Oda kell menni a roma emberekhez…

2019 április 14 9:03 de.106 hozzászólás

Egyre rosszabb a romák helyzete, már-már az ország szétszakadásával fenyeget. A katolikus egyház odáig eljutott, hogy megállapítsa, valamit tenni kell, de itt megállt. Erről is beszélt a héten a Klubrádióban a váci püspök, Beer Miklós.

Az ország kettészakadásától kell tartani, új Trianon jöhet, a 24. órában vagyunk. Ilyen kifejezésekkel jellemezte a hazai cigányság helyzetét Székely János szombathelyi megyés püspök. Hasonlóan vélekedik Beer Miklós váci püspök is, aki szintén szót emelt a szegények és a romák érdekében, 2014-ben egy körlevelet is kiadott erről.

Beer Miklós úgy látja, hogy az elmúlt harminc évben rendkívül sokat romlott a helyzet. Korábban a cigányok is dolgoztak, mondjuk a téeszben, a gyerekek jártak iskolába. Később a munkahelyekről elbocsátották őket. A társdalom számára nem fontos ez a kérdés. Pedig nem elég a közmunka, átgondolt szakképzésre, valódi munkára volna szükség, olcsó bérlakások kellenének, amelyeket a szegények is meg tudnak fizetni. Most még az állami koncepció is hiányzik.

Vannak olyan falvak, ahol már minden harmadik kisiskolás roma, sőt olyanok is, ahol szinte az egész lakosság az. Beer Miklós is úgy látja, szétszakadhat az ország, kialakulhat egy „romaország” is.

A püspök szerint a katolikus egyház odáig már eljutott, hogy felismerje: tenni kellene valamit. Ám itt mindig megállt. Van néhány lelkes pap, akik nem csak várnak arra, hogy a cigányok bemenjenek a templomba, hanem például egy erdei forrásnál találkoznak velük, vagy megtanítják őket kertészkedni, állatokat tartani. A lényeg, hogy oda kell menni a roma emberekhez.

Beer Miklós úgy véli, kellett egy világos megszólalás, mint Székely Jánosé, hogy az egyházon belül elinduljon valami, ami aztán tovább terjedhet.

Bolgár György interjúját itt hallgathatják meg.

106 hozzászólás

  • Amint emlekszem „kereszteny” barataimtol, na meg olvastam es hallottam is mar, hogy :
    „szeresd embertarsadat mint onmagadat” !!!

    De meg SOHA nem talalkoztam egyetlen emberi lennyel aki gyuloletet, meg faji, vagy szarmazasi megkulomboztetest uszitott volna onmaga ellen.

    De hat akkor miert teszik az masok ellen ???

    Aki nem kulombozteti meg embertarsat, az NEM lat kulombseget senki embertarsaban !!!!

    Probald azt, s elj azzal !!!!!!

  • Auróra Boreálisz

    Egy igazi „krisztusi hozzáállás” ez, amely bizony különösen hiányzik a Katolikus Egyház magyar szekciójából.

    Pedig most van itt a történelmi ideje, amikor a Szentszéket az ugyancsak így gondolkodó Ferenc, jezsuita pápa foglalja…

  • Dicséretes törekvés a T. szerkesztők részéről az ilyen és hasonló interjúk közlése,amelyek felhívják a figyelmet és példát is adnak
    ” a z . i g a z . p á s z t o r i . s z o l g á l a t ” elvárható lelki irányultságából és az evangéliumot hűen követő papi magatartásból.

  • ˙

    Székely és Beer püspök urak szerint tehát évtizedeken át

    a szeretetről nemcsak papolni kell, hanem szeretni kell,

    méghozzá hovatartozásától, származásától, bőrszínétől stb.

    függetlenül felebarátunkat, azaz –> Az Embert.

    .

  • Bizony ez a néhány püspök és pap maradt az ország lelkiismerete. Az ateistából transzformálódott Orbán bagázs a bigott, farizeus kereszténységet állította a központba, ahol a hatalom és a pénz az úr. Az ő püspökeik és papjaik bezzeg nagyon jól ellébecolnak ebben, akik kiteszik a 90 sok százalékot.. Ez is nagy része az ország morális és mentális lezuhanásának.

  • Szegény lenne a cigányság? Nem látom így. Én úgy látom, hogy ugyanúgy vannak szegény cigány-emberek, mint szegény magyar-emberek. Vagyis ők a szegény-emberek.

    Mert vannak olyan kamaszok is, akik sikeresen elvégezik az általános iskolát, és ennek örömére nekik bulit szerveznek. Ilyen ballagó kisdiák Gyuszkó, akiről nem tudni, hogy tanul-e tovább, szerez-e magának érettségit, netán belekezd egyetemi tanulmányokba, azt azonban lehet tudni, hogy sikeres iskolabefejezése jutalmául, elhalmozták őt mindenféle jóval. Íme:

    http://www.youtube.com/watch?v=S4dQT6HcIZE

  • A magyar katolikus püspöki kar fél szemmel azt lesi, mit mond és tesz az állambácsi (név szerint a Staatsführer). Ezért tart az egyház ott, ahol tart, és ezért tart az egész ország ott, ahol tart Szomorú tény, fontosabb a „migráncsozás”.

  • Tenyleg ez az ami igazan megkulonbozteti a NER keresztenyseget a valoditol. Milyen kereszteny orszag es kultura az ahol menedekkeroket eheztetnek a hataron? Ahol rendort hivnak a turistakra. Vagy ahol a regnalo miniszterelnok azt mondja a valasztasok elott, hogy „nekunk is megvannak a migrancsaink akiket mar 600 eve nem tudunk asszimilalni” – Miskolc O1G 2018!) Szerencsere meg vannak Mo-on is olyan keresztenyek, (katolikusok is!), zsidok, krisnasok es ateistak akik tenyleg tesznek is az elesett es raszorulo emberekert. (Pl. Varszegi Asztrik, Beer Miklos, Ivanyi Gabor es meg sokan masok).

    A joerzesu emberek szemeben az a botrany ami ma magyarorszagon folyik a keresztenyseg neveben, plane vedelmeben!

    Drizari!
    Gondolni se merem, hogy komolyan azt hiszed, hogy a video Gyuszkoja, vagy akar Gyozike, kis Grofo vagy Farkas Florian eletkorulmenyei jellemezne a mai hazai (tulnyomo tobbsegeben valoban nyomorgo) ciganysagot.

    A NER maffia rendszere pont ezen az altalanos felelmen alapszik, nehogy a pofazas (a tisztesseges kiallas) miatt kikezdjenek, egzisztencialisan ellehetetlenitsenek es igy nyomorogjunk mint a szegenyek.
    A megfelelo karrier a kormanyhu lojalitas fuggvenye – ezt neked mondani sem kell ugye Slapi? 🙂
    Mikor er majd veget a feudalizmus tunderorszagban?

  • Tud valaki Bogdan Laszlorol, Cserdi polgarmestererol valamit, hogy mi van vele mostanaban? 2017-18 korul meg sokat lehetett hallani felole igeretes hireket. Mi lehet vele?

  • Kedves elvtaarsak es Elvtaarsneek! Nagyrabecsült nagyérdemű!

    már megint el van az egész ügy tévedve az ügy inherens lényegétől!

    ugye a „demokráciák” azt szajkózzák mint a papagájkommandó, hogy egyenlőség van (de vannak egyenlőbbek, sőt még annál egyenlőbbek is, hogy a kasztrendszer további részletezésével ne fárasszam a „dolgozót”)

    namost … 1987 ben már azok, akiknek legalább olyan szaglóérzékük volt mint (nekem) a vadászkutyának, azok szagot fogtak 1988-at már messze távol élveztem (röhögve) kies lankákon és a Carib tenger langymeleg hullámai által ölelgetve, csókolgatva és mit hallék? hááát

    mexünt az emeszempé és tagok nyilvánosan örömtüzeken égették a tagkönyveiket (sokan már tervezték az új tagkönyveket az új … (namihezis?) és 1989 elején már készen voltak a dizájnok és el kezdődött az új emeszempé álruhában azaz az Álarcosbál (ehhez nem Verdi írta a zenét de ugyanolyan véres és aljas) és lett belőle FIDEX KFT a többiek mind tévedtek… azt hitték (sokan mai napig erről álmodnak), hogy a demokrácia az amit a papagájkommandó tol le a dolgozó torkán és nem az a kapitalista (monopol imperialista kapitalizmusról van szó annak gyermekbetegségeivel: skarláttal és fekete himlővel meg bárányhimlővel és lúdtalppal)

    abban meg ugye annak inherens törvényei szerint az ember és ember között különbség tétetik!!! (lehet hogy szabadon pofázhat de lásd Assange-t és másokat, az sem igaz) és megvalósul a legrohadtabb Óh (de) Indiai kasztrendszer annak minden velejárójával, azok az emeszempéből a fidexkft be átvedlett káderek Urak és Úrhölgyek lettek (mindegy hogy cigány a lelkem vagy csak dabasi) a vagyonuk (hogy hogyan szerezték az marad örökre titok) nagysága alapján emelgetik a kalapjukat és lengetik bugyijukat a náluk gazdagabbak előtt gazsulálva és bedőlve és tágrameredt szemmel várva a még -esetleg- lehulló morzsát, hogy legyen még nagyobb mészaros&mészaros birodalom és a szomszéd 2 kecskéjét is mexerezte, mert hát az mégsem lehet…
    namost cigányék (lásd O1G-t és kisöbű családját) is eszerint a a kasztrendszer szerint csoportosulnak, ehhez a Mahabharátát meg a többi nagybecsűt kell elolvasni meg az Ezeregyéjszakát és Iliászt, Argonautákat és Montezuma (a hülye kacike, ő elhitte egészen addig amíg… már nem volt kacike sem csak hamvak)

    történetét!!!

    szóval a szokásos:

    nincsen itten semmi látnivaló, gyerekek menjetek a picsába (ez idézet kedves cenzor, ne haragudj érte: a fidexkft alapeszméje)

    az a gond hogy mindez nagyon gyorsan jött létre és a szemesnek áll a világ alapon ami már kapitálpista inherencia

    ennyi a mai napra rendelt szent(ségtelen) evangyéljom

    ne próbáljátok emészteni, nem lehet csak kiköpni

    azt hallom, (tudjátok azok a verebek amelyek jobban informáltak) hogy volt olyan az utóbbi napokban hogy embermagasságú tüntetéseken a NEXIT volt kiírva (egy vekkert sorsolok ki azok között akik elsőre eltalálják mit is jelent emeszó)

    szép álmokat

    a Carib tenger langyos hullá(ma)i nem változnak de a zember fia szeret mozogni hűvösebb vizekre is

    pá… a vekker készen várja dicső győztest felhúzva, csörgésre készen!

  • Szinte mar felelmetes, ahogy ez a Magyarorszag egyre csak felmorzsolodik.

