Több szerénységet és önvizsgálatot kedves értelmiség, sajtó és civilek!

2018 április 11 4:48 du.48 hozzászólás

Imádom, hogy a budapesti, belvárosi, köldöknéző értelmiség és sajtó, miután éveken át mindent megtett, hogy komolytalanná, nevetségessé és hiteltelenné tegye a teljes ellenzéki palettát, lényegében semmilyen értékelhető segítséget nem nyújtva számukra ahhoz, hogy megerősödve méltó ellenfelei lehessenek a hatalomnak, most darabra azt szajkózzák, hogy miféle ellenzék az, amelyik még pártdelegáltakat se tud mindenhova állítani.

A 2010-es választások után VALAMENNYI ellenzéki párt a földre került, elsősorban anyagilag, de morálisan és ideológiailag is. A belvárosi értelmiség, amely egyébként a 2010-et megelőző amortizációban is kiemelt szerepet játszott, a vereség után még bele is rúgott a földön fekvőbe, a felemelkedni akarót pedig pártfüggően bősz nácizással, gyurcsányszektázással igyekezett hitelteleníteni a választók, a politika iránt fogékonyak szemében. Persze, hogy ilyen körülmények között, az anyagilag fenntarthatatlan infrastruktúra szétzilálásával, sajtó és értelmiségi támasz és háttér nélkül olvadni kezdtek a vidéki helyi szervezetek. Persze, hogy az index, a 444 és a többi fővárosi buborékhipszter tollnokok trendin fölényeskedő humorizálása, és polbulvár, clickbait igyekezete mellett, vagy inkább miatt a maradék vonzerő is kiveszett az ellenzéki pártokból, és nemhogy növelni tudták volna a szervezeteiket, de a stagnálás is már csak célként maradhatott meg számukra.

Illusztráció: Jason Raisch

Nyolc ilyen „ha van rajtad sapka, ha nincs rajtad sapka” év után pedig ugyanez az értelmiség, amely két marokkal fogta az ellenzék bokáját és húzta visszafelé, kéri számon a pártokon a szervezetek gyengeségét és/vagy hiányát.

És ugyanez vonatkozik a civilekre is, akik épp valamivel az utolsó pillanat előtt voltak csak képesek felismerni, hogy fel kell hagyniuk a „tüntetést szervezünk, de pártokat nem szívesen látunk” baromságukkal. Mert ezek a félmondatok a közös ügyek melletti kiállási kísérletek során eleve kirekesztették azokat, akiknek egyébként erejük és felhatalmazásuk is lett volna arra, hogy segítsenek, nos ezek a civilek most a Stop Soros törvénnyel nézhetnek szembe. És már nem tudnak segíteni az általuk is évekig kiközösített, hiteltelenként és nem come il faut-ként kezelt, legyengített ellenzéki pártok.

Több szerénységet és önvizsgálatot kedves értelmiség, sajtó és civilek! És több felelősségtudatot, mert a felelősség bizony a tiétek is.

Hámori László

48 hozzászólás

  • na, végre valami…vastaps neked Hámori

    és nem is cicomázom tovább, minden nép megérdemli a vezetőit

  • Igen! Ez igy volt.
    De ezek az anomáliák másodlagosak, és magyarázhatoak, bár elitélendöek. Továbbra is leginkább egymás hibáztatása megy, pedig könnyen lehet, h jol szerepeltek, csak a csalások elfedték a valos eredményt, nemcsak a népakaratot!
    Ugyanakkor az elsödleges a választási rendszer elcsalása a jelenlegi választási bizottságival!

    Orbánnak igaza van!

    Elégtételt fogunk venni!

    Mi is!…

  • Köszönöm Hámori. Szelíd próbálkozásaim miatt majd megettek – nem a jobbosok, az nem bántana. Több fórumon (népszava.hu, hvg.hu) is beszóltam emiatt, és be is fogok szólni.

  • Dear Hámori,

    Visszaolvasható:
    1. Amikor azt írtam, hogy a pártok nem hajlandók „lemenni” vidékre, és ezért szaavazókat veszít lehülyéztek;
    2. Amikor azt mondtam, hogy ha a pártok nem hajlandók a buszsofőr és kecskepásztor szintjén is kommunikálható programot összerakni, és azt elvinni a buszsofőrhöz, kecskepásztorhoz is, akkor bukta lesz, lehülyéztek;
    3. Amikor azt mondtam, hogy már Bajnai is felült a saját és Heller értelmiségi retorikájának, akkor sokan fanyalogtak, és aztán hülyéztek le;

    Most azt írod, hogy a pártoknak azért fogyott el a vidéki bázisa, mert a szemétfővárosi értelmiségi gettólakók nem emelték fel a fényes tekintetű atyafiakat.

    Hát bátorkodom megjegyezni, bármennyire is tapsolnak majd itt a majdnem ugyanolyan fényestekintetűek, hogy egy fenét.

    A 444-től (akiktől sokszor allergiás kiütést kapok különben) az utolsó bloggerig jobbára egy olyan műfajt űzünk, ami leginkább a reflexív publicisztikával írható le. Ha az igen fényes tekintetű nagytekintélyű Botka nagyságos úr előterjesztett volna, egy fél flekkes röpirat helyett, egy kompromisszumra alkalmas programot, akkor nem arról írtunk volna, hogy Botka egy seggfej, ellenzékmegosztó, antidemokretén, hanem a programjáról. Igen, lehet, hogy atomjaira szedem, de a híre eljutott volna oda, ahol olvasnak. Más esetében is. A baj nem az, hogy ezek a szemét írkálók nem vitték el a hírét akár biciklis futárként is a köznéphez a nagyszerű, évek alatti kompromisszummal érlelt programot felvállaló árnyékkormánynak, hanem az, hogy ilyen nem is volt.
    A választások előtt három nappal még egymás torkát fogdosták az ellenzék prominensei. Orbáné helyett

    Örömmel írtam volna az ellenzék 2-3 éve közösöen kitörpölt oktatáspolitikájáról. Akár kritikával is. Ehelyett voltak nagy veszekedések, és a CKP nevű Pukli-osztályú bagázs. Még csak nem is pártokkal a háta mögött, hanem olyan elmélet oktatásfilozófusokkal és oktatáskutatókkal, akik 15-20 éve csak az egyetemi katedráról láttak diákot. Vagy onnan sem. Egy falusi szülőt meg fényképről sem.

