Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról!

2019 február 16 9:18 de.70 hozzászólás

Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: A kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri.

A felmérésben nyolc pártot mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek.

Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók aránya, bár csökkent némiképp, változatlanul magas: 30-35 százalékos.

Az egyszerűbb kezelés érdekében az egyes pártok két szélső eredményét összeadva, majd megfelezve juthatunk közelítő eredményre. Például: F-KDNP 62-41=103 Tehát kerekítve 52 százalékkal számoljunk.

Így nézve az összes többi párt – beleértve a parlamenten kívülieket is – támogatottsága 54 százalék. Ha csak a parlamenti pártokat nézzük, nagy a különbség: az összes parlamenti ellenzéki párt támogatottsága 45 százalék.

Ezekből a számokból egy következtetés biztosan levonható. Semmi értelme az „összefogás” iránti jajongásnak, bármennyire is népszerű. Figyelmeztető jel lehetne az is, hogy semmilyen összefogás nem hozott eredményt immár kilencedik éve. (Eltekintve néhány egyéni szavazást, de ez marginális: országgyűlési választáson tán 2-3 mandátum sorsát döntötte el.)

Vegyük sorra, miért orbitális tévedés a mindenáron való összefogás erőltetése.

1. Általános, elvi alap: 1989-ben plurális, sokszínű politikai rendszert akartunk, ahol a választásokon. egyenrangú, egymással versengő felek ajánlatairól dönthetünk

2. Számtani alap: ahogy a fenti számokból látható, a mai kormányerő. Többsége alig kérdéses. Ha a parlamenti pártok biztos szavazóit nézzük, akkor ugyan 52:54 az arány, ám ha az összes párt szavazóit, akkor 52-45, ami már a kormányerő jelentős előnyét mutatja.

3. A 2. pontban vélelmezett eredmény azonban felettébb kétséges. Ugyanis nem lehet egy az egyben összeadni a támogatókat, hiszen mindig vannak olyanok, akik a közös listát/jelöltet nem fogadják el. Valószínű tehát, hogy a különbség nagyobb lenne a kormánypártok javára.

Ezzel együtt sem szerencsés teljesen kihagyni a számításból az együttes fellépést – csak tudni kell, mikor lehet hasznos. Egyéni jelöltek megszavazásánál lehet hasznos, akkor is az önkormányzati választásokon. Ott ugyanis ismerik egymást az emberek – és lehet olyan, emberi kvalitásaiban kiváló személyiség, akit az ellenoldali pártok is elfogadnak.

A májusra várható Európa parlamenti választásokon azonban kifejezetten KÁROS lenne a közös ellenzéki lista. Elsősorban azért, mert miközben az ellenzéki megszólalók lelkesen rágják a „Jobbikkal, vagy anélkül?” feliratú gumicsontot, aközben a Jobbik minden lehető helyen és időben kijelentette: nem óhajt közösködni a „libsikkel”, „komcsikkal”. Akkor miről beszélünk? Ugyanez a helyzet az LMP-vel.

Lehet, hogyha a Momentum és a KKP nem indít külön listát, így nem veszik el a rájuk adott szavazat, akkor 1, de maximum 2 képviselővel több ülhet az Európa Parlamentbe, a néppárti frakcióval szemben.

Itt van a kutya elásva: az Európa Parlamentnek ma súlyos kérdést kell eldöntenie. Az Unió erősíti az együttműködést, kooperációt a föderális berendezkedés felé haladva, vagy megmarad a „Nemzetek Európájának”?

A „Nemzetek Európája” koncepció meghagyná a „nemzetállamoknak” mai döntési önállóságukat. Ennek szemmel látható kimenetele lenne, hogy az erősebb, gazdagabb államoké lenne a döntés, a kicsik meg egymás ellenében marakodhatnának a lehulló koncon, ami egyébként a közeljövőben amúgy is kevesebb lesz.

Az EU parlamentjében egyelőre a többségben lévő néppárti frakció és ellenzéke nagy része is az Európai Unió erősítésével ért egyet, bár ezen belül is vannak szkeptikusabbak. A „Nemzetek Európája” hívei a szélsőjobb frakciójában ülnek. (Közbevetve: nyerne a közös listán bekerülő jobbikos képviselővel az Európa-barát magyar ellenzék?)

Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról. Nem döglött, hiszen rengetegen hajtogatják. De rúg is, harap is. És beszéljünk mindenkor arról, miről szavazunk, milyen választékból dönthetünk. Ha az Európa Parlament képviselőiről, akkor beszéljünk a Európával kapcsolatos elképzelésekről. Ha arról, hogy mire költsünk a városunkban, falunkban, akkor arról. Még az is meglehet, hogy ezzel a módszerrel megmozdítható lenne valamennyi az ellenzék oldalán a 30 százalékos bizonytalan tömegből.

Megjegyzés: A teljes felnőtt lakosság körében mások a számok. A Fidesz-KDNP itt 46/23, átlagban 35%-os lenne. A Jobbiké 18/8, azaz 13%. Az MSZP-Párbeszéd 11/6, átlagban 9%. A DK 6/3, azaz 5%. LMP 6/3, azaz 5%. KKP 4/1, azaz 3%. Momentum 4/1, azaz 3%. Összesen: 36%. Az arányok tehát nagyjából hasonlóak, viszont szavazásnál a biztos választók köre határozza meg a végeredményt.

Rátesi Margit

70 hozzászólás

  • Lemarat. Foorrás: kozvelemenykutatok.hu

  • Miert kell 9 part Magyarorsagon! ? Persze. jobbb mint 23 part, ami par eve volt. Nagy orszagokban, mint Kanada es USA, ket part van rendszerint. egy kormany part egy ellen part.

