MSZP goes to Tusványos

2018 július 25 2:38 de.193 hozzászólás

Valahol az orrom elé keveredett egy hír, ami arról szólt, hogy az MSZP szeretne elmenni a fideszes agymosásra. Aztán azt is láttam, hogy a hír közel egy hetes. Nem nagyon dobogtatott meg semmit. Még az asztallapot sem. Egyszerűen azért, mert kiválóan belesimul abba a kirakósba, ami Botkától Szélig bontakozik ki. Szegélymintaként a képviselői fizetésemelés megemelésével. Amit azért csak sikerült a magát ellenzéknek emlegető politikai alakulatok jó részének is megszavazni.

Tudom, tudom. Az ezt érintő hírek többsége sem friss. Tényleg nem az. Ahogy az amerikai rabszolgatartás sem lenne mai történet. A következményei azonban máig hatnak. A hazai politika azért nem olyan nagy ívű. Inkább földhözragadt. A posványba tapadva ott vannak a sokak által megtiport, lenyomott korábbi gondolatok is. Arról, hogy a Fidesznek nem előnyös egy összefogó ellenzék. Így pénzt, paripát, illetve szólamokat nem kímélve próbálta megosztani az ellene indulókat. Valószínűleg a vártnál nagyobb sikerrel. Az LMP belső cirkusza a legékesebb példa erre. Azzal, hogy jószerével mindenkit bűnösnek kiáltottak ki, aki szóba mert állni bárki mással. De azért tényleg nincsenek egyedül.

Ugye még emlékszünk az ellenzék soraiból felhangzó, programhelyettesítő gyurcsányozásokra. Tudomásul véve azt, hogy Orbán Viktor, okkal, vagy ok nélkül, de Gyurcsányt tekinti valós kihívójának. Így évek óta próbálja a DK-elnök vélt vagy valós erejét annullálni. Látható módon, szinte bármi áron. Amikor az MSZP jelöltje, miután Szegeden beszélt a vezérrel, teli tüdőből akarta leváltani a DK elnökét, azért egy kicsit gyanússá vált a háttér-egyeztetések lehetősége. Ahogy az LMP prominensei úgy mentek el tárgyalni a DK-hoz, hogy valószínűleg előre eldöntötték: nem tárgyalnak. Az csak hab volt a tortán, hogy utána elmentek egy benzinkúthoz, hogy megpróbálják a lehetetlent. Szalonképesnek eladni, amint felszopják a Jobbikot. Összességében azért szépen rakosgatták a kirakós darabjait az asztalra. Azt a kirakóst, ami az egykori NDK többpárt-rendszerére emlékeztető parlamenti párt-színkőrt ábrázolja. Amiről lehet azt mondani, hogy nem olyan. Mondani lehet. De attól még az.

Masninak pedig, mint emlegettem, ott, illetve itt, van a képviselői fizetésemelések kérdése. Őfelsége fizetést megszavazó ellenzéke, a szavazás után nem arról nyilatkozott először, hogy az emelést jótékony célra fogják használni. Ó nem. Az első megszavazói reakciók azok voltak, hogy: „a cúna fidessz zsarolt”. Amire már akkor az volt az első gondolatom, hogy: a kedves felmenők hogy vannak? A tollas hátukkal, ami miatt mindenkit madárnak tetszenek nézni. Egyszerűen azért, mert a kormánypártoknak, hála őfelsége ellenzékének, kétharmados többsége van a parlamentben. Így azt szavaznak meg, amit akarnak. Helyre, tétre, befutóra. A frakciófegyelemben nyugodtan lehet bízni, mert egyik hülye sem lesz olyan ostoba, hogy a munkát válassza a képviselőség helyett. Pláne, annyi pénzért.

Ezért aztán enyhén nevetséges azt feltételezni, hogy beveszi bárki, hogy nem azt szavazták meg, amit akartak. Teljesen felesleges arra hivatkozni, hogy ellenkező esetben a frakciónak kevesebb pénze lett volna. Ugyanis a Fidesz-frakcióra is igaz. Annyira meg ők sem a zsebük ellenségei, hogy bukni akarjanak a szavazáson. Valószínűbb tehát, hogy senki nem zsarolt senki. Volt egy „A” verzió, ami helyett elővettek egy „B” verziót. Az sem kizárt, hogy eleve azt is akarták. Ezért aztán az az érzésem, hogy amelyik képviselő azt mondja, hogy csak az erőszaknak engedve tesz zsebre több pénzt, az vagy hülye, vagy a választókat nézi hülyének. Ahogy a Fidesz kommunikációja is az utóbbit teszi. Nagyüzemesítve.

Most hogy indul a tusványosi izé, az MSZP öndelegálása a látszatkifogásoktól függetlenül is furcsa. Azért persze nem árt tudni, hogy legutóbb az LMP képviseltette magát a vezéri tapsolók csapatában. Az eredményt ismerjük.

193 hozzászólás

  • en nem ertem miert kell mindenkinek oda jarni es pofazni??!!
    arra senki se gondol hogy mikor haza mennek onelegult pofaval az ott elokkel-(magyarajkuakkal)- itatjak ki a keseru poharat!!
    utana persze azonnal egig ero pofaval megy az obegatas hogy „jààààjjj hààà megin bàncsàààk a szeginy màgyàrt”-
    a beluk szaradjon ki!!!van bor a pofajukon odamenni megint es keverni a szart!!maraggyanak otthol es ott ugassanak!!se az MSZP se a FIDESZ nem adofizetok erdelyben ugye!!!? akkor meg kuss haza!!
    az ott hivatalosan ROMANIA!! tetszik vagy sem!!ez van!
    mindig oda koll menni pofalni ugye?aztan ha beverik a pofatok megin mindenki lesz hibas csak ti nem ugye??!!
    a bor nem sul le a koszos pofatokrol!!!

  • ugy kellene erdelyben is mint ahogy a zazrivecz-vona megkapta karpataljan az ott oslakos magyaroktol!!
    -„eriggye haza!! itt te nem fogsz pofazni!! meg a diszno olamat se biznam rad te!!ide nem kol jonnod szart keverni!!,stb-stb”-
    aki orbaniaban adofizeto ott ugasson!!!!!

  • Mszp irány: Nemzeti szocializmus – másként-:)

  • Nosztalgiázzunk egy kicsit – a rendszerváltáskor egy partalapításkor 3 millió azonnali támogatást kapott a bejegyzett párt. Rögtön pályázhatott egy partszékhelyért – akar székházért.

    Nem volt valami körülményes a bejegyzés, egy hét alatt megvolt.

    Ismerőseim, munkatársaim komolyan forszíroztak, hogy miért ne? Jegyezzünk be gyorsan egy pártot.
    A pénzt a gyakorlatban akármire fel lehetett használni.

    Vehemensen visszautasítottam mindig az ilyen felvetéseket. Dolgoztunk, fejlesztettünk – nem értem rá ilyen „cirkuszolásra”

    Most szeretnék azoknak elküldeni egy e-mail címet, akik komolyan gondolnának arra, hogy hátha mégis, hátha van arra lehetőség hogy a 180 semmit nem erő mellett, és a fent felsorolt lehangoló kritériumok ellenére lehet egy valóban rendszerváltó pártot létrehozni?

    Írjanak erre az e-mailre:

    [email protected]

    Nyilván a trollok miatt adtam ilyen „egzotikus mail-címet, a szervezők őket nem látnák szívesen

  • Posványosi szájhabzásba mennek.
    Elég nagy baromságnak tünik, amit elképzelek, h felszolalva azt nyomatják: NE MENJETEK EL SZAVAZNI, MERT NEM OTT ÉLTEK, NEM ODA FIZETTEK ADOT!
    Baromi hatékony lehet…. Kiröhögik, v megverik öket?

  • sharapova2008

    Találóbb lenne Tusványost Posványosnak nevezni, mert annyi mocsári, bűzös teremtmény évenkénti találkahelye! A román kormány nagyon engedékeny, hasonló helyzetben Orbán megtiltaná, hogy a magyarországi románok hasonló, provokatív rendezvényeket tartsanak…!

  • Az nem biztos, h nyilvános, h az LMP,és a Liberálisok ténylegesen a fidesz megfizetett álellenzékei?!
    2-2 felsövezetöjük szokott milliokat kapni orbánéktol választási és forrobb idöszakban havonta- F.G. B.A….. Egy belsö vezetöjüktöl tudom.
    Ezért eljátszák az ellenzéket, de ugy, h orbánéknak ne nagyon ártsanak, de az ellenzéki együttmüködést szétverjék.
    DE EZ LÁTHATO VOLT MINDEN EGYES LÉPÉSÜKBEN. A szavazásokkor ( hogy a támogatoik hogy voksoljanak- persze ideologiát is gyártottak hozzá), a választási egyeztetéseknél.
    Aki nem hiszi, az induljon el forditva! Mitt tett volna az a párt és vezetöi, ha pénzt kaptak volna orbántol, h szétverjék az együttmüködést, hogyan szavaztatta volna támogatoit, szavazoit a népszavazáskor?
    Azt nem tudom, de valoszinüsitem, h az MSZP-ben, Jobbikban is ott vannak a lefizetett, v megzsarolt embereik a vezetésbe beépülve.

    És még lesznek is megzsaroltak,( lefizetettek) , idövel fel fognak tunni.

    Orbán eltüntette a lll/lll-as titkosiratokat, a besugoi iratokat. Nem megsemmisitette, hanem elraktározta a szükséges idökre. Ilyenkor mindig elövesz 1-1 lapot, és máris irányitja az ellenzéki politikust….
    Ilyenkor még lofejet sem raknak az ágyába. Azt csak akkor, ha nincs rola dokumentum, és a családtagjairol sem sikerült semmit sem elöbányászni.
    Akkor vagy kábszert dugnak a gyereke zsebébe és véletlenül megtalálják, v a feleséget, lányát itatják le bugatoszeres alkohollal, majd extrémporno fényképfelvételeket küldenek az ellenzéki politikusnak….
    Ezt csinálták eddig is!
    A balesetekre ritkán van szükség. Pl. a gyenge testalkatu egyén átdobta magát a 2 m magas keritésen a vonat elé.
    Vagy, minth kedvenc filmemben: 2-szer hátbaszurta magát, majd kitörve saját nyakát , még meg is fulladt….
    Vagy elütötte a kamion. Kétszer. Oda és vissza is….

    Kitárgyaltuk már orbánt, mint feltételezett fegyverneppert?
    A katonai fegyverraktárak „selejtezésekor” hova tünt az a mennyiség és az áruk?
    Ismerös valakinek az a név, h Faron? Az! Az a fegyvernepper, aki orbán szomszédja lett, letelepedési kötvénnyel eu-kompatibilitást vásárolt orbántol, és Horvátországban lebuktak, mert tök véletlenül jact-jaik épp egymás mellett kötöttek ki, majd orbán kamumanja, az ország gázszerelöje
    Derüsen tárgyalgatott vele.
    Hogy miröl?! Hát nem a fegyvercsempészetröl, hanem az idöjárásrol!
    Azután váratlanul Faraon halottnak lett nyilvánitva.
    Az, h csakugyan meghalt-e, az érdekes kérdés. A fegyverneppereknél hasznos, ha néha meghalnak, mert azután már nem üldözik öket, tiszta lappal kezdhetik.
    Ebbenaz is segit, amit Janitol tudunk, hisz neki is az van, azaz, hogy nincs! Ujjlenyomata!milyen érdekes, h pont egy fegyverneppernek nincs , ill. Van ilyen hasznos tulajdonsága, h nincs ujjlenyomata! Ezt a mázlistát!
    Nemcsak, h dollár százmilliárdjai vannak, de emellett még ujjlenyomata sincs!
    De akkor miért nem vettek töle vért genetikai vizsgálatra, iriszvizsgálatot?
    Lehet, h se irisze, sze génjei nincsenek?

  • de egyaltalan nem kell odamenni hozongeni!!
    ennyi!!
    otthon ugassanak!!miert kell hergelni a romanokat?ok haza mennek utana!!azok akik ott elnek magyarajkuak meg megigyak a levet? mire fel!!!?kiknek kepzelik magukat ugy megis??!! ki a rosseb kerte oket arra hogy masok neveben eppen ott hozongjenek!!?
    bezzeg karpataljara nem mernek mar menni!!ott rovid uton szetverik oket!!
    elobb utobb itt is az lesz!!
    eleg volt a jobbik,a fidesz,most az mszp……………menjenek a jobubanatosba ugatni!!