    De kivancsi lennek, hogy Magyarorszag melyik reszet kovetelik maguknak a ciganyok, es a szetszakadas utan mibol fognak megelni? Mi lesz a penznemuk, hogyan fogjak azt nyomtatni, es hol fogjak azt a penzt elfogadni a nagyvilagban?
    Hany gyarban es uzemben akarnak majd dolgozni, es ki fogja azokat a gyarakat felepiteni? Ha a mezogazdasag mellett dontenek, nem lehet, hogy kokorszaki korulmenyek koze fognak jutni? Vagy adni fog nekik valaki kolcsont, hogy traktorokat, kombajnokat, uzemanyagot, vetomagot stb tudjanak venni?

    Nem lehetseges talan, es csupan mint egy lehetoseget vetem fel, hogy olyannak rendkivul nehez segiteni, akinek nem kell a segitseg?
    Eroszakkal pedig hogyan lehetne rajtuk segiteni? Akkor meg az lenne a baj.

    Ugyanakkor errol eszembe jut az is, hogy mi azt halljuk nap mint nap, hogy a magyar azert fogy, mert alacsony az eletszinvonal Magyarorszagon. De a magyarorszagi ciganyoke meg rosszabb, megis ok szaporodnak jobban. Ugyanigy Afrika es Azsia szegeny nepe is.
    Mitol lehet ez? Hiszen pont azt varnank el, hogy ahol jol elnek az emberek, mint peldaul Nyugat-Europaban ott nepessegrobbanas lesz. Erre az ellenkezoje tortenik. Miert?

  • Kalocsai Miklós

    Drizari
    2019 április 14
    11:37 de.

    Látod Drizari, ez a sunyi csúsztatás, amikor a cigányság nehéz helyzetéről, beszélnek, akkor te egy kivételes esettel akarod meghazudtolni!

  • Személyesen ismerem Beer Miklóst, továbbá hallgattam „drágabolgárúrral) való beszélgetését is. A véleményének csak egy részét interpretálják helyesen. Beer a cigányok közötti pasztorálása szép tevékenység, azonban a püspök a cigányok részvételét is szükségesnek tartja saját felemelkedésükhöz. Beer is azt tartja, hogy „nem tudlak boldoggá tenni, akaratod ellenére” és főleg nem anyagi segélyek kellenek, nem lehet csak a lakhatásukat „erőltetetten” megoldani (ld. az észak magyarországi un fészekrakó program gyászos kudarca). A legfontosabbnak tartja elsősorban a cigányok tanulási lehetőségeinek kiterjesztését, azonban a sok évszázados „szociálisan öröklődő” hátrány ledolgozása hosszú folyamat amit mindenkinek tudni kell.

  • dr Rizári uram, csak dióhéjban:
    ugye nem gondolja azt, hogy ez a föltett videó a jellemző, ami a banketten készült… Akkor meg minek idepiszkítani vele…

    A felvétel valami „…Szentmiklós” nevezetű helységben került rögzítésre, feltehetően a Budapest közeli Szigetszentmiklóson, ami ma már „menő” – iparosodott – környék.
    Másfelől mi a bűn abban, ha örülnek annak, hogy valakinek közülük sikerül kiemelkedni a mocsokból ?

    Hozzon inkább példát, mondjuk Szabolcsból, vagy Békésből, de akár a Vas-megyei cigányokról (v. bárhonnan). A többségük bizony kiszorított – szegregált – körülmények között tengődik és putriban nevelkedik föl… Ott keressen köztük csak egy érettségizettet!

    Mi várható a víz alá nyomottaktól, talán köszönet, vagy alázat az őket lent-tartók felé ? Na nemá ! Aki fuldoklik, hátmég akit művi úton folytogatnak, attól már eleve nem várható józan, logikus, és pláne nem etikus magatartás… Ez utóbbi ravasz taccsra szorításban rejlik minden féle és fajta szegregáció alattomos természete…

    De nézze meg, majd tegye ide fel Ragályi Elemér: Nincs kegyelem című dokumentum videóját. Na, mert inkább az a jellemző, méghozzá erre az egész országra…

    Magyarország lakosságának mintegy 10 %-a roma származású, akik munkával keresnék a kenyerüket, ha kapnának…
    ˙

    .

    Utóirat:
    Unokohahúgom egy vidéki szakközépiskolában érettségizett még tavaly. Az osztályuknak, mintegy negyede (roma származású lány [volt]) a 4.év végére kikopott az érettségizők már amúgy is leszűkített táborából. Ti. Orbanisztán családbarát állama „éppen nekik” címezve ez alatt az idő alatt, egy „lentről jött”, vita nélküli Fidesz frakció javaslatra szorította le az iskolaköteles életkort 18-ról a 16. életévre…(!) Persze,hogy ez is egy módszer. Munkára pedig nem számíthatnak, leszámítva – a helyi kiskirályok (polgármesterek) és csicskásaik kezében működő – közmunkának „csicsomázott” kegyelemkenyeret, még pontosabban: maffia-védelmipénzt…

    .

  • cukihara

    A cigánysággal kapcsolatos problémák nagyon összetettek. Sokunknak vannak +/- példái de ezek nem általánosíthatók.
    Az én példáim:
    – Nejem (pest-megyei) középiskolai tanár több cigány fiút és lányt tanít. Az ő tapasztalati szerint a cigány fiatalok kultúráltak, jól tanulnak, stb.
    – Családunkban lakott kb egy évig egy cigány kislány aki elmondta, hogy szülei elküldték lopni. Ezt megtagadta (ekkor került hozzánk) mire a szülők kitagadták azzal, hogy menj el, te nem vagy igazi cigány.
    – Egy faluban laktam
    Azért írtam ezeket a sorokat, hogy bizonyítsam mennyire bonyolult a cigánysággal kapcsolat több évszázados probléma.

    ps: Beer Miklósnak igaza van, hogy keresztényi szeretettel kell közelíteni a problémához de tudni kell, hogy a munka sziszifuszi és amit nem szabad feladni. Ld az afroamerikaiakkal kapcsolatos rasszizmust az USA-ban: Az egyik menyem (már Mo-n élnek-:) „szines” és elmondta, hogy mennyi rasszista megaláztatás érte őt/őket nap mint nap a liberális Californiában

  • Ferenct California nem lehet liberális. Lehet sok liberális polgára, de rasszizmusért nem lehet kitiltani onnan polgárokat. Így a szemét is ott marad.
    Gondolom az „illiberális” Magyarországon nem éri inzultus, hiszen ott állami irányvonal a színes migránsok szeretete. 🙂

  • Cukihara Adtunk esélyt cigányoknak. Egyik wc csempézésre, nem fejezte be. Megbiztuk másik kettőt fürdőszoba, előszoba és WC komplett felújításával. Semmi nem tőrtént a megbeszéltek alapján, a végeredmény randa, majd még pofátlaul több pénzt követeltek, mert ők AFA nélkül számoltak. Kirúgtuk őket. Kaptak munkát, durván visszaéltek vele. Még egyszer no way. Csülögg szerint egy okos embert csak kétszer lehet becsapni. Általánosítás? Lehet. Nem kockáztatok még egyszer. Tudom, van több „de”, mégsem adok több esélyt. Sokba kerül, liberális vagyok nem hülye.

  • Ferenct,

    nem kivételes eset, csak körül kell nézni a jutubon a megfelelő keresőszavakkal. Találsz esküvőkben is ilyet. De mondok mást.

    A lomizó cigányoknak is van mit a tejbe aprítani, őket nem a budapesti lomtalanításnál láthatod, hanem a saját telekrészükön keresheted föl vásárlási szándékkal, ha kerékpárra, gumiszerelt alufelnikre, kerti kisgépekre, robogókra lenne szükséged. Látom, mert alkalmanként három mellett is elautózom, ha arrafelé járok. Így nekik is bőségesen van mit a tejbe aprítani.

    Szeretném a figyelmed felhívni – ami elkerülhette a figyelmedet, ezt írtam:
    ” Én úgy látom, hogy ugyanúgy vannak szegény cigány-emberek, mint szegény magyar-emberek. Vagyis ők a szegény-emberek.”

    Vagyis látok szegény cigányokat is, ahogyan szegény nemcigányokat. És vannak a gazdag cigányok. Hogy ez miért, ebbe itt most nem mennék bele, de úgy tűnik, ezek „püspökök” sincsenek vele tisztában. Sőt, tudatlanságukban (vagy szándékosan?) egységes halmaznak akarják láttatni őket.

  • Az egyházak, amelyek a Fidesz köldökzsinórján függenek, éppen olyan embertelenek, mint maga a kormány és pártja a Fidesz!

  • A DRIZARI altal csatolt weblapbol meglepett az ottani fiatal ferfia altali nepszerusege az u.n. Kim Jun Un haj-stylus.

    De a ferfiak arcon csokolasai kisse furcsaabbnak is tunt.

    Minden-esetre, legalabb nem mint a Brezsnyev es Hanuka „csokolodasa” lett vilagszerti eresemeny.

  • Parizsban a XII szazadi Notre Dam cathedrilis le-egett !

  • Christopher Adam

    B79,

    Elmagyarázná, hogy Hanuka ki volt és mikor és hol csókolta meg a szovjet vezért? Ne csodálkozzon, ha hozzászólásainak jelentős részét törölni kell.

