Orbán nem Magyarországot, csak a zsákmányt védi

2018 április 2 8:27 de.62 hozzászólás

Orbán, és végrehajtója Szijjártó nyolc éves teljesítménye a külpolitikában alig mérhető, mert amit teljesítménynek nevezhetünk az csak belpolitikai mércével értékelhető. Az úgynevezett külpolitika Orbán kormányzása alatt a belpolitika kiszolgálójává torzult, aminek súlyos hatásait az előttünk álló években kell elszenvednünk, az április 8-i eredményektől függetlenül is.

Magyarország ma rosszhírű szövetséges, amely nagyrészt elhagyta az európai politikai kultúra tradícióit, és folyamatosan csúszik valamifajta köztes állapot felé Nyugat és Kelet között.

Kevés olyan ország van Európában, amely annyira kiszolgáltatott a nemzetközi politikai és gazdasági hullámveréseknek, mint Magyarország. Ehhez képest a magyar külpolitikát súlyos működési zavarok jellemzik, az elmúlt nyolc évben az ország érdekérvényesítő képessége drasztikusan romlott.

A legfontosabb szövetséges országok gyakorlatilag személyes bojkott alatt tartják Orbán Viktort. Egy fehérházi fogadtatás kieszközlése érdekében – ahol tizennyolc éve nem járt – rendszeresen Washingtonba küldi Szijjártó Pétert, aki 2014 óta legalább nyolcszor volt az amerikai fővárosban. E látogatások alatt még egyetlen amerikai külügyminiszterrel sem sikerült találkoznia. Pedig közpénz milliárdokért számos magyar lobbista nyüzsög a Capitoliumon is.

Orbán a látványos bojkottot azzal próbálja feledtetni, hogy kiváló viszonyt tart fenn autokratákkal (Putyin, Erdogan, Alijev stb.), és saját bevallása szerint sokkal jobban érzi magát Kazahsztánban, mint Brüsszelben. E politika jelképes gesztusa volt a muzulmán baltás gyilkos kiadása Azerbajdzsánnak. Ez egyúttal a „keresztényvédő külpolitikára” is szép példa: a keresztény Örményország azonnal megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatokat. Emlékszik még valaki erre?

Az orbáni külpolitika „újításai” – méretes kudarcok sora. Például a „keleti” és „déli nyitás” a közelmúltban látványosan omlott össze: több mint fél milliárd forintnyi közpénz elégetése után 2017 őszén 14 kereskedőházat kellett bezárni. A „nyitásokkal” a magyar külgazdasági orientációban még kozmetikai változásokat sem sikerült elérni, sőt ezekbe a relációkba csökkent a magyar kivitel.

Az Európai Unión belül Magyarország stratégiailag fontos ügyekben rendszeres különvéleményeivel visszatérően akadályozza az unió egységes álláspontjának képviseletét – például Kína egyre nyilvánvalóbb geopolitikai törekvései kapcsán.

A külügyi szakmai felkészültség hiánya dermesztő. Csak példaként: Szijjártó nem győzi dicsérni Trump „patrióta” gazdaságpolitikáját – most épp EU-USA vámháború van a horizonton. A magyar-amerikai kapcsolatok egy különösen kényes szakaszában a külügyi államtitkár, és nyomában Orbán „fecninek” minősített egy fontos amerikai iratot. Átgondolatlan, kapkodó lépések (a tallini nagykövetség bezárása, majd félig újranyitása), az egyre megalománabb hálózatfejlesztés, a teljesen elhibázott személyzeti politika – a terjedelmi korlátok miatt itt meg kell ugyan állni, de a lista tetszés szerint hosszabbítható.

Szijjártó meghonosított a diplomáciában egy eddig ismeretlen, elképesztő gyakorlatot: a hivatali kollégáinak való un. beszólásokat (2016 nyaráig számoltam: 60 esetben), a látványos nagyköveti berendeléseket. Ezek csak a rövid távú belpolitikai pontszerzést szolgálják, külpolitikai hasznuk nincs, viszont súlyos károkat okoznak. Ezért a kevés önálló magyar külpolitikai kezdeményezés szövetségeseink támogatása hiányában eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. Mostanra már nem is próbálkoznak. Márpedig a magyarság biztonsága és jóléte a szövetségi rendszerünkbe való beágyazottságunktól, érdekérvényesítő képességünktől függ. Ebben Szijjártó működése súlyos, csak hosszú idő alatt jóvátehető károkat okozott.

Szijjártó zavaros ügyei: a legutóbbi napokig homályos volt, hogy mit tett vagy nem tett a Questor ügyben, beleértve a Tarsoly Csabához fűződő máig tisztázatlan személyes viszonyát. Talán pár nap múlva világosabban látunk, de ennek nem fog örülni. Ködös az azeri baltás kiadatásában játszott szerepe, beleértve az ügyhöz kapcsolódó, máig ismeretlen sorsú dollármilliók érkezését Magyarországra. A Fidesz politikusainak most sorozatban előkerülő ügyeiről a döntés a közeljövőben – egyelőre – a magyar választókra vár. Azonban legyünk tisztában vele: a nemzetközi kapcsolatokban hitelesen csak kifogástalan személyes integritású képviselők léphetnek fel.

Orbán azzal próbálja áltatni a világot, és különösen az arra fogékony magyar választók egy részét, hogy ő Európát védi. Európa megvédése azonban csak egy összetartó, egységes Európával lehetséges. Aki a kohéziót gyengíti, az Európát és benne Magyarországot gyengíti.

És végre azzal a fideszes mítosszal is le kell számolnunk, hogy Orbán megvédi Magyarországot. Az utóbbi hetekben felszínre került ügyek megerősítik: ő nem Magyarországot, hanem már csak a zsákmányt védi.

