Üzenet a ház falán az európai „antiszemitákról”

2018 május 22 9:32 de.73 hozzászólás

A fotót május 20-án készítettem, Kecskeméten. Nem tudom, hogy mit kellene gondolnom róla. Azt látom, hogy házfal, és rajta egy szöveg. Utóbbi jól olvasható, de nem érthető.

Mit jelent?

Ki üzen egyes szám első személyben Brüsszelnek?

Miért épp ezt?

Miért Schulz?

Miért Juncker?

Ki írta ezt a szöveget?

Mióta ékesíti a városképet?

Meddig lesz ott?

Üzenem a felirat megfogalmazójának, hogy ő is megértse: azt, hogy zsidógyűlölők, akár kedveli valaki a zsidókat, akár gyűlöli őket, egybe kell írni.

Föld S. Péter

73 hozzászólás

  • Elvira bácsi

    Sajnos értem, hogy mire utalnak a szélsőjobbosok ezzel a szöveggel. Az pedig, hogy a nácik nem tudnak helyesen írni jellemző és még kicsit sem meglepő!

  • nocsak, nocsak? csak nem? ha valaki az apartheidet kritizálja az azonnal anti és holló lesz…de mi lesz a lebombázott és más módon meggyilkolt áldozatokkal akiket hátrahagy „a” rendszer…, választásiak?

  • Kerekes Sandor

    Látom Rodeo36-11 annyira a sorok közé akarja rejteni a misztikus utalásait, hogy a nagy igyekezetben elfelejtette megtölteni a sorokat tartalommal. Igy a sorokban és a sorok között egyaránt hiányzik bármiféle értelem. Rodeo, a Te titkos nyelvedet senki nem érti – hálistennek.
    Vajon mi lehet ez az apartheid?

  • Kerekes Sandor
    2018 május 22
    10:36 de.

    Sanya: Rébusz! csak neked… ha megfejted kapsz egy vekkert

  • Kedves Kerekes Sándor, meg kéne küzdeni azér’ a vekkerér, mert akkor legalább a mi Rodeónk is végre megtudná, miket ír… 😀 😀
    (természetesen Wagner operarészleteket… Na de miért?)

  • egybe kell írni.

    Föld S. Péter.
    Ez attól függ !!
    Ha azt mondjuk,hogy zsidó emberekről van szó akik gyűlölnek , ők zsidó származású gyűlölők , (gyűlölködők): röviden :zsidó gyűlölők!
    Csak így teljesen más értelmet kap a hirdetés.
    Kb. ezt : akik neve ott szerepel azok antiszemita,zsidó(származású) gyűlölő embereket támogatnak.
    Nem de?

  • Almási Alma
    2018 május 22
    11:12 de.

    te meg itten plagizálod a Rejtő Jenőt? még hogy Na Miújság Wagner Úr az a legújabb cirká Ló

    vagy más …esetleg te magad nem akarod a küzdőképességedet latba vetni?

    azért akár egy Miska Köcsög -öt is fel tudok ajánlani

  • Fold S. Peter;

    Ez ev Majus 20-i a „felvetel”-e ?

    Rettenetes.
    Remelve nincsen jarda az epulet fala melett kozvetlen, es senki nem jarkal azon !

    Azt tanuskodtam 1990-beli Budapesti latogatasomkor.
    Mindefele Budapesten az epuletek vakolatai sot meg a balkonok is lehullokban. Sokfele legalabb a jarda hasznalatait lezartak a jaro-kelok biztonsagnak erdekeben.

    Ez az epulet is epp arra az allaoptra emlekeztet. A vakolat a magasban a tetorol tul-folyo esovizei omlassza az epeulet burkolatat.
    De egy elhagyatott epiletnek tunik.

  • Alma, ez a rodeÓcska nem csak a magyar nyelvtudatlanságát satírozza olcsó szellemtelenkedéssel,de még valami köcsög barátjáról is lemondana.Mondván:a cél szentesíti az eszközt.P.Howardnál ő lenne a sakál és balerina.

  • Rodéjjó hadd el..
    A Fehérvári út és Bartókbéla út sarkán lévő Miskakocsma helyén jelenleg valami hülye bank van.
    Ma jártam éppen arra motorral.
    Borzasztó ezt látni egy született budai gyereknek.

