A blokád

2019 január 27 12:50 du.76 hozzászólás

Amiről a következőkben írok, fikció.

Oroszország rohamtempóban, kb. két év alatt megépítette a Kercs-szoroson átívelő köz- és vasúti hidat, mely összeköti az orosz szárazföldet a Krím-félszigettel. Kétszer kétsávos autópálya, azzal párhuzamosan kétszer egyvágányú vasúti híd, úgy, ahogy kell. A hídpálya alatt kőolaj- és földgáz- meg elektromos vezetékek, ahogy szokás. Ezáltal a Krím fizikailag is része lett az Orosz Föderációnak, ráadásul ez a híd lett Európa leghosszabbja, a félsziget energia- és egyéb ellátási költségei jelentősen csökkentek, hiszen a közúti és vasúti szállítás jóval olcsóbb, mint tengeri úton, vagy komp általi szállítás és átkelés. Mire Tarlós „elvtárs” kitalálta, hogy a budai és pesti távhő-vezetékeket kapcsolják össze, az oroszok megépítették Európa leghosszabb (19 km.) köz- vasúti- meg energiaellátó hídját.

Ám a történet nem itt ér véget.

A hírekből nemrégen értesültünk, hogy az oroszok a tenger felől blokád alá vették az Azovi-tenger ukrán kikötőit, melyek mostanra kizárólag a Kercs-szorosi híd alatt közelíthetőek meg. Rossz hír, mert az ukrán érc, és egyéb export, valamint halászat jó része errefelé zajlik. Ha blokád van, nincs forgalom, s az oroszok nem ostobák.

Ha blokád van, akkor csak idő kérdése, hogy a szárazföldön mikor indul meg egy korlátozott orosz, vagy a szakadárok által kezdeményezett offenzíva, mely megteremti a szárazföldi összeköttetést a (szakadár) tartományok és a Krím között, így de facto Oroszországgal is. Persze óvatosan kell előkészíteni, nem sietni, mert mindig casus bellit kell találni.

Ha pedig Oroszországnak létrejön a szárazföldi kapcsolata a Krímmel, akkor Ukrajna Fekete-tengerhez való hozzáférése jelentősen csökken. Mivel pedig a „nagy testvér” törekvése történelmi idők óta a meleg tengerekre való kijutás volt, kevéssé valószínű, hogy e ponton megállnak, hiszen Transznyisztria, mely Moldávia része volt, orosz tagköztársaságnak nyilvánította magát, melyet Moszkva elismert. Ugyan igen messze vannak az orosz területekről, ám erősen valószínű, hogy Oroszország birtokba veszi Ukrajna teljes Fekete-tengeri partvidékét, szárazföldi kapcsolatot létesítvén Transznyisztriával. Ez azt jelenti, hogy a Fekete-tenger teljes északi partvidéke orosz kézbe kerül. Ide tartozik Ogyessza is, mely a Fekete-tenger északkeleti medencéjének legnagyobb kereskedelmi- és hadikikötője, s csak egy ugrásra van Transznyisztriától.

Ami még történhet

Ha Transznyisztria fizikailag is csatlakozik Oroszországhoz, az már azt jelenti, hogy Ukrajna fölbomlóban van. Románia bizonyára bejelentkezik Moldáviáért – az egykori Besszarábiáért – ahol mindenki románul beszél. Lengyelország pedig követelheti Volhíniát, mely az egykori kongresszusi Lengyelország része volt, csak Sztálin elcsatolta.

A következmények hátborzongatóak lehetnek, mert ha egy ilyen helyzet előáll, Kárpátalja sem nagyon akarna ukrán maradni.

A további következtetéseket a nyájas olvasó fantáziájára bízom, de ha ez a forgatókönyv ténylegesen megvalósul, az Európai Unió jövője erősen kétségessé válik.

Egri-Eiben István

76 hozzászólás

  • az európai unió jelene is teljesen kérdésessé válik lásd még brexit +++ é pour sí muove!

  • egyébként vannak ötleteim, mindegyik a jelenlegi események következménye lehet

  • „…az Európai Unió jövője erősen kétségessé válik.”

    Az EU jövőjének kétségessé válásában az USA aktív és érdekelt.

  • Csak nagyon óvatosan merek e kérdéshez szólni: a mai történésekről inkább csak megérzéseim vannak, mint ismereteim. Egyet azonban biztonsággal látok: Amerika, illetve az USA ősi ellenségként kezeli az oroszokat, ami a huszadik század történései után érthető, de nem elfogadható. (Főként annak ismeretében, hogy a világháborús győzelmet végülis annak a 20 millió szovjetnek köszönhetik, akik áldozatul estek a harcoknak felperzselt hazájuk védelmében.)
    Van egy olyan gyanúm is, hogy az oroszok kivégzése után az európai „veszekedő” nációk kerülnek sorra – erre a felfogásra jó példák B79 böfögései a magyarok „elmaradottságáról, gyávaságáról”. (Hogy ez nem jut el a Boda-félék felfogóképességéig, az természetes.)
    De. Valahogy nem hiszek az olyasfajta „jóékonyságban”, ami úgy forgatja a buksza száját, ahogy neki tetszik. Támogatja az ukrán nacionalistákat, ahogy korábban a tálibokat is: mindegy, csak az oroszok ellen legyenek.
    Ukrajna „történelmi jogai” a Krimhez semmivel sem erősebbek az oroszokénál. A Kijevi Ruszt még a XIII.században szétverte az Arany Horda – és csak II. Katalin orosz cár szabadította meg az iszlámtól 1799-ben.
    Tessék tudomásul venni: a Szovjetunió háború – legalábbis európai végengzés nélkül – adta föl hadállásait.
    Ha most az USA úgy viselkedik a legyőzöttel, mint az Antant 1920-ban Németországgal és a Habsburg birodalommal – akkor egy újabb véres konfliktus magvát veti el.
    No persze megint abban bízva, hogy a területe integritását nem veszélyezteti senki. Ezért hergeli egymásnak a vallásokat éppúgy, mint az európai nációkat.

  • Kis Ferenc Az USA megtalálta Angliában a bomlasztót, Putyin Magyarországban. Kína csak egy kávét kér.

  • A Holokauszt Nemzetközi Emléknapja
    Készítő: Garai-Édler Eszter

    Ezt a cikket nem tudom kinyitni!Lehet,hogy már a küldéskor is valamiféle tendencia volt?!Ha igen,hát el is fogadom!

  • ha a cenzor átengedi, közvitára javallanám, az ukrán demokrácia Poroshenka elvtárs uralkodása alatt hogyan változtatta meg az ukrán gazdaságot … miért van már „azóta” több, mint 3 millió ukrán migráncs (Kanada is befogadott sokat)

    a többi teoretika meg etika és Cuod licet Iovi non licet bovi népies parasztmese alapján megérthető, az Azovi tenger mitől van északra hogy oka lehessen a Ná Tó (az nagyobb, mint az Azovi tó) betüremkedésének lásd még Colombia és Brazil ahová szintén a brazil jegesmedvék és colombiai fókák védelmére ott a nagy jeges északi kávéültetvényeken

    kuncog
    meg hahaha

  • Koszonet a szerzonek a logikus kovetkezteteseken alapult sorain, s a senzor jovaltanak is.