    S ne jöjjön senki azzal, hogy ha 2015-től vagy akár 2012-től elkezdik a munkát, akkor karaktergyilkolták volna őket. Ha ettől beszartak, akkor hogy akart bármelyik piréz kormányozni? Oszlopszentként leüzengetve?

    Te valójában mit vársz el szerénység meg önvizsgálat címén? Azt, hogy az, aki nem ért egyet Orbánnal, az azonnal nyalja szélesre a talp alá valót akármilyen jöttmentnek, ha ellenzékinek definiálja magát? Azt, hogy aki nem ért egyet Orbánnal, az azonnal váljon kritikátlan pártpropagandistájává bármilyen gittegyletnek?

    Ja, és persze közben sűrűn hajlongjon és szórjon hamut a fejére. Tartson önvizsgálatot.

    Kössz, de nem.

  • Én abban látom a hibát hogy még MINDIG NEM FOLYIK A DUNA MEDRÉBEN pénteken 14 óra és 17 óra között pilseni.

  • Mohacsnal mar tobb is veszett!!!

    Amikor a csatanak vege volt, es meghoztak a hirt, hogy a kiraly a csele-patakba fulladt a csatatertol 30 km-nyi tavolsagra taborozo Szapolyai Istvannak, az kiadta az utasitast, – mostmar elvonulhatunk Erdelybe.

    Attol kezdve 1918-ig ( a karolyi altal kikialtott koztarsasagik) nem letezett onallo Magyarorszag.
    8 ev hijan 400 evig. 1918-tol idaig pont 100 ev telt el.
    Diktaturakbol diktaturakba estunk ezalatt a szuk ido alatt is.

    A magyar magyart ölt, a magyar fajelmeleteket gyartott, a magyar „osztalyharcolt” csinalt mindent ami csak artalamas volt egymasra, ezalatt a keves ido alatt.

    Mit kell meg hozzatenni ……???

  • A tévedés nagyon nagy. Bár az un. ellenzéknek minden oka megvan arra, hogy szégyenkezzen, mert amit műveltek az egy nagy határ semmi. De ennek kevés köze van a vasárnapi eredményhez.
    Az eredmény egyértelmű: a nép az isten adta nép mely …, nos ők hasonmást kedvelnek: buta, műveletlen, arrohgns és gátlástalan paraszt-suttyókat! =))

  • Orbán rt!

    Pl.itt van ez a gázos lörinc!
    A legujabb taktika, – most 20milliárdot keresett vele- hogy a korrupciot tözsdére vitte. A papirjai addig száguldanak felfele, amig a korrupcio döng!
    Ha jön a tisztitotüz forradalom, kormányváltás, számonkéréses elszámoltatás, akkor a mostani nyerészkedni kiváno részvényeit vásárlo tözsdézök elbukják a pénzeiket, mert egyböl kevesebb , mint tizedére, ha nem nullára fog zuhanni a részvényei értéke!
    De ahogy ezt orbánék elöre érzékelik, azonnal megszabadulnak a részvényektöl, és bedöntve az árfolyamot sok tiz- nemis, százmilliárdokat fognak profitálni a közpénzekböl feltökésitett cégcsoportjaikbol!
    A nyerészkedö kisbefektetök pedig elbukják a pénzeiket!
    Söt! Szerintem arra pályáznak orbánék, h a bluechip-ek közé bepréselve stromanján keresztül az orbánrészvényeket az önkormányzatok, az állami hivatalok, az intézményi befektetök , pl. Nyugdijintézmények mind a részvényeikbe lesznek kényszeritve, azaz mesterségesen feltornázva az orbánrészvények árát!
    Ez azért is veszélyes, mert késöbb a bedöntésük is népgazdasági kockázat lesz, akár az ország gazdasági bedöntését is jelentené az intézményeken keresztül,igy azt mesterségesen, rendszerszinten támogatni kell majd, azaz orbán rt- t az ország fogja továbbpumpálni egyre több pénzzel, azaz munka és bármi nélkül termeli neki napi szinten a milliárdokat!
    Ö akkor már sokezer-milliárdért fog csak kiszállni belöle, v bedönti a népgazdaságot (az intézményi befektetök bedöntésével!)
    Semmiség egy bankrablás egy bankalapitáshoz képest!De az is semmi a korrupcio tözsdére viteléhez képest!

    Ez a XXI.század legnagyobb rablása, és még csak fel sem fogtuk!

  • Nagyon fontos megállapítás:

    „Több szerénységet és önvizsgálatot kedves értelmiség, sajtó és civilek! És több felelősségtudatot, mert a felelősség bizony a tiétek is.”

    ps: A felelősség döntően a „független” (Simicskától független?) sajtóé.
    Ez a sajtó átvette a pártok feladatát, közvetlenül politizált – és megbukott. Jobb szembe nézni ezzel a ténnyel, mint tagadni.

  • Kerekes Sandor

    Nagyon érdekes.
    Én éppen ebben a cikkben vélem felfedezni az értelmiségi arriogancia kiváló példáját, a teljes tájékozatlanság és az utólagos mindentudás remek példányát. Fűszerezve, természetesen alaptalan állításokkal és vádakkal, amelyeket egy kisiskolás is könnyedén megcáfolhatna, ha megérné a fáradságot.
    Valóban, hátrébb azokkal az agarakkal!

  • Kedves Gábriel! Szeretnék feltenni neked egy kellemetlen kérdést, hogy végre tisztán lássak az alsóneműd ügyében… 😀

    Szóval. Most, hogy lezajlottak a választások és történt, ami történt, hogyan ítéled meg Szél Bernadett politikusi tetteit, és az LMP valódi céljait?

    Ha nagyon kínos a kérdés, és ezért nem válaszolsz, azt is érteni fogom…

  • Orsós Elemér

    RonaGyuri
    2018 április 11
    11:46 du.
    Kurva érdekes, hogy amikor „a nép az isten adta nép” nagy többséggel a „demokratikus ellenzékre” (MSZP, DK demokratikus? 😀 )szavaz, akkor nem buta, műveletlen, arrogáns és gátlástalan paraszt-suttyyó, hanem okos, művelt, toleráns és talpig gentlemand! Kedveskéim, fordítva ültök a lovon, a nép akarata nem IQ kérdése, de az hogy így lenézitek, CSAK sajnálatos hatalmi sallangnak tekintitek Őket az az, talán 60-as! Legjobb lenne, ha az „übermens” demokratikus ellenség már végleg elhúzna ebből a „buta, műveletlen, arrogáns és gátlástalan paraszt-suttyó” társadalomból!

  • RonaGyuri
    2018 április 11
    11:46 du.

