A Fidesz-szavazók nem értesültek arról, hogy megalázták Orbánt Helsinkiben

2018 november 10 8:00 de.110 hozzászólás

Választási kongresszust tartott a héten az Európai Néppárt, ami két dologról szólt. Egyfelől megválasztották a jobboldali pártcsalád EP-listavezetőjének a német Manfred Webert. Másfelől a Néppárt azt akarta a választók, illetve ország-világ felé demonstrálni, hogy Orbán Viktor behódolt, már szalonképesen viselkedik, és nem lázad a liberális demokrácia ellen.

A demonstráció a világ felé lehet, hogy sikerült, de az ország felé biztosan nem: a Fidesz mindet megtett azért, hogy ne derüljön ki – legalább a szavazói számára -, valójában megalázták őket és felmosták velük a padlót a helsinki kongresszuson. Az Orbán-rezsim megszállása alatt álló médiák egyszerűen nem számoltak be a néppárti összejövetel legnagyobb szabású beszédéről. Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke Helsinkiben félreérthetetlenül Orbán Viktornak és a Fidesz címezve olyanokat mondott, hogy

„Ha kikezded a jogállamiságot és a független bíráskodást, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha nem szereted a független sajtót és a civil szervezeteket, ha tolerálod a xenofóbiát, a homofóbiát, a nacionalizmust és az antiszemitizmust, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha az államot és a nemzetet az egyének méltósága és szabadsága fölé helyezed, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha konfliktusokat és széthúzást óhajtasz globálisan és az Európai Unión belül is, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha támadod Ukrajnát, és Putyint támogatod, ezzel az agresszor pártjára állsz, nem az áldozatéra, nem vagy kereszténydemokrata.

Ha a liberális demokrácia nyugati modelljét a keleti autoriter demokráciával kívánod felcserélni, nem vagy kereszténydemokrata.”

Jogállamiság, független sajtó és bíráskodás, xenofóbia, homofóbia, rasszizmus, antiszemitizmus, állam, nemzet, Ukrajna, Putyin, keleti autokráciák – ez a Fidesz politikája. Nevének kimondása nélkül ennél egyértelműbben és nyilvánvalóbban nehéz lett volna elhatárolódni Orbántól, és megfenyegetni, ha nem változik, akkor kirúgják a Néppártból, mert bármit is állít magáról, nem kereszténydemokrata.

Tusk a „régivágású kereszténydemokratát” gyakorlatilag kitagadta a kereszténydemokráciából. Erre mi történt? Orbán visszajött a finn fővárosból, bement a kormányrádióba, és nekilátott magasztalni Kínát, hogy mekkora ott a politikai stabilitás, meg hogy vele nincs ideológiai vitája. A Néppártnak, külföldön, zárt ajtók mögött mindent megígért a Sargentini-jelentés néppárti megszavazása óta eltelt szűk 2 hónapban, de belföldi használatra, a szavazóinak azt akarta mutatni hogy semmi nem változott, semmit érdemleges nem történt Helsinkiben.

A fideszes fake news-orgánumok Tusk Orbánnak címzett – és nyilvánosságra is hozott – utolsó utáni figyelmeztetése helyett olyan kamuhíreket közöltek a kongresszusról, mint hogy Orbán támogatja az isiászos Junckert Helsinkiben. (Lásd a lenti képet, amire hivatkoztak, és amin tisztán látszik, hogy Orbán egyáltalán nem támogatja Junckert.)

Ezentúl egyszerűen hazudtak arról, mekkora nagy sikert értek el a kongresszuson. Deutsch Tamás turnézta be a sajtót, a Prosti Srácoktól egészen az Indexig, hogy a Fidesz javaslatára kikerült a liberális demokrácia kitétel a kongresszus rezolúciójából.

Ezzel szemben a valóság az, hogy pont az ellenkezője történt, egyáltalán nem került ki,

Deutsch már megint hazudott.

Ezt az állásfoglalást szavazta meg a Néppárt (benne a Fidesz is):

„After the Second World War, Christian Democrats were at the forefront fighting to establis liberal democracy in a secure Europe — based on our Judeo-Christian democratic ideas and values, the rule of law, a multiparty system and a strong civil society with independent media, the freedom of religion, expression and association.”

Azaz magyarul:

„A második világháború után a kereszténydemokraták a frontvonalban harcoltak azért, hogy létrehozzák a liberális demokráciát a biztonságos Európában, a zsidó-keresztény demokratikus ideák és értékek, a joguralom, a többpártrendszer és az erős civil társadalom a független sajtóval, a vallás-, vélemény- és gyülekezési szabadság alapján állva.”

Mondjuk ha kikerült volna, az se jelentett volna nagyon sokat, mert az egész deklaráció teljesen a Fidesz és az Orbán-rezsim ellen szövegeződött. A teljes pálfordulást hivatott demonstrálni:

a Fidesz még az eddigi politikáját alapvetően elítélő rezolúciót is hajlandó volt megszavazni, csak ki ne zárják a Néppártból. Orbán most éppen azt játsza, hogy beállt a sorba, nem volt más választása, mint eltűrni, hogy megalázzák.

De mindent megtesz azért, hogy ez ki ne derüljön valahogy. A Fidesz-szavazóikig csak annyi jutott el Helsinkiből, hogy a Néppártban hatalmas az egység, a Fidesz kizárása szóba sem került, és még a liberális demokráciát is kivetették. Hogy ez nem igaz, sőt, ennek az ellenkezője az, azt már nem tudták meg.

Így működik a fake news-gyártás Magyarországon.

Nick Grabowszki

110 hozzászólás

  • az nem igaz, hogy több, mint 3 millió ukrán menekült el ukrajnából azután, hogy kitört a demokrácia és betört a porosenkó? és az ország teljes csődbe is került? mindezért nem azt a szomszédot kell hibáztatni aki semmit sem tett a Majdan téren és nem finanszírozta a Porosenkó államcsínyét és a trónbitorlását.

    valahol meg van ez „nickkelve” nemdebár? egyébként a kereszténydemokrata néppárt már régen tép és sem a neve sem a tettei nem segítik elő Európa fejlődését csak frakcióznak ami egy politikai sült kacsa de ehetetlen mert félig sült és rajta maradtak a tollak

    hahahaha

    egyébként nagyon bölcs a cikk mert lerántja a leplet a zorbánról pedig a leplet kellene lerántani hanem az orbánt…dehát a kereszténydemokrata néppártnak szavazókra van szüksége még ha kicsit oda is van kozmálódva mármint a szavazó

  • Amúgy persze tényleg nem történt semmi. Az EU kereszténydemokrata frakció beszélt, és győzött. Miviktorunk is beszélt, és győzött. Mi viszont változatlanul itt ülünk a trutyiban… Na, megyek mosogatni…

  • D.Tusk-ot tisztelem mert lengyel! Választási kampány-nyitó beszéde mellett (bár az angol tudása kicsit javult) – sokan hozzászóltak. köztük Orbán is.
    – A European People’s Party, EPP-nek, 39 országból összesen 74 tagpártja van, ebből 17 EU-s, 6 nem EU-s ország állam és kormányfői, 13 európai biztos (a Bizottság elnökét is beleértve), valamint az Európai Tanács elnöke. 214 képviselővel az Európai Néppárt a legnagyobb pártszövetség az Európai Parlamentben.
    – Túlzás azt hinni, hogy most kezdődő kampányban Orbánnak, meghatározó szerepe lenne! – bár nem tiltakozna ellene…
    – Nick Grabowszki (Grabowski) cikkét, nem tudom hogy a hazai „médiákokban”, közölte-e volna valaki, akár mekkora orbán-gyülőlő is !

