Orbán nagypénteki Júdás-vallomása

2018 március 30 8:22 de.164 hozzászólás

Orbán Viktor miniszterelnök úr megtartotta a szokásos Orbán-beszédet az Ő népének Nagypénteken is. Az Ő kommunikációs irodája kiadta az Ő beszédét Nagypénteken is. Jézus pedig megfordul a mennyben, bosszúsan legyint és nem érti az egész kereszthalál ügyet. Függetlenül attól, hogy Orbán tulajdonképpen csak a politikai póker egyik újabb tétjét tette meg.

A tét egyik része kétségtelenül a totális állami kontroll- és besúgórendszer bejelentése. Nagyjából. Mert nagyjából név szerint tudnak, ismernek mindenkit. A történelem nem túl régi korszakából ismerjük azt, amikor nagyjából tudott a besúgó valamit. Besúgta, mert ezért fizették. A maradékot meg megoldották a szolgálatok. Gestapo-tól ÁVH-ig. Legfeljebb addig verték a nagyjából ismert besúgót, amíg inkább besúgó lett. Esetleg belehalt. Orbán tehát Jézus kereszthalálára meglehetősen sajátosan, ha úgy tetszik, Júdás-perspektívából emlékezett meg. A morális bányászbéka hozzá képest a hegytetőn ücsörgő kétéltű. A gyakorlatilag burkolatlan fenyegetés mellett a több baromság amiről beszélt, szinte szóra sem érdemes. Pedig, de.

Nem az igazságtartalma miatt, hanem azért mert az a réteg, akire bizton számíthat a szavazáson eszi, mint a cukrot. Mert pont annyira gondolják végig, mint Kósa a pénzügyeit. Felszínes, demagóg mondásokkal megszólíthatóan. Különösen akkor, ha néhány fizetett aktivista a közösségi csatornákon, ismeretségi körben még rá is erősít. Nekik, az embertelenség kisembereinek is köszönhető, hogy egy olyan plakáton, amelyen mindössze egy „STOP”-tábla van, már más szöveg nem is hiányzik a gyűlöletkeltéshez. Amely tábla kapcsán „csak” azt felejti el a Pannon Géniusz, hogy már a Homo sapiens sem őshonos Európában. A jóval későbbi honfoglalásról meg kifejezetten érdekes lenne Orbán véleménye. Valószínűleg pont olyan szelektíven értelmezi a történelmet, mint az alacsony, kis barna bajszú, nagy szőke ősgermán. Annak idején. Berlinben. Akinek a hívei szintén elfelejtettek pár dolgot. Így azt is, hogy az ember elsősorban Ember. Embertelen baromként mindegy, hol ejtette el a gólya.

Orbán szövege pedig alapvetően nem Soros-ellenes, és még kevésbé migráns-ellenes. Alapvetően népellenes és emberellenes. Bejelentve a besúgók nemzeti rendszerét. Az a besúgórendszer, amelynek tagjai „nagyjából” bárkiről, bármilyen információt hajlandó összeseperni pont az, ami. Egy besúgórendszer. Egy olyan ügynöki hálózat, amely semmivel nem jobb, semmivel nem nemesebb és semmivel sem áll morálisan magasabban, mint az egykori belső elhárítás. Az a III/III, amelyről sokat pofáztak, de amelynek kartotékaiból valószínűleg már régen kimazsolázták a hatalomhoz szükséges zsarolási alapokat. Orbán tehát valójában erről rántotta le a leplet. A maga belső elhárításáról.

Nagypénteken. Sajátos megemlékezésként arra a mártírra, aki az emberséget hirdette, de a besúgások, a demagóg hangulatkeltés áldozata lett.

164 hozzászólás

  • Mit izgatod magad? Biztosan bekerültél a kétezerbe. Boda Marcsi besúgott téged. De ő ingyen, nemzethy lelkesedésből. 😀

  • Nagypénteki Rádiórutin

    .

    Nagy a rutinja a mi Nemzetvezetőnknek hamegfigyelésről van szó.

    Nem véletlenül tartja a markában a nagy szomszéd nemzetvezetője.

  • Bizony nagyon jo parhuzam –
    (13)Ekkor Pilátus összehívta a főpapokat, a vezetőket és a népet, (14)és így szólt hozzájuk: „Ezt az embert elém hoztátok azzal, hogy a népet félrevezeti. De en ilyen bunoket nem talaltam benne.

    Bizony, bizony – Judas akkor miert jart Jezussal?
    A valaszt abban talaljuk meg ha feltesszuk azt a kerdest, hogy: – milyen elvek vezereltek Judast, es mit gyakorolt valojaban?
    „Hazafias” volt, a hazaja mellett es a nep mellett allt ki, roma ellenes volt.
    Persze az adomanyokra a begyujtott penzekbol kivette a maga reszet.
    Jezus „csapataban” o volt a penztarnok. Ugyhogy neha bizony kivett belole. De Jezust nem erdekeltek az ilyen „evilagi” dolgok – ezert nagyot csalodott benne – plane amikor latta a „pazarlast”, a 300 denar erteku balzsam elfecsereleset.
    A tomeg ugyanigy ezt gondolta eloszor Jezusrol, hogy ujabb nagy „nemzetmento”, hazafi.
    De az valami Istenorszagarol beszelt nekik, szeretetrol meg ilyen bargyusagokrol.
    Ugyhogy maradtak a Barabasnal – a „hos” hazafi mellet.

  • Nem hallgatom a pénteki imaszertartást… Pontosan mit mondott az a drága mimüezzinünk?

  • Drizari

    Senki sem csinal semmit ingyen – ingyen tenni csak szeretetbol lehet, de ez nagyon megkopott – vagy mindig is lebecsult volt. Hisz mar Jezust is megfeszitettek amiert ilyen „erthetetlen, nem praktikus” dolgokat hirdetett. Az pedig tobb mont 2000 eve tortent. Vagyis mar akkor is problemak voltak ezzel.

    Boda marcsi lehet, hogy nem kap penzt, de remenykedik, hogy valami haszna lessz belole.
    Lehetne talalgatni, hiszen talan benne sem fogalmazodott meg vilagosan, hogy miert. Talan felti a nyugdijat, talan remenykedik meg valami kozszereplesben, de talan elethubb, ha azt gondoljuk, hogy valamelyik gyereke vagy unokaja esetleg kozalkalmazott, vagy erdeke fuzodik allami megbizasokhoz …stb…stb. Ezer szallal kotodik mindenki valamilyen erdekhez, erdekkorhoz.
    Es itt mutatkozik meg az, hogy ki mennyire „eros” szemelyiseg, tudatos egyeniseg.
    Ha valaki nem tud felulemelkedni egy bizonyos szinten, akkor fél, es ezert barmit, amit eler, azt valaki kegyenek tulajdonitja. Vagyis osztonileg kotodnie kell a „hatalmasokhoz”
    Ezert nyernek a populista diktatorok. Azok nagyon is jol tudjak ezt, mint ahogy az orban is.

  • Alma,

    Az MTI közleményéből:

    Soros György pénzéből beszervezett aktivistákat civil szervezetekbe tömörítik, majd ezek hivatalosan is fellépnek a „Soros György birodalmának eszmerendszeréhez” tartozó célokért, amelyek közül most a legfontosabb a bevándorlás, a nemzetekre és keresztény életelvekre épülő keresztény Európa megszüntetése. Ezek az NGO-k azután megtámadják a bevándorlásellenes kormányokat, amelyekre Brüsszelből is nyomást gyakorolnak, majd a választások befolyásolásával el akarják érni, hogy bevándorlás- és Soros-párti képviselők kerüljenek a parlamentekbe, végül pedig a kormányokba is beépülnek, és átalakítják a kiszemelt országokat – fejtette ki, hozzáfűzve, hogy az üzleti haszon pedig Soros Györgyékhez kerül.
    Közölte: Magyarországon körülbelül 2 ezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre.
    „Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében” – jelezte, hozzátéve, hogy ezért is terjesztették elő a „Stop Soros” törvénycsomagot.

  • Gabriel
    2018 március 30
    10:27 de.

    Németh Szilárd fórumán volt olyan, aki halált kért az ellenzékre.
    https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/03/29/nemeth_szilard_fidesz-forum_angyalfoldon_halalbuntetest_kertek_az_ellenzekiekre/

    Egy olyan korosztály tagjaként, aki még a saját bőrén is érezhette a verőlegényeket. Hacsak nem ő volt a titkárnő a verőszobában.
    Nekem meg eszembe jutott, hogy Dachau-ban először az ellenzéket szállásolták el.
    A közölt kép átlagéletkora közel lehet Bodához is.
    Amolyan nosztalgiabuliként a volt ÁVH-soknak, III/III-asoknak.

  • Nem hallottam erről a beszédról,
    de most, hogy hallok róla, forog a gyomrom…

  • Köszönöm, Andrew_s…
    Rákosi egy aranyos ember vót…

  • Andrew_s
    2018 március 30
    11:01 de.

    Mi ebben a szokatlan?
    Csak nézzed Vissza OIM* itteni egész „ténykedését”

  • Geyza
    2018 március 30
    11:47 de.

    Nem szokatlan. Inkább csak ráerősít arra,….

  • Almási Alma
    2018 március 30
    11:46 de.

    Nagypénteken egy ilyen nyilas szöveghez pofa kell. Meg gyomor 🙁

  • Andrew_s,

    akik ott ültek Németh Szilárd lakossági fórumán, sértett emberek, akik fiatalkorukban lapítottak, csendben voltak és nyeltek.

    Most látják elérkezettnek az időt a törlesztéshez, mert anno a munkahelyi párttitkár nem javasolta Bécsbe az IBUSZ útjukat.
    Törleszteni akarnak azért, mert részt kellett venniük és dolgoztak a kommunista szombatokon.

    Szerencsétlen öreg emberek, akiket megkeserített az élet, akiknek a ruhatárából ma is hiányzik az elegancia.

  • Nos ez a cikk még undorítóbb,hazugabb mint több eddigi…..!
    Nagy szégyen….,mind a szerzőnek,mind a fórumnak!
    Gestapo ,Ávo ? hogy kerülnek ide?.
    Az,hogy többen nem hallották Orbán beszédét, véleményét,de acsarkodnak,az is egy dolog,az hogy itt sokaknak (nem keresztények…)nem ünnep a
    húsvét,az is egy dolog,de hogy aljas módon tájékozatlanul,megrendelésre… írogatnak,uszítani
    próbálnak,az egyenesen undorító!

    Ezek az emberek nagy erkölcsi nullák és a megnyilvánulásaikkal
    magukat járatják le „még jobban”mint eddig!
    Hányingerem van tőlük,így most abbahagyom az ilyen szennyes….
    bejegyzések olvasását…..mivel nekem Nagypéntek ÜNNEP!!
    Maradjanak továbbra is a kedvenc kocsmájukban…..

  • Erdekes, de nem tul meglepo cikkecske ez is.

    Jobb helyeken ugyanis, amikor vadolunk valakit valamivel, szo szerint idezzuk ot, vagy kuldunk egy linket egy videorol, hanganyagrol.

    A cikk szerint: „Az Ő kommunikációs irodája kiadta az Ő beszédét Nagypénteken is.”

    En irodat nem, de egy Nemzeti Kommunikációs Hivatalt talaltam:
    http://nkoh.kormany.hu/index
    es itt nem talalhato a beszed.

    Azt hittem eloszor, hogy ez csak egy ujabb hiszti, de kezd gyanus lenni, hogy ez a cikk annal sokkal rosszabb.

  • Drizari!

    Én soha senkit nem „súgtam” be,ugyanis nem abból éltem,( és élek)mint az itteniek közül sokan,nem is olyan régen….hogy ne emlékezzünk rá!
    Aztán próbáljon meg,(ha képes rá) értelmezni,mielőtt a többiekhez hasonlóan szánalmasan leégeti magát!

  • Amúgy több híradóban is hallottam Orbán beszédét,aminek lényege:
    Keresztény ország akarunk maradni,nem migráns ország,ami a nagy többség véleményével,érdekeivel megegyezik.
    Az,hogy a volt komcsik ,leszármazottaik,a hitetlenek és a nem hívő,csak egyes zsidó származású soros bérencek mit is írogatnak,az ugye mellékes!
    Az is tény,hogy a vallásukat nem gyakorló,nem hívő
    zsidók többsége is haza,családszerető és normális,és nem gyalázkodik egy ilyen nagy ünnepen….
    Intelligencia,jellem,tisztesség kérdése…!

  • Szikszai
    2018 március 30
    1:42 du.
    Szeretnem azt a beszedet itt olvasni.
    Teljes anarchia van otthon, Mindenki gyulol mindenkt.
    Rakosit meg ajanlom egyeseknek, ha feltamdna.e:n megeletem, azaz tuleltem, az o vezeteset is.

  • A besugo szervezet es hajlam bizony a magyaroknal gyakori, Jo lesz vigyazni!
    Viszont ma mar nem kell felni akaszatastol, bortontol legalabb!

  • Tudjuk Marcsi.
    Csak megrágalmaztad a hivatali főnöködet
    -saját elmondásod szerint, persze nem ezekkel a szavakkal, de a lényeg ugyanaz-
    hogy át vehessed a munkakörét.

    Aki ilyesmire képes az mindenre képes.
    Szóval?
    Jelentettél a párttitkárnak?
    Pl.hogy milyen a hangulat a tanári karban, stb ?..Hmm???!

  • Szikszai!
    Oda se neki,itt hazudnak „reggel,délben és este”(mint Gyurcsány Fletó hívei)ő bevallotta anno,míg az itteniek nem,de lépten nyomon lebuknak pechjükre,mert naponta kiderül az igazság!

