A Nagy Testvér figyeltet

2018 november 2 9:58 de.167 hozzászólás

Az Átlátszó.hu birtokába került egy szerződés mely szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda blogokat, bejegyzéseket figyeltet kulcsszavak alapján.

A Rogán Antal vezette tárca „hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel”. A hivatalos magyarázat szerint az álhírek terjedése ellen küzdenek. Az internetet figyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft.-vel írták alá havi nettó 862 900 forint értékben.

Mielőtt felületesen ítélkeznénk, és nekünk is jutna az eszünkbe, amire józan paraszti ésszel minden normális ember gondolna, vagyis, hogy a pártállam már megint terjeszkedik, ráadásul a személyiségi jogaink rovására, vegyünk vissza az amúgy jogos indulatainkból és próbáljuk meg a dolog jó oldalát is észrevenni.

Nem arról van szó ugyanis, hogy a kormány Rogán Antal minisztériumán keresztül megfélemlítené az újságírókat, a bloggereket, számon szeretné tartani, hogy mi a véleményük bizonyos dolgokról, úgymint a korrupcióról, a lopásról és minden másról, ami a miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatba hozható.

Ha például az a kulcsszó, hogy helikopter, akkor a kormány nem azt vizslatja, kik azok, akiknek nem tetszik, hogy Rogán Antal helikopterrel utazott a családjával együtt Szabó Zsófi színésznő lakodalmára. Már csak azért sem, mert ahogyan azt Bencsik András (a Demokrata főszerkesztője, korábban a pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopa) is megfogalmazta, ez nem urizálás, mert egy helikopter bérlését a középosztály tagjai közül bárki megengedheti magának. Vagyis, a kormány épp azért figyelteti az internetet, hogy a helikopterezés ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem minél több magyar számára váljék elérhetővé.

Ha teszem azt, az a kulcsszó, hogy magánrepülőgép, ebben az esetben nem arra kíváncsi a kormány, hogy kik azok az elvetemült hazaáruló Soros-Sargentini ügynökök, akik már megint olyanba ütik az orrukat, amihez semmi közük. Vagyis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök miért magánrepülőgépen repked futballmeccsekre és időnként hivatalos tárgyalásokra, hanem azt szeretnék, ha a magánrepülőzés a mindennapok részévé válna, például olyan esetekben is, amikor beteg a cica és Amerikába vinnénk gyógyíttatni.

Kósa Lajos is lehet kulcsszó, valamint a vele szoros kapcsolatba hozható csengeri örökösnő. Vagy teszem azt, maga Rogán Antal és a letelepedési kötvények, Semjén Zsolt svédországi vadászatai. Vég nélkül lehetne példákat hozni arra, hogy a kormány miként szeretné még a mostaninál is jobbá tenni az emberek életét. Nem kell tehát azonnal a legrosszabbat feltételezni, amikor a Rogán Antal vezette minisztérium most napvilágra került szerződésére gondolunk.

Rogán és társai értünk figyelnek, nem ellenünk – aki ezt nem hiszi, annak utánajárnak.

Föld S. Péter

167 hozzászólás

  • György Molnár

    Rogán Péter Gábor reinkarnációja…..

  • Mindez az alvilágot nem érinti, csak a Soros-bérenceket. 😀

  • mindez manapság divatos szerte szana a nagy globalizációban…vadi ismeretlen izék hívnak fel telefonon (ha felveszem, de általában nem) és megkérdezik, hogy hogy van a húgyhólyagom meg a macskám és hogy ezen a héten még miért nem vettem körtét és tudják mindazt amit a gyógyszereimre rá van nyomtatva mert addig amig nem vettem papíraprítót egészben dobtam ki a szemétbe és az nagy üzlet keresni a szemétben és utána ajánlatokat tenni… a repülés helikopáterrel és magán rongybiciklivel az itt nem téma… de hogy kitől vettem krumplit és miért nem Gipsz Janka nagy Krumplitermelőtől az igen…. van ám izé és tudják de én meg meg szoktam kérdezni -tréfából, amitől a hajuk égnek áll- hogy mennyit fizetnek ha válaszolok
    ű
    csupa móka és kacagás meg rogány

  • Ha egyeseknek, csak az faj, hogy a miniszterenok helikopperrel megy a focimecsre, NINCS NAGY baj Magyarorszagon!

  • Aztán ezért van az, hogy az igazi Soros ügynökök – mivel tudnak erről a kormány hóbortról – jól kiszúrnak a figyeltetőkkel, mert nincs okos telefonjuk, nem vesznek igénybe internet szolgáltatást egyáltalán és akár még bejelentett címük sincs, sőt papírjaik is csak szórványosan… Ezeknek kellene utánajárni… Ott lakozik az igazi veszély…

  • Little Csájna az EU kellős közepén…

  • Rodeo
    ne okoskodj te csak egy senki kis
    Holocaust tagadó szemétládácska vagy.Egy nulla.

  • Figyelo Nagyon furcsa az erkölcsi felfogásod, nem először látni.
    Ha egy miniszterelnöknek nincs saját vagyona, mert szegényen indult a politikában, a miniszterelnöki fizetésből pedig nem tud vagyont szerezni, mert az kevés hozzá, akkor miből jár helikopterrel focimeccsre? Ha vagyont szereztek, akkor azt csak bűncselekmény útján tehette, de ilyet nem feltételezhetünk fel az ország első emberéről, hiszen akkor a főügyész már vádat emelt volna. Ugye?
    A vagyonnyilatkozata szerint is szegény ember, saját vagyona nincs. Számolva az öt gyerekkel és a háztartásbeli feleséggel, még a BKV bérletet is nehéz lehet kigazdálkodni
    Baráti szívességeket nem fogadhat el, mert az megvesztegetés. Ajándékot sem fogadhat el cégektől mint miniszterelnök, mert az is törvénytelen. Az nem úgy megy, hogy “szabadidejében elfogadhatja, mert neki nincs ilyen. Ő egész nap miniszterelnök. Így bárhogy is nézem, bűncselekményt követ el, mikor helikopterrel megy focimeccset nézni. Persze lehet, hogy van valami tisztességes magyarázat, de akkor miért is nem áll elő vele?
    Ennek fényében nagy a baj, ha az ország első embere ezt megteheti, és meg is teszi.
    Szerinted tehát semmi aggodalomra nem ad okot, ha egy miniszterelnök nem becsületes, és ezt nap mint nap a választópolgárok arcába vágja? Neked ez Kanadában természetes? Akkor Kanadában nagyon nagy a baj.
    Nekem nem fáj, ha Orbán Viktor helikopterrel megy Videoton meccsre, ingyen sem kell nekem ilyen “szórakozás”. De erkölcsileg megmagyarázhatatlan ez a urizálás akkor, mikor ennyi szegény ember van, és kilövési engedélyt adtak a hajléktalanokra. Mondom, érdekes az erkölcsi felfogásod.

  • KENNY;
    Vajon miert vagod szegeny Figyelot?
    Sorait olvasva igen tisztesseges magatartast mutat.
    Nem hinnem hogy mind az csak felrevezetes lenne tolle.

    Talan tudsz valamit aminek alapjan vadolhatnad ?
    Ha nem eggyeznel velemenyevel, hat azert NE erkolcset vadold !!!

    Persze a PM 1es 1/4 millios Ft. fizteset es kepviaseloi fizetest szed, ami nem kevesebb mint ket millio Ft. havonta.
    Hat 85-90 mezer dollar evifizetes nem lenne eleg ottan ami tennivaloja lehet ???

    S nem a sajat helocopterevl repult, hanem biztosan a magyar-allam tulajdonaban levo gepem.
    S kap bizonyos koltsegfizetest is, fokent utazas, stb. celokbol.
    Nem gondp0lnaf hogy onmaga fizeti a Sandor-palota koltsegeit is ?
    Az adifizetok fizetnek mindent, a fizetese csak “borravalo”.

  • Bendeguz79
    2018 november 2
    3:15 du.

    Noómálisnak tetszik lenni ?

  • Mondhanank hogy magyaroszag itt jon keson.
    Mert ez semmi mas mint itten volt az u.n. “Patriot Act” es az “NDAA”,a 2001-es terror tamadas utanni biztonsagi intezkedes a felderitok erdekeben.

    Persze ottann es Oroszban is a kulfodi leveleket bontottak es az e-maileket olvastak, amit Putin annak idejen nyilvanosan is bejelnette.

    A US-ban meg a computerek bizonyos szavak jeleneben azonnal regisztralta.
    Az adatok tarolasanak celjabol egy $ 1.6 billios rakrathazat is kellet epiteni Arkansasban.

    De azota mar a “Patriot Act” os reformelva lett es csupan nemi figyelemeket forditanak arra.

    Tehat csak 17 evvel kesve lett bevezetve ottan ?!

  • Geyza
    2018 november 2
    2:12 du.

    üzidet megnéztem, agysérved kilátszik, kezeltesd, valami jégbehűtött ácskapocs össze tudná tartani mielőtt szétesik…

  • Figyelő!
    Már megint hazudnak!Orbán normális és jól szituált családból származik,és miniszterelnöksége előtt sem éhezett nélkülözött!!!
    Most erről ennyit!

  • Figyelo
    2018 november 2
    12:25 du.

    “Ha egyeseknek, csak az faj, hogy a miniszterenok helikopperrel megy a focimecsre, NINCS NAGY baj Magyarorszagon!”

    Ha egyesek csak ennyit képesek megérteni az itt előforduló cikkek alatt felsorolt, és tárgyalt sokasodó súlyos magyarországi problémákból, akkor OTT VISZONT NAGYON NAGY A BAJ!
    Egyébként nem helikopterrel, hanem magánrepülővel utazik meccsre a minie. – olyan magángéppel, melynek tulajdonosa állami megrendelések sorát nyeri, pontosabban csak azt nem nyeri melyre nem is pályázik, tehát ezerszer lekötelezettje a minielnöknek! Ez ugyanis minden normálisan működő jogállamban korrupciónak hívják, mégpedig vastagon! Hálából aztán a sok milliárdos üzletért “fuvarozza” a jó miniszterelnököt a visszaosztott “haszonról” már nem is beszélve – ez így érthető kedves Figyelő? Vagy az eszébe sem jutott, hogy minden mindennel összefügg, tényleg azt gondolta a magyaroknak ezzel mindössze annyi a gondjuk, hogy “helikopterrel” megy ahelyett, hogy rollerrel menne? Ha ezt Kanadában megmerné tenni az Önök “szépfiúja” és a kérdést a parlamentben olyan pökhendi, pofátlanul pimasz módon rendezné le, ahogyan az Ön kedvenc Orbánja tette Magyarországon a parlamentben, gyanítom Önök már rég átharapták volna a torkát, de hogy nem úszná meg az biztos! Még emlékszem, hisz nem volt olyan rég, mekkora méltatlankodást váltott ki Önből az a tény, hogy a J. Trudeau a családját is magával vitte Indiai meghívásakor, és azt az állami költségvetésből fizették …! Na, most gondolja végig, hogy nálunk az adófizetők forintjaival történő ilyesfajta visszaélések napi szinten fordulnak elő, nem kis tételekben, melyekre számonkérés esetén is csak vállrándítás és vérlázító kioktatás a válasz! Kicsit jobban kellene “tájékozódnia” a magyar viszonyokról, ha ehhez nincs kanala, inkább ne tegye az ostoba megjegyzését! Amikor a családi kapcsolatai révén súlyos korrupcióba bonyolódó minie.-nek kérdést tettek a fel az uniós pénzek totális lenyúlását illetően, mindössze annyi volt a válasza : “Önöknek is boldog karácsonyt” – mindezt a magyar parlamentben! Nos kedves Figyelő, adott esetben Önök mit tennének, ha a miniszterelnökük rendre ilyen mértékig “megfeledkezne magáról” és az országgal szemben fennálló kötelezettségéről a kormányzásról, ehelyett minden energiáját a saját, valamint családja és haveri köre zsebeinek tömése vinné el?

  • Boda Marcsi
    2018 november 2
    4:44 du.

    Marcsi, akkor azt magyarázza meg, hogy miért van az, hogy Orbán Viktor 800 ezer forint körül vallja be a vagyonnyilatkozatában az összes megtakarítását?! Most három lehetőség van:

    1- Ön hazudik (ez mondjuk alap),
    2- Orbán hazudik, hogy szinte semmije sincs
    3- Ön is és Orbán is hazudik.

  • Boda Marcsi Ugye Te is normális családból származol? Ezek szerint Te is helikopterrel jársz a piacra? Aki nem éhezik Magyarországon, annak már helikoptere is van? Marcsika drága, valami jobbat, ez édeskevés egy ilyen szorgalmas trolltól.
    Szemérmetlenül hazudni Marcsikám viszont itt te szoktál, tehát csitt.

  • Besancon
    2018 november 2
    4:56 du.

    kár fáradnod… figyelő ugyanaz mint a többi teljesen “agyoninformált” zsenit nem lehet már arról sem meggyőzni, hogy egy pontos vessző egy adott mondatban rossz helyre került!

    a “rendszer” műxik és eredménye hamarosan várható… fekete fehéren…árnyalatok nélkül… ha lesz még olyan marha aki katonának megy (zsoldért vagy elvi alapon?) akkor a Föld jelene meg van pecsételve… és a végzete is hogy a végén életben maradottak mit kezdenek azzal ami megmarad az fantázia kérdése… le sem írom lesz és nem is sokat kell rá várni
    a bodák és figyelők tapsolnak (nincsenek ezen a blogon sem egyedül) azoknak akik kifosztják őket és ugyanazok még ki is röhögik őket… kesersavanyú lesz ez a vigyor nem is olyan sokára

    ha megnyomják azokat a bizonyos gombokat…akkor ( a régi tréfa érvényesül: megoldás fehér lepedőben a legközelebbi temető felé menetelni)

    hahahahahaha

    majd a geyzák és a gábrielek és a többi szuperzseni lopják el a legelső lepedőt hogy gyorsabban vonuljanak

  • Uraim, alljon meg a menet Egy helikopter az allam tulajdona. A mindenkori miniszterelnoknek JOGABAN all azt hasznalni!

