Valamit nagyon félrenyelt a kormányzó erő — De valamennyien fuldoklunk ettől…

2018 szeptember 28 1:11 du.152 hozzászólás

Valami most a szokottnál hangosabban csikordult meg a magyarországi kormányerő olajozottan pörgő masinériájában. Nem arra a félmillió támogatóra gondolok, aki a Medián felmérése szerint távozott a Fidesz-KDNP szavazói közül. A 7 százalékos csökkenés ugyan jelentős, de a kormányerő előnye így is óriási: a parlamentben lévő összes többi párt összeadott támogatása még mindig 30%-kal alacsonyabb. Szerintem ezért is óriási tévedés a mindenáron való ellenzéki együttműködés forszírozása – miközben a többség megszerzésére nem ad esélyt, aközben eliminálja az ellenzéki pártok közötti különbségeket. Ezzel megtagadva a plurális társadalom létjogosultságát, annak előnyeit is.

Eltekintek az ellenzéki pártok, meg a szavazók ekézésétől is: megteszik helyettem mások.

A mostani kormányerő eddigi történetét viszont nem felesleges felidézni. Az első ciklusuk 1998 és 2002 között lázas építkezéssel – és kapcsolatok, hálózatok kiépítésével telt, amibe bőven belefért az anyagi javak gyűjtögetése is. Igaz, akkor még eurómilliárdok nélkül, de azért a forintmilliárdok is bőven csorogtak a családi kőbányába, meg a tokaji szőlőbirtokba. Megvolt a mészáros-pénztáros előképe is: Vegyépszernek hívták, főként építkezéssel foglalkozott, minden állami megrendelést elnyert. Erőteljes jelek mutattak már akkor a mára kiteljesedett parancsuralmi irányzatra: pl. a közszolgálati médium ellehetetlenítése. Az akkori törvények szerint a közpénzből működő médiát paritásos alapon a parlamenti pártok delegáltjaiból álló kuratóriumok felügyelték, amelyek tagjait a parlamentnek kellett megszavaznia. A Fidesz egyetlen ellenzéki tagot sem volt hajlandó megszavazni, így pusztán kormányhű erők irányították a tévéket, rádiókat, megalapozva ezzel azt a 2002 és 2010 közötti gyakorlatot, ami szerint hosszú perceket kapott minden kormányellenes megmozdulás, miközben az intézkedések megindoklására pár másodperc jutott. Ha valamelyik falu határában felvonult 4-5 személyautó nemzeti zászlókkal kidekorálva, minden híradóban szerepeltek, félpályás útlezárásról, tüntetésről beszéltek.

Érdemes felidézni hogy 20 éve több párt koalíciója nyert az MSzP-SzDSz tandemmel szemben: ezekből mára nincs mérhető alakulat. Eltűnt a kisgazdapárt, a rendszerváltó MDF, a kereszténydemokraták. Pontosabban, szinte azonos forgatókönyv szerint számolódtak föl: előbb kettészakadtak fideszhívőkre és önállókra. Így gyarapodott a Fidesz-frakció a nemzeti kisgazdákkal, meg a lakitelki MDF-esekkel. A kereszténydemokratákkal több volt a baj: a fideszhívőknek új pártot kellett alapítaniuk Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSz) néven, Harrach Péter vezetésével. Nem tudom pontosan, hogyan szívódott föl ez az MKDSz, Harrachék egyszercsak a KDNP neve alatt jelentkeztek. De nyilván van jogi alapja, ilyesmire akkoriban még adtak a fiataldemokraták. De mindegy is: sem ennek, sem a Giczy György vezette szárnynak nincs mérhető tábora, holott bizonyosan vannak kereszténydemokrata világnézetű szavazók. Egyedül a szélsőjobbos MIÉP-et, illetve a vonalat folytató Jobbikot nem sikerült maradéktalanul felszámolni – ennek kísérlete mostanság zajlik. Pofonegyszerű módon: a kormánypártok minden szélsőjobbos hívószót, elképzelést magukévá tettek, sőt túlszárnyaltak. A jobbikosok most néznek hülyén: mi a fenét csináljanak? Én jobban hiszek a turulban, be-be-be! Erre megjelenik a „nemzeti” turultrikó, lelátókra koncentrálva. Én államosítanék! De hát a kormány már minden, profittal bíró ágazatot maga alá gyűrt, és további szándékai felől sem hagy kétséget!

Ahogyan azonban mindegyik, mindent magába habzsoló alakulattal történni szokott, a Fideszen belül jelentek meg a konzervatív, jobboldali felfogás különböző árnyalatai a tradíciókra építő polgári nézőponttól a vicsorgó nácizmusig.

A 2002-es vereség megdöbbenést okozott ugyan a (már nem annyira) fiataldemokraták és követőik körében, de korántsem akkora traumát, mint a 2006-os fiaskó. Pedig egyszerű oka volt: eltévesztették a kampány irányát: négy év jelentős jóléti intézkedései után nem lehet azzal győzni, hogy „rosszabbul élünk, mint négy éve”.

Akkor történt egy fordulat, amit talán a pártelnök egy mondatával lehet jellemezni: Egyszer kell győznünk, de akkor nagyon! Jelzésértékű volt, hogy eltűnt a párt nevéből az MPP (addig a Fidesz-Magyar Polgári Párt megnevezést használták.) Jelezte: vége a polgári pöcsölésnek, finomkodásnak! A politikailag korrekt beszéd, sőt, maga a korrektség elavult gyávaság, bármilyen vita, ellenvetés hazaárulás: a parlament ellenzék nélkül is működik. A házelnök ma már következmény nélkül mondhat olyanokat, hogy az ellenzéki képviselők jelenléte szégyen a „hazára” nézve. (Nyilván a rájuk szavazó milliókkal együtt.) Háttérbe szorultak a polgári vonalat képviselők, mint Pokornyi, vagy Navracsics, aki európai képviselőként lett kiiktatva a belpolitikából. Valószínűleg az volt az egyik bűne, hogy a 2006-os őszi puccskísérlet idején nem volt hajlandó tüzes beszédet mondani a téren táborozók előtt. Vezető szerephez jutottak viszont a gátlástalan hadoválók, mit Rogán és Szíjjártó.

2007 januárjában érdekes intermezzó történt: „Új jobboldali párt alapítására készül a Terror Háza múzeum történész főigazgatója – derül ki a Magyar Nemzet egyik publicisztikájából. Az írás Schmidt Máriát az Orbán Viktort eltávolítani óhajtó jobboldali elégedetlen csoportok egyikének vezetőjeként nevezte meg.” (24.hu, 2007. január)

A Magyar Nemzet akkor a Fidesz és elnöke feltétlen hívének számított. (Mellékszál: A párt elnöke iránti kritikátlan rajongás ma már nemcsak a párt tagjaira nézve kötelező.)

A kósza értesülésnek nem lett következménye, maga a terrorigazgatónő is cáfolta. Akkor.

Két év múlva azonban – 2009 februárjában -, megalakult a Lehet Más a Politika (LMP) részben a Fidesz elnökéhez korábban közelálló személyiségekből. Hangsúlyozva, hogy mindkét oldaltól távolságot tart. Ez mindjárt a 2010-es választásokon 7,8 százalékot hozott az LMP számára – de, hogy ez a „semleges” politika hosszútávon nem tartható, mutatja, hogy a mai közvélemény-kutatási adatok szerint az LMP nem érné el az 5 %-ot sem.

A FideszPárt 2010-es elsöprő győzelme után beindult az „egyszer kell győznünk, de akkor nagyon” kíméletlen gépezete – eltörölték az alkotmányt, immár nyíltan einstadolták a médiát, a vallásszabadságot. A gazdaság, a tudomány, meg a kultúra nagyobb falatnak bizonyult: az előbbivel úgy 2015-re végeztek, az utóbbiak fölszámolása most zajlik.

Mindehhez természetesen hozzájárult a szabadelvű és szocialista pártok számos mellényúlása: ennek részletezését másokra hagyom. Mindössze azt kérem, négy tényt ne hagyjanak figyelmen kívül. 1. Az MSZP és az SZDSZ valódi koalícióban kormányzott, ahol mindkét fél érdekeit figyelembe kellett venni, kölcsönös kompromisszumokkal. 2. A koalíciónak nem volt kétharmados többsége. 3. Az európai uniós támogatások 2010 előtt csak csörgedeztek: a különböző alapok milliárdjai csak 2010 után érkeztek. 4. A 2008-as válság minden gazdaságot padlóra tett.

A FideszPárt belső életéről nincs sok információ a köznyilvánosságban. Mindössze annyi, hogy – többnyire a választások előtt – tartanak kongresszust, ahol a pártelnököt 99,8 százalékos többséggel újraválasztják, és ugyanilyen arányban megbízzák a miniszterelnök-jelöltséggel is. Mindig csodálom, hogy azok, akik a mai ellenzék pártjaitól „új arcokat” követelnek, simán elnéznek afelett, hogy a Párt meghatározó arcai gyakorlatilag 1988 óta ugyanazok.

Illetve, 2015 óta érzékelhető egy lassú, de folyamatos változás – romlás. A fordulópont 2015 február 6-a volt, amikor a Fidesz egyik alapköve, fölépítője, Simicska Lajos egyszercsak egy tévé egyenes adásában belemondta a kamerába: Orbán Viktor egy geci! Az egész sajtó gazdasági okot látott a háttérben: Simicska cégei immár nem számítottak érinthetetlennek. Nyilván ez is benne volt az indulataiban. (Ime a videó.) De az egyik megnyilvánulásában mondott még egy mondatot: Nem erre szerződtünk Viktor! Ami arra utal, hogy a pártpénztárosnak nem tetszik, hogy a 2014-es második kétharmad sem hozta el a polgári világot, sőt változatlan hevességgel, minden fronton folyt a harc „az ellenséggel” vagyis nagyjából a magyarok felével szemben. Miközben kihagyták azt az óriási lehetőséget, hogy rendbe tegyék a nemcsak az ország gazdaságát, de teljesítőképességét is évtizedek óta gúzsbakötő állami ellátórendszerek szénáját. (Sőt, jelentősen rontottak azon.)

Még ennél is nagyobb bűn, hogy az erős hatalmi pozíciót nem az ország népének megbékítésére használták, hanem az indulatok fölkorbácsolására.

Bizonyos vagyok abban, hogy nemcsak a Fidesz szavazói, de tagjai, vezetői egy részének sem tetszenek azok az értelmetlen – viszont nagyon sok költségvetési forrást fölemésztő intézkedések, törvények, amik egyre mélyebbre taszítják, és védtelenné teszik az országot. Voltak halvány jelei az ocsmány Soros-plakátok elutasításának a kormányt támogatók részéről is. Egy érdekes, és elég erőteljes jelzője volt a Párton belüli megingásnak, hogy az S(top)S(oros)-törvény javaslatának szövegét szokatlan módon az interneten tették hozzáférhetővé, még a választások előtt. Sőt a pártelnök többször hangoztatta is: ha ismét kétharmadot kapnak, az lesz az első, amit elfogadnak. A törvény gyakorlatilag a hatósági terror előkészítője minden társadalmi kezdeményezés ellen. Azóta a gyülekezési törvény megváltoztatása csak erősíti a trendet.

Biztos vagyok abban, hogy ezt konzervatívok sem fogadhatják el.

Valószínűnek tartom, hogy itt jött képbe az LMP másodszor. Az is egy sajátságos olvasat, hogy az ellenzéki együttműködés kerékkötőiként kizárólag az MSZP-t és a DK-t hibáztatják, holott a Jobbik is, az LMP is már 2017-ben kategorikusan visszautasított mindenféle együttműködést. Az lehetett a terv, hogy ha nem jön be a kétharmad, az LMP jó lesz koalíciós partnernek. A Jobbikot valószínűleg még maga a pártelnök sem tartotta volna megfelelőnek: európai ambíciótól biztosan megfosztotta volna egy jobbikos koalíció. A Pártban még nyomokban fellelhető konzervatív polgárok meg arra számíthattak, hogy az lmp-s koalícióval megkezdődhet végre valamiféle konszolidáció, hiszen erre a kedvező nemzetközi gazdasági helyzet is módot adott volna.

A kétharmados győzelem azonban romba döntötte a terveket. A legnagyobb kárvallottja az LMP. Miközben folyamatosan zárták ki, sújtották fegyelmivel azokat a tagjaikat, akik a tiltás ellenére visszaléptek ellenzéki képviselők javára, sokan távoztak a vezetésből is. Emblematikus alakját, a korrupció leleplezéséért sokat dolgozó Hatházy Ákost éppenséggel rendőri intézkedést magával hozó fizikai erőszakkal távolították el a vezetésből. Az LMP mai legfontosabb embere Unger Péter – az írás elején említett Schmidt Mária fia.

A Fidesz konszolidálására tett halvány kísérlet megbukott: a pártelnök vonala győzedelmeskedett. Ez mire lesz jó? Már most, alig öt hónap után egyre erőteljesebben látszik. A kormányból teljesen eltűntek a Fellegi Tamás féle, a gazdasági folyamatokat valamennyire is tisztelő elmék. Mellár Tamás már áprilisban nyíltan az ellenzéki összefogás jelöltje volt. Fennen ragyog (és gagyog) Matolcsy, Rogán, Szíjjártó csillaga. A felső vezetés megtelt némethszilárdságú elmékkel: maga a csepeli birkózó miniszteri rangot kapott – jellemző módon a „migránsügyek” intézésére. A teljes média elbodásodott – a keresztes publiciklista trágárságai immár szellemi teljesítménynek számítanak a cikknek nevezett, kikopizott feljelentő listák mellett.

Most éppen Bod Péter Ákoson – és a Századvégen van a sor. Ami azért is érdekes, mert a Századvég alapítványt, majd a Századvég című lapot is a Fidesz alapította, ott dolgozik/dolgozott a baloldali elhajlással nem vádolható G. Fodor Gábor például. De századvéges Lánczi András is, akit sokan (és nem alap nélkül) tartanak a Párt főideológusának. A Magyar Nemzet és a Heti Válasz beszántása még magyarázható azzal, hogy Simicska Lajos érdekeltsége volt, ahogyan a kivásárolt Hír TV is. De a Századvég???

Úgy tűnik, valamit nagyon félrenyelt a kormányzó erő. De valamennyien fuldoklunk ettől…

Rátesi Margit

(Suffocation /  ponyson/DevianArt)

152 hozzászólás

  • Ez igen jó írás, kedves Margit,

  • Hat, mint kinti megfigyelonek az a velemenyem, hogy az ellenzeki partok, csak ugy tudnak majd gyozni, ha osszefognak es egyet akarnak. Mellesleg, mar irtam, itt kint csak EGY ellenzeki part van es NEM 23! Igy nem lehet gyozni nekik. Mindegyik partnak a vezetoje akar gyozni es „kiskiraly” akar lenni.!

  • Göllner András

    Rátesi Margit összefoglalójából csupán a leg lényegesebb dolog hiányzik – a magyar politikai kultúra hiányosságának felelősége mind azért ami Magyarországgal történik a rendszerváltás óta. Persze hogy nem ő az egyedüli ember aki át súrran e felett. A magyar politikai elit, sőt, a magyar értelmiség zöme ugyan ezt teszi. Pedig ezt Ady, Márai, vagy Bibó milyen precízen beazonosította nekünk már 100 éve. Semmit se tanulunk tőlük. Hol ilyen hol olyan bűnbakok után matatunk, Gyurcsány, Orbán, Kún Béla, és a többi. Ez a nép képtelen szembenézni önmagával. Ady belehalt, Márai lelépett. Bibót meg eltaposták. Én is csak át szaladok ide lenn mielőtt valamelyik bentlakó hozzám vág egy bilit.