  • tóth péter
    2018 május 22
    11:14 de.

    Okkkos gyerek ez a HUNT*
    A Pártházban tanulja ezeket…

  • Heje sírási hubák vannak a táblán.
    Meg fogalmi hibák is.
    Meg nehány eszmei.
    Az egész szar.

  • Geyza
    2018 május 22
    12:45 du.

    ez is az én igazamat húzza alá… már a régi kocsmákat, régi köcsögöket (bár a gy10yter még megmaradt bár belőle igyon a harapós ló) sem…mind a „zügy” szolgálatába app or tálják… a sok „köcsög” abból lett a „z” appart a Heidi menye…tudod a kis huncut öreglány ott a Miskából, mindig ugyanazt kérte…balra a második volt

  • gyuri10
    2018 május 22
    12:13 du.

    plagizálunk? plagizálunk? a könyvprések meg üresek? valami „saját” miskaságod nincs? csak a máséval akarsz villódzani, mint a Bernát

  • Úgy látom,hogy a nagyeszűt ejtette a rodeÓcska. Most kivel fogja egy szinten vagy szint alatt nyomni az alattomos antiszemita szöveget?

  • 13 megjegyzeset allit a lap. De csak 11 letezik.

    Ket megjegyzesemet eltorolte a cenzor.

    De vajon miert?

    Mert mertem megjegyezni hogy a hirdetes kiadoja es a hirdeto tabla tulajdonossa ismeretlen. Azaz nincsen feltuntetve.

    S hogy a hirdetes egesz tisztan vadolja a ket megnevezett magas-rangu EU vezetoket hogy az antisemitizmus es zsidogyuloles tamogatoi.

    Na hat mi a fene okokat talalhatott abban barki is ?
    Igazan kivancsi lennek !

    Semmi egyen-ellens, sem bal-liberalis-ellenes, sot meg fascista, sem „komcsi” szerunek velheto talalhato abban.

    Hat mi a pokol az ellenzeke ?

  • Rodeo:
    Na jó de mi jár annak akinek igaza van ?

  • Gjurytyz ne sopnánkoggyál már annyit.

    Mennyé’ nézzed a Magyar TV.-ket.
    Tele van a kedvenceddel.
    Olvasgassad az Origot.
    az való neked
    Sopánka.

  • Rodeokám amikor én le le jártam a Miska-kocsmába, az kuvvául régen volt.
    Aztán, mikor „emberarcú” lett a szocializmus, átalakítottaák
    ” Miska-büfének ”
    B Ü F É N E K wazzzze..ÉRTED ? Büfé lett a kedvenc kocsmám.
    Az volt a vég kezdete.Mostmegmár a Kékgolyóból (későbbi napközi otthonomból” is CIB-bankot csináltak.

    De nem baj.
    A „pálinka-közösség” működik !
    Ignoráljuk a szar bolti „alkoholos jellegű szeszes ital”
    elnevezéűeket.Azokat az izéket igya csak a FIDESZ szavazó-bázis.
    A rendes magyar házifőzésűt iszik, ahogy asztat megkívánja a haza.
    Me’ az alkoholt, mivel méreg és nyomorba dönt, el kell pusztítani.Üvegből vagy stampedliből, mindegy.

  • Zavar a fotó „perspektívája”. Kiegyensúlyozatlannak érzem a képet. A tábla alja nem követi a mögötte lévő falon látható kis ablak felső vonalát. Mintha az a tábla a tűzfal előtt nem odatartozó lenne. Mintha a táblatartó baloldali oszlop a bokrok mögött volna, a jobboldali meg bent a bokorban. Aztán a jobboldali táblatartó oszlop tetején a lámpatest mintha a tábla mögé világítana, valaki elcsavarta?

    Szerintem kamufotó.

    Kérem megnevezni azt a kecskeméti utcát, ahol a fénykép készült.

  • Geyza
    2018 május 22
    2:08 du.

    ne zokogj má’ igyál! és mijár annak…? hát: a szája… essetunni?

    savanykeser beszólásokat mindig le fogom… t’odd mint a Bundi

  • DRAZIRI;

    Halas koszonet a kep csatolasaert !!!

