Orbán őszödi beszéde

2018 szeptember 17 8:14 de.234 hozzászólás

Ma 12 éve, 2006. szeptember 17-én ismertették a rádióban Gyurcsány Ferenc hónapokkal korábban, május 26-án Őszödön elmondott beszédét. Pontosabban, a beszéd néhány részletét. Orbán Viktor – alább közölt – őszödi beszédének nyilvánosságra hozatalára még várnunk kell.

Most mit vagytok úgy oda? Miért bámultok rám, mint borjú az újkapura? Buta, kifejezéstelen tekintettel. Úgy tesztek, mintha nem tudtátok volna, hogy mi lesz. Mitől vagytok kiakadva? Miért mondjátok, hogy nem tudtátok volna? Munkát vállaltatok egy kuplerájban és nem sejtettétek, hogy mi lesz a dolgotok?

Lehetett tudni, nem rejtettem véka alá soha.

Na jó, nem mindig mondtam meg nyíltan. Nem akartam szájbarágós lenni, gondoltam, hagyok nektek egy kis intellektuális kihívást. Azt hittem, hogy negyven év egypártrendszer után képesek vagytok megfejteni a kódolt üzeneteket. Tudtok a sorok között olvasni, ismeritek a szavak valódi jelentését, és a testbeszéd értelmezése sem idegen tőletek.

Tudtátok, hogy mi vár rátok.

Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték, aki azt mondta, hogy visszahozom nektek Horthyt. Államosítok mindent, látástól vakolásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás.

Hogy a papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba. Kinek a pap, kinek a paplan. Stadion és kisvasút lesz oktatás és egészségügy helyett.

Kiröhögtétek, aki ezt mondta, hülyének hittétek. Ha nem röhögtetek rajta, akkor bérrettegőnek neveztétek. Legalább magatoknak ne hazudjatok, aranycsibéim! Ti tényleg nem tudtátok, hogy lebontom a jogállamot, és sóval hintem be a helyét?

Nem kellett professzornak lenni hozzá, hogy valaki megértse, filozófusnak sem. Ha lett volna hozzá fületek és szemetek, már régen tudnátok, hogy mi a dörgés. Akkor például, amikor azt mondtam, hogy oszt jó napot. Hogy a haza nem lehet ellenzékben. Hogy egy a tábor, egy a zászló.

Adtam már jeleket korábban is. Füstjeleket, ha úgy tetszik. Jó húsz évvel ezelőtt, amikor egy Fidesz-közeli kolléga egyetlen nap leforgása alatt tucatnyi köztartozásos céget vásárolt Kaya Ibrahim és Joszip Tot urak lopott útlevelével. Lehetett volna gyanakodni. És amikor rákérdeztetek, az volt rá a válasz, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

Az is alkotmányos jog lett, hogy mindenkit hülyének nézünk. Majd meglátjátok, mi lesz még itt. Rá sem ismertek a saját országotokra, azt hiszitek majd, hogy idegenben vagytok. A mesés keleten, teszem azt.

Trafikmutyi, földbérletek? Quaestor-botrány? Csengeri örökösnő? Ti tényleg nem tudtátok? Migráncsokkal riogatlak benneteket, hogy hozzám szaladjatok védelemért.

Azt viszont megígérem, hogy nem leszünk gyarmat. Üzenjetek Brüsszelnek, hogy nincs rá szükség, mert a magatok foglyai vagytok. Túszul ejtettétek magatokat 2010-ben, majd négy évvel később, és 2018-ban megint. Mindig, amikor csak tehettétek.

Barátkozzatok a gondolattal drága aranycsibéim, hogy ez most már mindig így lesz.

Mert én még soha nem hazudtam nektek, megmondom most is az őszintét: hogy ahol bármi megtörténhet, ott minden meg is történik.

Föld S. Péter

234 hozzászólás

  • a dolog úgy áll, hogy a 2millió birka még mindig azt lesi, hogy mit potyogtat maga után! =))

  • A meghirdetett nonstop (éjjel-nappal tartó) tüntetés holnap (kedden)kezdődik az Alkotmány utcában. Gyurcsány Ferenc hirdette ki, szerinte csak így lehet diktatúrákban kormányváltást előidézni. Mint – ahogy mondta – Egyiptomban.

    Számítok legalább 50 tüntetőre, akik éjszakát átvirrasztva hajnalig kitartanak, amíg megérkezik a váltás, és délelőtt lesznek legalább százötven-kétszázan. A nyugdíjasok ráérnek.

  • Mikor latjak be, hogy Gyurcsany oszodi beszede nem tetszett a magyar tobbsegnek, sot, eros ellentuntetest is hozott letre anno?

  • a cikk elgondolkodtató, de semmi valóságtartalma nincs…azaz OGV sohasem (hacsak nem Grázban az orovosai összekeverik a gyógyszereit)

    de ez a rendszer is fennmarad, mert vannak haszonélvezői empátia meg nem létezik még a szótárban sem

  • Drizari
    2018 szeptember 17
    9:27 de.

    Lehet elmegyek oda éjjel motorral..röhögni.
    Csak előbb ősszerkom szegényt,
    Kicsit szétszedtem.

  • Az a baj, hogy erről (is) már lekéstünk…
    Azt hiszem, Orbánt ugyanúgy egy világháború fogja lerendezni, mint Horthyt…

  • Foldes Peter

    szorol szora -(soooot beturol beture )- IGAZ amit leirt!!
    csakhogy en ugyanezt meg a valasztasok alatt elore jeleztem tobbszor itt!!
    bejott beture minden!!

  • bar-lev
    2018 szeptember 17
    10:38 de.
    Oszt akkor mi van? Ez a Peti baja, mert ő itt él, de neked miért?
    (Tudom, hogy nem szereted ha letegeznek, de ez nálam a tisztelet jele!)

  • Hoppá, bar-lev!
    Én úgy emlékszem, a választások előtt édesapád írogatott ide, és nem te… 😀

  • Geyza,

    na jól van, már látom a hírekben, a többi párt visszautasította Gyurcsány nonstop tüntetését mondván, nem egyeztetett senkivel, Így a DK saját tüntetésének értelmezik.

    Erre föl Molnár Gyula, a DK alelnöke és EP képviselő finomított a tüntetés mikéntjén, eszerint keddtől várnak mindenkit délután öt órától, de minden éjjel hazamennek aludni, aztán másnap délután öttől folytatnák.
    😀

  • DRIZARI;
    Sorai jelentheten hgoy Gy.F. verontasokat probal predikalni?
    Az egyptomi karonai pucss lb. ezem ember halalat okozta, s masik 750 halalra itelve lett.

  • Ne felejsd el, hogy Horthy idejeben egy vilaghaboru volt es zajlott, es O a nemetekhez csatlakozott. Az is if[gaz viszont, hogy a magyaroknak NEM volt tobb valaszaztasa sem

  • Az orosz mar Romainal volt es a magyarsag NEM akarta az oroszokat!
    Ez a teny fenyegeto volt, es a nemetek VEGIG gyozelmet hirdettek. Ez volt a fo oka annak, hogy Horthy tarsult a nemetekkel.

  • Az en szamomra leszerepelt gyucsany 2oo6 ban. , for good! Meg minndig hatalomra vagyik? Az az o baja!

  • Nos “ősződi” beszéd,vallomás,majd aljas megtorlás,szemkilövés,ártatlan emberek (köztük nők!!!) megverése volt,amit ez a szerencsétlen,jellemtelen Gyurcsány sem tudott
    tagadni!
    Amúgy ilyen csalásra,jellemtelenségre és brutalitásra csak ő és
    az általa képviselt népség képes,ez az ő “specialitása”!!!!
    Az Orbán kormánynak is vannak hibái,de a sok jó és főleg bizonyítható intézkedés,kormányzás mellett,ilyen szintre ,már csak a jellembeli eltérések miatt (a hazaszeretetről nem is beszélve )képtelenek lennének lesüllyedni,meg ugye már rég megbuktak volna mint Fletó,annó!
    Ehelyett már a harmadik ciklusukat töltik és borítékolható,hogy a 2022-es választásokat is megnyerik!
    ma egyébként élőben közvetítette a TV.a parlament őszi alkuló
    gyűlését a valós,tényekkel alátámasztott jobboldali és hiteles
    politikusok érveivel,hozzászólásaival,meg a Gyurcsány és a bukott,lecsúszott,szánalmas,hiteltelen,hazaáruló ellenzéki politikusok hazugságait,nyögéseit……
    Hát nagy blama volt a baloldalnak!
    A kettőt összevetve csupán a szerző égeti magát(nem kicsit hanem nagyon….)akkor is ha netán ezt díjazzák,fizetik a fórum részéről,vagy esetleg más kinti “érdekelt és pénzes” politikai
    erők!!!
    Mi itthoniak pontosan emlékszünk ,többen élőben láttuk is(én az ablakomból..)az akkor történteket!
    Tegnap tüntetett a csürhe és holnap is fog,de ugye minek?…..na majd csak megunják és hazamennek…..na nem azért
    mert esetleg elszégyenlik magukat,hanem mert azért rájönnek,nincs semmi esélyük,jövőjük meg pláne!

  • Göllner András

    @ Figyelő

    “a magyaroknak NEM volt tobb valaszaztasa sem” minthogy a Nácikat kövessék.

    Ugye azzel azt szeretné nekünk előadni, tyúkanyó, hogy a magyaroknak most sincs több választási lehetőségük, mint az, hogy a vezérüket kövessék a világgal szemben a történelem trágyadombjára ? Az egész világ hülye csak a mi vezérünk az okoska, a kis vasútjával odalenn Felcsúton, mi ?

    Remélem megéli tyúkanyó, amikor a kisvasutast elzavarják a birtokáról. Azt, hogy ide nem fogja berakni a lábát, azt garantálom. Bármennyiszer is megpróbálta ezt elintéztetni a volt nagykövetével, dezodor Bálinttal, az elmúlt 8 év során, úgy rájuk csaptuk itt az ajtót, mint Emese a disznó ólra.

    Kapirgáljon továbbra is a szemétdombon tyúkanyó, azzal nem sok vizet zavar, azzal csak az izraeli lábvizkereskedő mamlmára hajtja a vizet, az pedig úgy is csak egy használt tölcsérrel osztogatja azt ide lenn azoknak, akik erre szomjaznak.

  • bar-lev (aki régóta szerencsére nem itthon rontja a levegőt)megint “nagyot”írt…..
    Almási Almának meg azt üzenem ne “izguljon” feleslegesen,mert mostanság remélhetőleg nem lesz világháború…..így nagy bánatára,ugye Orbán marad!
    Rém kellemetlen lehet ez itt többeknek!!!!

  • Az en szamomra leszerepelt gyucsany 2oo6 ban. , for good! Meg minndig hatalomra vagyik. Az az o baja!

  • Kedves Gollner.
    En akkor mar eleg nagy lanyka voltam es mindenre emlekszem, Horthyra is. DE sokan nem szerettek. Viszont mindenki felt es rettegett, a fenyegeto orosz leronanastol. Joggal. Tobb mint negyven evig volt hatalmon orszagunkban.
    Ha ezt nehez megerteni, sajnalom.

  • Almási Alma!

    Jó,hogy tájékoztatod a fórum olvasóit arról,hogy a választások előtt bar-lev édesapja írogatott a fórumra,így szerencsére ő nem lett a holokauszt áldozata,aminek őszintén(!!!!)örülök,csak azt nem értem,hogy mi is a baja a “volt” hazájával és miért uszít ellene,amikor egyáltalán nincs képben….
    Na sem ő,sem a fia nem egy nagy “hazafi”…az biztos,és ugye teljesen igazságtalanul gyűlölködik és alaptalanul vádol olyan
    embereket,akik anno a valóban szörnyű időkben még meg sem születtek,mint például én (1948-ban születtem)Orbán meg ugye jóval később,akinek egyébként nagyon jó kapcsolata van a zsidó egyházzal,(amelyet mellesleg rendszeresen támogat)a rabbikkal és több magas rangú egyházi képviselővel,meg ugye itthon teljes
    békében élnek zsidók és keresztények,amiről ő képtelen tudomást
    venni!
    Na ezen el kéne gondolkoznia,ha még nem vette el az eszét a vak és persze alaptalan gyűlölet!
    Ha intelligens zsidó,akkor ezt képes belátni és az otromba gyalázkodását befejezni

  • Meg annyit: MIndig irtam, hogy NEM ismerem Orbant , tehat nincs velemenyen se rola. Gyurcsanyt, csak 2Oo6 ban ismertem meg, mikor rank szabaditotta a magyar rendorseget!
    Mikor hazamentek a kulfoldi magyarok, 56 ot megunnepelni!
    AZ eleg tanulsagos volt!

  • Figyelő!

    Azt hiszem túl naiv vagy és hagyod magad sértegetni olyanoktól akik nincsenek képben,meg próbálják az általad és a mások által tapasztaltakat,tényeket hazug módon cáfolni….
    A Te dolgod,hogy ne hagyd magad,(én nem hagyom!!!)bár engem nem
    tudnak a rosszindulatú és hazug mocskolódok idegesíteni,ha időm van megválaszolok nekik!
    Persze nem a “náluk tartalmasabb,jobb” szórakozás terhére!

  • Lemaradt, hogy lehet, hogy hazament a kanadai Nagkovetm mert letelt a 4 eve. T.i. a koveteknek ennyi ido jar kulonbozo orszagokban.Mad a kormany KULD egy ujjabb kovetet. Mindig a kormanyok helyezik ki a villagba kovetjuket!

  • Professzor, Professzor Gollner;

    Maga mar parszor le “tyukanyozta” Figyelot, egy idos holgyet tobbszor.

    De en meg NEM olvastam soha sehol,hogy Figyelo valaha is magat le-‘venkecskezte’ volna. Sem barmi hasonlo es igen megerdemlo gunyos jelzokkel illette volna meg magat.
    Azt meg “Getza”0tol sem olvastam.

    Csupan mert talan Figyelo a Kondo Kalman intezet tanitvanya, s nem egy dupla prodesszori lehetosegevel dicsekedhet.

    Minden esetre, tisztessegesebb magatrtast mutat mindeki irant, legalabb is miota en itten olvashatom mindkettojuk sorait.

    A sorok bizonyitekokat nyujt az iroinak az egyeni magatrtasan, kepessegen es embertarsai irant valo vislkedesen. Amit a ‘diplomak’, ketsegtelenu, nem befolyasolnak.

  • OH BOY !
    Az a cikkel kozolt fenykep….!

    Utalat olyasmit meg latni is.

    Fiatal ferfiak sorban allitva mint az allatok a cirkuszokban, s deldiszitet “money ruhakban”,zsizmakban.

    Orban arc-kifejezese, hogy talan o sem ertelemzi azt semmire. Majd nem mondja f…..u !

  • Nos Göllner!

    Figyelőnek irt hozzászólása egyrészt lekezelő,alaptalan,hiteltelen és gyűlölködő,meg ugye semmit sem ér el vele,csupán azt,hogy vakon követi az egyébként teljesen
    lecsúszott és “0”ellenzéket,akiknek maga is fanatikus tagja….de legalább arra gondolhatna,hogy mint itt időnként cikkíró,kissé tárgyilagosabb,netán kulturáltabb is lehetne…..!

  • Bendeguz79!

    Jó,hogy hozzászóltál,de ugye Te is tudod,hogy ez a fórum nem igazán arról híres,hogy tárgyilagos,vagy esetleg a más véleményen lévőkkel elvárható hangnemben vitatkozik…de ugye mások tisztelete sem az erősségük(persze vannak szerencsére dicséretes
    kivételek!)

  • Boda Marcsi,
    Te tényleg nem figyelsz oda!Kitől vársz kulturált viselkedést? Egy olyantól aki már két éve issza a lábvizemet és azt hiszi,hogy hajlandó vagyok miatta mások lábvizét is a pincébe exportálni?

  • Koszonet, Bendeguznak es Marcsinak a kiallasukert szemelyem tamadasa miatt. Mar regrol igy ir nekem es rolam Gollner ur!
    Pedig ismertem jol a szuleit, kedves, uri emberek voltak!
    Fogalmam sincs O hogyan sikerult ilyennek!?

  • Bendeguz79
    2018 szeptember 17
    3:10 du.
    Valoban , igy masiroztak anno a nacik is. De szerintem, ezt Orban nem tudhatja, mert akkor meg nem is elt!

  • Göllner András

    @ Boda Marcsi

    Magával én csak akkor leszek tárgyilagos ha megmondja nekem milyen színű zoknit hord az otthonkájával. Érti asszonyom? Ami a barátnőjét, a Figyelőt illeti, én csípem őt. Semmi bajom a takarítónőkkel. Én is a rend híve vagyok. Ha lenne egy dongóm, Isten bizony kölcsönadnám neki.

  • Bocsanat;

    Nem a “money” penz ruhakat , hanem a MONKEY-SUIT, majom oltozet-et celoztam kifejezni.

    De sajnalatos latni szegeny katonakat kihasznlava olyan mutogatasok celjara.

  • Göllner András

    @ Bendegaz

    “en meg NEM olvastam soha sehol,hogy Figyelo valaha is magat le-‘venkecskezte’ volna.”

    Pedig úgy vágyom rá hogy azt tenné. Adnék akár két liter tejet is érte a bigének. Szerintem azért nem teszi ezt, mert már egy másik kecske magához mekegte a mosónőt.

    Bendegaz. Összegyüjthetné nekem azt a pár száz hozzászólását a takarítónőnek az évek során, amelyekben komcsinak, hazaárulónak, hazug embernek hívott, és azon sopánkodott, hogy milyen kár, hogy nem lehet engem lelőni, mint a régi, Horthy rendszerben.

    Magával, bendegaz, csak az a baj, hogy a Lipótmezőn kellene terjeszkednie, és nem egy ilyen pincében, ahol egy pár tiszteséges ember jóvoltából, még néha néha meg lehet egy jó fröccsöt inni. Szerintem magának, az izraeli lábvízkereskedőnek, a két bejárónőnek, meg annak a kb egy tucat eszelősnek aki lejár ide Orbán szennyesét mosni, egy másik tisztítóban a helyük. Másutt kellene randalírozniuk. Isten bizony én közelükbe se mennék. Kevesebbet járassa a száját. Inkább adjon egy cigit, és töltsön. Világos ?

