Orbán várba költözéséről

2018 december 29 9:32 de.97 hozzászólás

Egy – feltehetően hívő – Facebook kommentelő a kritikus hangokra úgy reagált, hogy ez mindenkor is így volt, az ország vezetői ott székeltek. Most csak azért legyen ez másként, mert hogy Orbán?

Nos, igen. Részint, mert az ország vezetőjeként tisztelni barokkos túlzás, részint meg sehogy sem illik sem korábbi állásfoglalásához, sem egyéniségéhez.

Noch dazu, a hangsúlyozott puritánság is erősen kérdéses. Korhű bútormásolatok, kárpitok több száz millióért, feltöltött könyvtárterem (még ha borospince lenne, de az már korábban ott volt)? Ez utóbbi különösen irritáló. Minek az neki? Az, hogy jogot végzett – egyesek szerint végzett a joggal – nem jár kéz a kézben a kulturáltsággal. Pedig a könyvek – és nem a bankszámlája – olvasása sokat segítene rajta, de maradt, aki volt: egy gumicsizmás parasztivadék.

Zoboki Gábor, eme építészeti metamorfózis tervezője öt évvel ezelőtt még marhaságnak tartotta ezt a megoldást, de, mint tudjuk, van az a pénz…

Mert ugyan tradicionális és reprezentációs szempontból – mert hát, a Parlament ehhez képest egy szegényes kulipintyó – a Vár ideális helyszín, node logisztikailag kész rémálom.

Vegyük sorjában. A Vár um. Királyi Vár volt, habár ténylegesen királyunk meglehetősen régen székelt ott. Habsburg pl. egy se. Horthy meg csak kormányzó volt. Kérdésem: Orbán milyen tradíció alapján költözik be? Nem király, igaz, olyan jogokat vindikál magának. Ősei közt sem volt még csak nemesi ivadék sem, sőt!

Reprezentáció? Na, ne komolytalankodjunk! Orbán mit és hogyan, főleg, kinek reprezentálna? Putyin a hátsó szobát is ismeri, Erdogan nem különben, mások meg nem járnak erre!

Ami a logisztikát illeti, álljon itt a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleménye a kritikus vélemények elhallgattatására (110 hivatalnok költözik a vezérrel egyetemben a kolostorba. Persze, lehet, hogy nekik valóban csak az egykori szerzetesi cellák jutnak, hiszen puritán miniszterelnökünk is csak két, egybe nyitott cellát fog birtokolni.)

„a hivatali gépjárműre nem jogosult munkatársak tömegközlekedéssel, vagy gyalog mennek a munkahelyükre. A hivatali gépjárműre jogosult munkatársak a Vár területén belül nem kapnak közterületi parkolási lehetőséget. A miniszterelnök, ahogyan mindenki más is, a Várba vezető úton közlekedik majd.”

Mindezt kivagyiságból, kb. 200 mrd-ért (2014-es szám). Mert megérdemli.

97 hozzászólás

  • A korabeli kormányzati és igazgatási központ, a Budai Vár volt. 1945 után a Vár és egész Budapest újjáépítésének módját egyszerre befolyásolták építészeti és urbanisztikai megfontolások, a korszak igencsak korlátozott anyagi erőforrásai, valamint a berendezkedő kommunista államhatalom döntései, a korszak történelmi múlttól radikálisan szakítani akaró szellemisége.

    Most nem történik más, mint visszatérés a korabeli kormányzati és igazgatási központ épületeibe, ami a helyre nem állított, megsemmisült, vagy csak a puritánságot szem előtt tartó – háborús romokból – felújítás miatt nem lehetséges. Így nem bírna visszaköltözni eredeti épületébe a Honvéd Főparancsnokság, a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium sem.

  • Göllner András

    @ Ille Pista

    „(Orbán)maradt, aki volt: egy gumicsizmás parasztivadék.”

    Nem egészen értem mivel érdemelte ki a Magyar Nemzeti Szégyenfolt ezt a megtiszteltetést. A gumicsizmás magyar parasztember általában tisztességes módon, kemény munkával, alázattal és tisztelettel fordul a mindenható felé. A keresztény egyházat nem az elesettek, szegények átverésére használja mint a turulbaszorult aki most a várban fészkelődik. Kérem ne sértegesse a magyar parasztembereket. Ne próbáljon belőlük nemzeti szégyenfoltot csinálni.

  • Magyarorzág méltatlan első szolgájának régi álma teljesült: már 2002-ben szerette volna betenni a Várba a… méltóságát, de nem sikerült.
    Ez egy minden magyarnak tett, szimbólikus gesztus. Az a fajta, amikor az ember az ökölbe szorított újjai közül a középsőt kiegyenesíti – azaz bemutat.
    Minden magyarnak – azoknak is, akik rá szavaztak. Azt üzeni, a Duna másik partjára, az Ország Házára lenézve: Ezt nektek!
    Ti csak zörömböljetek odale’, én meg méltóságoskodom idefenn,az engem megillető pompában. Mi közöm az Oszághoz-Hazához? Enyém a Vár, tiéd a lekvár!
    Pont úgy, ahogy minden uborkafára kapaszkodott bugris teszi…

  • Nem ismerve Orbant, s senki az itten rikacsolok kozott sem leve egy sem, de kovetve es elemezve magatartasat, cselekedeteit ami bizonyitekot nyujt gondolkodas modjarol, szereny velemnyem, hogy Orban, aki a Horthyt mersekelt peldakepenek latja, hat fogadni mernek egy rantott beka-combot, hogy talan a kovetkezo parlamenti valsztasok elott probalja ki-zsarolni ,hogy KORMANYZOnak nevezzek ki ot is mint Horthy volt.

    Mint kepzett kommunista a napkozi-koratol, azon ambicioiban sem hianyoskodik.

    Talan amig a voros-csillag nem lathato, sem az orosz-nyelv nem kotelezo, abban talan sikereskedhet is majd.

    A lakossag 3/4 resze ugy sem emlekszik semmire, s hajlando elfogadni bar mit is !!!
    Miert ne ???????????????
    Nem igen leheten rosszabb mint a multjuk volt !!!

    Persze amit senki nem tud, a vrhatatlan, a nem tervezett,
    az u.n. sors, az ami mindeg kozbe-lep a halandok celjainak.

  • Amikor a Budai Várat megtervezték és felépítették, még Ferenc Jóska volt a király egy sokkal nagyobb Magyar Királyságban (király soha nem lakott ebben a várban).

    Horthy mint államfő, a Várban lakott, de természetesen nem a királyi lakosztályokban. Nem tudom pontosan, hogy Orbánnak hol lesz a hivatala, de nem hiszem, hogy családostul beköltözik. A hagyományok ápolása természetesen aszerint üdvös vagy káros, hogy szektás jobb vagy baloldali beíró az illető.
    A legtöbb embert inkább az érdekli, hogy MIBŰ’ lesz ez finanszírozva? És miért pont Orbánnak?

  • Helytelenítem Orban koltoszeset a varba’ Maradjon magaban’ Mar tenylegesen fejebe szallt a dicsoseg’

  • MInt iskolas t elvittek a budai varba. voltam minden teremben. Viszont a haboru alatt a Svabhegyrol, borzalmas volt a var egesenek latvanya’ Meg arra is emlekszem’

  • Ille Istvan, NEM a a baj, hogy paraszt ivadek, de a var ertelme, mar megvaltozott az evszazadok folyamam. Sokat jartam ott Apammal vasárnaponként. megnéztük az orsegvaltast is.Latvanyos volt.Ma is van.
    Viszont ott van Budapest legjobb cukrszdaja is’

  • Kalocsai Miklós

    Akárhogy is nézzük, egy háborodott, cezaro mániás nyárspolgár királyosdit játszik, kegyet oszt, majd megvon a hűtlen hűbéresektől, sajátjaként kezelve a nemzet vagyonát hóbortjaira szór szét száz milliárdokat, miközben puritánnak hazudja magát!

