Emberek és jogszabályok

2018 augusztus 20 7:50 de.94 hozzászólás

Az elmúlt pár napban a „gender” tematizált elég sok vitát. Az internetes fórumok olvasgatásának tanulsága az, hogy eredményesen. Ugyanakkor van két másik hírcsokor, amely mintha kicsit kevésbé lett volna „érdekes”. Valószínűleg azért, mert lényegesen megosztóbb, a politikusok egy része már régen nem konfrontálódik. Legfeljebb a fizetésével.

A genderre visszatérve egyébként a tanulságokhoz tartozik, hogy kifejezetten szélmalomharcnak tűnik, hogy Orbán vak hívői legalább kicsit kitekintsenek a bili peremén túlra. Alkalmasint tisztázandó, a fogalom valós jelentését is. Számukra az, hogy „gender” továbbra is azonos a buzival. A nő pedig szopjon, dugjon, szüljön és kussoljon. A furcsa legfeljebb az, hogy Orbán nőnemű hívői is lelkesen csatlakoztak ehhez. De talán mégsem furcsa. Ha figyelembe vesszük, hogy annak idején a Fidesz nőtagozatának is megfelelt, némi egyszerűsítéssel, a családon belüli erőszak lerendezése azzal, hogy „ted szét a lábad és nem lesz pofon”. Ezzel ezt a kérdést el is engedném a jelen írásban.

A két másik hírcsokor ugyanis nem kevésbé lehet érdekes. Különösen, ha megpróbálunk párhuzamokat keresni. Az egyik az, hogy nyilvánossá váltak a kilakoltatási statisztikák. Jelentős felívelést mutatva a kilakoltatások számában. Amiért a kérdés kétségtelenül síkos politikai pályát jelenthet, az az, hogy a kilakoltatottak nem képeznek homogén csoportot. Talán nem csak szerintem van különbség az egyes esetek között. Aközött, például, ha valaki feltör egy lakást, majd beköltözik, és a tulajdonost esetleg fizikailag is bántalmazza, ha az ezt rossz néven veszi, illetve aközött, ha egy krízis miatt bedől a család egzisztenciája. A skála egyébként nyilván finomíthatő a két véglet között. De a hatalmi kommunikáció sem szokta túlbonyolítani a kérdéseket. Nagyjából a középsúlyos értelmi fogyatékosok szintjén kommunikál, és láthatóan bejön a Fidesznek. Ahogy annak idején számos más történelmi esetben is bejött.

Illusztráció: Joyce Owens

Az egy más kérdés, hogy azok, akik a másik életébe nyernek beavatkozási jogot, azok miként élnek ezzel a joggal. Milyen mérlegelések mentén döntenek. Valamint az is, hogy milyen mérlegelések mentén cselekszenek. Mert a kilakoltatásokkal kapcsolatban azért nem árt figyelembe venni azt sem, hogy nem csak döntések születnek a kérdésben. Megjelennek azok is, akik odamennek egy lakásba, nyakon fogják a kisgyermekes szülőket, és kirakják az ajtón kívülre. Esetleg a saját ajtajukon kívülre. Felülemelkedve azon, hogy a másik oldalon is emberek, gyermekek vannak. Olyanok, akiknél alig jobb a saját lehetőségeik tárháza. Mert azt ugye csak igen kevesen gondolják, hogy a kilakoltató fogdmegek a milliomosok, az ingatlanügyletek haszonélvezői közül kerülnek ki. Igaz, mondhatják: a törvények alapján járnak el.

A másik hírcsokrot tematizálja az, hogy a hazai menekült-ügyi sorskezelés az éhezést sorsolta a menekültek egy részének. Azoknak, akiknek ugyanaz a hatalom dobta kukába első fokon a menedékkérelmét, amelyik megtagadja ezt követően az élelmet. Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint ilyen esetben csak a gyermekek ehetnek. A szüleik nem. Cserébe arra biztatnak mindenkit, hogy menjenek vissza Szerbiába. Ha gondolják, akkor a gyermekeik nélkül. A jogszabály a BMH szerint így szól. Akinek nem tetszik, az forduljon a nemzetközi bírósághoz. Esetleg fel. De akkor, ha a nemzetközi bíróság számukra kedvezően dönt, az továbbra sem fogja azt jelenteni, hogy a sorstársaik megússzák. Mármint az éhezést. Különösen azt követően, hogy a civil szervezeteknek gyakorlatilag lehetetlenné tették a segítségnyújtást. Melyre a parlamenti fizetésvadász szakcsoport nyilvánvalóan megteremtette a törvényi környezetet. A rendszerben egyébként itt sem a jogi döntést hozók dolgoznak. Ami akkor is igaz, ha talán volna Fidesz parlamenti frakciójában is olyan, aki saját kezűleg csavarná ki a kenyeret a menekült gyermek kezéből, ha az a szülei felé nyújtja. Esetleg anélkül is. Aki megteszi, legalább elmondhatja, hogy a jogszabályok alapján cselekedett.

Ahogy a jogszabályokra hivatkozott annak idején Erdő Péter is, amikor megtagadta a segítséget a menekültektől. Ami részéről egy teljesen érhető gesztus. A Bibliára nem hivatkozhatott. Abban ilyen passzus ugyanis nem igazán van. Ahogy a hatalom oldaláról megnyilatkozó decibelkeresztényeknek sem nyújtanak megnyugvást. Az lehetne persze egy másik kérdés, hogy mennyire tekinthető kereszténynek az, aki a hatalom gyakorlását szolgáló törvények nevében alapvetően embertelenné válik. Azonban alig hiszem, hogy ez különösebb személyiségi konfliktust okozna bármelyik politikusnak. Elvégre a fizetésük megvan. Ameddig nyalnak, addig meg is marad. Márpedig csatakos nyelvcsapásokat bőven láthattunk a politika, illetve az erdőpéter-osztályú egyházfik részéről eleget. Nem véletlen talán, hogy ettől a bagázstól a pápa is elég világosan elhatárolta magát annak idején. A végrehajtási jogalapot ugyanis ez a politikai csürhe teremti meg a mások meghurcolásának. Végrehajtók meg szoktak akadni. Akik aztán a jogszabályokra hivatkoznak.

Azonban talán érdemes lenne a sok végrehajtónak, és a nekik, lehetőleg arctalanul, az internetes fórumokon, tapsolóknak figyelembe venni. Amikor embereket gázosítottak el, illetve lőttek a Dunába, akkor is jogszabályokat, hatalmi rendelkezéseket hajtottak végre. Az emberséget azok képviselték, akik kijátszották ezeket a hatalmi intézkedéseket. Azok, akik enni adtak az éhezőknek, és fedelet az üldözötteknek. Rájuk ma is sokan emlékeznek. A táborok kápóira, a gázkamrák építtetőire, a másokat üldözőkre jobbára csak a bírósági akták.

94 hozzászólás

  • Csodálom a menekülteket, akik képesek 2000-2500 kilométert megtenni igazolványok és pénz nélkül, közben esznek és isznak, meg telefonálnak. Vagy volt pénzük, csak épp a határunkhoz érve nem maradt egy fillérük se.

  • A szerzo minden szavai, az altalanos meglatasanak a leg-szelszosegesebb allaspontjat bizonyitja. Egy igazi masichistic shovinista male bigot. S hogyan keveri a „gender-elmeletek tanulmanyozasait” a gazkamrak epiteseivel meg a magasfoku tomeg-gyilkossagokkal ? Mind az a „nemzeti socialismus’-sanak a szelszosegessege okozta. Ketsegtelenul „tunnel-vision”-ja allandosagu. Az u.n. „fixation”, nem kepes attol soha sem elterni, s cikkenek ertelmet adni.

  • Christopher Adam

    Bendeguz, magyar lapba legyen szíves magyarul írni. Azt értem ha egy-egy angol szót használ, de a Hunglish nem nyelv.

  • DRAZIRI megjegyzese kivallo kerdes ! Valojaban ramutat a valosagokra. Persze nem hirdetve hogy a nemzetkozi adofizetok zsebeibol van mind az fedezve. A ma reggeli hirekben,hogy Trump elnok erossen hirdeti a „one nation” ill. egy Israel elvet. S a „palestinok” eltartasaira nyujtott penzek csokkenteseit. 2.6 millio Gazzait csupan a UN fedezi, fele az US adofizetok zsebeibol zsarolva. Tehat majd az „elvtarsaiknak” lessz szukseges a zsebeikbe melyebben nyulni.

