Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak? avagy „nincsen velök semmi baj, csak maradjanak az ök föld részükön”

2018 július 16 7:58 de.155 hozzászólás

Egy magát Patrióta Európai Mozgalomnak nevező náci egylet 2018. július 2-án 7 óra 30 perckor a Facebookon ÉLETKÉP A VILÁGBAJNOKSÁGRÓL címmel, FRANCIA GÓLÖRÖM alcímmel az alábbi, nyilvánvalóan hazug fotót (hiszen Evra az idei vébén már a kispadon se volt ott) tette közzé.

Az orbáni gyűlöletkeltő propaganda hatása a publikáció (a jelenlegi 554 megosztás véleményezésével együtt számolva) több ezernyi, talán húszezernél is több, kifejezetten rasszista indítású fogadtatásában is érzékelhető.

1. Szinte senki nem vette észre a csalást. Szinte, mert az általam átnézett csaknem ezer hozzászólásban csupán két ilyet leltem.

2. Az ellenvélemények arányát legfeljebb három százalékra becsülöm.

3. Örömömre szolgált, hogy az átvert és rasszista véleményezők között ismerősöm nem akadt.

Az alábbi válogatásomban azért nevezem meg véleményezőket, mert bár nem ismerem, de sajnálom, szégyellem és megtévesztetteknek tartom őket.

***

Gombos János: Afrika!!! Amikor még csak Tigana volt köztük fekete, még elfogadtuk! Ma, amikor nagyítóval kell keresni fehér, európai embert köztük, már borzalom! Sajnos, ez a VB sem a nemzetek csatájáról szól, így nem hiteles, nem az igazi! Nézzük csak meg akár a németeket, dánokat, svájcot, a svédeket, stb.. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a szőke, fehérbőrűek között feltűnnek! Mi lesz ezzel a világgal? Nem azért, mert nem tudnak focizni, futni! Pénzért nem lehet venni sem szeretetet, sem egészséget, sem igaz nemzeti érzést! Mi közénk is minek Vinicius, Leandro? A krumplileves legyen krumplileves! A magyar magyar, a dán, dán, stb. !!! (174 lájk)

István Gyólai: Nahát, ha meghaltam volna, abban a hitben megyek el hogy a franciák is fehér bőrűek.

Robert Hornok: Pedig azt mondták, hogy nincs afrikai csapat a legjobb 8 között.

Varga Gyula: Én csak négereket látok örülni francia mezbe bújva. Ez valami olyasmi lehet mint a román hoki válogatott, tízből kilenc székely-magyar gyerek román mezbe bújtatva. Attila Horvát: Részemről megtiltanám világbajnokságon megvásárolt játékosok szereplését,mivel így az egyes országok „idegen tollakkal ékeskednek”,nem a saját nemzeti képességüket teszik a kirakatba!

Csaba Sz: Fekete-Afrika Afrika része, Fekete Európa meg konkrétan Franciaország lesz.

Árpád Burján: Legyenek velük boldogok ! A Franciák már alá írták halálos ítéletüket ! Csak minket hagyjanak békén , hozzánk ilyenek ne jöjjenek ! De ez a fasszopó Macron nem nyugszik , ez éket akar verni a V4 – ek közé !!! Vigyázni !!!

István Magony: Ezek nem Franciák!! Ha az anyaországi Franciák játszanának akkor még a magyar válogatottnak is lenne esélye !! Ez mind migráns ! Ezekkel már teli a tököm.

Ildikó Sáfrány: Na! Ezt nem akarom én.!Hol van itt egy igazi Francia? Nálunk is fekete lenne a Magyar csapat!

Péter Gyarmati: Rossz fotó lett berakva a cikkhez, mert nincsen francia a képen!! 😄⚽…. amennyiben jó a kép, akkor nagy bajban vagyunk mi európaiak! 😵

Nagy Albina: Szép,daliás francia legények!Dobog a szívük a francia himnusz alatt. Nesze neked Trianon …..Macron!

Jeromos Jancsó: Ezek tényleg feketék! „Sötétek ezek a Franciák”, már rég nem „csigazabálók”!

Szabó István: Olyan a hajtás hogy bele feketedik az ember! 😁

Koppandi Alpi Alpar: A világ lassan szétrohad egykettö! Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak!

Gábor Tóth: Hát igen. Itt már az számít rasszizmusnak, ha lefehéreznek valakit.

Margo Toth: uram isten,aszt hiszem hogy egy dzsungelben vagyok, nincsen velök semmi baj,csak maradjanak az ök föld részükön

Illés József: Na ezért nem kell nekünk mingráns mert a végén mi is így nézünk ki mint a Franciák.

Szemerjay Tamás: A ruszkiknál nincs rendes világítás ?!😢

Lajos Ferenc: Hova lett Franciák nagy,nagy De Gaule-i nemzeti önbecsülése?😡

Marika Bucso: Most akkor mikortól van migráció ?Mert ami most van ez Európa eltaposása! Jozsef Molnár: Itt az új Macron generáció.

William Stewart: 150 év múlva egyetlen szőkehajú ember sem lesz. 🙁 🙁

István Szőke: Bedobnak pár banánt, oszt máá futnak is…

Keidl Mátyás:Ez nem Kongó..?

Imre Kókai: inkább majmok bolygója

Szzabó Géza: Na, nézzük a te négered vagy az én négerem focizik jobban!😂😂😂 Nandor Pamminger: Borzasztó!

***

Mi a borzasztó, Pamminger, mi a rettenetes?

Aczél Gábor

155 hozzászólás

  • 1. Szinte senki nem akarja megérteni, hogy az iszlám és a kereszténység egymással kibékíthetetlen vallások, és amiknek hívei azonos területen nem bírnak egymás mellett békességben élni.
    (békesség csak akkor, ha elsöprő számbeli fölényben vannak a katolikusok)

    2. Szinte senki nem akarja megérteni, hogy az igazolványok nélkül illegális úton érkező és országhatárunkat megsértve átlépő, az elsősorban bűnöző, és sem nem migráns, és sem nem menedéket kérő.
    (próbálj meg EU tagországon kívüli bármely ország területére határt sértve, igazolványok nélkül bemenni)

  • Ahhoz, hogy ellenvéleményt írjon valaki, olvasni kellene a blogot. Idaig nem tudtam róla, es ezutan sem fogom olvasni. Bőven elég a KMH naci érzelmeit tagadó naci kommentelőit olvasni, hogy tudjam a magyar állampolgárok nézeteinek elhelyezkedését Európaban. Aki csak a sápadtságára lehet büszke, mit is csinálhatna mást? 🙁

  • a sok feketet koszonjek maguknak a franciak!nekik vannak arra gyarmataik

  • Egy re kevesebb kedvem van a neten honfitársim véleményét olvasgatni. Butaság, előítéletesség, fölényeskedés, álszentség, gyűlölet.

  • – írd meg nekem légy szíves mi ebben a közösség ellenes – mert én nem tudom – én csak fohászkodtam Istenhez az önvédelem jogáért—– ugyan is hazámat megszállták a bűnöző zsidók és csahosai… – a facebook 24-óra után most három-napra kitiltott – mi ez? Köszönöm válaszod – idézem magom:

    három napos kitiltás!
    Ez a bejegyzés sérti közösségi alapelveinket.
    Ezt a bejegyzést csak te láthatod, mert nem felel meg a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos közösségi alapelveinknek.
    TOLMÁCSOLÁSÁBAN ISTENÜNK ENGEDÉLYT ALÁZATTAL KÉRJÜK – HA AD ÖNVÉDELMÜNKRE ÚTMUTATÁST — AKKOR NEKED MÁR A SZÍVCSAVARÓ JAJ SZAVAD SEM ENYHÍTI MEG A MAGYAR HARCOS SZÍVÉT -ÉRTED: ÉRTED MÁR BŰNÖZŐ ZSIDÓ ÉS CSAHOSA? IDÉZEM Szövetség a nemzetért oldalról kölcsönvett írást: „…”Emeld fel a fejed,nézz büszkén az Égre,
    Egyedül csak Isten kényszeríthet térdre!”

    „Egy nép,vagy Nemzet csak úgy emelkedhet, hogy ha a közösségeket
    alkotó emberek többsége is emelkedik.
    S a Nemzetek javulásával A Világ is javul:
    Általad,s Veled!”

    vége

    Ideiglenesen letiltottuk számodra a bejegyzések közzétételét
    Ez az átmeneti tiltás 3 napig lesz érvényben – amíg le nem jár, nem tudsz bejegyzéseket közzétenni a Facebookon.
    Ha újra olyan tartalmat teszel közzé, amely nem felel meg az alapelveinknek, a fiókod 7 napra lesz letiltva. Az ezt követő szabálysértések a fiók még hosszabb letiltását vonják magukkal.
    Fontos tudni, hogy a Facebook által nem megengedett tartalmak ismétlődő közlése a fiók végleges letiltását vonhatja maga után.

    Kérjük, olvasd el közösségi alapelveinket
    Tudjuk, hogy ezeket az alapelveket nem feltétlenül ismerted, ezért azt javasoljuk, tájékozódj részletesebben arról, milyen típusú tartalmak megosztása engedélyezett a Facebookon. Ha olyasmit látsz, amiről úgy gondolod, hogy sérti valamelyik alapelvünket, jelentheted számunkra.
    Köszönjük a megértésedet, és hogy segítesz abban, hogy a Facebook továbbra is biztonságos és barátságos hely maradhasson.
    Itt megtudhatod, hogyan távolíthatsz el valamit az idővonaladról.

  • Ugyan már két hét eltelt a kép keletkezése óta, s tegnap a meglehetősen befeketedett francia csapat (némi birói segédlettel) már meg is nyerte a VB-t , – de hát uborkaszezon van… Aczél úrnak nem volt jobb ötlete kihangsúlyozni Orbán Viktor idegen gyűlöletét(?) ebben az afrikai melegben. Szegény apám szokta mindig elsütni a „Jereváni Rádió” poénját: „Nálatok meg verik a négereket…!”

  • A franciaknak es angoloknak gyarmataik voltak, hosszu ideig!
    Igy, a nepeket nekik be KELLETT fogadniuk azokat onnan!
    Mikor elindult a nepvandorlas, most visszakaptak regi buneikert a buntetest. Kenytelenek voltak oket befogadni, mint allampolgarok. Mar voltak gyilkossagok is Parizsban tavaly.

  • Valoban, a fraciak unneplik foci Vilagbajnoksagi gyozelmet. Nem ertem, mert meg tegnap, a horvatok gyoztek tudomasom szerint. Lehet, hogy ez megvaltozott, az utolso meccsen?

  • Almási Alma:
    „Egyre kevesebb kedvem van a neten honfitársim véleményét olvasgatni. Butaság, előítéletesség, fölényeskedés, álszentség, gyűlölet.”

    Kedves Alma, nem csodálom. Nekem, ha nem csak belepillantok, hanem el is olvasom a KMH fórumait, egyre több kommentnél megy el a kedvem magának KMH-nak az olvasásától is.

  • Europa es a feketek. Europa, nem Kanada vagy az Usa. Europa olyan foldresz amit tobb nemzet egyutt kepvisel>.
    Lehet, hogy sok „bune” volt a multban, de megis, egyeni nemzetekbol all,egyeni nyelvukkel , kulturajukkal es szokasaikkal!
    A francia, olasz, nemet , magyar stb.
    Az emberek itt feher boruek viszont, es Szent Pal ota a lakossag, kereszteny es zsido vallassal bir.
    Az iszlam vallas es tarsadalmi berendezesuk, teljesen idegen ennek a foldresznek. Nem lehet csodalkozni azon, ha sok kormany ellenzi befogadasukat. Ma mar a franciak is sokszor megbantak!!!

  • Nos ez egy nagyon szerteágazó,több témát keverő …és egy cikkben
    összesítő …írás a szerzőtől!
    Az antiszemitizmust mindig is elítéltem ez vonatkozik a cikkben
    megemlített egyletre is.
    AZ hogy franciák örültek a jó szereplésnek a VB-én az egy dolog,de hogy sokan nem normálisak a végső győzelem után az tény,mivel örömükben szétverték Párizst,megtámadtak rendőröket,meghülyültek….mit csináltak volna,ha vesztenek?….
    Míg a második ezüstérmes horvát csapatot otthon (piros fehérben)nagy tömeg üdvözölte,ünnepelte,méltón -törés zúzás nélkül-,ami szép dolog!
    A cikkben több hivatkozás is van antiszemita hozzászólók idézésével,véleményük tolmácsolásával….csak azt nem értem kristálytisztán,hogy ennek ugye mi köze is van a magyarokhoz,
    meg ugye Orbán Viktorhoz,aki közismerten nem antiszemita!(tények:zsidó egyház támogatása,az itthoni rabbikkal,az izraeli kormánnyal való jó kapcsolata ,amit a zsidó állam is igazolt,stb)
    Na ez megint egy teljesen értelmetlen,hiteltelen cikk,ami teljesen alaptalanul uszítás céljából íródott!
    De ugye minek,kinek?

  • Amúgy a Patrióta Európai Mozgalom nem ér meg annyit,hogy foglalkozzanak vele(nem osztanak szoroznak..)mivel nem a normális
    többséget képviselik,nem tudnak ártani!
    Sajnos az antiszemitizmus napjainkban is létezik,de ebben nem a magyarok vezetnek,hanem több más ország….(még az erre hajlamos, egyes jobbikos képviselők
    ellenére sem)!

  • Amúgy (és nem először írom!!!!)
    Az igazi veszélyt a zsidókra,a (az egyébként zsidó származású!!) Soros által támogatott,pénzelt szervezeteken keresztül az illegális,és köztük a gyakran bűnöző fanatikus zsidógyűlölő muszlim bevándorlók jelentik!Na ezt az itthoni többség tudja,és elítéli!

  • Nagy úr nagy zsidóellenességében elveszítette a fogalmazási képességét, vagy az emlékezetét, vagy mindkettőt.
    1. A „jereváni rádió”anekdotája a hazug hírekről szól. Vagyis: a „jereváni rádió” bemondta, hogy Moszkvában Zaporozseceket osztogatnak, holott a tény az volt, hogy Zaporozsjéban Moszkvicsokat fosztogatnak.
    2. A „nálatok meg verik a négereket” annak szólt,ha kifogásolták, hogy a szovjet táboron belül vannak politikai foglyok.
    Itt meg a sok rasszistának éppen az a baja, hogy nem verik a négereket. Sőt, honfitársuknak tekintik őket, és büszkék a VB kupára.

  • Nagy Istvan. Nem kellett ennek a francia csapatnak segitseg, nem is kaptak. Milyen meccset neztel? A magyar adon mast adtak? Mi van ha feketek? Szamit? Evra pedig nem ket hete maradt ki a valogatotbol, ket eve mar klubszinten is alig jatszik. Aligha ket hetes az a kep.

  • Nos végezetül,a tisztogatásnak, a helyretevésnek …valóban itt az ideje,de ugye nem mindegy hol és mikor?!!!
    Na csak tárgyilagosan és józanul,…ami a fórum dicsőségére válna!

  • Figyelő!
    rosszul tudod,a franciák győztek,de szétverték Párizst….,míg az ezüstérmes horvátok,tisztességesen és normálisan ünnepelték a második helyet!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nézd meg a korábbi hozzászólásom!(hiteles és itthoni hírek,TV egyenes adás!!!)

  • Boda Marcs
    2018 július 16
    1:49 du.

    Például ez az OIM* is vezet az antiszemitizmusban.
    Itt a KMH oldalain mocskolódott akkoriban mikor még az volt a párt-irányzat.

    Mostanában a „cukiskodás” a módi, ígyhát az ostoba nyanya hűen követi a párt-direktívákat.

    Ebből is kitűnik ez az ostoba szófosó-gép csak egy ocska szócső.

    Hasonló mint a Lalyboy, azzal a különbséggel hogy ennek itt még stílusa sincsen.

    A „nos” szófordulatot a hollywoodi gyenge filmecskék magyarított változataiból tette magáévá.
    (Azokban a szar filmekben valamirevaló csinos háziasszony nem nélkülözheti az idiótikus gesztikulációt és azt hogy minden harmadik magyarított mondatát a „nos” szócskával kezdi.)

    Az általa oly gyakran alkalmazott „ugye” kifejezés viszont a legprimitívebb , önmagukban abszolut bizonytalan néprétegek állandó, tudatalattiból kiinduló vissza-vissza kérdezgetése.
    Hogy lássa jó e az amit mond.

    A nyanya annyira primitív hogy képtelen még itt a NET-es felületen is szakítani ezzel szokásával.

    Visszatérve tehát:
    Olyannyira primkó a banya, hogy elfelejtette mikor még itten hörgött Izrael ellen, hogy nincs joguk ott lenni ahol vannak.

    Arra írtam annó azt a kis dolgozatot direkt neki, Izrael modernkori létezéséről, azzal a megjegyzéssel hogy utoljára írtam neki emberhez méltó választ, amennyiben képtelen akceptálni ezeket a dolgokat.
    (Akkoriban még aszittem van neki esze.Persze nincs.)

