Orbán honvédségi különgéppel tesztelte a menekülési útvonalat Brazíliába?

2019 január 3 10:34 de.73 hozzászólás

„Harminc éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!” Ezt válaszolta Orbán Viktor a parlamentben, miután az Átlátszó szeptemberben megírta, hogy a miniszterelnök július 25-én a 17 milliárd forint értékű, Bombardier Global 6000 típusú, OE-LEM lajstromjelű osztrák magánrepülőgéppel utazott a Vidi bulgáriai meccsére. Letagadni nem lehetett, mert lefényképezték, ahogy hazafele kiszállt a gépből Ferihegyen.

Persze, Orbánnak ez a kijelentése sem volt igaz, mint ahogyan a miniszterelnök több más állítása sem feltétlenül fedi a valóságot. Harminc évvel ezelőtt ugyanis Orbán egyáltalán nem utazott különgépen, ha egyáltalán ült repülőn, az maximum menetrendszerinti járat lehetett.

Ami viszont tény: Magyarország miniszterelnöke az utóbbi időkben igen nagy előszeretettel röpdös magángépeken, vagy éppen a honvédségnek vásárolt, de a katonák által nem használt gépeken. Ugyancsak az Átlátszó tette közzé, hogy 2018. február elején a Magyar Honvédség két Airbus A319-es repülőgépet vásárolt. Simicskó István akkori honvédelmi miniszter már a gépek bemutatásakor is azt mondta, hogy ezek nem kormánygépek. Az azóta érdemei mellett más beosztásba helyezett – magyarul: menesztett – miniszter szerint a gépek a Magyar Honvédség hadrendjébe kerültek, és a Magyar Honvédség fogja használni őket.

Nem így történt. Hadrendbe állításuk után ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök kezdte rendszeresen használni a hivatalosan katonai csapatszállítónak vett honvédségi repülőket. Nyáron a 605-ös lajstromjelű géppel utazott Izraelbe, Montenegróba, szeptemberben pedig Moszkvába és Salzburgba. A másik, 604-es lajstromjelű honvédségi repülővel ment hivatalos látogatásra szeptemberben Kirgizisztánba, novemberben pedig Prágába és Zágrábba. Az oknyomozó portál által közölt dokumentáció szerint a repülési adatok alapján Orbán Viktor valószínűleg a 605-ös lajstromjelű honvédségi géppel repült Milánóba Kurtág György operájának bemutatójára – ezt az információt egyébként Benkő Tibor honvédelmi miniszter később megerősítette.

Más esetekben Orbán Viktor magánemberek tulajdonában lévő repülőgépeket használt különbözö utazásaihoz. Leggyakrabban a kötélbarátjának nevezett Garancsi István gépével repkedett a miniszterelnök, de ült már a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonolta gép fedélzetén is. Ezeknek az utazásoknak a költségeit gondosan titkolják a közvélemény előtt, nyilván nem tenne jót, a magát a nép egyszerű gyermekeként bemutató miniszterelnök szotyizós, pálinkázós imázsának.

Orbán Viktornak ez az újkori szokása, vagyis a különgépeken való repkedés nem csupán a közvagyonnal kapcsolatban veti fel a kérdést, hogy vajon azt valóban rendeltetésszerűen használják-e. Más megközelítés is felvetődik ezen eltitkolni próbált repülésekkel kapcsolatban, jelesül az, hogy a miniszterelnök miért vásároltat korábban nem tapasztalt mennyiségben, hivatalosan nem az ő szállítására használatos repülőgépeket, miért teszteli azokat különböző útjain., nem beszélve arról, hogy ezek a kirándulások nem egy alkalommal igencsak érdekes helyekre vezettek.

Példa erre a legutóbbi brazíliai kiruccanás, ahova Orbán Viktor – egyetlen európai miniszterelnökként – egy titokban vásárolt Falcon 7X tipúsú business jettel repült a szélsőséges nézeteiről ismert Jair Bolsonaro elnök beiktatására. Fontos lehetett Orbánnak ez az út, még a szilveszter éjszakáját is feláldozta, hogy részt vehessen a szélsőséges politikusként ismert brazil elnök beiktatásén.

Elemzők szerint Orbán részéről mindez erőfitogtatás: annak a bizonygatása, hogy Magyarországon azt tesz, amit akar, ha úri kedve úgy tartja, magán- vagy honvédségi gépen utazik, senki nem vonhatja őt ezért felelősségre. Erre utal az írás elején idézett pökhendi – s mint látható: valótlan – kijelentés is, miszerint ő harminc éve így jár meccsre, tárgyalásokra.

Vannak, akik viszont épp az ellenkezőjét, vagyis a bizonytalanság és a félelem jelét látják a magángépes utazásokban. Vagyis, hogy Orbán már a bukása utáni időkre is gondol, és a menekülését készíti elő. Ezért kell a sok repülőgép, és ezért vállalja még azt is, hogy kínos helyzetbe hozta magát azzal, hogy egy szélsőséges – egyes vélemények szerint fasiszta – politikus elnöki beiktatásán vesz részt. Brazíliával Magyarországnak nincs kiadatási egyezménye, ami persze még nem azt jelenti, hogy ha a dolgok úgy alakulnak, Orbán oda menekülne. Nem kizárt, hogy a közismerten futballőrült Orbán a brazil foci nagy rajongójaként választotta a nem mindennapi időpontot és helyszínt erre a szokatlan módón nyélbe ütött utazásra.

Föld S. Péter

73 hozzászólás

  • Azért cserélgeti a röpcsiket, mint férfiember az alsógatyáját, hogy összezavarja az ellene merényletet szándékozni akaró migráncs terroristákat! 😀

  • György Molnár

    Ez a primitív bunkó 30 éve még -kis túlzással- a felcsúti kerti pöcegödörre járt kalucsniban, angol WC-t akkoriban kezdtek el használni Felcsúton…..Csak repülgessen, szokja a menekülést, de őt még Brazília is kiadná adott esetben, kivéve ha többet lopott mint az ottani diktátor…..Akkor feleznek majd…..

  • Toltott mar barki is 14-16 oras repulest egy Bombadeer Gobal 6000-on ????????????????????????????????????

    Vagy lehetet volna alkalma a repules korulmenyeit hasonlitani egy 747-767, vagy Airbus 320 kenyelmeihez ???

  • Péter :
    ….””””Nem kizárt, hogy a közismerten futballőrült Orbán a brazil foci nagy rajongójaként választotta a nem mindennapi időpontot és helyszínt erre a szokatlan módón nyélbe ütött utazásra….””” lehet hogy ez az egy mondat igaz az egész cikkből? A többi mondatokat sok időbe tellett kitalálni! Nem így gondolod???
    üdvözletével

  • Drizari
    2019 január 3
    10:57 de.