  • Göllner András

    @ Figyelő

    ” a nemetek VEGIG gyozelmet hirdettek. Ez volt a fo oka annak, hogy Horthy tarsult a nemetekkel.”

    Na meg talán az, hogy a Németek segítettek neki hogy megsemmísítse a demokráciát Magyarországon, fenntartsa a nemesek, a dzsentri és a katolikus egyház kíváltságait, és abban, hogy magyar marhavagonokba zárva, a vágóhídra szállíttassa a vidéki zsidóság teljes egészét Magyarországról. Hogy magán mit fal az izraeli lábvízkereskedő, azt csak a jó Isten tudja. Én nem dicsekednék ide lenn a gyalázatos magatartásával, hanem el mennék gyónni, tyúkanyó. Még nem késő.

  • Szabó Lőrinc:
    Hazám, keresztény Európa
    Útálom és arcába vágom:
    – Száz év, de tán kétezer óta
    őrült, mocskos, aljas világ ez,
    ez a farizeus Európa!
    Kenyér s jog helyett a szegényt
    csitítja karddal, üres éggel
    és cinkos lelkiismeretét
    avatag és modern mesékkel;
    száz év, de már kétezer óta
    hány szent vágy halt meg gaz szivében!
    Hazám, keresztény Európa,
    mi lesz, ha bukására döbben,
    mi lesz, ha újra földre száll
    a Megcsúfolt és Megfeszített,
    s mert jósága, hite, imája
    egyszer már mindent elveszített:
    mi lesz, ha megjő pokoli
    lángszórókkal, gépfegyverekkel,
    vassisakos, pestishozó,
    bosszúálló angyalsereggel?
    Mi lesz, ha megjő Krisztus és
    új országot teremt a földön,
    ha elhullanak a banditák
    s nem lesz több harc, se kard, se börtön,
    ha égi szerelmét a földi
    szükséghez szabja ama Bárány
    s újra megvált – óh, nem a jók,
    de a gonoszok vére árán:
    hazám, boldogtalan Európa,
    ha túléled a harcok végét,
    elbírod-e még te az Istent,
    a Szeretetet és a Békét?
    1923

  • Gollner! Elegem volt a maga szovegebol! MAGA HIVOTT MAR engem Soha nem szoltam magahoz, bantani se volt kedvem, mert nekem ez NEM SZOKASOM! MAGA MAR HIVOTT ITT: MOSONONNONEK, TAKARITONONEK STB! Tudja mi maga? Egy nagy bunko! Talan fiam lehetne kora szerint! Hal Isten, engem egesz masfele fiuval aldott meg az Eg!

  • Göllner András
    2018 szeptember 17
    5:31 du
    Fogalma sincs mi volt a 4O es evekben! Ugy a zsidokkal, akit Eihman depotaltatott ki Magyarorszagbol, mint magarol a II. Vilaghaborurol!

  • A cikk keserű szarkazmusának minden mondata mélyen mar!

  • Orbánnak is volt már néhány “őszödi beszéde” de 2006. szeptember 17-i Gyurcsány-beszédet belátható ideig nem fogja felül írni semmi. Ezekért a mondatokért valószínűleg örökre elutasítja Gyurcsányt a magyar állampolgárok túlnyomó többsége.
    (Orbán elutasítása még várat magára):

    “…elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni… Nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél, két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz … hazudtunk reggel, éjjel este…”

    Igazság beszéd volt valóban!
    Ezért is Gyurcsány létezése a politikában nagy ajándék a fidesznek.

  • Göllner Bandi :

    Hát csak hogy Gurltiz -véleményem szerint-
    valamiféle érthetetlen, fondorlatos módon Izrael jelenlegi formájának az elpusztításában érdekelt.

    Mindenkinek udvarol aki szintén -kimondva vagy kimondatlanul- ebben “utazik”

    Lásd:
    Pár napja benyalt ennek az echte náci Pálos Trend-nek is, csak aztán utóbb észhez tért .
    De az elsü megnyilvánulása az örömködés volt Pálos Trend mocsokáradatán.

  • Göllner András
    2018 szeptember 17
    5:31 du.

    ” a nemesek, a dzsentri és a katolikus egyház kíváltságait,”

    Göllner úr, ezekkel a szövegekkel maga is és Figyelő is megbukna egy magyar történelmi érettségin. Ahogy Almási Alma se kapná meg a kettest, még kegyelemből se.

    Köztudomású, hogy Horthy már akkor kormányzó lett Magyarországon, mikor Hitler még első világháború sérülésével küszködött valami bajor sörözőben.
    Dióhéjban a Horthy-korról:
    A magyar rendszert Bethlen István miniszterelnök építette ki, aminek lényege az ellenforradalmiság volt (1920-1944-ig). A jobb és baloldali radikalizmust egyaránt elutasította a konzervatív kormányzat.

    A nagybirtokos arisztokrácia, a nagytőkések és a dzsentri rétegek osztoztak a hatalmon. Az ellenzéki pártok léteztek, de nem voltak képesek kormányt váltani.
    A német függést az okozta, hogy a gazdasági világválság idején Németország felvásárolta a magyar exportcikkeket. A háborúból Horthy és a konzervatív kör ki akart maradni.
    Volt egy szélsőjobboldali, radikális kör, amely főként a tiszti és hivatalnoki karban alakult ki. Ők azt vallották, hogy a fasiszta Németország sikeres lesz gazdaságilag és társadalmilag, valamint megnyerik a németek a háborút. Ismert képviselőjük pl. Imrédy Béla bankár, akit megszédítettek a kezdeti német sikerek.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 18
    5:29 de.

    A magyar lakosság jobboldali része megosztott volt aszerint, hogy a konzervatívok vagy a radikálisok mögött tömörült.

    A zsidó polgárság egy része, a konzervatív értelmiség a konzervatívok mögött sorakozott fel, mert tőlük remélt védelmet a német gőzhenger ellen.
    A lecsúszó dzsentri és kispolgári osztályok egy része, kiegészülve az adósságoktól fenyegetett birtokos parasztság egy részével, érthető módon a radikálisok felé fordult.

    Ezért történt meg, hogy mikor 1939-ben bevezették a titkos és általános szavazást, akkor a nyilas képviselők nagy számban kerültek be a parlamentbe.
    A kommunista párt akkoriban tiltott volt. A szociáldemokrata párt béna, másodvonalbeli politikusok irányítása alatt állt. A liberálisok akkoriban is a városi középpolgárságot képviselték. Végül ott lett volna a Független Kisgazdapárt, ami sajnos sajátos okok miatt nem lett sikeres.

    A radikalizálódó hivatalnoki réteg akadályozta a Kisgazdapártot, és ezt a konzervatív kormány nem tudta megakadályozni. Pedig akkor már a kormányzatnak is érdeke lett volna egy erős parasztpárt. A korszak elején a konzervatív Bethlen gyöngítette a parasztpártot, ami törekvése a nagybirtokosok és a középosztályok érdekeivel akkor összhangban volt.

    Az 1990-es években szintén megfigyelhető, hogy a Kisgazda párt útjában állt egy kormányzatnak. Tudniillik Horn Gyula kormányának. Most meg már bezzeg jó lenne, ha lenne egy egymilliós Kisgazdapárt vidéken, amelyik a fideszt leszavazná! Így változik a világ, és a szocialisták és liberálisok elkövették ugyanazokat a hibákat, mint a régi uralkodóosztályok. Nevetni kéne, ha nem volna annyira sírnivaló.

    Göllner úr, az idióta szellemeskedéseit ezúttal mellőzné? De ha mindenáron le akarja magát járatni, ám tegye.

  • Figyelo
    2018 szeptember 17
    7:41 du.

    A libsi-bolsi Szabó Lőrinc ebben a versben éppen a keresztény-konzervatív Európát kritizálja, és te egy ilyen verset közölsz?

    Ady Endre száz évvel ezelőtt megírta, hogy nemcsak a keresztény-konzervatív Európa bukott meg! A liberálisok Európája ugyanúgy megbukott, mikor belevitték az országokat az 1. világháborúba.

    A fajok cirkuszában:

    Magyar bolyba sodort léttel
    Sírom el, hogy nincs magyarság,
    Nincs kivétel
    S még a fájdalmunk is régi.
    Minden, minden ideálunk
    Másutt megunt ócskaság már,
    Harcba szállunk
    S már tudjuk, hogy kár a harcért.

    Csak cammogva fonjuk éltünk
    Mások elhányt guzsalyáról
    S nem kár értünk,
    Ha elvágják fonalunkat.

    Csak valami más is volna
    A mi másolt életünkben,
    Mint új borba
    Belesajtolt szagos fürtök.

    De a mi kis bolyunk semmi,
    Húsvéttalan a magyarság
    S írni, tenni
    Mégis űznek nagy parancsok.

    Nem tudom, hogy mi a célja
    Ennek a hazug életnek,
    Mégis néha
    Ezért mindent lángba dobnék.

    Mi az én nyomoruságom,
    Bármi koldus, bármilyen bús?
    Sírva látom:
    Kietlenebb a fajtámé.

    Céljainkat elcélozták,
    Életünket már elélték.
    Cirkusz-ponyvák
    Bohóc-sorsa leng előttünk.

    Tehát 100 évvel ezelőtt Nyugaton már “megunt ócskaság” volt pl. az általános szavazójog, amiért a demokraták annyira küzdöttek. Azért, mert demagógok kihasználták, és így jutott hatalomra pl. Hitler is. Viszont a liberálisok elmulasztották a nyomorgó milliós tömegeket ellátni munkával vagy munkanélküli segéllyel. Így kiszolgáltatták őket a radikális demagógoknak.

  • György Molnár

    Ahogy elnézem ezt a szerencsétlent, már nem is Horthy hanem Szálasi végét célozta meg…..Sajnos már nincs egy dr.Frank Lászlónk…..

  • hazay Lampa

    A fenti “eszmefuttatásaid” az iskolás történelemkönyvekből tetszetősek – valóban bármely töri érettségin jelest kaphatnál rá, az írásbelin ….

    persze ha után nem kéne szóban is vizsgázni
    Mert akkor kiderülne, hogy nem sokat értesz meg belőle.

    De az igyekezeted komolyan becsületre-méltó

    Reklamálsz, hogy soha nem írok semmi “ellen-véleményt” csak kritizálok….

    Lampuska!

    Az ember ilyen idős korban (mint az enyém) már az okokat keresi.
    Pontosan azoknak a hellyel közzel “igaz” tényeknek – az OKOZAT – az OKAIT amit leírtál.

    Ami csak a FELSZÍN

    A Titanic óta, akinek van egy kis szeme tudja, hogy a jéghegynek a 10%-a látszik ki a tengerből
    A többi ott van a mélyben és akár csúnya dolgokat is okozni…

    például elsüllyeszti az “ELSÜLLYESZTHETETLEN” Titanicot

    Na ezért nem kellettek volna (és ma sem kellenek) Magyarországon ellentengernagyok helytartónak …

    Már csak azért sem, mert az országnak sem tengere, sem királya (nem volt, és nincs).

    Tudod, az fasz olyan volt az országnak mint amit a szexboltban veszel – egy müfasz – de sajnos túl méretes

    Aztán mikor már senki sem gondolta volna, az Antal nevű sárga-házbeli újkőkori ellentengernagyunk elővette magát a spirituszból, és a helyébe akart lépni, helytartó lenni egy már többször és mindenfajták és félék által megerőszakolt (megbecstelenített) hazában
    – neki nem jött össze természeti (vagy spirituális) okokból –
    ezt már valóban csak az ördög maga tudná elmesélni –

    viszont egy ifjabb ilyen ámokfutó megérezte a “vérszagot” és megteremtette a helytartóságát …

    Tippelj kettőt …

  • Göllner András

    @ Gézuka

    Jól látod. És tudod mér ? Mert értesz az áramhoz, attól sem félsz ha az néha megráz.

    Többen is becuccoltak ebbe az alúljáróba, akik képtelenek egy kiégett villanykörtét kicserélni a lakásukban. A Figyelő, a lidércnyomásaival, a Hazai Lámpa (ő egy kis kormos lámpával próbál magának fényt csinálni egy sarokban, de csak füstölög) a lábvizkereskedő a lavórjával, használt tölcsérével, a vesszőnélküli Bendegaz, a slampos Boda, a Slapaj egy kis adag töltött káposztával, evőeszköz nélkül, és akkor most az őrülteket hadd be sorolgassam. A tisztességes átjárók, mint Te, a Belzebub, a Besancon, a Nyuszika, az Almássi, a Bánfi és többen mások, megpróbálunk némi rendet tartani ide lenn, attól függ merre visz az utunk. Én most egy ideig egy másik irányba fogok mászkálni. (Vissza kell mennem egy időre a 20. század elejére, az Anker körbe, a Ménesi utcába, a Conti utcai fegyházba, ki az orosz frontra, meg Bécsbe, Fritz Aderrel beszélgetni.) Sajnos ezért nem fogok erre járni. További jó munkát. Majd ha megint e környéken járok, be nézek. További jó munkát a társadalmilag felelős átjáróknak, a szemetelőktől pedig csupán annyit kérek, próbáljanak némi figyelmet szentelni környezetükre. Ne szemeteljenek ide, ne itt tárolják a szennyes pelenkáikat. Ez nem egy szemétdomb ide lenn hanem egy vitafórum amit Christopher Adamnak köszönhetünk. Legalább ő rá legyenek tekintettel.

  • Almási Alma,
    ne hagyd elfajulni a dolgokat!Ha a tanar Téged is betesz a baráti körébe,félő,hogy Degradálva vagy általa.Ennél azért sokkal többre tartalak.De ha Te nem kéred ki Magadnak hát…az bizony önkritika.

  • FIGYELO;

    Ne felejtse persze hogy nem minden alma szep es egeszseges, sem mind esik pont az alama fa ala, ahol terem.

    Sokban van am fereg, s ami le-esik, neha messze elgurul a fatol amin termett, s csak el-rohad !!!

  • Göllner!

    Ne égesse tovább magát…..,ugye én sem kérdezem,hogy miben is nézi a “hatalmas ellenzéki csőcselék”…tüntetését,és milyen gatyába is tojik bele nagy “izgalmában” (gondolom nem frakkban van
    otthon?)nos én sem estélyiben (de nem is otthonkában hanem szabadidőruhában)nézem a félelmetes…tömeget a TV-ben.
    Remélem kielégítettem a kíváncsiságát?…..

  • Göllner sirató!
    – Többet vártam, a Professor Emeritustól…
    Talán, egy diák nem lehet vitaképes egy orákulummal !
    – Szomorú én megfutamodásnak érzékelem…- Mindenkit kioszt, hölgyeket sértegetve, elvonaglik és Geyzára hagyja a – mainstream – lehetőségét!

  • Gollner Andras
    Veletlenul en is ertek az aramhoz, mert technikus vagyok. itt van a diplomam a fiokomban. Hal Isten, nekem semmi “liderc nyomasom” nincs, csak nem vagyok baloldali, mar az ismert okok miatt sem, “Megszenvedtem” azt a kort, mar fiatalon. Azota sem valtozott! Pl. csak magat kell olvasni.

  • Hazai lampa, en soha nem olvastam meg Szabo lorinctol egy ” libsi, balsi” verset sem. Legy szives, mutass egyet azokbol.

  • Nos egy hozzászólásom eltünt…sajnos!
    A “fess” …Göllnernek csak azt üzenem,hogy nagy űrt hagy maga után,különösen a “slampos Bodánál” és a “takarítónő Figyelőnél”,hiányozni fog …különösen a mások tisztelete…!

  • Hazai lampa, kerlek nyisd ki az egyik linket, amit kuldtem,!

  • C.Á!

    Köszönöm a tárgyilagosságát,megértését!

  • Kedves Földes!

    Nos több(!!!)csatornán(balos,jobbos) néztem az esti híreket, és
    mindegyik csak villanásnyit közölt a ma esti tüntetésről,ahol
    bizony nem voltak annyian,mint a szervező szerette volna….
    Különben Orbánt nem sikerült leváltani… és hogy Nagy Imre (anno)szavaival éljek a “kormány a helyén van”,pláne ,hogy Gyurcsányhoz hasonló ősződi beszédre nincs is oka,nem indokolt,és mellesleg nem lenne igaz!
    Na majd holnap talán több hír jelenik meg….meg Fletó ugye azt is mondta,hogy képesek hetekig tüntetni(de ugye hányan és minek?)ugyanis a többség 2/3-ad harmadszorra is rájuk szavazott!
    Hát ezt tudomásul kellene venni és esetleg meggyőző programmal,érvekkel
    készülni a következő választásokra!

  • Egyébként a reklám alatt írtam,mert egy jó filmet nézek,ha esetleg
    közben történne valami lényeges,”fontos” esemény, azt holnap
    is ráérek megtudni!

  • Hat mi a “tuntetes ” calja ?
    Mit remelnek elerni azzal.

    Kormany valtast ? Hogyan?

    Forradlamat ?
    Azt velhetoen veresen elvesztenek.
    Megelegedett dolgozo fizeteseket nyero lakossag nem reszkirozza azt meg egy nehany szelszoseges onzo politikusok elkepzelt egyeni remenyeiert !

    Maga Gyurcsany hivhat egy “Vote of No confidence” szavazasat a Parlamentben. Hiszen “kepviselo”, szedi a havi 3/4 millios Forint fizetest. Tehat azt beadhatja. De hogyan toboroz majd 2/3-os tobbsegszavazatot ?

    Meg ha a derult egbol egy villamcsapas is agyon utne Orbant, hat van “helyetes Moniszter-elnok”.

    S harom es fel ev a kovetkezo valasztasokig.

    A mai tunteresek csak bizonyitja a szervezoik are out in touch with reality. ( A szervezok elkepzelesei, vagy talan remenyeik is a valosagtol messze alnak.)

    A normalisak kezdenek a munkaikat a kovetkezo valasztasokra idejeben.