Hajdu Nóra

62 hozzászólás

  • Hajdu Nóra, a 2(és fél) százalékos Együtt alelnöke alaposan beolvas Orbánnak és Szijjártónak !

  • “Kampány lyukból…”

  • Ugyammá’…
    Mindig elfelejtitek, hogy
    MI, MAGYAROK vagyunk a Világ Urai…

  • Kis+Nagy = 0

    kioltjak egymast – de szep is lenne?!

    Sajnos pont arrol szol a cikk, hogy az ilyen vakokat etet be szijjarto a kulpolitikajaval, akiknek a latasa nulla a kulvilag valos esemenyeirol

    Es Szijjarto ezt a 0-t kepviseli a kulvilag fele – vagyis magyarorszagot a kulpolitika porondjan a banan-kiralysagok koze vetette.
    A vilagpolitika szinpadan senki sem vesz bennunket komolyan, csak a 0 erkolccsel biro egyeb diktatorok, akik szamara szinten csak a zsakmany megszerzese es megorzese a fontos.

  • Orbánnal a Fidesz-KDNP, keloid az ország testén. Eltávolítása szinte lehetetlen, annyira beépült az állam- és közigazgatásba, a gazdaságba.

    A műtét csak akkor lenne sikeres, ha az ellenzék kétharmad arányban szerezne mandátumtöbbséget, de ennek kevés a realitása.

    Hiába titkos a szavazás, a vidék közmunkásai félnek, és a falusi hatalmasságok utasításai szerint fognak szavazni.

  • Hat , oszinten, nem tudom mit szolnanak a pestiek, ha egy szep nap, egy hatalmas tomeg muszlim elfoglalna a hidakat es a fo varosi pontokat. Azzal a felkialtassal, az lesz a mit mi akarynk es kesz!
    Nem vagyok Orban barat, sot. Nemszeretem az elbizottsagat. De azt az egyet becsulom, hogy nem enged. A cikk cimehez.
    Milyen “zsakmanyt” ved Orban, az orszagon kivul? Allitolag sokat lopott o is, en nemm akarom ezt megcafolni. Tehat amit lopott, az az ove. Mi a tobbi zskmany?

  • A “Kínai Geoplitikai Érdekérvényesítés” -hez szólnék hozzá :

    Kina a minap bejelentette hogy neki érdekei vannak az Északi Sarkon és annak érdekében mindent meg is fog tenni, hogy azokat bármimódon érvényesítse.
    Ezzel párhuzamosan kijelentette hogy mindezt azért, mert Kína -idézem- :
    —– északisark KÖZELI állam—– Ez neki a jogalapja.

    Azt azért tudni kell hogy Kína kb. pont annyira van közel az Északi Sarkhoz mint mondjuk Lengyelország.

  • Figyelő:
    Aztán miért lenne itten hatalmas tömeg muszlim?
    Pont annyi van amennyit az Európai Únió a kvótában előírt nekünk.
    Mert befele megy az ócska propaganda, kifele meg szép suttyomban végrehajtják amit mondanak.
    De a kvótán felül még JÓPÉNZÉRT beengedtek az EU.-ba párezer nehéz-bűnözőt is.
    Mostanában kezd fröcsögni ennek is a trutymója Európa-szerte.
    Amint hallom innen-onnan.

  • “Magyarország ma rosszhírű szövetséges, amely nagyrészt elhagyta az európai politikai kultúra tradícióit… ”

    Epp azokhoz a tradiciokhoz tert vissza.

  • Figyelo!

    Most vegyuk komolyan, hogy aki amit lopott, az akkor az ové?

    Idezlek:

    “”””Milyen “zsakmanyt” ved Orban, az orszagon kivul? Allitolag sokat lopott o is, en nemm akarom ezt megcafolni. Tehat amit lopott, az az ove. Mi a tobbi zskmany?””””‘

    ezt irtad, itt fentebb.

    Vagyis lehet lopni. – O.k., ezt ertem

    Csak hogy most tisztan ertsem, megmagyarazhatnad: hogy most mindenki lophat, vagy csak az orban es a bandaja?

    A masik resze a rovid bejegyzesednek:

    “”””Hat , oszinten, nem tudom mit szolnanak a pestiek, ha egy szep nap, egy hatalmas tomeg muszlim elfoglalna a hidakat es a fo varosi pontokat. Azzal a felkialtassal, az lesz a mit mi akarynk es kesz!”””

    Hogyan??? Mirol beszelsz, kedves Figyelo?

    En nem tudom, hogy most jol latom, amit olvasok?
    Hat, persze, felvethetunk meg ezer mas hipotezist is, de en mar had maradjak inkabb az en kedvencemnel:

    Igy tetelezzuk inkabb fel azt, hogy valami nagy tomeg zold foldonkivuli foglalja el a hidakat es a fobb csomopontokat, de meg a rakpartokat is. Kepzeld el: az egesz “kek-Duna” zold-arral lenne korulveve.
    Na ekkor tenyleg nem tudom mit csinalnank!

    Viszont erre a muszlim dologra visszaterve, sajnos 150 evig mar itt voltak, es jo istennek ki menni nem akartak.
    Orban most is szovetsegre lepett ezekkel a birodalmakkal.

    Isten ne adja, hogy tenyleg ujra ide akarjanak jonni – mert akkorra mar ugye a NATO-bol ki leszunk penderitve.

  • Gabriel, aki külföldről osztja az észt(?), s arra se veszi a fáradságot, hogy ékezetes betűket használjon, az milyen alapon írja le, hogy “bennunket” !?

  • szikszai testver!! kitartas…
    -“epp azokhoz a tradiciokhoz tert vissza”…………..amely tradiciokat csak a szelsoseges nezetket vallok kivannak!! magharorszagon kb 1,8millio ember!!!
    de mi legyen a tobbi NEM EZT kivano 9 millioval?? nem ok a tobbseg megiscsak??