  • Megaljunk egy percre !

    Demokratikus tarsadalmak ,sot a demokratikus redszer leg-elso alapelve az egyeni jogok biztositasan alapszik.

    S az nem csak minden egyen szabad hatarozata a tarsadalom ugyeiben, hanem a sajat eletenek korlatlan igazgatasa.
    S azok kozott, s nem utolsonak, az u.n. szabad vallas gyakorlasa.

    De barmi vallast, fokent barmely szervezett egyhaz alapelve mint dominalo alap-uralom, hat az pont a demokratikus elvek gyakorlasanak az ellenkezoje !!!

    Minden egyen joga a vallas alanyan egyeni joga, de amikor azt mint egy tomeg-szervezet formajaban alkalmazva hat az nem csak hogy NEM demokratikus, hanem valojaban diktatorikus.

    Pontosan az okozta a reformaciot. Tomeges ellenzese egyetlen vallas uralmanak.

    Ma nem egy „:egyhaz” hanem egy politikai szervezet altal alkalmazva mint lehetosege a tomegek korlatlan uralmanak. Egyszeruen,mert diktal annak alapjan !

    A „vallas”, s ez alaklommal egy megnevezett denomination amely tartva a tomegek feje felett mint egy dorong felelmliteni es uralni oket.
    Ez alkalmommal nem a vallas vezetoi, hanem a politikusok akik csupan alkalmazzak a vallast mint egy hatalmi eszkozuket.

    De a CDU , a Christian Demokratic Union, az az Merkel partja,melynek celja nemetorszag eseteben, a nemet dominalasa mint volt mar egy-evszazada europa folott.

    A Fidesz lenne azzal egyenlo ???

  • Igen, a Fidesz-szavazók többsége nem olvas 444-et, a honlap részletesen ismertette Orbán égését, sőt kiemelte, hogy

    „A fideszesek által megszavazott határozat elején többek között ez olvasható: „A második világháború óta a kereszténydemokraták az európai liberális demokrácia megteremtéséért vívott küzdelemben az első vonalban harcoltak (…)” Az eredeti tervezeten annyi módosult, hogy amikor később a civil szervezetek szabadságát méltatják, akkor a liberális demokrácia keretei helyett a jogállamiság keretei került a szövegbe, de a legfontosabb szakaszban, a szöveg elején maradt a definíció, miszerint aki kereszténydemokrata, az a liberális demokráciáért küzd.”

    A 444.hu megjegyzi: „Ez azért fontos, mert Orbán Viktor Tusványoson ezen a nyáron kijelentette, hogy a liberális demokráciát kereszténydemokráciára kell cserélni, vagyis a fideszesek által megszavazott mostani nyilatkozat ellentmond az orbáni tézisnek.”

    A Népszava viszont sokkal szemérmesebb volt fogalmazásban, gyorsolvasással fel se tűnt, hogy valami érte Orbánt Helsinkiben.

  • Bendeguz79
    2018 november 10
    10:13 de.

    gizi te is meg mások is el vannak tévedve Németországgal kapcsolatban!!! a bűnös nem a németek hanem a Csőrcsill és tsai, aki be is vallotta jóval a II:VH után, hogy: a németek egy önálló valuta/devíza rendszert akartak megvalósítani ezzel kiszállni az akkori monetáris rendszerből azaz az ANTANT és bűntársai elestek volna egy hatalmas ingyen rablott kincstől ugyanakkor megfojtották a németeket nem adva nekik a világtengerekre kijáratot és manapság persze csak erről nincs szó csakis a rohadt fasizmusról ami a britek államhatalémi rendszere ugyanúgy, mint az usáé is és még a sok demokráciának hazudott aljas képmutató rendszerben

    CUI PRODEST

    a többi olcsó és pofátlan rablómese, Merkel és senki más sem lesz képes semmit sem csinálni, mert meg vannak szállva még 35 évig a megszállókat -nagyon ügyesen- NATO nak keresztelték és a rotschildok pénzelik

    brühühü meg patyom kinn

  • Slapaj !

    Hiszem, hogy valakit a nézete, nézetei és pozitív emberi tulajdonságai alapján tisztelünk és nem pusztán azért, mert lengyel, hottentotta, vagy piréz… A nemzeti hovatartozás önmagába véve még nem egy tiszteletre méltó tulajdonság, csupán egy véletlen adottság… Egyébként a Grabowski név is lengyel származásra utal, akkor Őt miért is nem tiszteled ugyanúgy, mint Tuskról meséled …?

    Aztán meg, primitív emberekre még talán hathatnak az olyan jelzők, mint hogy valaki úgymond(dod)× „orbángyűlölő”, de akinek egy kis gógyi lakozik is a fejében, e cikk elolvastán világosan láthatja, hogy Orbánt és bandáját csak azért kénytelenek az EurópaiNéppárton belül tartani néppárti(?) bajtársai, hogy kirúgása esetén magyar csatlósai a további gombnyomói létszámból hiányoznának, amit szavazógépnek is szokás nevezni… Ennek ellenére még az se biztos, hogy ezek a neonáci hun friSShajtások egyáltalán bent maradnak e… Legföljebb egyelőre és mutatóba és azt is csak addig, amig a „”kohéziós”” pénzalapok Orbán számára fialnak… Ahogy ez a forrás elapad – mint az a cikkből is kiderül – ezek úgy hagynak ott csapot s papot lengyelestől,és Tuszkostul mint a pinty… Talán még magát Brüsszelt is, mert biza (Ja) Orbánnak ez a régi terve… Legföljebb majd eljátssza a vergődő kacsát, hogy lám-lám én maradni akartam, de hát kirúgtak… megyek Putyinhoz, vagy Hszi csin Pinghez, végső esetben a kedves Erdogan atatürkhöz, mert ezekhez jóval nagyobb a kohézióm, mint abrüsszeli bürokratákhoz.

    .

    × Gyenge érvrendszerre vall, egy partner indoklását, méginkább a személyét érvek helyett rögtön jelzővel lecikizni… E stílus alighanem jó, és beválhat egy Felcsúti Foci-„akadémia” Pancsódájában, de a KMH-n semmiképp sem kómilfó…

  • Jó, ez olvasható más, külföldi sajtóban is. De ki az a Nick Grabowszki?

  • Ez megint egy alaptalan,a valóságtól távol álló cikk.!!!!!!!!!!!!!
    Orbánt sokan dícsérték,elismerték,jó páran szelfiztek vele(képek egyenesben a TV.ben)a kereszténydemokraták győztek! és mellesleg Manfred Weberrel is igen jó a kapcsolata,aki a normális tárgyalások,megegyezések híve!
    Amúgy Junker mindig és rendszeresen a közeli büfében issza még hülyébbre magát…..!
    Na lapoztam….!ne erőlködjenek feleslegesen!
    PÁ!

  • Béla István
    2018 november 10
    1:29 du.

    A költői kérdésedre Te is tudod a választ! Egy Orbánt gyűlölő akárki, különben a Macskafogó legjobb titkos ügynöke!

