Olvasói levél: A csodálatos magyar nép bólogat…

2018 november 20 9:59 de.137 hozzászólás

Valahogy az utóbbi időben egyre többen vannak, akik úgy gondolják, saját fórumuk híján nekem küldik el véleményüket, mert hátha… Nos, és veszem magamnak a bátorságot, és nyilvánossá teszem ezeket. Az alant közölt olvasói levélben is csak a nyomdafestéket nem tűrő, ámbár találó kifejezéseket finomítottam. A lényeg maradt. –Ille István

*

„Ki szerint érdemel normális parlamentet ez az ország? Ez a szerencsétlen nép 20-25 évente választ magának egy diktátor hajlamú embert vagy társaságot, amelyik előbb néphülyítő baromságokat ígér, aztán szétcseszi az országot, a csodálatos magyar nép meg bólogat, végignézi, és még tapsol is. Itt van egy ekkora ország Európa kellős közepén, minden szempontból biztonságos, tervezhető méretű, rizikómentes helyen, amit egy talpraesett osztályfőnök el tudna vezetni, mert nem túl nagy, nincs hegytetőn, szakadékban, nincs cunami és nincs tornádó sem.

Van viszont hatalmas nemzetközi forgalom minden irányban úgy 6-800 éve, van know-how, van ember, hegy, víz, jó termőföld, némi nyersanyag, napsütés, csapadék. Nincs se sivatag, se 70 fok, se árvíz, se éhezés. Ehhez képest ez az ország néhány évtizedenként lenullázza magát a mélybe, mert egy akaratos, békétlen, kompromisszumokra képtelen, gyűlölködő, gőgös nép lakja, amelyik saját magát, és mindenki mást is gyűlöl. Nem tanul, nem fejlődik, nem tud megegyezni, nem tud összefogni, nem tud kompromisszumot kötni, nem tud és nem hajlandó gondolkodni, hanem csak arra képes, hogy mocskolódjon, békétlenkedjen, aztán csodálkozzon, hogy most mi a bánattól hasalt el megint.

Nem is érdemel más sorsot olyan nép, amelyik saját magával sem képes békében élni, nem képes megegyezni, csak egymás kárára tud bármit építeni és fejleszteni, amelyik nem tud és nem hajlandó gondolkodni, amelyik a saját kivételességét hangoztatja több száz éve, miközben szégyenletes, gyermeki ostobaságokat csinál és nagy létszámban inkább aljas, mint kedves.

Minden magyar meg tudja mondani, kit gyűlöl, de nagyon kevesen tudják megmondani, szeretnek-e bárkit igazán. Kollektív lejtmenet van, kollektív butulás van, kollektív fröcsögő gyűlölet van, és ez láthatóan minden kib…ott rendszerében így megy valahogy. Szánalmas szégyen ez az egész, ami itt megy közélet, politika, általános gondolkodás és igényszint vonalon. Igazi kollektív trágyadomb ez, amit senki sem fog tudni megmagyarázni az unokájának, hogy vajon hogy sikerült rendszerváltásból és EU tagságból ezt a mérhetetlenül gigantikus nagy szar szemét országot létrehozni, vajon hogy sikerült ilyen történelmi lehetőségeket, amik után 40 évig sírt az ország, úgy elb…ni, hogy ez a drámai szégyen legyen belőle?

Vajon hogy sikerült minden várakozást alulmúlni mind társadalmi, mind gazdasági téren, vajon hogy sikerült ilyen sokkolóan nyomorult hellyé tenni ezt az országot, és vajon van-e joga ugatni ennek a balfasz országnak bármilyen idegen hatalom kapcsán, ha önerőből + EU ezermilliárdokból mindössze egy ilyen gusztustalan, vállalhatatlan, mocskolódó szarkupacot tud létrehozni ez a nép?

Pontosan úgy él az egész ország, ahogy megérdemli, hogy éljen. Pontosan ilyen Magyarország, és ameddig gondolkodást nem tud váltani, nem változik semmi. Pontosan ilyen politikusokat és közéleti bohócokat érdemel ez az ország, mert nincs azon a szinten, hogy kultúremberek részt vállaljanak bármiben. Egy vállalhatatlan szégyen, ami itt közélet helyett megy, szánalmas pojácákkal, bohócokkal, balfaszokkal és szolgákkal.

És az egészet képes volt meghekkelni egy közepes képességű komplexusos parasztgyerek, aminél tisztább drámai bizonyítványa még talán ennek a teljesen hülye népességnek sem volt sok, pedig az országos IQ az tényleg olyan alacsony, amilyennel Európában csak kevesen büszkélkedhetnek. Hogy mi a bánat kell ahhoz, hogy végre a saját közös javát akarja ez a hülye nép, ne egymás torkát átharapni, nem tudom. De ez nem szint, abban biztos vagyok.

Nemhogy európai vagy világviszonylati politikai-társadalmi összehasonlításban, hanem ez a sarkon, a grundon is kib…szott kevés lenne teljesítmény helyett. Tényleg elképesztő mélységben van a közélet, és közel sem vagyunk a szartenger alján.

Ideje lenne picit komolyabban venni ezt a szarszagot, hölgyeim és uraim. Kezd tényleg rohadtul nyomasztó lenni.”

Nos, vitatni – attól tartok – egyik állítását sem lehet. Az sem véletlen, hogy a “dögöljön meg a szomszéd tehene is” mentalitás az uralkodó, nomeg, ha elveri a paraszt termését a vihar, a maradékba maga áll bele kaszával kézben, “lássuk, Uramisten, mire megyünk együtt” felkiáltással!

137 hozzászólás

  • Ez nagyon eros es hosszu nemzeti on-kritika.

    Kertesz Akos kepes volt mind ezt egy mondatban osszefoglalni.

    Persze a szerzo elfelejtette a legfontosabbat !

    Sem az okait, sem a megoldas lehetosegere nem gondolt !

    Tehat a nemzeti on-kritkajan kivul,nem tett semmit !!!!

  • – Régen olvashattuk, Ille “gondolatait” /bár ellenzéki szóhasználata kissé túlhaladott/ – de most aztán megkapta, a nép, a nemzet, – minden magyar, – az ország apraja-nagyja, hogy irgum-burgum !
    -“Nem is érdemel más sorsot olyan nép, amelyik saját magával sem képes békében élni, nem képes megegyezni, csak egymás kárára tud bármit építeni és fejleszteni, amelyik nem tud és nem hajlandó gondolkodni, amelyik a saját kivételességét hangoztatja több száz éve, miközben szégyenletes, gyermeki ostobaságokat csinál és nagy létszámban inkább aljas, mint kedves.”
    – Én, nem nyilatkozhatom a hazai lakosság nevében, mint a “cikk” nagy tekintélyű elkövetője, – de ez, azért ennyire nem egyszerű /akkor is ha szarszagú/ … kedves István !

  • György Molnár

    Meg kell csak nézni ezeket az arcokat…..Debil bunkók hada….

  • Nos, ha egy apa vagy egy anya a haszontalan buta kölykének ilyeneket vág a fejéhez, akkor ne is csodálkozzon, hogy mivé lesz a későbbiekben. (Tessék egy pszichológust megkérdezni.) Ha javítani akar a gyermek viselkedésén, gondolkodásán, akkor empatikusan, belülről, bíztatóan kell hozzáállni a problémához.

    Egy nép anyja és apja nem más, mint az értelmiségi vezető rétege. Tessék végre FELNŐNI a nevelési feladathoz…

    Ha nem, akkor az csak annyit jelent, a nép olyan, mint a vezető értelmisége. Vagyis: önkritikát tetszett írni…

  • A magyar nép olyan, mint egy gyermek, vagy még inkább, mint egy kamasz. Önállónak akar látszani, éppen ezért bárki beviheti a csincsásba, ha az valami “felnőttes” dolog. Persze a politikustól nem várhatunk semmit, hiszen a politikus ellenérdekelt fél. Sajnos, így aztán NEKÜNK kell jó példával elöljárni, szeretettel tanítani az embereket. Lassú, fáradságos, hálátlan feladat. De nincs más út.

    Amikor október 23-án először fütyülték ki Göncz Árpádot, néhány lihegő seggnyaló rögtön gyalázkodni, sopánkodni kezdett. Göncz Árpád csak csendesen, szomorú mosollyal hallgatott, aztán azt mondta a lihegő újságírónak: Ők is a NÉP.
    Hát igen, senki más nem tarthat ellen Orbánnak, és általában az önző politikusoknak, csakis a türelmes, megértő, segítőkész értelmiség. Jó lenne ezt megérteni, és főleg MEGÉRNI…

  • Ez egy igen pontos látlelet az országról, az emberekről, a magyarokról, rólunk…

  • ALMASI Nov. 20, 11;11 es 11;31 de soraira;

    DITTO !

  • ILLE Istvan, welcome home!
    Hat mivel uj lapot nyitott, talan jo lenne, ha tanaccsal latna el a magyarokat ha az uralkodo part es vwzetes NEM tetszik, ki az az ember. aki kepes a mai trenhdet megbuktatni! Nem csak egy emberre gonolook, hsanem egy egesz mukodo partra! Ha nincs ilyen., akkor tessek egy EGYSEGES ellenzeket osszehozni, ami megtuEddeig a 23 ellenzeki part csak veszeedett, vittatkozott, ha a hatalmat meg akarjak buktattatni, akkor egy egyseges ellenzekre lenne szukseg, ami ennyi ev ellen van, egyssegesen kiallni ellene!

  • Bendeguz79 és Figyelő: az én dolgom a kritika, és nem a megoldás keresése. amúgy Fritz Kahn-ról se lehetett tudni, milyen volt az ágyban 🙂

    Figyelő: magával ellentétben még mindig Magyarországot tekintem otthonomnak, így a welcome nem igazán helyénvaló.

  • Kösz Alma! Egyébként tartok attól, hogy a levél írója csak olyan “néppel” lenne elégedett, amelynek tagjai olyanok, mint ő maga. Ez olyasmi, mint amikor tpéterek siránkoznak azon, hogy mennyi “nem magyar” él az országban.

  • slapaj: a) nem vagyok kedves, b) nem vagyok elkövető, c) nem a nép nevében nyilatkozom, csak egy olvasói levelet közlök. az pedig csak egy vélemény, ami pedig, ha jól tudom, szabad. még.
    ja, és az ország – Fidesz által kidaloltan – halszagú, habár az eredeti szöveg halkszavúként említette. a szarszagot pedig valóban lehet érezni, nem fizikai, de mentális értelemben.

  • Ille!
    Búcsúzóul mára: csak halkan jegyzem meg,hogy a nép nem kényszerből(mint régen,amikor kötelező volt szavazni!)hanem szabadon választ,a tényleges tapasztalatai és
    szimpátiája alapján,és ez remélhetőleg így is marad!
    Talán rájött már erre ?(főleg az utolsó három szavazás után)!!!
    Jó ha ezt megjegyzi és nem próbál mellébeszélni ,uszítani…!

  • Ille István

    2018 november 20
    2:21 du. Elnezest, en ezen a lapon irok, miota elkezdte Cristhopher, ed ERRE celoztam! Rosszindulata iranyomban kezenfekvo, tehat mellozni fogom

  • Molnar Gyorgy irta;

    “Meg kell nezni ezeket az arcokat…Debil bunkok hada…”

    De elfelejtette , vagy inkabb celzatosan NEM kozolte a maga arckepet, hogy minden olvaso hasonlitasat tehette volna lehetove.

    Velhetoen a csoport Pesti asszonyok kepei.

    Biztos vagyok ,hogy mindenik valaki anyja, leanya, felesege, ozvegye , novere,vagy barmi mas is, ugy mint barmelkyikuk is lehetne ugy a ragalmazo, mint barki mas anyja, leanya, felesge, novere, stb.

    Talan a gunyolodo Molnar Gyorgy kivetel lehetne ???????

    Molnar Gyorgy kivalloan bizonyitotta hozzaszollasaval Ille Istvan cikkenek a tartalmat !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • ILLE ISTVAN;

    Amikor velemnyet nyilvanitja s azzal a publikumot celozza befolyasolni, kutya kotelessege azt ertelmesen megmagyarazni is az olvasoknak.
    Tehat minden ertelmes meglatasnak ,legalabb is normalisan letezik valmi alap-oka is.
    S hajklandonak kellene lennie azon is nyilatkaoni.

    FIGYELO, NEM Candaba “Welcome-ozta, hanem meglatasanak elereset !

  • Kővendég (ex-Belzebub)

    Almási Alma:
    “Egy nép anyja és apja nem más, mint az értelmiségi vezető rétege.”

    Kedves Alma!
    No, ha ez így lenne, akkor talán nem is bánnám, hogy korán árva lettem. De nincs így. Pontosabban, ha és amennyiben így van, akkor talán ez az egyik ok – ti. hogy a lakosság jelentős része “apákat” akar, ahelyett, hogy közigazgatási hivatalnokokat választana – ami miatt Magyarország (s nem csak Magyarország) olyan amilyen.
    “Az meglett ember, akinek
    szívében nincs se anyja, apja,
    ki tudja, hogy az életet
    halálra ráadásul kapja
    s mint talált tárgyat visszaadja
    bármikor – ezért őrzi meg,
    ki nem istene és nem papja
    se magának, sem senkinek.”

    Alma:
    “Sajnos, így aztán NEKÜNK kell jó példával elöljárni, szeretettel tanítani az embereket.”

    Hej, de szerencsés fickó vagyok, hogy állatgondozó lettem, semmiképp nem értelmiségi, s végképp nem “az értelmiség vezető rétegének” a tagja.

    Alma:
    “A magyar nép olyan, mint egy gyermek, vagy még inkább, mint egy kamasz.”

    Ajvé, ajvé! A helyedben ezen azért elgondolkodnék még egyszer! (Természetesen ez csak egy szerény javaslat, figyelmen kívül is hagyhatod.) A 20.század első felének egy elég ismert politikusa szerint “a nép olyan, mint a nő…, stb.”, te pedig egyenest a gyermek- vagy a kamaszkorúnak véled.

  • Molnár György:
    “Meg kell csak nézni ezeket az arcokat…..Debil bunkók hada….”

    Nem tudom, milyenek konkréten a lefotózott emberek. De azt igen, hogy “szakszerű” riportfotó csodákra képes; egy jó fotóriporter akár a British Royal Society of Science szekcióüléséről is tud hasonlóan “objektív” fotókat készíteni.

  • Kedves Ille Úr!
    – Ha erre készült három évig, szánalommal és megértéssel látom csacska próbálkozásait az “újságírás” -ban!
    – Mikor Önök voltak, hatalmon az “olvasói levél” a virágkorát élte…
    – Az Ön magánügye hogy halszagúnak, vagy szarszagúnak érzi az országunkat amit fikáz…- de bocsásson meg a lakosságnak, hogy olyan amilyen, még ha “olvasói levél” mögé búvik is …

  • cikkel egyetértek, megjegyezve a jelenség nem 1990 től hanem 1200 éve aktuálisan nyomasztó, nem mondok korábbi példákat csak aláhózom, az nem gyermek aki képes gyilkolni és megalázni bárkit csak cum trucc meg anyagi előnyökért… és megfelelő büntetés (halálbüntetés híján) 4523 év felezés nincs

  • Kővendég (ex-Belzebub)
    2018 november 20
    3:50 du.
    _____________

    Hát pedig a tanult ember, aki át tudja tekinteni a világ és a társadalom összefüggéseit, TARTOZIK azzal, hogy a hétköznapi munkájában leragadt embert megpróbálja fölrázni. Ez a hazaszeretet, nem pedig a főnökség imádása.

    Az angol parlament valamikor 1700 körül alakult ki, attól kezdve a király nem mindenható. A franciák vagy 80 évvel később, de sokkal radikálisabban változtattak az államapparátusukon. Mi sem álltunk rosszul, hiszen volt valamiféle nemesi beleszólás az ügyekbe a XVI. század elejéig, ebből azonban Verbőczi hamarosan kirekesztette a népet (fordítva, mint nyugaton, ahol éppen ellenkezőleg, a parasztforradalmak után a nép is kapott valamiféle jogokat).

    Szóval alaposan le vagyunk maradva. Érdekes, hogy a reformkorban az “értelmiség” tudott hatni a népre, amit aztán Ferenc József idejében “csináltak vissza”. Hasonlóképpen a kommunisták is egész jó eséllyel próbálkoztak az emberek öntudatra ébresztésével, de még csak az kellett volna! Horthy mindent megtett, hogy vissza legyen csinálva a dolog, hiszen az a gazdagok vérére ment… Az is megérne egy misét, mitől lett Rákosi akkora visszahúzó erő, és hogy Kádárnak mennyi energiájába került, hogy megtagadja a személyi kultuszt, és nagynehezen megint legyen az embereknek valamiféle önértékelésük. És ezt bizony éppen a jobboldali konzervatív Horthy restaurátorok csináltak vissza a 90-es évek elejétől kezdve… És az SZDSZ ezt a hatalomra törés érdekében kényelmesen elhanyagolta (EZT sose bocsátom meg nekik, mert kezükben lett volna a lehetőség, de sokkal fontosabb volt a számukra az intenzív kommunistázás – miközben Horn – meglehetős ravaszsággal – “tejbe-vajba” fürösztötte őket, hogy végül bele is fulladtak…)

    Ezek után mit vártok a néptől? Amikor fölényesen lehülyézitek őket? Nézzétek meg a mi Marcsinkat. Meg van ám neki a jólfelfogott önző érdeke – legalább is úgy hiszi. Hogy be van csapva? Hát persze. Csak arról nincs semmiféle információja…

  • slapaj
    2018 november 20
    5:04 du.

    Országotokat ??!

  • Aszongya “országunkat” oszt épp mostanában adták el parteingenossze goszpodár efftassúr Putyinnak.
    Meg már a Hungarótévében is irdatlanul hosszú nyálas török sorozat fog menni valami hülye nőkről meg bajszos kanficsúrokról.

  • Slappanytyú ne nagyon pampogjá’
    pár év és te is olyan leszel mint a fugurák a fotón,
    Pl. hátul az a mebbódogodott jemügés szakállnok.
    Magadra ismerhetsz benne.
    Addig is szépen szógájjá!
    Meg kell hálálni és meg kell dolgozni azért amit kaptál nemde?

