Házmesterország

2018 november 23 12:48 du.193 hozzászólás

„Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a [email protected] e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.” A 888-ban, Házmesterország kormányának egyik internetes portálján olvashatjuk ezeket a veretes sorokat. Nem kell magyarázni, tudjuk, miről van szó. A legsötétebb korok legaljasabb embereiről, akiknek a szelleme ma is köztünk él.

Eszembe jut Irénke néni, a migránsvadász.

Irénke nénit a TV2 Mokkájában mutatták, még három évvel ezelőtt, a drága hölgy a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, tán még a költségeit is maga állta.

Régen besúgónak, nyilas házmesternek mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő élőlényt, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a Mokka riporterének, hogy miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.

Családokat, a reménytelenségből a semmibe menekülő embereket.

Őrület, de van benne nemzeti együttműködő rendszer. Egy hetvenéves öregasszony távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, létrára mászva kémleli a migránsokkal teli horizontot. Bozótban kúszik, nyomot keres, mint egy indián – vicces volna, ha nem lenne véresen komoly.

Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik országában. Akik félnek az idegenektől, mert úgy tudják, hogy veszélyt jelentenek az országra, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének vállalkozása mindent visz. Hogy Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István cége milliárdokért építhette fel a vizes vb létesítményeit, ráadásul egy olyan megbízás alapján, ami már kiírása előtt törvénytelen volt. Hogy Magyarország legjobban kereső gázszerelője az élet császára, Rogán propagandaminiszter helikopteren jár vidéki lakodalomba, a miniszterelnök magánrepülőgépen utazik kedvenc futballcsapatának külföldi meccseire.

Hogy Magyarország kormánya köztörvényes bűnözőt bújtat és menedékjogot ad neki.

Az Irénke nénik országában mindent meg lehet tenni. A szükségesnél drágábban építeni – uniós pénzből természetesen – mert az Irénke néniket az sem érdekli, hogy Kósa Lajost debreceni polgármester korában miért hívták Mr. 20 százaléknak.

Hogy stadiont építenek kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Hogy a független legfőbb ügyész felesége havonta ötmillió forintot keres az ugyancsak független Magyar Nemzeti Bankban.

Az Irénke nénik nem az országot szennyként ellepő korrupciótól, a hatalmi ágak kóros és káros összefonódásától, hanem a kilátástalanság elől menekülő – bennünket messze elkerülő – emberektől féltik az országot. Nem Garancsit, Mészárost, Tiborczot, Orbánt, Rogánt, vagy éppen Kósát dobják fel, hanem a határon egy szál ruhában menekülő szerencsétleneket.

Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van az Irénke néniknek. Kegyelmet, könyörületet nem ismernek, a vészkorszak lett volna az ő világuk. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők, könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt.

Ha a 888 olvasója vagy, jelentsd fel az egyetemeden oktató liberális tanárokat, a 888 majd szépen megírja. Jelentsél fel mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, érez, mint ahogyan azt a Kedves Vezető és a belső Párt kívánatosnak tartja. Nyomd fel a tanáraidat, kozmetikusodat, orvosodat, anyádat, apádat, gyerekedet!

Legyél te is házmester, leplezd le a nép ellenségeit!

Föld S. Péter

193 hozzászólás

  • lassan ismét jön, hogy gyerekeket a szülőkről való jelentésre biztatnak!

  • Gabriel Karikas

    Szóval innen jön a megállíthatatlan lejtmenet…
    Hogy aztán a – gondolom egyre gyorsuló – vágta végen mi vár ránk??

    Belegondolni? Azt hiszem persze lehet, de ha a „békédet” meg akarod őrizni – talán ne erőltessük …

  • Ismét ragyog a kisember csillaga. Hatalmat kapott, a besúgás és a följelentés hatalmát.

    Azért ez megnyugtató. Innentől már ismerős: előre látni a liberális és a baloldali nézetekkel szimpatizálókra váró közeljövőt.

  • Kisbodáról (is) azól a cikk ?

  • Figyelő. Kedves Figyelő Ebben is látod a szabadságot? Még mindig kötöd az ebet a karóhoz, hogy ez a szabadság országa?

  • György Molnár

    Nem kellett volna ezt a gusztustalan törpét (szellemi é testi) ide tenni, az előbb vacsoráztam és most nem akar bennmaradni…..Ez olyan, mint az a 80 éves falusi bácsi volt pár hete az egyik híradóban, aki azt mondta a riporter kérdésére, hogy „nem kellenek nekünk a MIGRÁNOSOK, mert megerőszakolják az asszonyainkat”…..Majd pont a te 80 éves aszott fejkendős boszorkádat….-gondoltam…..

  • Azt hittem ő Gollum a Gyűrűk urából.

  • FIGYELO nem tett semmi megjegyzest ezen a cikken !!!

    S mind amit calaha is olvastam Figyelotol, igen boldog hogy volt lehetosege azt az orszagot biztonsagosan es eletveszlyei hijjan hatrahagyni.
    Tehat az Irorszagi lakos vadalma teljesen valotlan es jogtalan !!!!

    S FIGYELO nem kuldi penzet a magyar allam kozgazdasagat elosegiteni. Nem hinnem hogy ottan fektetne-be az ottani allamhatalmat erositeni.
    Azt a FGYELot valotlanul kritizalo egyen teszi felesegenk a fizetesebol.
    Tehat bocsanatkeressel tartozhatna FIGYELO vadolasaert.

  • MIndig allitottam, hogy az orszag SAJNOS, a besugok Orszaga!
    Kenny, mikor irtam amit ideztel? Az igaz, hogy most szabad mert nem szallja meg idegen hatalom. De mindig voltak Irenke nenik! A hetedik gimnazimbol kicsaptak politikai megjegyzesem miatt, osztalytarsnom nem Iren volt, hanem Irma!(Irenke lehet, hoy ugyan az, csak most cserelt nevet? Ami a hzfelugyelokre vonatkozik reszemrol, az is igaz!

  • Bendeguz79 Nem Bendegúz, te nem csinálnál olyat. Gondolom te hagynád édesanyádat éhen halni vagy megfagyni, leányodat és az unokádat pedig a híd alatt lakni. Boycottból? Te tényleg ilyen gyáva vagy? Ha valami ellen ki akarsz állni, azt ne a rokonaid által tedd, hanem a magad farkával verd a csalánt. Egy férfi azt tenné.

  • Kenny
    2018 november 23
    2:18 du.
    boda és figyelő alapállásban viceházmesterek (volt egy ilyen ismerősőm anno még decibelben valami gangos helyen ahol az egyik nagyképű lakónak aszon’ta nekem ne játszd meg magad én viszem ki a szemetedet minden nap és abból mindent tudok rólad
    hahahahahaha

    szar volt anno mert emberek élvezték a hatalmat csak azt nem amikor velük szemben ugyanaz történt és lett belőle herce hurca

    addig jár a köcsög a kútra míg valaki szétveri

    hahahahahaha

    közben lemondott az egész katlik főiskola egész vezérkara torontóban miután kiderült a legyek ura kutya f…a hozzájuk képest

  • Koszi Beneguz a vedelmemert!
    Sajnos,ninincs felesleges penzem senkit tamogatni. KIs nyugdijas vagyok, orulok, ha eleg a koltsegeimet fedezni!

  • Kenny
    2018 november 23
    3:57 du.

    Nem, ő egyszerűen csak a „Sánta Rém”

  • György Molnár
    2018 november 23
    3:16 du.

    A nyócvanéves asszonkája migrénes lesz ha gyön egy migrános…

  • Föld S. Péter

    Latom , minden alkalmat megragad, hogy a „templomba jaro” keresztenyeken usson egyet! Aki engem feljelentetett az hit hu kommunista volt, es biztos vagyok abban,.hogy ki is tuntettek erte. T.i. en voltam a templomba jaro akkoriban, nagy bun volt!
    A targyalasomon is, Janko Peter tanacselnok, kiemelte azt, sulyosbito vadkent! El is iteltek EGY EV ,A FiatalkoRuak bortonebe!

    Azt hiszem, maga jo tanitvabya lehetett volna 1953 ban!

  • Helyesbites:
    tanityaba=tanitvanya

  • Tüske Zsófia

    Alma goebbelsnek ezzel a görény nyomoronccal ellentétben legalább éles esze volt. ez a beteg lelkű féreg csak egy nyalonc lakáj.

    Bendegúz, nem bírod megállni, hogy valami hülyeséget ide ne biggyessz?
    Olyan vagy te, mint a Hippolit, a lakáj c. filmben a süket anyós. Nem érti, mi történik körülötte, kérdezne, meg véleménye is lenne, de csak azt lehet neki mondani, á, hosszú…..

  • Tüske Zsófia

    Komoly párhuzamot látok Bob Dylan Desolation row c. számának szövege és a magyar valóság között…
    „They’re selling postcards of the hanging
    They’re painting the passports brown
    The beauty parlor is filled with sailors
    The circus is in town
    Here comes the blind commissioner
    They’ve got him in a trance
    One hand is tied to the tight-rope walker
    The other is in his pants
    And the riot squad they’re restless
    They need somewhere to go
    As Lady and I look out tonight
    From Desolation Row

    https://www.bobdylan.com/songs/desolation-row/

  • ” T.i. en voltam a templomba jaro akkoriban, nagy bun volt!

    Érdekes, az alábbi fotók mást bizonyítanak. Az elsőt Pohl Pálma készítette 1953-ban, a III. kerületi Lajos utca 1968. alatt található Szent Péter és Páé templom miséjén.

    A másodikat a VIII. kerületi Rezső téren a Magyarok Nagyasszonya templomban fotózta Hámori Gyula 1955-ben.

    Első fotó:

    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_26849.jpg

    Második fotó:

    http://download.fortepan.hu/_photo/download/fortepan_108531.jpg

  • Figyelő! Nekem az a bajom a dolgaiddal, hogy nem látsz az orrodnál tovább: ami Veled történt, az az „Igazság”. Nem azt mondom,hogy nem igaz,amit írsz – elhiszem, ugyan miért hazudnál?
    De. Ugyanekkor: 1954-ben kezdtem az iskolát – és háborítatlanul jártam hittanra, készültem az első áldozásra, betartva a vallás alapkövetelményeit. A pénteki böjtöt és gyónást, a vasárnapi áldozást. Nem titokban: a misén jónéhány tanárom is ott ült (Főváros, Ferencváros – tehát nem eldugott falu). Semmilyen hátrányom nem származott ebből: kitűnő tanuló voltam,sőt a tanárok elnézték az ügyetlenségemet, és kézimunkából, írásból is megkaptam a jelest.
    Más kérdés, hogy éppen a katekizmus bemagoltatása alapozta meg későbbi ateizmusomat.
    Az Igazság tehát nem egy és oszthatatlan, sokféle arca létezik, ráadásul az idővel változik, módosul, alakul.
    Úgy látom, ezt vagy képtelen fölfogni.
    Állítom, hogy Magyarországon az átlagember (nem a nyomorgó, mert akkor is volt) sokkal szabadabb volt a szovjet megszállás idején, kb. 1965 után, mint ma.
    Groteszk történet: ’90-ben tudósítottam az utolsó szovjet katonai reptér felszámolásáról. A falubeliek sírva búcsúztatták Szását, meg Grisát. Naná – sokan dolgoztak a bázison polgári alkalmazottként – ők a munkahelyüket siratták. De az sem volt közömbös: honnan lesz ezek után egy üveg házipálinkáért kanna benzin, színes tévé, ütvefúró?
    Szóval az „Igazság” mellett a „Szabadság”is igencsak változatos formákban nyilvánul meg..

  • Hát persze én is 51-53-ig jártam hittanra, és 53-ban első áldoztam, semmi „baj” se lett belőle… (Más kérdés, hogy én már akkor is hitetlen voltam, a szüleim azért járattak hittanra, hogy ne maradjon ez se ki az életemből és a gondolkodásra nevelésemből.)

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Talalom 7:20

    Nagyon jó, sőt kitűnő. 🙂

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Alma 3:17

    Jujj de jó aszociáció ! Bár azt meg kell mondjam könnyű volt neked, hisz a két fotón látható személy egy és ugyanaz… 🙁

  • talalom hoszzu egyeni beszamoljan;

    Megvallom,soraibol is az tukrozodott mar miota olvasom.

    Maga huseges part-tag es part munkas, de ugyan akkor vallasos romai katolikus is volt.
    Aki az egyhazanak teolgiajat huen kovette minden reszleteiben.
    De meg is atheistanak veli magat.

    Tehat az egyik szelsosegebol a masikba minden megnevezheto okok nelkul.

    Ami a Szoviet katonai megszallas alatti szabadabb eletet jelentette, azt nem igen szukseges am ma remelnie.

    Moszkva fegyverkezik ismet sokkal nagyobb erokkel es lehetosegekkel mint valaha is.
    Remenye nagyon valonak tunik am .

    S akik nem kepesek szabadon es onalloan elni, azok nem is erdemlik azt !

  • Erdekes, tobben siratjak a ‘regi jo proletar diktatura’ eletet.