  • gyuri10
    2018 szeptember 18
    12:03 du.

    heheheeeheheheeeeeheheheheehhhhhehehehe

    Gurltiz szerint a “Degradálva” szó az személyes főnév.
    Azzé írja mondaton belül nagybetűvel.

    Végülis..ha saját magáról ír, akkor lehet :
    Gyurka Degradálva.

    Ez ugyan picinyt nőis kicsengésű, dehát nála ugye..
    Elvégre ő egy GURL aki a tizes számot kapta a riszálós bemutóra.
    Aztán hogy hogy nem sok sok év után is magánhagyta.
    Mint még sok egyebet is ?? Kitudja…

  • Kis Ferenc
    2018 szeptember 18
    2:41 de.

    Légy erős apuskám:

    Az Öszödi Beszédet
    tanítani fogják 200-300 év múlva
    az iskolákban.Tananyag lesz mint Ady.

    Ezt borítékolhatom.
    Imádottaidat viszont addigra már rég el fogják felejteni.

  • Ez a nyilas seggnyaló banda hogy nyomul – mindenkinek nyaliznak akiről úgy gondolják hogy “át bírják édesgetni az oldalukra”

    hirtelen mennyi győzködő bejegyzés

    Pontosan a “vitéz főnök” által megkövetelt modell szerint

    a megosztásra törekvés és aztán egymásnak fordítás pszichés megjelenítése

    Ocsmány

  • Figyelo
    2018 szeptember 17
    9:59 de.

    Nem tudod mi volt 2006-ban de azért magyarázol.

    “Erős ellentüntetés” írod.

    Hát az csupán kb 3000 mindenre elszánt náciból állt.
    football-huligánokból, ha úgytetszik.
    Azok gyújtogattak törtek zúztak autókat borogattak,
    a FIDESZ felbujtására.
    Ugye gözöd sincs Kubatovról és a Fradi “b-közép” csoportról?
    Hát talán írd be ezeket a szavakat a gugliba,

    Amúgy meg semmiféle ellentüntetés nem volt.

  • gyuri10
    2018 szeptember 17
    4:44 du.

    Hogy nyalizik a bolond vénasszonynál…

  • Marcsikám, Ambipur reklám van még? Tudod, amiben finganak egyet, de a szer eltünteti a büdöset… Ez vót a kedvenc reklámom…

  • Géza

    Légy erős apuskám:

    Ha tanítani fogják egyáltalán, csak mint a böszmeség (=baromság) non plus ultra-ját.

    Fenntartom:
    Gyurcsány a jelenlétével a politikában fidesz (Orbán) javát szolgálja.
    Továbbá az exhibicionista Gyurcsány politikailag-impotens ld. “a kormánybuktató tüntetés sorozatát”.
    Ezt is tanítani fogják – apuskám?!

  • (Aranyos fotómontázs:)

    .

    A GRÁCI GYAKORLÓTÉREN

    A megértő ápoló személyzet
    beöltözve fogadja őtät,
    mert ami kijár, az kijár
    annak, akinek

    “Mint komor bikáé, olyan a járása,
    Mint barna éjfél, szeme pillantása,
    Mint a sértett vadkan,fú veszett dühében,
    Csaknem összeroppan a rúd vas kezében.”

    🙁

  • ˙

    Figyelő! 4:49

    Jól nézne ki az emberiség, ha csak azok ismerhetnék a múlt történetét, akik ezeket meg is élték, például a Spartacus lázadás leverését követő, ezerszám kreszten függő rabszolgát a via Appia mentén már kr.e.72-ben, a középkori Szentbertalan Éjeket és boszorkány-máglyákat, vagy a Napoleon előtt lángoló Moszkvát 1812-ben, majd a 3 évig ostromolt Leningrád blokádját 1941.és 1944.között, stb.
    Azért van a történelem, hogy mindenki megismerhesse…

    .

    .

  • ˙

    Göllner Andris 4:53

    )))))))))))))))))) 😀 😀 😀 😀 😀 ((((((((((((((((((((

    .

  • Göllner András
    2018 szeptember 18
    9:52 de.

    Göllner úr, nagyon helyes, ne is álljon le beszélgetni, vitázni a tényekről, mert ahhoz úgysem ért. Néhány szellemes poénnal rendezze le a magyarországi helyzetet, aztán szürcsölje tovább a szódát valami kanadai bisztróban, ahhoz ért …

    Írok még egy kis példabeszédet azoknak, akik nem süketen, vakon botorkálnak, miközben osztják az eszet.
    A két háború között a magyar társadalom hatvan százalékát kitevő parasztság politikai hovatartozásáról szeretnék írni pár szót. Azt lehet mondani, hogy a parasztság alapvetően demokratikus érzületű volt, és elvileg a baloldali pártokhoz közelített a politikai követeléseivel. De a bukott polgári kísérlet 1918-ban súlyosan kiábrándította őket a liberális polgári és a szociáldemokrata politikusok szövetségéből.

    Az 1920-as években a konzervatívokkal léptek szövetségre a parasztság politikai képviselői, sajnos ez is mérsékelt sikereket hozott, ami az 1929-es gazdasági világválságig állt fenn.
    Ezután a konzervatív politikától eltávolodtak, és új irányokat kerestek a parasztság képviselői. Bajcsy-Zsilinszky Endre megalakította a Független Kisgazdapártot. Mások Gömbös Gyula fasiszta programjában látták a megoldást, ami Mussolini programját másolta.
    A nincstelen agrárproletárok a nyilasok uszályába kerültek, mert azok radikális programot ígértek számukra.

    Na lényeg, ami lényeg, előbb szavaztak volna a társadalom nagy részét kitevő munkások és parasztok egy féllábú, fogatlan, félvak, süket mongol törpére, mint a szánalmas, nagyképű, elkényeztetett, a politikát társadalmi ugródeszkának tekintő, a magaslatról szónokoló, ugyanakkor buta, tájékozatlan, mérsékelt tehetségű, de annál hangosabb liberális és szociáldemokrata értelmiségi politikusokra!

    Az nem baj, ha valaki származása vagy neveltetése okán semmiféle kapcsolatban nincs az őt körülvevő néppel. De hogy nagy pofával még kioktassa őket, aztán a bukott forradalom után eltakarodjon Amerikába, ahhoz azért pofa kell. Általában az ilyen nagy nép-megmentő akciók azzal végződnek, hogy a megmentőt kell újraéleszteni először …
    Kedves liberálisok és szociáldemokraták, közgazdászok és filozófusok, az eddigi megmentést köszönjük szépen, de a továbbiakban nem kérjük, ha lehetséges!

  • Almási Alma
    2018 szeptember 18
    5:33 du.

    hehehe…
    OIM* nak nincs Ambipur.-ja.
    Ezért aztán megmarad a büdösség nála.
    Tudod: az impulzus-momentum megmaradásának türvénye…

  • gyuri10
    2018 szeptember 18
    12:03 du.

    A vén kaki gyenge próbálkozása
    az “oszd meg és uralkodj” elv szerint.
    Velem is próbálkozott amikor össze akart ugrasztani
    Izraelivel és Bar-Lev.-vel.Most Göllner Bandin próbálgatja
    a kis kicsorbult karmocskáit. Szenilis már szegény. DDDDDDDDD

  • Göllner András
    2018 szeptember 18
    9:52 de.

    HA…
    Ha értenék az áramhoz,
    most villamos-vezető lennék.
    Így viszont csak az áramot vezetem.
    Szerencsére hébe-hóba akkor is rövid ideig.

  • ˙

    Figyelő! 12:52-58

    M i t . s z ó l n a . ahhoz, kedves jóságos matróna, ha erre a szövegére, hogy ti.
    “Horthynak nem volt más választása, mint a németekkel tartani.”
    azt mondanám magának, hogy . k á r, h o g y . ama joviális idős úrnak nem lévén más választása, például . m a g á t . még időben . n e m . sorolta oda azon első 450ezer közé, akit maga szerint “kénytelen volt” előbb magyar [echte, már háború előtti horthysta] törvényekkel porig alázni, majd a vagyonából és az otthonából is kiforgatva és megfosztva, családostul marhavagonba zsuppolni és a legközelebbi KZ-Lagerbe transzportálni, ide a szomszédba Oswiecim [németül Auschwitz] község halálgyárába…?
    Először is nem szólhatna semmit. Másodszor, most magácska aligha védhetné 10 körömmel azt a nyilvánvaló háborús főbűnös, csirkefogót, de már több, mint 70 éve maga se mantrázhatná únos untalan, kedves Klára, hogy . “én túdom, túdom mert én ott voltam” . Mert a maga porai mára már réges-rég a sziléziai puszták humuszát gazdagítanák szövetségesünk által mutatóba meghagyott, földművelő lengyel testvéreink örömére, mert lengyel, magyar egyet akar… Ugye Klárika drága ?

    .

  • T. Málnaszőr!
    5:34

    A lényeggel egyetértve, egyetlen tévedésedre hívnám fel szíves figyelmedet, vagyis arra, hogy > arról a 450ezerről < 1944-ben mint "az elsőkről" szólasz, holott azok korántsem az elsők voltak, hiszen Kamenyec-Podolszk már az azt megelőző 3 évvel korábban jól eltervelt, mondhatnók ördögi módon és precizitással, "idegenrendészeti eljárás" címén 20˙000 ember szisztematikus lemészárlásához vezetett, mely tömeggyilkosságot "nyugodtan" felfoghatunk a magyar – a horthyista – államgépezet sikeres főpróbájaként, a későbbi nagy Holokauszt "zavartalan" lebonyolítása érdekében.
    Mellesleg ennek is van lengyel vonatkozása, méghozzá az, hogy azzal egy időben 2-3ezer katolikus (nem zsidó) lengyelt viszont menekültként – tehát nem fogolyként, mint a zsidókkal tettük – kezeltek, sőt az ő számukra külön luxus tábort biztosítottak Balatonbogláron…
    A jobboldal ezzel, mint az ő humánus természete bizonyítékával dicsekszik, miközben amazt a . h ú s z e z r e t . ilyenkor makacsul elhallgatja, máskor meg még magát a tényt is, már egyenesen tagadja…

    üdvölettel

  • Göllner András !

    “…hogy nem lehet lelőni, mint a Horthy időkben lehetett volna”

    Kiegészíteném, hogy Klára nénénk ilyenkor automatice hozzáérti 1956. lőszabadságát is… Akkor volt csak igazán.

  • Kedves Göllner Andris Tanár Úr!
    Ma nagyon megbánó hangulatban vagyok.Megbántam többek között azt is,hogy nem szállítok neked elég lábvizet,annak ellenére, hogy minden alkalommal és minden tisztességes idejáró részére is kéred.Azért is nem küldök ilyen óriási mennyiséget, mert az utóbbi időben a Földközi tengerben szoktam áztatgatni a lábam. Az pedig olyan nagy mennyiség,amit képtelenség lenne csak a te szomjúságod kielégítése végett kiüríteni.Ne haragudj,hogy tegezlek,de fogadd ezt teljes tiszteletlenségem jeléül.geyza nevű tocheszlekker kis gonosz törpe barátod bizonyára tud neked küldeni egy kis vizet a csatornából.Biztos érdekesebb ízekkel van fűszerezve,mint az én lábvizem.Lealázásod jeléül mindig rendelkezésedre állok a saját szomjúságodat kielégítendő lábvíz szállítására,jutányos áron.

  • málnaszőr
    2018 szeptember 19
    5:34 de.

    Én már belefáradtam abba
    hogy ezeket a dolgokat naponta
    a Figyelő kollegina figyelméba ajánljam.

    Gurltiznek kellene,
    rá hallgat a hölgy.De a mi Gurltiz
    “barátunk” (is) mélyen hallgat ezekről a dolgokról.

    Vajon mi lehet az oka ?

  • gyuri10
    2018 szeptember 19
    6:58 de.

    A vén kaki ma különösen undorító…

  • Kis Ferenc
    2018 szeptember 19
    9:02 de.

    Jó de most ezt miért kellett elolvasnom?
    Ezerszer elmondtam nem kedvelem a Gyurcsány Ferit.
    Régebben kedveltem, mostanra ez megváltozott.
    Ezt a tüncikésdit meg egyenesen nevetségesnek tartom.

    Azt is tartom hogy az Öszödi Beszédet 300 év múlva tanítani fogják ha lesz még akkor hazája a magyaroknak.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 19
    4:46 de.

    Istenem..mondd..mit vétettünk mi itten..

  • málnaszőr
    2018 szeptember 19
    4:39 de.

    A történelemkönyvek hazudnak
    mert azokat ballibsibibsi írástudók ferdítik nyomtatásba.

    Én például pontosan tudom
    mi volt a tavalyelőtti eszkimó
    fóka-pusztulás oka mert már akkor éltem.
    Bárki bármi mást mond az ballibsibibsi történelem-ferdítő.

    Az volt az oka hogy olvasniuk kellett Hazai és Bendeguz
    kílómétereseit.
    Ezért inkább feldobták a bakkancso..izé uszonyaikat.

  • gyuri10
    2018 szeptember 19
    6:58 de.

    “…Lealázásod jeléül mindig rendelkezésedre állok a saját szomjúságodat kielégítendő lábvíz szállítására….”

    A vén Kakima szan
    láthatólag meggárgyult.
    Mndig mondtam hogy félkegyelmű szegény,
    de nem akar hinni nekem.Peg belőlem csak a jószándék beszél.

    De mindegy is.
    Régi napközi otthonában,
    a kültelki Hunyady-téren már
    fel van írva barna krétával a falra.

  • geyza,
    igazán kár,hogy ilyen ordenáré módon akarod takargatni a Maros utcai verőlegény múltadat.Ha lenne lelked,akkor azt hihetnénk, hogy lelkiismeret furdalásból akarnál belekötni mindenkibe.Nem… te túl sokat hordasz a púpodon.Viszont nem vonhatom kétségbe,hogy ügyesen bejátszottad magad a KMH moderálói(sic)közé.Amit te nem engedsz át az nem jelenik meg.Érdekes módon ismered azokat a beírásokat is,amelyek meg sem jelentek.Stílus(talanságod)teszi a beírót.Így árultad el magad a Maros utcai gnóm stílusoddal is. Nem írok neked lealázó szavakat,pedig az ok megvan rá.Lealázod te magadat önerőből. A múltadról ne is beszéljünk.Az én 1962-es jelenlétemet ne vond kétségbe,mert ha nem így lenne nem ismerhetnélek.Hazudd bele magad az első osztályba,pedig vallatónak,pribéknek csak harmad osztályú lehettél.

  • Gyuri 10!

    Megint jól írtál,és főleg új “érdekes”információkkal”…szolgáltál a fórum “szónokáról”,ami nem semmi,de azt nem hinném,hogy “moderátori”státuszba léptették volna elő, mert az tök égő lenne a lapnak….!

  • GEYZA;

    FIGYELO ott volt 2006-ban.Sajat elmenyerol reszletesen beszamolt.
    Azt irta mar itten legalabb 5-6-szor !

    Probalj emlekezni !!!

  • Szerencsétlen Geyza hazai lámpa írását sem érti…….
    csupán arra futja a hibbant agyából,hogy a normális embereket
    sértegesse…..persze nem tudja,mert ugye idióta.
    Geyzuka te már messziről is bűzlesz,nem kicsit hanem nagyon,és minden vonatkozásban (szinte már a gépen keresztül is átjön…)de
    majd be (illetve le..)fújunk!!!!

  • FRISS HÍREK! Mindenkinek!

    Ma a HVG (Heti Világ Gazdaság)erősen balliberális lap internetes
    oldalán képekkel(!!!!)jelent meg a hír,hogy az Alkotmány utcában
    a pár száz idióta,bunkó,fizetett tüntető a DK.(Gyurcsány)irányítása alatt
    hordókra ragasztott Orbán képeket püfölt dobverővel!!!!!büntetlenül!
    Na nem semmi…Gyurcsány idejében ezt,vagy szemkilövés,vagy minimum letartóztatás követte volna……
    Itthon nincs demokrácia?Szólásszabadság? Az a baj,hogy túlzottan is!
    Persze a HVG azt is leírta,elismerte,hogy csak pár százan voltak!

  • Aki nem hiszi…és a gyengébbek kedvéért közlöm az elérhetőséget:

    hvg.hu @ hirlever.hvg !!!!!!!!!!!!!!

    Lehet undorodni,vagy netán élvezkedni,mindenkinek jelleme,ízlése
    szerint……

  • Helyesbítés:
    hírlever helyett hírlevel,elütés volt,de az értelmesebbek biztosan megtalálják!

  • Remélhetőleg C.Á.mind a négy hozzászólásomat leközli,egyrészt mert igazat írtam,másrészt meg alkalmat ad minden fórumozónak
    a hozzászólásra!
    Előre is köszönöm!
    Egyébként az idézett cikk a HVG-ben megjelent több téma,írás egyik alcímében olvasható,nem csupán arról írnak!

  • Boda Marcsi Ne félj, Orbán marad hatalmon. Nincs veszélyben az állásod, és hamar visszakerülsz az oroszok kebelére. Nem irigyellek, de ha neked jó, akkor legyél velük boldog.

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 19
    3:57 du.
    Ez nem hír: már egész Európa tudja, hogy Fletó Orbán leghatásosabb kortese! 😀

  • Göllner András

    @ Hazai lámpa

    “Göllner úr, nagyon helyes, ne is álljon le beszélgetni, vitázni a tényekről, mert ahhoz úgysem ért. Néhány szellemes poénnal rendezze le a magyarországi helyzetet, aztán szürcsölje tovább a szódát valami kanadai bisztróban, ahhoz ért …”

    Jaj, ez tök aranyos volt magától. Sőt, szellemes is. Már itt se vagyok, csak a fecskémért ugrottam ide le, itt felejtettem multkor.

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 19
    3:57 du.

    Marcsi maga mit foglalkozik állandóan a Gyurcsánnyal? Minden egyes hozzászólásában felemlegeti. Tán szerelmes belé? Mindenki tudja, hogy Gyurcsány nem akar semmit, csak Orbán malmára hajtja a vizet. Pont emiatt senki nem akarja “összegyurcsányozni” magát. Ezért nem is csatlakozott semelyik ellenzéki erő a DK utcai demójához.