  • Írtam egy hosszú hsz-t, worldben, de a későbbi hozzászólásokat látva most nem másolom ide. Csak annyit: nem vagyok hajlandó hasraesni azelőtt, aki a nyilvánosság előtt megvallott hitét – a krisztusi szeretetet, hirdeti is.
    De egyetértek Ferenccel – ez sokkal sokrétűbb gond, mint amit le lehetne egyszerüsíteni magyar cigány-magyar nem cigány kérdésre.
    Személyes tapasztalataim alapján (nem támasztják alá felmérések) a magyar cigányság legfőbb elnyomója, kizsákmányolója az a cigány maffia, ami néhány család kezében tartja a cigány onkormányzatokat Farkas Flóriántól kezdve a kispesti Szojka familíáig, és amelyek egyetlen célra szövetkeztek: minél többet lenyúlni maguknak az állami forrásokból. (Ahogy a magyarországi miniszterelnök az európai pénzeket: elcgánykodja az országot,ía magyar nemzetet.)
    Nekem k.rva nehéz antirasszistának lennem, miután mindig ilyen környezetben éltem. Szégyellem,de tény: a házam értéke kb. 20%-kal nőtt, amióta az önkormányzat ledúrta a szomszédságban volt putrikat, és annak lakói eltűntek innen. Megelőzően háromszor törtek be, nekem jelentős anyagi kárt okozva – bár azóta is csak két tárgyat siratok: az egyik a férjemtől kapott karikagyűrűm (akkor már évtizede elvált voltam, azért nem hordtam), a másik az Anyámtól a 20. szülinapomra kapott gyűrűm, aminek hosszú története van, és azért volt itthon,mert megint letört a kőtartó bigyója és mindenbe beakadt.
    A nyomozást annak ellenére ismeretlen tettessel zárták le, hogy ugyanonnan, a szomszédságból két fiú ügyetlen ákombákom, zöld ceruzával írt levelet küldött nekem – és a rendőrségnek is, hogy tudják, kik a betörők. Volt ugyanis egy magas, hajlotthátú alak – akár cigány is lehetett -, aki, ha kijött a börtönből,a környéken elszaporodtak a betörések. Soha nem a szomszédok voltak személyesen. A fiúk a levélben leírták: ez az illető félelemben tartja őket, és kötelező neki jelenteni: hol esélyes a betörés. Amit aztán központilag irányított csapat hajt végre. (Erről elég pontos információkat kaptam a volt férjemtől, aki miután otthagyott, mert én „lenyesem a zárnyait”

  • Bendeguz79
    2019 április 15
    1:27 du.

    gizi ez sem hanuka… ez az usa sportolóinak a hajdivatja a romák ügyesen másolják a Lő Brón Dzséjmsz és a többi elsőosztályú NBA ugribugri labdazsonglőr akik bármelyike megvehetné készpénzért egész Fejér megyét szőröstől bőröstől és még maradna neki fagylaltra és banánra, meg RAM szuperluxusz teherautóra, hogy a frizurája is beleférjen

    de nte csak írogass mindenfélét majd én röhögök rajtad és ne bosszantsd a cenzort mert csuklani kezd és elfelejti törölni az: apu hodmed be apu hodmedbe az a nadelefánt a zoroszlán ballandgyába… tudod Bilicsi Tivadar után szabadon

    budzsuhaha
    le vagy ibrikálva

    és mit kell neked kéjelegned a Notre Dame égésén? mint a cénéni… majd újjáépítik…… a mellette levő sarkon egy nagyon kellemes pub van isteni sörfalatokkal és 2 literes korsó sörrel orgona koncert után nagyon kellemes ott várni a taxira hogy kivigyen az Orly ra hogy elutazzak a Seychellesre

  • Rodeo11
    2019 április 15
    4:17 du.

    „és mit kell neked kéjelegned a Notre Dame égésén? mint a cénéni… majd újjáépítik……”

    Csak nem mindegy, hogy kik! Félek, hogy Saudi Arabia lesz a főszponzor! Az is lehet, hogy konzerválják a kereszténység mementójának, mint Hiroshima epicentrumát. (Furcsa, hogy az utóbbi időben nagyon megszaporodott a keresztény templomok öngyuladása.)

  • Inkább Bibi
    2019 április 15
    5:29 du.

    a Nagy Francia Forradalom óta az a Törvény, hogy az egyháznak nem lehet vagyona, a Notre Dame sem egyházi, hanem köztulajdon és ha szertartást akartak benne akkor annak eljárása van… tehát végülis egy csodaszép épületet gyújtottak fel a netuggykik… azaz a francia államot a francia népet károsították meg

  • Tüske Zsófia

    nem, patrióta Bibi. Saudi Arabia a mi Párisi udvarunkat. a két Klotild palotát, a Régiposta utcai posta-palotát és a Pilvax kávéházat vette tulajdonába és alakította át kedvére. A Pilvax-közben mélygarázs van tervezve. A József nádor téren a Postabank épülete is szaúdi olajsejké lett. a fákat egy újabb mélygarázs miatt vágták tarra.
    Egy ilyen harcosan keresztény országban, mint a mienk.

  • Egyetertek Ferenc, hogy a roma problema megoldasa nem konnyu, (de hat mi konnyu manapsag 🙂
    Beer puspok azon keves tiszteletremelto vezetoje a katolikus egyhaznak aki sajat szervezetenek sunyitasaval szemben nyiltan felvallalja a raszorultak megsegiteset es eliteli a menekultek demonizalasat.

    „Beer a cigányok közötti pasztorálása szép tevékenység, azonban a püspök a cigányok részvételét is szükségesnek tartja saját felemelkedésükhöz… A legfontosabbnak tartja elsősorban a cigányok tanulási lehetőségeinek kiterjesztését, azonban a sok évszázados “szociálisan öröklődő” hátrány ledolgozása hosszú folyamat amit mindenkinek tudni kell.”
    Persze, hogy elengedhetetlen a ciganyok pozitiv hozzaallasa a segitseghez. Igaza van a tanulasi lehetoseg kiterjesztesenek kerdeseben is Beernek! Az evszazados lemaradast, a kulturalis hatranyok felzarkodtatasat csak intenziv tanulassal, a tobbsegi tarsadalom reszerol befogadassal (es nem lenezessel, kirekesztessel) lehet elerni – hosszabb idoszak alatt. A gengsztervaltas ota viszont csak folyamatosan romlik a helyzetuk.
    Ferenc, viszont szamomra nem ugy tunik, hogy a 9 eve regnalo „kereszteny kurzus” kiterjesztene a romak tanulasi lehetosegeit, pl. a 16 evre leszallitott iskolakotelesseggel, vagy a bujtatott iskolai szegregaciokkal.
    Nehany igeretes kezdemenyezes szerencsere letezik. pl. Snétberger Zenei Tehetség Központ es alapitvany. http://www.snetbergercenter.org/hu/Kozpontunk/Alapitvanyunk
    Vagy Bogdan Laszlo, Cserdi polgarmester kezdemenyezett egy csomo jo dolgot a roma falujaban meg nehany eve. (sajnos nem tudom mi van vele a valasztasok ota)
    Valamint Ivanyi Gabor es az Oltalom Alapitvany tevekenysege:
    https://www.oltalom.hu/rovat.php?id=52&lang=hu&mid=2

    Ugy hirlik, hogy minden harmadik gyerek roma szarmazasu magyarorszagon. Kinek lehet az erdeke folyamatosan ujratermelni, atorokiteni a gyulolkodest?

  • Tüske Zsófia
    2019 április 15
    6:07 du.
    tapasztalatom rossz, nagyon is! anno a Carib térségben egy pár száz négyszögöles kert tartozott a lakóhelyemhez és kertészt szerződtettem hogy sziklákat és mindent ami ott fellelhető elhelyezze hogy állandó virágpompa legyen… néhány év után máshová (más ország) költöztem és sok év után mikor visszatértem a volt szomszédasszonyom mondta, hogy utánam egy arab nő bérelte ki a házat és az első dolga az volt hogy az összes növényt kiírtatta, és a „kertet” beteríttette vastagon homokkal… azután továbbállt és ami megette maradt ugye a trópus tovább él és felverte a gaz meg amit el tudsz képzelni…
    na ilyenek ezek a sivatagi népek mind akik különféle fejkendőkkel és más fejfedőkkel járnak ahelyett, hogy növényeket ültetnének és árnyékot csinálnának… (az egyetlen a Kadhafy volt aki sok tíz kilómétert foglalt vissza a Szaharából csak öntözéssel és növények telepítésével annak már vég bebombázták a békét és a demokráciát most nyomor van és dúl a harc, erre jó sok minden… miis? nem mondom te tudod

  • Ide illik:
    A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) álláspontjaa lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló2011. évi CCVI. törvénymódosításáról szóló 2018. évi CXXXII. törvényről 2019. április 1.
    https://civicrm.tasz.hu/files/tasz/civicrm/persist/contribute/files/Egyha__zto__rve__ny-mo__dosi__ta__s%20elemze__s_ve__gleges_20190401.pdf

    Az egyházak egyenjogúságát a magyar egyházszabályozás 2012 óta felrúgja, a jövőben pedig még tovább mélyíti a diszkriminációt. A jogegyenlőség azt követelné, hogy egyetlen egyház se legyen kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb jogi státuszban, mint a többi. A semleges állam nem akadályozhatja és nem támogathatja egyetlen vallási közösség hitéletét sem, az együttműködést csak világnézetileg semleges közcélok igazolhatják, és az együttműködés nem élvezhet privilegizált státuszt az állam által másokkal -nem egyházi szervezetekkel -kötött közcélú megállapodásokhoz képest. A semleges állam nem emelhet egyházat közjogi rangra azzal, hogy parlamenti döntéssel privilegizált helyzetbe hozza és a vele való együttműködést törvénnyel szentesíti. A semleges állam a közcélú, közjó érdekében végzett egyházi tevékenységet csak átlátható, ellenőrizhető módon és a mindenkire egyformán érvényes szabályok alapján támogathatja. Az állam semlegességét és az állam és az egyházak elválasztását egy olyan törvény garantálná, amely szerint a vallási közösségek azonos jogi státuszt élveznek, és az állam bármelyikükkel azonos feltételek mellett köthet közcélú -nem hitéleti célú -megállapodást.

  • Cris Adam;

    Ha beirja a „kersojebe”: ” Billboard where Breznev kisses East German leader on the lips,Immage resaults” es kattintsa azt, kap 892,000 lapokat mind a teljes kepekkel.

    Sajnalom a DDR part-titkars elvtars nevet nem piontosan betuztem, persze en nem vagyok kelet-europai tortenelem ptofessora !

    Ezekutan minden torolt hozzaszollasomat kozolhetne !!!

  • Christopher Adam

    „Sajnalom a DDR part-titkars elvtars nevet nem piontosan betuztem, persze en nem vagyok kelet-europai tortenelem ptofessora !”

    A Honecker nem Hanuka. Ezt nem csak a történelem professzorok tudják…

  • Cris Adam es mind aki csak a youtub-on ohajtana kattintani:

    http://www.,youtube.com/watch?v=YX-QW2vfNtY

    Itt mind a Brezhnev csokolozasaok !!!

  • SZANDI MANDI;

    Mifele „vallasz-szabadsag az ahol az allamhatalom torvenyekkel korlatozza az egyhazakat.

    De az allamhatalom szabja meg hogy mi lehet „egyhaz”, s csupan az eloirasaik alapjan alakulhatnak, NEM szabadon.

    Ami korlatozott az allamhatalom alatal, az hogy a feneben lehtne szabad ???

    Ami szabad, az NEM korlatozott, sot NEM korlatozhato !!!

  • SzandiMandi

    Bizony, bizony….
    Az állam és az egyház szétválasztasát ugy 500 évvel ezelött Erdélyi Fejedelemségben megtették.

    Az volt Erdély virágkora.
    Vagy tévedek?

  • Fura, hogy en sem jottem ra ki lehet az a Hanuka. Pedig gondolhattam volna, bar az igazsaghoz hozzatartozik, hogy nem csak a Honeckerrel csokolozott Brezsnyev.

    En nem ertem az europaiakat. A feher lakossagbol mennyi maradt? Talan 300-350 millio? Hany koztuk vallasos (kereszteny) Nyugat-Europaban? Talan 1-2 millio?
    Miert nem alakitjak at ezeket a senki altal nem hasznalt templomocskakat az otthontalanok befogadasara? Mindjart jobban vigyaznanak ra az emberek.