  • Hollósy Gerti

    Szikszai, ebben meghallgathatod a beszédet, azaz interjút

    https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/03/30/orban-a-keresztenyseg-nemcsak-hitbeli-hanem-kulturalis-kerdes-is/

    Orbán is csak azt mondja, hogy elmondták, beépültek, terjesztik, hangfelvételek, stb. ezek pl. hol vannak, ezek a felvételek

  • Drizari
    2018 március 30
    1:03 du.

    Egyet értünk. Nem egy rendszer épített sikerrel az egyes megkeseredésekre, kompenzációs vágyakra.

  • Szikszai
    2018 március 30
    1:42 du.

    Az MTI adta ki a szöveget. Tekintettel arra, hogy kormányszócsőként működik, és nem kicsit egyoldalú, az egykori alapítók ma köpnének rá.
    De attól még az.

  • Boda Marcsi
    2018 március 30
    1:58 du.

    Mi van? Mi van? Tükörbe néztél és nem tetszett, amit látsz?
    Alkalmasint annak idején is sok házmester dolgozott lelkesedésből besúgóként. Ne szégyeld! Még egyszer talán büszke leszel rá.
    Ha egyszer valaki előveszi azt a kartotékot…..

  • Simay, kedvenc ószövetségi Jézus-szakértőnk, olyan Orbán-beszédet ostoroz, amit ma egyedül ő olvasott ma a Kommunikációs Iroda kiadványában… Nem semmi!

  • Amúgy Marcsi-kedves.
    A vezérednek miért nem olvasol be, hogy a Nagypéntek nem a gyűlöletkeltés ünnepe?
    már tavaly is uszításra használta a Húsvétot is.

    Aki hallgatott akkor is, amikor szinte élő szentként imádkoztak érte, és majdhogynem hozzá a templomban. Aki nagy ívben tesz az emberi méltóságra akkor, ha az illető nem a kleptoligarchia tagja. Ha pedig menekült, akkor lehetőleg váljon porrá és hamuvá, mintsem fenséges személyét a jelenléte puszta képzetével zavarni merészelné. Aki szerint „a békés és derék keresztény embereknek is viszket a tenyere” a diáktüntetések kapcsán.

  • Boda Marcsi,

    ne szégyelld, hazaffyas cselekedet följelentened a magyar haza ellenségeit, akiket Orbán Viktor név szerint figyeltet. Aki nem a Fidesz-re szavaz, mind megakarja buktatni a kormányt.

    És itt a KMH-n hemzsegnek a kormányt, a Fideszt és Orbán Viktort bukni kívánók. 😀

  • Figyelő,

    „Teljes anarchia van otthon, Mindenki gyulol mindenkt.”

    Legalabbis ezt a latszatot szeretnek egyesek kelteni. De a gyulolkodok szama elegge paranyi, csak ugye nagyon hangosak, mert a media java resze mogottuk all.

    —————-

    Hollósy Gerti

    „https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2018/03/30/orban-a-keresztenyseg-nemcsak-hitbeli-hanem-kulturalis-kerdes-is/”

    Koszi! Ha nem is az eredeti, most mar legalabb ertem, hogy mit tuloz el itt a cikkiro „haladotars”.

    Mivel Magyarorszag kormanya a Soros „N”GO-k tevekenyseget nemzetbiztonsagi problemakent kezelik, gondolom, hogy „titkosszolgak” figyelik a hazaarulokat es a kulfoldi szarkeveroket.
    Persze lehet a titkos-szolgalat embereit is besugoknak nezni, csak hat az egy bizonyos ertelmi szintre utal.

    Igaza van a Marcsinak, hogy itt a hazudozas megy. Hozzatennem, hogy annal tobb is, de ez most mellekes.

  • Figyelő
    2018 március 30
    2:41 du.

    A besugo szervezet es hajlam bizony a magyaroknal gyakori, Jo lesz vigyazni!
    Viszont ma mar nem kell felni akaszatastol, bortontol legalabb!

    Csak attól, hogy esetleg öngyilkos lesz az ember a rendőrautóban… Tudod, Wels Tamás esete…

    – Ha valami újságíró érdeklődne, azt kell mondani, hogy már többször is megkisérelt öngyilkosságot…
    _ De főnök, hiszen az úgy is volt, csak eddig sohasem találtuk otthon…

  • Szikszai, Figyelő, ma este saját fülemmel hallottam Viktorunk mondatait a TV-hírekben…

    Kétezernél is többen vannak, akik azon dolgoznak Soros pénzén, hogy bevándorló ország legyünk, de mindegyiket ismerjük név szerint, és megfigyeljük őket… valahogy így hangzott…

  • Egyébként azt hiszem, vagy nagyon elbízta magát, vagy már nem normális. De ez pontosan összevág azzal is, hogy márc. 15-én azt mondta, most választás lesz, nem érünk rá, de majd utána ELÉGTÉTELT veszünk…

  • Andrew_s
    2018 március 30 11:01 de.

    Megneztem, valoban eszelos.
    Ezeket a szerencsetlen embereket mar kihasznalta Kadar, kihasznalta a posztkadari rablobanda (Antal Jozsi altal osszehozott hienak) kihasznalta az ujra eletre kelt hidrafeju volt MSZMP-s bagazs, most kihasznalja ez a nyomorult.
    Valoban megkeseredettek, egesz eletukben csak felhasznaltak oket – engem, minket is beleertve.
    A kulonbseg annyi, hogy en ertem ami tortenik, es nem bizok a rókakban. Ok nem tehetnek mast, megprobalnak johiszemuen hinni.
    Csak utolag mindig kiderul – marmint szamukra – hogy megint at lettek vagva.
    Akik birnak elfogulatlanul elore gondolkozni, azokat lehurrogjak – engem, minket.
    Ugyhogy mi, akiknek megvan ra a kepessege, nem tehetunk mast, keressuk a megoldast tavol ettol a bagazstol.
    Majd kihalnak, velunk egyutt persze, es a zsarnok haszonelvezojukkel egyutt.

  • az eredeti riport eloben itt van, akinek meg nem sikerult meghallgatni es akarja

    https://www.mediaklikk.hu/cikk/2018/03/30/orban-viktor-miniszterelnoki-interju-180-perc-marcius-30

  • Nagy István azé mert te nem tudsz róla attól az még létezik.

    Például a bozonokról sem tudsz mégis léteznek.

  • Boda Marcsi
    itt csak te gyalazkodsz!!!!
    egy irasodban ketszer zsidoztal!!

  • Almási Alma
    2018 március 30
    6:02 du.

    Meg véletlenül elütötték a felcsúti polgármester-jelöltet.

  • NAGY István
    2018 március 30
    3:45 du.

    Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám
    Jártak-e ma arra nagy télikabátok?
    Olvasván a többit, ha olvasni tudnátpk?

    Jó, jó. Tudom. Te csak write-only üzemmódban létezel.

  • Almási Alma
    2018 március 30
    6:02 du.

    Az előzékeny gyanusított úgy lesz öngyilkos, hogy kiugrik a tizedikről. De maga után becsukja az ablakot, hogy a helyszínelők ne kapjanak cuggot

  • Figyelő
    2018 március 30
    2:38 du.
    „Szeretnem azt a beszedet itt olvasni.”
    Egy rádióbeszédből az MTI szokott leiratot gyártani.
    Másoltam be belőle. Amúgy bárki által elérhető. mti.hu

    „Teljes anarchia van otthon, Mindenki gyulol mindenkt.”
    Nem igazán. Leginkább egy örök második, komplexusossá bukott volt focista gyűlöli a világot. No meg kelt gyűlöletet, hogy meg ne sántuljon.

  • Almási Alma,

    „Szikszai, Figyelő, ma este saját fülemmel hallottam Viktorunk mondatait a TV-hírekben…

    Kétezernél is többen vannak, akik azon dolgoznak Soros pénzén, hogy bevándorló ország legyünk, de mindegyiket ismerjük név szerint, és megfigyeljük őket… valahogy így hangzott…”

    Es mi ebben a meglepo? Most mar en is meghallgattam, es bizony semmi kifogasolni valot nem latok abban, hogy mas orszagok ugynokeit, szarkeveroket megfigyeli az allam. Az lenne furcsa, ha ezt nem tennek.

  • bar-lev,

    „egy irasodban ketszer zsidoztal!!”

    Te, a jambor Haszid, pedig Peszach es egyuttal Sabat este a Haggadah es az imak helyett bekapcsolod a komputeredet es irsz.

    Vagy talan rosszul ismerem a Halachat es mindket dolog (a komputer bekacsolasa es az iras) megengedett nekunk, zsidoknak?

    Persze talan te is ugy vagy vele, mint a Talmud egyik-masik rabbija, akik, amikor valaki megkerdezte toluk, hogy ok miert nem tartjak be a sajat maguk alkotta torvenyeket azt valaszoltak, hogy ok mar annyira jamborak es szentek, hogy nekik nem muszaj.

    Bar szerintem inkabb az a helyzet, hogy neked abszolut semmi kozod nincs a zsidosaghoz. Egy paranyi eselye van annak is, hogy bolsi zsido vagy. De hogy nem vagy Haszid, az tuti.

    Es ne felejts el anyazni, azzal minden ketsegen kivul bizonyitod, hogy ki es mi vagy!

  • Az apja valami párttitkárocska volt.
    Biztos ököllel akarta beleverni a gyerekbe a Marxizmust hehe

  • „Kampány lyukból kampány szél fúj” – mint tudjuk.

    ps: Orbán a 2000 ezer „civil” aktivistáról beszélhetett Nagypénteken. Orbán szerint a „civilek” nem civilek, hanem a rendszerének a fizetett politikai ellenfelei – jól felépített rendszerbe szerveződve.

    A liberális/illiberális ideológiai csata nyílttá vált, a kimenete borítékolható.

  • Kérlek, olvassátok el az SS-törvény (stopsoros) javaslatot, fenn van a neten, ebben a lapban itt találjátok a tervezett paragrafusok szemlézését: http://kanadaihirlap.com/2018/02/05/torvenyjavaslat-a-stop-soros-torvenycsomagrol/http://kanadaihirlap.com/2018/02/05/torvenyjavaslat-a-stop-soros-torvenycsomagrol/
    A „migránsok” csakfedőszerv ebben: az egész törvény a magyarállampolgárok korlátozására való
    Egyébként a kormányfő megszólalásai vészesen közelítik az egybodás szintet.

  • Meghallgattam a kormányfő beszédét. Évek óta nem hallgatom, bár a megnyilvánulásait természetesen elolvasom, (nem az összefoglalókat, hanem a teljes beszédeket). Így azután feltűnt, mennyire megváltozott az előadásmódja. A rádióban egy kapkodó, rémült ember hadarta el az összes panelt, amit amúgy 24 órában nyomat minden lap és kanális, (channel, ha úgy tetszik), óriásplakát és szórólap.
    Ami meg a kétezer harcost illeti. Minden pártban, egyéb közösségben van 1-2 úgynevezett „jólértesült”, aki különféle bennfentes kijelentésekkel akarja emelni személyisége jelentőségét. Ezek az ún.”szivárogtatók,” akik kiemelnek 1-1 elhangzott mondatot,majd azt körítik a saját konteóikkal, egészen más jelentést adva az eredeti közlésnek.
    Egyébként: jó, ha tudja a kormányfő: nem kétezren, hanem jóval többen – egyes felmérések szerint négymilliónál is többen – szeretnék távozásra bírni őt és csicskáit.
    Kérdés,hogy egy hét múlva hányan látnak át a beszari pánikoláson, és hányan mernek a fröcsögő fenyegetőzés ellen szavazni.

  • Örülök, hogy azt a bizonyos Orbán-beszédet/interjút nem nekem kellett feltennem ide. „Kiprovokáltam”, s feltették helyettem mások. Amit most tán Simay úr is el tud olvasni figyelmesen. Utólag. (S rájön, hogy neki még „félnie” sem kell…) Talán még annyit, hogy az a „nagypéntekesdi” erősen izzadság illatú, hisz az a bizonyos Judás már csütörtök este felakasztotta magát…
    Megismerkedve a mai médiával, engem ez a kitétel ragadott meg: „Nekünk magyaroknak van Istenünk, van Hazánk és van Családunk !” Magam is azon vagyok, hogy ez így is maradjon.
    És: Áldott Békés Húsvétot kívánok minden jószándékú embertársamnak.

  • NAGY István
    2018 március 31
    6:56 de.

    Gusztus dolga.
    Nekem elsősorban van családom, mert van emberségem.
    A családommal egy adott országban élek, amit szeretnék a hazámnak tudni akkor is, ha a hatalom ez ellen van.
    Meg hiszek, amiben hiszek. Függetlenül attól, hogy hazából sokakat kirekesztő hatalom hány családot definiál istentelennek azért, mert nem ért vele egyet.