    De allitasa, hogy cikke a „fiction”-on alapunt, erosen teves.
    Sajnos az orosz nemzeti alapfel-fogas, hogy ahova ember mehet, azt Moszkva koteles meghoditani, egyben a nemzetuk elmaradotsaganak is a biztositeka.

    Mert az orosz nemzetnek, minden lehetosege letezik hogy a vilag leg-fejletebb , elorehaladottab es iparilag a leg-fejletebb nezmzete lehessen.

    Csupan a nemzet-szellemi felfogasa mai gatolta es gatolja oket ma is, s ameddig az elavult onzo es szelszoseges elkepzleseik alapjan elenk.

    De tagadhatatlan valosag az is, hogy minden iparosodott tarsadalmaknak letszukseglete a PIAC, nyersanyag korlatlan forrasa, es ma az olcso u.n. kezdo-munka-ero is.

    Azok a tagadhatatlan korulmenyek okoztak nemetorszagot ket vilag-haborura a XX szazadban.

    Nemtorszag azon szuksegletei ma is nagyon erossen a nemzet letenek feltetelei.

    S nagyon velheto ,hogy Nemetorszeg lessz a III. V.H. okozoja a jovoben is.

    Sot az Orosz Ukrajnai esemeny a Nemtorszag EU es NATO terjesztesenek az eredmenye.

    Az orosz azt nem kepes elfogadni. A nemet U-boat-ok a Sevastopoli hadi-kikotoben valosaffal kenyszeritette Moszkvat a Crimea megszallasara.
    Emlekeznek a ket vilag haborukra, sot meg Napoleon tamadasara is.
    S Moszkva mindent hajlando megtenni a Nemet keletfele valo terjeszkedeset megakadalyozni.
    Igen, meg ha az csupan gazdasagi terjedes is lenne.
    De az is „fenyegetes”=t jelent barmi hodito celu hatalom szamara.

  • Igen. Az EU jovoje nagyon ketseges es kerdorevonhato!’

    Az europai nemzetek egyesulese, a demokratikus alapokon, s minden nemzet fuggetlen es onallao letenek biztositasa alapjan, egyenlo kepviseltetes ,jog es dontes alapjan lehet sikeres.

    A problemak ma hogy egyetlen nemzet NEM hajlando meghodolni mas erosebb, befolyasosabb es anyagilag elorehaldotabb nemzetek vezetoi alatt.

    Az kenyszeritett az Angolokat az elvalast megszavazni.

    Talan tobben is a sorokban alnak ???

  • Hahaha, már előre gyanítom, hogy ennek a vége egy rafinált orosz-amerikai kölcsönös cinkos szemlehúnyásos területszerzés lesz! Az USA-nak nagyon kell Venezuela, a ruszkiknak meg már az amcsik által elügyetlenkedett Ukrajna! Az ukrajnai puccs az amcsiknak az oroszok közelsége miatt túl nagy falat volt, de az általuk szintén előkészített -és már be is vallott- venezuelai már sikerülhet! Lepacsizzák egymás közt, oszt jó napot!

  • Ahogy régota mondom, orbán putyinnal titkos tárgyalásokat folytat Ukrajna feldarabolásárol.
    Kárpátalja kerül Mohoz.

    Oroszország putyinnal már szintén annektálta Gruzia harmadát, ahogy Ukrajnát is elkezdte bekebelezni.
    Gazdaságilag ellehetetlenitette.

    Sajnos már a lakosok is bárhova tartoznának mert elviselhetetlen a káosz, a maffiák, a nyomor. Azt mondják, ennél minden jobb! Putyin évek alatt igy verte szét Ukrajnát….

  • Itt az EU és az USA eltátotta, és még tátja a száját. Olyan történet-csomag, mint anno a szudéta-cseh területek annektálása.

  • talalom,.melyik vallasokat „hergeli” egymasnak az USA?

  • talalom

    2019 január 27
    1:55 du.A II Vilaghaboruban, AZERT VEZTETT NEMETORSZAG< Mert az AMERIKAIAK ES CHURCHILL BelePTEK A HABORUBA!

  • Or+bán666
    2019 január 27
    3:50 du.
    az USA által levezényelt Majdan téri események eredményeiről hallgatsz? ott egy puccs volt a köztársasági elnököt lecserélték USA barát Poroshenkó ra és az mai napig USA zsoldban tevékenykedik egyetlen feladata: minél több borsot törni az oroszok orra alá, az ukrán nép meg fejvesztetten menekül a mai adatokat nem tudom de tavaly év eleji 3000000+ volt és persze megcsapolni az orosz gázvezetéket amely nem nekik vinné a gázt hanem másoknak és nem fizetni érte sőt az „átengedésért is pénzt kérnek élősködő senkiháziak

    erről mit mondasz?

    és a Majdan teret most Caracas ba telepítette az USA és véres szájjal ordibál, hogy milyen nyomor van amikor ellopták az aranytartalékaikat és annyi szankciót akasztottak a nyakukba hogy éppen hogy élnek…igaz nem engednek mert 2016 ban sem meg korábban amikor Chavez t akarták „demokratizálni”
    ami azt jelenti, hogy mint Colombia, Chile, Argentina, Brazil vazallusokká válnak és semmi mást nem kapnak mint egy új USA nagykövetet aki megmondja a rongybabának (ez ma GUIDO!!!! hahahaha venezuelában olcsón $20000000 -ért eladta mint a tál lencséért a családi örökséget, majd úgyis kidobják, mint szemetet és lesz helyette egy venéz bolsonaro az még csak egy ragyogó seggfej) már privatizál és azt mondja demokrácia és nem röhögi el magát…

    erről mit mondasz? Óh bölcsek kavicsa?

    hahahahahaha

  • Talalom

    A II. Vilaghaboru gyozelmet az ameriai es angliai haboru belepesenek koszonhetik!

  • Inkább Bibi
    2019 január 27
    3:43 du.

    ilyenkor nem zizeg a fejed egy picinyt?
    USA és a TÁLIBOK tegnap megállapodtak az USA seregek kivonásáról és, hogy tálib vezetés lesz, meg béke AFGANISZTÁNBAN

    ez persze fű alatt köttetett mert van Caracas és van Brexit, Izrael már ordibál az Írekkel (azok meg leszarják) és az angolok ott akarnak kibaszni az írekkel ahol nem széguyellik dehát szégyentelenek a Terike az meg egy hülye liba azt hiszi majd a Trump összeáll velük keringőzni és a Terike viszi a slafrokját és majd ő lengeti a… a rongyot Trumpék más szerepet szánnak neki de még nem tiszta de shakespearei … lesz lásd még az Endor i Boszorkányt

    hahahahahaha

  • Az angliai es az amarikai belepesnek koszonhetik, nem az orosznak!
    Melleslleg, az oroszok mindig Vilaguralomra torekedtek, mar Katalin carina ota. SzTatalin meg folytatta!

