Jézus is Soros ügynöke lenne?

2018 december 28 7:32 de.47 hozzászólás

A megdöbbentő felvetés hűen illusztrálja, hogyan is állunk emberség tekintetében 2018 karácsonyán Magyarországon.

Könyvbemutató beszélgetést szerveztünk december 20-án, amelyet bár egy budapesti keresztény intézményben tartottunk, két püspök és egy szerzetes is részt vett a programon, ennek ellenére a magukat kereszténynek tituláló médiumok jelenléte könnyen megszámlálható volt – a hozzám eljutó jelzések alapján mindössze a Miskolci Keresztény Szemle képviseltette magát. Akár itt be is lehetne fejezni a beszámolót, annyira beszédes ez a ki tudja, hányféle indokból forrásozó távolmaradás, pedig témák, kérdések, dilemmák, közvetítésre méltó üzenetek bőséggel felszínre kerültek.

Fotó: Lambert Attila

Az iménti, adatszerű tény hű visszaigazolása az “Emberséges Magyarországot!” gondolatkört érintő diskurzusnak, amelyről egyébként igen hiteles beszámolót közölt például a Népszava munkatársa. Őket valamiért érdekelte az emberség és az erre vonatkozó keresztényi párbeszéd, a cikkük ide kattintva olvasható.

Mi magunk videófelvételen rögzítettük a teljes beszélgetést, amely itt érhető el.

Most a beszédes képek közzététele mellett csupán arra a fájdalmas felismerésre szeretnék visszautalni, amelyet Fabiny Tamás evangélikus püspök tett, miszerint a politika mindenféle oldalról megpróbálja – igencsak sikeresen – eszközként használni, kihasználni, szolgaságba kényszeríteni az egyházakat. Erre vetette fel betoldásként Várszegi Asztrik katolikus püspök, hogy ha ma élne a Megváltó, akár még a Soros-ügynök címkét is megkapná bizonyos köröktől, másoktól meg talán az ellenkezőjét.

A jelen “nemzeti érzelmi katasztrófájából” – ismét Asztrik püspököt idézem – az a hozzáállás vezethet ki bennünket, amelyre Gundel Takács Gábor helyezte a hangsúlyt, Arany Jánost idézve: Van hallgatód? Nincsen? Te csak mondd, ahogy Isten adta mondanod!

Szóba kerültek a hitükért üldözött keresztények is, akiktől rengeteget tanulhatnának a sok esetben elkényelmesedett európai hívők. E témát is alaposan bemutatja az interjúkötet, megszólaltatva az üldözöttek megsegítését szívügyeként kezelő Hölvényi György EP-képviselőt és Joseph Tobjit, Aleppo maronita érsekét.

S hogy a címbeli felvetésen esetleg megbotránkozók is szembesüljenek azzal, ami sok más olvasó számára sajnálatos evidencia, az előző gondolatok megértéséhez javasoljuk ennek a cikknek és ennek az írásnak a hozzáolvasását.

A küldetés egyértelmű: maradt bőven feladatunk a jövőre vonatkozóan, amennyiben emberséges társadalmat szeretnénk magunk körül kialakítani. A jó hír pedig az, hogy nem vagyunk magányosak: bátran, elkötelezetten segíthetjük egymást ezen a küzdelmes úton, ráadásul Isten szüntelenül küldi üzeneteit felénk, s általunk embertársainknak is. Nekünk mindössze az a feladatunk, hogy mondjuk, amit Ő ad mondanunk.

Gégény István

A szerző a SzemLélek c. blog szerkesztője. 

47 hozzászólás

  • Gabriel Karikas

    Már sokszor csendesen megjegyeztem, hogy azt hiszem ma gyorsítottabb eljárással feszítenék keresztre.
    Szinte mindenkinek útjában lenne ….

    Tetszik, hogy végre egy valódi püspök, maga Várszegi Asztrik is felismerte …
    Na nem azért, hogy most én ettől boldog legyek, hanem bízom benne, hogy valami mégis “megmozdult”

    Brazilban is így kezdődött a Lula-diktatúra lebontása – egy-két egyházi személy rájött, hogy nagyon átverik a politikai pártok őket is, meg az embereket is.