  • “…egy következtetés biztosan levonható. Semmi értelme az „összefogás” iránti jajongásnak, bármennyire is népszerű…”

    Igaz!

  • A kiindulási alap a Fidesz-KDNP 2,8 milliós szavazótábora, ami akár közelíthet a 3 millióhoz.

    Ehhez képest az ellenzékre összesen szavazók legfeljebb azonos számban lehetnek, mivel a fiatalok zöme passzív.

    A Fidesz választáson csak akkor győzhető le, ha a szavazótáboruk jelentős arányban csökkenne. Ehhez valami olyasmi kormányzati és parlamenti intézkedéssorozatot kellene produkálniuk, ami kiverné a biztosítékot a híveik körében is. Vajon mik lehetnek ezek?

    Zsidóellenesség? Hivatalosan nem zsidóellenesek, nem is hangoztatják. Baloldali és liberális ellenesek? Igen, ezt hangoztatják és nyomják a propagandát, sőt, a velük lojalitást nem mutatókat intézményrendszereikből elbocsájtják. Migránsellenesség? Emiatt híveiknél semmi népszerűveszteség nem mutatható ki. A történelmi Magyarország területvesztése miatt idegen országokba került magyarsággal való törődésük, pénzügyi támogatásuk se tántorítja el a szavazóikat.

    Áááá, abbahagyom, mert az ország olyan helyzetbe került (a hatalmi ágak tartósan Fidesz kézben), hogy akinek nem tetszik, az bármikor folytathatja életét külföldön.

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    Kanadában szövetségi szinten jelenleg két ellenzéki párt rendelkezik frakcióval, nevezetesen a Konzervativ Párt, valamint az Új Demokrata Párt. Továbbá tiz ellenzéki parlamenti képviselő a Bloc Québécois szineiben foglal helyet a parlamentben, a Zöld Párt pedig 1 képviselővel rendelkezik. Tehát itt sincs kétpárt rendszer és a közelmúltban is volt olyan, hogy kisebbségből kellett egy pártnak kormányoznia, mert nem rendelkezett parlamenti többséggel.

  • A Block CSAK QUEBEC Tartomanyban van. az igaz , hogy ket ellenzeki part van. A zold part nem jut labdahoz sem.

  • Azt is irtam, hogy az igazi ellenzeki part, bizony gyenge otthon. Itt az MSZP re gondolok. Nincs valos es harcos vezetojuk!

  • Az persze valotlan elkepzeles hogy a US-ban csak ket (2) politikai part lenne.

    Van kb. szaz (100) politikai partok. de kevesebb mint fel tucat amelynek eselye lehetne nyerni a valasztasokon, mivel a vesztes, a demokratikus modszeek alapjan nem lehet nyertes.
    Az a szavazo-lakossag dontese elleneben menne.
    Na de az megfelelo az europaiaknak ???

    pl. tavaly Novemberben a valasztasok alkalmaval volt het (7) aki a veg-versenyeben volt kormanyzoi allasert.

    De a ‘verseny’ valoban a ket jelentos partok jeloltei altaliak kozott doll el.

    Nincsen megjutalamazasa a veszteseknek.

    S amodon csak a ket jelentos lehetesegueknek van lehetoseguk.
    A “harmadik” az mindeg csupan az u.n. “spoiler”, az az ‘elronto’.
    Mert a harmadik versenyzo a lehetoseget tagadja meg a leheto gyoztesnek. Ami szavazatokat a ‘harmadik’ versenyzo kaphatna, azt csupan valamelyik versenyzo lehetosegeit csokkenti.

    De az ottani maguk-fele valsztasi modszer nem nyujt lehetoseget a valsztoknak a tobseg altali dontesekre.

    A celja annak hogy senkinek nem szukseges a tobbseg alatali hatarozat alapjan valo lehetosegre.

    Mint 1932-ben Hitler partja csupan 32%-os aranyban lett a mindenhato uralkodo.
    A lakossag 68%-a masra szavazott, ill. ellene.
    Tehat mint egy igen kissebbeseg hatarozataval lerombolta a tobbseg donteset.

  • Figyelo
    2019 február 16
    10:56 de.

    Kérdezzed meg talán imádottadat.
    Ők kreálnak minden választás előtt 30-40 kamupártot, némelyik logója és megnevezése megtévesztően hasonlít a valós pártokéira.

    De tudod mit? Megválaszolom neked.
    Kettő ok miatt van ez:

    1
    Sok idős ember nem képes zavarában átrágni magát az áttekinthetetlen,nemritkán akár háromnegyed méter hosszú szavazat-slejfnin és be ixeli az elsőt ami megtévesztésig hasonlít arra az ellenzéki pártra, amire szavazni szeretett volna.
    És ezzel oda lesz a szavazata. Aljas kis trükk mi ??!

    2
    Bebizonyítandó a “művelt Nyugat” felé hogy
    “dehátkérem itt demokrácia van ezerrel, most is mennyi pártra lehetett szavazni. Csak a baloldal sivalkodik itt hogy nincs demokrácia”

    Hát kb. ez az oka mindennek. Az LMP-t a FIDESZ kreálta. Ők a FIDESZ “balszárnya”. A JOBBIKOT szintén. Ők alkották a FIDESZ jobbszárnyát és rohamcsapatait.
    Csak éppen jó pár évvel ezelőtt elkezdett errodálódni a Jobbik:
    a vérbeli náciknak nem nagyon tetszik a Vona Gábor féle cukiskodó néppártosodás, középre orientálódás. Ezért kezdenek elpárologni a Jobbikból.Akik maradnak azok is nácik, csak éppen kezdenek egyre élénkebben a hatalom után nyúlkálni. És rájöttek hogy az addigi hangvétellel az nem sikerülhet.
    Ezér “szecskázza” most a hatalom a Jobbikot.