  • BESANCON , KENNY, HUNCANADA;

    Ha olyan erosen megvagytok gyozodve hogy a PM torevenysertest kovetett el, vagy nem teljesiti torvenyes kotelezettseget mi a feneert nem nyujtatok be egy pert ellene ?

    Akkor esku alatt lessz koteles valaszolni a vadakat.
    S ha hazudik hat az rogton perjury (hamis-esku).
    Azzal vege lehet politikai palyafutasanak !!!

  • Figyelo
    2018 november 2
    6:59 du.

    rosszul figyelsz Bözsi! ez egy maszek helikopáter a Csányi Tulajdona

    hahahahaha

  • Kalocsai Miklós

    Ne bántsátok szegény Figyelőt, nem tehet róla! A gondolkodása beszorult szűk keretek közé, ahonnan képtelen kilátni, akár csak Boda Marcsi. Csak, hogy amíg Figyelőnél ez az állapot naivitással párosul, addig Boda Marcsinál aljas rosszindulattal.

  • Figyelő, Belzebúb asszony kicsit sokat gondol rólad. Nem, Te valóban egy tőmondatot se értesz már meg. Így 90-ben fél lábbal ez nem szégyen. Tehát egy kicsit egyszerűbben: Hátha:Nem állami helikopter, hanem Garancsi István, aki minden építkezési pályázatot megnyer, oszt van neki egy méreg drága magán repülőgépe.. Nos azzal járnak együtt szotyolázni a mi gazember pm-ünkkel.
    Bendegúz, az a tökéletes agyalágyult, aki még a szavakat se érti, próbál védeni, hogy te erkölcsileg támadhatatlan vagy. Már többször bizonyítottam, hogy Te a legnagyobb élő filozófusunk és média császárnőnk halálát kívántad. Ez azért kimeríti a morális toprony fogalmát, úgyhogy vonulj már végre nyugdíjba… Boda, az pedig már fogalom. A felülmúlhatatlan médium:)

  • Figyelő A mindenkori miniszterelnöknek nincs joga használni az állam tulajdonát magánügyben.
    De tényleg nevezzük repülőnek, a helikoptert egy Rogán nevű ingyenélő használta.

  • Figyelo
    2018 november 2
    6:59 du.

    Orbánt még nem láttuk helikopteren. Mint kormányfő, inkább elnöki különgépen repked, csak éppen nem így hívják a gépet. Ugyanis a sunyi ellenzék miatt titkolni kell, hogy elnöki különgépe van. Nálunk képmutató az ellenzék, és mindegy ki van kormányon, mindig demagóg módon állnak hozzá az (miniszter)elnöki különgéphez.

    Ha Gyurcsány volna kormányon, akkor is páros lábbal ugrálna az ellenzék, hogy minek jár különgéppel egy szegény ország kormányfője!?
    A biztonsági okok vagy a kor szava az eltörpül a demagóg ellenzék fejében, amíg kormányra nem jutnak …
    Ezért kell a különgépet a honvédelmi repülőnek nevezni vagy gazdag üzletemberek tulajdonát igénybe venni. De leginkább maguk ajánlják fel az üzletemberek, amit illetlenség lenne visszautasítani.
    Bizony, kialakult Magyarországon egy olyan elit réteg, akinek az életszínvonala a nyugati milliomosokéval vetekszik, és ezzel nincs gond, mert ez a kapitalizmus.
    Az emberek erre szavaztak, mikor a rendszerváltó pártokat megszavazták, azért, hogy “Bécsben nyithassanak kávézót”. Kis félreértés ugyan volt ekörül, mert sokan azt hitték, hogy majd ők nyitják a kávézót, vagy legalábbis bécsi hétvégére lesz lehetőségük, ahol beülhetnek a kávézóba …

  • Rodeo11
    2018 november 2
    6:13 du.

    Ideges vagy?
    Klímaxodra vegyél be valamit.
    Kérdezzed patikusodat, nőgyógyászodat…

  • Geyza
    2018 november 3
    5:57 de.

    Te most miről értekezel több kommenten keresztül?
    Szó sem volt semmiféle helikopterről.
    Magánrepülőgépen történt “ajándék”
    utaztatásról volt szó.

    A magángép egy magyar nagyvállakozóé
    aki zsíros állami megrendeléseket kap cserébe,
    úgy hogy megbundázzák a kiírt pályázatokat.

    Ilyesmikért nálatok úgy p…csán rúgják az állami főtisztviselőket hogy zúgva szállnak mint egy kétmotoros bombázó.

  • Figyelő! Ha hallgattál volna…
    Képzeld, 1956 novembere óta változott egysmás itthon is. Vannak már magánautók,magántelefonok, nem zárják klucsra a xeroxszobák ajtaját – sőt fénymáasológépet is az vehet, aki akar.
    A magyarországi beszari kormányfő egyébként a repülőgépet használja inkább a biznytalanabb járású helikopter ellenében.
    Tőlem akár digitalizált söprűnyélen is repülhetne – nem ez baj. Az egyik baj, hogy ezek a járgányok többnyire olyan magáncégek-magánszemélyek tulajdonában vannak, amelyek/akik hasznukat állami megrendelésekből szerzik, amelyek fölött a kormányfő diszponál. Az, aki szemétdombnak nézi Magyarországot, és a népét annyira sem méltatja, hogy tisztességes hangon válaszoljon neki.

  • Speciel jó ideje, alsó hangon években mérhetően, emlegetem, hogy épül a nemzeti besúgás rendszere….

  • Bendeguz79
    2018 november 2
    8:44 du.

    a magyar, jelenleg is érvényben lévő helyesírási szabály szerint:

    “Ha olyan erosen megvagytok gyozodve hogy” helyett

    Ha olyan erősen meg vagytok győződve, hogy

    és nem érdemes a bíróságokkal próbálkozni mert azokat is megvette kilóra meg a többi lobbystát is azaz nincs az a hely (de van, de azt nem mondom, mert büdös) ahol le lehetne taszajtani a Tajgetosz ról

    hahahahaha

    van még ilyen ötleted?

  • Geyza
    2018 november 3
    5:57 de.

    megkérdeztem, azt mondják geyzaítiszem van és az gyógyíthatatlan, de mondtak egy titkos kúrát és azt betartom, tehát az immunreakcióim erőteljesen műxenek

    vedd be geyza!!!, mert a mai adagodat már megint elfelejtetted…, egyre inkább alzheimer gyanús vagy és az OPNI is zárva, pedig ott olyan derűsek a neked való kórtermek sok delejjel és iszkrával

    hahahahaha

    ne fáraszd magad, leperegsz rólam, mint viharkabátról a zesső….

  • A cikk alanya az allam altali egyenek-adatgyujtesein volt, de nem hogy jar a PM a WC-re.

    S most olvastam a Candai hirekben, hogy a Canadai kormany gyujt minden penzugyi-adatoakat mindenkin Canadabban.
    Minden ATM atruhazasokat, minden credit-card transakciokat, minden e-atutalasokat, s mind azt barki tudata vagy bele-eggyezese nelkul !

    Igazi “Orwell 1984” rem-regeny ami valora jott fel-vilagszerte. S talan kozel teljes vilagszerte?

    Nem is emlitve a svuhakokat. A “Facebook”-rol tobb mint 30 millo egyeni adatok el-lopva.

  • “talalom” bevallasa igazan megleponek velheto.
    Mert az 1956-os “ellenforradlama” altal let leheto hogy ma mar vannak akiknek letezik “magan kocsija”, meg vasarolhat “fenymesolot”.

    Ma egy Cannon printer (szines-fenymasolo) olcsobb mint agy fekete tinta-ara abba.

    De panasza hogy magan-egyenek tulajdonai.

    Vajon miert ?

    Hat nem jobb az elet ottan is mint az idegen birodalmi elnyomas alatt, eltekintve mind a panaszok melett ?

    Igen “tisztesseges hangon” kerdezem.

    Velene “nezi Magyarorszagot es a nepet” hogy “tisztesseges hangon valaszolna ” ?

  • Kissé elcsúszott az írásmű mondandójától az eszmecsere: civil magáncég figyel föl blogokban, híroldalakon, közösségi portálokon meghatározott és kiválasztott, de nem ismertetett szavakra.

    Ezzel szemben senki nem figyeli (még feljelentésre az ügyészség sem) a gyanús körülmények közötti pályázati nyerteseket, és a nyilvánvaló korrupciós ügyeket.

    Amúgy a civil megfigyelések a technika fejlődésével rettentően elszaporodtak, sokan figyelik szomszédjaikat, haragosaikat, de a munkaadók a dolgozóikat is munkavégzés közben, ez alól kivétel a Ferihegyi (Liszt Ferenc) repülőtér csomagrakodó munkásai, akik változatlan intenzitással törik föl az utasok bőröndjeit, és lopják el belőlük az értékeket.

  • DRIZARI;gen, magan ceg teszi meg az allamhatalom neveben ,felhatalmazassal szerzodes alapjan MERT az allamhatalom arra nem kepes,sem felszerelt.

    Na de az “allamhatalom” is hasonlo modon epiti a hidakat, auto-utakat, epuleteket, lakasokat, stb.

    De ami a furcsasag ebben, hogy mirt most kezdik, amikor az mar mashol enyhitve,ill. reformalva.

    S mivel mind az csupan BIZTONSAGI celokbol tortenik, miert nem az “Interpol” tevekenysege?????????

  • hazai lámpa Miért demagógia, hogy egy szegény ország államfője ne járjon magángéppel? Sokkal gazdagabb országokban sem engedhetik meg maguknak. Ott kezdődik a baj, ha már Ti is elhiszitek, hogy ez neki jár. Nem jár. Sem Orbánnak sem Gyurcsánynak.

  • Kenny
    2018 november 3
    1:18 du.

    keress egy jobbat!!!!
    Vodka reklám Gerdyew! Kirov orch. Stravinskiy Le oiseau de Feux!!!!
    Santiago de Chile: Beethoven radio

    láttad is?

  • HunCanada!

    Már megint alaptalanul vádaskodik…talán látta Orbán nyilatkozatát???? magához nyújtotta be?….tényeket állít? dehogy(na ne…,maga ahhoz túl kicsi) meg a magáéval mi van? de kit érdekel!Röhej!
    Egyébként én nem szoktam hazudni,pláne tehetetlen kínomban mint maga…..Ne izgassa fel magát feleslegesen,kapcsolódjon ki!

    Kenny!
    Egyébként nekem nagyon közel van a piac,és minden üzlet,így még tömegközlekedést sem kell igénybe vennem,de az ötlet nem rossz…
    Na jót derültem!

    Figyelő!

    Remélhetőleg megint levontad a” mindent tudók” igaz ….hozzászólásából a tanulságot??

  • HunCanada!

    Amúgy ha “valóban nehéz helyzetben lenne,és ezért irigykedne…..és netán igazat is mondana…….”szívesen küldenék egy kis lóvét……,de inkább a valóban és önhibájukon kívül rászoruló,és főleg nem alkoholista ,vádaskodó honfitársaimat támogatom!
    Na kösse le magát valami értelmes dologgal!Remélhetőleg sikerül!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi, HunCanadának válaszolva, az alábbi kérdést tette fel:

    “talán látta Orbán nyilatkozatát???? magához nyújtotta be?”

    Miért, Ön talán nem látta? Ön milyen újságot olvas és milyen műsort néz a tévén, hogy ha ez valahogy elkerülte a figyelmét? Konkrétan mindenki láthatta, mert nyilvánossá tették.

  • Hazai Lámpa:
    “a rendszerváltó pártokat megszavazták, azért, hogy “Bécsben nyithassanak kávézót”. Kis félreértés ugyan volt ekörül, mert sokan azt hitték, hogy majd ők nyitják a kávézót”

    Miért, nem lehet Bécsben kávézót nyitni?
    Bárki nyithat, még akár egy magyar hajléktalan is… főként éjszaka, ha van pajszere (feszítővasa).

  • Rodeo11 Ma már kerestem jobbat. Lecserélem a Linn-t Naim-ra.

  • Kenny
    2018 november 3
    4:54 du.
    te “undok” te “gonosz” melyik felvétel az? hogy én is…a Linn-t Marantz ra vagy Revox ra…. de a KEF eket…azokat irigylem de az én Pioneer em a az új DAC kal olyan, hogy helyből felszáll

    szóval kérem a karmester nevét és a zenekar -ét is, te “gonosz” Bernstein?

  • Kenny

    2018 november 2
    2:17 du eloszor is a helikopter az allame es az allam
    miniszterelnokenek JOGABAN all azt hasznalni.Kulfoldon peldaul allandon igy van.
    Mas, megnyugtatlak,
    hogy MINDEN magyarnak van mit enni, senki sem ehezik.Az ostrom utan, valoban Pestenn nem volt
    t mit enni, fott krumplin kivul. Akkor a magyar parasztsag jott fel videkrol szekerrel es hozott annivalot!

  • C.Á!
    Én nem is kerestem,nem is láttam…de maga igen?
    Na egyébként a magáét és többikét sem….
    Maradjunk ennyiben….meg ugye nem hinném,hogy akár a fórumnak akár a hozzászólóknak valamilyen közük is lenne hozzá???ugye nem
    hatóságok???….
    Na erről ennyit,vakon,tájékozatlanul lehet bármit is állítani,de ugye minek?nem hiteles a dolog!
    Maradjunk annyiban,hogy mások anyagi helyzete nem érdekel és sem rám sem magára nem tartozik!