  • Számomra imponáló pontosságú elemzés.

  • Nagyon pontos elemzés. Mindössze egyetlen gondolatot tennék hozzá: Magyarországon nincs, és azt hiszem, soha nem is volt konzervatív jobboldali politikai erő. Amit nálunk a szokásjog konzervatívnak nevez, az egy Horthysta, nacionalizmussal fertőzött zavaros eszmerendszer, amelynek fő ellensége 1919 óta hagyományosan a baloldali kommunista illetve szociáldemokrata pártok.

    A rendszerváltás kezdetén volt alkalmam egy kedves „konzervatív”, természetesen MDF-es kollegámon tanulmányozni ezt a gondolkodást. Van ebben némi „magyar nemzettudat”, némi „egyszerű nép” eszme (Lezsák?) de semmi polgári gondolkodás, és leginkább semmi konzervatív (vagyis semmi hagyománytisztelet), hacsak a vallásosságot nem nevezzük konzervatívnak. De az MDF-ben nem dúlt a vallásosság sem. Mint a legtöbb magyar politikai gondolatnak, a jobboldaliságnak is alapja a „csakazértis”, valamint az „ellenesség”… Jellegénél fogva tehát nem pozitív, hanem negatív gondolkodás. 😀

    Mikszáthtól tudom, hogy a dualizmus parlamentjében sem volt valódi konzervatív párt, hanem egy klasszikus liberális (leginkább a fő és középnemesség által képviselt) pártból, egy fuggetlenségi (48-as) pártból, meg valami „szabadságpártból”, vagy miből állt. (Ezt biztosan nem tudom, de majd lámpácska lesz olyan szíves, és kioktat engem…)

    A klasszikus liberális eszmerendszeren kívül itt csak a baloldalnak voltak komoly hagyományai, illetve a XX. században a kisgazdák (valamiféle kuruc párt, akik már a II. világháború után afféle „csakazértis” politikát folytattak óriási sikerrel (mert hát ez kell a magyarnak!), valamint a parasztpárt voltak, bár az utóbbi manapság már baloldalinak számítana.

    Az első rendszerváltás utáni parlamentben volt a kisgazdáknak egy nagyon szimpatikus frakciója, Oláh Sándor vezetésével, de őket Torgyánunk a nagy dumájával teljesen leradírozta, sajnos. Bár hát nem tudom, ténylegesen mi lehetett volna belőlük Torgyán nélkül…

  • Nos Margitka!

    Orbán illetve a kormány nem nyelt félre,csupán az ellenzék
    és nem kicsit,hanem nagyot….
    Amúgy KDNP más néven ma is a kormány szövetségese ….
    Ha a Fidesz labilis hívei a sok gyűlölködő baloldalinak be is dőltek(ideiglenesen van ez így)a kormánypárt ma is magasan vezet!..
    Az ,hogy S..Mária a Fidesz ellen fordult volna,nem z igaz,hazugság..
    Az,hogy a fia mit is képzel,akar….az meg röhej!
    Ami viszont tény,hogy a jelenlegi kormány minden felmérés szerint magasan vezet!
    Ami az ellenzék a (fórum és az Ön által is) szerencsére elismert
    alacsony szinte „0” szintjét illeti,hát abban teljesen egyetértünk!

  • Orbán Viktorról bennfentesek már a nyolcvanas évek végén sejtették, hogy az elpuhult, elszocdemesedett MSZMP valamilyen belső csoportosulása erőskezű „Kádár utódnak” szánta. És ez nehezen bár, de bejött…

  • Göllner András
    2018 szeptember 28
    2:53 du.
    _____

    Jó szöveg, kedves Miszter Göllner úr!
    De hát mi van a farbával? Vagyis: szóval ki, kik a felelősek? Most már igazán kimondhatná nekünk… (Csak könyörgöm, azt ne mondja, hogy „a magyar nép”… Mert ilyen közhelyeket én is tudnék mondani, megfelelő egyetemi végzettség nélkül is…)

  • Margitka!

    Nem akarom elkeseríteni,de Orbánt jogos kiállása a S.jelentés ellen,meg a migrációval kapcsolatos határozott politikája miatt magasan felminősíti az itthoni normális,hazaszerető és főleg biztonságra vágyó többség körében,méghozzá
    hosszú távon!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Lefekvés előtt…

    Azt a tényt sem szabadna többeknek figyelmen kívül hagynia,hogy egyre több európai ország támogatja és csatlakozik Orbán politikájához,meg esetleg a szerencsétlen (volt jobboldali,hiszékeny,de mára kissé leépült,..)Angéla Merkelt már
    a saját pártja akarja lemondatni……kihátrálnak mögüle!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet úgy élni, hogy az ember ennyire rajong és hisz egy politikai pártban és egy politikai vezetőben…ez nekem még nem sikerült és remélem, soha nem is fog.

  • ALMASI ALMA;

    Igen jo elemzese, de csak a multnak.

    Soha nem engedheto itten a jovore mutatni sem gondolni.

    Kivallo modszer akik csak amultat dicsoitik es azt remelik visszaidezni barmi modon is.

    A cenzor a legpolitikailag reszrehajlobb.

  • P.S.
    Angela Merkel napjai szamolva vannak.
    Nem volt kepes egy vote of confidence-re sem.

    Decemberben leszenk a valasztasok Bavaria es Hessen tartomany(?)-okban.
    A hol a Merkel part ellenzeke a legerosebbek.

    S Marcon mar is kezdte a versenyt europa vezetojeve lenni.

    A US-ban a Kavanough jeloles egy lepessel kozeliti a polgar haborut.
    Majd a Novemberi valasztasok mutatja hogy melyik oldalra fog minden esni ?

  • Almási Alma
    2018 szeptember 28
    3:42 du.

    Volt a Népszavában egy kitűnő cikk Romsics Ignáctól, ami időközben eltűnt. Nem is baj, mert történész, és azok szerinted mind hazudnak. Kivéve Nemeskürtyt, aki ugyan nem történész, de te ismerted személyesen.

    A cikkben leírja a szerző, hogy a magyar politikai életet már 1867-ben az jellemezte, hogy szekértáborokba kellett tömörülni. PL. a Deák-párt a kiegyezés mellett kötelezte el magát, és bármilyen hibát elkövethettek, nem volt reális alternatívájuk. Ugyanis az ellenzék a függetlenségi programmal hiteltelen volt.

    A Horthy-korban ugyanígy a legkülönbözőbb irányzatokat egyesítette a kormánypárt, és az ellenzék nem tudott kormányra kerülni. Részben a polgári pártok gyengesége, részben a szélsőjobb veszély miatt alakult ez így. De leginkább azért, mert az ország kényszerhelyzetben volt, és nagyok voltak a társadalmi ellentétek.

    Mindegy ki volt hatalmon, de nem lehetett politikai váltógazdaságot kiépíteni, mégha lett volna is rá akarat.

    Különben meg uncsi már ezt hallgatni, hogy itt minden rendben lenne, ha a baloldalt hagyták volna kormányozni 1918-ban. Almácska, képzeld hagyták, aztán nem lett valami jól sikerült az eredmény.
    (A Nagyatádi-féle Kisgazdapárt volt a parasztpárt, és megnyerte a választásokat 1920-ban. Nem azonos a Független Kisgazdapárttal, amit az 1930-as években alapítottak.)

  • Marcsi. Milyen egyre több európai ország? Épp nemrég szavazták le EURÓPÁBAN kétharmaddal az orbáni autokráciát. Maga noooormális? Tudja mi az a kétharmad? Hogyne tudná, itt szokta pöfékelni, hogy ilyen meg olyan többséget jelent. Hát a kétharmad mindenütt ugyan azt jelenti, EURÓPÁBAN is. Ne hazudgáljon ilyen bődületes marhaságokat, hogy egyre több európai ország támogatja Orbán politikáját. Egyre több tételesen sem igaz, mert csak Lengyelország szokott vétót emelni Magyarország mellett, azt is felebaráti kényszerből, mert Ők már nagyon dühösek arra, hogy Orbán a Putyin seggébe van beleszorulva, ez történelmi hiba!

  • Marcsi, ezt magyarázza már el:

    „Amúgy KDNP más néven ma is a kormány szövetségese ….”

    Milyen más néven? 😀

  • Boda Marcsi
    2018 szeptember 28
    4:16 du.

    ezt a hülyeséget magadtól találtad ki
    vagy szóltak hogy ezt kell mondani?

  • Csak a gyomrom forog
    amikor ezekkel a tényekkel
    ismét és ismét szembetalálkozok…

  • Chris:
    Meg van fizetve a Boda.
    Ez mostanra már világos.
    A kis pénzecskéért képes eltűrni
    itten mindent.Nagyon le lehet csórósodva…

  • Göllner András
    2018 szeptember 28
    2:53 du.

    Maga hol volt abban az elmúlt harminc évben? Talán a Fiumei úti sírkertben, és társalgott az említett nagyságokkal? Maga kérdezett, ők meg nem mondtak ellent …

  • HunCanada
    2018 szeptember 28
    5:18 du.

    Ezt már én is írtam
    ennek az idiótának de hiába.
    Ennek beszélhetsz.Aki idióta az nem
    képes értelmezni maga körül a valóságot.
    Mikozben közröhej tárgyává válik.De azt sem érzékeli.
    Vagy ha mégis, akkor meg van fizetve ezért az önlejáratásért.

  • Göllner András
    2018 szeptember 28
    2:53 du.

    „Ez a nép képtelen szembenézni önmagával.”

    Jaj, Göllner úr, uncsi ez már. A baloldali értelmiségtől mást se hallani, csak hogy mindenért a magyarok a hibásak. Még azért is mi vagyunk a hibásak, hogy a ballib elit teljesítménye egy nagy kalap sz.r.
    Tatárjárás, mohácsi vész, Trianon és Orbán, a magyarok a hibásak a baloldal szerint. Bezzeg a baloldal! Teniszütővel megállították volna már Batu kánt, ha odaengedik őket …

    A jobboldali szekértábor éppen ellenkezőleg, hajlamos mindenért másokat okolni, nem magyarokat.

  • Valóban nagyon frappánsan összeszedett tényfeltárás.
    Amiből valóban csak a politikai kultúra hiányzik, ahogyan Göllner úr reklamálta.
    Hiányzik, mert nem volt.

    Vagyis, dehogy nem – kisajátítás volt!

    Az MDF magát az ország egyedüli kulturális letéteményeseként aposztrofálta.

    Valóban az akkori másodvonalbeli kulturális-értelmiségi rétegből állt össze.
    Magukról azt hitték, hogy ők a partvonalra szorított kultúra.

    Csurka, Lezsák, Antall, Csóri, Makovecz és társaik, emlékszek sok arcra, de már sokkal kevesebb névre, hiszen együtt nem értek egyet (1 egészet)

    Mint ahogy nem véletlenül az itteni vita-műhely (vagy pince) szereplőinek főtémájaként vissza-vissza térően előbuggyan, ez bizony a zsidó és és baloldaliság kérdése.

    Jobboldalon nem értelmezhető politikai kultúra.

    A jobboldalnak az erőszak a szelleme, a szélsőbalnak pedig az anarchia.

    Szélsőbal már hírmondóként sem létezik a hazában – a magát jobboldalnak megnevező, amúgy erőszakos, kocsmai, kültelki, vagy faluszéli színvonalú politikusok pedig minden mást baloldalinak, magyar divat-szóval ballibsinek minősítenek, abból az célból, hogy magukat elfogadható színben tüntessék fel.

    Ezt visszautasítani, csak kulturált társadalom lenne képes.

  • Kalocsai Miklós

    A magyarok politikai kultúrájáról már minden nap beigazolódó igazságot mondott többek között Széchenyi, Ady, Márai. A magyar elitnek magára kellene ismerni végre!

    Egyébként minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyar progressziót a baloldal mindég jobban képviselte, mint a jobboldalinak nevezett formáció.

  • Jeleztem: nem vagyok hajlandó a szavazókat hibáztatni. Politikai kultúra pedig van – ilyen. Ennek számos oka van. Szerintem az egyik lényeges ok, hogy a közügyekkel foglalkozók egy része eltartott kisújjal „pinyózik”, más része sértetten puffog, ahelyett, hogy megpróbálna érvelni a maga elképzelései mellett.
    Göllner úr említ néhány nevet. Tudja, mikor hallottam először Bibó Istvánról? Majd’ negyven évesen. Groteszk módon az MSZMP KB Politikai Főiskolájának könyvtárában bukkantam a műveire. Ott minden tiltott művet elérhetett az ember – sajnos oda is munka mellett jártam, pedig legszívesebben reggeltől estig a könyvtárban ültem volna. (Gondolhatja, hogy Bibó nem volt vizsgaanyag.)
    Minden társadalomban van egy réteg, amelyik mindig ott fog körözni, zümmögni a „többséggel” a lócitrom fölött – legyen az bármilyen színűre festve. De van egy jelentős csoport (ma ez Magyarországon a szavazók harmada), amelyik csak figyel, és nem tudja eldönteni, kinek higyjen.

  • Kedves Gábriel, Sztálin vagy Rákosi szélsőséges kommunista uralkodását elég merész dolog anarchiának nevezni… 😀

  • Lámpácska! Nemeskürty egy becsületes konzervatív jobboldali ember volt – igen, ilyen kevés van nálunk. Én ugyan csak egy ócska liberálnyik-komcsi vagyok, de az igazán következetes, őszinte, elvhű ember tisztelem, ha nem is vagyok vele egy nézeten.

    Ami pedig az ő „hazudozásait” (gondolom, tévedéseit) illeti, te itt egyetlen hozzászólásban többet hazudsz (tévedsz), mint ő egész életében.

    Más felvetéseidre csak akkor válaszolok, ha korrekt, emberi hangon beszélsz (írsz).

  • boda

    amit a doktor ur felirt azt be kemll szedni!!
    nem kirakosdit jatszani vele!!

  • T.Kedves Rátesi Margit!
    – Minden tiszteletem az Öné, mert nem írta, le a kötelező „diktatúra”, meg a „terror” stb. szavakat… – bár volt „parancsuralmi rendszer”, meg „vicsorgó nácizmus”, – de ez elmegy…!
    – Sikerült a baller médiumok, lerágott gumicsontjaiból, egy terjedelmes és zavaros katyvaszt elénk tárni, – de, tényleg ki, és mit nyelt félre, – és mitől méltóztatik fuldokolni!?
    – Azon vergődöm, mi az a „publiciklista”…??

  • találom Ez a slapaj bukik rád. Alig várja, hogy írj valamit, már ír is Neked rögvest. Kamaszkorban elgáncsolják a lányokat, de így is jó. 🙂

  • Alma! Nem véletlenül hajtogatom régóta, hogy a jelenlegi vezér a magyar konzervatív gondolkodás esélyeit rombolta szét ismét.
    Slapaj! A diktatúra kész:felépítve a törvényekben, intézményekben. A terror megalapozva: kérdés, mikor lesz szükség a tömeges bevetésére.
    Mivel a polgári erők elmulasztották lefogni az elszabadult hajóágyút, a következmények beláthatatlanok.

  • Nem reménytelen a helyzet. Addig, amíg születnek dal és szövegszerzők, és amíg ezeket a szerzeményeket mások is megtanulják, aztán előadják, nem hal ki a remény. Az alábbi felvételen generációkat lehet együtt látni és hallani. Ismered a darabot, érted a szövegét, a szíved befogadja a dallamot? Ha igen, te sem vagy teljesen reménytelen:
    .