    Hát dióhéjban…

  • Drizari
    2019 február 16
    1:01 du.

    Szteem túlzol:
    Kb. olyan 2-2,3 mill a FIDESZ tuti bázisa.
    És pontosan a FIDESZ-párti TÁRKI felmérése szerint az elmúlt hetekben a FIDESZ veszített vagy 400 ezer választót. De a folyamatnak még nincs vége.
    Azt nemtudni hogy ezek a választók kiket fognak erősíteni.

  • Véleményem szerint mostmármajd hamar beindít(hat)ják a Hetes cikkelyt.
    Továbbá a mindenféle fegyver-biznisz dacára,ha túl sokat ugrálunk, az USA “összemorcolja” a szemöldökét.
    Utána aztán várhatjuk a román hadsereget vagy a szlovákokat.A szerbekről már ne is beszéljünk.

    A NATO, bármennyire is annak tűnik egyes hülyék szemében, nem demokratikus intézmény.Az történik benne amit az USA akar és punktum. Per Pillanat nem az történik mert a kis szerencsétlen gyengécske Mo. rendre megfúrja a NATO erősítésére irányuló, nehezen kidolgozott USA törekvéseket.

    Csak összehasonlítás képpen és a példa kedvéért éppen a képen készül elstartolni Magyarország egy éves nemzeti jövedelme, természetesen USA színekben.És ez csak kis része az USA-hederőnek:
    http://www.kepfeltoltes.eu/images/2019/02/1512_USAF_Fighter_Wings_L.jpeg

    Nekünk mogyoriknak jelenleg 1 dolgunk lehet: hátradőlni a székben és imádkozni.
    A döntés lehetőségét mi magunk vettük ki a saját kezünkből.

  • Cris Adam;
    Amit leirt hogy a kormany a Parlament tobbsegetol fugg, de hat akkor nem letezhet az u.n. “checks and balances” lehetosege.
    Coaliciok nem a nephatarozatan leteznek, csupan a zart ajtok mogotii alkudozasokon a politikusok altal.

    Tehat mindenkeppen a Parlament a felsobbrendu hatalom.
    Nem letezhet a “checks and balances”.

    Pont az tortent 1932-ben nemetorszagban, s hasonloan mashol is mindeg, meg ha a PM nem is valt egy veres diktarorra.

    Mi lehetosege van a demokratikus nep-hatarozatra amikor a Parlament hataroz mindenben onkenyesen?

  • Se együtt se külön
    Az ellenzék helyzete a legutóbbi választásokhoz képest is nehéz helyzetbe került, (LMP, Jobbik)
    A kérdés: leváltható-e a hatalom?
    Orbán 2010 óta egy olyan rendszert hozott létre amiben:
    -a hatalmat ellenőrző funkciót megszüntette-,
    -a választási törvényt a saját igényeire szabta-,
    -a joguralom gyengült-,
    -a saját klientúrájához került a gazdaság befolyása-,
    -állami szerveket használ politikai céljaira pl. Mol, titkosszolgálat stb., stb,.
    Mindezekkel ellenőrzése alatt tarthatja az egész politikai teret, létrehozva a “centrális erőteret”
    Orbán hatalmi gépezete ‘telepítve, beüzemelve’, – így demokratikus eszközökkel leválthatatlan a “rezsim”
    A pénzhiányban szenvedő -ÁSZ által büntető- ellenzék nem tud mit tenni: az egész országot lefedő Fidesz-médiával, – a közpénzből alaptalan politikai propagandával,…stb,
    Orbánnak elég a 2-2,5 milliós szavazótábor meg még kell a csalással eszközölt külföldi magyarok szavazata , – így biztosított a stabil többsége.
    – Ráadásul, ha még figyelembe vesszük, hogy az orbáni propaganda „a magyar gazdasági csodáról” szónokol, s közben az Eurostat adatai azt mutatják, hogy a régiósban hátul kullog az ország, – mindannak ellenére, hogy 2010-2017 között az EU-tól jelentős összegű támogatást kapott Magyarország.
    >> Na ez mindennek a teteje.

  • Kedves Margit!
    – A politikai “összefogás” a lúzerek, pótcselekvése, arra az esetre, ha bukta van akkor egymást okolják, mószerolhassák…
    – Nálunk ellenzékben lenni, ciki, – mindenki kormányozni akar, meg rendszert döntögetni…
    – Tessék tudomásul venni, hogy kormánypártok vannak, de “ellenzék” sehol sincs!
    – Az rendben van , hogy “takaroggyoznak” egyesek, de, azonnal cca.100 politikus akar OV lenni…
    – Röhej, de ki kell találni, hogy van-e értelme ellenzékben lenni, vagy ezt a terepet átengedni, politikai lyukaszoknis politikai útonállóknak, hátha kikaparják a gesztenyét pl.Gyurcsánynak, vagy más rutinos politikai haszonszerzőnek..
    – Ellenzékre, a “demokrácia” miatt nagy szüksége van a nyerteseknek, mert hamar megkaphatják a diktatúra vádját…
    – Emlékezetes, hogy pik-pak lepattintották a kétharmadot, mert már nincs rá szükségük, sőt rettegnek tőle!

  • Makokriz:
    Mindig mondom:
    Kb. 20-25 év.

  • slapaj
    2019 február 16
    4:48 du.

    Amiket itt leírtál ,
    gyakorlatilag értelmetlenségek.
    Feltételezem te is tudod.De hidd el
    itt nem tanulatlan bihari közmunkások vannak.
    Azokat talán hasba lehet akasztani ezzel a gyatra dumával.OK?