  • Sajnos, a fenti cikk egy atlag olvasonak , majdnem ertelmetlen, Fogalma szóincs pl. hogy ennek mi koze a cikk cimehez-

  • a KERESZTENYEK “uldozese sajnoa evszazadodos múltra nez vissza. Az en koromban is megszenvedtem erte.

  • Tüske Zsófia

    Gabriel: nem csak Várszegi Asztrik fedezte fel. Beér Miklós püspök is, aki bátran szóvá is teszi. Vannak papok is, akiket a magyar Heródeshez hű főpapok bosszúból azonnal megbüntetik, áthelyezik kedvezőtlen helyekre.
    A magyar főpapok többsége nem kíméli Ferenc pápát sem, mert kényelmetlennek tartják azt a fajta kereszténységet, amit ő képvisel. Jobban szeretnek focizni és csillogó miseruhákban Jézus nevében a diktátornak baksisért hízelegni a misén.

  • Tüske Zsófia

    Figyelő, a kereszténység nem nászmenet. A Mester előre megmondta: “Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ. Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.”

    Úgyhogy, aki a kereszténységet választja, annak számolnia kell az üldözéssel.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Figyelő! 9,06

    Maga ráadásul egy őskeresztény úgy, ahogy Jézus is volt, és ezt köllött megszenvednie: az apja zsidó MUSZ-os, és még buzgó katolikus… Így maga már kész hivatásos mártír, egy szetcsalád kebelén… Ajjjjaj !!! Sőt mi több még egy Ajjjjvé is kijár kiskegyednek.
    ˙

    .

    utószó:

    Ám vigasztalja a tudat, ha hál’isten’ maguk nem Budán laknak kedves, hátuk megett egy rangos katonatiszt baráttal, akkor maga már hetvennégy éve nem is a Neten, hanem az auscwitzi légtér nimbostratusai körül szörfözgetne, mint füst és korom… 🙁

  • “”””…. hiteles beszámolót közölt például a Népszava munkatársa…”””
    De hisz tudjátok a : Népszava = nem a nép szava !
    Üdvözletével.

  • Nagyapám rkat. kántor-tanító volt, így elég közelről ismerem a katolikus hierarchiát. Keményebb, mint a fegyveres testület. És a “kicsiket” bünteti. Várszegivel, Beérrel nem tudnak mit kezdeni, őket a korábbi pápák nevezték ki püspöknek.
    Figyelő: ritka bunkó vagy.És a szöveged szerint antiszemita.

  • Amit akartam írni, azt a belső cenzúra nem hagyta jóvá, úgy tűnik, már a KMH-ban is működik az öncenzúra.

  • Tiztelem a memoriajat, hogy JOL ,egjegyezte elobbi oszine beirasomat,tisztelthölgyeimésuraim’
    Akkkkor is itam, hogy Apam kitert es nagy katolikus lett’
    Erdekes, en nem emlékszem ennyire
    SENKI beirasara.
    Viszont változatlanul. nem kedvelem a mai papat. Ha tetszik ha nem, szerintem Hipokrata’

  • a szenvedesimet, viszont NEM apam okozta, hanem a komunizmus’ VOlt maga felévig AVH kihallgatason 17 eves koraban?Vagy egy evre elitelve a Fiatalkoruak bortonere_? UgyE NEM? EN VOLTAM’

  • Tüske Zsófia

    Ezt írod: “A magyar főpapok többsége nem kíméli Ferenc pápát sem, mert kényelmetlennek tartják azt a fajta kereszténységet, amit ő képvisel. Jobban szeretnek focizni és csillogó miseruhákban Jézus nevében a diktátornak baksisért hízelegni a misén.”

    Ha már olyan “jól-informált” vagy tudhatnád, hogy a mai (fő)papok többsége még a rendszerválás előtt választotta hivatását. Ha a baksis vagy hatalom érdekelte volna őket, akkor más pályát, sőt világnézetet választottak volna.
    A te kritikáid nem általánosak, hanem elfogult ballibsi kritikák.

  • Bela Istvan
    koszonom, bunkonak ITT meg nem hivtak, bar sok minden masnak ,igen.