  • HL! Hát nem. A budai Várhegyen évszázadok óta állt erődítmény – találtak arra is utalást, hogy még fából is. Amikor a hatvanas években elkezdték a romokat összerakni – gyerekkoromban még bőven romos volt a Várpalota, az Országház is jórészt üvegtelen vak ablakokkal bámult a Dunába a pesti parton, meg az előle induló Kossuth hídra (ezt az Erzsébet híd felépítése után, 1963 körül bontották le – eleve ideiglenesnek épült). A világháború pusztításának utolsó nyomait bőven felnőttkoromra sikerült eltüntetni.
    Akkor – a hatvanas években – régészeti feltárással kezdődött a helyreállítás. Úgy ahogy ezt rendesen illik: nem takarjuk le a történelmi emlékeket árnyas erdőt, ivó szarvast ábrázoló kárpitokkal – mer’ az olyan „szép”. És akkor megtalálták a Hausmann-Ybl féle historizáló kiegészítések alatt a XV. századi, Mátyás korabeli reneszánsz palota maradványait. (Mátyás ugyanis élt itt is -, ahogy a középkori királyok egy évben végigjárták birtokaikat. De Budán volt a Corvinák könyvtára, Beatrix itt nagy udvart vitt.)
    Ezeket- oszlopfőket, szobortöredékeket stb. – sokáig lehetett látni az eredeti megtalálási helyükön.
    De nemcsak Mátyás, hanem előtte Nagy Lajos, Zsigmond is élt itt. A Budavári palotát, ami e királyok lakhelyéül szolgált, 1300 körül kezdték építeni, bővíteni.
    Szóval a Vár – és épületei, templomai története jóval sokrétűbbek annál, minthogy pár évtizedig ott urizált valami vitéz kőbányai… (Ja, bocs, nagybányai.)
    1987-ben lett a világörökség része a Budai Vár, a dunai látképpel együtt.
    Akkor lett az a koncepció, hogy mivel a XX. században már nem királyok uralkodnak a birodalmukon, hanem kormányok vezetik az országot, a Budai Vár legyen a nemzeti emlékezet központja. Így került ide a Nemzeti Galéria, a Széchényi Könyvtár, a Hadtörténeti Múzeum, a levéltár stb. Mindenesetre stílusosabb hely volt, mint a Városliget letarolt helye.
    Mellékesen: 1920 és 1945 között a kormányszervek többsége már az Országház közelében működött.
    Szóval semmi köze a Magyar Királyság aktuális területéhez, ami egyébként nem volt sokkal nagyobb II. Ferenc József császár idejében, mint 1920 után. Akkor ugyanis nem Magyarországot csonkították meg, hanem a Habsburg birodalmat szerelték szét. Tessék megnézni II. Ferenc József hivatalos titulusát: jó hosszú. De birtokai úgy szerepeltek, hogy a magyar korona területei ÉS Erdély, ÉS a Részek (Partium) stb. Lehet hörögni, attól még a tény marad.

  • Mar tobbszor irtam, miert nem váltjátok le?
    Azt irtak, mert nem lehet, de MIET NEM?

  • „A vén budai hársfák békésen suttognak,
    elpihen a lombokon a szél,
    Már hold ragyog a bástyán, s úgy érzed boldog vagy,…”

    Eddig stimmt.
    A többi nem annyira.

  • A kormányfő – meg csicskái egy része – a Várban lévő karmelita kolostorba költözik. Itt működött korábban a Várszínház, azután egy táncszínház, de nem igazán volt a célra alkalmas az épület: üresen állt. A felújítás során az „eredeti állapot” nagyobb dicsőségére óriási panorámaerkélyt csesztek a középkori épület Duna felöli falára. Tudod, karmelita szerzetes le se feküdt addig, amíg nem hűtőzött picinyt a panorámaerkélyén. Bár észszerű megoldás, mert nem fordulhat elő többé, hogy a parlamentben a neki feltett kérdést valamelyik fullajtárja válaszolja, ő meg a körmét rágva lapít a terem bejáratának függönye mögött. Naná, hogy kiszúrták a tévések. Most majd „hivatali teendőibe” senkinek nem lesz bepillantása.
    Mindezt potom 300 milliárdért. 300 000 000 000 forint.

  • egy senkiházi akiből a hülye tömeg valakit csinált jól megfontolt anyagi érdekükből kifolyólag
    =NER

    hahahahahahaha

    de szerénykedek itt, ez az ország legnagyobb gondja, hogy hol terpeszti a seggét egy ócska zsebtolvajból útonálló rablóvá avanzsánlt szélhámos?
    ahelyett, hogy valaki kipurcantaná?

    hahahah
    de akkor miről énekelne a geyza meg a gábriel és a többi szuperzseni akik mindenhová NER t akarnak csak a NER honában úgy tesznek, mintha útálnák azt…pedig hát a NER nekik lételemük

    kac kac, hogy oda ne rohanjak

    ugye most elmegy megvizsgálni barzíliában művének alkalmazását bolsonárózva a caboclo k nagy hatalmas örömére

    hogy mik vagynak?

  • talalom
    2018 december 29
    4:12 du.

    találomka, megváltoztak vagy megváltoztattad a magyar nyelv helyesírási szabályait?

    „Amikor a hatvanas években elkezdték a romokat összerakni – gyerekkoromban még bőven romos ”
    azt -tudtommal- helyesen imígyen kellene írni:

    >>>>Amikor a hatvanas években el kezdték a romokat összerakni

    ezek után én nem szoktam tovább olvasni meg akkor ha valaki „delikvencs” et ír

    mert aki ezt sem az mit?

  • @Göllner András

    nem állt szándékomban a jelző általánosítása, mindössze eredetére és árvízi töltésen járó dekorációjára céloztam.
    Ráadásul nem is megjelenésében, hanem mentalitásában tartom gumicsizmás parasztnak.
    Ha jól sejtem, a „paraszt” jelző nem az általad megnevezett földművelőkre – ami azért egy cseppet más – szokás ráragasztani.
    Magam sem erre a rétegre értettem a származtatását.

  • Figyelo
    2018 december 29
    5:04 du.

    Mert az első VALÓDI kétharmados parlamenti többségükkel
    (akor még volt társadalmi alapja a kétharmadnak)
    oly módon változtatták meg a választási szabályokat
    hogy CSAKIS nekik lehet parlamenti kétharmaduk.
    Ha véletlenül nagyon elveszítenék a választást, akkor is parlamenti többségük marad.

    Ne kérdezzed mik ezek a nyolc éve bevezetett választási szabályok.
    Ezerszer magyarázták már mindenféle médiákban a választási szakértők, de képtelenség megérteni.

    Ha érdekel, találsz rá válaszokat a NET .-en.

  • talalom
    2018 december 29
    4:12 du.

    Kedves Margitka, csöppet se zavarjon, hogy a mostani Budai Várról beszéltem. Amit a kiegyezés (1867) után építettek a Ferenc Jóskának. A dualizmus idején hatalmas ipari fejlődésen ment keresztül az ország. Ezért folytak a monumentális építkezések a fővárosban, ami részben eladósodáshoz vezetett. De az építési vállalkozók talán nem jártak rosszul akkor sem …

    Hiába teszik oda a királyi múzeum helyett a könyvtárat vagy fordítva. Attól ez az épületegyüttes még Budapest vízfejűségét fogja jelképezni, vagyis hogy a főváros a lakosságszámához képest aránytalanul nagy részt kap az ország erőforrásaiból. Ráadásul a dualizmus korában ezek a középületek a magyar nemzet politikai egységét jelképezték, amiből kizáratnak a nemzetiségiek. A töltött káposztát kéne fölmelegíteni, nem pedig azokat a műemlékeket, amik egy régi, kudarchoz vezető korra emlékeztetnek, nem így gondolod?

  • MINDENKINEK KIVÉTEL NÉLKÜL OLYAN BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁNOK, AMIT ÖNMAGÁNAK AKAR!
    és emlékezzetek, mindent el lehet veszíteni egy pillanat hülyesége miatt!
    és íme egy része élőben 1954 ből (már akkor is ismerték az orkánkabátot)

  • T.Ille István és Kedves Margit!
    – Amikor az Önök világa, a tahó-kollaboráns rendszer, -amit nem átallottak népi demokráciának nevezni, ami még proletár diktatúra is volt – bűzölgött kies hazánkban…akkor mindenki „gumicsizmás paraszt ivadéknak” hazudta magát…
    – Az ominózus irodaházakba több közhivatal költözik, és a több száz hivatalnokból egy a pillanatnyi kormányfő…

  • slapaj
    2018 december 30
    7:33 de.

    Te idióta gözöd nincs mi volt annó csak ugatsz.
    Visszafoghatnád magadat igy csak körbe röhögünk.
    (Mondjuk amúgy is.)

  • Ez a kis senki ingyenélősködő Slapaj azt képzeli be magának hogy ő valami felsőosztály-béli valaki holott csak egy duplanulla „úrifiúcska” akit ideküldtek észt osztani.

    A pofátlanság sül le..pontosabban nem sül le a pofájáról.

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    sajnos nekem nincs röhöghetnékem, amikor egy ilyen kis szaros mitugrászok felbátorodva érzik magukat hogy lepocskondiázzanak bárkit, akiről úgy érzik hogy nem tartoznak a fradiBKözép csürhéjébe.
    Sajnos, hogy hasonló éhenkórászok megszerezhették a hatalmat ilyen galád módon, és a szemünk előtt hordhatják szét mint valami ganéjdombot, az valóban nekünk köszönhető, mert nem kapáltuk ki a gazt rögtön, amikor az kidugta a fejét.
    Hivatkozási alapnak tekinti a gazemberségre azt hogy egy vesztes világháború után, amikor a sztálini csizmák tapodták az országot – a hitlerista/horthista szörnyűségek után – apáinknak/nagyapáinknak nem sok választása maradt (vagyis semmi) csak túlélni, felépíteni egy országot, és felnevelni ilyen porontyokat, mint ez a vak/suttyó ipse.

  • Gabriel Karikas

    hazai lámpa
    2018 december 30
    3:40 de.

    nagyon bosszant, hogy újévi jókívánság mellett azt kell mondanom, hogy vízfejűség tekintetében messze megelőzöd Budapestet.

    Hát hogy mondhatsz ilyen szamárságokat – amit leírsz?
    Hany kormányzati központot akarsz -minden faluba egyet?

    reklamálj még sokat, aztán a fővezérnek megtetszik az idea, úgyhogy minden maradékpénzt, ami félrehullik a stadion-építésből, ilyen központokra fog szánni.

