Megszűnt a Fidesz!

2018 október 11 9:04 de.74 hozzászólás

Emberek! Megszűnt a Fidesz!

Mivel magyarázható mással, minthogy a miniszterelnök kénytelen volt egymagában, személyesen jelölni a budapesti főpolgármestert?!

A Fiatal Demokraták Szövetségének, mint pártnak megszűnésére már huszonöt éve mutattak aggasztó jelek, amik az 1994-es választások után erősödtek föl, és mára az agónia vált teljessé. Az összes fiatal – és már nem annyira fiatal – demokratát leuralta egy elvek nélküli erőszakos egyed.

Mondjuk már a párt alakulása sem volt makulátlan, hiszen a tagság feltétele volt a 35 éves életkor. Én meg néztem ki a fejemből, mint 41 éves agg, ráadásul szocialista: mi fenéért kéne engem földbe döngölni sokmillió társammal együtt?

Illusztráció: Kelly Butz

1998 és 2002 között elég világossá vált: mert egy elvetélt futballista, befejezetlen jogász, sértett bugris úgy gondolja. Innentől a valahai párt, a Fidesz megkezdte egyre gyorsuló lejtmenetét. Mára eljutott odáig, hogy némethszilárdságú elmék, szorgos, kétkezi maffiózók uralják. A Fidesz-tagságnak – sőt a magyar nemzethez tartozásnak – egyetlen kritériuma van: az ország kinevezett első szolgájának báva imádata. Nem számít, hogy ennek a fejében érdekes elgondolások születnek a nemzet jövőjéről, amibe beletartozik a közszolgáltatások szétverése, a nemzet harmadának kiirtása, a török hódoltság korának dicsőítése.

Ma már a formalitásokra sem ad az ország fura ura: ő jogosult a főváros vezetőjét kijelölni. És leszarja, hogy az általa elnökölt pártnak – sőt pártszövetségnek! – van-e egyáltalán véleménye erről.
De figyelmeztetés – inkább fenyegetés – ez azoknak is, akik úgy gondolják, hogy társadalmi-közösségi ügyekben a legjobb választ a pártsemleges, független (mitől?) szakértők adhatják.

Tarlós ugyanis kiszolgáltatta magát – és nem mellékesen a főváros másfélmillió lakosát – egy fusztrált egyed ígéreteinek, aki mögött immár még formálisan sem áll semmilyen párt, vagyis társadalmi csoport.
Persze, tudom, hogy a magyar társadalom több mint negyedét – a 8 millió szavazóból 2,6 milliót sziklaszilárdan maga mögött tudhat.

De Tarlóst azért ennél többre tartottam. Nem gondoltam, hogy kiszolgáltatja magát egy olyan egyed ígéreteinek, aki sose volt olyan szegény, hogy ne ígérgessen a más kontójára. Azt viszont még egy Tarlós-féle szakembernek is észre kellett volna vennie – legkésőbb a fővárosi intézmények államosításakor -, hogy ő nem számít, és a neki tett ígéretek se. Majd úgy jár, mint az anekdotabeli brácsás: Járni jár, de nem jut.

Ahogy a magyar nemzet hangos kisebbsége: Járni jár, de ez jutott…

Rátesi Margit

74 hozzászólás

  • ne légy ilyen igazságtalan; ő konzultált erről a …. a,… az illetékessel!!! =))

  • kedves Margit!!

    nem gondolod hogy nez mar -(orban reszerol!!)-erosen az UBU Kiralyra kezd hajazni?!
    azert oda kellett volna jobban ugyelni arra amiket orban mondott-(vezenylotabornok koraban)-a valasztasok alatt!!
    ilyet is tobbek kozt;
    -“orban; amint a fidesz ujra hatalomra kerul mar nem is lesz szukseg uj valasztasokra hiszen kepesek leszunk egyedul is kormanyozni…”!!-vissza az egy part rendszerhez?!!
    aztan igert ilyet is,;
    -“orban,; vissza kell allitani a foldesuri es jobbagysagi viszonyt magyaeorszagon”!!
    nos a foldesurak mar megvannak ugye?
    most jottok ti jobbagyok!!lesz tized,egyhazi dezsma,stb!!
    —————————————————————
    ja kerem!!keso a banat!!tetszettek volna jobban odahallgatni!!most egyek meg amit foztek!!senki nem fogja maguk helyett ki inni a keseru poharat!!
    —————————————————————
    a hataron tuli magyaroknak meg tele a tokuk azzal hogy roluk dontsenek magyarorszagon!!erdelyben,szlovakiaban,horvatorszagban,stb azt kerik hagyjak oket beken!!tobbet artanak nekik onnet obegatva roluk mint hinnek!!

  • És azt ki találta ki, hogy a “vidéki” Botkát ki kell golyózni a miniszterelnök jelöltségből? Nem néhány pesti nagykutya, akiknek Szeged már “vidék”?

    Ezzel foglalkozzon a kedves DK-s nyugdíjas szimpatizáns, ne azzal, amihez semmi köze nincsen …

  • Margitka, a címed plágium! ugye tudod? anno az átkosban az egyik rikkancs ordibálta a Blahán (Rákosi Pajtás még simogatta az új kalászokat) MEGSZŰNT A NYOMOR és az AVH sohasem vitte el sehová de aznap mikor ezt hallottam (sűrűn jártunk arra) meg volt a napom csinálva

    OGV meg mindig is egy beteg szarházi volt és csak romlik de sokan jól élnek abból, hogy a nyelvükkel a seggén át fenntartják az ürülék tetején… képzeld ha Kövér elvtárs kerül a budira ha kiüti magát végleg a NEMZETI OSZLOPSZENT?