    A válasza csak egy egymondatos durvaság volt.

    És most ez a nagydarab szar tünteti fel magát mint a zsidóság védelmezője.
    Gyuri-10 meg örömmámoros indián-táncot lejt körülötte hehe.

    Hogy ne hányja magát miattuk össze az ember.

  • Mit lehet mondani?
    Amikor a
    „gyakran bűnöző fanatikus zsidógyűlölő muszlim”-ok
    miatt aggódnak a
    gyakran bűnöző fanatikus zsidógyűlölő keresztények.
    „Gyönyörűűűűűűűűűűű

  • Alma, Kenny, Belzebub és a többiek! Kérlek, ne hagyjátok itt se ezt, sem másik fórumot. Így tudnak egyesek „többségről” kelepelni,ha sehol nem mondanak ellent nekik.Jó, tudom, sokat nem változtat az a pár szó, mondat. De ha ez sincs, mi marad? Alámerülünk és kibekkelünk???

  • Franciaország amúgy határos Brazíliával, kb 800 km hosszú határszakaszon.

    Még mielőtt a „mindentudók” kivernék a balhét és egyebeiket, a tengerentúli francia megyét (distrite) Guyana-nak hívják.
    Területe majdnem Magyarországgal azonos.

    A lakosság nagy többsége valóban fekete – sok sok generáció óta franciául beszélnek – vagyis francia anyanyelvűek.

    A magyar pedig valóban mocskos egy nép.
    Rasszista, soviniszta, buta és demagóg.

    Se nemzetközi hírnevű írója, költője, se tudósa vagy ha mégis akad, ritka mint a fehér holló – akik voltak azok mind külföldre menekült zsidók.

    Mérnökök, gyárosok akik hírnévre tettek szert, akik a „magyar ipart” megalapították mindnyájan zsidók voltak, a színészek, filmesek is valamennyien zsidók voltak.

    Igen, nagyon ráférne egy tisztogatás – de akkor kvázi lakatlanná válna ez az ország – vagy románná.

  • Drizari
    2018 július 16
    9:33 de.

    Úgy látszik nem fogod fel hogy mindenki érti, azok is aki veled liheg, meg az is aki tisztelni és becsülni próbálná embertársát – csak nem teszi magáévá a gyűlöletet, az utálatot.
    Csakis azok akik hasonló sötétségben szenvednek mint Te, azok akik vallás-háborúzni akarnak a XXI. században.

    Aki meg „felvilágosult”, vagyis nem osztja fel a világot katolikus, ortodox püspökségekre, meg kalifátusokra, az békés jövőben szeretne élni!

    Egy olyan jövőt építeni a fiainknak, unokáinknak ahol nincs gyűlölet, gyilkolás a VALLÁS NEVÉBEN.

    És ebben bizony a zsidó vallás is bele tartozik – az is, hogy a „tekercsekben” Isten a kánaániak kiirtására szólított fel.

    A zsidó vallásról beszélek, nem a népről!

    Amely a „keresztény”-nek csúfolt vallásnak része, amely válogatás nélkül irtott szintén, amíg nem jött a felvilágosodásnak nevezett valami! Ahol korlátozták a vallás korlátlan hatalmát.

    Lehet mondani, hogy az ószövetségi rész ahol a más vallásúak kiirtására utasít Isten – de az újszövetségben Jézus kinyilatkozta, hogy – „nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy betöltsem a törvényeket”

    Na mik a törvények? A Mózes I.-V.

    Hát ennyi, lehet a zsidókat gyűlölni … meg a cigányokat, meg a négereket, meg az oláhokat és még ahogy tetszik.

    Ja, igen és miért nem kértek szépen vízumot előre az útlevelükbe az Aleppóiak is, nem?
    Igen, szerintem is inkább az útlevelére figyelt volna inkább, mint a purgyéjára, ott az orosz bombázóktól kőtörmelékké vált házában. Ne a purgyét rángatta volna kifele, hanem a Passport-ját.

    Már írtam máshol, hogy a mai magyarság egy ocsmány nép, nem?

    Hogy Putyin, meg a volt KGB milyenek, arról ne beszéljünk!

    De hogy ennek az ocsmány magyar népnek olyan vezér kell, aki ehhez a hiénához hajaz?

    https://index.hu/kulfold/2016/09/23/sziria_tuzszunet_segelykonvoj_orosz_bombazas/

  • Na csak tárgyilagosan és józanul,…ami a fórum dicsőségére válna!…” NAGYON HELYES MEGÁLLAPÍTÁS!
    Szóval tegnap a cenzúra nélkül élő internetes tv-ben Ildikó mondta aki franciában él de magyar – hogy a csapat 23 főből áll – ebből 17 nem francia – és 9 fekete!
    Tárgyilagossághoz – pl. itt Bázakerettye ha játszik a szomszéd faluval Borsfával – akkor az úgy legyen – ne legyen pl. borsfai a kerEttyei csapatban – ez vonatkozik az országokra is – ÉRTITEK? EZ NEM ANTISZEMITIZMUS EZ TÉNY! ÉS SZOMORÚ VAGYOK MERT SENKI SE REAGÁLT A KITILTÁSOMRA – HELYESEN TETTE A FACE VAGY NEM – VÁLASZT VÁRTAM….

  • Valóban ideje lenn a fórum rendbehozásának, néhány rasszista fajgyűlölő és/vagy antiszemita lehetőleg tartós kivágásának. Ennek megoldása nem holmi „dicsőség” hanem a laptulajdonos-szerkesztő-moderátor dolga lenne, de ő – és én ezt megértem – nem ér rá minden kommentet elolvasni, hiszen nem ebből él, sőt a lapot saját költségén tartja fent. A hozzászólás lehetőségét pedig nem kívánja megszüntetni.
    Természetesen a kommentelők is megoldhatnák a dolgot, pl. a nyíltan rasszista hozzászólók bojkottálásával; ebben az esetben a fórumokban persze két elszigetelődött, „párhuzamos társadalom” alakulna ki, egyfelől a lap vállalt szellemiséggével alapvetően, többé-kevésbé egyetértők egymással vitázó, beszélgető, másfelől a különböző régi és újnácik, rasszista uszítók szintén egymással trafikáló csoportja.

    Úgy tűnik, hogy sem a pár hónapja állítólag bevezetett új moderációs elvek, pedig a náci-neonáci-újnyilas hozzászólók bojkottja nem működik. Jelenleg a fórum hozzászólásainak egyre nagyobb része élesen szemben áll a KMH vállalt szellemiségével és mindinkább hasonlít a nyíltan neonáci-újnyilas honlapok kommentjeihez.

    Talán célszerű lenne, ha a Christpher Adam bevezetné, hogy a hozzászólásra pl. csak a Disqus-on keresztül legyen mód.
    ( https://wpszaki.hu/nepszeru-komment-rendszerek-osszehasonlitasa/ )

    Hozzáteszem, hogy ha Christopher Adam a jelenlegi helyzetet megfelelőnek tartja, akkor nekem, mint olvasónak és esetenkénti kommentelőnek, ehhez semmi közöm. Legföljebb jogom van búcsút venni a KMH fórumától, amit ő is, a lap olvasói is, no, meg jómagam is kibirunk majd.

  • Horthy-nácik!
    Engem pedig megnyugtat, hogy pl ifj.nagybányai Horthy Sharif István, n. Horthy István repülőtiszt és gróf Edelsheim-Gyulai Ilona egyetlen gyermeke, vitéz nagybányai . H o r t h y . Miklós kormányzó unokája 5 gyermekéből Sharif új házasságából kifolyólag 3 gyermek „magyar-indonéznek” született. Ez a „keveredés” természetesen a ti rasszista fogalmaitok szerint úgynevezett . s z í n e s b ő r ű . utódokat, dédunokákat sodort be a kékvér addig oly zavartalan folyamába… Pedig e „szines” dédunokákkal csak az emberi társadalom evolúciójának amúgy teljesen normális szeletkéje, 3 picike Puzzle mozaik illeszkedett csak be a maga normális helyére…

    Ezt a tényt viszont az anno önkitüntetett, és attól vitéz nagypapa által 1919-20-ban oly szilárdul megalapozott magyar konzervatív és szélső-jobboldal – mint az a fenti cikkből ez „feketén és fehéren”, minden esetre világosan kitűnik – ma óriási fiaskóként kénytelen lenyelni…

    Dehát hiába, nekik, az egykor talán a tajgát is megjárt őstulkoknak is meg kéne végre már tanulniuk, de minimum megszokniuk, hogy a biológiai szükségszerűségekkel is átszőtt történelmi, azaz a . t á r s a d a l m i . e v o l ú c i ó . valósága előbb, vagy utóbb, de mindenképp áttöri a legfagyosabb altalajt, akár még a permafrostot is…

    😀

  • utóirat a 4:56-hoz

    Ezen is túl, azt is tudomásul kell vennetek, hogy ráadásul még ez a Sharif név bizony muszlim kapcsolatra utal.

    Tehát az elmúlt 30 évben olyannnyira favorizált és reneszánszát élő kormányzóúrőfőméltősága . u n o k á j a . már a hatvanas évek óta . m u z u l m á n. Ugyan, hogyan is hat ez . c s a p á s . a magát felsőbbrendűnek aposztrofáló, szavakban bevándorlás ellenes kereszt(y)én(y) jobboldalra ? 😀

    .

  • Figyelő! 1:32 stb.

    Érdekes nálatok, hogy a cigányok nem is muzulmánok, mégis gyűlölitek őket, akárcsak az indiánokat, vagy a törzsi életet élő feketéket is… Utóbbiakat még akkor is, ha kersztények.

    .

  • Almási Alma és Belzebub !

    Gyorsan szedjétek össze magatokat és érvekkel folytassátok a harcot a . k ö z é p k o r i . d e m a g ó g i a . ellen !!!!!!!!!!!!!!!

    Üdvözlettel: F 🙂

  • Talalom 2:20

    Így – tényekkel – kell a demagógokat kiverni „a betű templomából”

    üdvözlettel: F 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    .

    ui: >Nagyból< csak ezzel az úrral nem tudok egyetérteni, különben bármi is lehet nagy… 😀

  • id Kiss László
    2018 július 16
    11:29 de.

    Öregem, amit a bejegyzésben leírtál, szerintem magad sem érted!
    El tudom képzelni, miket irhatsz a saját Facebook-odba!

    Maradjunk annyiba, hogy a facebook nagyon helyesen nem enged meg semmilyen nacionalista fröcsögést.

    Ha pedig a magyar létedre, vénségedre ebben éled ki magad, a hozzád hasonló vén magyar faszokkal, akkor jól is tették – nyilván nem ez volt az „elsö eset”

    A facebookon nem kötelező bejegyezgetni, ott van a kurucinfó.

    Mellesleg a Zuckernberg csak az egyik tulajdonostárs, vannak társai, úgy mint egy brazil aki messziről nem zsidó

    Járj el inkább a haverokkal sörözgeti, fröccsözgetni, túrázni az unokákkal.

    Nem kell a magyar nemzetet senkitől megvédeni,hacsak nem magatoktól

  • 1) Egyrészt öröm nézni a fekete focisták zseniális játékát.

    2) Másrészt nem lehet nem gondolni nem csak a franciák, de a britek, portugálok, belgák, hollandok gyarmatosító évszázadaira. Amikor a gyarmatokról elvittek minden értéket az anyaországba.
    Ez a mostani egy 21. századi a gyarmatosítás – másként.

  • Margit, hogy ki mit veszit el, az egy dolog… Van akinek még elvesziteni valója sincs. (Humora meg végképpen…)

  • gabriel,

    kissé túltoltad a hozzászólásom értelmezését. Nagyon úgy tűnik, csak magadat érzed helikopternek. Nem írtam egy betűt sem, se a zsidó vallásról, se a zsidó népről.

    Annál több karaktert használtam egy olyan vallás képviselői ellen, ami országokban államvallásként funkcionálva a saját állampolgárságú keresztényeket öli a helyi muszlim, és robbant föl keresztény templomból kijövő híveket.

    Nem akarom, hogy ennek a vallásnak a hívei, mutatkozzanak bármilyen békésnek is, Magyarországra nagy-tömegben bekerüljenek. Pláne nem akarok itt látni közülük egyetlen olyat se, aki igazolványok nélkül, illegálisan, határt sértve, menekültnek hazudja magát, 2000 kilométerre a hazájától.

    Amúgy adalék Európába irányításukról:

    „A német RF csatornának adott interjút a Mission Lifeline mentőhajó kapitánya, Claus-Peter Reisch. Az Aquarius után a Mission Lifeline volt a második olyan német civilszervezet fenntartásában lévő hajó, ami napokig vesztegelt a nyílt vízen, mert sem Málta, sem Olaszország, sem Spanyolország nem akart kikötési engedélyt adni a 234, a tengerből kimentett menekülőt szállító járműnek.

    A kapitány szerint sok menekülő nem önszántából száll fel azokra a lélekvesztőkre, amikkel később sorsukra hagyják őket a nyílt vízen.

    Ha nem akarnak beszállni a strandon, néhányat lelőnek és a többiek azonnal felszállnak. Nem egyszer hallottam ilyen beszámolókat – magyarázta a kapitány, aki szerint a menekülők nagy része semmit sem tud a rájuk leselkedő veszélyekről és úszni sem tudnak, a tengert sem látták soha.

    Azt mondják nekik: ott kint, ahol azokat a fényeket látni, azok az olajfúró tornyok fényei. Nagyjából 30-40 mérföld. Mögöttük már ott van Európa. Természetesen ez nem igaz — mondta el Claus-Peter Reisch.”

    (forrás: https://24.hu/kulfold/2018/07/17/mission-lifeline-kapitany/ )

  • Aki esetleg nem értené mondandóm:

    nem akarok látni Magyarországon egy olyan kultúrát, amelyik a vallása nevében képes ölni meglepetésszerűen teljesen gyanútlan civil embereket.

    Nem érdekel, hogy konkrétan a 25 éves Musztafa nem ilyen, de Magyarország területére a 2500 kilométerre lévő valódi hazájából igazolványok nélkül, embercsempészek segítségével illegális úton, határt sértve akarna bejutni.

    Ha megkedvelem ezt a kultúrát, majd magam fogok iszlám országba költözni.

  • Belzebub
    2018 július 17
    4:30 de.

    Ne add fel,de röhögd szembe a büdösnácit.

    Azt nehezen viselik, sikoltozni kezdenek a mi nagy gyönyörűségünkre.

  • gabriel
    2018 július 16
    8:22 du.
    Abban igaza vanm hogy sok magyar feltalalo, hires ember foleg zsido szarmazasu volt! De egyet nelfelejt, mindegyik magyarnak tartotta magat, azaz magyar zsidonak! Ismertem zsidokat, akik ha a radio a magyar himnuszt jatszotta felallt, pedig mar idos korban volt!
    Arrol nem is beszelve, hogy az I Vilaghaboruba eppen ugy harcolt, meghalt, mint a tobbi magyar.

  • id Kiss László
    2018 július 17
    2:25 de.
    Nem egeszen igy van, bar mas nevet hasznalt, szoltam itt is ez ellen.

  • FORTIMBRAS
    2018 július 17
    5:31 de.

    Almási Alma és Belzebub !

    Gyorsan szedjétek össze magatokat és érvekkel folytassátok a harcot a . k ö z é p k o r i . d e m a g ó g i a . ellen !!!!!!!!!!!!!!!

    Üdvözlettel: F 🙂
    __________________________

    Kedves FORTIMBRAS, sajnos én nem vagyok egy szabadságharcos típus, csupán egy filozofálgató ember. Butaság ellen legfeljebb tanítással élhetek, de az csak akkor hatásos, ha valaki önként hajlandó belegondolni a dolgok értelmébe, ha kap hozzá egy kis mankót. Csökönyös butaság ellen abszolut hatástalan vagyok…

  • FORTIMBRAS
    2018 július 17
    5:26 de.
    Nem tudom mirol irt. En 61 eve Kanandabn elek. Igen, itt sok muszlim is el.De itt mindenki a sajat hitehez es kapcsolataihoz tartozikk A mususzlim is a zsido is.Na persze a kereszteny is.Itt vannak moszkok ahol a muzlim imadkozik, es vannak zsinagogak ahol a zsidok.
    Nincs is haboru a vallasok kozott!
    Europa ebbol a szempontbol mas. Europa letezik igen regen, es valamikor a kereszteny egyhaz ott alakult, 2 (ket)ezer eve!
    Kanada az iden tartotta a 150 eves evfoldulojat, tehat NEM lehet az europai kulturaval hasonlitani!

  • Gejza
    „Ne add fel,de röhögd szembe a büdösnácit”

    Remelem, nem engem hivtal annak!

  • Geyza
    „Ne add fel,de röhögd szembe a büdösnácit”

    Remelem, nem engem hivtal annak!