  • Kenny
    2018 november 3
    4:54 du.

    vagy???
    Boulez?
    https://www.youtube.com/watch?v=MHmk7yccvws

    https://www.youtube.com/watch?v=RZkIAVGlfWk

    Közzététel: 2011. nov. 6.
    Gran presentación de la Orquesta Filarmónica de Viena, conducida por el director ruso Valery Gergiev en [a mi juicio personal] una de las más grandes y magníficas interpretaciones del Pájaro de Fuego (L’Oiseau de feu) de Igor Stravinsky, que se tenga conocimiento, durante el Festival de Salzburgo 2000.

    Great presentation of the Vienna Philharmonic conducted by the russian Maestro Valery Gergiev, in one of the most powerful and greatest presentation of The Firebird (L’Oiseau de feu) of Igor Stravinsky at Salzburg Festival 2000.

    (C) Deusche Grammophon, ORF/RM Associates Limited , Music Publishing Rights Collecting Society, UMPG Publishing and all their respective owners. There’s no personal work here.

  • Kenny
    2018 november 3
    4:54 du.

    és a maestro himself?

    https://www.youtube.com/watch?v=U-u33i1M0fI

    te egy nagyon “gonocc alak vagy” imádlak

  • Miklos Banfi

    2018 november 3
    3:36 de.
    En ssenki halalat nem kivantam, legfeljebb a te magyarazatodban. Sajnalom, meg nem megyek innen nugdijba, bar mennyire kivanod.
    Arrol, nem is beszelve, hogy remelem megered ezt a kort es meg tudsz fogalmazni akkor is. Mivel, mindig elkerultelek EDDIG<, szeretnem ezt gyakorlatban folytatni.

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    Nem kellett keresni, vagy vakon és tájékozatlanul állitani, mert Magyarország összes komolyan vehető médiaorgánuma beszámolt róla, ez év elején. Ön a tájékozatlan, nem pedig a HunCanada.

    Ami pedig az én enyémet illeti: azt ne is keresse. Magánember vagyok, nem politikus. Kanadában akkor lehetne majd rákeresni az interneten (pl. a keresetemre), ha az Ontario tartomány egyik szervének dolgozom köztisztviselőként és többet keresek mint évi százezer dollár. Ebben az esetben nyilvossá és elérhetővé válik éves keresetem az interneten.

  • Boda Marcsi:
    “…talán látta Orbán nyilatkozatát???? magához nyújtotta be?….tényeket állít? dehogy(na ne…,maga ahhoz túl kicsi) meg a magáéval mi van?…Egyébként én nem szoktam hazudni”

    Nos, ezt – ti., hogy Ön nem szokott hazudni – elhiszem. Hazudni csak az tud, akinek legalább valami halovány elképzelése van arról, amiről ír vagy beszél, és ez az Ön esetében, mint a kommentje tanusítja, még véletlenül sem áll fenn. Ön, ha akarna se tudna hazudni – persze, igazat mondani se. Amit mond, puszta zaj a fülben.

  • Boda Marcsi
    2018 november 3
    3:32 du.

    Marcsi, maga annyira sötét, már ne is haragudjon. Elképesztő az a mély tudatlanság amiben odalent található. Miért mondom ezt?

    Azért mert a vagyonnyilatkozatokat minden egyes évben le kell adniuk a politikusoknak és azok nyilvánosak, azaz IGEN NEKEM ADTA LE ORBÁN VIKTOR a nyilatkozatát. Meg magának is, de maga annyira tudatlan (és tájékozatlan), hogy még erről sincs fogalma, hogy milyen kötelezettségei vannak a politikusoknak, minisztereknek, miniszterelnököknek.

    Nekem nem kell nyilvánosan beszámolnom a vagyonnyilatkozatomról, bár természetesen tavaly két esetben is tettem vagyonnyilatkozatot. Értjük egymást Marcsi?!

    Világos, hogy bizony Nekem is adta a vagyonnyilatkozatát a miniszterelnök? Szóval megint rossz lóra tett.
    A válaszom többi részét Christopher válaszában is olvashatja.

    Szóval akkor hogy van az, hogy mindössze 800 ezer forint körüli megtakarítást vall be a jómódú miniszterelnökünk évről-évre? Válaszolna, hogy most akkor vagyonos vagy nem a miniszterelnök és arra is hogy maga hazudik, vagy Orbán, vagy mind a ketten?

  • Boda Marcsi
    2018 november 3
    5:30 du.

    Marcsika jó reggelt Magának is!

    Írja: “Én nem is kerestem,nem is láttam…de maga igen?”

    Persze, hogy nem látta, mert célzottan és többnyire fake news kap az arcába bele nap mint nap. Ez megint az ékes bizonyíték erre, hogy Ön elől a fél valóságot elhallgatják, és helyébe kamu híreket adagolnak az agyába bele.

  • Kenny
    2018 november 3
    4:54 du.
    gonoszságod határtalan

    de nincs semmilyen felvétel arról, amikor Ferencsik -et feltolták a karmesteri pulpitusra az AHZ koncertjén (az az ő magán zenekara volt) és Beethovent t adtak elő…na ez a Gerdyew hasonló hozzá, de messze nem közelíti… a mi Ferencsikünk nem véletlenül volt védett “állatfaj” a normálisokból elég van és minek? a sajátosból kell sok… ha nincs, akkor nagy baj van

    kíváncsivá tettél
    Stravinszkity ügyben? hahahabhahha

  • Rodeo11 Nem tudom megnézni. Mindig egy 1.24-es kicsi részt játszik le valamiért a youtube-n. Gondolom rossz feltöltés. Nekem Rudolf Kempe-vel van meg.

  • Figyelőnek írtam a helikopteres eszmefuttatást fenntebb.
    Nemtom miért én másolódtam be.

  • Kenny
    2018 november 3
    6:28 du.

    ezt tettem fel csak 150 W
    https://www.youtube.com/watch?v=N1r6onuOORE

    a zongorista fontos ezen is

    Kempe is ok hahahahahaha

  • Figyelő Értem. Tehát bármely ország miniszterelnöke bármikor használhatja az állam tulajdonát, mintha a sajátja lenne?
    Akkor elnézésedet kérem.
    Szerencsére, nálunk nem így van, nálunk a szabadidejében nem rendelkezhet állami vagyonnal, és “munkaidőben” is el kell számolnia mit és mennyiért csinál.
    Szegény, rossz országba született. Itt még egy saját pénzen vásárolt 700 eurós kabátért is megrángatták, miért urizál mikor szegény az ország? Megjegyzem, ez a szegény ország minimum négyszer gazdagabb mint Magyarország. Szegény Valdakarnak még saját repülője sincs. Randa egy ország ez. Orbánnak szerencséje van, hogy ilyen jószívűek a szavazói. Ha megteheti, akkor tegye. Igaz, neked egy filléredbe sem kerül.

  • Kenny
    2018 november 3
    6:28 du.

    pukkaggy meg

  • Kenny
    2018 november 3
    6:28 du.

    szeretettel és barátsággal

  • Ha valakit a kulturalis hirek erdekelnenek, a magyar opera es a balett egyuttes a Lincoln Centerben (NYC) Nov. 6-tol 11-ig jelenik meg musoraval.

  • Figyelő:
    “Mas, megnyugtatlak, hogy MINDEN magyarnak van mit enni, senki sem ehezik.

    Nézze Figyelő, amióta írta, hogy maga kifejzetten azért írdogál a KMH-ba, hogy gyakorolja a magyar nyelvet, és más kanadai fórumban erre nincs módja, én kifejezetten megértő és nagyon jóindulatú vagyok az Ön kommentjeivel kapcsolatban – legalábbis egy igen tágas határig.
    Ez a határ – amit most bátorkodott túllépni – az ordas hazugság mentén húzódik.

    A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2015-ös becslése szerint akkor kb. 200.000 gyermek élt Magyarországon, aki időről-időre éhezett, és közülük kb. 50.000 gyereknek minden napja így telt. A helyzet azóta minden bizonnyal javult; az UNICEF tavalyi felmérése szerint már csak a 18 év alattiaknak 18%-a él olyan családban, ahol egyetlen felnőttnek sincs munkája.

    Az Eurostat legutolsó adatai is komoly javulást mutatnak; 2014 óta Magyarszágon a társadalmi kirekesztődés veszélyével érintett emberek száma 2,54 millióra csökkent a korábbi 3,1 millióról. Ez igen jelentős javulás, kis híján 600.000 ember.(Tehát ha még 2,54 millió magyar állampolgárnak módja lenne ideiglenesen vagy véglegesen külföldre távozni, akkor helyzet teljesen rendbe jönne. Már csak ezt kell kivárni. Az utolsó majd oltsa le a villanyt! 🙁 )

  • Nézzük más oldalrol!
    Legyünk pozitivak!
    Orbán repkedjen csak minél többet magángépen és helikopteren! Fentröl hatékonyabb a baleset! Minimális a tulélési százalék. Elhanyagolhato. Bizzunk a nagyszámok törvényében! Amire mi képtelenek vagyunk, azt a matematika megoldja!
    Meg különben is. Jobb, nagyobb és tisztább célpont. VÉDHETETLEN! No! És már nem is csak a nagyszámok törvényében kell bizzunk! Végül is, a helikoptert könnyebb leintegetni az égböl, mint egy páncélautot. Melyik zuhan nagyobbat?
    Én szeretném, ha kötelezövé tennék a helikoptereztetését!
    A hatástanulmányt már elvégezték most a Leicester City kapcsán. Én lelkesen várnám, h mikor kapok ujabb hirt a keresztapánktol.

    ujabb oldalrol:
    Orbán a fekete 50 árnyalata! Korrupcio amit csinál. Igaza van az orbánistáknak. Nem kell ezen csodálkozni! Hiszen minden nap minden percét átitatja a korrupcio rothado büze.

    Ujabb szempont: orbán egy faluszéli megtürt csori családbol származik. Ez nem bün! Uralkodása alatt egyre több ilyen van. Na ez már bün!
    Ö maga egy szakadt farmernadrágban kezdte politikai pályafutását. A családjának se volt semmilye. Aratáskor a kombájn után vonultak gyüjteni a kimaradt kukoricát.
    Orbánpapa is csak a fideszszékház elsikkasztásábol szerezte elsö tulajdonát- a köbányát.
    A családja és saját ingatlanportfolioja innen szaporodott a jelenlegi milliárdos értékre, amihez a képviselöi fizetése, ugy, mint az átmeneti kormányföi sem elegendö.
    Hasonlo a helyzet a barátaival, a mellette lebzselö élösködö politikustársaival.
    Azok más kormányok alatt csak impotens senkik voltak. Rabolni számolatlanul csak orbán diktaturájában tudtak.

    Ujabb szempont: habzoszáju orbánisták szerint “ma már egy középosztálybeli magyar is megengedheti magának, hogy magánrepülövel és helikopterrel repüljön!”
    Én speciel a földet néhányszor körbe utaztam, minden földrészen több országban jártam, de egyszer sem utaztam magángéppel, v helikopterrel. De tudomásom szerint a jolmenö rokonaim, ismeröseim sem.
    Melyikünk mondhatja el magárol, hogy már utazott ezeken saját költségvetésböl?

  • De! Boda! Pontosan, h mindenkire tartozik a politikusok fizetése és vagyongyarapodása! Azzal lehetne kordában tartani a korrupciot.
    Igy ami nincs benne, csak kölcsönlophatta orbán. Ami meg benne van, annak a keletkezését kell alaposan kivizsgálni!
    És ami figyelemre mélto, h eddig ennek a rablobandának egy ingatlanszerzése sem történt normális modon, korrekt körülmények között.
    Egysem! Tud valaki példát mondani orbán bármelyik korrekt vagyonszerzésére? Se neki, se a környezetének nem volt!

  • Rodeo11 Gulda egy igazi bolond volt. De nem baj. 🙂

    Ha valami hiányzik Magyarországról, akkor Ők.
    https://www.youtube.com/watch?v=1kXDcE543VY
    Ők ketten és a BFZ pótolhatatlan. 🙁

  • Miklos Banfi
    2018 november 3
    3:36 de.

    “Figyelő, Belzebúb asszony kicsit sokat gondol rólad. Nem, Te valóban egy tőmondatot se értesz már meg….”

    Kedves Miklós! Belzebúb “asszony” addig míg te e sorokat írtad nem képviseltette magát az oldalon,legközelebb csak 4:26-kor írt, akkor is hazainak – lehet, hogy te Bendegúzra gondoltál, mert írásod további részéből erre következtetek!
    Az általad hivatkozott személy (kinek halála Figyelő számára “kívánatos”) csak nem Heller Ágnes? Figyelő egyébként gyakran ír le olyan ostobaságokat amit lehet, hogy maga sem gondol komolyan, de csak úgy jön a kósza gondolat, alig érthetően lekörmöli, és még mielőtt elszámolna tízig már küldi is bele az éterbe, néha kétszer is, bár újabban triplázni szokott! Aztán ha valaki kifogásolja,csak pislog és megállapítja, hogy már megint sértegetik – bár tény, ilyet az ember lánya/fia még tréfából sem ír le, erre aligha mentség a kor!

    Apropó! Én úgy gondoltam, hogy Belzebub nem asszony, magamban fickósítottam – talán azért mert állatokkal foglalkozik (ápoló vagy idomár vagy mind a kettő) sokat van távol, valahol Német-honban dolgozik/zott ha jó emlékszem, és ennek kapcsán valamiért férfira asszociáltam, de végül is nincs kizárva, hogy nő! De mindegy is, írásait kedvelem, egyike azoknak akiket el szoktam olvasni, tehát semmiképpen nem azonos Bendegizivel! -:))))

  • Andrew_s
    2018 november 3
    7:15 de.

    Speciel jó ideje, alsó hangon években mérhetően, emlegetem, hogy épül a nemzeti besúgás rendszere….

    Én úgy emlékszem ezzel kapcsolatosan annak idején egy cikket is írtál!

  • Boda M.!

    HunCanada!

    Már megint alaptalanul vádaskodik…talán látta Orbán nyilatkozatát???? magához nyújtotta be?….tényeket állít? dehogy(na ne…,maga ahhoz túl kicsi) meg a magáéval mi van? de kit érdekel!Röhej!HunCanada!