    Ettől Te még olyan demagóg lehetsz, amilyennek a fidesz szeretne. Meg a Jobbik, amelyik ugyebár sosem volt szerintük antiszemita. csak zsidóellenes

    http://hvg.hu/itthon/20120405_barath_jobbik_zsidozas

  • mar leirtam ugyan de megismetlem!! most aktualisabb is!!
    a „nazareti jezus” dolog tobb dologban santit!!
    1,;- sem eleteben se halala utan olyan hely hogy „nazareth” NEM letezett meg! azt csak jo 300 evvel kesobb alapitottak!!!!
    2,;- az aki valoban letezett -(pilat helytartoi levlekben emlitve)-azt ugy hivtak YESA BAR-YOSSE!! ez az ember az esszeenusokbol levalt messias varo szekta a Nasareen szekta igehirdetoje volt!
    3,;- pilat romai procurator lazitas vadjaval es rendzavarass vadjaval feszittette meg!!!
    4,;-az elitelt sosem vitt olyan „keresztet” a kivegzes helyere mint amiket ma latni vilagszerte!! a vallain keresztben a „callum”-ot (keresztben fa mint pl egy ajto feletti gerenda)-vitte ki a karjait oda kotve!!
    5,;- a megfeszites maga!!
    az elitelt csukloit -(es nem a tenyeret)–a callumrta szogeztek espedig hatulrol, ezta a callumot raemeltek a „patibulum”-ra-(elore a foldbe allitott collop)-es a labakat ketoldalt -(behajlitott terdekkel)- a bokaknal a patibulumhoz szogeztek, a halal fulladas altal allt be !
    6,;-titulus crucis!
    maga a „kereszt” egy nagy T betut formazott! ama ismert forma oda vezetheto vissza hogy a feje folott volt a titulus crucis -(az ok amimiatt……)-
    yesa-nal ez allt fent a tituluson,;
    romai latinul,; „IESA NASAEA REX IVDAEORVM” =yesa a nasarenus a zsidok kiralya
    aramiul-(yesa anyanyelve),; „YESA H’NOCRI MELEKH H’YEHUDIM” =yesa az istent hallo a zsidok kiralya
    maga az egesz „jezus” tortenet, szuztol szuletes,kereszteles tanitvanyok stb-stb mind egy jo 2000 evvel korabbi egyptom-i tortenet ujrairasa a korai kopt egyhaz altal!!
    ez a tortenet a HORUS tortenet!
    horus szuletett felsoegyptom folden egy szuztol!
    horus megmeritkezett a szent nilusban!!
    horus-nak volt 12 kovetoje tanitvanya!!
    horus-t kegyetlen halalra itelte farao megfeszitesre !!
    ezt a tortenetet vette at a kereszteny egyhaz es magaeva tette ezt atirva!!
    ennyit jezus-rol!! sose letezett szemely!!

  • talalom,

    „” A “migránsok” csakfedőszerv ebben: az egész törvény a magyarállampolgárok korlátozására való „”

    Es ezen meglepodsz, vagy ugy gondolod, hogy felfedeztel valami kulonlegeset? Ki mast tudnanak korlatozni, mint a magyar allampolgarokat?

    Aztan:

    „Meghallgattam a kormányfő beszédét. … Így azután feltűnt, mennyire megváltozott az előadásmódja. A rádióban egy kapkodó, rémült ember hadarta el az összes panelt…”

    Nekem is feltunt a megvaltozott eloadasmod. Altalaban a beszedeiben (ha nem felolvassa) lassan, tagoltan, es nemi nyelvtani hibakkal beszel, amiket aztan korrigal beszed kozben.
    Ebben semmi ilyen nem volt.

    Ugyan szerintem nem hadart, csak normalisan, gordulekenyen beszelt.
    Szerintem olvashatta.

  • Az itteni nem kevés ….”hazug,jellemtelen,idióta” alaknak csak annyit üzemek,hogy jó ivászatot rendezzenek a kocsmájukban,mert
    nekik nincs se istenük,se hitük,se eszük,annyira szánalmasak,primitívek!
    Az TISZTESSÉGES(!!!)emberek többsége a húsvéti ünnepekre készül,a
    söpredéknek ez nem megy….
    Sebaj,szerencsére én a normális többséghez tartozom,aki nem a krimóban ünnepel…!

  • ja mielőtt elmegyek…(jó filmek vannak…)az itteni szerencsétleneknek,akiknek a FELTÁMADÁS ismeretlen fogalom…..jó szándékkal szerencsés „feltápászkodást” kívánok a pult alól….
    remélhetőleg sikerül?!

  • Marcsi draga, csak a bolondok hiszik azt, hogy ok normalisak. Mindenki masnak vannak ketsegei.

  • Megírta a Bartuslaci négy éve mindazt amitől most az ország demokratikusabbik fele tart.

  • Bodának egybodás bodaista bodasága bodázodott beide.
    De..nemoda boda !

  • Kvantáltam a Bodát :
    Javasolni fogom hogy vegyék be a SI mérték-rendszerbe:
    A Boda a hülyeség mértékegysége.

    1 Boda az a hülyeség-mennyiség, aminek 1 másodperces ráhatása következtében 1000 ember egy évre lehülyül.

    Ezért a Boda, mint mennyiség csak törtrészeiben használható.

    Mikro-Boda…milli-Boda …

    Vagyis, egy átlagos testfelépítésű felnőtt ember esetleges hülyesége néhány mikro-Boda lehet csak.

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Aki Húsvétkor ilyeneket ir embertársairól, annak van Isten és van Jézus? Esetleg Húsvétkor tudna egy kicsit jótékonyabb lenni azok felé, akiket amúgy nem kedvel?

  • Christopher Adam

    Marcsi, Húsvétkor jó érzés ilyeneket irni?

  • Chris, Marcsi mellett barlevet is olvasod?
    Már Jézus létezését is tagadja.
    Mindezt Húsvétkor.
    Te meg engeded.

  • Christopher Adám!

    Nekem tiszta a lelkiismeretem, ezt a szánalmas cikket nem én írtam,én csak reagáltam az ünneprontó,megosztó,valótlan uszításokra!
    A véleményem továbbra is fenntartom, és nem nekem kell szégyenkezni,hanem egy „állítólag”magyar ősökkel bíró ráadásul keresztény embernek!…..
    Ha nem képes normális, tisztességes,ünnepi cikket írni,talán nem kellett volna írnia!!!!!

  • Visszakérdezek: milyen érzés Húsvétkor ilyen cikket írni????
    Nekem nem volt jó érzés olvasni,amire kénytelen voltam válaszolni,ami nekem sem volt sajnos „felemelő” érzés válaszolni!

  • Marcsikam,

    „, ezt a szánalmas cikket nem én írtam,én csak reagáltam ”

    Igen, csak ilyenkor az a kerdes merul fel hogy mi a Krisztusi magatartas. A Krisztusi magatartas az, hogy dobj vissza kenyerrel, nem pedig az hogy foss a ventillatorba.

  • Hogy örjöng az idóta DDDDDDDDDD

  • charlie
    2018 március 31
    4:12 du.

    Ne sopánkodj.
    Küldél ki rtohamcsendőröket.
    http://csepel.info/?p=6020

  • Charlie testver! kitartas
    en fiam tortenelmi tenyekre hivatkozva allitom azt amit!!regeszeti leletekkel bizonyitottt tenyeket!!!
    nemreg kerultek elo asataskor a poncius pilatus procurator levelek (( -es en inkabb hiszek neki kit miert itelt keresztre mint a hazug katholikus egyhaznak,,akik kitalaltak az antiszemitizmust europaban!!
    a horus tortenet egy nem tull reg egyptomb an elokerult -(a legelso!!!)- kopt „papa” sirjabol szarmazo tekercsekben all!! ezek jo 1800 evesek!!

  • Boda Marcsi
    2018 március 31
    4:42 du.

    Neked nincs lelkiismereted.
    A hivatali elődödet is minden lelki-furdalás nélkül befirkáltad az alapszervi párttitkárnál. a Szoc.Nöbizottságnál, a Szakszervezetnél és a Hazafias Népfrontnál.
    Hogy megkaphassad az állását.
    TE magad mesélted !!

  • bar-lev
    2018 március 31
    10:58 de.

    Ami kimaradt:

    – A keresztrefeszítés a lázadó rabszolgáknak járt (vö. Spartacus-felkelés)
    – Az evangéliumok sok ideig szájhagyományként terjedtek. A nevük nem a valós szerzőt, hanem azt jelzik, akinek tulajdonítják, akinek szemszögéből leírják a történéseket;
    – Az evangéliumok tanításai alapvetően összecsengenek, tehát származhattak egy valós tanító tetteinek legendáiból;
    – Az evangéliumok, eltekintve egy fordítási hibától, sehol nem beszélnek vallásalapításról, egyházról még kevésbé. Jézus, a tanításait és nem az akkor nem is létező egyházát hagyta Péterre, az egyetlen írni-olvasni jól tudó tanítványra. A bürokratára;
    – Jézus nem vallást akart alapítani, hanem a zsidó vallást visszavezetni atyja tanításaihoz;
    – Magát a keresztény vallást ugyanúgy alapították, mint bármely más ideológiai rendszert; Kialakítoták a bürokratikus hierarchiáját (Petrus), megalkották az ideológiai vezérfonalat (Saulus), majd demagóg igehirdetéssel tették népszerűbbé (Andreas;

    Mindez azonban nem von le semmit azokból az ideológiai erényekből, amelyből a decibelkeresztények (Orbán, Harrach, Erdő, stb.) valójában egy betüt sem igazán tartanak be.

  • Boda Marcsi
    2018 március 31
    4:42 du.

    „Nekem tiszta a lelkiismeretem, ezt a szánalmas cikket nem én írtam,én csak reagáltam az ünneprontó,megosztó,valótlan uszításokra!”

    A Jézust megfeszítőknek, és a Barrabah-t kiáltóknak is tiszta volt a lelkiismerete. Ahogy az ideológia nevében gyilkolóknak is mindig.
    Az írod a cikk ünneprontó. Holott a publicisztikai jellegű cikk, mint olyan reflektív műfaj.

    Tehát:
    – szerinted Nagypénteken besúgókkal fenyegetődzni nem ünneprontó, de megírni, hogy a miniszterelnök besúgókkal operál, az igen.
    – szerinted visszahozni a gestapo, az ávh módszereit és besúgókkal adatokat gyűjteni, majd megfenyegetni mindenkit, aki nem nyal szélesen nem megosztó, de megírni azt, hogy a miniszterelnök aljas módszerekkel operál az megosztó;
    – szerinted az, amit az ország hallhatott a rádióban, majd az MTI kiadott hivatalos közleményben, valótlanság. Tehát mindezekre hivatkozni is valótlanság.

    Úgy őszintén. Végig szoktad néha gondolni, hogy valójában mit írsz? Vagy csak szimplán ömlik a foss a ventillátorba belőled? (hivatkozás Lászlóra)

  • Boda Marcsi,

    „… az itteni szerencsétleneknek,akiknek a FELTÁMADÁS ismeretlen fogalom…..jó szándékkal szerencsés “feltápászkodást” kívánok a pult alól….
    remélhetőleg sikerül?!”

    Ezen is jot nevettem. Sajnos a komejnista rencerben sikerult minden unnepet lealjasitani es Bacchusnak ajanlani.
    Meg a locsolkodasbol es reszegeskedes lett. Lattam meg 10 eves kisfiut is reszegen.
    Ezeket a regi „szep” szokasokat nehez lesz levetkozni, talan lehetetlen is. Fokent, hogy ez belefer a „haladasba” is.

    ————–

    Andrew_s,

    „– Jézus nem vallást akart alapítani, hanem a zsidó vallást visszavezetni atyja tanításaihoz;”

    A tobbi altalad felvetett kerdes tulzottan nem erdekel engem. De ezt elegge viccesnek tartom. Amig az igaznak tunik, hogy Jezus kizarolag a zsidokkal foglalkozott, addig, ha azok a bizonyos mondasok (mindjart mondok nehanyat) valoban Jezustol szarmaznak, akkor o nem azert jott, hogy „betoltse a Torvenyt” hanem azert, hogy megvaltoztassa azt.

    A hazassagtoro not nem kell kivegezni,

    Kezet nem kell mosni, mert nem az fertoztet meg, ami beled megy,

    Elvalni csak hazassagtores utan/okabol szabad,

    Aztan szo szerint: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az õ atyja, a leány és az õ anyja, a meny és az õ napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az õ házanépe.” (Mondjuk a Torah Istene se volt olyan nagy humanista, de ez meg „neki” is tulzas lenne.)

    „Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: A ki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, a mivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az õ atyját vagy anyját.” 

    „Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhébõl születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért.” (Az ilyen fajta oncsonkitasra valo parancs sehol sem talalhato a Torah-ban.)

    Es meg sorolhatnam, de lenyegeben felesleges, mert ez is teli van ellentmondasokkal es hibakkal, akarcsak a Torah.

    No es azon felesleges vitatkozni, hogy jobbak-e ezek a valtoztatasok (szerintem tobbseguk jobb), mert itt a valtoztatas a lenyeg.
    Ami azt mutatja, hogy nem a zsido vallas visszavezeteserol volt szo az „atyjuk” tanításaihoz.”

  • Andrew_s,

    „– szerinted Nagypénteken besúgókkal fenyegetődzni nem ünneprontó, de megírni, hogy a miniszterelnök besúgókkal operál, az igen.”

    Az csak a baj az egeszben, hogy nincsenek besugok. Ezt csak az az alak talalta ki, aki ezt az buta cikket irta.
    Miota szentiras az, amit o ir?

    „– szerinted visszahozni a gestapo, az ávh módszereit … ”

    Ez tovabbi bugyutasag. Tudom, hogy egyesek itt uldozesi maniaban szenvednek, de ha maskepp nem megy, szedjetek ra valami dilibogyot.
    Itt:
    https://mentalhealthdaily.com/2015/05/13/delusions-of-persecution-causes-symptoms-treatment/
    ezt mondja, talan segit:
    Antipsychotics: The most common medication utilized to treat delusions of persecution is that of an antipsychotic. Generally the newer, atypical antipsychotics are administered over typical (older) antipsychotics due to favorable side effect profiles and safety. These are drugs that tend to act as dopamine receptor antagonists, meaning they effectively bind to these receptors, without triggering the response that dopamine would produce. Hence they inhibit the effect of dopamine in the brain, reducing the likelihood of delusions – especially as a result of schizophrenia.