    Az meg milyen elérhetőség maga Professzorasszony, hogy

    hvg.hu @ hirlever.hvg ??? Ez miez?

    Ilyenkor elgondolkodom azon amit a “Mi hazánk mozgalom” mond, hogy írástudatlanok, avagy félkegyelműeknek nem kéne szavazati jog.

  • Göllner András

    @ Málnaszőr

    Vettem az adást, köszönettel, és örülök annak, hogy amikor Te is át tépsz ezen az átjáron, teszed a dolgod a szemetlőkkel szemben. Nem tudom micsinájjak (sic) sírjak vagy nevessek most, hogy már végre tudom – a Boda nem otthonkában, hanem mackóban hempereg a Gyuri lavórja mellett, a kistévéje előtt idelenn. Le kéne őket pikcsörölni és felnyomni valamelyik felhőre, netán Yahoora, hogy a világ minden táján röhögni lehessen rajtuk. 🙂 Viszlát és további jó munkát.

  • Kiss Ferenc: “Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli újra magát, közpénzen.
    Az az igazi botrány, amiről Laci beszél, az ő cigány embereinek, azoknak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem.” Ez is idézet az öszödi beszédből.
    De hajtogassátok nyugodtan azt a 10 másodpercet, amennyit képesek vagytok megjegyezni.És hajtogatni is kell, mert ennyi sem tart tovább 10 percnél,ha nem halljátok állandóan. Jól tudta ezt herr Göring is – nem bonyolult.
    Minden szargyártó erre épít.

  • Clara Bencsics Figyelo

    Göllner András

    2018 szeptember 17
    5:15 du.

    gollner Andras
    Kerem, ha lehetseges, hogy itt elkuldene a “par szaz” velemenyt amit en magarol irtam az evek folyaman. javitoK> 1o is eleg egyenlore.

  • “Már itt se vagyok, csak a fecskémért ugrottam ide le, itt felejtettem multkor.”
    Ejnye Miszter Göllner Úr! Hát honnan tudná a lámpa, hogy mi az a fecske? Nem annak a kornak a szülötte, akik még abban jártak (moziba, vagy hová?)… Most guglizhat szegény lámpa… 😀

  • talalom

    A hozzászólása első részével egyetértek (amit Gyurcsány mondott el Őszödön pld. az oktatással, a 3%-os egészségügyi hozzájárulással együtt. Megjegyzem: Orbán éppen ezt az itt idézett /egykori gyurcsányi/ oktatás politikát valósítja meg).

    Egy hasonlat (elnézést érte: Ha egy finom levesbe beleköp valaki, akkor az egész levest ki kell dobni. Hiába, ha a benne zöldségek külön-külön finomak.

    Gyurcsány őszödi beszédében a hazugság elem felül ír mindent egyéb látszólag pozitív elemet.

  • Almási Alma,
    próbáltam vissza olvasni és véletlen észrevettem,hogy ez a…
    Terád is azt írta,hogy”bolond vénasszony”.Ha nem hiszed,nézd meg a 2018 szeptember 18 5:27 beírását.

  • Geyza 10:59

    Azthiszem már mondám néked, hogy ne mentegetőzz folyton, ha Gyurcsányról van szó. Ne kezdjed ki a saját jellemdet, de azt embert se, aki ki mert és ma is egyedül mer kiállni, e vak, süket és -6 IQ-jú másik oldal – 48 % elé is és rájuk olvasni azt mocskos és kétharmados bűnükett, hogy azt a setét suttyó, Pannon Napoleont képesek voltak harmadszor(sőt negyedszer) is trónra ültetni, aki holnap már a sajátmaga megkoronázásán a Budai Vár rondeláján parádézik majd.
    Az egész tehát nem Gyurcsányról szól, még ha ezek azt is igyekeznek sugallani felénk és a bamba tömegüknek, mely sugallatnak időnként sajnos még te is bedőlsz, amikor ezzel az “én se szeretem Gyurcsányt” teljesen f ö l ö s l e g e s e n . magadat is kiadod. Holott lehet, bár nevezett politikus, látszólag egy don Qijote harcot vív, de Ő legalább teszi a kötelességét… Nem nyavajog.
    Ez az egész arról szól, hogy amikor . e l l e n z é k – ről beszélünk, akkor az nem pártokat, hanem azt a, ha megosztottan is, de Orbán . e l l e n . s z a v a z ó . 52 %, x-milliós(!) t ö m e g e t .* jelenti, amely az április 8-i válassztásokon nem a képen parádézó loncsos-törpére adta a voksát, azaz a valódi és számtani többségről. Meg még arról, hogy ez az Arturó Ui kijátszva az elemi és naiv demokratikus szabályokat, olyan választási “törvényt” épített ki önmaga számára és hozott működésbe, amely még számtani többség esetén is csak a kisebbséget teszi meg elsőnek… Mert ez történt…
    Erről kell az ilyen Kiss Ferenceknek filozofálni, és nem arról, hogy szubjektíve ki kicsodát is szeret, meg hogy bocsánat, hogy élek, azaz “kérek engedélyt meghunyászkodni!” 🙁

    Baráti üdv’ néked: MSz-től

    * Ha jól tudom 500-ezerrel(!) több szavazó mint a NER-nél. Ez maga az ellenzék 🙂

  • HunCanada!

    Nem én tehetek Gyurcsány szereplési vágyáról,nyüzsgéséről,amit

    a többség elítél(már klinikai eset szegény),de ugye jogom van a híreket,tényeket közölni,akkor is,ha a híveinek ez nem tetszik….! Ő akarja,hogy foglalkozzanak vele…..

    Kenny!

    Ha figyeltél volna….régóta tudnád,hogy nyugdíjas vagyok,nem
    aggódom a “fizetésem”..miatt,amit egyébként itthon az emberek
    (aktívak) továbbra is megkapnak!
    Na ennyi!

  • HunCanada!

    Ha nem tudja “fogni” kint az internetes elérhetőséget,arról nem tehetek,de ha nem is érti a hivatkozást az már szomorú……
    Tény,hogy szerencsére Gyurcsány egyre inkább nem oszt-szoroz,még
    a baloldalon sem,főleg,hogy nagyban neki köszönhetik a bukásukat!
    Én csak egy kis “csemegét” akartam küldeni itthonról!

  • FORTIMBRAS
    2018 szeptember 19
    6:00 de.

    1941-ben még nem volt ismert a német nácik által megvalósított ún. végső megoldás!
    1941-ben kezdődött a Szovjetunió német lerohanása, hivatalosan azért, hogy harcoljanak a bolsevizmus ellen. Valójában Hitler az ún. keleti életteret akarta megtisztítani a német telepesek számára, csak ezt nem kötötte a szövetségesei orrára. A zsidók és oroszok nem kaphattak volna helyet a német élettérben, és a szlávok is csak rabszolgaként.

    1942-ben döntöttek a végső megoldásról a nácik az ún. Wannsee-i konferencián. 1941-ben éppen csak elkezdték a SZU lerohanását. Kezdetben nem üldözték sem a civil lakosságot, sem a zsidó lakosságot. A Kamenyec-Podolszki eset volt az első “ötszámjegyű tömeggyilkosság”, amire addig nem volt példa.
    Tehát amikor a magyar hatóságok deportáltak Körös-mezőre, akkor még nem ismerték Hitler ezirányú terveit. Miután megismerték, erős magyar értelmiségi tiltakozás mellett, beszüntette a magyar hatóság ezirányú tevékenységét.

    Ezek a tények.

  • Geyza 11:07

    Igen, meg a kőművesek és a balettáncosok is okai a pilisvörösvári tó halpusztulásának. Ez csak a legtermészetesebb…

    Üdv!!!

  • málnaszőr
    2018 szeptember 19
    5:34 de.

    Horthy választásai.

    Horthy, mint közismert kellene legyen, politikai pályája során mindvégig jobboldali volt. A hazai jobboldal a liberális konzervatívoktól a radikális jobboldalig terjedt. Horthy egyik irányba se volt elzárkózott, illetve tartotta a kapcsolatot a képviselőikkel (kivéve a nyilasok, mert azok nem voltak úri származásúak).

    A “zsidókérdés” ugyanúgy a magyar társadalmat foglalkoztató téma volt, mint a földosztás vagy az általános választójog. 1942-től a német náci állam a magyar kormányt többször is felszólította a zsidókérdés “rendezésére”.
    Tény, hogy a német megszállásig nem deportált a magyar kormány, de megosztott volt a kérdésben. A kormánypárt szélső jobbos szárnya, mint Hóman Bálint, a deportálások mellett volt. A konzervatívok a deportálások ellen, és Horthy az ő tanácsukat követte.
    Állítólag már voltak kósza hírek a megsemmisítésről, de nem a konkrét módozatról.

    1944. március után a kormánypárt széljobb elemei elől elhárult az akadály, német támogatást kaptak. Úgy érezték, hogy végre megoldhatják a magyar társadalmi (középosztályi) problémákat.
    A konzervatívok menekültek a Gestapo elől, bujkáltak. Horthy egyedül maradt politikailag. Hogy miért ment bele a vidéki deportálásokba, erre több verzió létezik.
    Egyes történészek szerint bízott a szuverenitás visszaszerzésében, ha teljesíti a német kívánságot. Mások szerint szelektív antiszemitizmusa miatt (“vigyék a galíciánereket”).

    Nem lehet Horthy személyéből levezetni a deportálást, bár nyilván a kommunista propagandának ez volt a legegyszerűbb. Természetesen nem tilos a kommunista propaganda, amennyiben valaki a nép elbutítására játszik, és a problémák túlzott leegyszerűsítésére, miszerint a világban minden fekete-fehér, a történelmet angyalok és ördögök csinálják stb …

  • Geyza: megmégegy…

    Ami GyX.-zel szubjektív harcot folytatsz itt, azt az elpocsékolt időt igazi súlyos kérdésekre, mit pl. a “sorsok” Háza kérdésére is fordíthatnád… Mert hát neki épp az a célja, hogy elvonjon ezektől…
    Ha faképnél (szó nélkül) hagynád pl Marcsát, Gyurkát, ők válasz nélkül maradva elkotródnának …

    Üdvözlégy Geyza komám! MSz

  • Chris, visszaolvastam, hogy hogyan is keveredtünk az őszödi beszédtől a 2. világháborúig.

    Alma egy megjegyzése indította el, miszerint újabb világháború tudná csak Orbánt eltakarítani.
    Annyit azért megjegyeznék, hogy Gyurcsány őszödi beszéde nem rázta meg alapjaiban a magyar társadalmat, bármennyire is szeretnék ezt az érintettek elhitetni. Sem a bal, sem a jobboldal nem tudott maga mögé tömegeket állítani (mármint a politikai pártok).

    Ezzel együtt állítom, hogy a magyar társadalom nagyobb része inkább demokratikus érzelmű. Csakhogy a pártszerkezet nem képezi le a magyarok többségét! Ugyanis a liberális konzervatív jobboldali pártokat a centrális erőtér maga alá gyűrte, nincsenek kisgazdák és igazi kereszténydemokraták sem.
    A ballib oldal egyre kisebb kört képvisel, és nincsen politikai ajánlata szélesebb tömegeknek.

    Úgyhogy Föld S úr cikke sok valótlanságot tartalmaz. Ugyanis 2010-ben a fidesz konkrét problémákkal lépett a nép elé a programjában, pl. egészségügy, földkérdés, iskolák reformja.
    2018-ban ebből nem maradt semmi, csakis a migránskérdésre szűkült a program. A szavazótábor nagyrészt kicserélődött.

    Ami a kultúrharcot illeti, az más kérdés, de az megint csak kis kört érdekel és érint Magyarországon. Sokan nem is értik, hogy mik azok, amiken Földes úr lovagol a cikkében, pl. az állandó Horthy-mizéria.

  • HunCanada!

    Maga és a hasonló gyengébbek kedvéért,segítek…..
    Az adott e-mail címet kellene ütni a keresőbe és akkor megjelenik,illetve ha kell fel lehet rá iratkozni,egyébként van napi,heti hírlevél és legfontosabb hírek,tehát több elérhetőség
    ezen belül…..Ehhez nem kell nagy ész…

    Prof.Boda

  • Lényeg, ami lényeg.

    A Horthy-korszakban nem egy személy és nem egy klikk befolyásolta a politikát.

    A NER arról nevezetes, ahogy már több elemző is írta a sajtóban, hogy Orbán Viktor az alfa és omega. Természetesen, akik idehaza élnek, azok ezt a bőrükön érzik, külföldieknek ezt nem kötelező elhinni …

    Vannak itt nagyon “jó” tollú és szemű “elemzők”, akik tudni vélik, hogy Orbán “Horthyra hajaz”. Merthogy vannak azonos jelszavaik, mondják ezek az elemzők. Én ezt készséggel elhiszem, de ez mondjuk következhet a társadalmi problémák hasonlóságából. Nem biztos, hogy az érdekek és értékek is ugyanazok.

    Ismertek ugye a 20. században olyan egyszemélyi vezetők, akik nagy hatással voltak országuk sorsára. Volt közöttük olyan, aki bevándorolt valahova, pl. osztrák Németbe vagy grúz Oroszországba. Olyan is, hogy rokonait hátrahagyta, és vezéri trónusát nem fogták közre családtagok. Aztán ott semmi családi kötődés nem fogta a kezét. Pl. nem álltak mögötte idős szülők, hogy Fiacskám ezt vagy azt mégsem kéne. Jellemzően az ilyeneket verték kiskorukban, vagy mert az volt a szokás vagy mert a jó szóra már akkor sem hallgattak …

    Történetesen Horthy szeretetteljes családi légkörben nevelkedett, és volt normális családi élete felnőttkorában. Négy gyereke nem őrzött róla rossz emlékeket, amennyire tudjuk. Igaz, egyikből se lett milliárdos …
    Bár énnekem Horthy nem ingem, nem gatyám, de a tények éppen hogy csak ki nem szúrják itt egyes “elemzők” szemét …

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 20
    5:18 de.

    Marcsi, de ha Ön szerint is a többség elítéli Gyurcsány exhibicionista baromságait, ami csak az Orbán-kormánynak használ, akkor minek pazarolja Ön is a szót, meg az idejét arra, hogy felhívja a figyelmet rá? Hiszen most mondta Ön is, hogy a “többség elítéli”. Persze, hogy van hozzá joga beszélni róla, de ezért mondtam, hogy nincs rá más magyarázat arra, hogy minden posztban ír róla, mint hogy Maga Stockholm szindrómában szenved, és vonzódik Fletóhoz. Érti. Próbálom megfejteni, hogy miért nem jelentős dolgokkal foglalkozik, mondjuk Magyarország jövőjével, mint a Gyurcsánnyal folyton.

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 20
    5:23 de.

    Marcsi, köszi a “csemégét”. Én pontosan értem és tudom, hol lehet látni azt a hírt amire gondolt, sőt egy jó nappal előbb szereztem róla tudomást, mint ahogy Ön frissiben hozta és élvezettel majszolta a Gyurcsányos “csemegét”.
    Arra világítottam rá, hogy amit iderakott csemegének azt MÁSOK nem fogják érteni, hogy hol találják meg a HVG-ben a hírt. Legközelebb linkelje be az URL hivatkozást. Önnek is egyszerűbb, hülyeségek helyett (gondolok erre: [email protected] hirlever.hvg) és akinek szánta a “csemegét” azok is meg tudják nézni – ha érdekli valakit amit linkel.

  • HunCanada!

    Ne szépítsen,ne magyarázkodjon…..nevetségessé teszi magát,lapozzon vissza…tegnap maga kérdezte,hogy mi ez,én meg válaszoltam!Tudom,hogy ezen a fórumon a cikkíróknál és híveiknél
    “képtelenség okosabbnak,tájékozottabbnak lenni”fő a szerénység, önkritika…..
    Egyébként itthon téma volt a tegnapi “tömegtüntetés”….és akinek
    nincs internet elérhetősége kérte tájékoztassam,arról amit hallott!
    Na ennyi,túlragoztuk….most más a témánál és a fórumnál fontosabb dolgom!

  • Rövid kiegészítés.

    Egy dologban (ha másban nem is)egyetértünk,Gyurcsány és csürhéje
    valóban erősítik Orbán, amúgy is nagyon stabil pozícióját,míg az ellenzéki pártokat még mélyebbre süllyesztik….
    Bravó!csak így tovább!Köszönet érte!

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 20
    8:13 de.

    Lámpa, most egyetértünk. Orbán CSAK SZERETNE Horthyra hajazni. Utoljára erre Antall Józsefnek volt esélye, de az már elmúlt. Viszont azt még megérhetjük, hogy a haza védelmében Orbán Viktor kiküld valami frontra 100ezer magyar katonát… Azér’ az is valami, nem?

  • HunCanada!

    Nem tudtam átküldeni(bár sok dolgot szoktam továbbítani az ismerőseimnek,bár nem vagyok számítógépes zseni)ezt nem sikerült,aki kíváncsi rá az elővarázsolja,aki meg nem hát nem tragédia!Na ennyi!

  • Amúgy Kedves Földes!

    Írja meg Gyurcsánynak,hogy :Fletó nem kapsz mást,mint amit érdemelsz,öszöd vagy nem öszöd…..!

  • Geyza
    2018 szeptember 18
    5:10 de.

    Nem ertelek. Honnan veszed, hogy gyuri Izraelt akarja kinyirni? Ott el boldogan.
    Nem tudni, te mert haragszol ra, de en kedvelem reg ota!

  • Göllner András
    2018 szeptember 17
    5:31 du.
    A Nemetek megszalltak Magyarorszagot es csizmaikkal masiroztak Budapesren! A hazunk nemet fohadiszallas ltt a Svabhegyen!
    A bajuk az volt, Horthyval, hogy nem eleg pesti zsidot vitettek el, igy maradtak azok meg .Le is valtottak azonnal es Szojai jott a kormanyba Eihmant is behoztak, aki tovabbi zsidokat vitt el..Meg emlekszem, a Kis Svab hegyrol a hangszoroban, orditpttak estenkent, “tartsatok ki, jon a felmento hadsereg! ” Soha nem jott!