  • Gabriel Karikas

    Bizony-bizony ez jó ezer éve így megyen …. a cikkben foglaltaknak minden szava igaz.

    Vajk, akarom Istvánka, a szentecske – mert ugye még 16 éves volt mikor szép német lovagi sereg élén – bajor hitterítőkkel körbe-véve – vissza jött az országba az apucit helyett átvenni az uralkodást.
    Először is a saját családjával számolt le – na meg a magyar papsággal – később pedig a további törzsi vezetők nagy-részével. (Vezérekkel)

    Halála előtt unokaöccsét nevezte ki utódjának – a velencei Dózse fiát.

    Aki megesküdött rá, hogy minden még élő magyar eredetű főembert kinyír, és németekkel tölti be helyüket.
    Beváltotta.
    És az abban az időben bizony az úgy dukált – hogy minden pereputtyával egyetemben.

    Nemcsak az Árpád-ház halt ki – hanem minden törzsi vezér “háza”

    Valaki asztat találta írni, hogy Magyarország háborút viselt a Nápolyi-királyság ellen.

    Milyen bolondságot bírt beszélni – Anju-Károly, vagyis Károly Róbert a kisebbik fiának szánta a trónt – ami annyira nem jött össze, hogy emiatt meg is ölték. – Lajos fia pedig (mint Nagy Lajos király) – a testvér – bosszú hadjáratokra pocsékolta pénzt-fegyvert-paripát.

    Ezek már ugye Anjou királyok voltak, vagyis franciák – Nagy Lajos anyja lengyel – hol van itt már magyar?

    Az akkori “magyar nemesség” bizony már nemigen beszélni magyar – csak a paraszt.

    Mivel, hogy semmilyen magyar vér nem csörgedezett a pöcsükben.

    Ja hogy aztán Mátyás még magyar volt? Ugyan már, az anyját azért hívták Szilágyinak, mert Szilágy várának ura volt az apucija.

    Az apuci pedig – Hunyadi János tősgyökeres oláh.

    Az Eszterházyak, Wesselényiek, Garaiak, Bathyaniak, Károlyiak közül, ha ne soroljam a többit, kikről gondolható el, hogy valamelyik ősmagyar házhoz köze lehetne?

    Amúgy nincs ezzel semmi baj, hiszen ha csak példának az angolokat, vagy a franciákat vesszük, azokról se mondható el semmi ilyesmi.

    Csakhogy azok tudják magukról és nem csak hogy bevállalják, hanem büszkén vallják is. (hogy keverék-népek)

    Hát ezért megy itt a gyűlölködés – mert a mécsest ha meggyújtják és utána teknő alá rejtik, akkor bizony a SÖTÉTSÉG MARAD.
    Márpedig itt minden tót, oláh, sváb, szerb, kun, böszörmény, moldva, bolgár, jász, talján ….. – “az igazi magyarnak” vallja magát – úgyhogy a végen nem marad más hátra mint zsidózni meg cigányozni.

    Ráadásnak még meg is tanulnak kínkeservesen nyilazni, lovat nyuvasztani, minden ökörségre képesek, táltoskodnak, sámánkodnak ….

    tragikus …

  • Slapaj: örömmel tölt el, hogy követi újságírói munkásságomat – ami azért nem szünetelt, csak a KMH-n. felvilágosítom, a szánalom és a megértés nem kompatibilis dolgok, de gondolom, maga sokkal jobbakat tudna írni – legalább is magabiztos minősítése erre utal. amúgy nem bújok el semmi mögé, ha kívánja, privátban átküldöm magának az eredetit.
    nickneve kétségtelenül találó: “olyan, vki más mellé szellemi munkára beosztott segéderő, gyakornok, rendsz. kezdő, fiatal személy, akit fölöttese(i) gyakran egyéb (küldönci stb.) szolgálatra is igénybe vesz(nek)”

  • Bendeguz79: bocs, de majd én eldöntöm, mi a kutya kötelességem. hogy én bármilyen publikumot befolyásolni akarnék? hízelgő, de túlbecsüli a képességeimet. különösen nem a magukét. értelmetlen dolgokkal nem foglalkozom 🙂

  • Olvasgatom itt a hozzászólásokat… Háááát… Mindenesetre megnyugtató, hogy az itt előforduló kommentelők javarésze kivétel, akik mentesek minden ősi magyar bűnöktől és rossztulajdonságoktól. Nem nézik le, nem gúnyolják, nem vetik meg azokat, akik szerencsétlenségükre más véleményen vannak, vagy akiket megvezettek. Öröm egyszerre ennyi nagyszerű embert látni… (magamról se feledkezve meg… 😀 )

  • Almási Alma:
    “Hát pedig a tanult ember, aki át tudja tekinteni a világ és a társadalom összefüggéseit, TARTOZIK azzal, hogy a hétköznapi munkájában leragadt embert megpróbálja fölrázni.”

    Kedves Alma!

    Tényleg? És meddig terjed az úgynevezett tanult ember kompetenciája, hol vannak a határai? A tanult állatorvos feltétlenül át tudja tekinteni a kvantummechanika összefüggéseit? A tanult fizikus feltétlenül kompetens a makroökonomia vagy a filmművészet problémáiban? Vagy nem ilyesmire gondolsz, hanem a világ és a társadalom ún. általános összefüggéseire? Ha igen, akkor persze fölvetődik, hogy az általános összefüggésekkel leginkább a teológus és a filozófus járatos, tehát nekik kellene a “nép anyjának apjának” szerepét betölteniük? (A gondolat nem egészen új, már Platon Állam-ában felmerült a “filozófuskirály”, mint követelmény; szerintem meg attól mentsenek meg bennünket az istenek! Igaz, a filozófusok Platon szerint – épp azért, mert bölcsek – önként nem fogják elvállalni a király szerepét, tehát kényszeríteni kell őket a betöltésére.)

    Almási Alma:
    “Ezek után mit vártok a néptől? Amikor fölényesen lehülyézitek őket?”

    Aha! És kik teszik ezt a szörnyűséges felségsértést? Egészen véletlenül nem azok, akik föltétlenül “anyára és apára” szoruló gyermekhez, méginkább kamaszhoz tartják hasonlónak?
    (Csak mellékesen: ki az a “nép”, ki tartozik bele, s ki nem?)

  • ILLE ISTVAN;

    Az ujsagiroi foglalkozas kotelessege a foglalkozas alapertelme alapjan kovetni amit meg allitolag is vallana.

    Ketesegtelenul es ismetelten bevallom, hogy nem hizelegtem, es nem iteltem kepesseget, legalabb is foglalkozasanak es fenti cikkenek ertelemet es celjait.

  • Lehet csűrni-csavarni a témát, az eredményjelző tábla egymásután harmadszori kétharmadot mutat a Fidesz javára. A jelenlegi “erőviszonyokat” tekintve, jövőre is ez az eredmény várható.

    Talán ideje elkezdeni választ adni, vagy valamiféle magyarázatot, vajon miért lehetséges ez?

    Szerintem az egyik ok, a magyar gyámoltalan demokráciában, fogalma nincs, hogyan viselkedjen. Történelmében soha nem élt és alkotott demokratikus keretek között, ezért a számára életképtelen a demokrácia.

  • Alma:
    Én piréz vok…boccsika..

  • Kővendég
    2018 november 21
    6:12 de.

    Menekülsz a felelősség alól. Mindnyájan menekülnénk… De sajnos a kifogások nem hitelesek.
    Az állatorvos majd elmagyarázza, hogy a száj és körömfájásra nem hatásos a szenteltvíz. A fizikus kéretlenül is belegyalogol a neten terjedő sarlatánságokba (jut eszembe, nekem szinte minden nap jut ilyen feladat az interneten, face-n, fórumokon… ha akarom, ha nem. Nekem muszáj.)
    A publicista megvilágítja a hírek valódi hátterét. A jogász a jogi problémákat magyarázza meg azoknak, akiket jogi ügyekben félrevezettek…

    Óh, persze nem kell… Az ember fogja magát, elegánsan távozik az országból, és jól lehülyézi azokat, akik ottmaradnak. A félrevezetett népet meg pláne…

    Amúgy én a cikkhez mellékelt képen egyetlen bunkó, debil arcot sem látok. Legfeljebb a középtájon a szemüveges nőbe lehet ilyesmit belemagyarázni, de speciel én ismerek szakasztott így kinéző okos nőszemélyt is (csak kissé rövidlátó az illető…).

  • Tegnapi fizikapélda: Valaki beidézett egy cikket, amelyben valami olyasmiről volt szó csak úgy mellékesen (nem ez volt a főtéma), hogy a kövek – vagy mik – felhevítése során megváltozott a radioaktivitásuk… 😀

  • Drizari
    2018 november 21
    7:23 de.

    Ez így van, harmadszor lett kétharmad, és ahogy mondod az “erőviszonyok” alapján ez még sokáig így is lesz. A válaszok adásával kapcsolatban épp ma olvastam, hogy az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) Politikatudományi Intézete elemezte egy nagy kötetben ezt az “erőviszonyt”, melyben pl az alábbi dolgokra világít rá:

    – A politikai váltógazdaság, valamint a politikai verseny esélyei mára korlátozottá váltak Magyarországon.

    – Az újabb kétharmad annak a nehezített pályának volt köszönhető, amelyet az új választási rendszer és az elképesztő mértékben leuralt nyilvánosság jelentett az ellenzék számára.

    – az áprilisi választás Magyarországon szabad volt, de nem volt tiszta. Az ellenzék óriási hátrányból futott neki a választásnak.

    – Szintén a Fidesz-KDNP előnyét biztosították a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok, de legfőképpen az, hogy az állam maga is a Fidesz-KDNP mellett kampányolt a választást megelőző időszakban. A kutatók szerint ez a legjelentősebb, de egyben legnehezebben mérhető eleme a választási rendszer egyenlőtlenségének.

    A média terén a tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia szerint 3:1 a kormányoldal befolyása, a fizetett hirdetések terén azonban ez ennél jóval magasabb lehetett. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a kormány Soros Györgyöt és a menekültkérdést érintő kampányai, konzultációi egyszerűen összekapcsolódtak a Fidesz-KDNP kampányüzeneteivel. Ez azt eredményezte, hogy a kormány és a Fidesz ugyanazt a témát kommunikálta, épp csak a kormányt nem kötötték a választási szabályok: számolatlanul onthatta a milliárdokat a saját üzeneteinek a sulykolására.

    A kormányoldal kommunikációs hirdetései csak februártól áprilisig 6,9 milliárd forintra rúgtak. Ebben volt minden: televíziós hirdetések, óriásplakátok rendezvényhirdetések. Eközben a 106 egyéni jelöltet állító pártok nagyjából 800 millió forint kampánytámogatásra voltak jogosultak, így a kormány csak a kampányidőszakban közel a tízszeresét költhette el ennek az összegnek. Kampányidőszakon kívül (azaz 2018 február előtt) pedig ennek a sokszorosát,

    a kormány-ellenzék arány a korábbi évek költéseit is figyelembe véve 20:1-hez.
    “Éppen a feltételek egyenlőtlensége alapján nehezen megállapítható, hogy a kormányoldal ténylegesen létező támogatottsága mennyiben a kormányoldal erőforrás- és médiatöbblete okán, illetve mennyiben a Fidesz-KDNP politikájának valós társadalmi visszaigazolása révén alakult ki” – írják a kutatók a tanulmányban.

    Jó kis elemzés, nem másolom ide az egészet, de hát ezeket mondjuk évek óta. Ezt a teljesen a Fidesz felé forduló kiegyensúlyozatlan “erőviszonyt” amit te is találóan megfogalmaztál. Én személy szerint a média leuralását tartom a legnagyobb befolyásoló erőnek, pontosan úgy, ahogy évtizedekkel ezelőtt Silvio Berlusconi is leuralta a televíziókat, a médiát.
    AZ “erőviszony” a kulcskérdés, és ezt bizony lehetetlen helyrebillenteni demokratikus eszközökkel Magyarországon. Úgyhogy marad ez a posvány még egy jó ideig.

    Könyvajánló az MTA politikatudományi intézet friss kötetéről:
    https://politologia.tk.mta.hu/hirek/2018/11/uj-kiadvany-varakozasok-es-valosagok?fbclid=IwAR1v_tINMJ0hKvGdikF7Qrbij1KUnDTziqPvzDcPnAfqVZFPcr_PIgKLIhE

  • Magyar vagyok. Magyar az anyanyelvem, magyar a kultúrám. Magyarország taníttatott ki. Én úgy gondolom, erkölcsi kötelességem ezt legjobb tudásom szerint viszonozni. Számomra ez a hazaszeretet.

  • Bendeguz79: “az ujsagiroi foglalkozas kotelessege a foglalkozas alapertelme alapjan kovetni amit meg allitolag is vallana.” egy apró gond van: nem vagyok – hivatásszerűen – újságíró. 😀

  • Almási Alma Kedves Alma. Tudjuk, hogy magyar vagy. Folyamatosan jelzed, hogy csúnya dolog külföldre menni, és ÉLNI.
    Hiába írod le számtalanszor, akkor sincs igazad. Szerinted az a jó, szerintem pedig az, ha az ember az életét nem pocsékolja el rabszolgaként, “hazaszeretet” hangoztatásával. Dolgoztam 53 éves koromig, jutalmul várt a nélkülöző nyugdíjaskor. Balek voltam nem hazafi. Dolgoztál évtizedekig 280-360 órát?
    A Te dolgod, hogy erkölcsi okokból szerinted hazafi, szerintem balek vagy.
    Semmivel sincs előrébb az ország, hogy Te otthonról írogatsz a kommentekbe, mintha ezt külföldről csinálnád. Pont úgy nem ér semmit.
    Hagyd légyszíves abba ezt az erkölcsi ostorozást, nem alávaló dolog eljönni, és nem dicsőség maradni. Az ember éli az életét ahogy tudja, azután legfeljebb megmagyarázza miért nem sikerült jobban. Nem vártam meg, amíg berácsozzák előttem az aluljárót.
    Nem az a lényeg, honnan hülyézzük le a magyar népet, hanem az, hogy igazunk van e. (Bár én sosem szoktam az egész magyarságot lehülyézni). De a fordulat után hamar látszott, hogy semmire sem jutunk becsületes munkával. Rosszabb lett mint volt. Miért maradtunk volna?
    A magyar kultúra jó darabjait pedig magunkkal hoztuk, a rosszat pedig ott hagytuk. Ebben sem látok kivetni valót. Viszont csodás új kultúrát kaptunk mellé. Ebben sem látok rosszat.

  • Gabriel Karikas

    Alma!

    “”Óh, persze nem kell… Az ember fogja magát, elegánsan távozik az országból, és jól lehülyézi azokat, akik ottmaradnak. A félrevezetett népet meg pláne…””

    Ha valóban “tudós” lennél, akkor előre szóltál volna – utólag könnyű …

    Volt egy főnököm az ÉGSZI-ben, még anno a “régi világban” szolgált a Lyold-Banknál.

    Szokta volt mondani, …. “hogy ha én egyszer olyan okos lennék előre, mint a feleségem szokott utólag, akkor most én lennek a Rotchild báró …

    Bevallom neked őszintén, hogy ez az “én vagyok a tudós, aki majd elmagyarázza a szerencsétlen népnek, hogy merre a hány-méter”

    nagyon avas…

    Úgy érzem ki, hogy itt sem veszi annyira jól ki magát, amúgy talán nem mindenkinek esik olyan jól – de inkább hallgatnak.

    Én nekem pedig nincs miért – tehát szólok ….

    A haza megfelelője Alma kicsiben a család.
    A családomat (szüleimet) sem azért szeretem mert kaptam tőlük valamit, és most hálásnak kell érte lennem …

    Amit írtál feljebb az nem más mint az undorító diktátor-duma (esetedben a rákosi úttörő-őrsben lehetett hallani a párttitkár pajtástól)
    A hazát is másért szereti az ember – ha nem így lenne nem létezne a honvágy …

    csak szólok

    Attól, hogy kitanultad a szakmád csínját-binját még csak annyit jelent hogy jó specialista vagy a magad területén – ennyi – ha még nem szóltak volna.

    Gondold át – kicsit ismerem a fizikát – elég tág a területe – ne járassuk le …. ok?

  • Sajnos DRIZARI Nov.21, 7;23 de. meglatasa nagyon valosag.

  • ILLE ISTVAN;

    O.K. meg ha amator ujsagironak is veli magat, de azert a foglalkozas, ill. a hivatas leg-jelentosebb alapelveitol nem probalna el-szaladnia !!!

    S az mindeg, a jelentesenek minden csinnyat-binnyat feltarni es jelenteni teljes reszrehajlasok hianyaban.

    Elismerne azt?

  • Gabriel Karikas

    Drizari
    2018 november 21
    7:23 de.

    Bizony, nagyon jól tapintottál rá a lényegre – mondjuk, úgy telitalálat – beletenyereltél a közepébe

    Más téma kapcsán már írtam, hogy amikor halottam a Zorbán vitéztől a mondatot, hogy: –

    “EZ A NÉP PEDIG ÉRETLEN A DEMOKRÁCIÁRA”
    – először úgy éreztem magam, mint akit teli-slukkból, szemtől-szembe állva csuláznak arcul.

    Ez a taxis-blokád idején volt, tehát még ifjú-idejében, viszont ahhoz képest hatalmas sikerrel a háta mögött, hiszen ha jól rémlik több mint negyven Fideszes képviselővel a parlamentben.

    Innentől semmi sem sem állta tovább az útját, hiszen felismerte, hogy “BÁRMIT MEGTEHET” EGY DEMOKRÁCIÁRA ÉRETLEN TÁRSADALOMBAN A LEGSZEMTELENEBB, LEGPOFÁTLANABB VISZI EL A PÁLMÁT”

    Vagyis nem kell tovább a demokratikus játékszabályok “rabjaként” görcsölni a politika játszóházában, itt mindig annak lesz igaza, akié a győzelem

    “LÁTTYÁTOK FELEIM SZEMTÜKKEL?”

