Annyira szabad a magyar sajtó, hogy ennél szabadabb már nem is lesz

2019 március 10 9:08 de.68 hozzászólás

Közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából érdemes előkeresni és elolvasni a 12 pontként ismert, Mi kíván a magyar nemzet? című kiáltványt. Már csak azért is, mert annak első pontja – rögtön a felszólítás után, miszerint legyen béke, szabadság és egyetértés – az következik, hogy „Kivánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.”

Magyarországon ma nem szabad a sajtó. Ezt sokan nem tudják, mert abból indulnak ki, hogy az interneten még (majdnem) mindent meg lehet írni. Ezek az emberek azonban elfeledkeznek arról, hogy ez a sajtó szabadságának csupán egyik, nem is a nagyobb fele. A szabad sajtóhoz ugyanis hozzátartozna, hogy az ország összes polgára hozzájuthasson a valódi információkhoz, és azok se legyenek kénytelenek csupa hazugságot olvasni, nézni és hallgatni, akik helyzetüknél fogva csak a közszolgálatinak nevezett médiához jutnak hozzá.

A miniszterelnök és a kormány tagjai jó ideje csak a saját embereiknek nyilatkoznak, valódi újságírót nem engednek Orbán Viktor közelébe. Az, hogy most a nőnap alkalmából találkozott öt ellenzéki újságírónővel, csak olyan kivétel, amely arra szolgál, hogy erősítse a szabályt.

A Fidesz ezzel együtt azt állítja, hogy ma Magyarországon szabad a sajtó és ellenzéki (értsd: baloldali) médiatúlsúly van. Vagyis, szerintük nem arról van szó, amire józan ésszel a legtöbben gondolnánk, hogy a Fidesz ne tartaná tiszteletben a sajtó szabadságát, és félne a valódi kérdésekkel szembesülni, csupán azt szeretnék elkerülni, hogy a sajtó munkatársai olyanról kérdezzék őket, amire nem tudnak jól válaszolni. Vannak ugyanis jó kérdések, amelyekre még a leghülyébb kormánytag is képes válaszolni, és vannak rossz kérdések, amikre csak hebegés-habogás a válasz, és tisztára úgy tűnik ilyenkor, mintha mellébeszélne, vagy hazudna az illető

Ha tehát egy politikus, teszem azt, maga a miniszterelnök, arról beszél, hogy Magyarországon a huszonegyedik század színvonalán áll az egészségügyi ellátás, soha nem voltak még ilyen rövidek a várólisták, és ennyire elégedettek a betegek, akkor kéretik nem azt kérdezni, hogy miért hal meg ilyen sok ember kórházi fertőzés következtében. Miért kell évekig várni egy műtétre, hova tűntek a kórházakból az orvosok az ápolók, és úgy általában: miért szar az egész, úgy ahogyan van?

Ezért van az, hogy Orbán Viktor emberemlékezet óta csak a gondosan megválogatott kérdezőknek válaszol. A miniszterelnök ugyanis nem szeretné, ha a szakmaiatlan, amatőr kérdések bizonytalanságot szülnének a magyar emberekben, akikben ily módon azután akár az a képzet is keletkezhet, hogy nem Grál-lovagok, hanem címeres gazemberek vezetik ezt az országot.

A kormány minden vágya, hogy a magyar emberek minél tájékozottabbak lennének. Ha egyes szerkesztőségek nem képesek rendes, tisztességes, a nemzeti érdekeket szolgáló kifejező kérdéseket megfogalmazni, a kormány ebben is szívesen a rendelkezésükre áll. Kiképzett kommunikációs csapata szívesen megfogalmazza helyettük a kérdéseiket, mert a kormány jobban tudja, hogy mi érdekli a sajtót, mint az újságírók. Ez természetesen nem beleszólás a szerkesztőségek munkájába, még csak nem is a sajtó szabadságának a korlátozása. Éppen ellenkezőleg: baráti segítség a média azon munkatársainak, akik hajlamosak lennének eltévedni a sokféleség útvesztőiben.

Igény esetén nem csak a sajtó kérdéseit fogalmazza meg a kormány, de ha szükséges, előbb megírja a válaszokat, majd ezekhez utólag kreál kérdéseket.

Végső esetben, amennyiben egyes szerkesztőségek szakemberhiánnyal küszködnek, kiképzett újságírót is adnak kölcsönbe, vagy végleges szerződéssel. Erre, ha szűk körben is, de van már példa. A mintagazdaságok mintájára vannak úgynevezett mintamédiák, például az állami televíziónál, és rádiónál, valamint a távirati irodánál. Ezeken a helyeken már most válogatott csapat dolgozik: csupa olyan ember, akik magas szinten értik a feladatukat, és még véletlenül sem kérdeznek olyat, amire a kormány tagjai ne tudnának, vagy ne akarnának előremutató választ adni.

A kormány szerint tehát nyitott kapukat dönget az, aki ma a sajtó szabadságát követeli. Fölösleges ezért ezt követelni, mert a mi sajtónk annyira szabad, hogy ennél szabadabb belátható időn belül már nem is lesz.

68 hozzászólás

  • Hogyan definiálható a sajtószabadság?

    ps: Még nem találkoztam ezzel a „jelenséggel”-:)

  • „Sajtószabadság az az állapotot, amikor a sajtó munkatársai [szerkesztők, újságírók stb.] csupán saját szakértelmükre, tapasztalatukra és véleményükre hagyatkozva, külső befolyásoktól, fenyegetésektől és törvényi korlátoktól mentesen döntik el, hogy az általuk szerkesztett [írott, elektronikus stb.] „sajtótermékekben” milyen tartalmat jelentetnek meg.”
    – Az egy másik történet, – hogy ez hány embert érdekel !
    – A „sajtószabadság” az „újságírók” szabadsága, az olvasó, hallgató, vagy néző stb. úgyis, csak a neki tetszőt preferálja… – annyira nem hülye, hogy ne tudja kidobni, kikapcsolni, kitörölni stb. ami idegesíti!

  • szabad ország szabad polgárait arról tájékoztatja a szabad sajtó amiről szabad! =))

  • Ne komolytalankodjunk kérem.
    Mindenki tudja Petőfi óta mi az a
    sajtószabadság Vagy „Szabad-sajtó”.Aki
    nem tudja, az vagy nem ismeri a hazai történelem
    egyik legjelesebb pillanatát,vagy pediglen festi magát.

  • RonaGyuri
    2019 március 10
    11:36 de.
    Kedves Györgyöm, ez minden rendszerben így természetes! Így volt ez a Kádár-, a Gyurcsány-, és most nagyon kapaszkodj meg, a Merkel-rendszerben is, mert ez a regnáló(törvényesen megválasztott!) hatalmak kiváltsága! Bezony, bezony! 😀
    Viszontag egy okos(nem muszáj ahhoz műveltnek is lennie!) ember tud magának kedvező részrehajlással választani a kinálati szélhámosok között! 😀 Ezért én azt jósolom, hogy az okos előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát! 😀 Sajnos eddig ehhez az Orbán-kormánynak van megint a legnagyobb esélye, merte a „demokratikus ellenzék” egy kalap sz…otyola! 😀

  • Akik kerdeznek hogy MI az a SZABAD sajto, kifejezes, veemeny-nyilvanitas, vallas, gyulekezes es a kormany elleni panasz emelese ?

    Javaslom olvassak a US Alkotmany u.n. First Amendment-et.

    „Congress shall make no law respecting an establishment of religion,or prohibiting the free exercise thereof, or abridging the freedom of speech, or of the press, or the right of the people peaceably to assemble, and to petition the Government for redress of grievances.”