  • Bela Istvan lemaradt, a bunkosagbol ‘
    Tudja, ha 7 ik gimnáziumból kicsapjak es az osszes magyar iskolából, NEM LEANYALOM’
    Nem kivanom meg az ellensegemnek sem’ MIt cetettem pl. maganak, hogy “BUNKONAK’ TITULALT_

  • FOLEG Az is erdekel,, miert lettem anriszemita,

  • MIERT Csaptak ki az osszes iskoabol? mert azt mertem allitani? HOGY sZTALIN NKEM NEM iSTEN: cSAK NEKI AJANLOK FEL VALAMIT.

  • Ez szamomra tanulsagos volt, meg az egy ev amire eliteltek’ Rehat VOLT , nem is olyan reg, keresztenyuuldozes’

  • “Most a beszédes képek közzététele mellett csupán arra a fájdalmas felismerésre szeretnék visszautalni, amelyet Fabiny Tamás evangélikus püspök tett, miszerint a politika mindenféle oldalról megpróbálja – igencsak sikeresen – eszközként használni, kihasználni, szolgaságba kényszeríteni az egyházakat. Erre vetette fel betoldásként Várszegi Asztrik katolikus püspök, hogy ha ma élne a Megváltó, akár még a Soros-ügynök címkét is megkapná bizonyos köröktől, másoktól meg talán az ellenkezőjét.”

    mindez korábban fordítva volt, zokogásra semmi ok, az inga kileng, majd ha nem lesznek 1házak (semmilyense’) akkor majd eme kavarásról sem lehet majd cikket rittyentani

    a két hatalom kart karba öltve battyog a történelmen keresztül a nevek változnak mint tudjuk a latin megkülönböztet kétféle isten nevet az egyik Deo a másik Nome mind a kettőt ember találta ki és esernyő helyett a feje fölé tarja mégis beesik…

    szóval kár a lé a szószokat úgysem szeretem a csirkét is csak be kell sózni és nagyon forró zsírban ropogósra sütni semmiféle “szassz” nem kell hozzá, a zaccot egyébként is kiöntöm a szemétbe hadd szédüljenek a hangyák

    hahahahaha

  • Gabriel Karikas

    jani
    2018 december 29
    5:54 du.

    De mocskos egy jószág vagy te!
    Hazug, aljas és vérszomjas

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Figyelő! 5:42-5:48

    Tehát a probléma veleje magánál az, hogy amikor bármi téma legyen is napirenden, maga félzsidó létére azonnal, mintha tanúnak hívták volna, afféle fogadatlan prókátorként kezd el tanúskodni akár a családját épphogy el nem veszejtő Horthy rendszer, de bármilyen jobboldali irányzat mellet is. Úgy látszik a katolicizmus tartozéka a jobboldaliság* is…

    Mert végkövetkeztetésként maga itt fent is azt vonja le – már bocsánat, de e reakcióinak sajnos ez az értelme – hogy
    > bár inkább végeztem volna Auscwitzban, akár a zsidó apámmal és az ugyancsak félzsidó testvéremmmel együtt is, minthogy így, azt a megpróbáltatást kellett nekem elviselnem az ötvenes években <.

    Pedig mecccsoda különbség Klárika… ! Az mégcsak össze sem hasonlítható 44-45-tel. A saját beszámolóiban mégcsak szó sem esik pl.testi fenyítésről… Sőt, mint írta valahol, az intézmény vezetőnője kimondottan kedvelte magát. Sőt, az a rendszer később még a technikum elvégzését is lehetővé tette a maga számára.

    Ön bocs, de mint egy lendkerék, ma is a migránstól a befogadók és az ottani mélyen átpolitizált diaszpóra által elvárt hősi eposzok jelenleg is pörgő állapotában forog, pedig ezt ma már senki nem várja el magától…

    Egyszóval a maga paranoiás tanúságtétele kimeríti az
    . e l f o g u l t – rádásul buta – t a n ú . jogállását.
    A butát nem rovom fel kegyednek, hisz annak születni kell.

    Üdvözlettel !
    .

    * Ennek, ha ritkán is de az ellenkezője is tapasztalható Ferenc Pápa, Beer Miklós Püspök és Várszegi Asztrik Főapát urak személyében … Sajnos egyelőre még mindig ez a kivétel erősíti a szabályt. Bizonyítja a kiskegyed által tett, épp a jelen témához nem tartozó megjegyzése is Ferenc Pápára, hogy úgymond' ő hipokrata, amiből csak azt következtetést vonható le, hogy maga nagy katolikus létére Assisi Szent Ferencet, de még Jézust is hipokritaként bélyegezné meg…

  • Figyelo
    2018 december 29
    6:28 du.