    Tévedés szerintem. A „nép” egy absztrakció. Mind benne vagyunk.
    Ha suttyó, akkor mi is, ha arrogáns, akkor is.
    Nem a hasonmást szeretik, hanem a megszólítottságot. Botka pl. egy suttyó módjára viselkedett, de letojták.

    Horn meg tudta szólítani az embereket,
    Orbán is meg tudja szólítani az embereket,
    és akármennyire nem tetszik egyeseknek de Vona és Gyurcsány is.

    Ezután már csak az kell, hogy legyen mivel megszólítani az embereket.

    Orbán sikeresen tematizálta a kommunikációt a migráns-kérdés köré. Az ellenzék nagyobb gócainak (pl MSZP is) politikusai azzal, hogy ehhez zárkózott önálló, időben felplankolt téma helyett, úgy járt, mint a disznószelidítő. Lement Orbán dagonyájába, ahol legyőzték az abban rutinosabbak.

  • Bár továbbra sem szeretnék ide túl sokat írni, de mindenképp szeretném a választási tapasztalataimat megosztani.

    Én is úgy látom, hogy a demokratikus ellenzéknek nincs az a „pénz, paripa, fegyver” a választásokhoz, ami az elmúlt harminc évben minden politikai oldalnak rendelkezésére állt. (Na persze, az se volt ideális helyzet, mert mindenki emlékszik, hogy milyen furcsaságok voltak minden kampányidőszakban a pártfinanszírozás körül!! Ez nem zavarta akkor a „demokratikus” pártokat meg az értelmiségi holdudvart?)
    Ugyanakkor nem hiszem, hogy a „gyurcsányszektázás” hozzájárult volna a vereséghez! Azt hiszi kedves cikkíró, hogy az emberek tömött sorokban mentek volna Gyurcsányra szavazni, ha őt támogatja a média? Kösz, nincs szükségünk egy újabb népvezérre!

    Amiért most sokan csalódottak, hogy hogyan lett meg az újabb kétharmad? Sokan szerintem azért mentek el szavazni, hogy ha már Orbán úgyis marad a homokozóban, legalább ne legyen nála a kislapát!
    Még az EBESZ magyar tagja is azt mondta tegnap a hírekben, hogy a választási csalás természetesen kizárható. De ő azt megnézné, hogy lett volna-e kétharmad európai kultúrájú választások esetén?

  • Képzeld el, a nyolc osztályt éppen hogy elvégezted, de nem azért, mert nem lettél volna képes akár egy szakmát is kitanulni, hanem mert a falusi környezetedben nem inspirált semmi, mert azt láttad, van mindig napszám, amiben ebédet is kapsz.

    Képzeld el, hogy ma már mennél állásinterjúra, de a busz csak naponta háromszor közlekedik, és pénzed sincs kifizetni a buszjegyet 50-60 kilométer távolságra (mert ott van nagyobb üzem) és onnan vissza.

    Képzeld el, hogy a segélynél többet csak a közmunka bére ad, ami munkát a kormány támogatása nélkül meg sem kapnál, mert a faludba már a kocsma is bezárt fizetőképes kereslet hiányában.

    Képzeld el, hogy a faluban van ugyan internet, ezt használhatod is az önkormányzat klubjában, de hiába akartál akár ezen keresztül tájékozódni, a te további sorsodról nem olvashattál semmit az ellenzéki pártoktól. Csak azt láthattad a neten, hogy a fővárosban tüntetgetnek, óbégatnak, kitiltják maguk közül a pártokat, hőzöngenek a pedagógusok, hőzöngenek az eü. dolgozók, amikor a faludban a háziorvos csak hetente 3 naponta rendel 3-3 órát, mert megy a szomszéd falvakba is rendelni.

    Képzeld el, hogy a cigányokkal együtt végzed a közmunkádat, miközben te nem is vagy cigány. Jó, ez nem esik nehezedre, hiszen nem is olyan nagyon régen az osztálytársaid voltak.

    Te kire szavaztál volna?

  • Drizari
    2018 április 12
    9:31 de.

    Nem győzöm eleget mondani, hogy az alsó egymillió nem erre vagy arra a pártra szavaz, hanem a mindenkori kormánypártra! (Arra, aki viszi választáskor a zsák krumplit.)

    Sajnos a mindenkori ellenzéki pártoknak semmi eszköze arra, hogy ezeket a rétegeket komolyan vehető programmal elérje! (Ugyanis nem áll olyan szinten a magyar gazdaság, hogy rendszerszinten segíteni lehessen rajtuk.)
    Hab a tortán, hogy a migráncsos történettel a fidesz most olyan mesét talált ki, hogy dalolva mentek szavazni a kormánypártra! Persze csak amíg van közmunka vagy segély.

  • Kedves Alma!

    2018 április 12 4:24 de. kerdesed feltetelenel az alabbi linkben is ecsetelt kerdesekre gondolsz (hogy miert nem leptek vissza, mukodtek egyutt) vagy arra, hogy hogyan tovabb veluk a parlamentben – vagy talan a koltoibb kerdes, hogy mit fognak ott keresni?

    https://varosikurir.hu/fovarosi-mandatumok-lmp/

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2018 április 12
    9:31 de.
    Köszönöm szépen, ezt nagyon eltaláltad és jól ilusztráltad! És ez a mentalitás nem primitívség, nem butaság, nem politikai elemzés eredménye, hanem logikus életösztön, amit a fenkölt elkényelmesedett és elkényeztetett értelmiség soha a büdös életben nem tud, de nem is akar megérteni és azt sem, hogy nem ők vannak releváns többségben!

  • Kedves Gábriel, a kérdésem egy cseppet sem költői, és nem is elvont. Konkrétan azt kérdeztem, mi a te SZEMÉLYES véleményed az LMP körül történtekről, a vissza-nem-lépésekről, az LMP ellenzékiségéről és főleg a becsületességükről.

  • talalom
    2018 április 11
    6:05 du.

    S továbbra sincs szerintem igazad. Ahogy Hámorinak sem.

  • Az LMP lapjában már megy a „Soros-bérencek” listázása.
    Karöltve a Terrorházas tyúkkal, valami Smidt vagy ki.

    holott a terrorházát pont azért lapátolták össze hogy ebben az országban többé ne lehessen senkit listázni, csak mert mást tesz mint amit a hatalom elvár.

    Ebben is átverték a jónépet…

  • Geyza
    2018 április 12
    2:37 du.