  • Ami a cikk tartalmát illeti,a véleményem annyi,hogy minden évben megrendezik a Tusványosi szabadegyetem rendezvényét Erdélyben,amihez a jobboldali kormánynak joga van,mert nekik ugye nem a kétes migránsok betelepítése a fontos,hanem az Erdélyben élő magyarok,akik önhibájukon kívül élnek nem magyar területen!!
    A baloldalnak nincs ott semmi keresnivalója!
    Ami a baloldal lecsúszását illeti,arról csupán ők tehetnek,több ciklussal ezelőtt a hazugságaik,ügyeik,az ország tönkretétele miatt elvesztették a többség bizalmát,a még meglévő táboruk létszáma is egyre csökken ,a pártokon belüli és a más ellenzéki pártok közötti ,harcok,lejáratások,sőt még tettlegességek miatt…
    Ami a képviselők tiszteletdíját illeti,hát több ellentmondásos cikk,hír jelent meg,pár nappal ezelőtt a Fidesz cáfolta,hogy napirendi pont lett volna,vagy megszavazták volna a havi 200 e/Ft-os emelést,míg ma állítólag az ellenzékiek egymással is vitatkoztak a témában……
    Nos jobboldaliként felháborítónak tartom az emelést(attól függetlenül,hogy ha életbe lép mind a jobb,mind a baloldaliak is megkapják)
    Amíg a nyugdíjasok a törvényben biztosított 2,7%-os emelésre és
    4% gazdasági növekedés esetén pár ezer forint nyugdíjprémiumra
    számíthatnak,addig nagyon gusztustalan ez a téma!
    Az aktív dolgozók,családok béremelésével,juttatásaival,kedvezményeivel teljesen egyetértek,a nyugdíjasok hosszú éveket dolgoztak,ők is többet érdemelnének,míg a parlamenti képviselők akik plusz költségtérítést,lakástámogatást is kapnak nem érdemelnek ekkora emelést,különösen azok akik be sem járnak a „munkahelyükre”…..
    Normál esetben egy tisztességes dolgozó,ha nem veszi fel a munkát levonják a béréből,sőt ha ez gyakran előfordul ki is rúgják!!!!
    Remélhetőleg hamarosan fény derül az igazságra,ha kell több fórumon is panaszt teszek!!!!!!

  • Kiegészítés:

    Igyekeztem tárgyilagos lenni a hozzászólásom megírásakor,és
    továbbra is fenntartom a véleményem,ha jogos akkor a jelenlegi kormányt is kritizálom,felvállalom,mert senkinek nem vagyok a
    lekötelezettje,alattvalója!!!!!
    Több ismerősöm is foglalkoztatja a téma,és hasonló állásponton van!!!!!!

  • Tán jobb lenne mindannyiunknak ha az MSZP végre szanálná önmagát.

    De nem lehet mert a Kormány erővel életben tartja.

    Kell neki mint éhezőnek a manna.

    Mire menne nélküle pl. Brüsszelben, vagy az USA-nál ?

  • Orsós Elemér

    Or+bán666
    2018 július 25
    10:12 de.
    Te elmebetegesen nem tudsz veszíteni, de kéjesen állnál bosszut a saját ökörségeitek okozta fiaskó miatt! 😀 Hornt leszámítva, mennyivel voltak külömbek Orbán elődei? Csak annyival, hogy ök nem teremtettek -nem nekünk gyümülcsöző- kapcsolatot a Likuddal, de ők is a saját pecsenyéjüket és saját lojális klientúrájukat építették ezerrel! Csak az már szemérmesen elfelejtődött! Részedről, én még emlékszem! Keress új pszichiátert! 😀

  • bar-lev
    2018 július 25
    11:43 de.
    hogy mik vagynak a Nap alatt? hát nagyon jó tanítványa a Netán Yahoo nak…ti ugyanasztatatatatat csinyájjátok szerte szana, csak nektek van a Tóni a Sémita meg a Holló a Kausztikus a többi ugyanaz…

    hahahahahahaha
    a 22-es csapdája?

  • Orsós Elemér Csak százzal építettek. Ha ezerrel építettek volna, a Fidesz sosem jutott volna hatalomra. Az MSZP sosem gondolta, hogy így meglehet vezetni a magyarokat. Abba bukták bele, hogy többre becsültek a szavazókat a reálisnál. Orbán jól látta, hogy milyen szinten vannak a szavazok, és zseniálisan kihasználja. Nem tudom ki irányítja ezt az egészet, de kalapot le előtte. Sajnos.

  • Geyza Mikor egy Hiszékeny Dezso kepviselo lehet az MSZP-ben, akkor felhagytam minden reménnyel. Azzal a picivel is.

  • Geyza
    2018 július 25
    5:02 du.

    Botka óta világos lehet szinte bárkinek, akinek addig nem volt: Az MSZP a jelen állapotában inkább Fidesz-kreálmány. Horn meg forog a sírjában.
    Igaz: Orbán hatszor mondaná el naponta a soros szúrát, valamint a kiatyánkat és minden mást is, ha feleannyi politikai tehetsége lenne, mint Horn-nak vagy Kádárnak, Nyersnek volt (ideológiától, és az azzal való egyetértéstől függetlenül). A politikai tehetség ugyanis nem azonos a politikusi agresszivitással, amiből jó a felhozatal.

  • Boda Marcsi:
    „minden évben megrendezik a Tusványosi szabadegyetem rendezvényét Erdélyben,amihez a jobboldali kormánynak joga van”

    Természetesen. Ha és amennyiben a állami szuverenitást gyakorló román hatóságok engedélyezik (Tusványos ugyanis a román állam felségterülete); ők pedig engedélyezik, hiszen a magyarnál semmivel sem jobb (sőt!) román nacionalizmusnak az ilyesmi úgy kell, mint egy falat kenyér.
    Nem lepődnék meg túlzottan, ha egyszer majd kiderülne, hogy még gázsit is fizettek az ott haknizó jobboldali magyar vezetőknek. 🙂

    Boda:
    „A baloldalnak nincs ott semmi keresnivalója!”

    Ebben tökéletesen egyetértünk.

  • bar-lev – jó, ha tudja!

    Nem pofázni (lázítani, hőbörögni, stb) mennek oda, hanem értelmes párbeszédet folytatni! Most is – mint korábban is – jelen vannak román hivatalos személyek. Mindenki elmondhatja nyíltan a véleményét amivel lehet vitatkozni. Ennyi.

    Jó lenne, ha a magyarországi románok (szlovákok, szerbek, ukránok, svábok) is tartanának rendszeres politikai találkozókat Magyarországon.
    Lényeges: A magyarok száma a környező országokban kb 3,5 millió, addig a Magyarországon élő klf kisebbségek száma összesen nem haladja meg a kb 70 ezer főt!

  • Szépen sütött a Nap, a reggelimen is túl voltam, úgyhogy gondoltam egyet, megnézem Siófokon, mennyire vannak kiakadva az emberek ezen a tusványosi összejövetelen.

    Ugyan még kora délelőtt volt, de már harapott a meleg, ezért a klímát 20 C fokra állítottam és elindultam. Kerültem az autópályát, mindennap akad merész vállalkozó töréspróbára, s lám, amikor ezeket a sorokat írom, már értesültem róla, négyen akartak Velence magasságában egymás autóján keresztülhajtani.

    Így meglehetősen kényelmes tempóban autókáztam a 7-es főúton, vagy ahogyan régen mondták, az országúton.

    Nos, teljesen lepetve voltam! Sehol egy útzár, transzparenseket tartó tiltakozók tömege, miszerint vesszenek a bálványosiak, no nem a Somogy megyei Bálványos lakói, hanem a Kovászna megyében (Románia) található Torja település melletti üdülőtelep, teljes nevén Bálványosfürdő.

    No, most összezavarodtam, Tusványos vagy Bálványosfürdő, hagyom is a fenébe, végtére is Siófokra indultam, közelebbről Széplak-felsőre, ami mára olyan része lett Siófoknak, mint Budapestnek Zugló.

    Azért ide, mert sok évvel ezelőtt minden nyáron nyaraltam itt, amikor még a partközelben a szél nádast zúgatott, és a stégről vízbe gázolva hínárt lehetett tologatni.

    Hétköznap és reggel, elég sokan gondoltuk céliránynak a Balatont. Amennyire előre láttam, egyik autótulajdonosnak sem lehetett szégyellnivalója a vezetett márkára, magam csak azon merengtem, hogy cégautók, vagy saját …

    Siófok megváltozott. Mindenfelé új emeletes modern épületek. Folyamatos a gépkocsiforgalom, autók egymást szorosan követve haladnak céljuk felé. Én lekanyarodok a Vilma utcánál, ami Vitorlás utca néven folytatódik. Erről az Erkel Ferenc utcára hajtok.

    Semmi nem emlékeztet a régi üdüléseim helyére. Talán a Sirály és a Bakony utcák közti üdülőkomplexum, mintha egy-két régi épület állna. Szakmunkástanulók zsivajától volt egykor hangos. Most teljes a csönd, és a fák takarásából kibukkan néhány márkás új autó.

    A Deák Ferenc sétányra hajtok. Modern épületek minden felé. A nádas helyén is, meg a hatalmas zöld terület helyén is. Itt volt a szabadstrand. Egy kis rész még szabadnak tűnik.

    Lám, az újságírók épületeit se látom, új építésűt annál többet. Már lakóik is vannak. És eltűnt az Orion bár, az a kerek betonépítmény, ami hasonlított egy korongalakú űrhajóra.

    Semmi jelét nem láttam, bárkit is érdekelt volna Tusványos, vagy Bálványosfürdő. Nekik itt a Balaton.

  • de a magyarorszagi aprtok ne pofazzanak az ott erdelyben elok neveben!!erre oket ba rosseb se kerte fel!!
    beavatkoznak roman belugyekbe!!eppugy mint a nyirojoska ujratemeteskkor!!
    eleg volt!!
    otthon ugassatok ahol adoztok!!

  • Orsós Elemér
    2018 július 26
    1:20 de.

    Jobbak voltak az elődei.

    Érd be ennyivel.
    Úgye nem kívánod hogy most
    olyan dolgokról írjak kilóméter-hosszan,
    amikkel tele a NET és amúgyis nyilvánvalóak.
    Naugye.Tudtam én hogy egy megértő lélek vagy te.

  • Orsós Elemér
    2018 július 26
    1:20 de.

    Hálás köszönetet kell neked mondjak a jövendő magyarság nevében, mert a mai elcseszett generáció ismét tele van ilyen hozzád hasonló idióta faszokkal, akiknek csak annyi telik a politikai tisztán-látásukból hogy az országot beosztja drukkerekre – szebben hívva oldalakba vagy újabban ellenzékbe és támogatókba egy maffia banda mögé.

    Nyilvánvaló hogy a Gyurcsány, Antall Józsi mint maffia kevésbé volt sikeres, de ez miért jelentené azt egyben, hogy nem voltak tolvaj gazemberek?

    Te azzal akarod felmenti a banditát hogy hát mások is loptak, és öltek. És hányan nem mentek börtönbe, pedig ott lett volna a helyük.

    Ha neked ebből az a következtetés jön le, hogy innentöl akkor szabad a rablás, akkor édesapám te is gazember vagy, mert a banditát véded.

    Mit kell ezen még ragozni?

    Hát nem bírod felfogni, hogy nem szeretnék olyan hazát hagyni a fiaimra, ahol lopni-csalni dicsőség?

    Vagy innentől az számít magyarnak aki jobban tud lopni hazudni, csak menjen el minden vasárnap a templomba?

    Van ennek neve neve, Orsós, úgy hívják hogy sötétség.
    Ennek a görcsös kéjelgésnek, hogy azt MONDJÁTOK „”TI VESZTETTEK – HIHIHIHI””‘most fogadjátok el, mert most a mi banditánk van hatalmon.

    Valóban erről szólna? valóban képes vagy ezt így értelmezni?
    Akkor benned nemcsak rosszmájúság lakozik, hanem egy velejéig romlott szellem.
    Hová süllyedtek az emberek magyar honnban?

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2018 július 25
    5:02 du.
    Szerintem beletrafáltál, mint a vak tyúk, aki fején találja a szeget.

  • Orsóskám.

    Vastyúk.

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2018 július 26
    5:08 de.

    „Az MSZP sosem gondolta, hogy így meglehet vezetni a magyarokat.”

    Na, ez már csak Horn Gyula sajnálatos bukása után derülhetett ki, azáltal, hogy a balfasz MDF után újra hatalomra kerülő M(SZ)MP hagyta magát gyámoltalanul megvezetni egy 5 %-os cimletü SZDSZ című, mesebeli gömböcként viselkedő mikropárttal! Ezért tudták Horn után az ÖSSZES pártok ilyen ügyesen megvezetni(helyesen -píszíül mondva- átnemzeni, valójában átbaszni!) a magyarokat!

  • Orsós Elemér

    gabriel
    2018 július 26
    12:45 du.