    😀 Ez jó volt.
    De hát cserélgesse nyugodtan és repüljön engem nem zavar, csak ne titokban vásárolt, közbeszerzést és árazást sohasem látott, nem publikált (értsd eltitkolt azaz ellopott) magyar adófizetői pénzen vegyen repülőgépeket, amiket honvédséginek hazudnak, de polgári lajstromjellel látnak el és polgárira is festenek – és nézik a magyar embereket teljesen hülyének. Vegye meg a bevallott 800 ezer forintos (lol, xd) zsebpénznyi megtakarításából. Ja, hogy abból egy jobb drónra se futná… (és van arca a bevallásában zsebpénznyi megtakaritást évről évre bevallania) Így világos, hogy miért kell inkább a közvagyonból elemelt pénzből vásárolnia sorra a repcsiket a feneke alá. Megérdemli nem? Fizessük neki a repcsiket, a kisvasutat, a stadionokat, a különböző focimeccsekre magángéppel tett útjait is, fizessük a vejének a kastélyokat, a gyerekkori barátjának az uniós pénzeket is engedjük át, hogy ellopja a felét ami a magyar embereket illetné de helyette a gyerekkori barátja jachtokat és magángépeket bérel, a mostani barátainak pedig kinek-kinek kedve és hobbija szerint szolgáltassuk tonnaszámra ki a közvagyont. Közben a még el nem menekült munkásokat dolgoztassuk meg szarért-hugyért, hogy ne szakadjon be a gazdaság teljesen 2 éven belül, hanem elhúzzuk egy kicsit még 3-4 évre. Jó buli. 🙂 Éljen Miniszterelnök úr! Ilyen valóban nem születik 100 és 1000 évente egy sem.

  • kis pocakos bőregér… amint pöffeszkedik az 1989(?) es alakításakor még bevallottam „nonokisszakállas” ma már csak a fiacskája valláslapító és „más” de már az orbáni NER úton halad a cél felé, … récsöl meg már majdnem célba ért, még hiányzik neki ez az úgyis ellopja neki apuka
    a NER családi vállalkozás nagybirtokos rendszer jobbágyokkal és most kurva jó… a hívek tapsolnak mert ogv jól odamondogat de…. nem vicces, „csak” pofátlan

    hahahahahahaha

  • Péter!

    ideteszem az Amerikai Népszavában mai napon írott kommentemet, hisz benne a válasz a címben feltett kérdésre:
    .
    abramovics
    JANUÁR 3RD, 2019
    befejezésül néhány szó:
    .
    egyszerűen döbbenetes, hogy a történelem, a sors a kezére játszik ennek a féregnek.
    brazíliában kíván majd letelepedni, ha és amennyiben menekülnie kell, hiszen nem fogják kiadni, ráadásul focibuzi, s ott jó a foci, meleg van egész évben.
    a ruszkiknál, vagy bármelyik volt tagköztársaságban nincs jó foci, hideg, kemény telek vannak, oda nem szeretne menni.
    .
    amúgy vélhetően brazília még ebben az évben fel fog robbanni, hiszen ez a barom mindenki számára lehetővé teszi a fegyvervásárlást.
    na használni is fogják, nem fognak pöcsölni!
    elég csak a XX század elejének Lampiao kapitányára gondolni!
    az erőszak kódolva van a bozótlakókban, a favellák lakóiban.
    olvassátok el Jorge Amado: az éjszaka pásztorai című könyvét, az utolsó fejezetet, a macskanyúzó domb elözönlése címűt.
    vagy emlékeztetek mindenkit egy riportfilmre, amiben egy favellalakó, derék, családszerető, amúgy véres kezű. kegyetlen gyilkossal készült interjú.
    több rendőrt saját kis kacsóival nyakazott le, majd hazament, megfürdette, s letette aludni gyermekét.
    na ezek aztán, ha legálisan jutnak fegyverhez, egy kicsit átalakítják majd azt a brazíliát.
    ha ezt a bolsanarót is megrövidítik mondjuk egy fejnyivel, akkor abban nem lesz hiba!
    mondjuk ennek a magát magyarnak valló csürhének is ezirányú teendője van!
    mármint a rövidítés. a csuti geci rövidítése.
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

  • abramovics
    2019 január 3
    2:37 du.

    Abra(kadabra)movics álKasszandra!

    Többet ilyen jóslatot ne csinálj, mert izomlázat kaptak a röhögőizmaim!
    😀 😀 😀

  • abramovics
    2019 január 3
    2:37 du.

    „na ezek aztán, ha legálisan jutnak fegyverhez, egy kicsit átalakítják majd azt a brazíliát.
    ha ezt a bolsanarót is megrövidítik mondjuk egy fejnyivel, akkor abban nem lesz hiba!
    mondjuk ennek a magát magyarnak valló csürhének is ezirányú teendője van!”

    Pubika, úgy látom te süteményes majdani Victoria nővérkéddel együtt „a magát magyarnak valló csűrhét” szívesen felfegyvereznéd egy vidám kis magyar tavasz reményében, annyira imádsz magyar vérben tunkolni! Ne hozzál kenyeret, itt nem lesz lehetőséged csemegézni, inkább pelenkát vételezz a gazdidtól, meg a mostaninál hatásosabb anti depresszánst!
    Ja és miből gondolod, hogy fegyverekkel akarunk választani neked is megfelelő demokráciát? Miért izgat téged ennek „a magát magyarnak valló csürhének” a bármilyen sorsa?

  • „…és semmi nincs új dolog a Nap alatt”
    (Préd 1.9.)

    Ady Endre: Nagy lopások bűne

    Dante ezt, ha jobban is,
    valahogyan így írta volna meg.

    »…Ezek itt honuk fórumát földúlták,
    Hulla-csarnok ez, ahol se meghalni,
    Se föltámadni nem tudnak a hullák.

    Vezérük is csupán rosszul szavalni
    Tudott a híres magyar becsületről
    S hagyta hazáját förtelmeket falni.

    Akkoriban a jó magyar szemekből
    Riadottan némult ki az igazság,
    Hisz lopták a csillagot az egekről.

    Honnak atyái honuk veszni hagyták
    S itt maradnak, míg felejtik emlékük,
    Unokáik, a koldus istenadták.«

  • Gabriel Karikas

    Abramovics

    És én még azt hittem, hogy Te a legyőzhetetlen 300-ak csapatába tartozol…..
    Aztán meg rögtön berezeltél már attól is, hogy ott messze a brazilok fegyvert kaphatnak a kezükbe 🙂 🙂 🙂

    Akkor mire volt az az előző nagy duma, hogy az Orbánt megszalajtjátok??!!

    krkrkrkrkrkrrk . 🙂 🙂 🙂

    Vicces jószág vagy …

    Brazilban a kormányra került, magát kommunistáknak kinevező korrupt militánsbanda kezdte el begyűjteni a fegyvereket, persze „önkéntes leadással”
    Nyilván a törvény szerint akit engedély-nélküli fegyverbirtokláson kaptak, azt eljárást kapott a nyakába.
    Azok olyankor derültek ki, amikor fegyveres bandák betörtek kifosztani a házat, és védekezésül előkerültek a fegyverek.
    Így általában a fosztogatók kártérítésért folyamodtak a ház lakói pedig eljárás alá kerültek.
    Már ha túlélték.