  • Egyébként nem csak a Fidesz szavazók,hanem mindenki aki néz TV-t.olvas újságot ITTHON az értesült a jó hírről,a néppárt győzelméről!
    (cikkben ezt a véletlenül sem magyar…szerző is elismerte,majd szánalmasan próbálta cáfolni….nagyon égő!)
    Persze van akiknek ez nem tetszik,de próbálják tudomásul venni!

  • Béla István!

    Jó kérdés ki is ez a szerző?…….!

    Aztán a „magyar” A.Alma keserű (kényszerű…)elismerése,bánata is igazolja,hogy a Orbánnak ugye nincs miért szégyenkeznie?…..(szerencsére azoknak sem,akik rá szavaztak!!!!!)
    Na tényleg jó film jön,elmentem,emésszenek,gondolkozzanak……

  • Nagyon, benyaltátok ezt a Nick Grabowskit, (Grabowszki) – „írói”álnév ami mögé bújt valaki!
    aki egy kitalált karakter, mesefigura, Nepp József rajzfilmjéből, semmi köze a lengyelekhez!
    – A filmben az egerek titkosszolgálata, az Intermouse egy rég visszavonult egérügynökét, Nick Grabowskit hívja segítségül, aki magányosan él „Isten háta mögötti” birtokán. Grabowski feladata, hogy egy tudós tervét időben célba juttassa.

  • Boda Marcsi
    2018 november 10
    3:07 du.

    Marcsi nem erőlködik senki, magán kívül. Látja a hozzászólásom is könnyen érthető lesz – még Magának is. Így hát tudja mi áll távol a valóságtól? Saját maga, de méghozzá elérhetetlen távolságra. 8,7 millió magyarság összlélekszám állításával nehéz lesz a valóság talajára visszarugaszkodnia ebben az életben. És ez csak a legutóbbi egyetlen egy példa arra, hogy mennyire távol áll magától a valóság, vagy ha tetszik – Ön a valóságtól.

  • Boda, a széleslátokörü vátesz, az értelem mintaképe. Öt nem zavarják meg a tények.
    Világképe stabilan, tündöklöen rothadtnarancs szinü.
    Ha holnap orbán azt mondja, h a Föld lapos, a Hold sajtbol van, akkor ö azt fogja mantrázni.
    Holmi hülye Stephen Howkingog hiába állitják az ellenkezöjét. Azok a hazaárulo komcsi elméletififikusok!

  • Az irás különben lényegre törö, preciz. Egy gyengesége van csak.
    Hogy nem én irtam!

  • Bucsuként mára!
    Drizari!

    Mi itthoniak hiteles forrásokat olvasunk (többször élő adást nézünk a TV,ben a 444-en kívül…)így valós képben vagyunk!
    Vegye már észre a tényeket,valóságot,akkor is ha netán nem örül neki,és ne járassa le magát (mint a cikk „szerzője”…)meg a hasonlók…..

    Nyugodjon le szépen,a saját érdekében!
    Na pá!

  • Érdekes ez a Boda: szeret hülyének lenni.

  • Boda Marcsi
    2018 november 10
    5:40 du.

    Marcsi még mindig nem jött rá, hogy amire folyton hivatkozik TV az párttévé, és tudatosan lett párttévé, ergo ami megy benne az csak a propaganda? Pedig elég sokan mondták már itt magának. Hogyan is jönne rá, ha magának 8 millió körüli az összmagyarság száma.
    Maga,… maga „tájékozott” és „hiteles” Marcsi! 😀

  • Boda Marcsi
    2018 november 10
    5:40 du.

    TE nem a valóságot látod a „közmédiában”
    hanem csak amit vetítenek neked.

  • Almási Alma
    2018 november 10
    9:10 de.

    asztán ha végeztél a mosogatással hozzám il eljöhetnél.
    Megint hegyekben áll a mosatlan edény.
    Ez itten egy igazi legénylakás.
    Jó hír:van melegvíz és CIF

  • Az eggyik mindent tudo Rodeo irta;

    „…megfolytottak a nemeteket nem adva nekik a nyilt tengerekre kijaratot…”

    Ha csak kepes lenne europa terkepere nezni es megtalalni hogy nemetorszag hol is letezik es hol a tenger.

  • Rodeo olvassad magadat…te vadbarom

    „az ANTANT és bűntársai…megfojtották a németeket nem adva nekik a világtengerekre kijáratot”

    😀 😀 😀 😀 😀 😀

    N E M
    A D T A K
    N E K I
    K I J Á R A T O T
    A
    V I L Á G T E N G E R E K R E

    😀 😀 😀 😀 😀

    A vadbarma 😀 😀 😀

  • Mégavégénkiderül nácieza vadbaromrodeo

  • málnaszőr
    Jól esett, hogy megszólítottál, „orbánozásod” nem tartalmazott újdonságot…
    – Én, itt főleg lengyel zsidók, és nem zsidók között vagyok, mint diák, – persze főleg a lányok társasága motívál…innen is a lengyel szimpátiám!
    – Szóhasználatod alapján, nem vagyunk egy korosztály, – ezért, bocsánatos a sok csacsiság amivel, megkínáltál…

  • Motto: „álmodik a nyomor”

    1) Nick Grabowszki sajátosan értelmezi a Helsinki-i EPP tanácskozást, de ha ez neki így jó legyen, de ne írja le:)
    2) Helsinkiben fel sem merült, hogy a fideszt kirekesztik a néppártból egyenlőre – most nem.
    3) A jövő évben esedékes EP-választások után két opció lesz: a) az orbáni fidesztől megszabadul a Néppárt, b) Orbán megerősödik.

    Mindkét változat lehetséges.

  • Geyza
    2018 november 11
    8:59 de.

    Nekem már rég kiderült — a szokásuk az, hogy másokat vádolnak azzal amik valójában ők maguk

  • HunCanada
    2018 november 11
    4:45 de.

    Pontosan neki és a hasonlóknak készítik a műsort

  • Geyza
    2018 november 11
    5:42 de.
    ____________

    Majd a HÓHÉR…

  • Láttam ma egy amerikai dokumentumfilmet, amit Alexandra Pelosi készített 2018-ban. Nem gondoltam, hogy Trump ennyire megosztja az Egyesült Államokat.

    A filmben bejátszották a Fox News tévécsatorna hírolvasójának egy mondatát : Olyan megosztott az ország, mint 150 éve a polgárháború idején.

    Egy fiatalember, aki tüntetésen követelte a mexikói határra a kerítés fölállítását, egyenesen így fogalmazott : Már polgárháború zajlik, mondjuk ki, a baloldali liberálisokkal! Mi Trumpot támogatjuk!

    Ezek után azon csodálkozom, hogy még nem dörögnek a fegyverek.

  • slapaj
    2018 november 10
    9:49 de.

    „D.Tusk-ot tisztelem mert lengyel!”

    Hohó, csakhogy amerikából jött lengyel, aki azért másabb mint egy echte varsói vagy gdanszki!

  • Geyza
    2018 november 11
    8:59 de.

    Úgy látom kezdesz kijózanodni, ezért vagy figyelmetlen, már jónéhányszor a legmagasabb, negyedik fokozattal is illetted, ami természetesen halmozottan az előző hármat is tartalmazza! Megfigyeléseim szerint a náci csak a második a nyilas után a melléknév fokozásaidban, ezek alapján logikusan azt nem is kellene külön kihangsúlyozni! 😀

  • Bendeguz79
    2018 november 11
    8:32 de.
    Hiába vannak jó helyen a térképen -a szigorú Antant embargók miatt- ladikokkal sem kereskedni sem határokat megvédeni nem lehet, de sajnos Hitler amerikai segítséggel megoldotta! 🙁

  • Inkább Bibi
    2018 november 11
    11:35 de.

