Ez nem diktatúra

2018 december 15 12:11 du.129 hozzászólás

Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe.

Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények. Szavazás. Mi bajod, hol itt a diktatúra? Mi ez a bérrettegés és picsogás?

Nem törnek az életedre. Nem akarnak beszervezni ügynöknek. Nem zsarolnak a gyerekeiddel.
Csak éppen.

Csak éppen a más politikai nézetet valló laptól elpártolnak a hirdetők. Megsúgják, hogy a cégük nem kap több állami megrendelést, ha ott hirdet. Csak éppen az ellenzéki lapot pont eladják, és hát sajnos veszteséges volt, és megszűnt, hiába, ez a szabadpiac. Csak éppen a megnyert pályázati pénzből kizárólag ezzel és ezzel a céggel dolgoztathatsz. Csak éppen a pályázatot az az egy nyeri, akinek testre volt szabva. Csak éppen az, aki visszacsorgatja a megfelelő honatya zsebébe a százalékot.

Csak éppen nem hívnak meg, törlik az előadásodat, visszamondják a felkéréseidet. Csak éppen figyelik a privát fészbúk oldaladat. Csak éppen feljelentgetésre buzdítják a diákjaidat. Emelik a fizetésüket, neked pedig marad a túlóra. Csak épp eltűnt a nyugdíj, a lakáskassza, és ha János bácsi rákérdez, hová tűnt, te már csak arra kérdezhetsz, hová tűnt János bácsi. Mert furcsa módon azért az egyiket autó üti el, a másik öngyilkos lesz. A harmadik meg ha nem is gyilkosság, vagy öngyilkosság, de karaktergyilkosság áldozata.

Csak épp megfagynak az erdőn a hajléktalanok, mert attól még, hogy a városból a börtönbe viszik őket, még nem lesz több férőhely a szállókon. Csak épp előbb jön a migránsellenes kampány, mint maguk a menekültek. Csak épp konzultációnak hívják a szájbarágást. Csak épp állami pénzen kampányol a kormánypárt. Csak épp elhallgattatják a képviselőket a parlamenti vitában. Csak éppen a győztes kapja a kompenzációt. Csak épp elhitetik veled, hogy az állami pénz a kormány pénze, nem az adófizetőké. Csak épp a közpénzek elvesztik közpénz jellegüket, a közjogi méltóságok pedig előbb a közjogukat, aztán a méltóságukat. Vagy fordítva.

Minden rendben, élheted az életed, a boltokban van banán, csak épp ha bajba kerülsz, nincs szociális háló. De van kilakoltatás, égbe szökő albérletárak önkormányzati bérlakás nélkül. Élheted az életedet, ha épp nem vagy családon belüli erőszak áldozata, mert akkor jobban jársz, ha belehalsz, nem védenek meg, az Isztambuli Egyezményt valami pitiáner indokkal csak nem ratifikálják, dehogy, még gender lesz belőle. Amiről elhitetik, hogy valami szörnyűség, amit most találtak ki, hogy megmételyezzék a tiszta magyar lelkeket, mintha a fogalom nem létezne száz éve. A nő úgyis jobb, ha otthon marad, szüli az unokákat, az udvarra se megy ki, nehogy átessen valami vak komondoron. Mi vagyunk lassan a vak komondorok, behunyjuk a szemünket, ne is lássuk, hogy ki ver kit, átesnek rajtunk az áldozatok, lekushadunk, tűrjük.

Járhatsz dolgozni, tanulni, szórakozni. Csak épp megszavazzák a négyszáz óra túlórádat, három év múlva kifizetik, ha még élsz, elzavarják az egyetemedet, elveszik a színházad támogatását. Csak épp páros lábbal szállnak bele abba, amiben hiszel. Legyen az kereszténység vagy nemzet. Legyen az oktatás szabadsága és minősége. Szájukra veszik, ami kedves neked, és már nem tudod jó ízzel mondani, hogy magyar vagy keresztény. Pedig több közöd van mindkettőhöz, mint nekik. Csak épp megtehetik. Csak épp megtehetnek veled bármit.

Élheted az életed, amíg nem kerülsz kórházba, és halsz meg a sürgősségin a nyolcadik óra szenvedés után, vagy a mentőben, amivel intézményről intézményre szállítanak, hogy valaki megkönyörüljön rajtad. Amíg nem szülsz korababát, akit nincs hol, nincs kinek ellátni. Amíg nem leszel rokkant, akinek nem jár támogatás, kerüljön vissza kéz vagy láb nélkül akár a munka világába.

Főzheted a pálinkát, nézheted a magyar focit a fűtött stadionban, nem gyűjtenek össze, hogy ott lőjenek halomra, mint a diktatúrában szokás.

Ez nem diktatúra, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni.

Kiss Judit Ágnes

129 hozzászólás

  • Igazan meglepo olvasni ezen a portalon, hogy egy vegre egy vendeg-szerzo cikkeben bevalja a leg-alapvetobb valosagot.

    A volt kegyetlen szocialista, ugy a nemzeti, mint a nemzetkozi szocializmus diktaturai, a tomeg-rablasok,kegyetlensegek, tomeg meszarlasok mar nem leteznek.

    No de ne felejtse, hogy az emberi gyarlosag, onzes a szervezett diktatirak hianyaban nem szunik meg.

    S a szabad lehetoseg mindenki sajat kotelesseget onmagaert, csaladjaert es kozossegeert felelosegre kotelez.
    Hasonloan minden embertasaik jogait es lehetosegeit nem kenyszeritheti a sajat erdekeit szolgalni.

    A szerzo panaszkent veli ,hogy az embertarsai altal kotelezett szolgalatatasok, jovedelmezeseknek is veget vetett a diktatature megszunese.

    Peldaakent emlitette a masok zsebeibol kenyszeritve fentartott kedvenc szinhazainak elvezeteit.
    De a diktaturakban az kenyszeritve volt.
    A szabad-trarsadalomban onmaganak szukseges es tisztesseges tamogatni kedvenc szinhazait es barmi mas ohajait, nem masokat kentszeriteni arra.

    Mas-szoval, ideje felnoni es felnott modon feleloseget valallni onmagukert, nem masokat kenyszeritei mint rabszolgaikat nyujtani szuksegleteiket meg kedvenceiket.

    A szbadsag, onallosag, sot mondhatnanak , a felnott kor feleloseggel is jar am.
    A szerzo azt nem vette figyelemben.
    Bizonyara nagyon hozza-szokott a ciclizas es pelenkazas korahoz.

    Talan figyelembe venne, hogy a lehetoseggel, felelosseg is jar, nem csak ongama, de a tarsadalom hibait is megoldani. Ami ma szabadon, a sajat meglatasaik alapjan tehetnek.

    S a tarsadalom csupan a keptelenek es tehetelenek tamogatasa az erkolcsi kotelezetseguk !!!

    Hat oszinten, nem jobb az mint a diktatura ???
    Probalja,gyakorolja, majd ha megszokja elvezni is fogja.

  • A gyilkosság lassu fajtáját alkalmazza orbán, mert az nem körülirt, nem szankcionálhato, mint az, ami másodperc alatt végez! A lassu kivégzésedet, az elhuzodo nyomorult halált, emberölést.
    A végeredmény ugyan az, csak lassan, elhuzva, szenvedésekkel! És az ilyen tömegmészárlást még nem büntetik!
    Hallott már vki a Mészárosrol?
    Orbán stromanja. Azaz orbán az igazi mészáros?!

  • Értem az iróniát – de amiről Te beszélsz, annak a stadionban halomra lövés része tényleg nem diktatúra: az már a terror. Amihez az elmúlt majdnem 9 év diktált törvényei (vagyis diktatúrája) teremtették meg az alapokat.

  • Szép írás. Egyszerű, de szép magyar beszéd, tiszta gondolatok. A keserű szarkazmusa a trollok számára mégis érthetetlen marad.
    Az első három rövid bekezdés a végső katarzisra készít fel, hogy az utána következő ellentmondás még nagyobb legyen.
    Elhanyagolható, hogy azok az állítások nem teljesen igazak, mert azok a diktatórikus eljárások, ha nem is teljesen, de igenis megvalósulnak (koncepciós perek, szavazás?? haha:), beszervezés, stb.. )

  • eN HISZEKENY VAGYOK! Hajlamos vagyok sok mindent elhinni! Csak azt NEM ertem, ha olyan rossz vilag van es „diktatura” miert NEM valtjak lt a giktatort? DEmokratikus modon. Nem kell forradalom. Nekem SENKI ne alitsa, hogz Orban olyan zseni, aki feltalalta azt, hogy Ot nem lejet leszavazni !

  • Ügyes dolgozat. Nem tudom, hogy az írója azonos-e a József Attila-díjas költővel. Ha igen, nem sok élettapasztalatot szerezhetett a szocializmus korszakából a maga jelenlegi 45 életévével. És mégis, írását áthatja a közösségi gondolkodás, a segítsük az elesetteket, sajnáljuk és tiltakozzunk a kilakoltatások ellen. Vagyis sok igazság van benne, amit írt, meg néhány banánhéj.

    Nem kezdek bele a banánhéjak taglalásába, amiken mások is elcsúsznak, mindössze megjegyzem, hogy nem kevés éven át tanultam, szakmai végzettséget szereztem, majd a munkám alapján fokról-fokra kerültem egyre jobban fizető beosztásokba. Végül éltem a lehetőséggel, és kértem öregségi nyugállományom díjának megállapítását és rendszeres folyósítását. Ebből kényelmesen megélek, és 3-4 évente összegyűlik annyi megtakarításom, hogy csereakcióban új autót vásárolok anélkül, hogy hitelt vennék föl.

    Nincsenek különleges képességeim és tehetségem, sose próbáltam hangszeren játszani, énekhangom sincs, szavalásom általános iskolai szintű, és sose kezdtem el regényt írni, a sportokban se jeleskedtem.

    Mindössze tanultam, ami szerzett tudást később megfizették. Ezért nem lakoltatnak ma ki engem.

  • giktatort=diktatort

  • Csoportokba verődött lények az emberek verziója annak az állati csordának akiknek a tagjai biztonságot, szervezetséget és más előnyöket kapnak a csordától ami szükséges az életben maradásukért. Egy csordatagnak a született hajlama az, hogy naponta jó mélyen benyalizzon a többi csordatagnak – de mindenekfelett szent kötelessége a csorda eszmei védelme és ebben a szorgoskodásában mindent el kell követnie, hogy elnyerje a csordájának elismerését. De viszont ezekért a szerzett hasznoknak, ezek a ‘szabványos viselkedésüek’ óriási nagy árat fizetnek ! Ezeknek a szabványos tagoknak az igényeik alárendeltek lesznek, függővé válnak a csordától; az ők gondolataik, állásfoglalásuk, viselkedésük, tetteik, beleillőnek; azaz a csorda beleegyezésével kell hogy legyenek. De viszont ha egy csordatag nem alkalmazkodik a csordai követelményeknek akkor az a tag kockára teszi a csorda védelmezését, megtorlást szenved – nézetei gúny tárgyává válnak – és a végén, ennek az egyéni gondolkodásnak az ára, a csordából való kirekesztésre jut. Egy csordatag nem akar tudatába lenni avval az állapottal ami meghatározza a gondolatait és viselkedését. Egy csordatag csupán alkalmazkodás után áhít !
    Alkalmazkodni mint ragszolgák az az egyik legtisztességtelenségek egyike. Ha elvetjük a jellemünket, ha felhígitjuk az Isten által adott egyéniségünket, páratlanságunkat, akkor kezdjük elveszíteni szabadságunkat. Egy alkalmazkodó egyén nem egy szabad egyén ! Neki muszály a csordát követni – ő egy olyan gyenge jellemű embertípus aki oda akar tartózni ahol többiek vannak kik sóvárognak egy tekintélyre alapozott, irányadó hatóság után !

  • Göllner András

    @ Bendegúz

    „A szerzo azt nem vette figyelemben…”

    hogy egy olyan bunkó vár rá idelenn mint te. Én számítottam hogy megint ide rókázol egy érthetetlen bornírtságot. Jól teljesíteted küldetésed.

    Kiss Judit Ágnesnek gratulálok. Nagyszerűen foglalja össze a nemzeti szégyenfolt által kifejlesztett puha erőszak lényegét.

  • Valóban nem szerencsés diktatúra szót használni. Bár szó szoros értelmében pontosan azt jelenti ez a szó amit Orbán kiépített, de a diktatúra szó annyira erodálódott, hogy Sztálin, Hitler vagy Castro, mostanában Duterte, Putyin, Erdogan esetleg Kim Jong Un rezsimjére asszociál kizárólag az agy. Azaz nyilvánvaló, hogy a diktatúra szót felesleges használni, mert kontraproduktív – de lehet mondani azt, hogy a Magyar kormány 2010 óra autokrata vezetésű, autoriter, magyar szinonima szerint tekintélyelvű, önkényuralmi vagy esetleg amit Orbán saját maga mondott ki a saját rendszerére, hogy illiberális azaz,

    „egy olyan kormányzati rendszer, melyben ugyan szabad választásokat tartanak, de a polgári szabadságjogok hiányosságai miatt a nép hatalma korlátozott. Ennek egyik oka lehet, hogy a demokratikus működést („fékek és ellensúlyok rendszerét”, a hatalmi ágak szétválasztását) garantáló alkotmányt az adott ország kormánya figyelmen kívül hagyja, vagy ha a szabadságjogok alkotmányos keretei eleve hiányoznak. Az illiberális demokráciák kormányai felhatalmazva érzik magukat bármilyen intézkedésre, mindaddig amíg országukban rendszeres választásokat tartanak. Az illiberális demokráciák sajátos jellemzője, hogy a választásokon nem biztosítottak az egyenlő versenyfeltételek, hiszen valamennyi hivatalos szerv mellett a televízió és rádióadók jelentős része állami felügyelet alatt áll és a regnáló kormányt támogatja. „

  • Hun Canada A TV valoban allami kezbe van meg kanadaban is. Egy ado van a FOX ami nem, ezt nezem en is.Radiot nem hallgatok, errol nincs velemenyem.
    Kulonben ugy gondolom, hogy minden orszagban kontrol alatt van TOMEG hirkozles!

  • Kedves HunCanada, ezzel a ni illiberális választási rendszerünkkel nem csak az a baj, hogy eleve részrehajló, hanem sajnos az is, hogy az eredményeket a „számítógép program elromlása” következtében egész egyszerűen meghamisítják. Aki a minapi parlamenti szavazást megnézte a Face-n, az már nem hiheti el, hogy a 2018-as választás alatt „meghibásodott” számítógépprogram megbuherálása nem a „meghibásodott” eredmények kiigazítását szolgálta. (Jut eszembe, hajdani számítástechnikusként tájékoztatok mindenkit: ha egy program évekig jól dolgozik, akkor sajnos már képtelen meghibásodni. Az ilyen állítás EGÉSZEN BIZTOSAN hazugság, ha hiba van, az másból ered.)

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz: jó szokása szerint megint eltalálta szarva közt a tőgyét.
    (gonosz vagyok, mert ez nagy valószínűséggel nem szerepel a fordítóprogramban)

  • Tüske Zsófia

    drága Bencsics kolléganő: próbálj visszaemlékezni: Rákosi Mátyást le lehetett demokratikus úton váltani?

    nahát.

  • Gabriel Karikas

    Figyelo
    2018 december 15
    4:35 du.

    Nem érted?????

    Már megbocsáss de ha ilyen nagy okos vagy, akkor miért nem váltottad le Rákosit 56-ban (vagy 57-ben) hanem inkább elmenekülté ????

    Akkor se zártak mindenkit tömlöcbe, csak aki kinyitotta a pofáját, vagy tévedek?

    Olyanoknak is kellett lenni akik bezárják az engedetlen kis picsákat, akik kinyitják a csőrüket.

    Hogy egyenlőre nincsenek tele a börtönök? Akkor se úgy kezdődött, hogy rögtön mindenkit börtönbe zártak, bár akkor épp egy pusztító háború, fasizmus (holokauszt) után voltunk.
    Amikor az ember élet szart se ért!

    Még kevésbé az emberi tisztelet.

    Hát ennyire érthetetlen hülye picsa vénségedre nem lehetsz.
    Ott Kanadában utána egy valódi liberális demokráciába befogadtak, abban eléldegélsz, és most hülyének tartod az otthon-maradottakat?
    Nem szégyeled magad, de most komolyan?

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz79
    2018 december 15
    1:32 du.

    Bár elég kemény voltam Figyelővel, aki szintén a világ egyik legliberálisabb demokráciájából becsmérli le az „otthon-rekedt” honfitársait, hogy jó az a szar nekik, amiben most éppen élnek.

    De Tetőled, mint remélem egykor férfitől, azért hadd kérdjem már meg, hogy tényleg nem sül le a képedről az a maradék bőr sem?

    Nincs benned semmi szégyenérzet, de tényleg?
    Ne kezdjél el majd hisztizni, hogy veled gyalázkodok, hiszen Te éppen meggyalázod a legaljasabb, a legundorítóbb módon mindazokat, akikben van egy szemernyi becsület, emberi méltóság.
    Azokat, akiknek nem adatott meg még, hogy készen kapják azokat az emberi jogokat, ami megilletné őket, de megpróbálnak éppen megküzdeni érte.

    Már írtam neked, hogy Te egy olyan országból becsméreled le volt honfitársaidat, amelynek az elődjei megszenvedtek azért hogy demokráciában élhessen benne a mai eltunyult generáció, akik nem valorizálják azt, köztük Te sem, és akit ráadásul simán csak befogadtak ebbe a jóba, anélkül, hogy bármit kellett volna tenned érte.

    Mert édesapám a buta, ignoráns embereknek van egy olyan tulajdonsága hogy csak akkor értékeli, akkor valorizálja azt a valamit, amit természetes úton, minden erőfeszítés nélkül kézbe kapott, amikor elveszti azt.

    Nem kívánom az amerikaiknak, hogy elveszítsék a szabadságukat, de közel állnak hozzá.
    vannak sokan akik nyilván okot adnak adnak erre, – nem állítom azt sem hogy elsősorban Temagad, de Te is közéjük tartozol.

    Azért nem adsz neki semmilyen értéket – mert készen ültél bele – „meleg picsa, meleg málé”

    A legkönnyebb és a legaljasabb, a legundorítóbb kritizálni, becsmérelni azokat, akiknek ez viszont még meg sem adatott, hanem éppen azért küzdenek.

    Azt mondani nekik, hogy miért nem örültök annak a szarnak amiben vagytok, hiszen már voltatok a pöcegödör fenekén is.

    Te aki kimenekültél belőle, és most ott vered a heréd a szabadság földjén, viszont gyalázod, leköpködöd azokat akik akár meggyőződésből, akár mert nem volt módjukban, de nem hagyták el a szülőföldjüket

    Undorító Bendeguz, undorító

  • Gabriel Karikas

    Drizari
    2018 december 15
    4:36 du.