  • Bendeguz79
    2019 február 16
    2:09 du.

    mondd gizi, hol van a check & balances a világ mely részén?

    politikust megválasztják egyszer azután 35-45 évig, ha időben nem hal meg, ott tesped a székében és a saját pecsenyéjét sütögeti, ez megy usa nevű világlegjében de van ahol a választások sokkal kevésbé tréfásak és drágák és -talán- le is lehet cserélni lásd a sárga mellényeseket

    mutatjátok a példát a világnak

    már el is kezdődött a következő elnökválasztási csinnbummcirkusz mert akkor az emberek nem beszélnek a valós problémákról

    budzsuhaha

    agylúdtalpadat még nem sikerült kezeltetni?

  • Geyza
    2019 február 16
    2:03 du.

    a nato az usa, a többiek csak befizetnek a hadiiparának fejlesztésébe, előnyük semmi sincs belőle
    a nato ezenkívűl tök fölösleges mint a szarcsimbók a seggeden…

    de a világhatalom és a hatalmi téboly meg az, hogy bárki aki nem gazsulál nekik azt beföstik…lásd a warsói keringőt az még csak egy szép népitánc

    te meg tapsolhatsz

    budzsuhaha

    majd írjál valamit bumburnyákul azaz bolond lukból bolond szél fú

  • SchumackerLady

    Bendegúz79 1,30

    Nagyon helyénvaló a hasonlata a Hitlerájt létrehozó német belpolitikai helyzet és az Orbanisztáni párhuzam között.

    Ott, akkor az a 32:68 arány teremtett patt helyzetet, amely bár feljogosíthatta volna Hindenburg államfőt, mégsem nevezte ki Hitlert kancellárnak. Az “öregharcos” marsall akkor “csak” veszélyes kalandoroknak tekintette a demokratikus szabályok szerint megválasztott náci pártot, különös tekintettel a kilenc évvel korábbi ún. sörpuccsra. Egyszóval, nem bizott Hitlerben.
    Egy év se tellett bele, és ugyananaz a bizalmatlanság Hitler civil komédiázása*, vagy a hatalmas félkatonai parádézásai hatására adta be derekát a 86 éves háborús hős, de 33-ban mégis kinevezte kancellárrá.
    Hol van a hasonlóság a két – weimari és a pesti – rendszer között ? Mind a kettő olyan laza lehetőségeket biztosít hitlereknek és orbánoknak, hogy azok egy csöpp finesszel az agyuk helyén úgy játszhatják meg, úgy imitálhatják a demokrácia látszatát, hogy akár már másnap bevezethetik még a szükségállapotot is…
    1933-ban lényegében ez is történt. Az ellenzéket – benne mindenkivel,polgári demokratáktól a kommunistákig, szóval aki nem náci – bebörtönözték, jobb esetben “csak átnevelő” KZ lagerekbe csukták.
    2010.ben Orbán az alkotmányt számolta fel… a többit tudjuk…
    Tanulva Hitler rossz, kapkodó módszetanából, arra azért kínosan ügyel, hogy a demokrácia látszatának felszámolása is fokozatosan, apró lépésekkel végrehajtva, és mégse pillanatok alatt történjék.

  • SchumackerLady

    Ui:

    Nálunk az 1932-es választás 32:68-as aránya, 2018-ban 38:62-re alakult fid-ss és választási ellenzék között.

    *
    Hitler polgári komédiázása frakkban és cilinderben játszódott.
    (Ugy nézett ki, mint Chaplin a Modern időkben [bocs Charlie!])

  • SchumackerLady

    Ui.2.

    Az Orbán-diktatúra lényegéről lásd még:

    Makokkriz 3:32-es eszenciáját…

  • Kedves Margit!

    Az összefogás nem hamis ló! A . t é t j e nagy, ahogy azt többen

    is beépítették a kommentjükbe, Orbán . l é t e, v. n e m l é t e.

    Nem szabad lebecsülni a “személyiség” történelmi szerepét. Régen

    is sok múlott egyes hozzá hasonló gazemberek hamis szerepjátékán

    Üdvözlettel: V

  • utószó:

    Hitler is hazugságok tömkelegével nyerte meg”azt a kiváló népet”.

  • ˙

    slapaj 4:48

    Te ugye afféle futballrukker szemével egy focimeccsnek nézed a

    nép húsába vágó kemény osztályharcot… 😀

    .

  • Slapaj! Mondd,Te melyik sztálinista akadémián tanulsz? Mit tudsz egyáltalán a politikai rendszerek működéséről?
    Bár az, ahogyan ellenzékről beszélsz,jól mutatja mifélén.
    Ezek szerint a jelenleg regnáló kormányerő 2010 előtt “politikai útonálló” volt. Bár,ami az eszközeit illeti,nem finnyás: ugyanazok a felbérelt kopaszok bántalmazzák a jogaikkal élni akaró képviselőket, akik öt éve fizikai erőszakkal akadályozták meg a választási iroda megközelítését, 12 éve meg fegyverrel(a molotovkoktél,meg a csapágygolyóval töltött zokni is fegyver) próbálták megdönteni a törvényes kormányt.
    “– Ellenzékre, a “demokrácia” miatt nagy szüksége van a nyerteseknek, mert hamar megkaphatják a diktatúra vádját…” – írod. Kitől? Ki vádaskodik? És mit érdekel egy ilyen “szuvenír” élcsapatot? Ja, hogy onnan dől a lé?
    Mikor “pattintották le” a kétharmadot? Merthogy ma is megvan.
    Jól jellemzi a hasonló hatalmasságokat a fóbia. Még mindig “Gyurcsány”, holott a volt miniszterelnök pártja nem túl erős: csak a harmadik az ellenzéki pártok sorában.
    A veszély máshonnan fenyeget titeket. A valaha éles eszű, de megdöbbentő sebességgel trottyosodó Vezéretek már csak silány figurákat tűr meg. Nem elég a lojalitás – demonstratív behódolást követeltek – most éppen a Magyar Tudományos Akadémiától. Ugye Te nem gondolod komolyan, hogy a gender buzikutatást jelent? Hogy a társadalom-tudományok – közgazdaság, szociológia, kultúra stb. – fölösleges és drága cafrang? Hogy a csökött tiltás a konzervatív jobboldaliság?
    Mondhatnám:sírjon emiatt a Ti mamátok. De a hazámat teszitek tönkre, a nemzetemet lökitek párialétbe. Ez az elviselhetetlen..