    Érdekes tanulságokat szűrtél le a „rendszerváltásról” alkotott egyáltalán nem hízelgő és -szerintem- általánosítható véleményemről, amiből Nálad nem a mondandóm, hanem a „gazember” személyem lett a fő igazság, annak ellenére, hogy már egy kis odafigyeléssel tucatszor észrevehetted volna, hogy én is a „rendszerváltás” áldozata vagyok! 😀

  • Orsós Elemér Sosem értettem, hogy miért hagyja az MSZP, hogy a farok csóválja a kutyát.
    Lehet, összeesküvés elmélet, de Fodor kivált a Fideszből, tönkrement az SZDSZ. Simicska kivál a Fideszból, tönkre ment a Jobbik. Az LMP rögtön Fideszpártként indult, az is maradt. Véletlen?
    A baj, hogy 89 után Horn Gyulán kívül nem volt egyetlen igazi politikus sem. Most sincs.
    Az SZDSZ nem tudom gazemberségből vagy ostobaságból rengeteget ártott az országnak. Úgy emlékszem, a SZDSZ Horn után kellett a többséghez, és ezzel durván visszaélt. Nem szerettem az SZDSZ-t, nem szavaztam volna soha rájuk, nem hiányoznak a Parlamentből. Bár úgy gondolom, ma egy ember sincs, aki hiányozna a Parlamentből. Talán ha Horn kormány marad, akkor minden másként alakul (biztos). De ez már múltidő, ezen kár rágodni. Most ezen az áldatlan állapoton kellene változtatni. De ez tényleg nem focimeccs, hogy egy párt győzelméért szurkoljunk, és a vesztes tábor bosszúságának örüljünk. Nem értem miért jó Nektek, hogy most nem a baloldal lop. Nem az kellene, hogy senki ne lopjon? Nem tudom elhinni, hogy Te nem rémülsz meg egy L Simon, Balog, Német Szilárd, Kövér, Deutsch, Lázár, Rogán névsortól. Szerinted Ők a megoldás? Vagy tényleg minden mindegy, csak ne Gyurcsány legyen? Nem tartom előremutató tervnek.

  • Kis ferenc

    duma habbal!!ne hazudjon!! romanokat oda a fideszes-(kubatov)-verolegenyek be se engedtek oda!!ellenere annak hogy ott ok vannak otthon es nem a fidesz!!

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2018 július 27
    6:39 de.
    Kedves Kenny, a „nem értem miért jó Nektek” kezdetü szíves megszólításomig(sunkig) minden szavaddal egyetértek, DE mutass egy utalást arra, hogy azt mondtam valaha is hogy nekem nem mindegy ki lop! Csak az egymást váltó, lépesmézzel csábító szirének örökös egymásra mutogatása dühít, mert eddig egyik hatalom bitorló -természetesen dafke beleértve a Fideszt is- sem ért többet a Deákné vásznánál! És bizony mondom Néked, még én is megrémülök az általad felsorolt, az elődökhöz hasonlóan látványosan az „átkosból” kapitalistává átvedlett KISZ és párt funkciktól. Egyelőre megoldást én sem tudok, de a sok kibic által javasolt polgárháborút megvétozom!

  • marabú… a nagy kérdés! kit érdekel és miért az a sok szájtépés? seggség amit ez a banda ott is elővezet, a sarki kiskocsmában olcsóbb és jobb a perkelt és a ser is lehet bográcsozni a diófa alatt a kert végében és nem kell ezért órákat napokat elvesztegetni süket duma hallgatásával? vagy ez a balatoni KISZ továbbképző táborok mintájára műxik, mármint aki odamegy az megláttatik és esetleg kiszemeltetik valami szentfazékká ami sok HUF -ot eredményez munka nélkül?

    hahahahaha

    a románok miért nem seprűzik ki asoxemetet onnan?

  • Orsós Elemèr Kedves Elemèr. Hat haborut en sem szeretnek. Sehol a vilagban.

  • Orsós Elemer

    Valóban az a mondás járta hosszú évekkel ezelőtt, hogy vallásról, politikáról társaságban nem illik vitatkozni.

    Tartottam is magam ehhez mindig, vagyis inkább több mint sokáig.

    Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem egészen így van, mert pont ezt használják ki az ügyesek, akik a politikában való részvételüket arra szánják, hogy akár az ország kifosztása, leszegényesitése, antidemokratizálása árán is a zsebeiket minél jobban megtömhessék.

    Tovább megyek, esetünkben – Magyarországot még ezen is túllépve képesek visszavinni az elmúlt századok sötét középkorába – félfeudális iskola, egészségügyi, jogrendszert visszahozva, a népbutítással és népúszítás minden kellékével együtt.

    Ami egyenlő azzal, hogy olyan kormányzást alakítanak ki, amely az ebbeli céljaiknak teremti meg a feltételeit, és nem hagy teret semmilyen demokratikus (felvilágosult) jogrendszer működésének.

    Már megbocsáss de számomra mindenki, aki ezt támogatja maga is bűnöző, mert részt vesz a felbujtásban is és a bűn rejtegetésében is.

    Ha Rád nem vonatkozik, akkor megkövetlek itt és most, és fejet hajtok előtted.

  • Gondolom, a szárszói micsodát akarta Orbán ezzel kopírozni, hogy legyen ez a tusványosi hogyishívják.

    Szárszón is a végén már kabaréba fulladt, ahogy mindig újabb ellenzéki messiásokat kínáltak fel a közönségnek. A ballib véleményvezérek már alkalmazták azt a marketingfogást, hogy mondj egy kis igazat, mikor nagyot hazudsz! Ezt tudvalevőleg a fidesz is alkalmazza.

    Pl. most az a fő téma, hogy kézzel-lábbal hadakozni kell a migráció ellen, és nem szabad tudni róla, hogy Európa egy nagyhatalom volt 100 évvel ezelőtt. Pontosan az 1. világháború előttig. Hatalmukat gyarmataiknak, és különösen afrikai gyarmataiknak köszönhették az államok, amik később az EU-t is megalapították.
    Ezt a tényt el kell hallgatni, és beadni a Soros-terv c. összeesküvést.
    Így nyal vissza a fagyi, most érezhetik magukon a ballib pártvezetők.

  • Jobbik meg LMP elégedetlen értelmiségek által alapított kis pártok.

    Vonát anno a fideszből ejtőernyőztették a Jobbikba, aminek régi vezetője talán nem adta el magát. Lehet, hogy nem a rendszerváltáskor gründolták, de a régi rendszerváltók is sokat vesztettek a hitelességből.

    A rendszerváltók miatti elégedetlenség hívta életre a kis pártokat. Amik már nem is olyan kicsik. A régi nagy pártok meg összezsugorodtak, vagy már el is tűntek. (A fidesz átalakult.)

  • Orsós Elemér

    gabriel
    2018 július 27
    8:13 du.
    Az utolsó mondatodig igazat adok, de kérlek ne kövess meg az időnként alpári és túl szubjektív megnyilvánulásaimért, mert sajnos nem mindig tudom tűrtőztetni magam, annyira tele van a bögyörőm az elcseszett „rendszerváltás” szándékosan vagy dilettánsan kihagyott lehetőségeitől és utódaim bizonytalanná váló jövőjétől! (Na meg persze bevallom, sajnos kissé konzervatív és korszerűtlenül gondolkodó is vagyok a trendi fősodorhoz képest!) 😀

  • Kis Ferenc!

    Teljesen igazad van és örülök,hogy konkrét számokkal is alátámasztod,amit írtál!!!!!
    Sajnos az eleve baloldali, elkötelezett ,fanatikus és gyűlölködő
    hozzászólók nem képesek(vagy nem akarják…)felfogni se a Te,se
    a normális és főleg itthon élők érveit…….!
    Ettől még nem dől össze a világ és ugye a hibáival együtt is
    marad a jelenlegi kormány(3 ciklus után!!!)ami nem véletlen!
    A baloldalon se önkritika,se hazaszeretet,se tárgyilagosság nem
    létezik -legalábbis ezen a fórumon-mert szerencsére több normális baloldali ismerősöm van akik másképp gondolkoznak és belátják a pártjaik tévedéseit,hibáit!!!!!

  • Kiegészítés!

    Szerencsére több (bár kevés…)baloldali párt maga is gyakorol
    önkritikát,már ami az értelmes,normális politikusokat illeti.
    Kivétel a Jobbik(egy része),meg a nagyon zavarossá,labilissá vált LMP……meg Gyurcsány aki továbbra is iszikl,meg rángatódzik….!
    Egyik sem veszélyes sem az országra, sem a többségre,csak ugye feleslegesen erőlködnek!Majd lassan szép csendben megszűnnek!
    Ennyi!

  • csak egy egeszen aprosagrol!!
    a tatarjaras utan a magyarok jo 85%-a elpusztult!! igy vagy ugy -(harcok,ehinseg,rabszolgasag,stb-stb…)-
    batu kan es az aranyhorda felegette az orszagot!!
    a torokdulas utan hasonlo volt a helyzet!!
    nos a ket esemeny kozott kikkel nepesitettek be az orszagot?osztrakokkal,svabokkal,szlavokkal,zsidokkal;gorogokkel,stb-stb!!
    ugyanez megismetlodott a torok uralom utan is meg ha kissebb mertekben is de megtortent!!
    a kiegyezeskor szinten voltak betelepitesek!!
    no akkor egy ilyen orszagban ahogy erdeti igazi -(az az EGY!!!)-magyeri ver csak mikroszkop alatt lathato egy egy muzeumban, hogyan van kepuk migraciorol obegatni? ok maguk oseik is mind-mind migransok!!!!!
    tetszik vagy sem ez van!!a genetika nem hazudik ez ugyben!!
    itt lenne az idelye onmagukba szallni es bunbanatot tartani!! de nem ugy hogy majd kijelolunk valakiket mi magyarok es majd ok megbunhodnek a mi altalunk elkovetett bunokert!!erre is volt pelda!!
    ————————————————————–
    nemreg volt szo az elhiresult „benes dektretumokrol”!!
    ment a hozonges ezerrel!!itt is!!
    csakhogy!!!
    a magyarok ugyanugy telepitettek ki szlovakokat es joval korabban!! kesobb az 50-es evekben svabokat is!!
    nem jobb lett volna kitelepitesi ugyelben szegyenmlosen lapitanotok mint szar a fuben??!!

  • Orsós Elemér

    bar-lev
    2018 július 29
    2:23 de.
    Te kis szarjancsi, mindenben igazad van, de arra tudod-e a választ, hogy ez a keverék nép, aki ennek ellenére ma mégis, dafke magyarnak vallja magát mégis miért vált zivataros évszázadok alatt öntudatos magyarrá, mitől ragaszkodik még akkor is a hazájához amikor már rég visszatérhetett volna az eredetéhez? Elárulom neked: mert együtt küszködtünk, harcoltunk és összetartva segítettük egymást! A kölcsönös kitelepítésekről sem mi tehetünk teljesen, mert nem mi idéztük elő az okokat, hanem azok akik rohadt számításból és haszonlesésből egymásnak ugrasztottak bennünket! Kurva unalmas már a beteges magyar gyűlöleted, ezért keress valami értelmesebb témát, mert ennél még a babonás vallási bigottságod is szórakoztatóbb!

  • ” A szerelemnél fontosabb az igaz barátság.
    Mi egymás nélkül annyit érünk, mint egy fél nadrág.
    A szabadság, s a függetlenség álomnak pazar,
    De elszakadni nem tudunk, mert összeköt a szar. Szár!

    [Kern András: Egyedül nem megy]

  • Kenny
    2018 július 26
    5:14 de.

    „Geyza Mikor egy Hiszékeny Dezso kepviselo lehet az MSZP-ben, akkor felhagytam minden reménnyel. Azzal a picivel is.”

    Nem először írod ezt H.D.-ről, én azonban nem ismerem őt,csak annyira mint bármely más képviselőt,így kérdezem, mi a gond vele?

  • Besancon Ismerem, azt a kutat kapta meg az MSZMP bukása után, ahol dolgoztam. Akkor „ejtoernyosnek” hívtak a kosárból kieső, de jó helyre eső párttagokat. A többi természetesen szubjektív, de Nekem elég, hogy ne szavazzak az MSZP-re.

  • Besancon Tulajdonkeppen talan annyi, hogy sem Ot, sem a partjat nem tartom alkalmasnak az orszag kormanyzasara. Magyarorszagnak most egy nagyon komoly tudasu kormanyra lenne szuksege, akik visszaforditjak a rudat. Ehhez szerintem az MSZP keves, es Hiszekeny ur sem tud hozzatenni semmit. De van negy eve, bizonyithat ha akar. A fizeteselesben nem tudom, hogy szavazott.

  • orsoskam
    szarjancsi az apad!!!!

  • Orsós Elemér

    bar-lev
    2018 július 30
    12:10 du.
    Az én apám már 5 éves koromtól halott, de hogy szarjancsi lett volna, arról nincsenek emlékeim! (Egyébbként szívből gratulálok matuzsálemi kort megélt édesapád példamutató tiszteletéhez! Nekem csak nagyon elmosodó, homályos emlékeim maradtak az enyémről, ezért az általad Neki adott jelzőt -szíves engedelmeddel- inkább magamra vállalom!)

  • orsoselemer

    az en Apam megjarta Auschwitz-ot csaladostol! o egyedul elte tul!_a tobbi 49 nem!!
    ugyhogy az „osszehassonlitasnak” NINCS alapja!!!
    szegyellje magat!!