  • Alma!

    Mondandóm kimagyarázása:

    Kultúráról beszéltünk általában, ami nem közvetlenül a diktátori tevékenységhez kötődik.
    Vagyis nem közvetlenül a társadalmi berendezkedés felépítéséhez.

    Ez utóbbi kell, szükséges azonban a kulturáltság, az etikák, normák léépítése.
    Vagyis a kultúra anarchikus állapotokba süllyesztése, amit aztán a diktátor saját szájíze szerint tud „újraformálni”

  • A dalok és a jól megírt szövegek évtizedeken átívelnek, megszólítják a fiatalságot és megkönnyeztetik az időseket. Emlékszel rá, amikor először halottad ezt a dallamot? Mit mondott neked a szövege, vagy nem is tudtál angolul? A csend hangja 1964-ben szólalt meg először (54 éve). Csehszlovákiát csak négy évvel később rohantuk le. Te megúsztad, nem akkor voltál sorkatona? Hallgasd az alábbi felvételt, amit egy hónappal ezelőtt készítettek, és figyeld közben a hallgatóságot:
    .

  • HunCanada!

    Nem én tévedtem,hanem Margitka,én meg egy pillatra bekaptam ….
    Ő írta,hogy megszűnt ezen a néven szerepelni a KDNP…..ugye létezik,mint a Fidesz szövetségese…!Így jár az aki nem figyel oda mit is írogatnak itt…Kivételesen igaza volt….
    Slapaj!

    Igazad van nem a kormány,hanem Gyurcsány nyelt félre,akit többen
    (egy szellemes újságíró is) csak Seduxen ill. Xanax Fletónak becéznek….Na jót derültem!

    A nagyon selejtes Geyzának nincs mit válaszolnom,én a saját véleményemet írom,neki mondják meg rendszeresen,hogy mit is írjon,mert nincs se esze,se önálló véleménye szegénynek!

  • Lehet,hogy közben MKDSZ volt a régi KDNP,de most ismét KDNP és ez a lényeg.
    Mellesleg Gyurcsánynak infúzióban kéne adagolni a gyógyszert,úgy
    talán nem nyeli félre szegény…..!

  • T.Kedves Alma!
    – A kultúra nem politikai kategória, akkor sem, ha a legszerényebb felkészültségű gabriel-nek, ez a mitikus szó
    – még ha nem is tudja mit jelent – tetszik. –
    „Az MDF magát az ország egyedüli kulturális letéteményeseként aposztrofálta.

    Valóban az akkori másodvonalbeli kulturális-értelmiségi rétegből állt össze.
    Magukról azt hitték, hogy ők a partvonalra szorított kultúra.

    Csurka, Lezsák, Antall, Csóri, Makovecz és társaik, emlékszek sok arcra, de már sokkal kevesebb névre, hiszen együtt nem értek egyet (1 egészet)”
    – Ezt bírta ide pötyögni – sírjunk, vagy nevessünk ??

  • a kormanyrol!!
    nos a kormany olyan valami-(vagy legalabbis kellene hogy legyen,hiszen ERRE lett megvalasztva!!!!)-mint a vak vezeto kutya aki megy a vak elott!!
    de!!!-es itt jon az ami igen-igen fontos!!!
    a kutya NEM mondja meg a vak embernek-(esetunkbenn a nep)-hogy hova menjen,hanem elvezeti a vakot oda ahova az menni akar!!
    szerintem ettol frappansabb magyarazat nincsen erre!!

  • hazai

    „a fiumei uti sirkertben…”
    maga egy gyalazatos fereg!!

  • Göllner András

    @ Kedves Miszisz Almási úrnő !

    „Jó szöveg, kedves Miszter Göllner úr! De hát mi van a farbával? Vagyis: szóval ki, kik a felelősek? ”

    Kedves Miszisz Almási úrnő ! (Válaszom mindazoknak szól akiknek megbökte a szemét a fenti hozzászólásom)

    A farbával már majd 20 éve, és rengeteg helyen foglalkoztam. Magyarországon több tucat napilapban, közszolgálati és kereskedelmi médiumok adásaiban, a Magyar Politológiai Társaság országos konferenciáin, a Corvinus és több hazai egyetem előadói termeiben, több tucat nemzetközi konferencián, és több nyelven megadtam a kérdésére a választ. Kérdésére már ide lenn is, vagy odafenn, több tucatszor válaszoltam az elmúlt 7 év során. Jövőre 5 tudományos konferencián fogok erről beszélni, egy külön könyvben (2019-es kiadás) is szó lesz erről. Kedves Miszisz Almási úrnő ! Ne rajtam kérje számon azt, hogy nem olvas.

    Miszisz Almási úrnő és a többiek, akiket a korábbi hozzászólásom valami ok miatt irritál: Én a mellett hogy Montreál Kis Olaszország néven ismert negyedében biciklizem, arra keresem a választ, hogy miért hajlamosak az emberek – immár bő kétezer éve – oly gyakran hátat fordítani egy olyan útnak, mely az igazságosság és törvényesség keretei közt vezetné őket a fenntartható társadalmi jólét felé. Mi okozhatja ezeket a furcsa, önkárosító fordulatokat? Ma az emberiség ennek a vírusnak legújabb, egyben legveszélyesebb változatával néz farkasszemet. Az új fertőzés, a modern kommunikációs technológiák hálózataira rátelepedve, azok nyelvén keresztül terjed és „csinál hülyét” az emberekből, ez úton fordítja őket szembe, józan, racionális érdekeikkel. Már nem csak egy két elszigetelt helyen, hanem világszerte, pandémia módjára terjed. Egy védőoltást, egy lehetséges anti-vírust próbálok kifejleszteni e legújabb pandémia megfékezése céljából.

    Egy szó, mint száz: A következő dologra jöttem rá. Az embereket a leghatékonyabban a szeretet látszatát keltve lehet átverni, ezzel a játszmával lehet őket rávenni arra, hogy ne az igazságosságos, alkotmányos, fenntartható társadalmi jóléttel foglalkozzanak, hanem azzal, amit a „szeretőik” megkívánnak tőlük. Innen származik az ismert közmondás – a szerelem vakká tesz. A libákat is így etetik.

    A magyar nép, hogy csak egy példával éljek, 1848 óta, egy két rövidebb próbálkozás kivételével, a mai napig tömegesen asszisztál saját átverésében, sőt, nagy tömegekben, egy olyan párt képviselőit ülteti a hazai és európai parlament padsoraiba, mely tagjai szabadon, és saját meggazdagodásuk érdekében garázdálkodnak a nemzet vagyonával. A mai magyar közoktatás színvonala, a magyar nép által választott Fidesz kormány oktatáspolitikája, egy nemzetközi szégyen. Az uralkodó párt, úgy eljátszotta hazánk ifjainak, nemzedékének esélyeit, jövőjét, mint egykor az urak a családjuk vagyonát a tiszti kaszinóban.

    Magyarország nem csupán a FIDESZ, az MSZP, az SZDSZ, vagy a kis Ungár Peti magatartásával, hanem elsősorban népének politikai kultúrájával lóg ki a demokrácia, a parlamentarizmus útján menetelő népek soraiból.

    Miszisz Almási, Rátesi, Hazai Lámpa és a többiek, akiknek a szemét bökik a szavaim. Ne rám hallgassanak. Hallgassanak inkább a konzervatív, anti-liberális, anti-kommunista Márai Sándorra. Ő ezt írja népünkről 70 évvel ezelőtt:

    „Nem bízom többé a magyar társadalom anyagában. Ez az anyag ernyedt. Bárki nyúl hozzá, ez az anyag puha, foszló, málló marad. Mindent kívülről várnak: tegnap a németektől, most az oroszoktól, holnap az amerikaiaktól. Nemzetet építeni nem lehet külső segítséggel: csak belülről lehet. ..Egy nép nem hivatkozhat örökké „elnyomóira” és „árulóira”. Minden népet elnyomtak és elárultak történelme során. Egy nép melynek jelleme és erkölcsi ereje van, idejében végez elnyomóival és árulóival. A magyar nem végzett velük, nyomorúságában inkább cinkosuk.” (Lásd: Márai Sándor: Ami a Naplóból Kimaradt: 1945-46. 10 o 45 o) Márai pesszimista volt. A népre mutogatott, és kijelentette: „Nem lesz jobb, mert az anyag nem változik” (uo 46. oldal)

    Miszisz Almási, és a többiek ! Én egy optimista biciklista vagyok. Szerintem az az anyag, amit Márai ernyedtnek, megváltoztathatatlannak tart, én megváltoztathatónak tartok. Én a magyar politikai kultúra anomáliáit nem tekintem valamiféle genetikus defektnek, hanem többféle történelmi ok egymáshoz kapcsolódó hatásának tulajdonítom (pl. a tatár, török, osztrák, német, vagy orosz megszállásoknak, a mindenkori magyar politikai elitek ellentmondásos, társadalmilag felelőtlen magatartásának, amelyek együtt és külön külön, jelentős szerepet játszottak a magyar politikai kultúra sajátos természetének kialakításában.) Nem félni, hanem lázadni kell ez örökséggel szemben.

    A politikai kultúra nem önmagából, hanem neveltetésből származik. Erről a leglényegesebb dologról feledkeztek meg a kedves hölgyek és urak, annak ellenére, hogy ennek a tételnek a fontosságára már 2,400 évvel ezelőtt figyelmeztette az emberiséget Arisztotelész. De hát már ezt is megbeszéltük….

    Miszisz Almási úrnő és a többiek ! Korábbi hozzászólásomnak nem az volt a célja, hogy felmentést nyújtsak honi vezetőinknek, vagy a történelem által megtépázott nemzeti alkatunknak, a mai önkényuralom kialakításában bevállalt lelkes szerepéért. Célom inkább az, hogy segítséget nyújtsak azoknak, akik szembe szeretnének nézni önmagukkal, és azoknak, akik az önkárosításra szakosított magyar politikai kultúrát, egy egészségesebb mederbe szeretnék terelni. Elnézésüket kérem hosszas válaszomért. Most kénytelen vagyok ki menni a piacra. A karalábé szezon vége van, egy nagy adag töltött karalábét szeretnék készíteni gyerekeimnek. Kérem ne vegyék ezt rossz néven tőlem.

  • T.Göllner Tanár Úr !
    – Hálás lenne Önnek a hazai lakosság, ha tényleg segítene politikai nyomorán!
    – Úgy tűnik, hogy a magyarországi politikai kultúrában jelenleg az egymással szemben álló erők közös vonása, hogy valamilyen módon reflektálniuk kell a múlt három elemére: a történelmi Magyarország felbomlására, Magyarország második világháborús szerepére és a szocialista időszakra, benne különösen 1956-ra. A választópolgárok többsége számára ezek releváns hivatkozási pontok, melyek a jövőre-jelenre vonatkozó programok közötti racionális mérlegelés eredményét befolyásolják. A magyarországi értelmiség politikai kultúrájában jellegzetes történelmi törésvonal továbbá a 48-as, 67-es törésvonal. Ez a törésvonal rendületlenül túlélt rendszerváltásokat!

  • Göllnernek tökéletesen igaza van, és a történelmünk hamisítása az orrunk előtt zajlik. Pruck Pál helyett Dózsa László, a német megszállás áldozatainak emlékműve, hogy néhányat említsek, és a köztársasági elnök hallgat. Távol tartja magát a Sorsok Háza körül zajló botránytól is, ami szerint a tervezett állandó kiállítás nem vesz tudomást arról a szerepről, amelyet a magyar társadalom tagjai és a magyar hatóságok játszottak a magyarországi zsidóság elpusztításában. És ez a koncepció rokonszenves Köves Slomónak, szóval jól látta Márai, Göllner ezt eleveníti bő reagálásában.

    Igaza van.

    Lesz változás? Nem lesz. Tapasztalom az országot végigautókázva. A változtatáshoz ennek az országnak újra Mohács kell, vagy valamiféle társadalmi trauma. Egyiknek se látom semmi apró jelét.

    Akinek ez nem tetszik, annak el lehet menni. Mondta ezt már Gyurcsány is, igaz, más értelmű szövegkörnyezetben. Ha nincs hozzá bátorságod és maradsz, akkor meg ne nyavalyogj. Tűrj, mert a többségnek az tetszik, ami most van, és amit még el fog követni ez a kormány.

  • Tisztelt Göllner Úr! Ne vitassa el tőlünk a jogot,hogy valamennyien ennek a magyarosch politikai kultúrának próbáljuk keresni a magyarázatát. Bár szerintem ez nem magyar sajátosság:minden népnek megvannak az érzékeny pontjai. A legtöbben nem vagyunk hivatásos politológusok – csak a magunk „eccerű” módján próbálunk magyarázatot találni a hazánkban és a világban történtekre. Legtöbbünknek nem adatik meg, hogy tudományos konferenciákon múlassa az idejét. Sokan talán nem is vágynánk rá,tekintve, hogy az ilyesmiken egymás elméjét csiszolók többnyire megelégszenek egymás társaságával. EZ az elitek felelőssége.
    Jól mondja: „A politikai kultúra nem önmagából, hanem neveltetésből származik.” Csakhogy van itt egy-két aprócska bibi. Az egyik, hogy neveltetéstől függetlenül – nagyon helyesen – a szavazati jog általános. A másik, hogy nem „elit” az, aki – idézzen akár hibátlanul a fiozófiatörténetből hosszú passzusokat -, nem érez felelősséget szerinte nem megfelelően nevelt embertársai iránt. „Ja, hogy nem jutottak el hozzád magvas gondolataink? Hát olvass!” Pedig szerintem még én,a proli ia zavarba tudnám hozni Önt olyasmivel, amiről Ön sose hallott, holott széles körben ismert dolog.
    Kérem tehát, hogy erőltesse meg magát, és beszéljen nekünk arról, mire jutottak azokon a konfereciákon.

  • Ja, miközben a karalábét leginkább nyers, zsenge formájában szeretem, a töltött karalábé nagyon finom. Főként egy pikáns kapormártással: a húgom a mestere.

  • Tisztelt Miszter Göllner Úr!

    Köszönöm szíves és részletes válaszát, mivel én már valóban nem olvasok, de így mégis képet kaptam az Ön nézeteiről, amellyel lényegében magam is egyetértek, ha már így sikerült megvilágosodnom. 😀

    Néha, ha már leereszkedik ide a pincébe, máskor is egy kicsit komolyabban vehetne minket, tudatlanokat. Nem minden a tőtött karalábé, nálunk hasonló „lerázós” ételfajta volt gyerekkoromban a tőtöttök. Javaslom ezt is kipróbálni, mert ez már valóságos rejtvény… 😀

  • Göllner András
    2018 szeptember 29
    2:35 du.
    ez egy érdekes fejtegetés, magam részéről ezt rövidre szoktam zárni: puszta anyagi érdekek a hajtóerő…

    és a Parkinson törvény kificamítása (én csináltam) szerint: aki nálam nyomorultabb, annál én gazdagabb vagyok

    és ez megy nem csak 1848 kapcsán és óta, hanem még a Zesvány a királ korában is a korábbiakról nem sok közvetlen feljegyzés maradt fenn… ott is felismerni vélem ugyanezt (nemcsak az inkvizitív kivégzéseket amikre ideológiai és érzelmi maszlagot öntöttek), mint az mai napig mindenfelé (globalizálódott a lószar) ez megy és ennél undorítóbb „emberi” megnyilvánulást el sem tudok képzelni

  • Göllner András
    2018 szeptember 29
    2:35 d.
    Kulonbmben
    n tetszett a Marai idezet. En nagy Marai „rajongo” vagyok. Montrealban rendeztem is egy Marai estet, az O jovagyasaval.
    .Minedenesetre sajnalom, a faradozasait, de higgye el, s magyaroknak altalaban, eleguk van a baloldalbol.KIS MEGSZAKITASSAL AZ 56 OS FORRADALOMKOR VOLT MEG VALAMI REMENYUK> Aztan Kadar vette at a hatalmat.
    Orban viszont NEM TUD jobbat, hiszen O is a kommunizmusban nott fel!
    .