  • Geyza
    2018 szeptember 18
    5:25 du.
    NEm irom, hogy hazudsz, csak annYit, hogy tevedsz!

    Azon A TUNTETESEN AHOL EN VOLTAM csak meg akarta unnepelni az 5o eves evfordulojat a forradalomnak.! KIkerem magamnak, csalafomnak es a mindenkinek a e veben aki ott volt!Ott senki sem borogatott autokat es gyujtogatoot csak kivonult robb szazember, talan ezrek . Sokan voltunk es ARANYLAG SZEP CSENDESEN.
    Termeszeteseb az akkori tv-n mast lattal, maskep adtak el a nepnek. Gyurcsany ugy bevolt csinalva a felelemtol, hogy lovas rendorok oriztek minket.Neha a gumibotot is hasznaltak.

  • Hazai Lámpa
    08.20/8:13

    .

    “Lényeg a lényeg. A Horthy korszakban nem egy személy és nem egyetlen klikk befolyásolta a politikát.”

    No persze, lényeg a lényeg az, hogy ezt a negyedszázados korszakot mindvégig a névadójának 1919-es Antant felkarolása
    d e t e r m i n á l j a .

    Először is, amikor román és cseh katonai segítséggel juttatják őt (Budapestre) illetve hatalomba, majd az Antant háttér biztosítja az Ő és rohamcsapatai számára az állatala joggal ellenforradalomnak nevezett rendszer lassú konszolidációját (addig is többezer halottal) vagyis a kifelé is szalonképessé tételét.
    Az nemzetközi legitimitáshoz elsősorban 3 feltételt kellett Horthynak, mint a magyarországgal ellenséges haderő kegyeltjének, vagy kegyencének teljesítenie:

    1. Az Antant által diktált, később Trianon néven elhíresült békefeltételeket aláírni.

    2. A Magyar Tanácsköztársaságnak a nyomait, de még az írmagját is kiirtani a magyar társadalomból [Ti.ettől még ők is, a nyugati nagyhatalmak vezetői jobban irtóztak, mint az imperialista követelésektől.] E kérdés “megoldásában” Horthyban mint a földbirtokos nemes admirális, az egykori fegyverbarátban, még elvekben is az ő igazi emberükre találtak.

    3. A Habusburg házat végleg távol tartani az ország újjászabott területéről, majd ugyanitt “választásokat” kiírni… Horthy ebben is szívesen volt a háborús ellenségünk partnere, amikor 1921.októberében fegyveres erővel verte vissza IV.Károly koronázott királyunk hazatérését. Ezzel – a K.u.K-ra tett eskűje megszegésével fizikailag és nemzetközi elismertségben is megalapozta és 25 évre előre biztosította a maga rendíthetetlen személyi hatalmát az álatla rövidesen kitalált kormányzói cím birtokában. A nemes és snájdig főtisztek körében úgy látszik akkor már nemigen számítottak a lovagiasság írott és íratlan szabályai…

    Horthy legitimitásának mégis a leggyengébb pontja éppen a saját rendszerének mélységesen középkori jellegében, azaz leginkább a maga református vallásában gyökerezik. Tudniillik ebben, vagyis az ő megkoronázásában minden szuper konzervatív neveltetése és meggyőződése dacára, vagy épp azért a katolikus klérus is megakadályozta egy új – Horthy féle – dinasztia megalpozását.

    A fenti képletek is bizonyítják, hogy amit a Horthy-éra Trianon szindróma okozójaként a zsidókra kent, és ezt a teóriát 25 éven át fenntartott, élesztett és ápolgatott, azt éppen . s a j á t . b ű n é n e k . az elpalástolása és az így csinált . b ű n b a k . végleges feláldozásához adott jogi munícióként szolgált 1944. nyarán…

    .

    Üdvözletem: DG

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Almási Alma 1:49

    Szerintem Orbán joggal hajaz Horthyra. Épp ezért javaslom majd a fidSS országgyűlési képviselőnknek, hogy törvényjavaslatban kötelezzék Vezérünket ezentúl viseljen admirálisi egyenruhát, a jellegzetes, napoleonsapka típusú háromszögletű fejfödővel.

    Mint a fotón is látható, őt a Schneidig termete és nemesvonású ábrázatja éppen alkalmassá teszi az ilyenfajta megjelenésre…
    😀

  • Hazai Lámpa 5:23

    Állítja, hogy “Hitler nem kötötte a szövetségesei orrára” – ti. az általa nem árja népeknek tartott sorsára vonatkozó terveket.

    Csakhogy, kedves Lámpa, nem létezhetett olyan szövetségese, aki, v. ammelynek vezetői ne olvasták volna a Mein Kampfot.

    Magyarországnak, ahol a magyar nép is csak “szolganép” sorsra volt ítélve, sem jutott volna több jog, mint mondjuk a mongoloknak…, vagy a lengyeleknek…

    .

  • Almási Alma
    2018 szeptember 20
    1:49 du.

    Mivel történelmi ismereteid és tapasztalataid a való világról igencsak hiányosak, ezért nem vitatkozom, mondogasd csak hogy Orbánnak a példaképe Horthy …

    Az ilyen öregúr igencsak lúzernak tűnik a centrális erőtér logikája szerint. Kezében volt a hatalom, és nem csinált egy újságot, egy pártot, egy vezért? Nem ismerős ez a duma?
    Ráadásul egyik a fiát is hagyta, hogy lelőjék a fronton. Mikor milliárdost is csinálhatott volna belőle …
    A háborús veszteség megint olyan dolog, hogy nem lehet Horthy egyszemélyes felelősségét megállapítani. Világháború tombolt, és a magyar elit ehhez próbált alkalmazkodni.
    Nem az akkori magyar konzervatívok osztották a világot kétfelé, jó és rossz hatalmakra. Ha nem veszed észre a kiabáló tényeket fizikus létedre, akkor az a te bajod …

  • Meddig fogja ez a Hazzay terhelni a Horty-baromságaival ezt az oldalt?

    ANNYIRA unalmas már..

  • Ez a Topic N E M a Horthy nevű istenverte hazaáruló vén tömeg-gyikosról nyittatot.

    De hogy hogy nem, ez a félművelt hazudós fotel-át-történész MINDEN topicból Horthy-fényező oldalt csinál.

    KIBBASZOTTUL unalmas már ez !!!!

  • 2018 szeptember 20
    3:36 du.
    ,מרים חג שמח
    ezt Te komolyan gondolod,hogy a manapság anti cionistákká modernizált antiszemitákat bármivel is meggyőzheted arról,hogy nem a 2000 éve üldözött nép a hibás a legyilkoltatásában? Szélmalom harc.Szerintük mi a bosszúállás népe vagyunk és ezt nem fogják kiengedni vicsorgó fogaik közül.Hála a Teremtőnek ראש השנה napján megszületett a második dédunokám.Ez már utánam a harmadik generáció.Utána következik még harminc és tovább az idők végtelenjéig!Ha emlékszel,Golda Méir’זל mondta,igaz más vonatkozásban,hogy “a zsidó nép létezett több ezer évvel a szovjet hatalom előtt.A zsidó nép létezni fog sok ezer évvel a szovjet hatalom után.” Ez vonatkozhat másokra is? Szerintem biztos!

  • Csak benéztem,de minek?…
    Az a helyzet,hogy egyesek(fanatikus balosok!) képtelenek a normális,értelmes,tájékozott emberek hozzászólásait elfogadni,értelmezni……az a pláne ebben,hogy még a tárgyilagos,
    tényeket jól ismerő,elfogadó baloldaliakét sem…..és olyan témákat hoznak fel,amiknek a cikkhez semmi köze!
    Az meg különösen undorító,hogy a zsidó származású okos és tárgyilagos Gyuri10 hozzászólót is ócsárolják!
    Na van egy pár erősen terhelt és + még rosszindulatú,hiteltelen
    “írogató”…!

  • Gyuri10!
    Szívből gratulálok a dédunokád megszületéséhez,kívánok NEKED ÉS NEKI is minden szépet és jót,jó egészséget. Nem is gondoltam volna,hogy ilyen “érett”…korú vagy?..! Sajnos nekem még nincs unokám…

  • Boda Marcsi,
    lesz Neked is.Tudod,Nekünk sok hiányt kell bepótolni.Az idejáró meg az ide nem járó ellenségeink bánatára hála a Teremtőnek,nekem ez megadatott.A jókívánságot köszönöm.

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 21
    1:11 du.
    marcsikar? tudnál e mondani -persze csakis a reklám alatt- olyan borzasztó balosokról valamit hogyan néznek ki és mit csinálnak, és főleg hogyan és neked személy szerint mit ártanak (persze azon felül, hogy megzavarnak a reklámok élvezetében)

    kíváncsivá tettél…részleteznéd? a nagyérdemű is számít vidám, mókás pillanatokra úgy hétvége és az Ősz beköszönte előtt

  • FORTIMBRAS
    2018 szeptember 21
    6:50 de.

    Horthy nem sok könyvet olvashatott, mert jobban kedvelte a vadászatokat és a “garden party-kat”.

    Neki és másoknak a háború folyamán alakult a meggyőződése. A nyugati front sikereiből azt a következtetést vonták le többen is, hogy a háborút a németek nyerik. Pl. Imrédy Béla bankár ekkor állt át a németbarát oldalra.
    Teleki Pál kezdettől német kudarccal számolt. Horthy a voronyezsi katasztrófa után látta be, hogy a németek ezt a háborút elvesztették.
    Mások, pl. egyes magyar vezérkari tisztek még 1944-ben is a német csodafegyverben hittek. Nehéz elképzelni, hogy ismerték volna Hitler szándékait a keleti élettérről ezek a tisztek.

  • DonGolo
    2018 szeptember 21
    6:05 de.

    Olyan szép, mikor egy kommunista a Habsburg Károlyt meg a katolikus egyházat sajnálgatja. Mi közöd hozzájuk?

    Vagy rosszul emlékszem, és te legitimista arisztokrata vagy? Azt a hírt, hogy Horthy koronáztatni akarta magát, szerintem még a kommunizmusban se hitte el senki, rajtad kívül.
    Lényeg, ami lényeg, én a korabeli vezéri diktatúrákkal hasonlítottam össze Horthyt. Magyarországon még akkor is volt parlament, mikor máshol már rég betiltották a többi pártot.

    Volt valamiféle szabad sajtó, és a bíróságokat se felülről irányították.
    Ezt nem minden rendszer mondhatja el magáról, ami azóta működött a magyar történelemben …

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 21
    1:11 du.

    Miért?
    Nem a cikkek olvasásának kedvéért jársz ide?

    (Csak költői kérdés volt te fél-analfabéta.Pontosan tudjuk hogy a szövegértési képességed nulla.)

  • gyuri10
    2018 szeptember 21
    10:13 de.

    Mostanában az olyanok miatt utálják a zsidóságot mint TE…,,

  • Figyelo
    2018 szeptember 20
    9:04 du.

    Honnan veszed hogy ott él?
    Eddig már annyit hazudott…miért pont ebben mondana igazat?

  • Hazzay:

    Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy
    Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy
    Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy
    Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy
    Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy Horthy

    Most boldog vagy ??!

  • Kedves Gyuri,
    en is gratulalok a dedunokahoz! Varom en is nagyon, de nem akarnak hazasodni a\ unkokak!Igaz, hogy csak 4 unoka van, abbl is 3 fiu.Es nem hazas egyik sem. A kislany meg huzodiozik a hazassagtol.

  • Geyza
    2018 szeptember 21
    6:54 du.

    Zsuzsi,

    le vagy maradva egy brosúrával, adókedvezménnyel a CIA tól vették leszállított áron, mert nekik már van szagfelismerős változatuk is

    esse’tunni?

  • Geyza 6:20

    Ne beszélj hülyeségeket. Az efajta duma pontosan megfelel a: “zsidó, de rendes”;
    “egy zsidó, vagy nagyon okos, vagy nagyon buta”;
    “én nem olyan zsidó vagyok, mint >azok< ";
    "zsidó nem végez fizikai munkát";
    "csak a zsidó ért a pénzhez";
    "zsidó, tehát gazdag"… stb.antiszemita sztereotípiáknak.

    Véleményem szerint, Gy X. téged szándékosan terel ilyen és ehhez hasonló ön-ellentmondó csapdákba, hogy már rég elefelejtve a vita eredeti tárgyát, még bele is zavarodj…

    🙁

  • ˙

    Fortínbras 5:38/Géjza

    Annó, egyszerű szakmunkás inasként a 60-as években, munka után az öltözőben hallgatva az “öreg” kollégák tanulságos párbeszédeit és hangos vitáit, az egyik alkalommal például az egyik szaki jellemzően azzal igyekezett a többi melóst a művezető ellen uszítani (persze az érintett háta mögött), hogy
    “Nem csodálkozik, ha az ilyenek miatt időnként felüti fejét az antiszemitizmus”…

    .

  • “Kedves” Hazai Lámpa ! 6,01

    Bocsánat, hogy merészeltem Önnek arra az állítására tisztelettel reagálni, miszerint a Horthy rendszert korántsem egy ember személye határozta meg. Jómagam ott (6:05) tételesen azt bizonytom, hogy Horthy jelentősége magának a róla elnevezett rendszernek a fundamentális értelme. Ez igaz nemcsak a harmincas és negyvenes évek első felére, de már az azt megalapozó személyvonaton Budapestre szállítása és fehérlovas bevonultatásakor is döntő momentum, mert a szervezők (rendezők) Antant-seregekkel a hátuk megett, ezt így akarták…
    S minthogy e szervezők számára az orosz forradalom példája félelmetesebb példa volt mint bármi egyéb – pl. területi követelés – inkább megalkottak maguknak egy nemzetmentőnek kikiáltott régies katona-figurát. Számukra annál még bármely puccsista tábornok (v.admirális) is többet ért, aki ez esetben ráadásképp e kérdésben tökéletesen egy húron is pendült velük. Akkor, abban a történelmi helyzetben ez a személy jelentette a számukra fő veszély megállítását.
    Hogy aztán (jóval) később Horthyban már ők is ugyanazt gazfickót ismerhették föl, mint az ő Hitler és Mussolini szövetséges kollégáiban, az számukra egy más lapra, már a II.Világháború lapjaira tartozó kérdés volt. Így aztán akkor, hozzásegítették őt “a rend” megteremtéséhez, majd nemzetközi befolyásukat összeszedve, a Fővezér (értsd: Führer, vagy Duce) a kulturáltabb és ettől civilebb és így elfogadhatóbb hangzású kormányzóvá avanzsáltatásához.
    Így aztán az ő jelentős idegen, sőt az ellenség felől jött kiválasztása és a számára nyújtott közvetlen segítség őexellenciája egész programjára és rendszerére, egy életen át mint egyfajta önvád terhe, illetve ennek a pszichés következménye, ennek kompenzációja nyomta rá a bélyegét.
    Mert bár Horthy tudta, hogy Trianon tragédiáját nem a Tanácsköztársaság és pláne nem “a zsidók, hanem a háborúban a K.u.K. nevében való aktív részvételünk okozta, amelyben Ő ráadásul még a császár személyi szárnysegédje, majd a flotta utolsó Főparancsnoka, tehát igenis háborús tényező volt. Nehéz volt erre azt mondania, hogy semmi közöm nem volt ahhoz ama borzalmas háború alakulásához, mint ahogy azt is, hogy az én császárra és királyra tett eskűm is csaak smafu…

    Ergo, az Ő, az ellenséggel azaz az Antattal történt előzetes szervezkedése és titkos megbeszélései, valamint az úgynevezett Szegedi Gondolat, Trianon ratifikációja és ennek mentális visszahatása önmagára szégyenérzet formájában igenis döntő jelleget adtak a Horthy rendszere kialakulásának sőt, ezek mindvégig meghatározták annak további alakulását és bűnbak-politikáját.

    .

    *A polgári forradalmak és a tanácsköztársaságok kikiáltása, nemcsak Magyarországon, de a szövetséges Németországban és Oroszországban is történelmileg jellemezték az akkori nemzetközi helyzetet.

    .

    Megjegyzés: az ő rendszerének a “parlamentarizmusa” is inkább nevezhető az önismerete palástolásának, mint valamilyen szabadság megnyilvánulásának.

  • FORTIMBRAS
    2018 szeptember 22
    5:38 de.

    Ez a véleményem a pasasról.
    Sajnálom.

    Semmi nem bizonyítja hogy zsidó lenne,
    csak a saját bemondásai,
    melyeket gyanúsan erőltet ha kell ha nem.
    Héberül írni meg bárki megtanulhat.

    Ismered ugye Szun Cu régi kínai tábornok és hadvezér egyik bölcs mondását (manapság sokan megfeledkeznek erről) :

    “Ha nem ismered meg alaposan az ellenségedet, legyőzni sohasem fogod”

    Hát ez a Gyuri10 láthatólag felkészült ebben a kérdésben.

    Ezt véssétek észbe
    egyébb aktuális napi politikai témákkal kapcsolatban is .

  • DonGolo
    2018 szeptember 22
    7:54 de.

    Teljesen korrekt.

  • Rodeónak szeretettel mert ő szereti Kínát
    és annak rendszerét.Mostantól had szeresse még jobban:

    https://nepszava.hu/3009149_digitalis-diktatura-kinaban

  • “Na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje …”

    A többi a videóban, amiben látni lehet a bal alsó sarokban a Szabadság-szobor picinyke részletét és a látóteret kitölti az ég kéksége a szabadság illúzióját keltve:
    .

  • DonGolo
    tökéletes.Köszönet!

  • Geyza
    2018 szeptember 22
    8:49 de.

    te meg minden szart elhiszel…láttad e vagy csak neked kedves fake news és máris terjeszted mint a lábszagodat?

    kisbüdös… engem meg hidegen hagynak az ilyen és hasonló “hírek”

  • Rodeo11!