  • Kenny
    2018 november 21
    10:23 de.
    ______________

    Kenny, félreértettél. Én teljesen megértem és ELFOGADOM? ha valaki kimenekül, és keres magának egy jobb életet. Egyáltalán – még burkoltan sem – gondolom, hogy ez helytelen dolog lenne. Én itt mindössze arra célzok, hogy ha valaki kiment, és nem tudott semmit tenni az ithonmaradtak tanításában, felvilágosításában, akkor legyen szíves, és NE GYALÁZZA az itthon maradtakat, még ha buták, megvezetettek, vagy balekok, akkor sem. Gondolom, ennyi elvárható.

  • elolvastam,s segítek egy picit, mert túl hosszúra sikerült ez a dolog
    .
    IGAZI MAGYAR
    .
    igazi magyar: lusta, haszonleső, hasát fetrengve vakargató, tanulni, fejlődni nem akaró, előrejutni csak a nála jobb lerontásával képes, mindenki aggyon pénzt népség
    .
    IGAZI GECI A’LA CSUTI:
    .
    állandóan csöpög, kenődik, ragadni akar, gondolattalan testnedv, mely vakon csurog a vezír pöcséből, undort keltő áradó úton eltántoríthatatlanul. mindemellett hihetetlen kitartó „jó ügynökhöz” méltó mód levakarhatatlan, ragacsos, gátlástalan. kiforgatja a valóságot, mindennel magát „igazolni” véli, fejlődni képtelen, sohasem termékenyít meg semmit, csak csurog, s ragadni akar, ebből következően értelmetlen hozzá bármilyen gondolatot intézni úgy szóban, mint írásban. hiszen egy ember miért beszéljen egy testnedvvel?
    természetesen Igazmondó Háry János FŐGECI– a csuti csüngőhasú – szempontjából ezek a tulajdonságok mindennél többet érnek, viszont számomra ez a kombináció azt jelenti:
    .
    HOZZÁ SE ÉRJ, KERÜLD EL, HISZEN EGY OCSMÁNY IGAZI GECI A”LA CSUTI!
    .
    “Olyan magyar, amelyik elmondhatná magáról, hogy: „Én egy fajtiszta dög vagyok”, igazán nagyon kevés van. Vagy az anyja adta össze magát egy szörnyeteggel, vagy a nagymamája, vagy pedig több apja volt neki, és mindegyiktől örökölt valamit. Az egyiktől a fülét, a másiktól a farkát, megint egy másiktól a pofaszőrét, a harmadiktól az orrát, a negyediktől a csámpás lábát, az ötödiktől a nagyságát, és ha volt neki ilyen apja egy tucat, akkor a főhadnagy úr elképzelheti, hogy egy ilyen magyar hogy néz ki. Ezek a magukat magyarnak valló ganék egyszer vettek egy ilyen magyart, Orbánnak hívták, ez olyan randa volt a sok apja után, hogy az összes kutyák elkerülték, és ezek az idióta magukat magyarnak valló ganék szánalomból, butaságból, kulturálatlanságból vették meg, s erre a nyakukon maradt, ahogy a nyakunkon maradtak ezek a magukat magyarnak valló ganék, nekünk, kik európainak, a demokratikus jogállamban elkötelezett embernek tartjuk magunkat”
    .
    IGAZI HÜLYE:
    .
    feltétlen hívő, nincs önálló gondolata, vakon megy a vezír által kijelölt úton eltántoríthatatlanul. mindemellett hihetetlen kitartó „jó ügynökhöz” méltó mód levakarhatatlan, gátlástalan. kiforgatja a valóságot, mindennel magát „igazolni” véli, fejlődni képtelen, ebből következően értelmetlen hozzá bármilyen gondolatot intézni úgy szóban, mint írásban.
    természetesen Igazmondó Háry János – a csuti csüngőhasú geci – szempontjából ezek a tulajdonságok mindennél többet érnek, viszont számomra ez a kombináció azt jelenti:
    .
    KERÜLD EL!

    .
    azt gondolom, hogy ezekkel a kategóriákkal, s definíciókkal a teljes magát magyarnak valló csürhét – mely magyar társadalomnak képzeli magát – sikerült meghatároznom
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • HunCanada,

    beképzeltségnek gondolható, ha nem értek egyet az MTA Politikatudományi Intézete elemzésével? Vagy ostobaságnak?

    Felfogásom szerint a szabad gondolkodást és a szabad akaratot, amelyik zsigerből megérzi az autokratizmust, vagy a diktatúrát, azt szabad és titkos választáson befolyásolni nem lehet.

    A magyart nem kell befolyásolni, mert a magyar függelmi viszonyban állt mindig és áll ma is a felsőbbségekkel, az országvezetőkkel. A magyar mindig tisztelettel nézett föl a méltóságaira, ha ezek a méltóságos és tekintetes vezetők törődtek velük, gondoskodtak róluk munkahelyekkel, szórakozási és pihenési lehetőségekkel, és hagytak számukra viszonylagos mozgási teret, átjárhatóságot az egyes társadalmi rétegek között.

    Ma sok államilag pluszban fizetett kis közösségek működnek, a többségük az értelmiség köreiből került ki, de jelentős számú állami közép és felsővezető is dolgozik kiemelkedő fizetésért cserében. Közülük (ma) egyik sem hülye szembeszállni a hatalommal, hogy elveszítse a jelentős összegű jövedelmét és munkahelyét. A valóságos államhatalom képes megroppantani a leggazdagabbat is, így járt Orbán Viktor egykori kollégiumi társa, Simicska Lajos, akinek a helyét és szerepét már Mészáros Lőrinc tölti be.

    Kényszeríti valaki is a nemzet színészeit, a nemzet sportolóit, a magyar művészeti akadémia tagjait, a magyar tudományos akadémia tagjait, a színházigazgatókat, a kórházigazgatókat, a hivatalok vezetőit, a honvédség és rendőrség vezérkarát (nem sorolom tovább), hogy a Fideszre szavazzanak? Szerintem nem kényszeríti, de nem is emelik föl a szavukat az autoriter kormányzás ellen, mert nem hülyék elveszíteni a jövedelmüket, és nem szeretnének úgy járni, mint ahogyan járt Simicska.

    Az óhazában ilyen a magyar, még akkor is, ha akadnak ellenzéki hangok, de ők a kisebbség, és ezért lesz jövőre az EP képviselő-választásnál isnét Fidesz kétharmad.

  • Na, látom, sokan megsértődtek. Értem én. De nem rám kell haragudni, én csak megfogalmaztam azt, hogy mi egy társadalomban a tanult ember szerepe (feladata?) szerintem.

    Na jó, szerintetek meg nem így van. Az a jó, mert akkor lehet megvetően nyilatkozni a birkanépről, amelyik született szolganép, és nincs semmi aggályotok, hátha van valami felelősségetek. Nincs, és kész.

    Aztán jön Abramovics – vagy ki? – és förtelmes gyalázkodásba fog. És ugyebár neki van igaza, hiszen a magyar az fajgyűlölő (hát Abramovics? Hát azok, akik mélységes lenézéssel nyilatkozgatnak a bunkó debil magyarságról, ami ugyebár már a képeken is látszik?)…

    De én semmin sem csodálkozom már. Egy másik fórumon valaki megállapította rólam, hogy idegen test vagyok a magyarságban, mivel némely politikai kérdésekben nem értek vele egyet. (Az illető erdélyi székely.)

    Most pedig Gabriel állapította meg rólam burkoltan, hogy ócska komcsi vagyok 😀 “Amit írtál feljebb az nem más mint az undorító diktátor-duma (esetedben a rákosi úttörő-őrsben lehetett hallani a párttitkár pajtástól)” Amúgy unokatesóm, – aki a 70-es években hagyott itt csapot, papot, beteg szülőket, és Ausztráliába költözött (tény, hogy jó oka volt rá, nem is bántom érte, rendes srác)- szokott kioktatni a “hazaszeretet mikéntjéről és fontosságáról”. Neki is megírtam – bár, mint mondom, szeretem, mert rendes srác – hogy jobb lenne, ha elmenne az annya pincéjébe… Azóta ezt a témát nem érintjük… 😀

    Na, részemről ennyi. Aki akar, elgondolkodik rajta, aki nem, nem… Nem az én dolgom…

  • Almási Alma Mit tudsz annak tanitani, aki mindent tud?
    Mit tudsz annak tanitani, akinek a szotyolaköpködés a kultúra?
    Lefordulhatnak Magyarországról akik elmentek, akkor még kevesebben lesztek. Nincs itt sértődés, egyszerűen nincs igazad szerintem.
    Igaz, én nem is vagyok “tanult” ember. De ha mi nem írunk, még kevesebben tudják majd, miért rossz ott. Nem véletlenül jár ide annyi Fideszes, rombolni a lapot.

  • Drizari
    2018 november 21
    1:35 du.

    Egyáltalán nem beképzeltség, hanem ez a Te döntésed, hogy egyetértesz-e valamivel avagy sem. De a Te mondandód – amivel egyetértek – az nem zárja ki az MTA PTI elemzésében összefoglaltakat.

    A többi sorod helytálló. Nem kényszerítik, de nem is emelik fel a hangjukat. Így van. Egzisztenciális kérdés az bőven fedi a valóságot.
    “Közülük (ma) egyik sem hülye szembeszállni a hatalommal, hogy elveszítse a jelentős összegű jövedelmét és munkahelyét.”
    Pontosan tudja a hatalom, hogy kiket és hogyan kell megfizetni a maguk szintjén. A strómanokat és oligarchákat milliárdokkal, a kormánytagokat az EU-s pénzek lefölözésének engedésével (szemet hunyásával), a közmunkásokat közmunkával és bérrel. Így megy ez. A pénz és hatalom tartja egyben a rendszert, és teszem hozzá, a média leuralása, mert igen is van befolyásoló ereje a propagandának, elég csak BM fórumtársunkra gondolni, aki nincs egyedül.

  • Kenny
    2018 november 21
    4:13 du.
    _________________

    Ezen gondolkodnom kell. Vegyük sorra!

    A magyar népnek a szotyolaköpködés a kultúra? NEM. Ezt bizony a legegyszerűbb Mariska néni se mondja. Csak te feltételezed most.

    Nem véletlenül jár ide annyi Fideszes, rombolni a lapot? Csak Marcsi jár ide fideszesként. Sem Rodeo, sem Bendeguz, sem Abramovics, de még Tóth Péter sem fideszes. Akkor miért is rongálják a lapot? Egyáltalán, rongálják?

    Hát én mostanában azt érzékelem (és nem csak itt), hogy a fidesz-ellenes tábor most már megint ott tart, hogy a magyarságot fölényes beképzeltséggel gúnyolja. Ez szerintem nem tisztességes és főleg éppenséggel nem is hiteles viselkedés. Pedig az emberséget, az empátiát nem szabadna feladni. A rendszerváltáskor az SZDSZ pontosan ugyanebbe a hibába esett, és mi lett belőle? Pedig OTT és AKKOR és NEKIK lett volna lehetőségük jó irányba fordítani a dolgokat. Ma már talán nem lehet.

    Bár nem gondolom, hogy az itteni hozzászólókon a magyarság számára múlna valami, de talán a hozzászólók lelke nem mérgeződne tovább. Az is valami lenne…

  • Elmondok valamit.
    Életem java részét töltöttem sportolással (tájfutás). Versenyeztem, majd versenyeket rendeztem, speciális térképet készítettem, és a Szövetségben is dolgoztam. Természetesen ingyen (nem is volt a sportágnak pénze), lelkesedésből, valamint azért, mert az egész sport egy nagy baráti társaság is volt egyúttal. Szóval nekem az ilyen közösségi munka megszokott, és természetes.
    Amikor a házunkban bevezették, hogy a radiátorok fogyasztását mérik, ebből egy csomó számlázási munka adódott, amit a távfűtő művek végeztetett egy céggel valami 200ezer forintért, de azt is elfogadták, ha mi magunk számoljuk a magunk kedvére a hőelosztást. Én felajánlottam a háznak, hogy – számítástechnikus lévén – írok erre egy programot, és minden hónapban kiszámolom az eredményt. Ingyen. A programot meg is írtam – még egy lakó volt, aki ebbe besegített. És el is kezdtem szépen havonta kiszámolni a számlákat. Ez így ment, ameddig közgyűlés nem lett. Akkor a lakók ezt leszavazták, mert egyrészt nem hitték el, hogy ingyen csinálom, de ha meg ingyen csinálom, akkor meg voltak győződve róla, hogy bizonyára csalok a magam javára. (Nem voltam ott az ülésen, csak az egyik szomszéd mondta el, miről volt szó.) Inkább fizették a céget lakónkét és havonta a közös költségben.

    Egyszerűen arról volt szó, hogy nagy többségük el sem tudta hinni, hogy van olyan, hogy közösség. Szerintük minden csak pénzkérdés. Ez több, mint 20 éve volt, és azóta a mentalitás csak romlott.

    Az átkosban a TV népnevelő eszköz volt, jó értelemben. Rengeteg színházi előadás, tévéjáték, kabaré, stb. készült direkt a TV számára. Na, ennek rendszerváltáskor ízibe befellegzett. Maradt a Való Világ, a Győzike, meg a Mónika show – ez utóbbi még hagyján, legalább mindenki láthatta, miféle emberek és miféle problémák vannak…

    És akkor ti itt pocskondiázzátok a “népet”. Nektek ott kinn közösségeitek vannak, amelyek már esetleg többszáz éve is működnek. Itt nálunk pedig magány van, és elkülönülés. És minden felelős szervezet lehetőleg igyekszik, hogy az embereket elszigetelje egymástól. Csoda ezek után, ha Marcsink boldog egy elképzelt fidesz közösség részeként? Hogy foggal-körömmel harcol érte? Ne higgyetek Geyzának, itt nem anyagi érdekekről van szó elsősorban… Szegény ember vízzel főz.

  • Kedves Almási Alma!

    Ez a harmadik-negyedik téma, amiben nem értünk egyet. Engem nem zavar, remélem, hogy talán téged sem. De ha mégis, akkor sem tehetek mást.

    Én elég komoly különbséget teszek a “szülőföld”, az “ország” és a “haza” fogalmai között. A szülőföld egy vagy több országnak az a topográfiailag általában elég jól körülírható egy vagy több, az országnál általában jóval kisebb területe, ahol nagyobbacska gyermekkorod, fiatalkorod leélted, ahol felnőttél, ahol emberekhez és tereptárgyakhoz kötődő, sok – jó és rossz – gyermek és fiatalkori emlékedet kaptad és szerezted.
    A haza – az én felfogásomban – elsődlegesen politikai fogalom; politikai és alkotmányjogi jogosultságok (állampolgári szabadságjogok, a közéletben való résztvétel joga, az aktív és passzív választójog, stb.) és kötelezettségek (honvédelmi és polgá követetri védelmi kötelezettségek, a közteherviseléssel kapcsolatos pénzügyi kötelezettségek) kötnek hozzá.
    Úgy vélem, ez elég egyértelmű, világos és elvi-gyakorlati következményeket vonzó különbségtétel, függetlenül attól, hogy te, vagy bárki más egyetért ezzel, vagy élesen, netán éppen dühödten elutasítja.

    A fenti mmeghatározás szerint szülőföldemnek tekinthető helyről (Budapest egyik kerületéből) elég régen egy másik kerületbe költöztem, amit aztán – ilyen-olyan okokból – bizony követett még néhány költözködés. Ám a legkevésbé sem érzem, hogy ezzel “szülőföld-árulóvá” váltam volna, vagy egyáltalán, az egyik kerületből a másikba, adott esetben az ország másik megyéjébe történt költözésemmel valamiféle erkölcsi vétséget követtem volna el, amiért bárkinek is magyarázkodnom kellene.
    Ha ez így van – márpedig így van! – akkor ugyan miért lehetne
    bármiféle fenntartásom pl. Figyelő akkori magatatásával szemben, aki 1956-ban – bár nem tudhatjuk, de tételezzük föl, hogy Magyarországon sem üldözték volna – végleg Kanadába távozott? Vagy bárkivel szemben csupán amiatt, hogy bármikor okkal vagy ok nélkül, végleges vagy ideiglenes szándékkal eltávozott Magyarországról vagy más országból? Részemről ez nevetséges és hipokrizis lenne.

    Kedves Alma! Általad felvetett másik dolog az anyanyelv és a magyar kultúra. Mindkettő – különösen az anyanyelv (kivéve, aki olyan szerencsés/peches, hogy von Haus aus bi- vagy éppen trilingvis) – fontos, olyannyira fontos, hogy ha például színész vagy író lennék, talán korbáccsal sem tudnának elűzni Magyarországról. Szerencsére nem vagyok sem színész, sem író. (Ha és amennyiben rajtam múlik, akkor lányom és esetleg még megszülető gyerekeim is konvertábilisebb szakmát választanak – de persze ez nem rajtam múlik majd.) Van elég erős – részben – magyar kulturális identitásom,

    Hangsúlyozom, soha senkit még tréfálkozva sem próbáltam rábeszélni, hogy elmenjen. Arra sem, hogy ne menjen el. Mindkét döntésnek vannak következményei, amit annak kell, az kénytelen viselni, aki az egyik vagy a másik mellett dönt.

    Még két dolog. Az egyiket Figyelő szokta emlegetni, ti., hogy sokan azért mennek el, mert azt hiszik, hogy másutt zöldebb a fű. Zöldebb, nem zöldebb, van akinek igen, van akinek nem.
    Bizonyos, hogy a legtöbben a munkanélküliség vagy egyéb anyagi kényszerből mentek el, sokan csak vendégmunkásnak. Ők majd visszajönnek – vagy nem.

    Magam, ismereteim és tapasztalataim alapján tudom, hogy családomnak és nekem mindent összevetve sokáig nem, vagy legföljebb alig-alig zöldebb. Mégis, amint a körülményeink lehetővé teszik, (ha ugyan addig nem zárják le belülről is a határt) véglegesen elmegyünk. Hogy miért? Ezt Kenny fogalmazta meg a legtalálóbban, helyettem is: nem óhajtjuk megvárni, amig előttünk is berácsozzák az aluljárókat (és a felszínt.) Már az is túlontúl zavar, hogy mások előtt berácsozzák.