    De mar ot (5) egyenek ajalnlottam ingyenes repulo utat a mai letezo „nep-allamokba”, mint Cuba, Venezuela, Eszak Korea, ahol a siratott jo es boldog elet leheto ma is.

    Egyettlen egy egyen sem volt hajlkando elfogadni.
    S onzetlenul csupan a passpotjaikat kertem a boldogsuk lehetosegeik elleneben.

    Ha barki ohajtana abban reszesulnie, kerem ertesitsen azonnal.
    Ismet; egyiranyu repulo jegy a fent nevezett barmely orszagba, csupan a passportot kereme a repulojegy elleneben !!!

    Minden remenyem hogy vegre a reg-ohajtott boldogsagaiakat megtalalhatnak es persze orokre !!!

  • Besúgók, aljasok „házmesterek” minden korban voltak.
    Voltak a Horthy-korban, a kommunista korban (talán a legnagyobb számban) és vannak ma is.
    Semmi meglepi-:)

  • A fiatalságot nem érdekli a politika, még a kormány se hozza őket lázba, de annál jobban érdekli egy részüket a MondoCon. A MondoCon egy szórakoztató animés és geek rendezvény, amit minden évszakban megrendeznek. Az őszi MondoCon is sok fiatal látogatót vonzott, erről készített egyikük egy rövid képes tudósítást:
    .

  • talalom, ha jiivanod, bemasolom a vadiratomat es az iteltemet ide is ! Eltettem eml;kbe oket.En kicsit oregebb voltam , mint te es sajnos megtortent velem. Felevig a keruleti AVH kireneltsegre jartam az idezett be kihallgataskra,. Tudni akartak osztalytarsnoi, naratnoim nevet!! Soha nem mondam meg. latva, hogy nincs eredmeny., adtak at az aktamat az Uygyeszsegnek ahol a targyalson ismet meghallgattak osztalytarsamat, es eiteltek egy 1 evre a kecskemti lanyok foghazra.Itt letoltottem 9 honapot, levettek 3 honap buntetest, mert szerkeztettem egy konyvet fogly tarsaim irasaibol, amit a foghaz Igazgatnoje felkuldott az igazsagugyi Miniszteriumba! Ahogy irtam mar,17 eves voltam! Nem kell elhinni,. de ez az igazsag.
    Ettol meg, te lehettel elsoaldozo is!

  • Alma Almási / 317

    Nemcsak fizikusnak, de antropológusnak is kiváló vagy.
    Ezt az azonosságot felismerni G.Fodor Gábor és J.Goebbels között vizuális bravúr !!!

    F

  • Bendegúz 79
    11:28

    „Moszkva fegyverkezik”, de mostmár a szabad kapitalizmus, a profit, illetve a katonai-gazdasági komplexum jegyében. 😀

  • Bende Uram! 11:43

    Amely országokat Kend itten felsorol, azoknak mind, az USA által diktált évtizedes gazdasági embargót kell jelenleg is elsznvedniük. Véletlen, hogy ezeket hozta fel? Mi a helyzet inkább Vietnammal ?? : „Használt e megöntözés (napalmmal), a pártos honfi vér ?” (Arany)

  • Bendegúz79 Ha már ilyen erőszakos vagy, kérek két jegyet Kubába. Jó Budapestről is. Kettőt kérek, ablakhoz és a vészkijárathoz. A szállodát is állod, vagy az nem jön ki a nyugdíjadból? Nem baj, majd álljuk mi. OK? Mikor, hangember?

  • Christopher Adam

    Kennyhez csatlakozva, én is kérek Bendeguztól két jegyet Kubába, Ottawából vagy Montreálból Varaderóba. Van közvetlen járat, akár Sunwing, vagy Air Transat vagy Air Canada is jó lesz. Mikorra várhatom, Bendegúz? Elõre is hálásan köszönöm!

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2018 november 24
    9:46 de.
    ______

    Bevallom, amikor először megláttam a Face-n ezt az arcot, rögtön mint dr. Bartolo, kezdtem zümmögni magamban: „Ezt a pofát én már láttam, csak tudnám, hol és mikor…”
    És aztán eszembe jutott…

  • Bendegúz, én is kérek repülőjegyet Kubába. Elég egy jegy! Mert, hogy imádom Kubát. Nagybátyám csak Észak-Koreába jutott el, oda én még nem merek menni egyedül, de egy kubai repjegy az jöhet! 🙂

  • Nos nem ehhez a cikkhez kívánok hozzászólni,hanem egy másikhoz,ahonnan C.Á! 48 órára letiltott…..de már ugye véletlenül nem érhető el…..nem egészen korrekt a dolog!

    Nos mind Gyurcsány mind a felesége ismerte az üzlettársait,amit
    anno Kóka J, is igazolt…..meg ugye most is kiderült,akkor is ha netán „amnéziásnak” állítják be magukat….
    Aztán C.Á :közlöm,hogy nem ugyanazokat a jelzőket használtam a velem mocskolódó és hiteltelen hozzászólókkal kapcsolatban,hanem mindenkinek azt ami kijárt,és főleg meg is ért…..(HunCanada ,aki persze kint él és Geyza között azért különbséget tettem…)
    Egyébként több műs ország is befogadott régen én mostanában is
    „Valóban üldözött és főleg politikai menekülteket”így nekünk is
    jogunk volt hozzá,amihez senkinek semmi köze!!!!
    NEM MELLESLEG!!!!akik olvasták a cikkekhez írt eddigi hozzászólásaim,és a szerkesztő C.Á „48 órás” eltiltását,levonhatják a következtetést,a fórum korrektségéről….mivel a „határidő után” eltüntették a cikket,és az ígérettel ….szemben sem kaptam lehetőséget a további véleményem közlésére!!!!
    Na ez nem semmi…..remélem levonják a konzekvenciát…!

  • Amúgy lehet moderálni(de ugye nincs mit….)meg esetleg egyenes választ,kifogást,bármit …írni,de véleményem szerint ez lenne a tisztességes…..!

  • Irorszagban elo;(Nov.23, 4:33 du.)

    A valaszat amit erdemel azt nem irnam es nem irhatnam meg!

  • Talán illene válaszolni…..!!!!

  • HUNCUBANA;

    Mikor ohajt repulni es mikor kapom meg a passportjat a repullo jegy elleneben.

    Mi az hogy nem merne egyedul Pyongyongba menni ?
    Hiszen nagybatyja ott el boldogan.

  • Mentés,az oldalamra!

  • Chris Adam;

    Boldogan, mikor ohajt menni?

    De mint irtam a passportjat a repulo jegy elleneben.
    Az alku all. De a passport az alkudoazhatlan am.

    Nem karnam hogy boldogtalan legyen es visszautazni kenyszerulne abban a rettenetes kapitalista orszagba ismet.

    Csupan eletfogytalani boldogsagukat ohajtom lehetove tenni barmely proletar diktaturakban.

    Air Canada, reservacioja elokeszitoben van.

    Mikor kapom a passportjat ?????

  • VORONYEZS;

    Viet Nam ma mar a szabadkereskedelem elvei lapjan halad.
    Az maguknak a rettenetes verszopo kegyetlenseg.

    A vilagpiacon barki vasarolhat barmit, ha penze letezik fizetni. Semmi nem korlatozott.
    A kozvetlen bank-atutalasok megnevezett egyeneknek ami korlatozott.
    A vilagkereskedelme mukodik szabadon.
    Kina minden katonai es ipari titkokat kap szabadon a megfelelo penzert.

    Eszak Korea, Venezuel, Cuba, Iran,stb. vasarolhatnak korlatlan mennyisegi elelmoszereket a lakossaik szamara, Ugy mint nuklear centefuse-okat,stb. ha a Mulahk es Maduro elvtarsai nem pocsekoljak a vilag leg-gazdagabb olaj-nemzetenek jovedelmet haborukra, verontasokra, es az elvtarsai Swaijci bank szamlaikba.

  • A Letterkenney-i lakoshoz;

    „Hotel” ????

    No, egyaltalan NEM.

    Vereje-ki fejebol azokat a kapitalista csokevenyesegeket!

    Az I.V. Sztalin kolhozban fog dolgozni !!!!

    Elelmiszet magaval vinni tilos. Majd kap idovel ration- card-ot HA megfeleloen alkalmazkodnak a part eloirt programjaihoz es gyakran hajbokol a NAGY VEZER szobra es kepe elott.

    Varom a paasportjat !!!!

  • Ne felejtsétek el Bendeguz79 egyirányú utat kínált! Visszaút nincs! Ezért kéri el az útlevelet!
    Mintha ez elkerülte volna a figyelmeket !Üdvözletével! Így is kell a repülőjegy??? üdvözletével.

  • tóth péter Kedves Péter Két útlevelem van, feláldozom az egyiket. Megoldom ne félj. Viszont Bendegúz komoly bajba lesz, a hivatalos okmányom eltulajdonítása miatt. Bendegúz gondolkodjon, mielőtt szájhösködik. 🙂 Az elvtársozáson kívül még nem sok tehetséget mutatott fel. Igazi fedezet nélküli csekk. Küldje a jegyet, a többi a mi dolgunk. 🙂

  • Bendeguz79
    2018 november 25
    4:14 du.
    gizi te olyan mértékben vagy hülye, hogy az már IQ val nem is mérhető!
    nincs kolhoz! és semmi olyasmit nem kell csinálni amiről te itt rebegsz a CIA és NSA propaganda akciója alapján amit a NYT, WAPO, és a többi mainstream media terjeszt, mint leprát… másolod dodácskát és a claa t-t?

    nahát semmi eredeti ötlet?

    idegen állampolgár Cuba ban ugyanolyan eljárás alapján érkezhet mint az USA ba ott florida szélsőn esse’ tunni?
    ha le akarsz telepedni akkor ugyanazt kell bizonyítanod mint a mexico i nak aki texasban paradicsomot akar szedni mert Joe sem és Bende gizi sem szedi le

    ha elküldöd a repjegyeket (ha nem oda vissza nem engednek be az országba hahahahahaha)

    szóval az útlevelemhez semmi közöd és nyasgemm de küldd a repjegyeimet ha már akkora pléh pofával hőzöngsz és egy árva büdös szót sem tudsz csak hebegsz habogsz mint a részeg szúnyog a bili peremén

    hahahahahaha

    nekem ne is próbálj ellentmondani 8 évet éltem ott vidáman frissen… beeeeeeeeeeeeeeeeeeee visszamennék már leírtam letterkenney nek is hová és hogyan ne irigykeggy b+ hanem vegyél magadnak is egy jegyet és ismerd meg közelről ne a rémhírekből

    fake news hahahaha LOL

  • tóth péter
    2018 november 25
    4:39 du.
    petya olvasgass rodeo11 -et az megnyugtat és felvilágosít ha csak a bendegizi förmedvényeit fogyasztod nyomorfekélyt kapsz és arra nincs gyógyír csak sok jófajta Hatüey barna sör 18 °-os El Polinesio bárjában miután bedobtál a kalózfejre formázott agyagkancsóból Cuba libre t (saccperkábé 1 liter citromlé rummal és kis gyümölcs adalék isteni szívószál is van de jobb beborítani direktben és kérni másikat amíg a pollo criollo aszalódik a faszénparázson

    essetunni?

    nahát hiányzik neked egy kiskáté meg az első brosúra:

    como andamos a lo largo de la quinta avenida con latas de cervecita en la mano bailando y cantando

    jajajajajajajaja

  • Bendeguz79
    2018 november 25
    3:24 du.

    Bende, nem ott él, hanem egyszer volt egy útja North Korea-ba. Még csak az kéne, hogy ott éljen. 😀 Máskülönben, pedig ha átutalja nekem a repjegy árát, én megveszem magamnak abból az odaútra valót Cubaba, mert ne haragudjon de a passportom azonosítóját magának se, de senkinek nem adom ki. Télen kívánok menni, január v. februárban. Áll az alku?!

  • Kenny
    2018 november 25
    6:15 du.

    ne aggóggy, és ne bántsd a petyát nem tehet róla ilyennek nevelték és a sors kegyetlen hozzá

    inkább fend a gyomrod a pollo criollo ra és elolvasván soraimat imitt alant a bendegizinek és a petyának aki félre van tájékoztatva ebből is és akkor zsebben az útlevél csak nem képzeli ez a dilinyós ott florida alsón, hogy egy fapados repjegyért odaadom neki engem büntetnek meg érte első nekifutásban másodikban letartóztatják Crown property smuggling ért

    hahahahahahahaha

  • Az Irorszagba menekult legalabb bevallotta hogy neki ket „utlevele ” van.

    Rendben, tehat a ket-utlevelet tartozik a repulojegy elleneben.

    Persze nem latszik hogy ertene meg azt sem, hogy onkentesen ajlanja passportjait egy repulo-jegyert.

    Minden a szabad-csere-kerskedelem elve alaphan. Semmi celom barki passportjat hasznalni, csupan biztosra venni hogy nem johetenenek vissza barmaly kapitalista kegyetlen verszopo demokratikus nemzetbe soha.

