Még sosem láttuk Magyarországon

2018 október 21 9:29 de.117 hozzászólás

A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása, a 20. századi brit festészet egyik rendkívül meghatározó, összefoglalóan Londoni Iskolának nevezett vonulatát ismerteti meg a magyar közönséggel. Francis Bacon, Lucián Freud és a Londoni Iskola festészetéből első ízben láthatunk rendkívül gazdag, az egyes művészeket főművekkel reprezentáló válogatást. A 2019. január 13-ig látogatható tárlat a londoni Tate Britainnel együttműködésben valósult meg.

A tárlat a Londoni Iskola művészetének első magyarországi bemutatója, amely az irányzat legismertebb alkotói mellett a 20. század második felének londoni művészeti színterén kibontakozó művészi párbeszédeket is vizsgálja. A közel kilencven képet bemutató kiállítás Francis Bacon, Lucián Freud mellett a Londoni Iskola olyan kulcsfontosságú alkotóit állítja középpontba, mint, Frank Auerbach, Leon Kossoff, Michael Andrews, R. B. Kitaj, Paula Rego, F. N. Souza és Euan Uglow. Kitekint azonban a tendencia előzményeire és a kortárs brit festészetre gyakorolt hatására is: bemutatja a brit figurális festészet a 20. század elejétől napjainkig ívelő történetének egyik legfontosabb szálát. A kiállításra jelentős festményeket kölcsönöztek európai és tengerentúli magángyűjtők, közgyűjtemények és számos mű érkezett a londoni Tate Britain gyűjteményéből is. A látványelvű festészet hagyományait továbbfolytató művek a hétköznapi életet jelenítik meg, egy emberközpontú, expresszív festészetfelfogás példái. A festményeknek gyakran központi tárgya az emberalak, az alakformálás, a festékkel, mint anyaggal való kísérletezés. Ennek nyomán a képfelület kézzelfogható érzékisége és anyagszerűsége a művek értelmezésének kulcskérdései közé tartozik.

Igazi mérföldkő a mai – állapította meg Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Nagyon régóta szerettünk volna ugyanis egy olyan kiállítást Budapesten, ami bemutatja Francis Bacon, Lucián Freud és kortársaik művészetét. Hosszú idő óta tárgyaltunk erről a londoni Tate-tel. Most nyílt meg erre a lehetőség: ők rendeztek a Londoni Iskola alkotóinak műveiből egy nagyszerű kiállítást Londonban, a legújabb új szemszögből, friss szemmel megvizsgálva ezt a különleges és kiemelkedő brit iskolát. Ennek egy „Budapestre hangszerelt” változata jöhetett el hozzánk, mely a londoniak véleménye szerint is egyenértékű az eredetivel. Rendkívül izgalmas gyűjtemény, egy olyan világot mutat be, amire – egészen biztosan – sok-sok tízezer ember lesz kíváncsi.

Bár a kiállító művészek jól ismertek Nagy-Britanniában, az értelmezésük mindig kicsit bonyolult és komplikált volt – mondta el róluk Alex Farquharson, a Tate Britain igazgatója, a kiállítás megnyitásakor. A két központi alak, akik köré terveztük a kiállítást, jelentős személyiség és Lucián Freud – akinek az alkotásait még soha nem mutatták be Magyarországon – most méltó teret kapott. A háború utáni brit művészet három fő irányba sorolható: a pop art, az absztrakt, illetve az a fajta modern művészet, ami az emberi létet, körülményeket, feltételeket mutatja be. A művészet, amit most itt látunk, univerzális. Ez azt jelenti, hogy az emberi lét elemeivel foglalkozik, amivel tulajdonképpen akár Rembrandtig is vissza tudunk menni. Ugyanakkor volt időszak, amikor a kortársak megkérdőjelezték. Az egzisztencializmust egyes országokban másként értelmezték.

Ezt a fajta univerzális megközelítést mindenki maga értelmezheti, mert ezek a művek hatnak az idegrendszerünkre. A képek egy része az urbánus, a városi létformát mutatja be, hiszen a művészek többsége ott élt. Ez brit művészet annak ellenére, hogy az alkotók közül szinte egyikük sem született Nagy-Britanniában, van közöttük német, indiai, közép-amerikai, portugál. Mégis, amit felmutatnak, az annyira londoni, hogy ezért is kapták a Londoni Iskola gyűjtőnevet. Ők ott alkottak egyetemlegeset és maradandót. Ugyanakkor a kiállítás olykor a földrajzi határokon túllépve az expresszív anyag- és alakformálás előzményeire és párhuzamaira is kitekint, noha a Londoni Iskola központi alkotóit elsősorban mégis a helyi, művészeti hagyományok összefüggésrendszerébe helyezi, nagy hatású, iskolateremtő brit festők fontos alkotásait is bemutatva.

Elena Crippa, aki a Tate Britain részéről volt a kiállítás kurátora néhány érdekességre hívta fel a figyelmet. A cél az volt, hogy a brit modern festészet egy nagyon hosszú ideig tartó és nagyon befolyásos korszakáról beszéljünk – mondta. Ha ezt a nagy diverzitást, különbözőséget és mégis az egyéni jegyeket szeretnénk csokorba fogni, két fő tendenciát különböztethetünk meg. Nemcsak tükrözni szerették volna a realitást, hanem, valóban a maga fizikai valóságában ragadták meg. Ezt úgy érték el, hogy nagyon jól sikerült kombinálni egyfajta intim jellemzőjét a bemutatni kívánt tárgynak és az ecsetkezelésnek, a festék anyagának. A művész az ő országából, családjából ábrázolja a testvéreit, rokonait, szeretőit, barátait. Az alakok, testek nem idealizált formában jelenek meg, hanem direkt, közvetlen módon, ahogy az életben előfordulnak.

A tájképeken is azokat a londoni utcákat, városrészeket látjuk – a híres épületek nélkül – ahol a művészek járnak, laknak. A portrék, az egész alakos képek, tájképek mellett a kiállításnak van egy olyan része, ami a történelmi festészethez viszi vissza a nézőt. Itt megint csak nem a nagy, történelmi eseményekre kell gondolni, hanem azokra az intim eseményekre, amik a művész életében lejátszódtak. Olyan érzékelések, kulturális események, amik pontosan az egzisztencializmus lényegét mutatják meg.

Ha a művész zsidó származású, akkor azt, ha nő, akkor a nőiséget. Lucien Freud egy alkalommal azt mondta: „Amikor festünk, mi úgy festünk, hogy már tudjuk mi lesz a vége.” Ez a háború után nagyon fontos vallomása volt a művésznek a művészetről, aki pontosan tudja, hogy az élet mulandó, viszont a művésznek meg kell ragadnia az életet. Ezért látjuk ennek a kiállításnak a képein is, hogy a művészek ragaszkodnak az élethez az egyébként nem könnyű körülmények között.

Révay András

117 hozzászólás

  • meg kell nézni, és szépen alaposan többször is végigjárni, ha a Tate elvitte Budapestre ezt a kiállítást akkor az nagy szó, nem akármilyen galériáról van szó! és ez a megközelítés ahogy ezek a művészek ecsettel rögzítik a valóságot az már nagyon sok kérdésre keres és szvsz talál választ. az illusztrációk első meglátásra őszinte műveknek tűnnek a többit élőben kell, mert az ecset mozgás és az árnyalatok ilyen másolatokon nem jönnek elő
    irigylem azokat akik megláthatják

  • A Frida Kahlo kiállítás a magyar keresztény kultúra elárulása volt egyesek szerint.

    Ez a Baán különlegesen szereti a libsi-bolsi kiállításokat, majd kirúgják (amúgy nem fogom sajnálni azért, amit a Ligettel csinált).

  • Érdekes képek.
    A fiam festőművész-tanár,
    majd megkérdem a véleményét róluk.

  • HAZAI LAMPA;

    Hogyan sikerult Fridanak meguszni Sztalin haragjat ???

    O tartotta Troclijt titokban, es segitette europabol meglepni.

  • Az expresszionizmus nagy kedvencem. Különösen F. BACON!

    Az ilyen kiállitásokkal az a gondom, h csak izelitöt ad néhány képpel egy-egy festötöl, söt, nem is a legérdemesebbekkel.
    Hazai lámpa szakértöi fanyalgását végképp nemértem.
    Hogy jön ide már megint zsidozni, kommunistázni?!
    Frida Kahlo mint zsido? De a német, indiai, lati-amerikai portugál sem tünik zsidonak. Bár lehet, h habzoszáju komcsik?
    Bán? Orbán által nyomott. Soha sem érzékeltem, h zsido lett volna, föleg nem komcsi!
    Frida Kahlo? Hazai lámpábol kinézném, h szabolcsi cigánynak hinné, de már 30 éve nagy kedvenc mexikoi festöm – Frida Kahlo Europában csak az utobbi vagy 10 éve kezdett divatossá válni- érthetetlen, h miért lenne a keresztény kultura eláruloja.
    Épp, h tulélt, de belerokkant egy közlekedési balesetbe, gázolásba, ami szinte minden festményén érzékelhetö.
    Ö is expressziven ábrázolt elismerésre méltoan, az érzelmek, a hangulatok eröteljesen sugároznak a képeiböl.
    Chagallt már ne is hozzanak!!!!

    Csorikáim! Ezt a mentális törpeséget, agyi renyheséget!
    Ha bármikor is pillanatokra erekcionált magyarságomra valo büszkeségem, akkor azt az ilyen zanzásitott koponyák mindig pillanatok alatt lekokasztották!

    De legalább meg tudtam fogalmazni, mi az, amit az orbánfanatikusok és a nemzeti náciaink elraboltak tölünk: az, h nem lehetünk büszkék magyarságunkra!
    Hogy szégyenkeznünk kell, h a világ a selejtembereinkröl ismer minket, a társadalmi salakunkrol!

  • Ki az a képen láthato hölgy? Valahonnan ismerem….

  • Or+ban666;

    De ki az a ferfi a harmadik kepen?

    Nem Gollner Andy borotvalatlanul ?

  • Or+bán666
    2018 október 22
    7:57 de.

    Nem hinném, hogy az emeli valakinek a magyarságát vagy bármilyenségét, ha kékharisnyaként kritikátlanul rajong a modern művészetekért.

    100 évvel ezelőtt egymás frakkját tépték az emberek a modern művészeti bemutatókon, mert a konzervatívok és az újítók is magukat tartották az igazi művészetnek. A totális diktatúrákban a bármilyen irányultságú művészeket elvitték, ha nem voltak hajlandók az elvárt alkotásokat előállítani.
    Namost a mai világban illik az elvontat, az absztraktot beállítani az igazi művészetnek. Jósolható, hogy ebből mi lesz, lsd. a szomszéd Ady-topikban a cikket a kultúrharcról.

    Baán László hasonlít a PIM nemrég elbocsátott dirijére, mert rendre olyan kiállításokat szervez, amit a ballibek imádnak. Ez egyeseket irritál a jobboldalon.
    Másoknak szimplán felháborító, amikor a kultúrából bizniszt csinál, miközben emberek éheznek az országban. Nemcsak a stadionok kerülnek sokba az országnak, de a fővárosi csili-vili múzeumok is. Azok a turisták, akiket Baán idevonz, nem hagynak itt annyi pénzt, hogy a magyar adófizetőknek megérje ezeket a méregdrága Liget-projekteket fizetni.

  • hazai lámpa Azért mert neked nem tetszik, azért mert te nem érted, attól még nem biztos, hogy rossz.
    Nem kell leszólni azt, aki megérti, vagy értékeli. A ballibsizés helyet, inkább foglalkozzál a művészettel. Mindenki jobban járna, főleg te.

  • Bendeguz79
    2018 október 21
    9:10 du.

    „Hogyan sikerult Fridanak meguszni Sztalin haragjat ???
    O tartotta Troclijt titokban, es segitette europabol meglepni.”

    Az hagyján, de ráadásul a hölgy bajuszos volt. Akkora bajuszokat festett magának, hogy Salvador Dali megirigyelhetné. Nem kétséges, hogy egyes radikális elemzők a genderizmus előfutárát látják a művésznőben. (Persze az is lehet, hogy akkoriban Mexikóban nem volt divat a gyantázás, és a mediterrán hölgyeknél általánosabb ez az ismertetőjegy.)

    Ez lehetne persze valami zártkörű művészeti vita tárgya. de napjainkban egyenesen világvégét vizionálnak egyesek, ha a bajuszos hölgyek képeit KI lehet állítani, vagy ha NEM lehet kiállítani.
    A népesség nagy részét nem érdekli ez, csakhogy ez a mi pénzünkből megy, és egyes műértők ebből nagyon jól megélnek …

  • Kenny
    2018 október 22
    5:01 du.