    Ahhoz is sok kő- és kavicsbányát kell beüzemelni.

  • Figyelo
    2018 december 29
    5:04 du.

    Mar tobbszor irtam, miert nem váltjátok le?
    Azt irtak, mert nem lehet, de MIET NEM?
    ________________

    Mert elcsalja a választásokat. Karácsony előtt a parlamentben a képviselők szavazásakor az online videofelvételek nyilvánossága előtt hekkelték meg a szavazó programot. Direktben látható volt… Gondolod ezek után, hogy a tavaszi választásokon, amikor 2 órán át „elromlott” a kiértékelő, szavazáslebonyolító program, és NEMM TUDTAK részeredményeket közölni, akkor NEM CSALTAK?
    Sajnos Orbán a lámpaoszlopra játszik…

  • Gabriel Karikas

    Rodeo11
    2018 december 29
    7:51 du.

    Akkor igyekezz megtanulni „”helyes-írni”” –
    Az hogy nem buktál meg nyelvtanból, nyilván tanárod elnéző hozzáállásának volt köszönhető.

    A beképzelt pökhendiséged nagyságának élethű bemutatásán túl csak a szamárságod mélységét tálaltad teljes valójában elénk a fenti bejegyzéseddel.
    De nem baj, minden alap meg van rá, hogy kigyere belőle.

    Na boldogat – én nem sajnálom tőled – nyugodtan hidd el.
    Se a most eljövő esztendőre, se az azt követökre.

    Akik boldogságban tudnak élni magukkal, azok nem kívánnak rosszat másoknak.
    Ilyen egyszerű.
    Úgy hogy valóságos boldog esztendőket!

  • >>>>Amikor a hatvanas években el kezdték a romokat összerakni…

    Rodeo, Ez például rossz! Az igekötőt egybe írjuk, úgy, ahogy talalom írta. Nem tudsz helyesen írni, de nem az a baj. Az a baj, hogy fennhordod az orrod (csak tudnám, mire)…

  • Almási Alma
    2018 december 30
    10:20 de.

    el kezdték összerakni ez így helyes, még ha fel is másztok a falra…ti.: nem kezdtek valamit hanem összeraktak valamit és így a kezdték a köztes igévé avanzsál …
    a tietek az már új nyelvtan … én még így tanultam jelesre

    hahahahahaha

    most majd lesz fizika óra is a delej kanyarperdületéről?

  • Rodeo… „csak azért is a Dungó!!!”
    Hülyeséged nem bájos…
    😀 😀 😀

  • Kedves Rodeo11!

    Amint látom, a tanítónénid most zokogott fel. („elkezdték összerakni” a helyes. Amit magyarázol, az értelmetlen. Olyan nincs, hogy kezdték ‘elösszerakni’… ) A többit megtalálod az általános iskolai tananyagban meg a helyesírási szabályzatban, ha a NER megengedi, „oszt jó napot”.

  • Emlékeim között van a „kígyózás”. A kígyó feje a Várba volt, a kígyó farka meg lent a Vérmezőn. A kígyó testét emberek alkották kik kézről-kézre adogatták a Várban lévő romokat, téglákat / cserepeket stb.,stb, és így lassan, lassan a Vérmező területe feltöltődött. (a háború előtt a Vérmező területe sokkal mélyebb volt mint manapság). „Kígyózás” után kaptunk egy főtt krumplit aminek a finom ízére még ma is emlékszek.

  • Göllner András

    @ Ille Pisti

    Az a helyzet, Pisti, hogy mi magyarok a „paraszt”, a „buzi”, a „proli” a „bibsi” címkékkel gyakran nagyon meggondolatlan módon bánunk. A gecivel már kevésbé, s’ föleg annak legújjabb változatával (lásd O1G). Én paraszt párti vagyok. Ha nem lenne a paraszt, az értelmiség labdába se tudna rúgni. Hogyisne érteném mit akartál mondani. Áldásom 🙂 BUÉK !!!

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Ez a videó kifejezetten a te bosszantásodra, e te vesztett „küldetésed” fajdalomdíja.

    Tudjuk a te küldetésed célját, ami nem más mint szovjet világbirodalom újjáépítésének támogatása, most-már Putyini alapokon.

    Ebben a legnagyobb ellenség Izrael állam létezése, ezért ennek megdöntésére magával az ördöggel is akár, ezen belül a muszlim világgal is szövetkeztetek.
    Mondván az USA a Sátán-birodalma.

    Így jöttek képbe a Dél-amerikai a drogkartellek is, mint szövetségesek – amit a FARC után szabadon proletár-mozgalmaknak avanzsáltok.

    Nagyon beteg ez a világod, de ez vezet el az Apokalipszishez.

    Magyarországon a magyarok praktice semmit sem tudnak arról, hogy a nagyvilágban mi folyik.
    Orbán eltereli a figyelmet, ez a megbízatása Putyin részéről, és meg kell mondani, hogy jól csinálja.
    Abban reménykedik, hogy a végen Horthyhoz hasonlóan majd ö is megússza?

    Közben tényleg bármelyik pillanatban ki is robbanhat a világháború – Putyin Oroszországa a mai korban az egykori 3. birodalmat testesíti meg ebben az új felállásban.
    Nyíltan fenyegeti az Európai államokat az első csapással.

    Viszont te nagyon jól tudod mindezt rodeizinho –
    Mert kérdés volt, hogy mint éléstár, Brazil melyik oldalon marad.

    Még az új kormány nincs is hatalmon, de az ENSZ már ellene fordult határozatban.

    Putyin már elküldött nukleáris bombát hordozó bombázókat Venezuelába, Kubát újra-fegyverzi gőzerővel. Az atom-tengeralattjárók a Karibi öbölben vannak.

    Es itt a videó – Netanhjahu 3. napja brazilban van, még 4 napot marad. Teljes lesz a Brazil-Izraeli szövetség

  • Miklós bá’
    2018 december 30
    4:56 du.
    elkaptad a NER-t

    írád: „(“elkezdték összerakni” a helyes. Amit magyarázol, az értelmetlen. Olyan nincs, hogy kezdték ‘elösszerakni’… ) A többit megtalálod az általános iskolai tananyagban meg a helyesírási szabályzatban, ha a NER megengedi, “oszt jó napot”.”

    de, igen az a téma: kora estve „kezdték el összerakni” a NER-t, hogy Miklósbá’ is bele tudjon szólni egy pár erőlködés erejéig… HA UTÁNA NÉZEL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANANYAGBAN? ha nem hát annyi

    hahahahahaha

    csak azért, hogy lásd… nem is akarod látni

  • Gabriel Karikas
    2018 december 30
    11:19 du.
    bevallom, mea culpa mea máxima culpa: (azaz) elolvastalak! mekkora szégyen… tehát -ahogy írád- a gonocc putyin most létrehozta a határaitól távol lévő 851. katonai támaszpontját, és már túl is haladta a Ná Tó teljes arsenalját (szegény Emeri Unai?) a több milliós külföldön állomásoztatott haderejével…

    ugye?
    és netán yahoo meg jószomszédi kapcsolatokat akar ápolni azzal a barzíliával amelyet most gyarmatosítani akar a caboclo k hatalmas örömére (azok sem tudják, ugyanúgy mint a levédiabasznádi gyalogok mert a NER ott is műxik de még hogy lásd még gázát, gízát, sinái-t golán-t felkészül Iraq, Szíria, Libanon, mert az imperializmus nem képes megállni

    nagyszerű persze a yahoo nálam régóta ki van törölve használhatalanná vált már nagyon régen azaz nem nézem

    arra a szerény bár többször feltett kérdésemre mostanáig nincs válaszod: miért és mi jó ebből a caboclo knak elmarad e a favella, és lesz e ingyen egészségügy mindenkinek meg oktatás olyan amellyel a caboclo is tudhatja, ha átbasszák a palánkon egy NER -en át akkor mibe esik a képes felével

    nagyszerű voltál, mint mindig, csak így tovább, most lesz apartheid barzíliában is meg fasizmus?netán bolso yahoo nár óznak??? már? mekkora nagy izé?

    hahahahahahahahaha

    most még az kell, hogy mindez ki legyen gyomlálva, mint egy korábbi-m de az lehet, hogy automatikus volt az idő lejárt a bejegyzés bejegyzéseihez hahahahahaha
    lementettem

  • imádom a NER-t bárhol is üti fel a fejét, mostanság Vancouverben Ifjúsági Jéghoki VB van és a NER kompatibilis canadai kommentátor ( a bölcsebbik,
    aki rejtegeti a fogát beszéd közben de jól megrágja a szavakat)
    a Svájc Oroszország meccs után !!! azaz már nem volt mit kitalálni meg megjósolni hanem csak úgy beleelemezni a tv nézőbe, hogy:
    a ragyogó svájci gyerekek véresre hajtották magukat zseniális húzásokkal kezelték a korongot és felmutattak minden nagyszerűt amit jéghoki valaha is látott, sokkal jobbak voltak az orosz gyerekeknél akik hiába küzdöttek alig lehetett őket észrevenni a nagy svájci kavarodásban, szóval teljesen egyoldalú volt a meccs mintha ellenfelük nem is lett volna?