  • Csak kapálózunk, bár én nem hiszek abban a 2,8 millió fideszes szavazóban kevesebb az, max. kétmillió, és ez csak fogyni fog a választásokig… Azonban a választási rendszer nagyon nagy mértékben torz, és vész esetén még mindig lerobbanhat egy két órára a számítógép (amíg belenyúlnak az eredményekbe), mint tudjuk.

    Ettől függetlenül én nagyon szeretném, ha kialakulna egy baloldali koalíció. Nem kell bele se a Jobbik, se az LMP – mert ezek zavaros pártok, hazug eszmékkel. Most, hogy az MSZP alaposan meggyengült, a Fidesz meg “bivalyerős”, nekem úgy tűnik, hogy Orbánék már kevesebbet “foglalkoznak velük”. És akkor innen lehet felemelkedni, persze nem kis munkával. Gyurcsánynak pedig mostantól kezdve már direkt hasznára van a “karaktergyilkolás”, úgy látom… A választásokat egyelőre persze a fidesz nyeri (az imént említett okokból), de egyszer mindennek vége lesz, és akkor nagyon nagy szükség lesz egy becsületes, erős baloldali pártszövetségre, korrekt vezetőkkel.

    A bodamarcsiknak pedig üzenem, a stílusukkal saját maguk és a fidesz alatt vágják a fát. Úgyhogy csak bátran… A népet megtévesztették, de azért az emberek nem hülyék, lassan felébrednek. Csak türelem…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    S’lapalj !

    Jól írod, hogy Orbán volt az a “lyukaszoknis politikus” aki rekordot döntve, uborkafán előbb a parlamentbe, majd 30 év alatt már a budai várra mászott fel. Nagyon tehetséges…

    Állítólag ennek emlékére a 2033-as olimpián külön már szám lesz a lyukaszoknis uborkafa mászás. Zoknit ad a NOB, ahogy Hitlert is támogatta az olimpia nemtelen ansclussolásában…

    .

  • lergutóbb a fidesznek 4 órás szerverösszeomlásra volt szüksége a választás estéjén, hogy tizedes értékre hozzák a kívánt végeredményt. ez nem azt jelenti, hogy többségük van. az ellenzéki pártok érdekes módon ezzel nem foglalkoznak. ök sokkal inkább egymásra fókuszálnak, pozicionálják magukat, vagy akár össze is fognak egymással annak érdekében, hogy maximalizálják a bevételüket. az orbán rendszerben. szóval a magyar demokrácia védjegyei a szerverösszeomlás és a kamuellenzéki pártok. ezt a demokráciát mindenki megérdemli, aki ez ellen nem emeli fel a hangját.

  • Bendegúz

    Csak néhány példa az 1945. és 1989. közötti úgymond “tabu” szerelmes filmekből: Liliomfi, Hintón járó szerelem, Szerelmes film, Szerelem csütörtök, Esős vasárnap, Pikoló világos, Dúvad, Szerelem, Katonaruhában, stb…

  • Geyza
    “A NATO … nem demokratikus intézmény.Az történik benne amit az USA akar és punktum…”
    1) Igaz.
    2) Mégsem annyira igaz Magyarország viszonylatában: Az USA a) Gyengíteni törekszik (nem csak katonailag) az EU-t ami egybevág az orosz érdekekkel
    b) El kell választani az USA hadi-ipari/geo-stratágiai (=imperialista-:) érdekeit az elnök politikai érdekeitől – egyelőre.

    ps: Ne merjünk kicsik maradni!

  • Ferenc
    2019 február 17
    7:29 de.

    Hát öreg ez eléggé idiótikus duma volt.
    Véletlenül nem a Kurucinfóból merítetted ezt a hülyeséget?

  • bezanne
    2019 február 17
    4:45 de.

    Na ja azok a fránya számítógépek.
    Azok tehetnek mindenről!
    Nem lehessen mit tenni

  • talalom
    2019 február 17
    4:08 de.

    Utolsó mondatodra:
    És már nem először !!

  • bezanne
    2019 február 17
    4:45 de.
    __________________

    “kamupártok”… Ja! A Jobbik és az LMP…

  • Ezt a kormányt vagy a népharag, vagy esetleg egy belső fidesz-puccs fogja megdönteni. Mindkét esetben a fidesz bukni fog, mert mára már egyszemélyes párttá vált, Viktor nélkül nulla.

    Aki utánuk következik, az nagyon nehéz helyzetben lesz. Nem hiszem, hogy ez a Jobbik lenne, mert a magyar népet egyáltalán nem tartom fasiszta gondolkodásúnak, bármennyire is sulykolják egyesek itt is. De meg nincs is markáns vezető egyéniségük… Az LMP pedig annyira “látványpárt”, hogy szóra sem érdemes.

    Reménykedem viszont, hogy egy baloldali szövetség szimpatikussá válik egy megfelelő vezéregyéniség esetén (a magyar embereknek szükségük van Vezérre, ezt belátom az eddigi történelmünk szerint, bár ez önmagában is elég nagy baj…).