  • Kedves Alma! Szerintem nem is kell itt szabadságharcosnak lenni. De a csökönyös BUTASÁG ellen nem hatástalan a gondolat, a tanítás: legfeljebb a csökönyös BUTÁK korlátain törik meg minden érv.
    Egy korosztályba tartozunk,talán emlékszel rá:a Kádár-rendszer többségét még az életszínvonal romlása sem rendítette meg annyira, mint a Helsinki Értekezlettel 1975-ben kezdődött „fellazítás” politikája. Igaz, még 10 évnek kellett eltelnie, amíg a Záróokmányban vállalt kötelezettségeket civil szervezetek is elkezdték számon kérni a Hazafias Népfront (akkor már nem MSZMP) 98 százalékos többséggel megszavazott kormányain.
    A „rendetlen, felforgató” kisebbségnek nem voltak ilyen eszközei, mint pl. a netes megjelenés. De egyre-másra csúsztak ki a „hivatalos” tematikából a KISZ által szervezett fórumok, meg a szabad pártnapok.Szocialista brigádértekezleteken egyre több szó esett a helyi vezetők simlijeiről,aktivistáknak szervezett táborokban a tábortűz mellett az erdélyi himnuszt énekelték. (Én is ilyen helyen hallottam először 1982-ben. Akkor sem tetszett, de ez más kérdés.)
    Szóval kérlek, maradj velünk, hallasd a hangodat. (Többeket látnék szívesen gyakrabban, dehát nyilván elfoglaltak.)

  • Orsós Elemér

    Kis Ferenc
    2018 július 17
    7:15 de.
    Ferike, szépen leírtad a lényeget! A kis huncut gyarmatosító haszonélvezők most olyan szolidaritásról akarják bepalizni a kívüláló többi balfasz európait amiből nekik semmi hasznot nem csepegtettek anno, sőt időnként még rájuk is szemet vetettek! Namármost vidáman egyék meg a főztjüket!

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2018 július 17
    9:03 de.
    Hííínye a leborult szivarvégit, Te épp olyan korszerűtlenül gongolkodol, mint a pont az ez miatt 2/3-os győzelemre szavazó úgynevezett „Fidesz csürhe”, akinek legalább felének semmi köze a Fideszhez, de ezek a kis huncut szemfülesek ezt észrevették és ügyesen meglovagolták a normálisok Hozzád hasonló normális életösztönét!

  • Drizari 2018.07.17.-09:03 de.
    „Aki esetleg nem értené mondandóm:
    nem akarok látni Magyarországon egy olyan kultúrát, amelyik a vallása nevében képes ölni meglepetésszerűen teljesen gyanútlan civil embereket.”
    .
    Akkor kerüld a keresztény templomokat, a kersztény kultúrát.
    .
    Mint annyian mások Drizari sem vette észre, hogy a kereszténység történelmének legembertelenebb ismertető jelének, jellemzőinek, úgy mint
    – a hit tűzzel-vassal való terjesztése.
    – az eltérő hitű, vallású, kultúrájú népek minél teljesebb „eltüntetésének, kiírtásának” állandó lelkes igyekezete. (Pizzarót is Cortézt is kísérte pap, isten nagyobb dicsőségére, pláne annak figyelése mekkora zsákmányból várhatnak részesedést)
    – a másság írtása (pl. boszorkány égetések)
    – mérhetelen pénz-, és hatalomvágy,
    – sőt, ugyanazon Istenben és az Ő fiában Jézus Krisztusban másképp, más módon hívők gyilkolása (vallásháborúk, és így tovább a végtelenségig, amit nem tudnak jótéteményeik sem feledtetni.)
    .
    Nos, fentiek leghűbb követői a moszlim radikálisok (terroristák), túl jó példát mutattak számukra a keresztények.
    .
    És akkor a keresztes lovagok Jeruzsálemi vérengzését melynek során, moszlimokat, zsidókat, sőt keresztényeket is gyilkoltak a vérben gázoló lovagok, a moszlimok máig nem tudják elfelejteni.
    .
    Úgy hogy Drizari kommentje annyit ér, mint Álmos, Árpád, István országában hirdetni hogy nem vagyunk bevándorló ország.

  • Drizari
    2018 július 17
    8:45 de.

    Gondolom a cikkből amúgy egy árva büdös kukkot nem fogtál fel.

    De mindegy is számodra hogy mi van eredetileg leírva, mert mint ahogy Mórickának is „mindenről az jut eszébe” neked is hasonlóképpen. Mivel semmi sem akadályoz meg abban hogy a cikkben írtakat el kanyarítsd a sajátos kedvenc értelmezésedhez, bármi is legyen írva.

    A francia foci-válogatott börszínéről szólt a cikk, amelyet a hozzád hasonlatos rasszisták rögtön muszlim bevándorló problémává torzítottak.

    Fentebbi bejegyzésemben, „”gabriel 2018 július 16 8:22 du.””
    írtam erről, amit nem akarok újra ismételni.
    Az ott élő feketék (Guayana) – mind „jó katolikusok” már néhány száz éve, és francián kívül más nyelvet nem is beszélnek.

    A szomaliabol, szudánbol menekülő feketék meg egyébként keresztények, akik pont azért menekülnek, mert ott halomra gyilkolásszák őket vallásuk miatt.

    De téged ez se zavarjon!!!

    Hogy a picsába lehet összekeverni a két különböző problémát?

    Persze már kitaláltam, én ugye helikopterezek, ami annyit jelent, hogy megpörgetem az agyamat – igen barátom használom, bármennyire is fáj ez neked.

    Alma használt egy jó kifejezést – a csökönyös butaság.

    A csökönyös butaság az ami alaptalan félelmeket gerjeszt.
    De még ez sem az igazi baj – hanem az, hogy elvonja a figyelmet a valódi bajtól, a valódi rákfenétől, ami közben suttyomban belopakodik.

    Ez igazi baj mindeközben – mint ahogy észrevétlenül a vírusok fertőznek – ez is észrevétlenül megtelepszik, és mikorra már felüti a fejét, késő minden babám!

    A sovinizmus, a rasszizmus, a nácizmus => fasizmus
    Ebből aztán az egyetlen menekvés a vallásosság, ami pedig megnyomorítja a szabadságot.
    A vallásosság nem Hit, még kevésbé Istenbe vetett hit – hanem vallásos intézményeken keresztüli személyimádat.

    Csöbörből vödörbe – csak az a vödör már sz@rral van teli.

  • De viszont gyuri10-től kaptam egy cikket:

    http://magyarnarancs.hu/tudomany/emberevok-111640

    Ebben pontosan látható, hogy a másság elleni politikai uszítás a tanulatlanság és a butaság következtében hová vezet…

    Jó lenne, ha az emberek megértenék, hogy a hazudozó propaganda a migránsok ellen UGYANEZ, és ugyanezt fogja eredményezni.

  • Almási Alma
    2018 július 17
    6:52 du.
    En kis gyerek voltam es hallottam errol a remhir terjesztesrol. Mar akkr sem hittem el, plane most, felnott, oreg koromba! Erdekes, hogy Gyuri azert nekem nem kuldte el. Talan gondolta, hogy nem hiszem el! Az antiszemitizmus mindig volt, es ahogy hallom pl. a franciak meg ma is azok.

  • Figyelő
    2018 július 17
    11:44 de.

    id Kiss László
    2018 július 17
    2:25 de.
    Nem egeszen igy van, bar mas nevet hasznalt, szoltam itt is ez ellen.
    …”—————– NEM ÉRTEM MIRE CÉLZOL!!!!!!!!!!!!!

  • Jó lenne, ha az emberek megértenék, hogy a hazudozó propaganda a …”

    igen a hamisság – hazugság terméke – egy biztos mint írtam régen ahol nincs zsidó ott nincs antiszemitizmus sem!

    SZÉKELY VICC
    Történt Erdélyben Székely azaz magyar földön, hogy egy fekete gyereket csinált egy ott élő fehérnőnek! A gyerek felcseperedett – apja formájú – hisz a magból az terem ami – csupán enyhébb árnyalatú a fekete színének! Nagykorú lett, és egy alkalommal lement a helyi kocsmában ahol nagy hanggal bizonygatta bizony ő igazi magyar! Egy öreg pipázó Székely is ott üldögélt a sarokba és annak is mondja a magáét, hogy milyen nagy magyar ő… a székely rá nézett és elmerengve mondja neki a fekete fiúnak – jó — jó értem én – ha te magyar vagy akkor én kivagyok?

  • Figyelő:
    „En 61 eve Kanandabn elek. Igen, itt sok muszlim is el.De itt mindenki a sajat hitehez es kapcsolataihoz tartozikk A mususzlim is a zsido is.Na persze a kereszteny is.Itt vannak moszkok ahol a muzlim imadkozik, es vannak zsinagogak ahol a zsidok. Nincs is haboru a vallasok kozott!
    Europa ebbol a szempontbol mas. Europa letezik igen regen, es valamikor a kereszteny egyhaz ott alakult, 2 (ket)ezer eve!
    Kanada az iden tartotta a 150 eves evfoldulojat, tehat NEM lehet az europai kulturaval hasonlitani!”

    Én semmiképpen nem lennék ennyire ellenséges a keresztény egyházakkal szemben (különösen nem en bloc!), mint Ön.

  • jul.16. Kenny
    Fogózkodj meg, a VB döntőn kint voltam Moszkvában. Nem az Orbán-televizión néztem. A pályán nem egy „Je suis Charlie” – „Usztasa” mérkőzés folyt, hanem egy (politika mentes)remek küzdelem,- argentin biráskodással. (A forszolt sípmestert a FIFA ott helyben ki is tüntette, némi sipolással körítve…)

  • Le5I1eL,

    Krisztus után 2018-at írunk (amúgy ateista vagyok), mondj egyetlen most folyó háborút, amit a kereszténység nevében folytatnak más vallásúak ellen a világ bármelyik országában! Jelenleg!! Ne gyere a történelemmel. Voltak kommunisták is, meg nácik is, és egyik sem vallás, mégis embermilliókat irtottak ki!
    (épp a napokban volt évfordulója a Romanov-család galád és gyáva legyilkolásának, ahol a bolsevikok a család gyerekeit puskatussal verték agyon)
    _____________________________________________________________

    gabriel,

    nagyon nem megy a leírt szövegem értelmezése: nem az afrikai, vagy más bőrszínűek ellen szóltam hozzá, hanem kimondottan és kizárólag az iszlám vallást a mindennapi életükben átélő/megélő muszlimokkal kapcsolatban, és elsősorban az olyan országokban szocializálódott muszlimokkal kapcsolatban, amelyik országokban az iszlám államvallás, vagyis az egész országot az iszlám előírásai szerint igazgatják és vezetik még a politikai vezetőik is.
    Belőlük nem szeretnék nagyobb tömeget látni Magyarországon, ha majd megkedvelem őket, majd én költözök az országukba.

    A nagyobb szót azért használtam, mert kisebb létszámban élnek muszlimok Magyarországon, és semmi baj nincs velük, közöttük sokan itt születtek Magyarországon, és a szüleik is magyarok.

    A legelső hozzászólásomban is arról írtam, hogy békességgel csak kisebbség esetén bírnak élni, idézem:

    „(békesség csak akkor, ha elsöprő számbeli fölényben vannak a katolikusok)”

    ______________________________________________________________

    Én ebből nem kérek, ha te/ti kértek belőlük, menjetek hozzájuk és helyben csókolgassátok őket:

    https://campaigndossier.files.wordpress.com/2011/02/extremism.jpg

  • BrunszvikTeri

    Figyelő !

    Ez egy nagyon szép felismerés

    . 🙂 5* 🙂

  • BrunszvikTeri

    Bocs’, ezt a 11:38-as bejegyzésedre írtam. 🙂

  • Lilagőzös antirasszisták vagy vérgőzös rasszisták, mindegyik elég sok hülyeséget ír.

    Elképzelhető, hogy pl. egy albán hálás a második hazájának, mert befogadták háború idején? Ezért kapta az állampolgárságot, mert megesküdött a hűségére az államhoz.
    Viszont kérdés, hogy ha az albán csapattal játszana a svájci, akkor az albán származású berúgná a gólt a testvéreinek?

    Francia feketékkel ugyanez. Nyilván a gyarmati múlt összeköti az anyaországot a volt fekete-afrikai gyarmati országokkal (de pl. a szírek utálják a gyarmatosító franciákat). A fekete afrikai érezheti azt, hogy neki jár ez a kárpótlás azért, mert valamikor őket kihasználták a franciák. A francia állam is érezheti úgy, hogy ez a kárpótlás jár az állampolgárságért járuló volt gyarmati lakosnak.
    De az már más kérdés, hogy a meddig jár a szolidaritás a befogadott új lakos részéről, vagy éppen az állam részéről őfelé?

    Ezek annyira a modern kor problémái, hogy nincs rá kész válasz. Az ötvenes években fordult elő először, hogy volt gyarmati lakosok vendégmunkásként az anyaországba érkeztek tömegesen, ha jól tudom. Tehát nem egy-két orvos vagy arisztokrata, hanem munkások. Ráadásul nem fekete-afrikaiak, mert azokat meg sem tűrték volna tömegesen akkoriban. Az első generáció szerényem meghúzta magát, mert örült, hogy van munkája.
    Ez, hogy a harmadik generáció nem tud beilleszkedni, és erőszakos dolgokat tesznek akár, talán jósolható volt, de a legutóbbi időkig nem történt ilyen. Tehát nincs rá kész recept. A legnagyobb baj, hogy megszűnt sok munkalehetőség, és a liberálisok kézzel-lábbal tiltakoznak a közmunka ellen.

    Persze, hogy a szélsőséges pártok könnyen a maguk oldalára állítják a népet, mert őket nem kötik a liberális dogmák. A 2. világháború előtt ugyanez volt, hogy féltek a nagytőkések a lázongó tömegtől, akiket a tehetetlen liberális pártok nem tudtak lecsillapítani. Ezért a fasisztákat juttatták sok helyen uralomba, mert nem akartak kommunista hatalomátvételt az ismert okokból.

  • BrunszvikTeri

    Cristopher Adam Főszerkesztő Úr!

    .

    Kérem Önt, hogy a kanadába kényszerült

    K E R T É S Z . Á K O S . MAGYAR IRÓNAK

    barátunknak és a KMH munkatársának

    mindannyiunk nevében személyesen is

    adja át a KMH SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNSÁGAIT

    . 🙂 . 🙂 . 🙂 . 🙂 . 🙂 . 🙂 .

    .

    Olvasói üdvözlettel: BT

  • Nagy Istvan Kedves Istvan Gratulalok, biztos nagy elmeny volt. En Enniskillen szigetvilagaban kirandultam, mert nem erdekelt a donto. Az sem volt utolso elmeny. Felvetelrol megneztem, de ha nem latom az se lett volna baj, olyan mindegy ki a vilagbajnok. Igen, jo merkozes volt, de en nem szamoltam meg a negereket, az sem erdekelt. Aki valamely orszag allampolgara, az ahhoz az orszaghoz tartozik. Kesz. Teljesen mindegy a borszine vagy szuletesi helye. Egyebkent a nagy es buszke kereszteny horvatok 5 szazaleka muszlim. Ok akkor nem horvatok? Es a fekete francia aki keresztet vetett mikor palyara lepett? O nem kereszteny? Tenyleg meg az arja kerdesnel tart Magyarorszag? Ez normalis?

  • Id. Kiss László

    Senki, de senki az égvilágon nem tart vissza attól, hogy olyan égtájra költözz, ahol nincs zsidó.

    Szerintem már holnap nézhetnéd a lakáshirdetéseket.

    Nekem is az véleményem, hogy egy a kiss lászló féléktől mentes világ az ég és föld

    ((Jakut-földön például Putyin 5 hektár földet ingyen és bérmentve ad annak aki odaköltözik a világ bármely pontjáról – bár miért kívánnék ilyen szerencsétlenséget az ott élő szegény szakáknak – akik amúgy a szkíták (szittyák) leszármazottai))

  • Figyelő
    2018 július 17
    2:29 du.

    Nem Rád céloztam vele.

  • Igen.
    Franciaország egy ügyes húzással , adminisztrációs trükkel úgy oldotta meg hogy ne kelljen feladnia egypár gyarmatát, hogy megváltoztatta a státuszukat:
    „Tengerentúli Megyék” lettek. Annak minden ódiumával.
    Vagyis, egyes (jó sok) tengeren túli állampolgár úgygondolta, ha megye, akor jogában áll átmennie másik megyébe is.
    És valóban.

    Franciaország ugyanazt a hülyeséget elkövette mint az USA , csak épp más eszközökkel.
    Oda nem bilincsben, de maguktól jöttek a tengerentúli állampolgárai.

    Tehát szó sincs ” migráncsokról”
    Aki mást állít az Miurunkistenkegyelméből és az ő balfasz prófétái. Itt is van belőle pár.

  • id Kiss László
    2018 július 18
    1:01 de.

    Naésakkor most mivan?

