusszel bombazta ki a bekeaktivistakat (akik menekultnek hazudjak magukat)? Szerintem te sem tudod.
    Es mindezt arra alapozod, hogy az Orban kormany keres az EU-n kivul is kereskedelmi kapcsolatokat, ami nagyon is helyes, mert csak egy idiota tenne fel mindent egy lapra, teljesen fuggove teve az orszagot egyetlen „szovetsegestol”.

    „Szikszait nem erdemes cafolni, maga maga allitja ki magarol a bizonyitvanyat.”

    Es mindezt azutan kozlod, hogy elhalmoztal minket mindenfele butasaggal. Meg az alkalmat sem tudod megvalasztani rendesen.

  • charlie,

    „És a felvételnél nem a rátermettség, hanem a cigánysághoz tartozás volt a szempont.”

    Ez is a „haladas” resze. Kanadaban van kulon-kulon torveny az indianok es a bevandorlok ilyen formaju megsegitesere. 2015-tol pedig mar az is fontos, hogy egyenlo szamban legyenek a haza bolcsei kozott a nok es a ferfiak, bar hamarosan ez valtozni fog, es 1/3-a hermafrodita, vagy semlegesnemu lesz.
    Ezen esetekben sem erdekel senkit sem a ratermettseg, a tudas, vagy a gyakorlat.

    ———–

    Andrew_s

    ” “A Fidesz a Jobbik programját hajtja végre”.
    idézet Vona Gábortól.
    Menj a Jobbik elnökéhez panaszra, ha nem tetszik. „”

    Mondjuk, csak azert mert a Vona ezt mondta meg nem biztos, hogy igaz is. De meg ha igaz is lenne, semmi koze ahhoz, amit fenn irtam.
    En arra a bugyuta, ervek nelkul lekozolt ures kijelentesre reagaltam, hogy a Fidesz a „jobbszelre” tart.

    ————

    charlie,

    „Marcsi, miért gond az neked, ha “felvásároljuk a baloldalt”?
    Hátha még megjavítható? 🙂”

    Az utobbihoz jo szerencswet! Az elobbi kerdes eseteben pedig ugy latszik nem hiszel nekem: Az o szerelmuk ol.

    ———-
    Boda Marcsi

    „” Az hogy,Miklos Banfi, mit is gondol rólad,egy percig se szegje “kedvedet” az őszinte és igaz vélemény nyilvánítástól…”

    Hogyan erdekelne az ures frazisok puffogtatasa? Eddig meg egy kivetelevel, csak erre futotta mindnek.

    ————-

    HunCanada,

    „Simicska hol akarja megvenni a baloldali Pártokat?”

    Valamit en is olvastam errol par napja, de nem emlexem pontosan. Az viszont tuti, hogy a Jobbikot erosen penzeli ujabban – ami talan nem baloldali part. Ugye, Charlie, nem vagytok baloldaliak? 🙂

    „Most zavarja csak Önt a Simicskának a milliárdjai ”

    Marcsit nem zavarta az S. milliardjai, csak kozolte, hogy mire kolti azt.

  • Motto: „Náci kutyából nem lesz demokratikus szalonna”

    A veszély nagy: Az egyetemisták nagy része és a szegény sorban élők (leginkább falusi emberek) többsége a jobbikra fog szavazni április 8-ikán. A jobbikos politikusok nagyon bizakodóak. Nyilvános fórumokon nyíltan hangoztatják a jobbikos politikusok, hogy az lmp-vel és a momentummal terveznek közös kormányt alakítani. (Barna-fekete koalíció?)

    ps: Heller Ágnes filozófusnak nagy a felelőssége, mert jelentősen hozzájárult a jobbik térnyeréséhez. Különösen azzal, hogy „biztatta” a baloldali embereket a jobbikra való szavazásra.

  • Andrew, „Jegesmedveként pedig a fehér-szőrűek nevében a barna-bőrűekre.”
    Nem jó a példa, mert a jegesmedve életterébe csak mesterségesen kerülhet barnamedve, ha a természet bölcsességébe kívülállóként nem avatkozunk bele, akkor sosem lehet konfliktus jegesmedve és barnamedve között.

  • Aszalos Istvan

    Bekegalambocskaim, a Blikk.hu sehol sincs hozzatok kepest!

  • vona es a cukisag!!
    zazrivecz gabris most atvette Hitler-tol azzt amit a fuhrer tett az 1936-os olympia alatt!! ott is eltuntek az antiszemita plakatok szovegek arra az idore!!
    -(ettol persze ugyanugy tele volt kz lager sachsenhausen es fkl ravensbruck is berlin mellett!! csak oda nem mehetett ki senki megnezni!!)-
    amint vona „hatalomra” kerulne -(adja isten hogy ne!!!!!)- azonnal lehullna a lepel es a cukormaz!!

  • Gabriel
    2018 március 25
    3:50 du.

    Hát persze.
    Ő mestere lett a gyűlködős hazudozásnak.

  • Kis Ferenc
    2018 március 26
    3:21 de.

    Én nem tudom..
    Valahogy soha nem voltam képes megérteni ezt a Heller Ágnest.

    De úgytűnik ő is csak egy a számtalan opportunista közül akik miatt nezedékről nemzedékre romba dől az Ország.

  • Szikszai
    2018 március 26
    12:45 de.

    Te komolyan azthiszed,
    csak mert nehány náci tapsikál neked
    és mert hosszasan vagy képes firkálni a nagy semmiről, különösebb érdeklődésre tarthatsz itt számot? Tévedsz öreg.

  • Szikszai
    2018 március 26
    12:45 de.

    Nem kommunisták hanem csak komcsik.
    A kettő nem ugyanaz.

  • Előzőt nem Szikszainak hanem Bela Dienesnek címeztem bocsi

  • Szikszai

    Ket dolgot lehet feltetelezni a velemenyed kapcsan:

    Egyik az, hogy nagyon meg vagy fizetve.
    Ez ellen nem mondhatok semmit, hisz vegul is a „legfontosabb” elsorendu kotelessege egy ferinak, hogy szukebb csaladjanak megelheteset biztositsa mindenek elott.
    Ki tudja, meg lehet hogy en is belemennek egy jo kis uzletbe a kormanyoldalalon, hiszen meg vannak „neveletlen” gyermekeim (vagyis kiskoru), tehat engem is kotelez a csaladi kassza.

    Masik az, hogy spontan modon nem sokat ertesz abbol, ami a vilagban tortenik, es legfokepp azt, hogy kik miert, es mit csinalnak.

    Ez sem szegyen, a szegyen: – a tudni nem akaras.
    Erre nincs mas gyogyszer, mint az, hogy feladod magadban a bebetonozott elveidet – es elkezdesz nyitott szemmel jarni a vilagban. Ismetlem a VILÁGBAN!

    Nem foglak en itt meggyozni teged nyilvan semmirol, mivel nem azzal a szandekkal koveted az esemenyeket, hogy az itt hallottak alapjan formald meg a magad velemenyet.
    Es nyilvan te is azzal a szandekkal irsz hogy valamennyire szeretned a tobbieknek igazolni, bemutatni a te velemenyed, ami nyilvan valamilyen mertekben eltero a masok velemenyetol.

    Nyilvan butasagnak hangzik, de mindenki azt nyilvanitja ki, ami magaban benne van.
    Most nem terek ki rá, mit mondott errol Jezus Krisztus, mert akkor ki sem nyitom a szam tobbet. (ha ismered az iget, tudod. Ha meg nem, akkor nem ez az ora es hely itt, hogy megismerd, nyilvan. Ez nem politika, hanem egyeni ügy, marmint a hit.)
    Amugy se vagyok, voltam es nem leszek hitterito, de annyit mondanek, hogy elfogadni az Urat barmely oraban es barmely szituacioban lehet. Most, hogy husvet jon, eppen aktualis is egy helyzet, mindenhol propagalva lessz, hogy Jezus melle ket latort feszitettek fel, az egyik az utolso oraban megtert, a lelke az Urral tartott a mennybe, a masik maradt az eredeti uranak szolgaja, a Satannak. Oda is kerult hozza.

  • Emberek!! Jó hír érkezett!! Egyre több embernek jön meg az esze, példát mutatva az ingadozóknak:
    „Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila jobbikos jelölt támogatását kéri a hódmezővásárhelyiektől.
    Erdélyi úgy fogalmazott, április 8-a után „szebb és jobb lesz az élet”.
    Arra szólította fel az embereket, hogy „ideológiától mentesen” szavazzanak a jobbikos jelöltre. Amellett érvelt, hogy a Vona Gábor vezette, néppártosodó Jobbik nem nevezhető nácinak.
    hvg.hu
    ………
    Egy zsidó vezető, aki szebb és jobb közös életben reménykedik a magyarsággal. Szuper!!

  • “Szikszai”

    A fentebbi neked cimzett komentembol egy helyen kimaradt egy „f” betu, igy ertsd ott „ferfinak” es nem „ferinak”
    Fontos a ferfi szo, mint csaladapa.

  • “Szikszait nem erdemes cafolni, maga maga allitja ki magarol a bizonyitvanyat.”

    Es mindezt azutan kozlod, hogy elhalmoztal minket mindenfele butasaggal. Meg az alkalmat sem tudod megvalasztani rendesen.
    Geyza!

    Atyauristen., milyen logikaval birnak a pszichopatak:
    Meg gyakorlott pszichologusok szerint is nehez oket kiugrasztani a bokorbol – de sajnos egyeb korulmenyek miatt megtanultam egyet, s mást a technikarol.
    Gondolom olvastad a Szikszainak tett bejegyzesemet amiben probaltam felnyitni a szemet az Orban-Putyin paktum kapcsan.
    ime:
    „Szoval Orban eladja a hazamat a Szent Muszlim Testveriseg nevu szovetsegnek.
    Idehaza meg a muszlim bevandorloktol riogat, elhitetve a korlatolt értelmu népekkel hogy az ENSZ, Soros, Brusszel bombazta ki oket onnan.
    Nem az Iszlam allam, amit Putyin es erdogan kozos konspiracioja volt, Nem ám!”
    Nezd a valaszat: Az Iszlam Allam (ISIS) terroristainak aldozatait „bekeharcosoknak” nevezi,
    tudod, azokat a fellabbal, felkezzel menekulo gyerekeket, akiket a PUTYIN-ASSZAD szovetseg kibombaz a hazaikbol, elont mergesgazokkal, utana torok lagerekben tartja egy ideig, es meghatarozott idokben europa fele zavarja oket.
    Na ezek a bekeharcosok ellen a vezere szerinte keritest emelt a magyar hataron, hogy ide marpedig be ne johessenek.
    De ugye nem tudta es nem tudhatja megcafolni azt amig maga a Putyin is bevallott, hogy az o csecsenjeibol alakitottak az Iszalam Allamot (ISIS) akiknek a fö foglalkozasa a lefejezes es a human-bomba kepzes.
    Hanem azt mondja, hogy az brrühühü..hühühü… az edes viktor ilyet sose mondott, hogy a soros bacsi robbantatta cafatokra az embereket, lotte porra a hazakat, es megspekelte volna oket mergesgazzal.
    Tipikus pszichopata reakcio. Ha erdekel, valamilyen magan csatornan kifejtem.
    Es Jon a csattano egy pszichopatatol:
    A haza belekenyszeritese orult, vad, lelketlen diktatorok, ISZLAM ALLAMIOK szovetsegebe, azok KERESDELMI KAPCSOLATOK BOVITESE!
    Geyza, nincs remeny, ha egy pszichopata megragadja az allamhatalmat, az kepes felajzani az osszes hasonlot a nemzetben, akik foggal, korommel vedik fogjak – mert lelkileg, szellemileg szolgalatukba szegodnek.
    Magyarorszag viszonylataban azt kell minden normalis embernek vegigondolni, hogy hol a menekules utja.
    Es meg nncs vege Szikszinak; csak most jon az adu ász, ami a teljes leleplezes:
    Dicseretnek veszi azt, hogy levontam a konzekvensziat:
    „o maga allitja ki magarol a bizonyitvanyt, nem kell ot megvedeni”.
    Azert cimzem mindezt neked, hatha te humorosan tudod komentalni, en sajnos kevesbe.

  • Geyza!

    Egy kicsit zurzavarosan kindul az utolso bejegyzesem, hozzad akartam cimezni.

    Csak az egyik idezetet szikszaitol az elejere masoltam, amit a vegere akartam.

    Gondolom megerted.

  • Gabriel,

    „Ket dolgot lehet feltetelezni a velemenyed kapcsan:
    Egyik az, hogy nagyon meg vagy fizetve.”

    Hat igen… most megfogtal, lelepleztel. 100 millio eurot kapok minden hozzaszolasomert. A Muszlim Testveriseg es az orosz maffia penzmoso kapcsolatain keresztul jon a le. Meg egy het, es en leszek a vilag leggazdagabb embere. 🙂

    „Masik az, hogy spontan modon nem sokat ertesz abbol, ami a vilagban tortenik, es legfokepp azt, hogy kik miert, es mit csinalnak.”

    Ez szepnek es jonak hangzik, de mibol gondolod ezt? Valami konkretum is van, vagy csak ures szofecserles?

    „Erre nincs mas gyogyszer, mint az, hogy feladod magadban a bebetonozott elveidet – es elkezdesz nyitott szemmel jarni a vilagban. Ismetlem a VILÁGBAN!”

    Itt nem elvekrol van szo, hanem politikarol. Hogyan fogom maskepp latni a nemzetkozi, es az egyes orszagok eseteben a nemzeti politikat, ha feladom az elveimet? Ezt elmagyarazhatnad, ha mar ugy erzed, hogy tanulnom kell.
    Csak ugy mellesleg megkerdeznem: Te hany orszag ujsagjaibol ertesulsz a hirekrol, es hany nyelven? Merhogy te a jelek szerint nyitott szemmel jarsz a VILAGBAN, igy uvoltve, en meg kis buta semmirol sem tudok.

    „Most nem terek ki rá, mit mondott errol Jezus Krisztus, mert akkor ki sem nyitom a szam tobbet. (ha ismered az iget, tudod. Ha meg nem, akkor nem ez az ora es hely itt, hogy megismerd, nyilvan. Ez nem politika, hanem egyeni ügy, marmint a hit.)
    Amugy se vagyok, voltam es nem leszek hitterito, de annyit mondanek, hogy elfogadni az Urat barmely oraban es barmely szituacioban lehet. Most, hogy husvet jon, eppen aktualis is egy helyzet, mindenhol propagalva lessz, hogy Jezus melle ket latort feszitettek fel, az egyik az utolso oraban megtert, a lelke az Urral tartott a mennybe, a masik maradt az eredeti uranak szolgaja, a Satannak. Oda is kerult hozza.”

    Na, ez egy jo peldaja a „nesze semmi fogd meg jol”-nak. Ennyi ures lotyogas helyett inkabb elorukkolhattal volna egy valodi ervvel, vagy valaszolhattal volna az egyik kerdesemre.

  • charlie,

    “Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila jobbikos jelölt támogatását kéri a hódmezővásárhelyiektől.”

    Na, mar csak ez hianyzott! Most ram fogjak kenni, hogy en vagyok ez az Erdelyi Miklos. (Bar mondjuk lehetne erdelyinek nevezni engem, ha azt vesszuk, hogy apai nagyapam 19 evesen Erdelybol koltozott at frissen alakult kis-Magyarorszagra.)

    De ha mar itt tartunk, en nem szavaznek ratok amig van FIDESZ, barmennyire is korrupt az.

  • Geyza
    2018 március 26 8:38 de.

    Nem ezt probalom ecsetelni szinte minden lapon, hogy a szelsojobb es a szelsobal kozott nincs ideologiai kulonbseg?
    Nem atjarohaz, csak koponyeg-forgatas (hol a szine, hol a fonakja)
    Meg a koponyeg is ugyanaz.

    Ezt egy „szep” szoval populizmusnak szoktak becezni.

    En csak kimondom a „csunya” szot: csocselek-effektus, vagy csorda szellem.

    Ami azt jelenti, akar Marx, akar Lenin, akar Mossulini, akar Hitler, akar Lukacs Gyorgy ertelmezeseben, hogy vonjuk kozponti fenhatosag ala a javak felugyeletet es szetosztasat.
    A pszichopatak az elere allnak ennek a mozgalomnak, mivel
    ezt az elvet el lehet fogadtatni a csocselekkel, akik kovetni fogjak oket tuzon vizen at, es letrehozzak az Orwell-i allamot.
    Heller Agnes nem tesz mast, csak koveti a nagy peldakepeket.