    ezzel szemben a rideg tény:
    Oroszország 7 Svajc 4

    a Furfangos Nyesztyerka meg azóta röhögne rajta meghallgatta volna Jenőkét (nem tudom hogy híjják de ankór, az egy királyi rang média körökben)

    hahahahahaha

    szóval a NER így műxik szerte szana a világban gyermekei a gábriel meg a geyza (már vártam hátha „hozzámszól” valamit, de látom nem kellett félreugranom)

  • Geyza Slapajjal nem az a baj, hogy ferdít, mellébeszél, gúnyolódik és bunkó. Az nem újság, ez most alapkövetelmény a Fideszben. Az a baj, hogy nem becsüli annyira azokat akit ellenségeinek lát, hogy megpróbáljon értelmesen félrevezetni. Vagy simán képtelen rá? Ki az a f@sz, aki szerint épeszű ember egy műemlék együttesre szabadítja autók tömegét (persze, gyalog fognak járni)? Oda, ahol csak elektromos buszok jàrhatnának fel, autó egy sem? Aki műemléket átépít, saját „ízlése” szerint milliárdokért? Aki Döbrögiként mindent elvesz ami megtetszik neki? Nem irigylem én a várat, életemben nem láttam annyi csótányt mint ott, a hideg rázna ott élni. Egy műemléket lezárni és tönkretenni egy „kihaénnem” alak miatt, az szégyen az országra. Beszél a tahó-kollaboráns korszakról, mikor ő az egyik legnagyobb tahó-kollaboráns. Arról nem beszélve, hogy tahó-kollaboránsok vezetik az országot, mindegyiknek van egy párt vagy Kisz könyv a szíve fölött. A külföldi iskola akkor ér valamit, ha tehetséggel jut ki valaki, nem akkor mikor kifújja a hátszél. Ide tényleg csak ilyen ostoba pártmunkások jutnak az ellenzék ellen, vagy ez a krémje? Orbánt megértem, nagyot kaszál. Ezek a kis tahó-kollaboránsok morzsáért adják el magukat és a becsületüket. Tisztességes ember inkább mosogat Londonban, de nem nyal segget. Én így gondolom. Ráadásul sosem hazudtam magam gumicsizmás parasztnak, négy éve van gumicsizmám. Tehát a ” mindenki” is megdőlt.

  • 1. Rodeo. Itt többen is figyelmeztettek: elkezdték összerakni.
    Általános iskola III. osztály. Ha az igekötő az ige előtt áll, akkor egybeírom, ha utána, akkor külön. Ha köztes szó van, akkor az igekötőt ahhoz igazítom, amelyik igére vonatkozik. Márpedig itt az el a kezdeni igéhez tartozik, ezért kell egybeírni. (Ráadásul a rakni előtt már van egy másik igekötő:az össze. Föl nem fogom, miért olyan bonyolult ez. Na,itt a példa:itt a föl ugyan a fogom-ra vonatkozik (fölfogni), de a köztes szó, a nem miatt külön írjuk. Elég jól ismerem a magyar nyelvet, de sose dicsekednék azzal, hogy tökéletesen. Ezért, ha felhívják a figyelmem egy hibára, megköszönöm, kijavítom, nem csinálok belőle hiúsági kérdést. De Te viszont elég durván dorongolsz, ráadásul indokolatlanul.
    Azért nem írtam, hogy „paraszt” vagy, mert Göllnerrel és a többiekkel értek egyet: sose „parasztoztam.”
    Hazai: Neked teljesen elvette az eszed, hogy vidéken élsz??? Sose hallottál olyan mesét, amiben fölmentek a királyhoz, Budára? Vagy legalább a Toldit nem olvastad? . Kötelező volt az első ének! Egri csillagok?! Nem rémlik? Picit előbb volt, mint l867. Nemcsak az erőd része, hanem a palota is, amit 1300-ban kezdett építeni Nagy Lajos, és vagy 100 éven keresztül építették, bővítették utódai. Jobbulást.

  • talalom
    2018 december 31
    8:07 de.

    nagyon rövidre sikeredett… de most a világ legjobb pletyijét nézem spanyolul és nem tudok elérzékenyedni a NER összes tagjainak összevont támadása miatt hahahahaha BUÉK

    fogyókúra spanyolul (mexicoi!)
    bajar la pancita hasta el tobillo jajajajaja

  • Rodeo11
    2018 december 31
    2:00 de.

    Látom megint rajtad van a heppáré.

  • talalom
    2018 december 31
    8:07 de.

    Hazzay nem olvas hanem csak ír.
    Pontosabban kinyilatkoztat dolgokat melyek
    attól nyerik el valóságtartalmukat hogy ő kinyilatkozta őket

  • Kenny
    2018 december 31
    5:29 de.

    Az a különbség kettőnk között
    hogy Te sokkal jobban tudod megfogalmazni
    ezeket a dolgokat.Én csak annyit mondok erre a
    senkiházzy Slapajra hogy ő csak egy „rendszer-nyalonc”

  • Gabriel Karikas
    2018 december 30
    11:19 du.

    Azt is elmondhatná valaki nekem
    mi a jó búbánatos lószart keresett vagy két éve
    egy TU-95.-os atomfegyver szállítására is alkalmas bombázó
    a La Manche csatorna felett, pont középen azon az igen keskeny vonalon amit nemzetközi területnek neveznek.

    Vajon mi célja volt vele Putyinnak, ha nem a legtisztább provokáció?

    Édekessége a dolognak hogy beállt melléje szárnyvégre egy Tornadó és egy dobott félorsóval megmutatta mi van a hasa alatt.

    Hát a hasa alatt egy rakás Sidewinder volt neki.
    Harci-repülő nyelven ez annyit jelentett:

    „Kisöreg, eszedbe ne jusson orrot fujni vagy a szemeidet forgatni vagy bármi mást, mert egyből a vízben találod magadat”

  • Gabriel Karikas

    Rodeizinho

    Holt biztosan sokkal szarabb lesz a caboclóknak, még a végén lesz nekik víz is, meg kaja is, jól ki lesz velük cseszve – nem sírhatnak majd tovább, hogy milyen szörnyűséges soruk van…..
    legalábbis ügyesebben kell majd hazudni.

    Vagy azokra a cacique-kre gondolsz, akik a favellákban drogot és fegyvert árulnak, vagy akik tisztes foglakozásukként az útonállást jelölik meg?

    szóval jobb lesz nekik úgy gerál, te meg felfújhatod magad, nyugodtan

    Mert azoknak is bizony szar lesz ezután

    Az aljas felforgató, uszító dumádból viszont biztos, hogy nem fognak megélni, és egy hangya pöcsényit se lesz jobb senkinek

    Attól, hogy orosz fegyverekből bevásárolnak, meg attól hogy diktátorokat hizlalnak kövérre, drogcsempészeket látnak el prostituáltakkal – úgyhogy már a tizenéves lánykából is kurvát csinálnak, hogy megéljen, isznak és dorbézolnak éjjel nappal – ááá bocs, kulturális tevékenységet folytatnak – hát ennek vége.

    A milliárdok nem folynak majd a karneválnak nevezett fertőkre, se egyéb „kulturális” show-kra. (parada gay és társai)

    Nagy megszorítások lesznek bizony – úgyhogy a caboclóknak szarabb lesz, azt máris elkönyvelheted – és azok is pontosan tisztában vannak vele, pont ezért akarták/akarják kinyírni.

    Te pedig a Hamasz haverjaid miatt nyírnád ki – az is jó foglalatosság.

  • Geyza
    2018 december 31
    8:37 de.

    rajtam legalább van valami
    hahahahaha

  • Gabriel Karikas

    Geyza

    Sajnos a jelenlegi NATO vezetők legalább annyira f@szok, mint az Antant-vezérek voltak a 30-as években.
    Akik nem hitték, hogy Hitler Európa lerohanására készülve képes is lehet rá, és lesz is benne kurázsi véghezvinni.

    Hát így vannak ma Putyinnal.

    Hiába mondom már évek óta, hogy az orosz-birodalom egy percre se múlt el – talán ha azt a 1917-es évet vesszük, de gyorsan el kezdték visszacsinálni, még a Lenin, aztán a Sztálin pedig végképp.
    Gorbacsov átszervezte, feladott belőle súlyos területeket, amelyeket rögtön vissza akartak szerezni. (ott szocializmus soha se volt)

    Putyin felkészült rá, hogy visszaállítsa a birodalmat, ha a világ belepusztul is. (Jelcin nem véletlenül választotta ki)
    A legfőbb ellenségei a zsidók – hallgasd meg az itteni helyi pojácáját – nem a butabodát és náci társait, hanem a rodeiozó örültet.

    Az általuk tálalt „valós” ellenségek a zsidók/kapitalisták – vagyis most az USA.
    Az orbán ebben a „játékban” olyan mint a degenerált horthy volt.
    Azt az Antant tette a székébe, ezért azt hitte, hogy szemükben valamit számít, közben hitlerrel flörtölt, gondolta ezt a kis kicsapongást megengedheti magának.
    Egyébként pont ezért „mentette meg” Sztálin, hiszen tetszett neki, hogy borsot törhet vele az orruk alá, egy kis seggdugasszal (az ö értek-rendjük szerint nem volt több)

    Ha valakik, valami módon nem likvidálnák ezt az „uj-hitlert”!!