    Kedves Kenny, ha nem zavar, konkrétan a műveket nem minősítettem. Én inkább a kiállítás körülményeiről írtam, amiket a cikkíró elfelejtett megemlíteni.

  • Kenny
    2018 október 22
    5:01 du.

    hahahaha türelmed határtalan? vannak itt néhányan -bármilyen témában illetve attól függetlenül- akik hasonló kvalitásokkal rendelkeznek mint a ló amelyet meg akarod tanítani -mesterfokon- eljátszani az E-dúr partítát, természetesen valami Guarnerin…

    én lelki szemeimmel látom, amint a ló fogja a vonót és megpróbálja eltalálni a g -húrt a másikkal, hogy… és olyankor gurgulázok a röhögéstől… én szorgalmas olvasója vagyok ezen „szuper zseniknek” a reggeli capuccino-m mellé nagyon hatásos és az emésztésem is sokat javul tőlük

  • hazai lámpa Nem tudom mit akartál írni. Azt látom, hogy Baán a bögyödben van.
    De bizony véleményt mondtál a művekről is, mikor a múzeumokat párhuzamba hoztad a stadionokkal.
    Azon kívül, hogy voltam a Tate-ben és nagyon tetszett, hatalmas sznob is vagyok, minden utazáskor annyi múzeumot nézünk meg, amennyit lehet. És bizony van olyan, amítől 20 éve hidegrázást kaptam, ma pedig a falamon lóg. Bárhogy is kerül kiállításra, kerüljön. Inkább legyünk a múzeumok országa, mint a stadionoké. A múzeumlátogatok nem verik szét, és nem hányják össze a várost. A Liget projecttel nem tudom mi lesz, de azt tudom, hogy Budapest szégyenfoltja a Liget. Annyi lehetőség van benne kihasználatlanul, hogy fáj. Biztos vagyok benne, hogy fideszesek épitik fel, de bármi épülne, ők építenék. Akkor inkább legyünk a múzeumok országa, ha már a vas és acél országa nem lehettünk. A kortárs műveknél van egy nagy tévedés, Örkény világította meg a lényegét. Nem mi ítélünk, mi vagyunk az ítèlet tàrgya.

  • HAZAI LAMPA;

    Velhetmen valaszabol, hogy maga is bajuszt noveszt?!

  • Rodeo11
    2018 október 23
    8:46 de.

    Vannak akik akkor élveznek ha G-pontjukon találják el őket.
    TE akkor ha a G-húrodon….
    Szar lehet neked 😀 😀

  • Geyza
    2018 október 23
    11:25 de.
    nem tudhatod… de kifacsarni a szavakat az megy … kizárólag a geyza nevű…izének

  • Rodeo11 Egyszer sétáltunk egy baráti házaspárral az óriások útján. Valami művészet installáció volt feltéve a hegyek oldalában. Elsöre jó nagy marhaság, piros és sárga táblák. Barátunk szájtátva nézte, majd elmondta mit lát benne. Leányommal is megtörtént, hogy a Szépművészetiben egy modern szobornál megkérdeztem mit lát? A szám nyitva maradt a nyolc éves gyermek látásmódjától. Hamar megtanultam, hogy a művészet sokszor nem megfogható. Egyik kedvencem Klee, Kiránduló pajtások cimű képe. Pár vonal, amít „bárki” tud rajzolni. De olyan életérzét ad, amít nehéz elmondani. Sajnos csak reproban van meg, még úgy is kalandos volt megszerezni. Óvatos vagyok a modern művészet megítélésében, minél többet látják, annál jobb. Akkor egyre többen fogják érteni és szeretni.

  • Kenny
    2018 október 22
    5:01 du.
    (Rodeo11
    2018 október 23
    8:46 de.)
    Nem akarok kötekedni, de milyen művészet az amit egy művelt, jó értelmi és esztétikai érzékkel rendelkező ember(most nem rólam van szó, mert én ezekkel a képességekkel nem rendelkezem), vonatkozó szakmai előképzettség, elmagyarázás vagy beleszuggerálás nélkül csak úgy ösztönösen nem biztos, hogy el tud fogadni és kinek szól, csak a sznoboknak és a benfenteseknek? Magyarul a laikus, szignifikáns többségben levő laikus nagyközönség tartsa távol magát a szubjektiv vélemény nyilvánítástól? 😀 Mondjuk az első képsort nekem elmagyarázhatnád! 😀 A többivel teljesen kibékültem, sőt akár díszhelyre is tenném!

  • Kenny
    2018 október 23
    12:37 du.
    röviden: intuíció

    velem született, sok mindentől függ hogy az ember mit „lát” távolság, fényviszonyok és a saját pillanatnyi lelki állapota a gyermek ártatlan ezért neki -néha- könnyebb
    az emberi agy kimeríthetetlen fantázia forrás magam vagyok rá magamnak a bizonyíték…részletek …nem ide valók

  • Inkább Nem kell elfogadni művészetnek, és nem kell megérteni. De elítélni sem, mert nem értem.
    Senkinek sem tetszik minden modern mű, ez természetes. Majd kiforrja magát. Nekem sem tetszik mind, de ha már néhány hatást gyakorol rád, már jó. Ne feledjük, a világ mindig ellenérzéssel kezelte az újat. Az idő elrendezi. Tiltsuk be a művészeket? Ezentúl csak gombolyaggal játszó macskákat szabad festeni? Ha a nép átlagműveltsége zuhan, akkor adja lejjebb a művész? Ez történt a zenében, és most Mágák, Curtisok, Bay Alexek bazseválnak művészet címén.
    Akkor még nem beszéltünk a négy zörgő csontvázról a háztetőn. Miért baj, ha egy művészeti ághoz kell egy kis képzettség? Egy komolyabb könyvhöz is kell. A festményeket miért akarjuk alanyi jogon?

  • Rodeo11 Intuíció? Ne beszélj külföldiül, ha ilyen szavakat használsz, Boda nem fogja megérteni.

  • Kenny
    2018 október 23
    1:28 du.

    van valami olyan meghatározás, miszerint a mű leképezi a valóságot (van erre egy szakkifejezés de hadd ne keressem meg) azaz megragadja, hogy a hajánál fogva, vagy bármely olyan részénél fogva ami megragadható az már alkotás, van egy másik alapvető aesthetica i törvény(SIC) miszerint az igaz műalkotás kimeríthetetlen…

    namármost (sajnos sok darabját az általad említett „alkotásoknak” nem láttam még repro ban sem, tehát nem mondhatok róluk semmit, de más vonali tapasztalatom az illusztratív alkotások műalkotás jellege vagy nem(SIC)

    menjünk vissza a barlangrajzokhoz…kedvenceim, ott a művész létéből következően tökéletesen megragadta (ne mondjam, hogy figuratív módon?) a valóság ama részét amitől léte függött és amit miután „megragadta” magáévá tudott tenni azaz nem félt tőle, sőt birtokolta azaz eggyé vált vele (végső meghatározás?: megette)
    namost figyeld meg a bizonyos monoteista vallások rettenetesen idióta dolgait miszerint azt amit én tal
    ltam ki azt én nem ábrázolhatom és ha igen a szomszéd legény átjön és jól pofánvág vagy lefejez mert hogy képzelem én, hogy a NAGY KITALÁCIÓT MEG MERTEM RAAGADNI ÉS EL IS KAPTAM (na jó nem a náthát)

    érdekes módon a renascimento már tett rá egy lapáttal és szépen olyannak ábrázolta amilyennek akarta ugyanúgy, mint a felvilágusult görögök (mindenki aki ebben a kategóriába tartozik) is szépen megrajzolták megszoborták és megfestették az isteneiket és jókat kuncogtak rajtuk… minden kitalációnak ez a sorsa

    azért ideteszem
    Ivanuska megy sétálván az Ermitázsban ahol modern művészet kiállítás van és a szobrok között talál egyet ami megragadja a figyelmét egy legömbölyített (Henry Moore?) nagy kődarab benne egy lyuk hatalmas és abban egy másik ugyanolyan de kisebb legömbölyített van és a címe a műnek: Anya

    Ivanuska rohan a vendégkönyvhöz és beírja: az lehet, de a tied

  • Inkább Bibi
    2018 október 23
    12:53 du.
    namost akkor gratula nekednek! eltaláltad szarva közt a tőgyit… nem arról van ott szó nagyban… olvasd el azzal együtt amire írtam hahahahahahaha

    nagyon haragos vagy

    a térgörbületek megértéséhez is szüxéges némi előtanulmány nem lehet csak úgy l’art pour l’art nekiesni mert beleesel és nem tucc kijönni, sőt am kúpszeletek matematikáját és geometriáját sem lehet a konyhaasztal alól a felmosóronggyal megközelíteni

    hahahahaha

  • Kenny
    2018 október 23
    12:37 du.
    Paul Klee
    https://shop.tate.org.uk/seaside-resort-paul-klee—unframed-print/15282.html

    mi a pontos címe annak amiről beszélsz

    számomra ez az én legelső festményemhez hasonlít, 4,5 éves voltam… és lerajzoltam -több színben: (kék/piros ceruzám volt)
    a szomszéd cirmos macskáját 2 dimenzióban

    hahahahaha
    ez is valami hasonszőrű tengerpart

  • Kenny
    2018 október 23
    12:37 du.

    namost a sorozatból azonnal felismertem a: „schlummernde Katze” persze először a rajz jelent meg és utána kerestem rá a címére, de azonnal asszociáltam… az dög olyan mint a Bikfic volt

    hahahahahaha

  • Kenny
    2018 október 23
    1:28 du.
    „Akkor még nem beszéltünk a négy zörgő csontvázról a háztetőn. Miért baj, ha egy művészeti ághoz kell egy kis képzettség? Egy komolyabb könyvhöz is kell.?”

    Szóval, ha nem képzem magam mondjuk 10 műszaki diploma után még művészettörténetből és esztétikából is, akkor „művészetmegértésből” csak szakbarbár maradhatok és ezért nem érthetem meg -az amúgy nagyrabecsült- Barcsay Jenő egy vászonra festett két különböző színű négyzetét vagy Tom Wolfe „Kandírozott mandarinzselé színű áramvonal” című könyv modernnek dicsért zagyvaságait? És kinek szól a l’art pour l’art, ami szerintem fából vaskarika? (Vagy csak a jól fizető sznoboknak való megnyugtatás, hogy nem lettek nagyon átverve? 😀 )

  • Elemér, ne ítélj, hogy ne ítéltessél.

    művészetek esetében bátran mondd ki, ha nem tetszik. Vagy ha tetszik. Ez a te véleményed lesz.

    Én is kimondom, azmeg az én véleményem lesz.

    És a kettő nem fog egyezni. De 100 év múlva egészen biztosan kiderül, hogy melyikünknek volt „igaza”… 😀

  • Inkább Bibi

    Barcsay Jenö professzor művészeti anatómiája nekem tankönyvem volt – (kötelező)
    Az idézet Tom Wolfe könyvet pedig nem nehéz megérteni, onnantól pedig nagyon jó.

    Nyilván, ha valakinek nincs kreativitása attól még lehet jó alkalmazott mérnök, még-csak tíz diploma sem kell hozzá.
    Ez igaz akár még az orvosi szakmára is – kutató orvosnak sem lehet kitanulni – ahhoz elhivatottság szükséges.

    De attól még lehet akármilyen etikájú embernek lenni, akármelyik oldalon.

    „Menjünk közelebb” kicsit, hogy érthetőbb legyen a kreativitás …. 🙂 🙂 🙂

    Rubik koczkát kitalálni is kellett egy kis „löket”
    De a működését megcsinálni már „mérnöki racionalitás” szükségeltetett, ennélfogva Rubik Ernő sohasem tudta volna megvalósítani a „koczkát” ha nem lett volna egy Rubik Ernő gépészmérnök, az apuka (amúgy legismertebb magyar repülőgép-tervező) aki besegítsen.

  • Alma:
    Én a fiamat szoktam megkérdezni,
    tetszik e nekem egy festmény vagy sem.
    Az ember a problémájával szakemberhez forduljon,nemiga?..: )

  • Gabriel
    2018 október 23
    4:54 du.

    Én Rubik-gépen tanultam meg repülőgépet vezetni.Elég jól.
    De a Rubik-kotzkát sohasem sikerült kiraknom.
    Igaz nem is nagyon foglakoztatott a dolog.

