Kedves barátom! — Frank Tibor levele Kanadából

2018 április 4 12:10 du.45 hozzászólás

Kedves Barátom!

Sok éve panaszkodtok nekem (is), legfőképp az otthoni állapotokról. És engem sürgettek már vagy négy éve, hogy írjam már le a véleményem.

Merthogy négy évvel ezelőttig írtam gyakran, mindenféle újságban, azóta nem. Hát azért nem írok négy éve, mert akkor is falra hányt borsó volt. Akkor, a legutóbbi cikkemben azt írtam, hogy fogjatok össze, ha le akarjátok váltani ezt a bandát, mert négy év múlva (most) sokkal nehezebb lesz, ha éppen nem lehetetlen. Merthogy az ingát felakasztották, az nem tud visszalengeni. Akkor azt mondtam, háááát, ha nektek ez így jó, (mert mégiscsak megválasztódtak megint, mert nem akartatok együttműködni), akkor miért én dumáljak bele innen tízezer kilométerről?

Másik, hogy otthon már réges-régen nincs vitakultúra. Tény, hogy írhatsz akár a rőtbóbitás kacagó gerle nemi életéről is, akkor is a kommentek között már a második sorban beindul az anyázás, cigányozás, zsidózás, vagy legújabban a sorosozás. Meg, hogy könnyű innen a messzeségből, a nyugati partról osztani az észt. Ebben van igazság, de abban is, hogy az okos más hibájából tanul.

Otthon valódi vita nincs, érzelmek vannak, indulatok, düh, irigység és félelem, mint az egész országban.

Emlékszem (tinédzser koromban olvastam), Lukács György írja valahol, hogy a nácik a gyűlöletet, a komcsik meg a félelmet használták hatalmuk fenntartására.

Szerinted ma melyik folyik otthon, kedves barátom? Szerintem mindkettő, mesteri keverékben.
Ez már annyira szürrealista, hogy már se nem vicces, se nem tragikus, inkább hihetetlen. Nemcsak a tettek, a reakciók is e világon kívüliek. Putyin tanulni jár Pestre, Erdoğan felkészül, és már Kim Dzsongun is beadta a vízumkérelmét.

Korábban több mint száz cikkben és interjúban kifejtettem, hogy ami hazánkkal történik, az történelmi léptékkel is bűn. Olyan eszméletlen történet, amibe Orwell tolla is beleremegne. Az, hogy az internet korában, a 21-ik században ilyen demagóg dumával valaki népszerű lehessen, ilyen agyament egybites propaganda csatornákat üzemeltessen közmédia címen, ahhoz olyan társadalmi helyzetet, szellemi és idegi állapotot kell feltételeznünk a nép részéről, amilyet én nem is merek elgondolni.

Már sokszor elmondtam neked, hogy ez a hatalom az én szememben, a kor viszonyaihoz képest, bűnösebb az előző kettőnél. Kádár, sőt Horthy rendszerénél is. Én úgy látom, hogy Kádár és Horthy is jobban képviselték az adott kor lehetőségein belül a nép érdekeit, mint Orbán ma. Nekem egyik iránt sincs sok szimpátiám (Kádár elől megszöktem családostul, két könyv is íródott róla; Horthy alatt meg kiirtották édesapám első családját, beleértve két testvéremet is).

Az a kettő azonban többé-kevésbé kötelező volt, és – nem enyhítendő a bűneiket – Kádár meg Horthy is valamelyest enyhítette a háttérben diktáló nagyhatalom akaratát. A „cucilizmus” jobb volt nálunk, mint a környező országokban, és Horthy is próbálkozott ezzel-azzal. Akkor, mint addig szinte mindig, a történelem rossz oldalán álltunk.

Most viszont, először az újkori történelmünk során, igazán Európához tartozhatnánk, békés ország lehetnénk, háborúk, sőt harcok nélkül, építhetnénk hazánkat, szépen lassan, de biztosan felzárkózhatnánk a fejlett nyugathoz, amire mindig is vágytunk. És, tegyük hozzá, amihez a külföld óriási pénzügyi segítséget is adott. (Igaz, kihívást is, a globalizált világban a verseny vállalását). Élvezhetnénk a szabadságot, a vállalkozás és a szellemi kibontakozás lehetőségeit. Az új, innovativ technológiákban élen járhatnánk. Orbán kétharmaddal nemzeti összefogást hozhatott volna létre, és különféle nézetek bevonásával gyors fejlődésnek indult volna hazánk. Ehelyett a vezetők a gyűlölet, az állandó, légből kapott és mesterkélt háborúsdi útját választották. A hazugság és a félelem országát hozták étre. A hülyék meggazdagodását, a lopást és az intézményesített korrupció rendszerét. És ennek fedezése során annyira felbőszítették és lezüllesztették a társadalmat, hogy ennek helyrehozatalához igen hosszú időre lesz szükség. Az agymosás olyan szintjét érték el, ami Európában párját ritkító, történelmi léptékkel is. Főleg békeidőben. Mi régen nem hittük el, hogy pl. a románokat úgy el lehetett nyomni, mint ahogy Ceaușescu tette, Európa közepén. Aztán most itt vagyunk mi, ráadásul elnyomó háttérhatalom nélkül, sőt EU és NATO tagsággal támogatva.

A nyolcéves agylúgozás fokozatosan egyre lejjebb vitte az országot. Ma olyan dolgok történnek, amiket pár éve elképzelni sem tudtunk volna. Nemcsak arról van szó, hogy a régió éllovasából sereghajtók lettünk, (még Lengyelország is megelőzött bennünket, a történelem során először).

Az emberi értékek és viszonyok még fontosabbak, azok hosszú távon sem könnyen hegednek. A toleranciát, a szolidaritást kiölték a társadalomból. Teljesen. Másrészt meg, ahol nem kellene a tolerancia, ott olyan birkatürelemre nevelték az országot, amilyen még a 70-es években sem volt. Igaz, most vannak szelepek. 600 ezren már elmentek. Tehát ahol létszükséglet az egymás iránti szeretet és türelem, ott ökölrázás folyik, ahol viszont nem kellene hagynunk magunkat, ott birkatürelem és apátia van.