    Ami a leheto LEG-egyszerubb.
    Tiltja az allamhatalmat minden-torvenyek alkotasara, ugy „pro” mint „contra” a fent jelzett alanyokon !!!!

    Egyszerubben mind az teljesen korlatozhatatlan, sot meg szoval sem erintheto !!!!!!!!

    Az valojaban az egyedulli leheto modszer.

    Minden mas csak maszlagok s semmit nem er el a vitakon kivul.

  • Úgy tűnik, ez még mindig csak a fecsegés ideje.

  • Nagyon tisztelt Szerző!
    A látványosan eröltetett értekezései duplán hatásosak, mert az Önnek tapsoló ellenzék értéktelenedik általa, viszont az Őn által kedvezményezett „demokratikus ellenzék” ellenzéke meg ippeg ilyen arányban erősödik, mert „sajnos” kontraproduktíve tetszik lenni! 😀

  • ad szabad sajtó:
    A derék magyar média egyetlen szó nélkül vette tudomásul, hogy a nemzet legfőbb firkásza, a lovagkereszttel kitüntetett 5 számú tagkönyv tulajdonos legutóbbi vezércikkében egyértelműen okadatolta, hogy egy műveletlen bunkó. Pedig sajnos nem tudja, hogy ki volt Arkhimédész, s hogy hol is volt Szürakuszai!!!
    Hogy arról ne is beszéljünk, hogy pár hete Őfenesége arról tett tanúságot (nem első alkalommal), hogy még ennyi év is kevés volt hozzá, hogy megtanuljon késsel-villával enni! =))

  • Inkább Bibi
    2019 március 10
    12:35 du.

    Tudjuk.
    Csak a Szálasi.
    Akkor aztán volt minden.
    Ami szem-száj ingere,amit szeret az Árpádsávos, igaz ?

  • Kalocsai Miklós

    Inkább Bibi
    2019 március 10
    12:35 du

    „…ez minden rendszerben így természetes! Így volt ez a Kádár-, a Gyurcsány-, és most nagyon kapaszkodj meg, a Merkel-rendszerben is, mert ez a regnáló(törvényesen megválasztott!) hatalmak kiváltsága! Bezony, bezony! ”

    A tájékozatlanság ostobasággal tűzdelve szüli az ilyen elképesztő butaságokat!

  • @-ka,
    elfogyott a rum a hordóból vagy a gyógygombóckák már nem segítenek? Ma még egyetlen fekál értékű szó sem folyt ki a lepcsesedből.Mondjál már valami rád jellemzőt!Nem elég szórakoztató,hogy csak a kulturált emberek szólalnak itt meg. Szeretem látni a @-ok szájtépését is,mert ez bizonyítja a győztesek és lúzerek közti differenciát.Mondjál már valamit amivel lealázod magadat.

  • Sajtoszabadsag az egesz vilagon nem mukodik. T.i. Mindig fentreol iranyitjak! Kanada szabad orszagnak van tudva a vilagon, de itt is a helyi politika iranyitja!

  • Slapaj! Tévedsz: a sajtó szabadsága nem az újságíróknak fontos.
    A sajtó sokszínű és sokoldalú tájékoztatása, sokféle vélemény bemutatása a SZAVAZÓPOLGÁROK JOGA, hogy választáskor megalapozottan tudjanak dönteni. Tudom, ez még nem általános felfogás, de gondolj bele: nem az újságíró a fontos, hanem a befogadó. Sokkal súlyosabb, hogy a kormány nem tesz eleget a TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK, ami egyébként a CII. törvényben is benne van. Nem ad ki közérdekű adatokat, nem enged be sajtótájékoztatókra ellenzéki – vagy csak nem kormányhű – tudósítókat. Ezzel is konkrétan törvényt sért, ahogy a lapok egy kézbe adásával a versenytörvényt sértette meg.
    Az a vicc kategóriája,hogy az írott sajtó százvalahány lapjának egy akolba terelését azért nem vizsgálhatta a Versenyhivatal, mert pár éve hoztak egy törvényt, ami szerint „nemzetgazdasági fontosságú kiemelt fejlesztéseknek” nem kell semmiféle hatósági engedély, előzetes tervezés stb. – elég egy kormánydöntés.
    Ilyen „nemzetgazdasági fontosságú” akció volt a Szabadság térre biggyesztett idomtalan, hazug kőrakás.
    A függetlenséget nem tudom értelmezni a sajtóban. 1989-ben azt mondtam: független sajtó egyfajta létezik: a tényektől független.
    Kommunikációt tanulsz: tudnod kell, hogy már az befolyásolás, hogy a hírfolyamból mit emel ki és hogyan, mit nem közöl stb. egy médium.
    Az újságírás szakma és nem lánglelkű igazságosztás – tekintve, hogy az újságíróknak sincs a zsebükben a bölcsek köve.
    A „igazságosztás” a szavazópolgárok dolga – ezért gyalázatos szemétség megfosztani a polgárokat a sokoldalú, sokszempontú tájékozódás lehetőségétől. Tudom, hogy sokan nem tartanak erre igényt – vagy nincs idejük, nem értenek a kérdéshez stb.De a lehetőséget a kormány kötelessége megadni. Ezért nevezem a most uralmon lévőket udvartartásnak – mert a saját maguk által hozott törvényeket is áthágják, mélységesen lenézik a magyar nemzetet – leginkább azokat, akik bennük bíznak. És nemcsak sajtó ügyben.

  • talalom
    2019 március 10
    7:39 du.

    segíts ki, áruld el, hol van szabad sajtó? mármint a Föld nevű bolygón Naprendszer balra a harmadik pörgőgömb?

    nagy segítség lenne, ha legalább tőled megtudnám

  • Bendeguz79
    2019 március 10
    12:49 du.

    sikerült a ctrl+v? nahát… és mi is van Chelsea Manning gal meg mostanában azzal a kis demokrata képviselő vel akit a Pelosi üldöz, mert ki merte mondani hangosan és a „szabad” sajtótok meg azt ír le amire utasítják a „netuggykik” mint találom nagyon precízen leírja megkapják a napi híranyagot és semmi más nem lehet napirenden, ezzel hülyítik a dolgozót… te meg jössz ilyen soha be nem tartott amen ‘d ment ekkel… tiszta röhögény

    ja és csak neked: brühühü

  • Bendeguz79
    2019 március 10
    12:49 du.

    á men D’ ment meg jött brühühühü

    ez a lényeg, gizi ez „talalom” tól>>>>

    A függetlenséget nem tudom értelmezni a sajtóban. 1989-ben azt mondtam: független sajtó egyfajta létezik: a tényektől független.
    Kommunikációt tanulsz: tudnod kell, hogy már az befolyásolás, hogy a hírfolyamból mit emel ki és hogyan, mit nem közöl stb. egy médium.

  • Kedves Margit!
    – Megértem romantikus hevületét, de van egy rossz hírem…
    – A „tájékoztatás”, – az információ birtoklásból eredő üzlet, a médium tulajdonosa bí🚲rtokolja, – a médium alkalmazottja a „médiamunkás” ezt értékesíti…
    – Természetesen, az olvasó, hallgató, néző stb. „médiafogyasztóra” vár az a bravúr hogy a pénzéért megtudjon valamit…
    – Az Önök, tündöklésekor is a médiumok birtoklója a – „pártállam” – nak kellett megfelelni…
    – Ennek a csodás hozadéka, hogy a hazai lakosság,örökre megtanult a „sorok közt olvasni” igy amit akar megtudhat…

  • Figyelo
    2019 március 10
    7:37 du.