  • Kenny
    2018 október 23
    4:14 du.

    kösz…,

    igazán nagyon, „olyan” Paul Klee… szóval az „elvtársak wándorolnak” a Wanderer Fantasie alapján ami ugye nem Klee…

    ha „@nonobibi inkább” nem nézi meg… tudod, nekem sok minden eszembe jut „miatta” mármint a Kameraden Wandern… szvsz el vannak tévedve… abban az állapotukban vannának ott lévén vala…

    ja, amíg el nem felejtem az én „főművem” a Bikfic az nem azért volt 2 dimenziós mert a rajzlap is az, hanem abban az életkorban az ember gyereke még nem fejlődött bele a perspektívikus látásmódba, és csakis 2 dimenzióban voltam képes megrajzolni Bikfic et… ugye a művészet arra is képes hogy 2 dimenziós alapmédián 3 vagy több dimenziót ábrázoljon

    ez ebben a Wandern ben Klee esetén nem igaz… ezek tök 2 dimenziósak …

  • Inkább Bibi Igen, most már kötekszel. 🙂
    Megnéztem a Régi idők fociját. Láttad? Fantasztikusan jó film. Azután meghallgattam a rendezőt, mit miért csinált a filmben. Rájöttem, hogy a felét sem láttam annak amit néztem.
    Minden adhat örömöt, mégis akkor tökéletes, ha érted is amit látsz, hallasz vagy ízlelsz.
    Persze, elég lehet a négy zörgő csontváz, mégis ha zenét is akarsz hallani, érdemes tovább lépni. A Mona Lisa mosolya csodálatos, de nem sokat hagy a fantáziának. Klee igen.
    Igen, sokszor gondoltam még Picassonál és Dalinál is, hogy hülyének nézett minket. Akkor most dobjuk ki az Elfolyó időt és a Guernicát is?
    Ha nem mond semmit, megkérdezem orvosomat, ha neki sem, tovább lépünk.
    Klee-t nagyon szeretem, és Kandinszkij is. Az sem érdekel, ha ezért kinevetnek.
    Herbert Brandlt is szeretem. Nagy szélhámos, de csinál nagyon jó képeket. Sajnos Tőle is csak reprokat tudtunk szerezni.
    Csinálnak még festményszerű festményeket, de azt már a fényképezőgépek is tudnak. Olcsón lehet rendelni.
    Bővebb felvilágosításért fordulj szakemberhez. Én csak egy műkedvelő sznob vagyok, és nem akarlak megyőzni. Bár szerintem Te is érted. Egyszer bejutottam a Szépművészeti restaurátor műhelyébe, és ott sok órát sikerült beszélgetnem az egyik restaurátorral (pontosabban Ő beszélt). Szörnyű, milyen keveset tudtam a festészetről.
    Itt már sokat a szememre hánytak. tulajdonképpen minden rossz és hülyeség amit szeretek vagy csinálok. Most hozzácsapjuk, hogy szeretem a modern művészetek nagy részét? Tényleg ciki?

  • Kenny
    2018 október 23
    5:38 du.

    azzal együtt, hogy harcosa vagyok annak a nézetnek, miszerint az nem árt ha valaki felkészült abból látni fog, de ugyanakkor ugyanazzal a lélegzettel annak is, miszerint ha valami nem nekem „készült” azt otthagyjam nyugodtan és derűsen, hiányérzet nélkül. Te -majdnem- zárójelben jegyzed meg, hogy vannak pofátlan szemenköpés jellegű „készítmények” (ez maradjon az én általam használt meghatározása a kóklerségnek és a semminek)amiket én bátran (a butaság bátorságával) kiröhögöm és rámondom, hogy a királyon nincsen semmi

    ha marad még idő ebben a bejegyzésben becsukódás előtt jó lenne mondanál valami többet a „Kameraden wandern” című izéről, a pontos fordítás: az elvtársak vándorolnak (ez nem a kirándulás igéje, ez barangolás mint a zsidók az egyiptomi sötétségben halld még Händel oratóriumát erről) azaz cél nélküli sétafika…
    namost amit én látok „a vaksi” szememmel az egy pofátlanság, irkafirka, a macska pracliját bekenték festékkel és hagyták a papíron sétálni és lelki szemeimmel látni vélem amint Paul Klee röhög a markába és felhúzza a gyaloglásra szánt cipőjét, hogy a csekket a bankjába vigye készpénzre váltani (ugye ne feledjük svájci az eszemadta, és ott ugye az emberek (is) materialisták!!!)

    nem szeretem használni a modern művészet kifejezést mert minden alkotás (ha annak nevezhető és nem kóklerság) modern abban a pillanatban amikor létreteremtették

    másrészt ugye az az aesthetica i tétel is érvényes, miszerint a mű befejezése pillanatában függetlenné válik alkotójától és önálló entitássá válik

    szegény vonalak

    ezeket ecsettel vagy meszelővel követte el?

  • Kenny
    2018 október 23
    5:38 du.

    másik megjegyzésed a régi idők focija, ha minden műhöz gémkapoccsal hozzátűzzük az alkotót felhúzva, hogy azonnal szóljon ha félreértik mint Olympia a Hoffmann meséiben, akkor régen rossz a műnek…számodra annyi volt benne amit te meg tudtál ragadni (hogy kameramozgás, meg az Antonioni pasztelljei és a Fellini rikoltózó klaun jai érthetőek akkor (nem láttam a focit és a rendezőt sem) a focinak is „át kell jönni” egészen belém a vetített vászonról, ha nem, vessen magára

    zenei példáim lennének arról, hogy azonnal első hallásra megragadott a mű és csak utána -önszorgalomból és kíváncsiságból- merültem el a róla szólóban (zene esetén Szabolcsi Bence sokat segített)
    hahahahaha és vettem elő a partitúrát

  • Gabriel
    2018 október 23
    4:54 du.
    Kedves Gabriel, prof. Barcsay Jenő könyve nekem is a könyvtáram díszhelyén villog, kb. 40 éve vettem -hosszas és reménytelennek tűnő keresés után- horribilis vagyonért egy antiquariumban, de megérte! Az intelmeidet figyelmesen végigolvastam, az is megérte! Köszönöm!

  • Kenny
    2018 október 23
    5:38 du.
    Na jó, egy kicsit tényleg kötekedtem! 😀

    „Itt már sokat a szememre hánytak. tulajdonképpen minden rossz és hülyeség amit szeretek vagy csinálok. Most hozzácsapjuk, hogy szeretem a modern művészetek nagy részét? Tényleg ciki?”

    Egyáltalán nem ciki, csak ha másra is kötelezővé próbálnád tenni! 😀
    Egyébként meg, „izlések és pofonok külömböznek” , ami szintén magánügy.

  • Kenny
    2018 október 23
    9:54 de.

    Azért ez k.rva érdekes, hogy ha Orbán múzeumokat épít, akkor nem „gumicsizmás bunkó diktátor”? Orbán attól jobb lesz, ha a modern művészeket támogatja? Ez az a gondolkodásmód, ami a hazai liberálisokra nagyon jellemző, feltehetően erre a Baánra is.

    Egyébként a fidesz több modern művésznek, építésznek is megjelenést biztosít, ráadásul köztereken! Pl. a magyar zenei múzeumot japán építész jegyzi.
    Érdekesség, hogy a távolsági buszpályaudvarról látszik a Fradi stadion előtti sas. Azt egy sikeres, felkapott ifjú művész jegyzi, aki fadarabokból tákol össze szobrokat. Biztos nagyon modern, mégis messziről úgy néz ki, mint valami összedobált kontármű.

  • Rodeo11 Miért kell túlbonyolítani a dimenziókkal, mikor kettőben is benne van a lényeg?
    Bach sem cifzázott, oda írt hangjegyet, ahova kellett.
    Persze neki könnyű volt, „valaki kipontozta neki előre a nyuszit”.

    Ismered?

    Ha tudna valakit, Én most megrendelem.”
    -„Hát Leonard”-szól Maria, „Ő zseniális zenész.”
    Csak tessék velem jönni, csak két utca az egész.”
    És elköszönnek, s a szerzők mondják:
    -„Gratulálunk, remek.”- s mosolyognak,
    a kávé hül, a füst remeg.

    S az utcán vannak, sietnek, mert sürgős a dolog.
    A tűsarok kopog, a jó Isten csoszog.
    És Maria szól:-„Megérkeztünk, ez az a ház.”
    S az ablak nyitva, besüt a nap, valaki zongoráz.
    De a jó Isten most azt mondja:
    -„Én mégse mennék be, Én búcsúzom, kicsim:
    Na, Isten vele!”
    -„Na, de hé, hé, még ne tessék, még valami jár nekem.
    Az nem lehet, ugye nem lehet, hogy csak ennyi a szerepem?”
    -„Hát nem bizony, kicsim. Itt egy csók a Múzsának.
    S ha megkérem, ugye átadja annak a Leonardnak?”
    S a csók csattan,a zár kattan. Maria még int,
    a jó Isten már nem, ő egy jó nagyot csettint.
    És tova csoszog, és mosolyog s a fejét csóválja.
    Egy dallamot fütyül, ő már tudja.

    „Majd Leonard.
    Majd Leonard
    Majd Leonard.”
    (fütyszó)
    Presser Gábor

    Valahogy így. 🙂

  • Rodeo11
    2018 október 23
    2:45 du.

    Én is pont ezt akartam írni, egyébként tök laikusként, hogy a művész leképezi a körülötte lévő valóságot. A 19. században leginkább ebből voltak a viták, hogy az akadémisták és a modernek nem egyeztek abban, hogy mi a valóság? Egyik szerint csak a külső, másik szerint csak a belső valóság elfogadható.
    Az biztos, hogy az ember azt szereti ösztönösen, aminek formája van, és minél életszerűbb. Ez nem feltétlenül a külső valósággal lehetséges, ahogy Dali képei is mutatják. Önmagában a színes pacákat nem tekintjük művészi produktumnak, mert azt bárki tud csinálni.

    A barlangrajzokat nagyon érdekes, hogy említed. Vannak oroszlánok és lovak, bivalyok, amiket élethűen festett meg az őskori művész. Az emberek meg csak pálcikából állnak. Ennek talán lelki okai voltak az őskort kutató tudósok szerint. Mindenesetre néhány tehetséges ember műve lehet, nem valószínű, hogy bárki odament festegetni.
    Lényeg, ami lényeg: milyen hatása van, ha megmerevedik az uralkodó művészeti ág? Az orosz ikonművészettel szoktak példálózni, ami sok száz éven keresztül fennmaradt változatlanul. Ezmiatt vagy más okok miatt közben elmaradt a fejlődés az ottani képzőművészetben.

    A 19. században a népnek a giccs jutott, és a barokkos szentképek, amiket az ipari forradalom után keletkezett kis nyomdák ontottak. A csészékre ifjú Renoir-ok festettek kis virágokat, darabonként 8 sou-ért. Az a vita, hogy az akadémikusok rendőrt hívtak a pacákat festő impresszionistákra, jórészt zárt körben maradt, kevés embert érintett.
    Manapság egyes kékharisnyák nácizmust rikoltanak, ha valami arannyal mázolt kaki nem jut el a nagyközönséghez. Kiviszik az utcára ezeket a vitákat a Trump-félék is, állítólag mert a nép nagy barátjai …

  • Kenny
    2018 október 23
    1:28 du.

    „Tiltsuk be a művészeket? Ezentúl csak gombolyaggal játszó macskákat szabad festeni?”

    Például voltak a középkorban a protestánsok, akik tűzre dobálták a katolikus templomok oltárképeit. Luther mozgalma akkor indult el, mikor a pápa pénzrét árulta a búcsúcédulákat. Ez ellentétben áll a keresztény tanokkal. Igen ám, de a bevételt a római Szent Péter-bazilikára fordította! Kérdés, hogy egyébként ki adakozott volna erre a célra?

    Tehát én visszakérdezek. Tiltsuk be az akadémiát? Csak azért, mert esetleg ifjabb, forradalmibb művészeket nem állít rögtön a Nemzeti Múzeumban reflektorfénybe? Pl. Tisza István még csak cikket írt az istentelen modernekről.
    Hitlert nem vették föl a képzőművészeti egyetemre, hát csinált magának egy saját akadémiát.