    Régi “szép idők”. Ma csak a munkahelyéről csapnák ki, vagy ellehetetlenítenék esetleg a vállalkozását, ha mondjuk Orbán rezsim ellen beszélne. Kussol is mindenki, és tűr, meg nyel.

  • Nekem is ugyanaz jutott eszembe, mint Várszegi püspöknek!:)

    Csak nekem nem a magyar kormánnyal kapcsolatban, hanem az ide írogató Netanjahu-fanok kapcsán (nem mintha nagy különbség lenne értékrendben). Hogy azok Soros-ügynöknek neveznék ma Jézust!
    Mondjuk abba furcsa belegondolni, hogy valószínűleg az ultraliberálisok meg begyöpösödött ókonzervatívnak titulálnák Jézust, csak mert hisz a családban és a férfi-nő kapcsolatban.

  • Figyelo
    2018 december 28
    7:58 du.

    Sajnos, a fenti cikk egy atlag olvasonak , majdnem ertelmetlen, Fogalma szóincs pl. hogy ennek mi koze a cikk cimehez-

    ———————————-
    Nem kéne általánosítani az átlag embereket (sem) mert az, hogy Önnek fogalma sincs mi köze a cikk címének a tartalmához, attól azt még az “átlag emberek” bőven felfoghatják! Javaslom ne magából induljon ki, mert folyamatosan ezt teszi, és ez akadálya lehet annak, hogy bármit is megértsen!
    Most próbálja meg figyelmesen újraolvasni, és értelmezni a cikket, különös tekintettel a kék hivatkozásokra, melyek kiegészítő magyarázatul szolgálnak arra az alapgondolatokra, melyeket a szerző felvetett.Túl hosszú lett volna a cikk, ha a hivatkozott linkek tartalmát is részletesen ismertette volna a szerző, de feltételezte, hogy aki magát a cikket olvassa, az veszi a fáradtságot és elolvassa, mintegy áttekinti a hozzá mellékelt kiegészítőket is! Az alapgondolatok egyébként enélkül is érthetőek, ám nyilván bővebb információt nyújt és teljesebb a kép ha összességében értelmezi az olvasottakat!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 29
    9:48 du.

    Most aztán jól lelepleztél. Pedig azt hittem, milyen jól álcázom magam a bárány bőrben. Biztos kilógott a lólábamon a tyúkszem. Sorry, ez van!

  • HunCanada

    Változnak az idők. Ma már nem csapnák ki azt, aki a kormány ellen beszélne. Inkább túlóráztatnák.

  • Gabriel Karikas

    rodeiozinho

    kisült sületlenséged a csirkéddel együtt

    amikor majd nem lesz KMH se, akkor persze ide se írogathatsz többet – de addig is a tények imigyen vannak összerakva, így várnak megoldásra;
    vannak több-házak, meg kormányok, meg fasiszták, meg püspökök (a falatjukkal)
    vannak neked aztán castrók, meg ma.durók, akik holnap már nem

    ki tudja melyik isten amely tudja …
    de rodeizinho az com certeza (absoluta)

    semmit se tudsz rendesen (nemcsak a nyelvtant)
    egészben, forró zsirban a codorna az isteni
    csirke … hmmm; coxa das asinhas, sim
    (se faltam, tá bom, poderão fazer de pedaços, como as chineses fazem)

  • Tüske Zsófia

    jani, jani… már megint eltaláltad szarva közt a tőgyét…
    többet tudok a katolikus egyház főpapjairól, mint te azt elképzeled.
    Erdő Péter? aki gyáván mosta magát, hogy azért nem segíthetnek a menekülőkön, mert azt a miniszterelnö kúr tiltja? Kis-Rigó, a focistadion-létesítő? hmm? Beton? hmmm? ha egyáltalán tudod ki ő… Veres püspök? ahol a családban jól beosztották, ki pap lett, ki mszp-s politikus?
    Na és a hab a tortán, a borvirágos orrú, magát dagadtra zabált Écsy Gábor, aki a Magyar Karitászra vet rossz fényt azzal, hogy minden menekülőt terroristának tartott, csak, hogy ne kelljen segítséget nyújtania?
    Hogy ki miért választotta a papi hivatást? Természetesen vannak közöttük igazak, remélhetőleg akár tíz is, akiért az Úr már hajlandó lett volna megkímélni Szodomát.
    De hogy olyan több akad, aki a hét főbűnből legalább ötöt hivatásszerűen gyakorol, az is reális.
    és ha már a liberálisnál tartunk: ki is volt az, aki szabad akaratot adott az embernek, bár ezzel a tetteik következményeit is viselni kellett? Csak nem az Úr maga?
    És nagyhirtelen el tudsz te képzelni az egyköntösű, mezítlábas zsidó prófétánál, Jézusnál “baloldalibb” eszméket képviselőt, aki azt mondta, könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a Mennyek országába? És még azt, hogy “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.”
    hogy elfogult ballibsi lennék? hát elfogult nem… inkább reális.