    Igen, de ebben is vannak fokozatok azért.
    Például a Miurunk által nagyrabecsült és példának tekintett
    Törökörszágban az EGÉSZ ELLENZÉKI ÚJSÁGÍRÓ-GÁRDA börtönben van jelenleg.
    Kínában, a pntrendszer alapján az ellenzéki újságírók az elektronikus-bürokratikus szisztéma alapján a társadalom peremére szorított páriákká váltak.
    Szintén az elénk tett példakép, Putyin Oroszországában az ellenzéki újságírókat sűrűn érik fizikai atrocitások,
    ÉS végül :
    A JELENLEGI IZRAELBEN ORBÁN BARÁTJA, AZ ÉPPEN BÖRTÜNBÜNTETÉS KISZABÁSÁNAK ÁRNYÉKÁBAN LELEDDZŐ, NETANJAHU ELNÖK UGYANÚGY KIPLAKÁTOLJA AZ ELLENZÉK újságíróit, mint Miurunk itthon a mondvacsinált ellenségeit.

    Szóval kedves Figyelő : Széles a skála!
    Lehet választani.

  • gyuri10
    2019 március 10
    6:02 du.

    Fennt lökött „csetes” dumád már 10 éve is elavultnak számított

  • Éppen most találtam egy , az 5:36 -os bejegyzésemhez kapcsolódó hírt:

    https://nepszava.hu/3028497_az-internet-vedelmeben-es-putyin-ellen-demonstraltak-oroszorszagban

  • Slapaj! Az a nagyonjóisten áldjon már meg! Hivatkoztam én arra, hogy a Horthy rendszerben meg időnként betiltották a Népszavát és 1-2 munkatársát konkrétan lelőtték?
    2019 van! Húsz évig nem volt pártállam. 2010 óta építitek. A jelekre próbállak meg figyelmeztetni – hogy ne kelljen átélned, amit nekem 35-40 éves koromban:hogy az „áldott” rendszer miért,és hogyan dől bele a saját dugájába. Nem mellesleg óriási anyagi és lelki veszteségeket okozva hazának, nemzetnek.

  • Geyza
    2019 március 11
    5:56 de.

    hogy mik vannak? már lehet tüntetni is? és persze a világ legmodernebb csoportja a csecsenek tüntettek?

    fake news… máshol is tüntetnek és ott sem történik semmi legfeljebb az autóban ülő gyanusítottat 15 lövéssel elhallgattató rendőr ordibálása

    essetunni?

  • Na, igen.
    A „sajtószabadság” mint olyan elméletileg létező valami. De csak elméletileg.

    Mutasson bárki, egy médiumra (elektronikus-, print-, képi-, stb) amelyik szabad.
    Mindegyik függ valamitől/valakitől: Vagy anyagilag, vagy politikai beállítástól.
    Talán a BBC volt objektív valaha, de az régen volt és ma már nem az. Egyáltalán nem az.

  • Bocs Slapi, még egy. Engem nem annyira „romantikus hevülettel”, inkább „cinizmussal” szoktak vádolni, ha a szakma szóba kerül. Mert úgy tartom:elfogadható szinten fogalmazni bárkit meg lehet tanítani. (Még az analfabétát is – csak ahhoz több idő kell.)
    Nekem sose volt bajom abból, amit írtam: 1975-ben meg 1992-ben is azért intettek meg, amit kérdeztem. Ma meg már maga a kérdezés is tiltott terület. Ezt elég világosan kifejtette első szolgánk, amikor ilyesmit mondott: ő nem fog kekeckedő, sőt „ellenséges” újságírókkal birkózni. EZ a sajtószabadság sérelme – és a társadalom irányítására kapott felhatalmazás teljes félre értése.
    A magyar sajtóban mindig is sok volt az elvetélt költő-író. Nem azok az irodalmi szinten alkotók – pl.Ady, Márai -, akik publicisztikákat IS írtak. Hanem azok, akik fennkölt verseket, vaskos értekezéseket őriznek a fiókukban kiadatlanul. Többnyire méltán kiadatlanul.
    És. Nem csak a hatalom zsarolásától, a tulajdonostól vagy piaci érdekektől (hirdetők, olvasók kívánalmai) függsz, hanem a saját tapasztaltaid, ismereteid stb. is befolyásolják, még azt is, hogyan írsz meg egy hírt vagy tudósítást. Ezért tartottam fontosnak, hogy tudjátok: nem vagyok „független”. Én a szempontjaimat a szabadelvű szolidaritásban hívőként fogalmazom meg. Ahogy Te is függsz az előítéleteidtől, meg az ismereteidtől stb. Ez legjobban a gazdasági ismereteken mérhető le: hogy pl. személyi jövedelemadót csökkenteni nem egy nagy truváj – főként, ha a háttérben megtámogatod 53 különadóval, amit azok is fizetnek, akiknek nincs szja-kötelezettségük. Ez azt jelenti, hogy kizárólag azok kaphatnak előnyt a közösségtől, akiknek nincs is szükségük rá.

  • GEYZA;

    Igen Putin ellen mennek a demostralasok.
    Persze azzal semmit ernek el.
    De Putin nepszerusege a pincebe esett.

    A hazafias orosz lakosoknak fizetni kell a Crimeai elfoglalas, ill. Crimea eltartasnak koltsegeit.

    S hogyan fizet azert majd Putin elvtars????

    Emeli a nyugalmazasi eletkort.
    Az altal majd alig lessz ferfi oroszorszagban aki eleteben el-eri a nyugdijjazasi eletkort.

    A ‘hazafias-dicsosseg’ persze sok penzbe kerul am.
    S a lakossagnak kell fizetni teljes koltseget.
    Az sos-sok kopekokba kerul.
    Sot sokak eletebe is!

  • GEYZA kozolte a NEPSZAVA-cikkeit.

    Hat mi korlatozast talalna abban barki is ???

    Minden reszrehajlas nekul kozol minden vilagszerti esemenyeket !
    A velemenyek alkotasa az olvasoknak a lehetosege !!!

    Nem mutatja hogy ottan cenzurazas, vagy barmi felre-forditasokat gyakorolnanak mint itten.

  • Geyza
    2019 március 11
    5:56 de.

    na akkó’ megint ráb…l, utánanéztem a hírnek, a hír igaz de nem osztogatnak hanem fosztogatnak

    azaz le akarják kötni az oroszokat az internetről és a Kreml tiltakozik hatalmas tömegtüntetés keretében…akarsz fényképeket és feliratokat a tüntetésről…nem mindegy melyik forrásból iszol…van amelyik mérgezett

  • Egyértelműen Margitot találom mérvadónak:) Nem csak hogy pontosan informált, de okos is és becsületes is és ráadásul ragaszkodik az igazsághoz, amit megoszt…
    A relativizálások a hozzászólásokban nagyon kártékonyak. Geyzának van igaza. A nulla és a 100 között elég nagy a játék. Nálunk az a 4-5 % bizony olyan kevés, mint kedvenc trolljaink mentális képessége.. Ezzel a kanadai 80% körülivel mindenki boldog lenne.. Itt is van pl. a CBC rádió, ami azért vezető rádiónak elég trágya, azaz erősen befolyásolt:(
    Slapaj pl. Magyarországon szelebriti újságíró lehetne teljesítményével:)

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:27 de.

    gizi már megint nem az eseményeket hanem a híreket szajkózod mint a papagájkommandó
    és mekkora állatságokat… már megint

    brühühühü

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:27 de.

    a híreidhez, tweet Mr Marco Rubio a te szenátorod, azt mondta, hogy a caracasi zárlat azért volt mert a German Dam felrobbant, erre Mr German Dam az újságíró megmagyarázta a Mr Rubio nak (akinek a neve szőke de egyébként fekete hajú) hogy ő mármint Mr Dam nem egy vízi erőmű, hanem egy újságíró