    Igy mas sokkal ertelmesebb az egesz tirtenet.

    A cikkek xsatolt foro mint egy raktae-epulet letet mutatna.
    De valoban egy tobb-lakasos lako-haz. Igyen gyatr allapotban a tetejen. Szerncsere nincsen jarda a lehullo vakolat helyen.

    Azt probaltak merdesemmel megfejteni, de a cenzor mindket kerseimet/soraimat eltorolte.

    Koszonet ismet Draziri !

  • Bendeguz, talan valmiert pikkel rad a szerkszto, ha minden irasod eltunik.

  • Erről a fotóról kb. egy éve volt egy hír a hvg-n, de már akkor is vagy öt éve kinn volt.

    T. szerző rosszul látta (?), ugyanis ez egy lábakon álló tábla. Nem közterületen van, hanem egy foghíjtelken a távolsági busz-pályaudvarral szemben (tehát magánterület).
    Vélhetőleg a migránsválság kezdetén készült, amikor a nyugat-európai zsidóság ellen merényleteket követtek el olyan terroristák, akik bevándorlók leszármazottjai.
    Az EU akkori vezetői a migrációt támogatták, vélhetőleg azért a megnevezés.
    Ahogy valaki említette egyik kommentben, nyilván a hazai fidesz szavazók a célközönség (és gyuri10).
    Mivel a ballib pártok szerint migránsválság nem létezik, valószínű még sokáig nem találnak majd fogást a fidesz propagandán, és a lakosok addig nézhetik a hasonló táblákat.

    http://hvg.hu/itthon/20170617_kecskemet_nemzeti_konzultacio

  • hazai lámpa
    2018 május 23
    6:47 de.
    azokról a kis táblácskákról amelyek Bécs üzleteiben függtek jól láthatóan, miszerint: MAGYAR NE LOPJ! na azokról nincs kis kékplakát magánterületen és buszmegállóval szemben az eső alatt?

    ez még ma is igaz lásd még a OPP, RCMP, TPA jelentéseit és nyomozati anyagait…meg a kultúrált viselkedésükről…
    hol is kell sepregetni?

  • HAZAI LAMPA;

    Koszi a jelenteset.
    Tehat a hirdetes a tablan igen regi.

    Persze hogy nem „koz-tulajdoban levo teruleten felallitva ahirdetes, az tilos vilagszerte.

    De a kerdesem volt hogy ki a hirdeto tabla tulajdonossa es ki financirozta a hiedetest ?

    Hogy az a megjegyzesem miert lett eltorolve, hat talan valami nem khoser az egesz dologban, amit valaki titokban ohajt tartani. Hm ?

  • Szóval a tábla az valós, a május 20-iki fotózás meg talán tavalyi és nem idei.

  • Nos csak röviden,mozgalmas napom volt,csak benéztem…..átfutotam
    a cikket és a hozzászólásokat….Holnap majd tüzetesebben átnézem!
    Az a véleményem,hogy mind az antiszemita(náci),mind a kereszténygyűlölködő hozzászólásokat mélységesen elítélem!!!!
    Itthon szerencsére mind a zsidó,mind a keresztény hívők békében gyűlölködés nélkül élnek együtt,akikhez még a hit nélküli,de tisztességes emberek is csatlakoznak!
    Na ez a lényeg és főleg az itthoni igazság!
    A Jobbik szélsőséges szárnya és a kereszténygyalázó ballibsik szerencsére nem rúgnak labdába…..csak égetik magukat!!!!

  • Kár volt Kisboda.

    Gjury barátod már alszik.
    Lekésted.

  • Marcsi Geyza illehez keszul teazni

  • rodeo buta vagy ha izrael megszunne te lennel a legjobban felhaborodva amikor szazezer magyar allampolgarsagu magyar zsido alijazna magyarorszagra pszt az apartheiddel izrael/palesztin konfliktusra celzott

  • Nos a véleményemet érthetően leírtam a normálisak ugye képesek
    felfogni?…..ez a lényeg,.de ugye nem mindenki az(!)
    Az erősen terhelt Geyza csak gyűlölködésre,értelmetlen szócsatákra van „beprogramozva”,akkor is támad,ha nincs mit…..
    Az állapota sajnos végleges!