  • Kenny
    2018 október 24
    6:06 de.
    ma „humorodnál vagy” azért én megnézném (mertugyenemhallgatnám, mint sohasem tettem) azt a pressergábort ha életműve(SIC) felérne egyetlen Wohltemperiertes Klavier darabbal

    a többit a Vérmezőn páncélban

    hahahahaha

  • hazai lámpa Nem neveztem Orbánt gumicsizmás parasztnak. Mint dicsekedtem, Dunlop mintázatú gumicsizmát használunk itthon. Nem, nem a gumicsizma miatt vagyunk parasztok. 🙂
    Igen, egy futó művész sem biztos, hogy művész, és az sem biztos, hogy egy művész minden műve jó. A megbízásos művek veszélyes terület, többször nem jók mint jók. A határidők mindig rontják a művek művészeti értékét. Már én is rendeltem képet, nem adtam határidőt. Meg is lett az eredménye.
    Nálunk fából van a legnagyobb köztéri szobrunk, nekem nagyon tetszik. Az Északi-sarkcsillagot szimbolizálja, mert mi vagyunk a legészakibb város. Este gyönyörű. Nagyon sok az acéllemezből készített szobor, nekem azok is tetszenek. De temészetesen van olyan, amelyik nem tetszik. Semmi sem tetszhet mindenkinek.
    Orbán feladata az lenne, hogy hagyja a művészeket élni és dolgozni. Ne szóljon bele amihez nem ért, és ne a lojalítás legyen a művészet mércéje. Ebben sajnos megbukott.
    Nem igazán értem, egy diktátor miért ne támogathatná a művészetet? Még szerethené is talán, ha nem vakítaná el saját fénye. Putyin nagy barátja Gergijev havi egy millió eurót tesz zsebre, hirdetve Oroszország (és a vodka) dicsőségét. Hitlerék is tömték az együttműködő művészeket. Kocsis is profitált az Orbán kormányból. Franco alatt is zenéltek a spanyolok.
    Az persze különbség, hogy a tényleg jó művészeket háttérbe szorítják, mert Ők ritkán lojálisak a diktátorokhoz. Azért művészek, mert szabad a lelkűk. Ha rátelepszik egy Sztálin szerű vaddisznó, akkor lelkileg belebetegednek. (Sosztakovics).
    Orbán nem attól lesz jó, hogy támogatja a modern művészeket, de attól rossz lesz, ha nem. Orbán akkor lenne jó, ha az ország egészének akarna jót, és nem magának. Ha eszébe jutna, Ő a magyar nép miniszterelnöke, nem a rabszolgatartója.
    Ebben én semmi érdekeset nem látok.

  • Inkább Bibi Mível tudnálak Titeket kötelezni, hogy szeressétek a modern művészetet is? Tisztában vagyok jelentéktelenségemmel.
    Azt próbálom elérni, menjetek be egy modern kiállításra, és nézzétek meg. Ne legyíntsetek messziről, hogy ez hülye modern. Valamikor Beethoven is modern volt, nem értették a heay metált a barokkzenéból éppen kilépő népek. Goyát is megakarták égetni, az impresszionisták pedig majd éhen haltak. Most azért szegényebb lenne a világ nélkülük?
    Volt egyszer egy menetirányító. Akkoriban is mindig szólt a rádió a végállomásokon, persze a menetírányítok ízlését tükrözve.
    Megszólalt egy gyönyörű szoprán, már nem tudom ki és melyik operából negyven év távlatából, mire a hölgy már tekerte is el. Utálom az ilyet, ha meghallom már kapcsolom is ki. Na jó, de ha mindig kikapcsolja, mielőtt meghallgatja, honnan tudja, hogy nem szereti? Persze, lehülyézet. Pedig…..

  • hazai lámpa Kérdésed ideje múlt. Az Akadémiát már átvették a lojálisok, gyakorlatilag megszűnt. Jöhetnek a Füttyös képek új feldolgozásban.
    Azért már láttam hasonlót a festeni nem tudóhoz, mikor focizni nem tudó Akadémiát és focipályát épített magának. A világ nem változik.

  • Rodeo11 Mikor buszt vezettem, a szörnyű zajban nem tudtam klasszikus zenét hallgatni. Valamiért nem szerepel a mérnökök látóterében ennek a feladatnak a megoldása.
    Így könnyűzenét hallgattam, és nem bánom. Bródy, Presser vagy Zorán értékes dalokat csinált. Tudom, Zoránnak sokan írtak Presser mellet, ez látszik is a dalain.
    Sőt, még Charlie-nak is van négy cd-je, amít szeretek.
    Hosszú éjszakai autóútaknál mindig Őket hallgatom. Segít ébren maradni ha énekelek, viszont az Éj királynője áriája nem az én hangfekvésemnek való. Ahogy Bródy mondta, „kicsit rekedt a hangom, nem tudok énekelni. Sajnos ez már hatvan éve tart”.
    Nekem nem megoldható, hogy csak klasszikusokat hallgassak teljes odaadással. A délelőtt az enyém, de más időpontokban a családra is tekintettel vagyok. Így még Tankcsapdát is hallgatok, a lányom jóvoltából, és még nem haltam bele. A Mennyországos elég jó.
    Most ahogy hallom, jön a Hupikék törpikék és Halász Judit, mert szaporodott a család. Hiába, az élet nem habostorta.

  • Kenny
    2018 október 24
    6:06 de.
    még valami presser „ügyben” ők beépített emberek voltak és maradtak, lazábban: „ŐFENSÉGE ELLENZÉKE” és minden olyan kedvezményt megkaptak ami egy jó kis -majdnem azt mondom- kapitalista típusú jóléthez és „alkotáshoz” segítette őket az Esvány a Kerál és a többi hasonszőrűek ugyanúgy a 3T ből az elsőbe tartoztak de nagyon ügyesen leplezték, mert a belbiztonságnak és Aczél elvtársnak ez nagyon nagyon fontos volt, a közönség meg asszisz amit akar mai napig

    ugyanakkor nagyra becsülöm mai napig a KI MIT TUD ÉS A KI MIBEN TUDÓS versenyeket az oktatás szerves részévé váltak mivel ugye anno még a média gyermekcipőben járt de…

    majd itt te hozzáteszed a te részedet

  • Rodeo11 Nem igazán érdekel, ha igaz is. Presser, Zorán és Charlie nem politizál a dalaiban.
    Bródy aki politizál, de versei fantasztikusak, engem az érdekel.
    Gondolod Orbán fizeti, hogy ördögnek nevezzék. Nem hiszem, hogy kibírná a hiúsága. De mindegy is, nagyon meg van írva.
    Ferencsiket is hallgatok, pedig Őt a kommunisták hagyták vezényelni, dacára, hogy osztályellenes volt a szexualitása. Kocsist is meghallgattam, pedig Őt a „komcsik” is szerették és kitűntették, meg a fidesz is etette. Ő meg bizony elfogadta. Nem azért nem hallgatok Eddát meg Ákost mert Fideszesek, hanem azért, mert lécen aluliak.
    Szerencsém van ezek szerint, nem mindent a politikán keresztül nézek. Ha úgy nézném, akkor egy magyarral sem állhatnék szóba, mert „miért hagytuk, hogy így legyen”?

  • Kenny
    2018 október 24
    12:12 du.

    Nálad az öt piros point 😀

  • Kenny
    2018 október 24
    12:12 du.
    háááát… politika nélkül, politikával ezek egyike sem tartozik azon egyedek közé akik elérik az ingerküszöbömet… sohasem is volt… ez meg nálam alakult így… életem leglegleg Beethoven V. az Ferencsik… és ez már csak így is marad… érdekes módon nincs hiányérzetem…de gustibus non es disputandum

  • Rodeo11 Nem baj. 🙂 Magamnak hallgatom. Finom a steak, de nem lehet egész nap azt enni. Mindennek kell pihenés, az agynak is.
    Ferencsik Beethoven ötödike volt az elsö. Éjszaka a csillagos ég alatt egy kertben. Meghatározó volt.

  • Kenny
    2018 október 24
    12:12 du.

    Paul Klee valaki szerint a Komraden Wandern

    „ez egy individualista és funkcionalista kép, ami egybe hozza a gyermeki képzeletet az organikus növényi életterek ábrázolásával, kissé minimalista eszközökkel.”

    ez olyan „fájintos” meghatározás, hogy muszáj lett idetennem ha nem is értek vele egyet

  • Kenny
    2018 október 24
    3:29 du.
    egészségedre, úgy ahogy te szereted…
    most hallgattam meg (x-edszer) Verdi Il Trovatore (ez az a mű amihez hangok kellenek, anélkűl nem ér semmit a nagy magyar Verdi Quartett bizonyította ezt a két háború között Bécsben, jelswzavuk: az sohasem árt, ha egy operaénekesnek van hangja)
    amit most: Carlo Maria Giulini Sta Cecilia, Joan Plowright, Giorgio Zancanaro, és ki más aki akkor muszáj volt hogy kitegye a lelkét is Plácido Domingo… hát én meg ilyenekért…

    utána Haydn: Schöpfung George Solti Bécsben

    szóval van mit tejbe aprítani más nem igen hiányzik hacsak nem a Bach Vivaldi orgonára átírt hegedűversenyei pláne ha a felújított Zeneakadémiai orgonán hallhatnám

    üdv!

  • Rodeo11 Milyen jó, hogy nem vagyok kritikus. Nekem csak a hatalmas vidámság sugárzik a képről, az organikus növényi életterek nem. Majd reggel jól megnézem jobban.
    De mitől lenne „kissé” minimalista? Teljesen minimalista.
    Juszt is tetszik.

  • Kenny!

    —-
    Ha eszébe jutna, Ő a magyar nép miniszterelnöke, nem a rabszolgatartója.
    —–

    Tudod, hogy igaza van?
    Ö pontosan tudja magáról, hogy egy nagy csibész, tudja, hogy becsapja a buta „parasztokat”.
    Miért is ne nézné le őket? Miért is ne tartaná őket rabszolgának?
    Hiszen besétáltak a csapdájába, és így jogosan érzi a választóit azoknak, amik.

  • Inkább Bibi
    2018 október 24
    3:28 de.

    Hogy jönnék én ahhoz, hogy „intelmeket” írnék, kedves Elemér?

    csak egyszerűen leírtam, ahogy én látom.

    De a művészet valóban attól nagyszerű, hogy egyedi.

    Mint ahogy ahányan vagyunk, annyifélénk vagyunk.
    meg az sem elhanyagolható, hogy éppen milyen passzban talál bennünket éppen a velünk szembejövő dolog.

    Ezek miatt nem lehet az, hogy majd bárkik megmondják, hogy mi a „norma”
    Maximum az adott szakmám belül, az adott „iskolákban” állíthatnak fel az oktatók valamiféle „normákat” amiket az éppen tanulni vágyók vagy magukévá tesznek, vagy nem – és akkor keresnek maguknak valami másik iskolát.

    Csak úgy gondolom, hogy mindenkinek meg kell hagyni a szabadságot hagyni abban, hogy a számara tetsző dolgokat is megtalálhassa.
    Mi következik ebből?
    Hogy az alkotókat sem lehet „regulázni” mert lehet hogy éppen olyasmit kreál éppen, ami valakiknek hiányzott.

  • Inkább bibi

    az előző bejegyzésemhez hozzákívánkozik, hogy persze az olyasmit, ami amúgy általános közfelháborodást generál, nyilván csak valami védettebb, elzártabb helyen illik „publikálni”, – mert ilyenféle „alkotások” is előfordulhatnak

  • Kenny!

    ez a mondatod „mindent visz”

    Mert a Kárpát-medence most is alkalmatlan még az életre, nincsenek meg a feltételei. Nem, nem Orbán miatt, hanem azok miatt akiknek megfelel Orbán.