    Mert az eredmény nem lesz kétséges…..

    Már jó osztja a világot „táborokra” és keresi a konfliktus helyzeteket – provokál egyre szemtelenebbül, egyre messzebbre menve

  • Gabriel Karikas

    Geyza
    Az utolsó mondatomból fentebb (9:34 de.) kimaradt az „ideje” szó
    Így helyesebb: Jó ideje osztja ….

    BUÈK neked is!

    Békés esztendőt kívánok – a világnak is kívánnék – de ha már a belső békénk meglesz, az nagy haladás lészen!

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    9:08 de.

    szóval most be is vallod: austerity lesz!!!

    a kurva annyát az ilyen bolsonaro darab száraz kutyaszaroknak azokat büntetik akiket ő és a bandája taszajtott oda ahol most vannak (azaz az oligarchák akiknek a pénzéért ment netán yahoo is odatipegett ha már kecske legyen liba is alapon meg egyébként is közös határaik vannak???… OGV ről nem is beszélve)

    hasonlóan, mint a vidám görögökből nyomorgókat és savanyúakat de most azután tombol az IMF

    az OGV legalább az IMF et kibaszta még akkor is ha ő maga is ugyanannyit lop vagy többet, de az legalább nem a netán yahoo ék zsebibe vándorol

    megértettem, szarabb lesz sokaknak és néhány rohadt aljas útonálló még jobban meggazdagszik

    ez a barzíliai NER

    éljen van még ilyened?

    őrmester elvtárs a hazát szolgálom, nem tesz semmit ellopja pont alias bolsonaro
    ez vár barzíliára is

  • Geyza
    2018 december 31
    8:51 de.
    te is a NER etlen kétéves
    cuod licet Iovi non licet bovi alapon ami a Ná Tó ba belefér ahhoz senkinek semmi köze de ha…
    hahahahahaha
    seggfej vagy

  • Gabriel Karikas

    Mindenkinek egy békés és boldog újesztendőt

  • Geyza
    2018 december 31
    8:51 de.

    most mutatja a kanadai spanyol nyelvű, hogy 25 éve békésen dolgozó migráncsokat 2019 jan 2-án a krump lee utasítás alapján kitoloncolnak és ez azt is jelenti, hogy csak azt vihetik magukkal ami rajtuk van

    süsülandia nyersen

    hát nem gyönyörű…? NEM!

    a sidewinder -t meg feldughatja… most fingatják azt a válalatot amely felgyújtotta Californiát kis természeti katasztrófa… meg kiszárad a Colorado folyó legalábbis még Californiaba érkezése előtt

    hahahahah
    van ám jólét? hogy oda ne rohanjak?

  • Gabriel Karikas

    De hogy egy kicsit lazuljunk is, (hadászatilag) itt ez a videó:

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    9:34 de.
    azért egyetlen kobakban ennyi lószar hogyan fér el? de mint látható elfér és még ki is tálalja

    mondd, néha nem fáj neked ott a nyakadon felül? ennyi idétlen seggséget összekaristolni? nem akármi, meg kell hagyni

    és most hogy barzíliában is kitör a még ilyen sohasem volt

    mi lesz a rioi karnevállal?

    a geyza a fóttya
    hahahahaha

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    9:59 de.

    entonces Juan Manuel no fuese bastante duro y su perriquíta con el almuerzo de un morzo de pan y jamón y cachorrito consigiéron vencer las mas adorados bastardos de La Vía Láctea

    jajajajajaja

    akik nem értik a castellano -t: (ugye ő az őr az északspanyolországi világítótoronyban amely egy nagy sziklán van)
    azért a Juan Manuel nem volt eléggé kemény és a papagája meg a szelet kenyere sonkával meg a kiskutya neki sikerült legyőzniük a Tejút leginkáb imádott hímringyóit

    hahahahahaha

    már régen ismerem de az eredeti nem akármi amin a hólyag admirális ordibál a világítótoronnyal

  • Gabriel Karikas

    Aha Rodeio

    Tuggyuk – meg még asztat is, hogy:

    Putyin:

    „”- A saját kezemmel fogom szétverni az Illuminate-t””

    Tudjuk, kis „szabadkőműves” (vagy Anti mason… zzzzzzzzzzzzzz)

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    11:53 de.
    nem baj gábriel… írjál csak… ennyi seggséget eccerre?

    mi az az illuminati? csak nem te vagy? mert akkor putyin párti leszek! egyébként egy süsülandiai nagyokos aszongya, hogy a putyin egy hülye ha elhiszi amit a nyugat mond és ígér neki meg amiket követelnek…a Ná Tó az egy gittegylet kurva drágán és semmire sem jó még madárijesztőnek sem

    pont abból kifolyólag amit vídejón leközöltél a zseniális süsü admirálisról…amint megfenyegette a világítótornyot, hogy most ő a sok ócskavassal és repülő csészealjjal odakeveredik és a sziklák sem akarnak engedelmeskedni neki

    ez már csak így marad a jester az szórakoztat hacsak Cipolla nak híjják, mint a John Bolton nevű madárijesztőt

    neked is ugyanazt csak vazelin nélkül

    és békés boldog ja már nem hiszem, hogy neked még megjön

    hahahahahahaha

  • György Molnár

    A legprimitívebbek költöznek majd a Várba, akik gyerekkorukban még angol WC-t sem láttak….Azt hiszik, hogy ettől lesznek elfogadott polgárok….

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    már mondtam, hogy én nem úgy szeretem, sem vazelinnel sem anélkül

    Úgyhogy… kár az igyekezetedért, sajnálom, hiába utazol rám, most melléfogtál … 🙁 🙁 🙁

    olyan sok más szép-fiú jár ide …

    de tényleg boldogat, cseszd meg magad 🙂 🙂 🙂

  • Gabriel Karikas
    2018 december 31
    3:10 du.
    jó kis csúszkálás van és egy fekete korong is bele van értve oroszok és canadaiak és nagy só… érdemes nézni a gábrielt meg nem
    hahahahahaha
    jaaaa, és a csodálatos német barna sör is segít

    válogass a szépfiúkból … azok is választanak vagy csak los putos?

  • Kalocsai Miklós

    Rodeo11
    2018 december 31
    8:22 de.

    Ez a hozzászólás Boda Marcsi Díjat ér! Mond csak Rodeo, ugyan abba a troll tovább képzőbe jársz, ahova Marcsi? Ott tanítják, hogy ilyen silányul kell kihátrálni amikor beleverik az orrodat az ostobaságodba?

  • Kalocsai Miklós
    2019 január 1
    9:59 de.
    BUÉK
    a grammatica istene járjon veled a Bérkocsis utcában

    hahahahaha

    nem tudom hogyan kell hátrálni nincs benne gyakorlatom

  • Gabriel Karikas

    Kalocsai Miklós

    Rodeio tényleg csak azért jár ide, hogy balhét keverjen, összeugrasszon, eltereljen

    Igazán bevallva, már valahogy automatikusan jön le, hogy Rodeio ami kerek azt viszi, ami szögletes azt gurítja, ezért amikor a múltkor egyetértettel vele,´már a Te kijelentésedet is megkérdőjeleztem rögvest.

    De neki változatlanul ez a célja, na meg feltűnősködni.
    Mindenáron

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Na hogy egy kicsit pukkadj is – itt van a beiktatási discurzusa Bolsonaronak.

    A csók a közönség kívánsága volt!

    Semmi jó nem néz ki se Ma.duródnak, se a kubai gyilkosnak.
    Nem védi meg őket a Putyinod – mert nem tudja.
    A lényeg; Bolsonáro – megismételte hogy nincs kegyelem nekik.

    A bolíviai kokainbáró oda ment gazsulálni(kifejezett meg NEM-hívás ellenére, Bolsonáró a szeme közé nézett – jó beszédes diskurzus volt, Evo Morales a világ legnagyobb Koka-ültetvényese, neki a lényeg az üzlet, holnap már a Trump és Bolsonáro legnagyobb híve lesz.

    Az Orbán pedig bemutatta hogy milyen bunkó, a feleségét sem vitte el, minden államfő feleségestől jelent meg.
    Na vajon miért? Nyilván régi jó-szokása szerint brazil kurvákkal töltötte a szilveszteréjszakát.
    Csak a magyarságot égette – de hát ilyen volt kezdetektől

  • Gabriel Karikas

    Orbán Viktorral kapcsolatban ami még fontosabb:

    Azt hiszi, hogyha valakit jobboldalinak titulálnak, attól az rögtön korrupt is.
    Hát nem – Bolsonáro azért lehetett elnök, mert korrupció ellen és az ideológiai semlegességért szál síkra kormányzás terén.

    Az ezelőtt 16 évig kormányzó (sőt az az előtt 8 évig kormányon levő csoport is) baloldali volt.

    A korrupciót intézményesítettek, minden-minden gazdasági ésszerűség, politikai szövetség alá volt rendelve a lopásnak.
    O.V. lopási rendszere meg sem közelíti, ami itt volt.
    Gyakorlatilag lenullázták, padlóra küldték az országot – ugyanarra a szintre jutott mint Románia volt Csauszesku végnapjaiban.