    és ez csak egy hír ha van tweeter account od rákereshetsz bekabehu

    brühühühü
    én magam is a twitteremről szedtem le a „vitát”

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:27 de.

    gizi:

    most kaptam tweeteren: a világ összes légitársasága leállítja a Boeing 737 MAX-ot a sorozatos halálos balesetek miatt

    milyen jó minőség? és mennyi kenőpénzt kaptak a vásárlók? kis korrupció ihaj

    szokásos

    brühühühühü

  • B79! A Népszava ma már az egyetlen baloldali országos napilap, és folyamatosan a fennmaradásáért küzd. (Miután a Népszabadságot kinyírták.) Örülök, hogy elismered: nincs nyoma cenzúrának és objektív a tájékoztatása. Ilyesminek nyoma sincs a többiben – és most már a regionális napilapokban sem. Az összeset a gázszerelőnek és a történészből propagandistává lett Schmidt Máriának adott hitelekből pénzelt Mediaworks nevű holdingba gyömöszölték – hetilapokkal együtt.
    A hetilapok között a Heti Világgazdaság (HVG) a legnagyobb – de az sose volt baloldali – inkább liberális szellemű, ahogy az Élet és Irodalom is, bár kétségtelen: ezekben kapnak lehetőséget baloldali újságírók is. A 168óra az utóbbi években elég belterjes lett – zuhan is a példányszáma.
    Ami elég világos képet ad. A Magyar Nemzet kb. két évig volt megbízható, olvasható – vállalva konzervatív, polgári szellemiségét, ahogy a Heti Válasz is. Ez a két lap volt az első, amiket a tavalyi választási győzelem után kinyírt a kormányzat. Tehát nem csak a baloldali, vagy liberális sajtót nyírja, hanem az összeset, ami nem zengi a dicsőségét. Nem elég a lojalitás sem: már oaadó, vakhűséget követelnek – ez nem használ az újságírói szakmának – de a közönség se díjazza. (Rádióknál, tévéknél ugyanez a helyzet.)
    Kész röhej volt, amikor a kormányfő megint elkezdte, hogy a sajtóban az ellenzéknek túlhatalma van. Persze jött, hogy hát ez nem igaz: ennyi és ennyi lap, tévéadó, rádió van közvetlenül vagy közvetve a kormány tulajdonában.
    Szegény, jobb sorsra érdemes Navracsics elkezdte mondani: Dehát nem ez számít, hanem az, hogy egy lapot hányan olvasnak, tévé/rádióprogramot hányan néznek/hallgatnak.
    És tényleg: az összes többi hetilapot – talán a vidéken népszerű Szabad Földet (amit most vett át a gázszerelő bandája) kivéve – nem olvassák annyian, mint a HVG-t. Nem nézik annyian a nyolc közszolgálati kanálist, mint az egy – nem annyira elborult atv-t, és a négy rádióprogramot, mint a Klubrádiót – ami mellesleg havonta kap többmillió forint adományt a hallgatóitól, hogy működni tudjon.
    (Más kérdés, hogy a vidéken lakó, kb. 80 százaléknyi szavazóhoz ezek nem jutnak el, mert korlátozott sugárzásúak.) Ugyancsak a csodálatos gázszerelő vette meg az egyik országos kereskedelmi tévét, a TV2-t – zuhan a nézettsége. A másikat az RTL Klub nem adta el – olyan különadót vetettek ki, ami bizonyos reklámbevétel felett 50%-os adómértéket állapított meg. Nem a haszon – profit – felét kellett volna befizetni, hanem a BEVÉTEL felét. Valahogy a háttérben megegyeztek – de az RTL nagy nemzetközi cég, volt ereje ellenállni. Az RTL nézettsége a sokszorosa a TV2-ének – de ez nem politikai adó: szakmányban nyomja a rettenetes szappanoperákat, vetélkedőket. Csakhogy csinált egy híradószerű híradót – ez verte ki a biztosítékot az udvartartásnál.
    Szóval igaz, amit Navracsics mondott: az ún.liberális, baloldali sajtó sokkal több embert érdekel, mint a számosságában sokszorosan több kormánypárti.
    Vagyis egy sz@r, ami kifolyik a hűséges szerkesztőségekből. Ráadásul unalmas és érdektelen.
    Meg kéne tanulni a szakmát: és nem élesben, kamera előtt, meg első oldalon.

  • Kalocsai Miklos’

    Nagyon teves allitasaban. A Merkel aszonyt a nemet szavazo lakossag NEM valasztotta meg semmire.

    De meg ha ohajtottak volna sem lett volna az leheto.

    Mert a Merkel asszony neve nem is szerpelt a szavazo listan !!!

    Csupan a CDU part-ra lehettet szavazniuk.

    De csupan a szavazo lakossag 33%-a szavazott a CDU-ra.
    Csupan egy (1)%al tobben mint a Nemet Nemzeti Szocialista Munkas Partra 1932-ben.

    De meg a CDU partvezetok hatarozata volt hogy NEM ohajtjak Merkel aszonyt a partjuk-elen a jovoben.

    Now, how does that grab you ?

  • RODEO

    Ostobasagot es valotlansagokat allitasz ismet.

    Argentine Airline and Cayman Airline grounded their 737-800X-t.

    American Airlines grounded 14 737-800X for an improperly installed over-head bin.

    Two (2) new 737 has crashed.
    Az NEM „sorozatos baleset”.
    S ha baleset volt az nem a keszito vetke !

    Do not know what was the cause of that !!!

    They found the „black box”, after that is studied, they might know the cause of the crash.

    The plane has a new computer system that the pilots may not know how to over-ride.

    But so far no evidence of anything, just guesses.

    But you claim you know it all.

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:07 du.

    gizi, agysérved már ki is látszik! én nem aggódok helyetted önmagadról!

    a világban el kezdett kialakulni valami amit te úgysem értenél meg sohasem, de a két „név” Renascimento, Risorgimento

    a többi idő kérdése és Gaya helyreállítja a rendet, kár azért a sok emberáldozatért, dehát a gladiátorok ugye…

    folytassam, egy frászt

    pukkadj meg

    brühühü

  • talalom;

    Koszonom a hosszu beszamolojat az ottani mediakrol.

    Nem ertem hogy miert van meg ma is a kozgazdasag barmi resze is az allamhatalom tulajdonaban?

    Vasut, posta, iskolazraras, kozegeszseg, stb.stb.
    A mult (szocializmus) kuarcai nem volt megfelelo lecke ?

    Sajnos, hogy minden az a regi idokbol maradt hatra.
    Az 56-os forradalmi eszmek tervei volt mindent a dolgozoik tulajdonaba atruhazni, sajat dontesek alapjan iranyitani, mukodtetni, s akkor HA nem megfeleloen hataroznanak, onmaguk a dolgozok veszitenek.
    Sajat sikerikert kepesek es hajlandok lettek volna az aldozatokat tenni.
    Mind az az egyenek sajat erdekei alapjan.

    Na de azert felakasztottak meg az elgondoloikat is.

    A Parlament epuleten kivul semmi nem lehetne az allam-burokraci tulajdonaban.

    A kozgazdasag minden resze csupan a szabad-lehetosegek alapjan mukodhet a szuksegleteknek megfeleloen.
    A burokracia kezeben nincsen szabad lehetoseg!
    A politikusok es burokratak megbizhatatlanok !

    De a media eseteben is, mint irta, ha a lakossag NEM tamogatja zokat penzukkel, akkor mukodhetetlenek.