    Azért az én pofámról lesülne a bőr „banánhéjnak” nevezni a mások szerencsétlenségét.
    Szó szerint, mert esetleg kevesebb szerencséjük volt mint Neked.

    Remélem, hogy Te a jövőben sem fogsz „elcsúszni ezen a banánhéjon” – vagyis nem leszel például komolyan beteg – vagy ha mégis úgy alakulna, akkor a családod meg fog tudni (és akarni!) segíteni.

    Azt azért jobb lenne, ha nem felejtenéd, hogy a zászló mindannyiunknak áll!

    Mondom ezt annak tudatában és legfőképpen annak tapasztalatában, amiken át kellett hogy küzdjem magam az életben.

    Remélem, hogy mégsem leszek ettől soha ennyire beképzelt…

  • Tüske Zsófia
    2018 december 16
    3:57 de.

    Bendegúz: jó szokása szerint megint eltalálta szarva közt a tőgyét.
    (gonosz vagyok, mert ez nagy valószínűséggel nem szerepel a fordítóprogramban)

    ——————————-

    Na, feladtad B78-nek a leckét! Emlékszel,a „mameluk” -ra mint kifejezésre? Akkor még nem volt ez a 7 napos intervallum, akármeddig lehetett írni egy – egy cikk alá, és B. hetekig rugózott azon, és esett neki mindenkinek, hogy „lennének szívesek megmondani, hogy mit jelent a kifejezés?” Aztán tök mindegy volt ki mit írt magyarázatul, egyik sem volt számára megfelelő, egyre agresszívabban követelőzött – hát most így járt ezzel a „szarva közt a tőgyét” c. kifejezéssel is! Mellesleg tök jó, hogy rajtam kívül mások is ismerik ezt, én az anyukámtól hallottam rengeteget, és akarva akaratlan is alkalmazom, szinte napi szóhasználatommá vált! Köszi! -:)))

  • Figyelo
    2018 december 16
    2:06 de.

    Kedves Figyelő. Köszönöm, hogy nekem írt, de ennél a postnál nem intéztem konkrétan senkihez a hozzászólásomat. Nem is volt benne kérdés, amire reagálnia kellett volna, úgyhogy semmi baj. Ellenben a másik postoknál írtam olyat amiben megszólítottam, azokra ha tudna ránézni, köszönném. Kellemes Vasárnapot kívánok.

  • „Ez nem diktatúra, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni”

    „A hír szent, a vélemény szabad”.

    Nem kell haza mnni, ez diktatúra, mert:
    – Nincs „levegője” a politikai ellenzéknek, híveiknek nem szabad a politikai vélemény nyilvánítás, nem tüntethetnek.
    – Ha, mégis van illegális tüntetés, azt a rendőrök szétverik
    – Nincsenek szabad parlamenti választások: A szavazó fülkében az állampolgárok nem szavazhatnak szabadon
    – Nincs médiája az ellenzéknek, ha csak nem ide sorolható (egyebek mellett és elhanyagolható) RTL Klub híradó és az ATV országos lefedettségű média, a korlátozott Klubrádió, a HVG.hu, az Index.hu, a 444.hu, a 24.hu. a direkt36.hu, stb.
    Diktatúra van Magyarországon. Le vele!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 16
    5:31 de.
    Kedves Gábor, attól, hogy igazad van, még tisztelttudó maradhatnál, legalább a kora miatt, mert mások ilyen korban már lehet, hogy egy számítógépet sem tudnak bekapcsolni! Most nem hülyéskedek, hanem szégyenkezve és felettébb röstelkedve haragszom! (Ez a szerény intelmem a hasonló koru Gizire nem érvényes, mert ő szándékosan szenilis!)

  • Gabriel Karikas

    Drizari
    2018 december 15
    4:36 du.

    Csak egy kiegészítés a reggeli bejegyzésemhez, hogy valami példát is hozzak: (milliót lehetne mellesleg)

    https://pestibulvar.hu/2018/10/16/megrazo-nyilt-levelet-irt-egy-hajlektalan-orbannak-mi-elsirtuk-magunkat/?fbclid=IwAR24ximok76zCB-fv9lDXv-btejfK-fPhk37TwFAlToWxawEvLBkXHBufMA

  • KISS FRENC irta; „Nincs mediaja az ellenzeknek”.

    Dehogy nem !

    Minden politikai part es mukodo szervezet maga a „media” !

    S megvasarolhatjak ugy barmely radi, TV adolt amit ohajtanak.
    Plakatok, falragaszok sokkal olcsobbak.
    Persze a part-tagoknak anyagilag is szukseges a szeretett partjaik-javara anyagi tamogatasokat nyujtani.

    S ha nem kepesek azt megvasarolni, szabdon hirdethetnek utccai tuntetesseikkel.
    Persze azert is penzbe kerul am.

    Abbol a mondas: „Tedd a penzed oda ahol a szad van „!!!

  • KARIKAS GABRIEL soraira;

    Kerem probalja ezt a fejeb venni, jogy;

    NEM „becsmereltem” soha senkit !!!!!!
    Az csupan a maga elkepzelese alapjan allitja az „undorito” soraiban.

    Igen kritizalom barki tetteit ami annak bizonyul.

    Azt nyiltan tettem es teszem barmikor.

    Tettem azt a „Vajh-vezeruk”-tol kezdve, Hunyadi Matyas, Kossuth, Orban, stb. barkit akinek tettei azt bizonyitja.

    Ma SENKI NEM „ragadt” magyarorszagon.
    Szabad-koltozkodesi jagait meg Lopot Osztrak csaszar is rlismerte 1848-ban
    Csupan a maguk szeretett elvtarsai tagadtak azt meg, es buntettek meg annak remenyet is kegyetlenul.

    Az a TENY es VALOSAG, s nem ocsar ragalmazas !!!!!!!!!!!

    Javaslom olvassa hozzam irt sorait ismet !!!!!

    S ha „nem sul-le az arcarola a maradekbor”, hat akkor maga aki erdemli gyalazatait !!!!!

  • Bendeguz79
    2018 december 16
    5:39 du.

    Elfelejtette odaírni, hogy melyik országról beszél.

    „S megvasarolhatjak ugy barmely radi, TV adolt amit ohajtanak.
    Plakatok, falragaszok sokkal olcsobbak.”

    Magyarországon ennek ellenkezője történik. Bezárták, eladták, felszámolták, feldarabolták. A plakát cégek Orbán barátainak cégei, ellenzékinek hirdetni esély és pénz sincs.

    Melyik országról beszél? Vagy csak elviekben írta, mert akkor igaza van, gyakorlatban ez nem Magyarország amit felvázolt.

  • Ms.TUSKE;

    Elfelejtheti meg a „forditogepe”-t is a „togyet” is !!!

    Semmi elkepzelhetot soha nem irtam itten soha senkirol, kiveve persze a Hitler es Sztalin fele egyenek tettei altal itelhetoket.

    A maga „gonosz vagyok” megjegyzeset nem veszem on-bevallasanak, de soraibol konnyen es tisztan velheto nem csak ideologiai felfogasa, hanem annak kovetese is , amit soraival ismetelten megerosit.
    Persze az a maga joga !!!!
    Azert soha NEM ragalmaztam sem vadoltam!!!!!

    De maga igen erossen itel-el mindeg csupan mert azzal nem meg=eggyezoben lennek.

    De HA lenne oszinte valaszaban kozolni, hogy mi okbol, vagy celbol vadalmaz engem, csupan mert bizonyos odeolgiai dolgokat az eletben es a vilagban maskent latom, s azt oszinten es szabadon kifejezek??????????

  • Gabriel Karikas

    Inkább Bibi
    2018 december 16
    12:16 du.

    Igen, belátom hogy túltettem a „lécet”. (magammal szemben)

  • Gabriel Karikas

    Figyelő, kedves Sárika!

    Túlságosan elszaladt velem is a ló.

    Ezért elnézést kérek, ha meg tudod bocsátani.

    Emberi hangon jobban meg lehet beszélni a dolgokat – és akkor nem kell görcsösen egyikünknek sem az ideához ragaszkodni.

  • Göllner András

    Bendegőz,

    „mi okbol, vagy celbol vadalmaz engem, csupan mert bizonyos odeolgiai dolgokat az eletben es a vilagban maskent latom, s azt oszinten es szabadon kifejezek??????????

    Ha megengedi, én elmondom válaszomat a Tüske Zsófihoz intézet nyávogására. Én azér „vadalmazom” magát idelenn mert nincs se vesszője se esze. Csak szemetet képes gyártani ebben az alúljáróban. Mos már érti Csongor? A Tünde is otthagyta magát. Ezért nem kéne magának a Zsófira vadászni.

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    A kommunizmusnak nevezett gyalázatot nem a magyarok találták ki, hanem Carl Marx!

    Ami persze az annak nevében elkövetett magyarországi gyalázatokat sem kisebbíti – de maradjunk a tényeknél.

    Söt annak a szörnyűségei a mai napig is számos országban hasonlóképpen érvényben vannak – a szabad költözködés jogának a megtagadásával egyetemben.

    Viszont ez még-inkább alátámasztja, megerősíti az igazságát annak amit elmondtam. A kritikának akkor van jogosultsága, ha az valós!
    És Bendeguz, Te semmilyen valós kritikát nem hoztál fel, hanem olyan állításokat, ami nonszensz!

    Állítod a következőt, hogy (idézem):

    #…”A volt kegyetlen szocialista, ugy a nemzeti, mint a nemzetkozi szocializmus diktaturai, a tomeg-rablasok,kegyetlensegek, tomeg meszarlasok mar nem leteznek. …”#

    Léteznek ma is még sajnos, számos helyen a földön.

    És ennek ugyanúgy, mint a fasizmusnak, a magyarok többsége szenvedő alanya volt, nem csak a te saját kizárólagos privilégiumod volt!

  • Gabriel Karikas

    2018 december 16
    5:31 de.
    Megszolitottal bar „oreg picsank” hivtal, de megivalaszolok kerdesedre! En a RakosI koreAban 17 eves gimnazista voltam Budan. Az allamositott isKolabol kicsaptak az Orszag osszes iskolajabol, mert azt mertem mondani, hogy Sztalin nekem NEM Isten, megtagadtam a szuletes napjara , azt hiszem a 75 ik volt, hogy neki felajanlak valamit! Majd feleves AVH kihallgatasok utan EGY EVRE a Fiatalkoruak bortonere iteltek, Ahol lehuztam 9 honapot. Viszont az Igazgatonak atadtam egy altalam gegelt anyagot, bortontarsaim irasaibol. Ezert az Igazsagugyi miniszter levett 3 honapot! Igy szabadultam. Gyarimunkasnak tettek be egy gyarba, ahol elektromos keszulekeket gyartottak. Itt a 4 eves Kando Kalman Technikum esti tagozatan 3 ev utan, szerezem technikusi diplomat es erettsegi bizonitvanyt!Mar majdnem megirtam eletem egy reszet!

    kulonbrn, 1957 november vegen , a forradalom bukasa utan hagytam el orokre hazamat, VOLEGENYEM UNSZOLASARA..

  • KARIKAS;

    Igazi bekepzeltseg amit maga irt Drizarinak !!!!

  • HUNCANADA’

    Melyik orszagrol irt?
    Hm???????????????????
    Melyik porszagrol, vagy inkabb nemzetrol volt szo ???

    Eladtak, hm???
    Hat azok nem reeszvenytarsasagok?
    Maga is vasarolhatja reszvenyeiket !
    S lehet tulajdonossa !
    Vannak hirdetesek az ottani TV-ken. Azt mar olvastam itten is a hozzaszollasokban !!!

    Az ellenzeknek nincsen penze ?!

    De vannakl igen dus-gazdag ellenzeki vezetok es tamogatok. Sot mind a 65 ellenzeki kepviselo szed havonta 3/4 milliot.
    Kaptak az adofizetok zsebebol a kampan penzeket is.
    Tehat egy arva vasat nem koltottek a sajat zsebeikbol.

    S miert nem tamogatja maga is oket ????????????????????

    Tegye a penzet oda ahol a szajja van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Fizet ma maga a TV nezeseert ?????????????????????

    Vagy miert nezi az atkozott magyar TV-musorokat???
    Kaphatok, ill. foghatok mind az szomszed nemzetek TV-je is ottan. Sot letezik Dish TV.

    1990=ben mikor ott jartam Pesten a Belgradban torteni cici-verseny volt lathato a Pesti TV-n.

    Minden az Orbane ?????
    Ketsegtelenul maga es az itteniek ,mint a KMH es a HFP Orban leg-kivallobb politikai hirdetesei.

    Talan sokan NEM Orbanra szavaztak, hanem ellenzekei ellen !!!!!
    Ugy sikereskedett Trump is a US-ban.
    Nem kelett Trumpot kedvelni, csak tisztan latni a Clinton celokat, modszereiket es a leheto kovetkezmenyeket.

    Kell tobbet mondanom ???????????????????

  • Christopher Adam

    „Kell tobbet mondanom ???????????????????”

    Nem, nem kell többet mondania. Ha folytatja a trollkodást, Önt is kikapcsolom tiz napra.

  • Cris Adam’
    Azzal csak bizonyitja hogy a valosagot tiltja, de a trolljanak a bunko gyalazsait es valotlan allitasait kozli.

  • Kedves Chris!

    Nem tudom, mi a jo megoldás, de Bendeguz és még néhányan ér thetetlenül, érTelmetlenül, irogatnak. Unalombol, v megbizásbol, v tudathasadásukbol adodoan képzelt megbizásbol, önjelölt , v telepitett trollkodásbol.
    Mindenesetre a korlátozott agyi vérkeringésük az oxigénhiány miatti részleges cerebláris disfunkciot, elhalást, stb okozva korlátlan elszabadulásuk a KMH minöségének megitélését erösen negativan befolyásolja.
    Ennek mi, érdeklödök nem örülünk, csak a trollok.
    Kvázi, a KMH libárális szemlélete kontraproduktiv, mert az érdemi infokat egyre nehezebb az ocsubol kiválogatni, és az olvasoknak ez nem is célja! Ha saját feladatukká válik ez a posvánnyal is fertözött kommentek között, akkor minden joszándékuk mellett mellözni fogják egyre többet a KMH-t is, mert -magamrol tudom- , h a lelki nyugalom megzavarására , rossz közérzet kialakitására, felzaklatásra alkalmasak az ilyen kommentek! És ezek uralják sokszor a területet.
    Sajnos ezek miatt az érdemi hozzászolások egy része is áldozatul válik, nem jut el hozzánk, mert az ilyen primitivségekre alapbol nem vagyunk kiváncsiak, és átugorjuk, kihagyjuk a kommentek jelentös részét!
    Nagyon kérlek mindenki és a KMH érdekében, h találjatok ki valamit ezek szürésére!
    Még, ha szubjektivitással is fognak vádolni, de mindenképp növelni fogja a KMH MINÖSÉGÉT, ÉLVEZHETÖSÉGÉT!
    Gondolj arra, h a buzabetakaritáskor sem viszik be a gabonatároloba a földröl az egész növényt a gazokkal, kártevökkel együtt, nem ugy juttatják el a malomba, a pékhez és az asztalunkra, hanem már a szántorol is csak az értéket, az éltetö gabonaszemeket viszik be. A szennyezö anyagokat, a trágyát, a terimés értéktelen selejtet kinthagyják a földeken , ott majd trágyaként lebomlanak.

    Az olvasok, a célközönségetek nem szeretné, ha a trágyában, a hulladék között neki kéne keresgélni a tudás magvait!
    Trolljaink a legjobb, legszebb gabonaszemeket is szennyel, posvánnyal boritják le, hogy számunkra élvezhetetlen legyen!
    Ez nem liberalizmus! Nem a vélemények szabadsága!

    Ahogy létezik amugy ártalmatlannak tünö fényszennyezés is, itt álvélemény- és álinformácio-szennyezés folyik!

    Közös érdekünk a szigorubb elöszürés!
    Az olvasok többsége csak a szellemi magvakra kiváncsi és azok csiráira, nem a telepitett „kakukktojás-kezdeményekre”!
    Azok válogatása felesleges teher számukra, az esetlegesen kinyerhetö informáciot mérlegelésük eredményeként hozzám hasonloan beáldozzák a fertözött informáciohalmaz észlelésekor, megrettennek, elijesztödnek! – a trollok sikeres szándéka szerint.
    Más oldalrol. Ma már az interneten minden informácio megvan. Ma már az az érték, ha a sok szemétböl és felesleges közül a velejét szürten, desztiláltan elérjük!
    Fordult a világ, ha még nem is tudatosult, ma már nem az informácio az érték, hanem a kiszürt az informáciooceánbol.
    Tudatosan kell szelektálni körülirhato feltételek alapján.
    Hasonlo elven, mint ahogy itt is az irások meghatározott elvek, tematika szerint jelenhetnek csak meg.

    Nem tudom , h mi a legjobb megoldás, de javaslok egy teljesen ujszerüt!
    A kommentrendszerben legyen egy alsoház és egy felsöház!
    Az alsoházban kontroll nélkül jelenhessenek meg a kommentek (igy a liberális elveket teljesen kielégitjük) és legyen egy felsöház, ahol a legszigorubb elvek szerint elfogadhato kommentek jelenhessenek csak meg!
    Ez lehetne a jelenleg is láthato kommentfal, és ez alatt lehetne, egy megnyithato fülön keresztül elérni az alsoházi -kontrollálatlan- kommenteket!
    Azaz aktivan- rá kéne kattintani a fülre, ha valaki arra a dömpingre kiváncsi!
    Egy idö után ugyis tisztulni fog az áradat, mert a trollok észreveszik , h ügyködésük kevéssé hatékony.
    A „legfrissebb hozzászolási” szekcioban pedig csak a „felsöházi” kontrollált hozzászolások lennének feltüntetve!
    Ezzel megoldhatová válna, h az alapbol láthato-felsöházi-hozzászolások érdemben csak az irásokhoz kapcsolodjanak, a személyeskedési rész nem terhelné az érdeklödö olvasokat, az értelmes kommentelöknek sem kellene ezentul gyomorfekélyt kapni a trolloktol, nem kell reagálniuk a direkt megzavaro beirásokra. (Sajnos számtalan esetben a trollokkal kell csatározniuk a saját véleményüket megvédendöen. Ezzel belekényszerülve nemtelen, felesleges és már elöre is láthato eredménytelen küzdelmekbe, hiszen a trolloknak nincs vesziteni valojuk, csak az érdemi hozzászoloknak, aakik kénytelenek az igazukat védeni, leginkább a fertözö szándéku trollokkal szemben!
    Mindenképpen érdemes lenne, mert amint saját börödön is érzékeled, ha a trollokat korlátozni akarod, akkor hirtelen habzoszájjal a szolásszabadságért obégatnak és téged is elfogult cenzorként aposztrofálnak.
    Engedd, h a trolljaid az alsoházban tomboljanak, amint a zombihordák is csak a sötét korlátai közé vannak szorulva! Ne engedd, h a fényt is elsötétithessék, beszennyezhessék, a még tisztán gondolkodni akarokat mérgezhessék, veszélyeztessék kirohanásaikkal, harapdálásaikkal, mert különben sokan elmenekülnek a mentális fertözö mérgezés elöl!