  • Andrew_s
    az a szemely akire az „evangeliom”-ok utalnak az az a Yesa bar-Yosse akirol fentebb irtam volt,ezt vegeztette ki megfeszittetes altal poncius pilat procurator!!
    -le dit „jesus de nasareth” n’a jamais existe en tant que personnage historique!! mais je ouvre pas discusions sur ce ci……………..car aupres les derniers decouverts archeologiques sont donnez a moi le raison!!
    voir les lettres et documents de ponc pilat procurator romain de yudea sous occupation romain,-retrouve il y’a pas tres longue temps a yirusalaim!

  • Jichak Perlmutter

    Szikszai 10:35

    Ebben az Endrewnak címzett förmedvényedben azt . á l l í t o d, hogy Jézus a Mt.5/17-19-ben . h a z u d i k . Mert, hát vagy az egyik igaz, vagy a másik… Kérlek, közöld azon igehelyeket is, amelyekre hivatkozol, mert így túlzottan blöff íze van a szövegednek…

    .

  • Jichak Perlmutter

    Bar-lev 10:58 / Andrew_s 7:0

    Igaz, hogy Nazaret, Jézus idejében még egy n e m . l é t e z ő . h e l y s é g.

    Elleneben a Jézus „bűnösségét” igazoló iraton, a fejcédulán a latin
    IESUS NASARENUS mint jelző, majd
    REX IUDEORUM homlokegyenest más jelentésű, minthogy azt később talán . n e m . v é l e t l e n . az itt és itt született zsidók királyaként értelmezték az úgynevezett „teológusok”.
    A Holt-tengeri Tekercsek és a Qumrán körüli – ti. hatalmas kiterjedésű lakott és vallási életet élő települések –
    ásatásoknak a tanúsága szerint is, de a „szentírásban” és másutt is, mint az esszénus, megtatlálható . n a z a r é n u s . mint melléknév bizonyos, a pusztában[!] különvonult zsidó – római értelmezésben lázadó – gyülekezetekre utal, ahol a kettő lényegében ugynaz…
    Tehát római értelmezésben ő egy nazarénus lázadó, aki ráadásképp még [önjelölt] király is. Ez a császári rómában főbenjáró bűn.

    De, hogy 300 évvel később, a niceai zsinati biblia szerkesztőknek, mostmár „egyházatyáknak” miért is felelt meg jobban a nazarénus jelző helységnévvé konvertálása, mint a szó valódi jelentése, a >lázadó nazarénus< elismerése ill. tényként kezelése, ez előre vetíti az azt követő alig kétezer év hatalmi viszonyai között az egyháznak szánt kulcsszerepet is. Vagyis azt hiszem, ez már önmagért beszél és megadja választ erre a nagy elvi kérdésre is…

    .

    +1
    Nazarénusoknak nevezték Jézus követőit is, sőt még Pált is…

  • Jichak Perlmutter

    Kieg az előbbihez

    „az egyháznak szánt kulcsszerepet” helyett:
    az egyháznak szánt h a t a l m i kulcsszerepet.

  • Szikszai
    2018 március 31
    10:35 du.

    Mint arra más rámutatott butaság blöffhöz folyamodnod.
    Nem mindenki a Te kurucinfos szinteden ismeri a vallásokat. Kivéve Bodát, mert ő ezen a szinten sem.

  • Szikszai
    Komolyabban.
    Inkább azok kedvéért, akiknek kisebb szövegértési gap van a fejükben.

    Jézus tudhatóan tanítóként kezdte működését. Fiatalon olvasta fel a Tórát.
    A rabbiknak mindig is szabadságuk volt magyarázatot fűzni az igékhez.
    Jézus tehát a zsidó vallás reformereként kezdte működését. Luther sem vallást akar alapítani. Ma mégis vallásalapítóként ismerjük.
    A tanításrendszerek fejlődéstörténete gyakran vált ilyen folyamattá.
    A kézmosós történetet persze kiragadtad a szövegkörnyezetből, de ez szinte részletkérdés. Mert bárki elolvashatja Máté-nál (Mt 15), és maga meggyőződhet az ostobaságodról.

    Az is ténykérdés, hogy a „kereszténység” még csak szekta sem nagyon volt Jézus halálakor A legrokonabbak sem egy-egy megfelelésűek). Noha tanításai folyamatosan elváltak az őszszövetségi tanításoktól. Valójában a vallás politikumát felismerve tett egy hatalmas lépést előre. A többit már ehhez kellett igazítania.
    Majdnem úgy, ahogy Luthernek is….

  • Szikszai nagyon kapálódzik az ellen hogy vannak besúgók.

    Gyanús..mindenesetre NAGGGYON gyanús…

  • Nade Jichak.
    Hát nem tudod hogy Szixai élete a hazudozás?
    Arra épít hogy ő az okos, mindenki más pedig hülye.
    És folyamatosan próbálja átverni a környezetét.Akárcsak a Gazdi

  • Jichak.
    A Vatikán a felvilágosodással elveszítette kulcsszerepét az Államban de igyekszik megfordítani a történelem kerekét.
    Ennek vagyunk tanúi a Gazdi működésében és hogy miképpen lehet „koalíciós partner” egy nem létező párt aképpen hogy még ő adja a „miniszterelnőkhelyettest” is.

    Tudható hogy a KDNP a Vatikán „előretolt helyőrsége”

  • yesa azt mondta;:- „nem eltorolni jottem a profetakat hanem betolteni azokat”-
    ez pedig azt jelenti hogy yesa a mozesi toprvenyekre akart szigoruan visszaterni,beteljesiteni azt amit az elotte elo prpfetak megjovendoltek azn izrael hazanak fiainak!
    yesa egy nasarenus rabbi volt,igehirdeto!!
    csakhogy a szo rabbi nem tanitot jelent hanem szo szerint soooot beture pontosan, rabbi= rosh bene israel=az israel fiainak foje!!

  • Geyza, vegig olvastam a\ itteni beirasokat. Bizony elszomorodtam. T>i. tisztan latni a beirirasokbol, hogy az agymosa, amit a kommunizmus, vagy szocializmus tett az emberek hitevel, azaz a kereszteny vallassal.
    T.i. a kersztenyek hisznek Jezus Krisztus leteben es aldozataban, azaz a kereszt halalaba, ami valoszinu szornyu szenvedessel jart. O csak ket dolgot prdeikalt eleteban: szeresd felebaratodat mint tenmagadat! a masik a vilag bunneiert vallalja e szenvedesit, remeelve, hogy Isten majd megbocsajt ezert a vilgnak. Ebben hisznek a keresztenyek, es Husvetvasarnap, az o foltamadasara emlekeznek.
    Csodalnom kell a foszzekeztot, hogy erre nem hivtya fel a beirok figyelmet! Hiszen egy lkatpolikus plebania oszlopos tagja Ottawaban,

  • Geyza
    2018 április 1
    12:27 du.

    Azt hiszem nem a Vatikán…..
    Pontosabban két irányvonal látszik jelenleg mérkőzni. Az egyik az a szemellenzős szemlélet, amit hazánkban Erdő Péter és a decibelkeresztények képviselnek. A tipikus politikai katolicizmust/kereszténységet.

    A másik a Tanítás-orientált irányvonal. Ez az Embert teszi a központba és nem a feltétlen politikai hatalmat. Ez az, amit Ferenc pápa képviselt és nálunk pl. Várszegi.

    Nyilván ez utóbbi sem politikamentes (Boda, Szikszai, és ált. a gyengébbek kedvéért). Azonban közelebb áll az általános humanizmushoz, nyitottabb a tudományok és általában a haladás felé, mint a középkor egyházi meta-Birodalmát visszasíró irányzat.

    Amúgy Erdő legnagyobb fájdalma, hogy ott lihegett a pápaság felé vezető fenekek körül. De félretolták a nyelvét és nem őt választották. Ezzel a magyar pápa álma (no meg az általános befolyásé) elodázódott a bizonytalan jövőbe.

  • Jichak Perlmutter

    Neked címzem, de nem csak hozzád szólok. Biza van/volt Názáret nevű település, de ez részletkérdés. Minden ilyesfajta megközelítés max csak érdekesség. Istent a természetéről és kijelentései logikai rendszeréről lehet felismerni. Az alkotót az alkotásáról.

  • Meg megjegyeznem , ugy mellekesen, hogy ezen a vasarnapon, JO LENNE itt NEM gyulkoset olvasni, sorban, Orban, nem tartozik sem Kanadahoz, sem a hitbeli fogalmakhoz, miert van akkor az, hogy meg a mai napon is kritikak es gyulkodo megjegyzesek szolnak rola.

  • Jichak Perlmutter,

    ” Ebben az Endrewnak címzett förmedvényedben azt . á l l í t o d, hogy Jézus a Mt.5/17-19-ben . h a z u d i k . Mert, hát vagy az egyik igaz, vagy a másik… Kérlek, közöld azon igehelyeket is, amelyekre hivatkozol, mert így túlzottan blöff íze van a szövegednek… ”

    Mar odamasoltam szo szerint nehanyat. Igaz nem adtam meg a helyet.
    Akkor most nehanyat (megint).

    Mate 5.21-22: Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert a ki öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az õ atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: a ki pedig azt mondja az õ atyjafiának: Ráka, méltó a fõtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére. 

    Eloszoris, a Torah nem azt parancsolja, hogy „ne olj”, hanem azt, hogy „ne gyilkolj”. Aztan pedig itt mintha a „Ráka, méltó a fõtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” mondat azt javasolna, hogy a gyilkosokat engedjuk szabadon, holott a Torah szerint kivegzendok.

    Mate 5.29-30: Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. 

    Felesleges oncsonkitas? Hol van ez a Torah-ban?

    Mate 5.31-32: Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet. Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és a ki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik. 

    Mintha az sem lenne a Torah-ban, hogy csak paraznasag okabol lehet valni. Bar mondjuk lehet valasnak tekinteni azt, hogy a parazna asszonyt agyonkoveztek, viszont akkor elbocsatasrol szo sem lehet.

    Mate 5.33-36: Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet. 
    Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke; Se a földre, mert az az õ lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa; Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé; 

    Tehat egyik szavaval azt mondja, hogy nem azert jott, hogy megvaltoztassa a Torvenyt, a kovetkezo mondataiban pedig megvaltoztatja azt.

    Mate 5.38-39: Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felõl, fordítsd felé a másik orczádat is. 

    Ez megint a torvenytelenseget torvenyesiti. Tovabbmenve ez azt jelentene, hogy ha valaki lop tolem adjam oda neki mindenemet, de mindjart jobb, ha mindenki mas is odaadja szegenykenek.
    Ha megoli az egyik fiamat, biztassam, hogy olje meg a tobbi gyerekemet is.

    Mate 5.43-44: Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyûlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.

    Itt pedig megint egy olyan dolog van, amit a Torah nem ir, legalabbis en nem emlexem ra. Nev szerint, hogy „gyulold ellensegedet”.
    Arra viszont emlexem, hogy a Torah utasitja az Izraelitat, hogy ha az ellensege szamara, vagy okre elakad, segitse ki az ellenseget. Tehat tul sok ujat nem mond. Aki ezt irta nem ismerte a Torah-t.

    Igy megfelelo a „formedvenyem”?
    No es itt nem hazugsagrol van szo, hanem ellentmondasrol, ami ugy keletkezett, hogy az „Egyhaz nagyobb szentsege” erdekeben itt-ott adtak az eredeti szoveghez, vagy vettek el belole az evszazadok soran.

  • Andrew_s,

    „Jézus tudhatóan tanítóként kezdte működését. Fiatalon olvasta fel a Tórát.”

    Ez meg nem jelenti azt, hogy tanito volt.
    Nomeghat… ahhoz hogy valamit tortenelmi tenykent fogadjunk el kene tobb is, mint egy forras.

    „A rabbiknak mindig is szabadságuk volt magyarázatot fűzni az igékhez.”

    Ez igaz. A zsidoknak mindig is szabad volt kerdezni es vitatkozni a vallasukrol. Hogy mi kozuk van Jezushoz azt nem tudom, de talan te erted.

    „Jézus tehát a zsidó vallás reformereként kezdte működését.”

    Ha mindazon mondasok amiket neki tulajdonitanak valoban tole vannak, akkor ez is igaz.

    „A kézmosós történetet persze kiragadtad a szövegkörnyezetből, de ez szinte részletkérdés. Mert bárki elolvashatja Máté-nál (Mt 15), és maga meggyőződhet az ostobaságodról.”

    Hat akkor alljon itt az „ostobasagom” teljes egeszeben. Legyszives magyarazd el, hogy hol lett valami kiemelve a szovegkornyezetbol. A []-ek koze tett szoveg csak a konnyebb olvasas erdekeben van, mert az a resz nem a feltett kerdesre valaszol, at is lehet ugrani, de nehogy az legyen, hogy szovegkornyezetbol vettem ki, hat bennhagytam ezeket is:

    Mate 15.1-20: Akkor írástudók és farizeusok jõnek vala Jézushoz, Jeruzsálembõl, mondván: Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak. 

    [ Õ pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által? Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: A ki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon. Ti pedig ezt mondjátok: A ki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, a mivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az õ atyját vagy anyját. És erõtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. Képmutatók, igazán prófétált felõletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tõlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.]

    És elõszólítván a sokaságot, monda nékik: Halljátok és értsétek meg: Nem az fertõzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertõzteti meg az embert. 

    [Akkor hozzájárulván az õ tanítványai, mondának néki: Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak? Õ pedig felelvén monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik. Hagyjátok õket; vakoknak vak vezetõi õk: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek. Péter pedig felelvén, monda néki: Magyarázd meg nékünk ezt a példázatot. Jézus pedig monda: Ti is értelem nélkül vagytok-é még? ] 

    Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik? A mik pedig a szájból jõnek ki, a szívbõl származnak, és azok fertõztetik meg az embert. Mert a szívbõl származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanubizonyságok, káromlások. Ezek fertõztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertõzteti meg az embert.”
     