Négy éve ezt írtam a nemzeti konzultációkról: „Konzultáció címén olyan együgyű hülyeségeket kérdez meg a néptől, a te pénzeden, amitől az állatóvodában az enyhén retardált 14 hónapos orangután magához nyúl, és helyből hatalmas hátra szaltókat csinál. Azóta se szóltatok neki, a betegnek, hogy vegye be a gyógyszerét. Vagy legalább írjon vékonyabb papírra”. És ezekből volt egy pár azóta.

Négy éve íródott ez is: „Negyedszázad alatt gulyás-kommunizmusból szépen puszta-kapitalizmussá lett az ország. Európa egyik leggyorsabban fogyó nemzete és harmadik legszegényebb országa lettünk.” Régen a szocialista blokk „Legvidámabb Barakkja” voltunk, ma legfeljebb a „Balkán Legelcseszettebb Összeszerelő Üzeme” címet kaphatnánk meg.

Tudod, azon mentem le hídba leginkább, amikor tavaly a Heineken vörös csillagjáról ment a propaganda. Hogy komcsi jelkép. De hiszen az egész ország bűzlik a „cucilizmus” rothadó szagától! A bratyizás, a mutyizás, a szürkeség, a földre néző emberek, a vitakultúra teljes hiánya, a felszínesség, a türelmetlenség, a bürokrácia, a kivagyiság, a hantázó és gazdagodó politikusok, a korrupció mindent átszövő bűzétől. Az egész otthoni politika igazi komcsi alapokon nyugszik. (És itt nem a 80-as évek reformistáira gondolok). Legfőképpen pedig a kormányzásnak nevezett mutyi. Persze közben ünnepeljük a Horthy-korszakot is. Volt KISZ-titkárok, pártmunkások, és párt-firkászok vezetik az országot, és persze köztük a besúgók. Igen, a volt komcsi ügynökök is a politika magasságaiban dolgoznak ma is.

Ez megnyilvánul tartalomban és stílusban is: minden területen centralizálás, teljes kontrol, minden idők legnagyobb és legdrágább kormánya (amiben nincs egészségügyi, oktatási vagy környezetvédelmi minisztérium). A másik véleményének az elnyomása, karaktergyilkosság, nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja, rákosista stílus (aki nincs velünk, az ellenünk van, a haza nem lehet ellenzékben, ellenzék nélkül is működik a parlament), stb. Aztán lásd köztévé: tiszta korai Kádár-rendszer! Emlékszel, barátom, gyerekkori viccünk, amikor a zsiráf megkérdi a sivatagban a két oroszlánt, miért cipelik a hatalmas vasdarabot. „Hát milyen jó lesz, ha letesszük” –, mondják. Én ezt érzem, amikor kikapcsolom a Mirgáncs 1-es csatornát.

Nekem „könnyű”, mert utána körbenézek, és Kanadát látom a szabadsággal, a nyugalommal, a mosollyal, a szeretettel. Igaz, fáj a szívem a hazámért, amelyből ez lett, (és ahol a demokráciáért én is vagy tizenöt évet dolgoztam a gengszterváltás után). A szeretet szigete helyett az utálat, gyűlölet, a félelem, a méreg és idegbaj országa. (Hazánk az utolsó helyen áll az OECD boldogságindexében, és majdnem utolsó a társadalmi tőke, az egymás iránti bizalom terén is).

Itt hetekig nem látom a miniszterelnökünk hülye pofáját a tévében, otthon meg minden róla szól. Tudom, a ti helyzetetek nehezebb, a külvilágot nem tudod kikapcsolni. Ezért írok most.

Te ugyan arra kértél, írjak nyílt levelet én is a Kárpát-medence géniuszának. Inkább írok olyanoknak, akiket nem tartok gazembernek, például neked, barátom. Végül is kik a címzettjei a levélnek? Legfőképpen te, aki lassan, de jössz ki a kómából a pesti kórházban. Meg te, a miskolci közmunkás, a pesti milliárdos, a kispesti hajléktalan, a sakk nagymester, a keleti szélen tengődő roma, a híres komédiás, az óceánjárón dolgozó mosogató, a médiatulajdonos, a kórházban fekvő festőművész, a világhírű sportoló, a rokkant, a politikus, a kisnyugdíjas és a nagy játékos. Te, aki sírsz, ha átléped a határt, és te, aki lélekben már Londonban élsz. Te, a vegasi tervező, a mérnök és nyugdíjas tanár, munkás és művész, tanuló és nyugdíjas.

Mert most talán még van egy esélyetek, hogy megszakítsátok a zombik uralmát, visszaadjátok a népnek az ellopott országot, a hitet, a szeretetet, a nyugalmat, és hagyjátok az embereket, hogy dolgozzanak, jólétet teremtsenek. Hogy kidobjátok a hatalomból a régi KISZ-titkárokat, ügynököket, és az új generációnak biztosítsátok a boldogulást a saját szülőhazájukban.

Hogy ezt az eddigi sok hülyeséget és gonoszságot ki hiszi el, az a választásokon kiderül.

Azt tudjuk, mennyire rövid népünk memóriája. A szabad világban, ha egy vezető mond valamit, általában később számon kérik rajta. Otthon ezek elfelejtődnek. Szerinted mi lett a söralátéttel? Vagy a beígért adócsökkentéssel, a világ legmagasabb ÁFÁ-jának, és a bevezetett félszáz új adónemnek a tükrében? Igaz, az egymillió munkahely majdnem teljesült, csak éppen Londonban és otthon közmunka gyanánt. Fognak-e az emberek emlékezni ezekre a dolgokra a választás napján? Eszükbe jut-e a Malév, vagy a forint bedöntése és a Matolcsy által beígért 5-7%-os növekedés?

Nem vagyok baloldali, tudod jól (itt Kanadában is a konzervatív kormányt támogattam – a mostani enyhén szólva nem tetszik). De itt nem bal- meg jobboldalról van szó, hanem demokráciáról.