  • Rodeo11 Vetélkedhetünk, de mi értelme? Tegnap Telemann volt az előétel, majd Widor Orgonaszímfóniákat hallgattam, utána Sosztakovics vonósnégyeseket (2, 8, 13). Desszertnek Albenítz majd Diabelli variációit.
    (Ma megint a variációkkal kezdek). Előbb Beethovenét, majd utána az összes versenyző darabját. És utána igen, meghallgattam egy „könnyű” lemezt, mert grabbelni kellett, és közben nem hallgatok klasszikus zenét. Evés közben sem szoktam. Szerencsére van annyi időm, hogy tudjak belőle áldozni 40 percet ezekre a teljesen haszontalan dolgokra. Megjegyzem egy Jimmy Page van olyan nagy mestere a gitárnak, amit sok komolyzenész megirigyelhet. Presser és Bródy lemezei nem mások, mint megzenésített versek. Mindketten tudják, Bach ki volt, nem legyőzni akarják, de Bach nem írhatott olyan verseket, amit Ők tudnak, időkorlát miatt. Fagottos ismerősöm jazzt hallgat szabadidejében, Ő azzal pihen. Nekem a jazz langyos háttérzene.
    Ha jó a felvétel, kedves a fülnek a hanghatás. Annyi.
    Ezek szerint még sem én vagyok az igazi sznob, tévedtél. Kis mestereket is hallagatok, Hassét, Riest vagy Krausst. Őket az igazi művészek meg sem piszkálják, bár szerintem az a baj, hogy kevesen mennek be, nem lehet eladni rá sok jegyet. Igy maradnak a slágerdarabok, amiben nem lehet bukni. Én vállalom, hogy hallgatom Őket, nekem nem ciki.
    Bach Viváldi átdolgozását éppen pár napja hallgattam. Én is ismerem, jó ujjgyakorlat volt Bachnak.
    Magyarországon soha többet nem tudok elmenni koncertre, leszámoltam vele. 🙁 Ha ott vagyok, a család és a barátok a sorrend. A Zeneakadéma és az Opera szép emlék marad.
    Utolsó előadásom a Vérnász volt. Volt olyan „szerencsém”, Hernádi Judit ült mellettem. Rá kellett szólnom, nem a színpadon van, fogja már be. Otthon nincs ilyen gondom.
    A filmekben nagyon nincs igazad. Akkor tudhatod csak, hogy megértetted, ha a rendező meghallgatja a véleményedet, és rábólint. Addig csak hiheted, hogy megértetted. Ha egy művet mindenkinek meg kell érteni, akkor az ék egyszerűsége sem elég, mert az éket sem ismerik fel sokan. A filmművészethez is érteni kell. Egy festmény is megvan tervezve, egy festészettel nem foglalkozó nem fogja látni minden fomságát. Voltál már tárlaton, van, hogy három másodpercig is állnak egy kép előtt. Mit lát annyi idő alatt? Szomorú lennék, ha minden művészeti alkotás az ékkel vetekedne. Mitől is lenne akkor művészet?
    Most az orvosi oldal. Minden embernek van egy időkorlátja, ami után az agy megtelik, alkalmatlanná válik arra tevékenységre. Ez zenében is megvan, két-három óra után elkezd fáradni, majd egyéntől függően pihenésre van szüksége. Lehet tovább erőltetni, de az nem fog élvezetet adni. Én ilyekor általában megnézek egy Angyalt, vagy kimegyek a kertbe dolgozni, sétálni, közben sokszor a fülesen könnyebb zene szól. Könyveket is úgy olvastam, hogy egy Dosztojevszkij és Tolsztoj között jött egy Rejtő vagy Simenon. Igen, egyre jobban kiderül sekélyes ízlésem, Maigret felügyelőt is imádom. A figurát is, és a könyveket is. Mikor olvasom, Párizsban járok. Nagyon szeretem Párizst, bár nem laknék ott. Egy hét után belefáradok.
    Azt hiszem megtaláltam az arányokat, sajnálom, hogyí nem nyerte el tetszésedet. Így jártam. Persze lehet, hogy ez csak az én visszamaradt agyam miatt van, mások agya soha nem fárad el?
    Egyébként a zenéből hogyan tudod meg, hogy az Eroica Napoleonról szól, ha nem tudod a történetét? Alig hiszem, hogy bárki kitalálná a zenéből, még Karajan sem. Akkor rossz szimfónia?
    Ez a kép a lemezjátszóm felett lóg. Lennél szíves ezt is lehúzni? 🙂
    https://www.amazon.com/Death-Cleopatra-Guido-Cagnacci-Premium/dp/B017885BE6

  • Gabriel Te is tudod, hogy nincs igaza. Nem azért nem csapom be az embereket, mert nincs meg rá a képességem, hanem mert van erkölcsi érzékem.
    Tudod, hogy itt sosem számolják meg a visszajárót? Eszükbe sem jut, hogy becsapják Őket. Nem így jó?

  • Kenny
    2018 október 24
    7:35 du.
    hahahahaha jusztislószar! kedves barátom aki pragmatikus elküldtem neki, hogy… és ő küldte ezt de minden valószínűség szerint gúgli hogy engem bosszantson… neki írtam, hogy nekem csak az nem jön le a képről amit az a szöveg ír de a festő jó édes anyukájával kapcsolatosan sok féle megjegyzésem lenne

    ami nekem „lejön” a képnézésből, az hogy egy biciklin két sziámi iker fószer teker és megcsúszott a hátsó kerék és a fülivel fogja a kormányt a mi a hasából nőtt ki, tehát teljesen hekmekükütyű és rongybicikli szvsz ha minimalista lett volna akkor az üres kartonlapot (ugye az van a kép alá írva, hogy papírkartonra követte el) teszi ki és az alá írja, hogy

    „Kameraden shunt Wandern irgendwo”

    hahahahahaha az lenne a telitalálat a „schlummernde Katzen” az jobbpofa, mert az is 2 dimenziós, azaz nem létezik… egyébként ha már olyan zseni megpróbálhatta volna az egydimenziós ábrázolástechnikát ugye a térgörbület és a semmi körüljárása lehetett volna a címe és még papír sem kell hozzá csak a rézfánfütyülő felirat a képtár falán egy üres folt alatt (a tapéta persze perzsamintás borvörös és arany cizellátumok, hogy legyen is valami izgalmas)

    azért -továbbra is- az én Bikfic -em sokkal jobb volt anno, 4,5 éves koromban

  • Gabriel
    2018 október 24
    11:39 du.
    Igazad van, jó példa erre az a szegedi „alkotás”, úgynevezett installáció, amikoris a „művész” 12 tányért helyezett egy asztalra műszarral(még szerencse, hogy nem frissen produkált eredetivel!) megpakolva és az „utolsó vacsora” címen tálalta remekművét vagy például Székhelyi József úrnak -szintén szegedi- magyar himnusz veretes átköltése! Úgy látszik Szeged vonza a meg nem értett modern művészeket! 😀

  • Gabriel
    2018 október 24
    11:39 du.
    Sűrgős pardon: vonzza két z-vel!

  • Kenny
    2018 október 24
    9:29 de.

    A ballib kormányzatok alatt mikor épült egy elfogadható köztéri alkotás? Ugyanúgy lesz.rták az Akadémia ajánlásait vagy a konzervatív közízlést.

    Itt az eredménye, amikor ki akarja valaki sajátítani a művészeti ízlés diktálását. Nem tudom sajnálni azokat, akik a rozsdás vasalót kierőszakolták, hogy az legyen ’56 jelképe. Most meg karba tett kézzel nézik, hogy a Monarchia újjászületik építészetileg Budapesten, mert az nekik is zsíros állásokat hoz …

  • Gabriel
    2018 október 24
    10:57 du.

    October 24, 2018

    Brazil – Bolsonaro Towards a Military Dictatorship – Worse than 80 Years Ago
    Imagine what happens, if Bolsonaro is elected?. Bolsonaro has already declared that if elected he will render full power to the military.

  • Rodeo11. Rendben lószar. Akkor ezt megbeszéltünk.

  • Kenny
    2018 október 25
    4:08 de.

    amazon az üzlet, és jó üzlet annak aki…
    Beethoven Napóleon nak dedikálta a na mit is? az Eroica-t azután visszavonta… az Egmont attól még nagyon nagy zene, ha nem tudom a címét mert az mindenképpen „átjön” (ezért „nagy”), hogy valaki küzd és belehal de megéri „mert”

    abban nem vitáztam veled sem soha, hogy mindenféle „hallgatható” az zene lenne … de én fenntartom azt amivel én élek, miszerint nincs csömöröm attól ami „bejön” de sohasem teszek fel mást utána vagy helyette csak csendet(SIC) mert az meg nekem jó mert segít elmélyednem azáltal, hogy újra és újra megélem amit hallottam bennem vibrál mindenféle módon

    ja és sohase’ mondd, hogy Maigret meg Rejtő azok könnyűek…olyan nincs… Rejtő marxi mélységekbe keveredett tréfás megfogalmazásában a társadalom és hatalom megragadásával a Piszkos Fred az politikai Gazdaságtan Egyetemi tananyag is lehetne, Maigret és a többi meg … a francia irodalom és az angol hogy közismert nevet mondjak GB Shaw is könnyedén meredek

    ezért van igaz művészet és van hamis

    és én egyre büszkébben merek sötét buta maradni a Paul Klee kapcsán és gratulálok neked azért, mert neked „bejött” én hiába próbálkozok

    azok a megzenésített versek? és akkor mi van…kimaradtak az életemből és sohasem hiányoztak

    még hogy Bach nak nem volt ideje verset? Oh Haupt voll… (annak harmóniáját 8-szor használta fel a BWV 244 -ben és ugyanabban az a rész amelynek szövege azzal kezdődik, hogy: Nun ist der Herr zu ruh… ha találsz a világ zeneirodalmában ennél megdöbbentőbbet vers és zene abszolút egybemosódása ugyanúgy mint a Vier letzte Lieder

    ezzel tettem hozzá a magamét és gratulálok neked a filmeket én nagyon nagyra tartanám, ha nem lennének hólivudi izék a harcikecske háborús uszításai mint vérgőzös ócska propaganda a legundorítóbb fajtából

    és vannak hatalmas film emlékeim Pasolini Máté Passiója amiért a Pápa hisztériás rohamot kapott pusztán a Krisztus szereplő olyanná tételéért amilyenné tette és még sok más Visconti leleplezései a háború kapcsán a….

    én az orosz szovjet filmeket is nagy esemény volt számomra a Jégmezők lovagja

  • hazai lámpa Nekem nem érv, hogy a ballibek sem csinálták. Azért választották meg a Fideszt, hogy ők majd jobban csinálják.
    Ha nem csinálják jobban, akkor miért váltottak? Nem csinálni az MSZP is tudta, de sokkal olcsóbban nem csinálták.
    Viszont az MSZP nem akarta tönkretenni a világ egyik legjobb zenekarát, amít a Fidesz nagyon igyekszik megcsinálni.
    Ebben partnert talált Tarlósban, akinek az arcán is látszik a művészetek iránti fogékonyság.
    A sok Horthy szobor, turul, Szabadság téri emlékmű hiányát nem rónám fel az MSZP-nek. Amit szégyelhetnének, a Rejő szobor ignorálása. A nagyon megosztó Colombo és Bud Spencer szobor nekem tetszik. Nálunk nagyon sok kedves szobor van, amibe egyetlen politikai párt sem tud belekötni.
    Az MSZP lesz@rta az Akadémiát mint mondod, a Fidesz viszont államosította, saját képére formálta. Jobb volt, hogy nem hallgattak rá, mint most bedarálva.
    Természetesen tudom, hogy Orbán nem a művészetek miatt akarja központosítani a múzeumokat, hanem a várból és a Kossuth térről puccolja ki, mert útban van neki. Igazából nem is értem, miért nem vetik a tűzre a sok marhaságot, csak viszi a pénzt a karbantartása. Ha jól tudom a telefonmúzeumot már megszüntették, a Néprajzi Múzeum már nagyon régen fáj, a Várból is egyértelmű miért dobják ki a „Magyar” festőket. Most nem számít, hogy „Magyar”. Én tényleg örülök neki, hogy nem kidobják a tárgyakat, mert az sem lepett volna meg, ha raktárba mennek valahol Debrecenben. Elégetni is lehetne, a könyvek már gyűlnek az akcióhoz. Kertész Ákos, Eszterházy, József Attila, most már Ady Endre is, szépen nő a sor.
    Egyébként Te jársz Budapesten múzeumba, jártál a Ligetbe, vagy csak elvi síkon véleményezed?
    Láttad milyen lerobbant, szörnyű állapotban van?