    Csak azt nem ertem, hogy egyes vallastalan zsidok miert vedik itt hirtelen ilyen nagyon az Ujszovetseget? Vajon mi lehet az oka? 🙂

    Meg annyit a kezmosasrol, hogy ez a zsidoknal sem higieniai okokbol tortent. A bumbuskakat mostak le a kezukrol. Igaz, ezzel veletlenul valami normalisat, hasznosat is csinaltak.
    Ezt a szokast ertette felre az, aki az Ujszovetseg eme reszet irta, azt hitte, hogy ez higienikus szokas volt nalunk.

  • youtoube,;- judas evangeliuma! documentum film magyar szoveggel

  • -” baruh ata adonai eoikenu melekh haolam aser kidesanu bemitsvotav vetsivanu al netilat yadaim”-
    es NEM csak holmi „szokas” mint ez a hulye agyu sziokszai yehovista szar itt ugatja

  • Szikszai
    2018 április 1
    4:23 du.

    Nem egy forrás. Olvasd el az újszövetség írásait. abban nagyjából egyetértés van, hogy fiatalon tanulta meg a tóra olvasását, és alapvetően tanított. Egyfajta népi rabbiként működhetett.

    Örülök, hogy betetted a teljes szöveget. A maga esetleges fordítási hibáival. Nem is okvetlenül Károli, mert ő sem az eredetiből dolgozott.
    A szövegkörnyezetből különben még így is látszik, hogy nagyjából egy olyan licit-szöveg része lehetett, mint amivel mostanában a kormányt védik. „Miért baj, hogy lopnak, hiszen mások is lopnak”.
    Korántsem jelenti a korábbi tanítások tagadását. Egyébként, ha a zsidók betartották volna az ilyen előírásokat, akkor szegény Mózesnek nem kellett volna már az elején értekezni arról, hogy miként ne feküdjenek össze fehérfolyásos nővel (vö. genitális candidiázis).

    Ugyanakkor a mosdatlan kézzel való evés és az enterobakteriózis és társai kapcsolatát ma ismerjük. Abban a korban, amikor a betegségek nagy részét Isten büntetésének tekintették, és a niceai zsinat után sok évvel is még egyházi átokkal gondoltak védekezni a sáskajárás és a pestis ellen, valószínűleg megállt a gondolat.
    Azt sem vitatva, hogy számos vallási köntösbe adott leírás nagyon komoly túlélési utasítás is volt. Elvégre azért akkor sem voltak vakok és idióták mind.

    „Csak azt nem ertem, hogy egyes vallastalan zsidok miert vedik itt hirtelen ilyen nagyon az Ujszovetseget? Vajon mi lehet az oka? 🙂”
    Gondolom a célszemélyek majd megválaszolják Neked 🙂

    Szerintem sem nem támadása, sem nem védelme annak tudomásul vétele, hogy alapvetően I. Constatin politikai pamfletje az amit ma Biblila címen ismer a világ. Egy erősen töredékes szöveg annak alapján amit a zsinaton résztvevők felfogni tudtak, és ami megfelelt a császár politikai céljainak.

  • Figyelő
    2018 április 1
    3:01 du.

    Neked is azt mondom, amit Bodának írtam. Visszaolvasható.

    Alkalmasint az gyűlöl és gyűlölködik, aki Nagypénteken fenyegeti embertársait.
    Orbán fasizmusát az itt írókon hiába kéred számon.

  • Jichak Perlmutter

    Szikszai 3:58 { 🙁 🙂 },

    IGAZ az, hogy a zsidók az ókorban – amikor a többi nép 95 %-a analfabéta – már kisgyermekkoruktól olvasnak. [Az apa kötelessége erre megtanítanítani.]

    SŐT, 13 évesen [ld. bár micvá] „már a templomban olvasnak fel”, méghozzá . A . TÓRÁBÓL. Ott tehát mindenki ismerte a Törvényt, ami egyenlő volt a vallással…

    EBBŐL, különösen az utóbbi tényből következik, ill. következhetett az a . t é v e s . újszövetségi – tegyük hozzá laikus [gój] – következtetés, és hamis értékszemlélet, mint „egy egyedi eset” hogy úgymond’ „a gyermek Jézus MÁR tanított” a templomban, sőt mi több felnőtteket…

    Példáidból következik, hogy berzenkedésed az újszövetség finoman szólva is „égbekiáltó” 🙂 ellentmondásai iránt szerintem is jogos. Én is csak azért „követeltem” hogy utalva az adott igehelyekre „reklamálj”, mert egy elméleti vita, vagy párbeszéd csak hivatkozásokkal, konkrét adatokkal éri el a valódi célját. Máskülönben csak tartalmatlan és összevissza vagdalkozás az egész, vagyis egy eredménytelen adok-kapok lesz belőle…

    El kell ismernem, hogy nem kis munkát igénylő kutatásod, hacsak rész eredményekkel is de, célt ért… Meggyőző volt… Ez a stílus illik egy a KMH-t olvasó és kommetáló szellemhez… 🙂

    Meg kell még jegyezzem, hogy az Újszövetség valójában mozaik anyagának (á’-lá Nicea) nemcsak az összeállítás korában, de később is sok-sok betoldást és ferdítést kellett elszenvedjen és mint ilyen, nem csak vallási de társadalmi hatásait tekintve különösen rászorul az ilyen feltáró vitákra. Mondhatnák erre sokan, hogy >de hát ez az egész csupán hit kérdése<. De csak mondhatnák, és akkor ha az évezredek során szintén oly sokan nem használták volna többek közt történelmi hivatkozásul oly sok égbekiáltó bűn elkövetéséhez…

    El kell ismernem, hogy a nem kis összehasonlító munkát igénylő kutatásod az igehelyek(!) és azok pontos idézetei után, hacsak részeredményekkel is, de célt ért, mert meggyőző lett… Viszont továbbra is nyitva maradt Máté/5/17-19, ahol Jézus lényegében "halálprecízen", a Tóra elsőtől-utolsó betűjéig megfogadja [az ő szava eskű, vagy nem ?], hogy csakis annak szellemét viszi tovább, de aki ebben Őt nem követi és hamisan tanítja kijelenti, hogy azt lényegében átok súlytja…

    .

    Köszönöm:
    I.P.

  • Jichak Perlmutter

    És még 1 Szikszainak

    Kár, hogy érveléseid (normális pillanataid) közepette időnként eltév(ely)edsz. Ilyenkor úgy buggyan ki belőled ösztönösen a szubjektív antiszemita fel- vagy alhang, mint mikor más az árnyékszéken csücsül. De hát Jézusra hivatkozva (ld a fenti hsz-ed) az lehet tisztább, mint az ami a szádon (a klaviatúrádon) jön ki…
    Pedig ha jól emlékszem, nemrég még Moshe Akiva néven álcáztad magadat itt a KMH-n is.. ?

  • Jichak Perlmutter

    Szikszai

    Ilyen pl. az a gúnyos példálózásod, amit az ókori zsidók rituális tisztaságához fűződő későbbi magyarázatok különféleségét tűzöd a gombostűdre.

    Ezek a kf. törvénybe foglalt higiénés követelmények azért mégiscsak hatásosabbak voltak tömeg-egészség kérdésében, mint más népeknél a semmi. A középkori járványokban dúskáló európáról már nem is beszélve.
    Lehet, nem tudományos alapon , de ezer éveken át az akkori tudományossághoz képest mégiscsak funkcionáltak ezek a rituális előírások.
    Példázatodban az egyébként „gyógyító Jézus” erre vonatkozó „költői” szavai csupán szimbólikus és szándékosan megbotránkoztató, az úgynevezett . p a r a b o l á k . műfaját gazdagítják…

    Qumránban (az újszöv-i ún. pusztában )előírás szerint, zsinóron mindenki – még Jézus is – egy-egy kislapátot hordott a tunikáján, van a köpenyén… Na, ezt fejtsd meg Szikszai … 🙂

    .

  • Jichak Perlmutter

    van a köpenyén helyett:
    v a g y

  • Szikszai!

    Ha ilyen konnyen sikerul kifacsarnod, sajatosan atertelmezned a Biblia, Toráh szovegeit, gondolom ezen az alapokon nem lessz olyan nehez a Mein Kampfot sem „megfelelo” modon atertelmezve beemelni a majdani „uj – orbani – alkotmanyunkba”.
    Innen mar nem is kell tobb lepes, hogy majd igazi „orbani polgarokka” valhassunk. Gondolom ebben az uj rendben te leszel az alkotmanyos rend egyik jeles orzoje, a bodamarcsi pedig az egyik „nemzeti tanito anya”

  • Jichak:
    Kétségtelen hogy ennek a Szikszainak időnként vannak helyes meglátásai is.
    De azok olyanok mint amikor
    egy vödör takonyban meglátsz egy bonbont.

    Az ember nem fogja kihalászni és szépen letisztogatni, hogy
    „jéé milyen egy fínom bonbon, kár lett volna érte,,”

  • Géza!
    „…egy vödör takonyban meglátsz egy bonbont…”

    Kényszerít valaki, hogy alpári legyél (inkább többnyire, mint kevésbé).

    Esetleg „írói munkásságodat” sziporkáztatod?

  • Figyelő
    2018 április 1
    3:01 du.

    Meg megjegyeznem , ugy mellekesen, hogy ezen a vasarnapon, JO LENNE itt NEM gyulkoset olvasni, sorban, Orban, nem tartozik sem Kanadahoz, sem a hitbeli fogalmakhoz, miert van akkor az, hogy meg a mai napon is kritikak es gyulkodo megjegyzesek szolnak rola.

    _______________

    Kedves Figyelő, van itt két vallási indíttatású cikk, széplelkűek olvassák azt.
    EZ A CIKK arról szól, hogy ORBÁN hogyan gyűlölködött Nagypénteken. Értelemszerűen az erről kifejtett vélemények nem lehetnek teljesen egy rózsaszín babaházba való beszédek…

  • Kis Ferenc
    2018 április 2
    9:39 de.

    Nem tudok rá jobb hasonlatot.

    Naon sajnálom.

  • Szikszai (Miklós)

    Tényleg érdekes, hogy Semmelweis koráig még az orvosok sem jöttek rá, hogy összefüggés van a mosdatlan kéz és a gyermekágyi láz (fertőzések) között.

    Ugyanakkor János vízzel való keresztelése (bűntől való megtisztulás) és Pilátus jelképes kézmosása is olyasmit sejtett, hogy valamit mégis tudhattak a zsidók, sőt a rómaiak is a mosakodás higiéniai hasznáról. Sőt, a pokolról való elképzelésük alapján, mintha a tűz (hőkezelés) megtisztító hatását is ismerték volna.

  • Kedves Barátaim!

    Felvetodott ezeken a hasabokon olyan dilemma is, hogy Jezus most valoban „ujrairta”, vagy nem a Toráh-t:

    Mondhatjuk, hogy igen – ezert is hivjuk ugy, hogy „uj-szovetseg”
    Itt egy sarkalatos torveny az ujak kozul; – es az is, hogy mit jelent krisztusinak (keresztenynek) lenni.

    „ Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (Ján.13/34-35)

    Ezt az utasítást nem írja felül semmi, nincs olyan esemény, nincs olyan élethelyzet, ami ezt a parancsolatot hatályon kívül helyezné!
    Mert ez az a fogalom, hogy krisztusinak lenni.

    Egy uj vallas nem szuksegszeruen uj egyhaz!
    Egyhaz az egy intezmeny – formalizalt csoport, aminek mint alakulatnak allami jegyei vannak.
    Semmi koze a vallashoz – hogy mit vallasz (mirol teszel vallast) vagy hogy mit hiszel.

  • A vizzel valo megmosakodas!

    Nem tudom ki hogy van vele, de en nem tudok ugy magamhoz venni egy falatot joerzessel, hogy ne mosnek kezet.
    Barmilyen ujabb munkaba kezdek, vagy eppen befejezek, kezet mosok. Most nem vagyok Jezusi (krisztusi)???
    En nem olvastam az en bibliaimban, egyikben sem, hogy olyen parancsolat lenne benne, hogy az a krisztusi szemely, aki nem mos kezet.

    Hanem ellenkozeleg, Jezus azt mondta, hogy nem azzal toltod be a Mozesi torvenyt sem, ha csak kezet mosol, viszont a szadon meg mocskos, utalatos dolgok jonnek ki.
    Nagy a kulonbseg!

    A viz valoban jelkep is, a megtisztulase bizony. A viz megtisztit, lemos nagyon sok mocskot, fertozo bakteriumokat.
    tudjuk, hogy nem mindet, de jo reszuket. Hihetetlen attores volt valoban, a gyermekagyi laz letoreseben.
    Es bizony a zsido-kozossegeket ezert kerultek el a pestis es kolera jarvanyok. Nincs ezen mit polemizalni.

    Viz nelkul nincs elet se. Belul is tisztit.
    Jelkepesen is – ezert jelkepezte Jezus a reform-tanitasait (parancsolatait) mint az orok-elet vize.
    A lenyeg, hogy megtisztulas nelkul nincs orok elet.
    Az erendendo bun az egyhaz altal kitalalt megfelemlites. A Biblia, a Torah bunbeesesrol beszel.

  • Andrew_s,

    „Nem egy forrás. Olvasd el az újszövetség írásait. ”

    Az egy forras. Es epp azert amit a vegen te is irsz, miszerint a konyv meg lett dolgozva.

    „Korántsem jelenti a korábbi tanítások tagadását.”

    Nem az osszeset, az biztos.