  • Or+bán666
    2019 január 27
    3:50 du.

    dej’szen megkapták a hőn óhajtott demokráciát, új elnököt és új kormányt és egy államcsődöt: USA ajándékok (nem sikerült félreugrani!!!)
    ezt hozta nekik a Gyed Maróz hahahahahaha puttonyban

    ídézlek Óh Nagy Csökök Hatalmas Atyja
    Sajnos már a lakosok is bárhova tartoznának mert elviselhetetlen a káosz, a maffiák, a nyomor. Azt mondják, ennél minden jobb! Putyin évek alatt igy verte szét Ukrajnát….

    azért az Putyin az egy rohadt egy szemét, nemde? nem ad ingyen gázt, megszavazták a Krimben hogy márpedig Ukrajna nem, Oroszország IGEN! és most hol az USA kapcsolat, mit kapnak még a végén az Aral Tó helyett megkapják a Ná Tó-t is a nyakukba Európa már úgyis el van foglalva teljes a Ná Tó és a boldogság

    még egy fekete himlő sáskainvázióval hiányzik Európának a többit már megkapták… Möszjő Macrón, Frau Merkel, Mr Stoltenberg, meg az egész lengyel szeretet lovagrend és ugye már Jugoszlávia sincs mert az volt még csak a nagy tüske… most és azóta nincs Duna tengerhajózás mert nem szedték ki USÁkék azt amit belerobbantottak… a VIKING is csak Budapestig jár mert attól délre aknára futhat bármikor

    hahahahahaha

  • hallottatok valamit Lady Gaga Las Vegas – (tegnap este!!!) koncertjéről, és hogy mit mondott?

    érdemes utána nézni

  • Or+bán666
    2019 január 27
    3:50 du.

    „Sajnos már a lakosok is bárhova tartoznának mert elviselhetetlen a káosz, a maffiák, a nyomor. Azt mondják, ennél minden jobb! Putyin évek alatt igy verte szét Ukrajnát….”

    Ez még annál is nagyságrendekkel elviselhetetlenebb mint ami Janukovics alatt volt, de ez mind azért van mert a „bolond” ukránok nem az EU-val hanem a csúnya oroszokkal akartak szövetségbe lépni, ezért rájuk kellet küldeni egy amerikai süteményes nénit a mesterlövészeivel és a szakszervezeti székház felgyújtóival együtt, hogy a bevallott 5 milliárdos projekt segítségével belsőnek látszó puccsot sikerüljön csinálni később nyugodtan lenácizható és ezért lekaszálható banderista keretlegényekkel és több állampolgársággal rendelkező vezérürükkel, akik még ukránul sem tudtak, viszon lopni annál inkább. A törvénytelenül hatalomra juttatott új kormány első és legfontosabb csínytevése meg az volt, hogy a legnagyobb rokoni kisebbséget a kirekesztő nyelvtövényével -valószínű megbizatásból- provokálja és a nemzeti energia vállalatot idegen kézbe átjátsza egy csinos kis polgárháború reményében, amiből aztán majd mindeki jól jár csak az ukránok halnak éhen, ha nem keresnek új hazát. Ez az 5 milliárdos projekt olyan jól sikerült, hogy most már a valódi ukránok is azért epekednek, hogy Porosenkó helyett inkább Putyin tenyeréből ehessenek. Putyinnak nem kellett/kell szétvernie Ukrajnát, csak türelmesen kivárni, hogy érte imátkozzanak.

  • talalom;
    Hat igen sok valotlan ragalmakkal es ocsar jelzokkel vadolt mar engem az egyniszabdsag es nemzetek fuggetlensegeinek es se,legessegik elveert, de ennyi ostoba valotlansagot meg soha nem probalt ream kenni.

    Nem hiszem azt sem ,hogy ottan nem lenne ertesulkve a vilaghirekben, hogy itten az USA-ban az ultra-bal minden elkepzelhetoket allit minden bizponyitekok hianyaban mar kozel harom (3) eve, hogy Putin, ill. az orosz allam osszjatszot Trump valasztasi sikeret elerni.

    A Muller special council, sem a Kepviselo Haz valasztott bizotsag talalt semmi bizonyiyekat.
    De majdnem naponta emelnek vafakat, kovetnek letartoztataspokat, haz-kutatasokat tobb es tobb Trump-al kapcsolatos egyenek ellen.
    Egyetlen csipp kis adat nem bukkan fel azt alatamasztani.

    A kamapgn alatt (2016-ben)Trump csupan egyszer tette a megjegyzest, hogy ‘nem lenne az jo ha bekesen tudnank elni az ororszokkal’ ?

    Sajnos, Moskva nem hasonlo magatartast sem celokat mutat. Oriasi modon fegyverkezik,sot Kinaval katonai egyutmijodesben minden teren.

    De ha Hilary lett volna ,egvalasztva, igen kerdeses hogy mar veres haboruban lehetnenk Oroszorszaggal.

    Syriaban is mindket oldal igen fegyelmezetten viseljedik az osszeutkozes lehetosegeit megelozni.

    Az persze tagdhatatlan, hogy Putin nehany evi cselekdetei egyenlo Hiyler katonai hoditasaihoz az 1937-38-39-es evekben, pontosan mint Istvan Bela sorai igazol.

    Sajnalom „talalom”, ha egyeni gyuloltet ohajtana terjeszteni ellenem, probaljon legalabb targyilagos lenni, es ne koholt valotlansagokkal vadoljon !!!!!

    Igen, azt allitottam, s allitom, hogy a magyarok problemaja ellenezni az elohaladas szuksegeit, ugy anyagi, mint szellemi vonalon.
    Az az igazi „keleti-gondolkodas mod”. Amely visszatartotta az oroszokat is, sot ma is, hogy elerhetnek lehetoseguk csucspontjat.
    Egy nemzet, europa tobbszorosse, a vilag LEG-gazdagabb termeszeti kincsekben, de kozgazdasagauk nem sikeresebb mint Olaszorszag.

    Hat mit vel mi annak oka ???????

    Mind a kincsek semmit ernek aki azt nem kepes sem hajlando megfeleloen alkalmazni az emberiseg javara.

    Mind a hoditasaik nem ertehetet el semmit az emberiseg javara.

    Nam cafolja azt meg tenyekkel, az ocsar szemlyeskedesei nelkul !!!!!!!!!

  • Mielőtt még bárki krokodilkönnyeket hullatna Ukrajna (vagy a balti államok) „demokráciájáért”. Jelentős orosz nemzeti kisebbség (25-30 százalékos) él a donyecki területeken (mint ahogy a balti államokban is), ehhez képest csaknem tilos az orosz nyelv használata az országban. Miközben magukat ukránnak vallók tömegei is csak oroszul tudnak. Ennek a nyelvtörvénynek mintegy mellékesen esett áldozatul a kárpátaljiak magyar nyelvhasználata.
    A Szudétavidék (és Szilézia) annektálása nem hasonlítható a mai helyzethez. Tán csak annyiban: akkor is a győztesek kíméletlen rövidlátása akart ütni – a német népen, nem a német uralkodó osztályon. Az arisztokáciával jól megvoltak: sőt. .