  • Koszonom figyelmezteteset Mr.Adam.

    A „shovinista” nagyon alkalmazva a magyar nyelvben. Arra meg en is szemlyesen emlekszem.

    S a „masochistic” szot meg onmaga is hasznalta, egyik megjegyzeseben , amikor irta ;’ bevallom kicsit masochista baftok en is’.
    Emlekszik arra ?

    A „tunnel vision” kifejezeseert bocsnatkoznom szukseges, hogy nem irtam legalabb zarojelekben hogy az ALAGUT LATAS-t jelent.

    Talalt mast is koifogasolhatonak ?

  • „A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint ilyen esetben csak a gyermekek ehetnek. A szüleik nem. Cserébe arra biztatnak mindenkit, hogy menjenek vissza Szerbiába. Ha gondolják, akkor a gyermekeik nélkül. A jogszabály a BMH szerint így szól. Akinek nem tetszik, az forduljon a nemzetközi bírósághoz. Esetleg fel.”
    Nem érthető ez önnek, Bendegúz?
    Egy Szakály nevű történész szerint ez nyilván idegenrendészeti eljárás végrehajtása.
    Jól van ez így?

  • ACZEL GABOR;

    Nem jelezte hogy mi Szerbia reagalasa a maguk BMH intezkedeseire?

    Kozolne azt kerem ?

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 20
    9:12 de.
    „A szerzo minden szavai, az altalanos meglatasanak a leg-szelszosegesebb allaspontjat bizonyitja. ”

    A szélsőségesen humanistát, a szélsőségesen keresztényit (mármint amit valóban jelent)?
    Vagy mit?

  • N E M _ A D N A K _ E N N I _ N E K I K 🙁 🙁 🙁

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    8:17 de.

    Ha nem engednek ki vásárolni a táborból. Be nem lehet vinni semmit, de hivatalosan nem kaphatsz semmit, akkor mit is érsz a pénzzel?
    Ja, semmit.
    Amúgy a lényegen, azon, hogy az állítólag kereszténykonzervatív kurzus a jogszabályok mögé bújva egy sátánista egylettel egyenértékű, nem sokat változtat.
    Azon sem, hogy ahol a csavarok a jogszabályokra hivatkozva embertelenek, az közelebb áll a fasizmushoz, mint a kereszténységhez.

  • Tovabba nem hiszem el Acxel Gabor allitasat, hogy a BMH „jogelemzese” alapjan csupan a „gyermekek elhetnek”, a felnottek nem.

    A magyar allam nem ohajt senki bevandorlot.
    De az teljesen mas mint Aczel Gabor allitasa.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 20
    1:09 du.

    Idiot.

  • Andrew_s,

    a tranzitzóna a szerbek felé szabadon elhagyható, ez nem tábor. Ráadásul szerb oldalon senki nem üldözi őket, vagyis nincs kik elől menekülni.

    Nyilván, ha bevándorlási kérelemmel fordulnak a magyar hatóságokhoz, akkor az annak a jogszabálynak megfelelően fogják elbírálják az ügyüket.

    (a jelenlegi szabályok szerint válaszoltam és nem aszerint, hogy mit gondolok az ügyről)

  • Eltaláltad Gábor! A nemrég elfogadott SS-törvényben ugyanis IDEGENRENDÉSZETI SZABÁLYSÉRTÉS, ha 8 kilométerre megközelíted a határt abból a célból, hogy migransokat támogass, akár elvi (tolmácsolás, menedékkérelem benyújtása stb,), akár természetbeni (vagyis étel-ital) módon. A szabálysértés ugyanis hatósági eljárást von maga után, ami ellen legfeljebb panaszt tehetsz, de nem jár jogi védelem, mint a bűntett elkövetőjének.

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    2:15 du.

    Gondolom előtted sem titok, hogy amennyiben szerb irányba kilépnek, akkor korántsem biztos, hogy visszatérhetnek. Biztos megsértődsz, de ha igen, azt is emelt fővel fogom túlélni, amikor azt a véleményemet artikulálom, hogy demagóg vagy. Most éppen a hatósági szócső szerepében.
    Amellett személy szerint érzek némi különbséget a tranzit-zónában megvalósítható humanitárius segítség, valamint a jogszabályokra hivatkozó packázás között.
    De, ahogy a cikk is jelzi: jogszabályokra hivatkozva vagoníroztak anno embereket. Nyilván nem értünk egyet, de a humanizmus és a jogszabályok között az előbbit előbbre tartom. Ellentétben például Erdő Péterrel is.

  • Geyza
    2018 augusztus 20
    4:17 du.
    Márpedig, igenis be kellett volna őket engedni a tranzitzónába -hasonlatosan mint Gyurcsányt és elvtársait anno Röszkénél- viszont már vissza nem! 😀

  • Geyza
    2018 augusztus 20
    4:17 du.
    Kedves Köszörűs Szerző, vedd már észre, hogy már a kontrolálatlan közönségességig idült a beteges magyarellenességed!

  • Orsóskám:
    És most mit mit mit csinyájjak jól öljem meg magamat?

    Hogy magyarellenes lettem?
    Azárt mert Iványiékat nem engedték be a tranzitba ?

    Többet tettem én a hazámért mint azt TE elképzelnéd.
    Csak éppen nem verdesem féltéglával a mellemet vele.

  • talalom es Andrew;

    OK nem hoztak meg nyilvanossagra ,hogy HA maguk hatarozata lehetett volna, mit tettek volna mind a beozonlo Szyriai es mind a mas azsiai bemasirozokkal ???

    Minden ragalmak nelkul, kerem adjak hogy mi lett volna a maguk hatarozata, egyszeruen es erhetoen.

  • Drizari
    2018 augusztus 20
    8:17 de.

    Nem tudom mennyire őszintén, de remélem, hogy nem kerül rá sor a Te életedben, hogy megtudd, hogy hogyan működik ez.

    Bár ki tudja ….

  • ˙

    Orsós 4:50 szerint

    „idült beteges magyarellenességre” vall az, ha valaki

    „5 kenyérből és 2 halból lát vendégül 5ezer embert”.

    E kijelentésére az a „valaki” – jótevő és megváltó – nyilván azt kérdezné vissza Orsóstól;

    Und, vas ist das magyar ??? ))) 😀 (((

    .

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 20
    4:50 du.

    Kicsit egybites vagy.
    Aki fasiszta az magyar. Aki emberséget emleget, az magyarellenes.
    Lehet, hogy a Te nézőpontod az igazi magyar, de akkor nem csoda, hogy Lehel kürtjének eltörése óta nem kér a hozzád hasonlókból a világ.
    Még szerencse különben, hogy a többség továbbfejlődött. Mert különben még mindig a fehér ló beléből jósolnának a sár-forrás tövében.
    Nekem speciel a Gellért szálló, és az előtte levő térség jobban tetszik így, bélből jósoló sámánok nélkül.

  • Msz.2:01 kiegészítése:

    ld: Mt. 14/19. és 16/19.
    ….Mk. 6/41. és 8/19.
    ….Lk. 9/13.

  • ˙

    Legalább egy zónapörkölt kijárna nekik – ugyibár marhábul.

  • Geyza
    2018 augusztus 20
    5:19 du.
    Bocsáss meg, az utolsó bejegyzésemet nem Neked szántam, hanem a cikk írójának! 😀

  • Rengeteg ökörség és blöff íródik le…. Bárki leutazhat Szabadkára, felkereshet egy közeli tranzit-zónát a szerb kijáratánál, ott eltölt egy fél napot, tapasztal, – majd ír egy objektiv cikket.
    Én megtettem.

  • Azt hiszem kezdem megérteni …..

    A polémiát ami nem polémia, hanem végtelenül egyszerű

    VANNAK MAGYAROK és VANNAK EMBEREK

    A kettő együtt úgy látszik nem megy

    Igen most már megértettem, hogy miért azt állítja ez a kormány mindig magáról, hogy a MAGYAROK KORMÁNYA

    Még véletlenül sem, hogy a „magyar emberek kormánya”

    Hisz az anakronisztikus lenne, az nem megy

    Igy átszabogatja az alkotmányt, a törvényeket a „magyarok” ízlésére, az emberek meg „mehetnek a lecsóba”

  • Nagyon mélyen nem tisztelt Orsós nevű egyed. Volt idő, amikor arra akartak rávenni, hogy szégyelljem a nemzetem az Önhöz hasonlók miatt. De rájöttem: minden nációnak van alja, így hát e nehéz kötelességet nem kell átvennem Öntől.