A választások előtt meg kellene kérdezni, mi van a másfél milliárddal, ami a roma programban tűnt el? És a vörös iszap kártérítése, a kaszinók, Kishantos, a trafikok, nemdoktor (csaló) schmittpali, a Liget program, a várba költöztetés, az M3, az M4, az MKB eladása, az MNB körüli millió botrány, a milánói expo, a NAV-botrány, a kitiltási botrány (hívjatok tolmácsot), az Öveges program, Questor, 20 ezer beengedett migráncs, a 3500 beengedett menekült (amit eltitkoltak), a Várkert bazár, a Pharaon-ügy, kamupártok finanszírozása, Margit-híd, Népszabadság, hirdetőoszlopok, V. ker-Rogán ingatlaneladásai, Felcsút – ez vagy száz botrány egy név alatt, kisvasút, stadion, közpénzek közpénzjellegének elvesztése, balatoni jachtkikötő, takarékszövetkezetek, földpályázatok, Malév (ja, az már volt), paraolimpiai bizottság, olimpiai pályázat, vizes világbajnokság költségei, festménykölcsönzések, Elios-ügy, M4-es autópálya, közmédia, Origó, Kisvárda, online pénztárgépek, mobilgát, Semjén másolt doktorija és helikopteres vadászata, magán nyugdíjpénztárak, az önkormányzatok kvázi lefejezése, az ügynöktörvény elsumákolása,… na, jó, leállok, mert reggelig lehetne sorolni.

Anyám, borogass!

Már sokszor elmondtam, hogy nemcsak itt, de már fél demokráciákban is réges-rég repülnének olyan emberek, akik így lopnak, csalnak, hazudnak. Egy ilyen Olaf-jelentés után Orbán úgy hasalt volna el bárhol a világon (oké, kivéve vagy húsz országot, Venezuelától Szomáliáig), mint a csuklyás patkány (rattus norvegicus) a látványpékség küszöbén. A többiekről nem beszélve.

Nemrégiben Orbán mondta a nagykövetek tanácskozásán: „Egyedül maradtunk. Egyedül kell megvívnunk a csatákat”. Ez igaz, az első fele. Csatázni nem kellene, nincs is nagyon kivel. Azonban, ha Európa bármely más vezetője ilyen beismerést tenne, akkor azzal be is adná lemondását. Ez a legnagyobb kudarc, ami egy EU-s tagállamot érhet. És ez mindent elárul.

Orbánnak irtózatos szerencséje volt annak idején Gyurcsánnyal és az őszödi beszéddel, ki is használta rendesen. Aztán szerencséje volt a világválsággal, majd harmadszorra az Európát elözönlő migránsokkal is. Ezek nélkül nem lenne ilyen hatalma, és nem lenne ilyen állapotban az ország.

Kérdés, népünk rájön-e arra, hogy azért, mert Európa impotensen és hülyén kezelte eddig a migráció kérdését, (ebben Orbánnak jó kis szerepe volt), abból nem kellene következnie annak, ami otthon van. A környező országok sem engedtek be migránsokat, mégsem volt teletacepaózva az ország egy vigyorgó vénember képével évekig, sok tízmilliárdos költségen. Ők csak egyszerűen nem engedték be őket. Ráadásul Orbánék végig hazudtak, mert közben beengedtek sok ezer migránst, többet, mint az összes környező ország összesen.

Meglátjuk, népünk átlát-e a szitán. Rájön-e arra, hogy abból, hogy az egyik impotens hülye, még nem következik, hogy a másik gecivé váljon, és mellesleg szétlopja az országot.

Tudod barátom, a szeretet soha nem hal meg természetes hallállal. Ezt most is erőszakkal ölték meg, kaszabolták le, hintették be a helyét a gyűlölet és a félelem magjaival. Egy új vezetésnek, ha netalántán mégis létrejön, ennek visszafordítása lesz a legfontosabb feladata. Mert az ország egyik fele nem utálhatja a másik felét. Egy nép fejlődni csak békében, szeretetben, nyugalomban tud, és erre most, Orbán bandáját kivéve, megvannak a feltételek. Egy a sorsunk, mert egy nép vagyunk, egy a hazánk, egy nyelvet beszélünk, egy történelmünk van.

Magyar, zsidó, cigány és a többi is mind egy hajóban evez.

Emlékszel, amikor otthon Miskolcon, a zsarnai piacon mászkáltunk, és néztük a sok csalót, hogy verik át az embereket az itt a piros hol a piros trükkel? Megjegyeztem, furcsa, hogy ezek még szabadlábon vannak. Emlékszel mit mondtál erre? Azt, hogy ez igaz, de az az igazán hülye, aki leáll ezekkel játszani.

Nagyjából ezt kellene észben tartani április 8-án. Remélem, addigra kilábalsz a betegségből, a hosszú kómából, talpra állsz, és el tudod majd mondani a véleményedet!

Vancouverből ölel barátod, Frank Tibi.

*

Frank Tibor magyar származású kanadai közgazdász, British Columbia tartományban él. Cikkét eredetileg a budapesti Népszava hozta le. A KMH a szerző engedélyével közli írását.

45 hozzászólás

  • Koszonjuk a soraid, Frank Tibi.

    Biztos lehetne meg ehhez is sok reszletet hozzatenni, de a lenyegen nem sokan valtoztatna.
    Vagyis az a borzaszto, hogy sajnos minden mondata helytallo.

    En 89-ben még tele voltam bizalommal, sot eufóriával. Eleg volt egy ev, hogy lelohadjon es ugy erezzem magam mint akit pofancsaptak az ajtoval. (Inkabb a kapuszarnnyal)

    A jugoszlav valsag aztan mindezt élö peldaval is megmutatta es mindent elorevetitett azok szamara, akiknek latasa van, vagy volt – en egesz kozelbol szemleltem. A maga rasszista-vallasi-nacionalista gyuloletenek elmondthatalan szintjevel.
    Es megertettem mindent – igazat kellett adnom egy akkori bajor vallakozotarsamnak – hogy balkan vagyunk – es elindultunk a lejton megallithatatlanul, lavina modjora.
    Es mostanra a magyar helyzet mar szorul-szora osszevetheto azzal.