    25-30 évvel ezelőtt láttam a TV-Híradóban (akkor még volt TV és Híradó )
    egy golyófejű koromfekete csontnigger gyereket, aki egy honvédségi körletben, a volt Néphadsereg gyakorlóruhájában éppen az általam is oly jól ismert módon hajtogatta a törülközöjét és ÉKES MAGYAR NYELVEN magyarázta a riporternek, ha ő innen, az egri laktanyából kimaradásra megy a kocsmába
    akkor különösebben nem tart a bőrfejűektől.
    Azt találta mondani
    (ismétlem olyan gyönyörű magyar nyelven hogy sok magyar nyelvhasználata meg sem közelítette az övét ):

    „Rendes gyerekek azok.Jönnek , tesznek pár megjegyzést, én meg rájuk nézek mire elszaladnak.Feketeőves karatemester vagyok”
    És nevetett a harminckétezer villogó fogával DDD

    Elmondta azt is hogy itt született, teljesen magyarnak érzi magát, ha kell meghal a Hazáért.

    Ennyike.

  • Kis Ferenc
    2018 július 17
    7:15 de.

    Belgák nem gyarmatosítottak, de politikai okokból megkapták Kongót, mert a nagyhatalmak nem tudták eldönteni, hogy kié legyen.

    Az öt nagy atlanti-parti ország, amely gyarmatosított a felfedezések korában: Spanyolo, Portugália, Franciao., Anglia, Hollandia. Nagyhatalmi státuszát mindegyik elvesztette mára, ezért is alapították az Európai Uniót.

    Európa másik fele, nem óceánparti országai, kimaradtak a gyarmatosításból, de közvetetten élvezték annak hasznait. Pl. a kelet-európai mezőgazdasági áruknak biztos piaca volt Nyugat-Európában.
    Tehát minket a történelmünk a nyugatiakkal köt össze, nem a gyarmatokéval! A volt gyarmatiak szemében mi ugyanúgy a kizsákmányoló fehér Európa részei vagyunk.

  • Orsós Elemér
    2018 július 17
    4:36 du.

    „A kis huncut gyarmatosító haszonélvezők most olyan szolidaritásról akarják bepalizni”

    Ne hagyjuk ki szemérmesen a többé-kevésbé működő gyarmati rendszer dicső szétverőit sem!
    A szuperhatalmak korában az USA és a Szovjetunió mindent megtett, hogy gyengítse az amúgy is meggyengült Brit Birodalmat és a többi gyarmatbirodalmat. Mert annyira féltették a gyarmatlakók jogait?
    Vagy mert ők akartak az ásványkincsekkel tele lévő vagy stratégiai fekvésű gyarmati országokba bevonulni, pl. kereskedelmi szerződések segítségével?

    Hányan lehetnek itt is, akik a szocialista propagandát hallgatták a szegény, elnyomott afrikaiakról?
    A mostani Közel-keleti polgárháborús konfliktusokért elsősorban nem az EU felelős, de mi isszuk meg a levét. Elsősorban az ottani harcoló felek a felelősek, másodsorban azok a hatalmak, akiktől a fegyvert kapják.

    Európa nem vonhatja ki magát a konfliktusból, de bele is bukhat.
    Érdekesség, hogy míg a gyarmatosításnak sokáig haszonélvezői voltak, végül nem a gyarmatosított bennszülöttek buktatták meg őket. Európa abba bukott bele, hogy két világháborút vívott, és elvesztette nagyhatalmi státuszát. Amely státuszt pont azért szerezte meg, mert gyarmatosított. A gyarmatosítás nélkül mér valszeg réges-rég oszmán gyarmat lennénk, mert V. Károlynak és fiának, Fülöpnek nem lett volna pénze, hogy hajóhaddal legyőzze az oszmánokat a Földközi-tengeren.

  • Ormos Mária új könyvvel jelentkezett, ami bizonyára hasonlít a Föld felfedezéséhez és meghódításához.

    Hasonlóan olvasmányos, és fontos kérdésekre hívja fel a figyelmet. Milyen volt a világ a középkorban, amikor az európaiak csak a kereskedelem útján érintkeztek Ázsiával, Afrika északi részével? Amerikáról, pláne Ausztráliáról pedig nem is tudtak, talán még halvány sejtéseik se voltak.

    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ormos-maria-multfeltaras/

  • hazai lámpa Berúgná, nyugodj meg. Több oka van ennek. Ez a melldöngetős hazaszeretet a kommentekben létezik. A sportoló azért sportól, hogy megéljen belőle és dicsőséget szerezzen magának. A többi duma. A válogatotban is magukért hajtanak, a haza csak másodsorban játszik. Most mindenki rekedtre üvöltve énekli a himnuszt, mert rögtön belerúgnak abba, aki nem énekli.
    Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti a hazáját, hanem azt, hogy ember, a saját érdeke az első. Ha jól emlékszem, Podolski hozta divatba, hogy bizony berúgta azt a bizonyos gólt a lengyel válogatotnak, mert az volt a dolga. Azután látványosan nem örült a gólnak. Azóta ezt több játékos átvette. Milyen erkölcsi mélység kell ahhoz, hogy egy sportoló elárulja csapattársait, új hazáját, hogy csaljon a réginek? Még gondolni is szégyen rá. Klubmerkőzéseken akkor már szinte senki nem rúghatna gólt, mert minden nemzetközi sorozatban találkozik hazájának csapatával. Mondjuk a magyar játékosoknak szerencséje van, Őket ez a veszély nem fenyegeti.

  • hazai lámpa
    2018 július 18
    10:08 de.

    Azé ez nagy hülyeség nem gondolod?
    Amiket összehordtál.

  • Atya úristen!

    Lehet hogy a francia csapat a fényképen elég fekete, de amilyen sötétség árad ki egyesek fejéből arra nincsenek szavak.

    Szépen magyarul – hogy mennyire érthetően nem tudom – de leírom, hogy a cikk arról szól, hogy magyarok rasszistáskodnak a franciák helyett, aminek ügyében csakis kizárólag ők lennének illetékesek.

    Holnap ezek felfognak engem is jelenteni, ha megkefélek egy fekete lányt?? – álljunk már meg itt egy percre! Talán mindenki és minden nemzet maga dönthesse hogy kit, kivel és mikor?
    Lehet hogy a Macronnak tényleg le kellett volna már kevernie egy nagy maflást a felcsuti ciganygyereknek, hogy most már pofa-alapállas?!!

    Aztán ennek a sötétségnek nem tudom hányadik bugyrából kigyüremlenek még ettől is elborzasztóbb gyűlölködők, aki ezt is rögtön muszlimozásra meg migráncsozásra használják fel.
    És egyeseknek még a válasz is hiába, hogy nem erről van szó a cikkben, csak folytatja mert a vazallusi feudális szolgalelkének nem bír jól esni, hogyha a „királyt” valaki megszólja.
    Holnap fel is jelent.

    Azért ez már mindennek a teteje – ilyen aljasság csak ebben az országban létezhet. Tök igaza volt

    Ez már nem szégyen és gyalázat, hanem mocskosság.

  • Nem tudom megítélni a dokumentum hitelességét, de feltételezem hogy csak nincs benne hamisítás.
    Álljanak itt a szegedi egyetem könyvtárának forrásából idézetten a Edmund Veesenmayer jelentései:

    http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/ng5560.html

    megdöbbentő most így ebben a korban olvasgatni.

    Számomra is – legalább….

  • Belzebub
    2018 július 18
    2:11 de.
    Nem ertem mirol ir! hol voltam kereszteny ellenes?
    En is az vagyok.
    Csak a gondolkodo ember es targyilagos.

    Megertem, hogy vannak mas vallasok is nem csak a kereszteny vallas!
    Ezen vitazni felesleges!
    Nem vagyok antiszemita, az is igaz, de minden vasarnap misere megyek a templomba.

  • MInden egyhaz probal segiteni a raszoszoruoknak, a zsido, reformarus, a katolikus!!
    Hogy ez miert faj egyeseeknek, azt nehez megerteni.!

  • Almási Alma
    2018 július 16
    11:06 de.

    „Butaság, előítéletesség, fölényeskedés, álszentség, gyűlölet.”

    Az melyik volt, mikor azt állítottad, hogy vörös terror nem történt, mert

    1. Te nem hiszed.
    2. Mert a nagynénikéd körösztmamája nem látta a függöny mögül leskelődve.
    3. Mert a történészek hazudnak, és csak a kommunistákat akarják lejáratni.
    4. Mert a bizonyítékokat lehet hamisítani, ezért te nem hiszed a vörös terrort bizonyító adatokat (okiratok, visszaemlékezések, fényképek stb.)?

    Tudjuk, hogy elfogult vagy a marxizmussal, ami érthető, ha te ebben hiszel.
    Látszatra humánusabb eszme, mint mondjuk a holokauszttagadás. De pl. a holokauszttagadók is ugyanazt csinálják, ti. tényeket tagadnak le.

  • Kenny
    2018 július 18
    11:52 de.

    A cikk a kettős állampolgárokról szól. Nagy válságok idején mindig fölmerül, hogy melyik hazájához hű az állampolgár?

    A rasszisták és antirasszisták nem a tények alapján mondanak véleményt, hanem elfogultságból. Egyik állítja, hogy minden kettős állampolgár hazug, a másik körömszakadtáig ragaszkodik, hogy csak a második hazáját imádja az illető!
    Az ilyen vitának nem látom értelmét, mert ez nem is vita.

  • Még a cikkhez.

    Manapság nagy a félelem a magyar emberek között is, hogy elfogy a fehér ember, kihal, elkeveredik. Ősi, ösztönös félelemről van szó, ami inkább irracionális.

    Lehet erre mondani, hogy a magyarság genetikai összetétele is igen vegyes. De itt mélyebb, európai problémáról van szó, ami az újkorban alakult ki.
    A középkorban nem számított valakinek az antropológiai hovatartozása, vagyis nem különültek el élesen a rasszok. Példa erre, hogy indián hercegek és hercegnők összeházasodtak spanyol vagy angol gyarmatosítókkal, és bemutatták őket a királyi udvarban. Lsd. Pocahontas hercegnő. Tehát a fehér bőr nem volt követelmény, inkább a megkeresztelkedés. Vagyis a vallással határozták meg magukat az emberek.

    A darwinizmus hatására alakultak ki azok a fajelméletek, hogy a fehér „faj” magasabb rendű, mint a többiek. Ezzel magyarázták a világuralmat. Élesen elkülönültek a rasszok a polgári társadalomban. Kialakult a szemlélet, hogy mindenki buta paraszt, vadember, aki nem Nyugat-Európában él.

    A mai magyar átlagemberek ezt a szemléletet visszhangozzák, miközben nem tudják, honnan jön. A nagy Rousseau híres regényében a szkítákról (kelet-európaiakról) is azt írta, hogy elkorcsosítják a szép, szőke nyugati fehér embert!

  • Figyelő:
    „Nem ertem mirol ir! hol voltam kereszteny ellenes?”

    Ej, Figyelő, most idézzem újból? Egyszer már betű szerint idéztem.
    Inkább olvassa el a Fortinbrasnak írt 2018 július 17. 2:15 du
    saját hozzászólását újból. Ha magától nem jön rá, ebben mi a keresztényellenes, akkor majd megpróbálom elmagyarázni.

    Figyelő:
    „En is az vagyok.”
    Tudom, katolikus, már többször írta, nem felejtettem el.

    Figyelő:
    „Csak a gondolkodo ember…”
    Minden bizonnyal. Ám, hogy az említett komment megírásakor nem gondolkodott el, az szinte biztos. (Persze, lehet, hogy tévedek, és elgondolkodott. Az sem baj, végül is mindegy, senki sem köteles többre, mint amire képes.)

  • Hazai Lámpa

    „”Nagyhatalmi státuszát mindegyik elvesztette mára, ezért is alapították az Európai Uniót.””

    Eztetet a mondatot hogy bírtad megszülni?

    A valóság, a tények kiferditése csak kicsit hazugság? Gondolod?

    Vagy tényleg ennyire nem érted a történelmet (sem!!) hiába olvasod?

    Ez nem szomorú, hanem felháborító – ezért tud a viktorka bármit megetetni azzal a 2 es fél millióval, akik 2x fél műveltek.

    Egyszer maguktól, egyszer meg a akiktől …. mit is bánják ők!!

  • Gabriel:
    „Nem tudom megítélni a dokumentum hitelességét, de feltételezem hogy csak nincs benne hamisítás.”

    A jelentés nagyon régóta ismert. a Ránki, Pamlényi, Tilkovszky és Juhász által összeállított „A Wilhelmstrasse és Magyarország.Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944” c. kötetben jelent meg, még az 1960-as évek végén. A kötet kb. 700 dokumentumot tartalmazott.
    Nem hinném, hogy kifejezett hamisítás lenne benne, legfeljebb egy-két vitatható fordítási stílusjegy. Az 1960-as éveknek a magyarországi politikai elvárásai – ti., hogy mindenben szinte csak a németek voltak bűnösök, a magyarok (egy-két német származású vezető kivételével) majdhogynem ártatlan bárányok, akik kizárólag a német erőszaknak engedtek, annak voltak az áldozatai – inkább a kötetben közölt dokumentumok kiválogatásában mutatkozhattak meg.

  • Nem számoltam, de a cikkbeli kommentek nagy része a franciák „befeketülésétől” fél.

    Ehhez még annyit írnék, hogy Afrikában is sokféle törzs, színárnyalat létezik. Az arabok nyilván nem keverednek a feketékkel, az előkelőbb fekete törzsek meg a lenézettekkel.

    Közismert, hogy a pigmeusokat még a többi fekete is lenézi, dolgoztatja.
    Kívülről nézve az európai is fehérnek tűnik, de itt is vannak azért árnyalatok. A honfoglaló magyarok (szkíták) biztos nem számítottak fehér embernek annak idején.
    Azóta is több betelepülés történt, ebből csak a svábok nyugatiak. A kunok és törökök leszármazottainak fel is út, le is út lenne, ha szigorúan vennénk a hovatartozást. Egyéb keleti bevándorlókról nem is beszélve …

    Ezeket az embereket a vallás tartotta össze vagy a politikai eszmék.
    A rasszisták szerint az embereket csak a bőrszínük határozza meg.
    Az antirasszisták keverik a biológiai adottságokat a kulturális beállítódással. A bőrszín persze, hogy semmi nem jelent, de kulturálisan nagy különbségek lehetnek az emberek között.

  • Kenny
    2018 július 18
    11:52 de.

    „ember, a saját érdeke az első. Ha jól emlékszem, Podolski hozta divatba, hogy bizony berúgta azt a bizonyos gólt a lengyel válogatotnak, mert az volt a dolga. Azután látványosan nem örült a gólnak.”

    Ezt az érvelést nevezem én teljesen lilaködös polkorrekt okoskodásnak.

    A nemzetek közötti meccsnek pont az a lényege, hogy a saját csapatomnak drukkolok (a hazai csapat meccsén). Mert azt mutatja, hogy a nemzet képes volt kiállítani egy focicsapatot. Egy világbajnokság, bár sokba kerül mindenkinek, de nem a focisták egyéni ügyességéről szól. A nemzet teljesítőképességéről annál inkább.

    A gond inkább az, hogy mást jelentett a nemzet a 19. században, mikor kialakultak a nacionalizmusok. A Himnuszt 1848-ban fehér emberek énekelték, mert akkor nem volt keveredés afrikai bevándorlókkal (de zsidók és cigányok voltak közöttük). A nemzet akkoriban egyet jelentett az azonos nyelvvel, és azonos genetikai származással.

    Manapság a nemzet fogalma tágabb, beletartoznak az azóta bevándoroltak is, pl. a feketék vagy muszlimok. Pl. egy amerikai olimpiai csapatnál már természetesnek vesszük, hogy a legtöbb atléta fekete. (De még a nagy Roseevelt nem fogott kezet a fekete futóval!)

    (Megint más kérdés, amitől sokan félnek, hogy ez már népvándorlás-e, ami most van? Eddig ennek semmi nyomát nem láttuk, hogy a mostani migránsválság népek vándorlását jelentené. Ugyanis sokan, akik jobban élnek, otthon maradnak. A szírek is visszatelepülnének már, ha nem lenne háború.)

  • Na a „tisztogatás” megkezdődött,három hozzászólásom sem közölték le a Kertész cikknél!

  • hazai lampa Annak nevezed aminek akarod, tokeletesen hidegen hagy.

  • Boda Marcs
    2018 július 19
    12:24 du.

    Hidd el OIM* nem hiányzonak senkinek sem.

    Max. ennek a maga-sem-tudja-miféle identitású Gjurytyznek.

    De vele vigyázzál : legutóbb pasasoknak küldözgetett itten forró csókokat.
    (Köztük nekem is.Dehogy miért ??! )

    Valami MÁS lehet nála a felállás.
    Mármint az alapfelállás DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    *OIM = Oldal Igen Mindenkitudja mitragozzam

  • Hazai kezded túltolni a kérdést.