    Itt nem politikai kurzus-váltás volt most, hanem leszámolás a korrupt pártrendszerrel.

    Amit Magyarországon ugyanúgy meg kellene tenni.

    Margitka, és tömegében a hasonlóan gondolkozók már úgysem fogják felfogni, megérteni ezt, sajnos.

    Beleolvastam az úgynevezett magyar baloldali sajtókba is – valami észveszejtő, ahogy tele vannak a brazil eseményekről szóló hírek csúsztatásokkal, ferdítésekkel, vagyis hazugságokkal. Nyilván a fentiek miatt, hisz az újságíróknak nem is kell (sicc!!!) értenie hozzá.

    HVG, 444, HirTv stb

    Sajnos mindannyian a magyarok abszolút éretlenséget, tévhiteit mutatják a demokráciáról a napnál világosabban.
    Az újságíró meg ugye kell hogy szenzacionalista legyen, hisz attól kapja a hasábot, amit ö firkálhat össze.

    Azt hiszik, hogy a demokrácia az csak valami intézményrendszer, aztán ha jól van kitalálva, akkor majd működik magától.

    Nem, soha sem működött magától, mert emberek akik működtetik.
    Azt kell szabályozni, hogy ki meddig mehet el a demokrácia nevű játékban.

    Ez a magyar torvényekben, a magyar alkotmányos rendszerben nem létezik.

    Nincsenek lefektetve a demokratikus játékszabályok, mert a magyarság nem tudja melyek a demokrácia játékszabályai.
    Akik pedig odakerülnek a hatalomhoz, bolondok lennének elmondani.

    Így egyszerű visszaélni (ÉLNI) vele

  • Kalocsai Miklós

    Gabriel Karikas
    2019 január 1
    7:16 du.

    Rodeót mindég sunyi trollnak tartottam! Talán kétszer kezdtem úgy, hogy „Igazad van Rodeo”, de a további szövegben egyértelművé tettem, hogy nem vagyunk egy véleményen. Legalább is azt hittem, hogy egyértelmű! Ha nem volt az, nagyon sajnálom,mert szégyellném, ha nevezettel egy húron pendülőnek tűnnék!

  • Gabriel Karikas
    2019 január 1
    7:58 du.

    Érdekes amiket az új brazil elnökról írsz,
    én mindenesetre kétkedve fogadom a pozitív véleményeket róla.
    De..majd az idő meghozza a végeredményt.
    Remélem neked lesz igazad.

  • Christopher Adam

    Mindenkit arra kérek, hogy a cikkhez, illetve a cikkben felvetett témákhoz szóljon hozzá.

  • Christopher Adam
    2019 január 2
    6:49 de.

    és ez „csak” most jutott eszedbe? hogy mik vannak, remélem, hogy felismered miről hallgatok?

  • Geyza
    2019 január 2
    6:03 de.

    hahahahaha
    egy nemzetközi sajtótermék címlapján hoztak le egy kedves képet
    amint a saját feje fölé emeli -egy üvegkalitkába bezárt- önmaga szobrát teljes zászlódíszben az összes bojtokkal…a szobor kezében egy gépkarabély

    hahahahaha

  • Rodeo mester szépen elvitte tévútra a témát…

  • Gabriel Karikas

    Geyza
    2019 január 2
    6:03 de.

    Én nem véleményeket írok, hanem tényeket

    Vélemények: – a másoktól hallott és közvetlenül nem ismert dolgokhoz való hozzáállás.

    Ha szorosan ragozzuk, akkor Neked lehetnek véleményeid az én általam mondott dolgokról, amit nyilvánvaló, hogy tisztelek.
    És ugye vica-versa?! 🙂 🙂 🙂

    Amit én közvetítek amikor jelzem hogy azok tények, akkor azok annak akarnak lenni, bár nyilvánvaló, hogy csak szegmensei a teljességnek.
    Már csak azért is, mert az is nyilvánvaló, hogy messze nem vagyok birtokában minden ténynek.

    Amit viszont mondok, azt megszűrve teszem, amennyire lehet több oldalról korrigálva – ezáltal amennyire csak lehetséges mentesítve ocsútól.

    Nyilván sok mindent én is véleményezek – mások beírásait, hozzáaszólásait, a cikkeket magukat.

    Ezért szoktam jelezni külön, amikor hozzászólok.

    A brazil elnökről szólva – hogy a hozzáfűzött reményeket beigazolja-e vagy nem, azt bizony nagyon sokan szeretnék tudni. Köztük én is.
    Így mint véleményt tőlem se várjon senki.
    Nemcsak tőle függ.

    Nem egy egyszemélyes, teljhatalmú diktátor.
    A kamara két házában (szenátus/képviselőtestület) kisebbsége van.
    A nálunk alkotmánybírósághoz hasonlító testület – a mienktől sokkal több jogkörrel – kifejezetten az ellensége – mivel minden tagja a korrupció útján jutott a székéhez, az elmúlt 16 év során, vagyis ráadásul a leköszönt rezsim feltétel nélküli kiszolgálója.
    (mint nálunk a Polt Péter)
    Nemcsak a törvényeket van jogában megsemmisíteni, hanem a bírósági ítéleteket is, és értelmezni is azokat.

    Ha ezt eltanulja a a Viktor, akkor végünk lesz mint a botnak.

    Ez a legfelsőbb testület az alkotmánybíróság és a Legfelsőbb bíróság egybe ötvözve.

    Brazil államokból áll, ahol ugyan az államok költségvetésben jobban függnek a központtól mint az USA-ban, de viszont politikailag sokkal nagyobb a befolyásuk visszafelé.

    Egy biztos, amit mindenki tud, hogyha nem sikerül a korrupciót felszámolni alkotmányos úton, akkor a katonák beavatkoznak (golpe militar)

    Ami viszont újabb problémákat fog felvetni

  • Gabriel Karikas

    Christopher!

    Igyekszem, igen a témánál maradni.

    Viszont nagyon ugy éreztem, hogy érdemes a Brazíliában történteket összevetni az O.V. féle korrupcióra alapozott kormányzat átszabására irányuló kezdeményekkel.

    Sok tanulságot lehetne levonni.

    Sajnos Magyarországon előbb valóban tömegesen kellene megértetni a demokratikus játékszabályok működését.

    Amitől egy ország a legjobban szenved, ami tönkreteszi a gazdaságot, a mindenhol elhatalmasodó korrupció. Úgy tűnik számomra azonban, hogy kvázi nincs politikai csoportosulás, amely zászlajára tűzné a korrupció elleni harcot.

    Nyilván, hogy akik már kivették a részüket belőle egy kicsit is, non-szensz is lenne ha megtennék.

    Más kérdés hogy mégis megteszik.
    Ezzel el is rontanak mindent.

    Így mi más marad, mint az emberek egymásnak feszülése, az egymás szapulásának még élesebbé válása.

    Sehová nem vezet – csak ahhoz, hogy egyre többen elmennek az országból.

    Legfőképp a fiatalok, nyilván.

    Úgy ahogy elnéptelenedtek a falvak, el fog néptelenedni az ország…

    Viktor meg marad a várban – míg csak nem jönnek a törökök 🙂 🙂 🙂

  • Geyza
    2019 január 2
    9:14 de.

    az mijaz a „tévút”? a 3 útból melyik? vagy ez éppen az amelyik a pokolba vezet jóindulattal kikövezve?

    hahahahahaha
    már megint sokat ittál, nagyon erős az a kerítésszaggató

  • Gabriel Karikas
    2019 január 2
    10:42 de.

    hahahahaha

    hogy miért is van olyan hosszú ideig barzíliában a NYúúú? mert le akarják otthon tartóztatni korrupcióért

    Chris most ezt hagyd benne, lécci, hadd olvassa az aki a gábrielből okosodik

    hahahahaha

  • Gabriel Karikas

    Rodeio remélem is, hogy benne marad – A Brazil-kormány az Izraeli-kormánnyal köt megállapodásokat, a saját nagykövetséget Jeruzsálembe helyezteti át, Izrael fővárosába.

    Nem Netanhaju házába, bárki is lesz az új kormányfő ott, édes-tökmindegy.
    Csak a te tökkelütött fejednek és aljas antiszemitizmusodnak nem.

  • Kalocsai Miklós

    Gabriel Karikas
    2019 január 2
    10:42 d

    ” Úgy tűnik számomra azonban, hogy kvázi nincs politikai csoportosulás, amely zászlajára tűzné a korrupció elleni harcot.

    Nyilván, hogy akik már kivették a részüket belőle egy kicsit is, non-szensz is lenne ha megtennék.

    Más kérdés hogy mégis megteszik.
    Ezzel el is rontanak mindent.”

    Azt hiszem nagyon elvetetted a sulykot! Duplán is!
    1.Ugyanis minden ellenzéki párt zászlaján nagy betűkkel ott van a korrupció elleni harc, nem lehet nem észre venni!
    2. A korrupcióval való vádaskodással csínján kell bánni! Korrupció volt, van, és lesz is még nagyon sokáig. De ne mondd azt, hogy nincs különbség a tiltott, üldözött de még is előforduló korrupció és az intézményesített korrupció között! Te minden pártot az utóbbi kategóriába sorolsz, ez a non-szensz! Az utolsó két mondatodra inkább nem mondok semmit, de nem ártana elgondolkoznod rajta!