    A válaszom: a balosok sem nekem,sem az országnak nem tudnak ártani,bár nagyon igyekeznek szegények……de szerencsére sehol sincsenek!
    Másrészt nem tagadom,hogy időnként a reklám alatt írok(kivéve,ha
    van felesleges szabadidőm)mert ugye szeretek jó, szórakoztató,vagy izgalmas,vagy tanulságos esetleg szép filmeket nézni,meg rendszeresen a valós híreket,napi eseményeket! Nos őszintén vallva ez a fórum egyiket sem
    pótolja,annak ellenére sem,hogy az új cikkeket bejegyzéseket
    igyekszem figyelmesen elolvasni,de többnyire minek?….
    Remélhetőleg kielégítő a válaszom?…!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi, nem igazán értem, hogy miért jár ide, ha nincs értelme az egésznek? Mit szeretne elérni?

  • Geyza!
    A cikkeket elolvasom,érdekel mit is írnak a kinti és itthoni “lázadók”meg egyes hazaárulók és felfogom a tartalmát,véleményezem,mint sokan mások,meg
    ha van időm +reagálok is a hozzád hasonló terhelteknek is,vedd
    megtiszteltetésnek,vagy részvétnek…!
    Pá!

  • C.Á!

    Azért járok ide ,mint sokan mások kinti,itthoni magyarok(!!),….kíváncsi vagyok ,mit is írnak a többeknek ismeretlen itthoni helyzetről a HAZÁMRÓL…,meg ez egy “állítólag” demokratikus fórum,és lehetőség van érdemi vitára,hozzászólásra.
    Eddig ez a többségnek megadatott.
    Persze az sem utolsó szempont részemről,hogy a messze (ott,vagy másutt )élőket is hitelesen tájékoztassam!
    Mindezt próbálom (sokakkal ellentétben..)kulturáltan tenni!
    remélhetőleg ez nem bűn?!
    Egyébként köszönöm az utóbbi időben felém gyakorolt tárgyilagosságát,a hozzászólásaim megjelenését!
    Az viszont sajnálatos,hogy több fanatikus baloldali,primitív mocskolódását nem moderálja…..!
    Vitatkozni szerintem kulturáltan,hitelesen kellene,ha tényleg
    demokratikus a fórum!

  • Christopher Adam
    2018 szeptember 22
    1:47 du.

    megelőztél… psycho a drága, az kell neki, hogy bármiről bármikor de pletykálhasson, tudod: kiűűűűűűűűűűűűltek a vénasszonyok a ppppadra a pppppadra… na neki ez a blog is (bizonyosan máshol is “evez”) csak egy lehetőség az a döngölt agyaggal burkolt házelőtti padkán ülve a muskátlik között, otthonkában és mamuszban trécselni…amíg a muskátlik bírják és le nem száradnak

    neki valami kispadon beadták a balosokat és azóta nem tudja megemészteni de halvány lila fogalma sincs róla mi is az, de mivel a szomszéd Zsóka is utálja őket hát Marcsi is el kezdte utálni van még ilyen így van a tengeri kagylovakkal is nem tudja melyik végin kell megharapni hahahahahaha közben elvágja vele a nyelvit

  • Kiegszítés!
    C.Á!

    Semmi mást nem szeretnék elérni,mint a szabad véleménynyilvánítást!
    Megjegyzem sem én (az egyszerű magyar itthoni élő nyugdíjas), nem váltom meg a világot(bár az itthoni többséget képviselem),de ugye
    maga sem főszerkesztőként aki kint fontos ember….!
    Az utóbbit nem sértésnek szántam,csak tény!

  • Boda Senki nem akar neked ártani. Olyan pici pont vagy, semmit sem számítasz. Menj nyugodtan filmet nézni, jó szórakozást.

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 22
    2:20 du.

    Melyik “ithoni” többséget képviseled?
    Azt a kb 25 % HATÁRON BELÜLI tulok magyart,
    akinek a hülyesége révén most kétharmad van?

  • Ahogy így olvasom Rodeó-asszonyt,
    egyre inkább az a meggyőződésem alakul ki
    hogy színházban vagyok.A darab címe : Egy Örült Naplója…

  • Rodeó-asszony:
    Nemtom olvastad e,
    de itt egy érdekes kishír
    abból a világból amelyikért láthatólag
    ölni is képes vagy.Nevezetesen az ál-bolsevik nagyhatalmak

    https://nepszava.hu/3009149_digitalis-diktatura-kinaban

  • FORTIMBRAS,
    ez a szerencsétlen fiú nem belezavarodik,hanem zavarodott. Lehet,hogy igaza van abban,hogy nem vagyok zsidó(sic). Szégyellhetem magam mint mindenki,aki nem zsidó!Azt viszont nem kell szégyellnem(legalábbis remélem)hogy 1957 óta egy olyan állam polgára vagyok amelyik a világ egyik legősibb népének a hazája és ráadásul a nyelve sem héber,hanem ivrit,amit volt szerencsém írásban-olvasásban és megértésben is elsajátítani. Ellentétben egyes idejárókkal,akik saját anyanyelvükkel is hadilábon állnak. Néhány ide beíró (vagy beírónál is több) személyesen is ismer.Nem tartozok beszámolni magamról semmi féle provokátornak csak azért,mert(nem tudni honnan)valaha hallotta Chana Szenes’זל nevét.Információkkal magamról és úgy általában akkor szolgálhatok és olyanoknak amikor és akiknek én akarok.Ez vonatkozik szóba-állásra is.

  • gyuri10
    2018 szeptember 22
    9:27 de.

    TE meg mit örömködsz itten,
    mikor láthatólag a neohorthysta
    államberendezkedést favorizálod.
    Merthogy most az épül itt gőzerővel.

  • gyuri10
    2018 szeptember 22
    3:24 du.

    Köszönöm Gyuri DDDDDDDDDDDD
    EZ egy igen jó írás volt tőled,te kis hazudozó 😀 😀 😀

    Ez el is tettem, még viszont fogsz belőle látni szemelvényeket
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDdd
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
    DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

  • málnaszőr
    2018 szeptember 20
    5:44 de.

    Had mondjak Neked ellent.
    A szélsöjobberek (és szélsőballerek is) soha fel nem adják.
    Lásd ezt az idióta Rodeót is. A szélsőségek összeérnek.

    A liberális gondolodásúak feladják egy idő után, ezt használják ki ezek a szarháziak.

    Én meg nem adom fel:momentán szórakoztat a vergődésük.
    Emellett van elég agyi kapacitásom foglakozni más kérdésekkel, de pl, a Sorsok Házával való törődés igazán nem az én asztalom.
    Az az érzésem hogy az is csak egy “kifizetőhely” a kebelbarátok számára.Mint itt általában ma már minden.
    A vörösiszap katasztrófával kezdődőtt, amikor is Orbán elfúló hangú hazzaffyas felhívására én is küldtem egy ezrest adakozásképpen.
    Aztán az összegyűlt egymuilliárdocskát lenyúlta a Kormány.
    (Lenyúlták, de leginkábbcsak ellopták)
    Azóta nem foglakozok ilyen dolgokkal.

  • Geyza
    2018 szeptember 22
    3:24 du.
    Zsuzsi
    informálódni nem tőled szoktam! jobb ha tudod… még hányszor másolod be ezt a linket (is) a nagyérdemű bosszantására… az a sajttermék vagy sajtpapír számomra nem tartozik az elolvasandók közé és te sem…
    azért megjegyezném a gúgli már tavaly is tudta mik a szokásaim és mikor járok pisilni meg kávét főzni és ajánlott is kávéfőző márkákat és kávékat, annak ellenére, hogy már tudta De Longhi-m van és csakis feketére pörkölt Irish cream -et keverek Black Arabica val és tejszínnel közepes szemcsenagyságúra darálva frissen, minden lepárlás előtt… és hogy … és van egy hosszú lista erről nagyon bosszantja a gúglit is meg a többieket, hogy nem faszbúkolok, nem használok appokat és és egyáltalán nagy ívben “teszek rá”, hogy mit ajánlanak, ha nem kell még akkor sem tárgyalok róla, ha ingyen van a Nigériai törzsfőnök fiának levelét sem nyitom ki amiben megkér, hogy küldjek neki $15248 at légipostán, és akkor megosztja velem a titkos családi örökséget ami egy páncélozott faládában a szomszéd kunyhóban van de a másik törzs őrzi és ha… szóval a felét ajánlja a $15000000000000 nak ami cash ben van ott el…ve

    szóval…neked sem
    felfedeztem hogyan lehet magyar páleszt itt beszerezni…ez most egy feladat…nem pedig hogy milyen kanyar van a delejedben fél lityi kerítésszaggató magaba öntése után

    szóval Rozika nyugoggy le és keress jobb férjet mint a barnelevné az megcsal a zizraelivel és Kovács Maca férjével

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 17
    2:02 du.

    Te ki idióta.
    Hát kellemetlen lesz az neked is!
    Ha majd azzal szembesülsz 75.-ik életéved
    után hogy neked TÖRVÉNYILEG nem jár a legkorszerűbb
    orvosi ellátás, a TB.-től.Épp a múlt héten szavaztatták meg
    a parlamenti többségükkel.Azt,hogy mi számít legkorszerűbb-
    nek,nem mondja ki a törvény.De még jól emlékszünk Kásler úr
    kijelentésére, aki felel az egészségügyért is,
    hogy idézem: “A sűrű imádkozástól is
    gyógyulhat a beteg”.

  • Rodeo11
    2018 szeptember 22
    4:22 du.

    Nembaj jóasszony,
    azzé csak olvassa el.
    Még mindig jobb mint az idiótikus Wágnerúr
    operáinak a zenélő tögyein csüggeni naphosszat

    Itt ven ismét.
    Mert megérdemled 😀 😀

    https://nepszava.hu/3009149_digitalis-diktatura-kinaban

  • Figyelo
    2018 szeptember 17
    2:30 du.

    Szegény Gyurcsány.
    Megint könnyesre fogja zokogni éjjel a párnáját.
    Nagy’sos Bencsics Klárika a big-big-osön túlfeléről ismét hangot adott neheztelésének iránta.
    Amit ugyan eddig ezerszer elmondott kérdezés nélkül, dehát ugye a tudásnak az ismétlés az annya….azannya…

    A nagy’sos asszonynak lószart nem számít hogy Gyurcsány regnálása alatt volt 13.-ik haví nyögdijj, volt szép nyugdijjemelés, ahogy illik, a Dollár 150 Forinton állt és szépen egyenletesen csökkent, a benzinár szintén ment mendegélt lefele, ezek neki smafuk.
    Az igen !!!
    Az már szemét dolog volt a Gyurcsánytól hogy -bár eléggé gyengekezűen- de megakadályozta a náci csőcselék hatalomátvételi kísérletét, melyet elismerten az akkor ellenzékben lévő FIDESZ irányított a háttérből.

    Szaal nyugodtan mocskold őt.
    Ezzel Magyarországot mocskolod.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 21
    6:01 du.
    Sot, a magyar zsio ujsagiro vegig mukodtek, ismsrsk valakit azt hiszem a Pesti ujsag saerkatoje volt egy isssmeros aki CSAK 1948 utan mwnt ki csaladjaval Izraelbe, addig mukosdott.

  • Geyza
    2018 szeptember 22
    6:12 du.
    szokjál hozzá, nem szoktam geyzát olvasni

  • Geyza
    2018 szeptember 22
    6:49 du.

    Geyza, hidd el , nem erdekel Gyurcsany “jo tettei” , en erre az epizodra emlekszem csak, vele kapcsolatban ! Egyben kikerem magamnak es annak a sok magyar neveben kik hazamentek erre a megemlekezesre, hogy engem es okat ” le nyilsold”!

  • Bocsi, rossz szot irtam : lenacizzal!

  • Meg annyit, ha olyan josagos Gyurcsany, akkor miert szavazta meg a msgyar nep az ellenfelet nagy tobbseggel?

  • Geyza
    2018 szeptember 22
    6:12 du.

    hahahahaha
    Garcilia, tudod Szatmári Sándor megírta a Kazohíniát majdnem olyan mint Orwell hírhedt könyve, csak hát mind a kettő a saját tapasztalataiból derivált Orwell a McCarthyzmusból és az nagyon megelőzte ezt a kis játékot amit te itt megpróbálsz elhinteni…mint a krétakörből a krétaport

    állandóan nácizmusról lefetyelsz hát nácinak ott vannak a brite, a franciák, olaszok mussolini kartárssal, magyarok, zsidók a golda meir és társai a leginkább nácik és még akkor sok mindenki kimaradt

    a nemzetállamok mind egytől egyig nácik, azaz a világ úgy ahogy van náci és nincs különbség két náci között hacsak nem a frizurája

    te itt kavarod a tehénszart lószarral és nyivákolsz mindenféle seggséget és assziszed… pedig…
    Microsoft és az Apple meg a Faszbúk bedolgozik a CIA nak már nagyon régóta…mit jár a hülye kereplőd a passzát szelet bele lehet fogni és delejt lehetne vele termelni

    és még szikrázhatnál is mint bolond csillagszóró

  • Figyelo
    2018 szeptember 22
    7:52 du.

    Kedves Figyelő, kérlek, figyelj egy kicsit arra, amit írsz, és mielőtt rákattintanál a SUBMIT gombra, olvasd át még egyszer a hozzászólásodat. Ez az iménti beírásod már egyenesen Bendeguzi magasságokba (mélységekbe?) tör… Pedig te nem vagy olyan gyagyás, mint ő…

  • Figyelő,
    A jelenlegi Magyarországot mocskolni semmi okunk nincs.Ez a geyza niknevű verőlegény megteszi ezt naponta az összes M.SZ.M.P.-s hapsijai helyett is.Az ide beírók aljasul vallató mocskolása is már-már szakmájává vált.Vagy csak a Maros utcában tanult ÁVH-s szakmáját hozta ide.

  • Tényleg baromi unalmas ezredszer is elmondani. Nem vélemény, hanem TÉNY: Sztójait Horthy nevezte ki, és Szálasinak is ő adta át a hatalmat.
    Nem vélemény, hanem TÉNY: 2006 október 23-án nem tüntetés volt, hanem a FiDESZ nagygyűlése az Astóriánál. (Bármit is gondol Figyelő, aki egyszer vendégőből látta az eseményeket, most éppen “tüntetőként”.) A rendőrség kérte: ne az Astoriához hívják össze a nagygyűlést, mert ott nem tudják megvédeni őket az akkor már hatodik hete randalírozó csőcseléktől. (Mellékesen a Fidesz vezetői a Kossuth téren tüzelték naponta a párszázfős bandát,akik főként focidrukkerekből álltak.)
    Megvetendő mai első szolgánknak viszont jól jött volna egy áldozat. Úgy lett, ahogy a rendőrség jósolta: a szűk kereszteződésben összegyűlt tömegre rárontottak a Kosssuth tériek, akik már reggel óta városszerte randalíroztak: szemetest,autókat gyújtottak föl, tankkal hajtottak a békés járókelők közé. A nagygyűlés résztvevői nem tudtak rendben távozni a nagygyűlésre alkalmatlan helyszínről – sokan nem is akartak. De ez volt a kis sértett terve: a szűk utcákban csapdába esnek a békés hívei. Aki úgy gondolja, hogy bárhol a világon tömegoszlatásnál a rendőrség ki tudja válogatni egy tömegből, hogy ki dobált, ki meg csak”arra járt”, az elhiszi azt is, hogy a nyuszi hozza a karácsonyfát… Ilyenkor már nincs mód a “kiemelésre”. Volt erőszak: naná..Az is lehet, hogy a rendőrökben izzott a düh is: akkor már 200 társuk sebesült meg az utcakövektől,kitépett oszlopoktól – némelyek nyomorékká váltak.
    A rendőrt viszont nem vezetheti bosszúvágy – ezért a Gyurcsány-kormány kivizsgálta a történteket. Több rendőr kapott büntetést indokolatlan erőszak miatt. Az az EGY DARAB ember,akinek a félszeme ráment a csatákra, nem volt vétlen. A rendőrök ugyanis szabályosan, térdmagasságban lőttek a gumilövedékekkel, az illető viszont éppen lehajolt(vajh miért?),így került a szeme térdmagasságba.
    De a Figyelő-féléknek ez mindegy: ők láttak mindent, mint a török megszállás idején…

  • gyuri10
    2018 szeptember 23
    5:05 de.

    Azt állítod hogy tégedet 1962-ben vertek valami fogdában.
    Azt is állítod hogy 1957 ben már izraeli állampolgár voltál

    Hazug egy szarházi disznó vagy te öregem.

  • Az ilyen szar buzeránsoktól mint ez az Izrael-gyűlöló Gyuritiz minden aljasság kitellik.

  • Rodeo asszony:

    1 miből gondolod hogy nem olvastam a Kazohiniát?

    2 mit vihogsz folyton mint egy titokban becsicsentett háztartásbeli?

  • hehehehe

    A vén hazudós félkegyelmű direkte hazajött Izraelból (aminek állítása szerint 1957-ben már a polgára volt ) azért, hogy a fogdában 1962.-ben jól összeveresse magát.

    Gondolom amiatt kellett neki pánikszerűen elhagyni Magyarországot ’56 után, mert pontosan tudta mit fog kapni azokért a köztörvényes büntettekért amiket kb 16 évesen,valamelyik fegyveres banda tagjaként elkövetett.

  • talalom
    2018 szeptember 23
    6:27 de.

    Felesleges EZEKNEK magyarázni bármit is.

    Az egyik Horthy-fan és semmi nem számít
    A másik ott volt és mindent látott
    A harmadik jól tudja hogy az ellenzék az bűnöző
    A negyedik összevissza hazudozik hol és mikor mit csinált
    Az ötödik gyűlőli a normális világot és a délamerikai maóista terror-szervezetek nagyszerűségét hirdeti
    A hatodik..de kár sorolni..

    Ezek fanatikusok.
    Hiába minden értelmes beszéd ezeknek.
    Mint ahogyan egy igazhívőt sem lehet arról meggyőzni hogy a nők is emberek,úgy ezeket sem lehet közismert tényekkel semmiről meggyőzni.
    A magukáltal felépített zárt világban élnek és aki ezt nem fogadja el azt mocskolják megállás nélkül.
    Ha tehetnék megölnék azokat akik ellenvéleményen vannak.