  • Rakosi elvtars nem simogatott semmit!!
    az ominozus foto erddete a kovetkezo,;-
    az egesz ugy tortent hogy,videki korutjan kiszallt az autobol pisalni es a kalaszokba torolte meg a huggyos kezet!!
    es EZ igaz tortenet!!

  • bar-lev
    2018 október 11
    9:35 de.
    orbán = netán yahoo

    hahahahahahaha

  • Margitka : Hehe 😀

  • Nos csak benéztem…..és bizony jót derültem R.Margit cikkén!
    Nem szűnt meg a Fidesz (az ellenzék nagy bánatára…)sőt egyre népszerűbb.
    Ami Tarlóst illeti Orbán tájékozott a munkájáról,eredményeiről és “valószínűleg” a megbeszélésük előtt , az illetékes és szintén tájékozott tagság,politikusok véleményét is kikérte,mielőtt újból felkérte, hogy ismét pályázzon a
    főpolgármesteri posztra!
    Na erről ennyit!

  • Zavarba jövök, ha clikbait címet olvasok. Jó jó, irónia meg miegymás, de azért a Fidesz a szatellit pártjával együtt jelenleg is szignifikánsan spiccen tartózkodik a pártok között.

    Eközben az MSZP részéről ismét vicceskednek egy előválasztás gondolatával, ami hivatott lenne eldönteni a fővárosiak előtt, hogy ki is legyen jövőre a miniszterelnök támogatását élvező Tarlós István főpolgármester ellenjelöltje. Molnár Zsolt szerint az előválasztást kábé egy hónap múlva kezdenék, és mivel ők egy demokratikus párt, “hogyha legalább tízezres nagyságrendben elmennek a szavazásra, meghajlunk a budapestiek akarata előtt” – mondotta volt a politikus.

    Még azt is mondta az MSZP budapesti elnöke, “hogyha az előválasztást Puzsér Róbert vagy Demszky Gábor nyeri, akkor az MSZP teljes mellszélességgel beállna mögéjük is”.

    Hoppá! Puzsér Róbert (43 éves) publicista, maga jelentkezett egy promo videóval, amiben felvázolta főpolgármesteri ambícióját és elképzelését Budapest új arculatáról. Nem rossz, nem rossz! Mármint a személye. Ismerve habitusát, szívesen nézném és hallgatnám, ahogyan az ülésteremben leordítja a neki ellentmondó testületi tagok fejét.

    A kampányvideóját itt nézheti az érdeklődő:

  • Nem baj, jön majd helyette kettő.

  • Geyza!

    He-he-he,röhej….de nagyon(nos ebben kivételesen egyetértünk)!!!!

  • Már megint csak a mézesmadzagot ráncigálták az orrunk elött!
    A cim csábito, de egy idö után már csalodottságunk miatt, már akkor sem hiszünk, ha ez a onemanshow léket kap, ami bármikor bekövetkezhet. A virusok, a rák, a gömbhal-méreg, a nyilbéka-méreg, a napfolt-tevékenység bármikor hatékony lehet…. Szerintem elöbb, mint a pártok demokratikus müködése! És ez nem a pártok hibája! Ahogy korábban a többi pártot, választási csalásával most a Jobbikot és az LMP-t amortizálta le!
    Csak a saját eszközeivel tudná kvázidemokratikus keretek között megdönteni bárki a hatalmát! Ahhoz egy másik diktátort kéne felépiteni sokszázmilliárdos költségen, ami persze lehetetlen.
    Inkább gyakorolj a céllövöldében a többiekkel!
    Hazafias kérdés, hogy jo katonája legyen mindenki a szeretett országunknak!
    A diktátorokat csak a megfelelö modon lehet eltakaritani,- ahogy szokták.
    A történelmet ugyis mindig a gyöztesek irják! Nézd meg Csaut Romániában! Egyszerü, szép, gyors, mintaszerü folyamat volt….
    Átlagosan, napi 1-2 milliárdot rabolnak még mindig az állami pénzpályákon. Az alkalmi nagyobb tételek csak plusszok.

    Hallottátok már a kifejezést, h orbán a fegyvernepper?
    A korábbi -világháboru ota folyamatosan növekvö mzárolt – háborura lezsirozott raktártételek sorsárol irt már valaki?

  • Úgy tűnik, a YouTube közösségi videocsatorna cenzúra bizottsága a valóság megtekintése nélkül ítélte Puzsér Róbert kampányvideóját “bejelentés alapján” szexualitást bemutató meztelenkedésnek.

    Itt megtekinthető a videó:

    http://www.youtube.com/watch?v=DiSOvP3JPRU

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Bar-Lev 9:35

    A Diktátorunknak ezeket a korai mondásait mindannyiunk orra alá kell dörgölni.

    És ebben igaza van még Hazai Lámpának is, amikor egy másik KMH cikkhez fűzött kommetjében azt állítja, hogy ez az értelmiség bűne.

    Ezeket és a jogbiztonságra vonatkozó dehonesztáló kijelentéseit az úgynevezett írástudók sem vették komolyan úgy téve, mintha eleresztenék a fülük mellett, sőt sokan rátéve még egy lapáttal a Vezér se…ét két nyelvvel is nyalva, állították és mantrázzák még ma is, hogy “óh, hogy ez mennyire egy tehetséges politikus”. – Teszik ezt persze a korábbi saját hibás megítélésüket leplezendő is. Mely állítás a machiavelli-i értelemben még igaz is lehetne, ám egy 1990.óta demokratikusnak deklarált rendszerben teljesen nonszensz – mi több, hazug szemfényvesztés.