    Lesznek a kivalasztottak – akik nyilvan a pszichopatak – es lesznek a tomeg (a massza) – nyilvan akiknek az erdekeben fognak mindent maguknak megszerezni.

    A kadari rezsim nem igy mukodott?
    Az orbani rezsim nem igy mukodik?

    Bela Dienes lehozott egy szep nevlistat az atfedesekrol.
    Le is kell rajzolni?

  • a hodmezovasarhelyi zsido kozosseg elnokerol!!
    koztunk zsidok kozt is vannak ilyenek-es-olyanok!! humlyek is, es nemzetiseg arulok is!!
    mi ebben az ujsag??

  • Szikszai 10:32, helyes, mindenkinek nem tudunk megfelelni, és a fideszre szavazás még a „bocsánatos bűn” kategória. 🙂

  • Gabriel,

    „” Az Iszlam Allam (ISIS) terroristainak aldozatait “bekeharcosoknak” nevezi, tudod, azokat a fellabbal, felkezzel menekulo gyerekeket,””

    Ezt honnan szeded? En oket hivtam bekeharcosoknak? Be tudnad ezt idezni pontosan?
    No es hany fel labbal erkezo gyereket lattal az Europaba ozonlo afrikai es tavolkeleti „sziriai” „menekultek” kozott?

    „De ugye nem tudta es nem tudhatja megcafolni azt amig maga a Putyin is bevallott, hogy az o csecsenjeibol alakitottak az Iszalam Allamot”

    Erre van bizonyitek is, vagy csak a ma reggeli almodrol van szo? Ugyan nem sokat jelent, de epp Putyin bombaztatta szarra az ISIS-t, mikozben az amerikai vezetes megelegedetten szemlelte az esemenyeket.

    A tobbihez nincs kedvem hozzaszolni, mert az csupan szemelyeskedes. Ha le tudsz rola szokni beszelgethetunk.

  • charlie
    2018 március 26
    10:00 de.

    Majd a gázkamrátokban meg fog változni az ő véleménye is.

  • Gabriel:
    Értem amit írtál : DDD
    Más
    A szélsőbalról nem tudom mit akarnak, szerencsére annyira jelentéktelenek pillanatnyilag hogy nem érdemes analizálgatni őket.
    Remélem ez így is marad…bár…Árvalányhajlandban minden megeshet.

  • Szikszai!

    Gondolod, hogy en azert vagyok, hogy ingyen felvilagositsalak?
    Persze baratilag kerhetsz, az egy mas teszta.

    Kossz a megtisztelo bizalmat, de hulyere ne vegyel.
    Ha eszedet egyszer gondolkodasra is tudnad hasznalni, lehet, hogy kinyilna elotted a vilag, es magad is meglatnad. De neked a hulyenek maradni kenyelmesebb, es masokat hulyenek tartani. Addig maradj a te altalad kedvelt sotetsegben.
    Aki elore eldonti, hogy miben fog hinni, es kinek igen kinek nem, azt hogy nevezzem?
    Sotet fanatikusnak?
    Ne fárassz, ok?

  • Miklos Banfi 2018 március 25 1:25 du.

    “Szikszai komám, azért mert nem méltatják itt a soraidat, még nem jelenti azt, hogy sikerült már egy hitelt érdemlő mondatot beírni ennek a lapnak a hasábjaira. Bődületes ostoba, okoskodó rosszindulat árad a szavaidból. Cáfoljon akárki a Bodán kívül:)”

    Jó, akkor én megpróbálom. Ezzel a semmi vitaértékű sértegetéseddel mire jutsz? Ahogy Téged ismerlek a korábbi írásaid alapján ennél többre is képes vagy. Persze azt is tudom, hogy a bal liberális használati utasításból dolgozol, mely első eszközként a karakter támadást írja elő. És pontosan ez az ami a kevésbé felkészült jobboldali nézetű embereket ‘beviszi az erdőbe’ hogy “rosszindulatú” beírásokat tegyenek, mert sajnos az indulataikat nehezen tudják fékezni.

  • Gabriel 2018 március 25 3:50 du.

    „Szikszait nem erdemes cafolni, maga maga allitja ki magarol a bizonyitvanyat. De majd a lalika megvedi.”

    Bravó, te egy látnok vagy. Igaz nem Szikszait védtem meg mert ezt vagy Ő megteszi saját magának vagy nem érdemli meg, hanem a karakter támadások ellen emeltem szót aminek ebben az esetben éppen Szikszai volt a tárgya. És ez nem ugyanaz.

    Inkább érveljetek mint egymást sértegetitek. Persze ti tudjátok mi illik jobban a személyiségetekhez.

  • folyik itt a locsi, meg a fecsi, ezért úgy döntöttem, beledurrantok a nullás lisztbe!
    ideteszem, amit most este írtam a Magyar nemzetbe hozzászólásként Róna Péter véleménycikkéhez:
    .
    „radikalisdemokratak • egy órája
    látom, ez a hely is csak egy hazugság!
    mert amit írtam egy másik cikkhez – történetesen pontos nevet, célszemélyt jelöltem meg, hogy az arabokhoz menekített, majd onnan visszahozott pénzt kin keresztül is kell még keresni – az „természetesen” nem jelenhet meg.
    nehogy olvassák a népek,l nehogy kiderüljön még valami a valóságból, ugye?
    .
    DE
    .
    remélem, legalább ennek a Róna Péternek eljuttatják amit most ide írni fogok.
    ha, és amennyiben eszük, van – sőt tovább megyek!- szívük van, s nem csak pofáznak az ország érdekéről, meg a Simicska – ennek a lapnak a tulajdonosa! – „legendás oroszellenességéről”, ami miatt összerúgta a patkót a csuti gecivel – by Simicska, mielőtt moderálni lenne kedvetek! – s VALÓBAN TENNI AKARNAK VALAMIT AZ ORSZÁG FÜGGETLENSÉGÉÉRT, SZABADSÁGÁÉRT!
    .
    szóval, a lényeg annyi, hogy a jelen helyzetben NEM A PÁRTOK ÉRDEKEI AZ ELSŐK – figyelj Simicska erősen! – hanem
    .
    CSAK ÉS KIZÁRÓLAG AZ ORSZÁG ÉRDEKE SZÁMÍT!
    .
    éppen ezért, meg mert a csuti geci a választási rendszert ért „átalakításai” miatt a következőt kell tenni:
    .
    a pártok, hogy indulhassanak, s kihúzzák a csuti geci alkotta torzszülött rendszer méregfogát, állítsanak jelölteket, országos listát.
    .
    DE
    .
    ezen kívül, a háttérben kössenek egy alkut, amit nyilvánossá is teszenek, emlyben hitet tesznek a
    .
    RADIKÁLIS DEMOKRATÁK ÁLTAL JAVASOLT PROGRAM VÉGREHAJTÁSA MELLETT!
    .
    így a „választáson” tudnak indulni, a csuti geci nem tud velük mit kezdeni,
    .
    DE
    .
    a választások lezajlása után, végrehajtják a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK PROGRAMJÁT.
    a program tisztába teszi az országot, világos, egyértelmű demokratikus jogállami helyzetet teremt, melyben a jelenlegi bűnbanda tagjai, sameszai, támogatói, rokonok, komák, strómannok, bűnelkövetők
    .
    TELJES KÖRŰ FELELŐSSÉGREVONÁSA MEGTÖRTÉNIK!
    .
    Róna Péter!
    kik nem vehetnek részt az új, tiszta, demokratikus jogállami formában működő Magyarország közéletében?
    azok, akik nyíltan antiszemiták, akik nyíltan „nem demokratikus párt – lásd anno a jobbik önmeghatározását! sokszor olvassa el, kedves barátom, hogy meg is értse! Mézga Aladárral élve SOXOR olvassa el! – nyíltan választási csalással tudott indulni, s bejutni az országgyűlésbe, ahol demokrácia lebontásában hathatós segítséget nyújtott a csuti gecinek – lásd LMP!! – s természetesen a jelenlegi bűnbanda, mint párt, szervezet, s annak egyetlen tagja, szimpatizánsa, szekértolója, segítője, támogatója!
    .
    HA, ÉS AMENNYIBEN EZT KÉPES MEGÉRTENI, FELFOGNI, AKKOR, JAVASLOM, CSAK AKKOR VEGYE A BÁTORSÁGOT A MEGNYILVÁNULÁSRA A KÖZÉLETBEN, KEDVES BARÁTOM, RÓNA PÉTER!
    .
    remélem, képes ezt megérteni, felfogni, mert Ön tanult ember.
    természetesen az iskolázottság, a tanult ember lét nem garancia az intelligenciára, az erkölcsi tisztaságra, érzékre.
    ne vegye személyeskedésnek,
    .DE
    .
    ezt le kellett szögeznem a tiszta kép kialakítása végett.
    s akkor a végére a program:
    .
    RADIKÁLIS DEMOKRATÁK

    a demokrata nem fél
    a RADIKÁLIS DEMOKRATA nem fél akár radikális eszközökkel fellépni a demokrácia érdekében, védelmében.
    a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK egy olyan szervezet, melynek a hatalom megszerzése, de nem hosszú távú megtartása a célja.
    amennyiben később igény mutatkozik, abban az esetben párttá is alakulhat, de nem ez a legfőbb célja.
    integrálni, tömöríteni kívánja azokat a természetes személyeket, s szervezeteket – pártokat, civil szervezeteket, mozgalmakat, s mindenkit – akik érdekeltek a demokrácia, a jogállam teljes egészének helyreállításában, újbóli megteremtésében.
    tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.
    PROGRAMJA
    jelen helyzetben, magyarországon nem lehet más célja egy demokratának, mint az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői
    TELJES KÖRŰ, ÉS VÉGLEGES ELSZÁMOLTATÁSA, FELELŐSSÉGRE VONÁSA
    a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK a magyar politikában – jelenlegi meghatározásuk alapján – addig vesznek részt, míg segítségükkel az orbáni diktatúra felszámolása, s a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása meg nem történik. .
    amennyiben békés úton – úgy tűnik nem ez lesz a megoldás, sajnos – céljaik elérhetőek, abban az esetben a következőt kell tenni:
    chartát kell elfogadni csatlakozóra nézve, mely a következőket tartalmazza:
    minden csatlakozó szervezet, párt, természetes személy egyenlő.
    amint a választásokon sikeresen megbuktatjuk az orbáni diktatúrát, a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK alakítanak kormányt, mely szigorúan szakértői kormány kell legyen, s ez a kormány felelős, és kötelezett, hogy a kitűzött célokat megvalósítsa.
    ha és amennyiben ezek eléréséhez több mint egy választási ciklus, avagy kevesebb, mint egy választási ciklus szükséges akkor addig áll fent a szövetség.
    a chartának, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK által létrehozott szövetség a csatlakozott szervezetekkel addig áll fent, míg a fenti célok meg nem valósulnak.
    ha választásokon akarjuk megdönteni az orbáni diktatúrát, úgy minden szervezet, párt és természetes személy, aki az együttműködésben részt vesz, jelöl, illetve jelöltet ad, avagy tagja indul a RADIKÁLIS DEMOKRATÁK választási szövetség keretén belül, aláírásával elfogadja, s egyben nyilatkozik arról, hogy addig az együttműködés résztvevője, míg a győzelem következtében a kitűzött cél, azaz a demokrácia, jogállam helyreállítása, újbóli létrehozása, illetve az orbáni diktatúra felszámolása, s annak létrehozói, támogatói, pénzelői, működtetői teljes körű, és végleges elszámoltatása, felelősségre vonása meg nem történik.

    amint a kitűzött célok megvalósulnak, a szövetség szakértői kormánya rendkívüli választásokat ír ki, melynek lebonyolításáért felelős, s annak végéig, az új kormány létrejöttéig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.
    a rendkívüli választásokon, minden csatlakozott szervezet önállóan, avagy az általa meghatározott szövetségben vesz részt.
    a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt. a közéletből, az állami, állami vállalati szerepvállalásból örökre, végérvényesen ki kell őket zárni.
    akiket kell, lehet, s lehetőség van rá elzárásos büntetésre kell ítélni, akik elmenekültek az országból – sok lesz ilyen – azokat fel kell kutatni, hazahozni, s bíróság elé kell állítani.
    amennyiben célszerű, akkor az általuk hozott, akár visszamenőlegesen alkalmazott törvényeket kell alkalmazni rájuk nézve. a teljes körű vagyonelkobzás – az elmentett vagyonok is, melyek strómanok, leszármazottak, rokonok kezén vannak – meg kell történjen.

    A RADIKÁLIS DEMOKRATÁK felelősséget vállalnak arra, hogy a „rendszerváltást” követő minden közérdeket sértő titkosított dokumentumot nyilvánosságra hoznak bármilyen pártérdekre tekintet nélkül!

    nem kívánunk asszisztálni a jelenlegi „politikai elit” gazemberségeihez, tolvajlásaihoz, s ebbe beleértjük a magukat akár politikai elemzőnek nevező párt jumpereket – ilyen tölgyessy félékre gondolunk! – is!

    kíméletlenül kell elbánni mindenkivel, mert az országnak meg kell tisztulnia, hogy csak és kizárólag a teljesítmény, a munka, az értéket teremtő munka legyen az előrejutás, a boldogulás útja, nem pedig a korrupció, a sógor-koma, alá és fölérendeltségű, feudális, illetve haveri osztogatás.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok
    .
    .
    ps.:
    Simicska Lajos!
    amennyiben Ön VALÓBAN magyar embernek tartja magát, abban az esetben megszívleli amit fentebb írtam, s akár egy vagyonelkobzással járó vádalkut is köt a RADIKÁLIS DEMOKRATÁKKAL, melyben vállalja, hogy minden segítséget, támogatást megad az Ön által életre hívott, a csuti geci által működtetett szörnyállami szörnyeteg megsemmisítéséhez!
    javaslom éljen ezzel a lehetőséggel, mert ez az egyetlen módja annak, hogy elkerülje az életfogytig tartó szabadságvesztéssel járó büntetést, amit hazaárulásért fog kapni, ha nem cselekszik helyesen!”
    .
    .
    no, most lehet pofázni, folyhat tovább a locsi, meg a fecsi!
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • @ Endre István Simay

    „Ezt a fajta személyes rasszizmust tiltani lehet, de megszüntetni nem egyhamar.”

    Mindent lehet tiltani, a kérdés, hogy milyen eredményre vezet. Ha szélsőséges véleményeket tiltanak, azok nem változnak meg, hanem az illegalitás miatt csak erősödnek. A szabad vélemény nyilvánításnak éppen az az ereje, hogy tudjuk ki és mit gondol, aminek alapján fel tudunk készülni a várható cselekedeteire is. Tudom, ez ellentmond a liberális elméletnek, mely azt hirdeti, hogy ha valamit megtilt az államhatalom (pl. a gyűlölet beszéd) akkor aki a megtiltott dolgot elköveti, azt be lehet börtönözni, amivel viszont a félelmet lehet fokozni a polgárság körében (lásd Rákosi éra ÁVH). És még mond azt, hogy ez nem a fasiszta alaptézis mai napra átültetése.

  • @ Endre István Simay

    „A regnáló, szélsőséges retorikával operáló hatalomnak nem érdeke, egy valós közbiztonsági program, vagy akár oktatáspolitika, következetes megvalósítása.”

    Azon kívül, hogy ez jó kis propaganda szlogen remélem, ezt még Te sem hiszed el. Minden rendszernek célja a „valós közbiztonsági program” függetlenül az ideológiai hovatartozástól, csak a megvalósításban van jelentős eltérés. Nem akarok túl mélyen belebonyolódni ebbe, de azt megjegyzem, hogy a közbűntényesek halálos ítéletének a megszüntetése jóvátehetlek hiba volt.

  • charlie
    2018 március 26
    4:28 de.

    Andrew, “Jegesmedveként pedig a fehér-szőrűek nevében a barna-bőrűekre.”
    Nem jó a példa, mert a jegesmedve életterébe csak mesterségesen kerülhet barnamedve, ha a természet bölcsességébe kívülállóként nem avatkozunk bele, akkor sosem lehet konfliktus jegesmedve és barnamedve között.