    Amúgy a szabad fegyverviselés ideiglenes elnöki rendelettel lett korlátozva, 2005-ben, úgy hogy előtte valóságos (nem orbánféle) népszavazás volt, ahol 65% a szabad fegyvertartás mellett szavazott, tehát nem mint törvény lépett hatályba.

    Brazilban kötelező szavazni, ha a csóri nem szavaz, letiltják az adószámát, onnantól lőttek a bankkártyájának, jogsijának többek között.

    A Bolsonáró nem fog semmi más tenni, minthogy az akkori népszavazást törvénybe iktatja.

    Azt nem tudjátok, hogy a közvetlen szomszédban mi mozgatja a politikai szálakat, akkor honnan tudnátok, hogy mi van 10 ezer kilométerrel arrébb?

    Információ, jajaj ….

    Nem csoda, hogy ilyen sületlen bandát össze bírtatok hozni, …….. kkkkkkkkk – radikális liberalisták … vicces vagy, nagyon

    Bár ahol Turul-körök repkednek, a parlamentben meg sámánok táncolnak feudális(katólikus) birodalmi jelvények körül – nagy baj van, nagyon nagy …

    A liberális eszme se nem komcsi, sem nem kapitalista.

    A liberális eszme a másik embertársam tisztelete, vica-versa

  • Nem tudom, mi faj ebben sok magyarnak.? Gondolom, az hogy nem vicinalison vagy vasuton kozlekedik!? En nem tudok egy orszag miniszterelonkerol aem, hogy igy kozlekedne a vilagon.Kulonosen Nraziliaba menven.
    .

  • Meg kimaradt , hogy foci manias a hobbyja! ORulon a nep, hogy nem a noket gyujti, mint sok mas elnok.

  • FEGYVER GYUJTES ANDRONOVCs? Az jo otlet de ahhoz azert tobb penz kell,, mint smi a magyar .miniszterelnok elkolthetne.

  • Figyelo 2019 január 3 11:42 du. Feltűnően sokat nem tudsz.
    2019 január 3 11:46 du. Ezt a butaságot komolyan írtad, vagy csak már nincs mivel megvédeni a kedvencedet?

  • Tisztelettel: Honnét ez a gyűlölet-cunami ami fent olvasható?

    Félreértés ne legyen: Nem szeretem Orbán Viktort személy szerint

    ps: Mintha egy szellemi tömeges önkielégítés lenne

  • Figyelo
    2019 január 3
    11:42 du.

    Nem fáj senkinek, ha például azt mondja a magyar kormány: „Nép!! veszünk a miniszterelnök úrnak 3-4 repülőgépet, kormányzati repülőnek” mert már nem jó a business class a menetrendszerinti járatokon. Azt mondom, oké hiszen egy kormányfőnél érthető is, bár akkor sem érteném miért kell 3-4 gép egyetlen miniszterelnöknek. De legalább nem hazudnának ebben az esetben.

    De nem ez történt, hanem honvédségi szállítógépként kommunikálták az Airbus-okat, és teljesen el akarták titkolni a falcon-t. Holott a katonáinkat a külszolgálatokból továbbra is külföldről bérelt gépekkel és nem ezekkel a már saját repülőkkel szállítják. Mert ezeket Orbán használja – „nem kormányzati” gépként. Most akkor ezek szerint honvédségi, vagy kormányzati gép?
    A másik luxusrepcsit a falcon-t pedig szintén honvédséginek hazudják, pedig arra eleve alkalmatlan, ráadásul polgári lajstromjelet és festést is kapott. De továbbra is azt mondja a rezsim, hogy honvédségi.
    Nem tudom érti-e kedves figyelő, hogy nem a repülőgépezés a baj, hanem a hazudozás, néphülyítés és mivel honvédséginek mondják, így nem is kell beszámolni arról, hogy hányszor és hová repül vele a miniszterelnök egymaga. Miközben a katonáink nem használhatják azt amit elvileg nekik vett a magyar állam, mert Orbán repked vele ide, oda, meg amoda. Még a milánói Scala-ba is operába.

    A Fociról mint hobbiról:

    Az sem baj, hiszen Magyarország „10millió” fociszakértő hazája, hát pont a miniszterlenöknek ne lenne a hobbija. Az a baj, hogy megint csak közpénzből finanszírozza a saját hobbiját, építi a stadionokat, hol a kertje végébe, hol a kedvenc csapatának és barátai kedvenc csapatainak is annyi stadiont amennyit a piac nem tud eltartani mert üresen konganak, így a fenntartásai is közpénzből valósul meg a jövőben is.

    Nem tudom érti-e azt, hogy a hobbi nem probléma, a probléma az, hogy nem saját pénzéből él-hal a hobbijáért hanem a nemzeti vagyonból szórakoztatja magát a hobbijával. Ez a probléma, és nem a hobbijának a tárgya.

  • Figyelo
    2019 január 3
    11:42 du.

    Nem tudom, mi faj ebben sok magyarnak.? Gondolom, az hogy nem vicinalison vagy vasuton kozlekedik!? En nem tudok egy orszag miniszterelonkerol aem, hogy igy kozlekedne a vilagon.Kulonosen Nraziliaba menven.

    ——————————–

    Kedves Figyelő, Ön cudarul unatkozhat, ha megint nincs más ötlete, ill. „nemérteni” valója, mint a már ezerszer megkérdezett és sokak által meg is válaszolt Orbán féle közpénz költési szokások! Ne legyen kishitű, a „sok magyart” ha bölcsebbnek nem is nézi, de legalább önmagával azonos szellemi színvonalon helyezze el, és akkor máris rájön, hogy azt itt is tudja a „sok magyar” hogy kormányfők (se) igen szoktak vicinálissal, vagy vonaton utazni olyan országokba, ahova egyébként nincs is ilyen viszonylat, járat, pláne „Nraziliaba”! Nem ez „fáj” tehát a sok magyarnak, ám mielőtt bármit is mondanék, írnék, megkérdezem, hogy elolvasta e egyáltalán a cikket, melyre volt szíves reagálni? Nyilván nem – mert annak ismeretében ezt a sokszor lejáratott ostobaságot nem vezette volna elő, mert nem lett volna oka rá, tekintve, hogy a cikkben valamennyi magyarázatot megtalálja, amire bármi kérdést is megfogalmazhat! Igen, kedves Figyelő, fehéren feketén benne van Földes írásában, hogy mi nem stimmel és miért, Orbán repkedési szokásaival, mit és miért kérhetnek számon az adófizetők, akiknek a bőrére megy a féktelen, és indokolatlan luxus! Szóval Figyelő, az unalom, vagy az ötlettelenség nem indokolja, hogy ismételten olyasmit magyaráztasson el magának – a tetejébe tök feleslegesen – melyre bár ott a válasz, hidegen hagyja, és legközelebb ugyanezt fogja megkérdezni kitudja még hányszor? Ezek a dolgok Önnél kérdés szintjén működnek, a válaszok nem érik el az ingerküszöbét!

  • Figyelo
    2019 január 3
    11:46 du.

    Meg kimaradt , hogy foci manias a hobbyja! ORulon a nep, hogy nem a noket gyujti, mint sok mas elnok.