    Mindezen túl, még hagyták a tettei és despotikus személyiségi jegyei ellen felszólamlókat – politikusokat, újságírókat, köztisztviselőket és még egyszerű embereket is – szabályosan kipusztítani a közéletből…

    Üdv: thu
    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Hazai Lámpának az imént említett, szintén mai,
    a “…fővárosi főcsicska” c. cikkhez fűzött
    9:33-as kommentjére vonatkozott.

  • bar-lev
    2018 október 11
    10:00 de.
    ez a bejegyzésed antiszemita Rákosi Pajtás is zsidó volt, nem báncsuk krahácsot mert akkor lesz sikoly

    hahahahaha

  • Boda Marcsi Kibirod röhögés nélkül, mikor ilyen blőd marhaságokat írsz? Ha ezeket te találod ki, akkor viszont nagy humorista vagy.
    Tarlós egy báb, akit delegál Orbán Budapestre, mert már jól be van idomítva, kézhez van szoktatva. Kicsit ugrál, kicsit kiabál a látszat kedvéért, de teljesíti a parancsokat gond nélkül. Mindig pont annyit kér, amennyit Orbán ad. Budapest polgármestere szolgája a miniszterelnöknek. Ez nagy teljesítmény?

  • találom A szakemberségéről érdemes lenne megkérdezni az Óbudaiakat is. Ha merik. Szakember? Kiszélesíteni a Lánchídat? Átadni a várat Orbánnak? Lenyúlni a Margit-szigetet? Katasztrófa sújtott területű BKV-t üzemeltetni? Hagyni teleszórni stadionokkal a várost igazi fejlesztések helyet? Hagyja zsarolni a polgárokat a gázművek által? Soroljam? Ez lenne egy szakember ismérve? Ha becsületes szakember lenne, nem vállalná el ezt a feladatot, nem adná a nevét hozzá. Véleményem szerint.

  • semmi baj nincs a címmel, csak éppen ez nem most történt. A fidesz egyenlő orbánnal, ott nem lehet elhajlás, saját vélemény, más döntés, csak kézivezérlés.
    Taplós meg jó lakája.
    Nekem a legvisszatetszőbb húzása az volt, amikor a múzeumban félrehúzta a kordont és beleült Podmaniczky Frigyes frissen restaurált székébe.
    Óbudai polgármester korában ő adta ki az ártérre engedély nélkül felhúzott lakóparkokra a fennmaradási engedélyt, aminek következtében ma megy a huzavona az árvízvédelmi gátról, melynek ára több mint 600 fa kivágása. Most úgy tűnik, pihenő van ez ügyben – majd meglátjuk, ez az orbán alázatos szolgája mit lép ha esetleg újraválasztanák.

  • Szerintem vissza kellene hozni Demszky Gábort!!! Ő nagyon jó volt,sokat tenne értünk!!!
    Vagy Ráth Károlyt!!!
    Remélem üdvözletével.

  • Csak a pontosság kedvéért: Orbán nem nevezte ki fő polgármesternek Tarlóst(ugye régebben sem.,a gyengébbek kedvéért!….)hanem felkérte,hogy ismét pályázzon,ami ugye nagy különbség…….
    Az eddigi ciklusai (3)alatt többször is harcolt Tarlós fontos
    fejlesztések miatt kormányzati pénzekért(időnként nézeteltérésük is volt)most meg mivel jól áll a gazdaság Orbánnal leültek,(fedezet birtokában!!!)a sokoldalú fejlesztési célokat ki megtárgyalni,amire Orbán az eddigi munkája,eredményei őt alkalmasnak tartja!
    Az más kérdés,hogy a baloldal részéről milyen “rátermett”…jelentkezők pályáznak (remélhetőleg nem olyanok akik már szétlopták,szétcsalták a fővárost?……mint például
    Demszky aki válás ás nősülés között…..éppen hazalátogat mostanság…….

  • Ügyeletes és tájékozatlan (hol is él?)Kenny!

    Ne kéne dugulni….én itthon élek,és tudom miről is beszélek!

  • helyesbítés: be kéne dugulni,de ugye többeknek?…..

  • Boda Marcsi Ez lenne a cáfolat fidesz módra?

  • Egyesek nagy bánatára……csak halkan közlöm,hogy mind a Fidesz,mind Tarlós (törvényes választásokon!!!)nem először,hanem harmadjára
    győzött….!
    Valószínűleg a kisebbségnek nincs igaza,önkritikája?….le kéne vonni a tanulságot(önkritika, tények,tárgyilagosság..)változás,hiteles program…!
    Gondolkozzanak el rajta!
    Ma ennyi,bocsi de tényleg jó filmet nézek!

  • Kenny
    2018 október 12
    2:48 du.
    a NER teljes győzelme, remélem nem ragályos…errefelé nem sikeres

  • Boda Marcsi
    2018 október 11
    5:03 du.

    OIM* :

    Két fajta “hehe”-részés van :

    Egyik a mindent értő irónikus nevetes.
    Ami jelen esetben tőlem származott.

    Másik az idétlen ál-nevetés.
    Ami belőled loccsant ide.

    Érthető?

    *OIM = Oldal Idióta Macája

  • Rodeo11 Itt nyoma sincs ilyen butaságoknak. El sem hiszik, hogy létezik olyan, hogy NER, épeszű társadalomban. Épeszű társadalomban mondjuk nem is létezik.