  • Clara Bencsics Figyelo

    Latom, most az en irasom is eltunt! MIlyen erdekes!

    Gondolom , itt is ervenyes: Mondj igazat, majd beverik a fejed!
    ugye ?

  • A TŐTÖTTÖK receptje nálunk:

    1. verzió:
    Anyám: Mit főttek holnap?
    Apám (aki tudja, hogy a kérdés csak udvariassági kanyar, úgyis az lesz főzve, amit anyám már kigondolt): tőtöttököt!

    2. verzió:
    Anyám: Ma ugorjatok le a vendéglőbe, mert én későn jövök, leltár van a raktárban…

    (Boldog idők, anyagilag megtehettük volna, hogy csak úgy „leugrunk”, de mi lusták voltunk, és sajnáltuk az időt egy vendéglői rostokolásra, ezért apám beugrott a közértbe, vett egy derekas darab kétforintos kolbászt, hozzá kovászos uborkát, zsemlét. A kolbászt megfőztük, jóízüen megettük.)

    Anyám este: Na, mit ettetek a vendéglőben?
    Apám: Tőtöttököt…

  • Almási & Hazai

    Konzervatívizmus ? Baloldaliság ? Mozgatóerők ? Akarat, vagy szükségszerű következmény kérdései ?

    A társadalmi mozgások, történelmi energiáit a mindenkori osztályok* egymás közti érdekfeszültségei adják.

    Míg az egyik a régihez, csak a jog által rögzíített „az enyémhez” ragaszkodik, addig a másik az elsőnek sajátkezüleg csöppet sem megdolgozott busás többleteit kívánja egyenletesen, illetve méltányosan elosztani a többségi csoport javára is… Persze a felszín a maga ideológikusan és indulati elemektől erősen tagolt részletei és fénytörései – káprázatai – okán, ennél jóval bonyolultabb képet fest és mutat, az alapképlet a történelmi tapasztalatok szerint mégiscsak ez.

    A mozgatórugó erejét egyelőre még mindig az osztályok között feszülő permanens érdekkülönbség adja.

    .

    * Osztály:
    Az a társadalmi csoport, amelyet a GDP létrehozásából kivett értékteremtő tevékenysége határoz meg.

  • Ma, vasárnap, ismét gyönyörűen sütött délelőtt a Nap, és kirándulásra csábított. Most az egykori királyi székhelyet kerestem föl. Előkészületnek a google térképén tájékozódtam parkolási lehetőség után kutakodva, amit megtalálva elég szemrevalónak találtam a Jókai utcában. Ezután betápláltam úti-célom a navigációba, és ráléptem a gázpedálra.

    Az autópályákat ismét elkerültem, az M6-oson kívül a többit használni semmi értelme. A kétsávos rosszminőségű magyar autópályákon jelentős időelőnnyel nem lehetséges célba érni, ezért érdemesebb kizárni a navigáció útvonaltervezéséből.

    Útközben ismét rácsodálkoztam a magyar határra, hatalmas és egybefüggő kukoricásokat láttam. Itt-ott már megkezdték a betakarítását, de többnyire még lábon áll. Az elkerülő út szinte forgalommentes, így rácsodálkozhattam (mértem) az egyik négy kilométer hosszúságú kukoricásra.

    A navigáció gond nélkül bekormányzott az úti-célomhoz, az autómból kiszállva azonnal történelmi légkör vett körül. Szemem építési évszámokat keresett az egy emeletes régi építésű házacskák falán, de csak az egyik kapu mellett láttam táblát. Sétálva közeledve meglepve olvasom, hogy „Ebben a házban lakott 1912-1916 között ALBERT EINSTEIN”. Egy pillanatra összezavarodtam, ez lehetetlen, gondoltam, mit keresett volna abban az időben Magyarországon és pont Székesfehérváron?

    Közelebb érve látom ám, hogy gyorsolvasásomban lehagytam a tábla jobb szélén egy hárombetűs szót: sem.

    https://www.feol.hu/wp-content/uploads/2017/10/IMG2108-e1508142752878.jpg?mwfmv=1509744486

    Jót nevettem, majd hazaérve a neten kerestem rá: az emléktáblát a házban élő szobrászművész, Kocsis Balázs egy áprilisi tréfa kedvéért készítette. 😀

  • Tisztelt Miszter Göllner Úr!

    Tudom, hogy Ön már nem jár erre, hanem valahol fenn a felhőkarcolók tetején biciklizik, mégis Önnek címeztem ezt a hozzászólásomat, mert az Ön hozzám szólása indított írásra. Talán mások azért elolvassák.

    Tehát én szokatlan vélemény és cselekvési szabadságban nőttem fel, dacára annak, hogy nevelőanyám elkötelezett kommunista volt már a 40-es évek elején, még a háború előtt. (Erről írtam is ide egy cikket, de az már régen volt.)

    A politikára a gimnáziumi években figyeltem fel (60-as évek eleje), de én bizony nem tudtam állást foglalni még az alapvető kérdésekben sem. Egyedül csak az volt a számomra bizonyos, hogy minden oldal hívei esendő emberek, akik többé-kevésbé jót akarnak. Akkor még nem volt lehetőség rá, hogy Magyarországon egy pénz-orientált világ kialakuljon, és minden jószándékot lemosson az asztalról. Így elsősorban azt tanultam meg, hogy ők valamennyien megérthető, esendő emberek. Nekem sem Kádár hívei, sem az „ellenforradalmárok” eredendő gonoszsága nem tűnt fel, sajnálom.

    Ezek után még ennyire sem foglalkoztam a politikával, volt más dolgom… (csak a fizikát említem, az már maga derék elfoglaltság volt az egyetemen is, meg később egy gyárban, majd a kutatóintézetben is. És közben még családot is alapítottam!)

    Csak a rendszerváltáskor fordultam a politika felé, de még ekkor is inkább a már megtapasztalt emberi gyarlóságokat és erényeket vettem észre elsősorban valamennyi politikai erő híveiben.

    Na meg persze az új politikai erők (Pártok) retorikáját, a beképzeltséget, a kisebbségi érzést, az egymás iránti mérhetetlenül ostoba, értelmetlen és ellenszenves megvetést, a lenézést és a gyűlöletet.

    Na most akkor őszintén magamba néztem. Most mi a fenét kezdjek ezzel Ön szerint, Miszter Göllner Úr?

  • Hogy egészen világos legyek kedves Fortinbras, Slapaj, meg a többiek. Magyarországon nem a baloldal bukott meg – hanem a konzervatív, polgári(ha tetszik,jobboldali), de tulajdonképpen mindenféle eszmeiség, ethosz. Korlátlan hatalmat kapott a gátlástalan, eszetlen zsigeri gyűlölködés,irigység. Ennek tragikus következményei lesznek. Nem holnap, vagy holnapután: hogy mikor, az nagyban függ a nemzetközi történésektől. Merthogy Magyarország nem a világ közepe. Nekem ugyan az, mert magyar vagyok – épp ezért fáj hazám sorsa egy elszabadult hajóágyúnak kiszolgáltatva.

  • Tudja, kedves Miszter Göllner Úr, én valóban nem olvasok politikai műveket, talán éppen ezért őriztem meg még valamit a sokszínű gondolkodásomból. Viszont olvasok irodalmat, régit és kortársakat egyaránt, bár ma már jóval kevesebbet, mint hajdan 10-15 éves koromban, amikor a közelünkben lévő szakszervezeti könyvtár két idős hölgye vezetett be engem a magyar és a világirodalom legfontosabb műveibe – de még a népszerű tudományos munkákba is.

    Naszóval, Jókai a Rab Ráby című regényében lényegében azt mondja, hogy a magyar nemesi adminisztráció azt a rengeteg törvénytelenséget éppen a magyarság megmaradása érdekében követte el a bécsi adminisztráció ellenében, konkrétan II. József modernizálási kisérletei ellen. Ha ők engednek a császárnak, mi már németül beszélnénk, és a magyar csak legfeljebb cselédnyelvként élne tovább, mint a XIX. században a tót nyelv…

    Elgondolkodtató…

  • Almási Alma,

    elolvastam a Göllnernek szánt „nyílt leveled”, ami kissé meglepett. Olvasatomban ugyanis te a 60-as évektől azok közé tartozhattál, akik szerint amiről nem tudunk, az nem is létezik.

    Jó jó, egy harcos mozgalmi múlttal rendelkező nevelőanyuka jelenthetett egy bizonyos fokú védernyőt és oltalmazó búrát, de Hobo is hamar rájött édesapja (Földes László partizánparancsnok és kommunista, keményvonalas sztálinista, irányító szerepe volt az 1956-os Kossuth téri sortűzben) szóval hamar rájött édesapja viselt dolgaira és szembefordult vele. Dal és szövegszerzői munkáját 1968-ban kezdte, megírta a hatalmas rendőrségi akciót kiváltó dalszövegét Lakájdal címmel, amit előadtak és aminek következménye lett az Eötvös Klub bezárása, és Hobo ellen is eljárás indult. De apukája ogy. képviselősége megmentette ….

    Almási Alma tehát eg naiv kislány lehetett, aki nem látott és nem hallott semmit a proletárdiktatúra működéséről. Nincs ezzel különösebb gond, nem is lehet érte megszólni, hiszen Yves Montand is lelkes híve volt a kommunizmusnak, aztán a magyar 1956 miatt reklamált Hruscsovnál, aki elhajtotta, ő meg magától a kommunista eszmét, és szembefordult vele.

    Benned nem fogalmazódott meg semmi felismerés a Kádár-rendszerrel szemben?

  • Kedves Talalom ! /10:53/

    Ha akarnék se tudnék magának ellentmondani az „elszabadult hajóágyú” 🙁 😀 ügyében, ahol valóban nehéz bármiféle történelmi szükségszerűség felismerése. Legföljebb egy Adolf nevű fiatal korában sok sérelmet elszenvedett bécsi segédmunkás esete fogható ehhez… A jelenség – ha a törvényszerűségeit kutatnánk – inkább az abnormalitás kategóriáját érinti annyiban, hogy ez az öntörvényű bronzöntvény mára már átszakított minden nemzeti és nemzetközi normát. Ledöntötte az alkotmányt (mit az alkotmányt ?), magát a köztársaságot mint intézményt, országunk legitimitását és immár a csillagokat az Egyesült Nemzetek Szervezetét tüzérségi ostromát kezdte meg külügyér tarackjával. Ha Bruxellesben nem sikeredett jó szövetségesekre szert tennie, hát majd szerez ilyeneket az keleti királlok között. Az ENSZ bővebb terep szövetséges keresésre.
    Tehát, ahogy más valódi nagyhatalmaknál az admiralitás viszi a védelmi ügyeket, úgy a piti Orbanisztánban az abnormalitás vette át ezt a szerepet néhány évtizedre azzal, hogy egy a nemzetnek az egyetlen normális, sőt az egyetlen előnyös alternatívát jelentő nemzetközi közösség (az EU) közepén egy kitalált ellenséget üldöz és átkoz mint egy teljhatalmat kapott paranoiás vadszamár.

    .

  • talalom
    2018 szeptember 30
    10:53 de.

    Ötven év.
    Ha nem több …

  • Drizari
    2018 szeptember 30
    12:12 du.
    _____________

    Már írtam a családi vontakozásaimról a „Kommunisták Magyarországon” című KMH cikkemben. Nálunk a család fő része lájtos baloldali szocdem nézeteket vallott már a háború előtt is, sőt nagyanyám 1918-ig visszamenőleg is, nevelőanyám viszont elvhű kommunista volt haláláig, a 90-es évek közepéig. Az illegális időkből sok később karriert befutott magasrangú kommunistát ismert személyesen is, viszont ő maga, azon kívül, hogy párttag volt, semmiféle funkciót soha nem viselt.

    Nekem sem ő, sem más nem írta elő, hogy mit gondoljak, és igen, szégyen-gyalázat, a 60-as évek elejétől, amikor felfigyeltem a politikára, nekem semmiféle ráébredésem nem volt a bűnökre. Ha úgy vesszük, inkább egy kényszerpályát láttam, amit részben az oroszok, részben a nemzetközi helyzet, részben pedig a mindennapok logikája szab meg – nem kis mértékben éppen 56, amely nemcsak hősies lázadás volt (én különben sem kedvelem a hősöket, mert az mindig sokba kerül az egyszeri embernek), hanem imitt-amott mocskos kis leszámolások átszínezése is. Egyszóval nekem nemigen akadt a szemembe valamiféle példaképnek való figura, de gaz bűnbak sem. És nekem nem kellett lázadnom sem a szüleim ellen, hiszen ők engem szimbolikusan már jóval előbb szabadon engdtek a dogmák és szabályok kötöttségeiből. De én nem is vagyok egy lázadó típus, inkább egy megengedő, magamba forduló.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 30
    3:46 du.

    érdekes, békés „hozzáállás” csak nincs néhány hasonszőrű álláspontunk?

  • Valtozatlanul orulokk, hogy a magyaroknak csak ennyi problemaja can!
    Neewm a masok hireit.elkoeszto hirek vannak. Iszlamban ezer haltty a tegnapi foldrenges miatt. Az USA ban fpoyik a harc egy szenator kinevazesa miatt, mert valaki megvadolta, diatatalkori viselkedese miatt. Mrg nem tudni, hogy a vad hamis vagy igaz?
    stb.

  • Almával nagyjából egy korosztály vagyok – hasonlóak az élményeink. Bár én otthonról semmiféle politikai útmutatást nem kaptam, legfeljebb annyit: ne ártsam magam bele. Mivel 14 éves koromban már inasként műhelyben dolgoztam, befolyásolásom sem volt eredményes: olyan munkásöntudatom volt, hogy a fal adta a másikat. Hasonló viszont a könyvtár élmény. A mi házunkban volt az óriási, kerületi központi könyvtár, amit a házmester anyukám másodállásban takarított. Ezért én kiváltságokat élveztem ott. Órákig hagytak olvasni a polcok között,akár naponta cserélhettem könyvet. Már hetedikes koromban beengedtek a felnőttkönyvek közé, ajánlottak olvasmányt. El is kalibráltak kicsit: 13 évesen úgy csaptam a falhoz a Varázshegy-et, mint a pinty. Mi a jóisten bajuk van ezeknek, luxuskörülmények között, fürdőszobával, kiszolgálva? Lehet, nem figyelnének 83 oldalon keresztül lelki szenvedéssel madame CH ajtócsapkodásaira, ha hajnalban kéne kelniük, 8-10 órát bütyköléssel tölteniük, hogy legyen mit zabálni, meg jusson havonta a villanyszámlára, évente egy pár cipőre, kétévente kabátra.
    Egy alapvető különbség azonban van a mi, meg a mostani fiatalok lehetőségei között. A hatvanas években fokozatosan nyílt ki – és gazdagodott a világ. Hruscsov találkozott Eisenhowerrel – itthon meg átkerült a tiltott kategóriából a tűrtbe a szving, meg a rock. Magyarország lekerült az ENSZ napirendjéről – itthon meg nemcsak a maszekok, meg a háztájik enyhíthették végre évtizedek áruhiányát, hanem néha export is szinesíthette. (Megfizethető lett pl a kávé.)
    Ne csodáljátok hát, ha Almával(és még sokakkal együtt) próbáljuk betenni a lábunkat annak a csapdának a résébe, amelyet egész nemzetünkre akartok rácsapni.