  • hazai lámpa
    2018 május 23
    6:47 de.

    Bocsánat, azt akartam írni, hogy a tábláról volt hír a hvg-n.

    A reklámozó nem derül ki abból a cikkből sem, annyira azért nem zavarja az oknyomozó újságírókat, hogy utánajárjanak?

    Konteó 1. Talán egy idős holokauszt túlélőé a telek, és így akart üzenni. Azért van az izraeli zászló színeibe csomagolva a hirdetés.

    Konteó2. A reklámcég bármit kitesz, ha fizetnek érte. Nyilván a reklámtábla bérlő akkor fizet, ha haszna van a hirdetésből. Ismerünk olyan céget, amely politikai hirdetésekből szerzi bevételei egy részét?

  • Norma2:
    Szegény ille…DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Norma2:
    Szerintem a 100 000 izraeli magyar inkább felkötné magát, semhogy ide visszatérjen.

    Még a szenilis Gjurytyz is meggondolná, pedig neki nagyon bejött a jelen hazai neofasisztoid Horthy-rendszerre hajazó „urambátyám világ”.

    Képzeld el:
    vannak olyan emberek, akik a következőképpen beszélgetnek egymással az okostelefonjaikon:

    „Legmélyebb tiszteletem kedves Dunántúli Főkapitány uram, hogy szolgál a méltóságos asszony egészsége?”

    Ezt BIZTOS FORRÁSBÓL tudom !

    És ezek a „potentátok” meg „tényezők” (hogy régies szóhasználatot alkalmazzak) csak a pillanatra várnak hogy előugorjanak és országlásukat megkezdjék.

    Lásd azt az idióta nagy festményt, amin Kósa
    negyvennyolcas huszáralezredesnek van megfestve.

    http://mandiner.hu/cikk/kosa_lajos_a_huszar
    meg nagyobban
    http://www.pupublogja.hu/2012/11/kosa-lali-gyogyszere.html

    Szaal azért elnézném (remélem nem érem meg) hogy mit szól a szenilis Gjury mikor majd elkezdik szépen fű alatt leporolni a régi zsidó-törvényeket.

    Addigra már az EU-nak rég nem lesz beleszólása a hazai ügyekbe..

    Parteingenosse Putyinnak lesz, de azt tudjuk hogy onnan már kb. 25 éve elmenekültek a zsidók, a várható pogromok elől.

  • A gyengébbek kedvéért : a kirakott plakátot el kellene tüntetni!!
    Mindig voltak és lesznek szélsőségesek (jobb és baloldalon egyaránt),de szerencsére nem ez jellemző a többségre!!!

  • “urambátyám világ”.=== szocialista összeköttetés.= 100 évig tartott.

  • Gyuri10!

    Na egy elmebeteg(!!!) a zsidó törvények leporolásával fenyeget,amire itthon soha nem fog sor kerülni,persze arra nincs esze,hogy elítélje a parlament előtt tüntető csőcseléket,amelyik
    leköpdöste ,ordenáré módon inzultálta a magas rangú meghívott papokat……
    Tudod van epekő,vesekő az érintetteknek fájdalmas,de kezelhető,műthető és van „agyhugykő”(Geyza),ami nem az érintetteknek
    fájdalmas,hanem a környezetüknek terhes….és jelenleg nem gyógyítható!

  • marcsi geyza nem elmebeteg mit gondolsz miert haverja az ille akinek felesege czinege helyettesenek lanya volt hasonlo a hasonlonak orul mszmp-sek gondolatban ma is azt sirjak vissza a kadar rendszert

  • azert ne hagyjatok abba egymas szekalasat mert en jol szorakozok a csinn bumm cirkuszon marcsinak drukkolok de geyza is szorakoztato pias ennyi jo van benne hiszen en is pias fideszes vagyok

  • norma222!

    Köszi az információt…..most már értem,hogy Geyza miért is „teljesíti túl a tervet”…..,de azt továbbra is fenntartom,hogy
    nem komplett:a „fogalmazásán” látszik amikor ivott…..,a helyesírásáról meg már ne is beszéljünk!
    Díjazom a humorod!