  • Figyelo
    2019 január 27
    5:56 du.

    +++ meg nekem, én vittem a sonkás szendvicseket a vezérürüknek

    hahahahaha

    azért néha figyelhetnél, nem gondolod?

  • Bendeguz79
    2019 január 27
    6:43 du.

    gizi te sohasem fogsz semmit sem megérteni… az a sok müller, meg a többi „esemény” azok mind gumicsont a CNN, FOX, MSNBC és a többi fake news (idézem az USA elnökét kedves cenzor!!!) nézői és hallgatói számára, addig „nyugodtan” (majd beszarnak a rettegéstől, hogy valaki leleplezi őket, mondjuk a Kardashianok elszólják magukat hahahaha) azt csinálnak amit akarnak… és nagyon nagyot akarnak, következő cél az Andromeda Galaxis elfoglalása mint középtávú stratégiai elképzelés, a Tejút már be van jelölve (teljesen körbepisilték, mint a Blöki a meggyfát) és minden valamire való (na jó az Elon Musk nem kapott csak mócsingot) már tudja mi lesz majd az övé és a yachtjának melyik kajütjébe hordja majd a lopott eszcájgot

    hahahahaha

    mókás vidám napok tele tréfával

  • Clara Bencsics Figyelo

    AZ ukranok gondolom mar torkig vannak az orossz uralommal! Nem az elso eset szamukra Putyin. Megszenvedtek Sztalin hatalmat is! A Baltik allamokon sem csodalkozom. Miert hasznaljak az oroszt? Megvan a sajat nepuk nyelve!

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 27
    10:28 du.

    már megint „átmentél” bodamarcsiba?

    Ukrajnának van saját külön bejáratú Elnöke (Poroshenkó elvtárs A NAGY HATALMAS DEMOKRATA) a demokrácia szent nevében az USA nevezte ki oda és hagyta csődbemenni!

    mi köze van mindehhez az Orosz Föderációnak? Ukrajna és a Balti államok is szuverén államok (hahahahaha de szépen hangzik!)
    Poroshenkó elvtárs betiltatta a magyar nyelv használatát Kárpátalján mert egyetlen szent nyelv van Ukrajnában az meg ukrán!

    te ezt nem tudtad?

    hahahahaha

  • Kenny

    „…Kína csak egy kávét kér…”

    Egyetértek.

  • Garai Édler Eszter cikkére kattintva elszállt a gépem.
    Pokolian belassult.
    Ha a NET kábel kihúzása után RESET gombbal újraindítom a gépet és mikor a böngésző kezdi vissza állítani az előzményeket, akkor minden OK.
    Ha rákattintok a Kanadai Magyar Hirlapra és azon belúl Eszter cikkére de KIHÚZOM a NET kábelt akkor a gépem kezd leállni.
    Kb fél óra után visszajön a böngészón KMH-s előzmény azzal hogy egy SCRIPT dolgozik az oldalon.

    Ezek a SCRIPT-et eredetileg arra valóak hogy egy oldal paraméteit közöljék a felhasználóval a kénmyelmesebb böngészés végett. De lehet őket arra is használni hogy például valakinek a gépét, akihez felkerül, lelassítsák vagy máshová irányítsák.
    Most egy másik merevlemezzel , másik OP-rendszerrel léptem be és nem mentem Eszter cikkére. Ezért tudok itt írni.

    Háát..dióhéjban…

  • Elképesztö mentális szemét hordodott össze már megint!
    A primitiv tudatlansággal nem is tudok mit kezdeni….
    Putyinnak nincs joga egy nmt sem annektálni Ukrajnábol, amint a Krimet sem!
    Ukrajna kráterekbe temethette volna Moszkvát, Leningrádot a többi nagyvárossal, de megállapodást kötött oroszországgal, hogy leszereli atomfegyvereit , viszont cserében Moszkva soha sem kérdöjelezi meg területi egységét!!!!

    Putyin lepaktált a törökökkel, Egyiptommal, a szir diktátorral, …
    Venezuellába most telepit uj fejlesztésü atomraké tákat, amelyekkel USÁT eléri!
    Annek tálta Grauzia és Ukrajna egy részét.
    Hiába van sok nyersanyaguk, tudatlanok, nem képesek elfogadhato minöséget produkálni.

    Ma már nem a földterület mérete a meghatározo a jo prosperáláshoz!
    A nyersanyagot sokhelyröl meg lehet venni.
    Szingapur, Monaco, Luxemburg, Hongkong, … mikroállamok földterületek, nyersanyag nélkül, mégis jol prosperálnak.

    Itt vagyunk elnyomottan egy fasisztoid diktaturában.
    Most tartana az EU népszavazást, hogy orbánmentesen az EU-hoz akarunk-e tartozni, v orbánista független államként folytassuk, akkor egyértelmüen EU-ban élnénk!
    Népszavazás lenne a helyi lakosoknál, h orbanisztánhoz, vagy Ausztriához tartozzon NY-Mország, akkor szintén egyértelmüen Ausztriához csatlakoznánk.
    Az, h putyin Ukrajna szétverésével, elnyomoritásával ebben a pillanatban li tud eröszakolni egy ilyen népszavazást, az nem jelenti, hogy joga lenne hozzá, és ügydöntö lenne!

    Oroszországot is szét tudnánk verni, hiszen a legtöbb helyen kisebbségben élnek az oroszok!
    A SZU széthullásákor erröl már szavaztak is a tagállamok! Oroszoktol mentes független államok akartak lenni!
    Megszavaztathatnánk pl. Kamcsatkát ” 5-10 Mo-nyi terület, hogy szivesebben tartoznának-e Japánhoz?!
    Megszavaztathatnánk egész Szibériát- azaz fél oroszországot, h nem akarnak inkább az USÁ-hoz tartozni?! Alaszkán keresztül szomszédok, rokonok!
    Igen! Verjük szét Oroszországot!

    A habzoszáju oroszimádok miért NyEuropába, É-Amerikába és a fejlettebb demokráciákba migráltak? Miért nem a diktatorikus Oroszországba?! Miért nem költöznek ki Putyinisztába?!?!