  • Inkább Bibi A Notre Dame leégése szörnyű tragédia, de nagyon jól jött Macron ellenségeinek, már kiderült Ő tehet róla. Francia Gyurcsány? Szerencsére van nekik még néhány száz gyönyörű templomuk. Az pedig, hogy milyen pénzből építik nem érdekel, de gyorsan csinálják, mert szeretném még egyszer látni és rövid az időm.

  • Rodeo11 A felújított orgonáját volt szerencsém hallani. Nagy kár érte, ha szándékos volt, kínhalál járna érte.
    Hatását tekintve nekem a metzi jobban tetszett, sokkal szebb mint a párizsi, csak kisebb a híre. Ott éreztem igazán, milyen porszem vagyok. (tudom, ez a célja)

  • Bendeguz79 Egy név kimásolásához nem kell professzornak lenni, elég hozzá egy ügyes öt éves. Honeckert összetéveszteni Hanukával viszont iszonyú butaságra vagy műveletlenségre vall.
    Most akkor választhatsz, provokáltál, ügyetlen fajankó voltál, vagy csak simán félművelt aki hallott valamiről valamit harangozni, és máris tündökölni akart a tudásával.
    Ráadásul úgy tudom, neked sokkal több kapcsolatod volt az átkos rendszerrel, mint szeretnéd elhitetni, nem igaz nem tudod ki volt Honecker. Unalmas már a megjátszott rossz magyar írásod. Bárhol beállíthatsz egy helyesírás ellenőrzőt, te szándékosan írsz rosszul és hülyeségeket. Azután sértődsz. Ezen gondolkodj el, mondaná fórumunk esze, megyek jó film van a TV-ben.

  • „miis? nem mondom te tudod”
    Hogyne tudnánk, kedves Rodeo, nyilván megin’ az az Ámerika… Rodeó, Rákosi Mátyás hozzád képes cukorfalat vót… 😀

  • Christopher Adam
    2019 április 15
    10:01 du.

    Minnyá szanaszéjjel röhögöm magam…hanuka..hehehehe

    De ha már kisebbségekről van itten szó,
    mutatnék egy kissé eltérő dolgot:

    https://nepszava.hu/3032675_a-kudarc-utan-izrael-ujabb-holdszondat-epit

  • Hmm..hmmmm…

    https://nepszava.hu/3032813_kenyszervallattak-megvertek-a-rendorok-pert-nyert-strasbourgban

    Ez esetben is az adófizetők pénze bánja, de legalább így van értelme annak a három millának.Megsegít egy rászorulót.

    Ellentétben a stadionokra meg értelmetlen sportokra elvert 300 – 400 Milliárdnak.

    A Délamerikában meg még a franc tudja milyen dzsungelekben felépített templomokról és egyéb használhatatlan álkultúrális létesítményekről már nem is beszélve.

  • Almási Alma
    2019 április 16
    3:51 de.

    Hja ezek a szélsőballerek..

  • Geyza
    2019 április 16
    5:18 de.

    kilövik a Bibit? vagy odaér vagy félúton lebegve marad az örökkévalóság végéig

    hahahahaha

    és a biberach hogy van amint megveszteget és korrumpál?

  • Almási Alma
    2019 április 16
    3:51 de.

    nem gondolkodtál e el azon -netántán- hogy elköltözöl oda Luisiana ba Kathrina idejére… tudod Ő az a nagy hurrikán ami megemelte a vízszintet… fizikusokat keresnek jó pénzért…(az ám a cukifalat) de sem te sem a geyza nem akartok, annak is oka van! és a másik: Óz a csodák csodája című otthonkába sem akarsz? tudod ott az égő csipkebokor és a bibi környékén valahol két bulldózer között

    hahahahaha

  • Almási Alma
    2019 április 16
    3:51 de.
    még egy gondolat bánt engemet… ugye fizikusok hisznek az anyag almájában (magyarosítva csak bendegizinek: alma=lélek -latin- és egy ragyogó szójáték)
    namost amit említél az a hitre alapul még a materiális fizikában is kell egy iciripiciri hit, különben a lyukaknak nem tudnánk színeket kölcsönözni, mint: zöldlyuk, kéklyuk, rózsaszínlyuk és teljesen Omni(na nem „a”) hanem omnipotente arra mindig szüxég van, mert mit kezdenének fizikusok az omnipotente la santa trinidad…nélkül(???), hát van most másik (tudod a bűvész anno a Csinnbummcirkuszban mindig ki tudott rángatni valami mást a feneketlen zsebeiből, és akkor még Bilicsi Tivadarnak hívták és nem donald j trump nak aki küldött locsoló Bőing 737MAX9 -et a Macronnak Notre Dame fölé vízzel tele, akkor nagyobbat toccsan)

    szóval meg is van az Új Mindenható ott csüccsöl a Fehér Házban és „osszaazészt” fizikusoknak is… figyelj, a Mosolyalbum les, vidám mosoly kívántatik…essetunni? dehogynem, te kitalálod!

  • Geyza
    2019 április 16
    5:18 de.

    ha „becsapják” a szondát, akkó’ hogyan tér meg? erre kurva nagy szüxégük van éppen most amikor a „Szent Pál az oláhok között” helyett ott van a bibi a legújabb Pál ő a Kor Rum Pál már csak be kellene balzsamozni és berakni „a” Mauzólejumba oda a megüresedett egyik helyre a rokona a Vlagyimir Iljics mellé, aki nem is moreno mert kopasz (szóvicc: moreno az barnát jelent -vagyabőrevagyahaja- azoknak akik süketek spanyolul)

    térdre imához megjött … te tudod mi jött meg?

  • TUSKE ZSOFIA;

    Elfelejtette az olvasok figyelemere hozni, hogy a magar allamhatalom zsebelte be a felvasarolt ingatlanok arait.

    S a Saudi tulajdonosok koltik penzuket azokat fenn tartani, fizetni az adokat , biztositasokat es minden mas koltsegeket es szemelyzeteket.
    Mind az jovedelem a magyaroknak.

    S HA az ellenuk fordulna el is veszthetik mind azt, s soha nem vihetik Saud Arabiaba.
    Minden korulmenyek kozott is ottna marad majd a magyaroknak.

    Persze fogja majd emlekeztetni az olvasokat, hogy HA szerncsesek talan jovedelmet is nyerhetnek.
    Persz ha beveteleik tulhaladja a koltsegeiket.

    S majd hany-evbe kerul a teljes befekteteseik osszegeit vissza-kapni abbol ???

  • KENNY;

    Oszinten bevallom egy fel-evszazaddal ezelott halott nemet-elvtarsad nevere nem pontosan emlekeztem, s abbol eredve tevesen betuztem.
    (De ketsegtelenul NEM a „festival of lights”-ra gondoltam).

    De az esemeny, s az a Brezsnyev es elvtarsai mely-francia-csokolkodasai volt az esemeny.

    S annak kepet oriasi felnagyitasban a nemetek a Berlini-fal masik oldalara tettek.

    Annak tudataban lenni, nem hinnem, hogy szukseges ket PhD fokozat e kelet-europai tortenelmi es politikai-tudomany szakan.

    No de tevedni, elfelejteni bar-mit-is az emberi dolog.

    S Brezsnev alctarsad szokasa, s talan nemi-elvezete is, minden kulfoldi diplomatikus latogatasan, az ottani elvtarsait mely-francia csokolozassal elvezni.

  • Rodeo11
    2019 április 16
    11:11 de.

    Nem vagy kompetens a témában.
    Vágner miatti szivacsos-agyúak nem tudnak ehhez hozzászólni.

  • Úgytűnik szélsőballer (és szélsőjobber) tulajdonság egyes tudományos eredmények vagy eljárások csökönyös és agyatlan tagadása.

    Sztálin például betiltotta országában a kibernetika tudományának a művelését, merthogy az „burzsoá áltudomány”

    Az eredmény közismert. 50 évvel elmaradtak az USA mögött technikailag.

    Hitler is csak „zsidó-áltudománynak” aposztrofálta Einstein elméleteit. Eredmény: szerencsére nem sikerült neki atombombát gyártatnia, mig az USA.-nak igen.
    Például Einstein kb. 100 éve megjósolta a fekete lyukaknak a létezését amiről most, másfél hete készült az első rádiótechnikai eszközökkel* készült kép. És amit az idióta Rodeo harsányan elutasít.
    Gondolom Rodeo csak Hitler nézeteit követi bőszen ebben a kérdésben.
    A többi kérdésben nem tudom követi e Hitler nézeteit, de nem lennék meglepve ha….

    *Rádiotechnikai eszközökkel történt leképzés:

    Hát ez bonyolult. Akit nem érdekel meg se próbálja végigolvasni 😀 😀 😀

    Egy rádióteleszkóp parabolája, a focipálya méretével, eléggé rossz felbontásban tudja csak szeparálni a mélyűrből érkező nagyfrekvenciás zörejeket, melyeket analizálva sokminden megtudható az őket kibocsátó égitestekről vagy gáznemű ritka anyagfelhőkről. Páldául a hőmérséklete, a benne lévő elemek előfordulási gyakorisága, örvénylésének sebessége stb.

    Namármostkérem, most gyön a csavarás.
    HA veszünk kettő darab ilyen óriás-parabolát egymástól mondjuk 500 méterre, a belőlük kivezető kábeleket TELJESEN EGYFORMA HUSSZÚSÁGÚRA szabjuk a regisztráló központig és az antenna fókuszában lévő segéd-jelgenerátorokat ebből a középpontból vezéreljük vezetéken, fázishelyesen, akkor kapunk egy LÁTSZÓLAGOSAN 500 méter átmérőjű parabolát.
    Aminek már lényegesen jobb lesz a felbontása, keskenyebb sugárban „látja” a céltárgyat.
    Hasonlatosságára egy nagyon erős prizmás távcsőnek, amin csak egy pici szegmensét látjuk annak amit nézünk rajta keresztül.
    Az ilyen, több rádiótávcsőből álló rendszert (lehet három vagy több antenna is)
    „interferométernek” nevezzük.

    De..még ez is semmi egy 55 millió fényévnyire lévö rádióforrás egyes részeinek a megkülönböztetésére.
    A megoldás: a Szuperinterferométer !!

    Egymástól több ezer kilométerre lévő óriás-rádiótávcsövek összeszinkronizálása !!! A dolog nehézségét az adja hogy nyilván nem lehet kábelekkel összekötni ezeket.
    EGY KÖZPONIT ATOMÓRÁBÓL SZINKRONIZÁLT HELYI ATOMÓRÁKRA van szükség a jelek összehozásáre és a regisztrátumok naplózására,amiket aztán utóbb számítógépen „fésülnek” össze.
    A szinkronizálásba bele kell kalkulálni a többezer kilömétert utazott szinkronjelek fénysebességből adodó késlekedéseit is.
    Ráadásul megfelelő időjárási körülményekre van szükség az összes, kísérletben résztvevő rádióteleszkóp felett.
    (8 darab volt összekötve, igy adta ki a közel Föld-méretű interferométert)

    Amikor az elképesztően nagy felbontású rádiképek elkészültek számítógépen, mesterségesen adtak színeket a regisztrátum egyes tartományainak.