  • Figyelőn keresztül lehet érzékelni, hogy a buta magyar emberekre hogyan hat az Orbáni propaganda.

    Nem lesznek Magyarországon muszlim tömegek, mert itt nem lennének ők túlélők. Nyelvtudás, munkahely és lakás nélkül hamar meghalnának, ha megmenekülnének a helyi lakosok lincselésétől. Magyarország már csak ilyen, ilyen volt 1944-ben a zsidókkal szemben is. Most az ország jobban utálja a muszlimokat, mint a cigányokat. Nekik ez most a felüdülés időszaka, mert nem velük foglalkoznak, hanem a muszlimokkal.

  • Geyza
    2018 április 2
    12:26 du.
    Geyza, a zEU egy burokratikus szervezet, mindenfele ideoligia ne;lkul kenyszeriti a tagokat kulnbozo dolgokra. Sajnos, megalakulasanal nem, ezt tudtuk rola. POlitikai hovatartozasa inkabb balos, de kepmutato is egyben,

  • Meg annyit, ha Europat elontik a muszlimok, akkor Euro[pa megszunik az lenni, amit a multban kepviselt.
    \pl. az europai kulturat. \\nagy festok, zeneszerzok, koltok es irok hazaja volt. Jo, hogy Marai Sandor ezt nem ;lte meg!

  • Meg annyit, ha Europat elontik a muszlimok, akkor Europa megszunik az lenni, amit a multban kepviselt.
    pl. az europai kulturat. nagy festok, zeneszerzok, koltok es irok hazaja volt. Jo, hogy Marai Sandor ezt nem ;elte meg!

  • Mi az a “zsakmany” amit Orbanek oriznek? megis. Mar azt olvasom itt allandoan, hogy mindent elzsakmanyolt ez a csunya kormany , vagy kiarult, nincs mar semmi “zsakmany” ezek szerint mit ved es elvisz.?

  • Nagyon Nagy “kepu” Pistike!

    Már mas kiadvanyok hozzoszoloi kozott is szamtalanszor lattam hogy az ilyen “nyilas” Pistikek vegsobeli kinjukban, normalis ervek hijan az ekezetes betuket letet vagy nem letet kezdik kifogasolni.
    Bar azon sem csodalkoznek, hogy tenyleg nem birjak elolvasni.

    Ahhoz valami inteligencia kellene, de legalabbis kultura.
    Es Europai.
    Tulajdonkeppen ezert akarjak hazankat kiszakitani europabol, mert az europai kulturat, a felvilagosodas kulturajat nem birjak.
    Hiaba, jobban imadjak a sotetseget.

    Hogyan is van ez ekkor? Nem kellenek az europai kultura ertekei nekik?
    De a keletiek – akik “elviekben” mar teljesen elleptek az orszagot – most vizionalt errol Figyelo – pont ezt a nem letezo ertekeket fogjak lerombolni?

    Hat igen – ennyi a kulonbseg a felvilagosultsag es az elsotetultseg kozott.

  • Figyelő:

    Az utóbbi néhány évben ugyanaz a 10 ember különféle cégei nyert el 1900 ezer milliárd forintot ál-közbeszerzési pályázatokon.

    A többi kétezer vállalkozás meg haldoklik és megszűnik.

    De ez csak a jéghegy csúcsa.

    Amúgy meg únom az álnaív kérdéseidet.

    Ha 150-szer nem írtuk/írták itt le ezeket neked, akkor én vok a vdalai láma.

    Mégis mindig úgyteszel mintha nem értenéd miről is van itten állandóan szó.

    Ja és az is nyilvánosságot kapott hogy

    MEGGYESI MSZP MINISZTERELNÖKNEK SEMMI KÖZE NEM VOLT A NÉGYES METRÓ panamájához.

    Bárki bármit is pofázik !!!!

    Fenn van a Kormányinfón, Polt Péter által leírva !

    Csak jól eldugva hogy nehéz legyen megtalálni

  • Geyza!

    A szomoru, hogy az “álnaiv” kerdesek nem is igazan azok. Hanem egyszeruen es valosagosan tajekozatlanok az emberek, valosagosan az “ismereteiket” az allamilag preferalt “kozmediabol” szerzik, es ennyi, nincs tovabb.

    A szegyen az az, hogy hiaba irod le szazszor is es ezerszer is, hogy ma mar azert van mod mashol is tajekozodni, nem teszik.

    Mert bekapcsoljak az az “ablakot a vilagra” elnevezesu kutyujuket, aztan halgatjak, hogy mi folyik ki abbol. es isszak magukba mint a szivacsot.
    Az en hazamban nincs TV, husz eve se volt, a gyerekeimnek a lakasaban sincs, vagyis azokeban sem, akik nem nem velem laknak, mert nem kivanjak bekapcsolni a rajuk zudulo hazugsag-gyarat.

    Hala istennek egy olyan vilagban elunk, ahol tudatos keressesel minden ertelmes informacio elerheto.
    Persze a hazugsagok, a leghajmeresztobb keptelensegek is.
    kell hozza egy kulturalis szinvonal, hogy meg tud kulonboztetni a buzat a konkolytol.

    Ehhez kell “ÉRETTSÉG” TUDATOS GONDOLKODAS.
    Az informacio = HATALOM.
    Akinel a hatalom van, annak nem erdeke megosztani a valódi informaciot, csak az ÁLTALA MANIPULÁLTAT.
    Ma ugyanolyan konnyen megteheti, mint barmikor maskor a tortenelemben.
    A tomegek ezt nem fogjak fel.
    kar is mondani.

    Csak van egy bokkeno:
    Amikor tenylegesen nem volt modja a tomegeknek informaciohoz jutni, akkor ha hitelesen kialltal es elmondtad az igazsagot, az emberek belegondoltak.
    Ma mar nincs ilyenre mod, hiszen a tomegek a nap minden masodperceben ezer hazug informacioval vannak bombazva.