  • Jaj Figyelő!
    1. Az EU alapelve, hogy az egyes államokban élő kisebbségeknek JOGAIK VANNAK, amiket az ottani kormányzatnak biztosítania kell, pl. a nyelvhasználatot. Márpedig a balti államokban 25-30% orosz kisebbség él,és tiltják az orosz nyelvhasználatot.
    Mintha Erdélyben tiltanák a magyart. Ne gyere azzal, hogy tiltják: nem tiltják, csak a vasgárdisták – a hungaristák román megfelelői – márászkodnak a magyarokkal.
    2. A II. háború fegyveres harca úgy kezdődött, hogy 1939-ben Hitler lerohanta Lengyelország nyugati részét. (38-as paktumokban Németországnak juttatott Ausztria és Csehszlovákia nem elégítette ki a III. Birodalom étvágyát.) Szövetségesei – Angia és Franciaország – cserbenhagyták Lengyelországot. Felvonultak ugyan a határokon, de tétlenül nézték, hogy Hitler csapatai bevonulnak a Rajnavidékre is. (Furcsa háború.) Már a harmincas években tétlenül nézték Németország lázas fegyverkezését – sőt az USA pl. készséges fegyver-szállítójuk is volt.
    Akkor kezdték támadni a német csapatokat, amikor azok 1940 tavaszán lerohanták Franciaországot. De csúfos kudarcot vallottak, Dunkerqe-nél a németek szétverték a segítségre siető angol csapatokat. (Erre mondta Churcill Chamberlain-nak, hogy el akartátok kerülni a háborút, hogy megmentsétek a becsületet. Most a háborút is elvesztettük és a becsületünk is odalett.)
    Sztálin eddig egyetlen lépést sem tett: meg nem támadási szerződést kötött Hitlerrel, és bekebelezte Lengyelország keleti felét. Sztálin senkinek nem üzent hadat-tudta,hogy nem elég erős.
    Hitler bekebelezte Franciaországot, légicsatát indított Anglia ellen – az USA meg lapított. 1941 júniusában Hitler megtámadta a Szovjetuniót a meg nem támadási szerződés ellenére – az összes „demokratikus” nyugati lapított. Anglia pl. el volt foglalva észak-afrikai gyarmatai védelmével, miközben a Wermacht lerohanta Ukrajnát, Oroszországban meg majdnem Moszkváig jutott.
    Az USA még mindig lapított.
    Egészen addig, amíg a japánok decemberben le nem bombázták jelentős hadikikötőjüket Pearl Harborban. Akkor is még három évig totojáztak, hogy belépjenek az európai hadszíntérre, miközben Sztálin csapatai véreztek a frontokon. Figyelő: ez nem vélemény – tények.
    Az USA-nak mindig is fontosabbak voltak a Csendes óceáni területek: kb. leszarta Európát. Most is csak az a baja, hogy ha megbékülnek Európa népei, veszélyeztethetik a versenyelőnyeit. Ráadásul veszélybe kerül a zsíros fegyverbiznisz is.

  • Mellékesen: B79 böfögése jobb propaganda az USA ellen, mint az egész, ötvenes évekbeli szovjet agit.prop. gépezet.

  • talalom;

    Miert allit valorlansagokat ????
    Hiszen a valotlansagok allitasai nelkul is kifejezheti gyuloletet am !

    1.,A US soha NEM velte oroszorszagot „orok ellenseg”-enek!
    Csupan Sztalin a haboru utan (1947-tol) kovetet es terjesztett US es nyugat ellenes politikat.

    A US es Oroszorszag mindeg jo es barati kapcsolatokban voltak a kezdettol.
    Sot, ket vilag-haboruban csatlosok is. S a US oriasi segitsegeket nyujtott.
    Az anyagi, penz ment a kezdettol az elvtarsaik forrsdalmat financirozni. Fokent a New Yorki bankok altl.
    Mert tagadhatatlan volt Oroszorszag nagyon szukseges iparosodasa, amit a nyugati bankok mind remeltek az elsaok lenni abban.

    Azert financiroztak a nemet bankarok lenint es 75 tarsat.

    A New Yorki bankok meg Lev Bernstein-f penzeltek, sot a „Voros Hasderegenek felallitasara is.
    Sot, Lev Bernstein US pasportal es penzel ment azt tenni.

    A ” Landlease” ma nemzetek GDP-jet sokszorosan felulmulta.
    Sot a „buzavasarlasaik ment a Putin idjeig evente.

    Csupan az oroszok elvault gondolkodas modja miatt, ma nem egy fejlett-bekes es jelentos vilag-pozicioban levo nemzet. A lehetoseget szurtak el nagyon !!!

    Aki a vilaggal csak ellenkezik azt senki nem fog komolyan venni !

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 27
    10:28 du.

    Hát..asszem eljött az igazság pillanata:
    Imádottad kijelntette hogy SEMLEGES országként
    kívánja meghatározni Mo. helyzetét a világ katonapolitikai
    palettáján,hasonlóan mint pl. Ausztria.Dacára NATO tagságunknak

    Mi,magyarok egyformán szeressük a ruszkit meg a kínaiakat.Törököket
    (Ezt már én fűztem hozzá a fennti kis színes friss hírhez.)

  • Clara Bencsics Figyelo

    Gejza! Lehet, hogy Te szereted a rusxzkikat , de en nem! Eleg volt a tobb mint 4O evves yralmuk Magyarorszagon, amit en is „elveztem” egy ideig! Kinaihoz meg nem volt szerencsem , de remelem, hogy elkeruli a magyarokat!
    Tudod, en allergias vagyok a diktaturakra!

  • Geyza
    2019 január 28
    8:14 de.
    úgy tűnik az én védelmi rendszerem jobb csak a chrome riasztott, hogy valaki jogtalanul (3. személy) be akart lépni az egyik emilembe használni akarván azt, de a chrome adott neki és most riasztott is

    valaki(???) izélkedik?

  • Geyza
    2019 január 28
    11:56 de.
    a „Guido” hoz mit szólsz meg a Marco Rubio floridai szenátorról akinek a családja 1956 (SIC) a Fidel rohadtsága elől az USA ba emigrált

    igenám de 1956 ban még az USA bérenc Fulgéncio Battista volt egészen 1959 ig… DE AZÉRT MENEKÜLTEK A DRÁGÁK mert ők olyan menekülősek
    hatalmas röhögény lett a megmadúrózáshy legújabb oscárdijas…
    a „Guido” meg mind a 12 darab követőjével (vett nekik meleg banánlekvárt) misére jár meg álcázza magát úgy filmezik, hogy a 12 dühös ember hatalmas tömegnek látsszon…

    a comedy channel meg izzik a sok tréfától erről is

  • Clara Bencsics Figyelo

    talalom
    2019 január 28
    10:39 de.
    Ismerem az akkori tortenelmi esemenyeket, mar eleg nagyocska volta megerteni!
    Abban igazat adok, hogy Amerika ELOSZOR mindig SAJAT erdekeit nezi es abban cselekszik! De valtozatlanul, ha ok nem lepnek vegul be a haboruba, nagyobb bajok lettek volna!

  • Geyza
    2019 január 28
    11:56 de.

    miért ez a hisztériád? a netányahoo köthet a kínaiakkal selyemútra meg kereskedelemre és örök szerelemre szóló hosszú távút? O1G meg nem?