    En NEM veszem azt figyelembe hogy ki vagy mi, hanem hogy hogyan mukpodik az.

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:07 du.

    gizi

    olyan seggfejeknek, mint te is ezt ajánlom

    majd a cenzor eldönti…

    https://www.youtube.com/watch?v=YXIU11KeG1M

    brühühühü

    kezeltesd!!!!

  • Inkább Bibi
    2019 március 10
    12:35 du.
    erre keress rá nem fogod megbánni
    classic Fm Netherlands Opera

    és
    kkkkk

    most hallgatom az én Sennheiseremmel

    béküljetek már ki Kenny vel? bármi áron

  • Rodeo11
    2019 március 11
    11:20 du.
    Én megkövettem már Kennyt ügyetlen fogalmazásomért. (Sajnos ez már itt többször előfordult velem meggondolatlan hirtelenségem következményeként. Emlékezz vissza, már minden itt megforduló normális embertől kértem bocsánatot, ami nem szégyen, hanem sportszerű, ha jogos! :D)

  • B79! Amiről beszélsz, – ha egyáltalán jól értem -, az valamiféle munkásönigazgatási forma, és elég látványosat bukott Jugoszláviában. 56-ban a 11 nap alatt arra sem volt idő, hogy kiderüljön, ki, mit akar. Így azután a kivégzettek jó része meggyőződéses kommunista volt, mint Nagy Imre, Rajk Lsszló vagy Angyal István.
    A média nem egyszerű „gazdasági tényező” így azután kivétel nélkül minden államhatalom igyekszik nyomást gyakorolni: az USA is. Sőt, a trend megfordult: ma már nem az államhatalom mondja meg a médiának – és az erős gazdasági társaságoknak, mit tehetnek, hanem fordítva. Ezek döntik el, hogy kié lehet az állam irányításának lehetősége – vagyis a hatalom – és azt hogyan használhatja. Erre a legutóbbi USA-beli elnökválasztás jó példa.

  • talalom
    2019 március 12
    9:41 de.

    kihagytad (?) azt, hogy a media kinek a tulajdona, következésképpen kinek az érdekeit papagájkommandózza! és ez a fajta media lő is csípőből

  • talalom:
    „56-ban a 11 nap alatt arra sem volt idő, hogy kiderüljön, ki, mit akar.”

    Személyes emlékeim nem lehetnek, de az általam ismert dokumentumokat (szerintem megfelelelő forráskritikával) figyelembe véve, egyetértek.

    találom:
    „Így azután a kivégzettek jó része meggyőződéses kommunista volt, mint Nagy Imre, Rajk Lsszló vagy Angyal István.”

    Gondolom, az 1949-ben kivégzett Rajk László neve csak elírás
    az 1956-ot követő megtorlás során kivégzett Nagy Imre és Angyal István neve között, bár kétségtelenül mindhárman kommunisták voltak (Rajk és Nagy korábban állami hatalommal is bírtak, Angyal István tudtommal nem.)

  • Kővendég: Igazad van, nem Rajkot, hanem Maléter Pált kellett volna írnom. Angyal István villanyszerelő volt – melósgyerek, aki a Tűzoltó utcai fegyveres harcban vett részt. Írt egy börtönnaplót a kivégzésére várva, ami a 90-es években megjelent, ebből tudni, hogy meggyőződéses kommunista volt, aki határtalanul bízott a szocializmus győzelmében.
    Sírja a 301-es parcellában van: méltatlan szomszédja Francia Kis Mihály, aki viszont nem „népbarátságáról” híresült el.

  • talalom;

    TEVES!!!
    Yugoszlavia egy 100%-os Stalinista allam-diktatura volt, amig oszze-nem-omlott.
    A part tulajdonozott es uralt mindent. A part-tirkarok voltak mindenutt a part vegrehajtoi.
    Azert omlott ossze meg az oriasi US seglyek ellenere is.

    A magyar dolgozok meglatasai es remnyei volt ami nyugaton az u.n. „profit-sharing” modszer alapjan.

    Mivel a partja allandoan mindent a „nep-tulajdon”-nak allitott, azt valosag remenyebe celoztak tenni.

    Csupan ugy lehetne minden dolgozonak egyeni erdeke a teremles vegzesen es vezetsen is.

    Amit a US madia es a 2016-os elnoki valsztasokon velt az 180 fokban eppen az ellenkezoje volt!!!!!!!!!!!

    A media minden reszenek allitasa volt, igazi „agymosas” modjan a Hilary gyozelme.
    Sot meg maga Trump sem hitte hogy sikereskedhetett volna.
    Azert NEM volt semmi terve, szervezete, szemelyzete, sem otlete hogy kiket ohajtott volna cabinetjenben, stb.

    A munkas-osztaly hatarozata, mind az u.n „rust-belt”-ekben, akik munkalehetosegei Kinaba ment.

    Csuapn azert kezdte a media az Orosz-ossze-eskives vadjat a valasztasi-nap ejszakajatol.

    Tobb mint ket eve vizsgalja azt mar is az Igazsagugy miniszterium es kijelolt kivizsgaloja Muller (volt FBI vezeto) altal.

    DE eppen tegnapp Nancy Pelosi , a kepviselo haz elnoke jelntette ki, hogy nem akarjak majd Trumpot kirugni, mert „Trump azt NEM erdemelne meg” !!!!

    Bar mi nyeleven azt jelenti hogy semmi vadolasi lehetoseget nem talatak ket ev alatt.

    Pedig ma meg a Feher-Haz minden alkalmazottainak az anyagi adaiat, adobevallasait, stb. koveti az ellnzek.

    Trump ellenzve nem csak a politikai ellenzeke altal, hanem a sajat GOP partja latal is. Azert sikertelen politikailag.

    Egyeni sajto fonoke le-hulyezte nyilvanosan.

    Sot egyeni ugyvedje (a Trump ceg) nyilvasnosan a kepviselo-hazban, „hazug”-nak, „svihak”-nak es „csalonak”
    nevezte.

    Csupan a „M.A.G.A.” kovetoi akik nem fordultak ellene.

  • Bendeguz79
    2019 március 12
    4:44 du.

    gizi

    Jugoszláviát az USA bombázta szét!

  • Broáfka Ottokár

    Bendeguz79
    2019 március 12
    4:44 du.

    Ez azért így nem igaz.
    Az igazi sztálinista államban az
    emberek nem mehetnek ki az országból csak úgy.
    Kettő darab kivétel volt mindig is e tekintetben :
    Jugoszlávia és Vietnám.