  • Azóta az is kiderült, hogy múzeumi szönyegeken fog tiporni….

    Ha még nem írta volna vki.

  • Gabriel Karikas

    Kalocsai Miklós
    2019 január 2
    4:36 du.

    Talán fel kellene írni mellé azt is, nagybetűkkel, hogy:

    UGYAN SAULOK VOLTUNK, DE PÁLLÁ LETTÜNK

    „”..Te minden pártot az utóbbi kategóriába sorolsz, ez a non-szensz!…””

    Félreértés ne essék, nem sorolok minden pártot közéjük, csak azokat akik már kivettük a részüket belőle.

    És azt se feledd, hogy tettestárs az is cinkos

  • Kedves Gábriel és Rodeo, ((izéljétek meg!(sic pisziül!)) olyan jól lehetne szórakozni a vitáitokon, ha nem az alpári földbedöngölés lenne a vezérmotívumotok és nem nekem kellene erénycsőszködnöm felettetek fogadatlan prókátorként! 😀

  • Kalocsai Miklós

    Gabriel Karikas
    2019 január 3
    6:02 de.

    Nem értetted meg amit írtam! Nem baj!

  • Gabriel Karikas

    Kalocsai Miklós

    Egyértelműsítenem kell az utolsó mondatot, reggel elsietettemben összecseréltem a szavak helyét a mondaton belül: 2019 január 3
    6:02 de.

    Az utolsó mondat így akart kinézni:

    „és azt se feledd, hogy a cinkos is tettestárs.”

    Megragadva az alkalmat még hozzátenném:
    Tisztában vagyok vele, hogy 1990-es „rendszerváltás” egy intézményesített korrupt rendszert örökölt.

    A „Népköztársaságnak” nevezett valaminek pontosan az volt a lényege – a kézi-vezérlés.

    Viszont ezt már a nyolcvanas években tudatosan el kezdték lebontani.
    Ami a rendszerváltás alkalmával visszájára fordult.
    Az Orbán-rezsim aztán visszaállította teljességében, és nyakon öntötte egy nagy hazugság-szósszal, amit minden, érted, MINDEN PÁRT a Te saját megerősítésed szerint is, normálisnak tart.
    Elmondom, a választók zöme is.

    Hát ezért nem lesz még egy ideig demokratikus társadalmi berendezkedés – csak üres duma, ami egyre jobban elfajul komoly nézeteltérésekké a társadalmon belül – csak Isten látja a folyamat végét – ha, ha nem fordította el a fejét már rég…

    Hogy visszatérjek a Sauli hasonlatomra, azt ugye tudod, hogy miért Kizsázsiában hirdette az igét Pál(Saul)?
    Bocs, nem tudom mennyire vagy biblia-ismerő ember, de feltételezem.

    Azért hirdette ott, jó messze, ahol már senki sem ismerte azelőtt, mert a saját korában, bizony sem az Apostolok, sem a kereszténnyé (krisztusivá) tért zsidók nem hittek neki. Sem zsidók, sem egyéb Judeabeli, Siriabeli, Galileai és egyéb környékbeliek nem bíztak benne egy percre sem.
    Hiszen ismerték mint vért fröcsögő keresztény-vadászt. Kezdve az első vértanútól, Istvántól.

    Hogy gondolod, hogyan lehet a képén bőr akármelyik korrupcióba már jócskán belekóstolt (vagy kevéssé, de tökmindegy) pártnak is a zászlójára írni, hogy most pedig mi vagyunk a korrupció ellenesség élharcosai?

  • Inkább Bibi
    2019 január 3
    11:33 de.
    inkább! tudod Bibi, a világsajtó fasisztának, szélsőjobboldali diktátornak nevezi…, az összes európai akárki távolmaradásával tüntetett (OGV kivétel ő kipróbálta ezt a gépet is, hogyan tud majd elmenekülni mikor közelg a vég azaz nem oszt nem szoroz)
    magam tapasztalataiból én kérdezek mert tudom mi lesz egy valóban korrupt hatalmi tébolyban szenvedő őrmester aki tábornoki bojtokra és rojtokra vágyik a sújtásokkal egyetemben most megszerezte mert szponzorálták a „tuggyukkik” (fegyverlobby és olajlobby +)

    az volt és maradt a kérdésem hogy a népnek hogyan és miképpen lesz jobb és csak erre kaptam azokat a „lebaszásokat” miszerint én egy… és már tudod mert leírta mit képzelek én, hogy a „szakembert” aki aszongya Floripa ban él meg merem kérdezni… de válasz nincs
    a többséggel megválasztott elnököcske a hatalom mind a két házában kisebbségben van azaz döntésképtelen… vagy felrúgja a jogot és diktátorként populistaként ledöngöli ezeket és akkor visszaáll a 35-25 évvel ezelőtt megdöntött katonai diktatúra bevallottan környezet védelem tagadó, rasszista, fasiszta,

    erre én vagyok a….

    na jó hagyom még megint ki leszek gyomlálva

    mellékesen a fiacskája szépen kiépítette a Ná Tó berohanását a személyes kapcsolataival mint tudjuk barzília teljesen északi ország sok hóval és a…

    hahahahahaha

  • Rodeo11
    2019 január 3
    1:46 du.
    No, én meg azt mondom, legalább olyan könnyen meg lehetne puccsolni, akár még legbelülről is, mivel a nagyondemokratikus ellenzéki rémhírterjesztés ellenére nem rendelkezik teljhatalommal, -ha nem felelne meg a túlfizetett léha sleppjének és külső szponzorainak, nem dolgozna még helyettük is a javukra-, például úgy mint anno azt egy ravaszul szemfüles sportminiszter tette, na persze akkor sem a nép javára, hanem természetesen a csorbult pártfegyelem(hát persze!) érdekében! 😀

  • Inkább Bibi
    2019 január 3
    3:39 du.

    ügyes kis válasz (nem Sennheiser HD850X?) szerintem is le lehet váltani a kis gömböcöt akár a várban akár a várbazárban, de a legjobb megszervezni egy hájdzsekkinget, amikor éppen lukszusz repülgetne valami kies tájra diktátorokat nézni közelről?

    a barzilokban bízok, azok rájönnek nem is olyan sokára a riói karneval idején (pláne ha megpróbálja …. kiskutya… ehhez)

    hahahahahaha

  • Gabriel Karikas
    2019 január 3
    12:06 du.

    milyen bübloszi lett kigyelmed? az egész „könyv” tele van árulással, hazugsággal és ferdítésekkel valamint meglepetésekkel

    nekem Salome és a Jonathan próféta viszonya tetszik és a Heródes gyermekgyilkosságai valamint a hitük terjesztése cirkumcsízió által…

    és a korrupció ugye… a világ tele van lobbystákkal

    hahahahahaha

  • Gabriel Karikas

    Inkább tudod Bibi

    Maradjunk abban, hogy feleslegesen én sem tépem a számat, mert minek is?

    brbrbrbrbrbrb dömdödöm….

    nincs semmi szükségem arra, hogy olyanokkal vitatkozzak, akik nem tudnak, – és még kevésbé akarnak mást, mint hogy abban a maguk által felépített Virtual Real világban éljenek, amivel könnyedén tudnak szédíteni kedvükre másokat

    A pszichiátriában van ennek neve: pszichopata

    Akik pedig követik őket, azok az áldozatok (vagy balfácánok)

    A világsajtó/média valóban hatalmas erő

    Csakhogy a hírek mögött nem a sajtó áll, hanem sok-sok pénz

    Mivel a média is pénzből él – és aki többet fizet, annak dolgozik – mármint az a média amelyik azért jött létre. (kereskedelmi média)
    Mivel általában vállalkozási indíttatásból alapítják őket ….

    Természetesen vannak kivételek, akik nem ezért alapultak – kevesek, – akiknek viszont nincs is különösebb ismertsége, tábora – ma az internet lehetővé tesz ilyesmiket
    Ilyen pl. a KMH, de a Bartus-féle Amerikai népszaváról már nem mondanám el ezt ….

    A véleményem szerint nyilvánvaló, hogy a KMH abból az indíttatásból született, hogy ennek, a médiákon keresztül az életünk minden szegletébe beáramló hazugsággyárnak a rombolásával szemben, megpróbáljon adni egy kis „naturális” ellenpontot.
    Hogy az idejáró hozzászólók egy jó része nem levetkőzi az onnan táplált nézeteket, hanem ide akarja beerőszakolni, ráerőszakolni a többiekre? Hát istenem ….

  • Inkább Bibi
    2019 január 3
    3:39 du.
    _____________

    Csak az igazság kedvéért. Azt a bizonyos miniszterelnököt nem a „szemfüles sportminiszter” puccsolta meg, hanem a koaliciós partnerpárt (amely mellesleg nagyon nem volt a „szemfüles sportminiszter” híve). És nem is a „szemfüles sportminiszter” volt kijelölve kormányfőnek, hanem – ahogy a férjem nevezte akkoriban, a „teherautósofőr” – de közbeszólt egy nevezetes város polgármestere, és ő dobta be a „szemfüles sportminiszter” nevét a közgyűlés köztudatába már a folyamat végén, az utolsó pillanatban. Sajnos, mert az illető még egyáltalán nem volt felkészülve egy ilyen felelős posztra, és akit ezért tapasztalatok hiányában a saját párttársai vittek be a csincsésbe, sőt ők is árulták el végleg.