  • Ami kimaradt a cikkből – mert az két nappal ez előtt íródott.

    .

    ÉPPEN AZ IMÉNT B….AK KI KÉT MAGYAR FÜGGETLEN KÉPVISELŐT, HADHÁZY ÁKOST ÉS SZÉL BERNADETTET A „KÖZ”TÉVÉ SZÉKHÁZÁBÓL.

    Az attak egyik elszenvedője, Szél Bernadett mobilos internet helyszíni közvetítése révén, az ATV-n keresztül személyesen élhettük át e NEMIS-DIKTATÚRA hétköznapi valóságát, azaz a HÉTKÖZNAPI FASIZMUS-t.

    Ugyanis, többed magukkal, más pártok ellenzéki képviselőivel együtt* mentek be az ún. MTVA székházba, hogy AZ Ellenzék közös, 5-pontos petícíóját a reggeli műsorba beolvassák. Bent az aulában 40 állig felfergyverzett „biztonsági” pribék állta el útjukat…

    A többi már a Face Bookon.

    *Országgyűlési képviselők jogosultak bemenni középületekbe, ezért oda is. (így)

  • Gabriel Karikás: nem Sárika, hanem Klárika, de ez semmin nem változtat. mert hát, ahogy Szörényi énekli: Sárika egy kicsikét butácska 😀 mondjuk, nem szenilis, hanem élénk fantáziájú 🙂

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz, SEMMIT nem tud az én ideológiai hovatartozásomról, de valami elképesztő értetlenséget mutat, mert nem ismeri a magyar helyzetet, nem érti meg a beszélt magyar nyelvet.

    Olyan, mint a kétéves kislányom volt, amikor a bilin ülve fordítva tartotta a kezében az ujságot.

    Csak hajtogatja itt az elképzelt baromságait, monomániásan, minden aktualitás nélkül.
    Kb olyan magyar nyelvtudással, mint az én későn tanult angolom, csak nekem van annyi eszem, hogy tisztában vagyok ezzel és nem megyek oda egy angol fórumra és nem próbálom az észt osztani.

    Tényleg gonosz vagyok, mert olyan magyar szólásmondást alkalmaztam, aminek nem a szavait, hanem az értelmét ismerik a magyarok.
    Kicsit több önkritikát. Nyelvet nem úgy kell tanulni, hogy nekiesek a szövegnek, mint bolond bornyú az anyjának (!) hanem kérdezni kell a jelentést és a válaszokat megjegyezni.

  • Tüske Zsófia

    Göllner András, köszönöm, nevettem 😀
    Ha ez a csongor vadászna is, nem egy Tündét találna, az biztos. (inkább Mirigyet?)

  • Gabriel Karikás 12:39

    Figyelőnek is ajánlod figyelmébe e kommented mellékletét ?

    Tudniillik, az ő korábbi véleménye(i) a hajléktalanság kérdésében

    mármár kriminálisak… (pl. aki akar, annak van munkája stb…)

    Orbán-imádata pedig a személyi kultusz kritikátlan éveit idézi.

    .

  • Többeknek: a diktatúra nem az, amikor elhurcolják az embereket. Az már a terror.
    A diktatúra egy tudatosan kiépített rendszer, amelyben a törvényeket egy pár főből álló csoport diktálja vita nélkül. 90 előtt a Politikai Bizottság, most fene tudja, ki. Én leginkább a mai kormányfőre és talán tanácsadóira gynakszom. Nehezíti a tisztánlátást, hogy szeszélyesen váltogatja idoljait.
    Ilyen szempontból a Kádár rendszer is diktatúra volt – igaz nem is tagadta: a népköztársaságok a prletárdiktatúrán alapultak. (A Szovjetunióban tanácsköztársaságok, a szovjet magyarul tanácsot jelent.)A diktatúra a törvényhozásban rejlik vagyis, hogy a törvények egyenjogúként kezelik az állampolgár jogait, legalább a törvénykönyvekben. A hatalmi ágak el vannak választva: a törvényeket a parlamentben vitatják meg és a képviselők hozzák. A választásokon többséget kapott pártok(jóvanna, ha Gabrienek nem tetszik, akkor képviselőcsoportok) alakíthatnak kormányt, amely a végrehajtója a törvényeknek. Az igazságszolgáltatás a kormánytól függetlenül kizárólag a törvények alapján mérlegel – alperes-felperes tettei kizárólag a törvények alapján ítélhetők meg, nem lehet „magasabb” szempont ennél. Az Alkotmánybíróság az elfogadott törvényeket és a kormány intézkedéseit az alkotmányosság szempontjából ítéli meg. A Számvevőszék a politikai szereplők törvényes működését vizsgálja. Nagyjából ez a jogállam,amit itthon sokan baloldaliak is – fölösleges cafrangnak tartanak. Pedig alapja minden demokratikus működésnek, de biztosítékai csak az öntudatos, jogaikért kiálló állampolgárok lehetnek. Olvassatok Bibót: már nem tiltott.
    B79-et meg hagyjátok: rohadtul meglepődne,ha tudná: nem az ő piti befizetései működtetik az amerikai tévécsatornákat sem: hanem a hirdetők. Olyan sötét szerencsétlen, mint éjszaka egy fekete varjú az alagútban. Tök fölösleges
    B79nek bármit mondani nem fogja föl. Nálam csak az üti ki a biztosítékot, ha a hazámat, meg a honfitársaimat kárpálja, ráadásul elvárnám a látványmagyaroktól, hogy legalább ilyenkor támogassanak. Eddig hiába.

  • Bendeguz79
    2018 december 16
    9:40 du.

    Bendegúz, én elhiszem, hogy magának vannak képzeletei egy demokráciáról, mert amit ír az mind egy működő demokrácia ismérvei. De fogalma sincs, hogy Magyarországon ma milyen hatalmi összefonódások vannak, amik tagadják azt a képzetet ami Önben van és itt leírt. Pl Ma Magyarországon egy ellenzéki műsornak, amit megszűntetett a hatalom nem mer senki egy stúdiót kiadni, mert félnek az adóhatóságtól, a retorziótól, a bosszútól. Ezért inkább nem biztosítanak helyet. Ugyan ez a reklámpiacon, a médiában, és minden egyes felületen tetten érthető. Ezért mondom, hogy önnel nincs baj, mert Ön jóhiszeműen azt mondja aminek lenni kellene, de sajnos Magyarországon egy szűk baráti kör vette át a hatalmat 2010-ben és minden a baráti kör és családtagjaik kezében van. Ez egy állami szintre emelt maffia-rendszer. Úgyhogy kedves Bende, nekem Önnel nincs bajom, jókat mond, csak azt mondom, hogy Magyarországra sajnos nem igaz.

  • Bendeguz79
    2018 december 16
    10:33 du.

    Ezt a valótlan állításközléses szöveget már párszor megfutottuk.
    Kend konkrét hivatkozásokra, interneten elérhető, elolvasható forrásokra rendre közli, hogy valótlanságok. Ami előfordulhat ugyan, de az Ön kijelentése ennek igazolására olyan kevés, mint mackósajtban a brummogás.
    Legyen kedves egyszer a büdös életben továbblépni ezen a szinten, és kíséreljen meg BÁRMNIT, amit valótlanságnak állít konkrét, tényszerű adatokkal, valós adatokra hivatkozó forrásokkal cáfolni. Nem öles, csak indulataiban olvasható tirádákkal, hanem adatokkal.

    Eddig még egyetlen vita során sem sikerült.

    A magam részéről nem értek egyet Geyza stílusával, Rodeo állításainak egy részével, Boda Fidesz-fizette baromságaival és a kend trollkodásaival. De eddig, még Önt sem szembesítettem mással, mint a tényekkel. Amikre közölte, hogy hazugságok, de „elfelejtett” más forrást feltüntetni.

    Ebben az esetben két dolog lehetséges:
    1. Maga olyan sötét, hogy klasszikus Negro-cukorka vakuvillanás ahhoz képest.
    2. Szimplán egy troll a sok közül, és még csak nem is a legértelmesebb.

  • „Nem áll meg a fekete autó”

    Egyenlőre.
    És nem fekete lesz
    hanem fehér ablaktalan feliratnélküli furgon.

    Amilyeneket ma még csak
    az ELMÜ és a GÁZMŰVEK kommandói használnak.

  • Bendeguz79
    2018 december 16
    10:33 du.

    Normális ember lekussol ha egy ilyen oldalon rászólnak.
    De te persze nem.Mert mindent mindenkinél jobban tudsz.
    Kár hogy a környzeted ezen a nézeteden csak röhög.

  • TUSKE ZSOFIA irta;

    „Rakosi Matyast le lehetett demokratikus modon valtani?”

    Rakosi le-lett valtva, de hogyan?

    Erossen emlekszem a CBS TV musoraban Hegedus Andras elvtars beszamolt Rakosi „levaltasarol”.

    A telephone csorgott a Part KB-irodajaban. Moszkva hivta.
    Hegedus valaszolt.
    Moszkva (Kremln) ertesitette hgoy Rakjosi le lett valtva.

    Majd a hang kerdezte hogy o ki volt.
    Moszkva reagalt, ‘ jo, akkor maga a miniszter-tanacs elnoke most.’

    Ugy lett Rakosi „demokratikus” modon le-valtva es Hegedus
    (a kis topa) miniszterelnok egy kis idore.

    56-utan Moszkva hajlando volt Rakosit vissza menni magyarorszagra, azzal a kikotessel, hogy SOHA tobbe nem vesz reszt az ottani politikaba.
    Rakosi azt nem fogadta el.
    S oroszban halt meg, csak hamvai ment magyarorszagra.

    Az volt a maguk „demokratikus” modszereik.
    A valasz a maga kerdesere Figyelo „kollegano”-jehez.

  • Á, itt nincs diktatúra – mert igaza van talalomnak amikor azt írja(nem egyszer, többször leírta) csak elkerüli egyes külhoni ( és sajnos hazai) igazmondók figyelmét, hogy különbséget kell tenni a diktatúra és a terror között! Ami jelenleg itt működik az vészesen közelít az utóbbihoz, és ez még csak a réz eleje: ogy.-i képviselőket vegzálnak, rángatnak, földön csúszva taszigálnak és hajítanak ki a „KÖZTÉVÉ” épületéből, mikor csak és pusztán annyit akarnak elérni, hogy öt pontba foglalt követeléseiket beolvashassák az erre rendelt, és a köz milliárdjaiból fenntartott köztévében! Illetékes vezető, kompetens, eljárni jogosult vezető hosszú órák óta „nincs a közelben” többszöri kérésre, követelésre sem áll szóba a képviselőkkel senki, viszont tele az épület bunkó mód viselkedő, erre a célra alkalmazott biztonsági őrnek nevezett verőlegényekkel, akik az erőszakmentesen, de követelésükből nem engedő képviselőkkel szemben a legdurvább erőszakot alkalmazva járnak el- tegnap este (is)hatalmas tüntetés zajlott Budapesten, többek között a rabszolga törvény visszavonását,és tárgyilagos, valósághű médiatájékoztatást követelve! Eközben az ország hivatalban lévő miniszterelnöke meccset nézett, távol volt, és azóta sem méltatta az állampolgárokat, kvázi választókat néhány mondatos tájékoztatásra a további elképzeléseikről! Mintha nem is létezne, jó szokása szerint megbújik valahol a háttérben és beszari módon kussol – hiszen a kormány hűséges vazallusai rendre kifejtik, hogy csupán néhány száz, „Soros kitartott” azaz szélsőséges ellenzéki hőzöng csak, nincs itt semmi teendő…..! Amikor Szél B. képviselőt (is)erőszakkal kidobták az utcára, kabátja, személyes holmijai, táskája nélkül,a képviselők által segítségként hívott rendőröket be sem engedték az épületbe, azaz az intézkedni jogosult rendőr nem tehette a dolgát, mert a Köztévé épületében a kormány (Orbán) mamelukjai diktálnak, a rendőrök meg tanácstalanul pislognak az épület előtt! Amikor újabb képviselők, többek között EU-s képviselők)érkeztek a TV székházba, és ismételten bejelentést tettek a bp-i rendőrségnek, mi folyik a köztévé épületében, azonnal intézkedést és segítséget várva, mindez hatástalan maradt, és még félóra elteltével sem történt a bp-i kapitányság részéről semmiféle fellépés! Tehát az intézkedésre jogosult legfelsőbb szerv, a rendőrség, alá van rendelve a kormányt kiszolgáló,biztonsági őrként jelenlévő focihuligánoknak – az egyik kereskedelmi adón megszólaló szakértő ugyanis elmondta, hogy ezek az emberek vidékről, innen onnan összeszedett emberek, amolyan B- közép szintű „rendvédelmisek” akik nem tartoznak a köztévé állományába,csupán alkalmi jelenlévők! Nos ezeknek a szedett vedett- rendészeknek és biztonságiaknak ereszkedtek tehát térdre a a rend őrei, azaz a budapesti rendőrség! Hogy is mondta Arady? Köszönjük, olajszőke Pintér elvtárs! Ám amikor Czeglédy Csabát váratlan hirtelenséggel haza engedték szombaton reggel (igen szigorú házi őrizetbe)Szegedről Szombathelyre a lakótelepi panellakásába, még be sem lépett szinte a lakásába, már megjelent három rendőr, ellenőrizni, hogy vajon tényleg haza ment-e, és otthon tartózkodik-e, ahelyett hogy hivatalból hazavitték volna, ezzel mindjárt az ellenőrzést is teljesítve! Ha Czeglédy akkor nem nyit ajtót, kvázi nem engedi be őket, vajon akkor is olyan békésen álldogáltak volna a ház előtt, mint azt a TV székház előtt tették?

    Nem mellesleg ma reggeli hír, hogy egy idős hajléktalan az éjszaka megfagyott(ez idén már a 17, és még nem volt igaz tél!) miután az erre utasított rendőrök a paplanjait, takaróit, és az össze személyes és szegényes kis holmiját ami egy ócska szatyorba elfért, elvették és elégették! Miután a kormány hajléktalan törvényei következtében a következmények előre láthatóak voltak – mert az, ha eltüntetik a hajléktalant a köz szeme elől anélkül, hogy gondjaikra előbb megoldást keresnének és találnának, azzal még meg nem szűnnek a hajléktalanok, csak nehezebb őket utolérni, fellelni és segíteni rajtuk!

  • Bendegu79

    Olvassa újra amit írtam.

  • Gabriel Karikas

    Andrew_s
    2018 december 17
    5:22 de.

    Bendegúz mint unatkozó vén f@sz, ezzel tölti az idejét – és jókat röhög rajtunk

  • Gabriel Karikas

    Drizari!

    Ajánlom kiemelten a figyelmedbe a Besancon 2018 december 17
    7:25 de. kelt bejegyzéséből különösen az utolsó sorokat.

    Nem mintha nem lenne érdemes elolvasni az egészet, mert nagyon is arra méltó.

  • Gabriel Karikas

    Besancon

    Akkor sem volt diktatúra, amikor a zsidókat elvitték, igaz az orosz(szovjet) seregek már a Kárpátok-(szent)bércei felé közeledtek – a fasiszta német-seregek pedig erőltetett futásban szedték az irhájukat előttük. De azelőtt még ami futásközben útjukban akadt felperzselték. – Nem az ö hazájuk volt.

    De amikor a zsidó honfitársainkat bevagonirozásra gyűjtötték a csendőrök össze a falvakban, akkor az emberek jó erősen bezárták az ablakokat, a rolókat meg lehúzták.

    Aztán mikor a svábokat telepítették kifele a dolog ismétlődött, pedig akkor már háború se volt. És amikor zsákba varrták az 5-10-15 holdas kulákokat, úgy gumibotozták őket, akkor se látott senki semmit.

    Most vajon mennyi bodamarcsa meg tótferi lesz, akik nem látnak majd semmit? Vagy esetleg nagyon is aktívak lesznek?

    Legalább a Drizariban biztosak lehetünk, mert ö ugye semmilyen banánhéjon el nem csúszik. Nyilván csak a rolót húzza majd le. Aztán a TV-n a fotelből majd közvetít.

    Őrültségeket vizionálok? Meg-lehet.
    De ki az aki azt mondja hogy nem történtek meg a fentiek?

    Az szóljon aki bizton tudja állítani, hogy a fentiek megismétlődésére tuti kizáró okokat tud felhozni.

  • Gabriel Karikas

    talalom
    2018 december 17
    4:30 de.

    ##….Olvassatok Bibót: már nem tiltott….##

    Remélem, nem azt gondolod, hogy itt tartok még az elképzeléseimben a társadalmi berendezkedések kapcsán?
    Nem azért mert Bibót kritizálni akarnám, hanem azért mert azt már a hetvenes években olvastam.

    Ha most kellene megismernem Bibó írásait, akkor ki sem nyitnám a pofámat…

    Amit Te felvázolsz annak millió változata létezik – és mint tudjuk mindegyik működik, ahogy működik.
    Mindenesetre a mai magyar parlament már messze köszönőviszonyban sincs a liberális törvény-rendszer összességével.

    Számtalan variáció létezik ma a nagyvilágban a gyakorlatban, néhány eléggé demokratikus módon van összerakva.

    De Te nem akarod elfogadni, hogy a számodra szent-tehenet – amit az MSZMP főiskolán (bocsánat a kifejezésért: beseggeltél) hiába hivatkozol Bibóra – elövezetsz egy sémát amibe mindez belefér.

    Ennél már Bibó is nagyságrendekkel többet mondott, nyilván.

    De, és itt jön a de! Ami még 50 évvel ezelőtt is szinte csak álom volt, hogy megvalósulhasson – mert akkor bizony nem „népi demokráciában” – a proletárság diktatúrájában élhetnénk, hanem valami demokratikusabb országban, az ne legyen már valami megvalósításra váró szent-cél!
    Hanem minimum alap!

    Ha ilyen szemmel tekintenél rá, akkor látnád, hogy mennyire hibás a mai magyarság politikai szemlélet-világa – vagy ahogy kedvenc kormányfőnket idézzem:

    ..”A MAGYAROK ÉRETLENEK A DEMOKRÁCIÁRA…”

    Ne felejtsd el, ezt a Bibó-kollégiumban tanulta meg!