  • marcsi persze ha pias vagyok en se vagyok nomalis

  • norma222!

    Mindenkinek árt egy határon túl a pia(bizonyos mértékig egészséges…)de ugye akinek van önkontrollja az részegen már nem
    írogat,hanem csendben „böfizik”…
    Egyébként én ha véletlenül(bizonyos alkalomból) kicsit becsípek,akkor is tudom mit beszélek,szerencsére!

  • Máma még nem ittam semmit
    Nem mehet ez így tovább
    Inni kell ha addig élünk
    Igyunk hát az angyalát

    /Régi pilóta-nóta, a cizelláltabbak közül/

  • HUNT*
    Tanulhatnál történelmet.
    (Bár minek.Úgysem értenéd meg belőle a lényeget.)

    *HUNT = Humortalan Náci Tótpéter

  • norma222
    2018 május 25
    1:52 du.

    „marcsi persze ha pias vagyok en se vagyok nomalis”

    Akkor jobb ha megmaradsz a Bambi üdítőnél.

    A rendes piát hagyd meg az arra szakosodott pilóta bácsiknak.
    Azok majd elpusztítják, nem lesz vele gondotok.

    Sem neked sem pedig az absztinens gyomorfájós Conchitának DDD

  • geyza hogyne akkor tobb marad neked es illenek szo se lehet rola

  • Rodeo36-11
    2018 május 23
    7:58 de.

    Azzé az tényleg kínos volt.
    Baromira szégyelltem hogy mogyori vagyok mikor először láttam ilyen táblát.

    Meg akkor is mikor a mestrei kempingben a magyarok éjjel simán kifosztották a kemping mindenkinek rendelkezésére álló nyitott nagy konyhasátrát.

    Volt ott minden:
    Príma rozsdamentes lábasok, kések villák és RENGETEG üvegcse a lehető legszélesebb választékú fűszerekkel.

    Nagyrészének lába kelt.

    Nem szóltak semmit annak a csoportnak amelyik a konyhasátor mellett tanyázott, de másnap éjjelre már le volt lakatolva a sátor.

  • Szemelvények OIM* -tól, 2012-ből mikor a kanadai Harper kormány támogatta Izraelt:

    Boda Marcsi
    2012 december 4
    5:18 du.

    Ezt eddig is tudtuk,de jó lenne elgondolkozni pár dolgon:
    Izraelt egyre több ország ítéli el:
    Az ENSZ határozata alapján Palesztinát állammá nyilvánították,
    ennek ellenére Palesztin területen Izrael 3.000 lakást készül építeni amit,az USA (H.Clinton is! )ellenez,és Anglia,Franciaország,Dánia,Svédország nagyköveteit bekéretve
    (egyenlőre csak ők)tiltakoz
    nak!…Mi ez ha nem provokáció és
    nem “önvédelem”,olyan területekről van szó amihez Izraelnek semmi köze!!!!
    Egyébként egy másik cikkhez szólva:lehet,hogy a Jobbik egy “vírus” Magyarországon,de az igazi vírus Izraelben
    van és a “hordozók”pedig Kanadában,a hírlap szerkesztőségében( aránylag kulturáltan,)de alaptalanul,sok
    hozzászóló részéről pedig a tényeket mellőzve,rosszindulatúan ,primitíven jelenik meg…stb..stb..stb..

  • Szemelvények OIM* -tól 2014 ből

    Marcsi
    2016 január 25
    4:54 du.

    Különben csak megjegyezném,hogy a franciáknak is elegük lett abból,hogy a zsidó szatirikus hetilapnak köszönhetően indult el a vérengzés,akik a Allahot (de ugye a keresztényeket is)rendszeresen kifigurázzák,kicsúfolják,mivel ők csak a saját vallásukat tisztelik….milyen alapon?!Így bizony nem megy!na ezt torolták meg
    az iszlám terroristák(akiknek a tettével ennek ellenére sem ért egye egyet egyetlen normális,becsületes ember sem!!!)meg ugye Izrael idegen területre hatol be jogtalanul,zsidó telepeket létesít, ártatlan embereket (asszonyokat,gyerekeket gyilkol….)
    amiért már az ENSZ is figyelmeztette.
    A vérengzésnek sok ártatlan civil áldozata is volt,és még várható….ami elfogadhatatlan(az ott élő arab,muszlim békés bevándorlók is sérelmezik a vallásuk gyalázását,és jogosan!)