    Boda, neked ez az “alaptalan” kifejezés már annyira megszokott, hogy lehet a köszönés helyett is egyszer azt fogod mondani az ismerőseidnek? Neked minden alaptalan amiről te nem tudsz, vagy nem akarsz tudni? Egy állami hivatalt betöltő közszereplőtől, aki vagyonnyilatkozat tételére kötelezett a törvények szerint – no pláne maga a minie. – származó vagyonnyilatkozat minden esetben nyilvános, meghatározott időben és ideig kell azt az erre a célra rendelt bizottság/hivatal felé benyújtani – természetesen a VALÓS ADATOKKAL /kéne – és azt a különböző írott és elektronikus médiákban megjelentetik, TV híradásokban ismertetik! Ergo, nyilvános, bárki megismerheti, hetekig téma mindenhol, csak Boda nem tud róla?! Te még sosem láttál ilyet, nem is hallottál róla? Hát hogy a fenében véded te a Fideszt, meg a jó minie. bácsit ha nem tudod mit irkált be a vagyonnyilatkozatába, és mit kell tagadnod, vagy erősítened? Boda, ennek kicsapás lesz a vége meglátod!
    Persze, a vagyonny.-nak jelen formájában semmi értelme, miután a jó közszereplők azt írnak bele amit akarnak, leadják, és annak valóságtartalmát a kutya sem ellenőrzi, tehát nincs következménye, ha egy-két milliárdocskát kifelejtenek (pl Mészáros okosabb mint Zuckerberg Lőrinc) vagy “rosszul tudják” az általuk lakott és vásárolt ingatlan méretét, tartozékait, adatait és az napról napra nő, nagyobb lesz ezzel azzal kibővül, mint Szíjártó papagáj Péteré) de sorolhatnánk itt napestig a valóságnak igen ellentmondó vagyonnyilatkozatokat, melyeket semmi szankció nem követ, miután csak leadni kötelező, azt már senki nem kéri számon amit beleírt a delikvens! Ja, bocsi most jut eszembe, hogy nem minden esetben marad következmények nélkül a “tévedés”: Simon Gábor MSZP-s képviselő pl 240 millió forintot parkoltatott egy osztrák számlán (eredetét nem fedte fel, noha lehet hogy jobban járt volna) melyet nem szerepeltetett a nyilatkozatában, hónapokon keresztül láthattuk is amint vezetőszáron hurcolják ide oda a rendőrség folyosóin, kihallgatásokra, és noha az adót már rég megfizette utána, az eljárás talán még ma is tart, hisz jól jön az egy – egy választás előtt ha bevetítik a szíjon rángatott “szocit” míg a milliárdos visszaélésben érintett Fideszes banda tagjai maguk döntenek, hogy óhajtanak – e indulni a soron következő választásokon, ide oda büntető ügy, (mint pl Simonka Gy.) mert akkor a mentelmi jog minden törvényes következménytől megvédi őket! Látod? Ez ilyen egyszerű, attól függ hova álltál, kik a mentoraid! Apropó, Mengyi Voldemort Roland ellen is állítólag eljárás folyik, neki pl 5 milliárd van a rovásán – hányszor és mikor láttad amint vezetőszáron kísérik a kóterba?

    Na szóval Boda, a minie.utolsó nyilatkozata szerint ha jól emlékszem 945.ezer ft. megtakarítása van, tavaly csak 720 ezer volt! Nem igazán megy a takarékoskodás, ha a nagyjából 2 millió körüli nettó bevételéből ennyit tudott megtakarítani, miután láthatóan szinte minden ingyen,az adófizetők pénzéből “jár neki” – a tetejébe egy ilyen összeg nagyjából el is megy a nyaralásra, hisz nagy a család, ha csak 2-3 hetet, netán egy hónapot töltenek valahol, már el is ment – feltéve, hogy Horvátországban (ez a visszatérően kedvenc nyaralóhelye) nincs “lekötelezettje” Szinte félek belegondolni, mi lesz, ha netán elromlik egy gázvezeték, kazán stb a felcsúti házban, ha meghibásodik a tető télvíz idején az orkánerejű szélben a Czinege utcai házban, hát akkor neki annyi! Mehet Lőrinchez kölcsönt kérni – vagy a vőjéhez tűzifáért, aki rendre magáénak érzi és aszerint is kezeli a fás erdőket, vagy – netán mindenhol vannak lekötelezettjei mint a magánrepülők esetében?

  • Besancon Boda állítja, hogy nem pénzért ostoba, hanem önszorgalomból. Meggyőzése mind a két esetben lehetetlen.
    Ha Orbán holnap előáll a lapos Föld elmélettel (szavazóit látva nem is hihetetlen), Boda teljes mellszélességgel kiáll majd mellette. Talán még hozzáteszi, hogy a nap forog Orbán körül, és ezek a “libsikomcsi” Kopernikusz és Galilei minden alap nélkül vádaskodtak, Soros pénzén.

  • Kenny
    2018 november 4
    4:35 de.

    hahahaha, elintézted röviden, de hát a világhír elvitte éket, mint sok mindenki mást is és jogosan! ezzel példát adnak sokaknak és helyet a feltörekvőknek. én szeretem az ilyen bolondokat és sokkal kevésbé az olyanokat akik recsegve a buszokon (helyi opni hiányból szökevény) mindenfélével szórakoztatják a nagyérdeműt aki nem tud megszökni, mert dolga van és nem akar elkésni… az egy nagy hülye ötlet volt rászabadítani a nagyérdeműre “ezeket” és így is sokba kerülnek

    most milyen a tavad állapota? felaprítottad már az avart?

  • Besancon és Kenny:
    Ezek szerint Boda egyhelyből annyira hülye mint más nekifutásból.

  • Basancon:

    Igen, mert annak milyen optikája lenne ha pl. egy hivatalos levél úgy kezdődne hogy:

    “Tisztelt idomár asszony..etc..etc..”

  • A kis senki Holokauszttagadó Rodeo , mivel totálisan egyetért a kínai nép-megfigyelési módszerekkel, most elkezdte ezt a topicot (is) a rengeteg jutube-linkkel el lehetetleníteni.
    Hogy ne tudják olvasgatni az erre járók.

    Ez az egyik módszere neki.

  • Geyza
    2018 november 4
    10:53 de.

    nem lesz lehetőséged hozzám szólni, rólam meg aszondassz amit akarsz immunis vagyok

    a soha viszont nem látásra

  • Hazai Lámpa:
    “Ezért a különgépet a honvédelmi repülőnek nevezni vagy gazdag üzletemberek tulajdonát igénybe venni. De leginkább maguk ajánlják fel az üzletemberek, amit illetlenség lenne visszautasítani.”

    Ha nekem ajánlaná fel valami gazdag üzletember (érdekes módon erre még nem volt eset, nem is tudom, miért nem :-)) ), én elfogadhatnám, de az adóbellásomban bevételként fel kellene tüntetnem, mint XXXX ezer FT értékű ajándékot.
    Ha viszont egy állami javak felett gyakran döntéshelyzetben lévő magasrangú állami főhivatalnok gazdag üzletemberektől (pláne rendszeresen) nagyobb értékű ajándékot fogad el ingyenesen, az bizony – legalábbis Türkmenisztántól nyugatra (bár ilyesmiért mintha már Kínában is ítéltek volna halálra magasrangu tartományi vezetőket) – legalábbis felveti a korrupció gyanuját. Természetesen csak akkor, ha a magánrepülőgép a valóságban is azé gazdag üzletemberé, akinek a nevén jogilag a tulajdoni nyilvántartásban szerepel, s nem pedig pl. az ingyenesen meghívott magasrangú állami főhivatalnok tulajdona. Utóbbi esetben a saját magánrepülőgépén repült, korrupció gyanuja nem merül fel, legföljebb az, hogy vajon milyen okból rejti el vagyonát az adóhatóság elől, miért veszi igénybe stróman “szolgálatait”.

    Ha állami különgépen repül, akkor ilyen probléma föl sem merülhet, legföljebb az vitatható, hogy joga van -e azt magáncélra igénybe venni, s ha igen, akkor milyen magáncélra és térítésért vagy térítés nélkül. Politikai felelősség természetesen ilyen esetben is terhelheti, persze csak olyan országban, ahol ilyesmi, ti. a politikai felelősség fogalma egyáltalán ismert. (Magyarország véleményem szerint jelenleg nem tartozik ezen országok közé.)

  • Geyza
    2018 november 4
    10:47 de.
    Geyza
    2018 november 4
    10:50 de.
    Geyza
    2018 november 4
    10:53 de.

    Kedves Geyzám, nagyon dedósak a szubkontráid! Szedd össze magad egy kicsinyég! 😀

  • Rodeo11 Nem. Lesz még egy fűnyírás, azzal még csökkentjük az avar mennyiségét. Utána jövök én az aprítóval.
    Megjött az automata tófeltöltő, csökkent a teendőm. A halak, békák elmentek aludni. Elültettúk a 300 nárciszt, igy tavasszal vagy 800 tő nárcisz fogja hirdetni a tavaszt. Minden rendben.
    Nem negatív volt a bolond jelző, de nekem kicsit sok volt. Rocksztar volt a javából, nem “zongoraművész”.
    De jó, hogy volt, szegényebbek lettünk volna nélküle. Beethovenben biztos barátot tisztelhetett volna Ő szerette a “bolondokat”.

  • Geyza:
    “milyen optikája lenne ha pl. egy hivatalos levél úgy kezdődne hogy:
    “Tisztelt idomár asszony..etc..etc..”

    Miért ne? Mi ezzel a probléma? Nézzél csak utána akár az interneten, hogy pl. Magyarországon (a rendőrségi, honvédségi kutyakiképzőket, kutyavezetőket kivéve) szinte minden jobb kutyaidomár nő. Persze van kivétel is, pl. a “dr.Rex” egyesület állatorvos vezetője. De általában az állatidomárok között a külföldi cirkuszokban is, ha nem is jelentős, de női többség van. A szakmában igen jól felhasználható a férjekkel való bánásmódban szerzett gyakorlat. 🙂

  • hazai lámpa
    2018 november 3
    5:01 de.

    Lámpa, csúsztatsz és vagy tájékozatlan vagy, vagy másokat nézel hülyének.


    Orbánt még nem láttuk helikopteren. Mint kormányfő, inkább elnöki különgépen repked, csak éppen nem így hívják a gépet.

    Ha egy repülőgép X.Y. nevére van bejegyezve az nem azért nem elnöki különgép mert másként hívják, hanem azért mert X.Y. tulajdona. A legutóbbi botrány pont ezért robbant. Ja, bocs. nem volt botrány. Orbán Boda-osztályú csicskáinak ez így pont megfelel. Mindenhol másutt botrány lett volna.

    “Ugyanis a sunyi ellenzék miatt titkolni kell, hogy elnöki különgépe van. ”
    Ld. az előzőt. Orbánnak nem jár, hogy bárki magángépét elnöki utakra kisajátítsa. Ha pedig valójában az övé, akkor majd mutasd be azt az orbáni vagyonnyilatkozatot, ahol a repülőgép, mint önálló tétel szerepel.

    “A biztonsági okok vagy a kor szava az eltörpül a demagóg ellenzék fejében, amíg kormányra nem jutnak …”
    A biztonsági okok éppen azt indokolnák, hogy a miniszterelnök ne legyen korrumpálható. jelenleg egy maffiavezérhez hasonló módon: megvehető. Repülőúttal is ezek szerint.
    Alkalmasint Orbán biztonsági átvilágítása máig nem történt meg. Így valójában nyugodtan lehet Moszkvában bejegyzett hírszerző ügynök is.


    Az emberek erre szavaztak, mikor a rendszerváltó pártokat megszavazták, azért, hogy “Bécsben nyithassanak kávézót”.

    Ez az állításod tényszerűen nem igaz. A bécsi kávézó az EU-s népszavazáskor volt téma és nem a 89/90-es gengszterváltáskor.

    “.. hogy majd ők nyitják a kávézót, vagy legalábbis bécsi hétvégére lesz lehetőségük, ahol beülhetnek a kávézóba …”
    Az EU-s csatlakozás következményeként Te is nyithatsz Bécsben kávézót, és kérdezd meg Bodát. Ő biztos minden hétvégén Bécsben kávézik. Elvégre az életszínvonala és a magyar gazdaság nem győz szárnyalni.

  • Besancon
    2018 november 4
    5:57 de.

    Én is így emlékeztem 🙂 De nem akartam ennyire fényeződni 🙂

    Annak viszont örülök, hogy emlékszel rá!

  • Ba a sok “jóindulatú” embernek,csak annyit üzenek,hogy ha nincs jobb dolguk keresgessék,olvassák a (természetesen jobboldali) ellenségeik(főleg Orbán…)vagyonnyilatkozatait.
    Ha nem valós, és ez bizonyítható (???)akkor majd helyesbíti,de ugye a régi szoci fejesek(pld.Gyurcsány),meg manapság egy jobbikos rendszeresen hazudtak,és erre ugye bizonyítékok is vannak,meg arra is,hogy nem siettek helyesbíteni……
    Nincs kedvem az itteni fanatikus agy mosottakkal vitatkozni,de a
    “nagyon sötét”HunCanadának azt üzenem,hogy megint valótlan és nevetséges dolgot állít a szerencsétlen,ugyanis nekem mint nyugdíjasnak (meg sok más embernek sem)nem kell vagyonnyilatkozatot készíteni…….meg ugye egy hozzá hasonlóan “tájékozott” hozzászólónak…..ugye nekem adóznom se kell…..
    Amúgy én nagy ívben tojok a politikusok vagyonnyilatkozataira,pártállástól függetlenül,a szabadidőmet
    nem ezzel töltöm!
    Na részvétem!Csak így tovább…majd csak bediliznek…..bár ez
    már többekkel megtörtént!