    Az ott ugy robbant szanaszet, mint az a hires-neves osrobbanas.
    Nalunk itt nem esik egymasnak a tarsadalom, mert a „mindent osszetarto” „kohezios-erö”, a hatalom megakadalyozza. Megakadalyozza, de a szetfeszulest es az egymasnak feszulest sajat maga idezte elo – letagadhatatlanul pont abbol a celbol, hogy uralkodhasson.

    Nincs ezen mit ragozni – azok a gyuloletek es felelmek amelyek a horthy-rakosi-kadar érákban feldolgozatlanul felgyulemlettek a tarsadalomban – ma is itt elnek, megsokszorozodva ujraeledtek es virulnak.
    Az apaknak ez a szellemi-lelki orokseg jutott, ez az amit tovabbadhatnak a fiaknak.

  • Őszintén? Nem szeretek ilyesmiket hallani a hazámról, de sajnos nem tudom cáfolni egyetlen mondatát sem. Sőt, még csak mentséget sem találok, vagy legalább érthető okot. A szegénység? Sokat ront, de nem lehet magyarázat mindenre. A hetvenes években sokkal szegényebbek voltunk – sokan meglepődnének, ha csak egy napra a hetvenes évek végén, vagy a nyolcvanas években ébrednének. Én ugyan szabadelvű szocialista vagyok, de csak nézek, amikor minden érvre, kérdésre az a válasz: biztos tapsoltam Sztálinnak, Rákosinak. 1954-55-ben elsős voltam, hittanra jártam, és tavasszal büszke elsőáldozó lettem. (Később ateista lettem, de ez sok évembe került.) Szinte nyomorogtunk: államosítottak minket, és apám sokáig nem kapott állandó állást.

    De ez mindegy. Nem vagyok érzékeny kisasszony, de azt nem tűröm, hogy fenyegessenek, sértegessenek.
    Tényleg nem tudom, mi történt itt: nem szívesen húzom egyetlen emberre a felelősséget. De az biztos: nyomasztó ragacsként terül mindannyiunkra a pökhendi lenézés, a kivagyi gőg. Nemcsak rám, aki nem értek egyet ezzel a kormánnyal: mindenkire. Nem értem, hogy uszulhatnak besúgásra, agresszióra ennyien, miért nem látják, hogy tehetetlen, ostoba masszaként tekint rájuk rahongott felsőségük?
    Mindenhol vannak gondok – a boldogság szerintem nem a terméketlen semmittevés, vagy a folytonosan vigyorgó hízelgés.

  • Köszönöm a tökéletes jellemzését Magyarországnak,magam és a családom nevében.Tökéletesen ,gúnyos közelkép erről a szerencsétlenül buta országról.Sosem volt Magyarország topon ami a társadalom szellemi tőkéjét illeti,de ahogyan a közgazdász úr írja,mára tökéletesen lezüllesztették,és saját hibájából le is züllött a nép.Olyan népet lehet korrumpálni,lezülleszteni állati színtre aki beteg elméjében ,és hagyja magát befolyásolni eszetlen ,korrupt,szélhámos politikusok által.Magyarország társadalma talán minden történelmi korban ilyen volt,és maradt is a genszterváltás utáni időszakban.Én személy szerint már feladtam 50 évesen a reményt ,3 középfokú szakmámmal,ápoló,szakács,kozmetikus,hogy ebben az országban valaha rend lesz ,vagy értelmes,jövedelmező vállalkozásokat lehet üzemeltetni .Budapesten ahol 7 éven át dolgoztam,állásinterjúkra jártam,annak érdekében hogy munkát kapjak vidéki faluból felköltözve,azért a nagyvárosokban és Budapesten is jó a munkaerő helyzet,és a munka lehetőségek is adottak többé kevésbé.A munka kultúra hiánya,közmunka jellege ami meghatározó,kevés a szakmájához kiválóan értő,azt művelni szerető ember.Aztán még hiányolom a munkajog meglétét,olyan értelmes,egészséges munka jogét,ami egy egészséges társadalom lehetőségét hozza létre.Szép tartományban él British Coloumbiában a levél írója,irigylem érte.Canada ,és az Amerikai Egyesült Államok is megbékél többé kevésbé a migrációval,békét kötöttek hosszú évek során az indiánokkal.Mára multikulturális országgá vált mindkét állam.Minta példája lehet ,egy -egy európai országnak a migráns kérdés megoldásában.Nem úgy mint Magyarország a Sorosozással,és kerítéssel.Orbán Viktor hatalomhoz ragaszkodó,paranoiás politikáját már az országban is nevetik a művelt emberek,és maroknyi híve,illetve a határainkon túli hozzá hasonló alacsony műveltségű emberek kedvelik őt és kormányát .

  • már megint azt kell olvasnunk (nem kell, de elolvassuk), hogy mit nem szabad, ez már ezer évek óta hamis filozófia a dialektika az a tagadás tagadása amit érteni kellene, és nagyon jól…persze hogy igaz amit írsz, de az a filozófia zsákutcája a tagadás, Aristótelés és Hégel na meg Marx, Kant ha olvasnák…de szerencséd van, nemteszik (na jó, nem mindenben értünk egyet: amíg a nagytőke a tulajdonosa a bármilyen kanadai kormányoknak addig igazi demokrácia helyett demagográcia lesz és a Harper már…de nem eléggé és lásd: ha akarod ha nem Ontario ban sem az NDP sem a Konzik többé labdába sem fognak rúgni: BEWARE OF THE DOUG! és Kinder Morgan meg a tarsand ami többe kerül mint a valaha elérhető eladási ára, de hogyishíjjákeszt?) ja: a fedék kompenzálnak a te rovásodra meg az enyémre de azért csak szeresd a konzikat és mondjál szépeket a ti saját NDP teknek amely már szépen kezd beállni a „sorba” Putyin mondta a süsüasárkány elnökválasztási csinnbummcirkuszáról, hogy: „…és akkor bemegy a zelnököcske a zoválisba és assziszi, majd el kezdenek érkezni a jól szabott sötét öltönyökben és szép aktatáskákkal felszerelkezve azok, akik elmagyarázzák neki a stájszot és Putyin nagyon szélesen vigyorog hozzá, valamint a Kim il Szuszu a kis duci, hogy vagy?)