    Na most allj elejuk es mond el.
    Feltetelezem ha a kiarado jeges Duna ele allsz, nagyobb sanszod marad a tulelesre!

  • a zsakmany az orban familia es haverjaik osszeharacsolt millliardokra rugo vagyona!!
    ezt vedi a felcsuti mini duce

  • Gabriel,

    “Vagyis lehet lopni. – O.k., ezt ertem

    Csak hogy most tisztan ertsem, megmagyarazhatnad: hogy most mindenki lophat, vagy csak az orban es a bandaja?”

    Jol fogalmaztal az elso mondatodban. Lopni lehet. De nem tetted hozza, hogy nem szabad. Legalabbis nem mindenkinek, mert azer’ a mi csodas demokraciainkban neha elofordul a torvenyesitett lopas is.

    Namost, azok akik itt nehezmenyezik, hogy az utobbi 8 evben csak FIDESZ-kozeli cegek kaptak allami kontraktokat, azok jobb ha elmennek barmelyik “halado” orszagba, akar Kanadaba is, es megnezhetik, hogy ott ugyanez megy. (Lasd kesobb.)
    Mondjuk Eszak-Amerikaban kicsit szofisztikaltabb a swindli, ok mar regen kiegyeztek. Itt az a nehany szuper-gazdag talpig uriember mindket, vagy mindharom partot tamogatja a valasztasokkor, igy valamennyi akkor is csurran-cseppen nekik, ha nem az a part nyer, amnelyiknek a legtobb penzt adta.

    Tehat, nem szep a lopas, se a kivetelezes, de ugyanezt csinaltak Orban elodei, es ugyanezt fogjak csinalni az utodai is. Felnott korban meg kene mar vegre erteni, hogy hiaba pattogunk ez ellen, ez a politikusok legfobb kenyerkereso forrasa – bar ujabban a Klimax-valtozas es egyeb okokbol kuldott segelyek mintha tultennenek ezen is.

    —————-

    bar-lev,

    “” -“epp azokhoz a tradiciokhoz tert vissza”…………..amely tradiciokat csak a szelsoseges nezetket vallok kivannak!! “”

    Izlesek es pofonok kulonbozoek. Ugyanigy, hogy ki szelsoseges, es kinek…

    En peldaul elegge tradicionalisnak nezem, es semmi szelsosegest nem talalok abban, hogy Orban nem akarja szandekosan tonkretenni Magyarorszagot muszlim bevandorlokkal, es aztan az ott szuletett csemeteikkel.
    Ugyanigy abszolut semmi szelsosegest nem latok abban, hogy Izrael vezetoinek sem fulik ehhez a foguk, van mar a bekeharcosokbol igy is kb. 4-5 millioval tobb, mint kene.
    Persze lehet, hogy neked az izraeli vezetes is szelsoseges.

  • Hajdú Nórától, egy igazi szakértőtől nagyon jó, informativ cikk a láthatóan szellemileg alultápláltak számára. Szijjártó hülye, mint a segg, de azért parancsokat nagyon igyekszik teljesíteni.
    Szegény trollok azt se tudják, hogy ki és mi kicsoda és micsoda, csak fozzák a szót kínjukban a semmiről.

  • Bánfi Miki:
    Valóban.
    A mondanivalójuk a nulla felé tendál de ezt irdatlan bő lére engedett halandzsával álcázzák.

    Csak meg kell nézni a FIDESZ helyi “rezidenseit” :

    Lalikát, Szikszait vagy Hazai Lámpát.

    dől belőlük a semmitmondás és folyton széjjel túrják a topicokat.

    Másképpen fogalmazva:
    Elemi erővel tör belőlük utat kifele a nagy semmi.
    Szellemi fingások ezek amiket láthatunk tőlük.
    Szellemtések heheheeehehe

  • Azt hiszem, egy régi vicc demonstrálja a legjobban a jelenlegi magyar külpolitikát.
    A vadnyugati kocsmában egy kis izgága ember beleköt mindenkibe, sérteget, veri a mellét, hogy ő milyen erős, mekkora zseni, a többi mind ostoba stb. Megunja ezt Sziklaöklű Joe, megfogja a grabancát, és kiteszi az ivóból: Menj, fesd át a lovamat! Zajlik tovább az élet, egyszercsak kicsapódik az ajtó, megjelenik az izgága: Hogy képzelik, mi van itt, majd ő megmutatja… Mire fölemelkedik Sziklaöklű: Mi van, mit akarsz? Mire az izgága: Á, semmi, semmi, csak azt akartam kérdezni, kékre jó lesz?

  • Kerdeznem szukseges a szerzotol,hogy valoban mifele nagy kulpolitikai cselekmenyt gondolhattott volna magyaroszag reszerol
    ?
    HA magyarorszag kepes lett volna, vagy legalabb is igyekezett volna a szomszedos nemzetekkel kicsit jobb kapcsolataotkat alapitani, hat talan az lehetett volna itelni a leg-jelentosebb kulpolitikai tetteieknek a magyar kormany altal.
    De persze az sem tortent.
    Sot nem is probalkoztak.

    Az EU-val levo ellenteteskedes nem mas mint a kenyesztett gyerek rakoncatlansaga volt.
    Elleneztek az EU engedelmesseget, amihez oly buzgon csatlakoztak minden meg-gondolasok nelkul.
    Az inkabb nevetseges tett ma.
    De letezne “kormanyfo jelolt”, mondjuk ‘hatalomravagyakozo’ aki legalabb azt celozna ma ?

    Vagy csak a “lopoas lehetoseget” remelik onmaguk szamara ?