  • “A dolgot magát nézzük”

    Azt kell mérlegelni, hogy mit csinált jól- és mit rosszul Tarlós István eddig és mit tud hihetően ígérni bármelyik kihívója.

  • Boda Marcsi Azért mert a sok lúd disznót győzött, azért csak libák maradnak. De tudok ilyet lóval és verébbel is.
    “Bizony le kéne vonni a tanulságot(önkritika, tények,tárgyilagosság..)változás,hiteles program…!”
    Gondolkozzál el rajta a reklám alatt. De készü!j fel a legrosszabbra.
    Hátha észreveszed, hogy a nagy “kétharmados” gőgben nem láttad meg, hogy hülyére vettek. De rendesen.
    Azt tudod, hogy olyan a szöveged, mint egy szocialista brigádnapló? Kisért a múlt?

  • Kenny!
    Én tényeket írok,és a “szerencsére” a végleg kimúlt rendszerben is itthon éltem,amúgy brigádnaplót nem én vezettem, hanem itt páran.!!!!se minek?….
    Különben nem kell aggódni,mi itthon jól vagyunk,egyre több juttatást elismerést kapunk(az aktívak és a nyugdíjasok is!!!)
    Itthon béke van,amit a végleg lecsúszott ellenzék sem tud megváltoztatni!(bár időnként,igyekszik pár embert kivinni az utcára,eredménytelenül)
    Mellesleg Geyza aki a feltűnési viszketegségben szenvedő hasonlóan idióta Puzsér megmondótól szerzi az “ismereteit”,megint
    bizonyította,hogy egy sötét,bunkó ellenzéki szócső…….

    na csak vergődjenek tovább!

  • T. Kis Ferenc! Ha minden választó csak az ígéretek után rohan, végünk: próbálja ezt megérteni. Tarlós jelölésében nem az a baj,hogy Tarlós a maga szakértelmével jól-rosszul szolgálta a fővárost: hanem az, hogy immár a formaságokra sem ad az ország első szolgája. Ők megegyeztek, hát a fideszeseknek sincs közük hozzá. Önkormányzatiság???
    Mondja t. Kis úr: Önt nem zavarja, hogy személy szerint egy bugristól függ a sorsa?

  • Boda Marcsi Biztos igazad van. Azért mégis furcsa, hogy mikor mozgósít a fidesz, te mint “független”, rögtön mozgósítód magad, és szaporodnak a reklámok. Vergődnék? Alig hiszem. Nincs nagy hatással rá, hogy neked rossz, csak nem látod. Ha neked elég a néhány morzsa, akkor jó. Nekem nem kell az a morzsa, elajándékozok mindent, ami onnan jön. Pedig a Bözsi utalvány nagyon csábító. És a nyugdíjprémium,,,,Az tényleg a csúcspont. Szerencséje van Orbánnak veletek, még nehezére se esik, hogy hülyét csináljon belőletek. Te még hálás is vagy érte. Szánalmas.

  • Bármennyit kutattam–nem találkoztam azzal,hogy a Fidesz megszűnt volna! Nem félreértés van? vagy félretájékoztatás? üdvözletével.

  • tóth péter Pedig már régen megszűnt mint kormányzó párt. A főtitkár parancsainak végrehajtó szerve csupán.
    A felvilágosítás üdvözletével. “Láss ne csak nézz” (Bródy János)

  • Jééé … mik történhetnek a színfalak mögött: A 2018 október 11 2:26 du. dátumozással belinkelt YouTube videó újra működik!

    Ezek szerint mégsem tartalmaz szexualitást bemutató meztelenkedést.

  • tóth péter
    2018 október 14
    7:45 de.

    HUNT* :
    A náciknak nem erősségük az irónia ill.annak megértése

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter

  • Kenny!

    Az a helyzet,hogy veletek ellentétben jó műsorokat, filmeket szeretek nézni(igényesen szórakozni!!)és ugye reklám alatt intézem el a “folyó”ügyeimet,meg a kiegészítő hozzászólásaim a fórumnak……meg az is igaz,hogy híreket is nézek,újságokat is olvasok,(meg más internetes fórumot)
    Na ezért nagy és logikus a különbség köztünk szerencsére….!

    tóth péter!

    Tudod akinek netán más véleménye van,mint az itteni korlátoltaknak azok természetesen mind nácik…..Geyza már csak tudja?????Na jót nevettem…mert nagyon humoros az ürge és én értem is…..gondolom Te is?..Ha-ha-ha

  • Kenny!

    Nos lehet,hogy neked és a hozzád hasonló kétes egzisztenciával, és múlttal?…..) jól
    élőknek (miből is?..)csupán “morzsa” amit Orbán ad,de az itthoni
    kisnyugdíjasoknak ugye nem?(és idén még többet kapunk)még nekem is számít,akinek magasabb nyugdíja van!Erzsébet utalvány is volt és lesz,meg nyugdíjemelés is!
    Míg Gyurcsány választási csalásként adott 13-ik havi nyugdíjat,majd csökkentette és megszüntette,mert csődbe vitte
    az országot,addig kár ezt a témát feszegetni…..!
    Persze Geyza is felveszi,……csak ugye piára költi!

    Reklám alatt!

  • Egyébként az sem mellékes,hogy mindezt a kormány egy áprilisban
    megnyert választás után adja…..!!!!!(nem előtte)
    Ezen azért nem ártana elgondolkoznia,meg másiknak sem…..!

  • Boda Marcsi
    2018 október 14
    2:22 du.