  • Faszikáim, elkezdödött:

    https://nepszava.hu/3005642_hazmestertempo-korty-viz-miatt-hivtak-rendort-egy-miskolci-csaladra-a-buszon

    mi hiányzik még a rendörállamhoz de legföképp az EMBERTELENSÉGHEZ???

    Mogyoriak már minden szinten vannak

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 20
    8:29 du.

    Bár többször leírtam, de igyekszem röviden összefoglalni.
    1./ Orbán 2015 januárjában már egy várható menekülthullámot emlegetett. Akkor még különben tudta, hogy ők menekültek.
    2./ Ez vagy blöff volt, amit kétlek, vagy ismert felderítési adatokra alapozott vélemény. Az utóbbi eset azt jelenti, hogy valójában már 2014 novembere, decembere óta ismert adat kellett, hogy legyen.

    Ilyen esetben a felkészülési lehetőség vs. Orbán így néz ki:
    3.a/ A menekülttáborok bővítése, felkészülés tolmácsokkal, szociális felszerelésekkel. Különösen azért, mert az EU fel is ajánlott ebben segítséget.
    3.b./ Orbán visszafejlesztte a menekültfogadási kapacitást (Debrecen, Bicske, Mezőtúr, stb.), visszautasította az EU-s segítséget;
    4.a./ Felkészülés a menekültek anyanyelvén (nyelvein) fogalmazott szórólapokkal az eligazodásuk, az ügyintézésük gyorsítására.
    4.b./ Orbán magyar nyelvű, a menekültekkel ellenséges érzelmeket gerjesztő, általuk nem is értett plakátokkal pakolta tele az országot. Az ügyintézést ugyanakkor végtelenül lelassító adminisztratív intézkedésekkel kezdte froclizni a menekülteket.
    5.a./ Az óhatatlanul megjelenő feszültségek csökkentésére tolmácsokkal, anyanyelvükön értő emberekkel feloldani a menekültek közti feszültségeket;
    5.b./ Orbán elkezdett belső hadjáratot folytatni mindenki ellen, aki ezt megpróbálta volna, és belekezdett a sorozós kampányba.
    6.a./ Aki a menekültek közül megteheti, és nem problémás, azt mielőbb felpakolni vonatra és eljuttatni a valós célállomásra;
    6.b./ Orbán a már menetjeggyel, érvényes engedéllyel rendelkezőktől is megtagadta az utazási lehetőséget és Bicskére zsúfolt mindenkit;
    7.a./ A szakmberhiány enyhítésére, különösen az első hullámban érkezett képzettebb, középosztályból érkezett menekültek közül alkalmazni akit csak lehet;
    7. b./ Orbán gyülöletkampánnyal, és adminisztratív intézkedésekkel gátolta ezt a folyamatot, miközben az országot közel egy millió „bennszülött” hagyta el.

    A lista folytatható lenne, de nincs értelme. Ennyi alapján is látható, hogy Orbán előre megfontolt szándékkal építette ki azt az állapotot, ami a jelen helyzethez vezetett a határokon, illetve az országban.
    Ennek két lehetséges magyarázata:
    I. Orbán egy utolsó, senkiházi, rosszindulatú diktátor. Igazi suttyó, aki hatalmacskát kapott.
    II. Orbán egy paranoid skizofréniába szenvedő gyakorlatilag közveszélyes idióta,

    Válaszd ki a szimpatikus, egymást nem is teljesen kizáró lehetőséget

  • NAGY István
    2018 augusztus 21
    5:45 de.

    Oszt’ hol az a remek, hiteles tényekkel, manipulálatlan fotókkal, szerkesztetlen hangfelvételekkel alátámasztott cikk?

    Gondolom nem véletlenül hiányzik a link a hozzászólásodból. Igaz?

    Mert Pittyukkaaa Okkosssss

  • Andrew_s

    Az biztos hogy irdatlan ma a munkerőhiány itthon.

    Egy szar gázszerelő szemrebbenés nélkül el kér egy 15 perces munkáért 30 000 Forintot.

    A menekültek közül szinte bizonyosan lehetett volna találni sok szakembert a hazai szörnyű munkaerőhiány enyhítésére.

    De nem.

  • Andrew_s :
    A mutteromnak 27000 Forintért cserélték le a kis konyhai fali vízmelegítőjét a múlt héten úgy, hogy ő szerezte be az új készüléket.

    Kettő facsavar tartja és be kellett tekerni kettő hollandert a két csövön.
    J meg be kellett dugni a villanyba.

    Mikor megtudtam idegbajt kaptam.
    Hogy mért nem szólt, felraktam volna én is.

  • NAGY István
    2018 augusztus 21
    5:45 de.

    „Rengeteg ökörség és blöff íródik le…. Bárki leutazhat Szabadkára, felkereshet egy közeli tranzit-zónát a szerb kijáratánál, ott eltölt egy fél napot, tapasztal, – majd ír egy objektiv cikket.
    Én megtettem.”

    Rendben, én részemről szívesen olvasnám Öntől azt az objektív cikket, ha már egyszer mindenki ökörségeket ír, és blöfföl!

  • Geyza
    2018 augusztus 21
    10:12 de.

    Kb. egy éve nem találok egy olyan asztalost, akiben én is megbízom.
    Szerintem Orbán most a védelmi pénz után fut. Van pár üzleti kör, akiket nem érdekelnek apróságok. Miniszterelnökök sem. Don Pintér nyilván mesélhet erről a vezérének.

  • a mai Népszava : buta.

  • Tehát mindenki hazudik csak Nagy úr nem hazudik.

  • Besoncon;

    A kozolt 46 hozzaszollasok kozott nem talaltam a maga beszamolojat a maga allitott fel-napos Szabadkai menekult-tabor tapasztalatainak a beszamolojat.

    Belatom egy fel-nap nem igen elegendo egyeni tapasztalait nyerni, de tobb mint a „fotel-allitasok”.

    Lenne jo kozolni ?

  • tóth péter
    2018 augusztus 21
    12:39 du.

    Hát hogyne.
    TE meg okkos vagy.

  • Andrew_s
    2018 augusztus 21
    12:28 du.

    Én éppen el akarom sajátítani a műbútor-asztalosság alapjait.

    Van egy piszok jó régi kis tálalóm de eléggé romoskás.
    Megkérdeztem egy ilyen műbútorasztalos, horribilis árat mondott rá.

    Szaal megpróbálkozok vele..ha tudok rá időt szakítani.

  • Nagy István: nos, akkor úgy látszik, csak Iványi Gábornak tiltották meg a belépést és azt, hogy ételt vigyen a kiéheztetni szándékozott menedékkérőknek, akiknek azt mondták, amikor ételt kértek, hogy kérjenek Brüsszeltől. Mindezt a keresztekkel borított parlamenti parádé árnyékában
    https://444.hu/2018/08/20/nem-engedtek-a-hatosagok-ivanyi-gabornak-hogy-etelt-vigyen-az-eheztetett-menedekkeroknek

  • abriel
    2018 augusztus 21
    7:19 de.
    NEM SZOKTAM SZEMELYESKEDNI, DE AZ OTTHONI ELETTAPATALATOM MAR MASRA FIGYELMEZTET.|MInden hazmestertol kelll tartani. Nem a jelenlRvok rokonairol irok, hanem ez az elattapasztalatom mind Magyarorszagon, mind Montreakban,
    mAGYARORSZAGON, FELJELENTETT ES A TARGZYALASOMKOR AZT VALLOTTA, HOGY „MINDEN SZABAD IDOMET A TEMPLOMBAN TOLTOM! Akkoriban ez nagy hiiba volt esa biro is, arangos Tanacselnok azert itelt el egy evre, mert”ki kell ragadni, a vallasos , klerikalis befolyastol” mondta!
    Mobntrealban ilyen nemtornhetettmeg de mikor berhazban laktan, a hazmester ellopta a gyerekkozcsiata pincebol. „veletlnul” az o pincejeben talaltam meg azt. Valoban.