    Kedves Alma, írod, “ha valaki kiment, és nem tudott semmit tenni az ithonmaradtak tanításában, felvilágosításában, akkor legyen szíves, és NE GYALÁZZA az itthon maradtakat, még ha buták, megvezetettek, vagy balekok, akkor sem. Gondolom, ennyi elvárható”

    Nézd, az emigrációval kapcsolatosan kétféle – nekem egyáltalán nem ellenszenves – magatartás tudok elképzelni. Az egyik Dantoné, aki azt mondta, hogy “nem vihetem magammal a hazámat a cipőtalpamon!. A másik Thomas Mann, aki szerint “Németország ott van, ahol én vagyok!” Hogy gyalázta -e a németeket? Szerintem nem, legföljebb az épp fennálló német “hazát”, beleértve persze nemcsak a Vezért, hanem talán és részben a népi támogatóit is.
    Én, ha tehetem (bár nem vagyok, és nem leszek író), Th. Mann útja mellett teszem le a voksomat.

  • Bendeguz79. nem ismerem el. ráadásul elég zavaros a meglátása.

  • Drizari
    2018 november 21
    7:23 de.
    Szerintem is ez a legfőbb ok, de közvetlenül utána a “keverék nép” állandó összeugraszhatúsága következik, ami meg pont a homogenitás hiánya miatti külömböző identitásokból adódhat. Mégis, annak ellenére, hogy keverék nép vagyunk, ezért azt aki magyarnak vallja magát, nem lenézni, hanem inkább becsülni kellene, mert Ő meri vállalni a sorsközösséget a “magyar” gyűjtőnevű olvasztó tégellyel!

  • „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

    Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

    – Kertész Ákos. Nepszava.com, 2011. augusztus 29.

  • Almási Alma
    2018 november 21
    6:45 du.
    29 évvel ezelőtt, a változás szelétől(eljátszott lehetőségétől) elkábulva, nem gondoltam volna, hogy együtt nosztalgiázok az “átkos” szociális, mentális és kultúrális szinvonaláról egy mértékadó, kellően magyar értelmiségivel! 😀 Kár, hogy már leszálló ágban vagyunk, mert az “öregek” ma még negyed annyit sem érnek, mint anno! 😀

  • No lám, olvasom, hogy Andy Vajna kegyvesztett lett. Látszólag a Hunyadi-film forgatókönyve miatt, mert nem eléggé nemzeti-keresztény, és kitalált hősök szerepelnek, ráadásul az amúgy is kitalált Dugonics Tituszt megmásították.

    Mások szerint meg azért, mert azzal a megjegyzéssel küldött el egy hazaffy filmkészítőt, hogy Wass Albertre nem ad pénzt. Úgy tűnik, Vajna mégis ért valamicskét a kulturális színvonalhoz. Erre azonnal a huszadrangú filmcsinálók kereszttüzébe került, és betámadták az Andy támogatta és már vetítés alatti, nézőszámsikeres “Liza, a rókatündér” című filmet. Merthogy az egy fiktív Magyarországot ábrázol, és “ami kimondatlanul(?) a Magyarországról elvágyódást közvetíti a néző felé, azt, hogy itt nem jó”.

    Most így múlnak napjaink, itt, Magyarországon.

  • Én azért nem sajnálom Andy-t, a kaszinókoncesszióival amit neki játszott át a kormány vígan elvan még legalább 12 ezer évig, még akkor is ha a TV2-t is elveszik tőle, ahová amúgy is strómannak és a kormányakarat végrehajtójának került pozícióba. Andy-nek bőven elég az, hogy nem a börtönben ül az amerikai adócsalásai miatt és szabadon járhat kelhet legalább Magyarországon mint egy király. Ez nem zárja ki, hogy egy “kicsit konyít” is a filmekhez és a kulturális színvonalhoz, de attól Ő még a rendszert kiszolgáló és kizsákmányoló kitartott fazon.

  • Almási Alma
    2018 november 20
    11:11 de.

    Ez jó volt… ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha….

  • Almási Alma Értem amít írsz, de csak akkor lenne megvalósítható, ha ide beszélgetni, meggyőzni járnának a “jobboldaliak”. De nem azért jönnek, hanem a cikkírók és a “balodaliak” gyalázására. Ez már akkor így volt mikor ide kerültem. Akkor bekerültem egy dobozba, és bármit írok hülyeség nekik. Igen, próbáltam beszélgetni, de idáig egy jobboldali volt hajlandó normál hangon beszélgetni.
    Igen, rongálják a bodák és a bendegúzok a lapot.
    Tulajdonképpen én középen vagyok, jobboldali pártra szavaztam itt (nincs is baloldal), de ellenség vagyok, mert nem hajtok fejet a magyar jobboldaliságnak. Mit vársz, nyeljem a gyalázkodást, közben mosolyogjak mint türelmes apa a hülyegyerekére, mikor tapsikolnak az ország kirablásához?
    Dicsérjem meg Őket? Nézzél körül az országban, mit dicsérjek? Fából szeretnénk vaskarikát. Ez nem csak itt megy, szinte minden magyar kommentoldalon. A második kommentnél már a gyalázkodás jön vissza. Már lefordultam mindről, már csak ide írok. Még. De igazad van, nem számít, az úthenger nem áll meg. Ragaszkodhatsz a kultúrádhoz, a nyelvedhez, az emberségedhez és a hazádhoz, már ebek harmincadjára került. Még dicsérjem is? Itt igazán ember lehetek nem akarnak megtörni, használhatom a nyelvemet, senki nem szól meg érte. A számomra értékes kultúrát is elhoztam, senki nem akarja elvenni tőlem. Otthon vagyok. Te már csak szeretnéd ha az otthonod lenne az ország, mert egy felesleges rossz vagy és ellenség. Mit dicsérjek kedves Alma? Ma a bodák országa Magyarország, nem az Almáké. Nekem már mincs harminc évem megvárni a változást.

  • Szóval, olvastam a “hivatalos” kirohanást Andy Vajna ellen, a kormányberkekben járatos és Fidesz-közeli “pestisracok” internetes oldalán, s ha már itt időztem, elolvastam a kommentszekció hozzászólásait is, ahol egy gyöngyszemre bukkantam. Íme:

    “olszal

    2018-11-20 at 10:47

    Már régen seggbe kellett volna rúgni az egész biboldó bagázst.
    Andy Vajnával és kedvenc feleségével a szintén nagy orrú kvával együtt…
    Mint tudjuk, a legnagyobb zsidó ünnepek az Oszkár díj átadás, a Nobel díj átadása és /majd utánuk a pészah…
    A Vajna nevezetű szélhámos is ebből indul ki…a nemzeti filmalapos társaival együtt.

    Ha esetleg valakinek kétségei támadnának, itt egy másik autentikus hozzászólás:

    “Mátyás

    2018-11-20 at 10:50

    Soha nem értettem, hogy ez a potrohos hód mi a rákot keres a nemzeti filmalap élén? Orbánnak sürgősen le kéne váltania, mert ha ebben a kultúrharcban nem tesz semmit, az jelentős népszerűség vesztést fog neki okozni. Ja és gyengébbek kedvéért a kultúrharc alat azt értjük, hogy a magyar nép szeretné visszakapni a kultúrális élete feletti irányítást is. És itt most meg is állok mielőtt valami csúnyát mondanék.”

    További szép napot! 😀

  • Inkább Bibi. Miért kell bátorság vállalni, hogy magyar vagyok? Nem kellemes mostanság, de bátorság nem kell hozzá. Elég ha elhatárolódok a mai magyar, “többségtől”. Jó ha látják, hogy a magyarok közt is van európai.

  • Almási Alma
    2018 november 20
    11:31 de.

    Az a humanista szellemiség, attitűd amelyet Göncz Árpád képviselt, mind az egymásra acsarkodó turullnáci és fordított rasszista neoliberó, neokolonialista, labanc majomkodásnak https://www.youtube.com/watch?v=tFa_CAgjRNU az ellentettje…

  • Kővendég
    2018 november 21
    7:10 du.
    _________

    Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki másképp gondolkodik, mint én, de viszont én a végletekig megpróbálom az illetőt meggyőzni a magam igazáról… Tudom, ez fenyegetően hat, de nem az. Csak a félreértéseket (amelyek minden vitában előfordulnak) szeretem tisztázni.. 😀

    Most még egyszer összefoglalom a nézeteimet, aztán utánam a vízözön… 😀

    Tehát: fenntartom, hogy egy nép kultúráját, véleményét a vele együttélő tanult rétegének KELL javítgatni, felvilágosítani. Akkor is, ha ez kellemetlen következményekkel jár.

    Ugyanakkor nem tartom halálos bűnnek, ha valaki ezt nem teszi (például elhagyja az országot). Végül is legelsősorban mindenki saját magáért felelős. De akkor elvárom, hogy a távoli, vagy itthoni biztonságból ne ostorozza fölényesen a magárahagyottak vak botorkálását.

    A haza, a hazaszeretet, meg a hasonló szavak jelentését nem diszkutálom, ez személyes dolog.

  • Talán még egy dolgot kellene tisztáznom veled, kedves Kővendég…

    A magyar nemzet, mint közösség, szerintem valóban kamasztulajdonságokat mutat. Ez nem lenézés – ahogy te feltételezed – hanem ténykérdés. Ameddig egy politikus a “csakazértis”-re tud hivatkozni, ha a segíteni akarást ellenslégeskedésnek lehet előtte beállítani, addig ez így van. Remélhetőleg majd kinőjük ezt az attitűdöt, főleg, ha az értelmiségünk türelmes és higgadt tud maradni.

  • Inkább Bibi
    2018 november 22
    4:18 de.
    ________

    Ez azért van így, mert a rendszerváltáskor SZINTE MINDENKI bedőlt annak a propagandának, amit valamennyi politikai erő harsogott. Nyilván te is bedőltél.

    Én azonban személyesen is ismertem kommunistát és liberálist is, és tudom, hogy ők egészen másképpen gondolkodtak az ország és a világ dolgairól. Természetesen nem voltak tökéletesek, de sokkal realistábbak és jószándékúbbak voltak, mint a rendszerváltáskori “képük”. Talán mostanában kezded ezt látni te is…

  • Ja, és még ne ásd el az “öregeket”. Nekem egyáltalán nincsenek rossz tapasztalataim velük kapcsolatban – mármint a nálam valamivel fiatalabb öregekkel – kapcsolatban. Csak persze, amikor egy egész társadalom körben állva fújolja őket, akkor inkább hallgatnak. De hogy mi van a fejekben…

  • Alma, te is tudod, hogy tanítani, felvilágosítani egyoldalúan nem lehet. Azt, aki a turulbanszületett ideológiát képviseli, nem fogod rászoktatni az igazán értékes kultúrára. A legjobb példa talán a a közelmúltban lezajlott vita, amiben Bródy kapcsán estek egymásnak azok, akik egyrészt a hivatalos (és igen szar) könnyűzenei vonalat képviselték, persze ideológiai alapon: ők helyeselték, hogy a kormány milliárdokat szórt el olyan fazonokra, mint Leslie Mándoki, Ákos (a legrosszabbfajta macskazenész) és a több évtizede idült alkoholista Demnjén, aki valaha azért elég jó basszeros volt, de mára csak egy szánalmas, új májra szoruló roncs. Szerintük Bródy komcsi (!) volt, a nyomdájától megfoszott és kitelepített családjával, akit az szdsz nyomott persze érdemek nélkül anyagilag. Na most te az ilyeneknek miféle kultúrát közvetítesz, amikor az említett zenészek még egy enyhe gagyi, de van, aki a Kárpátiára csápol, ami alsó hangon is primitív uszító. Próbáltam a kedvenc zenekarom szuper tehetséges billentyűsét (személyesen is ismertük egymást évek óta) és barátait kicsit felvilágosítani, de a végkövetkeztetés az volt, hogy vagy zsidó vagyok, vagy komcsi, vagy mindkettő… na, ugorgyunk. azóta nem vagyunk ismerősök.
    Ugyanez vonatkozik a Wass Albert-imádókra. Ezeknek is hiába kínálod helyette Tamási Áront, az nincs a jobb sodorvonalába, hiába erdélyi (és jó) író. Így nekem az a véleményem, hogy a kultúra közvetítéséhez minimum két emberre van szükség: egy, aki közvetít és egy másik, aki akarja azt befogadni. Magyarázhatsz te bodának a leglogikusabban, az hinni akar és nem tudni, így feleslegesen pazarlod az energiát. Hát maradjon pont annyira hülye, mint eddig. Ugorgyunk.
    Ugyanakkor van olyan – neten megismert és nem is fiatal – cigány (és nem cigány is van ilyen)ismerősöm, aki ugyan tanulatlan, de kíváncsi, és képes gondolkozni is, tanulni is akar. Aki kíváncsi, azzal beszélget az ember, aki nem, az maradjon tudatlan. Szegény József Attila is belerokkant abba, hogy az egész népet akarta tanítani.
    Én leginkább Kennyvel értek egyet, bár azzal nem, hogy az ország ma a bodáké, mert tudom, hogy van egy jó nagy kör, amelyik ennél kulturáltabb és okosabb, de ezeknek ma nagyon kinyílt a szájuk, mert a vezérük bunkó stílusához örömmel alkalmazkodnak ezek a kis kalauzhalak, akik beérik a cápa testnyílásainak tisztogatásával.

  • Drizari: Ami Vajnát illeti, ő se nem hülye se nem szélsőjobbos: hazai karrierjét annak köszönheti, hogy amerika-szerte reptette a magángépén orbánt és Lévait és mág győzködni is próbálta a csuti disznót, hogy ne komcsizzon.
    A kaszinók adómentessége neki is jelentett egy komoly nyereséget, de abból természetesen le kellett jattolni orbánnak. Ez neki megfelelt, mert bőven maradt belőle haszna, most nyilván sorban áll valaki a ner-ből a haszonért, de Vajna sosem simult bele az orbanisztáni ideológiába. Egyébként meglehetősen beteg ember, nem hinném, hogy évtizedekben gondolkodik, ha a jövőjét nézi. A filmhez tényleg ért és nekem tetszik, hogy Wass Albertet kigolyózta.

  • Tüske Zsófia
    2018 november 22
    12:45 du.

    “Alma, te is tudod, hogy tanítani, felvilágosítani egyoldalúan nem lehet. Azt, aki a turulbanszületett ideológiát képviseli, nem fogod rászoktatni az igazán értékes kultúrára…”
    __________________

    Nos, tegyük fel, hogy meggyőztél…

    Akkor most állapítsuk meg, hogy a magyar emberek ilyen hülyék és erkölcstelenek, nem lehet velük semmit csinálni, nekünk semmi felelősségünk, mi okosak vagyunk, tehát itthagyjuk ezt a hozzánk képest mélyen ostoba, bármi jóra méltatlan, gyűlölködő, aljas, genetikailag szervillis (nem kívánt törlendő) népet, dögöljenek meg, mert nem érdemelnek mást és megyünk innen más országba, ahol jól fogunk élni.

    Igy akkor rendben van?

  • Nyuszika,
    az ide betett youtube-d összes ivrit betétei ragyogóak.Remélem Te is megnézted és pozitíven értékeled.KÖSZÖNÖM.

  • ALMASI ALMA;
    Szep a hazafiassaga.
    De mint a mondas, hogy senki nem valasztotta szulohelyet.

    De ha felnott kotraban szbad lehetosege lenne hazjat valasztani, hat azt minek nevezne ???

    Meg a 48-as Marcuysi ifjak is harcoltak a “szabad koltozkodesi jogukert”.

    Sot meg a Nadoer es a csaszar is eggyetertett veluk.mert jovahagytak.

    Nem ohajtana inkabb hogy a maga hazaja lenne a nepszeru haza ahova masok sokai remelnenek elni ???

    De hat akkor miert ellenzik, es velik marhasagnak, hulyesegnek mind azt ami azt tenne lehetove ??????????

    Higy hazaj egy demokratikus nemzet ,es a szabad lehetosegek hazaja lenne .

  • Alma én ugyan semmi ilyen következtetést nem hoztam, pusztán arra utaltam volna, hogy akarata ellenére senkit nem lehet sem megokosítani, sem kultúrát beleverni.
    Például hoznám fel erre a miniszterelnököt (aki nem az énviktorom, ennyit a néppel való közösködésről), aki hála Kádár rendszerének eljutott az egyetemig, el is végezte azt, de sem a kultúrából, sem a jogból, de még a sokat hivatkozott kereszténységből sem ragadt rá semmi. És ezzel nincs egyedül, mert vannak barátai és üzletfelei is. Mindenesetre arról gondoskodott, hogy az országból csak igen szűk és anyagilag megfelelően eleresztett fiatalok számára legyen elérhető a színvonalas oktatás. Természetesen a szerinte elfogadható kultúrával együtt. Amit már – hazafias nevelés címén már az óvodától fontosnak tartja bevezetni.
    Én nem megyek el odáig, hogy kötelező életprogramokat szabjak az egyes magyarok számára, mert feltételezem, hogy felnőtt emberek képesek arra, hogy felelősen mérlegeljék, mit vállalnak és mit nem. Ha a “nép” életképes, előbb-utóbb védekezik és megakadályozza, hogy 100-150 évvel visszavessék, ha nem, hát kipusztul és akkor nem lesz kár érte. Szerény közművelődési könyvtári tapasztalatomból (néhány évig a műszaki könyvtár mellett kezeltem a szakszervezeti letétit is) tudom, hogy igénytelen olvasóból lehet igényest csinálni,de olyanból, aki olvasni se nem tud, se nem szeret, és még melegedni se jár könyvtárba, abból nem.
    Aki rühelli a prófétaságot én bizony nem ítélem el érte. De csak szólok, te ezzel az értelmiségre történő felelősséget helyezéssel ugyanazt a paternalista szemléletet erőltetnéd, amit máskülönben elítélsz.