    Marcsi maga érti legalább azt amiről saját maga beszél? Csak löki, löki, és löki épp azt amit aznap hall, vagy olvas a propaganda adókon és semmi háttérinfója sincs az égadta világon semmiről. A nyugdíjkorrekció és az úgynevezett nyugdíjemelés is törvényben van előírva, ez nem egy áldás vagy jótett szervilisen szeretett kormányától, az Isten áldja már meg azt a sok hülyeségét amit blablázik itt óráról órára.

  • Boda Marcsi Már kétes lett a múltom is? Az egzisztenciám is? Ha Te mondod, biztos úgy van. Ha engem gyalázol, akkor jobb lesz a kormányod, Te meg látni fogsz?
    Százszor leírták, miért becsapás a Bözsi utalvány és a nyugdíjprémium. De Te még mindig engem gyalázol cáfolatként.
    Szánalmas vagy Marcsikám, menj filmet nézni inkább. Trollnak is kevés vagy.

  • Boda Marcsi
    2018 október 14
    2:12 du.
    Jaj Marcsika az ilyen demagóg fideszbirka etető dumán még a nagy-gyűlésen “Viktorozó” nyugdijasok is jobban mulatnak már mint a vasánap délelőtti kabaré matinén! A választások előtti beigért inflációkövető nyugdíjemelés már rég harmada még a bevallott(erősen kozmetikázott!) inflációnak is, tehát abban igazad van, hogy Orbánod most már csak morzsát ad a nyugdijsoknak ahhoz képest mint amit a választások előtt adott és 3 és fél év múlva szintén választások előtt ismételt beetetésnek fog adni! 😀

  • Boda Marcsi
    2018 október 14
    2:22 du.

    kedves közönségünk bodamarcsi összkiadás legújabb kötetének szattyánbőrbe varrt fejezetét olvashatták a reklám alatt és két oscar díjas film között

  • Jesszusom, Geyza, mit hallok a Marcsitól?

    “Persze Geyza is felveszi,……csak ugye piára költi! Reklám alatt!”

    Te a szent REKLÁM ALATT piálsz? 😮

  • Kitől, vagy mitől “független” az a Tarlós aki a miniszterelnök személyes “felkérése” indul újra a főpolgármesteri székért? Fidesz akarat mint olyan már régen nemlétezik – kérdés volt e egyáltalán – mert a Fidesz = Orbán Viktor! Miután megvívta a “súlyos belső harcát” a jó Tarlós nem tehetett mást, mint, hogy igent mondott, totál mindegy, hogy egyénként hogy döntött volna – hát lehet egy ilyen kérésnek ellentmondani? Tarlós ismételt jelölése viszont nem utal másra, mint hogy a Fidesz alias O.V. nem rendelkezik más, hadra fogható, komolyan vehető jelölttel, azaz Orbán már igencsak híján van a számára szóba jöhető alkalmas embereknek, ha a súlyos, szerintem mentális kihívásokkal(is)küzdő 70 éves Tarlósban látja továbbra is azt a városatyát, aki némi látványos boksz és ellentmondás után, de végül is befekszik a kormányzati(Orbán) akaratnak! Hogy Orbán mennyire nem bíz semmit a véletlenre, arra jó példa Tarlós jelölésén túl ez a “tanácsosdi” aminek következtében immár deklaráltan sem Tarlós irányítja és igazgatja majd a fővárost, hanem “társelnökségben” a miniszterelnökkel! Ilyet a világ, de legalábbis Európa nem látott, ám ebben a felosztásban végül is benne van minden, mi várható egy esetleges “Tarlósgyőzelem után!” Ő lesz kefelé a főpolgi, Orbán pajzsként tartja majd maga elé, valójában minden lényeges, fővárost érintő döntést Orbán hoz meg, Tarlós meg vérző szívvel ugyan, de végrehajtja, ám így legalább neki is lesz hivatkozási alapja: “én így/ezt szerettem volna,láthatjátok nem rajtam múlt…”stb Orbán az áprilisi választások óta minden eddiginél jobban tisztában van vele, hogy Budapestbe ismét beletörne a foga, miután a választókerületek 2/3-a az ellenzék kezében van(mint talalom is írta 12/6 arányban) és igen kevésen múlt, hogy további 3-4 vk. is ne ellenzéki győzelemmel záruljon! Orbán nem tudja megemészteni, hogy választásról választásra nem tudta bevenni Budapestet, hát most így akarja megtörni, és igába hajtani a renitens fővárost! Annak idején Demszky alatt is őrjöngött, meg is vont minden lehetséges forrást, támogatást a fővárostól,főbb beruházásait rendre leállíttatta, és általános “kivéreztetést” alkalmazott – kérdés ezt hányan tartják majd emlékezetükben a választáskor! Tarlós mint városgazda eddig sem volt egy diadalmenet, most megtűzdelve a fővárossal szemben frusztrált töltött zoknival, vajon mire számíthat?

  • Almási Alma
    2018 október 14
    6:35 du.

    “Jesszusom, Geyza, mit hallok a Marcsitól?

    “Persze Geyza is felveszi,……csak ugye piára költi! Reklám alatt!”

    Te a szent REKLÁM ALATT piálsz? 😮”

    Jaj, dehogy! A reklám alatt csak költi -:)))) majd csak aztán piálja el a nemtom mit! HI-HI-HI Kész bexarás ez a nő!

  • Besancon Boda azt mondta független. Mi kell ennél több neked? Ez nem elég? Ő látta a híradóban, az újságban és az ablakából. “Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés.” Ejnye.