    ————————————

    Már bocsi, de miért „ORulon” annak a nép, hogy Orbán nem a nőket gyűjti? Annak max. a felesége örülhet/ne,ha egyáltalán érdekli még! Tulajdonképpen mi köze ahhoz a népnek, hogy a minielnöke mit gyűjt? Normális körülmények között az égvilágon semmi, a minie. hobbija abszolút a magánügye lenne, feltéve, hogy nem a nép által összeadott közpénzt költi rá – ha pedig mégis ezt teszi, majdnem mindegy, hogy nők vagy foci, naná, hogy nem hagyja hidegen a népet! Ezek szerint Ön ezt kifogásolja, mert Ön szerint örülni kéne, hogy nem a luxus ribikre megy a közpénz, ezért aztán megkönnyebbülve adjuk áldásunkat a stadion őrületre, meg a foci meccsekre történő repkedésekre honvédségi gépekkel? Biztosan jól átgondolta ezt Ön, aki a szabadgondolkodásáról híres, demokráciában élő öntudatos polgár? Ezzel ugyanis azt mondta, hogy a miniszterelnökség, azaz az országvezetés azzal jár együtt, hogy a mindenkori első szolgának van /kell lennie egy igen költséges hobbijának, melyet a népnek zokszó nélkül ki kell fizetnie, ezen pl Ön nincs is kiakadva mindössze az a kérdés, hogy ez a költséges időtöltés a nők vagy foci legyen, mert egyik drágább másik olcsóbb? Ha az utóbbi akkor hurrrrá, mert nem a nők? Azt a variációt elképzelni sem tudja, hogy bármi legyen is a kedvtelése a miniszterelnöknek, az csak rá, vagy max. a családjára tartozik, viszont önmagának kell azt finanszírozni, a közpénzt még véletlenül sem vonhatja bele!

    Jól emlékszem, Tényleg Ön volt az aki a „szépfiújuk” alias Trudeau Indiai látogatása alkalmával rendesen ki volt bukva azon, hogy a családját is magával vitte a látogatásra? A feleségét és a két gyermekét – költségvetési pénzen! De azért azt nem érti, hogy mi baja a sok magyarnak azzal, ha méregdrága, „honvédségi” különgépeket vásároltat Orbán a saját privát céljaira, most épp egy brazil kiruccanásra – ez az út ugyanis koránt sem volt hivatalos, szükségszerű, annál inkább egyéni célú, kétes kapcsolatot eredményező, külön út!

  • Oh boy !
    De sok ostoba es hosszu ertelmetlen gyulolet-teli hozzaszollasok !!!!

    De SENKInek nem leteztt otlete hogy mitkent javasolhatna a PM utazasat pl. Brazilba olcsobban mint egy magyar-katonai gepen.

    Nem lenne senkinek meg annyi otlete sem ??????????????

    Bizonyara nem !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Ha jól tudom, kiadatási egyezmény nincs sem Brazíliával – elnöki beiktatás -, sem Mexikóval – kétmilliárd templomra. Újjáépíti a patkányösvényt, „oszt jó napot”.

  • Az a baj az ilyen cikkekkel, hogy célt tévesztenek. Ha az a cél, hogy lassan erjedjen a közhangulat, és egyszer csak elérje a forrpontot, akkor ez a cikk alkalmatlan.

    Mintha az ilyen ellenzéki újságírók azt várnák minden egyes „leleplező” cikk után, hogy ragadjon kapát-kaszát a nép! Kinek jó ez? Az már nem számít, hogy jól felépített cikkekkel, amiben kitérnek az európai kormányfők szokásaira is, meg lehet győzni az értő olvasókat (hosszú távon)?! Itt egyetlen fél mondatban elintézi a szerző, hogy „Európában nem így szokták”. De ugye fogalma sincs, hogy szokták, mert annak már utána kéne nézni, és azzal nem is lehet hergelni szerencsétlen szektás rajongókat …

  • Mentelmi joggal rendelkező országgyűlési ellenzéki képviselővel szemben ma így viselkednek a „köztévé” fegyveres őrei (aki képviselőt bántalmaz fizikailag, az a választókat is veri):

  • Kíváncsi vagyok, hogy vajon a videofelvételt „kiszivárogtató” kért-e már politikai menedéket valamelyik demokratikus országtól?

    Mert az biztos, hogy piszok aprólékos nyomozás folyik az „áruló” után, aki mindössze egy országgyűlési képviselő ellen elkövetett bűncselekményről adott tájékoztatást.

    A bűncselekmény elkövetésére valaki megadta az engedélyt, a végrehajtók figyelmen kívül hagyták az ogy. képviselőket megillető mentelmi jogi eljárásokat, és nem tagadták meg a bűncselekmény elkövetését.

    Már itt tart a pártállami hatalom.

    (lesz majd a ballibsik ellen valamiféle kristályéjszaka is?)

  • Csak szólok, durvul a helyzet és úgy tűnik, nem elszigetelt jelenségről van szó.

    „Festékoldóval öntötték le csütörtök este Fóton Vargha Nóra helyi független képviselő autóját.

    „Attól tartok, hogy ez nem valaminek a vége, hanem egy négy hónappal ezelőtt elindított hadjárat része, de a verbális erőszakból most átlépünk a fizikaiba, és nem tudom, hol lesz a végállomás. Ez sajnos Fóton már annyira már nem is meglepő” – mondta a magyarnarancs.hu-nak Vargha Nóra, aki 2014-ben polgármesterjelölt volt a Pest megyei településen, utóbb pedig az Együtt és a Liberálisok színeiben került a képviselő-testületbe. Az Együtt megszűnése óta független, ellenzéki politikusként dolgozik.”

    (forrás: https://magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/durvul-a-politikai-harc-foton-megrongaltak-egy-ellenzeki-kepviselo-autojat-116297?fbclid=IwAR3CPKe_NwtI7tFT9qjfVsqCocW_ab3j_90QBQWPnSODPc4Cmc6vklPsW4Y )

  • Drizari
    2019 január 5
    2:33 du.

    Fót köztudottan egy náci kígyófészek

  • Besancon:

    Figyelőnek köztudottan szelektív látásmódja van.

    Nevezetesen:
    Ami eltér az általa
    önmagának felépített virtuális
    világtól, azt nem veszi tudomásul.

  • Drizari
    2019 január 5
    8:16 de.
    Ez a fiú szándékosan csinálta a ” balhét ” , hogy lehessen mindenféle rosszat stb írni és pocskondiázni az őröket—no meg a mostani kormányt,nem véletlenül ilyen erőszakos , hisz köztudott az illetékes ember ” alkalmazottja „. Cél az erőszak,a provokálás,ezáltal elégedettlenség szítása,mint egyes sajtóorgánumokban is.

  • tóth péter…
    Jól értelek, az illetékes ember Soros?
    😀 😀 😀

  • tóth péter
    2019 január 6
    3:49 de.

    Tudjuk te idióta.
    Meg akarta verni az öröket.
    Mert ilyenek ezek a balos képviselők.
    Igaza van imádottadnak,Kövérnek:Ki velük a Parlamentből (is)

  • Almási Alma
    2019 január 6
    12:54 du.