    Én meg most-már megértem, hogy ez akkor miért volt érthetetlen a tiszta arany százalékában a társadalomnak (99,99%) mivel például 30 évvel később sem érted, te magad sem

    Tehát amikor ezt a mondatot kiejtette a száján, ami engem ugyan sokkolt – de 99,9999 százaléknak a tudatáig sem jutott el a kijelentés.
    Jó lenne ha újragondolnád az egészet….

  • Ille István

    2018 december 17
    3:37 de.
    KOszonom, hogy reszben megvedett, de sajnos „Nem mese VOLT ez” azaz fantasia! Mar irtam valahol, hogy h a szukseges. elkuldom Chrisznek a kopiat a vadiratrol es az iteletrol!

  • Karikás Gábor!

    Ezúttal nagyon sok igazságod van….!

  • Gabriel Karikas

    Ille István

    Erre jó volt most emlékezni – végig futott bennem a dal

    NEM IS IGAZ, NEM ÖREGSZÜNK ….

    Még Klárika se! 🙂 🙂 🙂

  • Or+bán666

    2018 december 17
    2:27 de.
    Latom, hogy lelki zavardgast” okoz egyes beirok velemenye. Igen sajnalatos! Y.i. Kanada SZABAD demokracia es itt a szolasszabadsag engedelyezett! Hal Isten Christopher ADAM itt szuletett es nott fel! Ezert EL a szolaszabadsag engedelyevel. Mivel tobb mint tiz eve fut ez az oldal vezetesevel, (azota irok ide) meg senki NEM helytelinette eddig a szolasszabadsag hasznalatat!

  • Gabriel Karikas

    Mellesleg nekem a Klárika nekem nagyon a szívemhez nőtt.
    Még akkor is ha néha én is rátámadok, ha már nagyon is értetlen

    Még akkor is, ha ennyire csökönyös, magam elé tudom képzelni azt a copfos, szőke, dacos kislánykánt, aki Just-se, csak azért se fogja Sztálint az apjának nevezni, hiszen ott van a lelki szemei előtt az édesapja, aki semmiben se hasonlít arra monstrumra.

    Már talán írtam is, nyilván nem változott ez 80 éves korára se, Söt!

    Összeszorított fogakkal megküzdött az életért – élt egy kerek életet, felnevelt egy családot – egy idegen világban.
    Az idegen világok előszörre senkihez sem kegyesek ám!

    Na persze ne képzeljük annyira vérszomjasnak az idegen földek lakóit, mint néhány honfitársunkat – de sehol sem azzal kezdik, hogy ajnározzák a menekülteket.

    Hát így van ez, tévedek?

  • Gabriel Karikas:
    „A kommunizmusnak nevezett gyalázatot nem a magyarok találták ki, hanem Carl Marx!”

    Azért a nevét megtanulhatná helyesen leírni, ha már – mint hazudni méltóztatott – oly sok művét olvasta. 🙂

  • Gabriel Karikas

    2018 december 17
    1:13 du.Mar irtam valahol, Magyarorszagon SOHA nem volt igazi demokrcia! Lehet ugyan sok mindenre fogni, a nacizmusra, a tobb mint 4o eves ;mmunizmusra . gazi demokracia, amit nyugaton van, soha nem volt es nem tudom, hogy valaha lesz e?

  • Gabriel Karikas

    2018 december 17
    2:42 d Koszonom, ez jol esett! „YOU made my day!”

    Valoban szoke voltam es ket copfom volt anno! A bortonben barnult meg a hajam!

  • Gabriel Karikas

    Kedves Kőbálvány!

    Errefelé így írják (sőt a világ nagyobb része) – oszt többet nem is ér meg ezen a vita – uraságod meg még annyit se.

    Milyen belső gondolatai lehetnek annak, aki számára ezek az írások ma nem gyalázatot jelentenek.

    Én szégyellném magam, nagyon

    Más kérdés, persze ha ebből él – akkor értem

    Hogy én elolvastam, az azért van hogy tudjam, hogy miről mondok véleményt

    De miről lehet annak véleménye, aki nem ismer mást, vagy annál rosszabb ha ismer, és magáénak vallja?

    Az pedig hogy odabiggyeszted a „kuncogó” jelet, az csak max. a frusztráltságodat jelképezi.

    Amúgy na rajta, meg lehet magyarázni azt a rengeteg vért, gyalázatot, kínzást – százmilliós nagyságrendről beszélek!!

    Ha a náci Tóth Péterben apuskám sötétséget tételeznek fel, akkor abban több emberség és becsület szorult, mint a te kisujjadban

    Maradjunk inkább a BELZEBUB nevednél – vagy a sóbálványnál – mint hogy a Szoborparkból idehozol képeket magadról.

    Állj ki névvel é pofával, aztán előbb magyarázd el mondjuk a Bencsik Klárikának hogy miért is kellett elmenekülnie?

    De tényleg – itt csak úgy nacizzuk aki Nemzeti Szocialista, de miért nem komcsizzuk, aki Munkáspárti Szocialista, és aki a gyilkosokat még mindig isteníti.
    Maradjunk abban, hogy se Horthyk, se Rákosik nem kellenek az emberiségnek

    A gyűlöletkeltésből, az emberek egymásnak ugrasztásából elég volt.
    OKÉ?

    Kis szarházi

    HKSB – humortalan komcsi sóbálvány

  • Gabriel! Megtisztelnél, ha elárulnád: milyen kérdésre akarsz választ kapni.
    Igen,az MSZMP főiskolájára jártam. Direkt nem tagadom le – mert ez nem bűn. Ahogy az se föltétlenül náci, aki a piaristáknál tanult. Sajnos nem volt módom huszonéves koromig a seggemet mereszteni egyetemi kollégiumokban, mert kellett a kenyér.
    Így azután, majd negyven éves koromban szereztem egyáltalán tudomást arról, hogy másképp is lehet. Mégpedig a Politikai Főiskola pazarul, tiltott művekkel is felszerelt könyvtárában, meg olyan kiváló előadóktól, mint Harsányi Iván történész, vagy Hágelmayer István a monetáris rendszerek brilliáns szakértője. Ott olvashattam Bibót. Persze csak este, munka után.
    Ügy látom, Neked nem erősséged a különböző ideák mindennapos működésének gyakorlata. Nyilván ezért nem válaszolsz hetek óta arra, hogy mégis, hogy képzeled a közvetlen demokrácia működését?
    Többeknek: a demokrácia nem az, amikor nekem vagy a többségnek van „igaza”. (Ezt is a PF-en tanultam.)

  • Nagyprofesszor:

    Mindenki ,sot meg Rodeio es Geyza is vegre belattak a tagadhatatlan valosagot, amit maga nem kepes belatni, hogy a Latin irasmodnak nincsen „ekezetei” a betuk folott.

    S amikor hos-Vajk vezeruk feladta a magyar nyelevet, a magyar irasmodot, na meg vallasukat is es tarsadalmi-gazdasagi rendszeruket is az atvett Latin irasmodban NEM alkalmaztak ekezeteket !!!!!!

    Bizonyitek a XIII szazadi „halotti beszed”.

    Csupoan kesobb a Lengyel kiralyok uralamai altal masoltak azok iras modjaibol. Tehat NEM magyar.

  • ANDREW_S;

    Gyalazatos valotlan ragalmazasi ellenre joindulatuan ohajtom figyeleztetni, hogy vigyazzon hogy ki fule elott etene ki azt az „N” szot.

    Igen sokan bajokba, sot eletveszetesukbe is kerultek mar amiatt.

    Orlandoban tortent egy ismert eset ahol az I-4 alatt harom(3) afrikan-amerikan halalra vert egy Caucasian- ferfit.

    A rendor persze elfogta oket, de mind harom a birosag elott esku alatt allitottak hogy „racially-insulted” oket.
    S a birosag minden vadat elejtett, mert azt jogos-onvedelm alatt kovettek.

  • KARIKAS;

    Miert nem valaszolt, hogy mi alapn lehetne Orban, vagy barki mas is lett volna a PM amikor amaga „agrar-mernok” elvtarsa ostoban beugrott a kapzsisaga okabol annak a 8 millio Forintos 10 evre szollo Swajci Frankban fizetendo svihagsaganak???

    Kivancsi lehetet volna talan barki olvasoja is a cikknek a Buklvaron, hogy miert nem dolgozik?
    S most meg tulorazhatna is !

    Csupan egyszeru adatokat kerem !!!

    Az ocsar es bunko ragalmazasait hagyja maganak!!!

  • Gabriel Karikas

    Találom!

    Te négy évet lehúztál a PF-n. Amivel hidd el semmi bajom, de ha nem hiszed, nem tudom mit tegyek.

    Nem vagyok sem politikus, sem politikai tudományok oktatója, vagy szakértője vagy egyebek. (úgy kívántam politikus pályára állni, mint ahogy ablakos-tót a hanyatt-esést)

    Műkedvelője és érintőlegesen másik szakmámhoz kapcsolódóan (városgazdász) kicsit gyakorlója viszont voltam.
    – Lehúztam néhány évet az EGSZI-ben, amely az Építésügyi Minisztérium tervezési intézete volt, és ott terveket (gazdasági), programokat készítettünk, többek között 5 éves tervet. Mint ifjú fullajtárra, a munka zömét ebben rám bízták, akkori szokás szerint a sűrűjébe bedobva.
    Dolgoztam tanácsi főépítészként is.

    Bár látom, hogy nem hiszed el de 14 éves koromtól kezdve keményen dolgoztam, kenyeret kerestem, mert ugye hiába volt a kommunizmus, a hálapénzeket az orvosoknak, nővéreknek nekem kellett megkeresni.

    Tekintettel arra, hogy anyám 12 éves koromtól kezdve fele idejét otthon, fele idejét kórházban töltötte, és ez idő alatt párszor műtötték.

    A kommunizmusban az „extrák” bizony sokba fájtak. És több mint tíz éven át betegnek lenni az „extra” volt, nem fért bele az alapellátásba – tehát hamar meg kellett tanulnom, hogy a rendszer minden alapjában a legocsmányabb hazugság, hippokrácia ami csak létezik a földön.
    De ezzel se volt bajom.

    Megtanultam viszont indiai jógiktól, hogy három órai alvással fittül kialszom magam.
    Azt is, hogy bármelyik órában alszom el, a magamba beprogramozott órában felébredjek, akkor is ha csak egy órát alszom.
    Ezeknek később is nagy hasznát vettem.

    Ott megtanultam a jogértelmezést is, mert az is feladat volt – ha hallottál róla – azután hogy megalkotott a parlament egy törvényt, utána megjelent az értelmező rendelet, ami megmondta, hogy hogyan fáj az a törvény – na az úriembernek, aki ebben az időszakban ezeket csinálta, fizikailag besegítettem és apai kedvességgel tanított a törvények logikájára.

    Később amikor jöttek a Gmk-k, Pjt, kisszövetkezetek barátommal hónapokig bejártunk az Apeh-ba, mivel hónapokig csak azért hívtak, hogy magyarázzuk a csajoknak a rendeleteket, mert ugye nem értették, míg elegem nem lett belőle.

    Cégeket – vagyis vállalkozások alapítottam magamnak és konzultációs formában másoknak is. Még az átkosban saját EXPORT-IMPORT jogot szereztem mind a két relációban.
    Ami rajtam kívül csak a nagy IMPEX-eknek volt.

    Na ennyit – aztán amikor a rendszerváltás megjött, miért nem szálltam be a politikába, megmondom, mert nem akartam. Körbenéztem és láttam, hogy szennyes, de nagyon.

    A vadásztúráknak nevezett mocskos orgiák sem kombináltak velem.
    Sem hazai, sem afrikai viszonylatokban. – Mert „felsőbb körökben” ott osztották a lapokat, Neked meg maradtak a szórólapok.
    Naiv voltál és mai is az vagy – mert hiszel a felszínes látszatokban.

    Semelyik „pártszervezödés” nem vallott semmilyen társadalmi ideológiát. Mármint a felsövezetés.

    De Te ezt nem ismered el magadnak, mert akkor el kellene ismerned azt is, hogy hiába hajtottad ki magadból jó-szándékból minden erődet.

    Inkább tovább hiszel a jó-szándékban.

    Ezért lehetett az országot kifosztani, lenullázni, mert ugyan tele voltak jószándéku emberekkel, de viszont nem értették, hogy mi a politika, mi a demokrácia – és ma sem értik.
    Nagyobb baj, hogy ezt nem ismerik el ma sem.

    Ha rendszert váltottunk volna valóban, akkor egy liberális kormánynak kellett volna hatalomra kerülnie, na de hol volt az? Rögtön ráküldték az SZDSZ-kezdeményre a Tölgyesit – a Hitesek elözönlötték mint a sáska, vége is volt, hiteltelenné vált. Utána egyre több kalandor lépett be, a kalandorok gyűjtőpartjává vált, meg is szűnt. Miért kellett mindez? hogy az MSZP partnere tudjon lenni.

    Tehát nem volt rendszer váltás.
    Csak személyek váltottak pozíciót, és eladták a nemzeti vagyont, az ország meg csődbe ment.
    Emlékszel a játékra? Hol piros, itt a piros?
    Ügyes cigányok mennyi bárgyú embert levettek vele.
    Nekem ez sose fájt – miért tettek rá?
    Mert ez egyéni problémája volt a delikvensnek – hiszen tudták, hogy az ügyes cigány-csávó úgyis nyer.

    De a politika nem ilyen – mert ott nem a saját bőrödet viszed a vásárra, amikor beállsz hazárdírozásba, amikor felvállalolod hogy engem fogsz képviselni.
    Ja hogy nem igaz, hanem mégis az igaz, hogy valakinek a biciklijét betolod?

    Hát igen.
    Legyen az most elég, hogy az amit csináltok az hazárdjáték, annak semmi köze az érdek-képviselethez, tehát nem demokrácia.

    Az hogy mi a demokrácia ahhoz kellene alázat, leülni újabb négy évre, leckéket venni és megtanulni.
    A PF-n nem azt tanították – hanem hogy hogyan csináljunk úgy diktatúrát, hogy az látszatra demokrácia legyen. Ebben az általad fentebb felsorolt eminens professzor-elvtársak profik voltak.

    Akármennyire fáj is, ezt itt és most aláhúzom és aláírom.

    Nincs arra itt és most felület és mód, hogy nulláról elmondjam mi a demokrácia.
    A Göllner húsz éven próbálta, belefáradt.

    Nekem elhinnéd?

    Vagy szántsuk fel és vessük be sóval??

  • talalomkerdezte Karikastol hogy mi a „kozvetlen demokracia”.

    Ha elfogadna tollem, hat azt leirom maganak.

    A kozvetlen demokraciaban ahol minden koz-erdeku donteseket a szavazo lakossag dont, a tobbseg hatrozata a donto.
    Az 50%+1 szavazt is elegendo arra.

    De meg az egesz tarsadalom NEM sertheti meg egyettlen egyen biztositott es korlatpzhatalan jogait.

    Azert ban az u.n. „Bill of Rights” (Jogok levele)

    Az „elso Amendment” tiltja kormanyt barmi nemu torvenyek, hatarozatok, rendeleteket ugy barmi elismeresek, tamogatasok, mint azok korlatozasok alkotasain a sajto, szollas, kifejezes, gyulekezes, eggyuttmukodes, allam-elleni panasz-emeles alanyain.
    Az az sem a „pro”, sem a „con” NEM tortenheto.

    Az egyenek jogai csupan az allamhatalom korlatozasaval, ill. a jogokat illeto barmi intezkedeseket tiltasa biztositja !!!

    A „Masodik Amendent” tiltja a lakossag szabad-fegyver-viselesenk barmi nemu korlatozasat.

    Nem csoda hogy mind „szocialistak” itten is azt probalkoznak minden aron megsemmisiteni.
    Ugy mint vilagszerte minden diktaturak leg-elso tette volt a lakossag le-fegyverzese.

    A „Negtedik Amendment” tiltja a korlatlan bozonyitek kutatasait.

    Az „Otodik Amendment” az egyen „on-ellenni-tanuvallomasat.

    A kovetkezo 5 Amendmentek a JURY, s birosagi eljarasok eseti vedelmeit es modszereinek a reszlteit szabja meg.

    De vajon miert nem leheto az ottan????
    S miert nem velnek mind azt maguk alapveto szuksegleteiknek jogi kotelezetsekeiknek az allmahatalommal szemben ??????????????????????????

  • Gabriel Karikas

    Találom!

    Bocs hogy fentebb leírtam azt a sok zöldséget, te viszont a legutolsó hozzám címzett bejegyzésedet azzal indítottad, hogy:

    #…”Gabriel! Megtisztelnél, ha elárulnád: milyen kérdésre akarsz választ kapni….”#

    Én nem kérdeztem Kedves Margitka semmit, hanem előzőleg azt ajánlottam, hogy gondold át az ismereteidet a demokráciáról.

    Most fentebb már bővebben újra írtam.
    Azt is, hogy az itt rendelkezésre álló felület miatt az én ismereteimet mindet átadni, nyilván nincs mód és lehetőség.
    Hogyan?

    Valami azonban belém-hasított mélyen (fájón) – talán lehet hogy nagyon felületesen olvasod el ezt a „kevés” soraimat is, akkor meg miért is kérdezed?

  • Gabriel Karikas

    Találom!

    na még-egy, aztán isten bizony már többet nem fárasztalak (mára)

    Bemásolok ide egy hosszabb összefüggő szövegrészt a bejegyzésedből:

    Nem igazán akartam előzőleg a helyet növelni, de mint tudjuk, bárkinek a mondandóját (Jézusét is) irányított kiemelésekkel teljesen át lehet változtatni.
    Így működnek a hazugsággyárak, az alaptalan vádaskodások.

    Pont ezt a fentieket elkerülendő beemelem most mégis az egészet: (a Te gondolatod)

    #”…A diktatúra a törvényhozásban rejlik vagyis, hogy a törvények egyenjogúként kezelik az állampolgár jogait, legalább a törvénykönyvekben. A hatalmi ágak el vannak választva: a törvényeket a parlamentben vitatják meg és a képviselők hozzák. A választásokon többséget kapott pártok(jóvanna, ha Gabrienek nem tetszik, akkor képviselőcsoportok) alakíthatnak kormányt, amely a végrehajtója a törvényeknek. Az igazságszolgáltatás a kormánytól függetlenül kizárólag a törvények alapján mérlegel – alperes-felperes tettei kizárólag a törvények alapján ítélhetők meg, nem lehet “magasabb” szempont ennél. Az Alkotmánybíróság az elfogadott törvényeket és a kormány intézkedéseit az alkotmányosság szempontjából ítéli meg. A Számvevőszék a politikai szereplők törvényes működését vizsgálja. Nagyjából ez a jogállam,amit itthon sokan baloldaliak is – fölösleges cafrangnak tartanak. Pedig alapja minden demokratikus működésnek, de biztosítékai csak az öntudatos, jogaikért kiálló állampolgárok lehetnek. Olvassatok Bibót: már nem tiltott….”#

    Margitka, értem és megértem.