  • Göllner András
    2018 szeptember 29
    2:35 du.

    Göllner úr, az említett irodalmi nagyságok nem recepteskönyveket írtak, amiket maga előkaphat bármikor, és bárhol felüti, és főz belőle valamit.

    Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy a társadalmi valóságot írták le, ahogy ők látták, érezték. Épp ezért feleslegesnek tartom bombázni a népet olyasmivel, hogy ez vagy az a nagy szerző „már bezzeg ezt előre megmondta”!
    Figyelmébe ajánlanám Nagy László költővel készült interjút, ahol megkérdezik tőle a végén, hogy mit üzen a 100 évvel későbbi embereknek?
    „Ha még lesz emberi arcuk, csókoltatom őket, és üzenem, hogy csak ennyit tehettem értük.”

  • Almási Alma
    2018 szeptember 30
    3:46 du.

    „Egyszóval nekem nemigen akadt a szemembe valamiféle példaképnek való figura, de gaz bűnbak sem.”
    Ehhez képest kvázi példaképnek állítottad fentebb Nemeskürty tanár urat? Aki a szocialista propagandát nyomatta Horthyról (Requiem egy hadseregért), majd a rendszerváltás után eljutott a Horthy-kultuszig (Koltay Gábor Horthy filmje).

    Ezzel szemben voltak, akik ugyan nem börtönben, de háttérbe szorítva tevékenykedtek a szakmai vonalon. Pl. akik a Horthy-kort kutatták.
    Aztán mikor kitört a rendszerváltás meg a demokrácia, akkor ők is kiállhattak volna féltéglával verni a mellüket, hogy ők mekkora ellenállók voltak. És beállhattak volna a Horthy-kultusz építgetői közé. De nem így tettek, tehát a Horthy-fikázásból (amit nem vállaltak), nem ugrottak át a Horthy-fényezésbe.

    Tudom, Gézának ezt most nehéz lesz megfejteni, de talán mások megértik.

  • Drizari
    2018 szeptember 30
    12:12 du.

    Drizari se lesz ennél egyszerűbb. Kommunista= rossz, antikommunista=jó.

    Ez kb az a szint, hogy négy láb jó, két láb rossz! Azért írok neki egyes szám harmadik személyben, mert neki derogál a válasz, ha nem a kiválasztottjai szólnak hozzá.

  • FORTIMBRAS
    2018 szeptember 30
    12:49 du.

    Volt Bethlen miniszterelnöknek két minisztere az 1920-as években. Klebersberg a kultuszminiszter, akiről még a szocializmusban is utcákat neveztek el (most is elneveztek valamit, de azt inkább hagyjuk). És Gömbös a hadügyminiszter.

    Ezek ketten állandóan a költségvetési pénzekért harcoltak, mert egyik az oktatást és kutatást, másik a hadsereget akarta fejleszteni (ezt még akkoriban csak titokban lehetett). Bethlen a kultúrgróf mellé állt, részben mert a céljaival egyezett a magyar nép kulturális emelése. De talán alkatilag és származásilag is közelebb állt hozzá a gróf.

    Gömbösnek, ha már oktatásügy, akkor egyedül a leventeintézmény volt a szíve csücske, ahol a munkanélkülivé vált katonatisztek (mert az antant miatt kisebb lett a hadsereg) tornáztatták a diákságot. Gömbös történetesen kispolgári származású ember volt. Sváb vonal volt mindkettő családjában, ha ez számít valamit. Gömbös a teljes revízió feltétlen híve volt, és antiliberális, radikális konzervatív.

    Szóval ez arra példa, hogy a jobboldal se egyszínű. Valamint apró különbségek is sokat segítenek. Én nem vitatom, hogy némely helyzetben fontos lehet a hadsereg, a védelem. De azt is nézni kell, hogy mennyit jelent az emberi élet minősége, ami a mindennapok apró eseményeit meghatározza.
    A rendpártiság áthidal bizonyos helyzeteket, de a mindennapok apró nyűgeit és problémáit, amiből végülis az élet áll békeidőben, nem tudja megoldani (a rendpártiság). Ennek fényében is lehet vizsgálni az oktatásügy vs. határvédelem vitáját. És megnézni, hogy volt-e a rendszerváltás után miniszterelnök, aki odatette magát, hogy a magyar gyerekek iskoláit mindenekfelett támogassa?

    A szocializmusban sem kapott az oktatásügy kiemelt szerepet, pl. magasabb költségvetési pénzeket. Ráadásul az állandó reformok „tudományos alapon” még a meglévő színvonalat is rontották.

  • Többeknek küldöm Nagy László versét, ami a régi olvasóknak már nem ismeretlen. Ebben arról ír szerintem, hogy a farizeusok, akik túltolják a dolgokat, akik doktrinerek, azok keserítik meg mások életét. Mindegy milyen ideológia, katolikus, komcsi vagy éppen liberális …

    Nagy László:
    Balassi Bálint lázbeszéde

    Ördög már veletek, ti álszent hivatalok,
    hites uraságok csipkegallérban, csuhában,
    kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam,
    dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitílt.

    De ti bejöttök sátorom száján szalag gyanánt,
    utatok sötétül Bécsig, hol jó hír a gyászhír.
    Hány sértett fenség marka eresztett szemfedőnek,
    csipeszes inkviziciónak, ti dogma-dongók!

    Dögbanyák, az ágyú nem lök oly mérges tojást,
    amilyent farotok csöve pököd eleven húsra,
    homlokom kínja nektek oszmán nyalánkság, vissza,
    ragadjatok Belzebúbra, ki világra kúrt!

    Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó
    s teknőc-lovasoknak csak hasa-menése gyors –
    Ti nem hulltok el, de sorsom kitagadom
    innen, mert vétek, hogy egy-hiten veletek éltem.

    Csontvázdiák, te, halál, tiéd a rózsás kalap,
    kobakodra húzd és ámulj amig én a világot
    vetkezem, a májust, bár fülemüleszóval bélelt,
    margarét-gombos rétet levetek s zöld mezőt.

    Delfin-szökésü ló torokig habzó kalász közt
    már semmi, az Óceán habzata semmi, a Nap
    férfiseb-láza, a mátka-ezüst haskéregü Hold
    s töredék aranyaim: csillagok, elszórt semmi.

    Lengyel szép Zsuzsánna, citera et cetera,
    s kitől fürdő forr fel, a Hölgy és mókusa, semmi,
    doboz-tömlöcben gyűrüm, hontalan voltom semmi,
    hervadj le földig, te rózsás kalapos halál!

    Szent vagyok, költő-vitéz, akit sebein át
    gyalázott, piszkolt, gyilkolt az arany Kamarilla
    kátránnyá rontva a vért, de a vers Pelikán,
    valakihez pirosa áttör időn s ködön.

    Ördög már veletek, oltottmész-ruhám dörög,
    zsinórzata villám, nem esem hanyatt se orrlag,
    angyalaim karolnak égbe, s majd krónika csácsog:
    címere hárfa – hungarus volt, istentelen.

    http://www.litera.hu/hirek/nagy-laszlo-balassi-balint-lazbeszede

  • Almási Alma,

    nem hibáztatlak a 60-as és utáni évekbeli gondolkodásod miatt, sokaknak nem volt tudomásuk a proletárdiktatúra valódi arcáról és működéséről. De mára a szembenézést már megtehetted volna. És ez a mai magántulajdonon alapuló magyar társadalom már nem az a kapitalizmus, amiről Marx és Engels írt.

    Ez a szembenézés hiányzik a keresztény-konzervatív réteghez tartozóknál éppúgy, mint a társadalom egészénél, és az eddigi tapasztalat azt mutatja, a regnáló kormány se akarja erőltetni a szembenézést a múltunkkal.

    Sokakat a „nem rám tartozik” magatartás tart távol a demokratikus értékrendű témáktól, mások meg tisztában sincsenek a demokrácia fogalomkörével. Ez utóbbi egyeseknél kimerül az ellenkezésben, vagy éppen egy Horthy-szobor felállításával. Megint mások kettős mércéről ordibálnak anélkül, hogy valós lenne az alapjuk.

    Félreértés ne essék, nem Pangloss (vagy Leibniz?) tézisét vallom, miszerint „ez a világ a létezhető világok legjobbika”, de egyén szempontjából a mai magyarországi tényleg a legjobb, szemben az 1990 előttiekkel. Az érvényesüléshez nem kell más, mint tehetség és kitartás. És egyben ez a fő baj is, sokaknál pont a tehetség hiánya. Tehetségtelenként sokkal jobb volt a közösben, mert kaptam akkor is, ha érte semmit nem nyújtottam.

    Még valami a végén: a baloldaliak és a liberálisok is ugyanúgy egyeduralmat akarnak, mint azt most teszi a Fidesz. Pedig a mai magyar társadalom pontosan visszatükrözi azt a sokszínűségét, amit a meglévő pártok jelenítenek meg a Jobbikkal és a Mi Hazánk Mozgalommal együtt. A magyar társadalom részéről igény van mindegyik bejegyzett pártra. A fő baj csak az, hogy egyik sem bír a másikkal demokratikusan együttműködni, mert fogalmuk nincs, mi a demokrácia, mindegyik a többi megsemmisítésére törekszik, holott nem kiirtani kellene a pártokat, meg az őket preferáló állampolgárokat. Még a kommunistákat sem, akiket a rendszerváltástól Thürmer Gyula vezet, és eddig mindegyik országos választáson voltak jelöltjeik.
    Ha bármelyik csoportosulást, szimpatizánsait és támogatóit elkezdenénk kiirtani, na az vezetne egy újabb nemzeti tragédiához.

  • Almási Alma 11:48 !

    Írja, hogy azt a nemeseink és a nemzeti adminisztráció által elkövetett sok-sok törvénytelenséget – Jókai szerint – tulképp’ a nemzet megmaradása érdekében köllött elkövetniök… 🙂

    Ez valóban, mint mondja elgondolkodtató. Azonban ezeket „nemzetes uramék” egy feudális monarchiában követték el és nem „a nemzet”, hanem a maguk, azaz a saját érdekeik védelmében. Amit ugyanis csak akkor tekinthetnénk igaz axiómánaknak, ha a nemességre ma is a nemzet-fogalom régi és bevett tartalma szerint tekinthetnénk, arra a kirekesztő automatizmusra, ahol „”nemzetes uram”” mindvégig, (egy évezreden át) csak önmagát tekintette a nemzet tagjának, míg a jobbágyot, a „saját” parsztját, a városi polgárt meg még annyira sem.

    Az már egy más lapra tartozik, hogy a magyar nemsség abban az értelemben mégicsak joggal tekinthette magát elnyomottnak egy reá oktrojált habsburg császár hűbéreseként, amennyiben ők a magyarok a hűbéresek közt is mindig csak másodikok, azaz mostoha gyermekek voltak. (Kivéve a pragmatika szankciót.) Viszont tegyük hozzá, ez a relatív elnyomás is, a saját jobbágyait már minden értelemben érintetlenül hagyta. Így is úgyis, és ugyanannyi – a megélhetéshez épphogy elég kenyér – jutott, mint egy szentkoronás magyar király alatt amúgy is jutott volna nekik.

    No, aztán már az meg egy harmadik számú máslapra tartozik, hogy ahogyan növekedett az a nemességünkre nehezdő habsburg elnyomás, úgy növekedett a szemükben, a létszámában és öntudatában is egyre növekvő városi polgárság értéke is. Ennek megfelelően a figyelme is ő feléjük fókuszált, persze csínján és módjával, s mivel benne (nem a parasztban) keresték a szövetségest azt ha ideig-óráig bár, de találtak benne.

    Minden esetre a polgári eszmeiség bizonyos szegmensei jól klappoltak a nemesi érdekszféra egyes hangsúlyos állításaira. Olyan maszlagokra: mint a mindannyiunk közös nemzete; a múltban való együttes, közös szenvedés felvállalása az egyes osztályok (értsd alsóbb csoportok) között a nemességgel; tulképp’ a birtokos osztállyal való közös sors 😀 a történelem mindig nemzetsúlytó viharában, stb.

    Se szeri se száma azon művészi alkotásoknak, amelyek ezt a fals eszme és érzelemvilágot hordozzák és plántálják a magyar fejekbe. E sorban mindig hangsúlyt kap az idegenek, az idegen elnyomó erők, mint a leggonoszabb indítékból fakadó tettek hordozóinak és elkövetőinek a kizárólag negatív szerepe.

    > Tiborc, az egyszerű jobbágy panasza < is egy ilyen hazugság. Legalább is annyiban, amennyiben egy fejedelmi nagyság, mint Bánk bán a saját szájából hallgatja meg egy lényegében nincstelen jobbágy, a nagyúr szempontjából egy abszolúte senki ember kárára bizonyos idegen elnyomók által "elkövetett igazságtalanságok és törvénytelenségek* egész sorát" előadatva. Méghozzá olyan igazságtalánságokat kell elszenvednie a rongyos, mezitlábas szegénynek és családjának, melyeket majd egy évezreden keresztül a "saját" és szintén-magyar földesúri osztály követett el a magyar jobbágy ellen… Kérdem én, mi van ebben új ?!

    Aztán a megzenésített – nemzeti opera – városi változatban is, az éhező, a rongyos paraszt panaszát követően a bán mégis a nemzet szenvedésére vetíti ki, és énekli el a valóban gyönyőrű és hatásos** világhírű áriát, a Hazám hazám te mindenem kezdetűt, kifejezve vele, hogy Ő mennyire együttérez a jobbágyságával, na de, hogy felszabadítás? Erről egy szó, annyi sem esik…

    Természetesen e vádbeszédre sem Katonának, sem pedig az Erkel-Egressy párosnak (melyből az előbbi egy német származású muzsikus) nem jut eszébe mondjuk az ebből logikusan következő földosztást, vagy jobbágyfelszabadítást megénekelni. Hát hogy is, amikor még "az idegenek" projekt van napirenden. Hová is vezetne ez a nemzetmentő nemesség szemében… Ugggyan kérem!

    Egyszóval így nézett ki valójában nemességünk önzetlen, a nemzet érdekében rendre, törvénysértésekben is kifejezett csínytevéseinek szindrómatológiája… Csakis egy romantikus alkat, egy Jókai hihetett egy ilyen meseszerű illúzióban, vagy ő is csak viccből említette.

    .

    * Törvénytelenségek:
    Ebből a szempontból, az akkor még fel sem fedezett emberi jogokról lenne szó, bár Petőfi A XIX.század költői-ben már jól ismerte ezt is…

    ** Hatásos:
    Már óvodás koromban a VII.kerületi ház gangjára kiállva hangosan énekeltem én is. Azt persze már én magam se szeretném, ha úgy kéne énekelnünk, hogy "Hasszán, Hasszán te mindenem.
    ))) 😀 (((

  • Ui: Almának

    Jókai alighanem ezekben a törvénysértésekben felismerni vélte az ún. polgári engedetlenség alkotmányos lehetőségeit, s ha az az állapot segítségével fönnmarad, akkor ma nemesi engedetlenségről beszélne a mi nemzetmentő nemességünk …

  • Göllner András

    @ Almási

    „Tisztelt Miszter Göllner Úr!