    „tóth péter…
    Jól értelek, az illetékes ember Soros?
    😀 😀 😀 ”

    Azt nem tudom, de az őrök gazdája Pintér Kéthétalattrendlesz Sándor!

  • Inkább Bibi
    2019 január 6
    2:53 du.

    Kedveled a HUNT* -ot mi?
    Helyes dolog is.Legalább a Haza ne marakodjon.
    Mert, amint hírlik, a Haza nem lehet ellenzékben.

  • Tóth Péter el van tévedve. Nem először, de most nagyon. Az civil szolgálathoz tartozó őrök ugyanis nem „elégedetlenséget szítottak”, hanem törvényt sértettek, BŰNCSELEKMÉNYT KÖVETTEK EL. Konkrétan, bizonyítottan. Akkor is bűncselekményt követtek volna el, ha fideszes képviselőket hajigálnak ki közintézményből. Itt ugyanis nem x.y.z-ről van szó, hanem az országgyűlési képviselő jogairól: amik kormánypárti és ellenzéki képviselőt egyaánt megilletnek. Egyelőre nem hallani a HIVATALBÓL üldözendő törvénysértés felkeltette volna aPolt-úgyézség érdeklődését, az ellenzéki képviselők ellen viszont már tucatnyi feljelentés érkezett. Ez is a diktatúrák jellemzője – de már a nyílt terror kezdete is.

  • Gabriel Karikas

    Azért kedves Föld S. Péter ez az idézeted a legjobban mutatja, hogy a magyar nép mennyire megvezetett bír lenni, ha már Te akit nem most, hanem még a Ludasos idődtől kedvellek, ennyire képes vagy magad is beállni a sorba:

    Idézem a mondatodat:

    „”hogy részt vehessen a szélsőséges politikusként ismert brazil elnök beiktatásén.””

    A cikked keltezési dátuma január 3. napja. A szóban forgó elnököt január első napján iktattak be, tehát pontosan 2 (azaz kettő) napot volt eddig hivatalban.

    Had kérdezzem, és kérlek az Ur Istenre, hogyha nem derogál válaszolni, hogy ezalatt a két nap alatt, hogyan lehetett ilyen jól kiismerni az adott politikust?

    Megmondom hogy mi az én véleményem: Egy nagy szart!!
    A magyar szajkózza azt a bármit, amit elé adnak, legyen az akármi is!
    Előre ítél, elítél, megítél, már mielőtt kijött valami a tojásból, tudja az „összes színét” – és már el is ásta.
    Mert ugye a közvélemény!

    Hát ezért pukkasztottam én a dilinyós Rodeiot is, mert ö rettenetesen tiszta példa erre.

    A tényeken, a valóságon simán átlép, nem számít neki, hogy valóban éhén-pusztulnak a gyerekek Venezuelában, az mind csak azért van szerinte, mert az amcsik fegyverkeznek, mivelhogy ettől van minden rossz a világban.

    Simai Endre irt cikket az új generációról. Ahogy elolvasgatom a hozzászólásokat, ott is mindenki csak a maga előítéletet fújja, egy-két kivételtől eltekintve, szinte tudjuk,kik azok.

    Úgy tűnik, hogy teljesen bebizonyosodik itt is, ami az egész elátkozott magyar társadalomra igaz, oly tökmindegy az embereknek, hogy ki mit tett le az asztalra, úgyis azt állítja bárkiről, amit HISZ róla.
    Rosszabb annak, aki még semmit se tett le, hiszen azt meg aztán bármivel vádolni lehet!

    … hát hiszen megtehetné, nem? Akkor meg miért is ne tenné?

    Kész, le kell írni ezt a társadalmat, úgy ahogy van – úgyhogy még-egyszer csak azt kérem istentől, hogy rövidítse meg a kin-halálát: „”…a lovakat lelövik, ugye…?

    És általános pukkasztásra bevágok ide egy videót, amiben Izraeli Rabinok Abrahám-Izsák-Jákób Istenétől elviszik az áldást Brazilra – és nem a magyarokra – Bolsonáró személyén keresztül.
    Ez az Isten a kereszténység Istene, amihez elvileg a magyar kormány visszaakarja vezetni egész Európát!

    Mindenki kezelje hite szerint, ha Christopher megengedi.
    A Rabbi angolul mondja el üzenetét!

  • Geyza
    2019 január 6
    8:59 du.

    „Inkább Bibi
    2019 január 6
    2:53 du.

    Kedveled a HUNT* -ot mi?
    Helyes dolog is.Legalább a Haza ne marakodjon.
    Mert, amint hírlik, a Haza nem lehet ellenzékben.”

    Még a nálam sokkal hülyébbeket is kedvelem, példának okáért még azt is aki nem veszi észre, hogy az előző leiratomat nem „HUNtnak” hanem Almási Almának címeztem! 😀

  • Inkább Bibi
    2019 január 7
    3:50 de.

    Honnan vetted hogy nem vettem észre ?

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    2:18 de.
    útálom a szemforgatós vídejódat,

    és dilinyós az a drága aki a világra nyomott téged… értetted?
    ……. a pontok helyén meg óhéber átkokat olvassál rád

    krkrkrkrkrkr

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    2:18 de.

    ott a falközelin az a sok jobbsorsra érdemes agg szakállas kék otthonkában és strandpapucsban mit akar? és miért lengeteik a karjukat ez valami újfajta pilátész? a bolsonarozinho miért nincs farsangi jelmezben? legalább egy háziszőttes törülközőt magára ejthetett volna anélkül olyan snassz

    hahahaha

    más dolga nincs a zseninek? mondjuk csak úgy mellékesen népjólét meg munkahelyek teremtése (vagy éppen ezen varázsolnak neki néhányat?) és favellátlanítás)

    vannak még ötleteim

  • Erdekes, hogy Netanyahu, Orban es Bolsonaro igy ossze van borulva. Csak nem szovetsegesek lehetnek valakik ellen?

    Felvilagositasra szorulok: Most akkor mind a harmat gyulolni kell, vagy csak kettot (melyik kettot?), vagy csak egyikuket (melyiket)?

  • Az köztörvényes büncselekmény, hogy a képviselöt verték, lefogták, földre kényszeritették a tv székházban az orbánista vezetés
    És , ha orbánnal csinálná ugyanazt a nép????
    Orbán NEM IS LETT MEGVÁLASZTVA A SZAVAZOK ÁLTAL!!!!!

  • A braziliai fegyvertartás akkor azt jelenti, h ott lelöhetik egyszerüen, amig Magyarországon nem?
    De kár lenne! És akkor hogy vasalnánk ki belöle az elrabolt vagyonokat?!

  • Gabriel Karikas

    Okés Rodeio, nem kell szeretned, nem is azért küldtem.

    Ha lehetne viszont egy dolgot, egy nagy szívességet kérnék, talán megbírnád tenni nekem. Az anyukámat kihagyni a dumából, igaz már nem egyszer kértem, de gond nélkül kérem újra.