  • Figyelő!
    dec.29.6:28

    Ez szamomra tanulsagos volt, meg az egy ev amire eliteltek’ Rehat VOLT , nem is olyan reg, keresztenyuuldozes’

    ————————————-

    Ön tehát a keresztényüldözés bizonyítékait a saját viselt dolgaival és sérelmeivel támasztja alá? Az, hogy Önnek 17 éves hebrencs lány módjára előbb járt a szája mint az esze és tett egy meggondolatlan kijelentést, melynek okán az ÁVO hallgatta ki, egyenlő lenne a keresztényüldözéssel? Jaj,Figyelő, Ön ezt tényleg komolyan gondolja?

    Hát nagy gondja nem lehetett az akkori államhatalomnak a keresztényekkel, ha már egy 17 éves lány “beszólása” is tétel volt a keresztény üldözés számláján! A magyar lakosság keresztény/katolikus egyedei rendre templomba jártak, öreg, fiatal, gyermek vagy felnőtt stb vallását különösebb atrocitás nélkül gyakorolta, és senki sem hajkurászta őket kereszténységük miatt – hát gondolja csak el hány embert kellett volna kereszténysége miatt kihallgatni és a Legfelsőbb Bíróság bírájának magának Jankó Péternek elítélnie, ha a kereszténységük valóban üldözést vont volna maga után? Kedves Figyelő, Önnek nem az volt/lehetett a bűne, hogy Istenre hivatkozott, hanem az apropója azaz maga Sztálin – miután az “összehasonlításból” az utóbbi került ki vesztesen! De, hát ezt Ön nagyon is jól tudja, nem hiszem, hogy abból a mondatból hogy “Sztálin nekem nem Isten, nem ajánlok fel neki semmit” bárki is a keresztényüldözést vette volna le – még akkor sem, ha az osztálytársnője (vagy a házmester?) rohant Önt feljelenteni!

    Az viszont tényleg érdekes, hogy miközben azon háborog fentebb, hogy “az átlagember nem érti a cikket” melynek Ön szerint semmi köze a címéhez, Ön újra és újra előadja a saját személyes sérelmeit, mintha annak bármi köze lenne a fenti cikkhez, vagy a címéhez! Lassan tényleg az a gondolata támad az Önt olvasónak, hogy a világ egyetlen, egyben legnagyobb sérelme kizárólag Önnel történt, ehhez képest a földkerekség összes tragédiája feledhető? Miért jó ez Önnek, hogy újra és újra elővezeti a történetét, tényleg nem emlékszik rá, hogy már kb 160-szor leírta miként zárták ki a gimnáziumból, miért hallgatták ki többször az AVÓ-nál, és ítéletét követően hova került és mennyi időre? Szerintem betéve vágja mindenki a legutolsó részletig, hisz Ön bárhol kezdi is idelukad ki – de nem kéne, mert a története változatlanul nem kerek, sőt erősen hiányos – ezt többen, többször leírtuk Önnek, hát miért kezdi újra?

    Nagyjából sejtem, miért nem engedi el ezt a szálat, ha ugyanis ezt tenné, nem tudna miről és mit írni, kiüresedne az egész itteni “élete” -hisz ez tölti be a gondolatait, amint leül a gépéhez, de lehet, hogy a nap 24 órájában! Ez köti össze Magyarországgal, melyet saját akaratából hagyott ugyan el, de az elmúlt 62 év folyamán talán többször kérdésként felmerült Önben, hogy jól tette- e, talán érez némi bizonytalanságot, máskor határozottan úgy érzi nem kellett volna – ilyenkor tulajdonképpen önmagával vitázik. Nos erre jó gyógyír, hogy sokszor, szinte minden cikk alatt, sokfelé szabdalva, külön bekezdésekként leírja a történetét – persze szigorúan azt, amit leírni engedélyez magának! Ön valamiért így emlékszik, ill. erre emlékszik, és nem először javaslom,hogy jobb lenne “abbafejezni” a múlt ilyen gyakori felemlegetését, mert csak saját magát hergeli vele, de sehova nem vezet.