    Tudom, hogy Ön már nem jár erre, hanem valahol fenn a felhőkarcolók tetején biciklizik”

    Asszonyom hagyhatnánk ezt a véleményem szerint teljesen értelmetlen miszterezést, amibe én is szerepet vállaltam, naivan feltételezve, hogy rájön önmagától mennyire gyerekes ez a játék. Magyar emberek nem szokták miszterezni vagy misziszezni egymást.

    Asszonyom. Én mióta az eszemet tudom a földön biciklizem. Az hogy végül akadémiai szinten, közhasznú és üzleti vállalkozások területén vezető pozíciókat töltöttem és töltök be a mai napig (pl a Kanadai Magyar Kereskedelmi Kamara alapítója, a Magyar Elektronikus Média Tanács alapító Főtitkára, több piacvezető véllalat Elnöke, kérem hadd ne soroljam tisztségeimet) azt hiszem nem annak a jele, hogy a felhök között csavargok, vagy netán annak, hogy tájékozatlan lennék (mint ahogy erre utal az a pislogó lámpa itt az alúljáróban).

    Sajnálom, hogy az akadémia tagjai nem járnak ide le, a nevük vállalásával. Én ezt gyakran megtettem – kaptam is érte eleget. Kit érdekel ? Mindez érdektelen. Egy dolog számít. Mit teszünk egyenként azért, hogy ne éljük fel, ne űrítsük ki a közöst a gyerekeink elől. Mit teszünk azért, hogy embertársaink az igazságosság, a jogállamiság és a fenntartható társadalmi jólét irányába tartsanak? Én ezzel foglalkozom, e körül a kérdés körül bicajozok. Bízom benne, hogy egyszer majd a felhők között, sőt azoknál még magasabban is ezt fogom csinálni.

    Munkanap van. Legjobbakat kívámom magának és kedves társainak.

  • @lámpa

    Képzeld, én képes vagyok azokat is tisztelni, akikkel nem vagyok egy véleményen. Azokat is, akik a saját útjukat járják, még ha szerintem tévednek is. Sőt, tovább megyek: azokkal is képes vagyok szolidáris lenni, akik kicsit vagy akár nagyot vétkeztek, és ezért utólag próbálnak javítani, vagy legalább szégyelik magukat…

  • Drizari, ez a szembenézés már igazán közhely kezd lenni. Nézzen szembe magával az, aki csinált valami rosszat. Aki tevőleg támogatott gyilkos politikai erőket. Akinek módjában állt volna segíteni, de nem tette. Nekem ezzel nincs problémám. A kemény kommunista diktatúra alatt gyerek voltam, a lájtos diktatúra alatt politikától SZÁNDÉKOSAN visszavonult ember. (Szándékosnak azért nevezem, mert nevelőanyám gyakran bíztatott, hogy szálljak be a politikába, lépjek be a pártba, de én mindannyiszor kitértem – ő meg nem erőszakoskodott velem). Nem azért tértem ki, mert ellene voltam a kommunizmusnak, hanem azért, mert bizonytalan voltam a kérdésben.

  • @Göllner

    Köszönöm, ha komolyan vesz minket itt a fórumon. Erre igazán nem számítottam.

  • 1. T.Göllner Úr! (11:27) Igaz, nem nekem címezte. De. Igen, ez a hangnem illik egy vitához. Akkor már el lehet kezdeni bezélgetni arról is: mit kellene/lehetne tennünk a helyzet javításáért.Onnan, messzebbről talán jobban látszanak a lehetséges irányok.
    2. Drizari(5:59)”…szemben az 1990 előttiekkel. Az érvényesüléshez nem kell más, mint tehetség és kitartás.”
    Nekem éppen ebben volt a legnagyobb csalódásom. Nem személyesen:nekem mindig volt munkám, sőt,amikor abbahagytam ’14-ben,még évekig hívtak vissza.
    De olyan alakok érvényesültek ’90 után – és ebben nem különböztek a kormányzati érák -, hogy az ember csak kapkodta a fejét: Jesszus, ezt honnan szalasztották?

  • @FORTIMBRAS

    Jókai egyáltalán nem megbocsátó, legalább is a Rab Rábyban semmiképpen. De más, komolyabb munkáiban sem.

  • Almási Alma
    2018 október 1
    2:24 du.

    Almácska, most kezdene érdekes lenni a vita, tehát várható volt, hogy megint elkezded tenni a süketet vagy az analfabétát.

    Nemeskürty tanár úr nem mondhatni, hogy az Aczél-i kategóriákban a megtűrt vagy tiltott páriák között senyvedett volna. Nem is lett volna baj, ha megmarad a kaptafánál, a képes irodalomóráknál.

    De hát ismerjük a választ, ő már akkor is ellenálló volt, belülről bomlasztotta a rendszert … Talán valami hasonló dumával lett Orbán jobb keze, a Horthy-korszak ismerője stb.

  • talalom,

    a közszférában dolgozóktól a politikai és a kormányhatalom mindig lojalitást várt el, ezért cserélték a közép és felső vezetőket. Aki nem simult be, és helyzete tarthatatlanná vált, külföldre emigrált, és ott folytatta tovább. Ehhez is kell tehetség. Még szabadon lehet emigrálni.
    ___________________________________________________________

    Almási Alma,

    ma sokak ugyanolyan állásponton, mint voltál „a lájtos diktatúra alatt”, ezért lett ismét 2/3-a a Fidesznek.
    Ráadásul eddig az Orbáni diktatúra sokkalta lájtosabb.

  • Drizari! Sosem voltam kormányhatalom alkalmazottja: illetve 990-ig az újságírók közalkalmazottnak számítottak. (Nem véletlenül mondtunk le erről.
    Politikai munkát 1990 után kizárólag ingyen végeztem, sőt arra is vigyáztam, hogy az egziszteciám ne függjön az általam támogatott párttól. (Ez ma is így van.) Hetvenen fölül kinek a nyakára menjek? Különben is: nekem ez a hazám, nem hagyom elüldözi magamat.
    HL! Ormos Mária a hetvenes évektől folyamatosan publikált. Romsics Ignác egyenesen sztártörténésznek számított. Akkortól ismerem és becsülöm a mukájukat. (Igaz én a teljes könyveiket elolvastam.)
    Csak azért gondolod a mai diktatúrát „lájtosabbnak”, mert fogalmad sincs,milyen törvények voltak, mondjuk 1980 után, és milyenek vannak most.

  • hazai lámpa
    2018 október 1
    5:02 du.

    😀

    lámpa, veled sohasem lehet egy vita érdekes. Te ugyanis nem vitázni akarsz, hanem másokba alattomosan belerúgni. Ha pedig valamiben győztesnek érzed magad, akkor több hosszú tirádában diadaltáncot jársz. Számomra ez az, ami ellenszenves benned még akkor is, ha sok elfogadható dolgot is írsz. Én ugyanis a tisztelettel, sportszerűen megvívott eszefuttatások híve vagyok.

    Úgy látom, Nemeskürty nagyon a bögyödben van. Talán igaz, amit Geyza terjeszt rólad, hogy neked Horthyt kell tisztára mosnod, Nemeskürthy pedig nem volt feltétlen Horthy-fan? De ezt majd beszéld meg Geyzával… 😀

    Szóval én nem tudom, Nemeskürtyvel konkrétan mi a bajod. Általában én még azt sem tudom, a történészek hazudnak-e, vagy sem, ezek is a te rámfogásaid csak. Annyi bizonyos csak, egyik-másikkal kapcsolatban bizalmatlan vagyok. Nemeskürtyről sem tudom, igaz-e, vagy sem, amit ír. De, mivel személyesen is találkoztam és beszélgettem is vele a rendszerváltás UTÁN, az emberismeretem azt mondja, hogy amit ír, azt úgy is gondolja. És képzeld, nekem ez is elég ahhoz, hogy valakit tiszteljek, még ha én másképp is tudom a dolgokat.

    De tudom, hogy ezt nem is érted, mert te másképp vagy beszabályozva, magadat isteni itélkezőnek hiszed. Hát jó csatározást MÁSOKKAL!

  • @Drizari

    „Almási Alma
    ma sokak ugyanolyan állásponton, mint voltál “a lájtos diktatúra alatt”, ezért lett ismét 2/3-a a Fidesznek.
    Ráadásul eddig az Orbáni diktatúra sokkalta lájtosabb.”

    Erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Különösen, hogy a diktatúrafejlődés éppen fordított. Kádár alatt az idő múlásával egyre lájtosabb lett, most meg egyre keményebb. És ezt egyre fenyegetőbbnek találom, mert nem látni a végét.

    Hogy ma az emberek nagy része visszavonult a politikából és csak passzív szemlélődő, az lehetséges, meg is értem, és senkit sem kárhoztatok. Mert élni kell, és mert én is úgy látom, semmilyen úton ez már ki nem zökkenthető folyamat, csak valami (nemzetközi?) kataklizmával. Nem vágyom értelmetlen és hatástalan tömegtüntetésekre. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy az egyes ember tartsa meg a független gondolkodását. Ahogy az Kádár alatt is volt. Kádár alatt – és nem utána! – sokáig szinte minden egyes ember magánbeszélgetésekben többé-kevésbé ellenzéki volt. Én legalább is így tapasztaltam. Ez a 80-as évekre csökkent, mivel az embereknek megadatott a pénzkeresési lehetőség a GMK-kban (és bőséges korrupcióval!). Aztán egyszer csak 90-ben beütött a krach! Akkor aztán fellángolt kétségbeesett „múltátértékelés és igazodás az újhoz”…

  • Drizari „Az érvényesüléshez nem kell más, mint tehetség és kitartás”.
    Ezt ugye viccnek szántad? Ha ez így lenne, nem mentek volna el 600 ezren. Mert ahhoz kell tehetség és szorgalom, hogy idegenben újra kezdjen valaki, de akkor otthon miért nem tudtak érvényesülni? A határon kapták meg a kitartást és a tehetséget?

  • Kalocsai Miklós

    Drizari
    2018 október 1
    5:59 de.

    „… a baloldaliak és a liberálisok is ugyanúgy egyeduralmat akarnak, mint azt most teszi a Fidesz”

    Ezzel a mondatoddal Boda Marcsi-i magasságokban szárnyalsz! Aki annyit ír, mint te, annak illenék tudni, hogy a hatalom akarása nem egyenlő az egyeduralomra való törekvéssel, az egészen más minőség! Amikor bal-liberális kormányok voltak nem törekedtek egyeduralomra! Kétharmad birtokában sem csináltak új alkotmányt (mint a viktátor), konszenzusra törekedtek, nem akartak az akkori ellenzék kihagyásával alkotmányozni, 5/4-es többséghez kötötték az elfogadását.

  • Almási Alma,

    a „diktatúrafejlődést” látjuk másképp, a többiben akár közös nevezőn. Ne felejtsük el Végvári őrnagyot, aki kirobbantotta a „Dunagate” botrányt, és már benne jártunk 1990-ben, holott törvény tiltotta a politikai titkos lehallgatásokat és megfigyeléseket. Ma nem számít bűncselekménynek a politikai másság, legfeljebb egzisztenciálisan teszik lehetetlenné a baloldali és a liberális nézeteket vallók életét. De! Valamennyien szabadon távozhatnak az országból az útlevelükkel.
    ___________________________________________________________

    Kenny,

    igen, erre céloztam, a tehetségese emigrál és képes új életet kezdeni külföldön.
    Itthon viszont eljött a Kánaán a seggnyalóknak, a NER-tagoknak.
    Ennyike. 😀

  • Göllner András

    @ Talalom

    Magyarországon töltött utolsó tíz évemet azzal töltöttem, hogy valamilyenféle ható anyagot fejlesszek ki az ellen a vírus ellen ami leverte a lábáról a magyarokat. Ezt nem azért tettem, mert hazaáruló lennék, hanem azért mert testközelből megismertem Orbán Viktort és társait. Amikor még nem volt egy látványos fertőző, elhoztam őt és egy két társát Montreálba. Bemutattam őt, Szájer Józsit és Urbán Lászlót a legbefolyásosabb üzleti köröknek Montrealban, egíttem hogy közelebb kerüljenek a „fiúk” a leggazdagabb kanadai üzletemberekhez. Még a diákjaimnak is bemutattam őket itt Montreálban az egyetememen. Nos, amikor rájöttem 2000 táján hogy a barátaim gengszterek és felemeltem Budapesten, a magyar nyilvánosság előtt a hangomat, egy hajszálon múllott hogy nem nyírtak ki. Ezután, és ettől függetlenül, még 10 évig járattam a szájamat Magyarországon, oszt eljöttem.

    Azóta nem adok hazai testvéreimnek tanácsokat. kizárólag azzal foglalkoztam itt Kanadában, miután megalapítottam a Kanadai Magyar Demokratikus Chartát, hogy a vírus Hungaricus ne fetőzzön Kanadában, Orbán ne tudja a kanadai parlamentbe berakni a lábát. (Orbán nagyköveteinek az elmúlt 8 év során, az volt a legfontosabb feladatuk, hogy egy újjabb kanadai látogatást szervezzenek a felcsúti kisvasutasnak. Ezen dolgoztak a leg befolyásosabb kanadai támogatói, a torontói milliárdos, Munk Péter, hogy most a diaszpóra mosónőiről, vagy házmestereiről ne beszéljek.) Többek segítségével – elsősorban Christopher Adam támogatásával – sikerült elérnem felvállalt célomat.

    Azt, hogy miként értem el a céljaimat Kanadában rövidesen a nyilvánosság elé fogom tárni, abból talán majd lehet valamit tanulni kedves honfitársaimnak. A lényeg: a magyar nagykövetek – Pordány, Ódor – az Orbán kormánynak benyaló Kanadai Magyarrok Országos Szövetségének vezetői, egyetlen alkalommal se mertek velem leülni egy nyílvános vitára. Arra, hogy a nyilvánosság háta mögött piáljanak velünk, több kísérletet tettek. Azt viszont mi utasítottuk el. Sőt, amikor Ódor Bálint 2016-ban megtudta, hogy részt fogok venni egyik nyilvános előadásán, ahol az Ottawai zsidókat akarta átverni, lemondta az előadását. Gyáván megfutamodott. Írtunk erről már évekkel ezelőtt.

    Kedves talalom. Ma már Kanadában úgy beszélnek az emberek Orbánról mint egy közönséges bűnözőről. Ma már akár a jobb, a közép, vagy a bal oldali sajtót olvassuk, Orbánt egy veszélyes poszt-modern autokratának látják az emberek. Én a kanadai embereknek adok manapság tanácsot hogyan védekezzenek a virus Hungaricus ellen. Gondolom vannak emberek Magyarországon is akik ezzel foglalkoznak. Kérem forduljon feléjük.

  • Drizari Köszönöm. Gondultam, hogy „komolytalankodsz”.

  • Drizari
    2018 október 2
    12:42 du.

    😮 😮 😮
    Honnan tudod, hogy ma nincs lehallgatás, ügynökök, stb?
    „Valamennyien távozhatnak az útlevelükkel…”
    És meddig?

  • Göllner András
    2018 október 2
    12:54 du.

    ennek a „bemutatásnak” már az elgondolása is a súrolókefe és a sündisznó tipikus esete, hogyan lehetséges mindez? a tua culpa maxima culpa

  • C.Á!