  • Kenny
    2018 október 15
    9:45 de.

    szöktetünk, szöktetünk? Mozart mindent tud és milyen kavargó röhögős finálé

  • Azért a nagy örömködés közben nem ártana tisztázni, hogy a nyugdíj emelése nem azonos az infláció követésével! Mert az egy dolog, hogy az infláció már messze jár a 2.7%-tól amit a nyugdíjasoknak “emelésként” beharangoztak, de ez még csak szinten tartaná a nyugdíjakat – ha tartaná! De az emelés az én fogalmaim szerint az, amikor valakinek akinek eddig mondjuk 62.800.- ft volt az ellátása, megemelik 10 ezer ft.-tal és akkor lesz 72.800.-ft, aztán az inflációkövető százalékokat már a ténylegesen megemelt nyugdíjára kapja! Vagy rosszul gondolom? Esetleg elképzelhető még az is, hogy egy 4%-os inf. esetén a nyuggerek kapnak mondjuk 6%-t, amiből 4% maga a kompenzáció, a másik 2% az “emelés” – amivel ugyanúgy sz…t érnek, de legalább emeltek!

  • Rodeo11 Megbuktam? Gregorral az igazi.

  • Kenny
    2018 október 15
    11:16 de.
    dehogy buktál… Gregor nagyon jó volt de Székely vitte a pálmát

  • Boda Marcsi
    2018 október 14
    12:33 du.
    Azt hiszem most jöttem rá,hogy a Kedves mikor beveszi bogyóit,rányel egy “nácifelesre” és e kettő hatása alatt se hal , se néz !!! csak “nácikönnyes” a szeme és aki előtte mögötte körülötte,: mindenki “náci”,mást nem lát! Homályos a fény !És más is homályosodik a nácifeles hatására!
    Már annyira megszokta,hogy e nélkül nem tud aludni,mert a nácifeles csörgedezteti mély náciálomba.!
    Nem nácis üdvözlettel.

  • Rodeo11 Székely csak hanglemezről. Annyira öreg még nem vagyok.

  • ALMA olcsó szellemeskedése szánalmas…..Geyza nem csak a reklám
    alatt,hanem állandóan iszik,sajna lehet,hogy ezt nem teljes mértékben kompenzálják….írjon be a panaszkönyvbe…!

    Besancon!

    A nyugdíjemeléssel a kormány az inflációt igyekszik kompenzálni,bár tény,hogy ez nem mindig sikerül teljesen…,de majd jövőre ismét kapunk(meg ugye lehet év közben is?…)
    Ne aggódj,még mindig jobb a helyzet,mint a szocik alatt volt…meg ugye azóta van rezsicsökkentés is!

  • tóth péter!

    Megint szellemes voltál!de ha lehet olvasd a másik,hasonló cikket is és véleményezd!

  • Az “Újraindul a főcsicska ” cikkre gondoltam,amiben ennél sokkal
    meredekebb,vadabb állítások,hozzászólások vannak….érdemes benézni,reagálni!!!!!!!!!!

  • Rodeo11
    2018 október 15
    12:33 du.

    “Gregor nagyon jó volt de Székely vitte a pálmát”
    ____________

    Ezzel kapcsolatban van egy furcsa élményem.

    Székely idejében én is nagy operai kakasülőre járó voltam. Néhány éve, hogy ráharaptam a YouTube-ra, olyan játékokat játszottam, hogy különféle komolyzene interpretációkat kikerestem a böngészővel külön lapra, majd párhuzamosan hallgattam, egymás után kis részletekben összehasonlítgatva. Ma is gyakran csinálom, jól lehet érzékelni, hogy mennyi múlik a karmester elképzelésén.

    Naszóval az akasztófa áriát kiválasztottam több előadásból is, köztük Székely Mihályt. Legnagyobb megrökönyödésemre a Székely felvétel kb. egy félhanggal magasabbra volt transzponálva. De persze lehetséges, (valószínű), hogy a hanglemez lejátszó fordulatszáma volt több…

  • Boda!

    “…Ne aggódj,még mindig jobb a helyzet,mint a szocik alatt volt…meg ugye azóta van rezsicsökkentés is!..”

    Csak szólok, hogy nem aggódom, mindössze az eszemet használom, te vajon miért nem teszed? A “rezsicsökk” dumát meg épp nektek találták ki, ha ezt megeszitek, meg is érdemlitek – még nem tűnt fel, hogy mi a hátulütője a dolognak? Azért, hogy egy 30 ezer forintos gázszámláért te csak 29 ezret fizess vagy netán 28 ezret, csápolsz mert “kaptál 2 ezer kedvezményt”, holott már a 30 is átverés, mert bőven lehet, hogy egy kevésbé enyves kezű kormány esetén még annál is alacsonyabb lenne a számlád, mint a “rezsicsökkentett” összeg – de mivel semminek utána nem számoltok, bármit bevesztek ti az elmehunytak, ezért aztán a kormány azt tesz veletek amit akar, aki meg gondolkodik is néha, az már fújhatja! Nincs ingyen ebéd, ezt nyilván te is jól tudod, mindent ki kell fizetni valakinek, ha a szolgáltatókat totálisan legyalulják a számlából elengedett, hiányzó összeget vajon ki fizeti meg? A kivéreztetett szolgáltató maga, és itt a vége – ezért nincs pénze a beruházásokra, fejlesztésekre, de még az alapvető karbantartásra, felújításokra sincs! Nincs pénze eszközökre, nincs pénze megfizetni az embereit, ezért már fele létszám sem áll rendelkezésükre, mint kellene ahhoz, hogy az elvárásoknak megfelelően működtessék az üzemeket! Nálunk, Buda egyik kerületében átlag három /négy hetenként egyik pillanatról a másikra áramszünet van – azelőtt ha nagy ritkán előfordult csak néhány percre maradt ki, most gyakran egy/ másfél óra mire “visszakapjuk” az áramot, mert nincs ember, nincs eszköz, rohad az egész rendszer, mindent csak ideiglenesen, ócska, lestrapált anyaggal tudnak megoldani, hát az olyan is! Két ember van ügyeletben az egész hatalmas központban, azok furikáznak mindenhova sorjában. A szemetet jó pár éve megtanultuk szelektíven gyűjtögetni, most elfelejthetjük, mert a kommunális hulladékot még csak- csak elviszik, bár azt sem tudják meddig,de a szeletívet már napok óta kikerülik: nincs kapacitás! Nincs kocsi, nincs “munkatárs!”De azért te csak hirdesd az igét – nesze neked rezsicsökkentés,örülj a párezres (pár százas) megtakarításodnak! Úgy, hogy elmehetsz Boda a legszebb helyre a rezsicsökkentéseddel!