    Látom Charlie, nem sikerült elolvasnod, amit idéztél 🙂 Így megértem, hogy a lényeg nem jutott át a gáton 🙂

  • @ Endre István Simay

    „Mert abban a pillanatban kiderülhetne, hogy a törvénysértő nem automatikusan cigány, illetve migráns, hogy a sikkasztó nem automatikusan zsidó, vagy az is, hogy a nemi abúzusokat sem elsősorban migránsok követik el, stb”

    Persze hogy nem és az általánosítás még soha nem hozott valós eredményeket. De, ahogy a holokauszt tagadást bűncselekményként kezelik nagyon sok országban ugyanúgy a migránsok által elkövetett bűncselekmények elmismásolását is ugyanígy kellene. Csakhogy ezt már tisztán láthatjuk a nyugati és északi országokban, hogy ennek ellentéte történik és azoknak a pofájára csapnak akik ki merik jelenteni, hogy a császáron nincs ruha.

  • charlie 2018 március 25 1:08 du.

    „ Ami ugye azt jelenti, hogy a magyarok Magyarországon nem élvezhetnek kivételezett helyzetet, ellentétben mindenki mással. Én ezt szívesen megszüntetném.”

    Charlie te még sehol nem vagy a valóságtól máris lerágták rólad a húst a dögkeselyűk. Amit Te előre vetítesz az Németországban már valóság!

    Angolul vagy németül tudóknak ajánlom ezt a rövid videót:
    https://www.youtube.com/watch?v=4xgPBb1xHYI

    Akik egyik nyelvet sem értik azoknak pedig a videó bevezetőjét lefordítottam:
    „Az észak-nyugati Essenben található élelmiszerbank átmenetileg megszüntette az új nem német ügyfelek felvételét. A rászorulóknak egyre inkább támaszkodniuk kell az adományokra. A döntés felháborodást váltott ki az országban: Az észak-nyugati Essenben található élelmiszerbank ideiglenesen megszüntette a nem német ügyfelek felvételét. Sok politikus – köztük Merkel kancellár – kritikát fejezett ki. Az ügy feltárja, hogy az élelmiszer-bankok óriási erőfeszítéseket tesznek annak ellenére, hogy a rászorulók száma növekszik”

    Ehhez tegyétek hozzá, hogy a ’hivatalos menekültek’ az EU normák szerinti állami ellátásban részesülnek, tehát az adományozott élelmiszereket a kisnyugdíjas német rászorulók elől rabolják el. Néha erőszakkal.

  • Gabriel,

    „Gondolod, hogy en azert vagyok, hogy ingyen felvilagositsalak?
    Persze baratilag kerhetsz, az egy mas teszta.”

    Igen, vilagosits fel barati alapon, kerlek!

    „Kossz a megtisztelo bizalmat, de hulyere ne vegyel.
    Ha eszedet egyszer gondolkodasra is tudnad hasznalni, lehet, hogy kinyilna elotted a vilag, es magad is meglatnad. De neked a hulyenek maradni kenyelmesebb, es masokat hulyenek tartani. Addig maradj a te altalad kedvelt sotetsegben.
    Aki elore eldonti, hogy miben fog hinni, es kinek igen kinek nem, azt hogy nevezzem?
    Sotet fanatikusnak?
    Ne fárassz, ok?”

    Ehelyett inkabb ide idezhetted volna, a szovegemet, amiben a rokkant kisgyerekeket hivtam bekeharcosnak. De ugy latszik nem talaltad.

    Ugy nezem, hogy megsertodtel, es egyben meg is riadtal, mert lattad, hogy butasagokat irtal, es erre a Geyza nevu tanitobacsinal bemoszeroltal engem, abban bizva, hogy a tanitobacsi majd adni fog neked egy safe space-t, ahol kisirhatod magad, mint az eszak-amerikai „egyetemistak”.

    Erveket, erveket, erveket! Ures kijelentesekkel nalam nem mesz semmire. Hazudozassal pedig vegkepp nem.

  • szikszai testver!! kitartas…

    „ehelyett ide idezhetted volna a szovegemet amiben rokkant kisgyerekeket hivtam bekeharcosnak. De ugy latszik nem talaltad…”
    ahhaaaa………….es a kormanyotok aljasul ezek ellen (IS) emelt keritest a hatarra nehogy bejuthassanak magyarorszag teruletere!!! ez gyalazat!!
    raadasul folveve a sulyos dollarmilliokat menekultkrizis kezelesre-(aminek arrol kellett volna szolnia hogy elelmiszerrrel iv ovizzel lassatok el oket…….letminimummal!!!!!emberhez illo banasmodban!!!)-es nem lagerek -(futetlen vagy alig futhetu SATRAK!!!!- telen)-keritesek emelesere!!! nem hatarvadszoknak csufolt felkatonai csocselek szelsojobbos kakastollas csurhek folallitasara mint asottthalmon tette toroczkai szinten EU penzeekbol!!!
    az is lopas!!semmivel se kulomb az alytala oly lealacsonyitott romaknal!!
    ECHT HUNGARICUM!!!!
    leveddeni gyorsan!!!

  • abramovics, mi van „bezárt a bazár” az Amerikai Népszaván?

    Radikális demokraták.. 🙂 Ez valami vicc?
    „…tagja lehet mindenki, korra, nemre, rasszra, vallási identitásra tekintet nélkül.”
    Aha, magyarra fordítva: tehát legyen mindenki multikulti, transznemű, tejeskávé színű és istentelen. És mindezt csak a magyarok országában gondolod, vagy más országok is szóba jöhetnek?
    ………
    Olvassuk tovább egy „toleráns és befogadó” radikális demokrata abramovics gondolatait: kik nem vehetnek részt az új, tiszta, Magyarország közéletében?…azok, akik nyíltan antiszemiták, akik nyíltan nem demokratikus párt – lásd anno a jobbik önmeghatározását, aki nyíltan választási csalással tudott indulni, s bejutni az országgyűlésbe, ahol demokrácia lebontásában hathatós segítséget nyújtott a csuti gecinek – lásd LMP!! és a jelenlegi orbáni diktatúra egyetlen képviselője, támogatója, tagja, szervezeteinek tagja, segítője, támogatója nem vehet részt.”

    Tehát az ország 80%-a el lenne tiltva a saját országában a közélettől, + a nyíltan antiszemiták.
    Pardon és mi legyen a rejtőzködő vagy kódoltan antiszemitákkal, szerintem őket is tiltsuk el a közélettől.
    Még szerencse hogy Újhülye Istvánnak – mszp – te vagy az egyetlen követője.

  • Lalika, a videódra én is küldök egyet válaszul, főszerepben a magyar rászorulók:

  • A Vona és a Jobbik párt körül gyülekeznek a fajgyűlölők , az iskolázatlan, buta, lusta, tenyeres talpas prolik kik sokszor sunyi magatartást tanusítanak mivel jól tudják, hogy az EU figyel.
    Figyelj ide Vona, te szélhámos, sunyi kis újnyilasjóska ! Próbálj józanul gondolkodni és ne mindig a félrevezető, náci stratégia alapokon tervezett, fertöző, hazug propagandáid terjesztésén küszködj !
    Álmodozzál csak a hatalom, fekete egyenruha, fényes bakancsok, zsidó vagyon után – neked soha sem volt és sohasem lesz semmid !
    Érted barom – soha ! Buta, undorító, kocsmatöltelék prolik vagytok és azok is maradtok örökre mivel ti nem tudtok józanul gondolkodni – hátrányos helyzetben szenvedtek mert abban a sorvadt koponyátokban csupán fél deci hígított lóhugy lötyög.

    Jobbikosok ! Adjon az Isten szebb jövőt hazánknak – NÉLKÜLETEK !

  • Kedves abramovics!

    Amit leírtál, az egy ma érvényes, egyre inkább elharapódzó INDULAT. Ezek azok az indulatok – magam is így érzem mostanában nem is egyszer – amiket le kell győzni magunkban, erre alapozva ugyanis csak pokoli diktatúrát lehet létrehozni, szörnyű végeredménnyel. Azt gondolom, semmiféle bosszúvágynak nem engedhetünk utat, még akkor sem, ha igazságos.

    Az általad leírt „államforma” radikálisnak radikális, de DEMOKRÁCIA egy csepp sincsen benne, de ha az első pillanatban lenne is – választáskor – a következő pillanatban már el is párolog. Ezeken az alapelveken működtek a jakobinusok és a kommunisták is, és tudjuk a történelemből, hogy hová vezettek.

  • Lalika
    2018 március 26
    6:54 du.

    „Ehhez tegyétek hozzá,.. az adományozott élelmiszereket a kisnyugdíjas német rászorulók elől rabolják el.Néha erőszakkal.”

    A német kisnyugdíjasok tudnak róla?

    Ti, FIDESZ-mákonyterjesztők már annyi mindent összehazudoztatok migrá..pardon..menekült-kérdésben, legegyszerűbb figyelmenkívül hagyni amiket összehordtok itt.

  • Lalika szerint éhezniük kell a német kisnyugdíjasoknak
    HAHAHAAHAAHAHAHAHAAAHAHA idióta.

  • Lala írja:
    „ugyanúgy a migránsok által elkövetett bűncselekmények elmismásolását is ugyanígy kellene. Csakhogy ezt már tisztán láthatjuk a nyugati és északi országokban, hogy ennek ellentéte történik és azoknak a pofájára csapnak akik ki merik jelenteni, hogy a császáron nincs ruha.”

    Ez ócska duma.Nettó hazugság úgy ahogy van.

  • Lala szerint tehát ha nincs híradás a francia TV-ben az állítólagos párizsi polgárháborús helyzetről, az azért van mer amelyik újságíró írni mer róla azt lecsukják.

    HAHAHAAAHAHAAHAAHAH te idióta

  • Szikszai
    2018 március 26
    11:31 du.

    „Gabriel,….Igen, vilagosits fel barati alapon, kerlek!”

    Szikaszai téged nem „felvilágosítani ” kell hanem kiröhögni.
    Az ide beirogatott baromságaidal együtt.

    Azokra csak NHC* és LEA* a vevők.
    Nomeg az ostoba OIM*

    *NHC = Neonáci Hitlerista Charli
    *LEA = Lalika az Eddzett Acél
    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Lalika
    2018 március 26
    5:32 du.

    @ Endre István Simay

    „A regnáló, szélsőséges retorikával operáló hatalomnak nem érdeke, egy valós közbiztonsági program, vagy akár oktatáspolitika, következetes megvalósítása.”

    Azon kívül, hogy ez jó kis propaganda szlogen remélem, ezt még Te sem hiszed el. Minden rendszernek célja a „valós közbiztonsági program” függetlenül az ideológiai hovatartozástól, csak a megvalósításban van jelentős eltérés. Nem akarok túl mélyen belebonyolódni ebbe, de azt megjegyzem, hogy a közbűntényesek halálos ítéletének a megszüntetése jóvátehetlek hiba volt.

    Mindig mondtam Lala inkább náci mint FIDESZ-es
    Halálos itéletek mi?

    Te idióta szarházi

  • charlie
    2018 március 26
    11:59 de.

    „Szikszai 10:32, helyes, mindenkinek nem tudunk megfelelni, és a fideszre szavazás még a “bocsánatos bűn” kategória.”

    Na és akkor most mi lesz?
    Ápr. tizenkilencedikén értem jön a nagy fekete csukott autó?
    Mert én az MSzP re szavazok?

    Rákosi a Nép nagy atyja
    A tíz ujját nyalta volna
    Ha a hűséges ÁVÓba
    Bent lehetett volna Vona

  • Szavazz az MSZP-re, és jó lesz:

  • Alma 4:56,
    Alma megdicsértelek én az évek alatt bármikor is? 🙂
    Tudtommal nem, ez lenne az első, de mégsem teszem, mert barlev a nácikkal kollaborálónak hinne.
    Inkább azt mondom, hogy a leírtakat én örömmel elfogadom házifeladatként.

  • Pityi Palkó, köszönjük a támogató és nekünk lendületet adó soraidat, a leírtakat észben tartjuk és nem felejtjük.
    Tudhatod, a buzdításból sosem elég, mozgalmunk aktivitási hőfoka sincs még a csúcson, megköszönök előre is minden tettekre inspiráló bejegyzést.
    Neked is Szebb Jövőt!!

  • barlev, marha fárasztó a hazugságaidat javítgatni: „..hatarvadszoknak csufolt felkatonai csocselek szelsojobbos kakastollas csurhek folallitasara mint asottthalmon tette toroczkai szinten EU penzeekbol!!!
    EU-s pénzből egy krajcár sem jutott a kerítésre, és barlev, neked a polgármester megszólítása: Toroczkai Úr.

  • Charli testver! kitartas…
    megneztem a videot amit betettel!!
    igazi echt MAGYAR virtus, idegengyulolo erosen rasszista szoveggel!!
    ezekszerint EZ vagy te is!!!
    most akkor szivbol kivanom hogy mindenutt a ilagon ugyanigy alljanak azz ottani allampolgarok a Magyar MEGELHETESI menekultekkel szemben!!
    nincs kivetel uganis!!!!

  • charlie testver! kitartas…
    a polgarmester megdszolitasa……….BUDOSGORENY FEREG NYILASPOCS!!!!

  • Egyre nagyobb az arca ennek a Charlinak.
    Ha valaki csak úgy idetéved, azt hihetné ővé az oldal.

    Pedig csak egy megtűrt szélsőjobbos szócső ő

  • charlie
    2018 március 27
    9:05 de.

    „Bar-lev……neked….Torockai Úr”
    HAHAAAHAHAHAAAAHAHAAAHAHQA ÚRRRR HAHAAAHAHAHA

    Hát Neocharli..ebben lehet valami „ÚÚÚRRR” DDDDDDDD

    Kis pontosítással:

    Annyira „Úr” amennyire a rendőrségi szóvivő szokott emlegetni holmi elkövetőt a riporternek :

    ” Az úriemer igy meg úgy stb stb..”

    Te Charli:
    Egyre inkább felőröl téged ez a választási kampány.
    Mért nem fogod inkább az unokáidat és mész el velük valami tavasz mezőre.
    A TE korodban már nemárt az óvatosság.Vigyáznod kéne a gyomoridegedre pajtás.

  • Te Alma.
    Ez a vérnáci úgy gügyög veled mintha az unokája lennél:

    charlie
    2018 március 27
    8:49 de.

  • Geyza írta:

    Te Alma.
    Ez a vérnáci úgy gügyög veled mintha az unokája lennél…
    _______________________

    Irigyled, mi? 😀

  • Geyza 2018 március 27 8:00 de.

    Két dolog amiben szándékosan ‘tévedsz’:
    – Ha a videóban hazugság van azt nem én, hanem a német riporter követte el. Én csak a linket illesztettem ide.
    – Nem mindenki hazudik, aki olyasmit mond, ami neked nem tetszik.
    ******
    Geyza 2018 március 27 8:01 de.

    Nem gondolod, hogy le kellene már venned a bohócsipkádat?
    Nem áll jól neked. Már az sem 
    ******
    Geyza 2018 március 27 8:03 de.

    Tudjuk cimbora, minden, amit nem te mondasz az mind „Nettó hazugság”. Amit meg te mondasz annak minden szava „Bruttó hazugság unintelligenciával megfűszerezve”!
    *******
    Geyza 2018 március 27 8:05 de. és
    Geyza 2018 március 27 8:11 de.

    Nem fáradtál még bele a saját magadra jellemző jelzők osztogatásába? Gyere el a tükör elől, hátha elmúlik ez a késztetésed 
    ********
    Geyza 2018 március 27 8:47 de.

    Látom elérted értelmi képességed határát.

  • Egy szélsőjobbikos csúfos bukása.
    Igen Charli, Mindannyiótok példaképéről van szó,
    bizonyos Orosz Mihály Zoltánról,az Érpataki Világítótoronyról.

    https://nepszava.hu/cikk/1156187-erpatak-elesett-egy-vilagito-tornyot-ma-ledontottek

  • Alma:
    Én is gügyögnék de nem lehet.
    A képemben szivar, egyik kezemben konyak, másikban kofi.

    Beláthatod így azzé nehéz..