  • Kenny
    2018 november 22
    10:43 de.

    milyen is a “zember” a magyarországnak nevezett kis lavórban -na jó kis dudorokkal- mindenki érdekei szerint hülye!
    de nehogy bárki assziggye ez sajátossága nekijjek?

    kis canadai példa

    3 éve megy a harc az országban, hogy ne legyenek már több olajvezetékek, van már elég mert ugye a kőkorszaki technológia és a globális melegedés most csinált californyából tábortűzet ahol sokan megsültek ropogósra (a gyújtogatót még keresik?) és szerte széjjel
    usa szerte hasonló tiltakozások mennnek elég volt a fossilis fossilizmusból legyünk a 21. század gyeremekei és hagyjuk eme gyilkos izét (belőle lesznek a palackok amibe csapvizet öntenek és jó drágán eleadják a sok hülyének aki elhiszi hogy az forrásvíz meg hasonló és amely palackok már feltöltik a világóceánokat)

    és akkor mit látok a teve hiradóban? na mit? hát Alberta néhány lakója töntet olyan táblákkal amelyeken az van: szükségünk van olajvezetékekre

    mert dolgozni nem akarnak a többi provincia subsidialja őket most leesett a pincébe az olaj ára még többbet vesznek el a többiektől hogy ezek a kisújjukat nem mozdítva jobban éljenek mint a dolgozók!!!

    az albertai lehányzó ő a minielnököcskécske most mondta tartálykocsis vonatot belátható időn belül nem tudnak beszerezni de a csöveket meg ha másképpen nem megy majd néhány helyen felrobbantják a zöldek

    munka nélkűl élősködve nem törődve semmivel

    mintha csak levédiabasznádról szólna a csóka

    kíváncsi vagyok a Trudeau ki mer e állni és aszondani, hogy go get a job and not live on the account of the other provinces

    bár a maroknyi hülye tüntető most lefestette az útálatos képre

  • Gábriel Karikás 8:04

    Remek >történelmi lecke< mélymagyarok számára. Gratulálok!!! 😀

    .

    ui.
    Ajánlott olvasmány/v.videó:
    Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak
    – Szöveggyűjtemény Internet
    – You Tube: Sinkovits Imre

  • Almási Alma 8:30/ Kővendég

    “Sötétség délben” *

    Én is úgy gondolom, hogy akiket lehülyézünk, azokat ezzel a jelzővel mindjárt fel is mentünk a bűneik alól. Ellenben a tanulatlan primitívség azért az már egy más lapra tartozik, bár részben ezek sem ők tehetnek erről az állapotról, ám e hátrányos tulajdonság tanulással levetkőzhető…
    A képen szereplő lumpen “”nagyságák”” csoportja pedig a bármire rávehető és bármibe bele-vihető társadalmi réteg, már a társadalom sötét üledéke**. Kísértetiesen elmékeztetnek a korabeli német filmhiradókban dokumentált, Hitlerért rajongó és őt a jövő tömeggyilkosát éltető nők tömegeire. 🙁
    Csak az a különbség az említettek és ezek között, hogy azoknak még nem volt tapasztalatuk a fasizmus (a nácizmus) igazi arcából, míg a maiak minimum filmekből már ismerik. Ergo, ezek már tudják, hogy mit tesznek és mindez kb. hová is vezethet…

    .

    * e cím: Arthur Koestler után szabadon

    ** üledék :
    A lumpen prolit korántsem a nácizmus “fejlesztette” ki, az már a klasszikus kapitalizmus velejárója, és egyben a reakció kedvenc fegyvere. A nácik legföljebb előszeretettel használják. Ezt a típust többek közt már Victor Hugo is bemutatja a Nyomorultakban …

    .

  • Alma 6:45

    . 🙂 Minden tiszteletem !

  • Bendeguz, kértelek, hogy a marhaságaidat tartsd meg magadnak, de ha már… akkor ne nekem üzengesd…

    1. NEM VAGYOK HAZAFI, vagyis nincs HAZAFFYASSÁGOM. Világos?

    2. Magyar vagyok, így adódott, és mivel ez hozzátartozik az identitásomhoz (sokminden más mellett), tanulmányozom is a magyar kultúrát, és próbálom megérteni azokat, akik ezt a viselkedésmódot örökölték.

    3. A szabad költözés az egészen más dolog, de tőled SEM TAGADOM MEG, úgyhogy mehetsz a pi… pincébe!

  • Tüske Zsófia
    2018 november 22
    11:38 du.
    _______________

    Honnan veszed, hogy én elítélem a patriotizmust? A magyar kultúra még nem jutott el arra a szintre, hogy ne legyen szüksége az átlagosnál jóval műveltebb tagjainak a példamutatásáról és segítségéről. De ez nem kötelező, hanem önkéntes és fizetség sem jár érte (meg hála sem feltétlenül).

    De ha valaki nem vállalja fel, akkor ne is rója fel a népnek az ostobaságát. CSAK erről beszélek elejétől fogva.

  • ALMASI;
    Soha nem vadoltam magat ‘hazafias magyarnak lenni’.
    Sot nem mondtam sem irtam senkinek, s most sem, csak emlekeztetem amit maga irt nekem;

    “..ugy hogy metesz a pi…pincebe.”

  • DON GOLO megjegyzeseire;

    Hmmm?
    Ugy nez ki hogy kivalloan emlekszik a nemetorszagban lezajlottakra az 1930-as evekbol.

    De elfelejtette a haboru utanni fel-evszazad elfelejthetetlen reszleteit, kulonosen magyarorszagon tortenteket.

    Sot meg az Ivan Deniszejevitch tipikus esetet az ismert Orosz novellabol.
    Szegeny Ivan, szivbeli es huseges part-tag volt.
    Boldogan ugrott talpra azonnal amint hallotta szeretet vezerenek nevet.
    Boldohan tapszolt is.
    De 11 perc utan ugy velte hogy 11 perc tapsolas elegendo volt. S leult elsonek.

    Szegeny Ivan . De mi remesen megbanta azt.
    Persze az egy valosagot abrazollo novella volt.

    De szegny FIGYELP esete itten NEM volt am novella.
    Csupan mert nem ohajtott “felajalnlast tenni szeretett atha-istenuk nevenek dicsoitesere”.
    Nem csak az zaklatasok, de 17 eves korara meg ifju-kori bortonben is toltott egy evet.

    Vajon hanyan szenmvedtek hasonlo korulmenyeket hasonlo “bunokert” bar hol is ????
    Sot meg magyarorszagon is, 1990-ota ?????

    Azt mindenki igen gyorsan elgelejt !!!!!!

  • Bendeguz79: azért Klára anyó állításait nem árt jól megszűrve vizsgálni. akkoriban nem létezett ifjúsági korúak börtöne, így elég nehéz lehetett ott bármennyi időt is eltöltenie. ráadásul állítása szerint találkozott halálra ítéltekkel is. aha. ott. hát persze. a bíró, aki szerinte elítélte, nem ilyen piti faliújság-ügyeket tárgyalt.
    azon felül szavahihetőségét erősen megkérdőjelezi, hogy anno Bécsben, egy kávéház teraszán – akkoriban a 6 évesek tipikus gyülekező helye volt az ilyen – személyesen rettent el az SS-alakulatok dübörgő díszlépésétől, ami azért is érdkes, mert Bécset motorizált Wehrmacht-egységek szállták meg, de az SS se masírozott nyakra-főre díszlépésben az utcákon. nomeg az orosz megszállás átvészelése is több sütetű, mivel hol a Svábhegyen, egy ismerős tábornok villájának pincéjében, hol valahol a Józsefvárosba, egy óvóhelyen viselték el, ez utóbbiban némi kaukázusi katonai kéretlen kéjelgő atrocitás mellett. akad még más is Klára anyó emlékei mögött, amiről nehezen dönthető el, hogy fantáziája terméke, vagy demenciája következménye. mind1. Bendeguz79, állításait már sok évvel ezelőtt tételesen cáfoltuk, de ez továbbra sem zavarja. neked meg, közöd?

  • Mondtam, kedves Bendeguz, NE SZÓLÍTGASS MEG ENGEM sehogyan sem. Mert ha kénytelen vagyok elolvasni a blődlidet, mindig bepipulok rád…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    .)-Ille-424>

    Remek komment, akár a 424-es gőzmozdony. )))))))) 😀 (((((((((

  • ILLE ISTVAN reagalasara;

    Igen csodalkozom, hogy lett volna maga egyszer is hajlando tisztesseges modorral es gyalazkodasok hianyaban kifejezni mondanivalojat?!

    Velhetoen allitasait es ragalmait “FIGYELO”-re celozta.

    Amit Figyelovel kapcsolatban irtam az elobbiekben, csupan Figyelo tobbszori nyilatkozatai alapjan amiket maga Figyelo parszor irt itten.

    Soha NEM olvastam tolle, sem irtam itten, hogy valaha is talalkozott volna a “halalra iteltekkel”.

    De micsoda tarsdalom az ahol emberek-embereket meszarolnak le ???
    Csupan mert nem hodolnak meg a hatalomat gykorloknak es a hatalomra torekvok elott ?!!

    Igen ugy megdobbento az adott reszltei is Austria es Becs 1938 beli Nazi megszallasanak reszleteit ugy adja mint ha maga ottan szemtanu lehetett volna.

    De ha allitja hogy maga 6 eves koraban a Becsi kavehazakban gyulekezett az SS egysegek “duborgo diszlepeses masirozasait” vagy a “Svabhegyi piceben”, vagy “valahol a Jozsefvarosban” szemlelte volna, hat az ami inkabb a maga “fantaziajanak termeke, vagy dimenciajanak kovetkezmenye…”

    ” Allitasat mar sok evvel ezelott tetelesen cafoltuk…”

    Az is teljesen valotlan allitasa !!!!
    Mert nem olvastam sem irtam a KMH sem a HFP-n “sok eve”.

    Semiben senki nem “cafolt” tenyekkel , valosaggal csupan bunko szemelyes gyalazasokkal.
    Mar tobbszor voltam cimezve “hulye”, “barom”, “marha”,”allat”, “fereg”,”hazug”, “gonosz’, “gazember”, sot ketszer meg szulo-anyam is belekeverve a magafele “cafolas”-ok ertelmeibe.

    Megjegyzesevel, cikkevel ketsegtelenul bizonyitja Kertesz Akos egyeni meglatasanak valosagat.

    Mindazok dacara visszautasitom elhinni hogy sok magyar letezne ahoz egyenlo nivoju kepeseggel es magatartassal.

    S a kiveteleket igazan sajnalom mert tudom hogy mas eletlehetosegeket erdemelnenek mint amit a maguk jelen letekozulmenyeik azokra koteleznek.

  • Ezeket tanítani? Hogyan?

  • Kenny
    2018 november 24
    1:29 du.

    sajnos “ezt” a magyar nyelvet nem érteni… a mankó miatt volt? és az ilyen miért …na jó nem folytatom, mondj részleteket

  • Kenny
    2018 november 24
    1:29 du.
    na most már értem a CEU és ez a fószer mit akart? ellentüntetett ott a helyszínen…
    #1 nem tudja mi is az a CEU de a propagandáról -futólag- hallott
    #2 senki sem ütötte le
    #3 a Hofi ennek a pofázását utánozta anno mint a seggkőbunkóság jelképét?

  • Ille István
    2018 november 24
    4:24 de.

    az jó, hogy Klára anyó t cáfolod, a nagyérdemű élvezi! de bendegizi az mindent jobban tud és pofátlan is, azt a jelenséget (mármint bendegizi mert nem ember: jelenség) meg radírozni a “nagy radírral”

    hahahahaha
    nagyon élvezetes a 424 -esed, csak úgy töfög és kiröhögi a hülyéket a klárika hány éves ma???? 120?

  • Gabriel Karikas

    Kenny!

    Igen a tanítást nagyon el lehet felejteni, mert akinek van rá igénye, azt nem kell noszogatni …

    Akinek meg arra van igénye, hogy kimenjen a stadionba kihőzöngeni magát, na ezeknek építette Orbán a stadionokat.

    Úgyhogy meg is kapod rögtön ezektől az utóbbiaktól:

    …”Na kis-apám ne itt osszad má’ az észt!”…

    Most-már viszont letámadnak bárhol, átveszik a “hangot” a munkahelyeken, iskolákban stb.

    Bevágnék ide egy üzenet-félét, amit brazilban Whatsapp-on terjesztenek – nyilván a fordítását, ami idevágó egy kicsit.
    Mennyiben?
    Abban, hogy a nemrég lezajlott választással sikerült egy az Orbánéhoz hasonló diktatórikus berendezkedésre törekvő rezsimet leváltani.
    Az Orbánhoz hasonlóan nemzetközi téren is csakis a legkorruptabb diktatórikus rezsimekkel szövetkeztek. Nyilván geopolitikai helyzetükből fakadóan nem teljesen ugyanazokkal, de a Irán, Kína, Putyin Oroszországa alapból adott volt.

    A szöveg:

    …””Brazília soha nem hallott ennyi sok igazságot, és sok brazil számára ez bizony súlyos.
    A brazil eset egész egyedülálló a világon. Nagyobb, mint Brexit, és óriási a Trump megválasztása mellett is. Pedig nem valami radikális társadalmi ütközés folyománya, mint a muzulmánok tömeges bevándorlása volt az Egyesült Királyságba. Nem is egy milliárdost választottunk meg egy két párti választásokon, mint az USA-ban. Egy sima kapitányt választottunk, pénz nélkül, televízió, hírességek (sztárok) támogatása nélkül. Megmutattuk a világnak a demokrácia lényegét.
    Bolsonaro nem hajtott fejet. Szembeszállt a bolygó egyik hatalmas médiavállalatával, a vélemény-formáló művészekkel, az akadémiai elittel, a párt-milíciákkal, az állami gépezettel, a Stablishment-tel.
    Minden hatalmi erő a jelölt ellen fordult, kétségbeesett kísérletében, hogy fenntartsa a bujtatott előnyeit. És mégis megnyerte a választást.
    Gramsci az 1940-es években azt mondta: “Ne támadjátok a laktanyákat, szálljátok meg az iskolákat, ne támadjatok tankok ellen, támadjátok az ideológiákat”. A szocialista filozófus azonban elfelejtette, hogy a kapitalizmus fejlődik, és evolúciójával hangot biztosított a tömegeknek. A nagy média cégek ma már nem a kizárólagos fő-hírforrások. Az iskola már nem a tudás kizárólagos propagálója. Az internet megjelenésével tudjuk magunkat tájékoztatni, kutathatunk, és főleg tudunk üzenni.
    A végen rátámadtak az elnök életére is, ezzel elérték, hogy kimaradjon a kampány kötelezettségvállalásaiból, pizsamában és papucsban kényszerült kampányolni.
    Megválasztottuk mégis. Szétvertük a 3 évtizednyi hatalomra aspiráló tervüket, amely erőszakos népi-milíciákkal, kormányzati erőszak-szervezettel rendelkezett, mindezt fegyveres erőszak nélkül, katonai intervenció nélkül.
    Tragédia ez azoknak a “művészeknek”, akik nem látják a változás nagyszerűségét. Tragikus azoknak a diákoknak, akik nem látják a pillanat fontosságát.
    Ti viszont büszkék lehettek arra, hogy részesei lehettetek az “ellenállásnak”. ENGEM BÜSZKESÉGGEL TÖLT EL, HOGY RÉSZESE LEHETTEM A TÖRTÉNELEMNEK!
    BRAZIL MINDENEK ELŐTT!….”””

    A szöveg ennyi … nyilván sok dolog elsőre furcsa – mert nem tudod a hátteret.

    De a lényeg – hogy egy “elmaradott” országban a nép “szembe ment” minden, a szituációban elvárható helyzettel – az addig megosztott, “másokkal szemben bezárkózó” társadalom a hazai, nemzetközi média propagandája ellenében összefogott, és leváltotta a rezsimet.
    Felismerte a szociális hálókban rejlő lehetőséget – ezen át a kommunikáció egy új dimenzióját mutatta be.

    Megvan ennek a veszélye is? De meg ám. Kérdés, hogy mikor kezdi majd egy-néhány totalitárius álmokkal megfertőzött tudatosan kihasználni.

    Na onnantól mérve; … “csókol anyád, Rozi” …

  • Bendegúz 5:28

    N e m ! 🙁

    Én például a vietnami,

    . M Y – L A I . falu összes,

    1968.egyetlen éjszakáján, made in USA

    kiírtotta 500, azaz Ötszáz lakosára gondolok

    gyermekekkel, asszonyokkal és öregekkel egyetemben,

    akikről oly előszeretettel éppen maga feledkezik meg …

  • Rodeo11 A piros cipős véglény nekiugrott a kislánynak. Csak azért, mert a CEU melletti tüntetés mellé állt.
    A bizonyítéka az volt, hogy szemüveges és sálat visel, tehát genderhulladék. Jelentsen bármit.
    Persze ilyen állatok mindig voltak, de nem mertek kijönni a fényre. Most, hogy az ország vezetői is így gondolkodnak, látják eljött a primitívek ideje. Hiszen nincs büntetés, csak bátorítás a kormánytól, legyél büszke a butaságodra, látod, Német, Kósa, L.Simon is milyen sokra vitte minusz intelligenciával?
    Ha a vezér barátja vagy, még Brüsszelbe is eljuthatsz. Megállítani nem tudod, de mennyivel könnyebb ott szívni valót kapni. Borzalom. Inkább vállalom a megvetést, de nincs az a pénz, hogy visszamenjek közéjük élni.

  • Gabriel Karikas Így első olvasatra jól hangzik. Nem sokat tudok Brazíliáról, de a hatalmas bünőzés, gyilkolászások, korrupció rettenetes. A VB elég sok disznóságról lekoptatta a mázt. De ez az elnök sem látszik Barbie babának, a katonaság bevonása pedig félelemkeltő. Én kivárnék a hallelujával, én kétkedek. Legyen igazad, de a barátai sem bizalomkeltőek.

  • Gabriel Karikas
    2018 november 25
    7:05 de.
    kedves karikhatúrhista gábriel

    a sok maszlag még hogy a popmédia hahahaha (neked: kkk) és milyen baromságokat ír!
    szóval te!!!! kizárólag te, lécci magyarázd el a nagyérdemünek, hogy a népjólét hogyan fog kinézni az első 5 éves terv után

    úgymint: új munkahelyek
    új magasan kvalifikált munkahelyek
    ingyenes oktatás a felsőoktatást is beleértve vagy ha nem ingyen van hányan és kik lesznek képesek megfizetni
    az egészségügy hová fejlődik lesz e még a cubai doktorokon kívűl brazil doktor is?
    az infrastruktúra hová fejlődik?
    a favellák helyén mikor lesznek lakónegyedek megfizethető bérleményekkel

    most ezek a kérdések nyomasztanak

    az a segg rablómese amit a twitter vagy akármiből kiferdítettél azt hordd haza alágyújtósnak a tábortüzedhez amivel a kondér alatt az aprófát

    üdv innen a demokráciából oda a …te hol is laksz? aki delikvens-t ír az nem lakik brazilban az tőzsgyökeres Nagyfuvaros utcai

    essetunni?