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:22 du.

    gizi, hazudsz és félreinformálod a „dolgozót” még a Népszava is leközölte pedig az azután hiteles a geyza szerint is mert a BBC híreit másolja… brühühühü
    az EUROPAI UNIÓ ÖSSZES BOEING 737 MAX AZONNAL LEÁLLÍTVA, KÍNA IS KIVONTA AZ ÖSSZEST… az aprószenteket kihagyom… közben a Boeing szoftver frissítést ígér… de a gépek nem szállnak fel azaz …

    a többit számold ki $$$$-ban

  • Bendeguz79
    2019 március 11
    9:22 du.

    gizi
    + Sunwing a canadai légitársaság is azonnal és az összes Boeing 737 MAX leállítva az etiópiai halottak között 18 kanadai van

    brühühü

    ezt nevezik teljes hitelvesztésnek

    a szöveged meg ócska rablómese

  • B79! OK,fogalmad sincs az európai történelemről,de honnan szeded azt a sok marhaságot, amiket a mai Európáról hordasz össze?
    Jugoszlávia ugyan szocialista köztársaságok szövetsége volt, – állami tulajdon, pártirányítás stb.- de a legkevésbé sztálinista a szoc. országok közül. Sztálin haláláig – 1953 – az „imperializmus láncos kutyája” címe volt. (Pl. a gazdaság is másként szerveződött.)
    NEM az USA bombázta szét, hanem az a fajta végtelenül aljas irredenta sovinizmus, ami manapság nálunk is torát üli.
    Milosevics, a gátlástalan gazember – akinek a gyűlésein milliók őrjöngtek (a többség!) – egymásnak ugrasztotta az ott élő népeket. A két legnagyobb nemzetiség – a katolikus horvát, meg az ortodox szerb rögtön egymásnak esett – mindkettő meg a muzulmán bosnyákoknak. De azon a területen jelentős nemzetiség a magyar, a román, a macedón, a vend, az albán. Naná, hogy fegyveres harcra is sor került, amit többnyire nem reguláris hadsereg – hiszen a jugoszláv néphadsereg is szétesett – vívott, hanem „nemzetvédő” szabadcsapatok, meg betyárseregek. (Ayukám, aki a horvát határhoz közeli faluban nőtt föl, azt mondta, amikor az akkori kormány a horvátok mellé állt: Ezek azt hiszik, hogy az usztasák egy fokkal is jobbak, mint a csetnikek?)
    Az ilyen típusú összecsapások mindig irgalmatlanabbak, mint az államok között reguláris hadsereggel vívott háborúk. Itt ugyanis nincs ellenség – illetve naponta változó, hogy ki az ellenség. Akivel tegnap még a teraszon poharaztál, ma felgyújtja a házadat, mert magyar vagy. Vagy szerb, vagy horvát, vagy bosnyák, vagy akárki. Évekig próbálkoztak a békefenntartó csapatok a békítéssel – eredménytelenül. Bosznia-Hercegovina kikiáltotta függetlenségét Jugoszláviától – erre nekik estek a szerbek, meg a horvátok is. Etnikai tisztogatás kezdődött – hasonló a 44-ben történt zsidóirtásokhoz. Csak nem volt hozzá kiépített infrastruktúra, így helyben gyújtották föl a házakat és koncolták föl a lakosságot. A legvéresebb eseményre 1992-ben Sebrenicában került sor, ahol több mint nyolcezer bosnyák férfit, fiút, gyereket öltek meg a szerb szabadcsapatok. Szinte az ENSZ fegyveres békefenntartók orra előtt. (Azóta is vita, hogy az ott lévő holland ENSZ alakulat vezetőinek tétlensége mennyiben járult hozzá a népirtáshoz.)
    Nem csatában – a szerbek kirángatták a házaikból a fegyvertelen lakosokat, buszokra rakták őket, és a közeli erdőben legéppuskázták.
    Ezt követően évekig diplomáciai úton próbálták rávenni a szerbeket, hogy hagyják el a bosnyák területeket – hiába. 1995-ben végül a NATO – és hivatalosan nem az USA – indított légitámadást.

  • Magyarországot mindez nagyon közelről érintette. Nemcsak azért, mert délen hosszú határszakaszon szomszédos – ma már – Szlovéniával, Horvátországgal és Szerbiával -, hanem azért is, mert sok százezer magyar él a Szerbiához tartozó Vajdaságban, Bácskában, Bánátban. Ma már sokkal kevesebb, hiszen a háború idején ezrével menekültek Magyarországra a harcok, meg a nemzetiségi üldözések elöl. A déli városokba, falvakba áthallatszott az ágyúdörgés, az arrafelé élők akkoriban ügyeltek arra,hogy mindig tele legyen az autójuk tankja, és készenlétben állt a bőrönd is a legszükségesebb holmikkal – ha menekülni kellene.
    Megérezhettük, mit jelent, ha egy tömeg bedől a gátlástalan uszításnak, a „nemzeti büszkeség”, meg a szupremácia áfiumának.Láthattuk, mi lett az egykor virágzó Jugoszláviából. Évtizedekbe telt, mire a harcok pusztításainak nyomait eltakarították: de a lelkekben véghezvitt rombolás ma sem múlt el.
    Hát, így vigyázzunk!

  • talalom
    2019 március 13
    8:47 de.
    Kedves Margitka, szerintem Jugoszlávia (és Csehszlovákia) a legszebb példa arra, hogy hogyan kell külső kényszerrel létrehozni olyan országot, ami megerősödés helyett garantálja saját önmegsemmisítését, mert „okos” létrehozói számítóan pont e célra találták ki. Ez a békediktátummal mesterségesen összepároztatott acsarkodó konglomerátum -mely önként soha nem jött volna létre az összetevőik zsigeri, egymás elleni gyűlölete miatt- csak Tito vasmarkának köszönhette tiszavirág életű, kényszerített egyben maradását, amit ékesen bizonyít az is, hogy halála után hamarosan lavinaszerűen elszabadultak a durva szeparatista törekvések, amit már a műállam létrehozásakor nem sejteni, hanem biztosan tudni lehetett! Másik jó példa Csehszlovákia esete, azzal a külömbséggel, hogy ők európaibb módon tudtak alkotó elemeikre visszaváltozni. Sajnos e két bepalizott műállamkonstrukció kálváriájának legfőbb okait az I. világháború manipulátor győzteseinek „ügyeskedéseire” lehet visszavezetni.

  • Inkább B. Pont fordítva látom. Illetve másként. Ha (Európában döntően a XIX.sz.folyamán) nem lettek volna erőszakos egyesítők, nem is lettek volna „nagy” nemzetek. De ez hosszabb kifejtést igényelne.
    A lényeg: a népnek – tömegnek, masszának, sokaságnak stb. – sose érdeke, hogy nekiessen a másiknak csak azért, mert az tót, rác, bajor vagy szász.
    Az mindig a uralomvágyó érdeke. Ahogyan ma is ez az európai népek előtt álló fontos kérdés. Marad-e az egymás ellen való márászkodás,és akkor az európai (görög-latin) civilizáció amely nagy hatással volt eddig – elvész. Európa jelentősége – ami eddig is sokat gyengült – eltűnik. (Ennek meg igen konkrét következményei vannak életszínvonalra stb.)
    Ami az „identitást” illeti. Ez nem valamiféle kirekesztő fogalom. Magyarországon is élnek sokan, akiknek fontos, hogy ők jászok vagy kunok. De ha megkérdezed, akkor azt mondják: magyarok. Miért ne mondhatnám, hogy európai vagyok? Európai magyar.
    De ezt nálam biztosan jobban értik a kanadai magyarok…

  • Had ragadtassam magam költői képre – talán el tudom kerülni a nevetségességet. Úgy látom az emberiség történetét, ahogyan az űrből készített felvételeken a Föld körül keringő légkör forgatagát, szüntelen mozgó áramlását.
    Mellékszál: pragmatikus ateista létemre elszorul a torkom, amikor ilyen felvételeket látok a Mindenség gyönyörűségéről. Talán istenhívők érezhetnek ilyesmit, amikor templomaikban isteneikhez imádkoznak.
    És mi, emberek is úgy kavargunk a felszínen, akár a Földet körülvevő éltető burokban a felhők: összeolvadunk, csendes, éltető esőt hozva a földi életre. Vagy mérges viharfelhőkként összecsattanunk, akár pusztító vihart is előidézve. És bár a mennydörgés, villámlás látványa fenséges, felemelő – a magam gyáva, szürke kis emberségében szebbnek látom, amikor a sötét fellegek bárányokká szelídülnek, és összeköti őket a milliárd, egyesével színtelen vízcsepp sokszínű szivárvánnyá egyesülő hídja.