  • Gyuri10 is minden szart befal, ha már kicsit ki van száradva heheeeheheeheeeeeeeehehee heheheeeheehedheddhhhh

    gyuri10
    2016 január 26
    3:42 du.

    marcsi,
    látom képtelen vagy lemondani zsidókat imádó ingereid fitogtatásáról még akkor is kimondod a tutit ha ha halvány lila algőzöd sincs az egész témáról.Hogy itt Izraelben mi történik azt természetesen jobban tudod,mint én,mert te a 3000 kilométer távolságból is meg érzed a zsidó szagot.Ebben csak annyiból hasonlítunk,hogy én az első leírt szavadból felismertem a besorolásodat.Nem most,hanem még Ille idejéből.Ő a hasonló szájtépéseidért úgy vágott ki,mint sebész a rákfenét.Az pedig,hogy én milyen szintről nem veszlek humanoidnak kizárólag rám tartozik.

  • Geyza
    2018 május 25
    2:26 du.
    GÉZUKA NAGYON KEDVES néha piás Barátom!
    Íme a történelmed :
    norma222
    2018 május 25
    12:41 du……Figyelembe véve ezen bejegyzést is !!!!

    Pártkatonák
    A Kádár-rendszer három főtisztjének pályafutása hűen tükrözi a diktatúra természetét, amelyben SS-gránátosból hadügyminiszter, péksegédből vérengző parancsnok és egykori nyilasból vezérkari főnök lehetett.
    2018. május 20. 16:07
    ………..
    „”””Czinege Lajos útja az SS-től a Néphadsereg csúcsáig

    Czinege Lajos nevét a Kádár-rendszert megtapasztalók számára nem kell különösebben bemutatni. A teljhatalmú honvédelmi miniszter élete akkor került a figyelem középpontjába, amikor Bokor Imre mérnök ezredes megírta a Kiskirályok mundérban című művét, amelyben a Czinege által vezetett Magyar Néphadsereg berkein belüli – mai szemmel nézve is hatalmas – visszaélésekre világított rá, mégpedig a diktatúrában szokatlanul őszintén.

    Az akkori honvédelmi miniszter alföldi gyerekként kovácsinasnak tanult, majd 1944-ben (amikor a front már Magyarországon járt) tagja lett a 25. „Hunyadi” Fegyveres SS-gránátoshadosztálynak. A szovjetek győzelmét követően Czinege belépett a Magyar Kommunista Pártba, Karcag környékén aktívan szervezte az ifjúsági mozgalmat, 1947-ben pedig függetlenített politikai munkatársként népszerűsítette a csekély támogatással bíró pártot. Egy évvel később tevékenyen részt vett a szocdemekkel való fúzió lebonyolításában (vagyis segített szétverni az 1890-ben létrehozott pártot), majd mintegy jutalomként a Magyar Dolgozók Pártja Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervező titkárává léptették elő.

    Ekkoriban már kezdett kiütközni ellentmondást nem tűrő stílusa, nyersen, erővel kommunikált mindenkivel, aki az útjába került és nála alacsonyabb lépcsőfokon állt a hierarchiában. Habitusát jól példázza az az 1950-es eset, amely során pisztolyát előrántva több lövést leadott, amikor egy kiszállás alkalmával a gépkocsija előtti sorompó zárva maradt. Az ügy a párt korifeusai számára is roppant kellemetlen lehetett (pedig a pártvezetésben láttak már egyet s mást), ezért Czinegét lefokozták: mehetett a szolnoki Mezőgazdasági Gépjavító Vállalathoz művezetőnek. Mivel a párt káderhiánnyal küzdött, ráadásul Czinege habitusa valójában nem volt idegen az MDP-től, ezenfelül elvhű is volt, katonai pályára került, százados lett, majd őrnagyként (hat elemivel a háta mögött!) került a Néphadsereg tüzérparancsnokságára politikai tisztnek. Feladatai közé tartozott az állomány megfigyelése, a rendszerellenes szervezkedések lefülelése és a marxista-leninista ideológia terjesztése a sorállomány tagjai között.