  • talalom
    2018 augusztus 21
    6:23 de.
    Én meg az olyan betegesen naiv „egyedek” miatt szégyenkezem, akik még 447 év elteltével sem jöttek rá arra, hogy a Budát(sőt egész Európát!) másodszor is alattomosan elfoglalni készülők nem kíváncsi túristák vagy keresztényi alázatu beilleszkedési és megfelelési kényszerben szenvedő munkavállalók! 😀

  • talalom;

    Mi torveny alapjan jarhatna „jogi vedelem” azoknak akik nem allampokgarok, sem jogosan probalnak belepni barmely orszagba ?

    Trovenyellenes tettnek a torvenyes kovetkezmenye a belepesuk visszautasitasa vagy a kitoloncolas.
    Csupan az „emberi jogok” vedik letuket,de nem a torvenytelen hatar-atlepest.
    Ami rendszerint a barhonnani torvenyes kitoloncolas.

    De mi volt a maguk hatalma idejen ? Semmi „jog” nem letezett.

  • Magyarazat: azt hiiszem egy 17 eves fiatal lany,, aki eleg „popular ‘ is volt,nem fogja a a szbadidoben minden idejet templomban tolteni. En , igaz, hogy jartam a vasarnapi misere es az esti litaniakra. Ma mar bevallom, a litaniara azert jartam, mert a jokepu ” idealom” is oda jart akkoriban. Kesobb lett vallastalan.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 21
    3:29 du.

    IGAZAD VAN !!
    A MAGYROKKAL IS ÍGY KELLETT VOLNA
    ELJÁRNI MIKOR ’56-BAN INNEN AUSZTRIÁBA MENEKÜLTEK!

    Te barom.

  • Elemér

    Úgy látszik mégse bírod meghazudtolni magad.

    Hiába amikor a szituáció előhozza, a mély-magyar ösztönök erősebbé válnak minden emberiességnél. A morál és erkölcs talajáról már ne is beszéljünk.

    Bizony így működik ez.

    Én nem értek egyet ebben a kérdésben Andrew-val, hiszen a germánok is barbárok voltak abban az időben, amikor Lehel fújogatta a trombétáját.

    Csak ők azóta – talán okulva Hitlerből – egy kicsikét emberségesebbé váltak.

    Bár neonácikból ott sincs hiány.

    Csak nyilván a népesség egy elenyésző hányada gondolkodik így.

    Bár ez engem nem tölt el örömmel egy cseppet sem.

    Én azt látom csak, hogy kis hazánk megint a gödör aljára tart, és a gödör jó nagy…..
    Mert sok ásója van annak

    Többek között Orbán Viktor viszi még a „keresztény nagyvezér” fiát is a törökbasi elé térdepelni.

    Vagy lehet, hogy valaki a nevében hamisítgatta a videót, amit a saját facebook honlapján is köröztetett??

    Aztán se ö, se Polt Péter nem érte szólni???
    Vagy nem a törökök töltöttek Budán 150 évet?
    Szóljál, és én szólok nem tudok kinek – talán a Kaisernak…hogy rosszul tanítják több-száz éve az iskolákban

  • málnaszőr
    2018 augusztus 21
    2:01 de
    Ja, de senki sem Jezus a csodatevo, hohy kenyeret es halat szaporitson, Ilyen csak egy volt. Orsos sem az es gondolom hogy te sem vagy az. Mellesleg a magyarnak a szerb soha nem volt bartaja. Sot, elensege volt.
    Konnty mast kritizalni, de te mit tettel volna?

  • Andrew_s soraira;

    Igen tisztaban vagyok a tortentekkel.
    Emlekszem a reszetekre, a Szyriai menekuleseik kezdetere.
    S mikor frau Merkel invitalta oket Nemt orszagba.
    S Nemetorszag be is fogadott egy milliot. Persze tiz millio kovette az elso menkuloket a haboru pusztitasaitol.

    Orban psychologiai allapotarol hivatas-ellenes lenne tavolbol es kivizsgalas nelkul diagnosyst adni !
    Ketlem hogy Maga kepzett vagy kepes lenne arra.

    Magyaroszag eseteben a koze;-keleti-bevandorlok ugyen csupan ket kerdes a leheto.

    Az Elso kerdes;
    Lenne-e Magyarorszagnak szuksege nem-magyar-ajku bevandorlokra?
    HA valasza arra IGEN lenne:

    A Masodik kerdes;
    Hogy Magyarorszag kepes lenne eltartani oket amig azok a nyelvet elsajatitjak ugy hogy on-eltartova valhatnanak ottan?

    Mert a nyelvet megtanulni, kulonosen a felnotteknek igen bonyadalmas es hosszu idobe kerulne amig on-ellatok lennek csaladjaikat eltartani. S Muzulmanok mind nagy-csaladosak.

    Tehat rengetek koltsegbe kerulne mind az a nemzetuknek.
    S nagyon sok szuksegessebb dolgokra nem jut ma sem penz.

    A fenti soraimban csupan azt kerdeztem Magatol, hogy ha az Orban helyeben lenne, mit tenne ???

    Minden mas panszkodasok semmi mas mint a „kutya ugatasa az egre” !

  • Konnyu Kritizalni, EZT akartam irni, ismet elirtam. Nagy Kar, hogy itt nem lehet korrigalni!

  • Az egesz nyugati vilag kommunista ellenes volt akkor, es sokan onkent adomanyoztak a menekulo magyaroknak.. .Egy Ur felszallt amig a vonat allt es cigart osztogatott az utasoknak.De kaptunk az
    utra tisztalkodasra egy csomagot es persze rendea kosztot is. A hajon, aminek a neve „Berlin” volt 3 etterem volt. Valogathattak a menekultek az ingyen kajaban. Ferjem, igen jokat evett, en sajnos 11 napig beteg voltam, a tengeren. Oyan .hogy fel sem tudtam ulni az agyban. A hajo 145 magyart hozott akkor Kanadaba. A tengeri beteg voltam. Hiszen Januar vege volt es a\ Atlantic ocean eleg hullamzo volt

  • gabriel
    2018 augusztus 21
    8:31 du.

    „Elemér

    Úgy látszik mégse bírod meghazudtolni magad.

    Hiába amikor a szituáció előhozza, a mély-magyar ösztönök erősebbé válnak minden emberiességnél. A morál és erkölcs talajáról már ne is beszéljünk.

    Bizony így működik ez.”

    A „mély-magyar” ösztönök(ahhoz képest, hogy minimum négy nem magyar vér is csörgedezik az ereimben) azt súgják nekem, hogy erősen lehet okulni az elődeink 477 évvel ezelőtti naiv jóhiszeműségéből fakadó baklövéséből, akik azt hitték a bőgatyát jatagánokkal teletömő, bekéredszkedő janicsárokról, hogy csak szelfizgetni vágyó udvarias japán túristák. A jogosan felvetett morál és erkölcs talajának megművelése szerintem már csak a fentebb írtak megtapasztalása után következzen, na persze azért valóban nem kell éheztetni a több ezer kilométert és minimum 3 biztonságos muszlim határokon átkelő udvarias, minket muszlim morálra eröltető túristákat, akik még most is szíriai menekültnek vallják magukat, pedig a valódiak a „polgárháború” befejeződésével már százezer számban települnek vissza Szíriába.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 21
    1:19 du.

    Kedves jó Bendegúz, az USA területén – vagy ahol él – nem ismeretes a beidézett szöveg használata azaz az idézőjel?
    Ha van kedve,ideje tanulmányozza még egy kicsit az Ön által hivatkozott hozzászólásomat – talán megvilágosodik! Vagy nem.

  • Figyelő
    2018 augusztus 21
    4:05 du.

    ” Ma mar bevallom, a litaniara azert jartam, mert a jokepu ” idealom” is oda jart akkoriban. Kesobb lett vallastalan.”

    Miután Önt megismerte? Ajaj szegény Figyelő, ezt bizony bukta! :-)))

  • „Mellesleg a magyarnak a szerb soha nem volt bartaja. Sot, elensege volt.”