    Farigcsáld csak az elméleteidet.
    Közben ne felejts el benyalni neki.

  • Gabriel
    2018 november 11
    9:25 de.

    Jó..hát a pasas (vagy úriasszony, mindegy) sűrű mellébeszélésekkel álcázza a lényeget.

    Gondolom arra jáccik hogy a hasonszőrűek így is megértik.
    Mint az tudható a hasonszőrűek félszavakból is …

  • Almási Alma
    2018 november 11
    9:34 de.

    DDDDDDDDDDDDDDDDD
    DDDDDDDDDDDDDDDDD
    DDDDDDDDDDDDDDDDD

  • Drizari és HunCanada! no meg a még náluk is „okosabb”…és főleg közönséges, őrjöngő Geyza!

    Én nem párt TV-t.hanem ugye több csatornát nézek(élő adások!!!),több újságot is olvasok,meg egyéb források….!
    Ennél fogva ismételten közlöm,hogy az európai néppárt(keresztény!!!) legalább annyira demokratikus,mint a balliberálisok,akiknek a múltjuknak,elődeiknek ugye nem sok köze volt a demokráciához???már aki ismeri a a komcsi,szoci
    elődöket,múltat!
    Mind a Fidesz,mind Orbán nagy népszerűség mellett szerepelt
    Helsinkiben!!!!!!!!!!!!!Ez tény,nyugodjanak le szépen…sőt még az új esélyessel M.Weberrel is jó kapcsolatot ápol!
    Amúgy a részeges,leépült Junker ideje lejárt…..vegyék már észre,és Jó tanács maguk se igyanak tovább a saját érdekükben,mert hasonló szintre jutnak!

  • Végzetül mondhatnám,hogy tényleg jó hülyének lenni….(itt egyesek igyekeznek bizonyítani…)de nem mondom,mert a „csökkentek
    valóban elhiszik amit „szeretnének”és ettől boldogok,hát legyen meg az „örömük”….
    Pá,reklám alatt írtam,nem vagyok szolgálatban és ápoló sem!!!!

  • Bendeguz79:
    „De a CDU , a Christian Demokratic Union, az az Merkel partja,melynek celja nemetorszag eseteben, a nemet dominalasa mint volt mar egy-evszazada europa folott.”

    Szerintem a német újraegyesítés (amitől az UK és a francia politikai vezetés gyaníthatóan szívesen eltekintett volna) óta
    előrelátható és várható volt, hogy Európában az Atlanti Óceántól legalább Záhonyig, az Északi tengertől az Adriáig német (egyelőre „csak” gazdasági) dominancia alá kerül. (A Brexit tényleges megvalósulása esetén ez még inkább így lesz.) Az európai német dominanciával szemben elvben és távlatilag két ellenerő képes lehet képes fellépni: Oroszország és/vagy az USA. (Szerintem a 1990-es években Szerbia bombázásának nem az volt az oka, hogy „jaj, szegény albánok”, hanem az USA így üzent szövetségesének, Németországnak: nem tűri el, hogy az egész Balkán német befolyási üzenet legyen.)

    Nem vagyok jós, de van egy olyan érzésem, hogy pár év múlva a következő világháború is Európából indul majd ki. Hogy pontosan kikből áll majd a két szembenálló tábor, azt most még nem lehet látni, illetve én legalábbis még nem látom.

  • Inkább Bibi!
    Bár már múltkor leírtam a véleményem:kiegészítem,a Fidesznek nincs szüksége arra,hogy a reklámok alatt közvetítsen,amikor a
    közlendőjét főműsoridő alatt is megteheti!
    reklám alatt:gyógyszer,illatszer,személyi kölcsön,kaja …és egyéb hasonló hirdetések jelennek meg…..ami nem érdekel!
    Egyébként se nagy,se kistestvére nem vagyok senkinek,az itteni
    „Igazmondóknak” meg pláne nem,csupán egy itthon élő és tapasztalt,tárgyilagos hozzászóló!

  • Belzebub
    2018 november 11
    2:32 du.
    anno nyaraltam Abbáziában és ott a jugoszláv partizánok leszármazottai kedvesen mosolyogva szolgálták ki az NSZK turistákat még a tengervízbe is bevitték nekik a kaját és a sört… ez a bombázás után is így maradt… az usa ezért tartja megszállva a most már egybesült Németországot és a Merkelke egyensúlyozó képessége kell ahhoz, hogy ne kössenek útilaput a NATO talpára is meg ahová a lapu fér és mondjanak kéjes búcsút a nagy barátnak aki még önmagát is elárulja nemhogy a szövetségesnek ájtatoskodott németeket akik ugye nem darálták be a DM-et bármikor ki tudnak jönni vele, és akkor újra lesz sikoly mert az fájt a II.VH előtt is a UK + Franc+USA rotschildoknak azaz IMF + Wallstreet bár Bush család nagyon jó és gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt a világháború alatt a németekkel attól lettek gazdagok… magam részéről tudok térképet olvasni de ha megnézem a Dánia és Svédország közötti tengerszorost az nem valami barátságos hely, annál még a hormuzi szoros is tágasabb és átjárhatóbb

    magánvéleményem EURÁZSIA LÉTREJÖTTÉT SEMMI SEM AKADÁLYOZHATJA MEG ÉS SENKI SEM különös tekintettel a SELYEMÚTRA AMELY MÁRIS MŰXIK ÉS A NETÁN YAHOO IS TAGJA LETT MIND A KÉT ZSIDÓ TENGERI KIKÖTŐT KIADTA KÍNÁNAK ha már a szírián és iraq -on át nem jöhetett létre mert azokat időben lepocskondiázták a sárga földig és mai napig nem eresztik szabadon

    mindehhez csatlakozik kelet afrika azért van a yemeni népírtás mert az a kikötő is létérdeke maradna de nem marad a NATO nak amely már a szélrózsa minden irányában északi különös tekintettel délamerikára (lásd Colombia Barzília, Argentina és soron következik Venezuela és Nicaragua már festik őkte feketére meg akármi de a szuezi csatornánál jobb és kínaibb csatorna készül Nicaragua ban és akkor mi is lesz ????

    nami?

    hát EURÁZSIADÉLAMERIKA és aki ebből kimarad az majd a sötét sarokban zokog lásd még krump lee t aki hiába Boltonozik meg Pompeozik és satöbbi mert a világ mégis nagyobb mint a süsülandia ha tetszik ez nekik ha nem

    még akkor is ha a geyza mást mond mert a csipjei arra vannak rézzel beöntve és nem is tud mást csak kiolvasztjuk a csipjeit de akkor mi marad geyza helyett egy darab használt bakelit?

    most még majd a gábriel kideríti, hogy a marxizmust nem is a Marx találta ki hanem a bolsonaro és a ben afflek miközben csináltak egy újabb superman filmet amiben azután már a marsot is meg a holdat is magukévá teszik és közben hátrafelé nyilaznak hatalmas repülő sárkányok hátáról és ezt megeszik a mekikben coca cola val és utána nem férnek ki az ajtón meg a 32 éves veterán öngyilkos lesz, mert …átélte… na mit is? hát a békeharcot kitört a béke és az összes ablak a környéken

  • Boda Marcsi
    2018 november 11
    2:26 du.
    igen nagyra tisztelt és dicsőített Marcsika, nálad speciális reklámok futhatnak csak neked ha ennyi sok bitet ide tudsz biggyeszteni egy reklám 180-240 másodperc, mert a dinoszauruszból átvedlett sárkányokat nem lehet annál hosszabb ideig szüneteltetni mert a nagyérdemű (Bodamarcsi) elfelejti honnan repültek be és mivel lőttek és ki is utazott a hátukon mialatt Orbán Viktor koronázási palástját porolják le ugye 30 év latt belepte a por az idő vasfoga is

    hahahahahaha

  • Boda Marcsi
    2018 november 11
    2:08 du.