    ” Egyébként, ha a zsidók betartották volna az ilyen előírásokat, akkor szegény Mózesnek nem kellett volna már az elején értekezni arról, hogy miként ne feküdjenek össze fehérfolyásos nővel (vö. genitális candidiázis). ”

    A Torah a prostituciot tiltotta. Azzal, hogy parok elvalnak es uj tarsat keresnek maguknak meg nem fog egyuttjarni a nemibetegsegek terjedese. A valas es uj hazassag nem mindennapi esemeny volt, azaz ugyanaz a szemely nem valt el es nosult minden masnap.
    Ugyanakkor nekem inkabb az a furcsa a Jezus torvenye eseteben, hogy nem oldotta fel a Torah erosen patriarchalis valas-torvenyet, miszerint csak a ferfi kezdemenyezhetett valast. Azoknak a noknek, akiknek sikerult kifogniuk egy vadallatot, aki allandoan verte es megalazta oket nem volt a „reform” utan sem eselyuk elvalni ugy, hogy ok adjak be a keresetet.

  • jani
    2018 április 2
    11:27 de.

    Meg ismertték az űrhajót is.
    Megmonda a Däniken.
    Ott van a délamerikai sziklarajzokon.
    Űrruha is. Minden.
    Egyiptomban meg ismerték az elektroncsövet és a katódsugárzást.Van róla hieroglifa.
    Továbbá Tesla találta fel a mobiltelefont csak agyonhallgatták.

    Meg még a magyarok a Szíriusz BOLYGÓRÓL gyöttek ide 30 000 évvel ezelőtt.

    A holdraszállás is kamu volt.

  • Jichak Perlmutter,

    ” … továbbra is nyitva maradt Máté/5/17-19, ahol Jézus lényegében „halálprecízen”, a Tóra elsőtől-utolsó betűjéig megfogadja [az ő szava eskű, vagy nem ?], hogy csakis annak szellemét viszi tovább, de aki ebben Őt nem követi és hamisan tanítja kijelenti, hogy azt lényegében átok súlytja… ”

    Igen, de ez lenyegeben resze ugyanannak az ellentmondasnak.

    Mivel szereny meggyozodesem szerint egy es ugyanazon szemely nem fog kiadni a keze alol olyan irast, amiben 2-3 mondattal kesobb mar sajat magat cafolja meg, szerintem az elso kijelentest koveto ellentmondasokat masok tettek bele a szovegbe joval kesobb.
    Hogy miert nem izgattak magukat az ellentmondasok miatt? Mert ez a konyv csak a vallasi vezetoknek volt szanva, valamint tettek ezt az „Egyhaz nagyobb dicsosegeert”, amibe sok minden belefert akkoriban.

    No es amit te sejtetsz itt, es en ezt akartam elkerulni, Jezust nem a zsido, hanem a romai Torveny megsertese miatt vegeztek ki, tehat a Jezus altal kijelentett „atok” nem szallhatott sajat magara. (Nem o kovette el az ellentmondasokat.)

    Ami a Torah-t es a zsido torvenyeket, hagyomanyokat illeti; azt illene tudomasul venni, hogy en azok isteni eredeteben sem hiszek. Vannak torvenyek es hagyomanyok, amiket betartok ettol fuggetlenul, mert szepnek, vagy jonak tartom, de nem viszem a dolgot tulzasba.
    Az, hogy valaki nem hisz a Torah isteni eredeteben meg nem teszi a zsidot (vagy barki mast) zsidogyulolove.
    Ugyanakkor – mint zsido – ugy erzem, hogy a sajat vallasomat erosebben kritizalhatom, mint valaki maset, tehat neha belecsuszik egy kis ironia is.

    Hozzatennem, hogy a Torah eseteben is latom ugyanazt a machinaciot a szoveggel, amit latok a Ujszovetsegben is. Latom az ellentmondasokat, hibakat is a Torah-ban, es surun akad problemam, hogy vajon az Isten miert adna ki ilyen parancsot, vagy miert tenne ilyet?

    No es ritkan szoktam hazudni. A magyar keresztnevem valoban Miklos es a ket Heber „keresztnevem” Moshe es Akiva. Aztan jon a Ben ….
    Meg az is igaz, hogy szikszai vagyok. 🙂

  • gabriel
    -(es hol marad Uriel es Azazael??)-
    1,; yesa nem irta „ujja” a TORAH-t!! az ujszovetseg nem fojtatasa az o-szovetsegnek!! sot sokban eppen ellene mond!
    az ujjszovetseg egy teljesen kulonallo tortenet!!
    2,; a megtisztito furdesrol!
    azt is tolunk izraelitaktol vettek at! nalunk evezredek ota letezik a vallasos neshama tisztito ritualis bemeritkezes -(nem mindegy hol milyen vizben)-amit ugy hivunk „mikvaoth”!!
    itt egy szemely ellenorzese alatt 12 szer kell bemeritkezni teljesen egymas utan!
    yesa is bemeritkezett a jordan-ban espedig „janos”-(eredeti neven yokhanan)-ellenorzese alatt akit erre a sanhedrin nevezett ki,; innet a heberul ismert neve is-„yokhanan h’tovel = yokhanan a jott tevo!!

  • Upszi, ezt kihagytam:

    „Qumránban (az újszöv-i ún. pusztában )előírás szerint, zsinóron mindenki – még Jézus is – egy-egy kislapátot hordott a tunikáján, van a köpenyén… Na, ezt fejtsd meg Szikszai … 🙂”

    Nem tudom mirol van szo. Valami vallasos eloiras volt?

  • Gabriel,

    „” Ha ilyen konnyen sikerul kifacsarnod, sajatosan atertelmezned a Biblia, Toráh szovegeit, gondolom ezen az alapokon nem lessz olyan nehez a Mein Kampfot sem “megfelelo” modon atertelmezve beemelni a majdani “uj – orbani – alkotmanyunkba”. „”

    Relax!
    Ez nem az en sajatos ertelmezesem, masoktol tanultam.

    Pl. a E, J, P, D szovegek kimutatasahoz, ami a Torah (es a zsido Biblia tobbi reszeinek) analizisebol szarmazik semmi kozom. Evszazadokkal ezelott megtettek azt kereszteny papok.

    Persze ok is fel fognak neked tamadni es beteszik az atertelmezett Mein Kampf-ot a magyar alkotmanyba. Csak a te, es a tobbi tudatlan kedvedert/kedveert.

  • jani,

    „Ugyanakkor János vízzel való keresztelése (bűntől való megtisztulás) és Pilátus jelképes kézmosása is olyasmit sejtett, hogy valamit mégis tudhattak a zsidók, sőt a rómaiak is a mosakodás higiéniai hasznáról. Sőt, a pokolról való elképzelésük alapján, mintha a tűz (hőkezelés) megtisztító hatását is ismerték volna.”

    A viz kapcsan konnyen lehet igazad, foleg a romaiakat illetoen.
    De a zsido ritualis kezmosas meg ma is csak az ujjakra egymas utan haromszor ontott kismennyisegu vizbol all. Ami persze tobb a semminel, de nem tunik tul hatasosnak nekem.
    (Mondjuk meg mindig jobb, mint a kivalo muszlim szokas, hogy kezzel torlik ki a segguket, aztan letorlik ami rajtamaradt es mennek tovabb intezni a dolgaikat. Pl. kiszolgalni egy gyors-etteremben, vagy kavezoban.)

    A tuzzel kapcsolatban semmire sem emlexem igy most a Torah-bol, ami ezt alatamasztana.

  • Qmranban egyetlen ujszovetsegi okirat se kerult elo,mar csak azert sem mert azokat a tekercseket joval yesa bar yosse szuletese elott hagytak az uregekben!!
    vagyis jo 200 evvel az ujszovetseg megirasa es osszeeszkabala elott a nicea-i zsinat altal

  • Cristopher Adam
    kikerem magamnak hogy ez a szikszai fedonevu yehovista ujnyilas, itt gyalazzza nyiltan a vallasomat es ritualis szokasainkat kifigurazza!!!
    meddig meg???

  • Bar-lev:
    Úgytűnik ez a Szikszai azonos a régebben asszem Ille Pityu által sikerrel kiútált Mojszele Akiva fedőnevű ál-zsidóval.

    De ez csak feltételezés.

  • Bar-lev

    Csak a felreertesek elkeruleseert pontosan felteve a kerdest, hogy ez egy uj „torveny”, vagy kiigazitotta regit? – levontam a kovetkeztetest hogy alapjaiban nem valami hasonlot irt, hanem azt hogy ujra irta, vagyis ez egy mas, egy uj.
    Tehat nem a Torah.
    Vagyis egy Uj-szovetseg.

    A Torah alapjain irt egy ujat.
    Ami mar egy uj vallas.
    (ezeket irtam)
    Mas kerdes, es mar hit-vita, hogy el fogadjuk-e?

    Most termeszetesen az egy mar egy masik tortenet, hogy hol is kezdodott ez, mivel a nazarenusok, vagy esszenusok valoban egy szekta volt, az irasaik valoban megeleztek Yokhanan vagy Johsua (Jozsef) korat. Lehet, hogy a Johsua az apara utal. Yokhanan ben Johsua.
    De ez is mar ismet egy masik tortenet.

  • Kérdés:
    -Na és mennyi tételt veszünk?
    Válasz
    – Elégtételt veszünk..

  • szikszai

    majd orulni fogunk es megkoszonjuk hogy kierdemeltuk ezt a kegyet.

  • Bar-lev

    Meg egy erdekesseg, ami teljesen mas.

    Most viszont aktualis, mert az egesz vilagot elleptek az ugynevezett evangelikus gyulekezetek, amiknek a zome nem mas mint biznisz-egyhaz. (business-church)

    Pontosan ebbol a faramuci parositasbol elnek – igen jol, marmint a vezetoik.

    A Torah altal Jahve megigeri az aldasokat, a properitast a nepenek, de azoknak, akik kovetik es betartjak a Mozes altal hagyomanyozott torvenyeket.
    Jezus keresztenyi irgalmat es alazatot kovetel meg a kovetoktol.
    A vezetok ezt nagyszeruen kihasznaljak, amikor „osszehazasitjak” a kettot, vagyis azt mondjak, hogy mind a ketto igaz egyszerre egy hivo eleteben.
    Fizessen tizedet, ajandekokat, aldozatokat, es akkor aldottak lesznek, mint ahogy Mozes altal megirte az Ur.
    De mint jo keresztenyek, mar nem kerhetik szamon, hogy a vezetok mire hasznaljak azt, mivel a vezetok abszolut autoritariok – az Ur altal kinevezettek, tehat a hivok krisztusi alazattal kotelesek tudomasul venni barmit.
    helyzetukkel nem lazadhatnak, meg vilagi uraik ellen sem.

    A katolikusnak nevezett egyhazon keresztul minden mas ilyen egyhaz, szekta evszazadokon keresztul kihasznalta ezt, beleertve a mai biznisz-egyhazakat.
    Nezd meg mennyi van beloluk vilagszerte, az USA-ban foleg. Meg Braziliaban is 30 millio tagot tartanak szamon a kulonfele ilyen szervezetek.

    A vallas a legnagyobb uzlet!

    Lasd meg magyarhont is! A Hit nevu alakulat, amely teljes bedobassal veszi ki reszet a politikabol is! Nyilvan nem mindegy hova dorgolodzik!

  • Gabriel:
    ÉN hiszek !
    Hiszem hogy a hatlövetű üti a Joli Jokert !!

    /Mörfi után szabadon /

  • Gabriel
    & keresztenyi irgalom,alazat,engedelmesseg,es a ne olj, csak a nicea-i zsinat ota letezik!!
    az elott ezekrol szo se esett!!
    pelda arra mikrol szolna az erdeti hamisitatlan szoveg az apokrif iratok tomkelege amiket az 1-so nicea-i zsinat elvetett,mig a 2-ik laterani zsinat mar eretneksegre is itelte oket, mehgsemmisitve sokat kozuluk!!
    Yesa bar-Yosse nem eltorpolni jotta a profetakat-(Torah)- hanem beteljesiteni azokat, vissza allitani az erdeti szo szerinti mozesi torvenyeket, ahol peldaul a „ne olj” helyen beture,szo szerint az allt erdetileg,; -„es tul elsz pedig a kardod altal”-
    lasd a mai helyzetet………………….ez ma is igaz!!

  • Gabriel
    kimaradt az elobbibol….
    az,; alazat,engedelmesseg,kegyelem,stb okorsegek kizarolag a korai fanatikus kereszteny egyhaz erdekeit szolgalta,hatalmat adva a papok kezebe!!
    van egy kituno erzekelteto film a korai kereszteny fanatizmusrol „AGORA”!!

  • szikszai

    „. nekem inkabb az a furcsa a Jezus torvenye eseteben, hogy nem oldotta fel a Torah erosen patriarchalis valas-torvenyet, miszerint csak a ferfi kezdemenyezhetett valast. Azoknak a noknek, akiknek sikerult kifogniuk egy vadallatot, aki allandoan verte es megalazta oket nem volt a “reform” utan sem eselyuk elvalni ugy, hogy ok adjak be a keresetet.”

    Jézus, mikor a házasságról tanított, azt is hozzátette, hogy „akinek füle van a hallásra, hallja..” Tehát, lelkiismereti kérdés a tanításának értelmezése. A válást szerintem, a reformátusok értelmezik helyesebben..

    Én egyébként azt értettem ki az Ószövetségből, hogy eredetileg a „paráznaság” nem pusztán szexuális megcsalást, hanem általában cserbenhagyást, árulást, esküszegést jelentett. Aki ilyen-olyan módon bántja a házastársát, vagy elhagyja testi-lelki bajában az is „paráznaságot” követ el. Ami viszont felmenti az elszenvedő felet. A Kat.Egyház itt sajnos betű szerint, fundamentalista módon értelmezi a tanítást.