    Figyelő, tévedsz. Szerémi azt írja (1530 körül), hogy a török ellen nem annyira a magyarok, hanem inkább a szerbek, horvátok és lengyelek harcoltak, és azt is írja, hogy Mátyás király legvitézebb harcosai a szerbek voltak.
    Jókai pedig azt írja, hogy „a követek folyton lesik a szultán szavát, mert nem mindegy, hogy németül vagy magyarul mondja valamire, hogy jól van. Ha németül mondja, azt mondja dobre, ha magyarul, akkor azt, hogy dobro, mert ami németet a szultán látott, az okvetlenül cseh volt, a magyar pedig horvát volt, vagy legfeljebb lengyel…”
    😀
    A szerbek utálata akkor kezdődött, amikor a török időkben a szerb menekültek gyakorlatilag ellepték a vajdaságot…

  • Orsós Elemér:
    de most az a betegesen naív, aki a törököktől és egyéb menekültektől féltik a budai Várat. Bár magát az objektumot félthetnék, mert azt már jórészt elfoglalta az alcsúti szaroscsizmás, (akinek lámpa szerint kétséges, volt-e a négy nagyszülője között magyar) akit a földpadlós vályogból épült szülőházában az asztal körül kergettek, ha nem igyekszik a magyar királyok lakhelyét megérdemelten elfoglalni. És mintha az idegenektől olyannyira féltett magyar föld legnagyobb része is a disznószerelő Mérszaros és csókos brigádja tulajdonába került volna. Hogy aztán könnyebb legyen Putyinnak, vagy annak, aki többet ígér érte örökre átjátszani.

  • Alma, ha megnézed Kusturica filmjeit, aki szerb/bosnyák származású, abban mindig van egy gusztustalan, impertinens és rendívül ellenszenves magyar szereplő…. így mindenképpen van alapja Bencsics kolléganő állításának. Igaz, így hirtelenjében nem is tudok olyan környező nemzetet mondani, akik rajonganának a magyarokért. És bizony, van is okuk az ellenszenvre.

  • Zsófia:

    Azt azé tegyük hozzá hogy egyetlen náció nyelvezetében sincsen annyi sértő lebecsmérlő kifejezés a többi nemzetre, mint a pökhendi mogyorikéban:

    Cseszlovákok = Cselákok
    Románok = Szőröstalpúak
    Franciák = Békazabálók
    Olaszok = Macskafaló taljánok
    Németek = Svábok
    Oroszok = Ivánok
    Szerbek = Vadrácok
    Angolok = Puddingzabálók

    Lehetne még sorolni

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 21
    10:12 du.

    A kérdés az volt, hogy szerintem mi lett volna a helyes cselekvési sorrend. Ezt leírtam. Ha szövegértelmezési problémák miatt nem sikerül az egyes pontok „a” és „b” alpontjait összehasonlítani, az baj, de nem az enyém.

    Most előrángatja Merkelt. Gratulálok.
    Tehát: a leírt szöveget még nem érti, de a demagóg csúsztatást már sikerül gyakorolni.
    Az elsőn még csiszolni kellene talán.

    Ami a külföldről érkezőket illeti:
    1. Magyarország az évszázadok során befogadó ország volt. Ha nem hiszi, akkor nézzen utána a Szarvas környéki talajjavítások történetének. pl.
    2. Magyarországra Orbán a letelepedési kötvénnyel több idegent engedett be, mint ahány menekültet.
    3. A lassan skanzenné váló, gazdaságilag lecsúszó, és fasizálódó országban azok sem maradnak, akik itt születtek. Háborús menekült legfeljebb mazochizmusból akarna ma már itt maradni. Alkalmasint egy háborús környezetet megjárt sebész Szíriából valószínűleg jobb traumatológus, mint az a rezgőfejű vénember, aki lassan egyedüliként itt marad az orvosi kamarában.

    De nem várom el, hogy megértse. Miért pont ezt értené?

  • Andrew_s;

    Tovabba, a magyarorszagi korulmenyekre vonatkozo allitasaval kapcsolatban jelentosebbnek s elhihetobbnek veszem Mr.Adam Aufusztus 3.-i ciikeben adott beszamolojat, HFP lapon, a „Reflections after my summer vacation to Hungary” cimen.
    (Velemenyeim a magyarorszagi nyari vakaciom utan.)

    P,S. Nem elek ottan (Hala Istennek!) tehat reszzleteket nem ismerek, DE amint az orszaguk allapota tisztan lathato a vilagban, azon reagalok.

    Maguk ottan mint a fereg az almaban latjak az almat.
    De a vilagban a kosar-ala esete maskent latva.
    Lathatja melyik a rodhadt alma. Tisztabban mint a fereg az almaban.

  • 2018 augusztus 21
    1:47 du.
    DÜGŐ-kém : én nem mondtam azt ,hogy nem !
    Egyetértek veled :csak egy ‘k’-val–biztos melléütöttél!
    üdvözletével

  • HUNT*

    Tévedsz mint általában.
    EGGGYÁLTALÁN nem ütöttem mellé.

    A 2 „k” célzatos volt.A többiek értik csak te nem.

    Ismered a mondást ugye ? :
    „Nomen est omen” : HUNT*

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter

  • Most olvastam az „El Jazzera”-ban hogy a magyar hatosag nem nyujtott eltartasukat a visszautasitott befogadast kerelmezoknek.
    De a Helsinki Bizotsag pert inditott, s arra a magyar allam tovabbi letartasaikat kielegiti.

    Velheto hogy celjuk hogy azok a kerelmuk visszautasitasa utan az Afghan es Negla Dash-iek tavozzanak visszamenni hazajukba.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 22
    10:11 de.

    Egyrészt, ha úgy érzi, hogy C. Adam cikke ellentmondásban van azzal amit írtam, akkor örömmel veszem a szövegkörnyezetes kimutatását az ellentétnek. Abból a részből, ami nem a családi látogatásokról szól. Ha ez nem megy, akkor azt kell hinnem, hogy nem csak magyarul, de angolul is gond van a szövegértelmezéssel.

    Másrészt, ez az alma már olyan pimpós, hogy belülről is látszik.
    Amellett a kivándorlásról elég pontos képet fest az, hogy nem százakon megy a vita, amennyiben 5 vagy 6 száz kivándorlót emlegetnek, hanem 5-6 százezer külföldön dolgozót. Ez baráttal, barátnővel, bébisintérnek kihívott szülőkkel, stb. 7-8 százezer külföldre távozottat jelent. (alkalmasint ezt az adatot a kormány sem vitatja).
    A visszatelepülési hajlandóság ezrelékekben, tizedezrelékekben mérhető.
    2015-ös kormányközeli adatok alapján a re-migráció, azaz visszatelepülési ráta. 0,0042% volt. Ha azóta ez megtízszereződött (ami nem igaz), akkor is gyakorlatilag a hibahatáron mozgó jelentéktelenség.

    Ami a gazdasági teljesítményt illeti, arról legutóbb a hitelminősítők adtak képet. Amikor minden lózung és kommunikációs várakozás ellenére is maradt az ország besorolása ott, ahol volt. Ergo, stagnáló állapotot várnak.

  • ANDREW_s;

    Hosszu maszlagokat ir ismetelten, de soha nem a tema alanyan!

    Vajon miert?

    Nem kepes reagalni a teman, s valaszt adni a kerdezetekre?

    Vagy mindent megtenne, hogy attol menekulhetne ?!

    A magyarok ma mehetnek ahova ohajtanak, s vannak akik mennek is. Vegre a „szabad-koltozkodesi” jog letezo.

    Reagalva az hosszu irasan, javaslom olvassa Mr. Adam sajat beszamolojat.(Fent adtam az adatait)
    Ma az orszag statisztikai adatai is azt bizonyitjak.
    A tahadhatatlan valosag, hogy a politikai stabolity, szabad lehetoseg es alacsonyabb adok es koltsegek serkenti a kozgazdasag elorehaladasat. De a dolgozok jovedelmeeseit is.
    Mr.Adam besamoloja azt tisztan bizontitja.

    De KEREM VALASZOLJON az ELOBBI egyszeru KERDESEKRE !!!!!!!!!

  • 2018 augusztus 22
    3:50 du.
    Akkor biztos hiányzik egyik ujjad!
    Vagy nagyon rosszakaró vagy? Ilyen a Lelked? Van egyáltalán?
    üdvözletével.

  • Itt a ma reggeli hir. Ami Europaban delutanni.

    Az ECHR utasitasa hogy Magyarorszag koteles a visszautasitott bevandorlok eltartasaert, amig kerelmuk visszautasitasai fellbbezeseik folyamatban van az EU biorosag elott.