    Hja az ősi Murphy-féle megállapítás :

    „Amit érdemes véghezvinni azt túlzásba vinni is érdemes”

    De…nem akarlak elkeseríteni oly lelkesen írod a hülyeségeidet, viszont nem ártana néha néha visszanézni mit adsz elő egy-egy topicban.
    Mert időnként eléggé gáz amit művelsz.

  • Én aszittem a football az egy játék.
    De tévedtem.

  • Belzebub

    A Veesenmayer jelentést felületesen ismertem, valahogy nem akaródzott soha belemerülnöm mélységeiben.

    Ami ledöbbentő, hogy mennyire jól mérte fel a valóságot a magyar történelemről egy SS-tiszt.

    És ennél megdöbbentőbbek, hogy ezek az ismérvek azok amik a mai helyzetet is totál pontoson leírják, mintha az idő tényleg megállt volna.

    Csak egy-két mondatát idéznék:

    „Csak Ferenc József halála után lettek valamivel bátrabbak, de mielőtt Magyarország önállósításának útjára léptek volna, óvatosan kivárták, míg a birodalom összeomlása 1918-ban világosan láthatóvá vált, majd magukhoz ragadták azt, ami még megmaradt. Azóta létezik az úgynevezett magyar nemzet, és időközben bebizonyította, hogy nemzeti életre alkalmatlan, és az marad a jövőben is. Vezető rétegének folyamatosan negatív kiválasztása következtében törvényszerűen ahhoz a ponthoz kellett elérkeznie, ahol ma áll”

    másik: –

    A magyar nemzeti himnuszt Erkel, egy kölni német írta; Budapest szinte minden épületét, a hidakat is ideértve, németek alkották. Német volt a leghíresebb magyar festő (bajor származású), a leghíresebb magyar költők szlovákok voltak. Gömbösben is német vér folyt. A német nyelv, a német zene és a német kultúra a múltban és még ma is a legfontosabb helyen állnak Magyarország életében. 1925-ig a kormányzó maga is csak törve beszélt magyarul, és több oldalról hiteltérdemlően arról értesültem, ha szenvedélyessé válik, még ma is inkább németül, mint magyarul beszél. Bemehetünk a legelőkelőbb budapesti bárba, és megállapíthatjuk, hogy a konjunktúra folytán bőségesen adagolt dzsesszt és swinget belső részvétlenség fogadja, míg a régi bécsi dalok és a bécsi valcer elnyűhetetlenül diadalmaskodnak. Ha éjszakánként magyar tisztekkel mulatunk, feledésbe merül az „éljen Hungária”, „éljen Horthy”, és győz a „Heil Hitler”. (Borban az igazság!)

  • hazai lámpa

    Lámpácsacsa!

    Az afrikiakról szóló írogatásaid még csacsogásnak sem mennek el, annyi hetet-havat összehordasz.

    Hogy a focicsapat meg a nemzeti teljesítőképességét is összebírod boronálni, az meg már valami rémálom.
    Hát nem két olyan ország játszotta a döntőt, amelyeket ilyen mutatókban össze sem lehet hasonlítani??

    Képes voltál ilyenek ideírni:

    „”…Mert azt mutatja, hogy a nemzet képes volt kiállítani egy focicsapatot. Egy világbajnokság, bár sokba kerül mindenkinek, de nem a focisták egyéni ügyességéről szól. A nemzet teljesítőképességéről annál inkább…””

    A döntőn a meccs nagyon kétesélyes volt, még menet közben is, pedig egy 70 milliós lakosú Franciaország és egy 4 milliós Horvátország közt zajlott. Ha pedig ha a GDP teljesítményüket vesszük, akkor aztán a 20-szoros arány 30-szorosra változik.

    És a lényeg, hogy kiket „daráltak be” amíg a döntőig értek, vagyis például a horvátok a 80 milliós angolokon és a 200 milliós oroszokon át jutottak odáig.
    Sajnos már a mi vízilabdázóinkat is kiverik!

    A sport, az sport.

    A hülyeségek meg csak úgy maguktól folydogálnak …..

  • BrunszvikTeri

    Hazai Lámpa
    7:15 !

    Az elemzésed lényegében igaz.
    Csak egyetlen mondatodhoz fűznék hozzá némi „magyarázatot”, illetve folytatnám azt.

    A Darwinizmust, mint a fajelméleteket megtermékenyítő tudományt említed, és ez sajnos igaz is. Adott értékes diszciplinából félművelt emberek ugyanis másképp szűrik le az azokban kifejtett tudományos igazságot, mint a műveltek.

    Sajnos ezt a „gyakorlatot” követte, a még egy érettségivel sem bíró Adolf Hitler is amikor más, tudományos értékű életművek mellett a darwinizmus egyes, a többi tétellel csak együtt értelmezhető elemeit – szavakon lovagolva – etimológiai megközelítésben, az önmaga kútfejében alaposan fejetetejére állított kitalációit építette bele a korabeli német tömeg, csak ezt szintet beszélő masszája számára a Mein Kampf című primitív, ám díszkötéses blöfftömegébe…

    Ebből aztán hatalomra kerülése után minden német családnak kötelező volt legalább 1 pld-t birtokolnia… Egy másik lapra tartozik az a tény is, hogy e kötelező fércmű sokmilliós példányszámán ez a primitív alak nagy mértékben még meg is gazdagodott és milliomossá vált. Nem szorult többé rá az ő benne jó üzletet sejtő, korábbi gazdag mecénásai adományaira. Most már ő adakozott pl. nagyívű állami megrendelésekkel – egyszóval fizetett „mint egy katonatiszt”.

    – Hű de ismerős szitu’ a mai magyar valóságból is…

    .

  • gabriel
    2018 július 19
    4:59 du.

    Baszki, csak hogy stílusos legyek, mondtam én, hogy ezekkel az értelmi képességekkel jó ha megtalálod a szádat evés közben …!

    Ha még emlékszel általános iskolai tanulmányaidra. A pár tízezres görög hadsereg hogyan verte meg a százezres perzsa sereget, hogyan védte meg a hazáját? A te elméleted szerint Perzsiának a Balkánig kéne nyúlnia, ha csak a létszámot nézzük.

    A feketékről meg megismételném, ha esetleg nem jutott el az agyadig. Roseevelt elnök nem fogott kezet az ötvenes években a fekete olimpiai bajnokkal. Azóta már fekete elnökük is volt. Franciaországban is nyilván változnak az idők, változnak az emberek. Nem ugyanazok már, mint De Gaulle idejében. Nyilván nem minden focistájukat a gall kakas sz.rta ki, már bocsánat. A 19. században viszont úgy képzelték a nacionalizmust, hogy az a francia, aki Nagy Károly király korában lovagként futkározott.

    De te olvasd csak Aczél úr idióta antirasszista kliséit, az való neked.

  • Geyza
    2018 július 19
    3:41 du.

    Gézám, nem akarok veszélyes terepre tévedni, de te szőke vagy, ha jól emlékszem.

    Hidd el, van ilyen beidegződés a magyar emberben, hogy az európai az fehér bőrű, szőke, kék szemű. Miközben a magyarok általában barna hajúak, barna szeműek, és inkább barna bőrűek. Kivéve a svábokat.
    Teljesen rosszul tanították a magyar történelmet sokáig. László Gyula mutatta ki, hogy a dualizmus korában készült sok festményt a honfoglaló magyarokról akár ki is lehetne dobni, ha csak a történelmi hűséget nézzük. Igaz ez az arcberendezésükre is, ami leginkább európai kinézetű.

    Vagy mondok más példát. A szőke, kék szemű Madonna, ami a reneszánsz korában terjedt el, és mai napig a rózsás szentképeken ezt látod viszont? Az mennyire hiteles?
    Tehát megismétlem. Aczél úr aggodalmaira az a válaszom, hogy az finghámozás. Itt egy mélyen beidegződött sztereotípiáról van szó, amit a valóság már sokszor megcáfolt. (Ti. európai= szőke, fehér bőrű.)
    Csak most a migránsválság hirtelen előhozta ezt a problémát. Tehát inkább pszichológiai kezelésre szorul az ország, nem erkölcsi kioktatásra.

    Nagyon sokan félnek attól mostanában, hogy Európában nem marad fehér ember. Nem azért mert hülyék vagy gonoszok, hanem mert a propaganda lebénítja a gondolkodásukat. Ezen az ellenzék idióta része nem segít, amely álszent módon az emberi gyűlölködésen szörnyülködik. Itt a KMH-ban is …:)

    De lehet, hogy más van a probléma mögött, és kíváncsian várom értelmesen kifejtett, bizonyítékkal alátámasztott érveidet a témáról.:)

  • Drizari
    2018 július 18
    3:59 de.

    Bocs, de az okoskodásod szerintem teljesen téves.

    A kínaiak nem robbantanak senkit, hacsaknem levessel … Mégis félnek az itteniek, hogy kivásárolnak bennünket, annyi ingatlant vesznek és egyéb befektetések.
    100 éve ugyanaz volt a zsidósággal. Nem attól féltek, hogy felrobbantják őket, hanem hogy a zsidók vettek meg minden modern ágazatot. A zsidó nagytőkések kezében volt a gyáripar, ezen belül a közlekedés, textil, elektronika, minden. A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben, amit minap emlegettem, ezeknek a családoknak a reprezentatív sírboltjai állnak.
    Ahogy József Attila írta, „vasgyár, cementgyár, csavargyár, visszhangzó családi kripták”

    Ezek a nagytőkés családok a rokonságból házasodtak, hogy ne menjen szét a vagyon. Persze, hogy a dzsentri ezt gyanakodva figyelte.
    Tehát: nem az iszlám terroristákról van szó elsősorban (bár most az a legfontosabb kérdés). Arról van szó, hogy létezik-e multikulti? Élhet-e egymás mellett békében két népcsoport?
    Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy egynemű, egy nyelvű társadalmak előnyben vannak.
    Mit tehetünk, akik nem ilyenben élünk? Ha párhuzamosan elélnek, elbeszélnek egymás mellett a szomszédok, abból csakis erőszak lesz.

    Esetleg az érdekszférák pontos meghatározása, megegyezés révén lehetséges az egymás mellett élés, erre vannak példák a történelemben! Csak ugye erről nem lehet beszélni, mert tabutéma. Mert a polkorrekt jegyében fülsiketítő sikítás, földhöz verés kezdődik, na nem is folytatom …

  • Kenny
    2018 július 18
    7:01 de.

    „Egyebkent a nagy es buszke kereszteny horvatok 5 szazaleka muszlim. Ok akkor nem horvatok? Es a fekete francia aki keresztet vetett mikor palyara lepett? O nem kereszteny? Tenyleg meg az arja kerdesnel tart Magyarorszag? Ez normalis?”

    Nem, nem normális, de sajnos nagyon úgy tűnik, hogy sok szempontból kétségbeejtő szinten tart ez az ország ami a közgondolkodást illeti. Pontosan nem tudni mikor fordult meg a trend, főleg miért – nagyjából sejthető – de kb 20-30 éve még egy viszonylag formálható gondolkodás volt a jellemzőbb, nyitottabbak és szolidárisabbak voltak az emberek úgy általában, persze akkor is voltak kirívó esetek, mint ahogy ma is van akivel normálisan lehet egy adott témáról szót váltani, ám a kivétel erősíti a szabályt. Ma kétségbeejtő szinten van az általános közgondolkodás, elég belenézni néhány, közügyekről( vagy bármiről)értekező cikk kommentjeibe – a második, de legkésőbb a harmadik hsz. már nem a témáról szól, hanem egymás ekézése, melléduma, szitkozódás, kinek hova gurult a gyógyszere és miért stb Elképesztő. Pár hónapja HunCanada írta, hogy azért áll le rendre magyarázni és „vitázni” Bodával, mert anyagot gyűjt a szakdolijához – hát ha csak ezért nem? De tény, hogy a jelenlegi hozzászólások, vélemények, egyéb megnyilvánulások stb bármely témáról és bármely oldalon, felületen bőven alkalmasak lennének egy-egy szakdolgozat speciális téma merítéséhez!

    Én, miután semmilyen szinten nem értek a focihoz, de őszintén szólva nem is érdekel, egyáltalán nem szoktam nézni vagy foglalkozni vele, hogy ki nyer és mennyire – ám most,lévén a VB. utolsó mérkőzése, családom és baráti köröm focit kedvelő vagy legalább a fontosabb mérkőzéseket követő tagjai pedig nagyon készültek rá, hát kérésükre én is kialakítottam a magam véleményét és eszerint én a franciáknak szurkoltam. Anélkül, hogy tudnám „milyen színű emberek” rugdossák ott a labdát vagy, hogy bármi bajom lenne a horvátokkal, sőt, kifejezetten kedvelem őket. Nincs ennek köze politikához, bevándorláshoz, kereszténységhez stb egyszerűen én kora eszmélésem óta mindent imádok ami francia – irodalom, történelem, zene, művészetek, filmek sajt vagy vörösbor stb de leginkább magát az országot, a vidékeket, városokat, a jellegzetes épületeket, utcákat,és hát ha már – akkor persze, hogy a franciáknak „szurkoltam” bár most sem néztem a meccset. Olvastam viszont Hollik István (fidesz szóvivő)épületes véleményét a fb-on, és nem értem, miért nem lehet legalább egy sporteseményt, egy nyavalyás focimeccset politikamentesen mindenféle uszító felhang nélkül megítélni, függetlenül attól, hogy ki miként áll a „bevándorlás” kérdéséhez. Az egy dolog, hogy Hollikot valószínű nem az eszéért szereti aki szereti – de mégis!

  • Geyza
    2018 július 19
    3:41 du.

    Gézám csak neked, egy mondatban!

    Itt azt írják, hogy az alpi rassz a jellemző Közép-Európában (németeknél)!

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Alpi_rassz

    Ha te nem hasonlítasz rá, akkor magyar vagy.:)

  • Besancon A válogatott szintű sportesemények a legjobb politikai területek. A primitív gondolkodás szerint, ha a vizilabda válogatot (például) megnyeri az olimpiát, az az ország nagyságát tükrözi. Ez marhaság, de politikusaink (a világ nagy részén) ezt jól kihasználják, a nép pedig zabálja. Ha a kapufáról befelé pattan a labda és nem kifelé, az egyértelműen az ország nagyságát jelenti. Aki mást mond, az okoskodik (írja HL).
    Most ha komolyan gondoljuk a Holik féle megjegyzést, akkor Isten egyértelműen a bevándorlók mellé állt, hagyta a kereszténységet védő horvátokat jól elverni. Nem hiszem, hogy Isten ilyennel foglalkozna, de a kommunikációból nekem ez jött le. Bár jól belegondolva, a fekete, barna, fehér muszlim is Isten teremtménye.
    Nem szeretem a horvát focit, nekem túl erőszakos. A mai focit sem szeretem, mert ötvözete a rugby, birkózás és ki tud több játékost felrúgni még fel nem talált sportnak. Néha egy-egy játékos megpróbál egy cselt, a második után biztos felrúgják. Taktikai faultnak hívják (és a riporter szerint nagyszerű dolog), mikor egy erkölcstelen szarházi azért felrúgja az ellenfelet, hogy ne tudjanak támadást indítani. Ennek semmi köze a sporthoz, semmi köze a példaképekhez, ez egy mészárszék. Nem sokkal jobb a bikaviadaloknál, ami ellen tiltakozik a világ. A vizilabdában agyonrúgdossák egymást, kézilabdánban és kosárlabdában ott ütik ahol érik az éppen labdával elfoglalt ellenfelet, és ezt a világ sportnak hívja. Akkor már a rugby a legbecsületesebb sport, arról szól ki tudja jobban megverni az ellenfelet. Ja, van ott egy labda is valamiért.
    Volt egy Pierre de Coubertin nevű humorista, aki szerint a részvétel a fontos. Volt humora az öregnek. Egy VB egy játékosnak nem az országa dicsősége miatt fontos, hanem azért, mert egy jó teljesítmény után vagy elviszi egy jobb csapat, vagy sokkal jobb szerződés feltételeket kap jelenlegi klubjánál. HL szerint okoskodok, biztos igaza van, Ő sokkal okosabb nálam.
    Kemény Dénes a vízilabda szövetségi kapítányan megzsarolta a szövetséget, ha nem kap annyi pénzt mint külföldön, akkor elmegy. Annyira azért nem fontos a haza, hogy rongyos milliókért szeresse? Dárdai fiai is a német vállogatottban szerepelnek, pedig Dárdait szenté avatták pár éve. Az újságok hazudtak, nem igazak ezek a hírek? Rövid hatvan év alatt ezt tapasztaltam. Volt „szerencsém” végigkisérni az amatőr sportból mészárszékbe átforduló történéseket. Édesanyám amatőr kézilabdabajnok volt, szővőnői munkája mellett. Ő nem a fizetésért járt be, Ő ledolgozta a munkaidejét még, rosszkor született szegény.
    Azt írta itt valaki, ellenérzésem van a versenysporttal. A francba ne lenne, mikor csak pénszerzésre és politikai tőke kovácsolására jó, a nemzetközi szövetségekben (is) pedig bűnözők ülnek. Az, hogy egy bizonyos rétegnek kitőrési lehetőség, ez a társadalom hibája, mert miért csak így tud kitörni? Miért kell egy cigánygyereknek vagy négernek agyonveretni magát a ringben, hogy kikászálódjon a reménytelenségből?
    Ez a fekete-fehér kérdés pedig annyira értelmetlen, már annyit beszéltünk róla.
    Anglia tele van néger játékossal, ezt a leghülyébb fajvédő is látja. De azt nem látja, hogy angol egy sincs közöttük, hiszen angol ember már talán nincs is. Aki ismeri az angol történelmet, az tudja, hogy olyan keveredés volt a szigeten, hogy már csak a nevűkben angolok. Kelták, normanok, szászok, piktek, vikingek, britonok és ki tudja még kik. Hasonlóan Magyarországhoz. Mindegy csak ne fekete legyen?
    Még felhozták a kettős állampolgárok erkölcsi kérdését. Azon vitatkozni, hogy én Írországot vagy Magyarországot szeretem jobban, és baj esetén, melyik mellé állnék, elég ostoba vita. Azt csak én tudhatom, senki más. Én meg nem mondom meg, beee :).
    Még a közvetítésről. Hol az ír, hol az angol, hol a magyar közvetítést néztem. Politika csak a magyaron ömlött a nézőre, Knézy Jenő pedig megint eszembe jutatta, mit keres ez az ember a TV-ben? Már az apja sem volt jó riporter, a fia még annyira sem. De ez az én véleményem. Az egyperces migráncsozások pedig biztos elérték a céljukat, azért a focirajongók nagy része nem az emberiség krémje. Ez jól látszodott a közvetítések közeli képein. Ennek ellenére kijárok a Finn Harps mérkőzéseire néha, 71 óta regisztrált Arsenal fan vagyok, és szívesen nézek meg focimeccset, ha kilátás van egy jó mérkőzésre. De egyre kevesebb a jó mérkőzés, a „B” közepek pedig csak állati mivoltukat élik ki. Az Amerikai focit imádom, de egy szavam sem lenne ha betiltanák, embertelen sport.

