Amerika a megunhatatlan – III. rész: a vidéki Amerika

2018 október 4 10:21 de.12 hozzászólás

Ha az Egyesült Államokról esik szó, többnyire legelőbb New York, Washington, Las Vegas, Los Angeles, San Francisco – a nagyvárosok jutnak eszünkbe. Pedig hát, tudjuk jól, az a hatalmas ország nemcsak városokból áll. E cikksorozat első két részéből már kiderült: utunk célja ezúttal Pennsylvania volt, és ott sem egy nagyváros.

Pennsylvania állam az U.S.A. keleti oldalán, közvetlenül New York állam (nem a város!) alatt, attól délre helyezkedik el. Első európai telepesei svédek voltak, a vidéket Új Svédországnak nevezték el. A britek csak 1654-ben tudták ellenőrzésük alá vonni. Az állam mai nevének érdekes története van. William Penn (1644 – 1718), egy angol idealista arisztokrata – a vallásszabadság nagy híve – apja halála után örökölte a vagyon mellett, annak követeléseit is. II. Károly, a „földben gazdag, pénzben szegény” angol király, adósságai fejében 1681-ben birokot adományozott William Penn-nek – Amerikában. Az értékes erdőkkel borított vidék azóta is az ő nevét viseli: Penn erdeje, erdősége. Az állam erdőkben ma is gazdag. Az itt élők viszonyát a természeti környezethez egyetlen mondat is jól érzékelteti. „Nem az őz megy át az úton, az út megy át az erdőn.” Hatalmas különbség ez ahhoz képest, ahogy minálunk az autósok a vadon élő állatokra gondolnak.

Az állam keleti határát a New Jersey-től elválasztó Delaware folyó alkotja és ez már jelzi, hogy itt egykor az őslakos indiánok földje lehetett. Ide tartunk, a folyó ma is erdőkkel borított, hegyes-völgyes partvidéke, East Stroudsburg egyik kedves völgye, domboldala, Shawnee Valley a célunk. A Shawnee valamikor az algonquian nyelvet beszélők csoportjába tartozó jelentős indián törzs volt. A leghíresebb indián főnök, Tecumseh – aki megpróbált a törzsekből egy független indián nemzetet létrehozni – közülük származott. Ma itt egy nehezen meghatározható lakótelepet, „falut” találunk. Bejáratánál a csillagos–sávos lobogót éjjel napelemes akkumulátort használó lámpa világítja meg. A terület népszerűsége érthető. A dombot többszörösen körbefutó – leágazásokkal összekapcsolt – utak mentén, elszórtan vagy kisebb lakóparkokba csoportosulva, mintegy 2-300 családi ház áll.

Van ahol ikerházak állnak, van ahol két ház között csak néhány tíz, máshol akár néhány százméteres távolság is lehet. Az egyik helyen az egymással szemben épült házak rövid utcasort alkotnak, kicsit lejjebb vagy feljebb a domboldalban önállóan állnak mások, és az aszfaltozott útról csak rövid le- vagy feljáró vezet hozzájuk. Kerítés – mint Amerikában általában – sehol sincs. Az őzek, apróvadak, télen néha még a medvék is, egészen közel jönnek. A közüzemi szolgáltatók, az itt lakók és az ő vendégeik autóit leszámítva, átmenő forgalom nincs. A levegő tiszta, a táj csendes, igaz, a bevásárlást meg kell gondolni, mert a legközelebbi erre alkalmas hely mintegy húszpercnyi autóútra van. Ott viszont – az iparcikkek kivételével – szinte minden kapható.

Van ott gyógyszertár, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy nagy budapesti patika, valamint egy Rossmann vagy egy DM és hozzá egy fotószaküzlet működne egy fedél alatt, elképesztő áruválasztékkal. Mellette egy másik épület az élelmiszer áruház, a Foodtown. Hát volna mit tanulnia tőle az összes magyarországi nagy élelmiszer áruház – szándékosan nem írom le a nevüket – vezetőinek! Elsősorban is tisztaságot, rendezettséget, a vevő kényelmét szolgáló működést. Napközben itt nincs árufeltöltés, a vevőnek nem kell kerülgetnie a tele rekeszeket, üres dobozokat. Minden polcsor fölött a sor számát is jelző tábla lóg, felsorolva rajta mindazon áruk neve, amik abban a sorban kaphatók. Nem rendezik át kéthetente, hogy a vevőnek keresgélni kelljen, hátha meglát és megvesz olyat, amire nem gondolt. A sorok között mindenhol kényelmesen elfér két bevásárlókocsi egymás mellett.