    Mind ezek szerbiai transit-taborokban vannak.

    Mi lehet majd hosszabb eredmenye?
    Ki tudna azt a jelenben?
    Senki.

    De ha az EU birosaga vissza-kozt rendel a Magyar allam dontesen, akkor az aradat kezdothet majd ismet.

    S mi a megoldasa annak ?

    Merkel Cancellar invitalta oket.
    Egy milliot be is fogadott Nemetorszag, de 10 millio jott.

    S azt a 10 milliot befogadnak, 50-100 millio is kovetheto azt.

    Az EU, sem az ENSz nem hajlando a kerdest meg egy 10 meterres poznaval sem erinteni.

    De meg Simai elvtars sem hajlando a neki feltett kerdesre reagalni.
    Csupan ertelmetlen egyeni ragalmak dobalasara.

    Ez az eredemnye amikor tudatlanul es meg-gondolatlanul csatlakoztak egy idegen szovetsegesseghez.

    Az Angolok legalabb meg-gondoltak fuggetlenseguk es nemzeti onallosaguk ostoba elpazarlasat !.

  • Neked meg az eszed hiányzik

  • Bendeguz79 Megérdemelnéd, hogy Angliában szívd a Brexit következményeit. Látom az amerikai fotel biztonságában nagyon tudod élvezni más emberek szenvedéseit. Egy pici adat, öt éve 1.50 volt a font-euró. Most van olyan hely, ahol egy az egyben váltják. Csak ez az apróság mennyibe került az angol polgároknak. Beszélsz Te angolokkal? De jó, hogy ennyi mindenhez (nem) értesz.
    Milyen függetlenségről beszélsz? Nyalnak au USA-nak a Brit Nemzetközösségnek, hogy pótolni tudják a vesztességeiket valamelyest. Sírsz Európa legnagyobb elnyomójának függetlenségéért? Vicces fiú vagy. Te tényleg provokátor vagy, úgy érthető lenne. Több kezdeményező már lelépett a színről, mások meg menekülnek Angliából. A kisember pedig átment torkosborzba. Neked meg tetszik.

  • Kenny:
    Ez a Bendeguz
    egy szófosó idióta.
    Mindenhez (jobban) ért.
    Az még nem lenne baj mert kit érdekerl hogy őt mi érdekli
    de akár kell akár nem mindenkinek meg is magyarázza.Az idióta.

    Én még ilyet nem láttam.
    Hasonlót igen, aki pl. kiguglizta
    hogyan kell rántást csinálni aztán a háziasszonyoknak elmagyarázta hogy ő mikrósütőben szokota.
    De ezt itt meg sem közelíti hülyeségben.

  • KENNY;

    Amokot Anglia kilep az EU-bol, valoban minden ugy fog menni mint ment az EU csatlakozasik elotti napon.

    A kerskedelmuk megy mindazokkal akikkel kereskednek. Utazasok mennek amint mentek a csatlakozas elott.

    A problema hogy Terereza May-nek nincsen egy par golyoi megszabni azt a hatrozatott.
    A nemetek zsarolasa ellen nincsen hatarozata.

    Hat mond, miert is lenne szenvedesuk az Angolokank ???

    A Phont a szbad piacon megy, az ma altalaban kb, 1.30.
    A phont erteket Szoros dontotte meg eleg regen, senki mas !!!

    Barki utazhat majd, vasarolhat, arulhat mindent mint az EU elotti idokben.
    A sza,laikat es tartozasokat mindekinek fizetni kotelessege
    .bar hol is elne.

  • KENNY
    Elfelejtetted megirni hogy mi a Brexit rettenetes „kovetkezmnye”??

    A Phont ma ha alacsony az kivallo az angol iparnak. Arucikkeit olcsobban arusitahatjak mint ahol a bevaltasi arany magasabb.

    Nem ertetenel meg annyit ?

    Vasarolj Phontot, s add el amikor az ara felmegy.
    Tanulj Szoros elvtarstol !!!
    Te is billiomos lehetsz.

    Tudnad mi a „straddle” ??? Javaslom azt !!!!
    Sikeresen jossz ki, barmely iranyba is menne az ara.

  • Angol Phont…DDDDDDD DDDDDDd DDDD DDDDDD

    Te idióta.

    Tanulj meg angolul.

  • Bendeguz79
    2018 augusztus 23
    10:56 de.

    „Nem kepes reagalni a teman, s valaszt adni a kerdezetekre?”

    Mondom, hogy szövegértési gondjai vannak.
    Kérdezett, válaszoltam. Kérdezte mit tettem volna, kellett volna Orbánnak tennie.
    Megírtam? Meg.
    Az, hogy a véleményem nem azonos az Önével? Hát az lehet. Ha Maga szerint csak az a válasz ér, ami azonos a saját véleményével, akkor beszélgessen a tükörrel.
    De legfőképpen ne kérdezzen semmit. Mert akkor nem fog konfrontálódni más véleményekkel.

    A főszerkesztő szubjektív beszámolójára alapozva azt mondja, hogy az ország száguld.
    A hitelminősítők azt mondják, hogy stagnálás várható.

    Összeegyeztethető a két vélemény? Természetesen igen. Az, hogy Maga nem érti, az ettől független.

    Annak, aki esetleg megérti a leírt szöveget:

    Ha van 100 forint befektetési alap A és B országban, de abból az A országban 80-at megtérülő, és értéknövelő beruházásra fordítanak, míg B országban az 50% elfolyik a korrupciós csatornákon, és maradék 50% felét közérzetjavításra fordítják, ami nem teremt új értéket, akkor a 100 Ft-ból, miközben rövid távon mindenki jobban érzi egy kicsit magát, 25% fordítódik csak értéknövelésre.

    Az eredmény az, hogy B országban látszólag minden rendben van, de az A ország az, ahova hosszabb távon befektetnek. A hitelminősítők az utóbbit minősítik. Miközben Magyarország jelenleg a B modellt követi. Ugyanúgy, mint a késői Kádár-korszakban.

    Bendeguz79 kedves. Ne is fáradj, mert ez Néked valószínűleg magas, mint bolhának a Himalája. Hosszú is. Tehát Néked valószínűleg maszlag, mert hosszú és nem érted.

  • Amúgy Kedvetlen Bendegúzunk.

    Mr. Adam cikkével kapcsolatban egy kérésem volt. Mindjárt a beírás elején:

    „Egyrészt, ha úgy érzi, hogy C. Adam cikke ellentmondásban van azzal amit írtam, akkor örömmel veszem a szövegkörnyezetes kimutatását az ellentétnek. ”

    Ez valahogy kimaradt a válaszából.
    Ugyan miért?
    Csak nem nem sikerült megtalálni az ellentmondó szövegrészeket? Vagdalkozás helyett mi lenne, ha nekiveselkedne.

    A végén még beleszorul abba a cipőbe, amibe már ott feszeng Boda, Lámpa, Figyelő is. Ahogy konkrét, szövegkörnyezetes tényeket kellene prezentálni, akkor elkezdődik a filmnézés, maszatolás, terelés.

    Maradjunk abban, hogy
    A kérdésére korábban pontokba szedett választ adtam
    Ugyanakkor a konkrét viszontválasszal azóta is adós.

    A következő választ kezdhetné ezzel az összehasonlítással.