  • Clara Bencsics Figyelo

    Rodeo11
    2019 január 27
    8:14 duViccelodik < DE VALAMIT , el kell ismernie: Csak az amerikai penz es TUDAS vitte el az EMBERT A HOLDRA ES OTT SETALNI! Az irigysa=egnek es rosszindulatNak , van hatara is!

  • B79! Ja, Churchill meg az 1945-ös fultoni beszédével, meg az USA McCharthy-val az élen, ártatlan virágszálak voltak… Meg Reagan a csillagháborújával.
    Nem vagyok se russzofil se russzofób. Minden népnek: az orosznak is – joga van az élethez. Még ha olyan „elmaradott” is, mint ahogy maga szerint a magyar.

  • És. B79! Egy „valótlanságot” jelöljön meg, abból, amit írtam. Gyűlölni meg nem nagyon tudok – bár kéne. Még azt a mezei poloskát se, amelyik mindig megmássza a kertben a szedremet – baromi büdös lesz tőle a gyümölcs. De olyan furi, érdekes formája van:DDDD

  • talalom
    2019 január 28
    10:39 de.

    Ennek a balti-országok-béli orosz nyelvhasználatnak azért megvannak a maguk történelmi okai.
    Amik hihetetlenek és elképzelhetetlenek.
    Elmesélem:

    Mikor a budapesti Műszaki Egyetemen dolgoztam, a főnököm eléggé balos beállítottságú ember volt.
    Tehát a valóságot mondta el.
    Rigában voltak hívatalos útom, egy rádiórendszert telepített ott le a tanszék.
    És megdöbbenve tapasztalta hogy a HELYI LAKOSSÁG CSAK MÁSODOSZTÁLYÚ POLGÁRA SAJÁT HAZÁJÁNAK !!!
    Például a villamoson egy orosznak át kellett adni az ülőhelyet, ha az felszólította a helybéli őslakost.
    És számtalan hasonlóságot figyelt meg.

    Ezért tehát azt mondják a lettek meg észtek stb, hogy VAGY BEINTEGRÁLÓDNAK TELJESEN a választott hazájukba, vagy menjenek istenhírével, elég nagy ez az Oroszország, találnak biztosan 1 jurtányi helyet valahol Szibériában vagy máshol.

  • A szerzo cikkeben nem vette figyelembe, hogy Merkel es Macron a mult-heten irtak ala a kozos Nemet-Francia vedelmi eggyezmenyuket.

    Dranciaorszagnak is van jelentos hadi-ipara. Sot nuclearis fegyverei.

    De nemtorszag hadi-ipara jelentosebb. Tehat ma egy egyesult katonai-hadi ero lettek.

    Szereny meggyozodesem,hogy Swajciak megtartottak jozan eszukey maig is.
    Boldogok es kivalloan elnek minden vonalon az EU es NATO nelkul maig is !!!

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 28
    2:19 du.

    már megint rosszul „fidel”sz
    mi is az eredete azoknak a pénzeknek?

    hahahaha

  • Egri-Eiben István

    Bendeguz79

    A németektől Sztálin elcsatolta a keleti területeiket, ahol kb. 700 évig németek éltek, akiket deportáltak nyugatra. Ha beszélsz németül, rengeteg honlapot és irodalmat találsz az egykori Kelet-Poroszországról, Pomerániáról („Pommernland ist abgebrannt”), meg Sziléziáról.
    Ha a lengyelek elkérnék Volhíniát, egyáltalán nem biztos, hogy a németek rezignált nyugalommal szemlélnék az eseményeket.

  • Geyza
    2019 január 28
    5:32 du.

    Ugyanez volt 60 éve még az USA-ban is, ennek ellenére a baltiaknál sokkal liberálisabb afroamerikaiak nem tiltják meg a volt importálóiknak, hogy európai nyelveken beszéljenek.

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 28
    2:19 du.

    Csakhát ez a Holocaust-tagadó senki azt is tagadja
    hogy volt Holdra-szállás.

    Hisz ezekben az idiótikus elméletekben,
    mik szerint a Holdraszálláskor készült fotók
    kielemzése megmutatja hogy valami stúdióban készültek.

    Kár hogy nem egy
    hanem jó sok Holdraszállás volt.
    Azért embertpróbáló munka lenne az összesről
    kitalálni hogy hamiítvány.

    A fizikai jellemzőkről nem is beszélve.
    (Rádió és TV adások iránymérésen alapuló vizsgálata, Holdkőzetek elemzése a Világ ÖSSZES Tudományos Akadémiáiban stb..)

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 28
    1:17 du.

    ” Tudod, en allergias vagyok a diktaturakra!”
    ——————————————————–

    Önnel szemben, mi magyarok kifejezetten „imádjuk” a diktatúrákat ezért is vesszük magunknak a bátorságot, hogy hőzöngjünk és megpróbáljunk tenni ellene! Azt, hogy Ön ezt 6 ezer km-ről nem látja, nem ismeri fel, vagy nem érti meg, az sajnálatos – de elsősorban Önre nézve, aki állítólag emiatt „menekült el” – ám erősen kifogásolja, ha más is ezt tenné vagy teszi!

    Diktatúra bárhol, bármikor felütheti a fejét, ha időben nem tesznek ellene – nem csak akkor és az volt az egyetlen és kizárólagos diktatúra amelyet ” Ön is élvezett egy ideig”

    Egyébként nem gondolom, hogy Geyza különösebben szeretné a ruszkikat, kínaiakat vagy akár a törököket, de hát iróniáról bizonyára hallott már Ön is – nem kéne mindent szó szerint és véresen komolyan vennie -:)))) Nemde?

    A kínaiakat illetően helytelen a reménykedése, bármennyire is „nem volt még szerencséje” hozzájuk, Magyarországon az utóbbi 10 évben duplájára növekedett az ázsiaiak száma, 2013-óta különösen a kínaiak „duplázódtak meg”, így a KSH adatai szerint összesen 40 ezer ázsiai él Magyarországon, ebből mintegy 20 ezer a kínai – többek között a letelepedési kötvény jóvoltából!

  • Geyza
    2019 január 29
    4:08 de.

    holdkőzetem nekem is van, abból van a padló a fürdőszobában…, és a kerti szaletli padlózata is…,

    a kínaiak most leszálltak és már növényeket telepítettek, de még egyetlen szó sincs róla, hogy nyomait találták volna a kőbányáknak…

    rádióadások bárhonnan jöhettek pláne a SZER, meg az AMERIKA HANGJA és milyen recsegősen, még egy normális adást sem képesek? és hold volt hold nem volt kellett a Gagarin után valami nagy felhajtás…

    és vannak még sok dolgok eme Földön amelyek nem érdekelnek, ugye megtehetem(?), példának okájért a @geyza süket dumája is hidegen hagy
    hahahaha már teljesen bendegizii mélységekben jársz… még két hiányzó magánhangzó és máris lehagytad

  • Figyelő: Már másutt is kifejtettem: a XX. századi tecnikai-tudományos eredmények már nem köthetők egyetlen nemzethez. Nem csak azért, mert a Golden Gate hídon se sétálhatna senki pl. Thales és az ő tétele nélkül, Hold-sétára se kerülhetett volna sor az olasz Marconi, a magyar Neumann János, a német Planck, az orosz Ciolkovszkij stb.,stb.nélkül. Hanem azért is, mert a Hold-sétához használt eszközök is különféle nemzetek kutatóhelyein készültek. Még a Magyar Népköztársaság is szállított valami kütyüt abba a kis holdjáróba, ami összeszedte a holdkőzetet. Talán Geyza vagy Alma tudja pontosabban, hogy mit, de emlékszem: sokáig meg lehetett nézni a Rákóczi úti Tudomány és Technika házában a kis jármű másolatát, meg azt, hogy melyik izét csinálta a KFKI.