  • Kenny
    2018 október 25
    4:08 de.
    sokkal rövidebben…
    kis igazi bécsi történet….mint a többi bécsi Johannes Brahms is járogatott kvaterkázni egy borpincébe és mint törzsvendéget a tulaj egy alkalommal meg akarván lepni kivitt neki egy korsó bort mondván ez a mi a „brahmsunk” erre Brahms: ne akarjon nekem holmi akármit idehozni, elő az Ön Bach jával

    tudod másik megjegyzésem: az igazi műalkotás kimeríthetetlen, tehát mikor találkozom vele -egy darabig legalábbis- nem keresek másikat, mert ebben benne van „minden”

    hahahahahahaha

  • Kenny
    2018 október 25
    8:15 de.
    te most duzzogsz? nem ezt vártam, hanem azt, hogy kiállsz az agora közepére és tógádat lengetve a babérkoszorúdat magasba hajigálva megmagyarázod a hozzám hasonló idiótáknak, mit is kellett volna látniuk ha nem lennének „vakok”

    rajta, légy gräf Egmont, és küzdj! ne legyen ez Waterlo(o)vad

  • Rodeo11 A fáradtság nem csömör. Minden zenei műeszköz fárasztja az agyat. Az Akai nagyon, a Linn sokkal kevésbé, de fáraszt. Te csöndben mélyedsz, én hallgatom ezt a négy énekest. Kinek mi a módszere. Tudom, hogy csak zenei szakmunkások, de akkor is tetszik amít énekelnek. Az ahogy, az ritkán.
    Schubert, Brahms és Wolf dalait is hozhatod, de az más világ, más felfogás. Sőt, még Beethoven népdalfeldolgozásait is, sok gael népdalt írt át, rendszeresen hallgatom. Van egy barátom, aki „barokkfasiszta”. Neked kicsit szélesebb a látóköröd.
    Ráadásul én nem tudok németül, és nem tudok megjegyezni 1000 dalszöveget, irigyellek, hogy Neked megy.
    Elmélyülni az jó. Mikor búg az oldalamon a Bosch levélszívó és szakad le a hátam közben, vagy mikor „porszívózom” a tavat, az nem a legjobb idő az elmélyülésre. Ásás közben sem szoktam elmélyülni, nálunk a föld alatt vannak a gyökerek, azzal kell hadakozni, nincs elmélyülésre mód. De nem is vagyok elmélyülös fajta, azt este szoktam a gloriettben a tó partján. Nézem a fodrodozó vízet, hallgatom a fészkelödő madarakat, és élvezem a csendet. Nekem elég annyi elmélyülés, napi fél óra. Igaz, nálunk általában néma csend van, ha én nem „zörgök” szándékosan.
    Azt hiszem, ez a heti pár óra „szennyhallgatás” nem sokat ront műveletlenségemen. Mint nemrég megtudtam Tőled, szemetet eszem. Most hallgatok rá egy kis szemetet. Oda se neki. 🙂
    Már szinte szégyellem bevallani, még ír népzenét is hallgatok néha.
    Rejtő és Simenon Maigret-je pedig sokadik olvasásra igenis könnyű, mert a mélységeit már ismerem. Mikor az ember ellenőrzi nyomtatás helyességét, már csak nevetni akar, vagy Párizsban lenni.
    Miért kell hollywood-i mocskot nézni? Tiltva vannak az európai filmek Kanadában? Az igazán jó filmek nem Oscar-díjasok, hanem európaiak, japánok, illetve most egy fantasztikusan jó dél-koreai is van a piacon. De most utánagondolva, az is lehet, hogy szemét?
    Ne komolytalankodj. Te Rolls-Royce-ot akarsz mindig vezetni, én örömöt lelek a teherautóban is, a buszban is, sőt még a traktorvezetésben is. Nagy élmény volt mikor egy kicsit kaszálhattam egy 50 éves traktorral. 🙂

  • Kenny
    2018 október 25
    11:47 de.
    hááát ha nem csömör akkÓ’ Cinkota, vagy Nagyicce…imádom a stílusodat és méginkább amit írsz, öröm olvasni… most is itt örömködök vele nehogy félreérts én is a természet lágy ölét szeretem de a kanadai filmválasztékról jobb ha nem kérdezel, volt a TIFF minden élő aki asszitte namost asztán kap valamit meg is kapta és ömlengtek róla én aszt sem eszem… a „más” filmekkel kapcsolatosan -természetesen- maximálisan egyetértek veled és ezért én elkerülöm az ipari mozizást a popcorncocacolaleöntvekövérizével hadd ne férjen be az ajtón a nézelődő azután kanadának van egy „nézőkultúrája” Berlioz Harold ja alatt a pianissimo futamok alatt jut eszébe vizet inni és belerecsegteti a vizespalackot a fuvola lágy fuvallatába máris gyilkolnék és visszakérném a jegyárát de már késő elbaszta kedves és az egész ugyanez a 63,3 MHz -en ami klasszikus mindig a legszebb futam közben kezdenek traktort árulni kecsöppel… szóval ezért van Logitech rádióm és csupa olyan adó rajta ami 103,3 MHz São Paulo ból mert az kultúra és a BBC egyik adója az is jópofa és még ért is hozzá nincs vele egyedül

    az a nem egészen oscardíjas izézaj guitárral és cselesztával meg marimba nélkül azt meghagyom neked és nem bántlak érte, az, hogy te megeszed a zabpelyhet az nem bűn én nem ezek ilyesmit az sem bűn
    degustibus non est disputandum

    imádnivaló amit írtál nagy köszönet érte

    és a tó porszívózása? csak nem te is mint az itteni „kertészek” papírzsákba gyűjti az avart és fizet érte hogy elvigyék ahelyett hogy otthagyná hogy jövőre zöldebb legyen a pázsit tőle

    nálatok van egres meg ribiszke? mert itt nincs… pedighát

  • Rodeo11 A tavunk körül fák vannak. Ezért ilyen szép szeles ősszel, minden nap teleszórja levéllel a tavat. Nem lenne baj, ha nem lennének benne halak, akiket a bomló levél megmérgez.
    Ezt hálóval szokták megoldani, aminek eredménye heveny könyökízületi gyulladás (próbálva). Ezért van egy porszívó formájú eszköz, amivel kiszívom az üledékes vizet, megszűri és a vízet visszaengedi a tóba. Ezután kiveszem a leveleket a gépből, és a kerti levélszívóval felaprítom, majd szétszóróm az erdő és a többszáz méter hosszú sövény aljában. Persze a valóságban nem ilyen könnyű, dolgozni kell vele.
    Nem hagyhatom a fűvőn a leveleket, mert olyan vastag a levélszőnyeg, hogy elrohad alatta a fű. Az első évben kipróbáltam. Míg nyírják a fűvet nem gond, mert a fűnyíró rögtön a leveleket is felszedi, de a fűnyírás szezonja után sajnos nekem kell tevékenykedni. A fűtáplálást az utolsó nyírás nyesedékével oldjuk meg. Jó lenne ritkitani a fákat, minden ősszel eszembe jut, de igazán nincs szívünk megválni egyiktől sem, gyönyörűek. Inkább ültettünk még egy tucattal. Tíz év múlva fogom magam érte szidni. 🙂
    Mozi. Nem egyedi. MET élő közvetítés, Parasztbecsület és Bajazzók. Az előadás csodálatos, a nézők egy szót sem beszélnek előadás közben. Csak kukorica, szürcsölés, és valami íszonyúan erős szagú chips. Az ember gyomra felfordult. Egyszer voltunk, többet sem. Pedig nagyon jó volt az előadás, sajnálom.
    Igazából nem baj, több ezres a lemezgyűjteményem, kiszolgál. Azért lehet megint megpróbálom.
    Egyébként nagy meglepetés volt, hogy itt mindenhol csendben vannak az emberek, még a moziban sem beszélgetnek. Csak ne lennének szomjasak és éhesek. Canio áriája zenekarra és chipsroppogtatásra. Frenetikusan modern. 🙁 🙂

  • Rodeo11
    2018 október 25
    5:14 de.

    A tehén tőgye még mindig nem a szarva között találtatik ….

    keressed lejjebb – …… meg hátrább – …… csak ne a hasa közepén – ….. akkor az nem a tehénke ……

    🙂 🙂 🙂 : 🙂 🙂 🙂

  • „Senkit sem utálnak jobban, mint aki igazat szól.”
    – mondta volt Platón

    Itt van példának Rodeio pincelátogató társam …., aki ugyan képes a deriváltakat a 24. síkban is megvonni, de…!
    De a politikai (társadalmi) tisztán-látásét nemhogy nem egy síkban, hanem csakis csak egy vonal-mentén vagy képes felépíteni.
    Aztat is csak azért, mert a pontjait – igy irányban, és csakis ugyanabban a síkban képes kiterjeszteni, ami vonalat ad.
    Ha legalább valami függvény-szerint értelmezhetö görbe lenne!
    Akár egy sima egyenes (x=ay), amit legalább az euklideszi-térben értelmezni tudnánk!

    Rodeio!
    Miröl beszélek?
    Igen arról, hogy a humánoknak egyetlen motivációjat tartod fontos társadalmi szervezö-erönek, az anyagiakat…
    Nyilván most fel fogsz háborodni – de védelmedre legyen mondva, Marx sem látott a tökétől távolabb, így semmi baj sincs azzal hogy ha egy Rodeio világa is abból áll, hogy a mások tökeit ostorozza.

    Még igaz is, hogy egy humanoidnak , a legfontosabb szoftvere – a túlélési program, de ha csak ennyiből állna, akkor valóban tök könnyű lenne korrigálni …
    pontosan, hogy nem ezen épül fel a humanoid, hanem ez csak a szükséges rossz ahhoz, ÉS CSAK AZ EGYIK, hogy az egész úgy ámblokk működhessen:

    Ehhez térjünk vissza az origóba, vagyis ahhoz a bizonyos vaskályhához – és ott megláthatjuk, hogy az ok-okozat megint „ordítva” van..
    Felcseréltük, mint a „pólusokat” (Geyza kedvéért)
    Mert a ménkü merre is folyik? Nyilván hogy a plussztól a minusz felé – vagy tévednék?
    És mindig – hiába olvasunk rá, az istennek se akarja tudomásul venni, hogy a humanok kedvéért eltérjen a saját törvényeitöl.
    Az okozatok az okokból születnek, és nem forditva!
    Porém:
    nem amerika szervezte azt a nagy szart, amibe Brasilt a komenista imádottjaid belevitték, sem Venezuelában, sem másutt –
    le kéne már állni erről csőlátásról
    Amiről pedig nem tudsz semmit, arról ott kéne tájékozódnod ahol történik – és ezáltal véleményt formálni – akárkiről is legyen szó.

    Lehet hogy én még csúnyábbakat mondanék róla ha nekem is a sötét jövőm tőle függne.
    De mindenképpen utálnám, Platón után szabadon ..

    Ha elnökké lesz, a jövőm a tömlöcbe vettetés – gondolom bírnék róla én is minden szart terjeszteni.

    Vége a korlátlan ingyen dözsinek, szabad rablásnak, a tejjel-mézzel folyó kánaánnak – a jövő ami szembe jön, a tömlöc.
    És ráadásul még ott is vége a dözsinek, mert nemhogy eltörlik az ingyen pénzt, hanem még majd melózni is kell a börtönben.
    Ma 1300 real juttatást kap a delikvens családja, amíg a minimum fizetés 900 real – ennyiből él a dolgozók több mint egyharmada!
    A drog, fegyverkereskedés mindent átsző, 70 ezer gyilkosság évente!
    Senki nem tesz bejelentést ha kirabolták, utonállták, mert nagyobb a félelem a feljelentés megtorlása miatt.
    Az un. állami jogvédő-szervek kínosan ügyelnek, hogy a bűnözök érdekei egy cseppet se sérüljenek.

    A PT-PMDB-FARC-PPC-CV egymást átfedő szervezet.

    A FARC Columbiában elfogadta a fegyverletételt, cserébe´párttá szerveződhetett.
    A PCC, CV a börtönt-töltök szervezete Brasilban.
    Tájékozódj haver – ne a süsü-sajtóból – amit amúgy két-kézzel és a más szervével versz mint a csalánt

    Aki brasilt ebbe az állapotba az a Lula és társai voltak- nem kellett ahhoz a nemzetközi töke – nem azoktól loptak, hanem azokkal szervezkedtek együtt.
    Akiktől loptak az pont a nyomorult szegény nép, aki védekezésre képtelen.

    hogy lehet, hogy akinek van a világra látásra, az politikailag ennyire vak legyen?

  • gabriel
    2018 október 25
    4:00 du.
    ezek után hozzásegítenél valami olyan adathoz (számszerűre gondolok) aminek a felhasználásával lehetne deriválni a delírium kredencből a valós valóságba…. sok szónak sok az alja de nem mondtál semmit nekem csak rólam arra meg a nagyérdemű közönség nem igen kíváncsi… bár pro bono mi lesz most ha be lesz bolsonarózva ki megy a kóterba és ki jön ki? valamint mi jön ki ebből a kúpszeletből amelynek az abscisszája párhuzamos a kúp főtengelyével… és az asymptota meg a vertex harcban állnak, hogy ki kerüljön a fókuszba

    milyen viszonyban van Bolsonaro (+Bolsonaro fia) és Steve Bannon ? Steve Bannon sohasem járt süsülandiában? azaz semmi köze sincs hozzá…lyuk…van az életrajzon

    egyébként kösz, kimerítő, teljesen, sőt

    misz mollból Kan dúrba transponálva Sicc moll keletkezik ha a negyedik septimakkordot megtoldom egy negyed Phytagoras -i Komma val és kivonom belőle a Phytagorasi Yemma negyedik köbgyökét

    ez „ijen” világos, mint amit te írál vala

  • Kenny
    2018 október 25
    3:07 du.

    csodaszép lehet a fáknál arra kell vigyázni, hogy kellő mélységbe kerüljenek a gyökerek és legyen miben megkapaszkodniuk a többi megy magától mert ugye Kanada kies tájain a városokban a fák úgy dőlnek ki, hogy kiderül, nincs mély gyökerük csak egy mélytányér formájú „vízszivattyú” amit a legkisebb 45 km/h térdigérő passzátszél is megcibál rája a szép…most megkaptam a Pioneer fejhallgatómat Japánból és hallgatom vele NDR kultur Bel canto

  • Rodeio

    Most fakadjak sírva, hogy még ilyen egyszerű dolgokat se bírsz felfogni?