    <as szoval hajlando vagyok ezt az aldozatot tenni az itteni verig gyulol elvtarsak orok boldogsagat lehetove tenni egy szeretett poletar diktaturajukban.

    Hm, de senki nem volt kepes meg "koszonom"-et sem mondani.
    Mifele magyarok lehetnenek ezek ??????????????????????

  • Göllner András

    @ Tüske Zsófi

    Gratulálok, hogy lehozta ide a pinyóba azt a remek Bob Dylan számot. Lenyomtam volna hozzá egy kupica kóser szilvát, de most sajnos nincs a háznál. Remélem ezzel nem fogok magában egy tüskét hagyni,zsófi…

  • Bendegúz79. Kedves Bendegúz No mi van? Kémkedsz utánam?
    Ne hazudj, ne csúsztass. Felajánlottad a repülőjegyeket, mi elfogadtuk, tehát küld a jegyeket. Ha nem tetszik a megvalósítás, akkor majd perelhetsz. Máshoz sem értetek az USA-ban.
    Vagy repülőjegy vagy elsunnyogsz innen a francba, mert egy hazug, szavát megszegő provokátor vagy.
    Ilyen egyszerű. Ha egészségem engedi, január végén mennénk, akkor passzoljuk Athént.
    Esetleg talán egy bocsánatkérést elfogad a társaság, hiszen annyira beleéltük magunkat az utazásba, hogy elmaradása komoly lelkikárokat okozna, ezért komoly legyen az a ” mea culpa”. Most elő a farbával, egy mocskos, uszító provokátor vagy, vagy jönnek a repülőjegyek? Ne félj, itt már mindenki tudja ki vagy, most csak megerősíted.

  • Bendegúz79 Bevallottam? Miért, tilos te nagyon ostoba? Kiszállok, mert csak még nagyobb hülyét csinálsz magadból, ha még lehetne. Kubába elmegyünk majd önerőből, több van mint neked. Megyek vissza a lehullott faleveleimhez, okosabbak mint te,
    sajnos te még talicskának sem lennél jó a kertben. Bevallottam! Te tényleg ilyen ostoba vagy? Azt hittem megjátszod. Lassan visszasírom bodát, nálad még neki is több esze van. Volt egy kollégám a mentőknél, ilyenkor azt mondta, „ez egy iggggazi hülye”. De én nem mondok ilyet, nem kaptam rá Tőle engedélyt. Bevallottam! Istenemre te egy jópofa elmebeteg vagy. :))))))
    Tőled szívem egy szelet kenyeret sem fogadnék el, hátha fertőz.
    Kiszálltam, nem létezel.

  • Csak kiegészítésként: a másik „véletlenül”…. nem elérhető cikkhez,…mind Gyurcsány üzlettársát,mind annak feleségét is nemzetközileg!!!!! kőrözik,a bolgár hatóságok kérésére,akik nagyértékű csalásban,lopásban bizonyítottan bűnösök!!!
    Na erről ennyit……kérdés,hogy Fletó mennyit kaszált…..talán remélhetőleg kiderül?…
    Figyelő!!!!!!

    Talán észrevetted,hogy az itteni cikkek korántsem tükrözik a magyar valóságot….és nagyon jóhiszemű és főleg naiv vagy,ha azt feltételezed,hogy a többségében keresztény és hazaszerető emberekbe nem „próbálnak” beletaposni?…….
    dehogynem,(!!!!!)csak ugye magukat „minősítik” ezek a jellemtelen,senki alakok!
    Na pá!

  • Hat aki Cubaba vagyik menni, jo lenne, ha menne nehany honapra! T.i. a vilagon mar eleg keves kommunsta orszag van, de Castro csalad egy resze meg mindig el! Mindenki megerdemli, hogy oda menjen tanulmsanyi utra, aki szeretne kommunizmusban elni. Tudom mostani kanadai allafonk apja is baratkozott meg Castroval, persze tavolbol!

  • Clara Bencsics Figyelo

    Hat aki Cubaba vagyik menni, jo lenne, ha menne nehany honapra! T.i. a vilagon mar eleg keves kommunsta orszag van, de Castro csalad egy resze meg mindig el! Mindenki megerdemli, hogy oda menjen tanulmsanyi utra, aki szeretne kommunizmusban elni. Tudom mostani kanadai allafonk apja is baratkozott meg Castroval, persze tavolbol!

  • Egyébként még szerencse,hogy Bendeguz79,Tóth Péter,Figyelő és más
    tisztességes,normális alak is ír ezen az elvakult,fanatikus és többnyire hiteltelen fórumon…….
    Lehetnének többen is,mint például az eltűnt Gyuri10…..(meg mások),és akkor talán igazabb és élvezhetőbb lenne a társalgás,így viszont csak többnyire szánalmas hazugságokat olvashatunk!Kár!

  • KENNY;

    You are toxic man, toxic !

  • Clara Bencsics Figyelo

    Mit szol a kedves tarsasag, hogy az oroszok ujra lovoldoznek, Most a szerencsetlen ukranokra!

  • Clara Bencsics
    2018 november 26
    12:52 du.
    gondolom 8 év elegendő bemutatni milyen is belülről és nem a fake news alapján
    hahahahaha
    annyi eszed van, mint egy részeg tyúknak

  • Bendeguz79
    2018 november 26
    12:59 du.

    mivan gizi üdülőhajón vagy? tudod a különféle folyami Szot üdülőhajók a Rába Elba és a többi szép folyók

    Rába Szot Üdülőhajó
    Elba Szot Üdülőhajó utasa bendegizi sorait olvashatta a nagyérdemű már hisztérika

  • Boda Neked nem azt mondta Chris, hogy nem muszáj visszajönnöd? Melyik szót nem értetted?

  • Rodeo11 Nem bántom tóth urat, csak nem értem őt.
    Kubában nem megyünk azt látom. Még ingyen is túl drága egy jegy, ha utálod akitől kapnád. Marad Athén. Az se rossz. 🙂 Szerinte mérgező vagyok, de ezek szerint nem eléggé.
    A Kuba projektből (is) kiszálltam.

  • Bendeguz79!

    Oda se neki…lehet,hogy Kenny „kiszállt?”….na bár úgy lenne….és hogy számára nem létezel,az itthon élő normális emberek számára igen,és továbbra is számít a véleményed!

  • Egyébként Kuba nagyon szép ország,olvastam róla (kár,hogy oda nem jutottam el,mint sok más helyre)és sok minden változott Castró óta….
    Az viszont nagyon érdekes,hogy egy ballibsi,(Kenny!)esetleg most kint egy jól élő komcsi leszármazott….kritizálja…!(akinek itthon több kiadott(?) lakása is van).

    Na „enyhe” hányingerem lett….!

  • Utoljára írok a mai műsör előtt:az azért nagyon gusztustalan,hogy egyes kint meggazdagodott(miből is?)esetleg komcsi ősökkel rendelkező,ma meg fanatikus és szerencsére elszármazott ballibsik
    (mint Kenny)próbálják sértegetni mind a kint,mind az itthon élő tisztességes magyarokat….!
    Na elszégyellhetnék végre magukat és bedugulhatnának!

  • Clara Bencsics Figyelo
    2018 november 26
    1:07 du.

    Kedves Figyelő. Én pl azt szólom, hogy sajnos tudatosan akadályozzuk (Mi magyarok, egészen pontosan Orbán Viktor) Ukrajna NATO tárgyalásait és tagságát az oroszok kívánságára.

    A magyar kormány több mint egy éve blokkol a katonai szövetségben (NATO) minden, nagyköveti szintnél magasabb szintű tárgyalást. Emiatt rendre meghiúsul az Ukrajnát támogató egységes Észak-atlanti fellépés. Ennek pedig moszkvai „barátunk” Putyin örül a leginkább. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin egyre sűrűbb találkozóin – így azon a szeptember 18-án Moszkvában lezajlott, 45 perces négyszemközti beszélgetésen is, aminek tartalmáról hivatalosan nem lehet tudni – „minden bizonnyal a regionális kérdések is szóba kerülnek”. Szijjártó Péter legutóbb Moszkvából „üzent” Ukrajnának, miután találkozott Szergej Lavrov külügyminiszterrel, nyilván ezen a megbeszélésen is téma volt akkor Ukrajna NATO vétózása részünkről, orosz kívánságra.

  • Göllner András

    Boda, Bende.
    Bárcsak lenne,
    kettőtökön blende.
    Végre láthatnátok,
    Ide lenn, ti vagytok
    a hülyeségnek rendje.

  • Göllner András

    Méltatlankodókáim 🙂 Ne töprengjetek hosszan fenti versikémen. Egy pillanatra én is átmentem a fakcióból a fikcióba. El a kezeket Baranyáról!! Dominusz vobiszkum. Ettünk mi már elég spirituszt.

  • Göllner!

    Utolsó percben egy jó film előtt benéztem,…..olvastam az „idióta”
    versikéjét, na jót röhögtem…..!
    Díjazom a határtalan hülyeségét!
    kitett Magáért,gratulálok!!!!…..

  • Végre egy kis humor…..akkor is ha netán nagyon sötét…persze nem mindenkitől várhat az ember valódit…..!
    Na pá,nem érek rá tovább!

  • Göllner András
    2018 november 25
    11:06 du.

    Ne tüskét haggyá’ hanem szilvát.A gyobbikból.

  • Boda Marcsi
    2018 november 26
    2:30 du.

    Nem lehetne hogy ne csak MA írjál ide utoljára, hanem ebben az istenverte életben is utoljára írsz nekünk?

    Merthogy a franc se kíváncsi a náci csőcsléken kívül az ócska agymenéseidre.

    Fernstéhen cicababa ?

  • tóth péter
    2018 november 25
    4:39 du.

    Csak annyit tanácsolhatok, amit Samlet zsán királyfi tanácsolt Oféliának,
    Fricibácsi Mr. Karinthy átiratában:
    „menj analízisbe .”

  • Bodaidiótát majdnem úgy olvastam hogy :

    „utolsó percben a műtétem előtt még benéztem…”

    Hát..kár hogy nem úgy volt.
    Pláne ha a műtét sikertelennek bizonyult volna.

  • „Végre egy kis tumor”..írja Bodaidióta.
    Gondolom saját magára célzott vele.

    Tumor Mo.-testén…

  • talalom
    2018 november 24
    7:20 de.

    és Alma. Tudjuk, hogy a kötelező úttörő idején járhattatok hittanra, és ezért szabadnak érzetétek magatokat (?), mert már sokszor leírtátok.
    Na most örülhettek, mert valami hasonló van. Írhatsz cikkeket arról, hogy baloldali vagy, és semmi bajod nincs ebből, pedig keresztény-nemzeti kurzus van. Mégis itt sipákoltok állandóan.

  • Tüske Zsófia

    Göllner András, örülök, hogy Dylan nemcsak nekem tetszik. Pálesz nélkül is teljes élményt ad.
    Itt van akkor már Baez is. Szép időkre emlékeztet.
    Ebbe kapaszkodunk sokan errefelé is

  • hazai lámpa Soha nem hallottam „találomot” és Almát sipákolni.
    Ez elég ízléstelenre sikerült.

  • Szerencsétlen Geyza!
    Már régóta nem szóltam hozzád,reméltem , hogy te sem teszed,de mivel idióta vagy nem bírtad megállni….
    Amúgy engem nem kellett műteni,…de neked nagy szükséged lenne rá,pláne ha lenne esély a gyógyulásodra….de ugye semmi esély!
    Rém kellemetlen számodra…. ,próbálj pihizni,nyugtatót bevenni,(vagy a szokásos piát…)vagy esetleg egy nagyon tehetséges specialistát keresni a bajodra…..!

  • Tüske Zsófia

    Boda, ne reménykedj és ne hazudozz. Sem Gyurcsány üzlettársát, sem Dobrevet nem körözik a bolgár hatóságok. Már megint lukra futottál, hogy a Bérborz Stefka lapjának a Prosti srácoknak rágalmait terjeszted igazságként.
    Sebaj, majd reméljük, attól is hírt adsz, hogy ebben a témában is lesz vesztes sajtóperük, ahogy már 53 esetben ítélt az orbánhoz köthető média ellen a bíróság
    https://atlatszo.hu/2018/03/24/53-helyreigazitasi-pert-vesztett-tavaly-a-kormanykozeli-media-sokkal-tobbet-mint-egy-evvel-korabban/

  • Tüske Zsófia

    a komcsi ősökről meg csak annyit: rendszerint az kiabál a legjobban, akinek a háza ég.

  • Ismét a reklám alatt….Geyza : vedd már észre,hogy még a hozzád
    hasonló „terheltek” ..sem foglalkoznak veled….bízd magad a különleges,reménytelen esetekkel foglalkozó orvosokra…..talán segíthetnek?………!

  • lámpa, mi bajod már megint?
    Ha jártunk hittanra, hát jártunk… Én speciel kisdobos is voltam egyidejűleg – mindkettőről van fényképem is, ha nem hiszed. 😀

    Az a baj, hogy neked bedumáltak valamit a rendszerváltáskor, és az rátelepedett a gondolkodásodra. Hát próbálj megszabadulni ettől, jól fog jönni egy kis friss levegő…

  • elmebeteg Geyza!