    Csakhogy a keletkezett helyzet annyira bonyolult lesz, annyi változtatásra lesz szükség, ami csak erős program és erős népszerűség esetén élhető túl. Abban nem is hiszek, hogy teljes demokrácia lesz, de talán egy becsületes, az ország érdekében tevékenykedő átmeneti diktatúrára azért lehet számítani. Csak remélni lehet, hogy lesz annyi önuralmuk a vezetőknek, hogy rendcsinálás után önként lemondanak. Volt már erre példa, a rendszerváltáskor az MSZP ezt megtette. A jobboldaltól ez sohasem várható el, sajnos.

    Persze én ezt már aligha élem meg. Csak most felvázoltam egy korrekt, öntudatos baloldali megoldást, amit támogatnék, és amit nem tartok lehetetlennek…

  • Kedves Margit!
    FEBRUÁR 22.: A KÉTHARMAD BUKÁSÁNAK EMLÉKNAPJA
    Kedves Margit!
    Értékelem aggodalmát, tisztelettel, de biztosíthatom, hogy a tanintézetem nem sztálinista, és nem tehető felelőssé az Ön párialétéért…

    Négy éve tapasztalatból is tudjuk, hol és hogyan lehet lepattintani a fideszes kétharmadot. Az egyéni választókörzetekben, ha a “legesélyesebb ellenzéki” jelöltre szavazunk… és praktikusan, a kormánypárti szavazók távol maradnak… egy esetleges időközi választáson ! – Ez a ciklus közepe felé tetszés szerint újra játszható… amikor már a kormánypárt túl van a kétharmados kényszereken …

    2015. február 22-én a veszprémi időközi választáson a baloldal által támogatott, független jelöltként induló, mindkét oldal számára vállalhatatlan figura,Kész Zoltán nyert parlamenti mandátumot, és ezzel a Fidesz elvesztette kétharmados többségét…

  • Van egy fontos körülmény, ami miatt nem lehet békés úton átvenni a kormányzást még akkor sem, ha valamiféle ellenzéki összefogás folytán a választási eredmény ismeretében a fideszes “köztársasági elnök” ezt a formációt kérné föl kormányalakításra. Ez nem más, minthogy a közjogi méltóságok azonnali személycseréjéhez alaptörvényt és egyéb sarkalatos törvényeket kellene módosítani, amikhez elsöprő fölényű ogy képviselői szavazatarány kellene.
    A Fidesz mára kézben tartja a hatalmi ágakat, a bennük kulcsszereplő vezetők leváltása és a hatalmi ágak megosztása se menne ma békés úton.
    Szerintem.

    Majd akkor, ha a Fideszre szavazók tábora egymillió alá csökken. De jelenleg mi okuk lenne ekkora fogyatkozásra?

  • Azt meg különösen szégyellem, hogy olyan politikai tudoroknak, mint például Slapaj, nekem kell felhívnom a figyelmemet arra, hogy az MSZP (MSZMP) már eddig kétszer is tudott magához térni egy tévútról.

    Először 56 után, amikor készen tálalva volt egy személyi kultusszal fűszerezett visszatérés a “rákosiféle” politikához – mint amilyen Romániában, Bulgáriában vagy az NDK-ban működött a rendszerváltásig, Kádár képes volt javítani ezen még az oroszok ellenében is.

    Másodszor 1994-ben, amikor az elfuserált MDF kormányzás utáni diktatúra-kínáló helyzetben is képes volt megmaradni az országépítő politika mellett. Igen, ebbe később – elsősorban a fidesz zseniális bomlasztási kisérletei következtében – belebukott. De én úgy látom, kilábolóban van, és ebben nem kis szerepe van például a DK-nak is.

  • VORONYEZS;

    Talan hasznalna valami uti-terkepet !

    A “szerelem”re vonatkozo kerdes a Gergely Bea cikken volt!!!

  • Voronyezs
    2019 február 17
    7:13 de.

    Bendegúz

    Csak néhány példa az 1945. és 1989. közötti úgymond “tabu” szerelmes filmekből: Liliomfi, Hintón járó szerelem, Szerelmes film, Szerelem csütörtök, Esős vasárnap, Pikoló világos, Dúvad, Szerelem, Katonaruhában, stb…

    Az utóbbi helyesen, a “Bakaruhában” címet viselte – rendező – Fehér Imre, (1957)

  • FIGYELO;

    A nep nem ertelmetlen, csak gyakran felre-vezett, vagy eroszakkal kenyszeritett.

    Mind azok az ottani “wana bee-k” csupan a korlatlan lehetoseget remelik a nemzet jovedelmeit a sajat zsebeikbe tomni.

    De a lakossag kepes atlani a maszlagokon.

    Semmi otelteik,semmi mukodtetheto javaslataik nincsen.
    Amig a szavazo lakossagnak lehetosege van dolgozni, jovedelmezni csladaik javara, mind a hamis igereteken atlatnak. S name dolnek be a valotlansogoknak es igereteknek.

  • Geyza

    Kisöreg! Ezek szerint járatos kurucinfóilag, mert én nem.
    Amit írtam: valóság, ha tetszik magának kisöreg, ha nem.

  • slapaj
    2019 február 17
    9:48 de.

    Szerinted mindenki “pária”
    aki nem a Vezér fenekéből húzza ki a betevőjét ?

  • Almási Alma
    2019 február 17
    9:56 de.

    Bízzunk benne és várjuk továbbra is a Messiást.
    Mégha gyalog is jön 😀

  • Ferenc
    2019 február 17
    11:57 de.

    Háppersze pajtás,
    a vízcsapból is az az ócska duma folyik
    nem győzöm elzárni az ú.n. “tömegtájékoztatási eszközöket”
    Most meg te hozod ide ezeket a fuvallatokat,
    nehogy valahogy annélkül maraggyunk

  • Mi a fene utott Cris-be ismet ?

    Meg azt is tilos megjegyezni,”Ferenc soraira, hogy a NATO nem egy tarsadalmi rendszer, hanem egy katonai-vedelmi-szovetseg.
    S a szoviet fenyegetesek ellen alakult.