    Miért hazudsz
    Ott van a Face-oldaladon hogy miket preferálsz.

    Jó hülyének lenni?

  • Belzebub
    2018 november 11
    2:32 du.

    Szteem nem jól ítéled meg a kérdést.

  • Ma vane evforduloja annak, hogy nagy magyar koltonket, Radnoti Miklost agyonlottek a nacik! Isten nyugooztalja!

  • INKABB BIBI:

    De hat akkor a nemet birodalmi hadtengereszet hogyan lett volna kepes az amerikai kereskedelmi szallito-hajok sokait a tengerfenekere kuldeni ????

    S amikor egy utas-szallito hajot a Luzitaniat sulyesztettek el a polgari utasokkal, az okozta a US beavatkozasat a haboruba 1917-ben.

    Latom azt celzatosan kihagyta emlekezetebol.

  • Ma vane evforduloja annak, hogy nagy magyar koltonket, Radnoti Miklost agyonlottek a nacik! Isten nyugoztalja!

  • BELZEBUB;

    Mimnt mar jelztem jo nehanyszor, ipoari nemzeteknek, mint nemetorszag, szuksege van
    1., a piacra,
    2., a nyersanayagea,
    3., manapsag szuksege van olcso es uj-kezdo munka-erokre.

    Az elso ketto okozta mind ket vilag haborut.

    Nemetorszagnak ma is let-szukseglete a PIAC, a nyersanyag es ma az olcso munka-ero is.

    Min az a multban es ma is a „kelet” a piac, a nyersanya, es az olcso-lezdo munkero is.

    Az EU es nATO Ukrajnai lepese okozta az Orosz beavatkozasaat Ukrajnaban. Hasonloan Szyriaban is volt jatszo-szerepe.

    Amig az NEM valtozna, a kovetkezo europai haboru lehetosege igen erosen all !!!!

    Velhetoen a jovoben is az a nemet ipar es Moszkva erdekei az ellenkezok.

    Nem velehto hogy a nemet, europai es NATO erdekek, sem Moszkva erdekei valtoznanak.

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi, Ön ezt irta:

    „a Fidesznek nincs szüksége arra,hogy a reklámok alatt közvetítsen,amikor a közlendőjét főműsoridő alatt is megteheti!”

    Ezúttal szerintem teljesen igaza van. Köszönöm, hogy megerősitette, amit én is gondoltam.”

  • Boda Marcsi
    2018 november 11
    2:50 du.

    Marcsi írta: “a Fidesznek nincs szüksége arra,hogy a reklámok alatt közvetítsen,amikor a közlendőjét főműsoridő alatt is megteheti!”.

    Bingó Marcsi! ..és a Fidesz a közlendőjét közli is éjjel-nappal, kisajátítva a KÖZtévét saját magának a KÖZ pénzén évi több mint 80 milliárd forintból. Végre igazat beszél, csak nem esik le a tantusz magának, hogy ez mit is jelent.

  • Tekintve hogy
    (ön)reklámot csináltak a főmúsor-időből (is).

  • Geyza:
    „Szteem nem jól ítéled meg a kérdést.”

    Hát, bizony – bár eddig példa alig akadt rá 🙂 🙂 ) talán akár még ez is előfordulhat.

  • Rodeo11:
    „anno nyaraltam Abbáziában és ott a jugoszláv partizánok leszármazottai kedvesen mosolyogva szolgálták ki az NSZK turistákat még a tengervízbe is bevitték nekik a kaját és a sört…”

    Kegyelmes Doktor Úr!
    Nem egészen – pontosabban, egyáltalán nem – értem, mi ebben a probléma. (Csak mellékesen, a doktor ismét lenyűgöz hatalmas tudásával, hogy a tengerben áztatva tökeit, ilyen biztosan meg tudta különböztetni egymástól az egykori Tító-partizánok, Ante Pavelic usztasáinak és Draza Mihajlovics csetnikjeinek második-harmadik nemzedékbeli leszármazóit.)

    Rodeo11:
    „EURÁZSIA LÉTREJÖTTÉT SEMMI SEM AKADÁLYOZHATJA MEG ÉS SENKI SEM”
    Miért kiabál? Fiatal koromban egyszer véletlenül volt alkalmam meghallgatni az Ön Alexander Djugin eszmetársának egy előadását ugyanerről a témáról. Ő is hülyeségeket beszélt, de legalább nem kiabált.

  • Cristopher Adam 5:51/Boda Mári

    „A Fidesznek nincs arra szüksége, hogy reklámok alatt közvetítsen, amikor közlendőjét főműsoridő alatt is megteheti” Vallja mindkét címzett.

    Csakhogy hölgyejimésurajim egy a bökkenő, hogy a fiataldemokratáknál a reklámnak nemám, csak az a célja, hogy politikai nyomulásukat az éteren át ill. reklámcsatornán közvetítsék, hanem igen komoly s z p o n z o r á c i ó s , ill. korrupciós szerepet tölt be. Bár itt jegyezzük meg, hogy a fidSS összes kampányában mindig hatalmas szerepet játszik az óriásplakát, ami a hirdetési piac része… Az ilyen kedvezményezett médiumnak, avagy sajtóterméknek az államtól(hivataltól, állami vállalttól, stb.) átutalt összegek fedezik a teljes jobboldali médiabirodalom minden kiadását, és az öleb újságírás jövedelmét is…
    Ezt a „fórumot”:-D olyankor a hű csatlósok és vazallusok kifizetésére, illetve ha szükséges a pártnak történő [kötelező – csak egy telefon a Főnöktől] visszacsurgatására használják. Gondoljunk csak a – nyilvánvalóan fidSS közeli – CBA élelmiszerlánc izléstelen és alávaló választási óriásplakát akcióira. Ott a nyomdai költségeket is a tulajdonos fogathajtó Lázár testvérpár fedezte.
    Másfelöl, viszont az egyetlen nem jobboldali rádió beperelésével* a központi Médiahatóság pedig azt érte el, hogy az a néhány gazdasági társaság is amely korábban még ott hirdetett az is elmaradt tőlük, tekintettel a fideSS-fölényt felvonultató állami hivatal várható packázásaira. Magyarul, az állami fölénytől megfélemlített magáncégek még ma . s e m . m e r n e k . a Klubrádióban hirdetni.
    S végül az egész, jobboldal által felvásárolt – magukat függetlenként megjátszó – „zenés” rádiók, limonádés tévék, a félóránként közvetített híradásaikat mind-mind az ún. Magyar Távirati Irodától bemondóstól, híranyagostól kapják – ingyen ! 🙁
    .

    .