    Az áldásokat meg köszönöm – tudod úgy jártam vele mint Bálám…. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    5:00 du.

    neked még „azod” sincs…

    mindez a 21. században, varázslat és sámánizmus meg Deus ex machina

    hahahahahahaha

    azért füstölhettek volna valami kábosat és lilát az betette volna hogy namostmárbarzíliábaniskitört!!!!

    emléxek apró kölök koromra aznap is magamra voltam hagyva otthon és a szomszéd kölkekkel kihordtuk a szőnyegeket meg a plédeket és mindent ami színes a kert végébe és ott vidám dolgokat műveltünk, de elfáradtunk és a hatalmas orgonabokor alatt ezeken a kihordottakon és alattuk (a Nagy Szulejmán Díszsátra kutya füle nem volt ehhez képest de nekünk nem volt kéznél fél Hold) (mert ugye az orgonabokor elbírta) elaludtunk arra ébredtünk hogy édes jó… ott zokog a röhögéstől és azon mereng mit is csináljon …na nekem is ez jutott eszembe erről a sámán kultuszról, megídézni a netuggykit és felfüstölni

    hahahahahaha

  • Gabriel Karikas

    Mennyire vizes az a fatantusz amivel sokan, nagyon sokan még ma is használnak … kkkkkkkk

    Köztünk a Rodeio is, mennyire látszik.

    Nem tudom, honnan szed például olyan kis apró momentumokat a gyerekkori időkből, amiket én is megéltem – de hát így esik ez ….

    A helyzet viszont az, hogy ki az aki elgondolkozott már azon valóságosan, hogy ezekre az időkre az egész világot a vallásosság jobban áthatja, mint jó 100 évvel ezelőtt.
    És ez általános (gerál)

    El nem bírtam volna képzelni ezt 50 évvel ezelőtt –
    És közben a jobb/baloldalról rágjuk egymást, ideológiákhoz ragaszkodunk görcsösen, olyanokon amelyeken a világ már rég túllépett

    A probléma nem a demokrácia léte/nemléte – hanem a vallásosság milyensége – amibe a világ ezerrel merül bele – és nyilván el fog benne süllyedni.

    A 3. háborúnak ez a lényege – nem a pénz – a pénz csak eszköz – de ma már semmit nem jelent – hiszen nincs értelme arról beszélni, hogy akinek több pénze van, az megnyeri a háborút …

  • Gabriel Karikas

    Or+bán666
    2019 január 7
    4:02 du.

    Hát olyan egyszerűen azért nem – mert kellenek hozzá „rendes” fegyverek

    Bevágok ide egy videót, – ha Chris megengedi, gondolom nem sokan értik meg majd, mert portugálul van, de egy olyan eszközt többször bemutatnak amivel egy „PF ügynököt” (az olyan mint az USA-ban az FBI-ügynök), lelőttek éppen. Ilyen eszközzel alacsonyan szálló gépeket, helikoptereket is könnyedén le lehet szedni.

    A történet arról szól, hogy egy Fazendának a magánleszálló pályájára leszállt valami marihuannával megrakott kisgép, a PF „lehallgatta” a dumát, a helyszínre érkezett, persze a „fiuk” se barackmagos csúzlival várták a szállítmányt.
    A gép végül kiégett, de a pilóta megúszta élve, bár azt elkapták, viszont a banditák jó része „lelépett”

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    7:49 du.
    mindezt onnan az orgonabokor alól: a seggségig lebutított tömegeknek nem sok más marad, mint hinni bármiben (errefelé sok olyan hirdetés folyik a tevéből, mely szerint tizenévesek (is!!!) paffá válnak egy havi bankszámla kivonat rejtelmein vagy pláne egy hatékonysági tanulmányra meredve amit a lakás vásárlási kölcsönhöz készítettek neki, noch dazu a havi villanyszámláját sikoltozva nézegeti) azaz a híres iskolarendszerünk errefelé is csörömpölő zajkészítő csoportokat képez, kosárlabdázót és tojáslabda kergetőt sőt a csúcs a jégkorong nevű seggencsúszkálás agyrázkódásig…vagy marad a Walmart és a többiek árukirakó szakember gárdája erreszóló diplomával és ezek Justin Biebertől tanulnak csillagászatot, fizikát és kémiát

    ez az uralkodó osztály által kialakított védvonal és az a vídeó amit ugye ott valahol zsidólandiában néhány kerengő dervis kék fehér törülközőben varázsol és szemeiket kiforgatva óbégatnak és jajonganak már Fekete Afrikában sem divat, ott megnézik hogy Yemayá vagy Ochún esetleg Changó de ha valami nem stimmel kaparják tovább a köveket és a szivarfüstöt

    szóval tolatnak azok akiket lehet tolattatni és boldogann teszik jósnők és kártyavetők gazdagra hízzák magukat

    levédiabasznádon is sámánok kergetik a libatollat vagy más tollat és sikoltoznak hozzá bő gatyában forogva mint…
    szóval ez a zsákutca

    innen nincs kijárat csak körbejárás

    hahahahahahaha

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    8:01 du.
    már napok óta nem sikerült beszélgetnem brazil barátaimmal olyan jó volt újra brazil portugált hallani

    az egész egy nagy szarkeverés és nem a megoldás mindez annyit ér, mint halottnak a szentelt víz
    és pofánröhögése a nagyérdeműnek, namostaztánmimostelkaptukés…

    ki rendelte a drogot? ki veszi meg? ki terjeszti? na erről nem lesz szó sohasem!!!
    El Chapo t elkpaták mert elárulták jó pénzért a konkurrencia tagjai (hahahahaha)

    a drog gyártása, az alapanyagok termelése zavartalanul folyik tovább, az elosztó hálózat is rajtra kész és van vevő pont azok a szerencsétlenek akik nem hisznek de legalább el akarnak kábulni mielőtt kibasznak velük

    mindez a profithajhászás és a kapitalista rendszer mellékterméke mely sokkal nagyobb mint a főtermék ha egyáltalán van olyan

    hahahahahaha

    nukleáris tengerealattjárót is tudnak venni de a pampákon az nem elég hatékony és nehéz álcázni

  • Gabriel Karikas
    2019 január 7
    7:49 du.

    nem tudom láttad e a tegnapelőtti esti nagy hatalmas cirkuszt (panem nulla) Golden Globe díjak kiosztása és ebben
    megjelennek mindenféle celebek a Lady Gaga őrá ráesett a világoskék sötétítő függöny és a haját ezüstkékre festette és olyan frizurát csináltak neki amely pontosan olyannak néz ki, mint egy félig leszopott fagylaltgombóc

    és erről és hasonlókról az utána következő napokban hosszú órákon át elemeznek cipősarkaklat meg hogy Ricky Martin már nem használt olyan frizurát mint ami a 2018-s trend (csak tudnám eszik e vagy isszák?) mint az alighasznált WC kefe aminek a csúcsa az Arturo Vidal feje amit be kellene mumifikálni a a történelmi múzeumba búra alatt mutogatni!

    szóval ez téma meg ha egy nő olyan kövér, hogy nem fér ki a szárnyas ajtón akkor milyen ruhakölteménnyel lehet nem is olyan dagadt nak mutatni

    egyébként nekem nagy szerencsém is van mert nagyrészüket még látásból sem ismerem a nevüket még sokkal kevésbé de vonulnak és a nagyérdemű esőben hóban kiáll és tapsol mert most jöttek a majmok szépen sorban és Golden Globe azt sem tudom miért lehet kapni?

    hahahahahaha

  • „”””….Meg akarta verni az öröket.
    Mert ilyenek ezek a balos képviselők….””””
    Imádlak,le merted írni,el merted ismerni.
    Nahát üdvözletével

  • tóth péter
    2019 január 8
    11:00 de.