    Nem rémlik, hogy az LMP-t túlságosan ellenzékiként emlegettem az utóbbi években. Mondjuk, amióta Sch. megalapította Orbán demokráciacirkuszának VIP-páholyaként

  • Kalocsai Miklós

    Andrew_s
    2018 április 11
    6:28 du.

    „. Amikor azt írtam, hogy a pártok nem hajlandók “lemenni” vidékre, és ezért szaavazókat veszít lehülyéztek;”

    Az általánosítás, az összemosás nem jelent tájékoztatást, mert elfedi a lényeges különbségeket, mint a fenti példa is bizonyítja. Ha valakik sokat járták az országot, azok Gyurcsányék voltak. Évek óta többet vannak vidéken, mint a fővárosban, de nem juthattak el minden településre. Azt hiszem ezt nem nehéz belátni, arról nem beszélve, hogy az időn kívül anyai vonzata is van a vidékjárásnak.

    „Örömmel írtam volna az ellenzék 2-3 éve közösöen kitörpölt oktatáspolitikájáról”

    Miért nem írtál arról ami volt, lehet hogy a többieket is ambicionáltad volna?

    „Te valójában mit vársz el szerénység meg önvizsgálat címén?”

    Nem akarok a szerző helyett válaszolni, de én elmondok néhány dolgot, hogy mit várok el:
    Például elvártam volna, hogy 2010 után rádöbbenjenek arra, hogy a választások előtt nem ismerték fel saját érdekeiket, nem hallgattak a figyelmező szóra Debreceni Józsefet örök rettegő címmel tüntették ki. A Fidesszel versengve karaktergyilkolták Gyurcsányt, és az MSZP-t. Pedig Orbán számos jelét adta annak, hogy mi várható tőle.
    Elvártam volna, hogy 2010 után észhez térjenek, de nem ez történt, továbbra is az MSZP-t és Gyurcsányt akarták legyőzni a Fidesz helyett.
    Elvártam volna, hogy a DK mellé álljanak amikor a demokráciát lebontó törvények , intézkedések ellen tüntetéseket, demonstrációkat szervezett 2012-14 között. De nem álltak melléjük, cinikusan alázták Gyurcsányt, nehogy már kedvük legyen az embereknek részt venni. Mozgósítás helyett mindent elkövettek, hogy ne legyen sikeres a megmozdulás, sőt utána még napokig tartott lekicsinylő, dehonesztáló hadjáratuk.
    Elvártam volna, hogy a második vereség után magukhoz térjenek, és befejezzék az embereket félrevezető butító akcióikat, de nem sikerült nekik.Elaléltak a fel-fel tűnő, újabb és újabb civil megváltótól, de azok amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek, de ez nem szegte a kedvüket, várták a következőt! Becsapták, butították a népet! Közben jókat Gyurcsányoztak, igaz egyre kevesebbet.
    Elvártam volna, hogy a választás előtt a politikai bulváron kívül feszegessék, vitassák a pártok programját, (már akinek volt), hogy a választók is megismerjék. Igaz, ehhez el kellett volna olvasni, megérteni, vitaképesnek lenni, de ez már nem ment.

    Csak példákat írtam a teljesség nélkül. Kérem figyelembe venni az örök szabályt, hogy tisztelet a kivételnek.

  • Kedves Alma!

    Hogy nem leptek vissza, reszben sajnalom.

    Az LMP valoban egy harmadik – vagyis egy liberalis utat kovet. Hasonlot ahhoz, amit a rendszervaltas elejen az SZDSZ meghirdetett, de aztan beallt a baloldal taboraba.
    Ami tudjuk hogy hova vezetett.

    Ezekbol kifolyolag a part tagsaga a part az alapszabalyaban rogzitette, hogy valasztasok folyaman nem hirdetnek koaliciot senkivel. Nem kotelezik el magukat.

    Innentol kezdve Szel Bernadettet becsuletesnek tartom, mert ebben az esetben is ragaszkodott ahhoz, ami demokratikus.
    Nem az o szemelye korul van egy part, hanem o mindossze egy partnak o valasztott elnoke. Akit kotelez az alapszabaly.
    Mas partokban ez forditva van – egyes szemelyek korul kialakul egy brancs, aki kore szerveznek egy partot.

    Innentol egy tulzott hatalom kialakulasanak eseten negyon nagy az eshetosege, hogy ez a szemelyi kultusz hatalmi tenyezove valik.
    Lasd Orban Viktor
    Lasd Gyurcsany Ferenc

    Erdekes, hogy Vona hatralepett, de ez nem most kezdodott, szerintem az „uj mentoruk”, a simicska nem tudta a szemelye korul, szemelyere szabva feleepiteni a jobbikot.
    Egy „market-prop”osnak kell egy szemely, aki korul kiepiti az imazst. Igy tanitjak neki az iskolaban is.

    Vissza az LMP-re: – Nyilvan felmerult a kerdes, hogy ha le kell valtani egy diktaturara torekvo kormanyzatot mi legyen a teendo?
    Nem lehet osszefogni az ellenzekben levo partokkal?

    Lehetett volna, de egy elozetes szerzodes (megegyezes) kereteben.

    Amiben a kormanyvaltasra torekvo, megegyezo partok kozosen es egyakaratbol kotelezik magukat, hogy a valasztas megnyerese eseten is csak egy ideiglenes kormanyt alakitanak, egyetlen dolguk lesz, a valasztasi rendszer demokratikus visszaallitasa, es ennek alapjan egy uj valasztas kiirasa.
    Ennek az egyeztetesnek mar tavaly el kellett indulni.
    Ebben az LMP partner lett volna.

    Ez nem tortent meg.
    Sem a baloldal, elen a gyurcsannyal, sem a jobboldal (jobbik) nem volt partner erre.
    Azt gondolom nem kell magyarazni,hogy az MSZP meg a vezetovaltasokkal volt elfoglalva meg ev vegen is.

    Az olyan utolso pillanatokban valo megegyezkedesek, visszalepkedesek a politikai eretlenseg magasfokat jeleztek, amit a FIDESZ konnyeden legyozott.
    Tehat reszben sajnalom csak, mert szamomra megis maradt a magyar politikai palettan egy olyan part, aminek a tagsaga dontese a mervado – ami egy biztos szinal (jelzes) hogy a kormanyzas eseten is hasonlokeppen viselkednenek, vagyis demokratikus modon figyelembe veve a nemzet akaratat.

    Nem veletlen, hogy a „kormanyhu” szennysajto is az LMP-n feni a nyelvet, tudjak nagyon jol, hogy miert.