    * A Klubrádió pere hosszú-hosszú évek óta zajlik. Ez alatt hirdetések helyett csak a hallgatók összedobott adományaiból tartja fenn magát. A bíróság I.fokon(!) megállípította, hogy a fiktív vétségben a rádió abszolúte vétlen és károkozás címén x-millió kártérítésre közelezte a Magyar állami Médiahatóságot, melynek végkimenetelét szintén az időtényező hátráltató mivolta után lehet csak visszapótolni…

  • Belzebub
    2018 november 11
    7:10 du.

    Gyarlóak vagyunk mindannyian DD

  • RODEO allitotta hogy a „NATO-t meg a Rotschildok penzelik…”

    De allandoan soraiban pont az ellenkezoket ismetelgeti, hogy a bnakarok jovedelmeznek.

    De ha „penzelnek” az a bakokbak rmes nagy kiadasai lenne !!!

    Nem is emlitve hogy ma a „Rotschildok” igen kicsi falat !!!

  • INKABB BIBI;

    Nem, Hitler „tengerekre valo kijutasat” nem az amerikai bankok, hanem Denitz sokszaz tengeralatjaroi, az u.n. „folf-pack”-ek tettek lehetove es a continens kozotti szallitasok megtizedeleseit is.

  • Bendeguz79
    2018 november 12
    6:59 de.

    „INKABB BIBI;

    Nem, Hitler “tengerekre valo kijutasat” nem az amerikai bankok, hanem Denitz sokszaz tengeralatjaroi, az u.n. “folf-pack”-ek tettek lehetove es a continens kozotti szallitasok megtizedeleseit is.”

    DE, bizony az amerikai bankok, akik Hitlert számításból dollár milliókkal hatalomra segítették, a tengeralattjárók már abból készültek! Sokkal egyszerűbb és olcsóbb lett volna az erősen errodálódó weimari köztársaságot magára hagyni, mert úgy is leamortitálták volna magukat, de az a mohó fegyver lobbinak „sajnos” nem okozott volna olyan brutális extraprofitot mint a II. világháború! „Ügyesen” ki volt ez találva! („Jó” magyarsággal mondva!)

  • Belzebub
    2018 november 11
    8:12 du.

    mi van …bubi ideges lettél, és a kutyu? az meg harap? muszáj ordibálni, hogy az olyan süketek is meghallják mint a Bel Z’ E Buby… ugye jólesik kifacsarni mások szavait?

  • Bendeguz79
    2018 november 12
    6:55 de.
    „Nem is emlitve hogy ma a “Rotschildok” igen kicsi falat !!!”

    Maga honnan tudja ezt, amikor semmilyen formában még a közelükbe sem lehet férkőzni? 😀

  • Bendeguz79
    2018 november 11
    5:18 du.

    gizi ezt kifejtenéd mélyebben és szélesebben valamint átfogóbban? hogy is volt az? szóval ugye Krupp művek és Családjuk az echte zsidó és végig palotában laktak lásd még Luigi Visconti (tudod ő Milánó hercege is másodállásban) Götterdämmerung című filmjét (többek között)

    és hogy a Bush dinasztia hogyan is kollaborált a nácifasisztákkal akik még ráadásul németek is?

    szóval?

    ide nekünk a galambot is ne csak verebet és ha a hattyú is beúszik az még jobb lenne akkor meg lehetne sütni

    t’élleg van neked elég sütnivalód?

  • Most zavarban vagyok. Eurázsia az még nincs? Pedig én azt tanultam a földrajzórán, hogy van. Átkozott hazug komcsi iskolarendszer!

  • Bendeguz79
    2018 november 12
    6:59 de.

    gizi olyan ellentengernagy (tudod németül: Dafke See Grósz), hogy „denitz” na olyan nem létezett!

    volt viszont idemásolom csak neked a wiki ből>>>

    Karl Dönitz (sometimes spelled Doenitz German: [ˈdøːnɪts] (About this sound listen); 16 September 1891 – 24 December 1980) was a German admiral who played a major role in the naval history of World War II. Dönitz briefly succeeded Adolf Hitler as the head of state of Nazi Germany.

    vannak még más tévedéseid is nem lenne jobb egyszerre betenni hogy egyszerre lehessen…?

  • Almási Alma
    2018 november 12
    9:36 de.

    jaa, ha te földrajzórán? és mi van polgaz órán?
    esetleg marxizmus brzsezsinszkyzmus vegyítve? és a kínai falóról mit tucc?

  • C.Á!

    Örülök,hogy maga is így gondolja,de ugye egyes mellébeszélő és fanatikus híveik azt állították,hogy a reklámokban tájékoztat a Fidesz…..Erre írtam,hogy milyen reklámok vannak és téved….
    Abban viszont maga téved (nem kicsit,hanem nagyot!),hogy főműsor időben kizárólag a kormánypárt szerepel,ugyanis az összes szánalmas ellenzéki párt „élőben”(!!!!!)szövegel,”érvel”,támad és
    szidja a másikat,és nem mellékesen kiteregeti a szennyesét,méghozzá több csatornán (pártállástól függetlenül)
    Talán én itthon gyakrabban nézek(naponta…) és több csatornán híradót,mint maga?…..!
    Na már régen túlragoztuk a témát….!

  • Csak eggyettlen kerdesen lenne a cikk alanyan !
    S csodallom hogy senki nem, gondolt hasonloan.

    A Helsinki utazas es annak minden koltsegeit a magyar adofizetok fedeztek volna ????

    Hiszen a Halsinki talalkozo NEM a nemzet erdekeit, csupan a Fidesz politikai erefekeben tortent.

    S HA az adofizetok fedeztek, miert senki nem kovtelte a Fideszt azt megteriteni???

    Hiszen van legalabb harom-tucat ellenzeki kepviselo a Parlamentben. Senki NEM kepviselne a magyar adofizetok erdekeit ???!!!

  • Bendeguz79!

    Régen és most is a központi költségvetésből fizették azokat a
    külföldi,minden országot érintő és fontos találkozókat,amelyekre
    el kell menni!
    Most sincs ez másképp ,én inkább annak örülök,hogy a néppárt igen jól szerepelt Helsinkiben(Orbán meg különösen népszerű volt,)erről szelfit,élő
    riportokat láttunk a TV-ben,amit ez a hiteltelen (nem magyar…)szerző először kénytelen volt elismerni,aztán szánalmasan próbál ócsárolni,ferdíteni……
    Itt ez a divat,de ezt megszoktuk!

  • voronyezs!

    Amúgy Marcsi vagyok és nem Mári…de ugye minden igyekezete ellenére sem tud megsérteni,(ahhoz kicsi…)legfeljebb „bemutatkozni”…ami sikerült,de ne búsuljon nincs egyedül….!

  • Belzebub
    2018 november 11
    8:12 du.

    DDDDDDDDDD
    DDDDDDDDDD

  • Rodeo

    „magánvéleményem EURÁZSIA LÉTREJÖTTÉT SEMMI SEM AKADÁLYOZHATJA MEG ÉS SENKI SEM különös tekintettel a SELYEMÚTRA AMELY MÁRIS MŰXIK ÉS A NETÁN YAHOO IS TAGJA LETT MIND A KÉT ZSIDÓ TENGERI KIKÖTŐT KIADTA KÍNÁNAK ha már a szírián és iraq -on át nem jöhetett létre mert azokat időben lepocskondiázták a sárga földig és mai napig nem eresztik szabadon”

    Pfff))..ffff)))…fff))..ff..f ))))

  • Sobri Rócsild
    2018 november 12
    2:28 du.