    legyen még orbán (1985 ben kellett volna darálthúst csinálni belőle mert már akkor is), de ugye Soros Gyuri bá’ -nak ötletei voltak -mint nekednek is- a kádárizmus rohadtságáról (történelemből megbuktál, ugye tudod miért mondom?) és íme megkaptátok hogy is hítta Gyuribá’: freesociety? és nem röhögte el magát…majd levédiab…don megoldódik valahogy és…de itt Kanata ban kellene tenni sokmindent mert demagográciából elegem van…
    üdv. sok szeretettel és barátsággal ha ez utóbbi egyelőre nem is létezik

  • Hát Tibi barátom, ezt jól összefoglaltad, gratulálok! Ezeket mi már megbeszéltük, de különösen örülök, hogy teljesen egyezik a nézetünk a mostani rezsim és az előző kettő történelmi ítéletével, amiről kevesebb szó esik: Orbán úgy árulja el a hazáját, hogy senki se kényszerítette rá. Akkor, amikor itt volt a nagy lehetőség, hogy egy civilizált ország lehessen, ő, egyszemélyben ezt ördögi módon ellehetlenítette…

  • Magyarország Európa barbár országa. Szokták mondani, az országvezetők a hibásak, és nem a nép. Pedig de. Hibás az a nép, amelyik megtűrte vezetőinek Horthyt, Szálasit és Rákosit éppúgy, mint Kádárt. Hogy sokan voltak ellenzői és elzavarták Rákosit? De nem voltak elegen az ellenzők, és Rákosi után alkut kötöttek a kommunistákkal. Hogy de itt állomásoztak a szovjet csapatok? Na igen, mint ahogyan a török haderő is, de legalább Budát még volt kurázsink visszafoglalni.

    Európában történelmi korokon át barbároknak tartották a magyarokat, talán 1867 után egy kis ideig nézett ki úgy, hogy elszakadunk és becsatlakozunk a Balkánról, de aztán hiába épült Budapest olyanná a zsidók pénzén, mint amit ma büszkén mutogatunk a külföldi turistáknak, csak belerohantunk egy második vesztes háborúba, aztán ismét túlélésre játszottunk a kommunista megszállás idején.

    A szovjet haderőt se mi zavartuk ki az országból, hanem mentek ők már maguktól. Eltelt 28 év, hogy besimuljunk Európába, és nem sikerült most sem.

    Tökéletes látlelet Frank Tibortól ez a nyílt levél, tetszik vagy nem tetszik, ez a valóság, és ezért írtam itt több helyre is az elmúlt napokban, hogy nem lesz kormányváltás, legfeljebb néhány mandátummal marad el az újbóli 2/3-tól a Fidesz-KDNP. A nép szeret túlélésre játszani. Akinek ez kevés és irritálja, az veszi az útlevelét és emigrál. Persze csak azok, akik külföldön is eredményesek bírnak lenni.

  • Anita Szászy
    2018 április 5
    12:17 de.

    sosem szabad „valamit” elfelejteni…rengeteg a duma = gumicsont, szerte szana és te is azt csócsálod, pedig a valós hírek nem azok amikről a „mainstreammedia” ordibál, az függöny és politikai heroin… és a hatása látszik is…
    Lula Ignaçió da Silva nem azért lett a legeslegfelsőbb hülyék tanácsa által elmeszelve, mert korrupt (lobbyzott…az ugye enm bűn?) hanem, mert független és erős Brazíliát akar és újra akar indulni a választásokon…Gaddafy-t sem a göndör hajáért meg jogaráért kínozták halálra meg rombolták földig a virágzó országát mert olyan kackiásan tudott sétálni, hanem, mert támogatta Nelson Mandela-t és mozgalmát valamint egész Afrikában ugyanazt akarta: önálló virágzó afrikát a demagográcia halálos ölelése nélkül

    történelemből egyes

    ugye a Trójai háborút sem a Szép Heléna miatt (arról Offenbach és még Kán kán is van benne) hanem, mert adót szedett és gazdag volt és mindezt el akarták venni tőle…elvették, de nem kapták meg, szétestek és sohasem lett egy hatalmas görög birodalom vagy akármilyen arrafelé

    lásd még szíriát a gonosz asszáddal az élen…hogy miket mondanak róla? és mennyire bombázzák? ugye tudod miért?

    de BOJO-t hallgass hanem láss

    üdv innen a víz alól

  • Igen!

    De vajon miért nem vált immunissá a magyarság a személyi kultuszra?
    Vajon miért nem készült fel a magyar jogrendszer arra, hogy akadhatnak politikusok, akik minden hatalmat a saját kezükben kívánnak majd összpontosítani?
    ..
    Az én válaszom az, hogy az 1989-90-es rendszerváltás nem alapos rendszerkritikán alapult, hanem csak egyszerű hangulatváltáson, trendváltáson. Onnan kezdve a magyar politikusok közül sokan azt hitték, azt terjesztették,hogy a nyugat kedvében kell járnunk, pusztán át kell vennünk néhány intézményüket, és eljön ránk a kánaán.
    ..
    Kezdettől fogva hamis volt a felzárkózással kapcsolatos propaganda.
    ..
    Jelen pillanatban liberális-baloldali ellenzék kénytelen azzal szembesülni, hogy az Orbán-kormány jelentős részben az ő gazdaságpolitikájukat valósítja meg,
    a Jobbik pedig azzal szembesülhet, hogy az orbán-kormány az ő propagandájukat ismételgeti.
    ..
    Azaz, a magyar gazdaságpolitika a külföldi tőke állami támogatására épül – arra, amire 1990-től kezdve folyamatosan épült (a balliberális kormányok alatt is – amit ők nyíltan felvállaltak).