  • Bendeguz79 Ne aggódj az anyagi helyzetünkért, nekünk megfelel a középfelső osztály kényelmes élete. Nem kell még nagyobb, még több, még drágább semmiből, mindenből olyan és annyi van, amire szükségünk van. Persze lehetne a garázsban 20 autónk kettő helyet kettőnknek, lehetne hat helyet húsz szobánk, de minek? Felesleges luxus lenne. Éppen múlt héten vettünk leányomnak egy lakást, minden megerőltetés nélkül Budapesten. Köszönöm szépen, mi ebben az országban gazdagnak számítunk, nem kell más kárára spekulálnunk, nincs szükségünk a gazdasági tanácsaidra. Így is elég jól járunk, hogy a határon túl szoktunk vásárolni, most mindenen nyerünk egy kalap pénzt.
    Csak a Hi-Fi berendezésemen nyertem majd félmillió forintot a Brexit miatt.
    Szerinted ez nem hiányzik az angoloknak?
    Nem írtam, le, mert Te mindent jobban tudsz, gondoltam, ezt is.
    Nem érdekli a kisembert a szabadpiac, Ő szinte egy az egyben kapja már a fontot. Az ipar lehet jobban ad el, de hát vásárolni is kell, az meg drágább.
    Belép a vámrendszer, ami jócskán megváltoztatja az export-import irányát, árát ez egyértelmű. Egyik fontos partnere például Írország, nem fog egy fillérrel sem többet fizetni az angol árúért, kereshetnek új piacot. Itt becsülik a német ipart, abban a pillanatban, hogy olcsóbb lesz, senki nem az angolt fogja venni. Ezért nyalják most az USA és a Nemzetközösség talpát. Trump pedig már Macront is kóstolgatja, hátha Őt is megvehetik. Te ott nagyon okos lehetsz, mégis panaszkodnak a brit kereskedők, kisiparosok a font zuhanása miatt. Esetleg nekik is írhatnál néhány jótanácsot.
    Matolcsy is boldog, hogy zuhan a forint, szerinte ez csudajó. Neki lehet. Már így is minden annyiba kerül mint nyugaton, csak a fizetésekhez kell mikroszkóp. No de, kit érdekel a polgár, vásároljon fontot és spekuláljon mindenki?
    Több százan megírták a buktatókat, én nem írom le neked mindet.
    A függetlenség egy nagy illúzió, most éppen egy tíz tagú kis csoport csukloztatja a „nagy oroszlánt”, May kormánya úgy ugrál ahogy a picike kis szarházi pártocska fütyül. Ez lenne a függetlenség? Ugyan már.
    Egy erkölcstelen és undorító félrevezető kampánnyal átverték a brit polgárokat, legmocskosabban a skótokat, de az Észak-Írek szívják meg a legjobban. Már így is szándékosan a legelmaradottabb régió, most viszont emberek tíz-százezreinek tesznek keresztbe a „kemény” határral. Már kiszámolták hány milliárd euró lesz a kár a határral, de Ők biztos rosszul tudják. Nekem mindegy, majd járunk Franciaországon át. Az sem csúnya ország, sőt. De itt nagyon nagy az összefonódás, sok embert fog tönkretenni a határ.
    Ha már a határnál tartunk.
    Az IRA azért kötött békét, mert a békeszerződésben az angolok garantálták a határ megszűntetését. Ezt most az angolok felrúgták alattomos módon, ezzel SZÁNDÉKOSAN háborús helyzetbe hozva egyik tagországukat. Ezt én nem függetlenségnek, hanem gondatlanságból elkövetett tömeggyilkosságnak tartok. Remélem a szunnyadó IRA nem fog feléledni. De ezt csak remélni lehet.
    A skótokat csak zsarolással tudták a Brit birodalomba tartani, ez gazdasági zsarolás volt, és néhány EU tagország aljassága saját érdekből. Kedvenc angoljaid ezt is felrúgták.
    Közelebb hozták a „nagy birodalom” szétesését. Végezetül a sok hülye angol-ír-skót és walesi nem beszélt veled, ezért tömegesen jelentkeznek át az ír kamarákba, tömegesen jelentkeznek ír állampolgárságért, vajon miért? Az EÜ a működés határán van, a Brexit óta olyan nagy fokú az elvándorlás, hogy már veszélyezteti a működést. Már többször írtam, havonta már tucatjával jönnek feleségemnek az állásajánlatok, holnapi kezdéssel, soknak kitöltheti a fizetési rublikáját. May erre belehazudja a polgárok arcába, hogy 10 év múlva minden rendben lesz, saját lábra áll az angol EÜ (is). Ez most divat, Orbán tényleg divatot csinált. Megmutatta, hogy lehet hülyét csinálni a polgárokból, most utánozzák ahol lehet, hiszen mennyivel könnyebb azt hazudni, hogy minden jó, mint jót csinálni. Ezt csinálja most az olasz kormány, Trump, May és egyre többen. A bevándorlást sem oldják meg, csak az EU polgárait nem engedik be, a pakisztáni, indiai és más nem európai ország polgárai továbbra is érkezni fognak. Ez lenne a megoldás?
    Azt tudod e, hogy az angol sajtó May-t tartotta a kormány legbutább miniszterének? Nem lep meg, miért a legbutábbat nevezték ki miniszterelnőknek? Az sem, hogy lépnek le a Brexitet elkezdő politikusok, a gazdagabb pártoló tagok pedig hagyják el Angliát? Ez nem jut el amerikáig? Tudom, nektek az EU szétesése főnyeremény, hiszen vesztésre álltatok az EU-val szemben. Az USA messze nem az az erős ország, mint szeretnétek. Trump ott árt Európának ahol tud, persze Te tapsolsz ennek. Könnyebb tönkretenni az EU-t, mint tisztességes országot faragni az USA-ból.
    Természetesen Te sokkal okosabb vagy, és mindent jobban tudsz. Megszoktam, hogy mindenki okosabb nálam, Nekem ez jutott. De sajnos amít én látok, és amít Te írsz nem fedi egymást.
    Majd jobb lesz? Mióta is hallom ezt a szlogent a politikusoktól?
    Azután választás után kiderült, hogy megint hazudtunk, beeeee!
    Ha minden úgy marad a Brexit után szerinted mint most, akkor miért is van szükség ennyi ember tönkretételére?
    De ez nagyon „off”, nem erről szól a cikk, megint félre akarod vinni a kommentfolyamot.

  • Geyza, ezért mondtam azt, hogy van is okuk a környező népeknek az irántunk érzett ellenszenvére. (Kustu irányukban érzett előítéletét viszont sajnálom, mert az egyik kedvenc filmrendezőm, aki rockzenésznek sem rossz)

  • Zsófia:

    Senki sem lehet próféta a filmgyárában.

    /Modernizált izé../

  • Kenny
    2018 augusztus 24
    4:59 de.

    Csak adalékként: a függetlenségi szavazáskor Angliában dolgoztam úgy, hogy a közvetlen főnököm egy skót fiú volt.
    A skótok egyetlen dolog miatt nem szavaztak tömegesen a függetlenség kikiáltása mellett: az unió miatt.
    Mert úgy voltak vele, hogy úgyis egy kupacban vannak.

  • Kenny, Bendegúz a „Szoros elvtársnak” köszönhetően azóta már biztos milliárdos, és azért biztat a nagy üzletre téged is!
    Mert az fel sem merül bennem, hogy neki nem jött be, úgy ajánlgatja fogásait másoknak! – :)))

  • Andrew_s
    2018 augusztus 24
    9:22 de.

    Szerintem Anglia szép lassan ki fog valahogy hátrálni ebből a hülyeségből.

  • Andrew_s Szerintem is az volt a főmotívum, hogy ki kellett volna lépniük az EU-ból, és a spanyolok és a franciák előre szóltak, hogy nem engedik Őket vissza. Sem Ők, sem az Észak-Írek nem szavazták meg a Brexitet. De az angolokban mindig annyi tisztesség volt mint…… Mindegy, semmi.

  • KENNY valaszara;

    Igen csodallom, hogy kepes lennel legalabb egyszer az egyeni ragalmazasaid hianyaban irni ?

    Bar-mit is allitanal, en SOHA NEM tettem egyeni ragalmazasokat ellened !!!

    Ha meglatasommal, vagy velemenyemmel nem eggyezznel meg, legalabb probalnad azt.ill. a sajat velemnyeidey nyujtani minden egyeni ‘szurkalasok’ hianyaban ?!

    Boldogan olvasva, hogy feleseged orvosi jovedelme a felsobb anyagi-osztalyokba helyez teged.

    A Forint ,ugy mint a Phont valtasi aranak esesem mind a magyar es angol termekeket mashol olcsobba teszi.
    Tehat tobbet lesznek kepesek eladni, ami tobb termelest kovetel, ami tobb munka-lehetoseg es jovedelem a dolgozoknak.
    Remelve az ertheto lenne meg az alnalfabeta szamara is.
    A modon ugy a magyrok, mint az angolok tobb termekeiket kepesek eladni vilahszerte.
    Ami TOBB valutat hoz az orszagaiknak !
    Az tobb nemzeti jovedelem !!!

    Ha az nem a gazdasagi elohaladas elomozditoja, hat vajon mi mas lehtne az ???