  • SZIKSZAI valaszaban BAGRIELhez;

    Barmi “contract”-ok, barhol is a terv-kovetelmenyei es specificacio-i alpjan estimalva a koltes amiert a ceg szerzodni hajlando.
    Ahol nem ltezik versenykepes vallakozo cegek sorozatai, ottan nem is letezhet szabad-versenyges.

    Irtam mar megjegyzest itten azon modszer alap-kovetelmenyein, de a cenzor-elvtars meg azt is torolte.

    De a lenyeg az , ha valaki sejtene valamit ami nem khoshernak tunne rogton jonnek a perek. S a perek koltsegei sulyos anyagi koltsegeket, sot meg a “lenni vagy nem lenni” kerdesek fokat is tultehetik.

    Az uzlet vilagaban, ugy mint a termeszetben minden “rivarnak” van ellensege ami pont azt a rovart kedveli taplalekanak.
    A mai vilagban azoka “rovarok” a penz-ehes ugyvedek,perelni hajlandok barkit barmiert csak hogy megnyuzhassanak valakit.

    Az a corrupcio igazi ellenszere !
    Az az a “minden karon van haszon”.

    Vagy mondanad hogy inkabb a ;”kuthaharapast a kuthaszorrel” ?

  • Bendeguz soraira :
    Negyedik kötet,
    Tizenkilencedik fejezet,
    Ötszázhuszonhatodik bekezdés,
    Kettőszázharminckilencedik mondat,
    Száznegyvenkétezer hatszázhuszönötödik betű: “A”

    Válaszom rá : “B”

  • Miklos Banfi,

    “Hajdú Nórától, egy igazi szakértőtől nagyon jó, informativ cikk a láthatóan szellemileg alultápláltak számára.”

    Megtudhatnank, hogy ez az “igazi szakerto” mit mondott?

  • A Sarkok NEM nemzeti teruletek, hanem nemzetkozileg intezve, fenn tartva es kihsznalva.

  • Az atlag hozzaszollo itten el van maradva nehany brosuraval.

    Ma a politikusok NEM “lopnak”, csupan a sajat torvenyessegeik alapjan elsajatitanak amit onmaguknak lehetove tesznek? !
    Erintetelen mind az elozo politikussaik “lopott holmijai” is (Idezve Aczel Gabor sorait)

    Rozomish ?

    S az Orbaneknak miert kellen mind azt vedeni, hiszen mar igen sok megjezesekben allitva hogy mind azt a “penz-mosassal” kulfoldre tavolitottak ?
    Tehat azzal mind az erintethetelen ma !

    El-felejtettek azt ?

  • Szikszai:

    MI tudjuk.
    Neked/tek meg tökmindegy.

  • Geyza
    2018 április 2
    6:18 du.
    Sajnalom, tobbe nem fog elofordulni az” alnaiv” kerdeseim, erdekes, hogy nem vagy kepes megertemi, hogy en 6 ezer kilometer tavolsagbol, megszeretnem erteni a mai magyar helyzetet.

  • Gabriel
    2018 április 2
    1:22 du.
    Miota az eszemet tudom a magyar mindig lopott. Hogy moat ki lop, azt mar magyarok egybol m,egallapitjak anelkul, hogy lenne rola bizonyitek.
    En meg arra is eml;ksem, mikor a gyarbol loptak a munksaok a szerszamokat, hazai fusizas celjebol. Ha nincs bizonyitek, mert nem is lehet a kormny lopasarol, cssak megszokasboll, es az ellenzek szavara ezt ismeteliteg, Egyelore a szamomra Orban nagyra nott a szeememben, mert ellena;ll a muszlim tomeg befogadasanak. Kivanom, hogy sikerulljon neki.
    Magam reszerol, olyan orszagban elek, ahol sok muszlim el.

  • Meg annnyit annak, aki nem szereti ha valaki nem ir magyarul, de van olyan , sajnos, hogy NEM tud ekezeteteket produkalni. Elnezest kerem.

  • Gabriel
    2018 április 2
    1:22 du.
    Miota az eszemet tudom a magyar mindig lopott. Hogy most ki lop, azt mar magyarok egybol m,egallapitjak anelkul, hogy lenne rola bizonyitek.
    En meg arra is emle;kszem, mikor a gyarbol loptak a munksaok a szerszamokat, hazai fusizas celjebol. Ha nincs bizonyitek, mert nem is lehet a kormny lopasarol, cssak megszokasboll, es az ellenzek szavara ezt ismeteltelig, Egyelore a szamomra most, Orban nagyra nott a szeememben, mert ellenall a muszlim tomeg befogadasanak. Kivanom, hogy sikerulljon neki.
    Magam reszerol, olyan orszagban elek, ahol sok muszlim el.

  • A bogar-labu-kancsi piros-sutotok irta,hogy ottan csupan 10 egyenek cegei sikeresek nyerni minden allam-altal financirozott szerzodeseket, amik a masik 2 ezer ceg megy tonkre.

    REgy kilenc+ millios nemzetben annyira gyatran alna a kozgazdasaguk ?
    Hat ha az valo lenne az 99+% nemzeti bankrupcit biztositana az magyar kozgazdasaganak.

    De miert ?
    Azon mindenki nema .
    S miert ?
    Csupan panaszkodnak,de senki nem kepes vagy hajlando annak okait felfogni, vagy csak titokban ohajtja hagyni ?

  • Gyerekek, ezek megzakkantak… 😀 😀

    Fidesz választási reklámfilm a Face-bookon (pontosabban a 888-on).

    Élvezzétek… Szerintem Miviktorunk rettentő büszke magára, hogy ilyen harcos…

    https://www.facebook.com/888ponthu/videos/1527951583999512/

  • Alma:
    Kihagyom.
    Most inkább sörözök egyet.

  • Geyza
    2018 április 3
    5:41 du.