  • Gabriel Karikas
    2018 november 25
    7:05 de.
    fenti hozzádszólásom egy csikicsuki!!!
    ha nem válaszolod meg a kérdéseimet engem igazolsz, ha megválaszolod akkor is

    kkkkkkkk
    a vaccapp az milyen hüppia? a brazil hübrisz? vagy csak kányé veszt és léjdi gágá meg a kim kardásián és tsai

    kkkkk

    fetrengek a röhögéstől…

  • Alma, valamit félreolvastál. én nem patriotizmust, hanem paternalizmust írtam.

    “te ezzel az értelmiségre történő felelősséget helyezéssel ugyanazt a paternalista szemléletet erőltetnéd, amit máskülönben elítélsz.”

    “Honnan veszed, hogy én elítélem a patriotizmust? “

  • OK Don Golo;

    A targytol nagyon tavolra esett.

    Persze a My Lie-i tortenteknek csupan az egyik oldalat ismeteli.

    Azt probalta hasonlitani a mag szeretet nemzeti szoicialistaik es a nemzetkozi szocialistaik vilagszerti celzatos es tervezett tomegmeszarlasaival??????????

    A My lie -i eset csupan az egyik oladalat ismeteli.

    Eslokben, elfelejtette hogy elvtarsai akik voltak az agresszorok. Az eszaki szoviet altal istapolt megszallo hadak.
    A US , sem a Viet Nami koztarsasag SOHA nem is probalta megszallni, ill. meghoditani az eszak Viuet Namot.

    A Mt Lie-i falubol az NVA cspadaba ejtetve gyilkot meg Calley hadnagy szakaszabol 26 katonakat.

    Segitsegukre, ugy a tuzerseg mint a legiero tuzet nyitott.
    A tuz vegere a falu civil lakossaga szenvedte az aldozatokat. Semmi NVA katona holt-teste nem talalva.
    De hat ki nyitott tuzet Calley hadnagy szakaszara ???

    Az eletben mardtak megsemmisitettek a falu maradvanyat a tovabbi csapdat megelozni.

    A kivizsgalas alapjan 36 egyen a Medina szazados szazadabol had-birosag ele kerultek.
    Calley hadnagy eletfogytiglani borton-buntetesre lett itelve.

    Kegyetlen verontas volt az ,ketsegtelenul!!!!
    De ki kezdte a gyolkolasokat ????

    De hany millio artatlan emebert gyilkoltak a maga elvtarsai europaban es vilagszerte??????????????????????

    A maga elvtarsai milliokat gyilkolt gazkamrakban, na meg mas modszerek altal is.
    Hanyan voltak felelosegre vonva azert a feljebbvaloik alatal????

    Sot a nemzetkozi szocialista elvtarsai nem kevesebb mint 100 niili emberi lenyt gyilkoltak csupan gyioletukbol.
    Hany volt felelosegre vonva azert vezetoik alatal ????

    Miert kezdte a veres haborut a Hanoj-i elvtarsai ?

    Felszabidasert ?

    De hol van ma a “felszabaditott Viet Nami Koztarsasag” ?
    Nem csak meg-hoditottak, hanem bekebeleztek, elfoglaltak.

    Na Don Golo, arra valaszoljon, de oszinten am !!!

    De fokent hogy miert kedvelik az agresszive haborukat, tomeg-verontasokat bekes tarsadalmakk ellen ma is???
    Miert a tomeggyolkossagaik Szyriaban, Yemenben, Iraqban, Afghanistanban es a sok kis merenyletek, amik mind gyilkossagok meg az ongyilkos robbantoik alatal is ?????

    Miert a vilaghoditas celja bami modon ??????????????????

  • Kenny
    2018 november 24
    1:29 du.
    Kedves Kenny , megkérhetlek, hogy ilyen kiba…szott tahókra ne hivatkozz? Ezeket még az IQ 30-ok is kiröhögik! 😀 (Higyjél nekem, nem vagyunk ilyen primitívek!)

  • Kedves Tüske Zsófia!

    Ha így volt, félreolvastam. De akkor meg azt nem értem, hogy te miért gondolod, hogy egy felelősségteljes felvilágosító munka miért paternalizmus… De hagyjuk. Szavakon lovagolsz…

  • Inkább Bibi Na de Elemér. Ilyen csúnyán beszélni. 🙂
    Nem jössz Kubába? Bendegúz fizeti.

  • Kenny
    2018 november 25
    2:00 du.
    Nem szeretek még barátoktól sem potyázni, de a saját pénzemen Írországba és Portugáliába -a nejemmel- szívesen elmennék! 😀

  • Inkább Bibi Légyszíves ne sérts meg Bendegúzt, szívesen fizeti. Csinálunk egy jó író-olvasó találkozót Havannában. 🙂
    Két gyönyörű és barátságos ország. Jó választás. A lisszaboni villamosok pedig valami csoda. Portugáliában láttam meg először az Óceánt, azonnal szerelmes lettem.

  • Bendeguz79
    2018 november 25
    12:20 du.
    mit keres az usa vietnamban? mint a csizma az asztalon? és mi köze ahhoz, hogyan élnek vietnamban vagy bárhol az universum ban bárkik?

    egyébként én is kérek 12 darab jegyet Cuba ba Marea del Portillo Toronto, Cienfuégos Toronto, Houldguin Toronto, Habana Toronto, Santiago de CUba Toronto, és mindegyik relációban 2 személyre ablak mellé megelégszünk holmi cabaña-ba szóló jegyekkel főzni is tudunk midannyian és megelégszünk KIA bérautókkal is
    előre is köszönöm az én csomagomat egyesítheted Christopher ével tőle megkapom Montréal ban

  • Kenny
    2018 november 25
    2:00 du.

    szervezd be Eleméréket, amit megtakarítanak a fejhallgatókon azt bermuda shortokra és szandálokra költhetnék és találkozzunk Marea del Portillo ban a nagy tengerbe bukó pálma melletti ligetben a fekete homok nagyon szép naplementekor onnan elautózunk Santiago de Cuba ba és a csücskibe a szigetnek ahonnan látszanak Santo Domingo fényei

    hahahahaha

  • Inkább Bibi
    2018 november 25
    2:32 du.

    então podemos vernos em Coimbra, o qual gran placer sería

  • Kenny
    2018 november 25
    2:00 du.

    ha beszervezed Eleméréket és Habana ban találkozunk a Méliá Cojiba ban onnan vacsorára elautózunk az El polinésio ban Pollo criollo t zabálni és barna sört inni, vagy másik lehetőség a sok közül kiautózunk Atabey be a Quinta avenídán nincs is messze… és ott Giraldía ban vacsizunk a spanyol kastély rokokó színesüveg ablakai megett kíváló konyhájuk van de a medence körüli asztalok is jók azokból be lehet ugrani a medencébe és a sört vagy Cuba Libre t már a vízbe szolgálják fel a további részleteket majd ott megdumcsizzuk

  • Gabriel Karikas

    Kenny
    2018 november 25
    8:19 de.

    A szomorú az az Kenny, hogy ezt Te éppen egy ilyen véglénynek próbálod elmagyarázni.

    Aki kéjeleg a mások nyomorán, aki a korrupt, mindenre képes bűnözőket próbálja kimosdatni, a bennük lakó vadállatot bárányképére festeni és közben kéjesen vigyorogva lepocskondiázza azokat, akik végre feltámadva az apátiából valóban tenni akarnak valamit ez ellen az őrület ellen.
    El akarja kaszálni mindjárt elején, ráhazudozva minden mocskot, hogy mindenképpen elbukjon.

    Tudod mi lakik az ilyen pszichopatában?
    Tudod milyen lélekkel, szellemmel van dolgod?
    Ez a szellem aki magában a halált hordozza, aki megnyomorít, rombol, öl – és habzó véres szájjal kacarász rajta – nem érted az operák üzenetét, amiket előhoz?

    Lelki, szellemi társa a rezsimeknek, akik élősködnek a nép, az ország nyakán, isznak, dőzsölnek, és képesek bárkit meggyilkoltatni, bármilyen igazságot, valóságot kifordítani?

    Analizálgatjuk itt az Orbán-rezsimet, ami csak egy taknyos kis utánzata ezeknek a dél-amerikai diktatúráknak.

    Képzelj el egy magát kommunista rezsimnek beállító csavargó-tolvajok bandáját, akik szövetkeznek a feudális múltból itt-ragadt valóságos rabszolgatartó családokkal – itt “coronell-eknek” nevezik őket,mert ugye királyi helytartók voltak, élet és halál urai – ezek kormányozták Brazíliát 16 éven keresztül – teljes véd és dacszövetségben.

    A Dilma, aki egy darabig elnök volt (az alkotmány szerint csak egyszer lehetett valakit újraválasztani – azért nem folytatta a Lula, de ez van Putyin-földjén is) szóval a Dilma a FARC-nál kapott hivatalos terrorista (milicista) kiképzést. Hozzátartozott a kiképzéshez csecsemő kivágása a terhes hasából.
    (Csak ha hirtelen nem tudnád, a FARC volt a kolumbiai kábítószertermelő gerilla-szervezet) – az ugynevezett “Fórum São Pauló” egyik alapitó tagja, mint szervezet.

    Nem mende-monda, eldicsekedett vele a pszichopata Dilma.

    A Lula másfél millió hektár földet vásárolt fel, 560 ezer csak a szarvasmarha állomány benne.
    Nem írtam el, – 1,5 millió – Piaui államban – ahol a Sarney család az állam élet-halál ura.
    Nincs törvényben kimondott pallos-joguk, de a család áll az állam minden fontos pozícióján. (kormányzó, bíró, rendőrfőnök …)

    Közben a nyomorultak a birtokokon rosszabbul élnek mint a kutyák, a rabszolgák.

    A favellák is arra kellettek, hogy meglegyen a szavazótábor.
    Teljesen szabad-kezet adtak a drogbandáknak a lakosság terrorizálására – akiket felfegyvereztek.

    Létrehoztak földnélküliek mozgalmát (sem Terra) akik “a jogos földfoglalás” címén szinte minden fazendát, legalábbis akik nem fizettek kemény védelmi pénzt felgyújtottak, kiraboltak.
    A városokban a Tetö-nélkülieket (sem-teto), akik épületek szálltak meg, lefosztottak természetesen, cserébe időnként ki kellett vonulni Tüntetni – buszokat felgyújtani, utakat eltorlaszolni – persze lakbért is kellet fizetniük a mozgalomnak.

    A rendőrség a végen semmit sem csinált, egy részük betársult a maffiába, a többi ha veszélyes helyre ért a kocsival véletlenül feltekerte az ablakot, szirénát bekapcsolta és uzsgyi.

    Mondássá vált, hogy a rendőr elkapja, a bíró elengedi a banditát. Akkor meg minek az életét kockáztatni?

    Egy évben Brazilban több ezer rendőrt lőnek le így is.

    Ezt hozta a PT (partido dos Trabalhadores – Munkáspárt) hatalomra jutása.

    Senki sem mer az utcán csak ugy járkálni, a kereskedelmi egységek lehúzzák a redőnyt. Minden kereskedő belerokkan, ha havonta legalább egyszer kirabolják az üzletet.

    Nincs ez már a statisztikákban sem, hiszen minek tenne feljelentést? Legfeljebb eléri vele hogy a bandita megbosszulja.
    Csak tavaly a bejelentett megerőszakolások száma 60 ezer volt.
    10 percenként egy. (jó részét a fenti okokból nem merik bejelenteni)
    Az első volt amit a PT tett hogy hozott egy törvényt, hogy fiatalkorúakat (18 év alatt) nem lehet büntetni, semmiért.
    Elismeri, hogy ö volt aki fejbelötte a delikvenst, a jegyzőkönyvet felveszik, aztán csá!
    Talán elképzelhető a következmény.
    Állami iskolákban a “tanulók” simán megpofozzák a tanárt, ha úgy szottyan kedvük.

    Nem sorolom, órákon át lehetne sorolni, sok-sok lapokat megtöltve.

    Ez az ember nem ezeket tárja a világ elé, hanem dezinformál.

    Aki dezinformál vajon milyen okból teszi?

    Lehet pénzért – ez egy egyszerű aljas ok, de lehet csak egyszerűen “kéjvágyból”
    Akik az AVÒ-s kínzólegények voltak, vagy a Csauszesku “Securete”-ja, és mit tudom én. De a fasiszták hóhérjai se voltak jobb “húsból és vérből”

    Milyen más oka lehet még?

    Igen, lehet még valami titkos küldetés (elhivatottság) tudat, de ehhez “vallási fanatikusnak” kell lenni.

    Vagy egy egyszerűbb, menekülés valami elöl, valami tett elöl.
    Nem szeretnék tippelni.

    Én halottam már éjjeliőrt nappal meghalni

  • Bendeguz79: valamit nagyon benézett, de hát, ennyire telik 😀
    A lényeg valóban az, amit mond, hiszen csak Klára anyó elbeszéléseiből tájékozódott, ezt maga is bevallja. egyéb okfejtései meglehetősen zavarosak, mint a teret, mind az időt rendesen összekavarja, azon felül nem kell személyes részvétel egy történelmi eseményen, akadnak újságcikkek, híradók, filmek bőségesen, amik a valóságról, és nem a téveszmékről szólnak.
    úgy tűnik, még szövegértési gondjai is vannak:” Allitasat mar sok evvel ezelott tetelesen cafoltuk…”

    Az is teljesen valotlan allitasa !!!!
    Mert nem olvastam sem irtam a KMH sem a HFP-n “sok eve”. nem tüűt fel, hogy nem magáról van szó itten? vagy ottan?
    amúgy e hiányosságot meg is értem: azzal a primitív fogalmazásmóddal, ami sajátja, a KMH-n egy sztrapacska-receptet se közölnének magától 😀

  • Rodeo11
    2018 november 25
    4:34 du.
    OK, benne vagyok, ezt a maradék 50 évemet már nem akarom Kuba kiélvezése nélkül elpocsékolni! 😀

  • Rodeo11
    2018 november 25
    4:34 du.
    Szent Basszuskulcs, Te most olyan kecsegtetőket írtál Kubáról -bár már másoktól is hasonlókat hallottam-, hogy még saját pénzen is(ha lenne annyi) megkockáztatnék oda egy közös kiruccanást Veletek, de csak azzal a feltétellel, hogy Te vezetsz és tolmácsolsz, mert nekem nincs olyan nagy helyi korcsmahivatal ismeretem, mint Neked! 😀

  • “O.K.” Bendegúz !

    A vietnami My Lai-ban mit is kerestek az amerikaiak… ?

    A háború amerikaiak által várva-várt e s z k a l á c i ó j á t a Tonkini öbölben kiprovokált (részben meg sem történt) incidens idézte elő és onnan kezdve ezzel a kis, egyébként hazug ürüggyel még vagy . t í z . é v i g . meresztették, szórták, hullatták és öntötték a fegyvereiket mindenre ami csak mozgott sőt, nemcsak arra de még az álló fákra is… Azokat pedig napalmmal, vagy ezer-tonnaszám szétszórt – állítólag csak – gyomírtó vegyszerekkel írtották. Utóbbiból kijutott a délvietnami embereknek is, mely gonosztettel még a háború után évekkel világra jött torzszülött csecsemők tanúsítják és emlékeztetnek Amerika őszinte béketeremtő akaratára…

    Ergó, a Vietnami Háború egy, a franciáktól átörökölt** vesztes háború folytatásaként lényegében egy ugyancsak gyarmatosító célzattal, de szintén vesztesre sikeredett. De minek mentek oda ? Az biztos, hogy a rengeteg, nemcsak vietnami, de saját halott, a nyomorékká vált harcosaikon s már emiatt is óriási erkölcsi veszteségükön túl, óriási gazdasági prosperitást és az ezzel járó természetesen rengeteg . p r o f i t o t . hozott az abban érdekelteknek. Ezt főleg és elsősorban az adófizetők pénzén fenntartott egyszerre é r d e k e l t és ugyanakkor m ű k ö d t e t ő , úgynevezett gazdasági-katonai komplexum számára. Az akkori johnsoni politika, ennyi idő távlatában is csak ezt a c é l t szolgálta. Sőt az otthonmaradott amerikai munkásoknak, a lakosságnak is munkát és ezzel példás jómodot hozott a vietnamiak kárára. Amely eleinte elfogadottá tette a lakosság, az alsóbb néprétegek körében is…

    Mert a fegyver és katonai eszközök a legjobb fogyóeszköz, vagyis az u t á n r e n d e l é s békében is, hátmég háború esetén . g a r a n t á l t .

    Ui.Közben millió tonna-szám fogyasztottak el még egy csomó raktáron lévő II.Világháborús hadianyagot és fegyvert is.

    .

    * A Kennedy gyilkosságot követő alig egy év alatt érett be a helyzet arra, amit Ő nem akart, amerikai csapatok oda küldését bármi áron. Akkor 1964-ben 300(!) főről nőtt majd’ 20’000-re a létszám. John Kennedy a régió jó ismerőjeként pedig csak és k
    i z á r ó l a g tanácsadók jelnlétét akarta ott, a létszám növelése nélkül, a déliek meggyőzése útján…
    ** A genfi francia-vietnami békekötéskor a volt gyarmatosító(!) Franciország már elismerte Vietnamot független államnak.

  • Gabriel Karikas
    2018 november 25
    9:32 du.
    mivel a Kenny nek címezted, rábízom, fáradjon ezzel! (is)

    mindez részedről: agyhúgykő és agylúdtalp meg agysérv egyszerre

    elég sokáig tartott átgörgetnem rajta a keresőmet, olvasatlanul

    kkkk

  • Rodeo11 Pedig most sok olyan információ elhangzott, amit most cáfolni kéne. Sok adat egyértelműen bizonyitott, például a bűnözés.

  • Gabriel Karikas

    Rodeo11
    2018 november 26
    9:44 de.

    Triste, néh?

    Não tem vergonha na tua cara, não néh?