  • orsos
    -„a kolcsonos kitelepitesekrol se mi tehetunk…”
    haaaaat peeeerszeee!!mindig mas masok hibasak!!csak ti vagytok artatlanok mindenben!!
    azok a szlovak kitelepitesek-(kicserelve magyarokra)-meg joval a benes dekretumok elott tortentek a felvideken!!erre kizarolagosan a MAGYAR Kormany hozott hatarozatot!!
    az 1960-es evekben svabokat kitelepiteo hatarozat is 100% MAGYAR Dontes volt!!
    orsoskam te szarjanko! elobb kelj fel hogy engem tanitani probalj!!
    az elo zsidotorveny -(magyarorszagon!!)-is 100% MAGYAR Hatarozat!!
    1938-ban!
    de majd szerinted arra is volt nemet nyomas……..meg joval a „reichskristallnacht” elott, es tobb mint egy evvel a II.ik vilaghaboru kitorese elott!!
    sooooooot a 2-ik zsidotorveny is 100% MAGYAR volt! -(6 honappal a haboru kitorese elott!!!!)- az 1939-evi IV.ik TC!! eletbelepett HORTHY Alairasaval jovahagyolag 1939 Majus ho 05-en!
    -(mert szerintetek horthy mentegette a zsidosagot!!azert hagyott jova minden zsidotorvenyt-zsidorendeletet,es a gettositast is!!)-
    mondom elobb kelj fel…………

  • elirtam!!
    az 1950-es evekben a svabokat kitelepito…..termeszetesen!!
    elnezest!!

  • -es rosszul hiszed-hiszitek ezt is-(mint annyi mast itt!!)
    en nem gyulolok minden magyart!!
    de azokat igen es adazul akik azt a kort azokat az eszmeket sirjak vissza!!!azokat a tomeg gyilkosokat eletetik,mosdatjak!!
    -hala az egnek nem minden magyar olyan!! de sajnos jo reszuk meg lett vezetve a kormanyszinturasszista,antiszemita idegengyulolet propaganda altal!!
    kar tagadni mert az!!

  • Kedves Orsós!

    Csak csodálni tudom a visszafogott,kulturált válaszod bar-lev-nek.
    Ha az idős apukája tudtával és hozzájárulásával írta a minősíthetetlen válaszát neked,akkor azzal a papáját,neveltetését
    is minősíti,nem kicsit hanem nagyon(!!!!)……ha meg nem akkor
    egyszerűen ő a jellemtelen,sértő és főleg bunkó paraszt(sajnos nincs egyedül a fórumon!!!
    Ez is bizonyítja,hogy nagy különbség van a hozzászólók között,mind stílusban,mind intelligenciában….szerencsére a normális kulturált emberek javára,akkor is ha ez nem mindig érvényesül,de ugye ez nem a mi,hanem a fórum,esetleg a moderátor hibája…….!
    hibája……

  • A reklám alatt:

    Természetesen azon egy percig sem csodálkozom(tudom!)hogy a régi
    pártfunkcionáriusoknak ,főleg az „értelmiségi”…. munkásőröknek,nem volt „erős” oldaluk a gyermekeik nevelése….(hol is tették volna?gyerekszoba hiányában?)így az utódok csak részben hibáztathatók az igazságtalan,tiszteletlen,jellemtelen, bunkó megnyilvánulásaik miatt…..
    Remélhetőleg ez esetben nem erről van szó,bar-lev esetében?,csupán ő a bunkó!!!!!!

  • Na az időeltolódás miatt ma nem kaptam választ,talán holnap?…de nem is igazán létkérdés ez nálam,csupán szerettem volna tudni,hogy
    csak az utód…(bar-lev?)vagy már az „apukája”is sáros…az ügyben?!

    Ettől függetlenül, köszi jól vagyok és nem központi kérdés nálam a téma!
    Na elmentem,lefekszem,pá!

  • boda
    szakadj le az apamrol de surgosen te tetves nember!!

  • boda

    isten engem ugy segeljen,kimondottan maga miatt odautazok meg az iden hogy szemelyesen torhessem ossze a csontjait!!
    ezt vegye ahogy akarja!!elegem lett a maga mocskolodasaibol!!meg fogja kapni azt ami tolem ezert jar!!
    mehet rinyalni a „tek”-re besugni-(mint az anyja tette az andrassy ut 60-ban elobb a nyilassoknal kesobb az avo-nal)-senki semmi nem fogja megveddeni magat a haragom elol!!
    erre mar most merget vehet be!!
    kiharcolta maganak ezt az Apam gyalazasaval!!!
    keszuljon fel!!igerem irgalmatlanul fog fajni!!!

  • Boda Marcsi:
    „(hol is tették volna?gyerekszoba hiányában?”

    Hát igen, Önnek „sikerült” máig megragadni a gyerekszobája szintjén, minden mondata ilyen: „Bee, az én apukám erősebb! Bee!”

    Ami engem illet, volt gyerekszobám, valószínűleg nagyobb, mint amiben Ön nőtt fel; József körúttól a Hungária körútig, a Rákóczi úttól az Üllői útig, az egész az én gyerekszobám volt. 🙂 (Igaz, már nagyobbacska gyerek, 4-5 éves voltam, amikor „az ezerszer áldott nyolcadik kerület” lett a gyerekszobám.)

  • Orsóskám vigyázzá’
    mert az egresszív OIM* most éppen rád hajt DDDDDDDD

    Gondolom rájött
    hogy a mi Igazságos Izom Tibo..izé..Gyuritizünk
    bár ugyan imádolja őt, de mégsem ideális partner számára.
    Hja az a fránya származás…

    Boda Marcs
    2018 július 31
    2:28 du.

  • Boda Marcs
    2018 július 31
    5:32 du.

    Mocskolódik a büdös ribbanc

  • Belzebub
    2018 augusztus 1
    3:32 de.

    Az én „gyerekszobám” egy néhány négyzetkilóméteres mező volt Budapest határában.
    Ott nevelkedtem a többi nyolcvan visszamaradottal :

    Napközben repülés, este és éjjel ivás.
    Ha nem lehetett repülni, akkor néhány gépkocsiba bezsufólódva irány a strand vagy Velence és természetesen piálás.

    (Csak a sofőrök szenvedtek)

  • Orsós Elemér

    bar-lev
    2018 július 31
    4:10 de.
    Ha nem vetted észre, hogy ezegyszer tényleg -véletlenül- tisztelettel és barátságosan beszéltem, akkor erős szövegértési problémáid IS vannak!

  • Orsós Elemér

    bar-lev
    2018 augusztus 1
    1:25 de.

    orsos
    -“a kolcsonos kitelepitesekrol se mi tehetunk…”

    Te kis huncut ferdítő, én nem így írtam, hanem így:
    „A kölcsönös kitelepítésekről sem mi tehetünk teljesen,” (Az utolsó szó „véletlenül” kimaradt az idézetedből, pedig jelen esetben nagyon lényeges!) Namármost így azért egészen más a leányzó fekvése, mert nem kentem rá másokra a saját sarunkat, csak a másokét is merészeltem felemlíteni!

  • ORSOS CSAKHOGY A BENES DEKRETUMOK ELOTTI KITELEPITES -(SZLOVAKOKAT)-KIZAROLAG EGYOLDALU VOLT MAGYAR RESZROL!!-SZO NINCSEN „KOLCSONOSSEGROL”!!!!
    ABBAN CSAK ES KIZAROLAG TI VAGYTOK HIBASAK

  • Nos nem én gyaláztam más apját,hanem bar-lev undorító,tiszteletlen módon,(pláne egy halottat!!!)én csak felháborodtam,azon ,amit orsósnak írt és megírtam a véleményem!!
    amit egyre inkább fenntartok,vele kapcsolatban!!!!!
    bar-lev úgy látszik még mindig az „átkosban” él,amikor még
    voltak valakik…..!
    Az a szomorú,hogy ilyen primitív emberek,mint ő meg Geyza büntetlenül sértegethetnek másokat……az idióta fenyegetéseitől
    már nem is beszélve(feljelenthetném!!!!!)
    Az meg külön szomorú,(sajnos megszokott..)hogy a fórum cenzorja,moderátora mindezt hagyja és leközli
    Tehetnek egy szívességet……
    Témát részemről lezártam!

  • A magyarországi németek elűzéséről: (az un. kitelepítésről)

    http://www.rev.hu/hu/node/141

  • Szerencsétlen idióta bar-lev!

    Sem az Anyám,se az Apám nem volt se fasiszta,se kommunista és
    Apámat pontosan azért vitték be egyszer,mert zsidóknak segített segített mint gazdasági nyomozó,aki nem politizált és emberséges volt
    Később azért vitték be,mert a háború előtt a rendőrségnél dolgozott(gazdasági-nyomozóként…nem politizált)és a több zsidó kiállt mellette,akin önzetlenül segített!!!!!!!!Már fiatalon leszázalékolták több súlyos
    betegség,műtét miatt!!!!

    Na ez az igazság!!!!!!
    Azokat akik a fasizmus miatt menekültek el túlélték a tábort
    nagyon megértem a szenvedéseik miatt,de azok akik a forradalom
    idején a jogos népharag elől (ruszkik és ÁVH-sok….)nagyon megvetem!
    A fasizmus elől menekülök nem gyűlölködnek….!

    Na sorolja be a családját……én megtettem!!!!
    Nyugodjon le és moderálja magát!!!!!!

  • Amúgy régen sem voltam párttag,ma sem Apám példáján okulva(és a tanácsát megfogadva(hogy e politizáljak!)mindig becsületes munkából éltem,ami lehet,hogy itt „egyeseknek” szokatlan…..
    Na pá!

  • Nemelég hogy ez az OIM* itten mocskolódik,
    még meg is magyarázza.
    Az idiótája.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 1
    3:35 du.

    Értjük mi ne magyarázd.
    A kedves papa anno felsegített
    egy öreg zsidót a marhavagonba.Mert ő udvarias akár a lánya.

    „Marcsa nem esik messze a pájától”
    /A közmondást aktuálissá tette : Géjjza/

  • boda
    ne hazudozz!! meg KISZ Bizalmi is voltal!!!
    es igeni tagja voltal az MKP-nak!!
    ennyire szegyenled a voros multadat? nyom nelkul nem mulik el!!!
    —————————————————————–
    mint ahogy az sem hogy az itt agyonzsido „gy10” kereszteny felekezeti iskolaban tanult!! vizsgazott is…………es hittanbol is!!
    egyetlen valodi zsido csalad ilyet nem enged meg a gyerekenek!!

  • „Agyon-zsidó”
    HEHEHEEEEHEHEEeheeheheehehh

  • Kis Ferenc
    2018 július 26
    6:18 de.

    Ez volt a nap vicce.
    Jót röhögtem. Nem vicc, tényleg !

  • Na nem egy,hanem két hozzászólásom nem jelent meg,ami azért nem lehet véletlen….oda se neki,hülye,hazug alakokkal nincs miről
    vitatkoznom,idiótáknak nem kell bizonygatnom…..akik nem is ismernek!
    Csak ugye a „nagyon demokratikus” szerkesztőn,moderátoron csodálkozom és sajnos nem először!
    Oda se neki,itt nagyon meleg van,mindenki ingerült és próbál
    kellemesen kikapcsolódni,a kintieknek is javaslom!

  • Geyza:
    „Az én “gyerekszobám” egy néhány négyzetkilóméteres mező volt Budapest határában… Napközben repülés, este és éjjel ivás.”

    Vitorláztál, vagy zsinorbohóc voltál?

  • Ha netán szabad megjegyeznem (harmadszora!!!)
    Ez az igazság!
    Se KISZ se párttag nem voltam soha,bármilyen hihetetlen,de azt sem szégyenleném,bevallanám ha netán kényszerítettek volna rá!

  • Egyébként Kiss Ferenc is „megkapta „az idióta bar-lev válaszát,véleményét,amin nem lehet csodálkozni…,de remélhetőleg
    Ferenc tudja,hogy ki is ez a szerencsétlen alak?és nagy ívben tojik rá!!!

  • Geyza meg csak röhögjön a teljes delériumában,mint eddig, a szerencsétlen gyógyítását már senki nem vállalja?
    Na nem véletlen ritka nehéz és reménytelen eset!

    Pá,most már tényleg elmentem,normális időtöltésbe…!!!!!

  • boda!
    egy magyar kozmondas mondja,;-„az kiabal a legjobban akinek a haza eg”
    vagy a masik,; -„nincsen fust tuz nelkul”
    ne tagadd le a voros multadat!!

  • boda!
    most azokat gyalazod,szapulod akiknek a kenyeret etted eveken at!! a tenyerukbol ettel!!
    fentebb irtam mar!!
    SEMMI SEM MULIK EL NYOM NELKUL!!!