  • Besancon és tisztelthöl…!

    Tökéletes pszichoanalízist állítottatok fel szegény Figyelő Klárikáról…

    .

  • Besancon Nincs igazad. Volt keresztényüldözés. Mikor betörtem kedves barátom a Lenci fejét, anyám fakanállal üldözött az asztal körül. És ugye, keresztény lennék. Lenci végül elismerte, hogy véletlen baleset volt, de ez nem akadályozta meg, hogy egy bazi nagy követ dobjon felém az eset után. Tehàt nem csak keresztényüldőzés volt, még meg is akartak kövezni. Na ugye!

  • Gabriel Karikas

    Mindenkinek egy békés és boldog újesztendőt

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    9:53 de.
    hazudsz! te csak bolsonarot kívánsz

    (nagyon kívánod? te kis Juan Gabriel 2)

    az meg néminemű perverzió és nem kérek belőle

    hahahahahahaha

  • Tüske Zsófia

    Szóval, ha Jézus ma élne – szerinted – baloldali lenne? Először is – független a pártszimpátiától – senki sem kizárólag csak jobb illetve baloldali. Aki pedig a mai világban a politikai csoportosulások önelnevezései alapján próbál eligazodni, nagyon eltévelyedik. A Biblia így szól erről: “Sok hamis próféta támad és sokakat elhitetnek”. Apropó! Soros Györgyöt hova sorolod, miközben a Bibliából azt idézed, hogy „Ne gyűjtsetek kincseket a földön”? Kinek mondod ezt ?

    Én a szívemre hallgatok. Hiába intrikálod a magyar főpapokat. Hamisnak látom csupán felebaráti segítség kérdésének láttatni a muzulmán tömegek betelepítését a keresztények (és zsidók) közé. Amit, ha nem teszünk, akkor ilyen-olyan önző istentagadók vagyunk. Ki kell mondani. Az iszlám egy újabb veszély Európára a nácizmust és a kommunizmust követően. Legalább is nagy tömegben.

  • jani
    2018 december 30
    12:22 du.

    Az nem olyan biztos

  • Jézus, ha a XX-században élt volna, biztosan nem lett volna baloldali.

    Momentán nem maradt volna rá ideje hogy azzá váljon.

    Ugyanis hamarább elégették volna a haláltáborban.

  • Jani-udvozollek,es bekes uj evet kivanok mindenkinek.
    Sokaig nem reagaltam ,mert nem szeretem a stilust
    ami ujabban uralkodik a hozzaszolok kozott.
    Intelligens,logikus szovaltast – a vita heveben is-
    nagyra becsulok.
    Igazad van- senki sem kizarolag jobb vagy baloldali.
    Meg valamit- europai szemmel nezni a Kozel-Keletet,
    {ahonnan a muzulman tomegek jonnek} meglehetosen naiv.
    2000 ev ota itt- csak a nagyhatalmak valtoztak.
    Erdekeik nem. A vallashaboruk sem. Csak ma- ez meg bonyolultabb.
    En is hive vagyok a segitseg nyujtasnak- kerdes,hogy
    kiknek- es mennyit.
    A magyar fopapokrol nem sokat tudok-igy nem szolok hozza.
    Jezusrol szolva-ezt allitom,{nem csak en} bar ezert
    sokan atkozni fognak-
    Zsidonak szuletett, es esze agaban nem volt uj
    vallast alapitani- ha kritikaval elt is.
    Hogy honnan tudom? Innen:
    “Hegyi beszed” {5/17}
    “Ne gondoljatok,hogy megszuntetni jottem a torvenyt
    vagy a profetakat. Nem megszuntetni jottem,
    hanem teljesse tenni.
    Bizony mondom nektek,mig es fold el nem mulik
    egy i betu vagy vesszocske sem vesz el a torvenybol,
    hanem minden beteljesedik.
    Aki tehat egyet is eltorol e legkisebb parancsok
    kozul es ugy tanitja az embereket azt igen kicsinek
    fogjak hivni a mennyek orszagaban.”
    {A Torveny- az o koraban-az Oszovetseg {Biblia}
    a Profetak – a zsido profetak.