A bejáratnál, elkülönítve, két darab, négykerekű, villanymotoros kocsi várakozik, a Mart Cart. Nehezen mozgó vásárlók számára. Persze ezek is bőven elférnek a polcsorok közötti utcában és nem akadályozzák a vásárlókat, akik kézi, tolókocsit használnak. Azok nagyjából hasonlóak az általunk ismertekhez, bár van egy fontos különbség. Szintén az áruház előtt egy fedett részről kell elvinni, de nem kell az elmozdításukhoz pénz vagy valami azt pótló műanyag érem. Nincsenek is összeláncolva. Mégsem lopja el egyiket sem – senki! Ha a távozó vevő nagyon sietne, esetleg idős és nehezebben mozog, már fárasztó neki az autójától visszavinni az üreset, akkor sem történik semmi. Van egy ember, aki összeszedi a – nagyon kevés – kint hagyott kocsit és visszaviszi a helyére. A vevők kényelmét még egy szerkezet szolgálja, a Coin Star. Amerikában az egycentesnek is értéke van, ott az is pénz. Az embereknél így olykor sok apró halmozódhat fel. Ha már egy kerek értékre való összegyűlt, szétválogatva be lehet dobálni ebbe gépbe és az papírpénzt ad ki helyette!

Európai szemmel nézve, bent felfedezhetünk pár szokatlan érdekességet. A szeszesitalt, söröket, borokat (erősebb italokat) árusító részt a hagyományos élelmiszereket kínáló, jó nagy területtől elkülönítve találjuk. Ide az utcáról külön is be lehet menni, nem kell a nagyobbik részt végigjárni. A választék itt is nagy minden italféleségből, külön pénztára is van. Feltűnő viszont, hogy a sörök közül sokan választják az 1903-ban Milwaukee-ben alapított Miller sörfőzde High Life palackos sörét. Úgy hirdetik: „The Champagne of Beers”. A minőségre utal, nagyjából: mint a Champagne a pezsgők között. Van egy olyan boltrész, ahol jó nagy, már elkészített, csomagolt szendvicseket, hideg ételeket vehetünk és ugyanott pár asztal mellé leülve el is fogyaszthatjuk. Ennek Deli a neve. Így a bevásárlást akár egy könnyű ebéddel is összeköthetjük.

Akkor sincs baj, ha ehhez az ebédhez a már megvásárolt, kifizetett karton sörünkből egyet ott helyben elkortyolgatunk. Ebből sem lesz gondunk, mert a közelében egy olyan WC van, amelyik tisztább és jobban felszerelt, mint sok hazai kórházunké! A bolt másik, nagyobbik részében nyolc pénztár működik, így három-négy vásárlónál több egyiknél sem torlódik fel. A pénztáros – mivel kevesebb vevővel van dolga – csomagol is. Az áruházi reklámszatyorba (ingyenes) ő rakja bele a leblokkolt árut, típusának megfelelően szétválogatva, máshová teszi a mosószert, másikba a gyümölcsöt. Ami nehezebb, arra két zacskót használ. A vevőnek csak annyi a dolga, hogy a zacskókat a pultról a kocsiba rakja és majd azt kitolhatja az autójához.

A bevásárlás végeztével, hazafelé autózva meg kell állni a postaszekrények előtt. Ebben a „faluban” a postás nem jár a házakhoz. A domb aljában van egy szépen gondozott tér – itt áll a már említett lobogó – jelképezve a lakott terület kezdetét. A téren sorakoznak a postaszekrények, a postás azokba teszi a küldeményt, a tulajdonos – nem is tud másfelé menni – hazafelé ott kiszedheti a sajátját.

bty

A ládák sora mellett, kicsit távolabb, van még egy üvegezett szekrény, hirdetőtábla, afféle faliújság. Benne – az aktuális közlendőkön túlmenően – a Snow and Ice Management Association tizenöt pontban részletesen összefoglalt tanácsa olvasható. Hogyan öltözz, mozogj, parkolj, télen, havas, jeges időben. Általában: mit tegyél, hogyan élj, hogy önmagad biztonságban legyen és másoknak se okozz kellemetlenséget, akadályt. Látva és tapasztalva mind az eddigieket, nagyon valószínű, hogy ezeket ott be is tartják!