    Ez annak a legtökéletesebb, saját magad által előadott bizonyítéka, hogy Magyarországon az emberek nem ismerik a demokráciát. A fenti mondatokat Te saját környezeted szintjére vetítve magyarázod a demokratikus társadalmi berendezkedés működését.
    Na de ha ezt itt és most Te úgy érzed, hogy magyarázni szükséges, akkor valóban nagyon szörnyű.
    A helyzet tíz nagyságrenddel rosszabb mint gondoltam.

    Ez olyan, mint mikor az úszásoktatás előtt azt kell elmagyarázni, hogy ez most itt előttünk a víz.

    Valóban az ország ezen a szinten van??
    Hiszen akkor reménytelen Margitka!! Minimum még száz év kell – több generáció!!

    Mi lesz addig Magyarországból, vagy hol lesz?

    Mégis kiemelek belőle egy mondatot, mert az egy kerek gondolat:

    ##…”Nagyjából ez a jogállam,amit itthon sokan baloldaliak is – fölösleges cafrangnak tartanak….””##

    Ha itt tartunk Margitka, hogy ezt a „””””még baloldaliak is””” fölösleges cafrangnak tartanak, ahogy írod, akkor szerintem kérjük meg a Christopher-t hogy inkább ne hozzon le többet társadalmi tárgyú cikkeket – mert ez most olyan itt, mint amikor vakok vitatkoznak a szivárvány minden színében pompázó rózsakert szépségéről.

    Bár valóban egy Sztálini diktatúra után olyasmit olvasni, mint amit előtte írtál, nemcsak hogy szörnyűség lehetett egy jó káder számára, hanem még talán istenkáromlás is – na de most már messze nem ott tartunk. Vagy igen?

    Persze vannak itt a lenti akolban Sóbálványok meg Rodejjók, b.marcsik – mit várhatnék?

    Na de van azért bocsáss meg, jó-néhányan akik ettől szinttől 10 nagyságrenddel feljebb járnak.

    Nem akarok megkülönböztető kiemeléseket tenni – tudják ők magukról, és én róluk.

    Hallgass rájuk, ha már én rám nem.
    És ne told tovább a biciklijét senki érdemtelennek tovább, amin motyó semmi, csak az ember maga …

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    Valóban inkább ildomos tartani az embert magának Or+bán666 kollégánk javaslatához, és nem válaszolni a provokatív és ostoba felvetéseidre.

    De azért figyelmeztetlek – hogy 2007-ben az USA-ban kiborult egy szaros bili, ami elöntötte a fél világot.

    A saját szóhasználatoddal svihákok millió bukták el házaikat, bankok mentek csődbe, mert olyan hiteleket vettek fel, amelyeknek semmi fedezete nem volt. Nem 10 millió forint, azaz szaros 30 ezer dollárt egy házért, hanem 300 ezer dolláros értékekben fogtak meg pénzeket – és utána mentek az utcára.

    Az USA kormánya trillió dolláros nagyságrendben „kártalanította” a bankokat. Ami alkotmányellenes volt (az USA alkotmánya szerint.)

    A képviselőház és a szenátus átváltozott egy szavazógéppé, ahol az 500, 750 billió dollárokat úgy szavazták meg mintha 50 centről döntöttek volna. Azt hiszem a végső mérleg közel járt a 2 trillió dollárhoz.
    A kis-BUSH utolsó évében volt.

    Ez aztán bedöntötte az európai bankok jó részét is, még a Gyurcsány-kormányt is arra kényszerítve, hogy felvegyen egy 25 milliárdos hitelt azt kényszerítve kifizetni az amerikai magánbankoknak.

    Ezt aztán fokozottan kihasználták akkor az Orbánék, be is döntötték Gyurcsány kormányt.
    A sok bamba magyar (mély-magyar) elhitte hogy ennek a Gyurcsány volt az oka.

    Az hogy itt karakószörcsögpusztaalsón Gazsi nem tud semmit ezekről a manipulációkról teljesen hihető.

    De ha Te nem tudsz semmit arra nincs magyarázat.
    Legfeljebb következtetés – nyasgem

  • Gabriel Karikas

    Figyelö

    Látja Klárika, működnek a megérzések, a pozitív gondolatok.
    Soha nem láttam, de a lelki szemeim előtt ilyen kép jelent meg kegyedről!
    További szép napokat!

  • talalom:
    „Harsányi Iván történész”

    Tisztelt talalom, kissé off-topic, de nem tudom, értesült -e róla, hogy Harsányi (z”l) tanár úr ez év február közepén, 88-ik életévében elhunyt?

  • Gabriel Karikas:
    „De tényleg – itt csak úgy nacizzuk aki Nemzeti Szocialista, de miért nem komcsizzuk, aki Munkáspárti Szocialista, és aki a gyilkosokat még mindig isteníti.”

    Bár nem voltam, nem vagyok szocialista (igaz, liberális sem), még kevésbé a Magyar Munkáspárt nevezetű (tudtommal ma Orbán etnicista politikáját támogató) szervezet szimpatizánsa, viszont – Önnel éles ellentétben – ha könyvekről, kéziratokról (nagy ritkán életműről) azt állítom, hogy olvastam, valamennyire ismerem, akkor azokat valóban olvastam, sőt a magam szerény szellemi szinvonalán valamennyire talán valóban ismerem.

    Megjegyzem, hogy Karl Marx (akit épp úgy nem istenítek, mint ahogy más egykori jeles gondolkodókat sem) tudtommal épp úgy nem gyilkolt meg senkit, ahogy pl. Friedrich Nietzsche sem. Sőt, pl. J.J.Rosseau, bár mind az öt gyermekét lelencházba rakta, nem rekeszthető ki emiatt a politikai (az „Emil” pedig a pedagógiai) gondolkodás történetéből.

    Ez a helyzet Arisztotelésszel, Platonnal, Kantttal, Marx-szal és más alkotókkal, tisztelt Fedoszajev akadémikus 🙂 . akarom mondani Karikás úr.

    Ettől eltekintve, ha a maga boldogságához csak ez hiányzik,
    nyugodtan nevezhet komcsinak, anarchistának, konzervatívnak, feketeseggünek, vagy aminek éppen akar. Kutyaugatás nem hallatszik az égbe.

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz79
    2018 december 17
    6:51 du.

    Amúgy ebben a bejegyzésben amit a demokratikus berendezkedésöl leírtál, azok valóságosan mind részei a demokratikus törvényeknek.

    Hozzátartoznak, fontos részei – de nemcsak ennyi kell hozzá.

    Ez csak a demokratikus alkotmány (Constituiton) FONTOS részei!

    Részei többek között azoknak a tételeknek amelyeket sem Magyarországon sem szomszédos országokban a lakosok fel sem fognak, nem hogy megértsenek!

    Ezekben az országokban fasizmust váltogatta a kommunizmus száz éven át

    Ki született itt demokráciában valaha is?

    Úgyhogy Te számon kérsz embereken olyasmit, amit önnön hibájukon kívül nem ismernek

    Nem védelemből mondom, mert ahogy én megtudtam tanulni, még sokan mások is megtanulhatták volna

    A demokráciára azért nincs igény az emberek többségében, mert arra amit sose ízleltek, nem lehet vágy

    Innentől gond az, hogy más hozzászólásaidban csak ócsárolsz, személyeskedsz – ebben a bejegyzésben viszont pontosan tájékoztatsz.

    Felesleges neked írnod Magyarországról, hiszen arról nem tudhatsz valóságosan semmit, arról hogy az emberek ott mit gondolnak, hogyan élnek.

    Írjál arról, hogy Amerikában mit gondolnak az emberek és miért, hogy mi a demokrácia az hasznos, nagyon

    Erre sokan kíváncsiak lennének

  • Gabriel:
    Azért nem kéne ennyire sarkosan fogalmazni…

  • Gabriel Karikas

    Találom

    Szóval máma már máma van…..

    És most jöjjön kiemelten a bejegyzésed vége, aminek az ELLENKEZŐJÉRŐL ugyan az összes hozzászólásomban próbáltalak meggyőzni, de nem sok sikerrel:

    ##…”Ügy látom, Neked nem erősséged a különböző ideák mindennapos működésének gyakorlata. Nyilván ezért nem válaszolsz hetek óta arra, hogy mégis, hogy képzeled a közvetlen demokrácia működését?
    Többeknek: a demokrácia nem az, amikor nekem vagy a többségnek van “igaza”. (Ezt is a PF-en tanultam.)…””##

    Kezdjük rögtön az elején:

    Ideákból eddig ugyan még senkinek sem sikerült a gyereke elé vacsorát tenni az asztalra, se a kórházban gyógyszert adni.

    De lépjünk ilyen „bagatell” dolgokon túl.

    Ha neked „az úgynevezett közvetlen demokrácia” NEM JELENT MÁST — MINT HOGY JUHÉÉÉÉJJJJJ AKKOR MOST A KOMMUNISTA ÉS A FASISZTA IDEOLÓGIA EGY ASZTALON LEHET, —
    AKKOR BOCSÁSS MEG A KIFEJEZÉSÉRT, DE AZ ORSZÁG KERÉKKÖTŐJE VAGY, A FEJLŐDÉS MEGAKADÁLYOZÓJA, EGY KOMMUNISTA ŐS-KÖVÜLET!

    MAGYARUL A HAZUGSÁGGYÁR, AMI MIATT MA ORBÁN VIKTOR ÉS KORRUPT MAFFIATÁRSULATA SZÍVJA AZ ORSZÁG VÉRÉT

    HA MINDEZT FÉLREÉRTETTEM, AKKOR MOST ITT MELEGÉBEN EZER BOCSÁNATOT KÉREK – HA KELL LE IS SZOLGÁLOM (A BÜNTETÉST, AMIT KIÉRDEMLEK ÉRTE)

    Margitka!

    Az nem demokrácia, hogy ideológiákat ütköztetünk!

    Halvány köze sincs hozzá!

    A demokrácia az, röviden, hogy mindenkinek a veleszületett emberi jogait fajra, színre, vallásra, hitre, vagyoni állapotára, családi állapotára, lakhelyére – bármi, amit kibírsz találni, egyenlően jogai és kötelességei vannak a társadalmon belül és azzal szemben.

    Ez a demokrácia – a többi a „megélhetési effektus”

    Tessen elolvasni az egyetemes egyetemi EMBERI-JOGOK nyilatkozatát, valami ilyesmit tartalmaz – csak jobban kirészletezve.

    Akarod, hogy bemásoljam?

    Na most, hogy ezeket, hogy hogyan tudjuk egy társadalmon belül törvényi szabályokkal elültetni, felnevelni mint szemnek szájnak szép és jó gyümölcsöt és ezt mindenki számára egyformán fogyaszthatóvá, másrészt kötelezettséggé tenni, az az adott társadalom fejlettségi fokától nagyban függ.
    Mint ahogy máshol éppen a nagyokos Bendegúzunknak írtam, hogy aki sose szeretkezett, nem ismeri meg annak az „ízét” még akkor se, ha a filmekben látta.
    Aztán, hogy az ráadásul jól is esett-e, még az sem garancia, ha kipróbálta. Neked mint Nőnek ezt talán felesleges ecsetelni, mert a nőkre ezerszer inkább vonatkozik úgy általában, mint férfiakra.
    Nem képezi ez az életünk részét? Dehogynem!
    És mégis vannak társadalmak, amelyek ennek is keresztbe tesznek!
    Félreértés ne essék – pontosan nem a „szerelem(sex) szabadosságát hirdetem, mert ami szabad, az nem kell szükségképpen hogy szabados legyen! (sőt!)

    Tehát a szabadságnak nem része a szabadosság – mert a SZABADSÁG AZ AZ, HOGY MINDENKI MEGTANULJA, HOGY AMIT NEKEM MÉG SZABAD, AZ OTT VÉGZŐDIK, AHOL ELKEZDŐDIK AZ ÖVÉ (A MÁSIKÉ, A SZOMSZÉDOMÉ, A MUNKATÁRSAMÉ .. (as you liked)

    Margitkám, a hiba – hogy ha azt hiszed, hogy néhány fanatikus elmebeteg által felállított ideológia az igaz lehet társadalmi összességben!

    Tévedsz!
    Isten mindenkit hasonló – DE ELTÉRŐ! – képességekkel teremtett.

    Egyikünk sem egyforma, de egyenlő!

    A demokratikus társadalom annál inkább közelíti meg „a tökéletesség fokát” minél inkább sikerül ezt törvényi szabályozókkal úgy a helyére tenni – hogy az valóságosan is működtetni lehessen.

    A demokrácia működése nyilván nem képzelhető másképp el, mint képviseleti formában – mivel a ¨törzsi hordák” (farkasfalkák) nagyságát túlléptük.

    Mondom: KÉPVISELETI FORMÁBAN!

    Hol van szükség képviseletre?
    Kitérő: – Na itt nem tudsz, nem értettel meg semmit, vagy azok a faszikák, akik „nagy-professzorokként”! (sicc!!) ex-katedra osztották az esztelenséget, hazudtak – bár lehet, hogy nekik még kevesebb fogalmuk volt róla, vagy csak egyszerűen szartak, a lényeg az volt, hogy sikerült befeküdniük egy olyan fasza pozícióba, ahol merőkanállal kanalazhattak a javakból.
    Mert ugye még nem felejtettük el, hogy abban az időben a fizetés csak másodlagos volt?
    Egy PF professzornak helyből kijárt a Kétvölgyi, a párt-üdülő (nem a SZOT), használhatta kedvére az iskola kocsijait, csekktömbje volt a tanszéknek, amivel „kinéztemeg” hogy éppen mit vásárolt … folytassam a sort????

    Visszatérek az eredeti gondolatsorra:

    A társadalomnak szüksége van kormányzatra vagyis adminisztrációra, mert működtetni kell.

    A képviseletet tulajdonképpen erre választod meg – hogy azok kiválasszanak egy testületet, egy kormányzatot. Akik pedig téged képviselnek amikor egy kormányt összeraknak, azok beleszólnak abba, hogy ez frankó legyen amennyire csak lehet. -Ebben sincs semmi uj, a müködés mechanizmusát érted, csak az esszenciáját nem, de menjünk tovább.
    Aztán, hogy működjön a társadalom – akkor ennek a kormányzatnak élnie kell az adminisztratív lehetőségeivel, vagyis Törvényeket kell alkotnia, szakmai-gazdasági egységeket kell összehoznia és működésben tartania.

    Na most jön a lényeg:

    A tégedet képviselőknek ezt is ellenőrizni kellene – SŐT, EZ AZ ELSŐDLEGES FELADATUK –

    MA MAGYARORSZÁGON ERRŐL SZÓ SINCS – IGEN NEM ILYEN A VÁLASZTÁSI SZISZTÉMA – ERGO HA NEM TESZ ENNEK A FELADATÁNAK ELEGET – AKKOR NEM DEMOKRATIKUS

    A HATALMI ÁGAKAT SZÉT KELL VÁLASZTANI

    NEM LEHET UGYANAZ A TESTÜLET AZ ELLENŐRZŐ SZERVEZET – MINT A MEGVÁLASZTÓ –
    AKÁR MÉG LEHETNE IS – DE NEM LEHET, HOGY ANNAK MŰKÖDÉSE KÖZBEN ÉRDEKELTSÉGE LEGYEN BENNE

    Most ne szaladjunk előre nagyon de említetted a birói testületet is – ottan is összekeverve a szezont a fazonnal, a Gizikét a gőzékével (bendeguzzal)

    Az alkotmánybíróság kontrollja semmi más nem lehet, mint az, hogy abszolút függetlenül megőrizze az alkotmány homogenitását – vagyis a törvények semmilyen módon ne sérthessék meg az Alaptörvényt, ami a szabadság deklarációja.

    Hogy sem a kormány, sem a képviselőház nem nevezhet ki bírót, az ugye nem kérdés, de hogy alkotmánybírót, na az még inkább nem lehet, hiszen abban a pillanatban létrejön az érdek-átfedés.

    Pont ezért, amikor a rendszerváltásnak kikiáltott fasiszta puccs (az élen Antall vitéz-dzsentri-kisnemessel) megtörtént – azt jelentette, hogy a Demokratikus Alkotmány létrehozása és a nép által népszavazással történt jóváhagyása nyilván elmaradt!

    Miért kedves Margitkám?!

    A dolog a napnál világosabb, az ágybaszarásnál egyszerűbb – mert a cucilista alkotmánynak nevezett – legfőbb törvénygyűjtemény az egy kommunista-fasiszta diktatúrának az ukáza volt.
    Az Antallék nem akartak ebből egy sort sem feladni, hanem mi folyik azóta? annak a nyirbálása.

    Még a Rákosi idejében, sztálini mintára összehozott gyűjteményből a Kádár-rendszer végére egyre több diktatórikus elemet kihúztak, amibe mára pont ezért egyre több visszakerül

    Na innen kendd a hajadra a „többparti rendszeredet”, az általad nagyszerűnek kikiáltott pártocskák (maffiabandák) parlamentbe való betolásának szükségszerűséget – és egyéb zagyvaságot.
    Amikor a Göllner Andris azt mondta – hogy leginkább a liberálisok baszták el a szabadságot Magyarországon, csak részben van/volt igaza.
    Őneki nem sikerült felmérnie azt a tömeges és bebetonozott ellenállást ami valóban itt él ebben az országban A SZABADSÁGGAL SZEMBEN.

    Utolsó demokrata Széchenyi István volt, aki egy osztrák diliházban főbe-lőtte magát.

    Nyilván felmérte, hogy itt a szabadság nem kell senkinek, legfőképpen a magyaroknak.
    A zsidóságot ezért irtották ki, hogy demokraták szinte csak ők voltak – ezért ma is a liberalizmus szóhoz hozzáfűzik az országban a libsi szót.

    Mert a komcsi nem liberális, aki liberális az itt a zsidó volt/van – el kell még mondjam tízszer, hússzor? Mindegy, úgy látszik milliószor is mondhatom…

    Vagyis egy szépen terített asztalra nem tálalok fel szart is, merthogy most itt demokrácia van….

    Akkor ha már felszántottuk; hol az a só?????

  • Gabriel Karikas

    Találom,

    A fenti; 10:05 de. kelt bejegyzésembe újraolvasva, bekerült néhány apró hiba, de kezeld szabadon az értelmével értelmezd, és akkor nem kell javítgatni. Hosszú ahhoz a szöveg, hogy egyenként rámutatgassak, szerintem tárgyilagosan olvasva nem értelemzavarók a hibák – legfeljebb újra rá kell olvasni, ahol megakaszt egy-egy kisebb hiba

  • Gabriel Karikas

    Kővendég
    2018 december 18
    5:28 de.