    Az angol szavazok ket evvel ezelott dontottek az elvalason az EU-tol. Mi a fenere-var a May holgy ?

    Hogy Anglia mi kent fogja a nemzetkozi kerekedelmet es a nemzetkozi mozgast venni, az csupan a kormanyuk, ill. a lakossag ohajai alapjan tortenhet.
    Mert kirughatjak a kormanyjat bar mely napon minden problemak nelkul.
    (A „vote of no-confidence” ! Emlekszel ?)

    Az a tagadhatatlan valosag, meg ha neked nem is tetszene !

  • Orsós Elemér
    2018 augusztus 22
    3:49 de.

    Hát erre a válaszra istenemre mondom, nem tudok hogy reagálni.

    Első felével kapcsolatban: – véleményed szerint az összes korabeli történetiró hazudott, amelyek már magyarok bő évszázaddal előbbi harcairól, csatározásairól írogattak a törökök ellen.

    Na de jó.

    Arról pedig, a második feléröl, hogy most éppen milyen állapotok vannak a közel-kelet térségében, ahonnan a menekültek (migráncsok) érkeznek, én nem szeretnék vitatkozni.

    Van aki képes látni, és van aki az istennek se akarja, tehát nem látja.

    Szerintem se kellett volna se az 56-os magyarokat, se az azelőtti 30-as évekbeli, se a háború utániakat sehol befogadni, mert azok is egyértelműen gazdasági menekültek voltak.

    Egy jobb élet reményében tódultak ki ebből a bűzös kárpát-medencéből

  • Bendeguz79. A rágalom szót imádod használni, de nem tudod mit jelent. Nem rágalmaztalak.
    Szurkálok? Viszek egy kis szint az életedbe. Jo a vérnyomásra. 🙂
    Azt hittem, az analfabéták is értik, hogy egy ország nem csak elad, hanem vásárol is. Ott elmegy a nyereség. De a polgarok mindenert sokkal tobbet fizetnek. Akkor most Magyarország vezető ipari nagyhatalom, mert rossz a forint? Ez most komoly?
    Egy apró példa. Egy KEF R 700 hangdoboz (angol gyartmany) 2000 fönt. Ez régen 3000 euro volt, most 2000-2100 euró. Magyarorszagon 990 000 forintba kerül. Még a fizetési arányokat nem is számoltuk. Miert jó ez az angoloknak? Közben az alapanyagokat értéktelen fontért veszik, vagyis többé kerül nekik. Tehát ez a gazdasági siker kulcsa?
    Ha csak a jót akarod látni, rendben. De attól a negatív erők dolgoznak. De biztos igazad van, és most Venezuela a világ legjobb országa. Ott azután van pénzromlás. Azt tudod, hogy az angolok azért nem tértek át az eurora, mert a font sokkal jobb volt az euronal? Most kiderult nem is olyan jo az? Ertem. Értem? Megint tanultam valamit. Jó hogy vagy nekünk. A sok hülye angol meg elégedetlenkedik. De buták!

  • Geyza!
    Aug.24.11:10

    „Szerintem Anglia szép lassan ki fog valahogy hátrálni ebből a hülyeségből”

    Már mint melyik hülyeségből? Rájönnek, hogy mégsem akarnak kilépni, mert túl macerás – arról már sajna lecsúsztak, különben is Május Teri köti ebet a karóhoz! Tony Blair-re senki nem hallgatott, pedig nagyjából az egyetlen értelmes álláspontot képviselte! Már a szavazás másnapján tudták,hogy hülyeséget csináltak, nem egy „büszke angol” a fejét fogta, hogy szeretne még egyszer szavazni, szeretné visszacsinálni az egészet, mert ő tulajdonképpen nem így gondolta, hogy tényleg ki fognak lépni…! Hát ez, ha másra nem is, arra jó volt, hogy lássuk nem csak a magyarok között van erősen megvezethető, mindent benyaló egyed – másra aligha! Ez ugyan nekik (sem) vigasz, de amikor a 800 éves angol demokráciáról és tartásról beszélünk, nem árt példaként kezelni hogyan lehet megvezetni egy olyan „egyenes gerincű abszolút európai népet” mint az angolok! A felbújtók Nigel Farage, Boris Johnson sehol, ők tényleg „kihátráltak” sőt az utóbbi le is mondott, T.May-t meg nagyjából minden szögből hülyének nézik, nem tudja melyik úját harapja, totális a káosz és nekem elég tehetetlennek tűnik.
    Vagy arra gondoltál „kihátrálás” alatt, hogy előbb utóbb túljutnak a jelen helyzeten és kiheverik – ők is, az EU is na meg mindenki akit érint? Hát az sem ma lesz!

  • Besancon:
    Arra gondoltam hogy ügyesen kihátrálnak talán a Brexitből

  • Geyza Nem fognak kihátrálni. Ha most visszavonulnak, akkor elismerik, hogy seggfejek. Rengeteg pénzt bukták, rengeteg embernek tettek tönkre az életet, ezt nem lehet kimagyarazni, akkor vesztik a választást. Azt pedig senki sem gondolja itt a szigeteken, hogy nekik fontosabb az ország, mint a választások.
    Húzzak az időt, és reménykednek. Ha nem sikerül (és nem sikerul), akkor már megvan a balek, May személyében.
    A patkányok már menekülnek. Most éppen Cleese lèp le, pedig nagyon támogatta a kilépést.
    Itt sokáig mentek a műsorok, ahol nyilatkoztak az igen szavazók. Néhány tudott írni és olvasni is talán.
    Nem hiszem, hogy bevállalják a toryk az igazmondást.
    Nekik soha nem játszották szerepet az emberek, nekik csak a milliomos az ember. Hol hallottam ezt?

  • Kenny
    2018 augusztus 25
    9:56 de.

    A kilépést, ha hinni lehet az akkori híreknek, jobbára azok szavazták meg, akik nem igazán fognak a következményével szembesülni.
    Értelme a birodalmi nosztalgián kívül akkor lenne, ha egyfajta amerikai hídfő válna a nagy sziget. Ami önmagában sem egységes. Trumpnak azonban láthatóan nem ez a terve. Az EU vagy szétesik, vagy megerősödik az UK obstrukciók nélkül.
    De Anglia, pláne, ha a skótok, írek kiválnak, könnyedén egy ugyanolyan zsákutca végén találhatja magát a két szék között, ahogy Magyarország az EU és az oroszok közé szorulva.

    De belülről lehet, hogy másként látszik. Az angliai mindennapokat tényleg nem ismerem.

  • Tüske Zsófia
    2018 augusztus 22
    7:52 de.

    Én azt írtam, hogy Orbán nagyszülőinek nem volt a felmenői közt magyar nagy valószínűséggel.

    És az a legkevesebb, hogy a nagyapja Romániából jött be, mert az a vonal okozza a legkevesebb kárt a működésében. Mert azok legalább dolgoztak valamit.
    Sokkal károsabbnak tartom az anyjától örökölt hozzáállást, akinek tudvalevőleg értelmiségiek a rokonai.

  • Jesszusmária, Lámpa!

    Most jövök rá, hogy te kibuktál a felsőoktatásból…

    Vagy tán már a gimiből is eltanácsoltak?

  • Kenny
    2018 augusztus 25
    9:56 de.

    Hááátt..igazán sajnálom.
    Én eléggé „anglomán” vagyok és rossz nézni
    amit Nagybritannia és lassan az USA is egyre mélyebbre sűllyed.

    A csimasz-zabáló tolvaj agresszív kínaiak meg mindent letarolnak, amit csak lehet.
    És jönnek felfelé mint a talajvíz.

    Mert a félkegyelmű Nyugat „filléres” haszon reményében lepasszolta nekik a vérrel-verejtékkel kidolgozott és aztán szabadalmaztatott technológiákat.

    Nem vették -veszik észre hogy jelen kínai vezetés csak Mao-ce Tung útmutatását követik :

    „A Nyugatnak jó fegyverei vannak.Nekünk nincsenek jó fegyvereink.De a Nyugattól megvásárolhatjuk a jó fegyvereiket és ezekkel a jó fegyverekkel aztán legyőzhetjük a Nyugatot”

    Gyakorlatilag az történik most, mint anno Hitlerrel:
    Senki nem vette komolyan a Mein Kampf-ban leírtakat.