    Egy ilyen, a barom Rodeo által csak gúnyosan „gyermekrajznak”
    titulált regisztrátum, az amerikai és európai 21.-edik századi ABSZOLUT csúcstechnika eredménye.

    Hát ennyi..dióhéjban..

  • Bendegúz79. Felháborodsz, mikor szemét asshole-nak neveznek. A családod elvtársa volt Honecker elvtárs, te szellemi toprongy. Világos? Még te sem lehetsz olyan hülye, hogy Honeckert Hanukának nézzél. Vagy igen?

  • Tüske Zsófia
    2019 április 15
    6:07 du.

    Bizony, bizony, de azt se felejtsük ki a felsorolásból, hogy ezek a kis huncutok az összes közelmúltban épült és jelenleg is épülő európai mecsetnek a legnagyobb meccénásai, ami szerényebb mértékben nem lenne baj, ha nem határozták volna el, hogy túl akarják szárnyalni a keresztény templomok számát. Én már elfelejtettem keresztényül imátkozni és azt sem szeretném, ha naponta ötször kellene Mekka felé hasoncsúszva.

  • Inkabb bibi Nem is a mecsetekkel van a baj, mert szépek. Azzal, amire használják.

  • Geyza
    2019 április 16
    12:38 du.
    ne fáraszd a nagyérdeműt a sok fölösleges részlettel, a jel -állítólagos eredetének- pontja abból a távolságból a Naprendszer teljes átmérőjét figyelembe véve sem ad 1 azaz 1 fok (a 360-ból) rálátási szöget, az 500 méter meg a fizikai mérések aklában elhanyagolható… hogy mit észleltek azt majd valamikor évek múlva ki lehet deríteni sok interpolációval és deriválva a hibák halmazait

    a másik kérdés ami megmaradt, ha a „feketelyuk” minden jelet elnyel és abból semmi sem áramlik ki akkor mit „láttak” az elvtársak?

    az atombomba és az egész nukleáris fegyverzet a világtörténelem legfeleslegesebb találmánya, sőt be is tiltanám a róla szóló kutakodást is mert amíg nem szerelik le az utolsó csúzlit addig mindig lesz egy rohadt g…i aki meggyilkolja a másikat mint Káin tette az édes testvérével Ábellel és a Jósua csinálta az Ézsau vagyonával a jó édes anyukája segítségével

    engem mindez nem is érdekelne… (másik megjegyzésedre hogy pudvás az agyam a Wagner től az meg röhögény és rád jellemző seggség) ha nem propaganda célokra használnák fel, hogy az aljas anyagi okokból elfoglalandó újabb áldozatokról kevesebb szó eshessen

    ugye volt és van Kóreák, Vietnam, Japán, Szíria, Yemen, Délszudán, Afganisztán, Szomália, Colombia, Brazil, Chile, Panama, és néhány aprószent ott a térségben de nagy falat még hátra lenne ha … nem állna ellen némi segítséggel… Ukrajna, Yugoszlávia nehogy kimaradjon most van támaszpont ott is korábban nem volt és gond van a törökök „ingatagságával… mert azok is ébredeznek és nem teljesen hülyék kihagytam a Perzsákat a több mint 6000 éves kultúrát amelyre most sok mindenki vágyik mert…az is gazdag abban amit ott kellene hagyni ahol van és dolgozni a megújuló energiahordozók létrehozásán és megmenteni a Földet és nem holmi bármilyen színű lukakat keresgálni és hatalmas dobra verni mialatt 100 milliók nyomorognak mint Madách mondta milliók egyért, hát az az egy dögöljön meg és a többi mindjárt boldog lesz

    te meg foglalkozz a kis Panni robogóddal és a rollereddel és cserélj alsóneműt, ideszaglasz

  • Geyza
    2019 április 16
    12:38 du.

    cuncimókuskám wágnertalanított véglény, ídézlek:

    „Egymástól több ezer kilométerre lévő óriás-rádiótávcsövek összeszinkronizálása !!! A dolog nehézségét az adja hogy nyilván nem lehet kábelekkel összekötni ezeket.”

    namost a Föld ugye Gömbölyű (remélem nem tévedek?) tehát az egymástól több ezer kilométerre lévő „észlelőpontok” közül egy adott nanosecundumban csakis egyetlen egy lát rá a célpontra a többi a világegyetem végtelenségébe bámul és nem látja a „célt”

    ezt körülírnád itt a dolgozó nak hogy a szuperinterferométer mialatta Föld is forog mint egy bolond pörgettyű, a Naprendszer is leírja pályáját a Tejútrendszeren belül és a Tejútrendszer is mozog tehetetlenségéből adódóan örökmozgó…

    szóval ennek tükrében gyújts világot (kell gyertya? küldjek? vagy van elemlámpád? laposelemmel és piros villogóval a kisvasutadhoz…
    hahahahaha

    és a számok…. csak azok ne lennének olyan makacsok

  • geyza ne mondd azt, hogy lehet állítani a lesőszögeket, mert Chile és Greenwich között olyan a szögeltérés ami lehetetlenné teszi még a párhuzamosítást is nemhogy a célratöltést…hahahaha

    van valami kis trükkli ebben, ha nem is lapos a Föld akkor is

  • B79: „Mifele “vallasz-szabadsag az ahol az allamhatalom torvenyekkel korlatozza az egyhazakat.”
    – Na vajon milyen? Igazi XXI. szazadi, keresztenyvedo!

    Gabriel: „Az volt Erdély virágkora.” – Sajnos nem sokat tudok errol. De, ha igy is volt biztosan nem volt eleg halado es NER kompatibilis 🙂

  • Nos a roma emberekhez régen és most is odamentek…mind a baloldali,mind a jobboldali kormányok!
    Akik nem lumpen munkakerülők,nem segélyből akarnak élni,hanem tanulnak,dolgozni akarnak,azok régen és most is megélnek,azokat
    a társadalom is megbecsüli!
    Szerencsére a tények ezt igazolják,arról már nem is beszélve,hogy
    sok tehetséges,szorgalmas roma származású művész is ki tudott törni a szegénységből és híres is lett,de ugyanez vonatkozik az egyszerű romákra is!
    Amúgy (a szocik alatt nem egészen…)aki dolgozni akar az ma
    megteheti,kínálat van,csak rajtuk múlik!!!!!!
    Több támogatást kaptak és kapnak,mint a nem roma származásúak!!!!!!!!

  • kenny
    2019 április 16
    3:25 de.

    a hír rosszabb, mint vártam

    figyeld a sorozatot:
    Bamiyan,
    Babylon,
    Palmyra,
    Notre Dame

    mindezen felül a francia állam hanyagsága és butasága okozza az évtizedek óta húzódó felújítást, nincs rá pénz…undorító részletek
    de:
    The French state’s proposal to minimize the ordeal; organize a beneficent lottery. That is; privatize what is a state commitment and obligation.

    So yes: Sarkozy and Macron, their whole administrations, are directly and indirectly responsible for the fire.

    Now comes the Notre-Dame of Billionaires.

    Pinault (Gucci, St. Laurent) pledged 100 million euros from his personal fortune for the restoration. Arnault (Louis Vuitton Moet Hennessy) doubled down, pledging 200 million euros.

    So why not privatize this damn fine piece of real estate – disaster capitalism-style? Welcome to Notre-Dame luxury condo, hotel and attached mall.

    mintha a budapesti végkiárusításról szólnék, valami lesz, hatalmas haszonnal, ha azonnal előkerült €300.000.000 magánzsebekből

    a többi részletet mellőzöm most kaptam a Köbüki küldte

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Az itt a cigányokkal kapcsolatos egyaránt bal és jobbos n e g a t í v , az „életből vett” részletkérdések és „példák” mind,
    MIND AZ ORBÁNI RASSZIZMUS TOVÁBBÉLÉSÉT ÉS FEJLŐDÉSÉT SZOLGÁLJÁK
    azon keresztül, hogy ezek is látszólag őt, a NER-t igazolják abban a tekintetben, hogy ők az úgymond a”””munka társadalmát”””(SIC) hirdetik családpolitikájuk homlokterében a szerintük tisztességtelen embereket kizárva nemcsak kedvezményes (Pl:Csok) lehetőségekből, de még a minimális, közmunkának blöffölt rabszolgatartás kenyér-jogából is.

    És ez a kizárás, ez a kiszorítósdi közülük nemcsak a felnőtt korosztályokat érinti, hanem a csecsemőtől kezdve egészen a 18 éves korú – lényegében – gyermekeket élve temeti. Milyen felnőtt lehet ezekből?

    T. negatív példálódzók tehát inkább azt gondolnák végig, hogy a társadalmunk ílyeténmód’ szegregált – már csak a szerencsétől és rátartiságtól függő – tagjaitól várható e az a keresztényi, v. bármilyen visszatartó erkölcsiség, amely az efféle hasonló kizárásos megkülönböztetéstől nem sújtott többi állampolgártól természetes elvárás. És sokan még a józan öntudatot is követelik tőlük.

    Mert mit is láthat e sárba szorított, majd porban megforgatott egyén, 1998.óta, hacsak éppen őt el nem zárnák az infótól, mint főleg vidéki fideSS-fan szomszédaikat ugyanúgy, akik pedig az ellenük hegyezett gyűlölet leghűbb fegyverhordozó katonái:
    Többek között kastélyokon, termőföldeken, kizsarolt vállalkozásokon és EU-s tender kartelleken osztozkodó, teljhatalmú Mészáros Lőrinceket és Budai Várakban pöffeszkedő Orbán Viktorokat, rokonaikat és természetesen ezek udvaronc nyaldoklóit…

    Ez az egész lényege, Hölgyeim és Uraim,
    erről,az ÚJ FEUDALIZMUSRÓL kellene nekünk
    többet beszélgetnünk nem pedig a sugarak űrbéli természetéről.

    .

  • Ferenct 8:59

    Bizony nehéz, a velük való munka, foglalkozás. Igazi elhivatottság szükséges hozzá.

    Gondoljunk csak bele, 100 évvel ez előtt még a 95%-uk sátorban lakott és vándorolt [ld.Fortepan.hu], s ha valaki le is kívánt volna telepedni, bizony nem fogadta be semelyik falu lakossága.