    Már „párszor” leírtam,hogy nem vagyok elfogult se párttag és ha kell kritizálok és meg is írom!
    Én meg azt nem tudom felfogni,hogy ez a fórum és pár hozzászóló,hogy lehet ennyire fanatikus és sokszor hiteltelen,cáfolható……A Fidesznél minden fekete és rossz,míg a baloldalon minden fehér és csupa jó….
    Talán nem kellene sok nem itthon élő embert ennyire félrevezetni,bár az itthoni ellenzék sem igazán látja(vagy nem akarja látni…)az igazságot, a tényeket,a múlttal való összehasonlításra meg önkritika hiányában sokan képtelenek!
    A kérdés csak az,akkor miért is tartanak ott,ahol?
    Na többek között ezért!

  • Ja és az sem mellékes,hogy a hozzászólásaim az én véleményemet tükrözik,nem kapok sehonnan se „illetményt,tiszteletdíjat,jogtalan
    előnyöket sem élvezek….”,csak itthon élek,tapasztalok!

  • Drizari
    2018 október 1
    6:30 du.

    Én nem tudom…
    Olyan bugyutaságokat tudsz összehozni újabban…

  • Almási Alma
    2018 október 2
    2:47 du.

    Kb kettő éve törvénybe iktatta a kétharmad hogy BÁRKIT BÁRMIKOR TITKOSZOLGÁLATI MÓDSZEREKKEL MEG LEHET FIGYELNI, LE LEHET HALLGATNI , A LEVELEIT EL LEHET OLVASNI MINDEN KÜLÖNÜSEBB OK NÉLKÜL ÉS ÜGYÉSZSÉGI ENGEDÉLY N É L K Ü L ! !

    Ez van kérem ma.
    Egyenlőre.

  • Almási Alma
    2018 szeptember 30
    3:46 du.

    Amit itt leírtál azt osztom,
    hasonló az én előéletemhez is
    de az utolsó sorodat nem osztom:
    Én kremássan lázadó típus vagyok.
    Vagy voltam. Mindegy már

  • Clara!

    nem szabad feladni…régebben sokszor velem és másokkal is előfordult,akik nem vagyunk a fórum feltétlen hívei,és netán más véleményem vagyunk……
    A szerkesztővel korrekt módon megvitattuk a dolgot….és az utóbbi időben többnyire megjelennek a hozzászólásaink!
    Ez így helyes,mert fórumról és nem ellenzéki zártkörű kerekasztalról beszélünk!

  • Boda Marcsi
    2018 október 2
    3:07 du.

    Ja és az sem mellékes,hogy a hozzászólásaim az én véleményemet tükrözik,nem kapok sehonnan se “illetményt,tiszteletdíjat,jogtalan
    előnyöket sem élvezek….”,csak itthon élek,tapasztalok!
    ______________

    És ne felejtsük el, mindezt a REKLÁM ALATT!
    😀

  • Almási Alma
    2018 szeptember 29
    11:54 du.

    Szemelvények a Kékgolyó Vendéglő menűjébül Á Lá hetvenes évek:

    1 Marhahúsleves sok zöldséggel, bennefőtt hússal:… 11,50 Ft
    2 kenyér, szeletenként ……………………….. 00,50 Ft
    3 Adag palacsinta, baracklekvárral (kettő darab)…. 04,70 Ft
    4 Kinizsi Sör, üvegenként……………………… 10,70 Ft

    Ruhatár……………………………………….01,00 Ft

    Extrák:
    Ha a tisztelt fiatalurak nem hajlandóak záróra után (sem) távozni,
    akkor azután hogy felpakolták a székeket az asztalokra és összesöpörtek, a főnök személyesen kihoz még egy kör kommersz cseresznye pálinkát……………….. per kupica 07.60 Ft

  • Rodeo11
    2018 szeptember 29
    7:12 du.

    „….aki nálam nyomorultabb, annál én gazdagabb vagyok”

    TE még magadnál is nyomorultabb vagy.
    Úgyhogy nem áll fenn a bugyuta hasonlatod.

  • Boda Marcsi
    2018 október 2
    3:07 du.

    Akkó elég nagy ökör vagy:
    ingyen járatod itt le magadat nap mint nap

  • Almási Alma,

    természetesen van azokkal szemben, akik nemzetbiztonsági érdeket sértő tevékenységet folytatnak, vagy terveznek folytatni. A magyar nemzetbiztonsági érdek megsértéséhez nem elég például a KMH cikkeihez pró-kontra hozzászólni, de a liberális és baloldali nézetek hangoztatása is kevés a titkos megfigyeléshez.
    Az viszont igaz, hogy ha valaki egy ilyen megfigyelt emberrel valamiféle kapcsolatban áll, egy ideig őt is megfigyelhetik, hiába vétlen.
    __________________________________________________________

    Geyza,

    ezt meg neked küldöm tanulmányozásra, pontosabb a hitednél:

    https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99500125.TV

  • Geyza
    2018 október 2
    3:52 du.
    szűnny má’ meg!

  • Köszönöm válaszát Göllner úr. Úgy látom, itthon nemcsak a jobboldallal van baj, hanem a ballal is. Sokan úgy hiszik, hogy az 1990 előtti idők voltak baloldaliak: holott frászt. Erről már a hetvenes években is számtalan felmérés, szociológiai tanulmány született, pl. Szelényi Ivántól. Sőt – bár más szempontból, de erről szóltak a százezres példányban fogyó Moldova-kötetek. Sok vitám van erről a párttársaimmal is.
    Azt szoktam mondani: higyjétek el, ha Kádár János ereje teljében, fiatalon feltámadna, pont ugyanilyen szoáréban lennénk. Ahol egy rendszer teljes mértékben első számú vezetőjének, és szűk körének emberi minőségétől függ, az a rendszer nem működőképes. Elég csak a nyolcvanas évek Romániájára gondolni – ugyanaz az egypártrendszer, a jogállam teljes hiánya, a hatalom ellenőrzésének megakadályozása. (Írtam erről itt: a diktatúrák hétköznapjai címmel.) Abban a pillanatban,ahogy a KGST összeomlott, dőlt-borult az egész. Nekünk abban a zárt körben sok komparatív előnyünk volt – vakok között félszemű a király. Viszont évtizedekre megfosztotta az egyént a kockázatvállalástól,a megújulási képességtől, valamint a reális önértékeléstől. Sőt, a szolidaritástól is.
    Lehet, hogy a mi korosztályunknak ki kell halnia, de addig mondanunk kell, hogy:”Vigyázz, ezek ugyanazok!” (Bródy János)
    Ráadásul hol van már a forródrót, az atomcsend egyezmény – a békés egymás mellett élés világa?! Ilyen körülmények között életveszélyes az egész nemzetre, ha egy diktátor mégcsak nem is rokonszenves és körültekitő, hanem egy gátlástalan galád bűnöző.

  • Bocsánat, egy kiegészítés:Sőt,a szolidaritástól is, ami pedig a társadalom egyetlen hatékony önvédelmi fegyvere a széthullás, az erőszak ellen.

  • Göllner András

    @ Rodeó

    „ennek a “bemutatásnak” már az elgondolása is a súrolókefe és a sündisznó tipikus esete, hogyan lehetséges mindez?”

    Bocs. Akkor magyarra fordítom. Nem kell félni, csak kefélni. Így már érthetőbb, kis daniló ?

  • Göllner András
    2018 október 2
    8:13 du.

    ne duzzogj, én „csak” azt akartam megjegyezni, hogy „az a bemutatás” tök fölösleges sót bűntett volt…bár az, hogy nem elég „mélyen” ismerted a drágalátosat az néha megér egy pofa jó sört…
    a javaslatod nagyon kedvező…

    Tüske Náci (a sünkisfiú) (valamelyik magyar gyermekmese szerző művében, kedvencem anno) szállt le a súrúlókeféről mondván: pardon madam

    de látom nem olvastad hivatkozott világtörténelmi jelentőségű irodalmi bestsellert

  • Göllner András
    2018 október 2
    12:54 du.

    Kedves Göllner András, én szívesen elhiszek mindent, amit ebben az újságban Kanadáról olvasok (mert én egy valódi Mindentelhisz nagymama vagyok 😀 )., De amikor ugyanitt azt olvasom, hogy a kanadai magyarokat hogyan befolyásolja sikeresen, hogyan fizeti a fidesz, akkor kicsit zavarba jövök, ha magát olvasom, mert ugye ők se tegnap érkeztek Kanadába, oszt mégis Orbánhívőknek tűnnek… Alighanem Ön még nem oldotta meg ott sem a problémát teljesen…

    És akkor nekünk itthon még mindig működik a teljes spektrum…

  • Másik baj is van, kedves András! Sajnos Európában is, meg úgy általában a világban is vannak az orbáni eszmének követői (talán még a kanadai politikai erők között is van ilyen?), sőt, úgy érzékelem (de talán ez érzéki csalódás?), hogy ezek a követők egyre többen vannak, és egyre erősebbek. Amikor ellene fel akarjuk venni a fegyvert, nem lehet elmulasztani a világpolitika és a világgazdaság vadhajtásainak a nyesegetését sem. De az már tényleg nem egyemberes feladat…

  • És akkor még felmerül az a kérdés, hogy vajon hetven hosszú és szinte háborúmentes év után vajon miért pont most üti fel a fejét mindenütt – szinte egyszerre – ez az illiberális dudva?

  • Minthogy én nem vagyok a konteók vagy a titkos szabadkőműves páholyok világbefolyásoló hatalmának a hívője, de sőt, ezekkel szemben kemény evolucionista vagyok ( 😀 ), csak azt tudom feltételezni, hogy az egész egy sokkal erőteljesebb (vissza?)fejlődési folyamat, semmint egy Orbán vagy bármely más politikus egyedül okozhatná. Akkor pedig, kedves Göllner, Kanada sincs biztonságban…

  • talalom
    2018 október 1
    8:53 du.

    „HL! Ormos Mária a hetvenes évektől folyamatosan publikált. Romsics Ignác egyenesen sztártörténésznek számított.”

    Van olyan téma, amihez te nem értesz? Történésznek mikor képezted ki magad?
    Kérdezd meg Almácskát, hogy ment ez a tudós berkekben. Nyilván aki megtűrt volt, az is alkothatott, csak éppen valami hátsó irodában, a poros asztalnál. Vagy ha jó helyen volt, akkor nem adták ki bizonyos munkáit. Nem ismerte a nevét az ország úgy, mint pl. Moldováét vagy Nemeskürtyét, akik tényleg sztárok voltak a maguk műfajában.

    Annyi bizonyos, hogy a Párt irányvonala szerint jelentek meg a Horthy-korról a tudnivalók, akár történelemkönyvben, akár regényben, még ha a tudományos berkekben volt is más megközelítés a szakemberek között. Más alkotókkal is így volt ez. Ha valamiért a Párt kimondta rá, hogy nem támogatott, akkor nem lehetett válogatás nélkül kiadni a műveit, vagy a róla szóló ellenvéleményt.
    Pl. Orwell Állatfarmja biztos nem jelenhetett meg a szocializmusban, hogy egy példát mondjak.

  • Almási Alma
    2018 október 2
    3:52 de.

    Almácska, biztos igaz, hogy nem lehet velem vitázni, kommentjeim aljasak és értelmetlenek. De legalább a saját kommentjeimet el tudom olvasni.

    Azt írtad föntebb, hogy tiszteled azokat, akik megbánják a botlásaikat. Most az egy dolog, hogy az ír ilyet, akinek soha semmi megbánnivalója nem volt. De ha szerinted Nemeskürtynek se volt gyónnivalója, akkor miért is tiszteled?
    Mondom én, az lesz a vége, hogy a Tanár úr már akkor is a rendszert bomlasztotta, mikor a szocialista pártfelfogást terjesztette a Horthy-korról. Talán azért akart nagy példányszámban megjelenni, mert akkor is terjeszteni akarta a kormányzó korszakának pozitívumait. Csak ezt elrejtette a sorok közé, és szenvedett közben.

    Aztán a rendszerváltás után ledobta a leplét, és kilépett belőle a Horthy-fan. Tehát valóban Almácskának igaza van az ő logikája szerint, Nemeskürty valóban azt mondta, amit érzett legbelül (Horthy-rajongás).
    Majd Orbán is ezzel fog védekezni, hogy ő igazából libsi-bolsi volt végig, csak közben (szél)jobboldalinak álcázta magát! Majd Almácska lesz a védőügyvédje …

  • Kedves Gollner ur! igen dicserendo tevekenysege, de el kell arulnom, egy titkot. Vannak emberek, akik sajat velemenyuket kovetik es nem fogadnak el mindenfele propagandat!
    Az agymosasokon nar regen tul vannak! Eleg sokban volt reszunk, kezdve a nacikkal, kommunizmussal stb.

  • HL! Tényleg nem nagyon érdemes a megkövesedett izéiddel törődni.
    De. Nem kell ahhoz történésznek lenni, hogy az ember ismerje a szakmunkákat a témában, ami érdekli. A két történész munkáihoz NYILVÁNOSAN hozzá lehetett férni, bár nyilván az „ország” nem ismerte őket. Mindketten egyetemeken oktattak, az MTA intézetében dolgoztak, munkáik nyilvánosan megjelentek.Egyikük sem tört követ, mint Faludy, vagy ült börtönben, mint Bibó, akinek az írásaihoz tényleg nem lehetett nyilvánosan hozzáférni.
    De hogy kerül ide Moldova, akit egészen más összefüggésben említettem, és aki egészen bizonyosan nem történész, ráadásul a könyvei összpéldányszáma 12 millió! Csak magyar nyelven!
    Remélhetőleg sose szoktál leírt recept alapjá főzni, mert ha ennyire vagy képes szövegértésre, érdekes fogások kerülhetnek az asztalra…

  • Figyelo
    2018 október 3
    11:11 de.

    Igen, valaki mindig mossa az emberek agyát, értelemszerűen épp aki hatalmon van …és sajnos folytatható a sor az Ön által felsorolt különböző rendszerek agymosásai az *illiberális, *autokrata orbáni rendszerrel kiegészítve napjainkig. 🙁 Csak, hogy teljes legyen a felsorolása. Ráadásul zongorázni lehet a különbséget hatékonyság szerint a mai hatalom lehetőségei és a régebbi rendszerek között a maiak javára a technikai megoldások szélesebb szórási, terjesztési, befolyásolási palettája miatt.

    *illiberális – Orbán Viktor nevezte saját rendszerét így a nyugati típusú demokratikus berendezkedés ellentétjeként – utalva a nép hatalmának korlátozására, mintegy lemásolva a közép-ázsiai posztszovjet állomokra, vagy pl. Török és Oroszország típusú államszerveződésekre.

    *Autokrata – Azaz önkényuralom, mert a kormányfő minden kérdésben maga dönt, ahogy beszédeiben is mindig kihangsúlyozza „eldöntöttem”, „elhatároztam”, „megcsináltam”. Egyre többször beszél egyes szám első személyben Orbán Viktor parlamenti vagy kormányzati döntésekről. Például a miniszterelnök Tusnádfürdőn mondta, hogy ő veszi el a multiktól a pénzt, amit aztán a családoknak adnak. Vagy arról beszélt, hogy ő vásárolta vissza a MOL-részvényeket az oroszoktól, és a nyugdíjemelést is magának tulajdonítja és a sor folytatható lenne, de ezekben az ügyekben azonban egyszemélyben a miniszterelnök nem, csak az Országgyűlés vagy a kormány dönthet. illetve egy idő után a

    E két jelzőt azért emeltem ki, mert nem csak úgy ukk-mukk-fukk odabiggyesztem – nem is szoktam valótlant állítani soha – hanem vitathatatlan TÉNY, hogy illiberális autokrata az a rendszer ami fogságul ejtette Magyarországot 2010-ben, és az illiberális
    autokrata rendszer sajátosságának köszönhetően egyre csak fogy a nép hatalma és jogköre.