  • Kenny
    2018 december 31
    9:20 de.

    Kenny, Lenci esete nagggggyyyon szomorú, ezért hát igen, meghajlok az érveid előtt… -:)))))!

  • Tüske Zsófia

    jani te már megint félreértelmeztél valamit.
    Jézus azt mondta: „Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy a zsidók kezére ne kerüljek. Az én országom azonban nem innen való.”
    Így természetesen a mai politikai csatározásokból is kimaradna. De az elvei és a tanítása: “szeresd felebarátodat, mint tenmagadat” amit a gazdag ifjúnak mondott: “Egy hiányosságod van még: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem!” valamint az utoló ítélet során mondottak: “Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ‘Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?’ A király így válaszol majd nekik: ‘Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.”
    Politikai csoportok önelnevezései? Jézus erre is adott eligazítást: “Vagy jó a fa, és a gyümölcsei is jók; vagy rossz a fa, és a gyümölcsei is rosszak. A fát ugyanis a gyümölcséről lehet megismerni. Viperák fajzatai! Hogyan tudnátok jó dolgokat mondani, mikor gonoszak vagytok?”

    Hogy Soros Györgyöt minek látom? Te miért kérnéd rajta számon Jézus tanítását, amikor Soros nem keresztény? Ahogy mondta is Csurka Istvánnak, aki antiszemita kirohanásai után nem átallott Soroshoz támogatásért folyamodni, hogy ő nem keresztény, nem kell megbocsátania Csurkának, így nem kap támogatást.

    És a muzulmán tömegek betelepítésének hazugságát elhiszed a habonyi médiának? Azok a “muzulmán tömegek”, akik Budapestre betelepültek, mind Orbánnak, Rogánnak és Szentgyörgyvölgyinek köszönhetik budapesti ingatlanjaikat, legutóbb a Klotild palotát és a Centrál kávéház épületét. És sorolhatnám még a legjobb belvárosi palotákat hosszasa, kezdve a Postabank épületén, folytatva a Régiposta palotáján és a Jégbüfé házon.

    És én intrikálok (?) a katolikus főpapok ellen? Cáfold meg, amit írtam (de ne ilyen baromságokkal, hogy te a szívednek hiszel, mert ez nem érv) és apropó: nem válaszoltál arra, kicsoda is a Beton.

  • Tüske Zsófia

    a keresztények üldözését Jézus indokolta: “Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül…Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál.”

    és ha valaki tiltakozik a keresztényüldözés ellen, a nyolc boldogság egyikét utasítja el: “Boldogok vagytok, ha miattam szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudozva minden rosszat fognak rátok. Örüljetek és ujjongjatok: nagy lesz jutalmatok a mennyben. Hiszen így üldözték előttetek a prófétákat is.”

  • Geyza
    2019 január 1
    9:31 de.

    isteneid:

    persze nem tucc ingliset sem, csak dumálsz ?

    íme:
    Actually, the findings of the Social Progress Index are roughly the same as other evaluators in a broad range of areas. Its 2018 report concluded that that the United States ranked 63rd in primary school enrollment, 61st in secondary school enrollment, 76th in access to quality education, 40th in child mortality rate, 62nd in maternity mortality rate, 36th in access to essential health services, 74th in access to quality healthcare, and 35th in life expectancy at age 60. In addition, it rated the United States as 33rd in political killings and torture, 88th in homicide rate, 47th in political rights, and 67th in discrimination and violence against minorities. All in all, there’s nothing here to cheer about.

    hahahahahaha

    bendegizi, ha meglátja, a nagy világrengető katonának fostos a segge

    hahahahaha

  • Tüske Zsófia

    Félreértelek? Szerintem nem. Az a helyzet, hogy megfelelő érvek hiányában személyeskedő vitába szeretnéd terelni a muzulmán bevándorlók problémáját. Bennfentesnek látszó információiddal szeretnéd hitelteleníteni (lejáratni) a magyar egyházi vezetők azon részét, akik nem értenek egyet az EU és Ferenc Pápa migráns politikájával.
    Azt pedig rosszul tudod, hogy az intrikákat a másik félnek (nekem) kell cáfolni. Neked kell bizonyítani.