  • BrunszvikTeri
    2018 július 20
    4:48 de.

    Igen, ezt én is kihangsúlyoznám, hogy Hitler nem volt bolond vagy őrült.

    Nagyon fontos megérteni, hogy ő a korabeli (fél)tudományos írásokból is dolgozott.
    Az, hogy a tudomány akkoriban olyan szinten állt, illetve tévutakra került, sajnos nem Hitleren múlott. Volt itt a cikk múltkor, hogy az őrült tudósok elveszejtik-e a Földet? Én erre írtam, hogy a tudósok nem, de mindig lehet néhány pszichopata, paranoiás, aki félremagyarázza a legújabb fizikai, biológiai eredményeket. Ezért van szükség a társadalomtudósokra, akik az átlagember számára is fogyaszthatóvá teszik a tudományt!

    Ezért hoztam föl az USA-t példának! Gyakran olvasni amerikai cikkekben, hogy „kaukázusi ember”. Kezdetben nem is értettem, mert Magyarországon ez nem használatos. Nálunk egy rosszul felfogott antiszemitizmus elleni harc miatt, már odáig jutottunk, hogy a magyar ember lassan már azt sem tudja, mik a rasszok!
    Az elmúlt 30 évben már az is lassan tabutémává vált, hogy ismeretterjesztés legyen a rasszokról, ill. az antirasszizmusról. Érdekes, a nagy Amerika-barát liberálisok ezt nem tartották fontosnak átvenni, miközben mindenben Amerikát majmolják. Csak éppen a lényegét nem értették meg az ottani gondolkodásnak …

  • BrunszvikTeri
    2018 július 20
    4:48 de.

    „a korabeli német tömeg, csak ezt szintet beszélő masszája számára”

    Manapság is az új tudományos elméletek először a fényképes magazinok szintjén terjednek.

    De az egy szégyen, hogy Magyarországon nincs normális antirasszista oktatás (sem), mintha nem is léteznének rasszok! Ez is a rendszerváltó értelmiség döntése volt, hogy ez így legyen. Most igyák meg a levét!

    A nyugati világban ez már ötven éve elterjedt. A szocializmus idején komolyabb antirasszista oktatás folyt, mint a ballib, önmaguktól eltelt miniszterek idején a kilencvenes években!
    Ezért fordulhat elő, hogy egy ilyen nevetséges elmélet, úm. Soros-terv, elterjedhetett Magyarországon! Hogy a Soros el akarja színesíteni Európát …

    Holott Európa akkor kezdett színesedni, mikor a gyarmatokról kezdtek beköltözni az ottaniak, vagyis az ötvenes években. Arról nem is beszélve, hogy az USA több száz éve színes. (Más kérdés, hogy a fehérek uralkodtak sokáig.) Érdekes, azt is a Soros színesítette el?

    Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni. Aki nem akar keveredni, ne keveredjen!
    De akkor is tény marad, hogy nem Soros telepítette be a színeseket, hanem
    1. a gyarmati világban ment először végbe a keveredés.
    2. Ez a keveredés 1950-ig csak az Európán kívüli területeken ment végbe (mesztic, mulatt).
    3. 1950 után Európában megszűnt a tilalom a színesek tömeges betelepedése ellen. Ezt a munkaerőhiány indokolta, még a konzervatív kormányok is hívták őket!
    4. Európában most itt van ez a tömeg, míg a fehérek fogynak.

    Ez akkor is probléma, ha nem a Soros fizette. De a propaganda nem a problémát célozza, hanem a Sorost. Erre kéne az ellenzéknek rámutatni, de túl doktriner antirasszisták ahhoz, hogy ezt észrevegyék.

  • gabriel
    2018 július 19
    4:35 du.

    „A magyar nemzeti himnuszt Erkel, egy kölni német írta; Budapest szinte minden épületét, a hidakat is ideértve, németek alkották.”

    Hát mégsem a pesti zsidók? Ejnye ez a Veseenmayer, hát ha ő írja, akkor már el kell hinnünk. De akkor hova lesz a büszkeség, hogy mennyi mindent köszönhet a magyarság a zsidóságnak? Pl. a Lánchidat.

  • Kenny
    2018 július 20
    9:07 de.

    Baszki, hogy stílusban maradjak, te annyit értesz a „focihoz”, mint a Dávid Ibolya.

    Csak ő a rasszistákat védte, te meg az antirasszista lózungokat nyomod.

  • lampacsacsa!

    Had csacsogjak egy kicsit bele, annak ellenére, hogy Geyza a zsánered:

    ….””Itt azt írják, hogy az alpi rassz a jellemző Közép-Európában””….

    Először is megdöbbentő, hogy ilyen bugyuta cikkek vannak a Wikipédián, amúgy pedig már kezd is érthetővé válni az ismereteid „kesze-kuszasága”!

    🙂 🙂 🙂

    Másik oldalról viszont illik respektálni az igyekezetedet az ismereteid bővítésére!

  • Kenny!

    Kenny
    2018 július 20
    9:07 de.

    csak egy megjegyzés az egyébként briliáns bejegyzésedhez.

    aztat írod:

    „A válogatott szintű sportesemények a legjobb politikai területek. A primitív gondolkodás szerint, ha a vizilabda válogatot (például) megnyeri az olimpiát, az az ország nagyságát tükrözi.”

    A pénz még ezt is képes felülírni. Egy kézközeli példa erre a brazil válogatott esete az elmúlt VB-n.

    Sok-sok pénzért képesek voltak a politikai vezetők a németeknek eladni a meccset. Tehát nem a csapat, hanem a politikusok.

    Annyi, de annyi pénzt szakajtottak a stadion-építéseken, hogy még ez is belefért.
    12 új stadiont húztak fel, dupla áron mindegyiket! Néhány esetben sikerült be is bizonyítani a rendőrségnek, úgyhogy az eljárások folynak.

    Persze még az is kellet hozzá, hogy az akkori szöv. kapitány (azelőtt portugál technikus, a legendás Fellipão, amúgy brazil) ellen pedig a portugálok adócsalásért eljárást folytattak, mindössze kb 15 év börtönnel fenyegetve a fiát is, aki a strómanja volt a pénzmosodában.

    El is húzott a VB után kinába, ma is ott van, az ügy pedig elhalt.

    Tudjuk hogy a fél FIFA vezetőség is rács mögött csücsül.

    Az igazság, hogy mindez mögött a mérhetetlen nagyságú, számolatlan reklám-pénzek lapulnak. Coca-Cola, Pepsi, Adidas, Nike, Sony stb.,

    ŐK AZOK AKIK FINANSZÍROZZÁK AZ ESEMÉNYEKET, A CSAPATOKAT, – A JÁTÉKOSOK CSILLAGÁSZATI NAGYSÁGRENDŰ KERESETE INNEN JÖN.

    A Sportárénák a reklámhordozó felületek.

    Minden valamirevaló sportesemény eredménye a „KEREK-ASZTAL TÁRGYALÁSOKON” dől el, közmegegyezéses alapon, ELÖRE!

    Ez lenne a sport?

  • Lámpacsacska!

    Tényleg annyi mindenféleképpen írogatsz összevissza, hogy szerintem már magad sem tudod követni magadat.

    De ez amúgy nem baj, mint írtam tiszteletre-méltó a „tudásszomjad”

    Csak a következtetéseid legyenek már önmagadtól valóak, hogy az ember tudja, hogy miről mit gondolsz valójában.

    Hozzátartozik, hogy amikor az emberfiának (vagy lányának) már van egy halom ismerete, rendezze el azokat saját magában valami vonal mentén.

    Ettől nyersz saját karaktert.

    Mert most így nem derül ki.

    Én gondolom és kiérzem, a mondandóid mögül a jobbítás, az építés szándékát. Annak minden balhéival egyetemesen.

  • hazai lámpa Köszönöm. Ha egyszer igazat adsz, átértékelem gondolataimat, mert baj van. Nagy baj. 🙂

  • Hazai lampa
    A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben általában csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe, egyben az első állandó híd a teljes magyarországi Duna-szakaszon. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte és finanszírozását báró Sina György szervezte, a legnagyobb adományt is ő adta a klasszicista stílusban tervezett híd megépítésére. Sina György a nagy befektetésre tekintettel 87 évre kapott hídvám-szedési jogot, ami azonban csak 20 évig tartott, mert az 1867-es kiegyezés után a magyar kormány az 1870. évi XXX. törvénycikk alapján[1] megváltotta a hidat Sina fiától és örökösétől, Sina Simontól.[2] A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849. november 20-án avatta fel Haynau. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Adam Clark[3] volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők kőoroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A híd megépítésének teljes költsége (előmunkálatok, a budai oldalon lévő kincstári épületek megváltása, Pestnek és Budának kifizetett kárpótlás) 6,575 millió aranyforintot tett ki, ebből maga a híd 4,4 millióba, az összköltség kétharmadába került.[4]

  • gabriel Mit várhatunk olyan sportvezetésektől, akik Schmidt Pált hagyták politikusi pályafutása mellett NOB tagnak lenni (tilos), majd botrányai után újra beválasztották?

  • Besancon Én sem értek a focihoz. Most szólt HL. 🙂 Nem baj, majd kiolvasom róla a wikipédiát, akkor biztos okosabb leszek.

  • hazai lámpa. Nem fogok embereket a színük vagy a származásuk után megítélni. Neked ez lózung, nekem emberhez méltó viselkedés.

  • A vitazok elfelejtettek egy fontos tortenelmi esemeny lenyeget. pl. mikor a nemet -magyar epitkezesrol irnak Budapesten es mashol. A monarchia alatt a magyar-osztrak nep keveredett eleg erosen, Hany evig is volt a monarchia?

    Anyai Nagyapam osztrak szarmazasu volt, felesege, osztrak volt es torve beszelt magyal mikor magyar foldon elt.
    Anyam meselte ezt,viszont Anyam nagy magyar lett es fiverei az I. vilghaboruban is harcoltak magyarokkal.

  • hazai lámpa
    2018 július 20
    7:19 de.

    Nekem azt írta a Repülöorvosi Intézet a törzslapomra
    (Évente kellett menni felülvizsgálatra utóbb két évente, amíg sportrepülő voltam) hogy idézem :

    „Közepes alkatú kaukázusi embertipus”

  • gabriel
    2018 július 20
    11:18 de.

    „Tényleg annyi mindenféleképpen írogatsz összevissza, hogy szerintem már magad sem tudod követni magadat”

    Valami konkrét hozzászólásod van a témához? Mivel te nem Magyarországon élsz, ezért nem hallasz olyanokat, mint a férjem nemrég a gyár étkezdéjében: 50 év múlva nem lesz Európában fehér ember! Fönn a cikkben nem csak trollok kommentjei olvashatóak, ezt biztos így gondolják egyesek.

    Nincs statisztika a kezemben, de szerintem a magyarok nagy része a nordikus típust tartja „fehér embernek”. Holott a magyaroknál ebből van a legkevesebb!
    Most éppen a cikk a francia feketékről szól, ez ütötte ki a biztosítékot. De lehetne bármilyen típus, az emberek akkor is rettegnének, hogy úgymond Soros miatt eltűnik a fehér ember.

    Ezért írtam, hogy a fehér ember igazából egy nagy csoport, és az alpid típus Közép-Európában a legjellemzőbb.
    Ha másképp tudod, akkor írd meg, és szállj le rólam!

  • Kenny
    2018 július 20
    1:44 du.

    „hazai lámpa. Nem fogok embereket a színük vagy a származásuk után megítélni. Neked ez lózung, nekem emberhez méltó viselkedés.”

    A színük, életkoruk vagy származásuk miatt én se ítélek meg egy embert se. A seggfejséget viszont nagyon rühellem, és szívesen elküldöm a francba, aki baromságokat ír, pl. fideszes vagy ballib propagandát, lózungokat nyomat.

    Itt nem arról van szó, hogy a fenti kommentelők rasszisták lennének (nyilván kehet köztük olyan is). Itt arról van szó, hogy a csapból is a Soros-terv folyik, hogy a Soros milyen összeesküvést eszelt ki. Mivel a csapból is ez folyik, ezt sokan el is hiszik.
    De senki nem magyarázza el az embereknek, hogy ez miért nem lehet igaz. Mert nyilván így kényelmes az ellenzéknek, Aczél úrnak is, míg idefirkantotta a semmitmondó bevezetőjét.

  • Kenny
    2018 július 20
    9:07 de.

    „A primitív gondolkodás szerint, ha a vizilabda válogatot (például) megnyeri az olimpiát, az az ország nagyságát tükrözi. Ez marhaság, d”

    Szerinted a görögök miért rendeztek az ókorban olimpiát? A pénzért?

  • Figyelő:
    „A vitazok elfelejtettek egy fontos tortenelmi esemeny lenyeget. pl. mikor a nemet -magyar epitkezesrol irnak Budapesten es mashol. A monarchia alatt a magyar-osztrak nep keveredett eleg erosen,”

    Igen, ez természetesen így volt, nemcsak az osztrák-németekkel, hanem a szlovákokkal és a kiegyezéstől a zsidókkal is, elsősorban a városokban. Pest (Ofen-Pest) szinte a 19.szd. végéig erősen német jellegű város volt. A falvakban nemigen volt német-magyar keveredés, ott Pest-Buda környékén, Tolnában, Nyugat-Magyarországon, stb., stb. inkább külön német települések alakultak ki.
    Ami a jelentős pesti építkezéseket illeti, nem tudom, hogy a tervezőmérnökök, pallérok milyen arányban voltak osztrák-német eredetüek, ám a segédmunkások nagy része valószínűleg szlovák (tót) lehetett.
    A fordított irányú migráció is jelentős volt,
    a történelmi Magyarország területéről becslések szerint közel félmilió ember települt át a Birodalom Lajtán túli részébe. Hogy közöttük milyen volt a magyar nyelvűek és milyen a nemzetiségek aránya, nem tudom.
    Ha valakit érdekel, meg lehet keresni területi bontásban az 1870-1910 közötti népszámlálási adatokat.

  • gabriel
    2018 július 20
    10:14 de.

    Írd meg, hogy ha szerinted valamit rosszul írtak a wiki-szócikkben! Nem akarod segíteni az olvasókat?

  • Kenny
    2018 július 20
    9:07 de.

    „Aki ismeri az angol történelmet, az tudja, hogy olyan keveredés volt a szigeten, hogy már csak a nevűkben angolok. Kelták, normanok, szászok, piktek, vikingek, britonok és ki tudja még kik.”

    Éppenséggel a kelta népek állandóan panaszkodnak, hogy őket hogy elnyomták az angol(szászok)! Állandóan függetlenedni akarnak a skótok, írek.
    Manapság az a különbség, hogy Anglia is „bevándorló” ország, mint a többi volt gyarmattartó. Vagyis sok ázsiai, afrikai él ott.