    Az Orbán-propaganda pedig részben antikommunista, részben idegengyűlölő. Részben alkalmazkodik a tömegek hangulatához, részben maga alakítja ki ezt a hangulatot.
    ..
    Ahhoz, hogy ne így történjen, arra lett volna szükség, hogy a magyarság el tudja különíteni a Kádár-rendszer jogi alapját, azaz, a demokratikus jogrend, a vitakultúra hiányát attól a gazdaságpolitikától, amely az állami tulajdonú vállalatokra épült.
    ..
    Orbán azért tudta népszerűvé tenni magát, mert megérezte, hogy politikai ellenfelei az előbbiekben felsorolt pontokon támadhatók.
    Orbán részben azzal szerzett magának népszerűséget, hogy retorikájában kiállt az állami tulajdon védelme, visszaszerzése mellett.
    Miközben, előbb-utóbb kiderül, hogy az Orbán-kormány csak azért államosít, hogy azután legyen miből privatizálnia, a klientúráját megjutalmaznia.
    ..
    Az ellenzék részben azért nem tudott erőre kapni, mert nem alkalmazkodott az orbáni propagandához, tehát pl. nem különítette el az államosítást mint pozitívumot a privatizációtól mint negatívumtól – az orbáni gyakorlatban.
    ..
    A rendszerváltás utáni propaganda nagyrészt a verseny, a pályázati rendszer dicsőítéséről szólt, s eközben még azt is poziívnak tünteték fel, hogy létrejöhet egy új vagyonos osztály.
    ..
    Az Orbán-kormány részben erre a propaganda által teremtett közhangulatra épít.
    Az Orbán-kormány támogatja, legitimálja, megvalósítja azt, hogy pályázati rendszerrel, versennyel új vagyonos osztály jöjjön létre.
    ..
    Persze, ez a verseny nem becsületes verseny.
    ..
    Azonban, miután magát a rendszert és annak következményeit a rendszerváltók propagandája elfogadhatóvá, sőt, üdvözlendővé tette, nehéz ezzel szembemenni.
    ..
    Nehéz azt mondani, hogy se a verseny, se a pályázati rendszer, se az nem jó, hogy új vagyonos rétegek jönnek létre.
    ..
    Nemcsak azért nem jó, mert csalnak, hanem eleve nem jó!
    ..
    Ha nem csalnának, akkor se lenne jó az, hogy a pályázati rendszerrel, a versennyel növekvő vagyoni különbségek keletkezzenek.
    ..
    S mivel az alapvető kérdésben, abban, hogy verseny, pályázati rendszer, növekvő egyenlőtlenségek legyenek – a liberális-baloldali ellenzék egyetért, nehéz beleképzelni, hogy teljesen más lenne, ha ők győznének.
    Nehéz elképelni, hogy ők majd a becsületes versenyt, a becsületes pályázati rendszert fogják képviselni, és így csak a tényleges teljesítménykülönbségek miatt alakulhatnak ki vagyoni különbségek.
    ..
    Röviden, az ellenzék is kapitalizmuspárti – tehát elfogadja azt, ami van, és csak abban különbözik, hogy becsületességet ígér.
    ..
    Szerintem, ez az ígéret, tehát az, hogy egy becsületesebb kapitalizmus lenne ellenzéki győzelem esetén – se nem eléggé vonzó, se nem eléggé hihető.
    ..
    Alaposabb rendszerkritka kellene:

    – a polgári demokratikus intézményrendszer, azaz, a jogi hatalmi viszonyok, a választások népképviseleti jellegének (illetve, éppenséggel a hiányának) élesebb kritikájára lenne szükség, alternatív megoldások (pl. kötött mandátum, visszahívhatóság) felvázolásával;

    – a kapitalista termelési viszonyok (azaz, a gazdasági hatalmi viszonyok) élesebb kritikájára lenne szükség, baloldali alternatíva felvázolásával;

    – Az Európai Unió és a NATO működésének nyíltabb kritikájára lenne szükség, és alternatíva ajánlására. Az EU működési problémáját tükrözi pl. a Görögországra gyakorolt nyomás, Görögországnak az eurozónában tartása, amely nem megoldja a problémát, hanem állandósítja. A NATO esetében a fölösleges háborúk (Afganisztán, Irak, Líbia, Szírai) szolgálhatnák a kritika tárgyát.

    Összességében, olyan ellenzéki propagandára lenne szükség, amely képes egyesíteni a liberálisok közjogi kritikáját a munkáspártiak szociális kritikájával és a Jobbik integrációkritikájával.

  • Sok, magát értelmiségnek gondoló nyolc év alatt nem tudott leírni két jövőbemutató gondolatot, ami rokonszenvessé vagy időszerűvé tenné az amúgy hibát-hibára halmozó Orbán-kormány elzavarását.
    Négyévente feltenni ugyanazt a – választók által már többször kukába dobott – lemezt, teljesen felesleges.

  • Hitlerre is azt mondták hogy azokkal a lehetőségekkel amikkel rendelkezett, Németországot fel tudta volna emelni.

    Ehelyett mit tett? Porig romboltatta.

    Az analógia ugyan kissé sántít de amit itt végrehajtottak, annak társadalmi szempontból való az újjáépítésére SOKKAL TÖBB IDŐ fog kelleni, mint Németország háború utáni fizikai újjáépítéséhez.

    A német nép
    pár hónap leforgása alatt
    felébredt a Göbbelsi kómából.
    A magyar lélek ilyesmire nem képes..
    Csak meg kell nézni a nácik elképesztő támogatottságát.

  • Józan paraszt nem fogódzik olyannal aki már kiszúrt vele.
    Józan paraszt nem emel senkit általános felhatalmazást adva a feje fölé.
    Valós számonkérési lehetőség nélkül végképp nem.

  • Hollósy Gerti

    Remek írás és egyben összefoglalója az utóbbi időknek és a jelen helyzetnek. Nincs mit hozzá tenni, csak talán annyit, hogy a szerzőnek szerencséje, hogy Kanadában él.

  • charlie
    2018 április 5
    4:21 de.