    Alma:
    Kihagyom.
    Most inkább sörözök egyet.
    _____________________

    Sajnálhatod… Fulladoztam a röhögéstől…

  • Alma:

    Kedvesem… 😀 😀
    Nekem ennyi bőven elég ! 😀 😀
    Hid el fel fel röhögtem ezen a gondolaton ! 😀 😀

  • Almási Alma,

    ” Gyerekek, ezek megzakkantak… 😀 😀

    Fidesz választási reklámfilm a Face-bookon (pontosabban a 888-on). ”

    Ezt a Fidesz keszitette?

  • Geyza
    2018 április 2
    6:18 du.
    Sajnalom, tobbe nem fog elofodordulni az” alnaiv” kerdeseim,
    erdekes, hogy nem vagy kepes megertemi, hogy en 6 ezer kilometer tavolsagbol, megszereetnem erteni a mai magyar helyzetet.

  • helyett, hogy orulnenek, hogy 61v ev utan, 6 ezer km. tavolsagbol meg ir valaki magyarul, sot meg erdekli , hogy mi tortenik magyar foldon, csak kritizalni tudanak egyesek. Tipikus magyar szokas.

  • Gyerekek!

    Bendeguz egy normalis ember amugy, de egyzeruen olyan mint az az egyszeri “SUKET NÉNE”, ha van aki meg emlekszik rá!
    Azert inkabb idezem:
    ………………
    Süket néne az út mellett kapálgatott. Egy diák haladt el mellette, és illõen köszöntötte:
    – Adjón Isten, jó napot!
    A néne meg:
    – Napraforgót kapálok.
    – Nem azt mondtam, köszöntöttem.
    – Sûrû volt, oszt kiszedtem.

    A fiatalember erre mérges lett.
    – Bolond maga, néni!
    – Ez a sor itt végig.
    ………………………….

    szoval, mi mondjuk, mondjuk, hogy miert kellene levaltani a kormanyt, meg miert voltak rosszak a megelozoek is, mert azok is csak korruptak voltak, es az orszag kasszajat – tudom veletlensegbol – de valahogy mindik osszekevertek az otthonival, a ceges kasszarol meg aztan ne is beszeljunk.
    Sajat ceg kasszaja = az allam kasszaja.
    Ebbol kifolyolag le szeretnenk valtani oket, a magyarok tobbsege, igen.
    De sajnos kialakitottak egy olyan torvenykezest, valasztasi rendszert, amit ugy faragtak a kepukre, hogy egyszeruen a nepnek nincsenek meg az egyeni beleszolosi jogai az allam dolgaiba, vagyis nincs kontroll, es nincsenek eselyegyenlosegek.
    Meg azt is lefaragtak, amit a kadari rendszerben mar legalabb elertunk.
    A szemunk elott akarjak megszuntetni a civil kezdemenyezeseket, amelyek valami kontrollt jelentenenek.
    Na most ez mellett, vagyis a diktatura kiepitese mellett teljes mellszelesseggel allnak ki itt, ezeken a hasabokon is egyesek, akiket jogosan hivhatunk rasszistaknak es naziknak (nacionalistaknak) mivel a hitleri “nemzeti szocialdemokrata munkasparttal” teljesen hasonlo eszmeket, elveket vallanak, es kenyszeritenek rá az orszag tobbsegere.
    A Bendeguz meg az egeszbol azt fogja fel, hogy azok akik a fidesz es jobbik szellemisege ellen vannak, azok nem ertik, vagy tudjak, hogy magyarorszagon a demokratikus szellem nem mukodik.
    Ok, Bendeguz, te elhuztad a csikot, mint irtam, [email protected] az orszagot, de akkor meg mindig nem ertem a beirasaid lenyeget, hogy miert velunk van vitad, akik megszeretnenk valtoztatni ezt?

  • Alma:
    A következő a helyzet:
    Linux alatt nem tudok megnézni bármilyen videót mert valamiket hozzá kéne telepinteni de arra nincs türelmem.
    Aztán Facebbokra is csak akkor megyek ha nagyon muszáj.
    De már tudom mi a téma DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    Eddig csak azon röhögtem hogy elképzeltem amin a FIDESZ f..szságain fel fel röhögsz DDDDDDDDDDDDDDDDDDD.
    De mostmár én is a térdemet csapkodom DDDDDDDDDDDDDD
    merthogy itten értesültem róla mi az a baromság.

    “Kard ki kard Előre a gaz veresek ellen” DDD Á’La Lelőke

    Úgytűnik Habony sem a régi már.
    Hogy a “888” elnevezésű szenny-oldalára ekkora baromságokat rak ki
    Csak a Marcsi-típusú véglények kerülnek ettől fellelkesedett állapotba.

    Megjegyzem ez a Lalika, aki valami apostola lehet ennek a kardozós projectnek, mintha már futott volna itt pár ámokot, anno 2013-ban. Csak akkor az Ille kissé megtaposta az egóját.
    (Lehet hogy tévedek de az akkori nick stílusa kisértetiesen hajaz a Kardvitézére,)

  • Alma megnéztem. Ez most komoly, vagy a Brian élete magyar verziója?
    Csak arra lennék kíváncsi, hogy melyik amerikai film jeleneteit vágták össze? Mert ekkora statisztériával működő csatakép biztos nem fért bele egyetlen hazai film büdzséjébe se.
    Homályos kicsit az eszmei mondanivaló is. Szóval a keleti frank (meg germán) vasasok, akiket rejtélyes módon a mai magyar kormányfő vezet -, megfutamítják a szegény, hazájukat védő magyar nyilasokat? Nem érvényes már a pozsonyi csata naná, hogy világraszóló, meg történelmi győzelme? Vivat Augsburg?
    És ez a Fidelitas(a fidesz ifjúsági szervezete), a jövő záloga? Hofival szólva: dögöljek meg, ha kiváltom…

  • Mea culpa,mea maxima culpa! Helyesbítenem kell máris fenti hsz-emet. Mint innen: http://huppa.hu/szele-tamas-rutsag-a-holtlapon/ megtudtam, a filmizéke a Gyűrük ura-ból való. Ez az egyik nagy hiátusa a műveltségemnek: messzire kerülöm az ún fantasy-kat, aminek egyszerű oka van: unom azokat. Már gyerekkoromban sem szerettem a tündérmeséket, amiknek az elején tudni lehetett, hogy ki a jó, ki a rossz, és úgy rágják a szádba a tanulságokat, hogy még a csócsáló ragadós nyála is rajtuk van. A furfangos népmeséket szerettem /szeretem, amikben a főhősnek tenniük is kell valamit a sikerért, nem elég kidüllesztett mellel kardozni a sárkánnyal. A kedvencem A kőleves.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 április 4
    4:39 de.