  • A fentebbi írásomban van egy elkezdett mondat, aminek a vége lemaradt.:

    „illetve egy idő után a…” kezdetű arról szól, hogy egy idő után a miniszterelnök alatti vezetőrétegekben, és a közéletben is az öncenzúra és a túlbuzgóság a vezér elvárásainak való megfelelési kényszer miatt önmagától életre kél. Ezt az időt már meghaladtuk.

  • Almási Alma
    2018 október 3
    4:50 de.

    Affene…
    TE sem vagy szabad kőműves?
    Múlt héten halálra kerestem de nem találtam egyet sem.
    Kellene egy kis vakolás itt az alagsorban.

    Aki jött volna, tízszer annyit akart kérni mint ezelőtt az emúttnyóc év előtt.

    Most tanulom könyvből a vakolást.
    Ha megtudtam csinálni egy 80 kilós plazmagenerátort itthon, vasból rézből meg drótokból,csak fel tudok nyomni nyolc kiló pempő-halmazállapotú maltert nem ?

  • Göllner András

    @ Almási Alma

    Elárulok egy nagy titkotmagának magának Alma – én nagyon ritkán fordulok a kanadai magyar diaszpóra Orbánt dicsőítő diétás és egyre idősebb tagjai felé. Nem igen érdekel a magyar diaszpórának ez a kevesebb mint 1 százaléka. Ők meg azán végkép nem kíváncsiak az én véleményemre. Én azzal a célközönséggel beszélgetek akik Kanadában a politikai döntéseket hozzák. Munkás ököl vas ököl, oda csap ahová köll !!!! Teccik tudni ?? (Kérem ezt ne ismételgesse odahaza valamelyik aluljáróban vagy akár fenn a körúton ezt a mondatot, merta Bayer Zsolt elkezdené Önt cikizni, az meg rosszul esne a kis unikáknak.) Kezicsókolom.

  • talalom
    2018 október 3
    11:36 de.

    Moldova rímbe faragott trágár vicce:
    (Ha Chris kihúzza, akkó meakulpa hehe)

    „Akarsz nehezet mindenáron?
    Próbálj b..szni kerékpáron!”

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Kedves Gollner ur! El kell arulnom, egy titkot.”

    Kedves Figyelő. Ha már egyszer elárúlta azokat akiket mindenükből kifosztott Orbán Viktor és rablóbandája, nekem nyugodtan elárúlhat egy titkot is. Nem oszt, nem szoroz. Csak azt ne várja hogy még fizessek is valamit a portékáért.

  • Göllner András
    2018 október 2
    8:13 du.
    aszongya a geyza, hogy neked tetszett a szaros kübli „tréfája” velem kapcsolatban… mivel Chris ennél enyhébbet tőlem nem engedett be gyanússá kezd válni az egész… magam részéről geyza törölve a palettáról, lenulláztam
    de tőled ilyeneket nem vártam volna sohasem… vagy indokold olyan eszmei alapon (kíváncsivá tett a geyza emez legutolsó izéje amit még megtekintettem)

  • Gollner Andras, engem Orban NEM fosztott ki, mert MAR 61 eve Kanadababan elek. Engem az a baloldal fosztott ki es menekulte tett, amit maga Kanadaban terjeszt !

  • Rodeo11
    2018 október 3
    4:44 du.

    Ideges a kislány.

    Mennyé és öntsed ki a bilit.
    Ha már így kiloccsant nálad hehehehe

    Nem tehetek róla érzékeny mimóza vagy.
    Kis rózsaszínezetű mimózácska.
    A pofája nagy és szőrős,
    de a gyűrődést nem viseli.
    Akárcsak Gurltiz barátja.

    Egyformák ezek a szélsogyobberek.
    Aztképzelik nekik minden megengedett
    de a kritikától elsírják magukat.

  • Göllner András

    @ Figyelő

    „Gollner Andras, engem Orban NEM fosztott ki, mert MAR 61 eve Kanadababan elek.”

    Hogy is ne tudnám. A szomszédja vagyok. Évtizedek óta látom mit kapirgál a látszatkeltés főterén. Magát csak lefizette a zorbán, tyúkanyó. Az Izraeli lábvízkereskedőt etesse kérem répával, retekkel és mogyoróval, mert bibis a szája.

  • Göllner András

    @ Rodeo11

    Ne edd forrón a kását. Gyakran repülnek ide lenn a székek. Mindenki csinálja a fesztivált. Ha aszondom, hogy libikóka, engem ide lenn azonnal libsikókának néznek. Montam már nem ? Ide lenn nem kell félni csak kefélni – de lehetőleg ne egy sünivel. Összetévesztes a lábvízkereskedővel. Nekem nem bibis a szájam.

  • Göllner András

    @ Geyza

    Nem tod hová tünt a cserebogár ? (a Bendegizire gondolok pincemesterek.)Lehet, hogy leitatta a lábvízkereskedő és bedőlt a malter és a maléter közé mint rimszki korszakov? Óvatos legyél azzal a vakolással, nehogy szemet szúrjál valakinek.

  • Göllner András
    2018 október 4
    11:51 de.
    tudod én olvasom Redjtőt, és rettegek a repülő „faszékektől”…egyébként smáj lí

  • Geyza
    2018 október 3
    7:18 du.
    gahh tú rgő raggy y parszek zseshké halt der über ganz gefindertumgeist kek ret bühh dó kótyomfitty bád nyünyüke + nyonyó
    gas45vbndºç´ºçpa43$%=) .-ºç~´+gahtumgeisty

  • Göllner Bandi:

    A cserebogarat elcserélték ganajtúróbogárra oh mi sajnálatos.

    Vakolni meg úgy szoktak hogy a páciens a hátsó úlésbe ül,
    a kabintetőt jól befüggönyözik neki.

    A le és felszállást az oktató végzi.

    Csak ritkán szoktak közben hánni a növendékek, de megesik azé.
    Olyan előfordult már hogy megkérdezte az oktató miért háton repül a tag, az meg nem akarta elhinni, DDDDDDDD
    Hja azok a csalóka műszerek…

  • Göllner András
    2018 október 4
    11:51 de.

    A konyhafőnök mai ajánlata Rodeonak:

    Bánat ellen egyen kását
    Nátha ellen egyen kását
    Minden ellen egenl kását
    Nem használ de nem is árt e gyógyszer..

    /Hofi/

  • Göllner András
    2018 október 4
    12:08 du.
    ha annyira hiányzik az amerika megunhatatlanba beszólt… most éppen hottentottáúl

  • Göllner András
    2018 október 4
    12:08 du.

    Zúg a cserebogár, nekimegy a…de nem is. Várjá..

    Tehát:

    Zúg a sörösüveg, nekimegy a falnak.
    Nagyot csörren akkor,azután..-Hé Pista,húsz Forint a betét ára

  • Geyza!A homok-cement keverékből ne hagyd ki az oltott meszet: az kenhetőbbé és ragadósabbá teszi. Több rétegben vakolj:egy-egy réteg ne legyen 2-3 centinél vastagabb: úgy nem repedezik meg száradás közben,és nem potyog le!

  • Ja, és ne várdd meg, amíg egy réteg teljesen kiszárad: elég, ha éppen megszívja a fal, mehet a következő réteg.

  • Talalom:
    Épp most dolgozom ki a habarcs keverésének legkényelmesebb házi módszerét.

  • Azért ez jellemző:ha Figyelőt nem fosztotta ki a kormányfő, akkor redben van: a 9,5 millió, aki itthon maradt (meg született azóta), az dögöljön meg, és köszönje meg hogy kifosztják. Ez ám az igazi „hazaszeretet”!

  • Rodeo11
    2018 október 4
    12:55 du.

    Te csak egy büdös Holocaust-tagadó vagy

  • talalom
    2018 október 3
    11:36 de.

    Nekem mindegy, hogy minek tartasz, de ismétlem, én legalább a saját kommentjeimet megértem.

    Te itt szépen leírtad az Aczél-i receptet, de megérteni már nem bírtad.
    Pár hete bementem a könyvesboltba, vettem egy nagy levegőt, és a nem túl sok pénzemből vettem egy-egy vaskos Ormos és Romsics-kötetet. Jó lesz a hosszú téli estéken olvasgatni.
    Na, szóval most is lehet kapni a könyveiket, a könyvkiadóknak és talán a vásárlóknak is köszönhetően, meg persze a kormány szándékaival se ellentétes, de a köztévébe meg állami rendezvényekre nem őket hívják. Hanem mondjuk Schmidtet vagy Szakályt vagy egyebeket.
    Ha az Aczél-i recept szerint dolgozik a fidesz, akkor tíz év múlva mi várható? Pl. hogy a megtűrt történészek (nem csak a pluralisták) csak antikvárban lesznek kaphatók, és a népszerű történelemcsinálás dilettánsok kezében lesz. Ha Nemeskürty tanár úr idejében lett volna interaktív múzeum, akkor a 2. hadsereg tragédiájáról furcsa kiállítás készülhetett volna.

    Pl. egy szocialista kiállításon az egyszerű katonák nem az oroszok elől futottak volna, hanem a saját tisztjeik elől. Ugyanez manapság fordítva: a horthysta katonatiszteket a németek üldöznék, vagy ilyesmi.
    Nem világos, hogy fentebbi kommenteddel melyik jelenséget kifogásoltad?

  • HL!Az említett szerzők írásait, tanulmányait a nyolcvanas években is nyilvánosan lehetett vásárolni, ők egyetemen adtak elő, az MTA-ban dolgozott Romsics: nem voltak „háttérbe szorítva”: ennyit írtam, nem többet.
    A korlátoltságoldnál már csak a rosszindulatod nagyobb.

  • Geyza
    2018 október 4
    5:20 du.
    megakadt a tű a lemezenzenzenzenzenzenzenzenzenzenzen
    kerg eb irka firka küdlórawaq pindi dudu gágá

  • Rodeo11
    2018 október 5
    11:08 de.

    Ne gágogj nem vagy te kacsa
    te csak egy büdös Holocaust-tagadó senki vagy

  • Hazzay „tudományosan” hazudik.
    Idönként felemleget mindenki által ismert
    valóságokat azért hogy hitelesítse velük a hazudozásait.Öggyes

  • Geyza
    2018 október 4
    5:20 du.

    Geyza, ez a cikk sem a zsidóságról szól.

  • Rodeo11
    2018 október 5
    11:08 de.

    Ha már lemez akkor lássuk miképpen pörgeti itt magát a Trágyadomb nap mint nap.
    Gyenge idegzetűeknek a videjjó nem javallott.

  • talalom
    2018 október 5
    10:10 de.

    Nem tudom, miért nem bírod személyeskedés nélkül megfogalmazni a véleményed. Ráadásul nem értem, hol itt a probléma?

    Orbán Viktor országában is ott vannak az akadémián, egyetemen előadnak Romsicsék (már ha még nincsenek nyugdíjban), sőt, nem is verik őket az MTA pincéjében …!
    Ráadásul a két említett szerző a 20. század történetéből kibonthatta az igazság minden kis szeletét 1990 előtt is, főleg ha esetleg a pártbizottságban is jóvá hagyták! Vagy a pártbizottság által jóváhagyott akadémiai vagy más kutatóintézeti vezető jóváhagyta.

    Különben meg onnan indult az egész vita, ha még emlékszel, hogy a szocialista (vagy liberális) Alma szerint Nemeskürty tanár úr egy példaképe lehetne a történetíróknak.
    Nem tettem volna ezt szóvá, de Alma már többször fikázta a 20. sz. rejtelmeit kutató történetírásnak azt a fajtáját, amelyet nem szekértáborok mögött sikítozós stílusban írnak. Ha nem tetszik, nem kell őket olvasni.

  • Geyza
    2018 október 5
    12:26 du.

    ha -eddig- nem vetted volna észre nem érdekelnek a bakelit lemezeid sem de te még kevésbé, hiába rikácsolsz mindenféle badarságot… a krumplihéj görbületi együtthatójának meghatározásához beírni a brazil választások kapcsán mindenféle acsarkodást és hörgést az még gusztustalan is, mindamellett, hogy dög unalom ha tudni akarom akkor megkérdezek brazilokat, érdekes módon Gábriel aki ott él egy árva szót sem szólt, de a bárnelevné az bezzeg belelihegi a légbe

  • Alma:
    Én sem a zsidóságról írtam.
    Hanem csak erről a Rodeóról itten.

  • Geyza
    2018 október 5
    3:22 du.
    ez már a tudatvesztés előrehaladott állapota én viszont rólad írok amit akarok, csak hogy tudd mennyire érdektelen senki vagy

  • Rodeo11
    2018 október 5
    3:07 du.

    Nem neked küldtem a videót.
    Egy trágyadombnak minek videó nemgiaz?

    Tanuld meg értelmezni a magyar nyelven leírt szövegeket.

    Te holokauszt-tagadó senki.

  • Geyza
    2018 október 5
    4:04 du.
    vannak dolgok amik nem érdekelnek ezek közé tartozik geyza és amit felbüfög

  • Gollner Andras! LATOM gyorsan elpucolt a valaszom elol! Nem hinnem, hogy magat valaha megsertettem volna! viszont maga sertegetni nagon tud!
    Gratulalok.

  • talalom
    Mem tudom mi van ma ejjel, mindenki serteget!
    Elobb G2018 október 4
    „4:04 du.

    „Azért ez jellemző:ha Figyelőt nem fosztotta ki a kormányfő, akkor redben van: a 9,5 millió, aki itthon maradt (meg született azóta), az dögöljön meg, és köszönje meg hogy kifosztják. Ez ám az igazi “hazaszeretet”
    Gollmer, most te is.
    M Ikor mondtam en ilyet?
    Mikor gondoltam, vagy mondtam ilyet?

    Azért ez jellemző:ha Figyelőt nem fosztotta ki a kormányfő, akkor redben van: a 9,5 millió, aki itthon maradt (meg született azóta), az dögöljön meg, és köszönje meg hogy kifosztják. Ez ám az igazi “hazaszeretet”!

    ii

  • Mar tobbszor irtam , Orbant nem ismerem. Egyszer lattam itt eletemben, mikor kijott Kanadaban..

    MIvel azota is kint elek es NEM szandekozopm tobbe hazamenni G
    Az erdekes csak az, hogy soha nem voltam „Orban parti” nem dicsertem, mint ITT sokan, tehat MIERT FIIZETNE ENGEM>? EZ egy rosszindulatu ragallom es kikerem mmagamnak!

    Ha valaki jobboldali beallitotsagu, nem torvenyszeru, hogy Orbant egyaltalan kedvelje! Ennyi logikat azert elvartam itt is!

  • HunCanada
    2018 október 3
    1:08 du.
    Elnezest kerek, de Gollner es tarsai lefoglaltak, azert valszolok csak most.Oszinten es ismetelten allitom, hogy nem vagyok Orban fan! Eloszor is NEM ismerem, nem tudom, hogy minden igaz e , amit itt irnak rola! Csak itt olvasok magyar politikarol, nem olvasok hazai sajtot. Tehat NINCS egyeni velemenyem Orbanrol es tetteirol!

  • Hun Canada któber 3
    1:08 du.