    Rátérek a “lényegre”, hogy ki az a Beton, bár, szerintem itthon is csak nagyon kevés embert érdekel. Beton Atya egy elterelő manőver tőled. Fiatal koromban egy nagymarosi ifjúsági összejövetelen hallottam ezt a nevet, ahol ő volt az egyik előadó. De bevallom, nem rá figyeltem, mert ott volt pl. Szörényi Levente népszerű beat zenész is. Másrészt, előadás közben egy kislányt szórakoztattam, úgy hogy a fülébe súgtam hülyeségeket, kifigurázva az előadót.. Ő pedig olyan nagyokat kacagott, hogy ránk is szóltak. Ezt jegyeztem meg “Beton” alias Balás Atyával kapcsolatban. Biztos láttam máskor is, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Aki ennél többre kíváncsi, megnézheti a Wikipédiát.

    Egyszer már mondtam, hogy bibliai idézeteidről az jut eszembe, hogy Jézust is a Szentírásból vett idézetekkel kísértette a Sátán. Például öngyilkosságra bíztatta:

    “Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” [Zsolt 91,11-12]
    Jézus ezt mondta neki: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” [5Móz 6,16]

    Nos, a muzulmán tömegek betelepítése is egy ilyen istenkísértés.

  • BUÉK mindenkinek!

  • jani
    2019 január 2
    11:35 de.

    a muzulmán tömegek menekülnek azelől, amit a Ná Tó harci pontyai és delejezett kacsái meg a nukleáris békák csinálnak nekik otthonukban… ha ez nem lenne akkor menekült probléma sem lenne amit a netuggyki kavar már régóta jól felfogott hadianyag marketing ként

    essetunni?

    hahahahahahaha

  • jani
    2019 január 2
    11:35 de.

    képzeld el ha nem lenne villongás meg háborúcskácska akkor a kóbor kutya sem venne bársonyüléses tankot meg nukleáris rongybiciklit

    marketing háborúk szerte szana

    te azért tudsz írni ennyi seggséget mert nem túlórázol? pedig az még az igazi: hozomra elvinni a szomszéd lovát és eladni

    hahahahahaha

  • Tüske Zsófia

    jani, muzulmánokat az országba orbán és bandája telepített, ahogy már másutt leírtam.
    Soros semmi ilyesmit nem akart. Ez az orbán/habony permanens hazudozása csupán.
    Ami a katolikus egyházat illeti: a pápa sem akart muzulmánokat betelepíteni Európába. Hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen, a menekülők segítése a Szentírásra alapozva kötelező a katolikusok számára is, ezzel ellentétesen nem nyilatkozhat egyetlen magyar püspök sem. Ha megteszi, az engedetlenség bűnébe esik.
    A Sátán pedig nem öngyilkosságra biztatta Jézust, hanem engedetlenségre, világi hatalmat kínált neki az életért cserébe. De neked, mint állítólagos hívőnek, – a nagymarosi találkozóra hivatkozásból azt következtetem, katolikus is vagy, ha annyira hívő nem is – engedelmeskedned kell az egyházfő parancsának.

  • Tüske Zsófia

    Nem is vagy te profi ördög, csak egy krampusz inas. Sürgősen olvasd el Jézus megkísértését. Kevered vagy inkább kutyulod egymással és a saját bulváros fantáziáddal a második és a harmadik kísértést.

    https://www.biblegateway.com/passage/?search=M%C3%A1t%C3%A9+4%3A1-11%2CLuk%C3%A1cs+4%3A1-13&version=NT-HU

  • Tüske Zsófia

    Ha már kategorizálsz, javaslom inkább a Nyolc Boldogság kategóriáit. Abban nincs olyan, hogy “hívő” meg “vallásos”. De még olyan sincs, hogy katolikus, protestáns vagy zsidó. Az irgalmas szamaritánusról is csak annyit tudunk, hogy irgalmas volt és nem számított echte zsidónak. Vallásától független bárki lehet irgalmas, szelíd, igazságkereső stb. stb. Még a muzulmánok és az ateisták is megfelelhetnek ezeknek a kategóriáknak.