    “Alma:
    A következő a helyzet:
    Linux alatt nem tudok megnézni bármilyen videót mert valamiket hozzá kéne telepinteni de arra nincs türelmem.”

    Örömmel üdvözöllek az ürömmel teli Windowst elhagyók táborában, én már 5 éve boldogan meg vagyok nélküle a lefagyásai és egyéb huncutságai nélkül, pedig már vagy 30 linuxot kipróbáltam ingyen és dalolva! 😀

  • Geyza!

    “”Úgytűnik Habony sem a régi már.
    Hogy a “888” elnevezésű szenny-oldalára ekkora baromságokat rak ki
    Csak a Marcsi-típusú véglények kerülnek ettől fellelkesedett állapotba.””

    En bennem bizony feltamadt a gondolat, hogy nem csak a Marcsi altal megtestesitett nehany venlany imadatát nyerheti meg ez a “filmecske” meg ez a idiota filmecske, hanem pont ellenkezoleg,
    ezzel azokra az “ifju titanokra” hajaznak, akiket anno a focihuliganok csocseleke koze soroltunk, ma pedig a terror-videojatekok es az ilyen horrorisztikus filmeken felnove foleg a jobbik kulonfele harci csapataiba tartoztak, tartoznak.

    Te, Alma es en magam is ezen jot rohogunk de bizony azok kozul jonehanyan veresen komolyra veszik – ilyenekbol kerulnek ki az USA-ban az iskolai lovoldozok.

    Szoval en azt mondanam inkabb, hogy a Habony a valasztas utani megigert bosszuallasra keszit elo. Benne van a pakliban, nem elvetendo.

  • Hollósy Gerti

    Alma, már csak megnéztem én is a videót…

    a nevetségesség mellett szánalmas is…

    én eddig nem hittem, hogy van olyen épeszű felnőtt ember, aki saját magáról ilyen gyermeteg reklámfilmet csinál…hát van…

  • Figyelő:
    Jólvan na..elnézést..
    De mát télleg annyiszor elmeséltem és mások is.

    Vehetnéd a fáradságot és nézzél bele ezekbe a hazai Internetes lapokba:

    http://www.nepszava.hu
    http://www.varosikurir.hu
    http://www.444.hu

    még javaslom a jobb-közép
    http://www.index.hu oldalt is

  • Hollósy Gerti
    2018 április 4
    8:57 de.

    Alma, már csak megnéztem én is a videót…

    a nevetségesség mellett szánalmas is…

    én eddig nem hittem, hogy van olyen épeszű felnőtt ember, aki saját magáról ilyen gyermeteg reklámfilmet csinál…hát van…
    _____________________

    Volt egy ilyen talán 1998-ban, vagy 2002-ben. Csak akkor még nemigen volt népszerű az internet.

    Abban egy “Birodalom visszavág” részlet volt, a lépegető harckocsikkal. Orbán volt Luke, Dávid Ibolya meg a hercegnő. Kovács László – mondani sem kell – a gonosz szenátor, és még Kunczére emlékszem, valami szövetségese volt Birodalomnak, két hosszú szarvval… 😀

  • ===================================================================================================

    álcázott genocídium lépései

    A fogalmak erősen keverednek.

    Menekült, vagy migráns? Befogadni ideiglenesen, vagy bevándorlóként befogadni?

    Hogy is van ez?

    Kezdetben voltak az életveszély, háború elől futó menekültek, akiket ideiglenesen be kell fogadni.

    Aztán kiderült, hogy ott nincs is háború.

    Aztán az is, hogy nem is onnan jöttek.

    Aztán az is, hogy nem tizennégy éves gyerekek, hanem huszonnyolc éves kanmuszlimok.

    Aztán az is, hogy a többség írástudatlan, az egy-két felsőfokú végzettségű meg koránismeretből szerezte a diplomáját.

    Aztán az is, hogy olyan nagyon nem akarnak dolgozni. Még a saját mocskukat sem hajlandók eltakarítani.

    Aztán az is, hogy nem is kell az értéktelen hulladék a németeknek

    Aztán az is, hogy qrvára nem akarnak innen hazamenni.

    Aztán az is, hogy nyaralni azért hazajárnak.

    Aztán az is, hogy a népes családjukat is ide kívánják transzportálni.

    Aztán az is, hogy már rég nem kérnek, hanem követelnek.

    Aztán az is, hogy nem ideiglenes menedéket kell adni, hanem be kell fogadni honfitársnak!

    Aztán az is, hogy mégiscsak van kötelező kvóta.

    Csak egy dologra nem jött rá ez az félmilliárd félrevezetett; hogy a sorosék nagyon àtverték Európát!

    Az EU fura urai (bár ez túl hízelgő megjelölés, maradjunk az elvtársnál) hazugságaikban sem állhatatosak.

    A hazudozásaik fejlődési fokozatai:

    1.. Nincs is menekültválság, ez csak egy figyelemelterelés.