    Ne menjunk abba bele, hogy a „nemzet akaratat” mennyire lehet vagy nem manupilalni.
    Tudjuk es latjuk mindketten hogy mennyire jol.
    Csak azt se felejtsuk el, hogy ki, miert es mi celbol!

  • Geyza!

    Megmutatnad nekem ezt a listazast!

  • Gabriel:

    Hát itt van…

    https://24.hu/belfold/2018/04/12/soros-zsoldosok-ungar-peter-figyelo-szia/

    http://168ora.hu/itthon/ime-a-figyelo-vegtelenul-visszataszito-valasza-a-listazasuk-miatt-kivaltott-felhaborodasra-148287

    http://hvg.hu/itthon/20180412_Nevsorolvasast_tartott_a_Figyelo_a_tobb_szaz_allitolagos_Sorosberencrol

    Maga a lista már eltűnt, nyilván levették a közfelháborodás miatt de mindegy is. A CEU oktatói névsora volt elsődlegesen rajta meg egy rakás ismert és ismeretlen név.

    Náci oldalakon biztos fennt van még se én olyanokat csak végszükségben idézek.
    Ha pofájukba kell valamit verdesni.

    ez csak inkább gusztustalan.
    Egyenlőre.

  • Andrew_s
    2018 április 12
    7:19 du.

    Én nem mondtam hogy Te mondtad…

    Sőt.Hogy Hellertől ( a Jóskától ) plagizáljak:

    -És mikor nem mondta maga ??
    -Én kérem mindig nem mondtam …

  • Kalocsai Miklós
    2018 április 13
    7:36 de.

    Oktatáspolitika címén írtam ami volt.
    Ahogy írtam arról is, hogy a sehova vezető puklizmus, a szakmaiság helyetti celebség, a program helyetti pontözön nem vezet sehova, nem szólít meg senki, és pont azt ássa alá, amire a tanároknak szüksége lenne. A szolidaritást.

    Ami volt, azt illetően, hidd el, hogy a hallgatás volt a legbarátibb gesztus az ellenzék felé. Botka egész fél oldalas kiáltványában az oktatás szó egyszer fordult elő.
    A CKP az eszeveszett szakmaiságában a pártoktól várt ötleteket. Cserébe a pártok egy hónap egyeztetést sem tartottak fontosnak egy olyan témában, aminek a hatása emberöltőnyi.

    Írod, hogy Gyurcsányék járták a vidéket szájról szájra. Ez igaz. De mit tudtak képviselni? Egy izolált akcionizmust. Egyszerűen azért, mert a partnerek gyakorlatilag ellenük kampányoltak az utóbbi 8 évben (meg előtte is). Nem véletlenül emlegettem 2017 nyarán, hogy az ellenzék legnagyobb ellensége az ellenzék és a naptár.

  • Gábriel, hát mi egészen másképpen látjuk a magyar politikai élet szereplőit. Miközben kicsit elfáradtam az olvasásod közben, véletlenül „Szent Bernadett”-et olvastam… 😀 😀

  • Gábriel,

    Az, hogy a szememben az LMP nem több, mint a Fidesz baloldalibb segédcsapata, az nyilván magánügy.
    Ez azonban megragadta szemem és a képzeletem abból, amit írtál:

    „Lehetett volna, de egy elozetes szerzodes (megegyezes) kereteben.”
    Mármint együttműködés.
    S akkor eszembe jut, hogy Juhász, Szigetvári, Schiffer, majd Botka, és végül Széll Bernadett is egyetlen dologban értettek csak egyet.
    Gyurcsányt meg kell fojtani egy kanál vízben, ha lehet.
    Aztán váltott menetben leültek a Jobbikkal. Hol „vitákon”, hol fórumokon, hol csak úgy.

    Nos. Az én szememben az, aki egy másik párt tagsága fölül akarja leváltani az általuk megválasztott elnököt, az nem demokrata. Semmivel sem demokratább, mintha innen a gép mellől akarnám eldönteni, hogy az LMP elnöksége kikből állhatna.

    Viszont azokkal a pártokkal, akik egymásra sincsenek tekintettel, akik egy másik párt vezetőjét akarják megszabni azokkal mi a fenét lehet egyeztetni?

    Nos, ez a hajó elment. Majd a 2050-körüli választásokra lesz valami. Mert ebben a tempóban legfeljebb akkorra. Mint a szép emlékű MSZMP- esetében. Amikor majd a Fidesz platformjai fognak vitázni egymással, meg a Fidelitas-szal.

  • Andrew_s
    2018 április 13 12:38 du.

    Tudod nekem mar az is remeny, ha az a 2050-es valasztas meglessz.
    Mivel pont attol tartok, hogy egy kozeli ujabb vilageges kellos kozepebe mi valahogy megint europaval szembe fogunk menni, mikozben a plakatokon az europai ertekek vedelmevel hulyitik az embereket.

    Szoval Isten ovjad magyarorszagot.

    Sem a Bernadett, de sajnos egyetlen valamennyire kompetens tobbi partvezeto sem ismerte fel ennek a sulyossagat.

    Ebben bizony teljesseggel igazat kell adnom neked, Almanak es masoknak is.

    azt hiszem az orszag tobbsege azert szoritott, hogy a partok, amelyek „minket valasztokat” lettek volna hivatott kepviselni, a valasztok akaratanak a legalapvetobb igenyet sem tudtak felmerni es magukeva tenni.

    Innentol le kell vonni a tanulsagot, hogy a magyarok tobbsegenek nem volt egy valaszthato partja.

    Nem kell itt elemezni oket, valamennyien leszerepeltek, nem eri meg egyik sem a rajuk pocsekolt idot, penzt, a sorbanallast.
    A remeny szertefoszlott, ezzel adnak a legnagyobb a sajat valasztoiknak.
    Nekik meg kellett volna egyeznieuk, mi valasztok ezt vartuk el toluk.
    Ugy ahogy leirtam. Utana megmerettethettek volna magukat egy tisztesseges valasztasi rendszerben.
    Valoszinu hogy a FIDESZ ugy jott volt volna ki ebbol, mint a legtobb szavazatot nyert Part. De kozel nem 50%-kal.

    A Gyurcsany legalabb annyira vetkes mint a Berni, vagy meg inkabb. Es a tobbiek?
    Az elsodleges igenyunket nem voltak kepesek kepviselni – NEM AKARTAK!

    Hat akkor kiknek a neveben alltak ki a podiumra????

    Jol merte fel a FIDESZ a terepet – vagy a FIDESZ, vagy senki.