  • Kenny
    2018 november 4
    11:32 de.

    Az idős hölgy gyakran kiment a temetőbe a férjéhez. Egyik napon sokáig időzött a sírnál, mire észbe kapott, már erősen sötétedet. Amilyen gyorsan csak bírt elindult kifele a temetőből. Mivel idős, rosszul is lát, izgatott is volt, így eltévesztette az utat. Egyre jobban megrémült. Egyszer csak meglát egy embert az úton. Nagyon megörül. Hangosan utána szól a férfinak: Kérem uram, eltévedtem, és már erősen sötétedik, nagyon félek! Segítene? A fiatalember megfordul ránéz a nénire, és azt mondja neki: ‘Én is féltem amíg éltem.’ A néni szinte sokkot kapott… puff, összeesett. Nem lett komolyabb baja, az ijedtségen kívül talán a karja sérült meg. Viszont bírósági per lett belőle.

    közben Svájcból Csajkovszkij Olasz capriccio ja szól a DAC óriásit tesz a Pioneer hoz tényleg capriccioso

  • Boda Marcsi Egyre többet tojsz Marcsi, nem lesz ebből baj?
    Akkor mégis igaza van Geyzának, hogy nagy Tena Lady fogyasztó vagy? Nagyon gyenge kísérletek ezek, hogy kigyere a sarokból.
    Észrevehetnéd már, hogy nem megy ez neked, delegálhatnának egy okosabbat. Te még itt senkivel nem tudtál vitatkozni, mondod az elfogult ostobaságokat minden alap nélkül. A tények peregnek le rólad, mint a falra hányt borsó. Olyan vagy mint egy rossz kakukkos óra. Minden reklám alatt kijössz, és kakukkolsz néhány ostobaságot. A vitához több kell. Ez csak arra jó, hogy a Figyelő szerű idősebb naiv hölgyeket bevidd az erdőbe. Ennyi elég?

  • ” … aki ezt nem hiszi, annak utánajárnak.” –

    “A Gestapo kötelessége felkutatni minden olyan szándékot, amely az államot veszélyezteti, és ezek ellen harcolni; kötelessége összegyűjteni és kiaknázni a nyomozási eredményeket, s ezekről a kormányt értesíteni; kötelessége a hatóságok tudomására hozni az őket érintő fontos megállapításokat és számukra ösztönzéssel szolgálni.”- (a Gestapo “alaptörvényéből”; aláírta 1936. február 10-én Hermann Göring porosz miniszterelnök.)

    … “oszt jó napot”???

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,

    48 órás pihenőre megy. Kérem, kedd estig ne is próbáljon hozzászólni cikkeinkhez, mert automatikusan törölni fogom kommentjeit. Javaslom, beszélje meg a kialakult helyzetet a Fidesz helyi pártszervezetének troll-koordinátorával. Talán elmondja Önnek, hogy a jövőben mit tehetne másképpen.

  • Marcsi, látja. ezért egy nagy TROLL maga, mert nem érti a kérdést sem, nem is akar rá válaszolni és elmegy mindig, MINDIG más irányba a beszéde. Ha maga nem Troll, akkor egy elmeháborodott ember, aki tagadja a valóságot, tagadja a párbeszédet, tagadja az érdemi vitát és élvezi azt, hogy nem válaszol évek óta semmire tisztességgel. Christopher jól mondja, beszélje meg a Troll koordinátoraival a továbbiakat, vagy a kezelőorvosával, gyógyszerészével, hogy segíthessenek magán! Mindenki a javulását kívánja, én is, Christopher is és az egész társadalom azt szeretné, ha pl az oktatás leépítésével olyanokká váljanak mai fialjaink amilyen már maga. Úgyhogy szívből kívánok jobbulást és kellemes elmélkedést Keddig azon, hogy hogyan váljon emberré Kedd után.

  • Andrew_s
    2018 november 4
    11:59 de.

    Besancon
    2018 november 4
    5:57 de.

    “Én is így emlékeztem 🙂 De nem akartam ennyire fényeződni 🙂

    Annak viszont örülök, hogy emlékszel rá!”

    Garantáltan számíthatsz rám! A rengeteg negatív tulajdonságom mellett, akad néhány pozitív is, ezek közül a legmeghatározóbb talán a memóriám és a megfigyelőképességem (bár a férjem nem mindig értékeli annak!) Általában megmarad bennem sok minden abból amit olvasok, egész mondatrészek, kifejezések, idézetek, összekötöm-kapcsolom a leírt történéseket, hivatkozásokat, apróbb nagyobb sztorikat, neveket, helyeket, foglalatosságokat, évszámokat stb a személyekkel – elég valamit egyszer leírni (pláne ha épp olvasom is) így még hosszabb idő után is tudom kinek miről mi volt akkor a véleménye, mit írt, mit fejtegetett, miként nyilatkozott meg egy adott témában, a rá jellemző stílust, kifejezéseket, összegzéseket stb akaratlanul is elmentem az agyamban. Nem biztos, hogy ez jó, viszont tény – csak ne úúútálnám így ezt a szót! -:)))

    Amikor először olvastam, szembesültem a nemzethy megfigyelés és besúgás rendszerével, szabály szerint hideglelősen megrázkódtam és a gép előtt ülve önkénytelenül is magam mögé néztem – hát ennyit már sikerült elérniük, bár 28 -30 éve nem gondoltam/tuk, hogy egyhamar erre sor kerülhet!

  • Besancon
    2018 november 4
    5:07 du.

    ez -sajnos- nem egyedüli jelenség nálatok, a világ most “megfigyel” ami egyúttal azt is jelenti, hogy kurvára be vannak szarva azok, akik “megfigyelnek” különben nem tennék… és a fegyverkezési verseny is ugyanannak a nyilvánvaló jele,

    MEDDIG TUDJÁK HÜLYÉNEK NEVELNI ÉS HÜLYÉNEK TARTANI A TÖMEGEKET AMELYEK VÉRÉT SZÍVJÁK ÉS SEMMIFÉLE MÁSNAK NEM TARTJÁK A TÖMEGET, MINT MUNKAERŐNEK ennél aljasabb és ájtatosabb megközelítése már nem lehetséges… a robotizáció hová fog “kifejlődni”???

    vannak ötleteim

    addig is gyártják a szarabbnál szarabb propaganda anyagokat hóli vudi ban (is)

  • Rodeo11
    2018 november 4
    1:44 du.

    Amit itt lesztoriztál abból nem per lett hanem egy szakállas vicc a hatvanas évekből.

    Csak szólok…

  • Christopher Adam
    2018 november 4
    2:36 du.

    Nem lehetne még egypár nullát hozzátenni a negyvennyolchoz ?

  • Boda Marcsi
    2018 november 4
    12:27 du.

    Neked nem is kell vagyonnyilatkozatot készíteni mert egyetlen vagyonod a fejedben lévő sötétség.

    Aminek a révén ‘Stenkegyelmébőlmiurunk meg fogja kapni a tudományos Nobeldijjat.
    Merthogy bebizonyította vele hogy a sötétség gyorsabban terjed mint a fény.

  • Belzebub
    2018 november 4
    11:42 de.

    Hehehehehe “férfiidomár”…
    Naaa csak ne tévelyeggyünk el a femdomság irányába.

  • Inkább Bibi
    2018 november 4
    11:21 de.

    Még mindig jobb komolytalankodni mint ilyen büdös kifordult látens nácinak lenni mint amilyennek te méltóztatsz lenni

    Rodeo nyalásához pedig végy a kezedügyébe szódabikarbónát.
    Bár…tőlem akár össze is hányhatod magadat.
    Nekem tökmindegy 😀 😀

  • Rodeo11
    2018 november 4
    11:15 de.

    Ne sikoltozzá’ nem vagy te bakfisleányka az Illés koncerten.

    Te egy Holokauszttagadó nulla vagy.
    Viselkedj hát ehhez méltóan.

  • Besancon
    2018 november 4
    5:07 du.

    Még megjegyezném hogy én a Kádár-rendszer idején sem tartottam semmi ilyesmitől.

    Az ember ugyan lehalkította a hangját mikor egy étteremben az asztalnál a Kádár-viccek kerültek előadásra, de csak úgy tessék-lássék módon.

    Most azzé má lassan-lassan…

  • Geyza
    2018 november 4
    5:58 du.

    jobb ha tőlem tudod, seperc alatt értem a végére a bodai mélységeket másoló semminek amivel a blog bitjeinek számát növelted teljesen pazarlásos alapon, kár belegebedned, tudod ugye az egér gyorsan lehozza a nyilat a “végére” és így nem is kellett látnom amit elkövettél

    hahahahahahaha

    mindezen geyzaság = tök terített betli

  • Geyza
    2018 november 4
    5:58 du.

    máskor kérjél engedélyt tőlem ha hozzám akarsz szavakat intézni…

  • Besancon
    2018 november 4
    5:07 du.

    A legjobb Kádár-vicc:

    A repülőn együtt utazik a Pápa, Caucescu román elnök és Kádár János.
    Egyszercsak zuhanni kezd a gép.
    A pilóta közli hogy három ejtőernyő van, az egyikkel most kiugrik.
    Caucescu felkapja a második ernyőt hogy ő a Világ Esze és neki élnie kell, majd kiugrik.
    Kádár a Pápának nyújtja az utolsó ernyőt és azt mindja:
    “Hát,Szentatyám, én már öreg vagyok,sokat éltem, kicsi ország vezetője vagyok, inkább ön maradjon életben.”
    Mire a Pápa:
    “Édes fiam, nyugodjál meg,
    van itt ejtőernyő mindkettönk számára: a Világ Esze épp az imént ugrott ki a poroltóval…”

  • ANNYIRA fárasztó vagy kis Holokauszttagadó semmicske barátom.
    Hogyan bírod elviselni magadat?

    Sok unalmas emberrel hozott össze a sors, de ilyen egy lapos semmitmondó nullával azzé ritkán hálistennek.

    Menj olvass egy kis árja irodalmat attól felvidulsz.
    Vagy képzeld magadat Walkürnek és lovagoljad meg otthon a csillárt hehehe

  • Geyza & Rodeo

    Szerintem kár lenne, ha egymásnak feszülnétek 🙂
    Semmi közöm belétek, de tényleg kár lenne.

    Geyza,

    Ha visszaolvasgatsz, akkor abban is van némi igazság, hogy sokat teszel írni. Mondom én a magam grafomániájával. Másrészt Rodeo szerintem nem tagadja a holokauszt tényét. Csak összeesküvés-elméletileg szemléli az okait, és lefolyását.
    Bár itt konkrétan off, de azért érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a szövetséges hatalmak (egyik sem), miért nem bombázták szét a táborok felé vezető vasútvonalakat. Miközben porig bombázták Drezdát, ami azt mutatja, hogy nem a civil áldozatok számától hatódtak meg. Viszont azt tudjuk, hogy Sztálin legalább olyan antiszemita volt, mint Hitler.

    A magam részéről minden értelmetlen áldozatot sajnálok. Értelmes meg nem igazán szokott lenni.

    Rodeo,
    Azért Néked se kéne olykor lemenni bodába, és szétoffolni az immár időben limitált topikot 🙂 A korodnak és a korokat túlélő képességeknek fenntartott dinszteletem dacára.

    Most pedig elmegyek, belenézek a tükörbe és jól kioktatom magam 🙂

  • “ANNYIRA fárasztó vagy kis Holokauszttagadó semmicske barátom.
    Hogyan bírod elviselni magadat?

    Sok unalmas emberrel hozott össze a sors, de ilyen egy lapos semmitmondó nullával azzé ritkán hálistennek”
    _______________

    Kdves Geyza, bevallom, Rodeo engem is idegesít kissé, de amit ti ketten (ÖSSZEHANGOLTAN?) műveltek gyalázkodás műfajban, az maga a fórumrombolás.

    (Ja, és Inkább Bibit se nácizd le csak úgy visszakézből, ha lehet, mert nem leszel hiteles…)

    Igazán annyira utálom, hogy óvónénit kell játszanom a szellemi fogyatékosok óvodájában…

  • Besancon:
    “Amikor először olvastam, szembesültem a nemzethy megfigyelés és besúgás rendszerével, szabály szerint hideglelősen megrázkódtam és a gép előtt ülve önkénytelenül is magam mögé néztem – hát ennyit már sikerült elérniük, bár 28 -30 éve nem gondoltam/tuk, hogy egyhamar erre sor kerülhet.”

    Kedves Besancon!
    Sok-sok esztendeje, az átlagosnál talán kicsit többet olvasgató nagy kamaszként egy utcai ponyvaárus nagyrészt ócska, értéktelen kötetei között turkálva a kezembe került egy, a rendszerváltáskor vagy 2-3 évvel később kiadott könyvalakú nyomdatermék. A néhai Magyar Néphadsereg egyik elhárító főtisztje írta. Fillérekbe került, megvettem, hazavittem és elolvastam. Fölösleges volt, minden szempontból értéktelen vacak, nemsokára ki is dobtam.
    A címét sem jegyeztem meg, viszont a – szerintem zseniális, prófétikus szerzői ajánlást, amíg élek, nem felejtem el: “Ajánlom e könyvet azoknak, akiket megfigyeltek, azoknak, akiket megfigyelnek, és azoknak, akiket majd megfigyelnek. Ajánlom tehát mindenkinek!”

  • Geyza (Rodeo11-nek):
    “Te egy Holokauszttagadó nulla vagy.”

    Miért rágalmazod Rodeo11-et? Ugyan nem olvasom minden sorát, inkább csak átfutok a zagyva kommentjein, de én nyomát sem láttam nála a Holokauszt tagadásának. Sokkal inkább az igenlésének, a Holokauszt-tal való egyetértésének.

  • Geyza
    2018 november 4
    5:55 du.
    Jó az érvrendszered, ahhoz kell szódabikarbóna! 😀

  • Rodeo11
    2018 november 4
    5:39 du.