  • LALIKÁT invitálom most válaszra.
    Csak van erre pár szavad
    Te oly okos vagy

    http://nepszava.hu/cikk/1156203-egyfolytaban-onmagat-latja-vendegul-unios-penzbol-a-fideszes-politikus

    Fennti hozzám intézett értelmezhetetlen ámde intézményesített szóáradatodra meg itt a válaszom :
    https://kephost.com/image/Jans

  • Bela Dienes
    2018 március 25
    6:6 du.
    Hat ennek konnyu a magyarazata:
    A Fidesznek es a „valtasnal” nem is volt mas erdeklodo politikus, mint a felsoroltak. Antall Jozsef halala utan alakult a Fidesz , aminek a neve igazabol: „Fiatal Demokratak Szovetsege” volt, a rovidites szerint. Alakulasuk hajnalan, meg orosz megszallas alatt volt Magyarorszag. Akkori elso beszede
    Orbannak, fogta meg a magyar nepet iagzan. T.i. elso felszolalasa az volt, hogy az orosz csapatok hagyjak el Magyarorszagot.
    Lehet, hogy amugy is elmentek volna, de az akkori magyaroknak ez a beszzed megmaradt orokre. En is bator beszednek tartottam.

  • Geyza írta:
    Én is gügyögnék de nem lehet.
    A képemben szivar, egyik kezemben konyak, másikban kofi.
    ___________________

    Túúúúúdom… a harmadik kezed mutatóujjával meg a klavit pötyögöd… 😀

  • Hat volna feljebb egy-ket beirast torolni., Erdekes, hogy Christopher ilyenkor nem jar erre!

  • Alma:
    Nem, azt az orommal.
    Szájjal és körömfájással is tudok írni

  • LALIKÁT invitálnám válaszra.
    Mert ő annyira okos,
    oly sok szót tud és telisteli van gondolatokkal.

    Nostehát:
    Miért van az, hogy Újbudán, Gy. Németh Erzsébet DK-s képviselőjelölt HATVAN (60) darab, méretes, rétegeltlemezre felfeszített és több mint három (3) méter magasra , lámpaoszlopokra feltett választási plakátját egy szép éjszaka darus kocsikkal leszerelték, majd ismeretlen helyre szállították.
    Most, azokon a lámpaoszlopokon a helyi FIDESZ-es képviselő, bizonyos Simicskó úr választási plakátjai láthatóak.

    Jól e van e ez így ?

  • A rendszervaltas bizony razos volt. Meg ma is mukodnek regi, meggyozott kommunistak, akik soha nem hagytak el az eszmet. Maga Orban is ebben nott fel es ezert is valt kette az orszag mar, ugy latszik orokre.
    En nem mondanam, hogy sok naci van a vezetesben, hiszen azok mind kihaltak mar.. Viszont vannak jobboldali szimpatizansak es vannak kommunistak a javabol.
    Oszinetn , nem tudom hany generacio magyar kell meg megszuletni ahhoz.

  • Geyza, fenti tapaszatalataim azt sugalljak, ne menjek haza. Es valoszinu nem is megyek tobbe. Gyurcsany emlekem es a kette valt orszag ideologilag, kiolt minden honvagyat belolem!

  • Figyelő
    2018 március 27
    11:33 de.

    „…. Antall Jozsef halala utan alakult a Fidesz , aminek a neve igazabol: “Fiatal Demokratak Szovetsege” volt, a rovidites szerint. Alakulasuk hajnalan, meg orosz megszallas alatt volt Magyarorszag. Akkori elso beszede
    Orbannak, fogta meg a magyar nepet iagzan. T.i. elso felszolalasa az volt, hogy az orosz csapatok hagyjak el Magyarorszagot.”

    Amiket itt írt, nem igazak, és ezt Ön nagyon jól tudja, hisz nem egyszer, nem is kétszer cáfolták már itt többen, pl én is, de Ön következetesen nem vesz róla tudomást, vagy lehetséges hogy nem érti? Látja már ez is átfutott az agyamon, mert nem tudom elképzelni, hogy ha valakit egy ilyen sarkalatos kérdésben többször kijavítanak, ill. leírják a valóságot, akkor olyan következetesen ragaszkodjon a saját téves információihoz mint ahogyan Ön teszi!
    A Fidesz nem Antal József halála után alakult, hiszen már a rendszerváltás utáni első választásokon is indultak 1990-ben, Antall meg 1993- decemberében halt meg. Nagy Imre temetésén az elhíresült Orbán beszéd idején tehát már a Fidesz létezett! Viszont, amikor az Orbán beszéd elhangzott a Hősök terén (1989.06.16) az oroszok már becsomagolt kofferekkel vártak az indulást, mert már réges – rég „lezsírozták” azt felelős vezetők Orbán nélkül is! Orbán még akkor semmilyen minőségben nem rúgott labdába – kedves Figyelő, nehéz ezt megérteni?
    Azt, hogy a beszéd Önt megfogta nem kétlem, de sajnos megint elköveti azt a sokszor szóvá tett hibát, miszerint önmagát azonosítja a magyar néppel – ne tegye! Bízza rá a magyar emberekre, hogy ki mit gondolt akkor Orbánról, miként értékelte a beszédet, és csakis a saját nevében nyilatkozzon, bármennyire is elragadtatta az a beszéd! Ha az itt leírtakat egy kicsit is figyelembe veszi, akkor pontosan tudja, hogy az a beszéd tulajdonképpen nem volt más, mint mikor az udvarról kisöpört terhünkre lévő szomszédnak utána hajítjuk még söprűt is! Azaz mikor már az oroszok fele a határon is túl volt, a másik meg indulóban akkor murva bátran „kizavarta” nekünk őket! -:))))

  • bar-lev,

    „ahhaaaa………….es a kormanyotok aljasul ezek ellen (IS) emelt keritest a hatarra nehogy bejuthassanak magyarorszag teruletere!!! ez gyalazat!!”

    Epp az elobb irtam a talalomnak, hogy a kerites arra volt, hogy a kijelolt hataratkelohelyen lepjenek a „menekultek” Magyarorszagra. De ehhez nem fulott a foguk.
    Emelett Magyarorszag fogadott be es meg ma is fogad be olyanokat kis szamban, akik hajlandok a szemelyazonossagukat felfedni.
    A gyalazat az lenne, ha hagytak volna oket arkon-bokron keresztul ellepni az orszagot.

    „raadasul folveve a sulyos dollarmilliokat menekultkrizis kezelesre-”

    Azt koltik a legalisan erkezettekre, valamint kuldik a menekulttaborokba.

  • charlie,

    „Szavazz az MSZP-re, és jó lesz:”

    Ez nekem is tetszett, tegnap este lattam a Bayer egyik musoraban.

    Hiaba, na, a komcsik tudjak a legjobban mi kell a nepnek. Geyza szerintem mar fel is buzdult, es le is fozte a cefrejet, nehogy kimaradjon a bulibol. Most mar csak negy szomaliai muszlim „menekult”-csaj hianyzik neki a tokeletes boldogsagahoz, mert tudod a feleseget megszoktettek.
    Es ha esetleg aggodnal, hogy nem bir negy csajt eltartani; sebaj, majd eladja a motorjat es antennait. Mire jobb maszni, antennakra, vagy csajokra?

  • charlie,

    (Furcsa, nem akarja elfogadni, aszondja, hogy mar egyszer elkuldtem, pedig nem.)

    „Szavazz az MSZP-re, és jó lesz:”

    Ez nekem is tetszett, tegnap este lattam a Bayer egyik musoraban.

    Hiaba, na, a komcsik tudjak a legjobban mi kell a nepnek. Geyza szerintem mar fel is buzdult, es le is fozte a cefrejet, nehogy kimaradjon a bulibol. Most mar csak negy szomaliai muszlim „menekult”-csaj hianyzik neki a tokeletes boldogsagahoz, mert tudod a feleseget megszoktettek.
    Es ha esetleg aggodnal, hogy nem bir negy csajt eltartani; sebaj, majd eladja a motorjat es antennait. Mire jobb maszni, antennakra, vagy csajokra?

  • Hat ez nagyon erdekes… hogyan csinalta ezt a program?

  • Orsós Elemér

    abramovics
    2018 március 26
    5:21 du.
    Ha már most szétcsikorgatod az összes fogad, mivel fogsz április 8-a után körmöt rágni? 😀

  • Besancon, Figyelőnek hiába beszélsz. Az új infót elfelejti, és újra meg újra feljön a régi panel…

  • Szixai, ez nem ér, egyesek beírásait moderálják, másokét meg sokszorozzák? Gyanús vagy te nekem. 🙂
    Nálatok jön már a tavasz? Felénk ma olyan gyönyörű idő volt, hogy csak semmittevően gyönyörködtem egész délelőtt a környezetben, pedig van egy csomó metszeni valóm. Majd küldök képet, ha elkezdenek virágozni a fák.

  • Ideges vagy te SZaR* darabka?

    Csillapodj le és nyald le a szádszéléről a Jobbikos fekáliát.
    Ami seggnyaláskor odaszáradt.

  • Orsós Elemér
    2018 március 27
    2:48 du.

    Annyira biztos vagy benne ?

  • Sajnalom, en erre emlekszem 6 ezer km. tavolsagbol.

  • Besancon
    2018 március 27
    2:01 du.Orban, a temeeteskor mondta a beszedet. Sajnalom.

  • Sajnos, ezn a linken nem ertem az oklot a kepen! T.i. az kommunistak szimboluma. Lattam eleget.

  • Figyelő
    2018 március 27 11:33 de.
    …..”Orbannak, fogta meg a magyar nepet iagzan. T.i. elso felszolalasa az volt, hogy az orosz csapatok hagyjak el Magyarorszagot.
    Lehet, hogy amugy is elmentek volna, de az akkori magyaroknak ez a beszzed megmaradt orokre. En is bator beszednek tartottam.”…..
    Szomoru, nagy szegenysegi bizonyitvany. most kimondtad a valot.
    Mar irtam valahol, neked, hogy o akkor beszelt errol, amikor mar reg el volt dontve, hogy az oroszok kimennek.
    Amikor mar Gorbacsov megegyezett errol Khol kancellarral, es kozoltek mindezt Horn Gyulaval.
    Ezek utan – mikor tudomast szerzett a megallapodasrol kiallt a placra es elkezdett orditani, hogy oroszok kifele.
    Mar akkor becsapta, hulyere vette a magyarokat, a nepet, koztuk kedves kegyes uriasszonysagodat is bohacca tette. (bazari majmot csinalt az emberekbol – jahh, nem most kezdte)
    Persze nem varhatjuk el mindenkitol, hogy mindig odafigyeljenek arra, hogy mi tortenik az orszagban.
    Nem kinyitottak az orszaghatarokat mar joval azelott? Az NDK-sok elott is?
    Ennyire sok esz kell ahhoz, hogy felfogjad, hogy mar vege volt akkora a diktaturanak. Hogy az oroszok mar csak azert voltak itt, mert elotte meg kellett szervezni, hogy hova menjenek „haza” Hat ennyire sok esz kell ezt megerteni? Csak magyarorszagon 400 ezer orosz volt, akkor. Az NDK-ban meg tobb mint egy millio. (lengyeleknel, cseheknel, bulgaroknal meg mennyi?) 3 millio katonanak kellet lakast biztositani orosz foldon!!! o istenem, mennyi hulye liba!
    Az orszag akkori vezetoi hagytak ordibalni, legalabb nem nekik kellett kimondani. Honnan gondoltak volna akkor hogy kigyot melengettek a keblukon?!
    A kozepkoru holgyeknek pedig – (a „valtozas koraban” levoknek) felpezsditette a vert ott a labuk kozott egy ilyen „szep fiatal gyerek” aki raadasul ilyen „bator”
    Beleszerelmesedtek ugy platoi modra. (az orgiakra, amivel az idejuket mulattak, arra azert ott voltak a sok fiatal libacskak, tyukocskak, nem kellettek a ven banyak. Mert ezek akkor is csak ittak, dorbezoltak, kefeltek es politizaltak.
    Mit gondolsz miert nem becsulnek semmire ma sem egyetlen not se? Miert kezelik masodrangukent a „holgyeket”?
    Mondjam a valaszt? Egy nonek? A nok szamukra csak „arra valok, es ne pofazzak a ferfiak dolgaba. Mivel azok „odadjak” magukat, csak egy kurva minden no!
    Kerdezd meg a Pinter Sandort, akit ismertem amikor meg Rakoczi teren futatta a kurvakat!
    Hat ezert nezik le es kezelik a noket is!
    Mi pedig isszuk a levet, pedig nem mi vágytunk erre a bö nyálas tortenetre.
    A baj, csak hogy ezert a „vagyakert” az orszagunkat is elveszitjuk.
    Mert ott a szikszai, charli, lali fele csocselek, akiket ma maguk mellett tudhatnak a stadionjukkal es az ivaszatokkal, vadaszatokkal.

    Annak kapcsan pedig, hogy azt mondod, hogy Antal Jozsi halala utan alakult a fidesz, alairtad a dezinformaltsagodat, azt hogy fogalamad sem volt, hogy akkor mi tortent az orszagban. Ugyanugy ebbol tokeletesen kovetkezik, hogy ma sem vagy jobb helyzetben.
    felinformaciok, kodos remkepek, dezinformaciok kevereke, innen-onnan bevagott kepek, amikrol nyilvan fogalamad sincs ki az aki mondta, ha az ember nem tudja, hogy ki az aki mondta vagy mondja akkor nem tudja felmerni, hogy miert mondja.
    Ezert nincs, es nem lessz magyarorszagon soha egyetertes, igy pedig nincs jovo!
    Mit mondjak, – meg mult sincs.
    Hanyan ismerik, tudjak a magyarok eredetet? Hanyan? Egy kezemen megtudnam szamolni, de az a nehany sem bizonysagbol, hanem csak ugy sejti.

  • Gabriel:
    Szórul szóra !!!

  • Figyelő:
    A FIDESZ bőven az Antall józsef halála előtt alakult
    Az oroszok azért hagyták el Magyarországot meg az egész Béketábort mert képtelenek voltak fenntartani ekkora expedíciós hadsereget.
    Tudod..talán emléxel:
    Roni Reagen..Csillagháborús projekt…Szovjetúnió gazdasági összeomlása emiatt…
    Talán fel kéne ezeket írnod egy papírra és kitenni a géped mellé.
    Hogy amikor butaságokat akarnál írni, elolvashassad hogy is volt.

  • charlie,

    „Szixai, ez nem ér, egyesek beírásait moderálják, másokét meg sokszorozzák? Gyanús vagy te nekem. 🙂”

    Eskuszom, hogy veletlen volt. Nem tudom mi tortent, de eloszor csak eltunt, es emiatt ujrakuldtem.

    „Nálatok jön már a tavasz?”

    Jokor kerded. 🙂
    Ha nem olvadt volna el a nagy resze, lett volna vagy 5 centis ho. De legalabb nincs tul nagy hideg, csak alig 0 alatt.

    Jovo hettol mar elkezdodik nalunk is az, amit itt tavasznak csufolnak, de tavasz igazabol majus utolso ket heteben van csak. Ezt fejezi be meg egy utolso, menetrendszeru hovihar, aztan jon a nyar. 🙂

    „Felénk ma olyan gyönyörű idő volt, hogy csak semmittevően gyönyörködtem egész délelőtt a környezetben, pedig van egy csomó metszeni valóm. Majd küldök képet, ha elkezdenek virágozni a fák.”

    A gyumolcsfak viragzasa volt mindig a kedvencem. Itt ilyesmirol szo sem lehet. Bar vannak fak, csak azok viragai inkabb kellemetlenek. Az egyik fajta tobbezernyi kis cernaszal-szeru szart (maggal) dob ki magabol, amitol teli van a levego mindenhol.

    Ha esetleg elfelejtenem addigra (vagy nem engednek haza holnap a korhazbol): Minden zsido olvasonak Chag Szameach Peszachra, es a keresztenyeknek Boldog Husveti Unnepeket Kivanok!

  • Gabriel
    2018 március 27
    5:26 du.

    Orbán gyáva. Eddig semmiben nem nyilvánult meg, amiben tényleges személyes felelősséget kellett volna vállalni.
    Az oroszoktól kezdve a parlamenti szavazásokig.

  • psalm;59-
    „…hattate-pimo devar sefatemo v’yilakhedon vigonam umeala umika’hach yesaperu
    kale v’hema kale v’nemo v’yede’u ki-Elohimmochel b’yaacovl’afshe h’arets sealah…..”