  • Bocsi, még egy Rodeo. Annak, hogy a NATO-ból az USA Air Force gépei dobták a bombákat, elvi jelentősége volt. Az is közre játszott ugyan, hogy a NATO hadereje 70-80%-ban az USA erejére épül – de a Royal Air Force, vagy a francia, vagy német légierő éppen úgy képes lett volna a figyelmeztető bombázásokra. A lényeg az volt: ne európai gépek legyenek, mert az elmélyítené a európai népek közötti ellenségeskedést. Akkor még az USA az európai egyesítésben látta a jövőt. Ma más a helyzet.

  • Találom

    fentebbi beírásaidat azzal zárod, hogy:

    „”Megérezhettük, mit jelent, ha egy tömeg bedől a gátlástalan uszításnak, a “nemzeti büszkeség”, meg a szupremácia áfiumának. Láthattuk, mi lett az egykor virágzó Jugoszláviából. Évtizedekbe telt, mire a harcok pusztításainak nyomait eltakarították: de a lelkekben véghezvitt rombolás ma sem múlt el.””

    Nekem nem volt türelmem ilyen alapos elemzéssel leírni a Jugó eseményeket, és legfőképpen a tanulságait. (főleg Rodeio idiótaságait elemezni)

    Alapos és pontos elemzésednek a végkövetkeztetése, – a fenti mondat – pontosan összevág azzal, hogy anno én is bevállaltam a külföldi kiküldetést, pedig ilyesmiről azelőtt hallani sem akartam. (annyira nem, hogy még a Kádár-éra volt, amikor visszautasítottam egy 15 ezer schillinges ausztriai állás-ajánlatot)
    Az is ráerősített a döntésemre, hogy akkortájt dolgoztam az egyik Magyarországi Phillips által gründolt cégnél, ahová folyamatosan jártak német és francia nemzetiségű mérnökök, és tapasztaltam, hogy velük kapcsolatban sem kell más, mint egy hasonló kaliberű nacionalista-soviniszta úszitó kormány, aztán gond nélkül újra felveszik a „nemzeti zubbonyt” és a továbbiakban nemcsak szóban mocskolják majd egymást.

    Hallva az akkori magyar úszitókat, Csóri-csótányt, Csurka-csutit kétségem nem volt, 1995-ben, hogy Magyarország milyen utat választott, és hova fog érni.

    A mozgalom, az átalakulás szellemi vezére az az Antall József volt, aki az MDF-ET A NÉPI-NEMZETI IRÁNYZAT, A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA ÉS A NEMZETI LIBERALIZMUS HÁROM ALAPPILLÉRÉN NYUGVÓ PÁRTKÉNT HATÁROZTA MEG.
    (Pártelnöki beszéde anno)

    Nem tudom, hogyan kellet volna ennél világosabban kinyilatkoztatnia a Horthy-fasiszta állameszme ideológiájának alappiréit – vagy a magyarság többsége, annyira idióta volt, és ma is az, hogy ha nem rúgják a seggbe szöges bakkanccsal, ha nem viszik lágerba, akkor nem tudja, hogy mi a fasizmus?

    Kár, hogy csak kevesek értették ezt meg akkor, van aki – csodálatos eufórikus hangulatról – ömledezett ennek kapcsán. Sajnálatosan leginkább intellektuális személyek, akiktől az ember pontosan azt várta volna el, hogy felismerjék a valós tényeket. És még ma sem fogják fel, hogy ez mit jelentett. És még van képük magukat tudós személynek nevezni. Itt a pincében is.

    Az Antall halála még inkább megerősítette ezt a szellemi örökséget, aminek a levét most itt isszuk.
    Orbán az örököse – nyilván amit eredetileg nem elvből vállalt be, de kisajátitott, mert meglátta benne a pénzt, a hatalmat – de mára már nincs visszaút. Muszáj az „árral úsznia”, úgyhogy semmi sem fogja megállítani Európa elfasisztásodását.

    A következményeket meg inkább most hagyjuk

  • talalom
    2019 március 14
    5:51 de.

    emlékezz:
    (usa!)

    divide et impera

    és a siker majdnem teljes lásd még a brexit… és O1G, Ukrajna, és a Jugoszláviából levált aprószentek támaszpontokká váltak

    és -lassanként- európában is kialakul a monokultúra

    ezzel vége

    bolsonarizmo 1-ső kép: iskolai lövöldözés halálos áldozatokkal bolsonaro usa zsoldos egy ócska őrmester lásd még a huangajdolót kicsit északabbra…

    népjólétről szó sincs csakis hatalomról

    kérdésem ki fogja a Boeing csődjét kifizetni? látva a Krump Lee t amint bejelenti mindegyik ott marad ahová leszáll…

    ennél még a Trabant is sokkalta jobb volt, az át tudott menni mélyebb pocsolyákon is

    ja és a Boeing ben nem sony játékkonzolból kiszerelt kallantyú van… egy repülő ami megáll a levegőben? egy pillanatig azután…a többit most már ismerjük, és mikor lesz nyilvános az F-35 és a többiek 127 szeresen (ez átlag!!!) túlárazott csodapléhmadarai? kis hibái tudod repül és félelmetes az, hogy becsapódik (na nem a választó’gár mert azt nem kérdezik, hanem a pléhveréb?

  • Rodeo.Biztos ismered a mondást: nicht besahren – még egyetlen repcsi sem maradt fönn…
    Hanem: az USA hegemóniát csak egy egyesült Európa tudja ellensúlyozni. Pontosabban a Kína(Ázsia)- Oroszország, Törökország (Eurázsia), – Brazília-Argentina(Dél-Amerika) erőközpontok között csak akkor tud jelentős, befolyásos maradni, ha képes lesz túllépni a politikai nemzetfogalmon. Ahogyan a XVIII. században példát adott a polgári-nemzeti fejlődésre, úgy kellene példát adnia a globalizációra. Az USA nem képes erre – még nincs mire szerénynek lennie. Itt van ugyan az arab világ és Afrika is – de úgy gondolom, hogy egyelőre csak korlátosan tud belebeszélni a nagyok dolgába. Úgy látom, amíg én élek, e két utóbbit lehet helyileg és alkalmanként kezelni(még egy tizesben reménykedem magamnak).

  • talalom
    2019 március 14
    1:05 du.
    mindenekelőtt én kívánok neked +100 -at épen egészségben és mókában telve!

    namost -mivel erőteljesen megközelítetted- a valóság selyemre van írva és az a selyem le van fektetve egy bonyolult de tudományosan megalapozott útra és Mannával van behintve…

    európa manapság egy hibbant vén ribanc képét mutatja a világnak ráadásul egyik „jó” döntésével „tökönrúgja” a másikat, láttad e azt papírmasche bábut amely a bundeskát mutatja amint két usa zászlót lengetve kilóg az usa seggéből (ekkora segget már régen láttam!!!)

    másik meg a számok azok a rideg okos számok ellene szólnak az erőszakos ajánlatoknak és az energiahiányos vén p…csa … ugye gőzzel nem megy a vitorláshajó alapon télen meg fűteni is kellene erdő meg nincs… hogy még egyszer kiírtsák…

    szóval a nemzetközi pókerpartyban már megint rosszul blöffölt de nélküle nincsen pókerparty

    nemrégen küldtem broáfka ottokárnak -aki elaludt látván- számokat

    550000000+35000000= 900000000

    és a Nagy Úton meg már felsorakoztak 4,75 milliárdan és ezutóbbi szám növexik

    ezért hisztérikus a Krump Lee elvtárs avagy Potus és most nagyon szarul jött neki a Boeing csődje (a boeing nemcsak ezeket gyártja és ugye bizalom az egyszer szerezhető meg és elveszíteni is csak egyszer lehet)

    a bundeska rossz helyen és rosszkor és kiba…tt rosszakat döntött… a német nép meg egyre jobban berzenkedik a megszállás ellen amit ráadásul velük akarnak kifizettetni