  • „A Gyurcsany legalabb annyira vetkes mint a Berni, vagy meg inkabb.”
    Gábriel, a hit az hit… Valószínűleg belázasodtál volna, ha ezt nem teszed hozzá a vallomásodhoz… 😀

    Miben vétkes? Mert ő kiegyezett az MSZP-vel, ami pedig neki zsigerből ellensége volt eddig? Mert gesztust tett Bernike felé – amit ő elfogadott, naná, de viszonzásul fityiszt mutatott mindenkinek?

    Szóval akkor mit is csinált rosszul Gyurcsány?

  • Almási Alma
    2018 április 13
    4:34 du.
    Most nem tudom mi rosszat csinalt Gyurcsany. De emlekszem arra az idore, mikor 2OO6 ban otthon voltam, megunnepelni az 56 os forradalom 5O eves emleket. Akkor rendoroket eresztett a bekes , nemzetkozi magyar tomegre, akik a vilag minden reszerol hazamentek unnepelni. Ezt, szerintem soha nem fogjak a magyarok elfelejteni.!

  • Kedves Alma!

    Igen, nagyon is vetkes – mert nem „kiegyezni” kellett volna, hanem azt a programot osszehozni, amit fentebb felvazoltam.
    Az osszes ellenzeki part szerzodeses megegyezeset.
    Egyetlen „kozos” program kellett volna – az ideiglenes nemzetgyules, rogton utana uj valasztasokkal, az uj realis valasztasi torvenyek alapjan. Mondjuk 6 honap mulva.

    Nem volt erdekes semmikeppen semmilyen mas elv, program egyetlen „ellenzeki” part reszerol sem. Mint meg is latszott, a tobbseget nem is erdekelte. Az erdekelte, hogy sikerul-e levaltani az Orban-kormanyzast.

    Hogy Gyurcsany kiegyezett az MSZP-vel? Nagy kaland! Veluk veszett ossze! O szakitotta szet az MSZP-t!

    Meg talan csokoljuk meg a talpat is? Ugye nem gondolod komolyan?

    Egy ember, aki nem tudja felmerni, hogy az orszag 90%-a ellene fog szavazni, azt minek nevezzem?
    Itt lathatod mindjart alant a Figyelo reakciojat, nincs az mod, amivel ot kiterithetned a Gyurcsan utalatbol, es meg sokat, nagyon sokakat.
    Ugy latszik, meg mindig van ugy tiz szazalek – mar a bocs a kifejezesert – de elvakult hive!

    Ezek a hivek mennyivel kulonbek az Orbanek hiveitol?

    Vagy kiralyt valasztunk ismet? Akkor megis jol latja Orban az orszag allapotat! Az embereket nem az orszag sorsa erdekli igazabol, hanem azt hiszi hogy focimeccsre megy, amikor szavazasra indul.

    Vagyis inkabb szurkolni indul.

    Akkor valoban helyes, hogy meg tobb stadiont epitsunk, nehogy mar kijojjon a gyakorlatbol az istenadta nep.

    Nekem a Gyurcsany nem jelent semmit, szamomra o sem mas, mint egyik a sok oportunista karrierista kozul.

    Ne tagadd le kerlek, hogy nem igaz!
    Gyurcsany nem baloldali – semmilyen szin alatt sem, hanem hipokrata.
    Olyan mint egy igazi pap, bort iszik es vizet predikal.

    Es akkor ki van a palettan baloldali?
    Karacsony Gergely? Talan. De nincs es nem is volt tomegbazisa. Mint ahogy a Szel Bernadettnek se, de meg a Vonanak se.

    Meg is merettek magukat – ennyi a bazisuk.
    Nem erdekes, hogy mindenki ugyan azt a szamot hozta, mint az elmult ket valasztas alatt? – Mert valoban ilyen az orszag osszetetele. Es ezt valahogy mindenki elore is tudta.

    Es valoban igaz, amit nehanynak allitanak, hogy van egy reteg mindig, akik a kormanypartra fognak szavazni. Azok ennyit tudnak a poltikarol. Kesz. Igen azok akik a kozmunkasok es azok akik ahhoz hasonlo korulmenyek kozott élnek.
    Aztan van egy allami alkalmazott reteg, akik nyilvan a haszonelvezoi a mindenkori kormanynak, mig ugyanugy van egy kozalkalmazotti reteg, akik a szenvedoi.
    Tudomasul kell ezeket venni, de nemcsak ennyi, hanem kalkulalni is tudni kell vele.

    Aztan az Orban a hivein kivul ugyesen benyerte a „nemzetisegi” szavazatokat is, vagyis azoket a kulhoniaket, akiket magyar allampolgarra avanzsalt, a „nagy magyarorszagi” szavazatokat.
    Aki nem volt hulye az tudhatta elore, hogy meglessz neki, vagyis a fidesz viszi.

    Miert tettek ugy a partok, mintha ez megvaltoztathato lenne?
    Ha leultek volna az asztalhoz, es van koztuk csak, csakis egy hulyegyerek, aki ezt igy szajbaragosan el tudja nekik mondani, es azt is hozzatenni, hogy viselkedjenek mar felnott modra, vegyek ki a bilibol a kezuket, es merjek fel es kalkulaljanak a sajat taborukkal, akiket elore lehetett tudni hogy kik azok, akkor talan maskepp festene ma a helyzet. De mivel nem tudtak felmerni hogy kik a szavazoik – igy nyilvan azt se tudtak, hogy kikhez szolni, es igy megkevesbe hogy mit is kell azoknak mondani.

    De a hulyesegre gyogyszer nincs.
    Es mivel ebben az egesz bagazsban egyedul – nem fest maskepp – csak az Orban tudott hidegfejjel felnott modjara gondolkozni, mar azon is el kell gondolkodni lassan, hogy megis csak jobb nala hagyni a kormanyzast.

    Hiszen ha a tobbiek ezt az egyszeru tetelt ennyire keptelenek voltak megoldani, akkor alkalmatlanok komolyabb feladatokra – mondjuk egy orszag vezetesere.

    Nem a valasztoknak kell sirni azon, hogy mely partok es miert vesztettek – vesztettek, mert valoban alkalmatlanok.
    Most ettol a orszag nagyobbik fele alkalmatlan az allampolgarsagra? Vagy a magyarsagra?
    Nem kellene belemenni ebbe a jatekba, mert a tulso térfelen az ugyes trenerek pont ezt akarjak ELHITETETNI AZ ORSZAGGAL
    ES EZZEL BEBETONOZNI A KORMANYZASAT
    HOGY AKIK NEM A HIVEIK, AZOK A HAZA ELLENSEGEI!