    A lényeg, hogy ez nem Soros ördögi terve, hanem behívták őket munkaerőnek már 50 évvel ezelőtt! Ezt lehet, hogy már megbánták már azóta, de lehet, hogy fenn akarják tartani. Az EU elkövette azt a hibát, hogy kényszeríteni akarta az összes tagországot a mostani menekültek befogadására. Ez nem sikerült a V4-ek esetében.

    Ma már az EU belátja, hogy hiba volt ezt előírni, csak most már késő. Elterjedt az a vélekedés, hogy a liberális EU nemcsak a nemzetállamokat akarja eltörölni (ahogy Figyelőtől ezt már itt sokszor hallottuk), hanem a fehér ember ellen is összeesküszik! Ezt kéne megcáfolni az ellenzéknek, csak hát ők is a Soros ügynökei a propaganda szerint …

  • A magyar focirol!
    Erdekes, de valamikor, pl 1954 ben a magyar foci volt a legjobb a vilagon. Ma sehol sincs! Vajon mi az oka?
    Magamban itt ezt is kianalizaltam.
    Abban az idoben a legsotetebb diktatura volt a Rakosi kor. Viszont, mint mindig az orosz meg mama is, a spotolokra vagyont koltott , kituno csapatott szervezett es treninget. Annak a kornak akkor az volt a fontos, hogy vilag viszonylatban, kitunjon valamibe!

  • hazái lámpa Felhívom figyelmedet, hogy Irorszag 100 éve független.
    Republic of Ireland a neve. Még a nemzetközösségből is kiléptek 50 éve, semmi közünk Britanniához. De ez miért is mond ellen a keveredésnek és az „angolok” eltűnésének? A kelta vert nem vontak ki az angolokbol, olyan nagy az ir hatas, hogy nehany angol meg koszonni is tud. Az EU, a magyar ellenzek és a kormányod propagandája nem ide tartozik. Ha egy nép olyan hülye, hogy összeszarja magát 10-20000 migranstol, és ezért elfogadja azt ami van, nem is érdemel jobbat. Dozsa es Rakoczi forog a sírjában, mert a nép eladta a lelket. Ennek semmi köze a Parlamenttel rendelkező, külön ország Skóciával, ahol egyetlen népszavazás kell, és teljesen függetlennek lesznek. Nem tudni, érdemes e. Wales nem akar független lenni, nekik jó a Brit unió, és tudomásom szerint Bretagne is jól érzi magát Franciaorszagban.
    Gondolom Te Eszak-Irorszagra gondolsz (hát pici megye), de ott egy kicsit bonyolultabb helyzet, hogy egy kommentbol megértsd. A wikipédia nem nyújt elég támpontot rá.

  • Figyelő
    2018 július 20
    4:28 du.

    Szerintem a Lánchidat elsősorban Széchenyi Istvánnak köszönhetjük. Ő volt az első nemes, aki elfogadta, hogy hídpénzt fizet. A fizetős Lánchíd ütött először rést a nemesi adómentesség bástyáján, így tanulja minden magyar gyerek.

    Másodsorban a zsidó vállalkozóknak, mert az ismert okok miatt ők rendelkeztek a legnagyobb befektethető tőkével az országban.

    Harmadsorban a német mérnököknek, negyedsorban a tót és egyéb napszámosoknak, ahogy Belzebubi írta.

    Ötödsorban a magyar jobbágyságnak, mert mégiscsak ők fizették az adót, és termelték az élelmiszert az országban.

    (Ezzel megbukik a náci vezér elmélete, miszerint mindent a németek építettek volna ebben az országban. Német alatt amúgyis osztrákot kell érteni!)

  • Geyza
    2018 július 20
    4:47 du.

    Milyen előkelő!:)

    Még az jutott eszembe, hogy akiket a honfoglaló magyarok itt találtak „németek” néven, azok nagyrészt bajorok voltak. Ha igaza van az antropológusoknak, akkor Bajor Gizella (István király felesége), nagy valószínűséggel nem volt szőke hajú, kék szemű. Ahogy a német lovagok se, akik István seregében harcoltak. Mert Bajorországban az alpin típus, barna hajú, barna szemű volt elterjedve.

    Magyarországon a németet talán azért azonosítják a szőkével, mert sok sváb faluban jellegzetes a szőke hajszín. Az antropológusok szerint ők később érkeztek, más német tartományokból. Az északi német tartományokban volt jellemző a túlnépesedés, és ezeket a német telepeseket a magyar arisztokraták letelepítették a birtokaikra.
    Miután kivonultak a törökök, hatalmas pusztaságok voltak az országban. Onnan a lakosság kihalt, vagy más megyékbe, vagy a mezővárosokba költözött.

    Sajnos abban az időben a magyar urakat nem érdekelte, hogy a „migráncsok” megváltoztatják az ország etnikai összetételét. Akkor alakultak ki azok a viszonyok, amik később Trianont is okozták.

  • Figyelő
    2018 július 21
    1:13 de.

    Hát ebben nagyot tévedsz.
    Pár éve egy ötvenes-évek beli, még életben lévő olimpikon vagy focista mesélt arról hogy miket kaptak egy-egy aranyérem után:

    Szó sem volt lakásról kocsiról sok pénzről.
    Virágokat kaptak hazatéréskor meg csokoládét ilyesmit.
    Feldíszített tortát.

    (A focisták is olompikonok voltak akkoriban mert még nem volt „profi sport” a focizás Mo.-n)

  • hazai lámpa
    2018 július 20
    5:11 du.

    „Ha másképp tudod, akkor írd meg, és szállj le rólam!”

    1. mint megírod, van neked rendes férjed, tehát ne keverjük a magánéletet.

    2. Aki ide írogat, az kiteszi magát annak, hogy mint nyilvános véleményt, meg lehet kritizálni, a véleményének ellent lehet mondani.

    …””Valami konkrét hozzászólásod van a témához? Mivel te nem Magyarországon élsz, ezért nem hallasz olyanokat, mint a férjem nemrég a gyár étkezdéjében: 50 év múlva nem lesz Európában fehér ember!””…

    Gondolom nem egy magyar gyár étkezőjében osztják az információkat ELSŐ KÉZBŐL – a nagyvilágban történtekről – még inkább a várható történésekről!!!!

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  • Aczél Gábor

    „hazámat megszállták a bűnöző zsidók és csahosai”

    Vajon végig gondolta-e a tartalmát, aki leírta fentebb ezt a félmondatot?
    Ha úgy gondolja, hogy igaz, amit leírt, akkor kikre gondolt?
    És milyen történésekből szűrte le, miből következtetett arra, hogy Magyarországot megszállták ezek az illetők.
    Mikor szállták meg?
    A megszállás az ő értelmezésében nyilván nem azt jelenti, hogy szállodában foglaltak szobát, vagy, hogy másutt szállásolták el magukat, azaz békésen megszálltak nálunk valahol, hanem hogy agresszíven, az itt élők akarata ellenére, kifejezetten őket szállták meg valahogyan.
    Hogyan?
    A leírt megszállás ideje és módja mellett nem pusztán magyarázatra szorul, hanem meghatározásra a megszálltak kiléte is.
    Kik a megszállás elszenvedői?
    A honpolgárok?
    Minden honpolgár? A zsidók is? A bűnöző zsidók is? És a nem zsidó bűnözők? Vegyük úgy, hogy ők nem elszenvedői a megszállásnak. Na és a csahosok? Akik, ugye nem lehetnek azok, akiknek a csahosai, és a megszállókhoz tartoznak. Hányan vannak?
    Többen vannak-e a megszállók, mint a megszállás elszenvedői?
    Ugye, hogy nem!
    Ezért a többség érdekében előbb szükséges megállapítani, hogy pontosan kicsodák a bűnöző zsidók, és hogy kik az ők csahosai, mert a megszállásuk időtartama nélkülük jelentősen rövidíthető.
    Eltávolításuk hazafias kötelesség.

  • AZT HISZEM, HOGY hAZAI LAmPA OTTHON EL..

  • gabriel
    2018 július 21
    11:03 de.

    Ha véleményed van a témáról, akkor nyugodtan írd le, akár tényekkel is bizonyíthatod!

    Ez, hogy az én személyemmel foglalkozol állandóan, ez csak személyeskedés.
    Egy étkezdéből is lehet jól látni a világ történéseit, és egy világhatalom főhivatalában is lehet, hogy vakok vezetgetik a többieket.

  • Kenny
    2018 július 21
    4:44 de.

    Tökéletesen lényegtelen, hogy az írek mikor függetlenedtek! Te magad bizonyítod, hogy a béke ott is milyen nehezen alakult ki, pedig ott „fehér” emberek éltek egymás mellett.

    És mivel szerinte mindenki hülye, aki nem Nyugaton él, ezért megpróbálod elhitetni, hogy Nyugaton ez már lefutott ügy, mindenki örül a bevándorlásnak. Akkor mégis mivel magyarázod a szélsőjobb előretörését?

    „Az EU, a magyar ellenzek és a kormányod propagandája nem ide tartozik. Ha egy nép olyan hülye, hogy összeszarja magát 10-20000 migranstol, és ezért elfogadja azt ami van, nem is érdemel jobbat. ”

    Te tényleg ennyire analfabéta vagy, vagy el sem olvasod, amire válaszolsz? Nem 10 ezertől félnek a magyarok, hanem több milliós inváziót vizionálnak. Erre ráerősít a Soros-terv híre, ami szerint állítólag ez olyan ördögi terv is a fehér ember ellen.
    Erről fog szólni az EP-választás kampánya, te nagyokos! Elég 30% primitív része a választóknak, és benyeri magát a fidesz az EU-ba.
    Erre írtam, hogy azoknak a szavazóknak van igaza, akik szerint Soros-terv nem létezik, vagy nem olyan formában. Európa „színesedése” akkor indult el, mikor még Soros a tőzsdén spekulált. Amikor a gyarmati versenyfutás volt Afrikáért, akkor Soros még pajzán gondolat se volt!

    Gyakorlatilag Afrikát pár évtized alatt gyarmatosította két rivális nagyhatalom, Anglia és Franciaország. Mégpedig az 1. vháború előtti évtizedekben. Erről a „hőskorról” szólnak a légiós Rejtő regények. Afrikát bekapcsolták a világgazdaságba, pl. kávé, kakaóültetvények telepítése. Emellett a politikai vezetést is a gyarmati kormányok végezték, nem a helyi törzsfőnökök.
    Tehát a keveredés már ott megindult. Ez akkor tevődött át Európába, mikor engedélyezték a vendégmunkások tömeges beköltözését, mert kellett a munkaerő!

  • Így hívták be az európai kormányok a (színesbőrű) gyarmatlakókat az anyaországba a 2. v.háború után.

    https://mult-kor.hu/csak-az-etelhez-ne-nyuljanak—igy-fogadtak-a-karibi-bevandorlokat-a-britek-20150622

  • Figyelö

    Hazailámpának olyan mindegy, hogy hol él.

    Úgysem olvassa el csak a felét annak aki valamit ide leír, és ennek csak a harmadát ha megérti – az összes többit pedig kiegészíti azzal amit maga gondol.
    Ebből aztán kihoz valami egészen mást mint ide le volt írva – és erre az új, már általa átalakított dologra válaszol.

    A válaszaiban se jobb a helyzet.
    Nagy részben amit az internetről olvasott, aminek ugyanúgy a harmadát érti meg és kiegészíti azzal a valami kis résszel amit ö úgy gondol hogy valójában az országban történik, aminek felében, harmadában van köze a valósághoz.

  • GABRIEL Most, minden rossznak a Soros az oka, nem vetted meg eszre? Ez kisse faraszto mar. miert kell mumust keresni mindig? Igaz, messze elek otthontol mar hosszu ideje. iInformaciokat itt szerzek a mai magyar eletrol.

  • Geyza
    2018 július 21
    8:35 de.
    En csak a nagy sikerre emlekszem az 1954 es VB-re/ Hogy mir VARTAK a gyozelem utan azt nem tudom, , de nagy unneples volt, arra emlekszem.

  • hazái lámpa Amit nem tudsz az lényegtelen? Ügyes. Mikor írtam, hogy mindenki hulye aki nem nyugaton el? Mit írogatsz Te ossze- vissza? Mikor írtam, hogy mindenki örül a bevándorlásnak nyugaton? Még csekélységem sem örül a migransoknak, de attól meg van migracio. Ha egyszer arra válaszolnál, amit írok, összedőlne a világ? Bizony nem mindegy, mikor lettek függetlenek az írek, mert látni és tanulni kellene mit értek el annyi idő alatt. Ti pedig még Horthynál tartotok. Ki a hülye? Kedves, hogy mindig felolvasód a wikipédiat, de saját olvasmányaimból elég jól ismerem a történéseket. Csak Te értened meg, ami le van írva. Tőlem gondolhatod magadat okosabbnak nálam, szemtelenkedhetsz is, attól még nem leszel okosabb, csak ellenszenvesebb.

  • Figyelő
    2018 július 23
    12:47 de.

    Így igaz.
    Ünneplés volt de pénz nem.
    Ahogy valamelyik régi élsportoló 20 évvel ezelőtt mesélt róla.

  • Figyelő
    2018 július 23
    12:41 de.

    „GABRIEL Most, minden rossznak a Soros az oka, nem vetted meg eszre? Ez kisse faraszto mar. miert kell mumust keresni mindig? Igaz, messze elek otthontol mar hosszu ideje. iInformaciokat itt szerzek a mai magyar eletrol.”

    Ezennel félelmetes információkat tett közzé! -:))))

  • Figyelö

    Ez egyszerű ÉS BEVÁLT régi trükk,

    A MUMUS AZÉRT KELL, HOGY ELTERELJE A TÖMEGEK FIGYELMÉT A VALÓS PROBLÉMÁKRÓL

    Ez a kormány azért egyszerű maffiakormány, mert pontosan azt copyzta le, amit AL-CAPONE csinált

    Mit csinált? Káoszt, félelmet keltett a városban, azután védelmet ígért, amiért védelmi pénzt szedett.

    Ö magára soha semmilyen ilyen valódi bűnt nem sikerült rábizonyítani, mert nyilván mindent az emberei csináltak, ezért tudták csak a végen csak adócsalásért elitélni.

    Mint ahogy az Orbán.

    Az országot káoszba dönti, az embereket rettegésben tartja – MUMUSOKAT KREÁL – és aztán védelmet ígér.

    És mindezt a gyalázatos tevékenységet az állam pénzen finanszírozott propagandával cselekszi.
    Az államhoz beszedett adókat majdnem úgy kezeli, mintha a sajátja lenne, hiszen senki nem számoltatja el, mert akiknek joguk lenne, az mindannyian az ö szemelyes emberei – vagyis maffia.
    Az emberek könnyen elhisznek bármilyen blödséget – amikor rettegésben tartják őket.

    Valóban csinálnak is véres szörnyűségeket.

    Az Iszlám állam nevű terrorszervezetet az oroszok hozták létre – csecsen zsoldosokból.
    Putyin maga ismerte be, hogy kb 10-12 ezer csecsen (és egyéb orosz zsoldos) szolgált az Iszlám Államban.

    Csináltak egy-pár akciót Európában hogy demonstrálják a szörnyűséget, hogy az emberek rettegjenek – és gyilkolják az embereket egész közel-keleten, persze tudatosan leginkább az OTTANI KERESZTÉNYEKET!!

    TESSÉK NYUGODTAN ELFOGADNI, HOGY A LEGNAGYOBB MÉSZÁRLÁSOKAT A SZÍRIAI KERESZTÉNYEK KÖZÖTT VÉGEZTÉK.

    MÉSZÁROLJAK A KURDOKAT IS – DE AZOK HARCOLNAK IS, KIK AZ ELLENSÉGEK OTT A HAZÁJUKBAN, A SAJÁT FÖLDJÜKÖN??

    TÖRÖKÖK, IRÁNIAK ÉS OROSZ ZSOLDOS KATONÁK!

    EZ EGY MAI HIR:

    https://merce.hu/2018/07/22/meglepetesszeru-ejjeli-akcioban-menekitett-ki-800-fehersisakost-izrael-sziriabol/

    VOND LE A KÖVETKEZTETÉST MAGAD, KEDVES FIGYELŐ

  • gabriel
    2018 július 23
    11:17 de.
    Lattam a TV n a feher sisasokosokat es hozta a kanadai hirszzolgalat.

    Ez egy masik tortenet. En a mumust a magyaroknal Sorosra ertettem kizarolag.

  • Gabriel 11:17

    Az orbáni maffiáról kiállított diagnózisod tökéletes.