    Pfff))..ffff)))…fff))..ff..f ))))

    ezt lefordítanád pirézről valami élő nyelvre?

    én még ennyi f—- t nem láttam eccerre

  • Boda Marcsi
    2018 november 12
    1:29 du.

    Nem Mári vagy Marcsu?
    Hátakkó mivagy?
    Csak nem maga személyesen Vlagyimír Ílijics ?

  • Almási Alma
    2018 november 12
    9:36 de.

    Látod becsaptak minket !
    Demostan jóóól kibabrálunk velük
    mert mégiscsak létrehozzuk.Mivagyunk az új faj:
    Nem „Éuropír” ember (mint eddig hittük) ,
    hanem Homoidiostics Euasiansis.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 12
    3:44 du.

    te mint új faj? hahahahaha rastreo a la profundidad de la antigüidad

    jajajajaja

    cserebogár sááááárga cserebogár

  • Boda Marcsi
    2018 november 12
    11:06 de.

    Még mindig nem érti mi az irónia.

    Hióba no:
    Kutyából nem lesz szalonna,
    Máriból humort is értő emb..na azzé ez túlzás DDDD

  • Boda Marcsi
    2018 november 12
    11:06 de.

    Többet néz és többet is hazudik. Most is hazudott Marcsi!

    A másik hozzászólásánál pedig tudatlan (újat mondtam ezzel valakinek, hogy Marcsi tudatlan?), ugyanis a Fideszes költéseket nem volna szabad semmilyen módon KÖZPONTI költségvetésből finanszírozni. Ön pedig ezt állítja, hogy ez rendben van. Sem a kampányokat, sem a plakátolást, sem a politikai reklámokat, sem az üzeneteket, de a Fidesz tudatosan összemossa a párt kasszát és a KÖZÖS kasszát. Korlátlan pénz és hatalom, plusz a média bitorlása ellenében soha nem lesz ellensúly a regnáló rezsim ellen. Örülhet Marcsi.

  • Kővendég (ex-Belzebub)

    Rodeo11:
    „én még ennyi f—- t nem láttam eccerre”

    Ritkán tud tükörbe nézni, Doktor úr? Nincs tükre? Küldjek egyet?

  • Rodeo11
    2018 november 12
    3:54 du.

    geyza mint cserebogár és rócsild meg sobri jóska hahahahahaha

    szerencsétlen

  • ‘Oda Mar’ 1:29 du.!

    Egy igazi, létező indokkal és érvekkel spékelt választ vártam arra, amit én részletesen fejtettem ki. Maga viszont egy személyeskedő, kicsinyes és pitiáner duzzogó morgást produkált…
    Minden esetre, kimerítő válaszát a feltett érveimre köszönöm.
    Asszem, ez egy önmagáról kiállított nemtelen pedigré…

    Gratula’!
    Voronyezs

  • +1

    Remélem elolvasta Hun Canada 5:45 du,-t az önt és a Fide SS propaganda-büdzsét elítélő részletes cáfolatát a maga elfogult hozsannájával szemben…

    Voronyezs

  • rodeo írta:

    „és mi van polgaz órán?
    esetleg marxizmus brzsezsinszkyzmus vegyítve? és a kínai falóról mit tucc?”

    A polgaz órán is azt tanították, hogy van Eurázsia. Meg még a marxizmus szerint is. Most mondd… Ilyenek ezek a komcsik…

    Ja, a kínai faló az meg MaoCeTung, amikor vacsorázik…

  • Kővendég (ex-Belzebub)
    2018 november 12
    6:57 du.

    ne kűggyé’ nem kell nézegesd a kővendéget

  • Sobri Rócsild
    2018 november 12
    2:28 du.

    nem baj rozika, csak így tovább ez már a katatónia

    rossz gombot nyomtam meg és kijött a geyza

    Rodeo11
    2018 november 12
    3:54 du.

    geyza mint cserebogár és rócsild meg sobri jóska hahahahahaha

    szerencsétlen

  • Almási Alma
    2018 november 13
    3:22 de.

    látom szerecc lovagolni…meglovagolod… szóval eurázsia azaz egybesült eurázsia mint eurázsia…

  • Hogyne, kedves Rodeo, látom, te már egybesültél, jó sok fokhagymával…

  • Rodeo11
    2018 november 13
    6:33 de.

    Ne okoskodj te csak egy szar kis Holocausttagadó senki vagy

  • INKABB BIBI;

    Allitasaint nem igen lehente kepes tenyekkel bizonyitani.

    Amerikai cegek igen nagy anyagi tamogatast nyujottak Anglianak.
    Azert a nemetek sulyeszttek el sok tehetszallito ameriaki hajokat. de amikor az utas-szallito Luzitaniat sulyeszttek el Wilson elnok hadba lepett.

    Persze a US cspatok Franciaorszagban a Franciak fegyvereztek.
    Olvassa chau-chaow francia golyoszoro esetet! repulok, stbk.
    A US ahaboru utan fikent az elelomszerekelmarasztotta-el europat. A nagynmertu mezogazdasagi termeles okozta a szantott-foldek elfuvasat a szelek altal. Majd a gazdasagi valsagot az oriasi tulytermeles altal.

    A US NEM tartott fen hadsereget 1918-utan.
    Azert a Perl Harbor tamadasa volt oly drastikus.
    Csupan Perl Harbor utan kezdodott minden rohamnokban.

    A „hideg-haboru” azt valtoztatta 1947-utan.

    Hitlert a Saar-Ruhr szen-vas-acel cegek ,a Krupp, stbk financiroztak.
    Annak terjedese lett 1945 utan a Maastrich kereskedelmi eggyezmeny, majd tovabba az EU.

  • Voronyezs,HunCanada és még egy páran!(pld. a sopánkodó Alma!)
    Azt is tudom,hogy nem az egyszerű adófizető állampolgárok fedezik a kormányfők,miniszterek utazását a fontos és kötelező
    kinti konferenciákon!Máshonnan is vannak bevételek a költségvetésben…de ebbe nem mélyedek bele a tudatlanok,buták kedvéért…..nem vagyok se ápoló,se pszichiáter !
    Azt hiszem mindent megírtam (az egyébként szánalmas…cikkel kapcsolatban)és ugye cáfolhatatlan tényeket,amiket még az ilyen gyengébbek kedvéért,sem kívánok többször megismételni,se időm se kedvem fanatikusokkal és köztük pár terhelttel vitatkozni!
    Én itthon képben vagyok(tájékozódom,több független és főleg hiteles forrásból )és szerencsére normális maradtam,ami itt sajnos nem mindenkiről mondható el…..!Nekem nincs miért szégyenkeznem!!!!
    Na őszinte részvétem a betegeknek,a hazug uszítókat meg mélyen megvetem,de ugye rajtuk szerencsére semmi nem múlik…….!

  • Almási Alma
    2018 november 13
    10:15 de.

    krumpli nélkül túl zsíros és kovi ubi is kell

  • Amúgy (búcsúzóul….)ha nem tévedek,Bajnai,Gyurcsány,Medgyessy és elődeik is ha fontos volt,szintén gyakran utaztak külföldi konferenciákra,ami ugye természetes volt,na ők miből? ez maguknál persze nem kérdés…..?!
    Ugyan miért???? mert nem komplettek!!!!!!!!!!!!!!!