    Katonai és ezzel párhuzamos pártkarrierje meredeken ívelt felfelé, előbb alezredes, később az MDP Központi Vezetőség Adminisztratív Osztályának vezetője, 1956 októberében pedig a felkelést leverni hivatott Katonai Bizottság tagja lett. Október 27-én megbízást kapott egy mozgósítási stáb felállítására, amelynek feladata olyan megbízható káderek összegyűjtése lett volna, akik nem haboznak levadászni a forradalmárokat. A november 4-én megindult Forgószél hadművelet idején csatlakozott Kádárékhoz, de már a forradalom kitörésekor teljes mellszélességgel kiállt a Rákosi-rendszer politikája mellett. Olyannyira bírta Kádár János bizalmát, hogy fontos szerepet kapott a Honvéd Karhatalom, majd pedig a kétes hírnévre szert tevő Munkásőrség felállításában.

    1961-ben póttagként bekerült az állampárt szűk elitcsapatába, a Politikai Bizottságba, és ezzel szinte egy időben a Kádár János alapította Egyetértés Vadásztársaságba is. Az egykori elvtársi vadászatokon nem volt ritka a töménytelen mennyiségű alkohol, a drága fogások elfogyasztása és az, hogy a rajta résztvevők akár géppisztollyal is vadászhattak. 1987-ben nyugállományba helyezték, majd egy évvel később (ez volt Kádár János hattyúdala is) kimaradt a PB-ből. Nyugdíjas éveit a festői településen, Leányfalun lévő villájában töltötte; 1998-ban halt meg……””””
    Baráti köröd is felépül ezekből ami fentiekben szerepel.
    És ÍGY lettél TE IS KISNYILASBÓL MSZMP-s és nem tudsz szabadulni tőle.Rettenetes dühöd ebből táplálkozik,ez az ami zavarttá teszi néhai piás fejedben lévő semmit.
    Tanulj történelmet, ne menj el minden mellett!!!
    KEDVES GÉZA BARÁTOMNAK ÜDVÖZLETTEL tőlem.

  • tóth péter!

    Gratulálok a Geyzának írt hozzászólásodhoz!bár lehet,hogy időpocsékolás volt,úgysem fogja fel….sokszor azt sem érti,amit kérdeznek(persze nem tőle)csak ő sietve válaszol…..!
    Szerintem a témát kimerítettük!

  • tóthkám innen a fotelből olvasva gondolattörmelékeidet kissé zavartnak tűnsz.

    Nem kéne neked is bevonulnod valami csendes pszihiátriára, kis aggyantázásra?

    ez a barom még a végén kimutatja itten hogy Lenin volt Hitler nagyapja,én pedig Néró leszármazottja vagyok heheeeheheheehe

  • OIM*
    Te meg még azt sem érted hogy TE MAGAD minek vagy.

    Szteem a Jóisten tégedet csak rossz tréfából alkotott meg.

  • Gyuri10!
    Nagyon sajnálom,hogy napok óta nem jelentkezel,helyetted meg a félrevezetett,fanatikusok,a hazug elmebetegek „hozzáröffenéseit” kell olvasnom!!!

    Remélhetőleg nem moderáltak?( ugye nincs miért!!!csak a kritikát nem bírják!)vagy tiltottak le?
    míg az idióta,fanatikusokat „pátyolgatja” a fórum?….ezen persze nem csodálkozom!
    Azért nagy szerencse,hogy több régi tárgyilagos normális hozzászóló kitartott,sőt újak is jelentkeztek!
    Na erről ennyit mára bőben elég!
    Izgalmas és jó film jön,nem pazarolom itt tovább az időmet!

  • Geyza!

    A reklám alatt: kapd már be gyógyszereidet, te szerencsétlen!,méghozzá a saját érdekedben….!
    Hidd el használni fog…..másoknak is ajánlhatnád,ha lenne benned némi „jóérzés”…..!