    Ott van neked a Trumpli, helyettesítsd be azt az n-ik ismeretlen Stevedbe, az édes jó lánykájával, de a hyperbolo-t ne nagy-késsel szeleteld fel.
    Azt mar uzsgyi, mindjárt lehet is csusszanni az axisán.

    A deliriumos night-ok a coca sarkaitól függenek –
    s már világosabb is minden a credenc-fiókokban

  • Rodeo11 Kellő mélységben itt sincsenek a gyökerek, vékony a talaj. Állandóan töltöm fel a gyökerek körül, az eső meg kimossa. Ezzel játszunk a viz meg én. 🙂 Idáig jól bírták, jól választottunk helyet, hegyek vesznek körül, 80 km-es szélnél még nem volt nagyobb. Elfárad szél barátunk, mire ide ér. Tényleg gyönyörű, a Google volt olyan kedves, és lefényképezte mikor kész lett, jól mutat az égből is. Tetszik. 🙂
    A Pioneer érdekes választás. Korrekt, szépen megcsinált készülékek, de nekem a hangzása nem elég „angolos”. Beyerdinamyc fej és fülhallgatókat használok, a hordozható eszközeimet egy DragonFly DAC-kal egészítem ki. Egészen hallgatható zene jön ki így a Samsung telefonból. Most már otthon nem kell használni fülest, a zeneszoba csak az enyém. Akkor volt jelentősége, mikor még csak helyettesítő állások voltak. Öt évet jósoltak, de csak három hónapot kellett „letölteni” belőle. Három hónap után kerültünk ide, és egy hét után már felajánlották feleségemnek az állandó állást, letelepedtünk, nyugdíjba ment a fejhallgató.
    Ma én folytatom a Sosztakovics vonósnégyes ciklusomat.
    Tudod, a sznobok a hangszeres zenét szeretik. 🙂

    Ma megint népszavazás van nálunk, remélhetőleg kivesznek egy középkori törvényt az Istenkáromlás büntethetőségéről. Rohamosan világosodik az ország.

  • Szerintetek itt a pinhóban hány „tégla” van?

  • pinyó helyett pinhot irtam, kicsit portugálosra vettem a figurát

  • gabriel
    2018 október 25
    8:24 du.
    itt a bizonyíték, hogy halvány lila fingod sincs a „dolgokról”

    e’vvan

  • Kenny
    2018 október 26
    3:58 de.
    hahaha
    igen, nagyon világos, kristálytiszta hangzása van a Pioneer nak, a KEF-jeid mindent visznek (van egy Sennheiserem középszuper, nem olyan sarkított hangzású mint a Pioneer, de van a JBL nek egy ragyogó és nem is túl drága csúcsgépe…, nem volt szívem $CAD5000-et kiadni a csúcsért ebben egy DAC is van) én is használom a Dragonfly-t…itt vannak szomszédaim és allergiás -az egyik- a Trisztán ra is… most megfosztottam eme élvezettől…

    !!!!!na végre valami kilépés a középkorból bele -talán- a jelenbe

    más dolgokra is meg kellene „törvényesíteni” … vannak ötleteim!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    a kashoggival a tökeim tele vannak mialatt egész népeket irtanak ki randább módon, rohadtak, ájtatos manók, vagy az imádkozó sáska emberszabású (ebből a szabás igaz a zember nem) változatai

  • gabriel
    2018 október 26
    6:02 de.
    csak tégla van… sőt akkor te most azt a kúpszeletet mutatod be ami merőleges késvágás a főtengelyre…circulus viciosus avagy hogyan gabrielesíccsünk mindent amiről a gábriel asszisz pedig nem is szent tehén bár abba a „családba” tartozik

  • Rodeo11 Nem akarok én vívni és rád erőltetni semmit. Ha nem kell, nem kell. Amúgy sem eladó a portékám, csak megosztanám.
    Gondolom nem vagy mai gyerek, én sem. Kialakult az ízlésvilágod, nekem is. Te ragaszkodsz a tökéletesen kövezett úthoz, én szeretek kicsit kerülni néha. Persze, néha sáros lesz a lábam, de azt ki lehet bírni.
    De ha már Brahms. Ezt ismered? Összejövetel után Brahms búcsúzik, és így szól. Ha az est folyamán valakit véletlenül nem bántottam meg, attól bocsánatot kérek. Nekem Ő Brahms! 🙂
    Haydn papáról is van. Mint tudod nem ismerték külföldön, hiszen nem utazhatott, szinte rabszolga volt. Mikor szabadult Eszterházyéktól, Londonban bement egy kottaboltba és kért valami jó zenét, csak ne Haydn legyen. A boltos rendreutasította, Haydnnál nincs jobb. Egyébként azt hiszem, Haydn volt az egyik legjobb ember a zeneszerzők között.

  • Kenny
    2018 október 26
    8:25 de.
    érdekes dolog az „élet”…szeretek felfedezni újdonságokat, de vagyok annyira önmagam, hogy ami nem nekem való azaz én nem szeretem (mindegy miért) akkor az a továbbiakban már találás esetén is scroll… nagyon korán kialakult ez bennem és bevált, hogy te meg akarod osztani? hát köszönöm, de… „az” a Brahms új volt de Haydn ról annyit mindenképpen tudni, hatalmas türelme lehetett ha kibírta és még alkotott is… a bende gizi nek megmondtad de -ha meghallgatsz- a továbbiakban nem piszkolod be vele magadat… nekem -nem is kevesen- meg akarták magyarázni mi is volt az amiről ők ugyan nem is sejtették, hogy én jelen voltam és mélyen ismertem, hogy „az” márpedig… olyankor szoktam „sziporkázni”

    maradjunk a csodálatos kertednél az minden vágyam…és ahogy leírod pontosan ugyanaz ha még megadatik… más nem hiányzik persze lenne néhány kutyám is a többiek meg úgyis ott „teremnek” a közelben és battyognak látótávolban

  • Rodeo11 Igen ez a KEF telitalálat. A régi kicsit reszelős volt felül, utáltam. Elajándékoztam svéd „barokkfasiszta” barátomnak, aki egy 40 éves Celestiont használt. Azt hittem, jót cselekszem vele, de nem sikerült. Mikor meghallgatta a KEF-et, kinyilt a világ előtte, és most nekiállt javítani a rendszerét, egyre másra vásárolja az eszközöket, már én húzom vissza. Mikor a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. 🙂
    Igen, a HiFi veszélyes terület. Én is húztam egy határt, 2000 fontnál többet nem fizetek egy eszközért. Nem szabad túllépni, mert akkor elszabadul a pokol, határ a csillagos ég. Persze kicsit csalok, mert a falikonzolok, a mirtuszfakockák, a speciális 220-as zsinórok, az átjátszókábelek ezen felül vannak, de ezek nem kerülnek be a statisztikába. 🙂
    Az asztali DAC-kal nem spóroltam (Rega), meghálálta a hangkép. A TV és a video is rá van kötve, így Ők is tökéletesen szólnak.
    Nekem nincs hallótávolságban szomszédom, nincs a hangerővel gondom.
    Tudod, ez is egy hatalmas különbség. Belfastban a KEF boltban az volt a tulaj első kérdése, vannak e szomszédaim. Magyarországon ez a nézőpont soha sehol nem került előtérbe.

  • Rodeo11 Igazad van, de ez a bendegúz annyira aljas és mocskos volt, hogy fontos volt rendreutasítani. Nem mintha megértené.

  • Rodeo11 A kert. Hát igen, ha álmodnék egy kertet magamnak, a miénket álmodnám. Nagyon jól sikerült, bár rengeteg munkával járt és jár.
    Ma kaptam egy automata Karcher csapot, ami ügyesen feltölti minden nap a tavat, nem gondoltam volna régen, hogy nekem ilyennel örömöt lehet majd szerezni. 🙂 Öregszem no.
    A szomszéd telek majdnem ilyen nagy, majdnem ilyen jó, és lakatlan. Megszerezheted, ha akarod. A ház ugyan már majdnem összeomlott, a kert rendbe rakása sem lesz egyszerű, de jó helyen van, és jók a szomszédok. Az egyik szereti a zenét és nagy whiskygyűjteménye van. Csábító, nem? Legalább nem nekem kellene karbantartanom.

  • Kenny
    2018 október 26
    11:23 de.
    kérd meg Christ küldje el privvy ben nekem csak a fő adatokat!

    kösz ez izgalmas…én hallgattam (akkor még DAC sem volt csak lemezjátszó és LP) KEF et szintén felső hangerő határ nélkül, ott sem volt szomszéd és a ház és az utca között van a tó amiből vizet lehet…stb szóval akkortól tudom…nem írom le nekem milyen szerelésem volt de gondolhatod nagysebességű kétsávos(!!!) szalagos magnok a nagy tekercsre csak fél óra fér 38 as sebesség mellett de amit visszaad (élő mikrofonos felvétellel próbáltam ki) és aki hallotta ment a hang után, hogy beengedje saját magát a bejárati ajtón hahahahaha

  • Rodeo11 Ideköltöznél Írországba? Viccelsz?

  • Kenny!

    mennyibe fájna ott egy ilyen „telek”?
    sac per kb.

    Nem muszáj a szomszédos, nem akarlak elrémiszteni 🙂 🙂

  • Kenny
    2018 október 26
    1:51 du.

    én már nehezen tépem ki a gyökereimet… hahahaha és egyébként is itt a közelben vannak hasonló helyek, mint amit leírsz, másrészt sok minden egyéb is bonyolítaná mert … a többit tudod…

    de izgalmas volt egy pillanatig elgondolkodni rajta mert a kaland… dehát… szóval ne feledj el…

  • Rodeo11 Értem én, néha jó ábrándozni. Olyan szép a világ, jó lenne több helyen lakni egyszerre. Helytől függően itt Donegal megyében, 15-90000 euro.
    Creeslougban, tőlünk 30 perc autóval 28000 euró, egy mienkkel megegyező méretű telek építési engedéllyel.

  • Rodeo11
    2018 október 26
    7:45 de.

    Te most asz’iszed hogy… pedig sehogy

    a kérdésem nem hozzád szólt – de ha már így jártál akkor – nyilván nem fog tetszeni – mint példa – hogy te is így járhatsz.

    Pedig ez itt alant egy igazi szenttehén – és hihette is hogy egy valóságos vezérürü – dehát mégse minden birka béget úgy ahogy fütyül…
    amúgy még plusszban „joggal” feltételezhette azt is hogy a macacó-k csakis egy süsüre táncolnak.

    Hát így lett ökigyelméböl magából SÜSÜ -amit persze ö is megmagyaráz
    hát hogy aki nem vele, az mind ellene

    „foi vaiado…” igy járt őfensége, a süsü – kedves fenséged is nyugodtan érezheti magát – mint „vaiado”

    https://www.youtube.com/watch?v=9Fi_znoxo6c

    s még téglának se „muss” lenni

    és még mielőtt belepottyannál egy szemipermeábilis transzformáció mátrixába….

  • Kenny
    2018 október 26
    6:12 du.
    nézem a gúglin (Earth pro) van az a hatalmas hasadék vagy valami hasonló nem sok vizet látok de zöld

    majd nézelődök arrafelé

  • Van egy fiatal korosztály, aki még a csattogós lepkét tologatta, mikor Orbán Viktor a politikába kezdett. Nekik Dante nem az Isteni színjáték, hanem Batman.

    Ma már a modern művészet nem egyenlő a padlásszobában éhen halással, hanem elég jól meg lehet élni belőle.