  • Almási Alma
    2018 október 15
    3:49 du.
    Székely nek nem volt szüksége ilyen trükkökre, a youtube on bármi előfordulhat… nekem az kis melléktörténet tetszik miszerint (köztudott volt a Svéd és a Székely állatira utálták egymást okát nem tudom) tehát az Opera egyik próbatermében ül a zongora előtt a Székely és csapkodva a zongorát lefelé skáláz, hogy a Nagy C-t elérje… egyszerre megjelenik a Svéd és mint a semmiből “kivágja” a Nagy C-t csak úgy zeng és azt mondja: mit kell ezzel annyit vacakolni és megy tovább
    a másik meg a már öregedő Simándihoz kapcsolódik, nagyon utálták a zenészek (biztosan okuk volt rá) és az egyik Trubadúr előadáson a Stretta -t fél hanggal feltranszponálták de megbuktak mert az öreg kisikította a cisz-t is
    Székely felvételei elérhetőek igazi lemezen azt hallgasd és keress rá (megtaláltam a youtube on egy MET felvétel ahol Astrid Varnay val Simon Boccanegra Fiesco t énekel Leonard Warren Boccanegrája mellett és ha nem csalódok Tucker volt a tenor de ez nem biztos

  • @rodeo
    A hangok idővel változhatnak. Van a YouTube-n egy teljes Don Carlos, amelyben Domingo énekli Posa márkit…

  • Almási Alma
    2018 október 16
    4:02 de.

    ez megér egy szót: Domingo mindent el akart énekelni, amikor már (és mindig!!!) gondja volt a magas hangokkal (Karajan ki is vágta az egyik felvételből és azután már nem alkalmazta) akkor baritonozni kezdett
    vannak úgynevezett magas bariton szerepek amelyekben a baritonnak meg kell küzdenie a két vonalas e feletti hangokkal és attól drámai viszont a Domingo ezeket -még- játszva kiénekli ami pontosan azt a szerzői ötletet veszi el a szereptől hogy meg kell érte küzdeni viszont nincsenek csak suttogó mély hangjai összességében borzalmas kritikákat kapott ezekért, a Posa is meg még más bariton szerepek is tartalmaznak fisz-t de vannak amelyekben g -ig kell énekelni és a Sherrill Milnes híres volt arról, hogy hőskorában az a-t is ki tudta énekelni

    keressél Bellini és Donizetti bariton szerepeket

    összességében a magam részéről a Domingo t nagyon jó üzletembernek tartom de ha valaki nem veszi észre (Simándi sem), hogy már vissza kellene vonulnia, akkor “bizonyos” közönség előtt leszerepel és a még meglévő hamvasságát is elveszíti

    és az a halandzsa amit a Hazám hazám ban elővezetett párszor a MÜPÁ ban az meg hát hogy mást ne mondjak… de még akkor ki tudta sikoltani a Bánk nehéz hangjait is

  • Besancon!

    Maradjunk annyiban,hogy a rezsicsökkentés nem egy-két ezer Ft volt,hanem jóval több,aki itthon él az tudja…havonta kimutatják a számlákon!!!.Persze lehetne magasabb is,ha az általad “agyonsajnált” szolgáltatók nem számolnának fel külön díjat azért,hogy “szolgáltatnak”(pld.ELMŰ..)fejlesztenek?már ahol?
    Mellesleg idén a nagy hidegre való tekintettel + közel 2 havi
    gázszámlát nem kellett kifizetni,ha itthon élsz tudnod kell!!!
    Amúgy biztosan arról is hallottál,hogy mind a gáz,mind a villany
    vonatkozásában törekednek az olcsóbb beszerzésre(honnan,mennyiért?meg a hazai erőművek felújítása,bővítése is ezt a célt szolgálja….
    Remélhetőleg az eddigieknél többet is kapunk?
    Én a tényeket írom!