  • boda!
    amit a „kiss ferenc” kapott az nem „velemeny”!! az TENY!! az ujsagok-(kormanykozeliek is)-lehoztak fotokkal!!
    jaaaaaa igaz maga mindent tagad………….es azt hiszi hogy ha ezt teszi akkor az mar meg se tortent!!
    MEGTORTENT!!!!
    a fideszkozeli kubatov verolegenyek ott tusvanyoson megtiltottak romanoknak a bemenetelt a rendezvenyre!!
    holott azok a romanok ott OTTHON vannak!!mind-mind tusvanyosi lakos generaciok ota!!
    ott ok vannak otthon es nem a nagypofaju fideszes feregek!!
    kotrodjatok haza!!oda ahol fizettek adot!!ott ugassatok!
    —————————————————————

  • kivancsi lennek sok ember male szajara ha teszem azt roman politikusok kivalasztananak egy hatarkozeli magyarorszagi kis falut es a magyarorszag teruleten elo romanok-(mert vannak ok is!!bizony-bizony!!)-erdekeben ott kezdenenek ugyanugy hozongeni mint a fidesz tusvanyoson teszi!!
    azt hiszem menne azonnal az uvoltozes,romanozas,mocskolodas,stb-stb!!
    pedig nekik ugyanolyan joguk kiallni a sajat kissebbsegeikert mint barki masoknak!!

  • ….-es ne jojjon itt egyiktek se azzal hogy „trianon” meg egyeb hulyesegek!!
    azt csak es kizarolag magatoknak koszonhetitek!!
    senki se kergetett bele titeket sem az elos sem a masodik vilaghaborukba!!mentetek onkent es dalolva!!
    elbuktatok!!
    ez a kovetkezmenye!!tessek beletorodni!!

  • bar-lev
    2018 július 25
    11:43 de.

    Veled ellentétben, én nem vagyok otthon se Kárpátalján, se sehol, ahol állítólag laksz.

    De fogadni mernék, hogy Kárpátaljáról azóta vannak kitiltva, hogy kitört az orosz-ukrán háború. Ugye az ukránok nagy sértésnek érzik, hogy Orbán az oroszoknak inkább áll a pártján. Az Ukrajnába menő export azóta meg is szűnt, amióta háború van.

  • bar-lev
    2018 augusztus 3
    2:25 de.
    Idefigyej kukori! Senki se kergetett bele titeket se a pogromok kiprovokálásába, mégis ezerszer kipóbáltátok! Még a legvadabbat is! Jobb ha nem köszörülöd senki fiaborján a nyelvedet!

  • bar-lev
    2018 július 29
    2:23 de.

    „osztrakokkal,svabokkal,szlavokkal,zsidokkal;gorogokkel,stb-stb!!”

    A tatárjárás után az Alföld egy részén a kunok települtek le a király engedélyével.

    Mai napig a Kis és Nagykunságban sok a fekete hajú, fekete szemű lakos. Egyesek még a kun származást is magukénak vallják, bár teljesen asszimiláltak. A kun nyelv kihalt nyelv, és nem is tudják rekonstruálni, mert kevés a nyelvemlék.

  • bar-lev
    2018 augusztus 3
    2:21 de.

    „kivancsi lennek sok ember male szajara ha teszem azt roman politikusok kivalasztananak egy hatarkozeli magyarorszagi kis falut ”

    Volt már ilyen, a dualizmus korában. A nemzetiségek először az 1848-as forradalom idején kezdtek önállósodni. Az abszolutista elnyomás éveiben nem kaptak semmiféle autonómiát, ahogy a magyarok sem.

    A dualizmus évtizedeiben a magyar liberális kormány az egy politikai nemzet fogalmában hitt, tehát az autonómia törekvéseket elutasította. Ebben az időben a hazai kisebbségek szervezeteket hoztak létre, amiket a magyar kormány üldözött. Ezek nagy felháborodást keltettek Nyugat-Európában.

    Nyilván ha a román kormány megakadályozná a magyar miniszterelnök beutazását, az ellenkezne a demokratikus európai elvekkel. (Az illiberális elvek szerint lehet, hogy kihajítanák Orbánt, mint a macskát.)
    Természetesen Orbán halvány utalást sem tesz a románoktól való elszakadásra, bár ezt nem tudom pontosan, mert még egy beszédét se hallgattam meg.

  • Kedves Hazai lampa! Szeretnek az emberek altalanositani, azaz rahuzni egy egy ideat a helyi allapotokra. Igaz az, hogy volt gyarmatositas es orszagok pl. angol, francia, spanyol bunos volt abban! DE mikor?
    Nem lehet MINDENT azokra fogni.A magyar es a balkani nemzetek,
    viszont soha nem gyarmasitottak senkit. Erdely problemaja, teljesen mas problema!

  • Hazai lampa
    Erdekes. nem tudtam, hogy szeretnel sok feketet latni a Dunaparton, Budapesten?!
    Az egyik irasod, elmaraztalja Orbant, mert NEM akar Magyarorszagon bevandolot! Hala Isten! mondom en.

    Az is erdekes, hogy Orban ellemesseged mian, nem derul ki KIT is akarsz az Orszag vezetojenek? Gyucsanyt? aki mar leszerepelt, vagy van egy titkos jelolted, aki JOBBAN tudna kormanyozni? nem derul ki egyik beirasodbol sem.Pedig, itt a tavolban szeretnenk tudni.

  • Mellesleg, mar irtam mashol a 23 kulonbozo ellepart igen nevetseges egy kulfoldinek! mindenhol a nagy orszagokkban, KET part van csak. Az egyik az ellenzek!

  • Mellesleg, mar irtam mashol a 23 kulonbozo ellepart igen nevetseges egy kulfoldinek! mindenhol a nagy orszagokban, KET part van csak. Az egyik az ellenzek!

  • Szerencsétlen bar-lev….verőlegények ugye csak a maga illetve
    apuci idejében voltak……itthon jó pár évtizede nincsenek,pláne ma!
    Na erről ennyit,kezeltesse magát sürgősen,bár nem biztos,hogy ilyen súlyos állapotban segít!!!
    Na nyugodjon le szépen!

  • Na megint eltűnt egy hozzászólásom,de sebaj…

    A többség örül,hogy az ilyen „kétes” bar-lev félék és felmenőik régóta nem itthon élnek és rontják a levegőt( mert így az ÁVH-ás valóban verőlegények eltűntek,!!!)de azt tanácsolom,hogy az ilyen
    hozzájuk hasonló Geyza féle itt élő idiótákat hívják meg magukhoz,sőt fogadják be őket..senkinek sem hiányoznának és a levegő is tisztább lenne!!!!!
    na ennyit!

  • Hazai lámpa!

    Általában érdeklődéssel olvasom a hozzászólásaid,mivel sem fanatikus jobb,sem baloldali nem vagy szerencsére!
    De most nem értek egyet veled,mert Orbán az Ukrajnában élő nagyszámú magyar „kisebbség” jogaiért,történetesen a diákok magyar nyelvű oktatásáért állt ki,de ennek semmi köze az oroszokkal lévő jó és előnyös gazdasági kapcsolataihoz(Pld. Paks,stb)két különböző dolog!

    Figyelő!
    Teljesen egyetértek a véleményeddel,a hozzászólásoddal,de sajnos vannak akiket képtelenség észérvekkel,tényekkel meggyőzni….!

  • Figyelő!

    te jól látod kint élőként is az itthoni helyzetet!
    Az itthon élő magyarok döntöttek!
    Nem szeretnénk kétes bevándorlókat (akár fekete,akár csak barna..vagy fehér)a Duna parton és másutt sem látni,szeretnénk biztonságos
    élhető ország maradni,mindezt minden idegengyűlölet nélkül,és a többség nevében írom!!!
    Az igazoltan (papírokkal és a határon átkelő!!!)és valóban politikai menekülteket eddig is befogadtuk,a a veszélyes kétes csőcseléket ezután sem akarjuk,és ehhez jogunk van!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 3
    2:29 du.

    A többség annak örülne kisanyám ha a förmedvényeiddel együtt TE MAGAD is eltünnél innen.

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 3
    10:13 de.

    Na tessék.
    Befutott Szabó Albert unokája is hehehehe

  • Belzebub
    2018 augusztus 2
    2:40 du.

    Vitorláztam természetesen, mint bárki más.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 3
    2:29 du.

    Olvasd te idióta :

    https://index.hu/belfold/2016/02/23/a_vasarnapi_boltbezarasos_nepszavazasi_balhe_tortenete_a_kopaszok_es_az_mszp_kozott/
    és
    https://szelenyizsuzsanna.blog.hu/2017/01/05/azt_gondoljak_barmit_megtehetnek
    és
    https://nepszava.hu/1087442_botrany-az-nvi-nel-kubatov-vegre-megszolalt

    Persze egy ilyen szerencsétlen, szenilis, formálisan analfabéta vénasszony, mint amilyen TE is vagy, képtelen felfogni amik ezekben a cikkekben le vannak írva.

    Mert TE csak ennek az oldalnak az idióta macája vagy.

  • Geyza!

    Nem a többség,hanem a hozzád hasonló „agymosott” terhelt,idióta és főleg KISEBBSÉG!!! örülne az eltűnésemnek….
    Na látom megint nem értelmesen és hasznosan töltötted a napod maradtál a megszokott szánalmas szinteden!
    ne reménykedj..nem tűnök el és nem azért,hogy az ilyen idióthonitákkal
    csevegjek,hanem azért,hogy mind a kinti,mind az itthoni normális
    hozzászólókat tájékoztassam!

  • Geyza
    2018 augusztus 3
    4:20 du.
    Lófütyimadár, Szabó Albert a ti antiszemitizmusból rosszul kiképzett emberetek volt!

  • Hogy Boda tájékoztasson mindenkit objektiven?
    Nincs ebben valami antagonisztikus?
    Arrol nem is beszélve, h a képességei sem adottak ….

  • Orbán- putyin röptalálkozo volt most a bp-i judo-vbajnokság kapcsán.

    http://www.blikk.hu/aktualis/politika/putyin-csunyan-beszolt-orbannak-es-igy-vagott-vissza-a-magyar-miniszterelnok-video/24evm5x

    A 20. Secundusmtol hallatszik orbán nem beszámi thato. Alig forog a nyelve, mintha részeg lenne és a szemei is vérgözösek.
    PuTyint letegezi és egy tömondatot se nagyon tud kimondani.
    Persze kényszeres rángásai voltak, a pászkanyelve is nyaldossa a pofáját, mint jollakott ovodás a finomfözelék után….

    „Magyarországon is vdrb jo ez. Ugy tudom, irtál egy kis könyvecskét is rola….”

  • Figyelő
    2018 augusztus 3
    1:27 du.

    „Az egyik irasod, elmaraztalja Orbant, mert NEM akar Magyarorszagon bevandolot! Hala Isten! mondom en.”

    Ha jól emlékszem azt marasztaltam el, hogy Orbán az európaiakat szerencsétlen agymosottaknak tartja, akikre kívülről ráerőszakolja Soros a színesek bevándorlását. Sokszor leírtam, hogy ez nonszensz, mert a gyarmatokról a bevándorlás már az ötvenes években elkezdődött. Családi történetem, hogy apám egyik unokatestvére beállt a francia idegenlégióba 56-ban. Karibi nőt hozott magával a gyarmatokról, és Párizstól 600 kilométerre telepedtek le, egy lakókocsiban éltek. Ez a hetvenes években volt.

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 3
    6:04 du.

    Aha világos:
    akkor te már egy fokozattal feljebb vagy.
    Még mindig nem elég magasan ahhoz hogy kilássál a lószarból

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 3
    5:31 du.

    Ez az ostaba maca abba a tévhitben él hogy itten népszerű.
    Ekkora egy idiótát…

  • Figyelő
    2018 augusztus 3
    1:15 du.

    „A magyar es a balkani nemzetek,
    viszont soha nem gyarmasitottak senkit. Erdely problemaja, teljesen mas problema!”

    Éppen ezért van, hogy a kelet-európaiak nagy része nem akar színeseket az országba. Viszont egy franciának nem gond, ha fekete a szomszédja, mert ezt a gyarmatokon megszokták. Egyébként az ötvenes években nagyon rasszisták voltak a nyugat-európaiak is, csak erről nem illik beszélni.

    A bevándorló színesek sokáig a konyhában eldugva mosogattak, vagy egzotikus fűszerboltot nyitottak pl. Angliában. Nyilván a hippimozgalmak idején változott ez meg a hatvanas években. A fiatalok teljesen mások voltak, mint a szüleik.
    De az is lehet, hogy azért változott a helyzet, mert a gyarmati elitek Nyugat-Európába küldték tanulni a gyerekeiket. A hetvenes évektől sok arab és afrikai tanult Angliában.

    Magyarországra is jöttek afrikai törzsfőnökök fiai tanulni a hetvenes években. Mert itt nem volt akkora szigorúság, és hideg, mint Moszkvában. De Géza talán jobban tudja, majd megírja.
    Tehát olyan helyzet, hogy nulla népvándorlás, talán még Rákosi idejében volt, mikor le voltak zárva a határok. Ilyen helyzetet nyilván Orbán se akar létrehozni, mert értelmetlen lenne.

    A nyugat-európai migránsválság egyébként nem azért tört ki, mert színesek. Hanem mert a harmadik generáció tagjai munkanélküliek és radikálisak. Nekik jobb lenne, ha visszamennének a gyarmatokra. Csak közben megszűnt az európai gyarmatbirodalom.
    Az EU véleményem szerint jó úton jár, mikor az afrikai országokkal tárgyal, és jobb pozíciókat akar elérni náluk, hogy visszaküldhesse a lakosokat. Cserébe beruházást visz oda, ami NEM növeli a kereskedelmi túlkínálatot. Hanem pl. utakat, infrastruktúrát építenek ki, ahogy itt valaki írta régebben.