  • -„v’ata Adonai tis’hak til’ague l’kol goyim;
    uzzo elekha echomra ki-Elohim missgabi;
    eloe hasdi yekakedemeni Elohim yar-eni v’chorerai;
    al-taharguem pene yichkehu amni hani’emo v’helekha v’horidemo maguinenu Adonai…”
    ————
    ez ervenyes az ide firkalo fideszes seggnyalokra

  • Emberek!! Újabb örömteli hír!
    Tegnap egy rabbi, ma egy ősbaloldali áll mögénk!
    ………….
    „A 2014-es baloldali összefogás jelöltje egykori ellenfelét, Bana Tibort, a Jobbik indulóját tartja a legesélyesebb ellenzéki aspiránsnak, ezért őt támogatja Vas megye 3-as számú egyéni választókerületében.
    Wrzava Pál azt írta: „Vannak pillanatok, mikor az ember csak ül, és elgondolkodik. Itt a Vas 3. sz. választási körzetben V. Németh Zsolt, a Fidesz képviselője ellen csak egy képviselőnek van sansza nyerni, tehát a legesélyesebb egyéni képviselőre adom a szavazatomat”.
    Hozzátette ugyanakkor, hogy „soha nem cseresznyéztem egy tálból Tibivel, de korrekt embernek ismertem meg az egykori ellenfelemet. Így a szavazatom az övé, mert lényeg a lényeg… leváltani az orbáni rendszert”.

  • Szixai, a jókívánságokat köszönöm, hasonló jókat kívánok én is, a kórházba meg ne sokat legyél, mert ott még az egészséges is beteg lesz. Vagy ez csak egy szépészeti beavatkozás lesz? 🙂

  • Andrew_s
    2018 március 28
    1:32 de.

    Ne mondj ijjjent.
    Orb egy uccai harcos.
    Ő maga monta minap magáról.

  • charlie
    2018 március 28
    9:39 de.

    „Emberek!! Újabb örömteli hír!
    Tegnap egy rabbi, ma egy ősbaloldali áll mögénk”

    http://kepkuldes.com/images/8a34d30fcae520380961279d36d45f4d.jpg

  • charlie
    2018 március 28
    9:39 de.

    Mennyi pénzt dobtatok fel a két idiótának?

    (Valahogy mostanság, ismeretlen forrásokból jó sok pénze lett a Jobbiknak meg az LMP-nek…de érdekes…)

  • Gerti Hollósy
    2018 március 26
    12:42 de.

    A rasszisták szerint tudatlanségban kell tartani a lecsúszott rétegeket.

    Két okból is:

    1 nem kerül pénzbe a taníttatásuk

    2 Árják elől ne vegyék el az iskolapadot

    3 A legfontosabb:csak tudatlanokat lehet manipulálni ill. felhasználni őket a belső feszültség fenntartásához.Mert „harc” nélkül a fasisztoid diktatúrák létjogosultsága megkérdőjeleződik.

  • Gabriel
    2018 március 27
    5:26 du.
    Sajnos, nekem CSAK annyi eszem van, amit a termeszety adott. Ha annyi eszem lenne, mint Neked masra hasznalnam es nem egyszeru gyulolkodesre. Nekem, abbol elegem van az elmult 4O plusz evbol. Jo gyulolkodest kivanok tovabbra is. Egyet viszont jo indulattal kozolnom kell, a gyulolet rakot okoz, sajnos./

  • Kalocsai Miklós

    charlie
    2018 március 28
    9:39 de.

    „Tegnap egy rabbi, ma egy ősbaloldali áll mögénk!”

    Ejnye charlie! Már megint féltéglával vered a melledet? Tedd le azt a téglát, mert még a lábadra esik! Minden nyájból elkóborolhat egy, egy tétova jószág, aztán a farkasok között ébred, de a nyáj nem megy utána! Aztán az sem baj, ha valaki meg is érti azt amit olvas: „…a legesélyesebb egyéni képviselőre adom a szavazatomat”! Érted charlie? Az „ősbaloldali” Orbán elkergetése érdekében a legesélyesebb jelöltre szavaz, nem a Jobbikra! Lesznek így mások is, hogy egyéniben a legesélyesebbre voksol, de pártlistán messze elkerüli a Jobbikot! Az ősbalos ennyivel különb nálatok, mert tud áldozatot hozni a hazájáért, de ti csak szavakban akarjátok elzavarni Orbánt. Mert nektek nem a diktatúrával van bajotok, hanem azzal, hogy nem ti működtetitek!

  • Geyza
    2018 március 27
    6:05 du.
    Nincs semmi baj, nagon jpol eml;kszem akomunizmus es a Syovjet bukasara, ateltem. Reagan elnok, az Isten aldja meg, sokat segitett hozza a szineszi mosolyaval es a remek diplomaciaval.

  • nagyon jol emlekszem a kommunizmus bukasara,…

  • Charli:
    Én jól tudom hogy az ORIGO az egyik legondorijjóbb magyar internetes bűz-lyuk, de mégis..EZ IGAZ LEHET ?? Ugye nem !!
    Mondd hogy NEEEEM DD :S ))))))
    http://www.origo.hu/itthon/valasztas2018/20180327-vona-nyilatkozatai-es-a-tenyek.html

    Rabbi szavazott a Jobbikra?
    Mi ebben az újdonság?
    https://mult-kor.hu/20140311_a_zsidok_akik_hitler_oldalan_harcoltak

  • Emberek!! – (különösen Kalocsai), további örömhírek érkeztek!!
    Alföldi Róbert és Vekerdy Tamás is a Jobbik jelöltjét támogatná a fideszes ellenében, ha úgy hozná a sors a körzetében. (hvg)
    Nem egy „féltéglával”, hanem egy raklapnyival kellene verni a mellünket, hisz ha már egy szélsőliberális is képes a változásra miattunk, akkor bizakodhatunk egy Szebb Jövőben!
    Remélem holnap további „tétova jószágokról” számolhatok be, akik nevükkel vállalják a támogatásunkat.

  • Charli mesélj kamerád:
    ezt az ÚRIEMBERT ugyan miért engedték ki a sittről?
    Ahová terrorcselekmény miatt került ez az ÚRIEMBER ? :S

    https://index.hu/belfold/2016/08/30/budahazy_gyorgy_magyarok_nyilai_ugy_itelet/

  • charlie
    2018 március 28
    9:45 de.

    „…..kórházba meg ne sokat legyél, mert ott még az egészséges is beteg lesz.”

    Ezt nem is kellett volna mondanod kamerád.
    Jól tudjuk a történelemkönyvekből hogy a náci ideológia szerint csak a fiatal, acélizomzatú árja szőke férfiak és nők érdemlik meg az életet.

  • charlie testver!! kitartas….
    onjelolt rabbi NEM rabbi!! errol ennyi eleg is!

  • charlie
    2018 március 27
    3:58 de.

    „…..magyarok országában gondolod, vagy más országok is szóba jöhetnek?”

    Nade Kamerád !
    Most mit finnyáskodsz ?? :S
    Te is jól tudod ha győztök kétharmadal
    akkor a ruszkiké és Iráné lesz Magyarország.
    Ek vagytok nekik adósodva ! Vagy nem ? A számlát
    meg majd mi fizetjük. Kamatostúl. Mondj mást ha nem úgy van

  • charlie
    2018 március 27
    9:05 de.

    ennek az ÚRIEMBERNEK is kijár több mint 1 év böri, de olyan szakértelemmel űgyeskedik hogy eddig még megúszta a bevonulást.

    https://alfahir.hu/2017/04/27/toroczkai_laszlo_imf_asotthalom_birosag

  • charlie,

    „Szixai, a jókívánságokat köszönöm, hasonló jókat kívánok én is, a kórházba meg ne sokat legyél, mert ott még az egészséges is beteg lesz. Vagy ez csak egy szépészeti beavatkozás lesz? 🙂”

    Igen, annak idejen a mohel meghagyott egy 2 mm-es reszt, es azt most levagattam. Igy jobban fog tetszeni a kovetkezo felesegemnek, aki egy 18 eves kinai lany lesz. Mar csak nyerni kell hozza 50 milliot.

    De, amugy, meglepetesemre semmi bajt nem talaltak a ma reggeli vizsgalattal.

    ———-

    Figyelő,

    ” a gyulolet rakot okoz, sajnos. ”

    Nem lennek ebben biztos. Ismertem a falunkban egy idos nenit, szinte egyhangu velemenye volt mindenkinek az, hogy ot a gyulolet tartotta eletben.
    Ha ez igaz, az ide irkalo „haladok” kozul sokan matuzsalemi kort fognak megerni.

  • Szikszai, jól van, látom a halántéklebenyedben található humor sejteket nem érte csapás. 🙂
    Arra vigyázz, hogy legalább az megmaradjon fiatalosnak. 🙂

  • Gabriel!

    Nos pontosan Orbán nem akarja eladni az országot,pláne a muszlimoknak,legfeljebb az időnként „bekattant” Vona szimpatizál velük,de a jellemtelen kinti és itthoni ballibsik egyértelműen
    erre törekednek!
    Na remélhetőleg megbuknak,nem sikerül nekik!
    meg kéne próbálni gondolkozni,tájékozódni,olvasni,”élő egyenes adásban” (TV) felfogni a hazaárulást…..!
    Talán összejön?ha nehezen is….ha igyekszik!

  • Gábriel!

    Kicsit belezavarodtál a dologba….
    Magad is írod,tudod,hogy a Jobbik(egy része) és az ultrabalosok akarják eladni a hazánkat,akkor miről is beszélünk?…
    Normális ember tudja,akár szimpatizál,akár nem a jelenlegi kormánnyal,hogy ők pontosan ez ellen harcolnak!
    Egyébként a küldött náci videók szörnyűek….normális ember nem azonosul az ilyenekkel!
    Már ne is haragudj,nem akarlak megsérteni,de a magadról ábrázolt
    bejelentkezési képed…..nem igazán bizalomgerjesztő,vagy csak
    rossz kép…!
    Egyébként az idétlen ellenzéki híresztelésekkel szemben,akik letelepedési kötvényt vásároltak,azokat átvilágították,igazolták magukat,nem azért fizettek sokat,hogy
    ártsanak nekünk(ami azonnali kiutasítással járna)hanem azért,hogy itt élhessenek békében és,dolgozhassanak!
    Na ilyen egyszerű a dolog,és ez az igazság!

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 március 27
    3:29 du.

    „Annyira biztos vagy benne ?”

    Sajnos igen, bár ez még mindig jobb mint amerikai vagy orosz tankokkal behozott új kormány!

  • Olvassad magadat vissza idióta:

    „Nos pontosan Orbán nem akarja eladni az országot,pláne a muszlimoknak,legfeljebb az időnként “bekattant” Vona szimpatizál velük,de a jellemtelen kinti és itthoni ballibsik egyértelműen
    erre törekednek!
    Na remélhetőleg megbuknak,nem sikerül nekik!
    meg kéne próbálni gondolkozni,tájékozódni,olvasni,”élő egyenes adásban” (TV) felfogni a hazaárulást…..!
    Talán összejön?ha nehezen is….ha igyekszik!”

    hehehehe ekkora egy idiótát aztsem tudja miről beszél itten.
    Nesze idióta „tájékozodj” :
    http://168ora.hu/itthon/az-orban-kormany-otmilliardert-vesz-iranban-palotat-de-a-fideszesek-leszavaztak-hogy-a-nyugdijasok-ugyanekkora-futesi-tamogatast-kapjanak-145860

    A hírhez csak annyit te idióta hogy Irán hivatalosan az ellenségünk.
    Az USA Csehszlovákiában rakétaelhárító rendszereket tart fenn az esetlegesen érkező iráni rakéták megsemmisítésére.

    Te idióta te.

    http://168ora.hu/itthon/az-orban-kormany-otmilliardert-vesz-iranban-palotat-de-a-fideszesek-leszavaztak-hogy-a-nyugdijasok-ugyanekkora-futesi-tamogatast-kapjanak-145860

  • Orsós Elemér
    2018 március 28
    6:39 du.

    Nem tudlak követni
    Hehehe…na mindegy….

  • charlie,

    „Szikszai, jól van, látom a halántéklebenyedben található humor sejteket nem érte csapás. 🙂
    Arra vigyázz, hogy legalább az megmaradjon fiatalosnak.”

    A humorsejtek maradjanak fiatalosnak, vagy egy masik szervre gondoltal? 🙂

    De epp ma kaptam meg az utolso visszajelzest; jonnek a bogyok, es egyeb szerek. Rendeltem 12 kulonfele „kiegeszitest” (supplement-et, azaz vitaminok es egyeb dolgok), amik kozott ott van a vinpocetine is, amit egy magyar keszitett eloszor. Nem emlexem a „magyar” nevere, de az agyergorcs ellen van, es segiti a memoriat. Par evvel ezelott rendszeresen szedtem, es bar ugyan a „rovidtavu” memoriat nem folyasolja be (nalam, sajnos) a hosszutavut annal inkabb. Hosszu evek ota elfelejtett nepdalok, ariak jutottak az eszembe akkoriban.

    Amint megjon meg jobban fog menni az iras. 🙂

    ————-

    Boda Marcsi,

    „Kicsit belezavarodtál a dologba….”

    Kicsit?

  • Bocs Marcsi, veletlen kitoroltem, hogy azt a Gabrielnek irtad.

  • Aztat írta a zújság (újság? ORIGO), hogy a Vona a nyugdíjasok ellen van, sőt, a Jobbikosok gúnyolódtak is rajtuk… Bizonymondom! A becsületes magyar pirosfehérzöld nyugdíjasokon… Ez volt cikk címe, persze NEM olvastam el, ugyebár, elég, ha már szóbajöttek, ugyebár..

    Na, hát én AZÉR’ nem szavazok a Jobbikra! (Vagy nem is azér’…?? Ejnye, mostan belezavarodtam…)
    😀 😀 😀 😀

    És te, charlie?
    Még nem zavarodtál bele?
    Megkülönbenis buziavona…

  • Szikszai
    2018 március 28
    10:11 du.

    Részlet egymáshoz írogatott gügyögéseikből:

    „””charlie,

    “Szikszai, jól van, látom a halántéklebenyedben található humor sejteket nem érte csapás. 🙂
    Arra vigyázz, hogy legalább az megmaradjon fiatalosnak.”

    A humorsejtek maradjanak fiatalosnak, vagy egy masik szervre gondoltal? „””

    Véleményem fenntiekre:
    SZaR* meg barátja NHC* és a „humor” .. uggyan kérem.
    E két jóember némely itteni erölködése csak annyiban emlékeztet a „humorra” mint egy partvis a tojásra.

    Méghogy „humor”…na ne röhögtessünk kérem..

    *SZaR = Sziksza a Rohadék (nem én mondom, mások állapították ezt itt meg róla én csak elmélyíteni próbálom a véleményt)

    NHC* = Neonáci Hitlerista Charie (nem én mondom, ő célzott erre párszor bár nyíltan titkolni igyekszik.Ezért én csak elmélyíteni próbálom saját magáról alkotott önmeghatározást)

  • Figyelő
    2018 március 28 11:09 de.

    Figyelo, az, hogy megprobaltam megmutatni, hogy hogyan, milyen hazugsagokkal csapták be kegyedet, es meg a fel orszagot, azzal en gyuloletbeszedet folytatok?
    En akarok valakit is megbosszulni?

    Hogy pontosan arra vilagitok ra, hogy miert nem becsulik a noket, hogy megvetik, azert en vagyok nögyülölö?

    Vagy azert mert ramutatok ara, hogy valojaban mit tettek es mivel foglalkoztak, az a gyulolet?

    Ha csak nem forditva van.
    Helyettuk ne szegyeljed magad, nem kell. A szegyen azoke, akik becsaptak masokat.

    Az en föbünöm az, tudom, hogy ramutatok arra, amire nem kellene. Nem kellene, hogy az ember szembesuljon azzal, hogy egy rozsaszin alomnban elt azzal, hogy „milyen szep, csinos fiuk ezek”
    Osszetortem egy álmot – igen, ezert elnezesedet kell kernem.

    De muszaly vagyok, hogy ne vegyem el a jovo nemzedek almat, hogy a fianknak, lanyainknak ne kelljen olyan meghurcoltatasokon atmennie, mint Neked is a fiatal eveidben.
    Muszaly vagyok figyelmeztetni, hogy a baj lessz abbol, ha a az orszag vezetese az ordoggel jatszadozik, ha olyan szemelyeket enged be, akik valoban csak pusztitani akarnak.

    Mutass ra kerlek, hogy hol van egy pont gyulolet abban amit irtam!
    Olyan ez mint amikor a gyerekemre is rakialtok, hogy ne ugorjon az örvényekkel teli folyoba – akkor azt gyuloletbol tettem, vagy félto szeretetbol?
    Bocsanat, csak egy hasonlat ez, nem a gyerekemhez hasonlitalak, hanem a szituaciohoz.
    Mert pontosan vadidegen embertarsammal is ugy kell eljarjak, meg inkabb aki mar a szivemhez kozel nott.