  • Gabriel Karikas Mindenféle forrásból nagyjából hasonló jött le nekem, Braziliában változás kell. Szűzleányok pedig nem tudnak ilyen körülmények között rendet tenni. Éppen ezért rettenetesen veszélyes a helyzet.
    Rodeo opera értelmezése tényleg egyedi, de nem baj. Én másképpen értelmezem. Abból nem lesz baj, ha elolvasok egy másik értelmezést. Az nem jelenti, hogy a magamévá teszem. Az is tény, hogy Rodeo elég szélsőséges. Ha nem beszélgettünk, attól az marad.
    Most olvasok és figyelek. Talán közelitek majd egyszer az igazsághoz. Bár ebben nem hiszek sajnos. Az biztos, Braziliába be nem teszem a lábam, semmi kedvem.

  • Kenny
    2018 november 26
    12:17 du.

    mindez rablómese, nem méltó olvasásra… olvasd el Noam Chomsky t ezzel kapcsolatban

    ő ugyanakkor arról is írt (amit én ugyanitt korábban írtam) hogy a süsüékhez “betüremkedő” migráncsok a kifosztásuk ellenértékét akarják visszakapni a süsüéktől azaz ezek a migráncsok a süsüék által régóta kifosztott országokból gyalogolnak… kérik vissza a babaruhát

    Gabriel nem méltó olvasásra

    hagyd a bűnözést, a bolsonaro a bűnöző és a bandája majd figyelj!!!! nem kell engem elolvasni, sem megérteni csak azt figyeld mi történik nagy sebességgel és annak mi lesz az eredménye

    nem lesz életszinvonal emelés hanem a jelenlegi csökkenése, a többi rablómese és NER

  • ILLE ISTVAN;

    Az elso anyagot amit olvastam magatol valaha is az pont ez a cikke ! Soha semmi mast nem olvastam es nem hinnem hogy ohajtanek is.
    S azzal maga valoban bemutatkozott.

    A ragalmai nem erdekelnek. Mert az alanyon egy arva ertelmes szot nem nyujtott. Tehat semmi dialohnak lehetosege nincsen !

    DE allithatom es allitom, hogy soha nem olvastam egyetlen tisztessegtelen szot FIGYELO-tol soha !

    Maga probalaj azt celjanak !!!!!

  • Kenny
    2018 november 26
    12:54 du.

    az ájtatos pofátlanságra egy “iciripiciri” példa

    mialatt El Chapo börtönben várja 4589 év büntetését

    (persze jól megcsámcsogják mint a gabriel a barzíliai hazugságokat amiket kitalál) a jog és a tárgyalás meg a zsűri kiválogatása …senki sem akar zsűrizni benne… és hatalmas sajtóvisszhang…a csámcsogás idáig hallik

    a drogok elosztása és kereskedelme egy millisecundumra sem szünetelt

    na? ehhez mit szólsz

    értelmezd a Simon Boccanegra -t, csak nekem, lehet privvy ben is vagy a Falstaff -ot különös tekintettel a “becsület monológra”

    hahahahahaha

  • Kenny
    2018 november 26
    12:54 du.

    ez a véleményem!!!! (tudd a ruszkik mennek a holdra és megkeresik az apollo nyomait)

    https://www.youtube.com/watch?v=Yol1EmQ4WnA

    valamint bolsonaro

    hahahahahaha
    banánköztársaság… na hol is van? meg a hisztéria?

  • DON GOLO es masoknak is;

    A kerdeseikre, hogy “mit keresett a US Viet Nam-ban ???

    A valasz arra igen egyszeru, valosagos es teljes ertelmet nyujtja.

    Ugyan azt amit a Voros Hadsereg keresett Berlinben, Pesten, stb.

    Meg a “Land Lease’ ( az akkori 11 billios segely) Murmansk-ban es Ark-Angelben mit keresett?.

    Na meg mit keresetek mind a szovetsegesek Normandiaban, Eszak Afrikaban, A Del-Pacifikon, meg Olaszorszagban,stb.

    Egyszeruen a szeretett szociliata elvtarsaik alatali aggresszio altal okozott elleni onvedelm altal kenyszeritve voltak.

    A kerdes csupan az lehetne hogy az Europaiak miert mindeg a tomeg=gyilkossagakt kezdik.
    S miert vadoljak azokat akik onfelalfozassaikkal a verontasoknak veget vetettek mar kerszer is ???????

    Korea eseteben mondhato, hogy miert ajandekozta Truman adminisztracio Korea eszaki felet Joe Salin elvtarsanak?
    Annak az atka maig is ervenyes.

    Hasonloan Viet Nam eseteben is, hogy nem tett a US talan erosebb lepest megakadalyozni a Franciakat vissza-foglalni Ino-Kinai tartomanyaikat????

    Persze ugy a Truman, mint az Eisenhower adminsztracio ellenezte azt.
    Sot az Angolok, Belgak, Hollnadok elismertek a figyelemztetes szuksegesseget es idoszeruseget, mind onalloasagot biztositottak a volt gyarmataiknak.

    Miert voltak a Francciak mas-gondolkodasuak???
    Talan nagyon hasonlitanak a magyarokhoz. Akik maig is ugyan azt tennek a szomszedos nepeket leigazni.(Trianon)

    Ha emlekezne, DeGaul fenyegetett Moszkvahoz csatlakozni HA a US ellenzi a Viet Nami tartomanyaik vissza-foglalasat ?
    1947-ben a igen jelentos politikai fenyegetes volt !!!

    A Franiak kudarcot valottak Dien Bien Phu-nal.

    Nemzetkozi eggyezmenye alapjan Indo-Kina felosztva lett, az eszak a kommunista uralom alatt, a del onallo koztarsasag. Laosz es Cambodia onallo monarchiak.

    De szeretett Sztalin elvtarsa a hodito-terjeszkedes eleveit kotelezte csatlossaira.(Eszak Korea es Eszak Viet Nam)

    A nemzetkozi egyezmeny alapjan azok fuggetlensegei biztositva az idegen agressziok ellen.
    Ugy kerult az ENSZ is es mind az onallosagaikat biztosito nemzetek a haboruba.

    Koraban az armistic eggyezmeny maig is all.

    Viet Namban a Parizsi egyezmenyt Hanoi megszegte.

    De NEM A US, sem a deli koztrasag, hanem Hanoi hadai kezdtek a del elfoglalasat.
    Propahandaik alapjan “felszabaditasnak” neveztek.
    De nem letzik semmi “felszabaditott” del-Viet Nam.
    Sem Laos, sem Cambodia.
    A “Patet Lao” es “Kmer Rouge” azota osszeomlott.
    Del Viet Nam meghoditva es bekebelezve NEM a US, hanem Hanoi elvtarsai altal.
    Mind-egyik haboru, 1.5- 2 millio emberi leny eletet pusztoitotta.

    Viet Nam eseten meg a csatlossai, foleg a US.
    tehat ugyan azon alapon tamogatta a US a Viet Nami Koztrasaagot, mint a Szoviet Voros Hadsereget.

    S a haboru azon alapokon kezdodve csak naprol napra veresebb es kegyetlenebb lett.

  • Jelentos figyelembe vanni, hogy Ho Chi Minh es partizan cspata )a kesobbi Viet Minh) a Szovetsegesekkel harcoltak a Japan hadak ellen.

    Mikor Ho megbetegedett a Jungelban, a US egy ornagy-orvost ejtoernyozott a Ho kezelsenek celjabol.

    Ho nagyon Amerika-barat volt.
    Sot betegsege jovo-nemzetenek alkotmanyat fogalmazva a US Alkotmany majd nem szorol-szora masolta.

    1945 september 2-i gyozelmi beszedeben Saihan-ban, Jefferson soraait olvasta szorol-szora.

    ” Mi tartjuk mind azt on-bizonyitekul, hogy minden meberi leny egyenloen teremtetett es felhatalmazva teremtese latal el-zalogosuhatatlan jogokkal,
    kozottuk; az elet, szabadasag es boldigsaguk elnyeresenek uldozese.”

    A Franciak fftarmasitaoi torekvesenek hianyaban ,Viet Nam egy szabd es demokratikus koztarssafa lett volna.

    Ho bizonyara boldogtalan lett, s csupan Moszkva kihasznalva a lehetoseget, politikai es katonai segotseget nyujtva lett egy kommunista diktatura.

    De a Szoviet bukasa-ota, Viet Nam a szabad-lehetoseg utjat koveti. S semmi nyom a haboru alatal okozott ellensegeskedesnek. Inkabb nagyon az ellenkezoje.
    Persze az azsiaiak mind inteligensebbek annal.
    Azert NEM akartam volna az elvtarsak Viet Nam-ban keresni szocialaista boldofgsagaikat.

  • DonGolo
    2018 november 23
    3:00 de.

    “A képen szereplő lumpen “”nagyságák”” csoportja pedig a bármire rávehető és bármibe bele-vihető társadalmi réteg, már a társadalom sötét üledéke**. Kísértetiesen elmékeztetnek a korabeli német filmhiradókban dokumentált, Hitlerért rajongó és őt a jövő tömeggyilkosát éltető nők tömegeire. 🙁
    Csak az a különbség az említettek és ezek között, hogy azoknak még nem volt tapasztalatuk a fasizmus (a nácizmus) igazi arcából, míg a maiak minimum filmekből már ismerik. Ergo, ezek már tudják, hogy mit tesznek és mindez kb. hová is vezethet… ”

    Merő jóindulat részedről a feltételezés, hogy ezek az emberek már – ismerve az előzményeket – tudják hova vezet ez az út! Nem, nem tudják, mert eszükbe sem jut azonosítani saját rajongásaikat, csápolásukat a történelem egykori csápolásaival – amikor Viktoroznak, hajráznak, önfeledten tapsolnak ezerrel, fel sem merül bennük,sőt vérig sértené őket a feltételezés és összehasonlítás, mert az amit “mások csináltak” mélységesen elítélendő, egy merő bűn volt, ám O.V. megérdemli “népe szeretetét” és maximális támogatását, hisz csak jót akar – ő maga mondta! – és lám, mindentől megvéd minket, a magyar népet, még a migránsoktól is! Számukra tehát nincs párhuzam a Hitlert életető fanatikusok, és a saját ájult imádatuk között, mert egyszerűen nem ismerik fel a helyzetet – sőt gyanítom sosem fogják, vagy csak nagyon későn, amikor már minden mindegy.
    Utolsó gondolatoddal viszont maximálisan egyetértek, már ami a lumpen elemek “kitermelődését” illeti. V.Hugó egyébként zseniálisan írta le Thénardier/né alakját (feltéve,hogy erre gondoltál) egészen hátborzongatóan tökéletes a jellemzése, és alighanem mindannyian ismerünk ilyen embereket a közvetlen közelünkben, anélkül, hogy különösebben felfigyelnénk rájuk – örök rejtőzködők!

  • Rodeo11 Rendben, Armstrong nem szállt le a Holdra. Viszont Gagarint is kétségbe vonják már. Akkor nem is járkálnak űrhajók? Pro és kontra csinálhatnak felvételeket, amik igazolják vagy cáfolják.
    A Holdra szállás cáfolata egy USA filmnél indult el, a Földi űrutazás címűnél. A film jó közepes volt.
    Nehezen hihető, hogy ennyi idő után, ennyi emberből senki nem árulta el az “igazat”.
    Gondolod a világ összes tudósát belevették a buliba, és holdkőzetnek adták el a földkőzetet?
    Azért a Brazíliában dühöngő bűnözési rátát is tagadod? A nyomornegyedeket? A gyilkosságokat? Egy korrupt rendőrséggel nem lehet a drogcsempészeket megfogni, főleg ha az USA nem akarja. Gondolod, hogy a 4589 évre elítélt “ártatlan” El Chapo (?) betyárbecsületből hallgat mindenről? Lehet, de nehezen hihető.
    Verdi Falstaffját nem szeretem. Salieri a nyerő nálam ez ügyben. De most nincs zene, látástól vakulásig kerti munkák vannak. Versenyt futok az esővel.

  • Kenny
    2018 november 26
    3:57 du.

    nagyon le kell fognom magam, mert nem akarlak megbántani…
    barzíliáról egy tréfa: (átéltem azaz nem tréfálok) maláriája van a bűnösnek és akkor nekiállnak a rücskös arcbőréről és a lúdtalpáról beszélni, hogy az már milyen snassz és ajánlanak neki mindenfélét (mint Dr Bubó) a Verdi Falstaff ból kizárólag az ún.: Becsületmonológot ajánlottam, dehát ha nem, nem
    jó kertészkedést… te sem a fákat vágod ki hogy ne legyen avar, hanem jajjjjjongva gereblyézel pedig ha …akkor te lehetnél a Letterkenny Bolsonaro

    hahahahaha

  • Kenny
    2018 november 26
    3:57 du.

    Mint már töppször céloztam rá, a nemzetközi űrkutatásban dolgoztam egy darabig.

    Az ilyen töpörödött kisemberkéken mint ez a Rodeó nevú senki, csak térdemet csapkodva röhögök mikor véres szájjal hőbörög és véres körmökkel kapparászik valami után ami csak az őhozzá hasonló kisemberkék gondolatvilágában létezik.

    Mostan elmondanék egy kis technikai részletet de hosszú lesz.
    Akik unják a technikai részleteket, addig nézzenek reklámot.

    Nostehát.
    Amkor az USA (és az Emberiség) küldöttei legelőször, aztán másodjára, aztán harmadjára, aztán..aztán..aztán sokadjára leszálltak a Holdon az EGÉSZ GGLOBUSZ ÖSZES FOCIPÁLYA-MÉRETŰ RÁDIÓTELESZKÓP ANTENNÁI mind arrafelé voltak irányítva.
    Pontosan képesek voltak követni még a Lunar Orbiter mozgását is és az onnan jövő rádió-beszélgetéseket fogták.
    Mindenki biztos lehet abban hogy állami szinten mérték be a rádióadások Hold körül keringő forrásait és tudományos szinten analizálták ki a rádiójelek lerögzített összes fizikai jellemzőit

    Abszolute nem kétséges hogy a holdról jöttek az adások.

    Senki nem gondolhatja komolyan hogy a Hidegháború kellős közepén a szovjetek nem tettek meg volna mindent az USA lejáratására azzal hogy rajtakapják őket a “turpisságon”.

    Megismétlem : csak az ilyen elvetemült és lealjasodott szarháziak kaparásznak a semmi után bőszen, végtelen USA-gyűlöletükben.

    Ezek terjesztették 15 évvel ezelőtt hogy az F22-Raptor egy használhatatlan harcigép amit azért csináltak hogy lefosszák az amerikai adófizetőket.
    Most ugyanezt terjesztik az F-35.-ről, csak mert kivonták őket a szíriai szolgálatból.
    Azt terjesztik a hülye balfaszok hogy azért vonták ki mert az oroszok odavitték az S-300 rakétarendszeüket ami simán leszedi ezeket a gépeket.Igaz hogy 1969-ben fejlesztették ki az S-300 at, de azóta sem sikerült senkinek jobbat csinálni.
    És az USA most fosik tőlük. Mert tudják jól , leszedik a gépeiket.Inkább kivonták őket és sokkal elavultabbakat használnak ottan.Igaz, azokat sem tudják leszedni, de ez náluk nem érv.
    Hát kb. ennyi tellik ki Rodeótól és baba-agyú szellemi társaitól.

  • Gabriel Karikas

    Igaz kissé komplikált olvasni Bendegúz szövegét – de szóról-szóra megerősíti azt, amit én tudok a térségről.

    Ha nem Magyarországról van szó akkor ö elég jól látja a valóságot.

    Csak a magyar valóságról nincs fingja se, hiszen nem is érti a magyarságot.

    Nekünk, magyaroknak se egyszerű – nyilván ezért könnyű kihasználnia mindig valami tekergőnek, megkaparintani a hatalmat – aztán tovább élezni a belső ellentéteket, ezzel évekig a markába röhögve hatalmon marad.

    Nem Vietnamban nem élek, de azon tájon él közel húsz éve olyan ismerősöm, akit hívhatnánk úgy is, mint utazó nagykövet.
    Tőle folyamatosan kapom az információkat közvetlenül.

    Aki 12 nyelven beszél folyékonyan (szinkrontolmács) és aki Károly-herceg személyes telefonjának birtokosa, egy párszor személyesen látogatott el fazendájukra.

    Miért írom ezt a sok sületlenséget? – nyilván nem “Rodeio elvtársnak” – hanem azoknak akik nyitottak a megismerésre, igazolván hogy honnan származik amit mondok.

  • Geyza Gagarinról mit tudsz? Őt is kikezdték.

  • Geyza
    2018 november 26
    4:48 du.
    hahahaha
    a Hold Földről nem látható oldalán “szálltak le és fel”
    az antennák meg a szomszéd levesesfazekába néztek bele és kis zöld emberkéket látták amint szökellnek

    de majd kiderül

    hahahahaha

  • Kenny
    2018 november 26
    5:03 du.

    gagarinról csak annyit hogy gyakorlórepülés során állt bele a földbe valami MIG-17.-essel.
    Utána jött az a BARROMSÁG hogy az ürhajosok pilóta-karierjét derékbe törték azzal hogy többé nem engedték őket repülni.

    Tudni kell hogy a hőskor ürhajósai mindkét oldalon a katonai pilóták testvérületeiből kerültek ki.
    Amerikában még megtetézték azzal hogy csakis a legjobbak, a katonai berepülőpilóták rendjének a tagjai lehettek űrhajósók.

    Olyan istenverte dögöket édesgettek például az anyahajók zsebkendönyi fedélzetére, mint az F86 és hasonló társai.
    Ha aztán sikerült, felállították az eljárási kézikönyveket az átlagos tengerészeti pilóták számára.

  • Gabriel Karikas

    Kenny!

    Bocs, de a Geyza egy részről felbátorított, másrészről meg még inkább bocsánatot kell kérnem, mivel látom, hogy ö is neked címzi a mondanivalóját ezzel a Rodeioval kapcsolatban.
    De vele szóba állni?

    Az egész arról szól, ha jól belegondolsz, hogy támad egy rendszert; az amerikai kapitalizmust. Úgy népestöl, hóbele-láncostul, szóval mindegy, aki ott él és mozog, (USA) az mind fegyver- és drogkereskedő, kapitalista kizsákmányoló, imperialista, szóval maga a Sátán.