  • Figyelő
    2018 augusztus 3
    1:15 du.

    ” Igaz az, hogy volt gyarmatositas es orszagok pl. angol, francia, spanyol bunos volt abban! DE mikor?
    Nem lehet MINDENT azokra fogni.”

    A gyarmatosítást az indította be kezdetben, hogy Indiába akartak eljutni az európaiak az oszmánok megkerülésével. Afrika csak annyiban volt fontos, hogy kereskedő telepeket építettek a tengerparton.
    Fekete-Afrika gyarmatosítása a 19. században történt. A nagybirtokon kávét, kakaót, kaucsukot termeltek, amire Európában kereslet volt.
    Egy hibát elkövettek a fehérek, ti. magukat magasabbrendűnek tartották. Ezzel magyarázták a „négerek” rendkívüli elmaradottságát. Valamint állandó féltékenységet okozott a terjeszkedés az európai hatalmak között. A gyarmatokat a saját nemzeti nagyságuk mércéjének látták. Ez vezetett az első világháborúhoz.

    Végül a gyarmatbirodalom összeomlását a 2. világháború okozta. Kialakult a kétpólusú világrend, amiben az új nagyhatalmak az USA és a SZU voltak. Ők elhatárolták az érdekszféráikat. Az őslakosok mindenhol függetlenedni akartak a nacionalista mozgalmak hatására.

    Manapság többpólusú világrend van, amiben nem az USA a legerősebb. A volt gyarmatokon kiütköztek a problémák, hogy a spanyolok, angolok, franciák óta senki nem vitt oda közigazgatást, oktatást, egészségügyet. A demokratikus politikai rendszerek sokszor csak névlegesen voltak meg, vagy úgy se. Ahol meggyengült az amerikai befolyás, ott polgárháborúk törtek ki. Egy hatalmas népességrobbanás következett be, amivel a gazdaság kicsit sem tartott lépést.

    Európa és Törökország van legközelebb földrajzilag a krízis országokhoz, ezért a menekülteket nekik kell ellátniuk. Viszont gazdaságilag nincs abban a helyzetben Európa, hogy ezt megtegye.
    Nagy valószínűséggel ez az EU bomlásához fog vezetni. Most te azt hiszed, hogy a szájkaratés Orbán majd megalapítja az új Uniót, és minden marad a régiben. De valószínűbb, hogy Európa meg fog szűnni, mint gazdasági, kulturális egység. Nem a színesek miatt, hanem mert elbukott Kínával, Oroszo.-gal, USA-val szemben.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 4
    5:07 de.

    Még annyit az előzőhöz, hogy Afrikával ellentétben Európa a munkaerőhiánnyal és a népességfogyással küzd.

    Lehet mondani, hogy a libsik vagy a Soros elterjesztették a buzulást, az abortuszt, és ezért kevesebb a gyerek. De sajnos a fejlettséggel együtt jár a gyerekszám csökkenése is. A Római Birodalomban is a rómaiból volt a legkevesebb.

    Európában manapság egy munkatípusra nincs kereslet: a szakképzetlenségre. Régen sokkal több tróger munka volt, amit egészségileg is káros volt végezni. Viszont jól képzett szakmunkásból, eü. dolgozóból hiány van. Mert elhanyagolták a szakképzést, és azt hitték, hogy az érettségi, a diploma mindent megold.
    De már a diplomások közt is sok a „selejt”, és ezt nem bántásból mondom, mert ostoba alapképzést kapnak, távol a valóságtól. Ezt az ún. bolognai folyamat hozta rá Európára, amit USA-ból importáltunk. A meglévő színvonalat tovább rontotta az amcsi degeneráltság szolgai másolása.

  • hazai lámpa!

    Nagyrészt egyetértek azzal,amit Figyelőnek írtál!
    Engem sem zavarnak az itt tanuló sötét bőrűek,sőt a tartosan itt élőek sem,mindaddig amíg beilleszkednek, elfogadják az ország törvényeit,(a házunkban is vannak színes bőrűek és eddig semmi gond nem volt velük!)és nem veszélyeztetik a magyarok többségének
    a biztonságát!!!!!
    Egyébként nem csak az embereket,hanem az állatokat is tisztelem
    vannak félelmetes,tekintélyt parancsoló és értelmesek és kimondottan kedves,szelíd és szerethető fajták!
    Na egyikhez sem sorolhatóak a bar-lev,és a Geyza félék,akik
    ráadásul embernek álcázzák magukat…..!

  • hazai lámpa!

    megint nem jelet meg a hozzászólásom,sajnos…
    Egyetértek azzal,hogy nem minden diplomás oké…és annak ellenére,hogy manapság nem munkanélküliség,hanem munkaerőhiány van….az emberek egyre inkább hiányolják a jó szakembereket,szakmunkásokat és jogosan!Nehéz,de lehet találni…!
    Ami az emberszabású-nak álcázott idióta gyűlölködőket illeti,hiába erőlködnek,mert csak szerencsétlen férgek,csótányok
    maradnak,akiket a többség „lefúj”…vagy eltapos!!!

  • Szabo Jeno

    aztan mit provokaltak ki es foleg mivel azok a karpataljai es felvideki kicsiny falvak zsido lakosai hogy rendre a kozakok betortek hozzajuk gyilkolaszni??!! na ird ide mivel te nyomorult tetu!!!
    aztan a magyar pogromok 1945 utan!!
    csak nem az „provokacio” szerinted hogy a lagert tulelok visszaterve otthonaikba koveteltek elrabolt holmijaikat altalatok??!!
    tudom hogy te es az a neonaci apad is az elrabolt zsido javakban eltek te nyomorult senki!!

  • boda

    szerencsetlen az anyukad aki szazszor megbanta hogy egy iluen nyuves nembert hozott a vilagra mint te!!
    neked reg a dogkutban a helyed!!
    de ne aggodj jovok es megkapod ami jar!!

  • hazai

    „dualizmus” mi??
    csakhogy en a most-rol beszelek!!
    ugyehogy megsem en vagyok itt az orokosen multba revdo?!! ti ebbol eltek!!

  • boda-boda

    megint elarultad magad!!
    te kis fajelmelet gyarto!!
    -es ugyan „MIVEL” veszelyeztetnek a tobbseget azok a par szaznyi feketek magyarorszagon te szerencsetlen niemand??!!
    ird mar ide mivel??!!
    -es mi az hogy vannak ilyen olyan „fajtak”!?? akkor azokat -(majd te dontod el)- nevezhetjuk-e embereknek mint pl teged?! vagy ok azt meg se erdemlik??milyen alapon itelsz te masok felett?? bezzeg ha teged itelunk meg rogton ugatsz nagy pofaval sertodve!!
    kinek hiszed te magadat? mindenki masok felett allonak?
    hat nem!!
    te egy velejeig romlott erkolcsu aljas ujnyilas nember vagy!!akinek reg a dogkutban lenne a helye!!
    kezdhetsz aggodni……………hamarosan jovok es amit beigertem megkapod!!nincs irgalom!!!!

  • remelem idonk engedi es lesz modunkban a boda-n kivul masokat ie kerdore vonni fizikai ertelemben!!!
    van par otletem kiket!!

  • Boda Teljesen kifordultál magadból. Visszavehetnéd az úrinő álcádat. Ezekkel az alpári gyalázkodó szavakkal Geyza igazat bizonyítod. Gondolom az életben nem vagy ilyen „bator”, mert nem lenne mar fogsorod. Ha van egyaltalan.
    Írd le szépen a kötelezőt, és menj vissza bámulni a Tv-t. Neked gyártják a műsorokat, jo szórakozást.
    Ui; Hidd el, meg azt is lejaratod akinek hizelegsz, meg annak is kényelmetlen a „barátságod. :(.

  • bar-lev
    2018 augusztus 4
    3:45 du.

    „ugyehogy megsem en vagyok itt az orokosen multba revdo?!! ti ebbol eltek!!”

    Bocs, nem az volt a kérdés, hogy a románok miért engedik Orbánt Tusnádfürdőre? Miért nem engednek el néhány anyamedvét, mikor arra jár?

    Feltételezem, hogy az Unió demokratikus elveinek megsértése lenne a románok által.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 4
    2:48 du.

    A (fizetős) büfé főiskolák a rendszerváltozás után terjedtek el. Olyan munkakörökbe lehet a végzettséggel elhelyezkedni, amit korábban érettségivel láttak el.

    Az itt végzettek jellemzően nem mennek tovább egyetemre, és nem tanultak szakmát, vagy nem dolgoznak benne. Valamilyen irodai munkát keresnek, vagy szolgáltatónál eladók, telefonosok. Ezzel az a baj, hogy Magyarországon nincs olyan szinten a gazdaság, hogy ennyi főiskolást eltartson.
    Sokan laknak a mamahotelben vagy eladósodnak. A devizahitelesek között is nagy számban vannak az ilyen középosztálybeliek.

    Véleményem szerint nagy hiba volt ezt engedélyezni vagy támogatni. USA-ban ez lehet, hogy működik, mert ott az állam és a multik gazdagabbak. De azért ott is inkább önbecsapás, mert pont onnan indult ki a világválság. A túlzott ingatlanhitelezés miatt.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 4
    12:40 du.

    Azt tuggyuk
    hogy tiszteled az állatokat.
    Csak meg kell nézni a Face-adatlapodon
    hogy milyen oldalak a kedvenceid. DDDDDDDDDDDD

  • bar-lev
    2018 augusztus 4
    3:40 du.

    Hadd a fenébe ezt a Szabó-izékét.
    Csak egy újabb büdös-náci.Dunát lehet velük rekeszteni.

    Majd OIM* neki is benyal mint idáig mindegyiknek.

  • hazai lámpa
    2018 augusztus 5
    7:00 de.

    Valóban.
    Az USA.-ban nincs olyan leány
    aki ne végzett volna el valamiféle „High School”-t
    aztán utána mégiscsak háztartásbelivé válik.Ahhoz meg minek?

  • bar-lev
    2018 augusztus 4
    3:40 du.
    Te semmivel sem nyüvetlenebb, meséld már el bátran, hogy a felvidéki és kárpátaljai ruszinokat ki semmizte ki! Na?

  • hazai lampa

    itt reg nem a fideszrol van szo!!
    nem tunt fel mi?

  • szabojeno
    a magyarok!!!- amikor bevonultak karpataljara 1940-41-ben!!

  • szabo….
    es nem csak kisemmiztetek oket hanem harom napon at ment a gyilkolas!!a bug vorosre valt a kiontott vertol!!Apukam mint tizeneves gyerek latta eloben mit muveltek a MAGYAR HOnvedek!!

  • Nahát..mik nem vannak : DDDDDDDDDD

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 5
    8:46 de.

    Miért nem mondod el TE ?

  • Megint nem jelent meg egymás után kétszer a hozzászólásom….
    A gyengébbeknek azt üzenem „gumidominó,vagy egy parti sakk”(Hofi)
    döntsék el,vagy kérdezzék meg kezelőorvosukat gyógyszerészüket…Az a vaj,hogy egyesek azt sem értik,amit kérdeznek,a válaszokat meg pláne……
    Persze mindenki náci,fasiszta(most épp Szabó)akinek netán más és
    önálló véleménye van!

  • bar-levnek írtam,hogy se a normális négerekkel se a színes bőrűekkel nincs
    semmi bajom,és a házunkban is laknak többen!
    Erre lenáciznak…!

  • Kubatov verőlegények???ráadásul Tusványoson?????
    na ez nem semmi!…..

  • SZABOJENO

    NE FERDITS!!!
    HOL A VALASZOD A POGROMOKRA TE TETU??
    KERDEZTEM VALAMIT AZ UGYBEN!!!

  • bar-lev
    2018 augusztus 4
    3:40 du.
    Nyüveske!
    Nézz már utána a Google-on ,hogy ki volt Egán Ede és mi köze volt azokhoz a ruszinokhoz, akik életükbe nem láttak kozákok, de szerencsétlenségükre uzsorás kazárt annál inkább! Mucuska, azért a kozákot a kazárral összetéveszteni nem kis agylágyulásra vall!

  • Kenny
    2018 július 26
    5:08 de.

    Úgy tűnik, egy „PR” szakember irányított
    -legalábbis régebben. a háttérből.
    Neve: Habony Árpád.
    Meg egy Finkelstein nevű
    gátlástalan amerikai gazember.
    Természetesen az adófizetők pénzén.

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 5
    5:47 du.
    Azt előzőt is én írtam, ne kombinálj te kis pelenkás feleslegesen, azért változott meg a piktogramom mert két karaktert kihagytam az email címemből!

  • Geyza
    2018 augusztus 5
    8:08 de.
    Mond meg a negyedeszü testvérednek, hogy ketten sem tesztek ki egy féleszüt és nézzen utána estleg a Google-on, hogy ki volt az az Egan Ede, aki azokat a kisemmizett felvidéki és kárpátaljai ruszinokat védte, akik életükben nem láttak kozákot, annál inkább uzsorás kazárt! Nem semmi agylágyulás azért a kancsukás kozákot a korcsmáros uzsorással összetéveszteni!