  • Gabriel Karikas
    2019 január 4
    8:10 de.

    „A véleményem szerint nyilvánvaló, hogy a KMH abból az indíttatásból született, hogy ennek, a médiákon keresztül az életünk minden szegletébe beáramló hazugsággyárnak a rombolásával szemben, megpróbáljon adni egy kis “naturális” ellenpontot.
    Hogy az idejáró hozzászólók egy jó része nem levetkőzi az onnan táplált nézeteket, hanem ide akarja beerőszakolni, ráerőszakolni a többiekre? Hát istenem ….”

    Szerinted nem dicsérendő az, hogy az ide járóknak szubjektiv véleménye is lehet? Bevallom őszintén, nekem ez nagyon tetszik, de az kifejezetten zavar amikor egy-két véleménydiktátor azt hiszi, hogy aranyat tud produkálni a sűrűn ide pottyantott verbális ürülékéből! Különösen a l’art pour l’art
    rasszizmust(zsidó, magyar és egyébb náció egy gyűjtőszó alatt!) generáló alkimistákra gerjedek vehemensen! 😀

  • Rodeo11
    2019 január 3
    6:12 du.

    „ügyes kis válasz (nem Sennheiser HD850X?) szerintem is le lehet váltani a kis gömböcöt akár a várban akár a várbazárban”

    Szerintem is ügyes kis válasz, de kire, mert én még nála is csak silányabbat találok a sokszáz önjelölt hazafi között!

    (Kezdetnek, csak úgy vájtabb fülre való szoktatás képen a nejem -sunyi ösztökélésem hatására- alattomosan meglepett karácsonyra egy Pioneer SE-MS5T-K tipusu fejhallgatóval, ami lehet hogy a Te prémium minőséghez szoktatott füleidnek nem okozna magömlést, de én egyelőre -kezdőként- nem tudok betelni vele! 🙂 )

  • Almási Alma
    2019 január 4
    12:09 du.
    Köszönöm a helytálló kiigazítást, de mentségemre legyen mondva, egy kívülállónak ez akkor puccsnak látszott. (Mellesleg ez akkor már a derék koalíciós partner második baráti húzása volt, lásd Horn alatti bábáskodásukat!)

  • Inkább Bibi
    2019 január 4
    12:57 du.
    én a (T) tan azaz barna változatot találtam a neten az ára nagyon „kézenfekvő”
    $129,99 ért árulja az amazon
    de $69,99 ért is látom technikai spec?

  • Rodeo11
    2019 január 4
    2:21 du.
    Akciósan volt 17000 ft az Auchanban! A specifikációi meg szerintem -az árához képest- túl szépek ahhoz, hogy igaz lehessen, bár hülyének áll a szerencse:
    Type: Fully-enclosed dynamic headphones (az én kis drágám fekete, de volt barnában és pirosban is)
    Impedance: 32 ohm
    Senzitivity: 98 db
    Frequency responce: 9 Hz to 40000 Hz
    Maximum input power: 1000 mW
    Driver units: 40 mm

    Laptopról és okostelefonról (szerintem laikusként) nagyon szépen muzsikál, bár semmilyen összehasonlítási alapom nincs.

  • Inkább Bibi
    2019 január 4
    2:07 du.
    ________________

    Engedelmeddel, én is kívülálló voltam, és tisztán láttam, amit leírtam. Hanem inkább azok, akik kábultan hitték Orbán minden szavát, azoknak látszott úgy, ahogy te írtad.

    Én különben pont fordított utat jártam be, mert a “szemfüles sportminiszter”-t előzőleg egyáltalán nem kedveltem, és gyanakodva néztem. De amit – és ahogyan – tett, az győzött meg arról, hogy érdemes a rokonszenvemre.

  • Gabriel Karikas

    Inkább Bibi
    2019 január 4
    12:32 du.

    Magad írod a választ:

    „”…. Szerinted nem dicsérendő az, hogy az ide járóknak szubjektiv véleménye is lehet?…””

    a kérdésedben… 🙂 🙂 🙂

    Nem jön le?

    SAJÁT VÉLEMÉNY – tudod mi az?

    Nem a „világsajtó” véleménye. Asztatat más hozzászólók is eltudják elolvasni, egyedül is …

    Kapiskálod a különbséget?

    És nagyon fontos lenne az is persze ha minden hozzászóló képes lenne megkülönböztetőén felhívni a figyelmet arra, hogy most csak valami véleményt mond, vagy valamilyen tájékoztatást közöl hiteles forrásból.

    Más sajtótermekből való újságírói vélemény-átvétel nem hiteles forrás.

    Azt legfeljebb úgy vetheti fel, hogy most az igaz, vagy nem?

  • Gabriel Karikas
    2019 január 4
    8:52 du.
    Na jó, már megint félreérthetően okoskodtam vagy nem kimerítően. 😀
    (Próbálj meg az Amerikai Népszavában, a „világmédiában” vagy bármelyik magyar médiában az elkötelezettségükkel nagyon ellentétes véleményt merészelni, elveszik a beírásod mint szürke szamár a ködben, itt viszont megjelenik, egy-két nagyon kirívó bagolyköpetet leszámítva.)
    Szerintem a szubjektiv vélemény nyílvánítás biztos jele a mondatbeli „szerintem, úgy gondolom vagy érzésem szerint” kifejezések beszúrása, én ezeket általában szoktam alkalmazni, mert egyrészt nem mindig értek maradéktalanul egyet a „független szakértőkkel”, másrészről jó megérzésem szerint nem vagyok mindentudó, annál inkább tudálékos.

  • Almási Alma
    2019 január 4
    7:32 du.
    Kedves Alma, röstelkedve bevallom, hogy abban az időben, mivel havi 250-300 órákat dolgoztam vidéken úgy, hogy csak 2-3 hetente keveredtem haza és a panziókban nem volt ínyemre a politizálás, politikailag is marha tudatlan voltam! 😀 (Ám bőven megérte a nagy pénzhajszolás, mert zsenge 59 éves koromra meg tudtam vásárolni életem első -igaz „csak” vidéki- családi házát, amiben most kettem terpeszkedünk, mert az összes lányom többszázezer parasztköpésre telepedett le tőlünk. 😀 )

  • Inkább Bibi
    2019 január 4
    2:07 du.

    Tegyük félre az érzelmeinket egy pillanatra.

    A rendszerváltás első választásán az SZDSZ majdnem olyan nagy szavazóbázissal rendelkezett, mint az MDF. (Az SZDSZ egymillió, az MDF ennél mindössze 200ezerrel több a 90-es választások listás adatai szerint.) Ezen kívül is tudni lehetett róluk, hogy már évek óta fél-illegális ellenzékként működtek az átkosban, miközben az MDF tele volt sunyító kollaboránsokkal és volt MSZMP tagokkal.

    Párt legyen a javából, akivel ilyen körülmények között nem szaladt volna el a ló. Tehát kommunistáztak ezerrel, mert nem vették észre, hogy a nép – szerintem helyes érzékkel – a régi rendszerrel való folytonosságot akarta, csak kisebb változtatásokkal.

    A 94-es választásokon meglepő módon (és az összes rendszerváltó párt ellenében) a nép visszafordult az MSZP-hez. Szerintem elsősorban a kárpótlás, és az elhibázott privatizáció volt ennek az oka, valamint az, hogy az emberek legalább egy kis szakmaiságot akartak látni a kormányzásban. (A „bal-jobb” felosztás a politikusok által erőltetett hülyeség volt akkor is, meg most is.)

    Horn Gyula ravasz politikus volt. Szerintem pontosan tudta, hogy a koalícióban az SZDSZ el fog vérezni (ezért is vállalta be őket, noha ez nem volt szükséges a biztonságos kormányzáshoz), de volt benne annyi becsület, hogy a kétharmadot azért nem használta fel. Ő ugyanis ebben az egész büdös rendszerváltási cirkuszban azt nézte, hogyan haladhatna előre Magyarország (ebben az elmúlt 30 évben egyedülálló volt), és hogyan maradhat az ország egyik nagy pártja az MSZP.

    Nyilván azt remélte, hogy egy koalíciós partner részéről nem illedelmes dolog a komcsizás. Ő ugyanis nemzetközi diplomata volt, és ezért bízott a többiek politikai korrektségében a nézeteiktől függetlenül. Jól látszott ez például a Torgyánhoz való személyes viszonyában is..

    Na, ebben súlyosan tévedett.

    Summa summárum, az SZDSZ ostoba és ellenséges viselkedése emberileg érthető. Tele voltak sértődéssel, és az érzelmi politizálás szörnyű dolgokhoz vezet még a nép esetében is, hát még a politikusok részéről. Ezt sem az SZDSZ, sem az MDF nem érte fel ésszel, sajnos.

    Bocs, Chris, ha kicsit hosszú voltam, és nem konkrétan a témában, de ez már nagyon kikívánkozott belőlem…