    Én nem tudom
    miért jó ennek a HUNT* nak
    hogy állandóannyalizik nekem.

    Hát mindegy.
    Hagyni kell.Ha ez kell az orgazmusához,bár eléggé undorító …

  • tóth péter! (2019 január 8 11:00 de.)

    Látod, ezért nehéz veletek vitázni. Reagálsz Geyza (2019 január 6 2:16 du.) megjegyzésére, és teljesen félremagyarázod, mert nem veszed észre az iróniát. Kár. Remélném, hogy kinövöd, de …

  • Miklós bá’
    2019 január 8
    2:49 du.

    HUNT = Humortalan Náci Tótpéter

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Hála az egeknek, földeknek, évtizedek óta nem bámulok olyan ablakot ami nem a „nyílt égre” néz, – csak azért se – hiába is állítja sok szerencsétlen, hogy az lenne az „ablak a világra” ami a szoba sarkában villog, és régi szép idökben a Geyzát szokta volt csapkodni a menyküvel(18 ezer volt)

    Tehát ezt most is „elszalasztottam” …. 🙂 🙂
    De hiteles beszámolód alapján is, nagyon nem bánom, és nekem ugyszintén ugyanúgy fogalmam sincs a nevükről, mert amugyis csak „nick-nevek” számit, a szerződött futtatóik (agencia) ami pénzt csinál belőlük.
    A nevüknek csak mint márka van jelentősége …

    Igen, a „Panem et circus” az nagyban mükszik

    A mélyben pedig játszák a pénz nevű „jogo-t”
    Csak azt lenne jó, ha megértenéd, hogy ez nagyon nem új.
    Mindegy minek hívjuk – ezek is nick-nevek/címkék, hogy kapitalizmus, meg szocializmus
    Arról szólnak a megcímkézésék hogy a „közönségnek” legyen min tapsolni, vagy éppen szurkolni

    Ezek mind messze lepipálják külsőségekben is a Cirque du Soleil-t…

  • Rodeo szövegei számomra összefüggéstelen, érthetetlen szohalmazok. Forditást hol lehet olvasni?

  • Matias Lobstery

    Igaza volt Leninnek es Sztalinnak, az orosz es az ukran parasztokal kapcsolatban. Azok az idiotak meg evekkel a felszabaditasuk utan is visszasirtak a regi nemes uraikat. Le kellett soporni a padlasaikat, hogy megertsek ki szereti es tiszteli oket igazan.
    Ugyanilyenek a mai magyar videki bunkok is, a fideszallatokra szavaznak, mert nem erik fel esszel hogy ki akar nekik jot.
    Mindazonaltal, a megoldas mar utban van Magyarorszag fele, es az en vagyok. Mint azt mar az elozo eletemben megtettem, hamarosan megint demokraciat teremtek Magyarorszagon. No es ha kell, lesoporjuk a padlasokat megint. Aki sokat pofazik, vagy akar csak reklamal valamiert azt elintezzuk, amitol mindjart demokracia lessz ott, bunkotanyan.
    Nehany napja elindultam New Yorkbol, mint Trockij annak idejen, csak kicsit tobb penzzel. Ertheto okokbol nem mondhatom meg hol jarok most eppen, de jaj a csuti gecinek!
    Csak kitartas, es csinalunk olyan genkezelt liberalis paradicsomot Magyarorszagon, hogy az osszes fideszokor beleszeret.

    Ugy gondoltam, hogy a rodeo neven ide irot megkerem, hogy legyen o az infrastruktura miniszterem, o tudja hogyan lehet egy 50 millios hazat eloallitani huszezer forintbol.
    Geyzat felkerem, hogy legyen a belugyminiszterem, es egyuttal a felallitando liberalis polgarorseg parancsnoka is. O ehhez allitolag nagyon ert.
    Bendeguzt felkerem, hogy az oktatasugyi miniszterium magyar nyelv oktatasaert felelos allamtitkari posztjat fogadja el tolem.
    Huncanadat felkerem, hogy legyen a fuggetlen propaganda-miniszterem, hiszen elsosorban az o fuggetlen mivolta a legismertebb es legszuksegebb szamunkra.
    Vegezetul felkerem a Keny nevu tarsunkat, hogy legyen o a kivandorlasugyi miniszter az en kormanyomban.
    Nem kell izgulni a gyakorlat, vagy tudas hianya miatt; “Opimme, kun menemme” ahogy a buta finnek mondjak.

    Hamarosan talalkozunk!

  • Miklós bá’
    2019 január 8
    2:49 du.

    tóth péter! (2019 január 8 11:00 de.)

    „… mert nem veszed észre az iróniát. Kár. Remélném, hogy kinövöd, de …”

    ————————————
    Hát… nem tudom van e miben reménykedni, de hallottam ill. olvastam egy esetről amikor valakinek 50 éves korában nőtt mi a bölcsességfoga – ha csak ilyen alapon nem?-:)))))

  • Or+bán666
    2019 január 7
    4:00 du.

    Orbán NEM IS LETT MEGVÁLASZTVA A SZAVAZOK ÁLTAL!!!!!

    —————————
    Ez igaz, mert a magyar választási rendszer másképp van kitalálva, de ezzel együtt is tudható volt minden szavazó előtt, hogy ha a Fideszre szavaz, az egyenlő Orbán országlásával! Amikor ugyanis pártokra szavazunk – az egyik szavazatunk erről szól, a másik az egyéni képviselőjelöltekről- akkor tudjuk, hogy az a párt, győzelme esetére kit jelölt miniszterelnöknek! Az persze más kérdés, hogy Orbán soha egyéniben meg nem mérettette magát, valószínű sosem volt annyira biztos magában – de ha a pártja másban nem gondolkodott, mert senki nem jelöltette magát Orbán ellenlábasaként a párt élére, akkor tudható volt, hogy Fidesz győzelem esetén Orbán lesz a miniszterelnök!

  • Or+bán666
    2019 január 8
    11:59 du.
    fordítsd meg, akkó’ tán? ha meg nem, hát nem éred fel, keress sámlit hozzá

  • Matias Lobstery Mi bajod van velem?

  • Matias Lobstery
    2019 január 9
    12:42 de.

    Olyan ismerős az akcentusod, nem voltál Te itt régebben már egyszer vagy többször kigyomlálva? 😀

  • Megjegyzem, kivándorlási miniszter nem kell. Aki menni akar, menjen. Elbúcsúzunk Tőle és sok szerencsét kívánunk Neki. Ha nem sikerül a terve, akkor boldogan visszavárjuk. Kultúrált országban így intézik, nem miniszterrel. Az viszont igaz, hogy olyan körülményeket kell teremteni, hogy ne legyen kedvük elmenni, de ahhoz más minisztériumok kellenek. Gúnnyal nehéz az ilyet megoldani, mint láttuk a gyűlölettel teli levegő csak erősíti a kivándorlást. Sajnos.