  • Majd te megmondod neki.
    Te szarházzy-

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 5
    5:55 du.

    Eddig csak sejtettük hogy idióta vagy.
    Mostantól már tudjuk is.

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 5
    5:47 du.

    Hiddmár el szarházzy ,
    kuvvául nek érdekel senkit az
    idiótikus nyammogásod.Fáradj vele vissza a Kurucinfóra.
    Ahonnan -láthatólag- ideszalajtottad magadat.Te kis szarházzy.

  • szabojeno

    te nyuves nacifereg!
    mirol pofazol te itt??
    te keress utana a hmelnickij kozakoknak akik elvegeztek a pogromokat!!

    mit ugatsz te „kazar”-rol itt!!?? azok reg nincsenek mar te gyoker!!raadasul azok mind izraelita hituek voltak te majom nacipocs!!
    latom hu vagy a tetves nyilas apadhoz!!egy eszmet vallotok!
    albert buszke rad biztosan!!

  • Geyza
    2018 augusztus 5
    8:12 de.

    Műveltségileg biztos jó, hogy kitágul a látókör, esetleg az, hogy még néhány évig lehet bulizni meg pasizni a kollégiumban.:)

    De inkább az a jellemző, hogy felszínes műveltséget ad az ilyen főiskola, ahol csak csipegetés van a tudományokból. Ennél még az is jobb, hogy valaki kitanul egy szakmát. Utána estin vagy levelezőn szerez érettségit, majd diplomát. (Sajnos munka mellett ez azért nehéz, mert ezt a munkáltatók nem támogatják.)

    Az ilyen diplomásnak van valami fogalma a világról, nem csak a főiskolán felcsipegetett morzsákat tudja. Nem érzi büdösnek a kétkezi munkát sem vagy akár a saját kezű lakásépítést. Nem vállalja agyon magát devizahitellel. A szocializmusban a háztájizók között még tanárok, agronómusok is voltak! Nem volt nekik büdös a munka, és volt normális lakás.
    Manapság vacak másfélszobás lakásokért (konyha a nappaliban) eladósodnak az emberek. Ezért nem is lázadnak egyetlen kormányzat ellen sem. Mert lehet, hogy a kormány nem bukik meg egy hónap alatt. De ha nincs lóvé, akkor viszi a lakást a bank a következő hónapban.

  • Szabo Jeno
    A tortenelmi magazin-Mult-kor is hazudik,
    vagy csak on-es a tobbi tortenelem hamisito??

    https://mult-kor.hu/cikk.php?id=15147

  • Szabo Jeno-
    Az is nagyon tetszett, hogy Ady Endret idezte
    a „kazarokkal” kapcsalatban.
    Apropo, ha az europai zsidok csak „kazarok” lennenek,
    ont es tarsait-mar regen kirugtak volna.
    Hogy honnan tudom? Ok egyutt jottek be
    az „osmagyarokkal” akiknek egyik kiralya-
    a kazar zsido Aba Samuel volt.
    Tanuljon tortenelmet!
    Sot,magyar irodalmat is, hogy tudja mit
    mondott Ady Endre- a zsidokrol.

  • Szabó Jenő
    2018 augusztus 3
    10:13 de.

    Te nyomorult büdös náci, te emberileg egy utolsó nyüves söpredék
    Nem tudom, honnan szalajtottak és ki fizet téged, hogy ilyet ide lemertél írni.

    Meg nem ismétlem a a szavaidat, annyira nyomdafestéket nem tűrő.

    Ez itt nem a kurucinfós portál, az ilyen tetvek ömlengésére kitalálva – oda menjél fröcsögni
    Ott élvezkedjetek egymásközt

    Hogy bírt egy ilyen embert a földre szülni valami, mert hogy nem anya volt az biztos!

  • Hazai Lámpa

    Az fentebbi ember-utánzat nácista annyira kihozott a sodromból, hogy most eljött az ideje, hogy kiosszalak téged is, bár mégis inkább kérjelek, hogy álljál már le az általad tényismertetőknek tartott bejegyzésekkel.

    Amelyekből aztán levonsz olyan következtetéseket, amik rettenetesen „sajátságosak” – Nem akarok más szót használni.
    A nagyobb baj, hogy az adott cikk témájához semmi köze, mint jelen esetben is.
    Mégis itt bírod írni:

    „”Sokan laknak a mamahotelben vagy eladósodnak. A devizahitelesek között is nagy számban vannak az ilyen középosztálybeliek.

    Véleményem szerint nagy hiba volt ezt engedélyezni vagy támogatni….”

    Kénytelen vagyoka Geyza után szabadon én is megalkotni egy újabb betűszót:

    „”OIL””

    Vagyis oldal idióta lámpája!

    Mi köze van a devizahiteleseknek a tusvanyfürdöi MSZP részvételhez?
    De a saját okfejtéseden belül, abban összefüggést találni hogy – többségében főiskolát végzett fiatal anyák közül kerülnek a devizahitelesek???!!!

    Csak nem arra akartál utalni utalni ezzel, hogy ez az a réteg, amely volt annyira hülye, hogy besétált a Csányi Sándor – Orbán Viktor által kreált szélhámosságba?

    Mert ugye az Orbán első kormányzása alatt találták ki, ezt az amúgy jog- és törvény-ellenes formációt – amit persze akkor a kormány „törvényesített”.

    Tehát nem hiba volt – hanem BŰNSZÖVETKEZETBEN ELKÖVETETT BŰNTÉNY – RÁADÁSUL HATALOMMAL VALÓ VISSZAÉLÉSSEL KOMBINÁLVA!

    Hasonlóan, ahogy az „uj antal-kormány” az OTP gyerek-kedvezményes lakáshiteleinek a kamat-lábait egyoldalúan megtöbbszörösitette, az akkor már Csányi tulajdonúvá váló intézmény javára – mondván innentől csak „üzleti” kamatokat lehet alkalmazni!

    Csányi-Orbán páros csak a devizahitelesek vonatkozásában 2x baszta át az országot
    1x – amikor létrehozták a konstrukciót
    2x – amikor azt az ominózus „megmentő” akciót imitálták

    https://videa.hu/videok/origo/hirek-politika/orban-es-a-penzugyi-vezetok-CcNzyENmhKRrDg4i

    az origóból vágtam be, hogy szó se érhesse a házelejét.
    és maca, vedd figyelembe az idéző-jeleket

  • Hazai „OIL”

    nem vágtam be csak a videót, de itt a teljes origós cikk is, ami elmondja, hogy Csányi Fővajda és Orbán kis-csicska elsimították az ügyet a bankok javára.

    Itt benne van a kép is, ahogy hajlong a Fővajdának – akinek a bűnszövetkezete a rendszerváltás óta igazgatja az országot.
    A többi smafu.

    http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20111221-az-adosmento-csomag-kulisszatitkai-milyen-szerepe-volt-csanyinak.html

  • az europai zsidok nem kazarok!!
    azok ugyanis az idoszamitas utani 70-ben-(amikor is Titus Romai csaszar lerombolta a 2-ik szentelyt)-meg a beka segge alatt sem voltak!!
    a Torah feher-feketen igy ir szoszerint,;-‘es a szent askenaz megkapta orokseget a Torah-t”-
    a „szent askenaz” a Levi torzsenek utodai!
    nem veletlen pl hogy az elso ismert Tsaddik egy Avr’am Levi nevezetu rabbi volt YORK varosabol 1183-ban!
    tsaddik csak es kizarolag a levi torzse beli lehet es csak askenazy zsido!!
    generacionkent 1 fo!!!!
    —————————————————————
    a joval kesobbi kazar torzsek felvettek az israelita hitet!!
    elotte ok is mint az os-magyeri torzsek saman-taltos hivok voltak!
    de ez jo 400 evvel a szentely lerombolasa utan tortent csak!!

  • izraeli

    elolvastam figyelmesen az „1941-es zsidotlanitast”-
    csak arrol hallgatnak benne hogy 40-ben mar legyilkoltak egy csomonzsidot is a ruszinokkal egyutt a BUG-nal!!
    3 napon at ment az oldokles!!
    Apam mint gyerek latta eloben!!

  • kulon koszonet az ADY versert!!eddig nem hallottam!! kifejezo szomoruan fajo emlekeket ebreszt!!

  • Na nem semmi a fórum színvonala…Geyza szarházinak,bar-lev meg
    tetűnek szólítja az újonnan belépő normális hozzászólót (Szabót)gabrielről és más szintén „tájékozott és intelligens kultúrlényekről” már nem is beszélve,akik nem csak primitívek, modortalanok,hanem sötétek is!Na ez így együtt kicsit sok lenne,de ugye
    szerencsére nekem alacsony a vérnyomásom,így nyugodtan és mély megvetéssel (néha meg nem érdemelt szánalommal…)tudok reagálni ezeknek az idiótáknak…..!
    Ja tudom mindannyian „nácik és fasiszták” vagyunk,akik másképp
    látjuk a világot,főleg az itthoni helyzetet….nem kell újból
    leírni!

  • bar-lev
    2018 augusztus 6
    12:10 du.
    Lebuktál pöcsös, apád csak akkor láthatta a mészárlást, ha ő is benne volt a buliban és ha tényleg 97 éves korában halt meg, akkor 41-ben már javában nem volt gyerek!! Nehezedre esik logikusan hazudni?

  • Geyza
    2018 augusztus 6
    3:19 de.
    Kigyelmetek miért beszélnek többes számban? Tán hatan vannak?

  • gabriel
    2018 augusztus 6
    8:05 de.
    Mi van bolsi, még érintett is vagy?

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 6
    2:54 du.

    Már vártam hogy Kisboda úgyismint az Oldal Idióta Macája mikor bukik rá erre a Szarházzy* büdös nácira itt, mint gyöngytyúk a takonyra.

    Nem kellett csalódnom az antiszemita ócska banyában.

    Gurltiz gyere és nyald fényesre ennek az ócska antiszemita ostoba nőszemélynek a hátsóját.
    Bár te a pasasokat kedveled,
    Nembaj itt van neked a Jenő.
    Számodra ő a jónő ‘gyanis eléggé náci, ami megfelel az ízlésednek.

    *Szarházzy = Szabó Szarházi Yenő

  • Na a reklám alatt is kár volt benéznem pár percre…csupán időpocsékolás volt…naivan azt hittem,hogy valami értelmes,netán értelmes,tárgyilagos választ,hozzászólást kapok,de ugye néma csend…ami engem igazol!
    Na elmentem,jobb és főleg szórakoztatóbb programom van,főleg egy dolgos nap után!
    Pá,jó éjszakát!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 6
    2:54 du.

    jucika mit szóssz a 2RUL botrányról ott szent szűzmária főggyén alcsútdoboz és nevjork között középen a mészaros&mészaros+ogv kft versenyre kelt a Nike kal és az Adidas szal a többiről nem is beszélve…teneked mi a meglátásod arról, hogy a sportújságírót aki merészelte kiröhögni őket (ugyi hozott paki alapanyagból magyar anyák rabszolgamunkájával készűl) seperc alatt kirúgták páros lábbal…

    mesélj jucika olyan jó olvasni: emésztéshez a gyomormozgásra úgyis nagy szüxég van

  • bar-lev
    2018 augusztus 6
    12:03 du.

    nagyon izgalmas lenne, ha nem lenne unalmas… és némi részletet erről a teljesen érdektelen agnoszkálásról…ugye a mai Levantén és a Maghreb ben az utóbbi 50 évben saccperkábé 25 millió nemzsidó lett „mexüntetve” kis demokrácia itt, kis rezsimváltás ott és közöttük kis genocídium…fínom zamatos történetek…mindez a zsidó hagyományok megőrzése miatt meg cum trucc… de erre még nincs kausztikus ármány ráaggatva? miért is?

  • Ha tetszett az Ady vers,meg egy hires kolto,
    Jozsef Attila, irt egy gyonyoru verset-
    talan azert,mert zsido sogora,Dr. Makai Odon-
    volt talan az egyetlen,aki onzetlenul segitette.

    http://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00443/cim00455.htm

  • Egy masik hires kolto, Radnoti Miklos,
    hiaba tert ki, ot is a munkaszolgalatba
    kuldtek, ahol elpusztitottak.
    Ezt a ceruzaval irt nehany sort talaltak
    a halott kolto zsebeben:

    „Oly korban eltem en e foldon,
    Mikor a kolto is csak hallgatott
    Es varta,hogy talan megszolal ujra
    Mert melto atkot itt ugysem mondhatna mas,
    a rettento szavak tudosa,Esaias.”