    Naa ne hazudozzál szépfiú.
    MINDENT ami pozitívum lett volna a Jobbik kéz a kézben a FIDESZ-el megfúrt az emuttnyócév előtt,alatta pedig meg sem hallgattak senkit és semmit.

    CSAK A FIDESZ…(meg a nácik)

  • Szomorú, hogy most sem lesz elég kurázsi a kormányváltáshoz. Mert mi történne kormányváltás esetén? Bizony zavargások, a vesztes sarokba szorított patkány módjára támadna, rombolna, gyújtogatna, mint azt tette 2006-ban.

    Ebben a történetben ráadásul az a nevetséges, hogy a kommunista kínaiak a gazdaságukkal már a világ élvonalába tartoznak. Már pénzt sem használnak, a piaci kofánál is okostelefonnal fizethetik ki a vásárolt két almát. Nem hiszed? Ezt nézd meg:
    .

  • Drizari:
    Na igen.
    Okostelefonnal a biztos idegbaj felé..

  • Geyza,

    azoknak, akik emiatt vesztik el ma a biztosnak tűnő állásukat, biztosan idegbaj.

    Megszűnik a pénztárosi munkakör, nem kell készpénzt föladni postára, onnan, meg az áruházakból elszállítani a pénzt, így megszűnnek a pénzszállító gépkocsik, az azt vezetők és pénzkísérők munkái, és nem lesz szükség bankjegy nyomdára és pénzverdére sem. Ez utóbbiban ezután legfeljebb csak emlékérmeket veretnek. Hatalmas költségmegtakarítás … a kínaiaknak legalábbis ez volt.

  • Ja, és vége szakad a pénzmosás aranykorának. 😀

  • Drizari:
    Egyszer láttam egy csókát a Tescoban.
    Ki volt rittyentve mint a feme, meg az asszonya is.
    Éppen vett egy ilyen okostelefont és menetből mutogatta a csajnak hogy milyen frankó meg minden.
    A nő únottan bólogatott.
    Aztán a ketyere kicsúszott a csákó kezéből és csúnya kloccanással ,pofával lefele landolt a kemény kövön.

    Erre aszongya a nő:
    -Na, ezzel sem lesz már többé gond..

    Most képzeld el mikor egy kényes helyzetben odaverődik, bereped az érintő-képernyő és átmentileg ugrik minden pénzed , adatod, satöbbi…

  • Mar varom Szikszait hogy elmondja hogy ez semmi, itt Kanadaban sokkal nyomorultabb a helyzet, es ami az o vallat nyomja es semmi egy orszag sorsahoz kepest.

  • Mert Szikszai mindent tud.
    Sőt. Mindent JOBBAN tud másoknál.
    Jár még ide egy-két hasonló fotel-tudós…

  • Geyza,

    ” bereped az érintő-képernyő és átmentileg ugrik minden pénzed , adatod,” – ????

    A pénzem és az adataim miért is? Szerintem csak a készülék dobta föl a talpát, de eddig se dobáltam a telefonjaimat. 😀

  • Orsós Elemér

    Oh, míly csodás visszaköpködni! Aranyköpéseket és epét.

  • Es van mas ut mint a fidesz? Mert , hogy szidjuk azt ami van, rendben van, valoban sok dologgal egyet lehet erteni kedves Tibor, de mi lenne a kiut ? Mi lenne a megoldas? Hol van egy olyan part ami jobb lenne mint a fidesz? Ez a lwgfntosabb kerdes, mert a hibakat sajnos mindenki latja tapasztalja.

  • Drizari:
    ÁTMENETILEG !
    Ott állsz valahol távol mindentől, fizetni akarsz vagy egy fontos infót kellene kihalásznod, de nem tudod !

    Kell gyorsan venned egy másik ilyen szart és áttölteni mindent.
    (Ha tudod)

    Külföldön kb. annyi költség mint egy bokaficam.

    Szóval szívás van ezerrel.

  • Jobak úr:

    A FIDESZ jó?

    Érdekes megközelítés..

  • Geyza Ur, ezt en nem mondtam, csak kerdeztem, hogy ki lenne jobb a FIDESZ tol?

  • Julius jobak
    2018 április 5
    2:55 du.

    Geyza Ur, ezt en nem mondtam, csak kerdeztem, hogy ki lenne jobb a FIDESZ tol?
    _____________________

    Még a Buksi kutyám is…

  • | A cikkhez. Gondolom tevedes az az allitas, hogy a ” kornyezo orszagok nem engedtek be a migransokat….”/ Tudomasom szerint Merkel Nemetorszagba 1.5 milliot engedett be, igaz, hogy egy hetig vacilalt emiatt hogy igen vagy ne?.

  • Figyelo,Nyilvanvalo a regios orszagokat ertette, – a volt szoci orszagok nem engedtek be szinte senkit – ellenben a fityesszel, amelyik beengedett 20 ezer kotvenyest, es tobb ezer menekultet. Nem beszelve a tobb tizezer ukranrol, stb. Ami Merkelt illeti, nagy hulyeseget csinalt, de Orban hozta olyan helyzetbe, hogy szervezetten a Keletihez fuvaroztak a sok ezer embert, a latvany miatt, es nem endgedtek tovabb oket.

  • Remélem, ha bejön a nagykoalás előrejelzésem, utána már nem fogtok güggyentnek nézni.

  • Kedves Nagy Gyula!

    Melyik nagykoalás előrejelzésed?

    fidesz-mszp?
    fidesz-Jobbik?
    fidesz-lmp?

    vagy éppenséggel fidesz-DK?

  • Daniel:
    Így igaz.
    Merkel elkapkodta.
    De biztosra veszem, meg fogják oldani a kérdést.
    A demokráciákra az a jellemző (a diktatúrákkal ellentétben)
    hogy sok problémára nincs kész válasz, „klisé”.
    Menet közben kell megoldani azokat.