  • szikszai

    Gabriel írta:

    “Qumránban (az újszöv-i ún. pusztában )előírás szerint, zsinóron mindenki – még Jézus is – egy-egy kislapátot hordott a tunikáján, vagy a köpenyén… Na, ezt fejtsd meg Szikszai …

    Nem baj, ha segítek? A kislapáttal a székletet ásták el a táboron kívül(nem csak Qumránban). Ebből is úgy tűnik, mégis csak lehetett eredetileg higiéniai vagy egészségügyi oka az ilyen-olyan zsidó szabályoknak.

  • jani,

    „” Én egyébként azt értettem ki az Ószövetségből, hogy eredetileg a “paráznaság” nem pusztán szexuális megcsalást, hanem általában cserbenhagyást, árulást, esküszegést jelentett. Aki ilyen-olyan módon bántja a házastársát, vagy elhagyja testi-lelki bajában az is “paráznaságot” követ el. „”

    Lenyegeben lehet ugy is ertelmezni, de ez nalunk meg ma is egyoldalu. En barmikor elvalhatok a felesegemtol, o soha. Otthagyni engem persze ma mar van lehetosege, de ferjhez nem tud menni, amig nem adok neki get-et, valolevelet.
    No es persze barmi miatt elvalhatok tole, nem muszaj neki kiprobalnia a szomszedot, vagy a postast.
    Izraelben ezert (es masert is) sok szekularis fiatal par mas orszagokba jar hazassagot kotni.

    „Nem baj, ha segítek? A kislapáttal a székletet ásták el a táboron kívül(nem csak Qumránban). Ebből is úgy tűnik, mégis csak lehetett eredetileg higiéniai vagy egészségügyi oka az ilyen-olyan zsidó szabályoknak.”

    Oh… gondolhattam volna. 🙂

    Hasonlo torveny van a Torah-ban, de csak arra az esetre, ha katonai taborba mennek a fiuk. Viszont gondolom, hogy ertelemszeruen a mindennapi eletben is tudtak, hogy jobb azt elfoldelni.

  • Geyza
    2018 március 30
    6:23 du.
    úgy hallottam ez a tett az „mszmp” provokációja volt–nagy besározás végett.

  • Keszthelyi Dávid

    charlie
    2018 március 31
    4:12 du.
    Te kis kóbor zárdaszökevény, majdnem mindent lehet tagadni, de azért ne próbáld ki!

  • Szikszai
    2018 április 3
    12:15 de.

    Ha a „nálunk” a zsidó vallást jelenti a válkásnál, akkor nem tudom, hogy mi a baj az arabokkal. Szaud-Arábiában sem lehet „csak úgy” elválni.

    🙂
    Más,

    „A Torah a prostituciot tiltotta. Azzal, hogy parok elvalnak es uj tarsat keresnek maguknak”
    Hát nem egészen.
    Elég Onán történetét nézni, ahol a sogornő gyakorlatilag prostiként szedte végül fel az apóst.
    ” 15. Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.
    16. És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
    17. És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat….”
    Moz 1/38
    ugyanott a 21-ben „Nem volt erre felavatott parázna nő. ”
    Ergo igenis voltak a zsidók közt qrvák….

    Úgyhogy olyan nagyon nem tilthatták, legfeljebb befedték a prosti arcát.

  • Keszthelyi Dávid

    bar-lev
    2018 április 2
    5:04 du.
    Nü, még egy árulkodó!

    Mi ez itt vallási fórum, vallási rivalizálás vagy elvallásiasított választási kampány?

    Gusztustalan csúszómászók vagytok, akiknek semmi sem szent!
    A címzetes vezércikkürü meg tán abesszin makaón nyerte az üpszilonját vagy kamaton?

  • Keszthelyi Dávid

    Keszthelyi Dávid
    2018 április 3
    12:27 du.
    Kikérem magamnak ezt a svasztikát!!!! Hülye nácik!!!!

  • Szikszai
    2018 április 1
    3:58 du.
    Ferjem volt nagy ketelkedo, ezert.. rengeteg konyv is van a polcomon a temarol.

  • bar-lev
    2018 április 2
    7:13 du.
    Biblia a mi nyelvunkon igen bizonytalan. Magyar forditasban sok forditas talalhato, de vannak reszek amit valahogy maskepp ertelmez a fordito, miny az eredeti szoveg lehetett. Ez minket Bibliara eervenyes, az O szovetsegre es az Ujszovetsegre is. Ferjemnet mindig izgattak a tekercsek melyeket megtaltak, de a valos forditasa ezeknek meg a mai napon sem publikalt.

  • Annyit valaszolnek, hogy Orban Jezus arulojat (Judas) hasonlitotta minden magyar besugokra. Sajnos, azt kell mondani, hogy igenis nagyon sok magayar volt besugo es ma is van. Mint magyarnak, nehez ezt elfogadni, de sajat boromon tapasztaltam, hogy a besugas magyar szokas. Lassan 65 eve lesz , hogy engem is egy magyar besugo jutattott bortonbe, . A hazmesterek egy masik kituno forrasa a besugasnak. Kulonos modon erre hajlama van a legrendesebb hazmesternek is.

    Nincs informaciom mas orszagokrol, de , sajnos a magyar besugokrol vannak emlekeim!

  • Mivel itt reklamacio volt, hogy foglalkozzak a sajat vallasommal, gondoltam, hogy osszeallitok egy kis reszt, ami talan a legviccesebb hiba-sorozat a Mozes 1. konyveben (Genesis).

    Azzal kezdodik, hogy Jozsefet eladjak rabszolganak:

    “ Gen 37.19-27:  És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó! Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból. Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon. És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához. És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala. És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne. Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba. És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét? Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai. ”

    Figyeljuk meg, hogy az “Azután leûlének kenyerezni” nem mondja, hogy elmentek volna messzebb tole, es a godortol.

    “ Gen 37.28:  És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: azok pedig elvivék Józsefet Égyiptomba. ”

    Tehat a Midianitak huzzak ki a kutbol, es eladjak ot a Ismaelitaknak. A kovetkezo versbol latszik, hogy a testverek megiscsak valamivel odebb mentek a godortol elozoleg, mert:

    “ Gen 37.29:  És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit. ”

    Es aztan jon a humor:

    “ Gen 37.36:  A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának. ”

    Azok a Midianitak adtak el Jozsefet Egyiptomban, akik elozoleg eladtak ot az Ismaelitaknak. Erdekes!

    Kovetkezo resz (azutan, hogy beugrik ide egy tortenet Judarol):

    “ Gen 39.1:  József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé õt az Ismáelitáktól, kik õt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó fõembere, a testõrök fõhadnagya. ”

    Tehat most mar az Ismaelitak adtak el ot Egyiptomban, es nem a Midianitak. Egyre erdekesebb!
    Foleg, hogy maga Jozsef sem tudta kik adtak el ot:

    “ Gen 45.4:  Monda azért József az õ atyjafiainak: Jõjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba. ”

    Tehat harman is eladtak Jozsefet, a Midianitak, az Ismaelitak es a testverei. Tessek valasztani.

    De rengeteg mas problema is van ezzel a tortenettel.
    Pl., hogy miert kellett ezt igy inteznie az Istennek? Nem lett volna egyszerubb csak bekuldeni Jakob egesz torzset Egyiptomba?

    Aztan ott van meg a jovendomondas problemaja. Ez kicsit komplikaltabb, mert azt is figyelembe kell vegyuk, hogy az ortodox felfogas szerint Abraham ismerte az egesz Torah, Talmudot, Sulchan Aruchot, es minden mas rendelkezest is, amit meg majd a jovoben fognak a rabbik eloirni.
    Jozsef Abraham dedunokaja volt, illett volna Jozsefnek is ismernie legalabb a Torah-t.
    Tehat:

    “ Gen 44.15:  És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud? 

    Ugyanakkor Mozes 5. konyveben:

    “ Deu 18.10:  Ne találtassék te közötted, a ki az õ fiát vagy leányát átvigye a tûzön, se jövendõmondó, se igézõ, se jegymagyarázó, se varázsló; ”

    Ha esetleg valakit erdekelne, hogy mibol gondoljak a rabbik, hogy Abraham olyan nagy profeta volt:

    “Gen 26.5:  Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet. ”

    A harom: “parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet” kozul az egyik a Talmud.

  • Kedves Figyelő!
    Besúgók akkor vannak, ha a hatalom igényli a besúgást. Ha Orbán panaszkodik a besúgókra, akkor bizony sajátmagára panaszkodik, mert ő használja a besúgók információit, és ő díjazza őket. Fejtől büdösödik a hal…

  • Andrew_s,

    „” Ha a “nálunk” a zsidó vallást jelenti a válkásnál, akkor nem tudom, hogy mi a baj az arabokkal. Szaud-Arábiában sem lehet “csak úgy” elválni. „”

    Ez igaz. Sot! Mohamed nagyon sok dolgot vette at a Medina kornyeki zsidoktol annak idejen – mielott eluldozte, illetve kiirtotta oket.
    Meg a Talmudbol is idezett.
    Viszont en nem emlexem, hogy Jehova (vagy El, vagy Adonaj) A Legnagyobb kialtassal oldokolnek manapsag a zsidok a nem-zsidokat. De lehet, hogy csak amnezias vagyok.

    „” “A Torah a prostituciot tiltotta. Azzal, hogy parok elvalnak es uj tarsat keresnek maguknak”
    Hát nem egészen.
    Elég Onán történetét nézni, ahol a sogornő gyakorlatilag prostiként szedte végül fel az apóst. „”

    Ez igaz, de ettol fuggetlenul a prostitucio szigoruan tilos. Hogy a ferfiak hasznaltak mas nemzetbeli noket erre a celra, az lehetseges, de az Izraelita not kivegeztek, ha prosti lett.

    „Ergo igenis voltak a zsidók közt qrvák….”

    Konnyen lehet, foleg azokban a korokban amikor a zsidok tobbsege nem foglalkozott a Torah-val.
    De a Torah akkor is tiltja.

  • Kedves Alma, Te honnan tudod,hogy Orban dijazza a besugoit? (Ha ivannak)

  • Szikszai, irtam, hogy sokfel forditas van es ezert sok helyen vannak szerkesztesi hibak, vagy kimaradd egy, egy paragrfus.

  • Gen,; 26/5 -§bereshit)
    no itt van a kutya elasva mar az elejen!!
    a hibas forditasok eredmenye az ertelmetlen, hulyesegek sora,amikk az eredeti O-heberul irt szovegben Nincs benne!!
    Parancsolataimat,rendeleseimet,torvenyeimet………Avra’m Avinu betartotta vala!!
    nos ezt a harmat joval kesobb adta az UR az O kivalasztott nepenek,kiket kivezetett a Goshen folderol es a Sinain levo har Horeb-en szovetseget kotott vele Moshe rabbenu altal!
    Moshe rabbenu kapta meg a parancsolatokat,rendeleseket,torvenyeket!!
    1,; torvenyek = a „10 oarancsolat” amibol igazzsag szerint 357 volt!! az elso 10 csak a foben jaro!!
    2,;-rendelesek = a Talmud,ami a Torah magyarazata, kiegeszitese!!
    3,; torvenyek = Hala’ha!!

  • a ZOHAR kitunoen beszamol minderrol!!
    persze ahhoz kell egy kor es komoly tudas is hogy azt tanulmanyozhassa valaki!!
    a zohar vagy maskeppen a „kabbalah”, a leheto leg melyebbre hatoan taglalja az UR cselekedeteit!!
    a zoharban a bereshit -(creation)- igy kezdodik,;-„kezdetben vala es orokke a Yud es a He..”-(aki van (sic)
    a Vav csak akkor kovetkezett mikoron az O.-rokkevalo megalkota az eget es a foldet,-„bereshit bara EL… h’asamayim v’et h’arets”-
    a masodik He-vel csak akkor teljesiti be Onmagat az UR mikoron megalkota az ember-t!!
    -‘bereshit bara EL… h’Adon”-
    igyteljesitette be az UR onnonmagat es az Embert,innettol szamit az UR neve teljesse valni,
    Y.H.V.H. = ehje ahje ehje = en vagyok aki van!!!

  • ugyancsak a Zohar-bol szarmazik az ismert mondas „abracadabra”!!
    visszafele kell olvasni es az jon ki „arba dac arba” = a 4 megoli a 4-et!!
    ez a kabbalisztikus szam misztika egyik alapkove!!!
    ——————————————————————————————
    VIGYAZAT!!!!
    a zohar -(kabbalah)- nem csak egy konyv,vagy egyszeru olvasmany!! sok-sok rabbi szerint veszedelmes dolog ha valaki rosszul forgatja azt,ket oldala van ugyanis jo es gonosz! lehet vele artani is!! leginkabb onmaganak aki nincs ra folkeszulve!!

  • Figyelő
    2018 április 4
    1:51 de.

    Kedves Alma, Te honnan tudod,hogy Orban dijazza a besugoit? (Ha ivannak)
    _________________

    Ő maga mondta, hogy „ismerjük és figyeljük azokat, akik…”

  • ˙

    Figyelő 1,51 kérdezi:

    „Alma, te honnan tudod, hogy Orbán díjazza a besúgóit. ?”

    Csak onnan, hogy Alma Budpesten tartózkodik, míg figyelő csak a messzi kanadában… 😀

    .