    *

    A Putyin és a csecsenek cimű fröccseneted, már nagyon sántít, hisz amikor az elnök azt bejelentette, nem azt mondta, hogy ő küldte volna őket, hisz nem hülye lett volna maga ellen csecsen hadsereget szervezni. Volt neki már elég baja ezzel a vallási fnatikus népséggel. Gondoljunk most csak a Taganka tragédiára… [stb.].
    Azt se hinném, hogy úgy akarna járni mint az amerikaiak, akik Stinger rakétákkal meg egyebekkel látták el [ld. „Charlie Wilson háborúját”] a primitív afgán hegyi törzseket, hogy kiverjék a szovjeteket… Más fizetőeszközük nem lévén, ennek fejében megtanították őket az ópium termesztésre, amelynek ma is ők a legnagyobb átvevői az iszlám által, legalábbis fogyasznani tiltott – tehát nem is fogyasztott – USA-ban kelendő „árucikknek”… A terv tehát „sikerült”, most meg már évtizedek óta az amikat aprítják ezek a máktermesztő, hegyi kecskepásztorok…
    Nem mondom, bár azért élőerő veszteség szempontjából az afganisztáni háború is egy „kellemetlen” háború, viszont a SzU – vele együtt a hidegháború – összeomlása óta megszünt a propagandában oly jól eladható ellenségkép, és fegyvergyártási ok.
    Erre maradt meg, gyenge pótlékként ez a mindmáig bevehetetlennek tűnő hegyi ország, melynek legalább az USA harcászati fegyver-arzenál fel és elhasználása nyújthat némi okot és nem utolsó sorban vígaszt az ottani, a wasshigtoni államkincstárnak, pláne a Pentagonnak. 🙂

    Üdv’ V

  • JAV
    „nem hülye lett volna”, helyesen >hülye lett volna<.

  • gabriel
    2018 július 22
    1:11 du.

    Azt hiszed, azt nem unalmas százegyedszerre olvasni, hogy a magyarok rasszisták, és ezért szavaznak Orbán vezérre?

    Aczél úrral megállt az idő harminc éve, mikor még az SZDSZ belpolitikai tényező volt. Elég volt annyit írni, hogy a jobboldal náci-rasszista, és akkor a jobboldal hiteltelenné volt téve.
    Manapság, mikor Orbán meg Netanjahu együtt látogatják meg a Salgótarjáni utcai zsidó temetőt, ahol a zsidó iparmágnások közpénzmilliárdokból felújított mauzóleumai állnak, már nem lehet az antiszemita kártyát kijátszani.

    Még a rasszista kártya elmegy egy darabig, amíg néhányan kíváncsiak az ilyen cikkekre. De ezzel már választást nem lehet nyerni, ingyen adtam a jótanácsot!:)

  • Kenny
    2018 július 23
    3:27 de.

    Kösz, hogy elismered, hogy a cikk a migrációról szól, és nem az írek történelméről.

    Mellesleg az íreknél 50 éve hány fekete-afrikai élt betelepülve? Köztudottan ultrakonzervatívok voltak a legutóbbi időkig.

  • hazai lámpa Szivesen. Látod éppen az a gond, hogy mindig a múlttal vagytok elfoglalva. Nem az a fontos mi volt, hanem az, hogy mi van és mi lesz. Itt pedig gyökeres változás történt, Ti meg állítjátok vissza a picit sem dicsoges multat. Ami nem simul a mondanivalódhoz, arrol szó se esek?

  • hazai lámpa essék.

  • Voronyezs

    Ha nem akarsz megérteni semmit, nem is kell.
    Olvasgasd csak a „tudósításokat” aztán abból majd kiművelt fővel állíthatsz ostobaságokat.

    Mit mondjak? Kérdés, hogy hány éves vagy – amivel bevezettem a mondandómat, azt csak azok értik meg, akik megtanulták a Kádár rezsim alatt „kihallani” az igazságot a „fontos személyek” nyilatkozataiból.

    Tudom, hogy ehhez kepésség kell, legalább 300-as koleszterin-szint.

    Sajnos bizonyságot tettél személyeddel arról, hogy miért van Orbán Viktor kormányon.
    Ö bizony pontosan erre alapoz.

    Hogy többség úgyse érti.

    P.S.

    Igen csak utóiratként – tényleg közveszélyes vagy – gyilkolásra képes. csak egy mondatodat emelik ki, amibe bele lehet halni a röhögéstől, Írod:

    „hogy az amerikaik tanították ki az afgánokat az ópiumtermesztésre”

    Ha nem érted annál jobb.

    🙂 🙂 🙂 🙂 kkkkkkkkk………

    Ha nem lenne a szójárásod ennyire alpári, akkor még próbálnék is további ismervényeket adni a témában.

    De ez a mai kor stílusa: ez ” fröccsenet”, valami nagyon tahó – tudod.

    Úgyhogy kerüljük egymást.
    Nem őriztünk kondát együtt, ok?

  • hazai lámpa
    2018 július 24
    9:15 de.

    Mi ebben a nehézségi fokozat, hogy ezt fel lehessen fogni?

    Orbán csak egyszerűen meglovagolja azt, amivel a legkönnyebben meg lehet „fogni” a legnagyobb réteget, mint szavazótábort.

    És ez a rasszizmus.

    Minden jól összeillik – a trianoni gyász, a cigányozás, a zsidózás, a „bocskorozás” (mert bizony még elevenen él – csak el kell járni Tusnádfürdőre – a hülye baloldaliak azt hiszik csak azért a pár ezer erdélyi szavazatért jár oda – ezzel tartja ébren a „nagy-hungarista szellemet”

    Hogy a látszatkedvéért még a vajdakalapot is a fejere rittyenti, és úgy Jeruzsálemezik, az csak ugyanolyan színjáték, mint a „kereszténynek lenni”, meg a „polgári Magyarország”

    Tudod, ehhez kell a 300-as koleszterinszint a Nagyeszű Pityuka szerint is, mindezt megérteni.

    Lámpácska, de azt mondtad, hogy szálljak le rólad, pedig magad írsz nekem.
    Nekem nem baj, csak, tudod …..

    De a kérdésemre nem válaszoltál, igaz azt más cikknél tettem fel.

  • Gabriel
    júli.23.
    11:17

    AlCaponéról írod, hogy „Ő-magára semmilyen valódi [Orbánnál a inkább tényleges jelző passzolna jobban] bűnt nem sikerült rábizonyítani, mert mindent az emberei csináltak…”, azokkal csináltatott. Ez utóbbi érv persze csak részben igaz, ugyanis a MI kis – illetve a már nem is kis – AL CAPONÉNK* ezeket a bűnöket nemcsak az embereivel követteti el, hanem már közvetlenül is, jogszabályokat igazít hozzájuk a neki ajándékozott kétharmad adta abszolut hatalom és a parlamenti FideSS frakció karizmatikus el, és lekötelezése birtokában, az utólagos törvénykezés eszközét is felhasználva elkövetett . c s e n d e s p u c c s a l . Ugyanezt teszi a skizoid önmaga által „kivégzendő” ellenségnek tekintett, vagy annak kikiáltott, vagyis az őt potenciálisan leleplezni képes, avagy a vele szembenálló – jogszabályalkotás által csőbehúzandó ellenzékével is…

    II. Orbanisztán (2014-18.) az ezzel a céllal történt intenzív törvélnyalkotás időszaka volt, vagyis a bűnös hatalom körülbástyázása hozzá igaztott alkotmányellenes törvényekkel, illetve a FideSS hatalom végleges megszilárdításának az országházi korszaka. E 4 év alatt rögtön, a kezdettől számítva többezer törvény, törvény-részlet, módosítás, rendelet és végrehajtási rendelet látott napvilágot, melyek célja, hogy a bűn a rá vonatkozó adott jogszabály hatálybalépésétől számítva már . n e . is. l á t s s z é k . bűnnek… Az se számít, hogy az még a legalapvetőbb erkölcsi normáknak sem felel meg… 🙁

    *

    * Az összelopott orbáni vagyonbirodalom [számítsd bele a gázos Strómann Lőrinc teljes vagyonát is] a maga ezer-milliárdos fundamentumaival és növekményeivel már nagyságrendekkel tesz túl AL CAPONE forgalmán és vagyonán.

  • Gabriel 10:11!

    Nem értem, mit követtem el, hogy ennyire megsértettelelek a 6:20-assal…

    Én csak dokumentált tényekkel elemezve érveltem, amelyben nem volt . s e m m i . a l p á r i , sőt az elején még meg is dícsértem a kommentedet…

    Biztos vagy benne, hogy nekem írtad ezt az ordenáré és rémdurva förmedvényt 10:11-kor ?

    Talán abban van némi(!) igazad, hogy a tárgybeli Putyin kijelentésed műfajául a szösszenet helyett fröccsenetet voltam kénytelen műfaji elemként megjelölni, hisz az biztos, hogy (azokat) a csecseneket nem Ő küldte oda… Tudjuk, azok maguktól mennek az ilyen helyekre… Mint ahogy Taganka színházat Moszkvában, úgy a Bostoni Maraton merényletet is ugyanilyen muzulmánok követték el – méghozzá az USA-ban. Tehát részedről az nem volt egy objektív meglátás annál inkább egy érzelmi töltetű, kijelentés, hogy Putyin stb…

    Egyelőre, és még mindig 🙂 , Üdv’: V

  • Ps:
    Azt, hogy a STINGER föld-levegő rakétákat Charlie Wilson texasi szenátor ötletére és személyes közreműködésével milyen körülmények között adták át a táliboknak s hogy ez hogyan folytatódott, hogy azok mivel is fizettek ezért a kis szívességért, legalább 10 (amerikai) . d o k u . film . bizonyítja és bárki láthatja a You Tobe-on úgy, ahogy ezt leírtam 6:20-kor kelt kommentemben…

  • Ps:

    Az afganisztáni ópium termesztés is…

    .

  • Belzebub. Itt is nagy gond a hajléktalanság, de lakossághoz viszonyítva felé mint Magyarországon. De a kommentekben a megsegítésüket követelik, nem a megsemmisítésüket. A miniszterelnök meglátogatta az arvizsujtotta települést, és egy 700 eurós kabát volt rajta (Nem latszott a kabaton, es azert nem is olyan nagy osszeg). Hetekig ment a balhé, hogy képzeli ezt a fényűzést, mikor szerencsétlen embereket látogat meg? A Köztársasági elnök egy azaz egy EB mérkőzésre ment állampénzből, hatalmas volt a felzúdulás, van Neki saját pénze. Mikor egy beteg gyermeket vittek ki Párizsba egy díjat átvenni allampenzen, az természetes volt, senki nem szolt érte. A rendororsok, tűzoltó laktanyák beteg gyerekeket patronálnak. A boltokban mozgássérültek és Down korosok dolgoznak. Mindig és mindenhol gyűjtenek onkentesek serulteknek, gyerekeknek, balesetet szenvedőknek. (Érdekes módon, meg is kapjak a pénzt). Es adakoznak. Sorolhatnam, rengeteg van. Apróságoknak tűnnek, mégis ettől lesz élhető egy ország. Nem tökéletes ország, de nagyon jó, érdemes lenne tanulni Tőlük. De nem, Palffy nagykovet inkabb sertegeti Oket, nekunk meg itt csak a szegyen marad miatta.
    HL szerint ez nem az írekről szól. Szerintem pedig roluk is,a jó példát kellene követni, nem a diktátorokat. Ui. Egy, atlétikai versenyen egy női váltónk ezüstérmes lett. Két tagja fekete. Nem olvastam, hogy Ők ne lennének írek. Persze, lehet rosszul latom.

  • Cukihara

    Sajnos a törvény „kiigazításokat” tovább folytatja.

    Maradva a besorolásodnál, ha a II. periódusban a törvény-rendszert úgy igazította át, (választási, gazdasági, büntető) hogy ne legyen támadható semmivel, az újabb

    III. periódus arról fog szólni, hogy törvényileg ellehetetlenítsen bármilyen kontrollt, és mint látjuk „törvényileg” szétzúz bármilyen potenciális ellenzéki csoportosulást.

    A választásokon tett ígéretet beváltva, fel és leszámol minden ellenzékkel.

    a logika rettenetesen egyszerű:

    Orbánviktor = Magyarország ==>> orbánviktor ellenzéke = magyarország ellenzéke

  • Gabriel 6,37

    Azt is írtam, az 5,14-ben, hogy Vezérünk és Alcaponénk a kéthermaddal és a karizmatikus el és lekötelezésekkel operál…

    Ez csak annyiban szorul magyarázatra, hogy ennek a kisebbségi komplexusokban gyötrődő [több könyv is szól erről] alaknak nem valódi – különleges pozitív adottságaiból – a karizmája, mert az igazából nincs is neki, hanem az említett lelki defektusok által felerősített kiemelkedő, minden esetben mások fölé törekvő erőszakossága kölcsönöz neki egy látszat leki-erőt, ill. magabiztosságot, de nála csak az erőszaknak és megfélemlítésnek van igazán becsülete, amihez viszont hatalmi eszközökre, jogokra van szüksége. Ebben rejlik az ő „karizmája”… Láthattuk 2002-ben amikor I. Orbanisztán – és vele Ő is – elbukott, a pasas éveken keresztül nem tudta elviselni ezt a vereséget. Ha néha be is ment a parlamentbe, ott is csak duzzogva bámult maga elé… Csak akkor vergődött vissza az ő eredeti elemébe, amikor 2006-ban a következő bukás után néhány hónappal beülhetett a Frady B-középbe* szotyit rágva előkészíteni és megszervezni azt az ominózus és mocsok utcai megmozdulás sorozatot… Amelyért hatalomba türemkedése után rögtön megépítette nekik többekközt a Grupama arénát is…
    Mert a „jó király” nemcsak elvenni, de adni tud… 🙁

    .

    * Frady B-közép = Szélsőjobboldali (náci és antiszemita), lumpenproli elmekből szervezett anarchista és radikális irányultságú „drukkerkör” és rohamcsapat…

  • Orsós Elemér

    bar-lev
    2018 július 16
    10:48 de.

    „a sok feketet koszonjek maguknak a franciak!nekik vannak arra gyarmataik”

    Nagyon igazad van, miért kell azon kiakadni, hogy egy gyarmati válogatott elégtételt vett és példát mutatott egy nemzetinek? A franciák már példamutatóan kezdik megszokni a revansot! Majd a többi hirtelen liberálissá vált gyarmattartó is alázatosan megszokja!

  • Kesztölczy Emese

    Drága Picinyeim, a boldog franciák is így járhatnak:
    http://tev.hu/svedorszagbol-eltunhetnek-a-zsido-kozossegek/
    Az meg ezer szerencse, hogy a fidesznácik nem engednek be Magyarországra egy szemernyi kvótamuszlimot sem, mert gondoljatok csak bele, mi lenne, ha olyan csúnyán összeszerelmesednének, mint a svédországiak! Szegény Izraelbe már nem férne be még minimum ötszázezer magyarországi valódi menekült, habár a gázaiakat nyugodtan át lehetne telepíteni Angliába, mert az a terület valamikor az ö gyarmatuk volt!

  • Orsós Elemèr Kedves Elemer Most nagyon divat utalni a gyarmattartokat. Azt hiszem, a maiaknak annyi feleloseguk van, mint nekunk a rablogyilkoskent portyazo elodeink utan. Semmi. En nem tehetek St Gallen felegeteserol, Ők a gyarmatositasrol. Kivetel az angolok, akik most is ragaszkodnak a lopott foldhoz.
    A maiaknak a sajat viselkedesuket kell ugy alakitani, hogy ne erje szo a haz elejet.

  • Kesztölczy Emese
    2018 július 27
    7:09 du.

    A többi vérmagyar meg mehetne vissza Ázsába,
    megírta már Ady is annoi 1902 .-ben.
    Ezt akár ma is megírhatta volna..
    Viszont akkor mehetett volna
    Ákosbácsi után Kanadába.

    http://mek.oszk.hu/05500/05551/html/adypr0183.html

  • Te Geyza!

    Ez az Ady vátesznak bizonyul, amikor már 18 évvel korábban megjósolja még Trianont is: „A vége az lesz, hogy úgy tessékelknek ki innen minket, mintha itt sem lettünk volna”

    Ezt az írást minden parlamenti képviselőnek kellene elküldeni, de méginkább a mi Orbaníni ducénknak és annak a Kövér házmesterének.

    🙁

  • Kenny
    2018 július 24
    10:30 de.

    Az írek rettentően elmaradott körülmények közül kapaszkodtak fel, amire persze, hogy nem szívesen emlékeznek.

    A magyarok éppen ellenkezőleg, a magas polcról esnek mindig egyre lejjebb, és nem csak a saját hibájukból. Már máshol írtam, hogy a rendszerváltozás után kialakultak a szekértáborok. Az olyan ballibbantak, mint Belzebub, mindenért a magyarokat okolják.

    A szélsőséges konzervatívok meg mindenért másokat okolnak. Ami a kettő között van, az gyakorlatilag nem létezik a hivatalos közbeszédben.

  • Belzebub
    2018 július 24
    8:08 du.

    Ne is jöjjön haza ez a jótündér! Az íreknél legalább nem kell hallgatnia a Kádár-kor dicséretét.

    Ez az illető a honlapjáról kitilt mindenkit, aki szerinte kommunista! Egyszer kitiltott valakit, aki a Kádár-kort dicsérte, saját személyes emlékei alapján.
    Szegény íreket sajnálom, hogy ilyen doktriner liberálisok dicsérik őket.