    Jezus kiemelte peldabeszedeiben az irgalmas szamaritanius tortenetet. Biztos ismered, ha nem is hiszel benne. (Jezusban)

    Miert? Mert a farizeusok nem nyultak hozza, nehogy „tisztatalanna” valjanak.
    Nem ezt hirdeti nekunk az Viktor egyfolytaban? Hogy mi is tisztatalannokka leszunk, ha segitunk?
    Ki a farizeus akkor most?

    Nem a haboruval, a gyilkolassal kellenne inkabb felhagyni, mint ezzel az orult migrancsozassal?
    Ha ennyire joban van a Viktor a haboruban reszes vezetokkel, akkor miert nem azt forszirozza, hogy hagyjak mar abba, es epitsek ujra inkabb az orszagukat ott, hogy visszatudjanak menni az uldozettek?
    Miert?
    Mert neki is erdeke van benne! Mert pontosan ok talaltak ki, hogy kaoszt, es zurzavart keltsenek.

    Nem szamit, hogy emberek halnak, szenvednek – mit szamit az?
    A röfi is csak egy darabig visit, mikor leszurjak, aztan bekesen a konderba megy.

    Erted? Hogy mi a bajom, mit akarok mondani?
    Azt a penzt, energiat, amit ezekbe az orult hazugsagra epitett propagandaba olnek, mar azzal sokat tehetnenek a bekessegert!

    Mikor halotattok a szajukbol ezeknek (Orban, Putyin, Erdogan, az irani ajatollah) hogy akkor most befejezzuk a haborut, es ujjaepitjuk ott azokat a foldeket, ahonnan eljottek a menekultek?
    Hiszen az a celjuk, hogy kiuzzek onnan oket.
    Ennek lettunk reszese, innen Europa kozepebol.
    Milliardokat kolt a viktor kormanya ilyen oruletekre, emberi mivoltukbol kivetkeztetett akciokra, kozben pedig nehany millio magyar szo szerint ehezik, nem jut orvossaghoz, iskolakban nincs futes.
    De erre van penz.
    Milliardok futnak az off-shore szamlakon, arra is van penz.
    Na megint gyulolkodtem ma is egy jot, inkabb abba hagyom.

  • Szikszai: Cavintonnak hívják a magyar gyógyszert.
    De. „Itt nem elvekrol van szo, hanem politikarol. Hogyan fogom maskepp latni a nemzetkozi, es az egyes orszagok eseteben a nemzeti politikat, ha feladom az elveimet?”
    Ez a két mondatod gyökeresen ellentmond egymásnak. Mi a fenéért érdemes politizálni, ha nem az elveimért?
    Figyelő emlékezetére ne hagyatkozzatok. Negyven évig megtapasztalta a „kommunizmust”… Nocsak, Kanadában kommunizmus van? Mert úgy tudom, 16 éves korában távozott Magyarországról.
    A Fiatal Demokraták Szövetsége 1988-ban alakult, ha jól emlékszem, májusban. Az első szabad választások meg 1990 tavaszán voltak. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) meg 1987 őszén.

  • charlie
    2018 március 28
    4:01 du.

    Te Charlie.
    TE mindent tudsu a Jobbik berkein belül mert ezerszer é egyedszer tettél rá célzást hogy ha majf kétharadotok lesz akkor talán neked is jut egy bársonyszék.

    Nostehát.
    Köhögjed fel szépen az itt lévő néniknek meg bácsiknak, hogy lehet az, hogy az érpataki elcsapott szélsőjobbikos (hehe SZÉLSÖJOBBIKOS SIC) polgármester, aki minden évben Érpatakra csődítette a „kitörés napi rendezvényre ” a futballhuligánokból felfelé bukott vérnácikat,bizonyos Orosz Mihály Zoltán 147 rendbeli okirathamísítást* követett el és a különféle Bíróságok mégis rendre ejtik az ügyeket.
    https://mno.hu/data/cikkek/1329/13290/cikk-1329013/D_ATI20130416007_grid2_fekvo_lead_focuspoint_926x504.jpg

    *Okirathamisítási ügy:
    Ez az Orosz úr megalapított egy eleddig ismeretlen „tudományágat” , azt hét évig tanulmányozta, majd sajátmaga előtt ledoktorált belőle.
    Így Orosz Mihály Zoltán önmagának adott doktori címet és onnantól mint „doktor Orosz Mihály Zoltán” írta alá a hívatalos leveleket.
    https://alfahir.hu/megdolt_a_vad_felmentette_a_birosag_orosz_mihaly_zoltant

    Naszóval innentől mindenki lehet doktor !
    Csak alapítani kell egy Akadémiát.
    Holnap neki is kezdek,

  • 2018 március 29
    4:26 de.

    Ebben az újságban ne bízzál!
    Ez nem a kádár kori nszva.

  • Emberek!! Egyre közelebb a megoldás:
    Miután korábban már megnevezett 53 olyan ellenzéki jelöltet Márki-Zay Péter, aki nyerheti a körzetét, csütörtökön újabb nevek kerültek fel a Rendszerváltás 2018 listájára.
    A 86 névből
    46 jobbikos
    23 MSZP-P-s
    10 DK-s
    5 LMP-s
    2 független jelölt – ők Mellár Tamás és Kész Zoltán.
    ……….
    Szerencsére az én választókerületemben is jobbikos jelölt a legnépszerűbb kihívó, most minden épkézláb aktivistánk a terepen van. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, egyedüli pártként vagyunk ott hétköznap is a főtereken, piacokon, az emberek barátságosak velünk, egy incidens sem történt.

  • Alma 3:39, dehogy zavarodok, nekem minden világos, és meglátod te is mennyivel felszabadultabb leszel egy Jobbik-kormány alatt pár hónap múlva. 🙂
    Majd ketten fogjuk Marcsinak elmagyarázni van e jó film este a tévében. 🙂

  • Nos röviden:

    Én sem a Jobbikot,sem a baloldalt nem támogatom a múltjuk,jelenük miatt,….de az már egyenesen zavaró,hogy naponta zaklatnak telefonon,és szórólapokkal…míg a Fidesz nem!!!!!
    Akit elérek (vagy telefonon,vagy levélben)felszólítom,hogy álljanak le ezzel…se józanul,se részegen nem szavazok rájuk,bár
    az utóbbi nem rám,inkább Gyurcsányra és híveire igaz!
    Annyit nem tudnék inni,hogy idáig süllyedjek….

  • Amúgy a hitetlen ,vagy netán más vallású…”kedves elvtárs-uraknak…” jó evést,ivást,pihenést kívánok(nekik a Húsvét pár munkaszüneti napot jelent..),míg a keresztény hívőknek,szép,tartalmas és Kellemes Ünnepeket!

  • charlie!

    Tudomásul veszem a jobbikos elhivatottságod(a Te dolgod….)de a
    véleményem,pártszimpátiám további fenntartsa mellett közlöm,hogy
    az előző hozzászólásomban kifogásolt rendszeres zaklatásom(!!!!)
    kizárólag a baloldal részéről történt!
    Úgy gondolom ez így korrekt veled szemben!

  • Boda Marcsi
    2018 március 29
    1:22 du.

    „Amúgy a hitetlen ,vagy netán más vallású…”kedves elvtárs-uraknak…” jó evést,ivást,pihenést kívánok(nekik a Húsvét pár munkaszüneti napot jelent..),míg a keresztény hívőknek,szép,tartalmas és Kellemes Ünnepeket!”

    Elvtársad neked a Kövér Laca.

  • Boda Marcsi
    2018 március 29
    12:51 du.

    Majd fogod támogatni.
    Ha bármelyikük is kerül véletlenül hatalomra.
    Nem lesz abban semmi hiba.Te gumigerincű.

  • Marcsi, a gyenge ellenzék nem tud nyerni, csak ti tudtok veszteni. Minden adu a kezetekben, ha mégis elherdálja a pártod, akkor remélem rájuk fogsz haragudni.

  • Figyelő!

    Ne izgulj és ne hagyd magad félrevezetni, a mai kormány,NEM ANTISZEMITA MERT,
    támogatja a zsidó egyházat,(anyagilag is),jó kapcsolatot ápol velük,A RABBIKKAL IS,nincs hátrányos megkülönböztetés,egyenrangú és főleg sikeres állampolgárok a zsidók,sőt a kormányban is van tagjuk!!!

    LALIKA!

    Bár felesleges igyekezet Geyzával és a hasonló szintűekkel, bármit is megértetni….azért élveztem a szellemes és igaz hozzászólásodat!
    Reménytelen esetek,de néha nem árt próbálkozni az észre térítésükkel….akkor is ha nem jár eredménnyel!

  • Ja és Figyelő!
    Csupán szűk egy hét van hátra a választásig,de én nem izgulok,ismervén az ellenzéket…,másrészt bízom Istenben(!!!!)mert nekünk itthon nagyon nem mindegy ki is irányítja az országot a következő
    4 évben!

  • charlie
    2018 március 29
    12:45 du.

    …meglátod te is mennyivel felszabadultabb leszel egy Jobbik-kormány alatt pár hónap múlva. 🙂
    ______________________________

    Kötve hiszem…

  • Nos Geyza: veled ellentétben nekem volt és van gerincem,nem gyűlölködésből,hazaárulásból élek, mint itt egyesek,ha ne adj isten győzne a szélsőjobb vagy a baloldal ugye,akkor már minek is
    támogatnám őket? „utólag”?….te szerencsétlen alak!.de erre,remélhetőleg nem kerül sor!
    Na nem csak a jellemtelenséget,de a hülyeséget is lehet fokozni….itt az élő példa!

  • Gabriel
    2018 március 29
    7:32 de.

    Rosszul tudod, Gabriel. Mar sokszor irtam, hogy pontosan 61 eve elek kulfoldon. Azota , mikor a magyar forradalom megbukott es ujra az oroszok jottek hatalomra.
    A 4O ev ugy jott ki, hogy 1945 tol voltak uralmon mikor is 199o BEN MEGBUKOTT A SZOVJET HATALOM ES SZEPEN HAZAMENTEK.

    Utoljata akkor voltam otthon 2Oo6/ban a forradalom 5O eves evfordulon. Gyurcsany volt a, ministerelnok.
    Rendoroket hozott az unneplokre.Ezt nem feljti el az atomeg akik a vilag minden tajarol hazamaente, csak mert magyarok voltak.
    Orbant szemelyesen egyszer lattam Montrealban, mikor hatalomra kerult.A ketto kozul Gyucsany es Orban szemelyek kozul Orban volt a szimpatikusabb a magyar emigracionak, mert NEM volt baloldali., Mostani regnalasat kint nmem ismeri a magyarsag, meg ma is jobban tetszik mindenkinel, mintpl. elodje. Sajnalom. Putyin fele”baratsagot” en diplomcianak hivnam, nem hazaarulasnak. Tudomasom szerint sajnos, az oroszoltol kapjak a magyarok a gazt. Ezert megertem a kapcsolatot. Szerintem Gyurcsany ujra hatalomra akar jutni, amit mint magayr emigrans nem szeretnek. Hogy Orban mit csinal ,, mit nem azt errol a linkrol tudom csak es esetleeg az ujsagokbol.

  • ,Ne is haragudj en sem segitenek a muszlimoknak.hogy bejojjenek hazamba. Ismerem oket, mert itt sokan vannak.
    A muszlimnak NINCS szuksege a magyarok segitsegere. Az o haborujuk hazajukban vallashaboru. A ket muszlim szekta oli egymast. Kinekl adna egy europai kis orszag igazsagot, azaz segitseget?

  • Figyelő!

    Nagyon remélem,hogy kint nem kell aggódnod a közeli választások miatt,de főleg nekem és a többségnek,akik itthon élünk és egyáltalán nem mindegy,hogy továbbra is békében,biztonságban,vagy
    esetleg migráns csőcselékkel,bűnözőkkel együtt….!

  • Gabriel
    2018 március 29
    7:32 de.

    Meg annyit, hogy semmifele „rozsszinu” almom nincs es nem volt amagyar mai politikarol. Egyszeruen en NEM vagyok baloldali, mert megszenvedtem a multat es a memoriam megmaradt minden hazugsagrol, amit akkor terjesztettek. Voltam 17 eves koromban rendszeres AVH kihallgatason es egy ev borton kaptam az akkori tanaccselnoktol, Janko Petertol. 9 honapig voltam kutvak, gyilkosok es betorok kozott. Onnan is kimasztam ido elott, mert kiadtam egy konyvet , ami bortontarsaim irasait foglalta magaba es azt felkuldtek a Felugyelohatosaghoz, ezert vettek le 3 honapot a buntibol. Szoval rozsaszin almaim nincsennek. Azt is tudom,. hogy Orban Kisz titkar volt diakkoraban. Ezen nem csodalkoztam, mert akkoriban ez jo volt az elohaladashoz. Viszont, ha ket szemely multjat es jelenet veszem figyelembe, inkabb legyen Orban, mint Gyurcsany.Ennyi.

  • Boda Marcsi
    2018 március 29
    4:45 du.
    Nem aggodom, itt sajnos az iden olyan kompliklta tettek a kulfoldiek valaszatasat, hogy most nem valasztok. A multban sokkal egyszerubb volt.

  • Marcsi, tudod miert nem aggodok? mert annyi balos part van nalatok, hogy fel fog aprozodni es bejon a Fidesaz, A Jobbik csak masodik hegedus.

  • charlie
    2018 március 29
    2:10 du.

    „Marcsi, a gyenge ellenzék nem tud nyerni, csak ti tudtok veszteni. Minden adu a kezetekben, ha mégis elherdálja a pártod, akkor remélem rájuk fogsz haragudni.”

    Én nemtudom mivan ezzel az NHC* val.
    Egyre gyakrabban gügyög itten.
    A kora tehet róla ?

  • Gabriel,

    „Mutass ra kerlek, hogy hol van egy pont gyulolet abban amit irtam!”

    Az elozo zavaros irasod elejet olvasva en is azt hittem, hogy valamifele nogyulolo vagy. Csak az iras azutan kovetkezo soraibol lehetett kikovetkeztetni, hogy nem arra gondoltal.
    Probald meg; tanulj egy magyar tanartol! Ahogy igy elnezem nem sokkal jobban irsz magyarul, mint a Bendeguz.

    „Jezus kiemelte peldabeszedeiben az irgalmas szamaritanius tortenetet. Biztos ismered, ha nem is hiszel benne. (Jezusban)”

    Kiemelte? Jezus? Mit nem emelt ki szerinted a Jezus, ami a Bibliaban van?

    „” Miert? Mert a farizeusok nem nyultak hozza, nehogy “tisztatalanna” valjanak. Nem ezt hirdeti nekunk az Viktor egyfolytaban? Hogy mi is tisztatalannokka leszunk, ha segitunk?
    Ki a farizeus akkor most? „”

    Tenyleg? Nahat! Ha lehetne, kernek errol egy cikket egy megbizhato forrasbol! Koszi elore is a link elmaradasarol.

    „Ha ennyire joban van a Viktor a haboruban reszes vezetokkel, akkor miert nem azt forszirozza, hogy hagyjak mar abba…”

    Ja, ez a hulye Orban nem parancsolt meg eddig ra az amerikai es orosz politikai vezetokre es oligarchakra, hogy hagyjak abba a szarkeverest! Micsoda egy rohadek ez az Orban! Na de ne busulj, majd ha legkozelebb talalkozom vele jol megmondom neki a velemenyemet. Azt majd nem teszi zsebre!!!!!!!!!

    „Erted? Hogy mi a bajom, mit akarok mondani?”

    Azt hiszem a nagyobb baj az, hogy te sem erted.

    „Mikor halotattok a szajukbol ezeknek (Orban, Putyin, Erdogan, az irani ajatollah) hogy akkor most befejezzuk a haborut, es ujjaepitjuk ott azokat a foldeket, ahonnan eljottek a menekultek?”

    Haaat, pont ezert segit a magyar allam helyben az igazi menekulteknek. De ez ne zavarjon teged, a lenyeg a Washington-Budapest-Moszkva tengely! Ami menten furnak!!!!

    „Na megint gyulolkodtem ma is egy jot, inkabb abba hagyom.”

    Ez utobbi az egyetlen jo es ertelmes, amit elkovettel az utobbi idoben.

  • Figyelo!