    ##”” …Ettől eltekintve, ha a maga boldogságához csak ez hiányzik,
    nyugodtan nevezhet komcsinak, anarchistának, konzervatívnak, feketeseggünek, vagy aminek éppen akar. Kutyaugatás nem hallatszik az égbe…”###

    Az biztos, hogy az én ugatásom sem hallik még messzire sem – bár nem is arrafelé szántam, kedves filozófus akadémikus uraság – de akkor most melléteszem a saját szavait, még ugyanabból a bejegyzésből:

    ##..”Önnel éles ellentétben – ha könyvekről, kéziratokról (nagy ritkán életműről) azt állítom, hogy olvastam, valamennyire ismerem, akkor azokat valóban olvastam, sőt a magam szerény szellemi szinvonalán valamennyire talán valóban ismerem….”##

    Hogyan is vindikálja a jogot arra, hogy megállapítsa, hogy én ismerem-e, vagy nem az adott dolgot???

    Az ismerem szó azt jelenti, hogy tisztában van vele, tudatában hogy az a valami/valaki kicsoda/micsoda

    Úgy látszik csak egy kis baj van az értelmi képességeivel, vagy hát az „ismereteivel” – persze ha nem tudja szó jelentését, akkor mit tehetek – szóval valamit kívülről-belülről fújni egy jól nevelt papagáj hamarabb megtanul, mint egy humanoid.

    Nyilvánvalóan ezért nem fedezte fel, hogy „uraságod” (inkább pöffeszkedésed) hogy egy filozófusnak aposztrofált Marx alapjaiban forradalmár, ebbeli minőségében terrorizmusra, tömeggyilkolászásra buzdító műveket kreált főtevékenysége tárgyán, konspirációs elméleteket gyártott egyes társadalmi rétegek legyilkolására a másikok által.

    Kellene egy keveset azt az uraságod gerincoszlopa végen hordozott valamit pallérozni.
    Másik:

    Pontosan összevág a megjegyzése az ebbéli tudatlanságával, mondván hogy
    ##””,…nem vagyok szocialista (igaz, liberális sem)…”## – így leszűrve tehát pontosan feltételezhetem hogy a társadalmakon belüli egymásra-uszításnak a híve.

    Ha nem így van, akkor nem látom akadályát annak, hogy nyilvánosan kifejtse a saját álláspontját – amennyiben van,
    és természetesen annak arcot is adjon, – amennyiben nem degradál.

    Addig pedig nincs miről beszélnünk, amíg csak háttérből eljátssza a fensőbbségest – mert ezzel csak kis nyuszikák szokták palástolni azt hogy nagy nullák

    A leckét mindig jól bebiflázó, másokat lenező alakokat kölyökkoromban sem csíptem ….

    Carl Marx: a világ nagyobbik felén így ismertebb, mint Karl Marx – mivel egy Amerikában elő kissé holdkórosnak, amúgy igyekvő, jószándéku embernek írtam, és én igyekszek annyira alázatos lenni, hogy nem fáj ha leírom, hogy Carl. Mert ott minden könyvön, újságban ez szerepel.

    De nyilván ez egy pöfeteg, magától elájult és beájult Sóbálványnak nem mond semmit. Tisztában vagyok vele, hogy most sem érintett meg.
    Azzal is, hogy nem is fog már ebben az életben….
    Bár …. az a zászló mindig, minden időben, bárkinek áll ….

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    Mérlegeltem, ha én is továbbra is elkenem, akkor hiába a szájtépés …

    Tisztában vagyok vele, hogy nem a népszerűségemet növelem vele – de hát most mi a jobb?

    mint szakembernek teszem fel a kérdést – arra, hogy van/nincs, másképpen nulla/valami egy új világot húzott el az emberiség, nem-e?

    Ugy hívják hogy információtechnologia.
    A digitális világról írtam, ahol két bit van – ahol vagy van feszültség, vagy nincs.

    Mint tudjuk, a „félvezető” nem attól félvezető hogy félig vezet, akkor már nagy baj van.
    Attól félvezető, hogy olyan állapotba hozható amikor vezet, és van amikor lezárható.

    igy megvalósithatóva vált a csodálatos digitális világ.

    Mondjuk ki, amikor ki kell mondani, ami kimondásra vár – sőt; úgy bevágok 200 amperes FAT-et hogy csak úgy füstöljön a kimenet … 🙂 🙂 🙂

  • KEREKES irta;
    ” ..a hatalmat szet kell valasztani…”

    De amikor en ismetelten emlitem hogy az Alkotmanyos Koztarsasag a demokratikus elveknak az alap-lehetosege, akkor itten mind maguk a Marxista elvtarsak jol ossze-szidnak mindenfele gyalazasokkal.

    A Parlamenti rendszer az csupan az egy kis elszigetelet politikai csoport uralmat garantalka, meg a „koaliciok” eseteben is.
    Mert a Parlament az egyedulli hatalom.
    A Parlament jeleloli es valassza a PM-et,
    a Koztarsasag elnoket,
    Hozza torvenyeket barmi fele ellenorzesi szervek lete nelkul.
    Hasonloan csupan azok hatarozatai alapjan jelolve ki a vegrehajto-hatalom minden eggyes egyenei,
    a Birak.
    Fo-ugyeszeket,
    Sot meg az u.n. helyi „onkormanyzatokat” is diktalja,
    A szavazo lakossagnak meg az Alkotmany, sem a kozvetlen torvenyhozasi jogaik sem engedve.

    Tehat valojaban egy alcazott modon mukodi diktaturaja egy maroknyi Parlementi part-tagokanak.
    Barmi is lenne a part neve !!!!

    De ha maguk azt kedvelik barmi aron, hat mi a feneert szidnak engem mert en azt ellnezem????!!!!!!!!!!!!!!!

    Csupan velemnyemet az elet tapasztalataim alapjan jelzem mindeg.
    Soha NEM gancsoltam a maguk boldogsagat ohajaik altal.
    Hat mi a feneert szidnak engem ???
    Elvezzek amit ohajtottak es amihez ragaszkodnak????????

  • Az oriasi kulombseg a mai es az 1956 oktober 23-i diakok es Diszesek kovtelesen,hogy a 12 pont ki-hirdetese a nemzeti fuggetlenseg es onallosag erdeke volt.

    S nem a kormanyrendeszer megdontese celozva.
    Az egesz forradalom a szocializmus allitasai es igeretei alapjan remletek a dolgok orvoslasat.

    A mai tuntese egy politikai kissebbseg erdekeiben, s kozvetlen a kormany megdontesenek a celjabol folyik.

    Az fold es eg kulombseg ma es 56 oktoberi 23 kozott!!!

  • Bendeguz79
    2018 december 18
    1:43 du.

    Kezdem azt hinni, hogy B79 nem hogy a FÖld másik oldalán, hanem egyenesen a Holdon él, annyira nem tudja, nem érti a jelenlegi magyar rendszert, sem a működését.
    Az elvtársak és az egypárt rendszerben működő pártállami alakulat az épp a jelenlegi rezsim. Úgyhogy szerintem nagyon benézett valamit, Úgy egész pontosan 180 fokkal van eltévelyedve.

    Szerintem nem szidja magát senki, szerintem csak reagálnak arra, ha hülyeségeket beszél. Ne beszéljen hülyeségeket! ennyi!

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz79
    2018 december 18
    1:43 du.

    Nem baj ha szidnak érte.

    Azt kell leírni, hogy ott a SZABAD VILÁGBAN hogy működik.
    Talán néhányan lassacskán kinyitják a szemüket

  • Gabriel Karikas

    HunCanada
    2018 december 18
    2:49 du.

    Bocs tőled is, most itt zúdítom éppen a nyakamba mindenki haragját – Geyza már figyelmeztetett is – de ha belekezdtem nem állhatok le vele.

    Bendegúz most tökéletesen valóságot szólt az utolsó betűig.

    Igaz kicsit keveri azokat (betűk) 🙂 – de az agy arravaló, hogy kiegyenesítse ezeket – nem tudom hogy mennyire ismered az erről szóló pszichológiai kísérleteket.

    Még a Marxista-elvtársak szófordulattal is igaza van hellyel-közzel – mivel fentebb fejtettem ki, hogy a Rákosi(sztalini) alkotmányt – Rákosíék a sztálinistát magyarra ültették abban az időben – és most úgy őrizzük mint a bölcsek kövét. (Igaz átfestve, de a szellemisége nem változott egy jottányit se)

    Jobb szó rá, mint a KÁBA-követ ott Mekkában – mert keringünk is körülötte, oda-járunk imádkozni hozzá, magyarul úgy kábulunk tőle ahogy a nagykönyvben megvan írva.

    30 évvel ezelőtt az lett volna az első dolog, hogy összehívjunk egy alkotmányozó-nemzetgyűlést, akik kitalálnak egy demokratikus alkotmányt – a demokratikus játékszabályok alapján megválasztunk új parlamentet, kormányt, bíróságot, ügyészséget stb…

    HunCanada ez elmaradt, nem véletlenül – a magyarok nem akarták.

    HunCanada a Bendegúz amúgy azt írja le, hogy ma Magyarországon miért nem működik.

    Amikor azt mondja, hogy:

    ##…”A Parlamenti rendszer az csupán az egy kis elszigetelet politikai csoport uralmat garantalka, meg a “koaliciok” eseteben is.
    Mert a Parlament az egyedulli hatalom….”##

    Azt akarja vele mondani, hogy ma Magyarországon EGY DEMOKRÁCIÁNAK ÁLCÁZOTT CIRKUSZ mögött a parlamentbe bejutott pártocskák diktatúrája folyik, akkor igazat mond!

    Semmilyen, semmilyen valódi demokrácia nem tartható fenn, nem működtethető, ha nincsenek benne a fékek, egyensúlyok és külső Kontrollok!
    És nem áll legalább három alappilléren!

    A hatalmi ágakat azért kell szétválasztani!
    Nem fogjátok megérteni – mert tudatossággal kell tanulmányozni ehhez más országok rendszereit, elemezni, hogy azokban mi működik, miért és miért nem.

    HunCanada!

    Ha az Orbánt a holnapi szent napon leváltanák, vagy lemondana, és még vinné is magával a pereputtyát, feloszlatná a Parlamentet és kiírna egy új választást, miben bíznál?
    Ja, hogy majd az új jövevény az jobb ember lenne?

    Felkérjük királyi tisztelettel az Almási Almát, hogy majd válassza ki, ki a jobb ember, aki isten-bizony csak jót fog ezután akarni? Akinek az ember-ismerete minden tiszteletemmel együtt is legalább olyan esendő mint bármelyikünké?

    Te ebben bíznál?
    Mert én nem, nyilván, hiszen az ember-ismeretem nem túl jó – túlságosan és túl sokáig megbízok egy-egy személyben, aztán ha még a szívemhez is nőtt bármit megbocsátok.
    Nem ironizálok, az igazat mondom.

    Na ezért preferálom inkább azt, hogy a rendszer legyen olyan, ami körbekeríti a szereplöket, hogy mi az amit megtehetnek, és mi az amit nem. Egy cégnél is muszáj vagyok így tenni, hogyne lennék muszáj ezt elvárni egy országnál, ahol mondjuk nem 100 emberért van felelősségem, hanem 10 millióért?!

    Mert a tapasztalatom az, hogy mindenki olyan mint a kisgyerek, addig megy el, amit megengedsz számára.
    Aztán ha jön svihák, egy alamuszi minden-hájjal megkent kis szélhámos, az már mint ügyes csaló a még meglévő gátakat is lerombolja

    Még a gatyáját is letolja – hogy nyaljátok ki.
    Boldog Karácsonyt!

    Csókoltatlak ….

    Hozhatom a sót?

  • Kis Ferenc;

    Kovettem javaslatat, olvastam ismet.
    De a maga megjegyzesenek szovege nem valtozott.

    Persze igen kerdorevonhatoan irt, nem tiszta hogy szatirikus pronalt lenni, vagy megerositeni a cikk allitasait, de nem teljesen tisztan hogy mire celozott.

    De az en meglatasom az eletbeli alapokon latva, hogy a mondas nagyon valosagos;
    ” adjon nekik eleg kotelet es majd felakasszak magukat azzal ”

    Nem igen mutatkozik senki a vilagban, sem ottan aki valoban egyetertene veluk.
    Sot inkabb az ellenkezot.
    Mert csupan a sajat poiltikai karrierjeiket probaljak felserkenteni.

    Amig a lakossag zome jobban, szabadabban elhet, dolgozhat es kereshet valamivel tobbet mint az alobbiekben, azok nem fognak minden lehetosegeiket eldobni a semmiert !!!!!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 18
    4:03 du.

    Nem, emiatt nem kell bocsánatot kérni. Ha így, ilyen alapos válasz, és főként magyarázat érkezik, mégpedig emberi hangnemben én azt csak üdvözlöm, akkor is ha totál ellentétes volna az én véleményemmel. Ez az érdemi vita fogalma. (Boda, tanuljon Karikás Gabrieltől vitakultúrát, és modort – tudom hogy olvas Marcsi, tanuljon is)

    „Még a Marxista-elvtársak szófordulattal is igaza van hellyel-közzel – mivel fentebb fejtettem ki, hogy a Rákosi(sztalini) alkotmányt – Rákosíék a sztálinistát magyarra ültették abban az időben – és most úgy őrizzük mint a bölcsek kövét. (Igaz átfestve, de a szellemisége nem változott egy jottányit se)”

    Az lehet, de miért kell felcimkézni egy kaptafára mindent? Gondolok Bendére. Bendegúz egy kaptafára felcímkéz mindenkit elvtársnak, holott – én a magam nevében – pont ezen eszmeiség ellen voltam világ életemben. IGaz nem is nekem szánta, de akiknek szánta, azok közül ismerve őket, ők is ez ellen vannak. Ergo Bende hülyeségeket beszélt. már megint.

    „30 évvel ezelőtt az lett volna az első dolog, hogy összehívjunk egy alkotmányozó-nemzetgyűlést, akik kitalálnak egy demokratikus alkotmányt – a demokratikus játékszabályok alapján megválasztunk új parlamentet, kormányt, bíróságot, ügyészséget stb…”

    Teljesen igazad van, ez elmaradt, vagy ha el is maradt, akkor ezzel kellett volna kezdeni az akkori gyeplőt megragadó pártnak a konzervatív MDF-nek.

    „Ha az Orbánt a holnapi szent napon leváltanák, vagy lemondana, és még vinné is magával a pereputtyát, feloszlatná a Parlamentet és kiírna egy új választást, miben bíznál?
    Ja, hogy majd az új jövevény az jobb ember lenne?”

    Igen, mindig a jobb lehetőségben kell bízni, főleg ha látjuk illetve tudatában vagyunk annak, hogy a mostani az egy fos, és azt is tudjuk, hogy miért fos. Szerintem igen bízni kell benne, mert ennek az ellentettje az, hogy: „hagyjuk ezt így, úgysem jön jobb figura majd helyette”. A beletörődés és a tétlenség az azt jelenti, hogy felteszed a kezedet, hogy hagyod hadd menjen a rendszer amerre csak eredni tud, azaz öngyilkos gondolat. Remélem így érthető, miért kell a jobb figurában bízni!

    „Na ezért preferálom inkább azt, hogy a rendszer legyen olyan, ami körbekeríti a szereplöket, hogy mi az amit megtehetnek, és mi az amit nem.”

    Én is egy ilyen rendszert szeretnék látni – egyetértünk 🙂

    „Mert a tapasztalatom az, hogy mindenki olyan mint a kisgyerek, addig megy el, amit megengedsz számára.”

    Ez visszacsatolás a kettővel fentebbi gondolatra, hogy ha nem bízunk egy jobb fickóban, akkor valójában hagyjuk, vagyis ahogy TE is fogalmazol engedjük és mint a kisgyerek el is megy addig, amíg csak hagyjuk.

    „Aztán ha jön svihák, egy alamuszi minden-hájjal megkent kis szélhámos, az már mint ügyes csaló a még meglévő gátakat is lerombolja Még a gatyáját is letolja – hogy nyaljátok ki.”

    Nincs vitánk, a svihák már köztünk jár és országot vezírel! 🙂

  • Gabriel Karikas:
    „Na ezért preferálom inkább azt, hogy a rendszer legyen olyan, ami körbekeríti a szereplöket, hogy mi az amit megtehetnek, és mi az amit nem.”

    Ebben tökéletesen egyetértünk.
    Ön, mint Marx munkásságának alapos kritikai ismerője 🙂 ,
    minden bizonnyal jól emlékszik a szerző egyik kis megjegyzésére, amit a „Louis Bonaparte brumaire tizennyolcadikája” c. elemzésében Louis Bonaparte 1851.december 2.-i államcsinyje kapcsán tett: „… egy nemzetnek nem lehet megbocsájtani azt a pillanatot, amikor olyan helyzetbe hozza magát, hogy egy jött-ment kalandor erőszakot követhet el rajta”.

    Nos, a jött-ment kalandor itt is akadt, akad, ám (legalábbis eddig) nem kellett erőszakot elkövetnie, mert a nemzet jelentős része önként és dalolva feküdt, fekszik le néki.

  • Gabriel Karikas:
    „és természetesen annak arcot is adjon, – amennyiben nem degradál.”

    Persze-persze, természetesen, mindjárt közzéteszem a nevemet, születési adataimat, édesanyám nevét, magyarországi lakcímemet, Magyarországon élő hozzátartozóim nevét, lakcímét és munkahelyét, ezen kívül pedig nyilvánossá teszem bankszámlaszámomat a hozzáféréshez szükséges adatokkal együtt.
    Jó lesz így, más kívánsága pillanatnyilag nincs (állítólagos) Gabriel Karikás?

    Egy kicsit azért erre még várjon (állítólagos) Karikas úr,
    mert lehet, hogy hülye vagyok, de nem annyira, amilyennek Ön néz. (Nekem kissé gyanus, ha egy ismeretlen ismerős minden ok és legális jogosítvány nélkül túl mélyen kutakodik irántam…)

    Gabriel Karikas:
    „Addig pedig nincs miről beszélnünk”

    Oh, hát ezt nagyon nehezen fogom kibírni! Már most csorognak a bánattól a könnyeim.

    Gabriel Karikas:
    „Carl Marx: a világ nagyobbik felén így ismertebb, mint Karl
    Marx … Mert ott minden könyvön, újságban ez szerepel.”