    Nem vagyok náci, (már kissé unalmas a hülyeséged!)már amit minden rajtad kívüli normális tud…..!!!!
    És ezután is írok ide,ha nem tetszik ne olvasd,nem kötelező…..inkább figyelj a gyógyulásodra,kezelésedre,hátha
    végre segítséget kapsz?…..!
    Komolyan aggódom az állapotod miatt,hidd el!!!!!

  • Tüske Zsófia Boda nagyon jól tudja, hogy hazudik. Azt is tudja, hogy ez alkalmas mások lejáratására. Ezért folyamatosan és pofátlanul hazudik, egyszerűen mert csak erre alkalmas, és így valakinek képzelheti magát. Ennyi jutott neki.

  • Tüske Zsófia
    2018 november 26
    4:29 du.

    hehehe Gyurcsány említette a minap hogy komoly tétel a DK kölcségvetésében az rendszeresen beérkező összeg amit a FIDESZ hazugsággyáraiból szokott bíróságilag kiperelni.

    Hazudnak róla mert mint pl. Bodaidiótán is látható, fizikailag képtelenek az igazmondásra.

    Bodaidióta is azt bodázta ide fenntebb hogy ma már utoljára tolta ide a bodáját.

    Aztán mégiscsak itt bodáskodik DDDDDDDDDDD

  • hazai lámpa
    2018 november 26
    3:40 du.

    Nekem inkább ugytűnik TE jársz ide állandóan sipákolni.

    Vinnyogsz ha báncsák példaképedet a vén szaros tömeggyilkos Horthyt.

    Libernyákozol itten mint egy vérbeli fasiszta.

    Aztán csodálkozol ha egy liberális oldalon szembe leszel köpve, mégha virtuálisan is.

  • Még lámpának a hitkérdésről…

    A nevelőanyám elkötelezett kommunista volt, és természetesen ateista. Viszont a mamája, meg az egyik nővére vallásos evangélikusok voltak, sőt hitoktatók.

    A gimnáziumban (50-es évek második fele) volt osztálytársnőm, akinek református lelkész volt a papája. Természetesen ő is hívő volt.

    A papám a 60-as években vidéken volt fogász. Ott a faluban volt egy állandó ultipartija, amely belőle, az egyik körzeti orvosból, a helyi párttitkárból és a református lelkészből állt. Na, tessék…

    Egyébként a félreértés onnan van, hogy a kommunisták valóban nem szenvedhették a hívőket, de csak a párttagoknál és különféle vezető funkcionáriusoknál volt ezzel gondjuk. Tehát, ha valaki erre panaszkodik, mérget vehetsz rá, hogy párttag volt, vagy valami funkcionárius például a tanácsban, vagy egy gyárban… Persze ezzel nem szoktak dicsekedni, csak azzal, hogy üldözték őket… naná… persze…

    Aki csak egyszerűen élni akart, mehetett templomba, amennyit csak tetszett neki.. Városban is, falun is.

  • Bende gúz!

    Nalátja! Maga szerint is:
    „Vietnám már a szabad kereskedelem elvei alapján halad.” És itt kihangsúlyoznám azt a szót, hogy . h a l a d . Anélkül is halad, hogy gépfegyvewrekkel, nehéztűzérséggel, vagy B-52-es légierődőkkel, stb-stb. noszogatnák őket. Kennedy is valami ilyesmit gondolt, ha élni hagyták volna, hogy „mindennek megvan a maga ideje”.

    Számunkra se jelent kegyetlenséget a szabad kereskedelem, amikor annak itt az ideje, mint most példul’ nálunk már igancsak itt volna… Téved, ha azt hiszi, hogy az tőlünk idegen kategória, sőt:
    ÁM Orbanisztán dicső NER-hatalmasai egy csöppet sem látják így, mint Ön , vagy mi a szabad piac hívei és támogatói…

    Csak egyetlen példát hadd említsek. Napokon belül a budapesti pszeudó-parlament elé kerül az a törvénymódosítás, amely a „szabadpiaci ár helyett” >Magyar Nemzeti Agrárkamarát< , ezt a vadonatúj . k o r p o r á c i ó t . jogosítja fel a hektáronkénti termőföld árak meghatározására, úgy árverések előtt, mint felülbírálati joggal, azok után természetesen a szabadpiaci árak teljes figyelmen kívül hagyásával. Természetesen, ennek a hűde "nemzeti kamarának" az elnöke Györffy Balázs képviselő Kamerad is ennek a kétharmados Bábszínháznak, ill. ott is a FidSS frakció aktív tagja.*

    – Megjegyezném, hogy Mussolini ma a neokorporativizmus újra építésének Ezüstbárddal Ékesített Arany Vesszőnyalábját (ld: fasces/ Wkip.) adományozná e széltében igennagy magyar tanítványának feltéve, ha még anno az a hálátlan italiano popoló, a római nemzet gigász vezére, a Duce hulláját nem köti fel egy milánói vastraverzre…

    na Ave Bende! 😀

  • Tüske Zsófia

    Kenny és Geyza, egyetértünk, ami a szikkadt orbánimádó fideszes agit-prop elvtársnő igazmondását illeti.
    Alma, alátámaszthatom, amit a szoci alatti vallásgyakorlásról írsz.

  • Egy emlék Bob Dylan-től: Békedal
    (részlet)

    „…Na és hány évig dörögnek
    Még a fegyverek,
    Míg ajkuk végre
    Örökre néma lesz ?
    [refr.]
    A választ, testvér
    Azt elfújta a szél,
    A választ, azt elfújta a szél…”

    .

  • Tüske Zsófia Azt tudod, hogy Te vagy a főszereplő a Facebook lapomon egy hete. Àllandóan barátnak ajánl. 🙂

  • Tüske!

    Hogy lehet valaki,aki itthon él ennyire sötét,tájékozatlan?…..
    Te még HunCanadán is túlteszel, aki legalább nem itthonról,hanem kintről osztja az „észt”…….
    Még a ballibsi újságok is foglalkoztak vele(pld.HVG…)és több TV csatorna!
    Olyannal aki sötét,nincs képben és még hazudik is……nem vitatkozom!
    Most meg nem is érek rá tovább!

  • DonGolo: nekem Dylan középiskolás korom óta a kedvencem, Joan Baezzel együtt (akinek koncertjét a nyáron nagy szerencsém volt Veronában meghallgatni)
    Kenny, akkor ne fogd vissza magad és jelölj be nyugodtan. Szerintem még közös ismerősünk is van, ha te a 7-en jártál, mert a férjem a Fürst garázsban volt buszsofőr, majd éjszakás művezető
    🙂

  • VORONYEZS;

    Vissza ment a Viet Nami haboruhoz.
    Maga velhetoen nagyon kedveli a tomeg verontasokat.
    Nem kepes elterni attol.

    Persze a US legiero bombazta a hidakat,vasutvonalat es a Laos-on keresztul vezeti u.n. Ho Chi Minh utvonalat a jungelban.
    Az egyedulli celbol hogy a delre-vonulo hadak es felszerelesek folyamatait felbe szakitani.
    Az minden haborukban az elso cel volt.
    Meg az oskorokban is.

    De az alany lenyege, hogy miert a szomszedaik hoditasat a remes verontasokkal valasztottak szeretett Moszkvai elvtarsai??

    Mind amit irt, a magayorszagi ugyeken,ketsegtelenul tanu-allitasa hogy multhoz hasonlo es attol tanult esztelen allamredszer mukodik ma is ottan.
    Csupan egy masik nev alatt.
    Mar irtam es allitom, hogy csak NEV-VALTOZASok volt, s NEM RENDSZER VALTOZAS.
    A multat nem toroltek el, mint Rakosi annak idejen !!!!

    Mind amit reszltezett eppen az ellenkezoje 180-fokon a szabaad versenyzes lehetosegenek biztositasatol !!!!
    Na de maguk ugy is utalnak azt verukbol.

    P.S. NE felejtse ugy Kina mint Viet Nam egyszeruen belattak hogy a diktatura altali iranyitott szocialaista kozgazdasag mukodhetetlen ?

    S alkalmazzak, ill engedik reszben a szabad versengest, de csak allami igazgatas alatt, s csak reszben.

    De a kormanyaik mukodesei, totalitarian diktatura !!!!!!!

    P.P.S.
    Talan emlekezne Lenin alatal alkalmazott u.n. NEP-re 1920-21-ig ???
    Az oroszok eh-insegbe jutottak a forradalmukkal.
    Lenin vissza adta a magantulajdonokat ,de csak egy evre.
    S az orosz elelmiszer termeles mukodebe jutott.

    De amikor Sztalin a sajat elveit kenyszeritette 1930-as, nem kevesebb mint 9 millio halt-ehen a dicso-proletar-paradicsomban.

  • Boda, szinte a kardomban dőltem attól, hogy tájékozatlannak és sötétnek tartasz, valamint attól, hogy nem érsz rá.
    😀
    Nyugodtan foglald el magad a 888-on, szerintem csak kicsit hiányolna itt a törzsközönség.

  • Boda Marcsi
    2018 november 26
    4:54 du.

    Én nemmontam hogy náci lennél,
    mert te még ahhoz is hülye vagy.
    Mindösszesen azt mondtam pár hete
    hogy zsigerből náci-szimpatizáns vagy.
    És ezt tartom is.

  • Bendeguz79
    2018 november 27
    11:56 de.

    TE öregem láthatólag
    semmit nem tudsz ezekről a dolgokról
    de azért magyarázod őket ha kérdik ha nem.

  • ha nem is bodának érdekesek az itt elhangzott tények, de a többieket talán érdekli:
    http://nyugatifeny.hu/2018/11/27/dobrev-klara-ugy-leiskolazta-az-echo-tv-riporteret-hogy-az-nyuszitve-futott-vissza-a-gazdajahoz-video

  • Én nem kérek Kubai Repülőjegyet (nagybetűvel,elvégre főnév)
    mert a Kubai Repülőjegy meglehetősen alkalmatlan arra a célra
    amire legszívesebben használnám.
    Éshát..itt van helyette a sok-sok megyei lap.
    Jó pappírra nyomják őket, van rá pénze a Kormánynak…

  • Geyza (Bendeguz79-nek):
    „TE öregem láthatólag
    semmit nem tudsz ezekről a dolgokról
    de azért magyarázod őket ha kérdik ha nem.”

    Nyilván nem olvastad Mr Bendeguznak azt a kommentjét, amelyben tájékoztatja a nagyérdemü kozönséget, hogy
    annak idején ő Piros László ÁVH-vezérőrnagy beosztotja volt.
    Mr Bendeguz talán azért fecseg össze-vissza minden ostobaságot, „elvtársazik” itt mindenkire, hogy – legalább önmaga előtt – megpróbálja valamennyire tisztára sikálni a múltját.

  • Kedves Alma!
    Olvastad az emlekeimet ebben a temaban?

  • Tüske!

    A valós vádakra ugye semmit nem tudtál írni,mert nem vagy képes rá(ami ugye tény),azon meg,hogy a „megmaradt” ellenzék ugye kit is látna szívesen a miniszterelnöki székben :egyenesen jót röhögtem,….nem kicsit hanem nagyot!!!!!!!!!!!!!!….
    Bár Geyza „agyához”semmi sem jut el szokás szerint…..a tőle megszokott „nácizás” meg ugye csupán az állapotát tükrözi szegénynek,ami már valószínűleg végleges……ugyanis gyógyíthatatlan ……de ugye ez nem az én bajom?!!!!!

  • Amúgy „rém kellemetlen”,hogy az eddig „differenciálható” szinten lévők egyre inkább hasonlítanak,közelítenek egymáshoz…….!!!!
    Kellemetlen,de ugye nem nekem?!!!!!!!!!!!!!!……
    Na mielőbb keressék fel „kezelőorvosukat,gyógyszerészüket”,persze a saját érdekükben!

  • Kedves Figyelő, többször is olvastam az emlékeidet. Úgy nagyjából nem is vonom kétségbe, csupán azt gondolom, volt ott még valami más is. Az ÁVÓ ugyanis piti középiskolásokkal nem csatázott… De azt a „mást” nyilván elfelejtetted, mert el akartad felejteni. Nem rosszból mondom, ilyenek vagyunk, a múlt megváltozik. Például a 2006-os „emlékeid” határozottan rosszak, tévesek. Nem baj, csak mondom…

  • Egyébként az „észlény” Tüske egy másik honlapon (Disqus.)főiskolai diplomás kolléganője védelmére kelt,ami ugye nem jelenti azt,hogy
    ő is főiskolát végzett?…..mert ha így lenne,az biztosan tévedés?….lehet, hogy pénzért”vette meg” a diplomáját?de valószínűleg sehogy!

  • Almási Alma!

    Talán csak nem kételkedsz Figyelő 2006-os
    visszaemlékezéseit illetően?ha igen,vagy nem
    voltál AKKOR itthon,vagy nem írsz igazat?…..
    A Te dolgod,….de ugye sokan átéltük a történteket és mindenki
    Figyelőhőz HASONLÓAN……..VÉLEKEDIK!