    Besancon
    2018 november 4
    5:07 du.

    “ez -sajnos- nem egyedüli jelenség nálatok, a világ most “megfigyel” ami egyúttal azt is jelenti, hogy kurvára be vannak szarva azok, akik “megfigyelnek” különben nem tennék… és a fegyverkezési verseny is ugyanannak a nyilvánvaló jele”..,

    Ez sajnos pontosan így van – de ez nem vigasz nekünk magyaroknak, hogy a világ most úgy általában “megfigyel!” Tripla óvintézkedéseket persze mindig azok alkalmaznak – ezzel összefüggésben törvényeket hozva rájuk – akik nyilvánvalóan félnek, hisz van mit félteniük, és egyetlen percig sem érzik magukat biztonságban: minél több gazemberséget követnek el, annál jobban “zárják a kapukat” talán még az ágy alá is benéznek este lefekvés előtt…- és mint a régi szovjet ismeretterjesztő kisfilmben a fiúcska, “mindent tudni akarnak!” Szeptember elején, a pozsonyi pikniken járva ismerősökkel futottunk össze,többel is – ez szinte törvényszerű egy ilyen jellegű rendezvényen – az egyik sátoros bódé előtt megállva beszélgetni kezdtünk, sok mindenről szó esett, leginkább a jelenről melyben élünk, és kis kört alkotva mindenki mondta a magáét, ahogy szoktuk ilyenkor, egyik túlbeszélve a másikat, de az valahogy eszünkbe sem jutott, hogy lehalkítsuk a hangunkat, mert nyílt térben ez most valamiféle “csoportosulásnak” minősül! Majd észrevettem, hogy egy házaspár jó néhány perce ott őgyeleg körülöttünk, látszólag az árus portékáját szemlélve, de a duó hölgytagja elég ügyetlenül, többször közelítve hozzánk, közvetlenül mögöttem megállt, és a feszülten mozdulatlan arcáról nyilvánvalóvá vált, hogy minket figyelt! Intettem a többieknek, szinte egy emberként vették pianóra a dolgokat, bár már ők is észrevették a jelenetet, majd óvatosan arrébb araszolva immár lényegesen halkabban, de tovább folytattuk – a hölgy is nyomult utánunk, úgy tett mint akit csak a tömeg sodor, és most a sátor felénk közeli részén talált látnivalót! Lehet, hogy pusztán csak érdekelte amit beszélünk, talán egyet is értett, csak nem mert közbeszólni, vagy épp nagyon nem értett egyet és az késztette ekkora figyelemre, de tény nagyon árulkodó volt a jelenet, ezért többször is odanéztem, ám nem különösebben zavartatta magát, végül teljesen felé fordultam és elég hosszasan ránéztem: vérvörös arccal hebegett valamit, és nagy hirtelen elsietett férjestől! Ez csak egy viszonylag rövid, de elég sokatmondó momentum volt, ám ekkor esett le igazán, mit jelent az, hogy megfigyelés, besúgás, hogy mire gondolhattak az öregek amikor arról meséltek, mindig a hátuk mögé néztek ha nyílt utcán, közlekedési eszközön, piacon, üzletekben stb megszólaltak, vagy beszélgetni kezdtek valakivel! Azt hittem ez már rég “lejárt lemez” (ahogy figyelő szokta irkálni) és most közel 30 évvel a rendszerváltás után megint itt tartunk, csak miután van egy “demokratikusan 2/3-al megválasztott népéért, a “magyarcsaládokért” mindenre kész kormányunk?

  • Geyza
    2018 november 4
    6:04 du.

    Besancon
    2018 november 4
    5:07 du.

    “Még megjegyezném hogy én a Kádár-rendszer idején sem tartottam semmi ilyesmitől.

    Az ember ugyan lehalkította a hangját mikor egy étteremben az asztalnál a Kádár-viccek kerültek előadásra, de csak úgy tessék-lássék módon.

    Most azzé má lassan-lassan…”

    Akkor valahogy én sem, igaz javarészt gyermek ill. fiatal korú voltam, a vége felé mikor már “anyányi felnőtt” voltam, na akkor meg már nem igazán vettük komolyan a rendszert …..! De a “most azzé már lassan lassan-ról”-ról írtam feljebb egy kis sztorit!

  • Besancon
    2018 november 5
    8:03 de.

    ….”megint itt tartunk, csak miután van egy “demokratikusan 2/3-al megválasztott népéért, a “magyarcsaládokért” mindenre kész kormányunk?”…..

    Rákosi kormányát is “demokratikusan” 2/3-dal választották meg, ott is megvolt a nagy család-tervezési program (Ratkó-gyerekek)

    Vagy van valami különbség is?

  • Besancon
    2018 november 5
    8:03 de.

    nem kívánok véleményeket véleményezni, viszont idekívánkozik: Canadá Ontario tartományában (a gazdaságilag legfejlettebb és a déli szomszéd országgal ugyanebben alaposan összemosódott (szándékos az összefonódás mellőzése) gazdasága sok reformot hozott ami azon vállalkozások nagy és egyre nagyobb hátrányára lett létrehozva amely vállalkozások nem teremtenek munkahelyeket semmilyet, vagy csak minimálbéren tengődőknek túlélést! valamint szinte semmit sem termelnek azaz beruházásuk minimális azaz a fossilfuel industry alapanyagait rabolják ki a Föld ből, és hatalmas hasznot zsebelnek be amit nem osztanak meg a tartomány gazdaságával és elkerülik ($milliárdos CAD) adókötelezettségeiket és jó ügyvédeik vannak pont ebből következőleg (most lett az egyik elkapva de British Colombiában és nem Ontauio ban)

    az új Progresszív Konzervatív (fából vaskarika) nevű párt nyert abszolút többséggel és zászlójukra felvésték vastag betűkkel: A NÉP PÁRTJA (pofátlan hazugság) most sorozatban …, még csak pár hete vannak hatalmon teszik tönkre a környezetvédelmet, lebontatnak szélerőmű parkot mert felesleges a kapacitása szerintük mert a fossilfuel alapon működő erőművek kapacitását nem csökkentik az újak létrehozásával sőt megakadályozzák újak létrehozását, a káros gázkibocsátás megadóztatását megszüntették és a manitobai ugyanolyan rangú senkiházival közösen -azok is ebből élnek mármint a rablott kincsek drágán eladásából- most még nyilatkoztak is a felháborodás teljes de meg vannak választva a demokrácia teljes fegyvertárával…

    a minimálbér +1 $CAD et eltörölték marad a nyomor… az építési vállalkozók lerabolják és csillagászati árakon adják a kulipintyókat… namost -egyelőre nem lesz előrehozott választás de nem vagyunk messze tőle (itt még -esetleg- meg is tehető)
    az emberek életszínvonala nem nő hanem stagnál azaz csökken mert az infláció viszont növexik!

    hadd ne soroljam de ez nagyon hajaz a magyar viszonyokra csak ott már ez be van betonozva ki sem lehet robbantani

    itt még van remény

    a Posta sztrájkol és tönkreteszi a kézbesítést mert a kormány nem tárgyal velük pedig létkérdés az egyik…

    a többit rádbízom

    itt is gyűjtiik az adatokat csilliárd bájton és elemzik is ingyen telefont adnak hogy legyen még több információ a szolgáltatás meg a családi kassza csődje

    szóval ebben a demokratikus országban ez is előfordulhat

    az a bizonyos XL pipe line ami kátrányból nagyon drágán kinyert ócska olajat szállítana itt is és ott ahol fogadnák hatalmas tiltakozást vált ki és már majdnem győzünk de…

    egy országban magától lesz rend és nem rendőri eszközökkel ha a nép meg tud élni mert van jól fizető munkája, most Brazília ugyanez rend lesz és mindenki nyomorog tovább Mexico ban a legfontosabb El Chapo körbevonszolása ő a bűnös drogdíler de az akitől veszi és akinek eladja az nyugodtan yachtozik és röhög a markába

    PATYOM KINN

  • Almási Alma
    2018 november 5
    4:26 de.
    valljuk be nem lehet mindenki #&almási alma mert akkor még unalmasabb lenne és nem lehetne kioktatni másokat de azt még nem sikerült elmondanod mi is a ….kifogásod…; másik hsz., meg aszongya zavaros…, hát nem mondja meg hol zavaros neki, dehát olyan jó mondani valamit ha már van blog…

  • ” de azt még nem sikerült elmondanod mi is a ….kifogásod…; ”
    1. Legtöbbször nem mondasz semmit, de azt “nagyon titokzatosan”… – így aztán nem érdemes beszélgetni a mondanivalódról.

    2. Zavarosan fejezed ki magad és mindent keversz, valószínűleg szándékosan, hogy senki se ismerje ki magát rajtad… Szerintem ez a gondolatnélküliség jele…

    3. Hosszasan elcsavarogsz a témától, és örül a lelked, ha valakit magaddal ragadsz a semmibe…

    Elég, vagy írjak még litániát rólad? 😀

  • Rodeo11
    2018 november 5
    10:17 de.

    TE komolyan hiszel benne hogy odafigyelnek az agymenéseidre meg az idiótikus ferdítéseidre?

    Azthiszed vicces vagy?

    Hidd el egy cseppet sem.

    Te kis mocskos Holocaust-tagadó 😀

  • Inkább Bibi
    2018 november 5
    6:39 de.

    A bikarbóna kérdés:

    Tartok tőle hogy neked nem az én “érvrendszerem” miatt kell
    hanem a saját sérvrendszered miatt.
    Kíméld magadat öreg.
    Még ér valami.
    Sajnálnám.

  • Belzebub
    2018 november 5
    5:16 de.

    Ne röhögtessen kérem, mert kofi van nálam!
    És szeretném használlani.
    (Még magamra borítom)
    😀 😀

  • Almási Alma
    2018 november 5
    4:26 de.

    Hátt..ugye..Bibi alias Orsós aléggé
    nyilas dumákkal indított itt, valamikor tavaly.
    Csak aztán visszafogta magát.Én meg nem (mindent) felejtek el

    Rodeo kérdés:
    Dehát mit mit mit mit tehetnék,
    ha egyzer ő egy kis senki Holocaust tagadó?
    Símogassam meg érte virtuálisan a buksiját,
    hogy jól van fiam, csak így tovább ?
    Lóf..szt.Az ilyesmit nem feledjük.

  • Andrew_s
    2018 november 5
    3:42 de.

    Jó rendben van.
    Szemlélje ahogy akarja.
    Elmondja egyszer osztán bakfitty.
    De ez a kis Holocauszt tagadó senki nem egyszer hanem sokszor
    hajtogatta
    ÉS MÉG RÁADÁSUL VICCEKET IS FABRIKÁLT A HATMILLIÓ ÁRTATLAN HALÁLÁBÓL.
    (Köztük a fél családoméból is.)
    Én az ilyet nehezen viselem..sajnálom.

    A délamerikai gyilkos rezsimek meg a kínai és hasonló arab véreskezű diktatúrák propagálását már nem is említem.
    Továbbá hányingerem van a MI világunk iránt táplált és naponta többször felhánytorgatott gyűlölködéseitől is.

    Ha nektek ilyen patkány kell társalkodónőnek, ám legyen.
    De én fenntartom magamnak a jogot hogy megvilágítsam ki is ez a kis senki Holocaust-tagadó fasisztoid diktatúrákat éljenző alak.

  • Almási Alma
    2018 november 5
    12:53 du.
    kösz, belőled ennyi is sok lett

    kár, asszittem jobb sorsra vagy…dehát mint láccik geyza belépett azt meg áthajtom olvasatlanul tehát ez a bejegyzés mára már ilyen marad

    a kihagyások humoráról sohasem hallottál? kááááááááááááár mondta a kánya és leszállt a békáért az meg elugrott

  • Geyza
    2018 november 5
    2:36 du.
    Hálásan köszönöm, evvel a nyilasozásoddal csak azt bizonyítottad, hogy nem csak mérhetetlenül beképzelt(és primitiv) vagy, hanem azt is, hogy nem tudsz úriember módjára még minimális építő kritikát sem elfogadni! 😀 😀 😀

  • Inkább Bibi
    2018 november 5
    4:15 du.

    Evvan pajtás.
    Kár ragoznod, ezeket
    magamtól is tudom magamról.
    Sakkó mivan? Szteem semmi.A TE
    “építő jellegűjeid” meg számomra indifferensek.

  • Boda Marcsi
    2018 november 2
    4:44 du.

    Naa..hát még szerencse!
    Elég ha a rászoruló gyerekek éheznek az iskolában.
    Úgyhogy háállellujja !

  • Rodeo, talán van egy kis humorérzékem, de a tiéd kicsit karcos és indulataiban félreérthető.

  • Geyza, természetesen azt csinálsz, amit akarsz, természetesen Rodeo és mások is (nem lehet, hogy érzékenységedben egyszerűen félreértetted Rodeo homályosságait?). Én csak jeleztem, hogy az örökös ismételgetés UNALMAS, és rongálja a fórumot. Talán Chris is érdemelne egy kis méltányosságot…

    Nem tudom, Inkább Bibi miket írt, de nem is érdekel. Te magad írod, hogy VISSZAFOGJA magát. Ezt viszont én méltányolom.

  • Alma:
    ÁÁÁááááá..ha én azt csinálhatnám amit szeretnék..
    Akkó már rég gazdagabb lennék még a Rócsildnál is !

  • még egy próba, megjelenik e? mindenki szabad ember!

  • gabriel
    2018 november 5
    8:27 de.

    Besancon
    2018 november 5
    8:03 de.

    “….”megint itt tartunk, csak miután van egy “demokratikusan 2/3-al megválasztott népéért, a “magyarcsaládokért” mindenre kész kormányunk?”…..

    Rákosi kormányát is “demokratikusan” 2/3-dal választották meg, ott is megvolt a nagy család-tervezési program (Ratkó-gyerekek)

    Vagy van valami különbség is?”