    +brexit

  • talalom
    2019 március 14
    1:05 du.

    ugye, Europa története a gyarmatosítások története

    a zsidók Egyiptomi kalandjai (a leégett csipkebokor története) majd a kollaboráció a római birodalmakkal

    Iliász és Odüsszeja
    az

    Argonauták,

    a 3 tatárjárás:

    a IX.XI. században (másképpen a magyarok bemenetele)

    a XIII. század Dzsinkisz Kán és rokonai

    XVI-XVII század a különféle Szulejmánok

    a XIV-XVIII század a spanyol, angol portugál és angol kirajzás

    majd a két világháború, amelyből a másodiknak nincs vége és a győztesek megosztása és összekeveredés a vesztesekkel és manapság erről megy a harc és a vita, hogy kik is tulajdonképpen kik? és miért? jaaa, hogy mert „csak” hát az nem megy és már nyögnek is bele ????Bécsnek büszke vára??? nincs is neki vára

    és akkor a Csendes óceáni térség mozgásairól az amerikai földrész benépesítéséről majd átnépesítésétől most eltekintettem és ez -részemről- hatalmas tévedés is meg lustaság is…

    kimaradtak a perzsák és Nagy Sanya

    és akkor jön a kicsinyesség: azért, hogy Macedóniában lehessen Ná Tócsának álcázott USA haditámaszpont szétverik déleurópa egy részét…

    és akkor olyan kis eseménykék, mint a napóleoni háborúk és a risorgimento el is sikkadnak

    na jó, már fárasztó… de enélkül nehéz megtalálni azt a bizonyos fényt

  • Kettő momentum ugrott ma be nekem a cikkhez kapcsolódott képről, a Jobbik logójában szereplő muszlim jelképpel kapcsolatban:

    1
    Az Irán által
    támogatott és pénzelt Hezbollah
    (ne felejtsük vannak mendemondák hogy a „vallási köztársaság” segíti/segítette a Jobbikot is)
    nostehát az „Irán uszályában evező” rongyfejű palesztin banda ismét kettő rakétát indított Tel Aviv irányába.
    (A válasz : több mint száz Hezbollah célpont szarrá bombázása Izrael által. A támadás éjjel zajlott hogy minnél kevesebb rongyfejú égjen szénné.)

    2
    Nyíltan antiszemita
    magyar író kapott magas állami elismerést:

    https://hvg.hu/itthon/20190312_Zsidozo_irot_tuntetett_ki_Baberkoszoruval_a_kormany

    Aki akar és van kedve, vonjon le ezekből következtetéseket…

  • Na ja Rodeio, ugye, ugye..

    Akkor mégse csak azok a „büdöslábu” amcsik imperialisták? Hódítók? (birodalmászok)

    Akkor mégse arról szól a világtörténelem, hogy csak a proletároknak van joga diktaturát létrhozni?

    Akkor mégse a kasztok harcoltak egymás ellen?
    Ja hogy nem kasztok vannak, hanem osztályok – amelyek többé-kevésbé átjárhatóak – amugy meg nem permanensek – örökletesek, „ellentétben” az Indiai kasztokkal?

    Magyarazd el ezt a sóbálvány-féle kövületeknek is, hogy ne is beszéljünk a mai (új) marxistákról

    Hisz a legprimitivebb hungarista is kirakja az autójára a „királyi” magyarország sziulettjét, ami ugye nem volt birodalom?! (sicc!!) szerintük

    Kérdezzenek meg erröl egy horváthot például.

    Igen persze, olyan kis magyaros volt, sz@art se ért, hiszen mindez bel volt foglava az Império Habsburg-ba

    Na most, ma magyarföldön – és itt a pincében is – folyamatosan arról szól a vita, hogy melyik „jobb” – melyik kelljen inkább (!!!) a „magyar népnek”:

    az a madjaroschan deformált királyi, vagy jobb az oroszosan deformált „marxista világbirodalom”?

    Ilyen értelemben szinte üditö volt olvasni fenti eszmecseréteket – találom és (te)

  • Geyza
    2019 március 15
    4:29 de.

    vitorlás taplóka Káros Ottó…

    a Hamas van gázában és azt bombázták a Hezbollah máshol van és azt most nem bombázták

    Gáza teljes vesztegzár alatt van sekisebe még halászni sem mehetnek a saját tengerpartjukra, néha éhesek és olyankor van dili

    meg kellene szüntetni a holokausztot amit izrael csinál gázában és feloldani a vesztegzárat akkor az általad rongyfejüeknek nevezettek is élhetnének és nem lenne ima közben Új Zélandon 49 szétlőve és a többi megsebesítve… erről mit tudsz Ó Káros Vitorlás Árbóc???

    sömmit

    már megint összekevered az okot az oksággal

    konzultálj Karikás Gábriellel az mindent jobban tud

  • Gabriel
    2019 március 15
    7:05 de.

    én még ennyi seggséget, mint amit te itt sohasem… ezt is csak gyorsolvasással, hogy ne hányjak

    az usa 175 katonai támaszpontot üzemeltet szuverén országokban elnyomva azok önállóságát és lehetetlenné téve saját életük megélését, azaz nyomorba döntve azokat

    a világtörténelemben először és remélhetőleg utoljára

  • Rodeo11
    2019 március 14
    3:53 du.
    A Habsburgokat ügyesen kifelejtetted, pedig több kárt okoztak nekünk mint a Szulejmánok! Vagy mi nem számítunk Európához? Abban is tévedsz, hogy a második világháborúnak még nincs vége, mert az tulajdonképpen az első, igazságtalanul lezárt folytatása! 😀

  • Gabriel
    2019 március 15
    7:05 de.
    „Hisz a legprimitivebb hungarista is kirakja az autójára a “királyi” magyarország sziulettjét, ami ugye nem volt birodalom?! (sicc!!) szerintük”

    De mára lehetett volna ha egyben hagyják, csak attól jogosan összefosták a bokájukat!

  • Inkább Bibi
    2019 március 15
    12:27 du.

    nahát? szóval a labancok kimaradtak? most te bepótoltad, vártam, hogy a gallokat reklamálod mert azokat is „kifelejtettem” pedig „adtak a világnak” ahová betették magukat

    nem tartod érdekesnek, hogy sem az oroszok sem a kínaiak nem szerepelnek a listán? és ami kimaradt a lengyelek többszörös behatolása az orosz területekre, és a Jégmezők lovagjaiként ismert svéd invázió amit ugye Glinka meg is zenésített az Iván Szuszanyinban

    ha én betörnék hozzád és betelepednék a lakásodba (házadba?) félretolva téged, mennyit fizetnél az ebből adódó költségeim fedezésére? én saját költségen törnék be!

    mert most ez megy Ná Tócsa és USA ugyanezt akarja, mert nincs más exportcikke csak a zsoldosai azaz bérgyilkosok és a sok rozsdásodó vas és maguktól széteső aluminium ketyerék?

    ehhez mit szó’ssz

    magam részéről a gábriel és a geyza kioktatását befejeztem, és meg is buktak

    március ídusa is egy felesleges rongyrázás, azért nem engedték a tömeget közel az O1G hez, mert az öltönyét és a zokniját már évek óta nem cserélte és iszonyú bűzt áraszt magából fokhagyma illattal takarva amit lehet