    De jó, hogy találkoztunk, mert látja, én ezt sem tudtam, hiszen még soha nem volt a kezemben amerikai kiadásu könyv, folyóirat, újság. 🙂 De azért, ha gondolja, kedve lesz, egyszer majd benézhet ott egy könyvtárba, könyvesboltba, vagy legalább az interneten a Library of Congress katalógusába.

  • KARIKAS;

    A 2007-evi bank-valsag a bankok nagymeretu kapzsisagaikkal okoztak.
    S onmaguk kerultek bajokba.

    Bush (G.W.) az adoleszallitasokkal a kozgazdasagot nagyban fel-lenditette.
    Mindenki dolgozott, keresett es nagymertekben ment az epeitkezesek es ingatlan vasarlasok.

    A bankok 125% haz-vasarlasi kolcsonoket nuyjtottak a vasrlok lenyeges es szukseges anyagi kivazsgalasai hianyaban.

    Normalisan az atlag financirozasok a 80%, igen rendkivulli esetekben a 90%. Az az hogy ritkan a minimum 10% vasarlo altali lefizetes kotelezettsege, de inkabb a 20% kotelezve.

    Az arak oly rohamosan emelkedtek,hogy nem aggodtak a bankok.
    Veltek hogy meg HA egy evmulva is vissza-veszik a hazat a vasarlo fizetes-keptelensege miatt, tobbert kepesek eladni utanna.

    De mind az veget erte. Mint mindennek az eletben van vege. Sot meg maganak az eletnek is.

    A US kormany, ill. a kincstar NEM tett semmi Alkotmany-ellenest. Az nem leheto.
    A kincstar csupan a hitel-biztositasat tette a bankok reszere.
    Mint az teszi pl. minden becsulettel szolgalt katonanak.
    De azert a bankik kamatot fizettek.
    Tehat penz nem ment sehova serhonnan.
    A hitel-nyujtas az a jot-allas jelentette !!!!

    Ma is sokak figyelmeztetnek mert a kozgazdasag tul-erossen mukodik. Konnyen tul-melegedhet a tul-gyors novekedessel.

    Attol ottan nem kell felni.

    Az eletben semmi nem perfekt, de amig a lakossagnak a lehetosege azon valtoztatni ami nem tetszene, hat az tortenhet. S nem kell verontas azt elerni !!!!

  • Bendeguz79
    2018 december 18
    6:27 du.

    gizi ennek már hullaszaga is van méghogy 120%?

    12000% ért adták vették a pakidzseket a tőzsdén a nagyon értékes süsü ingatlanok belekeverve a „lecsóba” a Paulson elvtársat kérdezd mire használta sokcsilliárd megváltást amit az állam adott nekik miután a Bush elvtárs aláírta utolsó pillanatban másnap Obama volt a headhoncho és semmit sem változtatott azaz demokrata és GOP között jottány különbség sincs csak az elnök neve azaz most Obama a főbohóc előtte meg Bushtak… a legutolsó dilis a krumplee az még rá is tesz egy lapáttal mert ugye a szaudiak szépen fizettek és fizetnek mindenféle hacacáréját tehát nyugodtan lehet újságírókat felszeletelni élve…

    de te csak bömböljél (ezt a szót le sem tudod írni hahahahaha) majd kiröhöglek

  • Kővendég
    2018 december 18
    4:53 du.
    a 3 és fél „karikás” disszertációkat olvasatlanul szoktam félretenni mert egészségem fontosabb

    ő a blog Honthy Hannája ő mindent jobban tud, pont

  • Gabriel Karikas

    Tisztelt Sóbálvány úr!

    Nem kételkedtem egy percig sem „pallérozott tudásában”, sem abban hogy Marx köteteiből bármit is ne lehetne kiolvasni, hiszen egész életet azzal töltötte, hogy irt, irt és irt.
    Megtehette ezt aztán attól kezdve könnyedén is, hogy Engelsz a Frigyes, így magyarosan, úgy döntött, hogy finanszírozza eme „szent-terrorista” uszító tevékenységét.

    Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy írásainak jó része más szerzők tollából ne lennének ugyanúgy fellelhetöek.

    De látom, oda még nem lyukadt el fenséged, hogy az általam említett integrálás-számítási eljárást megtalálta volna a köteteiben, pedig az valóban Marx egyedi, egészen saját alkotása volt.

    Az ironizálással elkent frusztráltsága pedig még fokozottabban is megerősíti azt, hogy nincs ami mellett és amiért kiálljon.

    Nem vagyok kíváncsi sem az édes-anyukájára, sem a pénzügyeire, az ilyen pökhendin viselkedő, de bujkáló alamuszikra meg még kevésbé – úgyhogy maradjunk annyiban, nem engem járat le, hanem magát.

    A láncainkat meg majd holnap veszítjük el ha megbocsátja, és bármilyen eszközök alkalmazásáról szóló gyönyörűséges tanok tanítását, a halálra-éheztetést, a kin-halálokat, és egyéb nyalánkságokra való félbuzdításokat majd karácsony után kezdjük, addig a jászol mellett fogunk énekelgetni.

    Természetesen nem fogjuk kifelejteni a körmök leszaggatását sem, és a vízbefojtásos elektrosokkokat.

    Természetesen kifejtjük majd részletesen hogy minden látszattal ellentétben a történelem az semmi más, mint az OSZTÁLYHARCOK” története, hogy ez megfelelően megvalósítható legyen – felhasználjuk az Orbán úr által bölcsen elkezdett társadalmi-megosztást tudományosabb alapokra áthelyezni – ne hagyjuk már, hogy olyan spontánul, fasisztásan csinálja.

    Látható, hogy a TV székháznál így csak sledriánul cselekszenek, még rendesen sem akasztják egymást a placcon szereplők.

    Pont a fentiek miatt a rendes prezentálására szeretném felkérni, mert a Kommunista Kiáltvány teljes mélységében való feltárását nyilván nálamnál hitelesebben adná elő, Lenin buzdító műveiről már ne is beszéljünk, Gramsci csodálatos új városi taktikai harcairól.
    És hogy mindez igazán szellemektől áthatott is legyen, reméljük Lukács Györgytől is felolvas mindenkit elgyönyörködtető téziseket.

  • Egy jegenye fölött szállok,
    mikor lenézek a földre,
    három nyulak ülnek körbe.
    Összebújva tanácskoznak –
    Jaj, mekkora nyulak voltak!
    Jaj, mekkora fejük, szájuk,
    a medve egér hozzájuk!
    Hát még miről beszélgettek?
    Hogy eztán csak rókát esznek

  • A fentiek olvasasa utan , nem valtozott a velemenyem! JOBB nekem itt Kanadaban , ahol soha nem olvasok, hallok, Carl Marxrol es tarsaoirol!
    Nekem eleg volt 4O plusz evig hallani!

  • KARIKAS irta;
    Sec.18,7;39 de.;

    „Irjal arrol,hogy Amerikaban mit gondolnak az emberek es miert,hogy mi a demokracia az hasznos,erre sokan nagyon kivancsiak lennenek.”

    Es 12/18,2;57 du.;
    „Azt kell irni hogy a szabad vilagban hogyan mukodik ottan. Talan nehanyan kinyitjak lassacskan a szemuket.”

    Altalanossagban mondhatom, hogy Karikas Gabriel meglatasai igen jelentosen valtozott egy ido utan.

    Utobbi megjegyzeseieben nagy erdeklodeset es ertelmet fejezi ki azon.

    Gabriel, elsokben ertesitenem szukseges, hogy a US NEM demokracia !!!
    Soha NEM is volt annak tervezve !

    Csupan egy Alkotmanyos Koztarsasag.

    Elsokben, az Alkotmany szbja meg mindennek az alapmukodeseit.

    S az csupan az u.n. DEMOKRATIKUS modszerek alpjan tortenik.

    Az lenyeheben, hogy minden felhataloazott funkciokban mukodo egyeneket maga a lakossag a szabd-hatarozatai alapjan, az „egy egyen= egy szavazat” dontesei alapjan valszt mindent es mindenkit.

    Szavazas MINDEN evben (November elso keddjen az eslo hetfo utan tortenik.
    Bar-hol, bar-mi koz=intezeseert felelos egyeneket szabadon, egyenileg-nevszerint valsztanak.

    Az tortrenik minden vonalon.
    A szovetsegi kormany elnoketol,kepviselok, szenatorokig.

    A tagaorszagok a kormanyzokat,s a kormany minden tagjaikat. Amiket magyarban „miniszterek”-nek neveznek. szenatoraikat,kepviseloiket. Megyek a „Commissioner”-eiket, akik a megye vezetset intezik.

    Ugy a megyek ugyeszeit, sherrifjeit, adoszedot, ingatlan-felbecslot, valasztasi felugyelot, birasag irnoakat, megyei es jarasi birakat*, jarasi fellebbezesi birakat, s az orszag legfelsobb birait.

    Hasonloan a varosok, kozsegek, faluk eseteiben is.

    A US kormany eseteben az elnok javaslata alapjan a Szenatus, akik az tag-orszagok felhatalmazottaikent kepviselik az hazaikat.
    Minden orszag ket (2) sznator altal kepviselve.

    A kepviselo-haz a lakossagot kepviseli. Egyenklo szamu lakossag alapjan.
    De minden orszagnak van egy (1) kepviseloje, meg ha a lakossag nem eri el az altalanos szamait.

    A US Alkotmany modosithato a tagorszagok 2/3-anak a szavazati alapjan.
    ( 1787-ota tobb mint 10 ezer olyan probalkozas tortent, de csupan 14 sikereskedett.
    Persze az elso 12 Amendment, ami a „Bill of Rights” )a Jogok Lebele)neven ismerve, az volt a legelso ,ami szukseges volt az Alkotmany jovahagytasahoz.
    Mert annelkul az vissza-utasitva lett.

    A tag-orszagok Alkotmany mind 50 kulombozo Alkotmanyok, mind a sajat kulombozo torvenyeik, de egyenlo alapon szervezve es mukodtetve.

    Itten a szavazo-lakossag Alkotmanyos jogai ugy az alkotmany modositasa, mint az u.n. „lozvetlen-torvenyhozas joga es lehetosege.

    Azon torebnyeket a birosagok NEM ertelmezhetnek sem a maguk, sem az u.m. „precidense” (elobbi ityelet) alapjan.

    Minden evben van nehany Alkotmany modositas dontese a szavazason. Mint mar elobbiekben jeleztem, ez evben 14 alkotmany modositas volt a szazaton. Meg az adok korlatozasa, ill. hatar-szabasa.

    A lakossag azokat nem igen kedveli, mert a szovegeik a szavazast meg-hosszabbitjak. Mindenki olvassa minden szavat, mie;lott hataroz azokon.

    A kormany, s kormanyok egyedulli kotelezetsege a lakossag minden tagjanak eletet, biztonsagat,jogait, lehetosegeit es tulajdonait biztositani es vedeni.

    Tehat felelosseg, NEM uralom lehetosege.

    19 tag-orszag alkotmanyai alapjan leheto bar-ki megcalasztott egyent barmikor is u.n. „vissza-hivo-szvazast” tartani.

    Ugy lett Arnold Swarzeneger california kormanyzoja, sot ketszer is (masodszorra az ujra0valasztasa alapjan).

    California nagy tobbseggel megvalasztotta Jim Davis-t, s igen nepszeru kormanyzo is volt. De CSAK 4 honapig.
    Amikor California orszag koltseg-vetesere kerult a sor, Dabis koltseg-javaslatat a nep nem ohajtotta.
    S a nepszeru kormanyzot a lakossag „vissza-hivo-szavazassal” kiirugtak, s Arnold valasztva helyette.

    Persze mind az nem garantalja minden politikus teljes tisztesseget es megbizhatosagat. De ugy lett mar nem csak al-elnok, de meg elnok is eltavolitva (Nixon).
    Most Trump-ot prbalkoznak ellenzekei ismet eltavolitani.

    Hat NEM a hibatlan rendszer, de jobbat es sikeresebbet effig meg sehol, senki nem volt kepes alakitani.

  • tovabba;

    * a birakat a szovetsegi kormany birait az elnok javasolja a Szenatus (tag-orszagok kepviseloi) vizsgalatai lapjan dontenek.
    Neha az 100%-os, neha, mint volt a legutolso esetben (Brett Cavanaugh) majdnem hajtepesre es ver-ontasra kerult az ugy.

    A tagorszagok birait a magistratorokat onallo-versznyzes alapjan valsztva alkossag alatal.

    A Jarasi es Legfelsobb birakat a Kamara javasolja a kormanyoknak. S kormanyzo jovahagyasa utan a szavazo-lakossag az „igen” vagy „nem” szavazattal dont.
    Mert a birak NEM politikai alapon vannak valasztva.

    Az ugyeszek es minden politikai alapon valasztottak a sajat probalkozasaik alapjan szaladnak.
    Ugy egyenek, mint partok, vagy barmki, barmi szervezet anyagi adakozasai fedezik a koltsegeiket.NEM adokbol!!!

    Washington D.C. (District of Columbia)mivel a US fovarossa, semlegessegenek biztositas alapjan harom (3)u.n. „Delegate”, szavazati jognelkuli kepviseli a fo-varost a US Congreszusban.

    S a kormanyzok es al-kormanyzok az u.n. egy-jegyen vannak valasztva, minmt az al-elnok.
    Mert a helyetessenek teljes eggyetertesei szuksegesek.
    Tehat az elnok valassza az al-elnoket, s a kormanyzok az al-kormanyzot.
    Ha az al-elnomot, vagy az al-kormanyzot nem kedveled mas elnokre, vagy mas kormanyzora szavazol.

  • Bendeguz79
    2018 december 19
    3:04 du.

    gizi olyan jó olvasni bölcselmeidet, ugye szándékodban áll egy gyűjteményes kiadást a nagyérdemű még nagyobb boldogságára kiadatni? hatalmas siker lenne

    namost a választások és az akörül folyó ingyencirkusz ami ráadásul kurva drága is bár Adelson elvtárs Macao ból két royal flösh között megoldja néhány milliárdból…azután …ugye süsülandiában is egypártrendszer van mert a két különféle néven bejegyzett csoportosulás lobbycsoportok birtoka és azok rángatják őket zsinóron meg pénzért sok sok pénzért ami már megéri eladni a hazájukat és a lelküket és ha bárki lásd Berny Sanders t a liberális zsidó középbalsószélsőalsó csoportosulását szépen kiherélték és még ki is röhögték, most visszaállt a régi káosz amiben a megválasztott akárkik mint elszabadult hajóágyúk a választóik akaratát és vágyait kiröhögve a tulajdonosaik utasításait követik híven

    ÉS EZ MEGY AZ ÖSSZES NYUGATI STÍLUSÚ DEMAGOGRÁCIÁBAN MÁR SACCPERKÁBÉ 150 ÉVE és

    tengermélyen leszarják mi is a választóik érdeke kizárólag a business ek profitját szaporítják

    alkotmány …ja az van de nem érdekes olyan jó tudni, hogy van alkotmány

    nekem az a jelenet tetszett amikor a Kongresszusban Netán yahoo kiadta az utasításait mit vár el ezektől a szarháziaktól részletesen és hosszasan majd mikor befejezte uralkodói zengzeteit akkor kivonulása alatt a kongresszisták egymást eltaposva adták neki a névjegykártyáikat hogy bármikor fel tudja őket hívni és utasításokat adni hogyan és miként kettő császári telefonhívás között az AIPAC irányítja azt a 350000000 szamarat és vidám NBA, NHL, MSL, MBA, és a görkorcsolya szedi a belépődíjakat és néhányszor kamatot emel a FED attól függően, hogy Tel A Viv ból vagy Rijad ból mit parancsoltak nekik

    csupa móka és kacagás meg tréfa közben Idaho ellátja őket krumplival

    nagyon szép leányregény bakfisoknak és hülye gyerekeknek közben van szabad világpiac és mivel nem képes az Apple kitalálni a %G telefkommunikációs rendszert azt aki kitalálta és gyártja nagyon jó minőségben azt ki akarják lőni ebben Canada mint fővazallus szorgosan és alázatosan közreműködik és lojalobby mert dolgozni nem akarnak csak tönkretenni a jelent és jövendőt és a szar (a világ legszarabb) kátrányát hígítva eladják és most megy a zokogás, hogy már olyan alacsony az eladási ára, hogy az olajbányászok bérére is szűkösen jut és van hisztéria

    éljen Adelson elvtárs és Netán Yahoo főkirály és legeyn …na majd lesz valahogy de addig is gizi majd eligazítja a nagyérdeműt hogy csak úgy szédülnek tőle (mármint a nagyérdemű) és heti 192 órából 237 et akartnak dolgozni mert az tesz boldoggá (már akinek nincs más életcélja: például sokat utazgatni és tanulni hogyan lehet igazi marhasültet csinálni és a Bud mellett más innivalótól is lehet szédűlni hacsak nem Heroin meg oxicort meg a többi vidámító

    attól lesz nagy és még nagyobb, hogy mi??? hát nem tudom de nagyon nagyot akarnak

    egyébként elárulnád a nagyérdeműnek, hogy előrehaladott agyhúgykövedet mivel mosod?

  • Karikas úr!
    Idült és súlyos szó-diaréjára egy régi mondással reagálok: ignorantia non est argumentum!

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    Na ez az ügyeletes fajankó ide rodeio-zott, nem számít.

    Kanadából köpködi, és fingja azt amiről halvány-fingja nincs, csakhogy tömeggyilkos terroristákat a fő-műsoridőbe tegye.

    Vagyis a demokrácia kontra diktatúra értelmezést véletlenül se bírja senki észrevenni a sok okádása közepette.

    Persze valami okból mégsem valamelyik „morro”-n éldegél Nicaragua közepén, hanem az ottawai levegőt piszkítja

    Persze egyszerűen csak egy kis iszlám terrorista, betéglásitva Canadába

    Én jeleztem…

  • Gabriel Karikas

    Sóbálványos uraság

    Jó mondás akkor, mikor valakinek nincs argumentuma, azért hogy ne kelljen reagálni.

    A latinok (csibész rómaik) mai napig a legnagyobb svihákok

    A továbbiak: ignorálva ….

  • KARIKAS GABRIEL irta ;

    „Azt kell megirni hogy a szabadvilagban hogyan mukodik ottan, talan nehanyan lassacskan kinyutjak a szemuket.”

    Persze megirtam, Gabriel keresere, habar azt ugyan ugy barki olvahatna barmikor is a web-en.

    De mi ertelme van irni dolgokat olyanoknak mint az a Sususka, akit meg az agyzsugorito intezet sem volt kepes segiteni ?

    A problema nem az informaciok hianya , hanem csupan jelentos szamuak ertelmeivel, ill ertelmetlensegeikkel es bunkasgukkal.
    Azoknak nyuthatsz barmi felvilagositast, de mindeg a sotetsegeben elnek.
    A valosagot csak tagadjak.