    Az ég világon semmi, pártunk és kormányunk vezényletével “haladunk a megkezdett úton” – pestiesen szólva 2rajta vagyunk a témán” – valami ilyesfélére céloztam volna magam is, ezért (is) tettem idézőjelbe az idézett mondandómat!

    A kérdésedre a válasz:semmi különbség !

  • Rodeo11
    2018 november 6
    3:25 de.

    Te már nem.
    Rabjává váltál önmagadnak.

  • Geyza
    2018 november 6
    3:01 de.
    Látod, látod, az értelmesek észrevették, hogy tényleg nem kötekedni akartam Veled! 😀

  • Inkább Bibi
    2018 november 6
    11:17 de.

    Hát én meg viszont kötekedni akartam veled.
    Nem értem a problémádat.

  • el kellene gondolkodni azon a tényen, hogy a #@&§>geyza nick alatt futó akárki az adott témához sohasem szól hozzá csak a többi klubtagokat piszkálja, mintha ő lenne az óvodában a pedellus és meggyőződésem pedellusra errefelé nincs szüxég

  • Geyza
    2018 november 6
    12:02 du.
    No, ezt valahogy finoman érzékeltethetted volna, mert olyan hülye vagyok, hogy magamtól nem jöttem rá! 🙁 Most már érted a problémámat? (Én most már abbahagyom, mert szerintem itt nem mindenki értékeli ezt a személyeskedésnek tűnő diszkurzust.)

  • Đ&@{#geyza nick pedellus helyett lehetne az óvodában hintaló az sokkal hasznosabb a kicsiknek

  • Besancon!(és többi “hiteles okos”….

    Nekem hosszú évek óta nem kellett vagyonnyilatkozatot készítenem,mivel nyugdíjas vagyok(a többi nyugdíjasnak sem!!)sőt adóbevallást sem,mert nem dolgozom!
    Amúgy nem hinném,hogy egy ilyen fórumos senkinek ….beszámoltam volna az anyagi helyzetemről???? röhej(!!! de ne aggódjon szerencsére több pénzem van annál,amit maga karattyol….
    Aztán C.Á-tól sem kértem adatokat,önként írta….a köztisztviselői posztjához biztosan meg van a végzettsége,képesítése ,ami a kétes fórumot(szerzők,cikkek…?) illeti onnan is csurran-cseppen ,ami a hitelességét és magyarságát illeti azt itt most nem ragozom….
    Amúgy ha nincs jobb szórakozásuk,talán olvasgassák Gyurcsány és a már jó ideje előzetesben lévő ügyvédje Czeglédi Cs. bűnöző
    nyilatkozatát is……
    Egészségükre!

  • Boda Marcsi Tudod, ha engem innen elzavarnának két napra, nem lenne pofám visszatántorogni szemtelenkedni. Persze várható volt, hogy neked ilyen erkölcsi problémáid nem lesznek, nem okoztál meglepetést.

  • Kenny!

    Nekem nem pofám,hanem arcom van többekkel ellentétben!
    Aztán nem elzavartak felfüggesztettek 2 napra,na bumm,nem csak engem, hanem több más értelmes és kulturált emberrel is előfordult ezen a fórumon,mert nem bírják hosszú távon az igazságot,pláne a jogos kritikát….!

    “Szerencsére”a (csaholó nem mondom,hogy veszett kutyákat…,annyira azért nem veszélyesek és végül is emberek…..)örjöngőket hagyták kibontakozni,eszüket és kultúrájukat hirdetni!

    Meg ugye milyen egyhangú lenne a fórum nélkülem és több hozzám hasonló nélkül?!!!!!!
    Kell egy kis szín,igazság is!
    Na üdv. mindenkinek!

  • Boda Marcsi
    2018 november 7
    10:52 de.

    A másik cikknél Besanconnak írt írásán had kacagjak egy jót nyilvánosan. Marcsi, maga tényleg a setétnél is setétebb, hogy azt gondolja, hogy 8,2 millió a Magyarország összlakosság száma? :O Atyaég, még mindig van az eddiginél is lentebbi szint amit bevállal és megmutatja milyen mélységesen sötét itt mindenki előtt?

    Két napja volt a pihenésre, de nem látszik meg magán, mert Ön ezt írta sötétségében: “A kb. 8,2 millió ugye az összlakosság száma,amiben a gyerekek,ill a szavazókort el nem érők száma is benne van..”

    Tehát nem! Nincsenek benne a gyerekek, fiatalok.. A szavazásra jogosultak száma egészen pontosan 8 312 173 fő. Még egyszer és lassan írom, hogy megértse: A SZA-VA-ZÁS-RA JO-GOS-UL-TAK SZÁ-MA 8 millió 312 ezer 173 fő volt 2018-ban
    Pff…Marcsi aszondja az összlakosság 8,2…. 😀 setétség a köbön Maga!

    A másik ugyan ebben a hozzászólásában egy újabb bődületes nagy hülyeség, hogy azt írja: 2/3-dal a kormányra szavaztak. Ez nem igaz állítás! A pontosság az volna, hogy a Fidesznek 2/3 lett a Parlamentben.

    A harmadik marhasága, hogy gazdasági vezetőként (lol, xd) a számokat nem is ismeri, ugyanis a Fideszre leadott listás szavazatokat, amely 49,6 % volt, még mindig többségnek gondolja!

    Marcsika, hogy értse még mindig nem jutottam el odáig, hogy pártpolitikai, vagy világnézeti alapon vitázom magával, hanem az elemi ismereteit vonom kétségbe hozzászólásaiban amelyekben nincs tisztába pl. Magyarország összlakosságával, nincs tisztába a választásra jogosultak számával, nincs tisztába az elemi elsős matematika alapjaival és úgy nincs tisztába semmivel amihez hozzá szokott szólni. Várom azt a pillanatot, amikor legalább Magyarország lakosságának számával legalább hozzávetőlegesen és nagyságrendileg tisztába lesz.

  • Nédda…
    Visszagyött a büdösbanya!
    Nagyobb a pof..az orcája mint valaha

  • Boda Marcsi
    2018 november 7
    11:57 de.

    Marcsi értse meg, hogy maga nem értelmes és nem kulturált, hanem egy troll. Ezért lett felfüggesztve.
    Aki 8,2 millió főre teszi Magyarország összlakosságát az nem csak, hogy nem értelmes, hanem egy elemi szinten mérve is ostoba ember.

    Abban igaza van, hogy kell egy kis szín a fórumon, hogy mindenki lássa, hogy mekkora ostoba emberek léteznek szavazati joggal. Csodálom, hogy egyáltalán írni hogy tanult meg, komolyan!

  • Csak tudnám miért kell nekünk itt elviselni ezt az impertinens ostoba rosszindulatú hazudós vénasszonyt…/Géjza nem érti/

  • C.Á!

    A másik cikk betelt…(nem tudok hozzászólni)így ebbél a cikknél
    jegyzem meg ,hogy nem engem kell helyesbítenie,hanem esetleg Besancont ha tévedett volna a 8,2 milliót illetően,ami egyébként
    reális,mert ugye nagyon régen voltunk 10 millióan……és a jövőben azt szeretnénk,ha a népesség a születésekkel nőne,nem a
    migránsokkal…..!
    Azért mielőtt vakon,kapásból kritizál,talán elolvashatná azt a hozzászólást,amire reagáltam…….!

  • Boda Marcsi Milyen lenne nélküled a forum? Jobb.

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi:

    Magyarország lakossága 2018-ban: 9 778 371.

    Forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00001.html

    Beismeri, hogy tévedett?

  • C.Á!

    Nos Besancon tévedett,én meg nem ellenőriztem,de utánanéztem és
    kb.9 millió körül vagyunk,+ a kintiek,de ugye nem a statisztikai
    hivatalnál dolgozom……meg ugye ez a lényegen,tényeken,a választás eredményén,az ellenzék bukásán mit sem változtat!
    Ezen kár vitatkozni!

  • C.Á!

    Köszönöm a tájékoztatást,én Besancont ídézetem,talán vele is
    közölje az információit…….vagy nézzen bele a szövegébe….
    A jóindulat irányomban sugárzik magából…..pedig én eddig tiszteltem,a vélemény különbségünk ellenére is!

    Arra kérem,hogy ha lehet próbálja kicsit megnevelni a tévedhetetlen”híveket”,meg egy kis jó modorra tanítani,akkor is ha “törzstagok”!(Ugye nekem nem “pofám”,hanem arcom,szám van…!!!)Előre is köszönöm!

    A témáról ennyit!
    Üdv.Marcsi

  • Boda,

    minek jársz ide, ha (szinte) mindenki elküld a picsába? Arról nem is szólva, hogy majd mindegyik hozzászólásodból sugárzik az iskolázatlanság.

  • Amúgy 66.8 % szavazott a Fideszre

    13,7 % ” Jobbikra
    10,5 % ” MSZP-Párbeszéd
    4,5 % ” DK
    4,2 % ” LMP
    1,5 % ” Függ.,Együtt MNOŐ a morzsák…..

    Na így lett 2/3 !a választási iroda összesítése alapján,és a
    szavazóhelyiségekben minden párt delegálva volt a fogadó bizottságba!
    A választás törvényes,szabályos volt(nemzetközi szervek is ellenőrizték,így bármelyik párt részéről történő csalást kizárták!
    Tényleg nincs több időm,se kedvem tényeken vitatkozni!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi, nem. Az ön által idézett számok az országgyűlés összetételét mutatják és nem a leadott szavazatok arányait.

  • Boda Te tényleg ilyen sötét vagy? Értelmezd már amit irtam. Két mondat az egész. Ha te arra asszociáltál, hogy neked pofád van, a hiba benned van. Én nem azt irtam. Csak gondoltam. Azt viszont szabad? Nem? 🙂

  • C.Á!
    Én az eredményt írtam,hiteles internetes forrásból és ez a lényeg,persze tudom,hogy nem mindenki ment el szavazni,a 49 %-kal
    lehet,hogy a részvételre célzott,de erről én 70 %-os részvételről
    olvastam…..
    Azt nem tudom pontosan,hogy a leadott szavazatokból mennyi volt a hazai magyaroké és a kint élőké?…..,de mindegy is.
    De mindegy az eredmény szempontjából!
    Kár és felesleges vitatkoznunk ezen,így alakult a dolog,aminek a jobboldal örül,a baloldal meg nem!
    A sértegető “TROLLOKK”ra nem pazarolom az időt!
    Ennyire azért nem érdekel a politika,a tények- tények és ezt még a baloldali barátaim,jó ismerőseim sem cáfolják,itthon köztünk béke van,csupán a pártok hadakoznak egymással!

  • C.Á!
    Akárhogy is nézzük a mai itthoni helyzetet,ezen 4 évig nem lehet
    változtatni,meg ugye más országokban is vannak választások,ahol a kampányban mindenki vádaskodik,bírál,kiosztja kiosztja a másik felet,de a végén a vesztes gratulál a győztesnek(ha fogcsikorgatva is…) és az egész országot (népet)érintő fontos kérdésekben összefog!
    Na az a baj,hogy itthon ez nem így van…..!
    Egyébként tartozom egy válasszal egy régebbi cikkében feltett
    kérdésére,hogy én ugyan mikor és miben is kritizáltam a Fideszt?…
    Nos azért nem írtam részleteket,mert nem akartam “tippeket”adni egy baloldali hírlapnak,amelynek szerzői(és hívei) sajnos sokszor minden ok és valóságalap nélkül támadja a kormányt!
    Hát elhiheti,hogy több témában is írtam észrevételt,kérdést
    (mert soha nem állítottam,hogy most minden tökéletes),de szerencsére mindig kaptam kulturált választ,magyarázatot,sértegetés nélkül, ha igazam volt ígéretet,intézkedést az orvoslásra!Retorzió sosem volt!!!!
    Sokadszorra is ismétlem,hogy nem vagyok párttag,se lekötelezett,csupán egy a nyugdíjas állampolgárok közül!
    Mindent összegezve az elődökhöz képest sokkal demokratikusabb a jelenlegi kormány és főleg igyekszik az embereknek (pártállástól függetlenül !!!)jobb életet biztosítani!
    Hát azt hiszem ma mindenre reagáltam!

  • Marcsi. Kíváncsi vagyok mikor tud megtanulni számolni, és egyáltalán értelmezni,. gazdasági vezetőként 😀 Nevetséges! :)))

  • Boda Marcsi
    2018 november 7
    12:10 du.

    Nem Marcsi. Beseancon nem tévedett. Maga tévedett! Ön írta a saját billentyűzetével ide bele, hogy : “A kb. 8,2 millió ugye az összlakosság száma,amiben a gyerekek,ill a szavazókort el nem érők száma is benne van..” Fogalma sincs hol van, melyik bolygón. Mások már ezért magát lehazaárulóznák, hogy ilyen durván lecsökkenti a magyarság számát… hogy saját népének számával sincs tisztában.

  • Marcsi… “Kár és felesleges vitatkoznunk ezen,így alakult a dolog,aminek a jobboldal örül,a baloldal meg nem!”

    Igen, ez aztán a megállapítás, amiben igaza is van. Szóval a tények tények. Tény, hogy maga földsötét és az is tény, hogy a Fidesznek a törvényhozás tekintetében a Parlamenti patkó helyein kétharmada van. Ezek a tények! Csodálom, hogy kb heti szinten ezt megbeszéljük, ezt elmagyarázzák mások is önnek és még mindig elcseszi a számokat, és fogalma sincs mi mit jelent… GAZDASÁGI vezetőként. 😀

  • HunCanada!

    Ne ossza a nem létező eszét,ha lehet….és főleg ne nekem!Maradjunk ennyiben!
    Besancon írt 8,2 milliót……nem én írtam!
    Össze vissza írogatnak,de nem számít…..ennyire telik!
    Nincs kedvem,időm értetlen,kötözködő emberekkel vitatkozni,én a ha tévedek belátom,míg a maguk fajtája nem…na óriási különbség!
    Akinek nem írok az ne válaszoljon,ilyen egyszerű!
    Most jó műsort nézek,próbáljon maga is kikapcsolódni…..