  • Ironizálni próbál az idióta provokátor
    ennyike csak

  • Or+bán666
    2019 január 8
    11:59 du.

    Én nálam.
    Told ide idézőjelek
    között amire kíváncsi vagy
    Rodeo összefüggéstelenségeiből,
    én pedig szépen lefordítom Neked.

  • A rodeo11 szerintem nem azert ir, mert ervelni akar valami mellett. Feltehetoen a szulei hazanak pincejebol firkal ertelmetlen, vagy buta dolgokat, mert munkanelkuli szegeny. Valoszinunek tartom, hogy a semmitteves elragadta az agyat.
    Talan a Facebook felvehetne ot cenzornak. Nem mintha igazi munka lenne az olyasmi, de tobbet fizet, mint a kozmunka.

  • Matias Lobstery

    2019 január 9
    12:42 de. Nem tudni kit takar a felvett neve, de regi felelmet ideztt fel bennem! Szerencsere messze elek magatol. Isten legyen irgalmas ahhoz akihez kozel van. emelem, NEM jut el a magyarokig!!!!

  • Szoros Gyuri
    2019 január 9
    1:32 du.

    Rezsőnéni megint: szarva közt a tőgyit, nem vagy te sem sybilla sem Gojzieh hogy kitaláld…hahahahaha kiba szottyó melóm van (nem is fárasztó) és ha tudnád milyen jól fizet? nem csak kék lennél a tudatától hanem sárga és fekete foltokkal

  • Geyza
    2019 január 9
    1:29 du.
    geyzusska a nagy Mű Fordítója

    hahahahaha
    mióta tudsz te ródeóúl? pláne 11 ünk közül melyiket?

  • Rodeo11 2019 január 9 3:53 du.

    Sebaj, ne szontyolodj el! Hogy megbekitselek kuldok neked egy linket egy konyvrol. Egy kommunista/ateista izraeli zsido irta.
    Mivel a zsido temaju hozzaszolasomat kiszuperaltak itt, viszont teged engednek zsidozni, gondoltam elkuldom neked ezt a linket. Bar valami azt sugja, hogy te mar olvastad.

    https://archive.org/details/ShlomoSandTheInventionOfTheJewishPeople2009

    En nem vagyok tulzottan jaratos e temaban, de mar az elso 22 oldalon talaltam vagy 10 szemenszedett, pofatlan hazugsagot, es rengeteg butasagot. De epp ezert neked tetszeni fog, ha meg nem olvastad.

  • Matias Lobstery

    Inkább Bibi 2019 január 9 10:12 de.

    „Olyan ismerős az akcentusod, nem voltál Te itt régebben már egyszer vagy többször kigyomlálva? 😀”

    Valamikor regen, permetezes kozben benyeltem egy kis gyomirtot a szoleszetemben, de az a kis rosszullet szovodemnyek nelkul elmult. Honnan tudtal errol?

    Kenny 2019 január 9 11:27 de.

    „Megjegyzem, kivándorlási miniszter nem kell. Aki menni akar, menjen.”

    Ez duplan nem olyan egyszeru. A fideszeseket nem csak nem gatoljuk meg elmenni, de osztokeljuk is a tavozasra. A Geyza majd segitsegedre lesz, o ismer tobb osztonzo modszert is.
    De ez nem eleg. El kell toluk venni az osszes papirjukat, nehogy visszaterhessenek. Igy lesz igazi demokracia Magyarorszagon meg ha csak 10 000 maradunk is.

    „Ha nem sikerül a terve, akkor boldogan visszavárjuk.”

    Miiiiiiiiii??? A fideszeseket???

    x
    Figyelo 2019 január 9 3:13 du.

    „Matias Lobstery
    Nem tudni kit takar a felvett neve, de regi felelmet ideztt fel bennem!”

    Csak nem a nevem? De hiszen az elozo eletemben engem unnepelt az egesz orszag. Tapsoltak es orvendeztek amikor meglattak. Az osszes hangulatjelentes arrol tanuskodott, hogy a nep elfogadott engem az o atyjuknak es legfobb baratjuknak.

    „Isten legyen irgalmas ahhoz akihez kozel van. emelem, NEM jut el a magyarokig!!!!”

    Mar kozelebb kerultem… Most az egyik nyugat-europai orszagban tanulmanyozom hogyan kell a nep akaratat teljesen semmibe venni, es homlokegyenest az ellenkezojet tenni annak. Ezeknek itt piszkos sok gyakorlatuk van ebben.

  • Rodeo11
    2019 január 9
    3:54 du.

    Ez a féleszű azthiszi magáról hogy metszően kacag
    holott csak vihog állandóan mint egy eszement bakfis

  • Szoros Gyuri
    2019 január 9
    10:58 du.
    nem olvasok szarokat

    hahahahahaha sem

  • Geyza
    2019 január 10
    6:29 de.
    hahahaha
    szaros dolgok …na ezek kimaradnak az életemből a récsöl pelenkahajigálása meg a
    és ettől hátast dobtam:
    https://weu1-api.asm.skype.com/v1/objects/0-weu-d7-d40e020509f513105681bf7380ef44b6/views/imgpsh_fullsize

    és semmi varázspálca meg köpönyeg és kúpos sipka?

    az OGV dinasztia mire képes? és akkor még szaroznak is nekik hahahahahahaha

  • Matias Lobstery Több gond van. Az egyik, miért menne el bármelyik Fideszes is a Kánaánból a rothadó, liberális, Istentagadó, migráns simogató nyugatra, ami két éven belül összedől már 200 éve? Mint tudjuk Lázártól, még a puszta lét is elképzelhetetlen és életveszélyes itt. A Dunnes Stores-ba is csak golyóálló mellénybe merek lemenni, azért olyan furcsa rajtam a zakó.
    A másik, nem tudhatod ki a Fideszes kivándorláskor, hiszen nincs IQ mérés amin azonnal kibukna a dolog.
    Ha viszont mégis kijönnek és vissza akarnak majd menni, akkor nagy szükség lesz rájuk, mert kinyílt a szemük, és már tudják, hogy amit nekik Kánaánnak adtak el, az egy selejtes gyártmány, amin csak a gyártója nyer. Nem minden Fideszes hülye ám, csak soknak por ment a szemébe.
    Egyébként az is egy érdekes dolog, hogy itt még sosem kérdezték meg a vallásunkat és a pártállásunkat. Ide személyesen jönnek el a képviselők választáskor, egyik sem kérdezte meg kire szavazunk, milyen a vallásunk, elmondták mik a gondolataik, a terveik és felkértek a szavazásra. Fogalmunk nincs ki kire szavaz, és nem is érdekel minket. Abban viszont igazad van, hogy a demokrácia egyik nagy gátja a Fidesz szavazó. Ezért sem örülnék ha sokat járkálnának ki ide, maradjanak csak karanténban.