    S hogy vegre Trump a sajat nemzete es polgarainak az erdekeiben ohajtaja hogy az europaiak vedjek onmagukat !!!!

    Hiszen az eueropeaiak akik soha nem tudtak bekeben elni magukkal.

    Igen ideje lenne hogy emberi lenyek vilagszerte legalabb probaljanak egymas tomeg-gyilkolassai hianyaban elni.

    Az europaiak he felnek, hat vedjek magukat.
    Minden lehetoseguk, anyagi es ember-anyagban is van.

  • Almási Alma
    2019 február 17
    1:08 du.

    Olvastam a Népszava-cikket én is,
    csakhát kár hogy mindezt Laciúr Mr Bartus
    már olyan hét-nyolc évekkel ezelőtt felvázolta.
    Csak éppen akkor mindenki idiótikus félmosollyal igyekezett másfelé nézni.

  • Oh boy, vajon hany Bendezuz79-t atkozodo imat ismetelet a mai misen a cenzor ?

    Senki megjegyzesere nem engedne ma reagalnom.

    Aki nem az o meglatasait es kedvenceit magasztalna, azt talan erkolcsi kotelessege eltuntetni.
    Ertve valaszaimat az itten kozolt megjegyzesekre.

    Well, may you see the light one day, Cris !
    That will have to be a real miracle ?

  • Bendeguz79
    2019 február 17
    4:11 du.

    gizi próbálkozzál egy olyan nyelv alkalmazásával amit a Nagyérdemű megért és el is tud olvasni ez a piréz, hottentotta gelcsuk és zsepernyák keverék nem érthető és ezért a cenzor ki szokta törölni (a móka és a vidámság miatt néhányat beenged a röhögés használ az emésztésben)

    és tegyél a keresődbe meg az e-mail kiadódba helyesírási automatikus javítót az -talán- segít

    és akkor -talán- nem fogsz kolompondoznik bebillentossenke a tal lencse kapcsán

    budzsu haha

    meg kutykurutty a békák kórusa a ház előtti vizesárokból 12 szólamban

  • Bendeguzt ugyan néha nehezen lehet érteni de degenerált agyú kritikusának zavart írása végképpen a az érthetetlenség határait ostromolják.
    Ő maga egészen biztosan tudja mit akart nekünk elmondani,
    de hiába no.Ami nem sikerül az csak pusztába fing..izé..kiáltott szó marad. Kár érte. Vagy nem. Mindegy.

  • kedves Nagyérdemű Közönségünk, most látható, hogy nem látható Bendegizi megtérése… tehát maradnak a pirézűl beírt sejtelmei

    budzsuhaha

    mindenki használja arra amire tudja

  • Slapaj!
    Én magam nem élek párialétben, bár nekem két évi jövedelmem, amit ma egy magyar(!) focista egy hónap alatt kereshet. Pária lehetsz akkor is, ha mindennap degeszre tömheted a hasad, meg aranyból van a WC-keféd is.
    De pária vagy szabadság nélkül – még a saját milliárdos jachtodon is. Igaz, hogy a nagy vagyon ad bizonyos, nagyon korlátozott mozgásteret – de a gondolatok, elvek, a szellem szabadsága adhat emberi tartást.
    A nemzetemet ettől fosztja meg ez a bugris udvartartás.
    Széchenyi, Andrássy, Károlyi nem voltak szegény emberek, nyugodtan költhették volna a jövedelmüket a fényes Párizsban vagy a mediterrán tengerpart izgalmas lebujaiban, kaszinóiban. Ahogy a mai udvartartás cselédei hencegnek a vagyonukkal, kiváltságaikkal.
    De aki szereti a hazáját, az nem a mások verítékével megszerzett aranyérmekre, csicsás látványosságokra, meg a múlt homályába vesző “dicsőségre” büszke. Azok csak látványmagyarok.

  • Bravó Geyza, egyre nagyobb vagy. Lassan Te vagy a fő ok, hogy még itt vagyok – ha passzívan is..

  • Geyza

    Megkérem, ne tegezzen! Köszönöm.

  • Geyza
    2019 február 17
    2:59 du.

    Olvastam a Népszava-cikket én is,
    csakhát kár hogy mindezt Laciúr Mr Bartus
    már olyan hét-nyolc évekkel ezelőtt felvázolta.
    Csak éppen akkor mindenki idiótikus félmosollyal igyekezett másfelé nézni.
    __________________________

    Csak ezt ne írtad volna…

    Bartus “Laciúr” a legnagyobb manipulátor, virtigli magyar ember…

    Tudod, aki mindenkiről mindig csak rosszat jövendöl, annak néhány esetben igaza lesz, és így igényt tarthat a jövőbelátó próféta címre. Ez a magyar virtus, őneki elég is, meg úgy látszik, neked is. Laciúr az ő egyoldalú mindengyűlölésével sokat tett azért, hogy még azt se higyje el neki senki, ami pedig úgy van. Bizony, így is lehet ártani…

  • És még valamit arról, hogy ki mit tudott, és mennyire…

    Volt egy kollegám és barátom, aki 1989-ben, Viktorunk liberális oroszkikergető idejében azt mondta nekem – mert tudott róla valami konkrétumokat, amit nem részletezett – hogy ha ez az ember hatalomra jut, akkor az országnak isten irgalmazzon. Én már akkor egyetértettem ezzel… Akkor most én még nagyobb jós vagyok, mint Laciúr?

  • Schumacker Lady! 2:57/ utsó’ bek.

    Élesen látja Ön, hogy csupán annyi a különbség a weimari és pesti liberalista engedékenység és szemellenzősség között, hogy ez, az utóbbiban felülkerekedett diktátor kínosan ügyel arra, hogy ő és pribékjei ajtóstól ne rontsanak a házba, sőt megadja a látszatát még a törvényesség és a társadalmi béke illúziójának is.