  • Amúgy Besancon azt állította,hogy az összesen!!!! 8,2 m. emberből( valószínűleg és szerinte az itthoni szavazóképes emberekről beszélt,csak így értelmezhető!)csupán 5,7 vett
    részt a szavazáson!Na akkor miről is hablatyol itt össze vissza?….Ne válaszoljon!nem érdekelnek a kintről írt hülyeségei!
    Felejtsen el,mert még elkapok valami agybajt……
    Na most mára tényleg vége……!!!!!

  • Amúgy C.Á-mal sikerült a témát megbeszélnem,akinek megírtam,hogy valóban nem 8,2 millió az ország összlakossága(utánanéztem),míg Besancon valószínűleg a
    szavazóképes lakosságra célzott(bár nem egyértelműen),amelyből szerinte 5,7 millió szavazott,na ennek az eredménye a Fidesz 2/3-os többsége az általam felsorolt %-os megoszlás szerint!
    Mindezt az értelmesebbeknek írom,a mocskolódó,nagyképű senkiknek
    nincs mondanivalóm!
    Mindezt a reklám alatt,(pisilés után..)írom.
    A fanatikus hívekkel nem kívánok társalogni,lehet számokról vitatkozni,de ugye az itthoni helyzetbe,tényekbe vele kéne nyugodni……mert bediliznek….nem éri meg!

  • &@Đ[#>bodamarcsi összest olvashattuk és néhány szenvedő olvasóját, én csak azért szenvedek, mert a @{#}`˛geyza nicknevű aki kritikusnak képzeli magát (na jó a “kritikus tömeg” hasonmásaként a Nagyfuvaros utca, Népszínház utca és a Nagykörút által közrefogott kritikus tömeg kapcsán) még nem vállalta el az aranyhal főállást Óvodákban mert ott a gömbölyű üvegházában nyugodtan tátoghatna és senki sem hallhatná de láthaná amint kinyílvánítja …. és akkor az óvodások csodákat látnak csodálkozván mint a csillagászok a uhumbühüm asteroid kémszondának titulálásával mert különben a kóbor kutyát nem érdekelte volna az a darab repülő szikla amely már a Napban meg is semmisült de olyan jó róla csillagászkodni ugyanúgy, mint Bodácska az otthonkájában azonnal előkapja a nagy főzőkanalat és ejnyebejnyézés közepette leápolja a blog nagyérdeműjét a nagyérdemű meg élvezi a mókát a tréfát és kacagást ezért nem is lehet örökre felfüggeszteni a boácskát sem olyan űr maradna utána

    namost majd jön @almásialma és elmondja én ilyen karcos vagyok meg árnyékosak a szíkomorfák és hogy mindez milyen borzasztó

  • Boda Marcsi
    2018 november 7
    2:50 du.

    Marcsi Maga írta, úgyhogy ne hazudjon.
    Lefotóztam magának:

    https://i.imgur.com/HwlGrSv.jpg

    Besancon a szavazásra jogosultakról beszélt, igen Ő képben van. Ne tereljen, Ne tolja másra a Maga idiótaságát, és leginkább ne hazudozzon ha már ennyire sötét!

    Én megértem, hogy nincs kedve vitatkozni amikor szanaszét téved mondatonként, és aztán ezzel szembesítve is van, aztán meg ide bele hazudik a nagyvilágba. Rém kellemetlen lehet.

    Marcsi, épp nem látja be a tévedését, miről beszél?? 😀 Ez kész ez a nő. Rátolja Besanconra és nem lát be semmit.

    Egyébként ha azt mondja Besancon, hogy ugorjon a kútba, akkor beleugrik? Mert ebből ezt akarja kihozni, ahelyett hogy belátná, hogy fogalma sincs sem az Ország létszámáról sem semmiről.
    Ja és Marcsi maga most kijavította saját idiótaságát, és azt mondta, hogy 9 millió körüli az összlakosság ami még egy orbitális nagy hülyeség. 9,7 millió ami ha már ködösít akkor a 10 millióhoz közeli, azaz ha van egy mikroncseppnyi agya, akkor azt írja, hogy 10 millió körüli. De hát Maga a hibája javítása után is földsötét 😀

  • Boda Marcsi
    2018 november 7
    3:15 du.

    Hagyja már ezt a kintről írás, meg bentről írást. Egyrészt mert Ön pl. “bentről” földsötét ha csak a mai alkotását nézzük akkor is, mégsem mondom azt, hogy azért földsötét mert bentről ír, másrészt magának Fogalma sincs, hogy éppen honnan írok.

  • HunCanada Volt egy régi filmsorozat, melyben a szimpatikus Sova főorvos szelíden megfedi a még szimpatikusabb Štrosmajer doktort, aki lebutázta az egyik nővért. Doktor úr, mindenkit le lehet “butázni”, csak egy buta embert nem, nem tudta? 🙂

  • Kenny
    2018 november 7
    4:38 du.
    Kolbász a város szélén. (Vagy valami hasonló volt a filmsorozat címe.)

  • Kenny
    2018 november 7
    4:38 du.

    Ez így van, ahogy mondod Kenny. 🙂
    Jó kis sorozat volt a Kórház a város szélén 😀

  • HunCanada-Inkább Bibi Egy kedves történet.
    Itt a pathológiai labornak komoly nemzetközi akkreditációja van, amit minden évben egy roppant szigorú cseh pathológus ellenőriz.
    A labor felkészülése mindig példaértékű, de hát minden vizsga izgalmas.
    Mikor ide vetett minket a jó sorsunk, bemutatkozott a feleségemnek mint az új konzultánsnak. A beszélgetés alatt kiderült, hogy “földik”, majd elmesélte, hogy a “Kórház a város szélén” forgatási helyén Most kórházában dolgozik. Miután az is kiderült, hogy feleségem jól ismeri Sovát, Štrosmajert, Čeňkovát, Blažejt, mosolygósabban, jobb hangulatban folyt le az ellenőrzés. A labor vezetője azóta is áldja a filmsorozatot. 🙂

  • Kenny és Hun Canada :
    A “Kórház a város szélén” eszmefuttatásaitokhoz:
    Volt még a Ludasmatyi címlapján is egészoldalas rajzos vicc vele kapcsolatban, amikor (azthiszem) a Strosmájer doktornak abba kellett hagynia a műtétet mert nagyon rosszul lett:

    A rajz:
    A műtőből tolják kifelé az orvost letakarva és két beteg kórházi csíkos köpenyben nézi:
    -Mitörtént a doktorral ?
    -Nehéz műtétje volt…

  • Egyébként több cikknél már zárlat van ..nem lehet válaszolni,szokás szerint!
    Nincs is miről részemről az értetlen “okosokkal”,provokátorokkal
    vitatkoznom,mert egy nagyon szép,szomorú és megható filmet nézek(igaz keresztényként szomorúan csodálom!)
    A “Zongoristát”Adrien Brody főszereplésével,ami a lengyelországi zsidó üldözésről szól!
    Talán pár itteni “álzsidóra” is ráférne,hogy lássák azt a szörnyűséget amit ők nem éltek át soha….és elszégyellhetnék magukat a jelenük,jellemük miatt!
    Idiótákkal meg ugye nem töltöm az időt,amit akartam megírtam és
    fenntartom!

  • Amúgy Besancon megint nem írt igazat (ha az lenne?akkor eddig miért nem közölte?…)Figyelőnek,hogy 7 nap után már nem lehet egy cikkhez hozzászólni…(csupán a másként gondolkozóknak)míg
    az idétlen hazug uszítók szabadon mocskolódhatnak!!!!!!

    C.Á!-mal sem kívánok vitatkozni különböző számokról a szavazással kapcsolatban(a többi fanatikussal pláne nem…)
    különösen azért,mert a tények ugye tények….az általuk vitatott(?) 2/3-ad ugyanúgy,mint a végeredmény!
    Na ez a valós helyzet itthon,ami ugye sokáig így is marad,akkor is ha itt többeknek nem teszik!
    Üdv.mindenkinek!Elmentem!

  • Egyébként ha C.Á “itthoni” képben lenne,akkor tudna a Fidesz
    eredeti programján túlmenő több,újabb sokakat érintő pozitív intézkedéséről is…..de azt hiszem,ha tud is róla esetleg…nem igazán érdeke egy kinti és főleg szélsőséges baloldali hírlapnak
    erről tájékoztatni legalább a kintieket,az itthoniak persze úgyis tudják és tapasztalják!
    Na mindezt a reklám alatt!

  • Kenny!

    Hunkova nővér egyébként nem is volt olyan buta – nagyon jó és világos meglátásai voltak – csak hát egy kissé darabos és néha idegesítő volt szegény, de hát valószínű ez is volt a szándék, hogy megfelelő kontrasztot állítson a gyönyörű és halk szavú Irina Haluskovának, akit mindenki szeretett, és minden férfi megcsodált! Ha jól emlékszem idővel Strosmajer is megenyhült és elismerte Mártát(Hunkovát) hisz a nővér élete fontos döntésében is Strosmajerhez fordult, nem is véletlenül, és milyen jól megértették egymást! Egyébként a sorozat túl azon, hogy nagyon “életszagú” volt, minden nyugatias behatás és számunkra akkor még elérhetetlen luxus nélkül – akár rólunk is szólhatott volna, de a legszuperebb az egész sorozatban a magyar szinkronok telitalálata volt! Strosmajerhez úgy illett Velencei István, mintha ő maga lett volna, Irina finom halkságát Kútvölgyi E., míg Marta Hunkova csetlő-botló, de jó szándékú, talán túl készséges egyéniségét abszolút visszaadta Várhegyi Teréz! Itt, ebben a sorozatban szerettem meg Kovács Zsuzsa hangját (Elsbeta) igaz nagyon tetszett a szőke doktornő vidám, gyakran nevetős karaktere de Császár Angéla szinkronja is tökéletes volt a visszafogott, realista szemléletű egyedülállóként gyermeket vállaló intenzíves doktornő magyar hangjaként. (talán Danka vagy Dalma volt a neve vagy valami ilyesmi) Sova doktor hangját hallom, csendes, nyugodt, lassan és meggondoltan, mégis határozottan beszél – de az Istennek sem ugrik be kit hallok, talán majd éjszaka eszembe jut, mikor teljesen máshol járok, akkor úgy rajtaütésszerűen eszembe jutnak dolgok. Jó volt a zene, jó volt a rendezés, jók voltak a dialógusok, rendesen kiélezve a sarkalatos jelenetek, és a csattanó is mindig ott és akkor jött be amikor kellett! Még emlékszem milyen érzésekkel néztem, a 80-as évek elején, milyen más volt az életünk, nem csak mert fiatalok voltunk, de alapjaiban a maihoz viszonyítva egy lelassult, teljesen más dimenzióban léteztünk, és soha akkorát nem változott a világ bármelyen tekintetben is, mint a nyolcvanas és a kétezres évek között!

  • HunCanada!

    Tiéd minden elismerésem! Az elmúlt egy-két napban nem jártam ezen az oldalon,vagyis ez alatt a cikk alatt, és most, hogy idekattintottam meglepett, hogy mi folyt itt! Sokáig bírtad Bodát, kinek irományai számomra azért tanulságosak a jövőre nézve, mert én valóban azt hittem – vagy kétszer írtam is neki – hogy nem annyira hazudik, mint inkább végtelenül tudatlan, alul informált és mint minden ilyen személy, megmagyarázhatatlan pöffeszkedés és üresfejű gőg uralja! Ám most szembesültem vele, hogy szemrebbenés nélkül és nagyon gyengén sóderol, azaz hazudik! A gond, hogy nincs azon a fokon, hogy felfogja a “státuszát” helyzetét, és minél inkább bizonyítasz valamit annál megátalkodottabban toporzékolja a saját hülyeségeit – ezért teljesen felesleges elmagyarázni neki bármit is, akár a szavazati arányokat, akár azt, hogy mire (lenne) jó az általunk fizetett közszereplők vagyonnyilatkozata, mi célt szolgálna és mely esetben miért, és kinek kell adózni, mi alól és mikor mentesül a nyugdíjas stb stb szóval én mostanában szembesültem vele,hogy nem pusztán a rosszindulat és a vakhit munkál benne, ez a hölgy tényleg irgalmatlanul el van maradva, és így már érthető hogy miért hisz el mindent, miért óbégatja a legnagyobb baromságot is ezerrel ha azt adják a szájába! Egyszer írtad, hogy hazudni is csak az tud, aki legalább valamilyen szinten tisztában van az igazsággal, a valós tényekkel,azaz van némi ismerete bizonyos dolgokról! Hát Boda a legkevésbé sincs és én ezzel igazán mostanában szembesültem ahogy láttam,a csillagos eget is lehazudta az égről, ahelyett hogy ügyesen kiforgott volna a kérdésből, a maradék méltóságát mentve,és nem tenyerel bele a trutyiba! Fogalma sincs semmiről, így ő maga sem tudja mikor hazudik – ám szemmel láthatóan nem tanul a maga kárán sem, így szerintem reménytelen. A türelmed számomra változatlanul bámulatos!

  • Boda Marcsi
    2018 november 8
    4:21 du.
    Kedves Marcsi, nem kéne a reklámot otthagyni, mert annak nagy része is -burkoltan- a Fideszről szól, ezért felesleges még itt is a őket fényezni! 😀

  • Besancon Néha néha megnézem újra. Féltett kincsem az archívumomban.
    Folytatása a 20 év múlva, szomorú története annak a rossznak, amibe jutottak a volt szocialista országok.
    Nagy és szomorú kontrasztot nyújtott a Klinika című német sorozat. A Fekete-erdő klinikát volt szerencsém meglátogatni, nem egy János kórház.
    https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B3rh%C3%A1z_a_v%C3%A1ros_sz%C3%A9l%C3%A9n