    De amúgy az egész kapitalista világot azt nyilván nem, hiszen azt nyilatkozta ki, hogy a kapitalista Kanada ronda posványát élvezi éppen, bár azért az ottaniakat is pellengérre állítja.

    Viszont a bolivárista élősködő diktátorok rendszerei azok a frankók, mindenek fölöttiek, úgy társadalmi szabadságban, úgy technológiában, mint kultúrában.

    Képes volt itt bolondítani a népeket, egy Cubai úttal. Ami ugye nem is marhaság, hiszen valamikor az is volt, egy turista-paradicsom, amíg a Castró-Guevera páros nem csinált belőle szovjet támaszpontokat Amerika partjainál.

    Azóta a nép disszidál onnan is (Cuba). Mindenféle tákolmányokon indul neki átszelni a Golf-Mexico-t.

    Többek között ö is, hiszen a saját elmondása szerint 8 évet lehúzott ott, vajh ki tudja miért, de állítása szerint Brazília őserdeiben is barangolt, és mégis Kanadában, Ottawában “szenvedi a kapitalizmus átkos gyötrelmeit” most éppen, és onnan dezinformál, onnan próbálja aláásni a még meg sem született demokratikus próbálkozásokat

    Bár elég volt csak néhány megjegyzés, amivel elárulta, hogy max. turista úton járt arrafelé.

    Tudja nagyon jól, tisztában van vele hogy tudom, hogy mennyire hazudik, de mint minden valódi pszichopata, nem tágít a hazugságaiból, még görcsösebben ragaszkodik hozzá.

    Van persze az egésznek mélyén valószínű más is (valóságos “másság”) de engem ez nem zavar, de mivel ö ezt nem tudja csak azt hogy tudom, így tehát öt zavarja.

    Hogy csak így inkognitóban jól elszórakozik velünk – vagy tényleg van a háttérben komolyabb dolog, ki tudja.

    Annyit azonban egyelőre nem ér, hogy komolyabban utána is járjon bárki.

    Magától nem árul el semmit, aki pedig titkolózik, annak nyilván jó oka van.

    Hát ennyi.

    Brazíliáról nem is írtam semmit.

    Szívesen írok, hiszen egy hatalmas, másik világ, – viszont nem egészen erről szól ez a hely itt. (sem magyar, sem kanadai)

    Viszont neked Kenny, mint egészségügyesnek elmondok egy esetet, a páciens maga a legkisebb fiam.
    Amikor született éppen Brasiliához közel laktunk (a fővároshoz)

    Sajnos problémával született, térdficammal.
    Rögtön fogadták egy Brazíliai állami kórházban, sokáig csak fizioterápiás ellátás, kijártak a lakásra fizioterápiák, folyamatos kontroll, kezdetben kéthavonta, később háromhavonta, amíg nem fejlődik ki a térdkalács annyira, hogy értelme legyen műteni. Ez volt a diagnózis.

    Nyilván rögtön fordultunk tanácsért a sógornőmhöz, feleségem testvére, akiről más-kapcsán már említettem hogy a Bécsi Klinikákon dolgozott, csak oncologián, ami ugye nem a specialistája, de nyilván a klinikán van ortopédia, akik ottan azt mondták, hogy a Sarah Kubichek Kórháznál nehezen lehet jobb ellátást találni a nagyvilágban (ami egy orthopediária specializálódott kórház – Ismerték.

    http://www.sarah.br/en-us/

    A bécsi orvosok egyöntetűen úgy foglaltak állást, hogy ott jó kezekben van.

    Hamarosan azért elvittük oda is, és a budapesti Ortopédiai intézetbe is, a vélemény hasonló volt.

    Te tudod, nem vagy kibic, hogy az orvosi szakma a mai világban rendszeresen találkozik nemzetközi konferenciák keretében, ahol megismerik más “műhelyek” munkáit, tájékozódnak, tudják a közzétett szakmai információkat, cikkeket, kutatási eredményeket – terápiás eseteket …stb.

    Közben elköltöztünk onnan, Santa Catarina államba – “csak” 3000 km távolságra.

    A repjegyünket az állam rendszeresen fizette, továbbra is 2-3 havonta repültünk –

    Amikor onnan is elköltöztünk a mai lakhelyünkre, itt is fizette, csak láttam bent a rendszerben, hogy kezdett minden megváltozni – a PT (munkáspárt) hatalomra jutott.

    A repjegyekre szánt kereteket minden fals utakra már rögtön év elején elköltötték – az ellátásokért meg kellett harcolni, hirtelen annyi titokzatos helyre elment a pénz – vagyis dobzódtak az elvtársak a jóban.

    Brazília egészségügyi ellátása a padlóra került.

    Elvileg itt is pályázatok útján kerültek a pénzek felhasználásra (gyógyszerek, gyógyászati segéd-eszközök, felszerelések…) Mindenhol mindent loptak és lopnak.
    Kiépült az intézményesített korrupció – hasonlóan a kádár-rendszerhez.

    Kellett volna még egy műtét, sajnos az anyja úgy döntött más okokból kifolyólag 10 évvel ezelőtt, hogy inkább visszamegy Magyarországra, a műtét így nem valósult meg, most 17 éves. (nyilván kialakult különbség a két lába között, most-már a gerinc tartását veszélyezteti)
    Talán még van esély, nem tudom igazán.

  • Ugyan Rodeó fingásod sincs a tecnikai dolgokról, csak annyi amennyit a Gugle háziasszonyoknak szánt okosságaiból kiolvashatsz viszont mindenttudóan bele pofázol mindenbe.
    Nem tudsz semmitsem de azt kuvvául.

    Olyan vagy mint Bodaidióta csak kanban.

  • Ez a gyalogbarom abban a hitben él hogy a laser-tükröt is tévedésből a Hold túlfelére tették a hülye amerikaiak azé nem láttya nagyapjának a másfélkilós színházi látcsövével a bivalyerős cree-ledlámpáját visszaverődni heheeeheheehehehe

  • Kenny
    2018 november 26
    3:57 du.
    szeretnék megvilágítani egy aspektust, azt mondod, hogy bűnözés én meg azt mondom, hogy: bűnözés!!! semmi különbség, ugye?
    igenám, de a katonaság mármint azok a fekete cihás páncélos speciális alakulatok, a sarki rendőr, a nyomozók, a bíróság: ügyészek és ügyvédek SOHASEM OLDOTTÁK MEG A PROBLÉMÁT EGY BŰNÖZŐT BEKÓTEROLNAK ÉS 12 MÁSIK NŐ KI A FÖLDBŐL MÁR A BÖRTÖNBEVONULÁSA ELŐTT!!! és ez így volt, így marad és azaz ez nem megoldás és ezt, mint megoldást szajkózza a gábriel a bolsonarot dicsőítve, hogy namost ez majd megoldja

    NEM KÉPES MEGOLDANI HARCI ESZKÖZÖKKEL, SEM Ő SEM SENKI MÁS SOHASEM!

    a gazdaságot kell megváltoztatni, hogy ne legyenek milliók elesettek és nyomorultak akiknek nem marad más “megoldás” mint elkábulni soxor majd egy végső alkalommal végleg vagy az ellenséges gang szépen annihilálja

    nem változtatják meg a gazdaságot!!!! ígéret sincs rá!
    megfelelő munka amiből meg lehet élni NINCS ÉS NEM IS LESZ
    egészségügy
    oktatás
    kultúra, kikapcsolódás (barzíliában a foci meg még néhány más de mikor két meccs között egy egész hét telik el esemény és azaz kábítószer nélkül az entertainment is kábítószer abban a formájában ahogy “te is szereted” (ez most szurkapiszka))

    maradok Ontario -t elemezni itt ugye ma véglegesen bejelentett a GM bezárja a 60 éve működő oshawa-i üzemet manapság csak az egész város függ tőle és él belőle de volt olyan, hogy a teljes tartomány ettől volt jó vagy rossz… most ennek vége

    a kormányzat és a vállalkozók nem gondolkoznak azon, mit is lehetne ugyanott termelni hogy senki se haljon éhen AZ NINCS EGY ÁRVA SZÓ SEM én nem mondok écákat nem feladatom és nem is a hsz em témája (de van olyanom) azaz hagyják hajléktalanná válni éhezni stb ez saccperkábé 25000 ember a családokat is beleértve de a vonzataival 50000 nél több

    azt én megértem, hogy a GM ezzel is elismeri, hogy a termékei teljesen versenyképtelenek a Cadillac eket is beleértve!!! és megszünteti a gyártásukat!!! de mi lesz? mert semmi sincs helyette majd belép a Toyota? a Honda? a Mercedes? és megveszi mint a Fiat megvette a Chrysler t és így életben maradt

    dehát ez nem gazdaság ez nem kormányzat ez gyalázat és kapitalizmus annak is a szarabb imperialista gyalázata

    a profitjuk megmarad de ezekkel az 50000 ekkel Canadában (+USA 500000???) nem osztják meg a továbbiakban a profitjukat a kapitalizmus profitshare nek nevezi a munkabért és az esetleges szociális hálót

    elviszik a profitjukat és vesznek egy kosárlabda csapatott vagy baseball t vagy repülő delfineket

    na ugyanez van és lesz sokkal rohadtabb barzíliában mert a bolsonaro egy seggfej őrmester aki vérig van sértve hogy 25 éve kergeti a hatalmi tébolyát és még csak most érte el a Steve Bannon és az USA hathatós anyagi és szellemi segítségével akik most benyújtották a számlát

    itt most abbahagyom

    a bubópestis fekélyeit nem érdemes NIVEA arckrémmel kenegetni

    hahahahahahahahaha

  • Geyza
    2018 november 26
    7:45 du.
    bucika légyszives adjál be ide néhány linket ahol a visszamaradt Apollo izéket lehet látni, és nagy örömmel venném, ha tudományosan bebizonyítanád, hogy a leszállt négylábú ezüstpók fel is tudott szállni és utána…

    ma volt a nagy esemény a Mars on leszállt de szó sincs arról, hogy vissza is jön pedig “azóta” 62 év telt el és a tudomány sem bablevessel eszi a mű mezonokat

    hahahahahaha

    rajta semmi rablómese képek! utána majd röhögök…mókás pillanatok lesznek eddig még egyetlen állításodat sem voltál képes bizonyítani ezt sem!!!

    hahahahahahaha
    és fetrengek a röhögéstől

  • KARIKAS 2018, Nov.26, 5;02 du. irta;

    ” ..hiszen a magyar valosagrol nincs fingja sem…”

    Remlhetoen belatna, hogy nem az ottani “gingasok-rol probalok megjegyzeseimet tenni, hanem mind amit a mas-vilagbaol latva a szuksegesegeik lenne egy jobb letkorlmenmyejket es sikereseb, tisztessegesebb ,demokratikus allamrendet es let-kehetoseget mindenki szamara szamra lehetove tenni.

    Mind az itteniek csak szidjak ugy egymast mint a jelen kormanyt. Ami persze nem old meg semmit, csupan az ellensegeskedeseket noveli.

    Persze a problemaik megoldasa nem a jelen diktaturjuakat egy masik diktaturava csereleni, hanem valtoztatni a mult sikertlen modszereit.

    Belataom, hogy akiknek semmi tapasztalaik nem letezznek hat mind amit irok az nagyon elfogadhatatlanak tunik.

    De a kerdes, hogy a feneben valhatnanak valaha is egy demokratikus , tisztesseges es sikeres tarsdalomma ?

    A mult es a jelen ismtelesei nem vezet semmi jobbra, csak amitket atkoznak szukseges jobb modszerekkel cserelni.

    Vissza amultukba az nem lehet sikeresebb megoldas, csupan mint az volt a multban, sikertelenseg.
    Calami jobbra van szukseg, nem a mult problemai.

    Ma de mint a mondas, ‘minden kutya mindeg visszater az okadasahoz’.

  • Gabriel Karikas

    Rodeo11
    2018 november 26
    8:26 du.

    Te már hallgattad magadat beszélni? vagy legalábbis elolvastad valami irományod – legalább a blogodban?

    Azt hittem intelligens vagy … bocs, nagyot tévedtem…

    Te most eljátszod nekünk itt a Judást, aki úgy döntött, hogy feladja azt nagyképű Jézust, hiszen az bort iszik, nagyokat zabál, és még képes magára kenetni egy 300 aranyat érő egész kancsó kenőcsöt (mirhát)
    Pedig azt el-lehetett volna adni, és az árát meg szétosztani a szegények között.
    Igen, egy igazi rohadt tőkés – hisz pont azt a példálózást hozta nem sokkal azelőtt, hogy aki nem szaporítja (forgatja) a rábízott Pénzt (tökét) attól el kell venni, és annak adni, aki több hasznot termel vele ….

    Persze azt már csak János tette hozzá, hogy Judásnak azért nyilván a 30 aranyra fájt a foga, amit leszokott nyúlni az ilyen adományokból (10%)

    De a népet fel lehetett ajzani, hogy a Jézus az egy bűnöző, aki viszont a nép harcos vezetője az a Barabás (háttérkép: a Judás pedig ott ajza a népet bent a tömegben)

    Azok az opportunisták, akik kihasználva a tömegek nyomorát, és tájékozatlanságát, boldogan jelentkeznek vezérnek.

    Mint Castro, mint Hitler, mint Lula, mint Orbán, na ezek a Barabások
    – te meg bevállalod a Judás szerepét.

    Nem jó szerep – saját kezűleg hurkot tenni a saját nyakra, és úgy leugrani …

    ……… Ki fog ezen röhögni?? (na de sírni se)

    De ha már legalább ennyi kijönne belőled, amiket felvázoltál fentebb, akkor már mint intelligens emberrel eszmét is tudnánk cserélni.

    De sajnos a bodamarcsa egy-két nagyságrenddel értelmesebbeket képes hozzávakkantani a témákhoz.

    Aki még ott tart, hogy mindent csak szapul, ami elébe kerül, viszont egy abszolút jóléti társadalomban, annak a fővárosában here-veri – és onnan mondja meg a tutit – vagyis onnan uszítja az egyiket, hogy verje a másikét – na barátom neked még három jegyet kell javulnod, hogy megkaphasd az elégtelened ….

    Itt idézlek, olvasd, hogy mennyire voltál képes:

    “NEM KÉPES MEGOLDANI HARCI ESZKÖZÖKKEL, SEM Ő SEM SENKI MÁS SOHASEM!

    a gazdaságot kell megváltoztatni, hogy ne legyenek milliók elesettek és nyomorultak akiknek nem marad más “megoldás” mint elkábulni soxor majd egy végső alkalommal végleg vagy az ellenséges gang szépen annihilálja

    nem változtatják meg a gazdaságot!!!! ígéret sincs rá!
    megfelelő munka amiből meg lehet élni NINCS ÉS NEM IS LESZ
    egészségügy
    oktatás
    kultúra, kikapcsolódás (barzíliában a foci meg még néhány más de mikor két meccs között egy egész hét telik el esemény és azaz kábítószer nélkül az entertainment is kábítószer abban a formájában ahogy “te is szereted” (ez most szurkapiszka))”

    …ennyi … többet nem tudsz – ja már azt is hallottad, hogy az esőerdő, meg hogy van benne indián – hát hülyén haltunk volna meg..

    Ha rajtad állna valami is akkor az emberiségnek még kereke se lenne, nemhogy tüze –

    hol kusslatsz elbujdokolva?

    a lényeg, hogy a napi betevőd meglegyen nem – felszippantva, vagy füstölve?

    Ja a Maduró nem baj ha tömegbe lövet, gyógyszer meg nincs, (kaja már rég) ö meg válogat a churascón – rodeio van nem? akarom mondani rodizio

    Zaba és sör, amíg ki nem hányja … azt majd a pórnép fel zabalja, ha előtte agyonvert 5-6 másikat, hogy az ne férjen hozzá.
    Az Evo Morales persze a coca-t mindig frissen és direktbe szállítja – inkább amazonia arrafelé eső részén császkálhattál Te. Vagy a FARC-cal csereberéltél – AK47-est LSD-re

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    Kössz a velős összefoglalót a repcsikről.

    Ez információ, komoly értékű, nem dezinformáló

    Minden a helyén van – vagyis, hogy miből mi következik.

    Az a “vadbarom” sem él semmilyen hitben, hanem inkább csak azt keresi hogy mivel provokálhat

    Tetteti a hülyét – de nagyot csalódtam az intelligenciájában

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    Ez az utolsó mondat nagyon helyén van a magyarsággal kapcsolatban – kb a nagy többség így viselkedik.

    Ha nem így viselkedne, Európa valóban legélhetőbb országa lehetne – nem pedig a legélhetetlenebb.

    A “lenézett” sógoroké a világ legélhetőbb fővárosa, amiről az az amúgy együgyű, de lopásra annál ravaszabb fidesz-báró azt mondta, hogy élhetetlen, mert a migránsok “megszállták.”

    Kanadát is persze megszállták – nézd meg tele van magyarral migráncsal, sőt valami tízezer magyar cigány-menekültet mostanában fogadtak be (meg rodeiózókat)

    De hallottam én egy magyartól úgy 30 éve egy ilyen mondatot:

    Nem az az okos, aki sohase veri bele a falba a fejét, mert hogy valakitől hallotta hogy kemény – na ilyen nincs – de olyan igen, hogy aki egyszer a falba verte, már innentől tudja, hogy a fal kemény.

    A magyar többség úgy néz ki, ezt sohase tanulja meg.

  • Rodeo neked nem linket kellene beadni hanem az agyadba egy kis gyantát.

    Meg kellene aggyantázni a fejedben lévő mosagotólét, mint cigányprímás a hegödáját.

    Talán akkor nem cincognál ilyen hamis hülyeségeket..

    A “végleges megoldások”
    Rodeo-féle költői kérdésére adott
    kimerítő válaszom a modernkori történelem
    eddigi tabasztalataiból levonható tanulságai,
    továbbá antifasiszta, demokratikus szemszögből történő elemzésem a következő alap-megállapításra juttatott engemet:

    Az “endlözung” és annak némileg enyhébb változatainak
    forszírozása a náci és sztálinista diktatúrák sajátossága.
    Demokratikus társadalmakban nincsenek “végső megoldások”

This site is protected by Comment SPAM Wiper.