    Összegezve:
    Ezeknek nem magyarázgatni kell hanem EL-U-TA-SÍ-TA-NI őket.
    Legjobb viccet csinálni belőlük.Attól nagyon idegesek
    mert ezektől távol áll az irónia, a viccek megértése.

    Lásd OIM* legutóbbi esetét amikor nem volt képes levenni a vele kapcsolatos ironízálást és elkezdett csöpögni a boldogságtól DDDDDDDD

  • Naa..itt egy jó kis összefoglaló Merkelről, Macronról, Mo.-ról, Brexitről és arról hogy majd Orbán lesz Európa császárja.

    https://nepszava.hu/3009262_a-tortenet-vege-es-eleje

  • Figyelo
    2018 szeptember 23
    12:41 de.

    Gyerekes vagy ezzel a “Gyurcsány jóságos” kitételeddel.

    Se nem jóságos, se nem gonosz.

    Egy gyengekezű ámde liberális politikus, nem több de nem is kevesebb.

    Nem Gyurcsány “bukott meg” 2010-ben a választásokon hanem az MSzP.
    Akkor már Gyurcsány nem volt sehol.

    De volt egy VILÁGVÁLSÁG aminek a negatív hatásait a FIDESZ által már 2002 óta elfoglalt közmédia egyszerűen rátolta az MSzP.-re.
    Ezenkívül is nagyon sok hülyeséget csinát az MSzP akkoriban.
    (Mondjuk azóta is.)

    Én pl. azt mondtam jóanyámnak 2010 ben hogy a FIDESZ-re fogok szavazni.Annyira ők is el tudják irányítani az Országot mint az MSzP.
    Jóanyám majdnem szívbajt kapott DDD . Aztán persze nem szavaztam a FIDESZ-re, de látod: így alakult a közhangulat akkortájt.

    Arra senki nem gondolt amit aztán csináltak.
    Alkotmány puccs-szerű megszüntetése,amire felesküdtek stb.
    Csak példaképpen:
    2010 ben, a harmadik napjukon Kósa meg még valamelyikük néhány pénzügyi-gazdasági természetű nyilatkozattal egyszerűen bedöntötték a Forintot a nemzetközi pénzvilágban.
    Az eredmény : még pártízezer elárverezett deviza-alapú ingatlan és autó.
    És miért? Mert ezzel a hűzással hasznot generáltak azoknak a vállalkozásoknak akik Mo.-n termeltek de külföldre szállították a termékeiket.A cserébe kapott Euróért aztán sokkal több Forintot kaptak a Nemzeti Bankban,mint a Forintbedöntés előtti időkben. Ugyanakkor a fizetéseket nem emelték a dolgozóik körében.
    Érted már a csavarást ??!

    Aztán még vagy kétszer eljátszották ugyanezt, csak arról már kevesebb szó esett.

    És ez még csak a jéghegy csúcsa !!

  • Geyza
    2018 szeptember 23
    9:00 de.
    _________

    Az a baj, hogy Lengyel László már annyi mindent írt, ami nem jött be…

  • Kenny!
    Ha netán figyeltél volba én valóban kis pont vagyok,meg is írtam(Pláne a politikában),de tájékozott,becsületes és MAGYAR(!!)csak ugye én el is ismerem,a hozzád hasonlók meg ugye nem?…..de ugye veletek szemben van egy nagy előnyöm,az én és a hozzám hasonlók szavazatai számítanak,míg a benneteket nem igazán.jegyeznek itthon….!
    Na ennyi!

  • Chris,
    nagyon sajnálom,hogy az Ottavai katasztrófa miatt vagy anélkül kénytelen vagy átadni a hozzászólások kidobását a geyza niknevű csicskásodnak.Remélem a kert és kerti bútoron kívül nem ért semmi féle károsodás.Amit a tocheszlekkered okoz,bízok benne,hogy Te még rendbe hozod.

  • Geyza
    2018 szeptember 23
    8:13 de.
    kedves nedves vaddisznó, azért, mert tényleg igaz nem vezetek háztartást, magára van hagyva

    elvégre én liberális vagyok

  • talalom
    2018 szeptember 23
    6:27 de.

    Talalom, egyet jegyezz meg: SOHA nem szoktam hazudni! MI CELONYOMM LENNE EZZEL??
    Ugy volt, ahogy mar sokszor leirtam, MI azaz en es csalagdom az 5O eves evfordulora mentunk haza KANADABOL!
    Tehat semmifele part nem erdekelt, csak a hirdtett megemlekezes az 56 os forradalom EVFORDULOJAN! En nem voltam sehol mashol, CSAK a felvonulason az Astoriaig. Az eloetes balhekrol NEM tudtam.
    Ami meg a Fideszt illeti, talam 5 percet beszelt akkor Orban, megemlekezve a multrol. ENNYI VOLT A FIDESZ szereplese! Hogy Te es taRsaid mit hittek el a propagndabol, az nem erdekel! Viszont RAGASZKOM az IGAZSAGHOZ!

  • Geyza
    2018 szeptember 23
    9:26 de.
    ELNEZEST GEYZA! en 6 ezer km.re elek toletek es igy nincs hozzaszolasom a mai otthoni belpolitikahoz!

  • Almási Alma
    2018 szeptember 23
    11:22 de.

    Lehetséges,nem tudom.
    De egy dolog biztos:
    Jobb félni mint megijedni.
    Sajna mintha a félelem kiveszett volna azokból
    akiknek pedig az lenne a hívatásuk hogy féltsék Európát.

    Nem akkor kellene siránkozni amikor a diktatúra rágyujtja a békés emberekre a világot, hanem akkor amikor még csak nyekeregve emelgeti a fejét.
    Akkor kell tenni ellene.

    A náci Németországot még a Cseh hadsereg is el tudta volna tiporni a kezdetekkor, de a lószart sem érő Népszövetség mindent odadobott az agresszív Hitlernek.

    Aztán meg csodálkoztak amikor majdnem kiirtotta őket.

  • Figyelo
    2018 szeptember 24
    4:27 du.

    Ezerszer mondtam Neked, hogy olvass utána.
    Ott van előtted a NET.

    Ne csak a FIDESZ pártpropagandáját olvasgassad.

    Van (még) kevészámú liberális, demokratikus oldal is.

    HVG.hu aztán a 444.hu a varosikurir.hu stb.
    Még a nepszava.hu is eléggé mérvadó, bár már bulvárosodik.

    olvasd ezeket !

  • gyuri10
    2018 szeptember 23
    4:25 du.

    Te félkegyelmű náci-szimpatizáns.
    Hát azt képzeled hogy engemet nem szoktak moderálni?
    De még mennyire hogy szoktak, csak épen én nem sivalkodok
    rajta mint ti félkegyelmű idióták,hanem csak jót röhögk rajta

    (Már ha egyáltalán észreveszem.Tekintve hogy nem szokásom olvasgatni a saját írásaimat itten. Nem vagyok én virtuális narcissza mint TE meg ez a töltöttkáposztalé-agyú Boda)

  • gyuri10
    2018 szeptember 23
    4:25 du.

    “…Ottavai katasztrófa…”

    Az “ottavai” ebben a szóösszetételben melléknév, kisbetűvel írandó. Te nagyonmagyar.

    Bár tudjuk TE bizonyos személyneveket kisbetűvel írsz más mellékneveket nagybetűvel kezdesz, mikor milyen a hozzájuk való lelki viszonyod. Mer egy félkegyelmű vagy.Azzé.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 23
    11:22 de.

    érdekes vonulatok figyelhetők meg a “történelem elemzése” kapcsán! magam részéről mindig a “legújabb múlt” -ként aposztrofálom a pillanatnyi érdekeket valamint bárki gyagyás fantáziáját kielégítendő “magyarázatokat.

    a két mai napig meg is nevezett (első és második -bár szvsz- az utóbbi még nem fejeződött be) világháború valós okai gazdaságiak, és kizárólag gazdaságiak (agyficam és agylúdtalp mindenféle egyebet beleoktrojálni)

    mind a kettő arról szól és mai napig is, hogy bizonyos korábbi imperialista (gyarmattartó) hatalmak, amelyek birodalmakká alakultak, kemény központi hatalommal (mások az ilyesmit diktatúrának kedvelik nevezni) mint a brit és francia, a hollandok, spanyolok, portugálok amelyek saját határaiktól messze alakítottak ki gyarmatbirodalmakat amihez erőszak kellett erős központ hatalommal (amely szvsz diktatórikus formában képes üzemelni kizárólagosan) kizártak olyan országokat amelyek a hosszú középkori szétdaraboltság és geopolitikai helyzetük révén mindezekből ki lettek zárva:

    (amely európai gyarmatait beépítette a birodalom határai közé nem úgy, mint a sok apró fejedelmségből lassan és majdnem sohase egyesült németország, a austro hungaro elnyomó gépezet, az észak és közép európai kisebb országok a birodalmakból kívül rekedve, a csak tengerparttal rendelkező olaszok),

    mindennek következményeként ezen két csoport gazdasági fejlődése és mindenkori pillanatnyi ereje is nagyban különbözött egymástól! Hiányzó nyersanyagforrások, munkaerő piac, használható tengeri kijáratok és infrastruktúra (lehet valamit kihagyok?).

    ebből a helyzetből adódóan addide a babaruhát alapon ellenségekké váltak mert azok akiknek birtokukban volt önként nem engedtek a státus quo ból, ezért (mint az a történelem során számtalanszor: argonauták, Iliász és Odüsszeia, pún háborúk, tatárjárás, törökdúlás +++) és ezekből háborúk nőttek ki

    AZ EMBERI KAPZSISÁG ÉS BUTASÁG VÉGTELEN

    és ezek mellékvonalaként sok minden más is történt különféle biblikus meg bibliai idők utáni genocídiumok legfőképpen vallási alapokon azaz az “én általam kitalált egyigaz istenem” az igazi a tiednek meg lófasz a seggébe és ez az isten (a sokféle egyigaz) parancsba is adta, hogy mindenki ellenség aki benne nem hisz, próbálja csak meg? ki is átkozzák ami a létének azonnal megszűnéséhez vezetett, mert a kiátkozás kizárta az adott társadalomból, azaz lassú kínhalálra vagy emigrációra kényszerítette és inkább ezutóbbi jött létre, bár az előzőre is számtalan példa van és halálra kínzottak vagy csak nyomorékok számtalanok!

    igenám de -megint szvsz és történelem tudomány- az egész véres és gennyes herce hurca nem az utóbbiak hanem a gazdasági okok miatt jött létre és nagyon jól hangzott (hangzik mai napig lásd Mianmar aljas szemforgatását, yemenben ki támogatja a houtikat és a másikakat, stb.) mai napig annak érzelmi vonala

    és mindebből nőtt ki a kiválasztott nép legendája és ugyanannak a kiválasztott népnek a kiválasztott szenvedése és ez az egész tetején mint koszos hab egy átkozott képmutatás és szemen szedett hazugság, sohasem tagadtam, hogy volt ez is!!! de nem egyedi hanem a sokezer éves írott történelem során egy a sok közül beleértve azt, hogy “az áldozatok” bizonyos időszakokban és körülmények között maguk lettek a gyilkosok és erről is számtalan feljegyzés tanúskodik…

    minden rendszernek vannak haszonélvezői és minden rendszernek vannak áldozatai vagy csak elnyomottjai mindegy minek nevezem bármelyiket,

    a világ leg leg leg jének kikiabált “izé” ban a lakosság 45 %-ka mély nyomorban szenved és egyre romlik a helyzetük… és az okát én itt és most nem elemzem ezek számszerű adatok, nem érdemes rajtuk vitázni, hogy: “hogynehogymár”

    neked címeztem, mert te sem akarsz velem vitázni, mert vitára alkalmatlan vagyok a te véleményed szerint (is) és seggségeket írogatok …dehát valakinek kell ilyet is,

    ha már -szerintetek (hogy kik azok a ti?)- demokráciához tartozóan szólásszabadság van és egyenlő emberi jogok, és nincs kiemelten egyenlőbb egyenlő?

    vagy igen?

  • Rodeo11
    2018 szeptember 24
    9:00 du.

    Napóleon kimaradt a sorból akinek megakadt a torkán Szent Ilona

  • Clara Bencsics Figyelo

    hazai Lampa! Kuldtem NEKED feljebb egy szep verset, ki se nyitottad. Hallgasd meg. Ezt azert tettem, mert kritizaltad Szabo Lorincet.

  • Kedves rodeo, természetesen emberi nyelven írt józan véleményre emberi nyelven és józanul reagálok. 😀
    A történelmi fejtegetésed az utolsó szögig megállja a helyét. De azért kiegészítésre szorul.

    Az egyik kiegészítésem, hogy a gyarmatbirodalmak létrejötte a társadalmi evolució természetes része, ilyen kellemetlen lépések által lehet a világ teljes emberiségét egyesíteni (és nem az eszmék hirdetésével). Vagyis kell egy természetes hajtóerő, ez pedig a gazdaság jó működése és minél gyorsabb fejlődése, egészen pontosan az anyagi javak szaporodása. Ez így van a fizikában is, ha nem teszel a villanymotor két bemenetére elektromos feszültséget, akkor az istennek se fog működni. Ha a Földnek nincs gravitációs vonzása, akkor az istennek se fognak a folyók folyni, a vízesések turbinát hajtani, meg ilyesmi…
    Amikor a technika még alacsony fokon áll, a társadalmak csakis egymás rovására tudnak anyagi javakat gyűjteni, háborúval, rabszolgasággal, gyarmatosítással. Ebben az állapotban lényeges az is, hogy valaki melyik csoportba tartozik (születik), mert aszerint részesülhet vagy nem részesülhet a javakban. Már írtam egyszer, hogy a birodalmaknak is sokkal kényelmesebb, ha az emberi csoportokat “nemzet”-ként nevesítik, mert erre a fogalomra lehet ideákat és kötődéseket építeni, velük mindenféle háborúkat lelkesen megvívatni. (Ezért utasítom én el azokat, akik folyton a nemzetről beszélnek.)

  • rodeonak folytatás:
    A XX. század szerintem egy fontos mérföldkő, amit technika fejlődése tett lehetővé. (Maga a fizika is a XX. században egy hatalmas minőségi ugráson ment át, de ez nem tartozik ide.) Miért voltak akkor mégis világháborúk? Átlátható szinten az ok valóban az, amit te írták, de van ennek egy láthatatlan hajtóereje is, ez pedig a szaporodásunk.

    A szaporodás nagyon érdekes és nagyon furcsa mechanizmus. Azt gondolná az ember, hogyha nagyobb sz anyagi jólét, akkor jobban szaporodunk, de ez korántsem így van. A jobbmódú családok sokkal kevesebb gyereket hoznak létre, sőt elterjed a teljes gyermektelenség is. Nyilván ennek pontos okai vannak, de szerintem ezt még csak sejtjük. Viszont tény, hogy a lepusztított, kizsákmányolt népek jobban szaporodnak. Márpedig az összemberiség szempontjából a Földnek valószínűleg van egy maximális eltarthatósági képessége, amit technikával növelhetünk, azonban mégsem végtelen.
    A majomcsordában, ha elszaporodik, és nincs lehetőség elvándorlásra, hatalmas agresszív feszültségek lépnek fel. Ezt tudomásom szerint összezárt egereken egészen pontosan kimérték, az egy főre eső terület függvényében. Vagyis az én véleményem szerint a világháborúk fő oka a szaporodási feszültség, más szóval bizonyos mennyiségű embert ki kell irtani… Ez nyilván nem tudatos, hanem egyszerű biológiai tény.

  • DonGolo
    2018 szeptember 22
    7:54 de.

    Én azt írtam fentebb, hogy 1942-ben a Don-kanyarba nem Horthy egyszemélyes döntése alapján küldték a katonákat. Ugyanis voltak szerződések a németek és magyarok között, amiket pl. Imrédy Béla bankár is szorgalmazott miniszterelnöksége idején (1939).

    Érdekes ez a pszicho thriller, amit fölvázolsz Horthy személyiségéről, de most nincs időm részletesen kitérni minden pontjára.
    Egy adalék.

    Az antantnak, mint közismert, 1918 óta az volt a törekvése, hogy bomlassza a Monarchiát. Erre azért volt szüksége, mert ezzel Németországot akarták gyöngíteni, amelynek a Monarchia kitartó szövetségese volt. A háború után nem számoltak a Monarchia fenntartásával, mert az kockázat lett volna a győztesek felé, akik Németország kikapcsolásában voltak érdekeltek.

    A Habsburgok trónját a katolikus arisztokrácia és katolikus főpapság tartotta a hátán. Ők voltak a legnagyobb támogatói a visszatérésüknek, a cseh baloldal meg a legádázabb ellenfelei, ahogy a jugó és román királyság szintén. Elvileg a nemzetállamok hálózata ezt próbálta kiváltani (kisantant).
    Tehát bárki megkaphatta az utódállamok vezetését, de olyan nem, aki a Habsburgokat akarta visszahozni.

    A magyar társadalom többsége nem hullajtott krokodilkönnyeket a Habsburgok kitessékelése miatt, tehát ezen az alapon a társadalom nagy része nem ítélte el a kormányzót.

  • Amiért én az EU-t különösen nagyra tartom, hogy a németek és franciák felismerték, hogy az európai háborúk fő gerjesztője az ő viszálykodásuk, képesek voltak valamiféle kiegyezésre, aminek 70 háborúmentes évet köszönhetünk. Hogyha ez most felbomlani látszik, hogyha mindenütt a világban fokozódik a nemzetieskedés, az pedig számomra egyértelműen azt jelenti, hogy már megint alaposan túlszaporodtunk, és világháború készülődik. (Mondják egyesek, hogy már a terrorcselekmények maga a háború, de erről szó sincs, hiszen ott nagyon kicsik az embervesztességek. Márpedig hatalmas tömeggyilkosságok nélkül aligha ússzuk meg ezt az eszement szaporaságot.)

  • Hozzáteszem gyorsan, hogy szerintem ez nem valamiféle felsőbb liberálisok vagy konzervatívok terve szerint megy, hanem a biológiai és társadalmi evolució spontán megnyilvánulása. Az egyes pártok, politikusok erre csak ráéreznek és kihasználják a saját karrierjük érdekében.