  • bendegizinek ajánlom, szeretettel, ez egy USA sajtó idézet mai!!!
    hahahahaha

    There always seems to be more to the story when it comes to Trump and Russia, and this time it involves Republican Senate Leader Mitch McConnell.

    Earlier today, we heard that the U.S. lifted some Russian sanctions. The official announcement came on Sunday by Trump’s U.S. Treasury Secretary appointee Steve Mnuchin, who was Trump’s former 2016 campaign finance chairman. Mnuchin lifted sanctions on three Russian companies tied to Russian oligarch Oleg Deripaska, who is a close ally of Vladimir Putin. Deripaska was also a business partner with Paul Manafort, who was Donald Trump’s 2016 campaign chairman. Manafort was convicted of bank fraud and tax evasion tied to Russia and also pleaded guilty to conspiracy.

    It’s a very tangled web they weave.

    annyit kell azért -mellékesen- tudni, hogy USA nagyvállalatok panasszal éltek a szankciók által megemelt azaz eladhatatlan áraik miatt… és lőn… hová is lőttek?

    hahahahahaha

  • January 29 · 12:14:00 PM
    This is how I look at Christmas. It is a time of year where everybody in the United States buys something made in China and gives it to somebody. Hmmm!

    LOL

  • Inkább Bibi
    2019 január 27
    3:43 du.

    Elkezdek lottózni!!!
    https://mandiner.hu/cikk/20190129_katonaival_is_beavatkozhat_az_egyesult_allamok_venezuelaban
    Ha az amcsik beteszik Venezuelába a lábukat akkor, a trianoni előttinél lesz a magyar-orosz határ és a lengyelek és a románok is közelebb kerülnek hozzájuk. De vajon túléljük-e? 🙁

  • Clara Bencsics Figyelo
    2019 január 28
    1:17 du.

    Nem vetted észre a „felszólító módot” ??!
    Arra szólít minket az új kurzus hogy szeressük a ruszkit, kínaiakat, a törököt.
    Most dolgoznak egy „magyarság-kutató intézet” összeeszkábálásán aminek feladata lenne bebizonyítani hogy a Finn-Ugor származási elméletek hamisak, mi a türkménektől származunk.

    Szaal nyugodtan imádjad ‘Stenkegyelméből Miurunkat, aki éppen a nyakunkra hozta az oroszokat.

    Per pillanat annyira eladósított minket nekik hogy még az unokáink is nyögni fogják Paks II .-őt, ami láthatólag nem nagyon akar megépülni.

    Okoskodj csak.Jól áll neked.

  • Rodeo:

    Ha nem említettem volna,
    te is a „hárommondatosok”
    kategóriájába tartozol nálam.

    Vagyis
    három mndatodat elolvasom
    abból amit hozzám firkálsz, a többit pedig nem.

    De te nem
    három modatot fröcskölsz,
    hanem három (vagy több) litániát .

    Tudod öreg
    van jobb dolgom is
    minthogy a bakugrásokkal
    tarkított, ló-vihogásokkal teletűzdelt
    hülyeségeiden merengjek,hogy mit is akartál velük közölni.

  • Besancon
    2019 január 29
    4:52 de.Nem eltem mindig itt en sem.EN MAR !7 EVES KOROMBAN LAZADOZTAM< AMIT MEG IS BUNTETTEK< AVO -S KIHALLGATASOK, az iskolabol kicsaptak az orszag minden iskolajabol!)Majd Egy (1)ev fiatalkoruak bortonevel "jutalmazott meg" a Rakosi kor!
    Nekem NE predikaljon a diktaturarol! NEM eltem mindig itt, csak NEM volt mas valasztasom! A FoRRADALOM BUKASA UTAN jottem el!

  • talalom
    2019 január 29
    10:02 de. Igen. En is voltam egy kiallitason a hodlutazas emlekirol., bar bem emlitettek, hogy magyar gyartmany.

  • Geyza
    2019 január 29
    4:08 de. It ist erjeztettek ezt a hirt, amit irsz. en azon a nyaron lattam tv adasban az EGESz holdra szallast. A rosszindulatu hirt, csak akkor tudjak igazab megcafolni, ha eggyszer uujra elmennek oda az emberek! valamit olvastam, hogy az egyik astront meghalt nem reg.

  • Geyza
    2019 január 29
    5:24 du.
    jelentéktelenséged jelei…

    hahahaha
    ez most elég rövid ahhoz, hogy…

  • Besancon
    2019 január 29
    4:52 de. Ja, meg a kinaiakrol. Lanyom nyugat Kanadaban el BC ben, , hogy, hogy minden ingatlant felvasaroltak ott a kinaiak, viszont nem elnek ott meg.

  • Inkább Bibi
    2019 január 29
    2:07 du.

    Venezuela csak jól járna vele,
    a Nagyvilágot meg nem igazán érdekli
    annak a szar kis rezsimnek a további sorsa,

  • Inkább Bibi
    2019 január 29
    2:07 du.

    SEMMIT nem tudsz sem a diktatúráről,
    sem pedig annak természetéről.Csak néhány
    fiatalkori negatív emléked van amiket láthatóan
    eltúlozva és rendre ismétlődően másképpen adsz elö.
    Jobb lenne ha komolyodnál.

  • Fentit nem Bibinek hanem Figyelő kolleginának írtam.

  • talalom
    2019 január 29
    10:02 de.

    Tudomásom szerint annyi volt a magyar részvétel a Holdraszállás-projectben hogy egy Amerikába menekült magyar mérnök tervezte a Lunar Rovert. Íme:
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Pavlics_Ferenc

    Ezenkyvűl viszont van kb. 150-200 termék és műszer, melyek a Népköztársaság idején illetve utána készültek és felkerültek a Világűrbe.

    (közöttük kb. három vagy négy olyan amit én voltam oly szíves össze eszkábálni részben a BME.-n, részben pedig itthon a saját laboromban)

  • Figyelo
    2019 január 29
    6:22 du.

    Nem kell odamenni mert ott van a NASA jókora laser-tükre ami szépen visszaveri a Földről a Holdra irányított koherens fénysugarakat.