    Dmokrácia csak olyan embereknek való akik képesek konstruktívan gondokozni és készek elébe menni az új kihívásoknak,

    A diktatúra-kedvelő ellenben azt szereti ha megmondják neki mit kell csinálni és azt örömmel végrehajtja, merthogy nem neki kell a dolgon gondolkozni, nem őt terheli a felelősség az esetleges rossz döntésért.

    Vagyis az ilyen:
    „alattvaló lelkületű ember” …. /By Ákosbácsi Mr.Kertész/

  • Almási Alma
    2018 április 6
    8:25 de.

    Csak gyenge töredékét tudom elmondani annak ami a valódi nagykoalíciót (vagy a közel teljeset) mutatja számomra.
    Ezek közül az egyik a kampány összkép.
    A Geri cégéres DE a felhívásában meglehetősen egyértelműen elmondta, h minimalizálni kell a régi nagyok parlamenti súlyát.
    Ugyanez látszik a kampány összképen is. Keményen gyalulják azokat az arculatokat amelyeknek még viszonylag nagy hívő tábora, ezzel a szavazó bázisa.
    Telefonos és szórólapos propagandával pedig minden egyes választókörzetben közzéteszik, h ott ki az Orbánék ellen legesélyesebb jelölt.
    Ennél többet nem igazán lehet tenni annak érdekében, h (közel) egyformára állítsák be a parlamenti frakciók méretét.
    Ezzel párhuzamosan mindenki „érvényes” szavazatok gyártására buzdít, kemény uszítással is.
    Erre úgy, h az „érvényes” szavazatok valójában, jogilag érvénytelen SZERZŐDÉSEK.
    Számtalan ok miatt érvénytelen. Ezek közül az egyik az, h azt amit nekem személyesen nincs jogom megtenni, nem tehetem meg megbízotton (képviselőn) keresztül sem.
    Egyikünk sem rendelkezik mindenki más fölött általános utasítási, számonkérési és büntetési jogosultsággal.
    Jogérvényesen mindenki egyenként csak a saját jogosultságairól mondhat le, adhat a saját feje fölött fennhatóságot.
    Már pusztán ezek egy nagy felhatalmazottság LÁTSZATTAL RENDELKEZŐ nagy koalícióra való törekvést mutatnak.

  • Annyi marhaságot írt e vendégszerző,hogy felénél tovább nem olvastam el.Undorító.a kádár rendszert sírja vissza–amikor előle „menekült” el!?Ez volt az szdsz sorsa is : a kádár rendszer egyik legnagyobb ellenzője volt , illegalitásban is működtek!!! Majd aztán összeálltak velük együtt kormányozni! Ez normális dolog volt ! És ezeket akarjátok visszaültetni a nyakunkba —csak azért mert ma nem az van amit ti gondoltok,vagy mondtok az országban?
    Egyébként is egy külföldön élő -talán magyar volt- ember ne ossza az észt és ne káromolja az itthoniakat!
    Ha elment maradjon ott ahol van és alkalmazkodjon az ottani körülményekhez!
    Ne kiabáljon hátrafelé üdvözletével.

  • Daniel
    2018 április 6
    2:45 de.
    Kedves Daniel
    Veletlenul tisztan emlekszem Merkel egy hetes vacilalasara!
    Hetfon azt mondta, szo se lehet rola, hogy beengaedje oket, szerdan mar vacillat es azt mondta, meg gondolkozik, majd meglatja stb. stb. Hetvegen tart karokkal varta a hatalmas tomeget befogadni.
    Miert valtoztatta meg az allaspontjat? Mert felt attol , hogy ismet, Nemetorszagot nacinak hivja a vilag! Persze a tanacsadoi is erre figyelmeztettek.
    Nem fogjak ujra megvalasztani Merkelt a nemetek, az biztos.

  • Szerintem, Merkel tettenek, semmi koze nincs Orban ellenallasahoz.

  • Geyza
    2018 április 6
    8:31 de.
    Geyza, szerintem , a nemtek nem valaszztjak meg ujra Merkelt.

  • Nagy Gyula
    2018 április 6
    9:56 de.

    Szóval hogy is lesz ez a nagykoalíció szerinted? Ha jósolsz, jósolj konkrétan, ne homályoskodj! 😀

  • Némá.
    Totkám a lánglelkű forradalmár.
    De miért nem a Pilvaxba megy szónokolni ?

  • A Pylvakszot becsuktátok!ez már nem működik ott! És te mér nem ott szónokolsz?
    Te tehetnéd előtte is- a járdán- mer te közelében laksz-mondtad!Többen látnák,hallanák.

  • Totkám:
    Nekem nem kell szónokolnom.
    Mindenki megérti amit mondok,annélkül hogy ordítoznom kéne.

    Nomeg nem is vok lánglelkű forradalmár.
    De úgylátom te megjátszod ezt a kártyát…,,-

  • Orsós Elemér

    Boros Tibor
    2018 április 5
    3:24 de.
    Bizony, bizony!!!

  • KEDVES DRIZIRI!
    Jol láttad,hogy nem lesz elég kurázsi a kormányváltáshoz.
    Látnok vagy.Nem lettt.Jol ismered a magyarnép birka természetét.
    Az 1848-49-es szabadságharc résztvevőiről Petőfi Sándor a Nemzeti dal cimü verse utolsó strofájában azt irta „HOL SIRJAINK DOMBORULNAK,UNOKÁINK LEBORULNAK ÉS ÁLDOTT IMÁDSÁG MELLETT MONDJÁK EL SZENT NEVEINKET.”Nos a jövö unokák,ha egyáltalán kimennek a temetőbe nem fognak a szüleik,nagyszüleik sirjára leborulni,virágot sem visznek,hanem hátratett kézzel,állva maradna,szikrázó szemekkel azt fogják suttogni,hogy „Kedves elődeim,milyen országot hagytatok rám?Mivé tettétek ezt korábban hires országot,szégyelem magam,hogy magyar vagyyok és nektek köszönhetöen nem fogok ebben a szedett-vetet országben élni.

  • Graulálok Boros Tibornak a nagyszerű hozzászólásához. Nem emlékszem, hogy láttam már itt. Úgy látszik így ünnepelték a Tiborok a múlt heti névnapjukat:)