    Itt egy jo ciik, leiras azokrol a szerencsetlen napokrol.

    https://index.hu/nagykep/2016/10/22/2006_oktober_23._egy_veres_nap_kronikaja/

    En is allitom, hogy ha a Gyurcsany egy uriember lett volna, de legalabb „ferfi” rogton levonja a konzekvenciat, es lemond – atadja a miniszterelnokseget.

    Az oszodi beszed nyilvanossagra kerulesekkor le kellett volna mondjon.
    De nem allamferfi.
    A mai miniszterelnokseget bitorlo „uriember” sem allamferfi.
    Irtam mar mashol, hogy magyarorszag tragediaja az, hogy ma (tobb mint egy evtizede sajnos) ket alpari, kormanyzasra alkalmatlan, de annal hatalomvagyobb szemely egyeni rivalizalasanak terepeve valt az orszag.
    Mind a kettonek el kellet volna mar menni boller-segednek, ott jol megertenek egymast.
    Csak ott nyilvan nem tudnanak milliardokat sikkasztani.

    AZ ALLAMFERFI EGY OLYAN SZEMELY, AKI AZ EGYENI ERDEKEIT ABSZOLUT ERTELEMBEN, MINDEN LATOLGATAS NELKUL, BARMIKOR KESZ AZ ALLAM (HAZAJA) ERDEKEI ALÁ HELYEZNI.

    Hat ilyen kvalitasu szemelybol van nagy hiany ma Magyarorszagon.

    Irod, hogy a muszlimnak nincs szuksege nincs szuksege a magyarok segitsegere, mivel az egy egymas kozotti vallashaboru.

    koszonom, es gratulalok neked, hogy ezt igy ki mondtad itt ezeken a hasabokon. Tudod, milyen kevesek ertik meg ezt a migrancsozok kozul?

    En ironikus voltam, amikor a „segitseg” kifejezest hasznaltam.
    tettem ezt az Orban miatt. Hiszen az ottani erdekeltsegu allamfok kapcsolatat preferalja, veluk szovetkezik, nem az europai kormanyokkal.
    ebben az ertelemben „batorkodtam” szamonkerni tole a segitseget – A BEKE MEGTEREMTESE UGYEBEN! Vagyis hogy hasson mar oda, hogy az iszlam vallashaboruk gerjeszteset fejezzek be, ami azt eredmenyezne egyszeruen, hogy nem lenneke tovabb iszlam menekultek.

    Nem ilyen egyszeru az egesz?

    Tehat az Orban kozvetteten reszese a menekultek, migransok letrehozasanak.

    Szoval: Remelem a tojasokat fested, azert csak megy locsolkodo arrafele!
    Ha nem is, en boldog husvetot kivanok!

  • talalom,

    „Szikszai: Cavintonnak hívják a magyar gyógyszert.”

    Koszi! Valoban az.

    „” De. “Itt nem elvekrol van szo, hanem politikarol. Hogyan fogom maskepp latni a nemzetkozi, es az egyes orszagok eseteben a nemzeti politikat, ha feladom az elveimet?”
    Ez a két mondatod gyökeresen ellentmond egymásnak. Mi a fenéért érdemes politizálni, ha nem az elveimért? „”

    Felreertettel valamit. A politika elvtelen. (Legalabbis „jobb” helyeken.)
    Hogy nekem, vagy neked, vagy masnak milyen elvei vannak az nem folyasolja be a legaprobb mertekben sem a politikusok es az oket kitartok elvtelensegeit.

    „Figyelő emlékezetére ne hagyatkozzatok. Negyven évig megtapasztalta a “kommunizmust”… Nocsak, Kanadában kommunizmus van?”

    Haaaat… egyelore meg csak epitjuk a bekegalamb cocjalizmust, de elobb-utobb talan meg komejnizmus is lehet belole. Bar erre keves esely van szerintem, en inkabb egy sia-szunni polgarhaborut latok itt Kanadaban a lelki szemeim elott, ugy 40 ev mulva. Feltehetoen szunni gyozelemmel.

  • Figyelő,

    „A muszlimnak NINCS szuksege a magyarok segitsegere.”

    Nem is segitseg miatt ozonlik el Europat, Eszak-Amerikat, Del-Amerikat es amit meg birnak. Nekik a hidzsra szent kotelesseg. Olyan aprosag, hogy egy orszag meg pocegodornek sem jo nem zavarja oket, ott is terjeszteni kell az igazhitet.

    ” Az o haborujuk hazajukban vallashaboru.”

    Nem csak a hazajukban.

    „A ket muszlim szekta oli egymast.”

    Es kepzeld el milyen buszkeseg feszitheti pl. a feher nemetek mellet, amikor a sia es muszlim vademberek egymast gyilkolasszak Nemetorszagban!
    Diver City Is Our Strenght!!!!!!!

    De talaltam egy webpage-et. Rolad neveztek el.

    http://figyelo.hu/v/a-francia-ujsagirok-felnek-beszamolni-a-valosagrol/

    A kovetkezo pedig nem is annyira azert erdekes, mert egy nemet ceg rugta ki a jordaniai alkalmazottjat, hanem, hogy miert:

    https://gellerreport.com/2018/03/german-jordan-israel.html/

  • geyza!

    Abba az akademiaba en is benevezek.
    Itt brazilban minden utcasarkon van jonehany, mindenki akademiara jar.
    Hatalmasok, ket-haromszintesek, es megis tomve vannak.

  • http://figyelo.hu………stb!!!
    en emlekszem elenken egy masik figyelo-re is meg,;- a „volkischer beobachter”-re!!
    rossz emleku mindegyik figyelo!!! hazugsag gyar remhirterjeszto propaganda szar

  • Gabriel:
    Nagyon jó az eseményekről szóló linked.
    Én a TV-ben láttam egy térfigyelő-kamerás felvételt másnap hajnali órákból:
    A balhé utáni kihalt szemetes belvárosi uccában egy parkoló kis Polszki-Fiat mellet megy el egy szürke-csukjás fekete bakkancsos csóringer és nagy szakértelemmel végrehajtott pörgő-rúgással kiveri a kis kocsi szélvédőjét.
    (Nyilván politikai szempontból ártott neki valamit az a piciny autó.)

    Hát kb ennyi tellik ki a büdös-nácikból akkor és most.

    Gyurcsány-kérdés:
    https://www.kephost.com/image/Jkyw

  • „A politika elvtelen.”.. …”nem folyasolja be a legaprobb mertekben sem a politikusok es az oket kitartok elvtelensegeit.”
    Minden uralomnak a kedvencei a zavarosfejűek, akiknek egyetlen biztos pont van a fejükben: léteznek kitartók, meg vámszedők. Persze, meg vámpírok és zombik, akik csak a kitartók parancsára várnak, hogy hasznot húzzanak. Miből húzzanak hasznot? A „letépett fülekből, lerágott csontokból”? Mint a hülye „kovboj” a viccben, akinek kilövik a szemét, és így kiált: Ez az fiúk, először a lámpát!
    Soha nem írtam a magyar kormányfőre, hogy elmebeteg lenne: de a nagypénteken előadott víziója már aggodalomra ad okot. Mint aki bepánikolt az örökös szorongástól, és elvesztve minden realitásérzékét, ráncigálja maga elé hívőit,hogy elbújhasson legnagyobb ellensége, önmaga beszari gyávasága elől.

  • Emberek, figyelem, itt a megoldás!
    „Napjaink egyik legnevesebb szélsőségkutatója azt mondja, hogy a haldokló magyar liberális demokráciát csak akkor lehet kimenteni Orbán Viktor szorításából, ha a politikai közép taktikai alapokon szövetségre lép a Jobbikkal.
    Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem tanára azzal érvel, hogy Vonáék elvben még a Fidesznél is rosszabbak, ám a gyakorlatban nem.Ráadásul a miniszterelnök kleptokráciát épített ki, vagyis vazallusai egyre csak vastagszanak, nem utolsó sorban az uniós pénzek és a német beruházások jóvoltából – a lakosság nagy részének rovására. A Fidesz tisztában van azzal, hogy ha fenn akarja tartani a korrupt rendszert és nem szeretné, ha oligarchái börtönbe kerülnének, ezért a párt folyamatosan manipulálja a választási folyamatot. Ellenzéki politikusokat veszteget meg, kamupártokat segít életre és korlátozza a demokratikus erők kampánylehetőségeit.
    Pontosan ezért április 8. valószínűleg az utolsó alkalom lesz – legalábbis elvben -, hogy legyőzzék Orbánt.
    Ez a tét, éppen ezért elfogadható és szükséges az átmeneti összefogás a Jobbikkal.
    Enélkül ki van zárva az ellenzéki siker. Itt azonban nem arról van szó, hogy elfogadnák, sőt legitimálnák annak populista, radikálisan jobboldali ideológiáját.”

  • talalom
    2018 március 30 5:44 de.

    Talalom!

    Ez nagyon talalo volt. Telibe!
    Tragedia. A mi tragediank.

    De sajnos csak azok ertik meg, akik „nem tudnak magyarul”
    Akik csak az nyil(nyilas)egyenes beszedet ismerik, azok a Te soraid nem ertik meg, a kitartókét visszont isszak magukba, mint a szivacs. Elvtelenul. Mondhatnank ugy is hogy moral nelkul.

  • charlie 2018 március 30 8:52 de.

    Tudod, mint mondják a ‘négy lábnak is van lova ami néha megbotlik.’

    Megértelek, hogy mint meggyőződéses Jobbik támogató örömmel vetted ezt a cikket, és idézted itt a forrás megnevezése nélkül. Talán innen vetted: http://b1.blog.hu/2018/03/29/az_egyik_legnevesebb_szelsosegkutato_osszefogast_tanacsol_a_jobbikkal_a_baloldalnak_hogy_meg_lehesse?token=789a0ab88665eb0507286d2d749f6ec4

    Értem én azt, hogy szeretnéd, ha a Vona Gábor ülhetne a miniszterelnöki bársonyszékbe, de attól tartok, hogy mindaz, ami ezt a reményedet fűti nem más, mint a varjú szép énekét dicsérő róka maszlagja.

    Más dolog szépet álmodni és megint más a valóságban kormányt alakítani egy olyan vegyes politikai rezesbandával ahol még mindig a Gyurcsi Fletó a tamburmajor és úgy forgatja a mazsorett-et, ahogy az Ő elmebeteg elképzeléseit és külföldi “emberbarát” mecénása elvárásait szolgálja.

    Tudod Te azt, hogy az általad idézett Cas Mudde mielőtt 2008-ban az Egyesült Államokba költözött, a Közép-Európai Egyetemen fenntartott előadói helyet szerzett? Gondolod, hogy a Jobbikot támogató eszméi hirdetésére? Ennek a csodamegmondónak a kutatási területe azzal a kérdéssel foglalkozik: hogyan lehet a LIBERÁLIS demokráciák megvédeni a politikai kihívásoktól?
    http://spia.uga.edu/faculty-member/cas-mudde/

    Áldott Húsvéti Ünnepeket kivánok Neked és minden Tisztelt kommentelőnek (még a Gejzir pajtásnak is)

  • ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KIVÁNOK NEKED ÉS MINDEN TISZTELT KOMMENTELŐNEK 🙂

  • Az előbbi jókívánság címzettje (lemaradt) Christopher Adam…

  • Bar-lev igazad van. Semmi különbség nincs az éhes tyúktolvaly és a milliárdokat – a mi milliárdjainkat – ellopó fidSS tolvajok között legfeljebb annyi, hogy az előbbit rögtön lecsukják…

  • Egyébként egy bün mértéke annak értéke szerint minősül…

  • Lalika
    2018 március 30
    10:23 de.

    „..mint mondják a‘négy lábnak is van lova ami néha megbotlik'”

    Istenem..micsoda „kincstári humor… 🙁

  • Lulóka ne erőltesd..,,
    Senkit nem érdekel a szirupos ál-jókívánságod.

  • talalom,

    „Minden uralomnak a kedvencei a zavarosfejűek, akiknek egyetlen biztos pont van a fejükben: léteznek kitartók, meg vámszedők.”

    Van benne valami, csak az a problema, hogy ki donti el biztonsaggal a masikrol, hogy az zavarosfeju. Mert azt hiszem ez kolcsonos erzes.

    „Soha nem írtam a magyar kormányfőre, hogy elmebeteg lenne: de a nagypénteken előadott víziója már aggodalomra ad okot.”

    Van errol a beszedrol egy link, akar leirva, hanganyagkent, vagy videokent?

  • charlie,

    Emberek, figyelem, itt a megoldás!
    “Napjaink egyik legnevesebb szélsőségkutatója azt mondja …
    Cas Mudde”

    Hat, hogy ez a „kutato” mit mond sokat nem szamit.
    Eloszoris neki eleve el kellett dontenie, hogy o nem, viszont masok szelsosegesek. Ez mar onmagaban szelsoseges gondolkodas.

    „Pontosan ezért április 8. valószínűleg az utolsó alkalom lesz – legalábbis elvben -, hogy legyőzzék Orbánt.”

    Ez aztan vegkepp marhasag. Csak nem ugy gondolja, hogy aprilis 8 utan megall az ido? Mert ugyebar mindenki tudja, hogy 4 ev mulva ujra lesznek valasztasok.

  • Szikszai:
    Én pl. eldöntöttem hogy TE zavaros-fejű vagy.

    Amekkora hülyeségeket képes vagy be írogatni ráadásul még hazudozol is.

  • Geyza 2018 március 30 11:52 de.

    Mi van már csak a saját száraz humor nélküli ökörségeidet tudod értékelni? Most legalább tanultál valamit hogy lehet a közmondásokat úgy kifordítani, mintha te fordítottad volna ki a mások hozzászólását.

    Ami pedig a „szirupos ál-jókívánságod” illeti ne magadból indulj ki mindíg. Néha összeakadhatsz olyanokkal is akik nem olyan fóni álszent hazudozók mint Te vagy. Mondtam már hogy gyere el a tükör elől.

  • Geyza!

    le is rajzoltad!
    kossz

  • Akinek nem sikerult eredetiben meghallgatni es esetleges szeretne

    itt az orban interju

    https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/03/30/orban-viktor-miniszterelnoki-interju-180-perc-marcius-30

  • Lalika
    2018 március 30
    3:30 du.

    Fárasztó vagy.
    Akár egy vállalati szeminárium a hetvenes évekből.

  • Lalika te akkor szóltál a szívedből, igazán, amikor azt mondtad a pénzespóstásnak hogy ” jónapot kívánok”

  • Geyza 2018 március 30 6:10 du.

    „Fárasztó vagy. Akár egy vállalati szeminárium a hetvenes évekből.”

    Tudom Gejzir, már akkor sem értettél semmit. Azóta pedig még romlott is a felfogó képességed.

    Nem baj április 9-én mindent meg fogsz érteni.

  • Lalika,

    „Tudom Gejzir, már akkor sem értettél semmit. Azóta pedig még romlott is a felfogó képességed.

    Nem baj április 9-én mindent meg fogsz érteni.”

    Ez utobbit erosen ketlem. Meg azt sem fogja se o se a „haladotarsai” megerteni, hogy miert nem kellenek ok senkinek sem.

    Viszont akkor fog csak igazan beindulni itt a dili! Majd figyeld meg a jelzoket, amiket az ertelmes emberekre fognak zuditani! Majd megint lesz moslek es rofoges. 🙂

  • talalom
    2018 március 29
    8:07 de.
    Megmagyaraztam a 4O evte remelem. Ja, en 16 eves koromba jottem ki, hanem 24 ben. Osszekeverted a multamat, 16 evs koromban csaptak ki az osszes iskolabol, mert nem dicsertem Sztalin elvtarsat. 17 eves voltam, hogy lecsuktak.

  • . „Lalika
    2018 március 30
    10:26 de.
    Koszonjuk szepen es viszont kivanunk hasonlokat!

  • Lüllő csak nem azt tervezed hogy utána be lesznek gyűjtve a rendszer-kritikusok?
    Az eddigi itteni megnyilvánulásaidból egyenesen követkizik ennek az óhajtása.

    Mindig sejtettem hogy a Gazdád nem véletlenül költött több mint 400 milliárd forintot stadionokra.

    Úgy tűnik ez a pénz-mennyiség mind Romániában mind Mo.-n rendelkezésre állt arra a célra hogy az ellenség feltartóztatására legyen elköltve.