(folytatjuk)

Révay András

12 hozzászólás

  • Hat valoban mindenki koszonheti Mr.Revai beszamolojat.
    Reportjai ketsegtelenul javulokban !
    S teljesen politikai eredek es propaganda mentes !!!

    A termeszet ezen a fold-teken eredeti, amig csak az emberiseg meg nem szalta es kezdte pusztitasait.

    Persze valamikor Europa is hasonlo allapitokban volt.

    Meg Mathyas kiraly idejeben is az orszag nagyban a termeszetes erdok foglaltak el.
    Az csak ottan lett ki-irtva ahova a lakossag telepedet es szanto foldeket ohajtott a termeszetes erdok helyet.
    Na meg a folyok szabalyozsai es a nedves teruletek lecsapolasai kezdte a termeszet (ecologia) teljes meretu abordalasat.

    De az talalhato meg Anglia eseteben is,a Robin Hood olvasasa eseten tisztan vejeto. A lakosag csupan a „Sherwood”-i erdo kozepen kitisztitott helyeken eltek.

    Pennsylvania hivatalosan NEM „state” hanem „commonwealth.”
    William Penn a „Quaker”-ek szamara alapitotta.
    Az egy igazi „puritan” vallas.
    Maig is mukodok.Mindeg becsuletes es nagy elismereben tartott vallasi csoport.

    Pennsylvani leg szeb es termeszeti latvanyossagb resze az eszki reszeb a kelet-nyugat iranyu Route # 6.(6-os ut.)
    Javaslom bakinek aki autozik azon a reszen.
    Ott alapitottak a Francia menekultek Marie-Antonett szamara a menedek helyet.
    Maig is „Asylum” neven levo helyseg. A francia Luhr-walleyre hasonlo. Csak nem oly lapos.

  • moi je prefère de l’etat Wyoming!

  • Köszönet a beszámolóért. (És jöhet a következő.)
    Egy megjegyzés: A boltokban ingyenesen osztogatott műanyag szatyrot betiltanám. Iszonyú szeméthegyek kerekednek ezekből – és környezet károsítás a gyártásuk során. Franciaországi nagynéném csodálkozott is: ti milyen okosan használjátok ezeket a zacskókat! Én a mai napig is így használom (itthon is sok helyen van ingyenes műanyag). Nem dobom ki azonnal: Néhány alkalommal elviszem a bevásárláshoz, és nem kérek újat. Ha már elkoszolódott – pl. a krumplitól -, akkor szemeteszacskónak használom: így nem kell a kukába sem külön szemeteszsák.
    És a kérdés: Miből élnek az ott lakók? Ipari üzemnek nincs nyoma, és az érintetlen erdők miatt nem feltételezek jelentős agrártermelést sem, legfeljebb némi erdőfenntartást. Nyilván sokan dolgoznak a helyi boltokban, éttermekben. Biztos van fodrász, autójavító, mosoda stb. De milyen jövedelemből? Oké, a fodrász vásárol a boltban, a boltos meg étteremben vacsorázik. Ez önmagába képes fenntartani egy községet (itt a közösség értelmében, nem,mint településfajta)?

  • „a bevásárlást meg kell gondolni, mert a legközelebbi erre alkalmas hely mintegy húszpercnyi autóútra van”

    Magyarország eltörpül az USA-hoz képest, és nálunk is működik a „húsz percnyi autóútra” lévő bevásárlási lehetőség, mivel sok faluban megszűnt helyben még a kocsma is. Sőt, alkalmanként vendég pap tart misét havonta egy vasárnap a 17-18. században épült katolikus templomokban.

    A magyar falvak halálukon, amióta a környező szántóföldek néhány nagygazda (nagybirtokos) tulajdonába került. Munkalehetőség híján így a fiatalok elköltöznek és helyükbe nem jön senki.