    Ezért „szenvedett” némelyik művész a Kádár-korban, mert nekik szenvedés volt az állami fizetés meg az ingyenes nyaralás hetekig valami államosított villában az alkotótáborban. A színészek is mind a rendszer áldozatai voltak, ha nem mehettek Hollywoodba.
    Ma már a határ a csillagos ég a megbízások díjazásában. Ezt persze csak a szerencsések érik el. A többiek meg nyafognak, hogy az állam miért nem ad (nekik) pénzt a kultúrára? Hát ez a kapitalizmus, amiért annyit nyafogtak …

    http://www.origo.hu/kultura/20140819-szoke-gabor-miklos-szobraszmuvasz-portreja.html

  • gabriel Akkor Neked is. Annyira megszoktam, hogy Rodeo ír, hogy észre sem vettem a váltást. Bocsánat.
    Tehát itt a „városban” 90000 euro, de ritkán van eladó. Itt nem szeretnek az emberek a városban lakni, nem ritka a 30-100 km-es távolság. A városkák régi szűk házai lakatlanok, irodák, vagy a szegényebb külföldiek bérlik.
    Miután általában mindenkinek több autója van, nem számít a távolság, az iskolabusz rendszer is nagyon fejlett.
    Nálunk csak a szomszédos telek üres, de nem eladó, nem foglalkoznak vele szerencsére. (Nekünk tetszik). Annyiba kerülne a bontás, hogy nem éri meg pénzt adni érte, ingyen lenne rentabilis a „vevőnek”. Mögöttünk már a szántóföld, remélem nem mérik ki soha.
    Nagyon jó helyen vagyunk, a városból már kint, de autóval öt perc a város. A város kicsit nagyképű megfogalmazás, Letterkennyt 19274 fő lakja a „külvárosokkal” együtt.
    Mi a 5000 négyzetméteres telket egy hatszobás házzal, garázzsal, télikerttel, három fürdőszobával 148 ezer euróért vettük. Ez gyakorlatilag egy évi jövedelmünk. A ház jó állapotú, felújítás nélkül lakható, a konyha tökéletesen felújított volt. A környékünkön van néhány eladó ház.
    A Cresslougban található 28 ezres telek ilyen nagyságú, nem tűnik soknak a 28000 euró. Ez egy évi átlagkeresetnek megfelelő pénz. A házvásárlási kamat 10 évre 3.7 %, építkezésnél nem tudom. Az azért hozzá tartozik, hogy Donegal a világ vége, itt inkább farmokon élnek az emberek, Creeslough városka lakossága például 393 fő. De templom és Pub mindenhol van. 🙂
    A még elhagyottabb vidékeken már 10 000 euróért lehet telket venni, gyakorlatilag itt mindenhol laknak. A népsűrűség 65 fő, olyan helyeken találsz házakat, ahol nem is számítanál rá. A nagy városokat leszámítva, 73000 négyzetkilométerre 3 millió ember jut. Itt nem kell hallgatnod, mikor lehúzza a szomszéd a wc-jét.
    Dublinban a mi ingatlanunk legalább 2 milliót érne. Ez persze mindenhol így van, a büdös várost meg kell fizetni.
    Persze Kanada sem a zsúfoltságáról híres, ott még ennél is sokkal jobb a helyzet. 🙂

  • gabriel
    2018 október 26
    8:38 du.
    remélem te érted ezt a halandzsát? mert egyébként orvosi eset

  • Kenny

    Köszi szépen a valóban kimerítő tájékoztatást.

    A lányom régi álma volt skót-földre menni – mostanában inkább Irországot preferálja.
    Nővér-kurzuson tanul, (egyetem) a végzés után szeretne továbbtanulni – post-graduation és dolgozni
    Neki magyar egyetem nem működik – annyira nem tud magyarul

  • Kenny
    2018 október 27
    8:06 de.

    Canadá témában vitáznék a városok borzalmasak a developer -ek a lehető legkisebb helyre zsúfolják (itt mintha olyan nem is lenne, hogy valaki felépíti a sajátját?) a leválasztott családi vityillókat, felülnézetben kaszárnyának néznek ki a családi házas városrészek kevés fával meg tenyérnyi gyeppel… és kurva drágán azon az áron amennyi a tied itt egy szobát sátorponyvából sem lehetne

    a vidék más ott farmok vannak és cottage -ek azok olyanok, mint az álom annyi a tó és a patak meg folyók hogy majdnem mindenkinek jut belőle aki meg tudja fizetni sőt a tavak szigetei a milliomosok búvóhelyei

    nézd meg észak ontario-t google earth -ön csodás dolgok vannak de ugyanakkor Scarborough t ami a GTA része keleti oldalon na ott láthatsz garnizon jellegő glédába állított pappundekli házakat kurva sok rozsdásodó szöggel a falakban és gipszkartonból szépen tapétázva csodálatos amikor 3 éves koprában el kezd szétrohadni és a mortgage 25-30 évre szól

    hahahahahaha
    van ám kapitalizmus meg a lakók kifosztása

  • Gabriel Akkor öt egyetem jön szóba. Dublinban, Corkban, Galwayban és Limerickben. A dublini Trinity College gyönyörű, a könyvtára a világ egyik legszebb könyvtára. Írországban az első, a világon a 25-ik diplomás nővérképző hely, ahol Post-graduális és PhD képzést is folytatnak. Viszont Dublinban elképesztően drága a lakhatás.
    Még van a belfasti, itt a kórházban többen ott végeztek (az egyik szomszédunk is), és nagyon szerették. Belfastot mi is szeretjük, jövő héten is felugrunk.
    Limericket ha lehet kihagynánk, nekünk az legveszélyesebb városunk. Skócia is gyönyörű,a tájban nincs nagy különbség. A mi whiskey-n finomabb. 🙂

  • Rodeio

    ezt muszáj nem szó nélkül hagynom:

    „””garnizon jellegő glédába állított pappundekli házakat kurva sok rozsdásodó szöggel a falakban és gipszkartonból szépen tapétázva csodálatos amikor 3 éves koprában el kezd szétrohadni és a mortgage 25-30 évre szól”””

    Nyilván hogy sokkal kellemesebb, tartósabb, egészségesebbek lennének a házak az eredeti „vörös-fenyő rönkökből”

    Nem kellene akkor mindehhez kivágni a kanadai erdőket?

    A nagyapámék a harmincas évek végén, (már a háborús idők felé közeledett) a Máramarosi-hegyekből hozattak vörösfenyőket.

    Egy egy gerenda 12 méter hosszú volt, és a kerülete egy öl.
    A mestergerenda 15 méteres.

    Akkortájt a föld lakossága már meghaladta a 1,5 milliárdot, közelített a 2 milliárdhoz.
    A II. világháború kicsit visszafogott a növekedésből

  • Rodeo11
    2018 október 27
    9:41 de.

    Ne foglalkozz az én halandzsámmal, nézd meg a bemellékelt videót – állítólag egy csöppnyit érdekel a latin-amerikai népek (benne még a macacó-k állapota is)

  • Rodeo11 Kanadában nem voltam, én a népsűrűségre gondoltam. A 3.7 négyzetkilométerenként nekem imponáló. Nem szeretem a zsúfoltságot. Két év múlva lesz találkánk két barátunkkal, eggyel Montrealban, eggyel a Niagaránál. Remélem sikerül. Mindkettőjüket itt ismertem meg.

  • Kenny
    2018 október 27
    8:06 de.
    te kis hangszeres hallgató…van egy felvétel (youtube on hozzáférhető de lemezen is) Boris Christoff pravoslav vokális zenét ad elő Bulgáriában a bulgár kórusokkal a’capella… na ez hangszer!!!!!!!!!! most Todorov Igor herceg felvétele megy a Viva la Voce-n B. Christoff al …és a többiek is…
    a Gerdyew mint vodka reklám nem rossz tréfa de amit vezényel… ugye Ferencsik a Pilvax ban szokott besörözni és a kedvenc orvosnője szokta felemelni a lépcsőről mikor kiült oda és vitte haza a Rózsadombra a türkiz színű mozaikkal kirakott csodálatos kis házába… akkor volt igazán jó és az AHZ akkor követte mint vak ember a fingot mikor már be volt állva…akkor adta elő az olyan dolgokat mint az az V. c moll Beethoven hogy a Végzet hát kétlem a végzet ott szégyenkezett volna…az simán c-moll és néha Esz dúr a komplementer hangneme és hol volt akkor még Hawkins? visz bele a fekete lyukba és kiröhögi és megy tovább mert a lét örök és a halál egy kis kitérő benne

    lásd még a Missa Solemnis-ét!!!!!!!!!!!!

  • Kenny
    2018 október 27
    8:06 de.

    https://www.youtube.com/watch?v=9Vb8PdrQsyQ

    és ez valamikor 1904 ben az orosz tenorok már csak ilyenek meg Udvardi Tíbor

    https://www.youtube.com/watch?v=7_bDGYt1990

    amikor Lenszkij t énekelte a szovjet főparancsnok ott ült a Pro scenium páholyban és azt mondta: Ő jobb, mint Ljemeshew

    ennél nagyobb dícséret nem kell

    https://www.youtube.com/watch?v=Phx29cjA4KM

    bocs már elmentem Calvadosba

  • Kenny
    2018 október 27
    8:06 de.

    minimum DFD előadásában
    wie Todes ahnung, dämmrung deckt gelande… és utána ebben olyan zenekar van, hogy …

    hahahaha
    KEF teljes hangerővel

  • Kenny
    2018 október 27
    8:06 de.
    KEF teljes hangerő

    Gayard a nagy spanyol tenor emléke

  • Rodeio

    mostmár értelek – tiszta a szitu

    (já sei o que tu eis)

    Acredito o que tu assististe mesmo o Show de Roger Waters em Sampa – o que te enviei

    Agora vou enviar o que esclareceré sem duvida o motivo do surgimento desta onda enorme internacioanol contra Bolsonáro.

    https://www.youtube.com/watch?v=q2YHqp2wWb0

    E porque estam apoiando com toda vehemencia mesmo o que ser um currupto, bandido – mas é uma lulista

    https://www.youtube.com/watch?v=PdiLU62uGtQ

    este sabatina saiu no canal do Globo mesmo, o que há o mais fiel apoiador dos lulistas – porém o povo contra ao Globo com toda a força

    fechou o seu papel amigo – mas vai ficar entre nós, sem problemas

  • Rodeo11 Megnéztem. Tényleg nem bizalomgerjesztő. A lakótelepek itt sem sokkal jobbak. Ráadásul sok az ikerház. Igaz, viszonylag jól megépitettek. De parányi kert, és a szomszéd mindent hall és lát. Persze a pesti panelházak után paloták, de ma már a hideg rázna tőlük. Hiába, a jót könnyű megszokni.
    Tudod, hogy nektek is van Letterkennytek?

  • gabriel
    2018 október 27
    6:57 du.

    amalo e mamalo a bolsonaro kkk ‘stas falando muito a toa

  • Kenny
    2018 október 27
    7:36 du.

    hahahahaha a „név” ismerős volt, de szappanoperák, holmi lőddleésb+deelőttecsaldmegés egyébként is…szóval ezek is meg az itten tv-ben divatos oscardíjasok azok mind kimaradnak az életemből… és kiraboljáklelövikésletartóztatjákdeelőttekergetikis szóval nem eszem…ugyanúgy mint a Kellogg című polcot sem látogatom a szuperben

    lehet, hogy érdekes a letterkenny? és kár volt lapoznom?

    https://www.google.ca/search?q=letterkenny+cast&rlz=1C1GCEA_enCA807CA807&oq=letterkenny&aqs=chrome.1.69i57j0l5.9667j0j7&sourceid=chrome&ie=UTF-8

    hahahaha rengeteg színésznek ad munkát a’ssem t’om melyik csatornán úszik az avar között hahahahaha ilyen vagyok

  • Gabriel A fákat természetesen nem kellene kivágni, de a világ második legnagyobb országában mi az oka, hogy konzervhalként zsúfolják össze az embereket. Nem tűnne nagy pazarlásnak, nagyobb parcellákat kiszabni, hiszen 35 millió ember olyan nagy területen, elveszik.

  • Rodeo11 A DFD-t nem tudom értelmezni.

  • Kenny
    2018 október 27
    7:36 du.
    a Crave tv az a Bell network és nekem nem az van! tehát ha akarnám sem láthatnám, viszont van egy hasonló amit láthatnék az a „Corner store” sokkal régebbi igazi kanadai vidék annak összes izéjével a zárt kis közösség és van egy másik rural komédia is az meg vadászházban erdei magány és röhögény… a Corner store akkora siker, hogy az eredeti színészek hangjával rajzfilmet csináltak belőle… a vidéki kis falusi élet minden „öröme” benne van

    magam részéről szeretnék egy sokkal progresszívebb sorozatot ami olyan farmerekről szólna akik gazdaságilag sikeresek (Niagara on the Lake… keress rá érdemes) gyümölcs zöldség és bor meg szőlő és észak Ontario ban, na nem annyira mint Sudbury, de tőlem északabbra mert én -szinte- a tóparton lakok és ide látszik a Niagara gőze…azok meg állattartás és gabona meg hasonló azok dolgos emberek tudod, hogy Ontario tele van Heller – Forgó tornyokkal?

    dehát az már majdnem szocializmus lenne mert itt ugye létrejöttek maguktól a TSZCS -k csak nem annak hívják és sikeresek… hogy mik vannak ha bende gizi megtudja még jobban bedilizik és olyanokat fog írni, hogy a Lúdas matyi cíoldalán hozná le, hogy ilyet még ember nem látott (mármint ilyen hülyét)

    hahahahahaha

  • gabriel
    2018 október 27
    6:57 du.

    eu não vejo nenhuma estupidez que envies, melhor tu saber… kkk

    falas muitíssimo á toa e eu não tinha o tempo pra gastar minha vida nela kkkk mas se tu fosses talvez outra gente lhe interesse kkkk