  • @rodeo, nem tudom, mi a fene bajod van Simándyval. Gyakorlatilag autodidakta dilettáns volt, kezdetben még kottát sem tudott olvasni. A hangjának olyan “érzelmes” mellékzöngéi voltak, ami egy profi énekesnek nincs – gondolom, mert idejében kiverik belőle… Viszont Simándynak volt egy közönsége, akik talán még az operaházat is darabokra szedik, ha a kedvencük nem kap szerepet. És hát opera ide, művészet oda, azért a közönség is számít valamit…

  • Ja, és még valamit, kedves rodeó!
    Simándy törzsközönsége zömében középkorú hölgyekből áll. És ez egyáltalán nem véletlen. Azok a profi énekeseknél szokatlan mellékzöngék ugyanis a hölgyekre rendkívül erős erotikus hatással vannak (ez biológia). Ha valaki tudatos zenehallgató nő, akkor is nehéz függetlenedni tőle. Hát még, ha csak ösztönös zenebarátnőkről van szó…

  • Almási Alma
    2018 október 16
    2:41 du.
    nekem nincs “bajom” a Simándival! amit leírtam az a szakma belső pletykája! egyetlen dolgot tudtam meg, hogy pl. Joviczky szinte teljesen félre lett állítva, (Udvardy Tibor meg politikailag lett háttérbe szorítva) majd amikor a második generáció felnőtt akkor kezdett kialakulni vetélytársi mozgalom Ilosfalvy el is hagyta a terepet, Réti korán meghalt Bartha Alfonz meg Mozartra szakosodott és a jóval későbbi Gulyás Dénes nem lett akkora siker, mint várták az utánuk következőkről nem tudok szinte semmit

    bocs, ha félreérthető voltam

  • Almási Alma
    2018 október 16
    3:27 du.

    ez is “pletyka”… Littasy György Székely riválisa volt, azután külföldre távozott, a tenorok közül (abban az időben) kihagytam Szőnyi Ferencet… sok sok pletyka de a lényeg, de az a véleményem összességében a magyar operaénekesek nem mindig kapták meg a világban a nekik kijáró helyet, bár Rősler, Osváth, Pataky, Ilosfalvy, Marton Éva, az utána következő generáció már jobban járt… számomra Tokody szereplése a Ki Mit Tud ban amikor a Csitári hegyek alatt -tal világkarrier indult

  • @rodeo
    Hogy ki volt mellőzve a 60-as években a magyar operaművészetben, és miért, azt nem tudom (és valószínűleg a pletykák is ugyanolyan célzatosak ezen a területen, mint másutt: ha valakinek valami nem megy, akkor “üldözték”), de az tény, hogy KIMENNI egy-egy szereplésre külföldre, azt nekik sem lehetett, csak disszidálni. Talán a nyolcvanas években lett ebben enyhülés.

    De most abbahagyom az operázást, mert még ki leszek gyomlálva…

  • @Rodeo

    “Joviczky szinte teljesen félre lett állítva”

    Hát nem tudom. Az “én időmben” Joviczky volt
    A WAGNER TENOR. Wagnerben pedig Simándy labdába se rúghatott… Neki Erkel, Verdi, és Csajkovszkij volt a repertoárja, úgy emlékszem.

  • “tisztelthölgyeimésuraim”
    2018 október 12
    4:03 de.

    Ez hagyján, nálunk vélhetőleg az ellenzék vezéreit is Orbán jelöli ki!:)
    Margitka néninek ne mondjuk meg, mert nem bírná ki …

    Láthatóan a gyenge személyiségű figurák maradnak Orbán mellett a porondon (a saját oldalon). Pedig lett volna több kihívója is a vezérnek. Mára eltűntek.
    Most olyanokkal van körülvéve, akik elnézik a stikliket, mert azt hiszik, hogy egy nagyobb cél érdekében, “a párt érdekében” történik, ahogy Kádár János mondta, mikor a börtönbe hurcolták Rákosi idején.

    Nem arról van szó, hogy nagyítóval kéne nézni minden politikust, ugyanis az lehetetlen. A politikához hozzátartoznak a taktikázások, kompromisszumok. Azzal sincs baj, hogy egyesek szeretik követni az erős embert. Addig nincs is gond, amíg több erős ember van, és kiegyensúlyozzák egymást.
    A baj az, hogy nálunk az ún. demokratikus ellenzék (erős emberei) karba tett kézzel nézte (nézték), amíg a jobboldalon levadásztak minden tehetséges és jóakaratú politikust, aki később kihívója lehetett volna a vezérnek, a legaljasabb szimpla szalámitaktikával …

  • hazai lámpa
    2018 október 18
    6:52 de.

    Az előbb leírt jelenség a hazai politika mélységes megosztottságával függ össze. A konzervatív és a ballib pártok még a demokrácia megőrzése ügyében se tudtak, talán nem is akartak, összefogni.
    Nem kellett volna annyit kultúrharcolni, hanem inkább a közös, demokratikus értékeket kellett volna megteremteni. De akkor ugye miből élt volna meg a sok közéleti k.rva, aki a Horthy-kor fényezéséből vagy gyalázásából élt meg egész jól …?

  • Almási Alma
    2018 október 17
    4:52 du.
    ez így pontos lenne, ha a Lohengrin körül nem alakul ki vita…emlékszel Domingo ra amint elővezette a Bánk bán ból a: “Hasszán Hasszán te mintenem…” kezdetű sokatmondót? akkor már a hasamat fogtam

  • @lámpa írtad:
    “De akkor ugye miből élt volna meg a sok közéleti k.rva, aki a Horthy-kor FÉNYEZÉSÉBŐL vagy gyalázásából élt meg egész jól …?”

    Magadról beszélsz? 😮

    Olvastam a másik témához írt hozzászólásodban, hogy hálistennnek a magyar politika romlásának már nem a kommunisták meg az SZDSZ a fő okai a 90-es években szerinted, hanem a DK… 😀

    Istenbizony, lámpa, egyre mulatságosabb vagy…

This site is protected by Comment SPAM Wiper.