  • Drizari
    2018 október 4
    2:05 du.

    A kisebb településeken a helyi Postahivatalokat már évekkel ezelőtt elkezdték bezárni.

    Az öreg járókeretes néninek két órát kell buszoznia oda és kettőt vissza a kistérségi központba a nyugdíjjáért vagy a leveleiért.

    Aztán kitalálták a „mobil Postahivatalokat” melyek járják a falvakat.Hol ekkor hol akor érkezik meg.A helyieknek órákat kell álldogálniuk a kijelplt várakozóhelyen rá.

    Valahogy nem vált be a módszer amint hallom.

    EZ GYALÁZAT !!

  • „talalom” kerdezte hogy mi a kornyek anyagi jovedelmezoje.
    A videk egy igen kedvelt kirandulo helyseg.
    Nagyon szep a termeszet, kivallo helyen leve, a Delaware folyo kozeleben.
    De az atlag norma,hogy mindenutt a lakossag 2/3-a kozossegszolgaltatasaval nyeri megelheteset.
    Az atlag ohajatos hogy 1;8-ban kulso jovedelmet hozzon.

    A helyseg neve; East Stradsburgh. Monroe megyeben.Pa.
    Zip codja 18301.

    Alig 9,600 lakosu „Borough”, olyan mint „kozseg”.

    Atlagban igazi munkas lako-helyseg.
    A Pennsylvanniai orszag atlaganal alacsonyabb jovedelmu.
    Az ottani atlag evi jovedelmel $ 43,500
    A Pennsylvaniai altlag $ 56,900

    Az atlag lakohazak arai $ 145,000
    A Pennsylvaniai atlag ar $ 174,000

    Ha par kattingatast teszel talalsz minden infot.
    A haz hirdetesek a $ 85ezer- $ 150ezer kozoztti atlag.

  • DRIZARI;

    Igen, tarsdalmak jonnek es mennek.
    Amit leirtal az a kepe a „haldoklo” tarsadalmaknak.

  • A csekély értelmű medvebocs kedvéért még egyszer fölteszem a kérdést: a Shawney Walley-ben lakók MIBŐL vásárolnak a boltokban, vagy másutt? Miből fizetnek villanyszámlát, telefont, bármit?

  • ” A csekely ertelmu medvebocs kedveert ismetelten” jelzem , sot mar nehanyszor listaztam is mind ezt.

    De elsokben, mint fentebb jeleztem, hogy altalanossagban a lakossag 2/3-a az embertarsaikanak nyujtott szolgalatokbol nyeri letefentartasait.

    Egyszerubben a szukseges munkakat es szolgaltatasokat vegzik masoknak. Abbol fizetik a villanyszamlaikat es vasaroljak hazaikat, kocsiaikat es gyermekeik tanitasait es a sajat idoskorukban szukseges eletuk- lehetosegeit.

    Megismetlen itten ismet.
    En egy 3 ezer lakossu kis-helyseg kozeleben elet.
    ( a legutolso nepszamlaloson 2995 lakosu volt)

    De van Walmart, Winn Dixie, Dollar General,General Store, 3 bank, 2 hardware store, McDonald, Burger King, 2 Pizza place,3 bank, Posta Hivatal, 1 large Nursing Home, 3 orvosi hivatal es egy nagy Klinika, 3 patika, 1 Computer szak-uzlet, 2 biztosito hivatal,
    3 auto-kereskedes, 2 befektetesi iroda, 2 allatorvos (az egyik alatti-klinika),3 kis etterem, par kis magan uzletek, uszoda-felszerelesek, temetok, egy tortenelmi helyseg, a megyei Sheriff es birosag,
    1 szorakozo-bar-tanc terem, 1 kinai etterem,
    1 nyomdai szak-uzlet, 2 ingatlan kereskedes, 9 vallasi egyhaz-templom a telephonkonyben ami hirdetett,
    1 auto-mufler-uzlet-szerelo, 3 auto-alkatresz uzlet, 3 auto javitok, 6 auto-uzem-anyag allomas, 2 italbolt,
    S hogy hanyan dolgoznak ugy az epitkezes, epuletkarbantartasok, mint landscape karbantartassal es minden mas javitasok es szolgaltatasokkal azt nem tudom szamonkent.
    Itten a fuvagas es mas kerti munkak 12 honapi munka.