  • A MÚLT…MEG UGYE NEM VÁLTOZIK,TÉNY!!!!!!!!!!!!!!

  • Én itthon voltam és „valószínüleg” ….(sőt biztosan és élőben!!!)
    tapasztaltam az eseményeket,történéséket,és nem az esetleges és félrevezető hírekből…hanem TÖRTÉNETESEN az ablakomból is….
    No és ezzel nem vagyok egyedül!
    Erről ennyi azt hiszem bőven …..elég!

  • Boda Marcsi
    2018 november 27
    3:21 du.
    ______________

    Marcsikám, ugye tudod, hogy amit ebben művelsz, az már a legalja?

  • Kővendég
    2018 november 27
    1:16 du.

    Na jó de mi volt a nagyember keze alatt?
    Lehet hogy csak kifutfóiú, akit ki-ki szalajtottak
    másik villanykörtéért a vallató-lámpába, ha a régi eldurrant.

  • Boda Marcsi
    2018 november 27
    3:21 du.

    Te még itt vagy? Bodaidióta..
    Megmondták hogy nem kell idejárnod.
    Nem értesz a szóból? Olyan vagy mint a
    most divatba jött büdösbogarak.Azok is minden
    kis résen át benyomakodnak a védtelen emberek otthonaiba.
    Aztán ottan bűzölögnek.Te egy vérszívó poloska vagy csak itt.

  • Boda Marcsi
    2018 november 27
    2:30 du.

    Bodaidióta.
    Erősen romlasz lefele.
    A szövegértési képességed a nulla felé tendál.
    De ha te nácinak érzed magadat , nekem tökmindegy.
    Csak steigolnál már innen el a jó sárgába.Mindenki útál téged.
    (Leszámítva a helyi nácikat akinek te vagy az idolja hehehehe)

  • Göllner András

    @ Tüske Zsófi

    Aki kedveli Bob Dylant az nálam kóser. Költő volt, mint Artúr,de tudott énekelni is. És nem ment el Afrikába, nem dobta be a taccsott. A Bodával ne foglalkozzék sokat. Az se írni, se énekelni nem tud. Csak óbégat. Szerintem ornotológus, de lehet, hogy csak lúdtalpas.

  • Geyza
    2018 november 27
    4:40 de.

    Geyza
    2018 november 27
    4:41 du.

    mivel nem beszélsz semmilyen nyelvet sem (magyart sem!) nem másolok ide semmit
    megjegyzem két ortodox zsidó Nagybritanniában összeacsarkodott mert az egyik alapított egy gittegyletet, melynek célja az összes antiszemita megsemmisítése és ellehetetlenítése…,
    namost a vádló beadta… bíróság felpörgött…., a vádlott meg megvédte és most a vádló menekül (már nincs nagybritanniában) mert elvesztette, ronggyá döntötte a brit bíróság és a vádlott most már mint a per győztese vidáman dolgozik tovább, a gittegylet megszűnt!

    most még neked kellene megszűnni, vagy eldugulni, csak egy picinykét vagy

    inkább árulhatnál holdraszállási havi bérleteket a BKV ra óccón mint kis kínai másolat de legalább nem fáj

    hahahahahaha

  • ALMA’ MINDEN ESETRE A 2ooo6 os emlekem arra a velemenyemre igazolodtt, hogy minden honvagyat kiöljon belolem, es nem megyek soha tobbe haza!

  • Figyelo
    2018 november 27
    10:42 du.
    ____________

    Na, pontosan! Azt a tüntetéssorozatot is Orbán rendezte azért, hátha idő előtt el tudja kergetni Gyurcsányt – azóta azt is bevallották – bár aki itt élt Budapesten, annak MÁR AKKOR IS tudnia kellett ezt, annyira nyilvánvaló volt.

  • Tüske Zsófia

    Göllner András, Dylannak nemcsak a zenéje és versei, hanem a könyve is jó. (sőt a festményei is figyelemreméltóak)
    Nálam a csúcs a 62-es Gaslight-ban előadott Woody Guthrie-ra emlékeztető folkdalai után az 1975-ös Rolling thunder koncertek egész más és igazán parádés előadó-felhozatala a kedvenc.
    ami bodát illeti, felőlem sikoltozhat, toporzékolhat és köpködheti a hazugságait, fütyülök rá. Mehet az orbán kezét csókolgató nyugger-szekcióba ájuldozni a potrohos, dupla-golyóállós csaknorrison.

  • talalom, Alma, Tűske!

    Ne vessétek el a sújkot. Az alsó tagozatos heti egyszeri hittan oktatás egy éven keresztül még nem egyenlő a hit, illetve vallásos élettel. A gyerekeket nem kellett üldözni. Elég volt az is, hogy hittanra nem volt kötelező járni. Legfeljebb a szülő kérhette számon, ha volt erre energiája. Az érvényesüléshez nem volt szükség sem hittanra, sem vallásosságra. Sőt! Vezető állásokba elvárás volt ateistának lenni. De legalább is annak látszani.

    A vallásos fiatalok templomon kívüli közösségi életét korlátozták. Néhány kivételtől eltekintve felszámolták az egyházi iskolákat. De a legény és leány egyleteket is. Az állam minden egyházilag szervezett klubot vagy egyesületet megszüntetett vagy rátette a kezét.

    Én a sportban kívántam volna vallásos klubokat. Bizonyos sportágakban tömeges volt a doppingolás állami segédlettel! Vagy inkább állami kényszerítéssel. Ez ma is tabu téma.

    Üldözni az egyházi vezetőket (Mindszenty) bizony üldözték, illetve megfigyelték. Voltak, akiket megkínoztak sőt, meg is öltek (Brenner János) Ennek nagyobb irodalma van. Aztán a hetvenes évektől kezdett szelídülni az egyházüldözés. Voltak tisztességes kommunisták, kisebb-nagyobb magyar Gorbacsovok is. Utóbbiaknak köszönhető a vértelen rendszerváltás.

  • Kenny

    Aki élt vidéken, tudja, hogy „sipákolni” a pelyhes kislibák szoktak. Nincs ebben semmi ízléstelen. Ha emberre (nőkre) mondják, van olyan áthallása, hogy az illető egy liba.

  • jani Rendben. Akkor nyugodtan írhatom lámpának, hogy ne ugasson? A kiskutya is aranyos.

  • Almási Alma
    2018 november 26
    4:46 du.

    lámpa, mi bajod már megint?
    Ha jártunk hittanra, hát jártunk… Én speciel kisdobos is voltam egyidejűleg – mindkettőről van fényképem is, ha nem hiszed. 😀

    ——————————-

    Ez bizony bőven így lehetett, a magam példáján is tanúsíthatom! Azt hiszem már kétszer írtam (de lehet hogy még csak egyszer)hogy én egy és ugyanazon a vasárnapon lettem elsőáldozóvá, és kisdobossá avatva: de. volt az elsőáldozás, aztán hazarohantunk, ebéd, loknik ki, ruhacsere, és du. már rohantunk is a suliba, ahol a kisdobos és úttörő avatásunk történt, kinek mi! Mint tudott, a kisdobosság, az az úttörőség „előszobája” legalábbis az akkori tanítónőnk szerint, és elvárta mindenkitől, hogy ennek a súlyát átérezve viselkedjen! :-)))) De, nagy ívben tettünk mi arra, hogy melyik ideológia mit takar, még csak tudathasadásos állapotba sem kerültünk, bár így utólag eltöprengve lehet, hogy kellett volna? :-))))
    A lényeg: de. a templomkertben isteni csokis kuglófot, nagyon finom sütiket és kakaót kaptunk, du. az avatás után mindenki akkora fagyit amekkorát kért, úgy, hogy azonmód le is fagyiztam a vasalt nyakkendőmet legalább három helyen! (ezt a jó szokásomat azóta is megőriztem, prímán tudom hozni a formámat e téren ma is)

    Az egy más világ volt – vasárnap reggel 9-kor diákmise, és alig vártuk, hogy Ferenc atya elköszönjön tőlünk, áldozás után már vissza sem ültünk a helyünkre, egyre hátráltunk, a szenteltvizet jobbára már kifelé rohanva szórtuk magunkra, mert 10-kor a pár száz méterre lévő főtéren a moziban kezdődött a matiné (jegyá:2 forint) mindig más filmekkel, és a világ minden kincséért sem maradtunk volna le róla, hisz egész héten ezt vártuk! Mondom, más világ volt, aki ezt nem élte meg/át az nem is tudhatja mekkora izgalommal aggódtunk oda szerda du. suliból hazafele a mozi kirakatához, mert akkor rakták ki az üveg mögé, hogy vasárnap mit adnak a matinén! Ez nagyjából az egész általános iskolás koromat végigkísérte, akkoriban kb a fél osztály szerelmes volt Alain Delonba, aki meg nem az a Belmondóba, mert akkoriban játszották a Cartouche-t amiben ő volt a legyőzhetetlen, és lám, ami nem sikerült a francia rendőrfőnöknek, sikerült egy hölgynek! Azóta látom igazolva az elméletet, miszerint mindig és mindenhol „keresd a nőt” -:))) Az azonban nem jutott eszembe, hogy mi mint úttörők meglennénk vezetve, vagy, hogy mit keresek én egyik vagy másik csoportban? Mellesleg nem voltam egyedül „kétarcú”, mert du. az avatáson jó néhány lányt felfedeztem az iskolaudvaron, a délelőtti kuglófevők közül! De ez is lecsengett, idővel a helyére kerültek/nek a dolgok, és ma is azt mondom, így volt jó, a lehetőséget megkaptuk (hárman voltunk testvérek) mi magunk eldönthettük, mit gondoljunk a világról!

  • jani
    2018 november 28
    7:45 de.

    Kenny

    „Aki élt vidéken, tudja, hogy “sipákolni” a pelyhes kislibák szoktak. Nincs ebben semmi ízléstelen. Ha emberre (nőkre) mondják, van olyan áthallása, hogy az illető egy liba.”
    ——————————————————-

    Kedves Jani, Az sem zavar, hogy itt, három mondaton belül magadnak mondtál ellent?

  • Besancon Mi is kakaós kalácsot kaptunk, és a mi papunk is Ferenc volt. Micsoda párhuzamok. 🙂

  • jani: (először is elvetni a sulykot szokták, rövid u-val és ly-nal)
    másodszor: tekintve, hogy egyik nagyapám a katolikus Caritas világi feje volt a felszabadulás előtt, a másik pedig református gimnázium igazgatója, tisztában vagyok az egyházakat sújtó intézkedésekkel. Az egyházi iskolákat 1948-ban államosították, néhány gimnázium engedélyt kapott további működésre (katolikus tudtommal 9 volt, néhány református is, de az evangélikus egyház elveszítette két gimnáziumát. A hittantanítás kötelező helyett választható lett, de azt nem akadályozták, a templomokban sem. A szerzetesrendeket feloszlatták 1950-ben, erről több könyv is született, Kulics Ágnes kettőt szerkesztett, …evilágból… és kövek fognak kiáltani címmel. Mindkettő megrendítő olvasmány.
    Az is igaz, hogy egyházi személy nem szervezhetett szabadidőben programokat.
    Én ettől függetlenül nem sajnálom sem Péhm Józsefet, sem a közösségi megmozdulásokat, ugyanis a rendszerváltozás után tapasztaltam néhány valóban visszatetsző dolgot – a katolikus egyház részéről.
    Igaz, találkoztam néhány valóban karizmatikus pappal, de még több lusta, ellenszenves (és iszákos) alakkal is, többek között a Caritas mostani vezetőjével, Écsy Gáborral, aki rendkívül undorító nyilatkozatot adott ki Várszegi Asztrikkal és Beer Miklós püspökkel ellentétben. Azt gondolom, az egyén lelkiismeretére kell bízni a hitéletet és nem központilag szervezni.

  • Na megint eltünt „véletlenül” 2 hozzászólásom is……
    Röviden:Az egy dolog,hogy Alma, aki itthon él hazudik(!!!) és még a 2006-ban hazalátogató Figyelőt is meghazudtolja,de ugye én itthon voltam és mindent láttam az ablakomból….!Nem kell a púder!
    Aztán Tüske egy pszichiátriáról közvetített véleményt :több hozzá hasonló terhelt a bukott Gyurcsány feleségére szavazna egy következő választáson(aki ugye hasonló szinten van ,mint a párja:HAZUDNAK REGGEL,DÉlBEN meg este…..)Na ezen a megvetésen kívűl csak röhögni lehet……folytak a könnyeim!
    Azt is megírtam,hogy Fletó és Klárika (ismeretlen ?:…)ügyfeleinek bécsi és svájci számláját,utóbbiban a luxus villáját lefoglalták!
    Mind a bolgár hatóságok,mind az Interpol nyomon van!
    Hát sokan várjuk itthon a fejleményeket….ugye az igazság általában kiderül?!!!!4
    Remélhetőleg ez a hozzászólásom nem tűnik el,mint az előző?….
    Ha igen levonom a konzekvenciát….!