    2. Na jó, van válság, de ezek menekültek, és nem gazdasági bevándorlók.

    3. Oké, sok köztük a gazdasági bevándorló, de kell is a munkaerő.

    4. Na jó, nem akarnak dolgozni, de legalább nem terroristák.

    5. Igaz, mégis vannak közöttük terroristák, és az integráció is lehetetlen, úgyhogy akkor engedjük be és osszuk szét őket!, és a „selejt” menjen Magyarországra! – na ez a lényeg!!!!!!!!Kedves Honfitársaim! Akinek kellenek ezek az emberek bátran fogadják be házukba és tartsák el őket (ne a magyar nép adójából) – lehet jelentkezni és nem sunnyogni!

    Hat nekem a Hajdu Nora cikke egyaltalan nem tetszik, tele van gyulolkodessel Orban irant. Tele van uszitassal, hamis adatok terjesztesevel, nem tud bizonyitani semmit csak beszel a levegobe, a stadionok maradnak, ha nem is Orban lesz hatalmon es a kozepuleteken is marad a felujitas myoma nem tudja magaval vinni , ha nem lesz miniszter. Az utak ki vannak javitva , megepult az uj metro, a harom gyerekes csaladok kapnak 10 millio forintot , ilyen meg sosem volt. Ki az aki jobb lesz tole? Senki sincs a jeloltek kozott. Majd ha lesz akkor arra fogok szavazni, mivel nekem Magyarszag es az ott elo emberek az elsok.

  • Jobak:
    Ezt a hülyeséget magad sem hiszed

  • Orsós Elemér

    Ameddig nem lesz jogilag is munkaviszony a parlamenti munka, nem lehet az ottani munkát érdemszerüen dotálni vagy bűntetni, addig a drága honanyák és honatyák dáriuszi apanázzsal csak kötögetni vagy a kedvezményes kantinba iszogatni járnak be, csak a választások előtti hónapokban jut eszükbe, hogy tulajdonképen miért is lébecolnak ott és a polgári életben ilyen hozzáállással a meleg vízre valót sem tudnák megkeresni, mert a munkaadóik még a póbaidő lejárta előtt a képükbe dobnák a cselédkönyvüket!

  • Julius jobak,

    “Hat nekem a Hajdu Nora cikke egyaltalan nem tetszik, tele van gyulolkodessel Orban irant. Tele van uszitassal, hamis adatok terjesztesevel, nem tud bizonyitani semmit csak beszel a levegobe…”

    Mindjart gondoltam, mert az itteni “haladoknak” marhara tetszett az. Mi mas lehetne?

  • Orsós Elemér

    Julius jobak
    2018 április 6
    1:27 du.
    Csillagos ötös, de meglátod, nagyot fogsz most az orcádba kapni, főleg a emigrációban senyvedőktől, mert ennyire nem szabad pártatlanul elfogulatlan magyarnak lenni!

  • ulius jobak
    2018 április 6
    1:27 du.
    Szellemes, nekem tetszik. Van igazsag is benne.

  • ===================================================================================================

    álcázott genocídium lépései

    A fogalmak erősen keverednek.

    Menekült, vagy migráns? Befogadni ideiglenesen, vagy bevándorlóként befogadni?

    Hogy is van ez?

    Kezdetben voltak az életveszély, háború elől futó menekültek, akiket ideiglenesen be kell fogadni.

    Aztán kiderült, hogy ott nincs is háború.

    Aztán az is, hogy nem is onnan jöttek.

    Aztán az is, hogy nem tizennégy éves gyerekek, hanem huszonnyolc éves kanmuszlimok.

    Aztán az is, hogy a többség írástudatlan, az egy-két felsőfokú végzettségű meg koránismeretből szerezte a diplomáját.

    Aztán az is, hogy olyan nagyon nem akarnak dolgozni. Még a saját mocskukat sem hajlandók eltakarítani.

    Aztán az is, hogy nem is kell az értéktelen hulladék a németeknek

    Aztán az is, hogy qrvára nem akarnak innen hazamenni.

    Aztán az is, hogy nyaralni azért hazajárnak.

    Aztán az is, hogy a népes családjukat is ide kívánják transzportálni.

    Aztán az is, hogy már rég nem kérnek, hanem követelnek.

    Aztán az is, hogy nem ideiglenes menedéket kell adni, hanem be kell fogadni honfitársnak!

    Aztán az is, hogy mégiscsak van kötelező kvóta.

    Csak egy dologra nem jött rá ez az félmilliárd félrevezetett; hogy a sorosék nagyon àtverték Európát!

    Az EU fura urai (bár ez túl hízelgő megjelölés, maradjunk az elvtársnál) hazugságaikban sem állhatatosak.

    A hazudozásaik fejlődési fokozatai:

    1.. Nincs is menekültválság, ez csak egy figyelemelterelés.

    2. Na jó, van válság, de ezek menekültek, és nem gazdasági bevándorlók.

    3. Oké, sok köztük a gazdasági bevándorló, de kell is a munkaerő.

    4. Na jó, nem akarnak dolgozni, de legalább nem terroristák.

    5. Igaz, mégis vannak közöttük terroristák, és az integráció is lehetetlen, úgyhogy akkor engedjük be és osszuk szét őket!, és a „selejt” menjen Magyarországra! – na ez a lényeg!!!!!!!!Kedves Honfitársaim! Akinek kellenek ezek az emberek bátran fogadják be házukba és tartsák el őket (ne a magyar nép adójából) – lehet jelentkezni és nem sunnyogni!

  • talalom
    2018 április 4
    6:02 de.

    Tündérmesék.

    Bruno Bettelheim világhírű pszichoanalitikusnak van egy könyve, amiben végig ilyen híres tündérmeséket elemez. Lélektani szempontból. Ma már ez szinte külön tudományág, meseterápia néven.

This site is protected by Comment SPAM Wiper.