    Az idióta Rodeo ezt sem hisz el, mert mikor kiállt éjjel a kert végébe egy
    „bivalyerős CREE LED-lámpával, ez nem gyerekjáték, police és 5 megawattos, fókuszos ALU házban két ceruzaelemmel, melyek nincsenek benne a csomgban” (hülye reklámszöveg vége)
    nos akkor hiába „tapogatta” le a Hold felszínét vele,semmiféle visszaverődést nem látott.
    Ebből minnyá’ tudta hogy az egész világ hazudik, nincs is ott semmiféle tükör.

  • Geyza
    2019 január 30
    9:11 de.

    tudod geyzussska, minden a megfelelő igekötő használatának tipikus esetje!
    visszaver, kiver, átver, megver, ráver, bever, szétver

    és halálra röhögi magát…azaz beröhög… egyelőre majd utána két kettőre és három hatra és még majdanabb kér két korsóval a jobbikból

    hahahaha

    szóval ki van állítva. még hogy….

  • Geyza
    2019 január 30
    3:45 de.
    már sokan „jártak úgy”
    lásd Iraq, Lybia, Jugoszlávia, Szíria, Afganisztán, Vietnam, a két Korea, Chile, Argentina (most éppen csődből csődbe mászik miatta) Brazil, Colombia (ez utóbbi a kedvencem, olyan „mariconcitos” de la mariconería máxima!)

    na ezt nem akarják már 20 éve a venézek, valahogy megvannak a protektorátus nélkül amely elvisz mindent ami mozgatható és utána kő kövön nem marad utána

    mindezt a demokrácia szent nevében

    mióta a karikás gábriel elvtárs rájött, hogy belelépett azóta hallgat mint az a bizonyos a füben

    te is jobban tennéd

    (ha ellopják mindenedet, és el kezdesz nélkülözni ráadásul ki is röhögnekm meg azt mondják milyen szarul élsz akkor mit csinálsz? brexiték 1200000000 aranyrudit nem adnak vissza, süsüék tudod a Bolton a szép bajuszkájával 7000000000000 aktívumát nem adja át azaz ingyen lopja az olajat és most azt mondják nyomor van, és a papírgyár nem gyárt rötyi papírt és akkor persze, hogy nincs rötyipapír sem)

    ez már a 21. év próbálkozása sohasem sikerült… eddig

    inkább szálljanak a Holdra, az mókásabb

  • Ez a Rodeo tisztára szerelmes lett belém.
    Ki érti ezt…?
    Pedig kereshetne valaki MÁS.-t.
    Akinek búghatja a hülyeségeit.

  • Figyelo
    2019 január 29
    6:07 du.

    EN MAR !7 EVES KOROMBAN LAZADOZTAM< AMIT MEG IS BUNTETTEK< AVO -S KIHALLGATASOK, az iskolabol kicsaptak az orszag minden iskolajabol!)Majd Egy (1)ev fiatalkoruak bortonevel "jutalmazott meg" a Rakosi kor!
    ———————————————————————————

    Kedves Figyelő !

    Köszi, hogy ezt leírta, még csak 128612-szer tette meg eddig ! Mivel azonban nem tudom elképzelni, hogy sosem emlékszik rá, hogy az évek folyamán ezt már hányszor leírta, van, hogy egy nap többször is, a témáktól függetlenül különböző cikkek alatt, ezért szólok, hogy egy idő után ez a visszájára fordul, és épp az ellenkezőjét váltja ki az itt előforduló emberekből – így belőlem is – mint azt Ön feltehetően szeretné! Azért az nem járja kedves Figyelő, hogy bármilyen vonatkozásban ír bárki a nagyvilág vagy Magyaro. dolgairól, benne a diktatúráról Ön nagy mellénnyel rögtön kioktatja, hogy:

    "Nekem NE predikaljon a diktaturarol!" – ezt már nem először írja!

    A szövegértése nagyjából nulla, ha azt vette le írásomból, hogy "prédikálok" Önnek a diktatúráról – annyira nem, hogy egyenesen azt is visszautasítom hogy Ön ezt tegye felém! Valamiért azt gondolja, kizárólagosak az ismeretei és "élményei" a diktatúráról, és amit Ön "átélt" azt soha senki, sehol máshol nem élheti át, mert csakis Ön tudja mi a diktatúra, hiszen 17 évesen…..stb stb. Téved. Attól függetlenül, hogy Ön '56-ban saját akaratából elhagyta az országot, 60 évvel később még lehet itt diktatúra (is), aminek az itt élők ellenszegülhetnek anélkül hogy az Ön jóváhagyását kérnék!

  • Geyza
    2019 január 30
    12:37 du.

    Ez a Rodeo tisztára szerelmes lett belém.
    Ki érti ezt…?
    Pedig kereshetne valaki MÁS.-t.
    Akinek búghatja a hülyeségeit.
    __________________

    Persze, mert állandóan foglalkozol vele…

  • Geyza
    2019 január 30
    12:37 du.
    legyen szerelmes beléd a harapós csődör meg kardfogú tigris

    hahahaha

    Idét Lenke

    egyetlen állításodat sem vagy képes tényekkel alátámasztani de hörögsz mint a választási malac mikor a böllér elkapja a tökeit

  • Besancon
    2019 január 30
    12:44 du
    Latom nagyon pikkel ram. Masnak nem is ir, csak engem „tuntet”ki vele! Csak igy tovabb! En sokat elbirok, 87 ev mar megtanitott ra!

  • Figyelő! – Rosszul figyel, másnak is szoktam írni! Több alkalommal is felhívtam már a figyelmét, hogy ez a fórum itt nem annyira a bakfisok és sihederek gyűjtőhelye, jobbára mindenkinek megvan a maga kora, gondja, nyűge és még az ismeretei is egy két dolgot illetően! Nem okos dolog tehát, akkor ha nincs igaza, a kora mögé bújni!

    Legyen figyelemmel arra( ha már egyszer a Figyelő nevet választotta) hogy nem csak Ön a kizárólagos ismerője és elszenvedője a diktatúrának – lehetnek másoknak is negatív élményeik a múltból, és a jövőre nézve nem tartják kívánatosnak, ennél fogva a maguk eszközével megpróbálnak tenni ellene – de legalábbis felismerik a helyzetet, és az már valami!

    Amíg Ön azt nem tudja elfogadni, hogy diktatúra nem csak ekkor és ott létezett amikor „Ön azt megszenvedte” addig bárki bármit ír ezzel kapcsolatosan Ön mindig úgy fogja érezni, hogy pikkelnek Önre – most pl én. Észszerű okot, indokot tud arra, hogy miért tenném ?
    Na, hát erről van szó!

  • Almási Alma
    2019 január 30
    3:17 du.

    Há’ most nézd meg:
    Mán negint mennyit turbékolt nekem itt 😀 😀

  • Almási Alma
    2019 január 30
    3:17 du.

    hiányérzetei vannak a rüfkének? még az átkokat is dorombolásnak hallja, süket? a delej megártott neki mikor izgatta magát vele

    hahahahaha