  • jani
    2018 november 28
    7:40 de.

    Ez az írás kicsit olyan nekem, mint egy korabeli társadalmi/politikai életet általánossági szinten bemutató brossúra! Visszaolvasva a címzettek írásait, én egyikben sem olvastam olyan gondolatot, hogy az általuk hivatkozott,leírt minták lettek volna kizárólagosan a „HITÉLET” Sőt – Alma pl a saját hittanos múltját idézve azt is hozzátette, hogy bár vezetőktől, funkcionáriusoktól felfelé valóban nem volt ajánlatos a a hitélet gyakorlása, vagy a templomba járás, de a közember – szándékosan nem kisembert írok, mert ez itt és most nem ugyanaz a fogalom – nyugodtan imádkozhatott ahol akart, járhatott misére rendszeresen (templomi esküvő, keresztelő, temetés stb) a kutya sem foglalkozott vele, sőt a helybeliek nagyon is jól tudták, ki mindenki jár templomba, ki nem, és miért nem, ki a hithű katolikus stb. A két említett egyházi vezető üldöztetését (Mindszenthy és Brenner J.)nem is vitatta senki, de ettől úgy általában még igaz volt Alma állítása és példája arra, hogy állampárt ide, vezetői ateizmus oda, a mindennapok különösebb atrocitások nélkül teltek az 50-60 években, mind a fővárosban, mind vidéken, falvakban, példa rá a komm.mamája, és annak két testvére akik viszont hitoktatók voltak, pedig, úgy gondolom családon belüli ilyen különbözőségre csak nagyobb fény vetült! Aztán a kártya társaság „vegyes összetétele” is eléggé magáért beszél a ’60as években, már csak épp a cvikkeres jegyzőt és a patikust hiányoltam a társaságból. Mindez arra utal, és arról árulkodik, hogy ha valami/ki nem szúrta túlzottan az állampárt szemét, azt végül is „hagyták lógni”, pontosan tudták, hogy a templomok hétköznap sem üresek, hát még a vasárnapi nagymisén, nem beszélve a temetésekről. Nézd meg a temetőben a sírokat, különös tekintettel az ’50-60 as években temetettekét – hány olyat látsz, amin nincs kereszt, akit nem pap temetett volna? Megoldhatatlan kérdésekkel az állampárt sem foglakozott, megelégedett azzal, hogy azok akire építette hatalmát, a közvetlen kiszolgálói, szekértolói hajtsanak fejet, hogy aztán ez a ’70- es években mennyire és hova lazult, az más kérdés! Mi, a hittanos éveket leszámítva nem voltunk rendszeres templomba járók, csak alkalmanként, édesapámat kivéve, aki ha csak tehette és a munkája engedte, eljárt a vasárnapi nagymisékre is, nekünk nem erőltették, csak ha akartunk – hát nem mindig akartunk de pl karácsonyi, adventi, éjféli, vagy a húsvéti körmeneten általában részt vettünk.Nővérem is én is KISZ tagok voltunk, de soha sehol senki nem foglakozott vele ott sem, hogy ki hova jár misére, ki imádkozik reggel vagy este stb egyáltalán nem érzékeltem, hogy bármit felszámolni szándékoznának körülöttünk. A lány és legény egyleteket nem ismertem, nem tudom miként és mi célból működtek, kinek és miért csípte a szemét, de a fent leírtak saját tapasztalataimon (is) alapulnak.

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi:

    Nem véletlen tűnt el hozzászólása, hanem töröltem. Három napra, azaz 72 órára pihenőre küldöm, mert mint már sokadszorra mondtam: semmi újat nem mond, ugyanazokat a szavakat reciklálva nyomja itt a Fidesz propagandáját. Semmivel nem járulnak hozzá kommentjei az értelmes beszélgetéshez.

  • Boda Marcsi,

    Hogy értse, ugyan úgy trollkodik ahogy szokott. Folyamatosan megpróbálja szétzilálni a fórumot az értelmetlen és összefüggéseket nélkülöző propaganda-anyag bepötyögésével. Azaz nem a véleménye van korlátozva (mert az Önnek nincs), hanem a trollkodása. A trollkodás pedig nem a szabad véleménnyilvánítás szinonímája, hanem egy káros jelző, egy káros magatartási forma. Jó pihenést Marcsi.

  • Cris Adam;

    Boda meglatasat eltorli mert maga azt Orban propagandanak nyilvanoja?

    Hat mind a pro-Open Society portalon a pro-Gyurvsany , pro-bal-libi-Marxxista-globalista propagandaiknak velheto szovegeket/velemenyeket is egyenlo mercevel meri ????

    S hajlnado lenne egyenlo aranyban torolni azokat is ???

    Would that not be the only way to be fair ???

  • HUNCANADA Bodahoz cimzett soraira;

    Persze a soraiban onmaga nyilvaniyja magat a jury lenni azon donteni ,hogy mi a „velemeny” es mi a „trollkodas”???!!!

    Mas-szoval, maga is cenzor akar lenni es csak a sajat korlatozatlanul kinyilvanotott sotait engedne at. Hm?

    Hogy mondanak magyarul; ‘what’s for the goose is for the gender also’.

    Ami Petert megilleti, meg illetti Palt is. Nem ?

    Hasonloa ami jar HunCanadanak, jar Boda Marcsinak is !

  • Kenny

    A libáról a butaság jut eszünkbe. Az ugatásról a kutyára asszociálunk. Nem értem, hogy a kutya milyen tulajdonságát vonatkoztatod Lámpa nick-nevű hozzászólóhoz?

  • Tűske Zsófi

    Én úgy tudom, hogy a ‘sujokfa” egy ősi tisztítóeszköz, ahonnan a mondás ered. A vizes ruhákat szokták sujkolni. A hosszú „ú”-val valóban tévedtem. De csak avval. Ugyanis, nem a „súly” főnév a szó gyöke, hanem a „sujt” ige, amit a következő mondatodban már te is így írtál.

    Nem azt elemeztem, hogy milyenek az egyházi emberek, hanem a kommunista diktatúra Egyházhoz való viszonyát. Amit túl idillinek írtatok le. De nem szóltam volna, ha nem akartátok volna Figyelőt mindenáron cáfolni (meghazudtolni).

  • Besancon

    Szerintem, nem mondtam ellent magamnak. Pontosan értesz mindent, csak kötözködsz.

  • Cris Adam Boda-hoz cimzet soraira;

    Szamolta mar hogy hanyszor kozolte azon hatarozatat ?

    Kuldene a „csenzort” is 72 oras pihenore ?

    S hogyan dontene hogy kinek szuksegesebb a piheno, a cenzornak, vagy Boda-nak ?

    Oh, tehat maga donti azt el?!

    De hat az nem reszre-hajlas, egyoldalusag ?

    Hoigyu dontene Szent Jozsef azon ???

  • Rodeo11

    2018 november 23
    4:34 du.
    Csak most jutottam szohoz! Vicehaznesternek hívsz! Mit artottam Neked? En lieirtam, a SZENVEDESEIMET, amihez egy hazfelugyelo is hozzajarult!

    hahahahaha…….

  • Christopher Adam

    B79:

    Ha ezt folytatja, maga is pihenőre megy.

  • Bendeguz79
    2018 november 28
    1:47 du.

    Bende, megtisztelő lenne, de nem vagyok se jury, se zsűri. Véleményt mondtam és definiáltam a trollkodást, amit meglátásom szerint Boda Marcsi művel, összevetve a vélemény-nyilvánítás szabadságával mint fogalommal.

    Jól mondja, ami megilleti Pétert megilleti Pált is. Engem is megillet a jog, hogy trollkodjak, de ha én trollkodnék akkor kizárnának a KMH fórumáról engem is, ahogy Bodát is. Ilyen egyszerű és igaz a megállapítása. Na de én azért ha megengedi, nem trollkodom mint Boda inkább.

  • jani Szerintem ezt kár ragozni. De ha már kérdezed, beugorhatna például, hogy mindenbe beleugat? Esetleg az, hogy a kiskutya tanítja ugatni a nagykutyát?
    De ilyet ugye nem mondunk.
    Te viszont mindenbe belekötsz, amit én írok. Teljesen mindegy mit és kinek írok, Te megjelensz, ellent mondsz és a másiknak van igaza. Nem unod Jani? Ezután kötözködéssel vádolod meg Besancont. Ha igaz is, csak Neked szabad? Felettébb érdekes szokás.

  • Rodeo11
    2018 november 27
    9:52 du.

    A magadfajta kisemberek
    pusztán álmodoznak sötét dolgokról
    és mivel jóltudják álmaikat soha el nem érhetik,
    így hát felszegett állal elkeseredetten ugatják a Holdat.

  • Geyza
    2018 november 28
    4:27 du.
    egy holdkóros vádolja a józan lelket… már mondtam neked (látom kezdesz kifogyni a kerítésszaggatóból és így a beszólásaidból is)
    ügyeskedjél! ott a nagy lehetőség:

    a BKV villamosokon vándor kódisként árulhatnál Holdutazási kedvezményes heti bérleteket és
    ű
    ordibálhatnál hozzá, mint anno a rikkancs a Nemzeti előtt, hogy:

    megszűnt a nyomor!

    hátha elvisz a mentő… vidám puha falu szobácskában énekelhetnéd a kitrákotty mesét végtelenítve és a hattyú halálát a Carmina burana ból világsiker

    miattam ne aggódj, most két meccs között

    (azokban van a legkevesebb politikai hír)

    volt sepercem téged piszkálni de a botot más mossa a fertőtlenítő, nem piszkállak tovább

    nyugodj le még megártasz magadnak

  • Kenny
    2018 november 28
    3:39 du.

    Mert ők töppségben vannak.
    Azzé.

  • Rodeo11
    2018 november 28
    4:58 du.

    Te csak egy Holocaust-tagadó senki vagy.
    Fáradj el nögyögyászodhoz, az felírna ellene valamit-

  • Boda Marcsi
    2018 november 28
    12:33 du.

    Neki FIDESZ.-re nyíló ablaka van…

  • A vallasos alanyok tanulmanyozasa NEM eredmenyez hitet senkinek semmi esetekben.
    De annak lehetosege a korlatlan vallas-szabadasg wlapveto lehetosege.

  • HUINCANADA;
    Mar tobbszor hangsulyoztam itten, hogy megrendithetetlen hive es bajnoka vagyok a szabad szollas, kifejezes, stb. joganak a vedelmen mindenki szamara korlatozatlanul.

    Csupan a tiszteseg es a civilizalt modor alkalmazasa lenne a hatar.
    Maga, Boda es barki mas is egyenloen gyakorlhatna azt mindeg, mindehol.

    A „troll”-okat igen konnyen felismerhet barki is.
    Azokat figyelemen kivul hagyni az egyedulli ertelmes modszer, s nem vivatkodasokba keveredni veluk.

    A trolloknak ugy sem letezik ertelmes mondanivalojuk, csupan elriasztani probaljak mind azokat akik nem megeggyezo vonalon vannak a politikai celu-portalok erdekeivel.

  • Kenny

    Bocs, ha belegázoltam szelektíven érzékeny mimóza lelkedbe. Szerintem te „finomkodtál” először a „kényes ízlésednek” nem megfelelő „sipákol” szóval. Te így védted Almát és talalomot, akik viszont az 1956 előtti korszakról – Figyelővel ellentétben – „csak a szépre emlékeztek”. Oké. De sajnos Alma ennél még tovább ment és Figyelőt hülyének nézve az emlékeit kezdte tagadni. Nem csak az ’56 előttit, hanem a 2006-ot is. A te „művész” lelkednek sajnos ez nem tűnt fel. Egyáltalán nem volt túlzó H. Lámpa beszólása. Én pedig nem veled akartam foglalkozni.

  • Gabriel Karikas

    Besancon
    2018 november 28
    10:44 de.

    Ugyan már, ez jani fenegyerek egy ájtatos manó

    Le van tojva, hogy ellentmond magának
    De hogyan képzeli magát az olyan valaki kereszténynek, akinek a vallásos „lelki-békéjébe” belefér a nők lelibázása úgy ám-blokk?

    Az ilyen ugyanannyira keresztény mint az Orbán
    Vagy mint „ájtatos atyám” akinek a hitvilágába belefér az ájtatosságos mise utáni pedofília.

    A vallást és a hitet ne keverjük.

    Ha Jézus megjelenne itt mondjuk holnap, ezek rögtön keresztre feszítenék – hogy ne szaladgáljon már, hanem vegye be azt az ostyát, mert attól hívő…

  • Tüske Zsófia

    jani, az állam/egyház közötti jó viszonyt a békepapokon kívül az Állami Egyházügyi Hivatal is „ápolta”.
    De ettől még a hívő egész nyugodtan mehetett istentiszteletre, misére és részt vehetett a hittan oktatásában, retorziók nélkül.