  • Ja a „kissé hibbant”.egyébként „prof”… HunCanada szerint,saját zsebből fizették a szocik és komcsi elődeik az utazásaikat(azokat is amik ugye nem voltak
    közérdekűek?esetleg magánjellegűek?…..)
    Na jobb lenne ha hallgatnának….!
    Röhej és megvetés jár az ilyen embereknek!

  • Bendeguz79
    2018 november 13
    1:57 du.

    „INKABB BIBI;

    Allitasaint nem igen lehente kepes tenyekkel bizonyitani.”

    DE! Ha akarnám, de nem akarom! UFF!

  • Almási Alma
    2018 november 13
    10:15 de.

    Le van kozmálva.
    Kevés büdösebb van a lekozmált hagymánál.
    De mit mit mit vétettünk hogy pont itt bűzölög az orrunk alá ?

  • Boda Marcsi
    2018 november 13
    3:01 du.

    Mit okoskodsz Mári menj hagymát dinsztelni

  • Boda Marcsi
    2018 november 13
    3:01 du.

    Én még egy ilyen buta embert nem láttam mint Maga Marcsi. Ki mondta, hogy az előzőek saját zsebből finanszíroztak? Viszont legalább pártpolitikára nem használták a közös államkasszát, összemosva a kettőt, ahogy azt most a Fidesz csinálja. Tudja már, legyen képes különválasztani az államot és a Fideszt mint pártot Marcsi. Ennyire legyen már legalább képes. Tudom ,hogy nehéz mert A fidesz visszahozta azt, hogy a párt maga az Állam, azaz pártállamként működik, de könyörgöm épp ettől akartunk megszabadulni a rendszerváltáskor, hogy ez ne így legyen! Többek közt.

  • voronyezs

    amikor utoljára – saját jogon – errefelé jártam (kb. két éve), Boda nemzetes asszony szövege ugyanez volt a sérthetetlenségéről. ezek szerint azóta se cserélt senki tárcsát a flexében, pedig már kapható ipari gyémánt betétes vágókorong, ami azért elbírna vele 😀

  • Ille István
    2018 november 13
    6:55 du.

    Szerintem nincs az a vágókorong – bármilyen betétes is – ami képes lenne tárcsát cserélni Boda „flexében!” Tudomásul kell venni, hogy vannak menthetetlen flexek és aszerint is kell kezelni őket: a javítgatásuk, ill. az arra fordított idő és energia totál elfecsérelt. Esetében nem arról van szó, hogy bár birtokában van bizonyos tényeknek, ismereteknek, csak azt rosszul látja, ítéli meg és pusztán a vakhite vezérli – nem! Ő olyan mértékig tudatlan, a minimális tárgyi ismereteknek oly mértékig híján van, hogy vele „beszélgetni” netán bármit „megvitatni” merőben lehetetlen vállalkozás. Állításaira bármilyen válasz, ill.kérdés esetén megnyomja magán azt az egyetlen gombot mellyel rendelkezik, és nyomja a megszokott sódert, midig azonos szavakkal, kifejezésekkel és írásjelekkel(nyolc felkiáltó jel után öt kérdőjel, totál indokolatlan összetételben, a mondatok bármely szakaszában stb)kb 25-30 szóra van kalibrálva. Szerintem régebben jártál itt mint két év – vagy csak én nem találkoztam írásoddal – de nagy meglepődni való ezen nem igen van! -:))))

  • Illepityu:

    épp most vettem egy 300-as nagyflexet, ráengeggyem ?

  • Nos én senkit nem figyeltetek,csak figyelek,és értesültem a Helsinkiben történtekről,hiteles forrásból(!!!)
    A sok baloldali „okosnak” csak azt tanácsolom,hogy próbáljanak közös véleményre jutni legalább egymással….,de az sem hátrány ha a főszerkesztővel,moderátorral egyeztetnek,mielőtt magukat égetik,nem kicsit,hanem nagyon……!!!!
    Na erről ennyit!

  • Mellesleg: Egyértelmű (mármint a normális,tájékozott többségnek…)hogy Helsinkiben sem a Néppártnak,sem Orbánnak nem volt miért szégyenkeznie…..nem úgy mint a fórumra „írogató”alaptalan,hiteltelen vádaskodóknak…..!

  • Na Ille visszatért? és nem cserélt tárcsát a fejében????.Ejnye ejnye,neki tényleg kéne……
    Én köszi jól vagyok,de ugye ő csak mint „fanatikus elkötelezett hozzászóló” írogat (cikket ugye nem tud?)
    Egyébként a vele kapcsolatos hozzászólásom eltűnt….,de oda se neki,úgy látszik őt már sehol sem jegyzik,sem a fórumon,az itthon a többség,meg pláne nem…..de csak írogasson, ha ettől megkönnyebbül…!

  • Sajnalom Ms.Boda, de az a „NEP-part nev nagyon a viros- hal-szagot erezteti !!!

  • Sobri Rócsild
    2018 november 14
    6:33 de.
    Na Háry Jancsi, most lebuktál! A 230-as flex, alias kézi sarokcsiszoló a legnagyobb, amit Te vettél az asztali gyorsdaraboló! 😀

  • Orsóskám mi a ló..szt kattogsz rajtam kuvvául uncsi vagy.
    Nincs jobb dolgod minthogy a komolytalankodásaimban mély mondanivalót keressél?

    Ott van Gurltiz vagy a Kisboda.
    Foglalkozz azokkal.
    Nyald Gyuribácsit vagy értekezz OIM*.-mal
    Ők a te partnereid nem én.

    *OIM = Oldal Idióta Márinénnye.

  • Sobri Rócsild
    2018 november 14
    6:05 du.

    Hííínye, Geyza végre berágott! 😀 (Elemér elégedetten kuncog, mert rájött, hogy a világhírű pilótát az eszével nem, csak a hiúságával lehet megfogni! 😀 )

  • INKABB BIBI:

    Allitasait nem bizonyitja mert nem „akarja”.

    Foganimernek hogy nem „akarja” mert nem kepes !

    Mert ha kepes lenne egy arva percet sem halaszna, hanem orisi betukkel kiabalna azt.

    Merne allitani, hogy soha nem hazudott nagyobbat ???

  • Ms.Boda valaszara;

    Igen sajnalom hogy ” megszoktak” !!

    Mert mind az egy politikai part , ill. a Fidesz es a „Nep-part vezetoiknek az osszejovetele volt.
    NEM a nemzetek, sem kormanyaik erdekkiebn torteno osszejovetel.

    Itten aki olyasmibe bonyolodott rogton fooro-vizbe keruletek.
    Meg Trump is kirugta mind azt aki a NEM kormany ugyekben utazgatott az adofizetok koltsegein.
    S mind kotelezve voltak a koncstarat visszafizetni.

  • Bendeguz79
    2018 november 15
    3:13 du.
    Amikor hazudok azt utólag be szoktam vallani és még a tudatlan tévedésekért is bocsánatot szoktam kérni! Lehet, hogy én is hülye vagyok, de az utobbi, normális hozzáállásban úgy vettem észre erősen külömbözünk! 😀

  • Well BIBI, ha ez a maga on-bevallasa es bocsanatkerese, hat az elismerve.
    Vegre elert valamit.

    Remlehetoleg tanult az ‘eszme-cserebol’, s a jovoben a szemlyeskedesket kihagyja majd ?!!!!!

  • Bendeguz79
    2018 november 16
    3:34 du.
    Hihetetlen, hogy mennyire félre tudta értelmezni a monológomat! 😀