    De maga az unnepek ,mint Hala-adas Napja, Holloween, Karacsony, minden vallalatok alkalmaznak extra idoszeru alkalmazottakat.

    Tehat mind az munka es jovedelem lehetoseg mindenki szamara.

    Na egy 10 ezres kozseg eseteben vegye azt annak aranyaban.
    Tehat a lakossag atlag 2/3-a amodon nyeri lehetoseiet megelni.

    Csak az ingyen-elok fuggenek a kormanyok adakozasain.
    Az a kulombseg a maguk altal atkozott gazdasagi rendszer es a munkas paradicsom kozott.

  • Ne hagyja figyelmen kivul a cikk olvasoi, hogy a cikkben jelentett „Woodland Village” az csak egy „developement” (mint egy lakotelep-szeru resze az East Stardsburg borough-nak.

    Valaki annak idejen vasarolt egy par-szaz holdat es hazak-epitkezeseivel foglalkzozott.
    Minden hasonlo „lakotelep” lehet tobb kilometerekre a masiktol.

    Azert irta a szerzo ,hogy a nagyobb vasaralsokra tobbet szukseges hajtani az ottani lakosoknak.

    Itten NEM az europaihelyzethez hasonoan megy semmi.
    A helysegek nem osszecsoportosulva egy kis helyen egymasmelett, s aztan csak a szantok leteznenek.

    Mint a cikkel kozolt kep mutatja,az a Woodlanf Village harmaduk resze.
    Ami azt jelenti hogy az epitesz sikeres volt ket elobbi hasonlo lakotelep epitkezesevel is.
    Bizonyara mint Woodland Village I, es W.W.II.

    Mindenki celja es remenye hogy a leheto leg fuggetlenebb, egeszsegesebb,es onallobb eltmodot elvezhessen amit csak a zsebe elbir.

    Woodland Village III. lehet csupan egy par-tucat, vagy tobb, hazbol allo terulet, s csupan uzletek amit a kozvetlen lakosok koltsgei eltart.
    Hasonloan mint Woodland Village I, es W.W.II.

  • talalom masik megjegyzesere;

    A plasztik vasarlo tasakok betiltasan.

    Minden uzletekben vannak a hasznalt plesztik tasakok gyujto dobozzai.
    Minden plesztic ujra keszithetok.

    Hasonloan minden elhasznalt anyag fel-hasznalhato, ujja-keszitheto, vagy mas hasznos dolgokra alkalmazhato.
    De az emberu trehanysag es lustasag miatt csupan a termeszet pusztitasat szolgalja.

    Sajnos az emberi trehanusag az oka annak hogy ma tobb-plesztic van az oceanokban mint halak es mas tengeri elolenyek.

    Tegnap lattam egy jelentest a „Huzvet-sziget”-rol.
    Ahova a „csendes-ocean”-hullamai megallasnekul arassza el a tengerben levo plesztikkel a szigetet.
    S az csupan egy csopp kis sziget ami a szemet utjaban al. De az ma vilagszerti problema. S nem csak a tengerekben.

    Hasonloan a foldekben es a levegoben levo szenny.
    Az mind a termeszet, a foldek, levego, vizek, s minden emberi eletet sujto karositasok.
    Ami naprol napra sokszorosodik.

    Naponta, orankent, percenkent tobb emberi leny, s tobb szemet, tobb szennyezes, es novekvo pusztitasa a jovo-letlehetosegeinek.

  • Bendeguz79
    2018 október 4
    7:22 du.

    gizi te bölcsek köve! beadnál egy link képet arról az átlagházról ami a mai financiális környezetben $145000,00 legalább annyit hány négyzetláb az össz lakóterülete?

    ugye a RAM legújabb kiadású lökhajtásos változata az összes cash incentive után $48000,00 alapröhögényen és az import Jaguar $54000,00 alapgázon akkor az a „ház” az milyen (én olyannak képzelem, amelybe egyszerre belépsz és azonnal kinn is találod magad = PATYOMKINN

    várom nagybecsű bölcselmeidet, addig is hahahahahaha

    Bucika és ne igyál olyasmit ami ennyire megárt