  • Véleményem szerint Orbán egyáltalán nem az EU szétbomlasztására “játszik”, hanem pont ellenkezőleg: Álmai netovábbja, hogy egy erős, diktatórikus EU császára lehessen abban az eljövendő Világháborúban. Akinek a szent nevét majd az utókor “áldó imádság mellett” mondogatja. Mivel pedig a Világháború lényegileg muszlim-keresztény háború lesz valószínűleg, fontos, hogy már most kellő muszlim-ellenességet mutasson a nyilvánosság felé, miközben tele lesz titkos vagy nem titkos lefizetett muszlim követőkkel a háttérben.. Az ilyen alakok, mint ő, nem előidézik a háborút, csupán csak gyorsítják a bekövetkezését és súlyosbítják az általuk hazugan használt elméletekkel…

    Mindezeket az esélytelenek bölcsességével mondom, mivel amire ez beérik, nagy valószínűséggel már a hamut is mamunak mondom, úgyhogy számonkérni nem lehet majd rajtam semmit.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    4:52 de.

    Ha a túlszaporodás okozná a háborút, akkor a 2. világháborúnak nem szabadott volna megtörténnie! Annyi francia meg német kinyiffant a lövészárkokban 1914-18-ig, hogy az meg kellett volna teremtse köztük az örök békét.

    Azt én már múltkor is leírtam, hogy az EU a 2. világháború utáni békés időszakot arra használta, hogy jóléti államot teremtsen! Nem voltak mélyszegények a társadalom pereme alá szorítva! Fejlődtek kulturálisan, polgárosodtak. A középosztályt nem fenyegette a lecsúszás. Ezért nem tudták politikai demagógok maguk alá gyűrni a társadalmat.

    A két világháború között nagyok voltak a jövedelmi különbségek, ráadásul a kapitalista rendszer válsága milliószám állította elő a munkanélküliek tömegét!

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    4:55 de.
    kösz, azt a materializmusát neki! tehát az ember (következésképpen az összes élőlény vírusoktól az emberig) a mozgó anyag szerves része és ennek alapján vizsgálva is ki lehet hozni eredményeket, amelyek számszerűségükben nagyon fognak egymásra hasonlítani…

    ilyen “messzire” nem akartam “menni” tehát a mozgás örök és megállíthatatlan!

    tehát a Tejútrendszer egy nagy méretű halmaz egyik sejtje és ez olyan Madách-i

    szia

  • talalom
    2018 szeptember 23
    6:27 de.

    és Géza.

    Ti püfölitek itt állandóan Horthyt, mint felcsúti focista a medicinlabdát. A Horthy-rendszer legnagyobb baja, hogy kontraproduktív volt.

    A zsidó nagytőkések igényeit messzemenően kielégítette, így tartósította azokat a társadalmi feszültségeket, amelyek az antiszemitizmust okozták.
    Mivel a szakszervezeteket elnyomták, a munkásság a fasiszta, széljobb pártok felé fordult, mert azok a képviseletüket ígérték!
    A numerus clausussal az úri középosztályt akarta maga mellé állítani, mintha a zsidók miatt nem boldogulnának.

    Miközben a széljobbosok vitorlájából próbálta kifogni a szelet, a konzervatív kormányzat pont a széljobb irányába taszította a közhangulatot. Szánalmas volt a keleti konzervatívok minden igyekezete. Miközben a kapitalista magántulajdont (és a zsidó nagytőkét) védték, belesodorták az országokat a politikai demagógok uszályába.
    A nyugati fasiszta államokban a kormányzat kiegyezett a nemzeti nagytőkével és a birtokos arisztokráciával, de eközben a középrétegeket is képviselte! Pl. munkaalkalmat teremtett a hadseregnek és a munkásságnak!
    Ezért támogatták sokan Mussolini rendszerét, mert a munkanélkülieknek munkát adott.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    5:53 de.

    Majdnem.
    Európa jelenlegi, demokratikus formájának a szétzüllesztésén fáradozik.

    Hogy végrehajtsa a Vatikán évszázados tervét egy Szt.Ágostoni világrend ismételt bevezetésére.

    Ugyanis ez egybevág személyes anyagi érdekeivel (is)

    Nade Európa mit mond erre ?
    Hát ezt :
    http://www.kepfeltoltes.eu/images/hdd1/2018/09/25/627Ut_nam.jpg

  • Azért ilyesmi sem fordulhatott volna elő a szocializmus (vagy a szocik) idején :

    https://nepszava.hu/3009587_trukkosen-szed-penzt-a-halaszbastyan-egy-luxusetterem

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 25
    8:51 de.

    Ha a túlszaporodás okozná a háborút, akkor a 2. világháborúnak nem szabadott volna megtörténnie! Annyi francia meg német kinyiffant a lövészárkokban 1914-18-ig, hogy az meg kellett volna teremtse köztük az örök békét.
    __________________

    Megint elhamarkodottan nyilatkoztál (ellenállhatatlanul 🙂 )

    Az I. világháború csak Európában ritkította a népességet. Ez pedig, úgy tűnik, kevés volt, hiszen nem is itt volt a legnagyobb a népsűrűség…

  • Clara Bencsics Figyelo

    talalom

    2018 szeptember 23
    6:27

    Kar a faradsagert! Nem kell semmit “ezerszer elmondani”! Aki szemtanu volt azzal nem erdemes vitazni!

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    10:36 de.

    “Az I. világháború csak Európában ritkította a népességet.”

    Szép elméleted másodszori olvasásra se tűnik meggyőzőnek. Az európai népességnek volt lehetősége az elvándorlásra 1914 előtt, a “boldog békeidőkben”. Milliók vándoroltak ki Amerikába.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    4:45 de.

    “Viszont tény, hogy a lepusztított, kizsákmányolt népek jobban szaporodnak.”
    Nagyobb a születésszám, ezt szerintem így mondják. Viszont a gyerekekből jó, ha egy-kettő életben marad, és megéri a szülőképes kort.

  • Rodeo11
    2018 szeptember 24
    9:00 du.

    Amíg Európa egyik felében kibontakozott a kapitalizmus és az ipari forradalom (a gyarmatosításnak is köszönhetően), addig Keleten megerősödött a feudalizmus és a mezőgazdaság. Kelet volt Nyugat éléskamrája. Nem a polgárság hordozta a kultúra új formáit, hanem a nemesség és az arisztokrácia.

    Németországban felvilágosult abszolutizmus volt, vagyis az uralkodó támogatta az ipart és a gazdaságot. Ennek köszönhetően Németország ipari nagyhatalommá vált. Az első vháború előestéjén a legfejlettebb elektronikai iparuk volt az USA mellett.
    Ők és a franciák voltak a háború fő szereplői, plusz a cári Oroszország, amely a legnagyobb jóindulattal se vádolható, hogy a terjeszkedést modern iparba és a társadalom felemelésére fordította volna.
    A dél-európai államok fejlettsége a közép-európaihoz hasonló volt, és mégis az antant oldalán álltak.

    Európa a világháborúk során elvesztette nagyhatalmi szerepét, helyét a hidegháborúban az USA és a SZU vette át.

  • Rodeo11
    2018 szeptember 24
    9:00 du.

    Van egy sikerkönyv, Alvajárók címmel angol szerző tollából. Ki a felelős az 1. vháború kirobbantásáért? a téma.

    Alma asszony tévképzeteivel szemben, nem a konzervatív nacionalisták, hanem a liberálisok. Ugyanis azt képzelték, hogy a világpiacot a jövőben is a nemzetállamok fogják uralni. Hibás elképzeléseik voltak a tőke globális működéséről.

    Ezért mondják, hogy a két világháború tévedés volt, amiért sajnos nagyon nagy árat fizetett Európa. Persze, az elején egyik se képzelte, hogy évekig elhúzódó, embermilliókat ledaráló halálos gépezetet indítanak be.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 25
    5:53 de.

    A muszlim-keresztény háborút egy amerikai sikeríró találta ki, de ez egyáltalán nem biztos, hogy így lesz.

    A világ ma többpólusú, és Amerika mellett Kína a legfőbb tényező.

  • Clara Bencsics Figyelo
    2018 szeptember 24
    10:27 du.

    Szabó Lőrincnek a fenti versét kritizáltam, amiben a keresztény Európát szidja.

    A szocializmusban egyébként támogatták a műveit, bár a fenti versét nem ismerem.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 25
    6:03 du.
    hagyd már az alvajárást és az állandóan a liberálisok a hibásak még a köztéri szemetelésért is… teljesen mellékes milyen pártállású volt vagy ma az (mert ugye a II:VH nak nincs még vége) amely beindította a gazdasági harcot a korlátlan és egyedüli (monopol) jogokért, nem sikerült de assziszi és egyre kevésbé igaz, a sokpólusú világból senkinek sem sikeredett -eddig- egy pólusút csinálni mert az öngyilkosság… a kapitalizmus valami ellen képes valami előnyt belengetni hamis, képmutató azaz hazug az egész

    monopol kapitalista imperializmus a világ kirablására

    a süsüéknél most vezettek -be krump lee parancsára- egy adókedvezményt privat jet tulajdonosok részére, ugyanakkor nincs fogászati kezelés az alap egészségügy biztosításban már vagy 75 éve és

    szóval a süsüék vetésforgó választási rendszere a teljes csőd és átbaszás… a Bernie Sanders-t mind a két nagy párt támadta mert mindenben igaza van és marad de az az ő egyedi hatalmuk megsarabolását jelentette volna tehát amíg képesek rá megakadályozzák a “demokrata” és “konzervatív” párt ugyanaz a lószar semmi különbség nincs közöttük csak a személyek frizurája és lábszaga

  • Rodeo11
    2018 szeptember 25
    9:26 du.

    Te meg leállhatnál a kapzsi kapitalizmus dumáddal, meg az 50 évvel ezelőtti párt jelszavakkal. Önmagában nem a kapitalizmus okozza a világ válságát, hanem az emberek, akik túltolják a tőkés rendszert.

    Ha te olyan szerény vagy, akkor miért Kanadából osztod az észt, miért nem egy lepukkant szabolcsi faluban veszed fel a nyugdíjadat? Álmodból felriasztva csak ezt tudod fújni, hogy bezzeg Amerikában minden sz.r. Talán éppen a liberalizmus túltolása miatt olyan sz.r, mert pl. a fogászati kezelés ingyenessé tétele ellenkezik a liberális doktrínákkal … (“Nincs ingyen ebéd”, ahogy számtalanszor hallottuk az SZDSZ nevű párttól, amely ma már nem is létezik.)

  • Rodeo11
    2018 szeptember 25
    9:26 du.

    A két világháború között, még a legdühöngőbb gazdasági válság idején sem létezett munkanélküli segély. Az emberek ingyen ebédekkel tartották fenn magukat a legnagyobb városokban! Ételosztások voltak a nagyvárosokban meg hasonló jótékonysági akciók.

    Az államnak kellett beavatkoznia, hogy a munkaadók leüljenek tárgyalni a szakszervezetekkel, ne lehessen csak úgy utcára dobni a dolgozókat. A fasiszta államokban hivatásrendekbe tömörítették a munkásokat. Magyarországon egyik se jött létre, fent már említett okokból.

    Az EU nélkül már sok ember éhen halt volna az elmúlt tíz-tizenöt évben, amióta csatlakoztunk. De még a liberálisok ma is azon hisztiznek, hogy a közmunka megalázó és be kellene tiltani.
    Ma is azt erőltetik, hogy még több verseny, még több kapitalizmus, még kevesebb állam legyen. Ezzel néhány baloldali üzletemberen kívül senkinél nem szereznek népszerűséget. Normálisak szerinted?

  • Rodeo11
    2018 szeptember 24
    9:00 du.

    Az Alvajárás helyett az is lehetne a címe a vháborúkról szóló könyveknek, hogy Tévedések tragédiája.

    Mint írtam fentebb, Hitlert az 1929-es munkanélküliségi hullám röpítette a hatalom csúcsára. Ott különböző trükkökkel olyan egyeduralmat épített ki, hogy még a katonatisztek és a nagybirtokosok se tudták korlátozni többé a hatalmát. A német sérelmekre rájátszva háborúba hajszolta a német népet. Neki nem volt elég, hogy a párizsi békét semmissé tegyék a volt antanthatalmak.
    A köznép előtt folyamatosan a német sérelmekre hivatkozott, miközben a háttérben egészen más céljai voltak.

    Miközben Európa országai akkor nagyon közel voltak ahhoz, hogy békésen lerendezzék az 1. vháború által okozott sebeket. A 30-as években a gazdaság is szárnyalt, és nem csak a német hadiiparnak köszönhetően. Új módszereket próbáltak ki a pénzgazdálkodásban és a gazdaságban (Keynes). Akkor még Európa nagyhatalom volt, kiterjedt, többé-kevésbé működő gyarmatbirodalommal. Ezt rombolta le a 2. világháború.

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 26
    4:43 de.
    köszönettel vettem, már túl vagyok rajta

    mindig tudtam, csakis téged kell megbirizgálni és máris kigyúl a bozót és annak lángjánál már láccik is…most még kandeláberre és a csodalámpára lenne szüxég hadd dörzsölgessék akik fényre vágynak

  • Alljon meg a menet! MIt akartok inkabb , hogy visszajojjon a “szocializmua?”
    En sajnos ismerem a Bernie Sanders-t! Egy rossz szocialista, ha nem kommunista! Az USA szabadsaga mmutatja, hogy ott beszelhet ahol akar es azt mondhat amit akar!
    Egy szoci, az amerikai “vad kapitalizmusaban”! (hazai lampa) nem tud megelni! Jobb lenne ,ha abba hagyna a szoveget!
    T.i. a kapitalizmusban, mindenkinek szabad valasztasa van Mit AKAR elerni az eleteben?! Mindenki talal munkat, vagy osszekotetest HA AKAR! ha csak segelyen akar elni, azt is kap, de akkor ne panaszkodjon!

  • Figyelo
    2018 szeptember 26
    3:32 du.

    Máskor írtad, hogy ismered Steinbecktől az Egerek és embereket. A két csavargó az 1929-es világgazdasági válság miatt munkanélküli, és kiközvetítik őket farmokra dolgozni.

    Ez azért lehetséges, mert meghirdeti az amerikai elnök a New Dealt, vagyis az állam beavatkozik a kapitalista gazdaságba. Ezzel kifogják a szelet a politikai demagógok vitorlájából, akik a nehéz átmeneti helyzetet új világrend meghirdetésére használták.

  • Figyelo
    2018 szeptember 26
    3:32 du.

    szóval ismered? és milyen viszonyban vagy vele? vagy? hazudsz?

    egyébként marhaságokat öblögetsz, nem kellene…inkább készülj fel és után de ez???

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 26
    4:16 de.

    A “zseniális” (és értelmetlen) közmunka-program előtt nagyjából körülbelül 20 000 Forint segélyt kaptak.
    És el tudtak menni alkalmi munkákra vagy napszámosnak.
    Most kapnak nyolc óra értelmetlen munkáért valamivel kevesebbet mint a minimálbér felét.
    És emellett nem tudnak más kiegészítő munkát találni.

    Vagyis éhezésre ha nem halálra ítélték őket.

    Ja és az ingyenebéd-osztást betiltották.
    Mert hülyén nézett ki (szerintük) a másfél kilométeres sor a Blahától a Rákóczi-úton kifele.

    Mondd hol élsz te ??
    Csak nem szintén valami délamerikai banánköztársaságból osztod nekünk a történelem-hamísítást mint ez a nagydarab trágya Rodeo ?

  • Figyelő:

    Bernie Sandersról csak jót lehet mondani

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Bernie_Sanders

    Csak egy icipici emberke vagy aki mivel nem képes felérni valaki nagyságához,hát megpróbálja lecibálni a saját szintjére.

    Pont azt műveled mint anno a Bochkor Gábor, amikor vélhetően az akkori ellenzék megbízásából a Slágerrádió délelőtti shaw-műsorában több alkalommal makacs igyekezettel megpróbálta lejáratni és nevetségessé tenni Mr. Tom Lantost.

    Ez még a szocik idején történt, amikor az akkori ellenzék belerágta magát a közmédiákba és a gyengekezű, alkalmatlan MSzP semmit nem tett ellene.

  • Rodeo11
    2018 szeptember 26
    6:09 du.

    Figyi csak te trágyadomb:
    Lehet hogy te érted a sajátmagad bűz-pöffeneteidet,
    de a jó emberek többségének ez csak büfögés.
    Szedd össze magadat próbálj úgy írni mint egy ember.
    Bár neked az nehéz lenne.

  • Geyza
    2018 szeptember 26
    7:31 du.
    hm
    geyzával nem

  • Geyza
    2018 szeptember 24
    6:49 du.

    Elnezest Geyza, en SZABAD vilagban elek, es azt kedvelem , aki nekem tetszik. Egy szocialista velemenye NEM erdekel.
    Ismerem, abbol jottem el!

  • Geyza
    2018 szeptember 26
    7:16 du.

    “És el tudtak menni alkalmi munkákra vagy napszámosnak.”

    Géza, Szabolcs megyében már régen nincsenek nagy almaültetvények. Ráadásul a segélyből élők utazni se tudnak, vagy nincs is buszjárat.

    Más vidékeken pár éve gépesítették a szőlőszüretet és a krumpliszedést is, tehát onnan is kiszorult sok napszámos. Egyébként mezőgazdasági idénymunkára jellemzően román vendégmunkásokat vesznek föl. Ahogy Nyugat-Európában meg magyarok szedik a szőlőt vagy más egyebet.

    De a pesti belvárosban vagy a budai kertvárosban lehet, hogy mások a szokások.:)

  • hazai lámpa
    2018 szeptember 28
    4:20 du.

    Jó hát akkor hazudott
    az a belpolitikai elemző aki pár évvel
    ezelőtt fejtegette a Népszabadságban ezt a kérdést.
    Én meg kuvvául fáradt vok ahhoz hogy egy önjelölt fotel-áltörténésszel vitázzak nyilvánvaló dolgokon.
    Beszéld meg Bendeguzzal.
    Nekem erre nincs időm

This site is protected by Comment SPAM Wiper.