    Lasd Susuka reagalasat, csupan az antisemita gyuloletet hirdeti itten.
    Miert kellett Bernie Sanders-t lezsidoznia ?
    Hiszen egy arva szo sem jott a vitaba Bernie-vel kapcsolatban.

    Talan erdekelne barkit is Susuka szarmazasa, talan vallasa ?????????????????????????????????????????????

  • Gabriel Karikas
    2018 december 19
    7:06 du.

    Bendeguz79
    2018 december 19
    7:32 du.

    fő sodratú agymenés azaz rablómese cáfolásról szó sincs, csak szófosásról a bendegizi elkapta a szarva közt a tőgyit (már megint)

    csak megjegyzem
    a 2007/8 as világválság az nem csak úgy ott volt, hanem annak készítői voltak és ugyanazok a mai napig készítik a következőt

    hogy süsü ék most kivonják? még sok helyről kivonhatnák és akkor kitörne a világbéke hahahahahaha

    kkk

    hahahahaha

  • Bendeguz79
    2018 december 19
    7:32 du.

    gizi az „álma” és az „alma” sem azonos és a „süsü” sem azonos a „susu” val…: ez utóbbi azon hangok jó utánzása melyek akkor keletkeznek amikor a gizi feje leereszt (a fáradt gőz kigyüvik a búrájából)

    a kedvencem a a süsüék lustasága mikor a spanyol año helyett ano -t bömbölményeznek előbbi az az: „év” az utóbbi meg hát önjellemzésük: a „segglyuk” és spanyolul sértés

    hahahahaha

    ugye gizi …ja és aggódásom jeleként megkérdezem az agylúdtalpadat már kezelteted valami jófajta Dr Scholl termékkel?

  • Gabriel Karikas
    2018 december 19
    7:06 du.

    „demokrácia” miről lehet felismerni és süsülandiában hogyan érvényesül? mert az, hogy meglehetősen mérsékelten sokat lehet pofázni (azt sem, mert ha bizonyos dolgokról valaki szót ejt azonnal kirúgják és lehetetlenné teszik) mikor „megválasztották” akkor attól fogva azonnal önjáróakká válnak és senkit sem kérdeznek meg arról mit is kellene tenniük csakis azokat akik fizetik őket és az nem a választó polgár mert attól elsinkófálják a bérüket am jövedelmeiket máshonnan kapják

    így lehetett a Mc Cain olyan gazdag, hogy egész életében felvett fizetéséből a vagyonának a 0,01%-kát sem lehet fedezni
    és ezzel egy a sok közül

    a gizit már meginterjúvoltad erről?

  • Figyelő:
    „JOBB nekem itt Kanadaban , ahol soha nem olvasok, hallok, Carl Marxrol es tarsaoirol! Nekem eleg volt 4O plusz evig hallani!”

    Ön állítása szerint 40 plusz évig hallott róluk.
    Ebből Magyarországon 1948-tól, de legföljebb
    1945-től, tehát kb. 8, max 11 évig, 1956 végéig.
    Tehát kb. 30 plusz évig Kanadában kényszerítették
    rá, hogy Karl Marx és társairól halljon, olvasson?

    Én szinte sem tudok Kanadáról, soha nem jártam ott,
    olvasni sem igen olvastam róla, ennek ellenére
    bizonyos enyhe – bár talán alaptalan – kétely merül
    fel bennem az Ön áltyal említett 40 plusz évvel
    kapcsolatban.

    Figyelő, véletlenül nincs Ön egy kis bajban a
    számokkal?

  • Gabriel Karikas:

    „A latinok (csibész rómaik) mai napig a legnagyobb svihákok.”

    Úgy tűnik, mintha Gabriel Karikas néha – talán a kellő, esetenként az alapvető érdemi ismeretek hiányában – nem megalapozott, de legalábbis kissé túláltalánosított kijelentéseket fogalmazna meg.

  • Gabriel Karikas (Rodeo11-ről):
    „Persze egyszerűen csak egy kis iszlám terrorista, betéglásitva Canadába
    Én jeleztem…”

    Nem mintha a legkevésbé is rokonszenveznék Rodeo11 nézeteivel, ám följelentgetőket, spicliket – nem vitatva, hogy az államnak, minden államnak, szüksége van rájuk is – kifejezetten rühellem.

  • Bendeguz79
    2018 december 19
    7:32 du.

    idézlek Óh Nagy Csökök Atyja és Fő Dzsinn (ez is idézet valami világirodalmi mű magyar fordítádából, ha megfejted kapsz egy vekkert felhúzva? vagy te akarod felhúzni? vigyázz hová húzod fel, nagyon vigyázz >ez is egy mű kezdeti sorainak idézete megfej Te? néd?>

    szóval:
    „Lasd Susuka reagalasat, csupan az antisemita gyuloletet hirdeti itten.
    Miert kellett Bernie Sanders-t lezsidoznia ?
    Hiszen egy arva szo sem jott a vitaba Bernie-vel kapcsolatban.

    Talan erdekelne barkit is Susuka szarmazasa, talan vallasa ?????????????????????????????????????????????”

    csak nem vagy anti sémita? nálad az szégyen, ha valakiről kimondják, hogy az ami? azaz Bernie az zsidó bár sokan tagadják a zsidóság létét úgymint: gábriel Kari Kása mondván csak Ka Zár van!

    és hogy „susuka” az kicsoda? származását is akarod tudni? pedig In Kógni Tó ez a Blog Tó is vallása? a’ssem lehessen tu’nni? hát lehet, hogy az sincs neki? de legalábbis nem akarja be (se ki, se fel, se le) Vallani…. nem eléggé vallásos

    de már bevallottad hogy mit vallassz?

    neste anho? o alho?

  • Gabriel Karikas

    Sóbálványságos uraság

    A szófosást nekem tulajdonította, mégis egyfolytában gyakorolja

    Az értelmi képességgel pedig mint látható, bajok vannak…

    Persze, az is elképzelhető hogy nem csak kissé félreértelmez, hanem direkt …

    Aminthogy az is benne van a pikszisben, hogy én nem írok érthetően

    a gazda szabad …

    A fogadatlan prókátorságot pedig régen se fizették ….krkrkrk … arannyal
    Kéri?

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Oké minden – nem gondolod, hogy lehet, hogy én már előbb nem kedveltem amerikát mint te?
    Pontosan az ott folyó meghasonlások, sok-sok hazugság, csalás, ámítás (az egész világé) miatt?

    De nem lehetne levezetni, hogy Te mi mellett állsz ki mégis?

    Mert mint láthatod – én kiállok a szabad (liberális) világkép mellett, ami bír működni a kizárólag csakis abban lehetne megvalósítani az egymás kölcsönös tiszteletét – ha nem rúgnák ezt azonnal fel?

    Itten sem sokan kedvelik ezt, vagyis nem értik, nem jut el tudatukig.

    Az aztékok is hatalmas örömmel cseréltek az üveggyöngyöt – és mi bajuk lett volna belőle amúgy, ha nem fertőzik el az egész népséget a spanyolok a náthájukkal, meg a pestissel? –

    Az arany helyére az üveggyöngyöt tették, mi változott számukra – maradt ugyanúgy – hogy messziről csodálhatta asztat most-már nép

    Nem érted, hogy nem az arany az ami számít?

  • Gabriel Karikas

    Rodeio egyre egyszerűbben csak az látszik ki, hogy Izrael-ellenes vagy
    (antiszemita, anticionista sei lá)

    Hiszen mindegy ki legyen az, az ellenségem ellensége a barátom alapon mindegy hogy mi/ki legyen az aki anti usa/susu(?) az a tuti haver, mert a usa=izrael

    rosszul jön le?

    Brasil most beáll ebbe a kettősbe – vagyis Izrael/Usa/Brazil trió lesz
    nincs mese (bolsonáro fasiszta – ugye így jön le????

    szóval és tettvel előhozakodnál a farbával, hogy ne kelljen a képtelenebbnél képtelenebb feltételezéseket nekünk magunknak kiagyalni ezekről?

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    ja amúgy ha megkérdezel 10 brazilt, abból minimum 8 utálja az amcsikat, legalábbis nem kedveli, antipatikus neki.

    Magyarföldön messze nem ilyen az arány, sőt az ordítottja

    Maga a Bolsonáró is „elég” szkeptikusan nyilatkozik meg – itt nincs semmi ok az eufóriára – még kevésbé érdek

    (ha már megpróbáljuk komolyra venni a locsogást)

  • KARIKAS GABRIEL;

    Iszinten, en nem mondanam, sem irnam , hogy bizonyos nepcsoport nmagyban „svihak” vagy barmi mas.

    Persze, minden csoportok kozott van igen sok mindenfele erelemetlen, tisztessegtelen, bunozo, csavargo, stb.stb. egyenek.

    Nem mindenki megy egy kaptafara !!!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 20
    9:58 de.
    tények és a valóság ismerete sokat segíthetne ömlengéseid elkerülésére

    kkk

    (az „ember” nagyon sokszor jobb ha a saját szemének sem hisz!!!)

  • Gabriel Karikas
    2018 december 20
    9:50 de.
    én kizárólag a Nagy Francia Forradalom 3 jelszavát akarom megvalósulva, reményét sem látom,

    és megismétlem amit már sokszor mondtam:

    mindennek oka van a az anticionizmusnak is!!!
    (az antirodeoizmusról te többet tudsz)

    és az végigvonul a történelmen, ehhez vita sem fér, mivel ő maguk le is írták ezer évekkel ezelőtt és azóta semmi sem változott

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz79
    2018 december 20
    11:56 de.

    Hogyne természetesen Bendeguz!

    Nyilvánvalóan igaz, pontosan ezért nem italiano/olasz írtam
    Hanem rómaiakat – akik ez ilyen mondatok generálásával semmi mással nem voltak elfoglalva történetük során, minthogy hogyan lehet meghódítani más népeket
    Hódítás(imperializmus) = kirablása/kifosztása/rabszolgaságba kényszerítése idegen népeknek/közösségéknek

  • Gabriel Karikas

    Minden nép közt vannak csibészek és embertársait megbecsülőek, így a magyarok sem kivételek ebben.

    A magyarok között ugyan elkepesztő számban vannak akik a Sziriuszról érkeztek, és bizony még annál is többen akik mindjárt a Tejutrendszeren (Via Lactea) „kívülről érkeztek” – és ezek, mint az ilyen kőbálványok, a nép fenséges megmondóinak érzik magukat, azzal hogy bármit, ami idegenül hangzik beseggelnek, azt hangoztatják – mivel az egyszerű pórnép úgyse érti, de ettől ők a képzett és „művelt emberek” – közben az egész tudományuk egy nagy kalap szart nem ér.
    Ex-katedra bármi kijelenthető – de még a katedrán is, a diákokat legfőképpen el lehet kábítani vele, úgyis azt kell szokniuk, hogy a tudomány nem más mint a „magasabbrendűség” látszatának a biztosítása.

    Hány elvakult ilyen hülye járatja le a valódi tudományt!

    Egyszerű beszéd helyett latinos-görögös kifejezést kever mondandójába, valamivel el kell palástolni, hogy mennyire tökhülye – hiszen ha magyarul mondaná, kiderülne, hogy az amivel a másikat vádolja, pont ö cselekszi.
    Nyilván látszik, hogy „érti” de nem értelmezi….

    Egymást ezek folyamatosan kitüntetik, ajnározzák, a legelképzelhetetlenebb nevű címeket, díjakat alapítanak bármire, mindegy, a lényeg mindegyik szarházinak kell hogy jusson belőle.

    A kutyabőr osztogatás is ezért tért vissza – kivették a naftalinból a röhögényeket, lovagi rendeket, címeket osztogatnak – mindegyik ilyen agya-lágyulás mögött persze pénz, sok pénz és legfőképp elnyert pozíció (paripa) van.

    Nyilván hogy nem akarják az ocsút elválasztani a tiszta búzától, hisz akkor kiderülne, hogy miért él az ország egyik fele teljesen szarul, a másik meg eldagonyázik a posványosban – igaz egyre szarabbul de paripa van!

    Soha nem élt ennyi parazita Magyarországon

    Számukra a demokrácia nyilvánvalóan semmi mást nem jelent, minthogy minél több ilyen szarságot finanszírozzon a nép.

    A „szent korona” a szimbóluma mindennek az ocsmányságnak: – egy „volt”(!) feudális rendszer összes szarsága – együtt kell hogy éljen fasizmussal, kommunizmussal.

    A Tüske Zsófi bevágott egy videót, láthattuk, hogy a koronát hogyan táncolja körbe a parlamentben(!) egy valahonnan a kazah pusztákról ideszalajtott tatár szélhámos – Sámán!

    Micsoda csodálatos szentségben (blaszfémiaban) volt részünk! Szentisten el ne hagyj!

    Ma ez a magyar valóság – aztán?

    Az országot valóban felszántották keresztbe-kasba.

    Hogy az Orbán a hibás? Nem!

    Orbán csak egy ügyes kis svihák, aki jókor volt jó helyen, és nála maradt a kondér.

    Igazából nem neki köszönhető ez a nagy szar – sok patkány rágta a haza sajtját – ö csak ügyesen, amúgy kicsit parasztosan, kicsit cigányosan (is) – mondom is (nem szégyellte, bevállalta) félrezavarta a többit.

    Hogy nem fejezte be az ELTE-t? Bill Gates sem fejezte be a jogot – úgy kapott egy dísztoktorit az egyetemétől (Haward)

    Csak Bill Gates maga köré gyűjtötte a legkiválóbb elméket, a Mi Orbánunk – nyilván a legbunkóbbakat kell hogy maga körül tartsa

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    na guríts ide már valamit azokból a tényekből és valóságokból amikről folyamatosan dumálsz-dumálsz-dumálsz

    Eddig még messzebb nem jutottunk, mint hogy a süsük a megtestesült imperialisták (úgy ám-blokk, benne bendeguzzal), Jahve népe a felbujtó – a mi susunk (rodeionk) meg a megtestesült szent angyal (őrzője&védője) a szegény kokósoknak (FARC&PCC)

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    3:03 de.
    mintha olyasmit kérnél amit már betöltöttem

    kkk
    el vagy tévedve

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Rodeo11
    2018 december 20
    5:51 du.

    Igazán be kap hatnad – hiszen ebből kifolyólag kb. ugyanazt akarjuk – valahogy ugyanúgy bár pepitában

    (A coisa do antirodeo aqui veemente existe, sim)
    contra tortura dos animais

    Be is tiltották a rodeókat, aztán átmenetileg – ugyan korlátozásokkal – de mégis engedik.

    A fasz Bolsonaro viszont rögtön megígérte, hogy liberálja – sok huncut fillér gördül ottan!

    Látod milyen szabad a világ (! 🙁 !)

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    7:49 de.

    én a pepitát öltönyben szeretem lila inggel és sárga-kék csokornyakkendővel, és persze fekete őzvelúr topánkával
    a bolsonaro (is) bakaphattya!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    7:49 de.
    még egy kérdés belső lelki életedet érinti, de mivel ebben olvastam egy fasz bolsonaro ról ez -esetleg- azt is jelenti, hogy a régi szerelem már nem dúl benned irányában? vagy csak engem akartál bosszantani a szerelmeddel irányában?
    nagyon Schoppenhauer i és Heisenberg i dilemma most úgy natalidade előtt alatt és helyett

    a német sörök kiválóak a hindú sofőröm majdnem kiejtette a kezéből a csatosüveget mikor megpillantotta rajta a 400 éves receptet

    kkkk

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    2:51 de.
    Ahhoz képest, hogy csak egy rég elavult műszaki érettségim van, végig értettem a mondókádat! Kb ilyen -egyszerű, sokak által tévesen szellemileg alultápláltnak tartott- átlagnépnek is érthető őszinteséggel és az általuk is reálisnak tartott igéretek maradéktalan betartásával, szigorúan az összes osztály tesvéri együtműködésével, mindenkinek ideális országot lehetne teremteni, de nem ezekkel a gengszterváltás előtti ideológián begyepesedett jogfolytonosokkal! Ehhez senkitől nem függű szuverinitás kellene, ami szerintem nincs! Sajnos ezért nem lehetünk mi jelen állapotunkban Dél-Koreához hasonló kistigris(pedig az adottságaink meglennének hozzá!), de ha így folytatódik Bulgária alá is merülhetünk.

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    2018 december 21
    12:12 du.

    Nem gondoltam hogy sorba állnál az oldalán … kkkkkk

    őzvelúr topánkában ….

    Lila-inget mindig csíptem (hordtam is)
    a csokornyakkendővel nem kombinálok, vagy az velem

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    3:08 du.
    tudod bolsonaro és hasonszőrű biomasszákat nem sokat láttam mert ahogy a rühes kutyát ezeket is messze, nagy ívben elkerülöm…
    a csokornyakkendőt megkötni tudni kell utána propeller

    bolsonarinho que se fode…, kkk

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Mar mondtam volt, hogy én nagyon maradi vagyok
    esetem a hetero

    De annyira nem, hogy emiatt rá bírna bármi is venni mondjuk egy Dilmára (estoqueiro dos ventos)

    bár ki tudja? két hatlövetű két oldalról …. krkrkrrk

    Nem hinném, hogy nekem a politikusok eseteim lennének – mindegyiknek alaptalentumból fogékonyságot kell mutatnia a „traição”-ra

    Tudod, elöbb atrair – aztán trair

    úgyhogy hagyjuk a szerelmeket minden téren – mint mondottam itt két választási lehetőség volt, vagy Bolsonáro – vagy Guerra civil (ou golpe militar – intervenção)
    most-már ennek a következő négy évnek úgy is lőttek

    Lassacskán ott Carpatia völgyeiben is beérik a helyzet

    (amúgy van bennem ilyen – amikor vannak rá vevők (kkkkkk) – a fene lelkem, de jólesik a frocli ….)

    Bocs …. 🙂 🙂 🙂

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    3:08 du.

    que será? o que sería mas quem soubesse o qual?

    jajajajajajaja

    „Pagos atípicos”: La corrupción salpica a la familia Bolsonaro

  • Gabriel Karikas
    2018 december 21
    4:54 du.

    krkrkrkrk

    „mindegyiknek alaptalentumból fogékonyságot kell mutatnia a “traição”-ra>>>

    a szabályozott piac marketingje a süsülandiai hírös> „lobby”: ellopni a zannyakoporsószögeit is
    azután Gábriel a keserű Jägermeister?>
    „Tudod, előbb atrair – aztán trair”

    csak nem? megjött?
    lefordítom a levédiabasznádiaknak konyhanyelven:

    először átbaszni azután megbaszni

    a cárpátiában inkább rántotthúst krumpligarierunggal és ubisalátával meg csapolt kőbányai világost a „nemmosottból”

    forr a dalom arrafelé? spenót tükörtojással és kacagányból röhögénybe gyalog