    Az ún.szocializmus szerintem jó irányba indult el [ld.Fortepan. hu] e téren, mely irányt a rendszerváltás [a kapitalizmus ?] zökkentette vissza mára már lassan az eredeti felállásba; 180°-kal…

    Üdvözlettel: Cukihara Jakumó

  • [utóirat] Ferenct-nek

    A magát dicsekvőn „konzervatívnak” becézgető . r e t r o g r á d

    . N E R . tervszerű meggondolásból szorítja őket bele ebbe az

    állapotba…

  • Rodeo már remeg 😀
    Báncsák másik imádottját az É-kóreai kis pufók tömeggyilkost

  • Rodeo11 Nem mennék ilyen messzire. Elég egy ostoba figyelmetlen hegesztő, egy dohányos, és milliárdok mehetnek a levegőbe. Ha tíz évvel ezelőtt felújítják, akkor is leéghetett volna egy hülye dohányos, hegesztő miatt. A tűz veszélyes játék, könnyen lángra lobban. Az emberek figyelmetlenek, de véletlenek is közre játszhatnak. Egy elromló elektromos csatlakozás például. Persze nem zárhatjuk ki az emberi állatot sem, aki szándékosan gyújtogat, de nem hiszem, hogy ebben az esetben ilyen kiderül. Nem azért mert nem történhet meg, hanem politikai okokból.
    A tény elszomorít, sajnálom az ilyen értelmetlen pusztulást.
    Szerettem a Notre Dame előtt üldögélni, hiszen a másik oldalon „dolgozott” kedvenc regényhősöm. Tavaly Belfastban égett le egy gyönyörű több száz éves épület, már építik újjá, ott is megmaradtak a főfalak :). A párizsi Notre Dam is így lesz, szebb lesz mint valaha. Engem inkább az lep meg, hogy ilyen kevés a tűzeset, mikor tele vagyunk figyelmetlen emberekkel, piromániásokkal és terroristákkal.
    Most nem akarok goromba lenni, de ha minden Isten akarata, akkor mi is a gond?

  • Rodeo11
    2019 április 16
    2:19 du.

    „Geyza…ne fáraszd a nagyérdeműt a sok fölösleges részlettel…”

    Hát persze te tanulatlan tulok.
    Mert kiderül belőle mekkora egy idióta vagy.
    Írsz hülyeségeket de a forrást megnevezni többszörös kérésre is képtelen vagy: „LE FÉNY KÉP EZ TÉK” irod. Te vadbarom 😀 😀

  • Rodeo11
    2019 április 15
    4:17 du.

    ” Bendeguz79…és mit kell neked kéjelegned a Notre Dame égésén? mint a cénéni… majd újjáépítik…… a mellette levő sarkon egy nagyon kellemes pub van isteni sörfalatokkal és 2 literes korsó sörrel orgona koncert után nagyon kellemes ott várni a taxira hogy kivigyen az Orly ra hogy elutazzak a Seychellesre”

    Mit hazudozol te Maoista kis görcs életedben nem jártál még ott

  • Rodeo11
    2019 április 16
    2:19 du.

    Geyza…te meg foglalkozz a kis Panni robogóddal és a rollereddel és cserélj alsóneműt, ideszaglasz..”

    Mindig mondom van valami a kis maoista görccsel…megint a széklet a témája..a vén fetisisztának 😀

    Amugy a „robogóm” megvan vagy 180 kiló, ha zyúkszemedre menne szétlapulna a lábad mint egy kacsatalp heheheheeheeheheheh

  • Cukihara
    2019 április 17
    5:35 de.

    Nem akarok tippet adni, de az „átkosban” a munkakönyv és a kmk(közveszélyes munkakerülés) beszüntetéséig nem volt olyan fogalom, hogy „cigány kérdés” és érzékelhetően láványos volt, ahogy ők is kezdtek derekesan integrálódni! Sokaknak nem tetszett a kádári cigány integrálás, de messze a 7 évszázados kisérletek legjobbja volt!

  • Mellesleg:

    Szécsi Pál,Járóka Sándor,Mága Zoltán(világhírú…)Oláh Ibolya,Oláh Gergő,Molnár Ferenc Caramel,Pápai Joci,és például
    Radics Gigi (a teljesség igénye nélkül)mind tehetségesek,népszerűek,szeretik őket és dicsőséget hoztak a hazájuknak,de mint írtam az egyszerű és tisztességes romák is tudnak,dolgozni már ha akarnak…..
    Na ez az igazság,felesleges volt az uszítás!

  • Egyébként a házunkban is lakott egy nagyon rendes egyszerű roma család,akik dolgoztak….és tisztességesen eltartották a gyerekeiket és nem „segílyből” tengődtek,mint a lumpenek!!!!!
    Sőt nagyobb lakásba elköltöztek!!!!!!

  • Amúgy az egyház és a püspökök ócsárlása igen szánalmas……
    Minden roma származású ember talál munkát ,természetesen normálisan(felmérve…
    a végzettségének,a képességeinek megfelelőt!)
    Na erről ennyit!

  • Bendegúzc79
    gútt

  • Boda Marcsi
    2019 április 17
    3:38 du.

    Marcsi és a hiteles tájékoztatás 😀 Szécsi Pál? Szécsi Pál zsidó szülők gyermeke, apját származása miatt a nyilasok ki is végezték, mielőtt Palika egy éves lett volna.

  • Bendegúz 79!

    Na van itt pár hazugság a cigányság valós(!!!! )helyzetét illetően,de csupán a fórum és egyes szerzők részéről!
    Az itthoni cigányságot semmiféle atrocitás,üldözés nem fenyegeti,ezt elhiheted nekem,meg kérlek olvasd el az utóbbi
    pár hozzászólásom a témához…..amelyek igazak!!!!!!!

  • Boda Marcsi
    2019 április 17
    3:59 du.

    „Minden roma származású ember talál munkát ,természetesen normálisan(felmérve…
    a végzettségének,a képességeinek megfelelőt!)”

    Ez egy jó nagy dilettáns fizetett hazugság! Az eddig kényszerből kitántorgó 700 ezer munkát kereső és találó között is alig lelni romákat! A lomizást, a koldulást és a strichelést vagy a kurvafuttatást én nem gondolom munkának! Miről áradozik, még az előítélet mentes munkanélküliek is alig találnak munkát, sajnos 3 diplomások is laknak hidak alatt! A jó szakemberek már megbecsülés híján eltűntek, felfuvalkodott, nyugatnak nem kellő kontárokkal épül a ner, a néhány visszacsalogatott kiváló szakember meg a nomenklatúra kacsalábon forgó palotáit építi!

  • Nagyon ott van Gomperz mai irasa!
    Gomperz: Kupolaszaggató álszentség
    „A Notre-Dame lángjainál égetik magukat a kormány házi keresztényei.
    Semjén Zsolt, akinek helikopteres rénszarvasvadászatát egy állami megbízásokat elnyerő vállalkozó fizette, a párizsi Notre-Dame tragédiáját a nyugati világ értékvesztésére és a keresztény hit megtagadására vezette vissza. Ezt mondá égtelen haragjában a puszták sörétes prófétája:

    „Az a Franciaország, amelyik megtagadta saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk.”

    Kemény szavak ezek, illenek a nagy Jeremiás céltávcsővel felszerelt utódjához, de a történelem és a miniszterelnök lányának 12 milliós karórája arra emlékeztet minket, hogy a Gondviselés útjai ennél azért kifürkészhetetlenebbek. Ha ugyanis a keresztény értékek megtagadása instant öngyulladást eredményezne, akkor Semjén Zsolt is égő fáklyaként enyészne el a főnökét a stadionjaival, magánrepülőivel és uszító plakátjaival együtt felemésztő lángtengerben.”
    https://hvg.hu/itthon/20190417_Gomperz_Kupolaszaggato_alszentseg

  • Na akkor jojjon a neheztuzerseg Bartus Lacitol 🙂

    „A kereszténység pusztulásának jele nem Párizsban, hanem a röszkei tranzitállomáson látható, ahol menekülteket éheztetnek. Párizsban csak egy sajnálatos baleset történt, de ami Röszkén van, az nem baleset, hanem a kereszténység és a humanizmus, az emberiesség pusztulása, lábbal taposása, megalázása.

    A kereszténység pusztulása minden Soros-plakát, Mészáros Lőrinc-féle “közbeszerzés”, gyűlölködő, uszító és hazug Orbán-beszéd, Amerikában egy elmebeteg minden twitter-üzenete, a gyerekek elválasztása a szüleiktől. Ezek a jelek, a kereszténység pusztulásának jelei, amire fel kellene hívni a figyelmet az igazi keresztényeknek. Az uszítás, a hazudozás, ami egy ilyen sajnálatos tűzvészt is képes gyűlölködésre felhasználni. Ezek a keresztény kultúra és civilizáció romlásának és pusztulásának jelei. A szeretet meghidegült, ez a jel.”
    https://nepszava.us/nem-a-notre-dame-hanem-roszke-a-keresztenyseg-pusztulasanak-jele/

  • Geyza:
    „*Rádiotechnikai eszközökkel történt leképzés:
    Hát ez bonyolult. Akit nem érdekel meg se próbálja végigolvasni”

    Ugyan már Geyza, ne akarj már ilyen nem-létező dolgokkal beetetni, megtéveszteni minket! Igazán megtanulhatnád már Rodeo11-től, hogy elektronok, pláne váltakozó irányban magas periodikusan frekvenciával mozgó elektronok nem léteznek. Maxwell-egyenletek, Herz, elektromágneses hullamok, stb., stb. … ugyan már, blaba, kitaláció, ügyes matemaikai hamisítások és tárgyi hamisítványok. De Rodeo11-et nem lehet becsapni!
    Csalás az egész, amivel az amerikaiak és a zsidók akarják megtéveszteni a világot! 🙂

  • Kedves Geyza!

    Kommentjeid egy részének dühödt és személyeskedő jellege semlegesíti a talán még némi jószándékot is rejtegető tartalmi szándék minden értékét is… – Nem is beszélve arról, hogy ez stílus mondjuk úgy, hogy épp a „KMH szellemi műhely” igazi céljait tolhatja a perifériára.

    E vad csapkodásban – mint akit a darázs kerget 😀 – láthatólag benne van önmagad bizonytalan személyiséged mindenáron előtérbe tolásának valamiféle kompenzációs akarása is.

    Ilyen itt följebb pledául’ ez a:
    „bi-bi-bí, Én már jártam Párizsban, te meg nem jártál,be be beee …” jellegű óvodás szintre süllyedt, értelmetlen, ennél fogva infantilis vita forma is.

    Próbálj már meg kérlek, felül-emelkedni az „én” – ki tudja mitől is annyira – túlfeszült >belnyomáson<, és csak a cikk témájához ragaszkodó, azt követő tartalmi tények ösvényein haladj. Kerüld a téged szánt szándékkal – sokszor persze nem is ok nélkül –
    csak vissza froclizó, zsákutca szerű, valójában számodra melléktényezőket…

    .