  • Izraeli
    2018 augusztus 6
    6:12 du.

    zsidókám, ha -esetleg- nem tudnád az igazi nagy művészek (alkotó és előadó egyaránt) nemzetek felettiek és éppen ezért vátes ek! (te nem lehecc semmi sem mert semminek lenni is egy kategória)

    emlékeztetnélek Furtwängler Yehudi Menuhin koncertre a nagy hatalmas kausztika és tóniizmus kezdetein

    és ebből az is kiderül, hogy ember=ember PONT

    amiért szerte a világban személyes tapasztalatom az, hogy ázsiai, afrikai, latino, ájrópai befogadott mint saját testvérét de jobb ha barátot mondok azért mert van egy mondás (amit igaznak tartok) miszerint a testvéredet odabasszák melléd mialatt a barátaidat te magad válogatod ki

    amikor az ilyen idióták -mint te is- a fajukra hivatkoznak és ordibálva ájvékolva zsidónak kiáltják ki magukat (vagy magyar nemzetinek ami ugyanaz a röhögény) az szektarianizmus, az agnoszticizmus, az fasizmus, az apartheid és legfőképpen genocídium

    butának lenni nem szégyen de megmaradni butának amikor ott a lehetőség, hogy tanuljál az életből az bűn, halálos bűn

    a Tóra és környéke a szegregáció véres zászlaja Ésaiás és a többi felismerte és … de senki sem hallgatott rájuk…emiatt lett ami lett és még lesz is azután? nem lesz semmi hyrosima és nagaszaki a gyilkos őrület szédűlt kábszeres valósága

    Madách: milliók egyért! és itt rengeteg randa magyar nyelvű káromkodás következne

  • izraeli

    Radnoti az egeszen mas………….plane mivel onmaga is israelita hitu volt!!

  • szabojeno

    te niemand!!
    egy 10-eneves meg gyereknek szamitott akkoriban!!ha nem tudnad akkor-(1940 elott is- es meg joideig)- 21 ev korhatar volt a „felnott”!
    Apam ugy vett reszt benne hogy a MAGYAR Taboricsendorok vele -(es meg masik ketto)-szedettek ossze a legyilkoltak ruhait!!rakattak veluk teherautokra!
    de majd te tudod jobban hiszen oregapad epp ott volt taboricsendor es aktivan reszt vett a zsidok ruszinok legyilkolasaban kifosztasaban!!-(Szabo Jeno Zaszlos)-

  • rodeo

    akkor eridj es rinyald korbe az arabjaidat!!
    ok gyilkoljak a sajat fajtajukat!!nem kell oda senki mas ahhoz megteszik azok egymaskozt!!
    —————————————————————–
    nincsen osszehasonlitasi alap ra hogy pofazz!!
    ez az bigazi magyarosch szokas,;
    1,; osszehasonlitgatni!
    2,; masokra hivatkozni hogy ott meg ugy!
    3,; multba revedezni!!-(trianonn regebben volt!!es koszonhetitek sajatmagatoknak!!)-
    4,; mindenkit ocsarolni aki nem azt hirdeti ami ti!!
    stb-stb!!

  • izraeli

    ha ertesz franciaul(?)!!
    youtube.com
    chanson „nuit et bruillard”

  • izraeli

    vagy ott van helyben,;
    Ofra Haza,; „train’s not return”

  • rodeo

    az egesz szovegeddel-(hogy masok mashol meg igy es ugy!meghogy tobb…)-az az egyetlen hiba hogy AZ NEM AD FELMENTEST NEKTEK AZ ALTALATOK ELKOVETETT BUNOKRE!!!!
    tetszik vagy sem!!
    van egy ilyen mondas!!
    -„ki a multjat nem vallalja az a jovojet sem erdemli!!”-
    nos EZ ratok magyarokra nagyon igaz!!!!

  • gabriel
    2018 augusztus 6
    9:16 de.

    „Mi köze van a devizahiteleseknek a tusvanyfürdöi MSZP részvételhez?”

    A kazároknak meg a német kitelepítésnek van köze hozzá?

    A büfé főiskolákat a rendszerváltozás után engedélyezték. Kérdem én, hogy aki pl. adós- vagy bérrabszolgaságban szenved, az hogyan számítódik a „független, széles középosztályhoz”? Mikor a ballib pártok az Orbán-diktatúrán nyöszörögnek, akkor végiggondolhatnák, hogy tulképp. milyen rétegre támaszkodva képzelték a demokráciát?

  • bar-lev
    2018 augusztus 7
    2:05 de.

    rablómesének is gyenge, a hupikék törpikék pedig egy csoda ezekhez a nyögeteidhez képest… jaaa és amíg el nem felejtem a valósághoz semmi köze hahahahaha

  • Hát megint nem jelent meg…

    Izraeli,Rodeo…:aki Radnótit idézi gyakoroljon önkritikát,más szép verse is volt pld. Nem tudhatom(másnak e tájék mit jelent…)na ő tudta,üldözték,meggyilkolták mégis szerette a hazáját,nem úgy mint több itteni csupán származásában zsidó
    jellemtelen alak!

  • Nos a mocskolódó rodeo11 = a jellemtelen hazaáruló Sorossal,akit
    senki sem üldözött,anyagi érdekből távozott itthonról és megtagadta a hazáját!!!!!

  • Élvezem,ahogy bar-lev és rodeó11 egymást is kiosztja….csak az a
    bökkenő,hogy egyikük múltja sem tiszta és ismeretes……
    na csak beszélgessenek,hátha megtudunk valamit…….

  • Kisboda TE mit tettél a Hazáért?
    A kib..szott nagy „melldöngetésen” kívül ?

    Mert csak annyit tudunk rólad
    (saját elmondásod szerint) hogy kissé
    megrágalmaztad az MSzMP helyi Pártbizottságánál,
    a Szocialista Nőszövetségnél, a Pedagógus-szakszervezetnél
    meg még ki tudja hogy Magyar Népköztársaság hány más fórumánál a hivatali elődödet,
    azért hogy megkaparinhassad az állását.
    Ami aztán -saját elmondásod szerint- sikerült is neked.

    Nem szégyenled magadat te aráctlan banya?
    Ilyen előélettel van pofád ide tolni magadat nap mint nap
    és olyan embereket gyalázol akinek a cipőfűzőjéig sem érsz fel?
    Te ostoba hazudozó aljas másokat bármikor gondolkodás nélkül megrágalmazni kész banya.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 7
    4:00 du.

    „Élvezem,ahogy bar-lev és rodeó11 egymást is kiosztja….csak az a
    bökkenő,hogy egyikük múltja sem tiszta és ismeretes……
    na csak beszélgessenek,hátha megtudunk valamit……”

    Te ócska nyomorult vénasszony.
    A kollegáid után is kémkedtél mi?
    „had beszélgessenek hátha meg lehet tudni róluk valamit”
    Hová jelentetted amit megtudtál róluk?
    Az MSzMP helyi irodájába? Vagy esetleg valami magasabb helyre?
    Te voltál a „tégla” abban az intézményben ahol a fizetésedért csináltad a nagy semmit igaz ?
    Te ócska kis besúgó.

  • Ez a nyomorult banya merészeli a mocskos szájára venni Rodeót vagy Bar-levet , akiknek a nevével egy napon sem illik ezt a nyomoroncot emlegetni annyira magasabban vannak nála.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 7
    3:38 du.

    Marcsi, igen Soros úgy megtagadta a hazáját, hogy már a rendszerváltás előtt pár évvel volt bátorsága a rezsimmel szemben alapítványt létrehozni, és elkezdte felszerelni a magyar iskolákat, ellátta a kis magyar diákokat korszerű számítógéppel, minőségi oktatással és megmutatta nekik az oktatás által, hogy milyen az, ha nem csak egy párt diktál. Hozzájárult, hogy a Kádár-rendszer helyébe egy jogállam jöjjön létre. Aztán a vörösiszap-katasztrófa érintettjeinek megsegítésére biztosan szintén tiszta utálatból több milliót küldött, miközben folyamatosan támogatta Magyarországot, és támogatja most ebben a percben is. Az, hogy zsidóként a második világháborúban – amikor bujkálni kényszerült – senki nem üldözte, azért ennél nagyobb hazugságot még Magától sem vár az ember, pedig Maga aztán tud minden egyes mondatában legalább kétszer akkorát hazudni mint, mondjuk Fletó és Orbán együtt.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 7
    3:38 du.

    Ha valaki itt jellemtelen az te vagy.
    Hazudsz mocskolódsz és olyan embereket ócsárolsz akiknek a nyomába nem érhetsz.

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 7
    3:38 du.

    kukucskáljál bele de vigyázz nehogy megvakulj! a sok kukucska árthat is, vigyázz, szóval = de miért pont vele? meg hogyan is van az a hazaárulás elrebegnéd bodacsacsi? olyan kíváncsivá tehettél néhány olvasót…(engem nem!), namost mit akarsz, hogy kiderüljön? gyanúsítasz engem? azzal amit írok nem vagy képes vitázni, engem pl nem igen érdekel a te múltad csak az a soxar amit ide biggyesztesz, a barlev meg a zizi rahedli sem érdekel sem sülve sem főve de amit körmicélnek az tömény hazugság és annak a bizonyosnak a habosra kavarása ugyanúgy mint amit te követsz el itt a blogon: közröhögény

    ráadásul el szoktad veszejteni a beszólásaidat (nem tudsz ctrl+v -t nyomni? vagy a bütykös ujjaid mást is lecsapnak nem csak a: „submit comment” gombot?) ügyeskeggyél hátha siker koronázza küzdelmedet

    most ezt a reklám alatt, megett felett vagy a 12 db oscárdíjas gagyi filmek melyike után előtte közötte olyan „izgalmas” (csak úgy egymásközött tudod te meg én megjegyzem nem tartom semmire sem az oscár t sem meg a többi libafos értékü celebdilit sem…van egy olyan mondás hogy vannak egyedek akiket egy díj naggyá tesz és vannak díjak amelyeket egy díjazott tesz naggyá…na ez utóbbi ezekre a sok senkiházira nem igaz! de maraggyon szigorúan kettőnk között ez is meg a múltam az a „borzalmas”)

  • Rodeo11
    2018 augusztus 7
    5:04 du.

    hehehe

    Bütykös lett az újja
    olyan gyakran nyomta
    Nyomogatta vakarta
    Éjjel ki-be takarta.

  • Amióta kitudódótt hogy OIM* imádottja, bizonyos Gurltiz a pasasokra hajt, már neki sem kell.
    Pedig az nála nagy szó!
    Azé bütykös az ujja
    DDDDDD

  • בודע
    מאשהוגע שקשע

  • Na megint 2x írok……
    Rodeo11,bar-lev és Geyza TERHELTEK zavaros,idétlen mocskolódására
    nincs mit reagálni…..nemhogy egy Oscar díjas film,de a legidétlenebb reklám is szórakoztatóbb.
    Se a cikk se a téma nem ér annyit,hogy az időmet pazaroljam rá…!

  • OIM*
    Mit nagyzolsz itt
    aztse tudod miaz az Oscar dij.

    Te idióta 😀

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 8
    12:27 du.

    Próbájjá’ meg egyszerse írni.
    Szteem menni fog bár te mindig is szerettél írni.
    Főként a kollegáidról, titkos jelentéseket.Jólfizették?

  • Bár a másik cikkhez szántam….ahol nem jelent meg,az a szerencse
    hogy bár a mai jobboldali kormány alatt is voltak tüntetések,szerencsére a rendőri brutalitás,”szemkilövés”
    kiment a ” divatból”……

  • Geyza!

    Nagy az Isten állatkertje…te már csak tudod?…..

  • boda
    te itt nem beszelj „onkritikarol” senkivel kapcsolatban!!
    az beloled hianyzik itt legjobban

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 8
    2:50 du.

    Há hogyne tudnám.
    Te vagy benne a díszpéldány.

  • IDIÓTÁKKAL NEM TÁRSALGOK…!!!

  • Boda Marcs
    2018 augusztus 9
    12:55 du.

    Minden világos.
    Akkor azért nem állsz szóba magaddal.
    A förmedvényeiden láthatóak hogy nem beszéled át
    őket magaddal mielőtt ide okádékolod azokat a mocskokat.

  • bar-lev
    2018 augusztus 6
    12:03 du.

    „az europai zsidok nem kazarok!!”

    Hát persze, ha neked van igazad, akkor Galicia Ausztráliában van?

  • Orsóskám.

    Kik azok a kazárok?
    Valami kovbojok a Kaukázusból?

  • orsos
    galicia sose volt magyar!!!

  • orsoskam

    koztudott hogy a kazar torzsel FELVETTEK a zsido hitet!!
    elotte ok is saman es talros hituek voltak!!
    KIKTOL VETTEK FEL A ZSIDO HITET???!!!
    azoktol a zsidoktol akik mar evszazadokkal elottuk ott eltek diasporaban az idoszamitas utani 70-tol!!!!
    ekkor ugyanis a kazaroknak se hiruk se hamvuk meg sehol!!
    akkor megis mirol obegatsz te??!!

  • Nem dertem, miert NEM tudok a Kanadai Magyar Hirlapba bemenni,vagy Egy ujabb cimmel kinyitni?

  • Nem ertem, miert NEM tudok a Kanadai Magyar Hirlapba bemenni,vagy egy ujabb cimmel kinyitni?