Leláncolt Prométheusz a Katona-Kamrában

2018 december 22 11:34 de.1 comment

Zeusz uralkodásának kezdetén járunk, abban a pillanatban, amelyben a világot újraosztják egymás közt a hatalmasok. Ebben a helyzetben Prométheusz veszélyes, mert mindent megtestesít, ami a frissen trónra lépő és pozícióját féltő olümposzi uralkodó, Zeusz számára rémisztő. Prométheusz egyedül önmagát fogadja el autoritásként, kételkedik, kérdez, ráadásul segít az istenkirály által megvetett, pusztulásra ítélt csoportnak: az embereknek. Nincs tehát más megoldás, mint elhallgattatni, elzárni őt a kíváncsi tekintetek elől, ember nem járta vidékre száműzni, ahol csak a szeleknek szónokolhat.

Zeusz azzal viszont nem számol, hogy ezzel a tettel épp, hogy elismeri Prométheusz jelentőségét, és akaratán kívül szobrot állít az elnyomó hatalom ellen örökké lázadó hérosznak.

Írta: Aiszkhülosz

SZEREPLŐK

Erő, Az Ókeaniszok kara  Bodnár Erika
Héphaisztos, Ókeanosz, Hermész  Vizi Dávid
Prométheusz  Dér Zsolt
 Tóth Zsófia e.h./
Józsa Bettina e.h.


ALKOTÓK

Díszlet, jelmez  Giliga Ilka
Zenei munkatárs  Matisz Flóra Lili
Világítás  Balázs Krisztián
Dramaturg  Varga Zsófia
Asszisztens  Hornung Gábor
Rendező  Tarnóczi Jakab e.h.

BEMUTATÓ
2018. december 20.

Fotók: Gergely Bea

 

 

1 Comment

  • Graves leírja a „Görög Mítoszok”-ban Prometeusz történetét.

    Eszerint Zeusz voltaképpen azért dühös Prometeuszra, mert amikor az emberektől áldozatot kért, Prometeusz kitanította az embereket, hogy két halomba tegyék az áldozati állatok testrészeit: egyikbe a csontokat, és ezt takarják le a kifordított hájjal, másikba a húst, és azt takarják le a belekkel. Aztán kérdezzék meg Zeuszt, melyik részt szeretné, hogy neki áldozzák. Zeusz persze a hájat választotta, így aztán neki jutottak a csontok. Ezért vette el az emberektől a tüzet, hogy egyék csak nyersen a húst…

    Prométeusz viszont összebeszélt Athenével, aki egy éjjel beengedte titokban őt az Olymposzra, hogy ellophassa a tüzet, és elvigye az embereknek.

    Amikor ez kiderült, Prometeuszt azért büntette meg Zeusz, mert „belopakodott az Olymposzra, és meg akarta erőszakolni a szűz Athenét”…

    Igazi mai hiúság történet, koncepciós perrel…