    Vigyazzunk ezzel, mert ez az ami messzire visz.
    Az Orban lehet, hogy mint focista nem egy Pele, vagy Puskas ocsi, de nagy stratega!

    Kesziti az ujabb csapdat – eddig a meccseken az ellenfelre mindig o kenyszeritette ra a jatekstilusat – es a sok alkalmatlan bele is ment, belementek a stilusaba, ami nem az ovek, magukkal rantva ezzel az orszag nagyobb reszet is.

    Ezeket kellene vegiggondolni – mert most jon a masodik felido, amikor rovidesen elkezdi lerombolni a demokracia utolso bastyait.

  • Almacska!

    – Almási Alma 2018 április 13 11:55 de.-

    „Gábriel, hát mi egészen másképpen látjuk a magyar politikai élet szereplőit. Miközben kicsit elfáradtam az olvasásod közben, véletlenül “Szent Bernadett”-et olvastam… ”

    Bizony, bizony velem egyutt oregecskenek tetszik lenni megis, ugy nez ki.
    Az erre utalo legbiztosabb jel, hogyha csak olyan velemenyek erdeklik igazan, ami szepen pontosan beleillik a sajatba, de meg erdekesebb, ha aztatat meg is erositik.

    Vagyis ugy tunik, hogy nem igazan erdekel a mas velemenye.

    Akkor kar is azt szimulalni, mintha oszinten kerdeznel.

    Szentet meg nem lattam eloben, altalaban holta utan nyilvanitja az egyhaz a „szerencsest” szentte.

    Valoszinu a Bernadett nem szent, de hogy a gyurcsany szentedet maximum maga az ordog kenhette fel azza, arrol nincs sok ketsegem.

    Lehet hogy idealod is, nekem hal istennek nem, nem tartok az ilyen „modernebb” uj utakon.
    Maradnek inkabb a holgy idealoknal.
    Ha mar a politika szerinted is mindossze errol szol – amivel viszont nagy csalodasomat kell kifejeznem, oszinten.

  • Kedves Alma!

    Meg valamit ehhez a Gyurcsanyi „husegedhez” , ami mar mar platói kapcsolatokat sejtet felvetni.

    Nekem mindig is lesujto velemenyem volt az olyan ferfiakrol, akik a szo szoros ertelmeben a farkukkal epitettek fel a karrierjuket. (nem kevesbe a hasonlo ihletesu holgyekrol)
    Ez az „uriember” eppen uj (masodik) hazassaganak a mezesheteit elte, amikor „jott a pápai gyors” a Dobrev Klara szemelyeben, aki el kell elismerni elbuvolo leanyzo volt, de volt ennel egy perdontobb adu, a szemely APRO PIROSKA lanykaja volt, akinek a befolyasa es a hatalma „mindent vitt”
    Gondolom, nem kell szamodra cikkeket irni az Apro Piroska befolyasarol, testverkejenek (Apro Antal masik gyermeke) a titkos-szolgalatokon beluli hatalmarol – amivel csak az nem volt a zsebukben, akik nem is szamitottak semmit.

    Mint kifejtettem az ilyen es hasonlo jellegu kapcsolatok mindig is ellenemre voltak, es ez biztos is, hogy még ram is lehetett irva is, mert el is kerult messzire, mint ahogy az ordog keruli a tomjent. (nem ebben az esetrol beszelek, hanem, mint fentebb irtam, azokat nem becsultem soha, akik a farkukkal epitettek ki a karrierjuket)

    Amugy nagy csodaloja voltam annak, hogy olyan lelkiekben es megjelenesukben is igen szep, es kedves holgyek, mint magad is lehettel, mennyire bele tudtak zugni az ilyen ferfiakba.
    Az ilyen ferfiak, mikor „megszerzik” azt a „fejedelmi zsakmanyt, onnantol „kotelesseguknek” is erzik tovabbra is megfelelni a „az elvart pozicionak”
    Portugalul van ra egy jo kifezes: „rabo preso”
    Magyarosan „a farkuk rabjai” – hat igy van ez Alma – nincs ezen szegyenleni semmit.

    Bar lehet ezt maskent is ertekelni persze, mert volt is egy regi mondas – „te csak hazasodj boldog Ausztria”
    Tehat lehet kiralyi szokasnak is felfogni – en nem tudom.

    A „nagykorusitasert” pedig bocsanat, azt hiszem elegge abban a korban vagyunk mindketten, ahol talan nem veszed sertonek egyes fenti kifejezesek hasznalatat.
    De ha szamodra egy cseppnyit is annak tunnek, akkor jelezd, es meg foglak valahogy – a lehetosegeim maximalis mertekevel kovetni.
    A szemelyedet a legcsekelyebb mertekben sem kivannam megbantani, nagyon oszinten mondom.

  • Gabriel, engem nem bántasz meg, mert csak nevetek a hülyeségeiden. Én bizony már ötszörös nagymama vagyok, és igazán nem vagyok kíváncsi a farkakra… Bizonyára nem olvastad, amikor leírtam, miért vagyok Gyurcsány híve. És nem „mindenáron” az sem, éppen csak amennyire a logika megmutatja nekem, hogy mire számíthatunk tőle. Egyelőre látom, te és lámpa jól elvagytok az öregasszonyok ócsárlásán. Tegyétek, ha ez jól esik, mit bánom én. De ha egy iciripicirit elgondolkodnál (lámpa nem, mert őnála túl nagy az irígységfaktor), rájönnél, hogy a legtöbbet akkor segítenél a HAZÁDON, meg még talán Bernikén is, ha nem gyalázkodnál itt a fórumon – meg másutt sem.

  • Kedves Alma!

    Koszonettel megfogadom a tanacsod. Elhuzok, ennyi. Kar eroltetni, ugye azt , amibol nem ker senki.
    En sem talalok mar az osz hajszalaimon kivul mas szinut a fejemen, viszont a szavam az szavam. Pont ezert megtudom tenni azt amit javasoltam, hogy jobb inkabb a fiatalokra, az uj generaciora bizni a jovojet ennek az orszagnak. Azokra, akik ott voltak tegnap, es ott lesznek jovo heten is az utcan, a Parlement elott, koztuk a fiaim is.
    En bizok bennuk, mert tudom, hogy jo foldbe vetett jo mag, jo gyumolcsot terem.

    Arra a logikara, amit mi a mult es atkos rendszerekben megtanultunk, a magunkeve tettunk, en nem hagyatkoznek. Sem azokra a beidegzodesekre.