    A froclizó személyéről meg csak annyit, hogy rosszul ismered fel. Téves felismerésben vergődsz, amikor őbenne látod az ellenséget, pedig szerintem Ti-ketten csak egyes, bizonyos részletekben nem egyeztek, amiből Te mély szubjektivitással , már-már világméretű differenciát vélsz megbújni, holott Ő is csak szellemes, sőt jó humorú, pikírt stílusával szintén a Te igazi ellenfeleidet csipkedi, vagdalja. Vedd már észre, hogy bár Ő lehetőleg megpróbál téged kerülve – nem elvéve a te kenyered – szintén humorral tartani görbe tükröt a Ti közös ellenfeleiteknek is, amivel Ő is alapvetően ezeket támadja… Ennek a jópofa vicces harcnak csak Te teszel mindig keresztbe, még akkor is, amikor Ő égbekiáltó, nyilvánvaló érveket mutat fel nekik, nekünk és neked is…

    Ezt értékeld nála és inkább kerüld a vele való összecsapást, ami ismétlem, csakis a túloldalnak kedvez…
    .

    Nnnnnna! Csacsacsa', nameg Ari veder csicsicsi: 🙂

    .

  • Boda Marcsi
    2019 április 17
    3:47 du.

    „Egyébként a házunkban is lakott egy nagyon rendes egyszerű roma család,akik dolgoztak….és tisztességesen eltartották a gyerekeiket és nem “segílyből” tengődtek,mint a lumpenek!!!!!”

    —————————————————————————————–

    Na, most aztán el kéne döntened, hogy ezek a „lumpenek” a magyarság titkos erőforrásai -e (lásd a vezéred meghatározását) avagy maguk is migráncsok, azaz bevándorlók -a forrás ugyanaz!
    Azonban jó ha tudod, ha ezek a szerencsétlen lumpenek – apropó, tudod egyáltalán mit jelent a s kifejezés? – szóval, ha ők nem lennének, és félzsák krumpliért és egy tál gulyásért nem szavaznának le a vezéredre – nagy bajban lennétek! Bizony Marcsika, egy kettőre odalenne a „nagytöbbség” aztán a megvehető „voks magyarok” is fogytán vannak már, előbb utóbb nem lesz aki hálából megtámogassa egy két X-szel a nagy mágust! Szóval csak „langzam” azokkal a lumpenezésekkel, mert még elriasztod őket!

  • Kővendég
    2019 április 18
    12:55 de.

    izé… kő nemkő mit’tom’én mi… szóval ilyenekről én nem írtam, vagy idézzed, meg is idézheted mint a Belfegort!

    egy követ fúttok ti az inherens geek kel aki assziszi hogy, pedig dehogy… most lapoztam… egyébként is fel kell készüljek a Nyúl eljövetelére és meg kell találnom hol lehet piros tojásfestéket venni mert az nem az igazi, hogy a tojásokat csak úgy ripsz ropsz felforralom és leöntöm hideg vízzel hámozás előtt hogy isteni kaszinó tojást csináljak…

    a tudomány ilyen jellegű politikai célokból gyarlósítása folyik belőled is meg a geek inherens ből is az még ráadásul hisztérika is és olyankor előkapja a Panni robogóját amely 180 kilóra hízott már vágósúlyban van

    az olyan jó, hogy tudósoknak álcázott propagandaművészek fekete lyukakat találnak ki és mivel azt mondták róla hogy láthatatlan hát ki kellett találni hogy lehet rádióteleszkóppal rálelni és átfesteni lilára kék békákkal és mutogatni a jobb sorsra érdemes együgyü közönségnek (egységsugaró dolgozó …) és azt mondani, hogy ez most a Csimbor Asszó és a Neo Futt meg a Kucskurege…

    essetunni

    ne legyél már ilyenkor ilyen! légy vidám és örülj a Nyúl eljövetelének és tedd ki a kiskosarat a kert végébe az orgonabokrok alá, hogy oda tojjon a Nagy Nyúl

    hahahahaha

    hogy fel vagytok borzolva, pedig nincs is borzotok

  • egyébként is Fabio játszik a Szásenykával Monte Carló ban teljesen nyilvánosan ATP1000 ben és az jó vala…,
    á rivederci (avagy bende gizi szerűen: arri veder csi … és ha közben meg is botlik akkó’ csi csi csi csi) Monte Carlitos nincs most időm holmi követegek olvasgatására… pedig lehet hogy van neki mondanivalója?

  • Besancon!
    Nincs miről vitatkozni….én megírtam részben a tényeket,felsoroltam tehetséges és köztiszteletben álló művészeket,és közöltem a környezetemben lévő egyszerű ,becsületes
    cigány emberekkel kapcsolatos tapasztalataim(egyet emeltem ki,de többet is írhatnék!!!!!!)
    Pld. a házunkban takarító kisiparosnak is több cigány dolgozik,meg a környező építkezéseken is,stb.
    Egyébként a régi rendszerben és most is kiemelt támogatást kaptak és kapnak az önkormányzattól is (jóval többet mint mások!!!!)
    A lumpen ingyenélőket továbbra is jogosan megvetik az emberek!!!

  • Rodeo11 Jelentem nekünk van borzunk. 🙂

  • Mellesleg anno a cigánygyerekek fezárkoztatására rendszeres kapott jelentős összeget az iskola ahol gazdasági igazgatóként dolgoztam a felügyeleti szervtől…..(+ segélyt,ingyenes tankönyvet,amit más szegény családoknak meg kellett venni!!!!!!)

    Amúgy a környékünkön rendszeresen koldul több terhes cigány asszony,van olyan is aki a már megszületett gyerekével……na mondtam nekik,hogy a párjuknak el kellene menni dolgozni…volt
    amelyik azt válaszolta,hogy a pasi nem akar…..
    Na az ilyeneknek nem adok a megdolgozott nyugdíjamból,és mások is
    elmennek mellettük….!
    Ez a cikk is csak alaptalan rágalom,uszítás !!!!!!!
    Erről ennyit!

  • Tüske Zsófia

    rodeo: a természetet nem csak a zarabok pusztítják – nálunk Budapesten ezerszám vágják ki a fákat, amit pótolnak helyette, annak a törzsét körbebetonozzák… utóbb a Natura 2000 területén lévő védett erdőt Balatonfűzfőn a polgármester, engedély nélkül: http://greenfo.hu/hirek/2019/03/10/a-fia-erdeke-miatt-kiirtatta-a-vedett-erdot-balatonfuzfo-polgarmestere
    Az új házvásárlók legnagyobb része a telken lévő fákat-bokrokat kivágják a területet felkövezik, jobb esetben füvezik, bár azt nyírni kell…. a nagybátyám halála után a szomszéd, aki megvette a házat, nem hagyta meg még az orgonabokrot sem. Az unokatestvérem eladott házán is ilyen sorsra jutott a kert. Rossz nézni, hogy nincs hol a madaraknak fészkelni, és a sok idióta ott kénytelen perzselődni árnyék nélkül a tűző napon. Egyre több olyan hely van, ahol az ember csukott szemmel megy el, mert a korábbi zöldterület helyett csak kopár föld maradt

  • Tüske Zsófia

    Bibi: nem hinném, hogy az iszlám erőszakos terjesztése miatt attól kellene félj, hogy erőszakkal betérítenek.
    Vallásháború persze elképzelhető, de semmilyen vallási fanatizmus nem jobb a másiknál.

    A cigánykérdésben viszont egyetértünk: a szociban elindult a cigányság integrációja, mára viszont kétszáz évvel ezelőtti nyomorba lökték a cigányságok, munka főleg vidéken nincs, igaz, a nem cigányok is hasonló helyzetben vannak, a szegénység nem válogat és nem ismeri a bőrszín szerinti megkülönböztetést.
    Úgy húsz évvel ezelőtt egy cigány doktorandusz dolgozatában javítgattam a bibliográfiai hivatkozásokat, amihez elő kellett vennem az mszmp kb cigányokra vonatkozó határozatait, amiből kiderült, jelentősen támogatták a telepek felszámolását és az ott lakók integrációját. A lehetőségeik sokkal nagyobbak voltak, mint ma. Pláne a szegregált iskolákból és mélyszegénységből kikerülő, munkást a családban már harmadik generáció óta nem látott gyerekek között. Hendikep ez a javából.

  • Tüske Zsófia

    SzandiMandi: Bartusnak, mint általában, ebben is igaza van.
    Orbán, a rénszarvastolvaj Tömjén, a zarándoklaton csúszó Kövér elvtárs és a – néhány kivétellel – pénzéhes, a hatalom előtt hajlongó főpapok csak arra jók, hogy az embereket elriassza ettől az ordítóan hazug és hamis történelmi egyházaktól.

  • HunCanada!

    Lehet,hogy Szécsi zsidó származású is volt,de ugye cigány vér is folyt benne,(mint Domján Edit szerelmében is)ezt mindenki tudja!A cikk mellesleg a „hátrányos”…helyzetű cigányokról szól,,de köszi a tájékoztatást!

  • Egyébként az egy tévhit,hogy Orbán Viktor cigány származású
    (egyesek azt terjesztették,hogy Orsós volt az eredeti neve,ami nem igaz!
    Különben ha akár cigány,(nem igaz)akár zsidó lenne(de ugye református…)
    az sem vonna le az értékéből,népszerűségéből és ugyanez vonatkozik minden más emberre is,nem a származás,nem a vallás
    minősíti az embert,hanem a tetteivel,cselekedeteivel saját maga!
    Egyébként egy „demokratikus” fórumtól meglepő,furcsa,hogy ilyen észrevételek jelennek meg….!
    (Az idióta Jobbik terjesztette,hogy zsidó….)

  • Málnaszőr (Geyzának):
    „Kommentjeid egy részének dühödt és személyeskedő jellege semlegesíti a talán még némi jószándékot is rejtegető tartalmi szándék minden értékét is… – Nem is beszélve arról, hogy ez stílus mondjuk úgy, hogy épp a “KMH szellemi műhely” igazi céljait tolhatja a perifériára.”

    Részben egyetértek Önnel, részben nem. Egyetértek, hogy a KMH
    fórumainak szellemi színvonal gyakorta egy mély gödörből távcsővel pislog irigykedve a bányászbéka fenekére. Ezen a fórumok hozzászólói egy módon talán javíthatnának; ha ők nem létezőnek tekintenék, válasz nélkül hagynák X.,Y.,Z, fórumtársak kommentjeit. Ezt már javasoltam, de úgy tűnik, ténylegesen nem megvalósítható.
    Ha ez a helyzet, kétféle magatartást tartok lehetségesnek.
    Az egyik Geyza stílusa, amiért én ugyan nagyrabecsülőm őt,
    ám nekem se kedvem, se képességem, se időm nincs az utánzására.
    A másik, hogy némelyek, akik egyébként sem szoktunk unatkozni, s időfecsérlésnek tartjuk pl. az X-el, Y-nal, Z-vel történő eszmecsere kísérleteit, távolabb tartjuk magunkat a fórumoktól, ritkábban olvassuk és ritkábban kommentelünk. Végezzük a munkánkat, tanulunk, család, stb., és ha marad szabadidőnk, pl. megtanítjuk a szamarunkat beszélni, vagy a kutyánkat jól sakkozni. A KMH pincéje hadd legyen X.,Y.,Z. játszótere; ettől nem lesz rosszabb a világ, maga a KMH pedig akár még egy egészen jó lap is lehet(ne).