    Románia 400 milliárd Forintnak megfelelő dollárért megvette a lehető legmodernenn légelhárító rakétarendszert, hátha támad a külső ellenség.

    a Gazdád pedig ugyanekkora pénzből stadionokat építtetet mert jól tudja , a belső ellenségeit, demokratákat és liberálisok millióit nem tud börtönökbe csukni.

    A megfigyelésesdi már működik.
    Gondolom RÓLAM pont TE csináltál aktát, ami a megfelelő helyen már le van tárolva.

    Te szar kis provokátor.

  • Én például ezért sem választom a Jobbikot:
    http://csepel.info/?p=6020

    És magunk közt legyen szólva:
    Aki a Jobbikat választja, bármilyen okból is,
    az a Haza, a NÉP ellensége.

  • Geyza 2018 március 31 4:25 de.

    Nocsak nem kitisztult az agyad egy másodpercre! Megadom neked az egy pontot. Végre valami amiben egyet tudok veled érteni mi nem egy könny műfaj. 🙂

  • Geyza
    2018 március 31
    4:25 de.

    Én például ezért sem választom a Jobbikot:
    http://csepel.info/?p=6020
    ____________________

    Nem látom, mikor történt ez? Nincs dátum?

  • Geyza 2018 március 31 4:02 de.

    Geyza 2018 március 31 4:02 de.

    Gejzike, ne gyulladj be, te nem vagy veszélyben, mert ha:
    – a Fidesz-KDNP marad akkor idiotizmusod továbbra sem zavar senkit,
    – ha a Jobbik alakít gittegyletet, akkor kisebb bajuk is nagyobb lesz, mintsem idiótákat gyűjtögessen, hiszen van nekik elég a saját táborukban is,
    – ha Gyurcsi Fletto elvtársad lesz a prímás, akkor még pozícióba is kerülhetsz, és
    – ha a Berni lesz a miniszter elnök, akkor használhatod a nyelvedet elöl is meg hátul is.

    Ami pedig a rólad készült aktát illeti az a Lipótmező bezárása után az állami levéltárba került. Újabbra nincs szükség, mert abban minden lényeges információ beleértve a kórismérvedet és az alkalmazott gyógyszerlistádat is pontosan rögzítve van.

    Legyen egy nagyon kellemes Húsvét Hétfőd, mert a következő hétfő már semmi örömet nem tartalmaz számodra.

  • Geyza 2018 március 31 5:02 de.

    Hogy te miket nem olvasol!? Huhh. Köszi a linket. 🙂

  • Geyza
    megolvastam a „csepel,info”-n azt a cikket!
    a vegin az eggyik nyikhaj mondta „mi vegigmegyunk a hidon felvidekre,karpataljara,,,”
    no csak jojjonek be karpataljara ezek a nyuvesek, kap^nak olyan verest itt hogy veresen rongyolva futnak obegatva hazaig!!!
    ide nem kellenek a nacik!!

  • bar-lev,

    „no csak jojjonek be karpataljara ezek a nyuvesek, kap^nak olyan verest itt hogy veresen rongyolva futnak obegatva hazaig!!!”

    Khm, khm… „ide Karpataljara”????

    Ket hete meg Tel Avivban laktal, es izraeli is voltal, aki szolgalt a Cahal-ban.
    Van egyaltalan valami igaz mindabban, amit osszehordasz magadrol?

  • Lalika
    2018 március 31
    9:02 de.

    Köfffike a kimerítő jótanács-gyűjteményt,
    de .veled ellentétben- nincsenek ilyen helyzkedési problémáim.
    Nekem meg van a magam hivatása, a hozzá való gépi felszerelés és megrendelés-állomány is.

    Szaal kár fárasztanod magad inkább mennyé le az ivóba és végre kicsit érezd jól magad,,.

    Itt csak nap mint nap feldühödsz.
    Aztán mehetsz a várolista várólistájára, a próbareggelihez heheheeehehe

  • Bar-lev:
    Azzé elnézném amint a szedett-vedlett csendőrgárdisták „bevonulnak” pl. Romániába.

    Gondolom a Nemzeti Lovardából vételeznek hozzá kolbász-érett pacikat.

    A románok meg szanaszéjjel fognak szakadni.
    A röhögéstől.

  • Alma 8:48, 2009 augusztusi a cikk.

  • Lalika 9:02, 🙂 ezt jó volt olvasni.

  • charlie
    2018 március 31
    1:35 du.

    Alma 8:48, 2009 augusztusi a cikk.
    _____________________

    Mindjárt gondoltam, hogy nem idei…

  • szikszai
    te nyomorult seggdugasz
    en ott karpataljan szulettem es szar emlekem van a magyarokkal szemben 41-bol!! tomeg gyilkosok voltatok ti ott

  • Kedves Gerti, melyik ponttal van problémád?

  • Hollósy Gerti,

    http://magyarnarancs.hu/valasztas2018/elolvastuk-a-jobbik-programjat-es-padlot-fogtunk-szegregacio-romak-munkara-nevelese-oroszbaratsag-demagogia-110241

    Azon kivul, hogy ha penzugyileg betarthatatlan igereteik is vannak, nekem csak az az egy furcsa, hogy at akarjak nevelni a ciganysag egy reszet, es elsosorban ugy, hogy a gyerekeiket elveszik.
    Nos, azt itt probaltak Kanadaban, csak ugye az indianokkal, a 20. szazad elejen es egyaltalan nem sikerult. Csak arra jo, hogy majd kesobb a ciganyok perelhessek az allamot.

    Ha van eleg munkalehetoseg, meg lehetne vonni a cocjalis segelyt toluk egy elore kozolt figyelmeztetes utan, de ez sem vezetne sok jora, mert lopni kenyszerulnenek.
    Ugyanis kotve hinnem, hogy lenne ma Magyarorszagon dogivel olyan allas, amit el tudnanak latni szakma nelkul.

    ————-

    bar-lev,

    „szikszai
    en ott karpataljan szulettem es szar emlekem van a magyarokkal szemben 41-bol!! tomeg gyilkosok voltatok ti ott”

    Nacsak! A zsidok tomeggyilkosok voltak Karpataljan? Meselj errol tobbet, errol sem hallottam!

    Mellesleg, te irtad, hogy:
    „no csak jojjonek be karpataljara ezek a nyuvesek, kap^nak olyan verest itt …
    ide nem kellenek a nacik!!”

    Ez, ha meg jol birom a madzsaromat, azt jelenti, hogy te Karpataljan elsz.
    Vagy felejteni madzsarodat talan? Atkozasok es karomkod te kivalo tucc!

  • Geyza
    a youtoube-on egy epuletes video kb 2,5perces, arrol hogy a vona mit kapott erdelyben!
    a cim,;-vona a pofonert ment erdelybe!!

  • Szikszai!

    A Cavinton talan a masok mondatainak ertelmezeseiben is segit….
    ajanlom, de

    Ezen a fortelmes gyulolkodesen, ami benned lakik, nemigen.
    Legalabbis a dobozban vele jovo bulla nem irja.

    Ma irja zsidoztok, ciganyoztok, muszlimoztok, holnap meg a keresztenyek viszitek a maglyara, ha a „FONOK” azt kivanja.
    Nincs ebben semmi uj.

    Irtam grof Teleki Palrol, o bizony fobe lotte magat, a horvath nepirtas utan, de a Horthy kituntette az elkovetoket.
    Teleki uriember volt, mig horthy hasonlatos a toroczkay bazari majomhoz, aki farsangi ruhakba oltozik es azt gondolja, hogy ettol ur, persze a tahok meg el is hiszik rola. De uriemberek szamara, o is csak egy szarospista, aki kikente magat.

    Nem hiaba mondta a nagyapam, hogy egy Ur, az gatyaban is Ur!
    A Horvathok a mai napig nem bocsatottak meg, es sajnos masok sem, mint hallotatok a karpataljai magyarok is nagyon szkeptikusak, hogy finoman fejezzem ki magamat.
    Mintahogy azok a veszett kutyak se, akik ma is kidullesztett mellel verik magukat, hogy „mi vagyunk a fasza magyarok”
    Pedig csak csahos koborkutyak megveszekedett falkaja,
    akik arra sem meltok, hogy egy uriember a szaros csizmajat letorolje veluk.

  • youtoube;- „vona hazhoz ment a pofonert erdelybe” 2,35 perces video marosvasarhelyrol!!
    nezzetek meg epuletes video!!!
    itt hangziok el tobbek kozt,;-„menjel haza”, es „te akarsz miniszterelnok lenni? a diszonolamat nem biznam rad”, stb

  • Gabriel,

    „A Cavinton talan a masok mondatainak ertelmezeseiben is segit…. ajanlom, de

    Ezen a fortelmes gyulolkodesen, ami benned lakik, nemigen.
    Legalabbis a dobozban vele jovo bulla nem irja.

    Ma irja zsidoztok, ciganyoztok, muszlimoztok, holnap meg a keresztenyek viszitek a maglyara, ha a “FONOK” azt kivanja. ”

    Haaaaat, ez utobbi mondatodhoz valoban szart sem er a cavinton. Valami olyan szuper „gyogyszert” kene kitalalni ra, ami kepes igy tavolbol is a masok eretelmetlen mondataibol megerteni, hogy az a masik mit akart irni.

    „” Mintahogy azok a veszett kutyak se, akik ma is kidullesztett mellel verik magukat, hogy “mi vagyunk a fasza magyarok”
    Pedig csak csahos koborkutyak megveszekedett falkaja,
    akik arra sem meltok, hogy egy uriember a szaros csizmajat letorolje veluk. „”

    Aha… es en vagyok a fortelmes gyuloldo…

  • Nahat! Utolso pillanatban odabiggyesztettem a ket betut, de keso volt.
    A „gyuloldo” gyulolkodo akart lenni. 🙂

  • szikszai testver! kitartas
    a gyulolkodest szito az anyiszemita itt te vagy meg a fereg bendeguz haverod!! ket fereg hitterito yehovista szemetlada!!
    hogy a gehen tuze emessze el a szennyes lelketeket orokre!! kivanom hogy a ti lelketek iteltessek oropk karhozatra a sheol-ban!!
    -„legyen atkozott a nap^palotok!!
    legyen atkozott az ejjeletek!!
    legyetek atkozottak ti ketten a kolkeitekkel egyutt a hetedik generacioig!!
    orokkevalo isten!! izrael istene!! halld szomat halld meg siralmam!!
    a hullaitok vettessek a kigyok ele!! a korsag sose kerulje hazatok nepet!
    a csillagotok halvanyodjek el orokre!! a fold vesse ki magabol testeteket!!
    orokkevalo isten! izrael istene! halld szomat!halld meg siralmam!!…”
    sanhedrin gadol,;-egy lelmek kikozositesere szolo ima az UR-hoz!!
    tized magammal mondftam el a zsinagogaban a torahbol olvasva!!!
    ezt erdemlitek tolunk valodi zsidoktol ti antisezzemita hitvany fergek!!

  • bar-lev,

    „tized magammal mondftam el a zsinagogaban a torahbol olvasva!!!
    ezt erdemlitek tolunk valodi zsidoktol ti antisezzemita hitvany fergek!!”

    Koszonom a Bendeguz neveben is. Ha te atkozodsz, abbol aldas lesz. Annyira utal teged Hashem.

  • Christoherb, ha erre jarsz legy szives kidobni barlev fenti aktkozodo linkjet! Semmi szukseg nincs ilyesmire a KMH/ban.

  • Szikszai
    Te NEM gyűlölködsz.
    Te MAGAD vagy a gyűlölet…,,

  • Ta Lalika.
    Értesülök róla hogy itt valahol a brikettel hozod összefüggésbe a nevemet.

    Holott köztudomású hogy azt a kedves nénikéd találta fel.
    Elmondom miképpen hátha a többiek nem tudják:

    A kedves hölgyre , amikor Rákosrendezőn szénport próbált lopni mert valahol azt hallotta hogy azzal is meg lehet főzni a csirkefarhát leveskét, rámentek a rohamcsendőrők, hogy mit képzel dézsmálja az Ispán úr szállítmányát.

    Az idős hölgy erre ijedtében letüdözött valami háromésfél kiló szénport, amitől csuklani kezdett és egyből hascsikarása lett!!
    A három Királyi Rohamcsendőr bekísérte őt a gázgyár utcai Városi Szaroldába, ahol a kedves nagynénéd ki emittált magából egy szeneskanna besűrüsödött szénport.
    És ezzel jól járt az egész családod, mert a tojásbrikett aztán szépen hozott a konyhára.
    Ispán Úrr is megbocsátott, nem lett eljárás.
    Kérdés:
    Te magad is gyártod még ?

  • Kedves bar-lev, ezt elmentettem… 😀
    Már régen vágytam egy szép, művészi rusztikus átok-gyűjteményre..
    Ha van még, írjál…

  • Geyza 2018 április 2 5:08 du.

    Látom sikerült a tojásaidat valamivel összeszorítattnod amitől éktelen sikoltozásba kezdtél. Ez egy jó módszer, próbáld alkalmazni amikor politikai kommentehetnéked támad hátha akkor is ki tudsz préselni magadból néhány összefüggő mondatot. Ha ehhez még valami gondolat is társulna akkor az már tutti lehetne.

    Április 9-én mindent részletesen megbeszélünk, addig csak pörgesd a hülyeség gyártó kerekeidet.

  • Figyelő,

    „Christoherb, ha erre jarsz legy szives kidobni barlev fenti aktkozodo linkjet! Semmi szukseg nincs ilyesmire a KMH/ban.”

    Dehogy nincs!

    Eloszoris, o vagy nagyon szenilis mar, vagy egesz eleteben nagyon buta volt, meg azt sem veszi eszre, amikor egyetertunk. Reflex-szeruen habzik, ami segit neki eltavolitani nehany felesleges, vagy mergezo anyagot a testebol. Igy tovabb el.
    Masodszor pedig szint hoz a hetkoznapok szurkesegebe.
    Harmadszor pedig ha fognanak az atkok, meg jol is jarnek az o butasagaival.

  • Lalika
    2018 április 2
    11:34 du.

    Á dehogy kisfiam.
    Pillanatnyilag te vagy a brikett-szakértő.
    De rinyáljál csak tovább had röhögjenek rajtad.
    A fenyegetéseidre meg nem vok vevő. Te kis kardvitéz.

  • Amikor ugyanezt irtam, konspiracios elmeletnek hivtak itt egyes „haladok”:

    ” – George Soros milliárdosnak nulla segítségre van szüksége az adófizetők pénzéből szélsőbaloldali programjának külföldi terjesztéséhez. Itt az ideje, hogy az amerikaiaknak lehetővé tegyék a betekintést a Soros Nyílt Társadalom Alapítványainak közpénzből történt finanszírozására vonatkozó külügyminisztériumi dokumentumokba – idézte a távirati iroda a Judicial Watch amerikai szervezetnek a hét végén közzétett dokumentumát, amelyben a jogvédők leszögezik: az információszabadságra vonatkozó törvényre hivatkozva pert indítanak a külügyi tárca ellen, hiszen az korábban elmulasztotta rendelkezésükre bocsátani a romániai és a kolumbiai Nyílt Társadalom Alapítványok pénzügyi támogatására vonatkozó információit.

    A meghiúsult adatkérés miatt a szervezet az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) ellen is pert indított.

    A jogvédők azt szeretnék elérni, hogy a kormányzati szervek hozzák nyilvánosságra azon szerződések, ösztöndíjak, egyéb pénzkihelyezések dokumentumait, amelyek feltárják, hogy az USA milyen módon segíti Soros külföldi befolyásnövelését. A Judicial Watch rámutatott: az amerikai kormány egy sor más, Soros alapította szervezetet és projektet támogat Romániában, és a Romániai Központ a Független Újságírásért nevű szervezet – amelyet a New York-i Nyílt Társadalom Alapítvány támogat – nemrégiben 17 ezer dollárt kapott az amerikai külügyminisztériumtól. Hasonló a helyzet Kolumbiában is, ahol a USAID jóvoltából a Soros irányította civilek dollármilliókra tesznek szert.

    A Judicial Watchnak jelenleg három pere van folyamatban az amerikai külügyminisztérium ellen, valamennyi azt célozza, hogy fény derüljön arra: az Obama-kormányzat hogyan és milyen mértékben járult hozzá Soros külföldi tevékenységének finanszírozásához.”

    Az MI-tol.

  • Szikszai
    2018 április 2
    11:38 du.
    Tudod, en valhol olvastam hogy van olyan zsido velem;ny, hogy a\ atok visszaszall a mondojara.