  • Gyuri10.-nek a „divatzsidónak”
    NEKED kellett volna a 75.-ödik évfordulóra
    betenned ezt a filmet.De az ilyesmi meg se fordul
    abban az elkorcsosodott kiszáradt agyadban.
    Te melldöngető senki.

    https://www.youtube.com/watch?v=jAaUExD_ez8

    A 18 perces kisfilm, a hazai ATV műsorából, a modern Izrael megszületéséről szól.Hiteles,történészi munka.

    Miért nekem kell ilyeneket felásni,mikor más dolgom is van?
    Miértnem ez a nyugger idióta tesz közzé ilyen anyagokat azért, hogy a helyi nácik által szédített naívak
    okulhassanak belőle ??

  • Kedves tóth péter!

    Kár strapálnod magad Geyzával…nem fog fel semmit abból amit írsz,persze ettől még ő a fórum „krémje”,(sokak felháborodására,a fórum nívójáról már nem is beszélve….)de én és a többi normális
    csak röhögünk rajta!Ettől függetlenül én és a nem leépült,és fanatikus többség szerencsére díjazza a hozzászólásaid!

  • OM*
    „…tóth péter…Kár strapálnod magad Geyzával…nem fog fel semmit abból amit írsz…”

    Ebben spec, igazad van.
    Egy ilyen félkegyelműnek, mint ennek a HUNT* -nak a zavaros gondolat-hánytorgásaiból nem nagyon lehet kihámozni semmi érdemlegest.

    OIM* = Oldal Idióta Marcsája
    HUNT* = Humortalanított Náci Tóthpéter

  • Geyza
    2018 május 28
    2:01 du.
    Idézet tőled :
    ….””””tóthkám

    Nem kéne neked is bevonulnod valami csendes pszihiátriára””””…..
    Úgy látom unatkozol ottan , egyedül vagy , szeretnél becsalni engem is ???
    Nem kapsz meg!!! Én nem azon a szinten vagyok.
    Magadra maradtál!Maradj nyugodtan!!! Akkor nem bántanak!!
    Becsüld meg ottan magadat!!!
    Talán ha az orvosodnak szólsz odabent —segíthet.Csak ne fogadj sok gyógyszert el — mert ha elgurulnak nagyobb lesz a bajod , mint eddig.
    Nagyon sok Baráti üdvözlettel Géza Barátomnak.

  • Boda Marcsi
    2018 május 29
    2:00 du.
    Köszönöm figyelmed.Megnyugtató.
    Üdvözlettel.

  • HUNT*
    Figyelj te idióta mit kattogsz itt már rajtam.
    Inkább fogd marokra a kopaszezredest és annak magyarázzál hülyeségeket.
    Majd az is csak szembeköp tégedet mint mindenki a nyomorult kis életedben.

  • Nagyon sok Baráti üdvözlettel

  • OIÓP = oldal idióta pacákja = Géyza
    Kisnyilas = Géyza
    Dűgő Dűhöngő őrült = Géyza
    Gűdő = Dűgő beceneve = Géyza
    Fogorvos barátfeleséget elszerető= Géyza
    Csipszes fogú őslélek = Géyza
    Pincében vedelő (PINCEVEDŐ) = Géyza
    Na meg a többi = Géyza
    Géyza = Géyza
    Neki Baráti üdvözlettel.

  • Talán azé’ tűnnek el Bendegúz-öcsi
    egyes beírásai, mert olyannyira súlyosak
    hogy nincs elektron ami elbírná őket DDDDDD

    A kis elektronok ríva fordulnak vissza a drótban.
    Há nembírják.
    Azzé.

  • Lemerném fogadni ezt a Tótót Petrának hívják.

    Igy akarja felkelteni bájai iránt a figyelmemet heheeehehe

    (Óvodás tempó.)

  • Rodeo36-11
    2018 május 22
    3:16 du.

    Jelentem nem zokogok,iszok.
    Bontok egysört, szlovákot.
    Itt a vihar ki kő kapcsolni mindent.

    Ha beb..szik a villám a házelőtti villanykaróba,
    odalesz minden műszerem készülékem meg gépem.

  • Geyza,
    bármennyire is egy delirium tremenses baromnak tartalak,még egy ilyen ökörtől is lehet pozitívumot kapni.
    Köszönöm a máj 29.-én 7:31 de. betett you-tubet.