  • Tüske Zsófia

    én meg tévedtem. Boda nem a Bérborz Stefkánál, a prostisrácoktól szerzi az értesüléseit, hanem a 888-tól.
    Itt a bizonyíték: http://nyugatifeny.hu/2018/11/03/friss-gyurcsany-megnyerte-a-pert-az-ossze-vissza-hazudozo-g-fodor-gaborek-ellen?fbclid=IwAR0Ae2-qApCB5QJ0A7Ail2Ny_i0F5XdU0cgteJkpk2MEKLks5EbxlqB2Jp4

  • Bendeguz79
    2018 november 28
    6:55 du.

    Egyetértünk kedves Bende. Én is megrendíthetetlen híve – és ahogy Ön írja: „bajnoka vagyok a szabad szollas, kifejezes, stb. joganak a vedelmen mindenki szamara korlatozatlanul.”

    Ez nem kérdés.

    A kérdés az, hogy mit nevezünk szólás, kifejezés szabadságának és annak hol a határa. Nyilvánvaló, hogy a semmitmondó és évek óta ugyan azokat a paneleket tartalmazó hozzászólást még egy kisiskolás is trollkodásként tud azonosítani. A trollkodás pedig a szólásszabadság határán túl helyezkedik el, mivel nem szól semmiféle INFORMÁCIÓRÓL, hanem csak a károkozás, a megtévesztés.
    „A provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget, vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.” (goo.gl/cwVRXi
    ) Hát ez a definició pont a Bodára illik, és azt hiszem a KMH elég sok év óta toleráns vele, tehát ezt sem lehet felróni.

    Ezért hát butaság a szólásszabadság védelme mögé bújni olyan esetben amikor NEM szólásszabadságról van szó Boda esetében, hanem trollkodásról. Kedves Bendegúz, ne keverje és ne mossa össze a szólásszabadságot a trollkodással. Ugyan így
    ne keverje össze és ne mossa össze a szólásszabadságot a gyűlöletbeszéddel, továbbá
    Ne keverje és ne mossa össze a szólásszabadságot az uszítással.

  • jani Sokat képzelsz magadról. Nem számítasz annyit mint szeretnéd, nem tudsz belémgázolni. Te kotyogtál bele megint, én nem szólítalak meg már régóta. Minek? Véleményem rólad változatlan, értéktelennek tartalak, Te csak ellent akarsz mondani bármi áron. Jól megvagyok nélküled, a lelkemhez meg semmi közöd. Remélem világos? Bocsánat érte.
    Figyelő emlékképei pedig roppant kétesek és egyoldalúak. Joggal kétkedik Besancon (is) a valódiságukban. Nem csodálom, szép kort megért, ilyenkor már elmosódik az emlék és a valóság határa.

  • Tüske Zsófia

    Ha csak azon lett volna a vita, hogy annak idején az egyszerű polgár járhatott-e templomba, nem szóltam volna.

  • Gabriel Karikas

    Szerinted pedig attól lesz keresztény valaki, ha nem a Fideszre szavaz. Bravó!Ez a mondatom nem csak feltételezés, hanem levezethető a szövegeidből. A te ócsárlásaid viszont csak rosszindulatú fantáziálások. Fogalmad nincs ki vagyok.

  • HUNCANADA 11-29, 7;56 de sorai semmi mas mint abszolut „troll”-kodas !!!

    Csupan a Boda elleni tamadasait ismetelte meg.

    S a „szollas-szabadsag” korlatait probalta belekeverni.
    Na az am NEM a szabad-kifejezes kovetese !!!!

    A szabdkifejezes (szollas-szabadsag, stb.) az KORLAOZHATATLAN (olvassa a Firts Amendent-et!), ha tudna meg a nemzeti zaszljanak el-egetese az utcab is szabad-kifejezes.

    De embertarsanak ugyan azon jogait gatolni nem alkalmazhatja arra.

    Probalja ertelmezni hogy mirol ohajt predikalni mielitt masok ellen fordintana !!!!

  • A „jani”-val valo vitazoktol ohajtanam kerdezni, amit mar nehanyszor kerdeztem az egyik „elvtarsnotol” valasza hianyaval.

    Hogy a sajat inteligenciajuk es erkolcsi meghatarozataik alapjan, mi okbol, vagy celbol lettek tamogatoi, sot hu-kovetoi egy idegen politikai ideologianak amelynek egyedulli celja volt az emberiseg eletenek vilagszerti totalitarian korlatozasai???

    Kulonosen ma, egy evszazados vilagszerti tapasztalatok es tagadhatatlan bizonyitekok altal a legkegyetlenebb modszerekkel, kinzasokkal, verengzesekkel, minden egyen es nemzetek tulajdonaiknak elrablaszval es tonkre tettelevel csupan anyagi, szellemi es fizikai szenvedeseket okoztak mas-fel-billio emberi lenyeknek.

    De vannak akik meg azt ma is magasztaljak es ohajtjak.

    Pont azert lettem adakozo egyiranyu utazast biztositani mindazoknak, boldogsaguk megvalosulasara, csupan a passportjaik elleneben.
    Igen, biztos lenni ,hogy soha nem lehetne modjuk valami rettenetes kapitalusta tarsadalmakban elni ismet.

  • Tüske Zsófia

    jani: innen indultunk: hazai lámpa írta „Tudjuk, hogy a kötelező úttörő idején járhattatok hittanra, és ezért szabadnak érzetétek magatokat (?), mert már sokszor leírtátok.”
    alma ezt írta rá: „Egyébként a félreértés onnan van, hogy a kommunisták valóban nem szenvedhették a hívőket, de csak a párttagoknál és különféle vezető funkcionáriusoknál volt ezzel gondjuk. Tehát, ha valaki erre panaszkodik, mérget vehetsz rá, hogy párttag volt, vagy valami funkcionárius például a tanácsban, vagy egy gyárban… Persze ezzel nem szoktak dicsekedni, csak azzal, hogy üldözték őket… naná… persze…”
    Gabrielnek meg ezt írtad: „Szerinted pedig attól lesz keresztény valaki, ha nem a Fideszre szavaz. ” Szerintem Gabriel nem azt mondta. Pontosítanám a szöveget: aki keresztény az nem szavaz a fideszre, mert ennek a pártnak a vezére és tagjai lábbal tapossák a kereszténységet és minden tettük a tízparancsolatot tagadja meg.

  • Almási Alma Almási Alma

    2018 november 27
    2:59 du.

    2018 november 26
    5:40 du.

    Eloszor is, kivanom Neked, hogy erd elezt a kort, bar nem vagy messze tole!
    Felajanlottam, hogy bemasolom, sazaz elkuldom Christphernek a kopijat a vadiratmnak es az iteletnek! Megkernem arra, hogy masolja azoklat be ide! em

  • Lemadt: De nem szoktam SEM hazduni vagy kepzelodni!

  • A fenti beirasom Kennynek is szolt!

  • Valamikor Fodor Gabort, baloldalinak lattam.

  • Bendeguz79
    2018 november 29
    12:15 du.

    Bendegúz, azt hiszem Ön nem ért szinte semmit. Azt gondolom, hogy tudatosan kezd átmenni Trollkodásba az értetlenkedése. Bár mások szerint már rég abban a szerepben ír ide, de én még tolerálom és próbálom megérteni agyának gondolatát.
    A trollkodás az nem vélemény kifejezése, hanem trollkodás. Ezt pedig a KMH szerkesztője megelégelte, igen sok évnyi türelem után. Akár érti, akár nem. Ahogy mondtam egyetértünk és a szólásszabadság vívmányait a határokig engedni kell, de ne keverjük össze két külön fogalmat. A határon túl van az uszító beszéd, a gyűlöletbeszéd és képzelje a trollkodás is egy ponton már nem tolerálható, mivel NEM VÉLEMÉNYT fogalmaz meg a troll a trollkodással. Leírom magának még 15X is, ha kéri. Mi nem világos?

  • Gabriel Karikas

    Janikám!

    Igen, lehet, hogy nem akarom tudni ezek-után még inkább hogy ki vagy.

    Mert minek is. Aki őszinte, nem titkolja – a többi meg smafu.

    Szóval hol írtam én olyat, amit a számba akarsz adni?

    Aki ki áll azzal a mellét döngetni, hogy keresztény – és közben szívfájdalom nélkül gúnyos megjegyzéssel libázza le a hölgyeket, arról mit mondhatnék?

    A megjegyzésem csakis erre vonatkozott – és arra, hogy összevettem az orbáni „kereszténységgel” – hiszen még az országra kényszerített alkotmányába is beíratta, aztán hol keressük a benne a keresztény erkölcsöt?

    A megjegyzésem erre szorítkozott – elvárható lett volna inkább a bocsánata-kérésed mindjárt melegében.

    Hidd el inkább lettél volna jani így, mint azzal hogy le is támadott a hölgyeket, akik sértőnek vették.

    De hát, ha úgysem figyelsz arra valójában, amit valaki bejegyez, akkor ez nem is történhet másképp.

    Hogy ki vagy barátocskám? így bizony csak egy kis seggdug@sz maradtál …

    Ha figyeltél volna az eddigi beirásaimra, abból láthattad volna, hogy senki előtt hasra nem esek.
    Ha olyan magas polcra tartod magad, akkor minek ereszkedsz le a pórnép közé?
    Minek vegyem a megjegyzésed: fenyegetőzésnek, vagy önfényezésnek?

    Ha ismernéd az igét, akkor megtartanád ezt is:

    „”És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
    Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván””

    és ezt is:

    Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában?
    2 És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
    3 És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.
    4 A ki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.

  • Kenny
    2018 november 28
    11:23 de.

    Besancon Mi is kakaós kalácsot kaptunk, és a mi papunk is Ferenc volt. Micsoda párhuzamok. 🙂

    ———————————————-

    Hát hiába, a nagy szellemek találkozása…-:))))

    A mi „atyánk” egyébként nagyon jó fej volt, akkoriban amikor velünk volt dolga még viszonylag fiatal volt, dús fekete fürtökkel, és nagy színészi képességekkel rendelkezett – kicsit tartottunk ugyan tőle, mert nem tolerálta ha a misét elblicceltük, ezért, hogy buzgóbban járjunk, szignókat osztott a hittanos füzetünk hátuljába, és 10 szignóért egy színes szentkép járt! Nekünk még az első két évben a suliban volt a hittan, tanítás után jött Ferenc atya, és az osztály teremben tartotta az órát, ám, hogy ne legyen unalmas, és belevonja a hallgatóságát is egy- egy jelenetet „eljátszott!” Ha a visszakérdezésnél nem stimmelt valami, tettetett rosszulléteket produkált, látványosan ájuldozott, míg nem egyszer valaki bődületes butasága után a padok tetején fetrengett, majd hirtelen felugrott, és néma csend lett: a nyitott ajtóban ott állt az igazgató úr, és a helyettese Sárika néni! Nem szóltak egy szót sem, csak álltak kissé ledöbbenve! :-))))) Az igazgató egyébként egy szemüveges, lassú beszédű és gondolkodású halk szavú idős úr volt, ő tanította a törit, és minden második órán a „Madrid határán”c. dalt gyakoroltatta velünk, ilyen irányú élményeiről mesélt! Ezt csak azért, hogy nagyjából mit is gondolhatott a fenti jelenet láttán…
    Aztán, sok évvel később Ferenc atya már jóval testesebben és ősz hajjal a fiamat tanította hittanra, nekik már a templomban volt az óra (a véletlen műve, mert másik kerület másik templom volt) gyakran vitte a gyerekeket busszal kirándulni, még idős korában is birkózott, játszott velük, előszeretettel használta az akkor divatos szlenget, ez tetszett a gyerekeknek! Ha ment valaki, a kísérő szülőknek nagyon örült, ilyenkor felemlegettük a régi Kossuth sulis emlékeket is, és bár a „lebukására” már nem emlékezett annyira, de nagyon jól elnevetgélt rajta. A kakaós kalács meg szerintem adott volt mindenhol- viszonylag olcsó, nagy mennyiséget lehet belőle sütni, és nem igen van gyerek aki ne szeretné! -:))))

  • Tüske Zsófia

    Képzeld, nem olvastam azt a részt Gabrieltől, amit szerinted félreértettem. Viszont – ha meg akarsz érteni – olvasd el Besamcom-nak írt hozzászólását. (2018 november 28 9:47 du.). Súlyos, maga által gyártott előítéletei vannak a fickónak. Azt vetíti ki rám is.

  • Figyelo
    2018 november 29
    1:24 du.

    Almási Alma Almási Alma

    2018 november 27
    2:59 du.

    2018 november 26
    5:40 du.

    „Eloszor is, kivanom Neked, hogy erd elezt a kort, bar nem vagy messze tole!
    Felajanlottam, hogy bemasolom, sazaz elkuldom Christphernek a kopijat a vadiratmnak es az iteletnek! Megkernem arra, hogy masolja azoklat be ide! em ”

    ———————————————–

    Kedves Figyelő, csak szólok, hogy a fentieket talalomnak ajánlotta fel nov.24.11:01 – kor kelt hozzászólásában!