    Jómagam pedig ezt azért bátorkodtam itt nem kis iróniával leírni, mert >Megfigyelő< Kláránk mindig bizonyíték gyanánt veszi elő, azt a gyenge és remegő lábakon álló dicsekvő érvrendszerét , hogyaztmondja: "én tudom, mert én ott voltam". Holott az semmit nem jelent, hisz ha valaki például éppen Pesten tartózkodott '48.márc.15-én, attól még a segesvári csatáról nem feltétlenül tudhatott bármit is… Az egyik az a teljes történés eleje, amaz meg majdnem a vége úgy másfél évvel később, ráadásul 610 km választja el a két esemény helyszíneit is, pedig mindkettő . e g y e t l e n . történelmi folyamatnak, a Forradalom és Szabadságharcnak az alkotó eleme…

    "Bukfenc mindent tud"… 🙂

    .

  • KORDON BLUED,

    „” “Alma, te honnan tudod, hogy Orbán díjazza a besúgóit. ?”

    Csak onnan, hogy Alma Budpesten tartózkodik, míg figyelő csak a messzi kanadában… 😀 „”

    Micsoda ontelt mosoly!

    „”Jómagam pedig ezt azért bátorkodtam itt nem kis iróniával leírni, mert >Megfigyelő< Kláránk mindig bizonyíték gyanánt veszi elő, azt a gyenge és remegő lábakon álló dicsekvő érvrendszerét , hogyaztmondja: "én tudom, mert én ott voltam". Holott az semmit nem jelent, hisz ha valaki például éppen Pesten tartózkodott '48.márc.15-én, attól még a segesvári csatáról nem feltétlenül tudhatott bármit is… ""

    Tehat Figyelo nem tudhat semmit sem csak azert mert o ott volt, de az Almasi Alma tudhatja, mert o ott van.
    Erdekes logika. Ugye "halado" vagy?

  • Hát Szikszai, sokmunkdent feltételeztem rólad, de hogy egy mákszemnyi fantáziád (humorod) sincs, azt azért nem…

    Különben, ha a konkrét válasz érdekel: Maga Orbán Viktor utalt rá a saját szájával a legutóbbi pénteki szentbeszédében. Neki csak hisztek?

  • Szikszai
    2018 április 5
    1:07 du.”
    Hat Szikszai, en azt hittem jobb ember, azt mondjak, ” a jo pap holtig tanul!” Most tanultam valamit, Bizony halado, kedves Szikszai. Sajnos, a gunyolodas nem teszi sem okosabba, sem jellemesebbe.

  • Alma,

    Na, most talan konnyeben megy az ipad-rol, hogy atvaltottam magyarra.

    Szoval, az Orban annyit mondott csak, hogy azt a 2000 hazaarulot, akiket kulfoldi hatalmak penzelnek megfigyelik. Mindezt azutan, hogy a hazaarulok egyike beszelt kb 2000-rol.
    Senki egy szoval nem emlitett besugokat, csak az a megbizhato „haladotars” aki ezt a bugyuta cikket irta.

  • KORDON BLUED
    2018 április 5
    7:30 de.
    Latom unatkozik. Teljesen logikatlan a piszklodasa iranyomba. Igen, a forradalamt vegig eltem PESTEN, hogy most Orbannak , 61 ev utan, mi a baja, azt nem tudhatom, mert nem elek Pesten. Ez ilyen egyszeru.

  • „Szoval, az Orban annyit mondott csak, hogy azt a 2000 hazaarulot, akiket kulfoldi hatalmak penzelnek megfigyelik.”

    Szikaszikám, mondd már meg az éles eszeddel, hogyan figyelik meg? Rezsiszilárd és Orbán követi az utcán felváltva mind a 2000-et? Vagy rájuk állították a titkosszolgálat összes besúgóját?

  • Figyelő,

    https://www.youtube.com/watch?v=plbVd74gbsc

    Ennek az eleje igazi humor-musor. Bemutatja a mai „halado” magyar ellenzek elmeallapotat.

    https://www.youtube.com/watch?v=QQxP-vHO3sw

    Ebben pedig a 24. perctol kezdve a Paparol beszelgetnek. Erdemes megnezni mindkettot.

  • Almási Alma,

    „Vagy rájuk állították a titkosszolgálat összes besúgóját?”

    Haaaaaaat, furcsa felfogasod van a titkosszolgalat embereirol. A rendorok es a katonatisztek is besugok?
    Akkor is besugok lesznek a titkosszolgalat emberei, amikor majd a te udvoskeid nyerik a valasztasokat, es a FIDESZ tagjait figyelik meg? Vagy akkor hosokke valnak hirtelen?

  • szikszai

    Egyszerre több fronton is vitázol. Hajrá! Én leragadtam a bibliai ó-és újszövetségi ellentmondásoknál. Én is tudnék mondani többet is, amelyek – részben – csak látszólagosak. Nagy és szerteágazó téma, amit most csak érintek.

    Kétféle jövendő-mondó, álomfejtő „képesség” létezik. Az okkult és a profetikus. A mózesi törvények az okkultizmust tiltották. Az okkult dolgokhoz nem szükséges igaz embernek lenni, mint amilyen József és a próféták voltak. Mondok példát a prófétikus jövendölésre, amellyel akár a környezetedben is találkozhatsz. Az igaz ember, ha mond valamit, az Ur beteljesíti azt. Mózes könyvében is így tettek különbséget az igaz és a hamis próféták között. Pl. a katolikusoknál ez a szenté avatás egyik feltétele. Más szóval – imameghallgatás.

    „Prófétai megnyilvánulás” az is, hogy az Ur gondoskodik arról, hogy az igaz ember nem szégyenül meg. Még akkor sem, ha nem mond igazat. Mint Szent Erzsébet, akinek – a legenda szerint – a szegényeknek vitt alamizsna a kötényében rózsává vált. A bűneinket is el tudja így fedezni isten. https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet

    A bibliai József történetében az álmok tartalmában és a történet részleteiben lehet kételkedni. De miért ne lehetne, hogy József igaz ember volt és bármit jövendölt – Isten nem hagyta megszégyenülni. Az álmokat pedig maga Isten teljesítette be.

    ——————————————–

    Az Újszövetségben, abban a tanításban, hogy „Aki meg nem gyűlöli apját, anyját, stb. sőt, a maga lelkét is, nem lehet tanítvány.” Nincs ebben ellentmondás. Sok emberre jellemző az önmagával, a családjával, sőt nemzetével szembeni elfogultság. Más példával: „Más szemében a szálkát, magáéban (vagy az övéiben) a gerendát sem veszi észre.” 🙂

  • jani,

    Erdekes, amit mondasz a ketfele jovendo-mondasrol.

    De itt a legnagyobb problema az, hogy a magyar forditas nem tul pontos.
    A „varazslat” vagy, „boszorkanysag” jobb forditas lenne, bar az is igaz, hogy lehet „becslesnek”, „feltetelezesnek”, vagy „spekulalasnak” is forditani a „nahas” szot. Sot, meg kigyonak is.

    Ami meglepo azonban, hogy ugyanaz a szo, a „nahas”, szerepel mindket versben, abban is amiben Jozsef meg buszke is a „nahas”-ara, es abban is, amiben az tiltva van. Ha csak egy kis artatlan feltetelezesrol lenne szo, szerintem nem lenne tiltva, amibol az kovetkezik, hogy az ertelme a „varazslat”, „boszorkonysag”.

    De tetszett Erzsebet tortenete. Sok hasonlo szep tortenet, emberelet lehetett a kereszteny tortenelem soran. En egyszer megneztem a Szent Miklos tortenetet (vajon miert? 🙂 ) es hat bizony o is kivalo ember volt.

  • Upszi! Megtalaltam a harmadikat is!

    https://www.youtube.com/watch?v=1LerHYFEcDk

    Ez pedig szepen elmondja, hogy az Orban elotti „szakerto” kormanyok mit is hogyan kotyavetyeltek el, hogyan dontottek nyomorba az orszagot.

  • Szikszai 1:07

    Csak úgy mellesleg; azt is odaírtam, hogy „iróniával”, s ha úgy jobban tetszik, hát éppen az ő infatilis „én ott voltam” érvendszerét idéztem föl parabolámban, pontosan azt a kvázi >kulcsszót<, amely neki úgy 40 évig a diaszpóra hiszékeny, de főleg annyira ""bizonyság-áhító"" légkörében még könnyen bejöhetett és épp ezért a sosrstársak között ez olyan "Jolly Jokerként" hatott még a legvadabb füllentések esetén is… Ma ezzel, az ő megszokott módszerével már nem lehet bármit bárkinek eladni, mint akkor lehetett…

    .

    .

    Különben: mit értesz "haladó" alatt?

    .

  • Szikaszai 10:48

    Bocs’ mégis rájöttem, mit is gondolsz a haladókról, amikor belpillantottam a Magyar-Náci „visszahang” legnagyobb nácijainak a legnagyobb Náci-show-jából ideb@szott példatáradba… pfuj!!!

    .

  • Szikszai
    2018 április 5
    10:50 du.

    Almási Alma,

    “Vagy rájuk állították a titkosszolgálat összes besúgóját?”

    Haaaaaaat, furcsa felfogasod van a titkosszolgalat embereirol. A rendorok es a katonatisztek is besugok?
    _______________________

    Nos, a rndőrök és a katonatisztek feladatai egy államban pontosan meg vannak határozva. Ezekbe nem tartozik bele a „kormánynak kellemetlen nézeteket valló, de bűncselekedeteket nem elkövető tisztességes polgárok megfigyelése. Szerintem. Éppen ilyesmi miatt nem szerettük a vadkommunista időket, ha jól emlékszem.

  • az uj szovetseg szoges ellentete az o-szovetsegnek nagyon sok alap kerdesben! pl,; az uj szov tanitas,; „ki meg nem gyuloli apjat,anyjat…”
    ez eppen az ellenkezoje a Moshe rabbenu-nak adott kinyilatkoztatasnak az UR-tol,; „tiszteld apadat es anyadat'”
    vagyis az ujszovetsegit tanitas ellent mond a tizparancsolat egyikenek is!!!

  • epp ezert mondom es mar mondottam vala tobbszor is az ujszovetsegnek az eg vilagon SEMMI KOZE az O-Szovetseghez vagyis a TORAH-hoz!! nem abbol ered!!

  • Almási Alma,

    „” Nos, a rndőrök és a katonatisztek feladatai egy államban pontosan meg vannak határozva. Ezekbe nem tartozik bele a “kormánynak kellemetlen nézeteket valló, de bűncselekedeteket nem elkövető tisztességes polgárok megfigyelése.”

    Ez igaz. Azonban a hazaarulok nem artatlanok.
    Remelem nem kell elmagyarazni, hogy kulfoldi hatalmak altal tamogatott emberek miert hazaarulok.

  • bar-lev

    Eddigi hozzászólásaidból elég nyilvánvaló, hogy – érthető módon – erősen a Holokauszton keresztül nézed és értékeled a kereszténységet. De azért azt se feletsd el, hogy a felszabadító angol-amerikai szövetséges hadseregek is keresztények voltak. Illetve a szovjet felszabadítók sem csak az ateizmus nevében áldozták életüket. Úgy, hogy nem feltétlen kell szégyellned, hogy a kereszténység az izraelita vallásból származtatható.

    Egyébként, a vitatott újszövetségi tanításon első hallásra mások is meg szoktak ütközni. „Aki meg nem gyűlöli apját, anyját, fitestvérét, nőtestvérét, feleségét vagy gyermekeit, sőt a maga lelkét is, nem lehet tanítvány.” Ezt a tanítást egy másik evangélista így jegyezte le: „Aki jobban szereti apját anyját, fitestvérét, nőtestvérét stb. mint engem (az istent), nem méltó hozzám. Így már másként értelmezhető. Ábrahám és Izsák esetét idézi fel. Persze, itt pedig azon lehet megbotránkozni, hogy Jézus istennek nevezi magát. De ebbe most ne bonyolódjunk bele.

  • a hazaarulok nem artatlanok.
    Remelem nem kell elmagyarazni, hogy kulfoldi hatalmak altal tamogatott emberek miert hazaarulok
    _______________________

    Szikszai!
    Orbánra gondolsz, aki Putyin számára tálalja fel Magyarországot?

  • Almási Alma,

    „” a hazaarulok nem artatlanok. „”
    _______________________

    ” Orbánra gondolsz, aki Putyin számára tálalja fel Magyarországot? ”

    Ki masra? Hiszen ha valaki gazdasagi egyuttmukodest keres egy masik orszaggal csakis hazaarulo lehet. Ez a „halado” logika, es ujabban en is „haladok”.

  • no akko a zazrivecz vona is hazarulo mer moskovita kommonista penzeket es irani garda penzeket kapott korabbi kampanyolasra!!

  • Jichak Perlmutter

    Szikszai
    1:44 és 1:47

    Bocs, hogy 1 hónap múltán válaszolok, de azóta nem vettem észre a reagálást…

    >A zsinóron függő kis lapát< szabálya a Holt-tenger környéki, mégpedig "a pusztában" élő nazarénus (v. esszénus, esszeus) zsidó települések lakossága körében, a zsidóknál szinte már kínosan szigorú higiéniai előírások betartatását célozta. Mégpedig azt, hogy a településen kívül – egyszóval árnyékszéktől távol – odakinn tartózkodó, a pusztában mozgó vándor, vagy éppen mezőgazdasági munkát végező – személytől tisztasági előírás szerint követeli meg, hogy "a nagydolga végeztével" az ürülékét homokkal temesse be, ill. tüntesse el. Graves szerint Jézusnak is ilyen kis lapát függött a derekán amikor a pusztában meditált. (Az angol író ezt a szokást valószínűleg a rómaivá lett zsidó, szinte jézus-kortárs Iosephus Flavius önéletrajzából vehette, aki már igen fiatal korától évekig élt a ma Qumránnak nevezett nazarénus környezetben…)

    .

    (ld: Robert Graves: Jézus király)

  • Jichak:

    ezt a Szikszait már lapátra tették itt.
    Ami a közönség régi igénye volt.