    Sajnalom, hogy semmit sem ertettel meg Te sem abbol, amiben az oregsegunk” kompetenciajat megkerdojelezem.
    Sajnalom, hogy ebbol annyit jott le, hogy az „oregasszonyokat” ocsarlom. Tenyleg nagyon, mert pont ez is bizonyitja hogy nagyon, de nagyon hianyzik a latas a politikaban, amirol nyilvan egyikunk se tehet. De pont ezert kell tudni felreallni.

    Hiszen annyi gyonyoru es dicsoseges dolog van meg szamunkra ebben a vilagban.

    Halistennek en nem vagyok sem „rabo prezo” senkivel, (lekotelezett) sem fan-ja senkinek (imadoja) tehat senki es semmiben nem kotelez. 4 fiam van, koztuk mar csaladosak – nem tudom meg hany jovebelli unokakkal, is.
    Ezert nem szeretnek nekik egy olyan orszagot, amiben ujra ujra meg kisebb-nagyok diktatorok mondjak meg hogy mi a franko.
    Nem szeretnek egy rasszista, vallasi fanatizmusokkal tel tuzdelt hazat se.

    Hala istennek az intelengiaciojuk, kepzettseguk megvan arra, hogy barhova tetszesuk szerint menjenek, ha a sors ugy hozza, hogy megis kell.
    Tobb nyelvuek, tobb allampolgarsaggal, es megfelelo anyagiakkal.
    Tehat igy sem vagyok „rabo-preso”
    Szeretik ezt az orszagot – de ha az orszag élhetetlenne valik ujra, nem lehet eroltetni.

    Ha te az en velemenyeimet „gyalazkodasnak” minosited, a fejem meghajtom, azt itt hozzaszolok kozott teged tiszteltelek annyira, hogy adok a velemenyedre, ebben is.
    Persze masok velemenyet se vetettem el soha, akkor nyilvan nem vitatkoztam volna, de a vitak targya foleg politikai nezetek, es tortenesek utkoztetese volt.
    Ebben az esetben viszont szemelyes ertekeles, es ebben is adok a velemnyedre, igy ismeretlenul is.

  • Figyelő:
    Mégis mit kellett volna tennie Gyurcsánynak?
    Hagyni hogy párszáz megvadult náci letarolja Budapestet?
    Ezerszer elmondtuk már: amit TE láttál az egy hosszú folyamat vége volt.

    De TE az előzményekről
    egyszerűen nem vagy hajlandó tudomást venni.

  • Gábriel, ha rám hallgatsz, azt beszélsz, amit akarsz.

    Én alapvetően másképp látom a politikát. Senki se takarodjék (még Orbán se), hanem mindenki KORREKTÜL méresse meg magát a választók előtt, őszintén mutassa meg magát, és nem egymás gyalázásával, hazugságokkal, politikusok magánéletén csámcsogással, a választók megfélemlítésével vagy megfizetésével.

    Tudom, sokat kívánok. De tudod, én mindig igényes voltam elsősorban magammal, másodsorban barátaimmal, harmadsorban ellenfeleimmel szemben.

  • Geyza
    2018 április 15
    7:28 du.

    Figyelő:
    Mégis mit kellett volna tennie Gyurcsánynak?
    Hagyni hogy párszáz megvadult náci letarolja Budapestet?
    ____________________________

    Igen! Mert akkor Orbán, mint az igazi (háttérben bujkáló) forradalmi vezér előbújhatott volna, és hősiesen átvehette volna az ország irányítását. Máris 4 évvel előbbre volnánk, talán már király is lenne… Most meg még mindig itt kell neki vacakolnia Gyurcsánnyal… 😀
    Szóval értem én itt a fiúkat, hogy Gyurcsány önként lépjen le…

  • Almási Alma
    2018 április 16
    4:41 de.
    Latom ott se voltal, akkor nem irnal ilyeneket. A B:K:S nagygyules es felvonulas, Orban beszedevel zarult az Astoria elott. Nem dicserte magat, hanem a TEMAROL beszelt, amiert a magyarok a vilag minden reszerol jottek emlekezni az 566 os forradalomra.

  • bocsi,
    56 os forradalomra

  • Geyza
    2018 április 15
    7:28 du.

    Ezt a beirast csak most lattam.
    Teged is kerdezlek, ott voltal? En igen reggel 8 tol estig.Reggel a Muegyetemistak emleekeztek meg eloszor.
    Budapestnek semmi baja nem tortent. annak dacara, hogy tizezrek vettek reszt a tuntetesben,En is koztuk voltam vegig. Aket a Nepszava hozott az csak ellen propaganda volt. Ejjel keson volt egy balhe egy gozos agyu ember balhezott egyedul. A tank elinditasat is lattam, eppen akkor vonultunk a arra a tomeggel .,Egy ur rault a tankra es propbalta meginditani, de nem sok olaj lehetett abban, mert 2-3 lepes utan megallt. Ez volt a rengeteg kar amit okoztak es a kommunistak jelentettek kisse elferditve es nagyitva!

  • Almási Alma
    2018 április 16
    4:41 de.
    Kedves Alma, koszonom, hogy lenaciztal es a zokkat a magyarokaty., akik eml;lkezni a magyar forradalomar. ahol kivegezett Kadaar Janoas, a miniszterelnokunket es 36O magyar embert akik hazakuldtel az orosz taankokat es az elvtarsaidat.

  • Igaz lehet az a mondas, hogy valaki holtig tanul. T.i. engem mar sok mindennek hivtak, de nacinak meg soha.

  • Figyelő
    2018 április 16
    12:25 du.

    Almási Alma
    2018 április 16
    4:41 de.
    Kedves Alma, koszonom, hogy lenaciztal
    _____________________________

    Majd olvasd el, mit írtam.
    Geyzának válaszoltam – mint most neked – őt idéztem, de ő sem téged „nácizott le” (én pláne, ezt a szót soha nem is használom), hanem Geyza is azokról beszélt, aki az ASTORIA megemlékezés ALATT a Deák tér felől közelítettek FELÉTEK kockaköveket dobálva, vasrudakkal csapkodva… és akiket a rendőrök tartottak vissza azokkal a csúnya erőszakokkal, amitől annyira fel vagy háborodva. De így utólag bizonyisten jobb lett volna, ha hagyják, hogy KAPJÁTOK MEG a magatokért…

    Bocsáss meg kedves Figyelő, de te már sajnos teljesen demens vagy, úgy látszik…