  • Figyelő Nem is azt írtam, hogy hazudsz, hanem azt, hogy megcsalnak az emlékeid. Az idő múlásával ez nem ritka. Ez nem rólad szól, ilyen az agy működése.
    Azt még hozzá tenném, hogy az ember gyermeke sokszor nem azt látja amit lát, hanem amit láttatni akarnak vele. Emlékszel Rodolfóra?

  • Figyelo
    2018 november 29
    1:49 du.

    Valamikor Fodor Gabort, baloldalinak lattam.

    ——————————————-

    És most minek látja?

  • Gabriel Karikas

    Szerintem te be vagy rúgva. De ha nem, az még rosszabb.

  • Besancon Sokáig ministráltam. Jó volt. Sokat kirándult a csapat egy eltiltott pappal, aki kántorként működött, mikor nem ült éppen.
    Felnőttként találkoztam vele már mint pappal. Letagadta. Nem értettem, de mindegy is. Az a képmutató világ, amit gyerekként tapasztaltam távolított el az egyháztól. Kevés volt a kakaós kalács az elkápráztatásomhoz.

  • Besancon

    Ha már Figyelő memóriájával viccelődsz, emlékeztelek, hogy egyszer azt mondtad, hogy nem olvasod többet az írásaimat. Mégis ellentmondásokat találsz benne.

    Tudod, az sem teljesen normális, hogy egy oldalon írod le azt, amit két sorban is lehetne.

  • Besancon Ha hinnék az összeesküvés elméletekben, akkor Fodor egy Trójai faló volt, azzal a feladattal, hogy szétverje az SZDSZ-t. Baloldali sosem volt. Remélem liberális volt egy kicsit.
    Figyelő szerintem itt összekeverte a két Fodort.

  • Tüske Zsófia
    2018 november 29
    5:56 de.

    Nem tudom honnan tájékozódik BM.de tulajdonképpen nem is lényeges, pontosan tudjuk, hogy mérvadó hírforrásokat nem olvas, nem néz, nem variálja a „hiteles forrásait” csakis egyféle „nyomot követ” viszont bármit benyal ami az általa gondoltakat és az ő alapállását sulykolja a fejekbe – legyen az a legvadabb hazugság, kitaláció, rágalom stb, már írja is, hogy „bebizonyosodott, hogy…stb ” de hogy mi bizonyosodott be, ki bizonyította be, miként, mivel az már végképp nem érdekes, egyetlen gyakorlati kérdést sem képes célirányosan megválaszolni, sőt ezeket a kitételeket nem is fogja fel, mert magát a kifejezést, hogy TÉNY, nem érti! Számára tény az amit ő elhisz, és nagyjából ugyanez számít bizonyítottnak is! A lehető legprimitívebb, lebutított mondatok, közérthető kifejezések utasításként, és B.-ban már működik is a csordaszellem! Innentől felesleges is minden magyarázat, érvelés: emlékezz a „rózsabimbóra”:(Colombo egyik része, sok éve láttam) adott a képlet! Viszont most úgy látom nagyon bekattant, valami történhetett vele, mert még a szokottnál is vadabb gyűlölettel és elvakultabban hazudozik, rágalmaz, gyalázkodik, szinte kifordult önmagából, minden kontrollját elvesztette, pedig az már eddig sem sok volt! Az emberekre ez általában akkor jellemző, ha saját személyes indíttatású érzéseikről, indulataikról van szó, ám ő csak képvisel valamit valakiket! Honnan az a készség, ahogy mindenre és mindenkire akire rámutatnak, már ugrik is? Tegnap megnéztem a videódat, amit belinkeltél, és amiben az Echo tv. munkatársa próbálja csuklóztatni D.K. és feltettem a kérdést magamnak: miért is várunk mi mást egy piti, tanulatlan B.-tól amikor újságírók, riporterek, magas beosztású „sajtómunkatársak” napi szinten művelik szégyenkezés nélkül ugyanezt és mutatják a példát!

  • Clara Bencsics Figyelo

    Kenny
    2018 november 29
    3:54 du.Szerintem, nincs mas veztes, csak te! T.i. en is talalkoztam, mindenfele pappal hosszu eletem folyaman. A nagy egyhazellenes idokben is allitottam, hogy teves a hozza allas, aki hisz, nem a pap miatt megy templomba vagy imadkozik!

  • Clara Bencsics Figyelo

    Kenny
    2018 november 29
    4:57 du.Ebben viszont igazad lehet. Nem elek otthon , mar nagyon regen.

  • Gabriel Karikas

    Jani

    Nevezd aminek akarod – nem veszed magad észre?

    Arra képtelen vagy, hogy bocsánatot kérj, egy „általad viccesnek tűnő” beszólásért.
    Csak hát megmutatta a bunkóságodat.

    Ezek után végig támadod, okítod a fél olvasótáborát a lapnak, előhozakodsz mindenkiről mindennel általad kiferdített rágalmakkal, csak hogy ki ne kelljen ejtened a szádon egy apró bocsánat-kérő szót.

    Nyilván nem is érted, neked ez a normális – a gőg.

    Én meg részeg vagyok — semmi baj.

  • Clara Bencsics Figyelo Ezek szerint félreérthető voltam. Nem a papokkal volt bajom. Akkor nem.
    A „hívekkel” volt bajom.

  • Clara Bencsics Figyelo
    2018 november 29
    5:14 du.

    Kenny
    2018 november 29
    3:54 du.Szerintem, nincs mas veztes, csak te! T.i. en is talalkoztam, mindenfele pappal hosszu eletem folyaman. A nagy egyhazellenes idokben is allitottam, hogy teves a hozza allas, aki hisz, nem a pap miatt megy templomba vagy imadkozik!

    —————————————

    Figyelő! Az egyház/pap nem azonos a hittel nem azonos Istennel! Az én értelmezésemben Kenny valószínű az egyházban csalódott, a papok és maga az egyház képmutatásából lett elege, de Istent, a hitét, bárki a szívében őrizheti, ahhoz végképp nincs köze semmiféle evilági papnak! Az egyházból egyre több embernek lesz elege, megtudom érteni a papoktól való idegenkedést is, ám egyikre sincs szükség, ha megakarjuk találni Istent, ezért aztán szerintem senki nem lesz szegényebb nélkülük!

  • ALMASI ALMA;

    Mi az hogy az AVH nem pitizet a kozepiskolasokkal?

    Manfred Peter meg alig altalanos iskolas volt.
    S a ifjakat itelo „szakerto, magyar spyhologusok altal nem volt velve rehabitalhatonak.
    S azert halalar iteltek.
    De mivel kiskoru volt 18 eves szuletesnapjaig kellet varni kivegzesere.

    Mi kegyetlenseggel tettek meg azt is?
    18 percig kinoztak a biton.

    Tudja mit jelent a „harngozas” ?
    Erezte mar minden ujjainak a fajdalamat tukkel a kormei alatt?

    Tudom nem emlekezne a mondasra; ‘hany foga volt Kadar Janosnak’ ?

    Bizonyara mint mindenki masnak, de csak amig Peter Gabor gyakorlott szadista berencei kezebe nem kaptak.
    Aztan igen keves foga maradt.
    S miutan ossze-eset, ketto fel-emelte, szajat kinyitva tartva Farkas Vladimir szajaba vizelt.

    Mit velne hogyan erezte Kadar elvtarsa a verzo szajaba Farkas vizeletenek hugy-savjat ???

    Persze Kadar nem volt mar akkor kiskoru.

    Meg a Szrajevoi mernyloket sem vegeztek ki koruk miatt.

  • Kenny
    2018 november 29
    3:40 du.

    Ha Figyelő Klárának azt arod hogy
    „na ne hülyéskedjél már”akkor ő kikéri magának
    miszerint ő nem hülye, miért nevezed annak.

  • Kenny! A mi Ferenc atyánknak is van /volt ( már évekkel ezelőtt meghalt) egy két „bűne” – nem tudom hogyan, kinek milyen formában gyónta meg, azt sem, hogy ő maga egyáltalán annak tartotta e! Mivel élete utolsó éveiben igen magas méltóság illette (talán már írtam, hogy ő volt az X-városi püspök) kissé elvesztette a mértéket ami a világi hívságokat illeti, annak idején kicsit mást hirdetett Isten tanításaiból. Egy alkalommal meglátogattuk, miután beiktatták és elfoglalta a hivatalát: meghökkentett az a mértéktelen pompa és felesleges gazdagság amely körülvette, pedig plébános korából jól tudhatta mennyi a rászoruló, a szükségben szenvedő – tudom, nem lehet mindenki Muriel püspök, de meghökkentett, hogy csak az előcsarnokban álló gyöngyházberakásos, súlyos faragott szekrény árából egy falut egy teljes évig lehetett volna etetni – értékére ő maga hívta fel a figyelmet, mikor megmutatta a püspökséget! Aztán a másik, egy kissé személyesebb dolog: amikor beszélt pontosan tudni lehetett, hogy miként vélekedik arról akiről szó van: alig észrevehető mozdulattal egyszer kétszer végigsimított az orrán, ki sosem mondta, de jelezte – erre a férjem figyelt fel, én talán észre sem vettem volna és nem tulajdonítottam neki jelentőséget, csak jóval később esett le az a bizonyos tantusz! Szóval ez a Ferenc nem egészen az a Ferenc volt, akit ma a világ jobbik fele mélyen tisztel, ettől függetlenül ő áll az egyik legnagyobb és leggazdagabb magyarországi püspökségnek az élén!

  • Tüske Zsófia
    2018 november 29
    5:56 de.

    Bodaidióta egy zsigeri náci-szimpatizáns.
    Nem tudja mik a nácizmus ismérvei, ha érzéseit
    a szemére vetik kikéri magának.De azért ő náci-barát.
    Ezért is tájékozódik a szélsöjobbos hazugsággyárból,a 888-ból.

  • Kedves Figyelő!
    Részemről a legnagyobb megértéssel fordulok az általad sokszor leírt meggyőződésed iránt még akkor is, ha a megfigyeléseidet nem tartom eléggé pontosnak. Azt is elfogadom lényegében, amit a Rákosi korban ért inzultusaidról írtál, de abban azért még érzek valami nem megvilágított hátteret. De ez nem az én dolgom, és nem gondolom egy percig sem, hogy bármiben is hazudnál.

    Az egész habitusod tipikusan megfelel annak a képnek, ami egy sértett és megcsontosodott, külföldre menekült hajdani Horthy-középosztálybeli, Rákosi idejében megalázott úrilánytól elvár az ember. A szememben semmi mentegetőzésre nem szorulsz.

  • Gabriel Karikas

    Először is, nem neveztem libának senkit. H. Lámpa által használt „sipákol” kifejezést magyaráztam Kennynek, és azt is, hogy az előzmények tekintetében miért nem láttam „ízléstelennek” a használatát. Szerintem, a „károgás” szó sem lett volna túlzás, a varjakra utalva. Ugyanis, ha nem vetted volna észre, Figyelő is egy hölgy, akit az általad védett „sipákoló” libák martak. És a 86 éves Klári Néninek sajnos olyan a habitusa, hogy nem szokott (tud) visszavágni. Szegény azt hiszi, ha pecsétes igazolása lesz a vele történtekről, akkor majd együtt éreznek vele.

    Ha pedig a Bibliát idézed, figyelmedbe ajánlom azt is, hogy: „Ne ítélj!” és azt is, amit a szálkáról és gerendáról mondott Jézus.” Persze, ha van elég önuralmad.

  • Almási 7:37 -> 🙂

  • Bendeguz, most okosabb lettem veled kapcsolatban…

  • Besancon

    Vannak még csodák. Ezt írtad:

    „A mi Ferenc atyánknak is van /volt ( már évekkel ezelőtt meghalt) egy két “bűne” ”

    „Szóval ez a Ferenc nem egészen az a Ferenc volt, akit ma a világ jobbik fele mélyen tisztel, ettől függetlenül ő áll az egyik legnagyobb és leggazdagabb magyarországi püspökségnek az élén!”

    Ahhoz képest, hogy az egykori Ferenc nevű hitoktatód évekkel ezelőtt meghalt, mégis ő áll az egyik legnagyobb és leggazdagabb magyarországi püspökségnek az élén!!!! ???? Ez igen! Kenny el is hiszi neked.
    És még te csúfolód Figyelőt!

  • Figyelő: G.Fodor Gábor NEM AZONOS azzal a Fodor Gáborral, aki először fideszes volt, majd szdsz-es, most meg a Liberálisokat gründolta magának.
    G.Fodor Gáborról ezt mondja a wiki: https://hu.wikipedia.org/wiki/G._Fodor_G%C3%A1bor

  • jani: nem szégyen visszaolvasni. itt van a Gabriel által írt hozzászólás és ebben maximálisan egyetértek vele:
    „Az ilyen ugyanannyira keresztény mint az Orbán
    Vagy mint “ájtatos atyám” akinek a hitvilágába belefér az ájtatosságos mise utáni pedofília.

    A vallást és a hitet ne keverjük.

    Ha Jézus megjelenne itt mondjuk holnap, ezek rögtön keresztre feszítenék – hogy ne szaladgáljon már, hanem vegye be azt az ostyát, mert attól hívő…”