    Teszi ezt akképp, hogy – különösen 2010.után az abszolúte liberális, kétharmad jogtipró mindenhatósága mögé bújva, egy sajátos törvénygyár vette kezdetét, amely az akkorra [ellenzékben] már előkészített jogszabály törlések és kodifikációk sokaságát üzemszerű sebességgel helyezte hatályba.

    A módszer leghatékonyabb része még ma is* arra épül, hogy az úgymond “lentről jövő”, egyéni képviselői indítványt, amelyet valami hülye szabadelvű maszlag alapján a parlament nem köteles tárgyalni, v.megvitatni szó szerint l-2 napon belül, tehát vita, vagy kifogás nélkül nyomtak át a demokratikus akadályokon.
    Ezzel a trükkel 2 éven belül kb. 4’000 jogszabályt erőltettek át a tű fokán…

    Na, ez volt a mi szintén liberálbeteg budapesti Weimari Köztársaságunk. Méghozzá azért csak volt, mert tutti, hogy az így kialakított O1G jogrendszer, beépített aknái már nem fogják lehetővé tenni, sőt kizárják, hogy egyszer valaki ugyanezzel a Fid SS cinkelt kártyapaklival, egy esetleg létrejövő ellenzéki kormány majd eltörölje, illetve visszacsinálja majd az ílymód’ létrehozott piszkos orbáni diktátum halmazt…

    Üdvözlettel:
    DG
    .

    * Ma is, ha valami kínosan kellemetlen, vagy épp anyagilag az ő zsebébe vágó ügy ezt kívánja, O1G perceken belül ezt is átveri a parlamentnek csúfolt bábszínházon.

  • Ferenc
    2019 február 18
    2:46 de.

    Mér ne tegezzelek magát?
    Interneten vogymunk vagy hol a jóbánatba’ ?

  • Miklos Banfi
    2019 február 18
    1:30 de.

    Jó jó de holvannak akkor a sörök?
    Ennyi hülyeséget kitalálni száraz gigával nehéz ám 😀

    ( Figyeld meg most majd előugrik az absztinens gyomorfájós Gurl vagy a láthatólag mindig delíriumban hörgedező OIM* hogy fennti viccemet bizonyítéknak vegyék arra hogy a detoxból írok heheeeheeheehehehe )

  • Alma:

    Mostan lehet ragozni ezt a “Casandra-effektust” de attól az még sajnos tény marad.

  • “Mostan lehet ragozni ezt a “Casandra-effektust” de attól az még sajnos tény marad.”
    ___________________

    Geyzám… keressél a Laciúr munkásságában olyan cikkeket, ahol

    _nagy vehemenciával sárba rántja Kádárt és a komcsikat.

    _elsöpőren megvető véleményt mond a liberálisokról és a szadeszről.

    _eltapossa Horn Gyulát és az MSZP-t.

    _legyalázza Gyurcsányt.

    Na hát: pontosan ezeket csinálja a Fidesz is, megtoldva a migráncs- és sorosgyalázással. (E két utóbbi jelenség Laciúr általi meggyalázására most éppenséggel nem emlékszem, de könnyen lehet, ha kutatsz, találsz…)

    Hiába, ez a Miviktorunk eléggé hallgat a Laciúrra (aki tudja, mitől döglik a légy)…

    😀 😀 😀

  • Sajnálom, Geyza, nem vetemedtem volna ilyen őszinte véleményre, de már krrrrrvául bosszantottál ezzel a Laciúrral. Már-már olyannak tűnsz, mint Marcsi az igaz magyar televízió vonatkozásában…

  • Geyza

    Ne erőlködjön, lábszagú az internetes “túlpörgése”.

  • Schumacker Ladynek, de Mindenki:
    Hazánkban 2015 óta VÁLSÁGHELYZET VAN HIRDETVE, amit hathavonta hosszabbít a kormány!!!
    Ebből könnyen következhet súlyosabb fokozat, bármikor.

  • Ferike. Fárasztasz maga. Menjen és igyál meg valamit.

  • Alma:
    Eltérő a véleményünk a kérdésben..
    Evvan.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Dongoló 6:20

    Igaza van Önnek, amikor arra hívja fel a figyelmünket, hogy a plebejus Felchuti Cipolla már kezdetektől fogva legalapvetőbb bűvésztrükkjeként használta fel az “egyéni képviselői indítvány” naiv, sőt lássuk be, buta intézményét.
    Tulképp’nem is felhasználta, hanem röhögve k i h a s z n á l t a azt a liberális bizalmat amelyet a még létező Alkotmány a “”kis ügyek”” gyors átfutása érdekében lehetővé tett – az ilyen gazemberek számára is, mint pl. ő.
    Ez a sötétlekű Thomas-Manni mágus már amúgy is rég elhatározta, hogy majd ő fityiszt mutat a demokráciának, a demokratáknak és úgy tart elé görbetükröt, hogy a hatalomban épp a szabad, annak kivételesen naiv engedékenységéből fakadó jogszabályait majd csőstül felhasználva a maga és tányérnyalói javára kihasználva fog politizálni…
    És Ön a kommentje végén remekül indokolja meg az orbáni diktatúra lényegét is az azt alkotó, és így létrehozott
    . d i k t á t u m . h a l m a z b a n . amely rendszert – a NERT – egy effajta “törvényességen alapuló” <– 😀 és demokratikus rendszernek titulál…

    Mindenjót kíván: t.h.u.

  • SchumackerLady

    Talalom! 9:35

    IGEN, az ún. “VÁLSÁGHELYZET”

    – Ez is egy bűvésztrükk, illetve a diktátor páva-padödöje…

    .

This site is protected by Comment SPAM Wiper.