  • Inkább Bibi!

    Abban teljesen egyetértek,hogy a felsorolt „tevékenységek” közül
    én sem találok egyet sem munkának,és ugye nem a lumpen cigányok vándoroltak ki tömegesen (őket kint sem díjazzák)hanem a dolgozó iskolázott emberek,de szerencsére a több szférában megvalósult jelentős béremelésnek,egyre kevesebben távoznak az országból!

  • Kenny
    2019 április 18
    1:35 du.

    nekem is itt a városban igaz kies park az egész környék és a kis pofátlanok mindenhol otthonra találnak

  • Boda Marcsi
    2019 április 18
    2:33 du.

    Szívesen Marcsi. Mindig öröm ha új ismereteket adhatok át, így legközelebb ennyivel hitelesebb lehet már maga is ha Szécsi Pálról beszél valahol. Szécsiről, akinek mind a két szülője zsidó volt, őket -azaz a gyerekeket – pedig a vészkorszak zsidó üldöztetése miatt átkereszteltek.

  • nagyon érdekes megtudni embertársaink véleményét (SIC) a mostanság 1 hétre szóló blogbejegyzésekkel kapcsolatban, a véleménycsere akkor is jó, ha néhányan kizárólagos véleményeket dugnak be és csodálkoznak (hogy ne mondjam azt, hogy ordibálni kezdenek és megtépik a kaftánjukat és földhöz csapkodják magukat hisztériásan és tőmondatokra szabva beleüvöltik a nagyérdemű fülibe) … namost a vélemény bedugása az egy lehetőség van aki él vele van aki nem de néhányan olvasnak és nem szólnak… a véleményt minősíteni és mindenféle békákkal összehasonlítani meg sakkozó kutyákkal és vidám szamarakkal az maradjon lefölözhető tejszínhab a kávén…

    most hogy izgalommal várom a Nyúl eljövetelét (kiskosár már a bokrok alatt várja a Nagy Nyúl eljövetelét, nagyon kíváncsi vagyok mit hoz)

    egyébként mindenkinek legyen szent csütörtöke, pénteke, szombatja és vasárnapja persze a schlagot befűteni hétfőre amikor rokolyában várják, hogy meg legyenek…az még csak a vidám, pláne ha sört is adnak a piros tojás mellé

  • Kína lopja? lehet, de megcsinálja a németeknek nincs MAGLEV -ük, Kínának 10 éve működik 470km/óra
    és akkor az ellenfél akitől lopnak? mit csinál?

    azaz a saját szimulációjuk szerint is vesztesként kerültek ki az orosz kína elleni háborúban…nem is tudnak másra gondolni, mint háborúra, meg az ököljogra, mialatt mások a kőkorszakból a 22. századba ugranak>>>>

    RAND Senior Defense Analyst David Ochmanek discussed the simulations at the Center for a New American Security (CNAS) in Washington D.C. last week. “In our games, where we fight China or Russia … blue gets its a** handed to it, not to put too fine a point on it,” he said, during a panel discussion. Blue denotes U.S. forces in the simulations.”

    The reasons for this are several and belong in another column. The military’s utterly predictable response is “Send m ore money” instead of “Maybe we should mind our own business and spend on our economy.” The point here is that the world is changing in may ways and Washington seems not to have noticed.

  • Rodeo11 Csodálom Őket. Olyan összkomfortos házakat építenek maguknak, hogy csoda. Külön szoba, szellőztetők, vészkijáratok, temetők. Igazi mérnökök. Kár, hogy szeretik a sündisznókat. 🙁

  • kenny
    2019 április 19
    4:47 de.

    találékonyak, az bizonyos, az itteni közeli garázsok tulajdonosai is mesélhetnének róla, esténként a nyitott teraszajtón behallik ahogy kóbor macskákkal veszekszenek, dehát felétek a hódokat is ismerheted azok még csak zseniálisak ahogy a váraikat erődítményeiket építik… tudod ezekből nekem „átjön”, hogy némely emberszabásúak mennyire le vannak maradva őhozzájuk képest, a termeszekről nem is szólva

  • HunCanada!

    Én sosem állítottam,hogy mindent tudok „mint maga”,ugyanis nem vagyok ilyen öntelt, nagyképű…..de ugye cigány vér is folyt az ereiben? Ezzel együtt nagyon szerettük,tehetséges,sikeres ember volt!
    Mellesleg ma Nagypéntek van,és ugye minden normális (akár hívő, akár hit nélküli ember készül ilyenkor a húsvéti ünnepekre…..)
    Többek között takarítás,vásárlás,főzés stb……na én és a többség is ezt teszem,így csak ha időm engedi, akkor nézek be ide!
    Mindenkinek kívánok kellemes ünnepeket!

  • Kiegészítés!

    Egyébként az interneten a mai napig fent van a téves állítás,hogy Szécsi cigány származású volt(de természetesen HunCanada állítása igazolást nyert!)
    Sokáig a valóban cigány származású Domján Edittel való kapcsolata
    szerelme miatt feltételezték egyes fórumok!
    Tévedni emberi dolog,és én most is beláttam,(ami nem mindenkiről mondható el ezen a fórumon)
    Mindentől függetlenül sajnálatos,hogy mindketten fiatalon haltak meg!!!!

  • T.Kővendég

    Mivel ezeken a >fórumokon<, így a KMH-n is, mint a szellemi érintkezés XXI.századi felületein, ahol a szűken vett baráti és családi környezetünkön kívül mégiscsak lehetőség nyílik másokkal, szélesebb spektrumban is eszméket cserélni, 'stenmets még vitatkozni is.

    Tehát . l u x u s . hátralépni és arisztokratikus fölénnyel kijelenteni feléjük, hogy nekem ti nem köllötök. Szerintem helyesebb megpróbálni a ""sorainkat rendezve"" az arra érdemeseket néha helyre igazítani, ám a valóban erre érdemtelen – destruktív – trollokat a szerkesztőség segítségével kizár(at)ni… Érvényes lehetne ez a trágár és drasztikus, ide nem illő kifejezéseket használó, másokat pocskondiázó, sőt mocskoló és felforgató gladiátorokra is…

    Egyetérünk Önnel abban is, hogy mind eközben a polgári életünkben is helyt kell állnunk. Ám én ilyenkor elgondolkodom azon is, hogy ugyan a klasszikus fórumokon és agórákon a civitas-nak hogy a fenébe jutott mégis ideje egymás között megosztani az őket foglalkoztató nézeteket és viselt dolgaikat…? Szerintem a Net a mi számunkra az ókorinál jóval nagyobb, szélesebb lehetőséget nyújt, sőt egy adomány, amit nem szűkíteni, hanem karbantartva(!) a társadalom érdekében még jobban kiszélesítve kell kihasználni.

    Űdvözlettel: málnaszőr 🙂

    UI

    A Facebook sajnos erre a szerkesztett ámde őszinte és kultúrált beszédre az ismert, finoman szólva is indiszkrét természete miatt teljesen alkalmatlan.

  • Boda Marcsi
    2019 április 19
    1:41 du.

    Marcsi, köszönöm, hogy belátta és helyesbítette is magát. Felüdülés magától Mea Culpa-t olvasni. Őszintén mondom, hogy örülök.

    Még akkor is ha ebben a kis témában a tévedését belátni olyan, mint amikor a hatalom egyedül a fideszes Mengyi Rolandot a pitiáner korrupt, tolvajt vetik „áldozatul” oda, hogy bizony a hatalom küzd a korrupció ellen – leplezve a nagyobb és rendszerszintű bűneiket.

    Ön is bevállalta ezt a legkisebb, legjelentősebb tévedését is. Így működik a hatalom is, mint Maga. De még egyszer, ez egy lépés ahhoz, hogy jobb emberré váljon, hátha ez csak egy lépcsőfok volt, az első ebbe az irányba. Támogatom.

  • *javítás a fent szövegben, amely helyesen így szól:

    „Ön is bevállalta ezt a legkisebb, legjelentéktelenebb tévedését. áldozatként”

  • Rodeo11
    IV.18.
    8:42

    Vicces igazságodhoz azonban egy pár megjegyzést hadd fűzzek.

    A MAGLEB-et teljes egészében a németek szállították, ill. építették. – Azt persze nem gondolom, hogy a fizikai munkások is németek lettek volna, és a fizikai munkások közé beépített kínai ipari kémek pedig – két csákányvágás között – bizony-bizony minden rosszra képesek. Példul’ élen járnak az elhullott nyugati – NATO – csavarok, srófok nadrágszárba erősített mágnespatkóval történő permanens lopkodásában, amelyeket aztán természetesen ócska kínai anyahajókba csavarva tudnak majd jól hasznosítani…

    Azt a poént is kihagytad, hogy az elnevezés [MÁGneses LEBegés] akár még magyar is lehet. Tehát nekünk igenis érdemeink vannak a MagLeb létrejöttében. Csodálom, hogy a hírhedt >Fid-SS Papagálykommandó< egykori magas vezénylő tábornoka* erre eddig még nem terjesztette ki az igényét a szerzői jogokra…

    Már csak egy kérdés lóg a levegőben. Vajh lehetséges, hogy a Kinai Kommunista Párt és Fital Demokraták Szövetsége baráti kooperációjában megvalósuló Budapest-Belgrád szupervasút már ezzel, a németektől lopott(?) technológiával terveztetik megvalósulni ? Ez alighanem csak Vezérünk utóbbi szerb-magyar baráti tárgyalásai közlése után nyer csak nyilvánosságot, hacsak ő-főméltósága nem titkosította aztat is 10 évre, mint a Fóti Gyermekváros (kastélyból lett árvaház) einstandolásának az összes részletét…

    .

    * növésben magas SzíjÁrtó Péter "külügyi és külgazdasági" miniszter. [A goebbels-rogani magyar Nemzeti Propaganda Minisztérium intenciói szerint ők együtt, egymás mellett sose fényképezkedhetnek törpenövésű főnökével, mert e látvány úgy már túl ciki lenne…]

  • https://www.youtube.com/watch?v=xjYQlmpS69k

    húsvétra mindazoknak akik embernek akarnak maradni mindenféle akármi ellenére… nekem ez egy életreszóló élményem még Budapestről Guidon Kremer rel az Erkel ben

    és akkor eljön Nyúl és elhozza… minden jót mindenkinek válogatás nélkül