Schmidt Mária, mint olyan

2019 április 25 8:49 de.62 hozzászólás

A schmidtmarikanizmusról, mint elvről Rab László, az egykori Népszabadság kitűnő publicistája ugyan írt már egy kiváló elemzést – de engedtessék meg nekem, mint amatőrnek, hogy a Schmidt Mária, mint olyan szemszögéből is megírjam a magamét.

Mert Schmidt Mária, mint olyan, jelenség. No, nem a küllemére utalok – mert az ilyesmivel ironizálni nem illendő – mert nem az a mérvadó.

Hanem a törekvése, hogy minden áron megfeleljen az udvari történész szerepének, ami a múlt megmásításában, újra értékelésében többé-kevésbé sikerül is neki, habár elég nehéz pl. a világháborúkat döntetlenre játszani, de azért dolgozik rajta.

Hanem, a Me Too. No, azzal kapcsolatban meglehetősen érdekes a véleménye. Szerinte a nők szexuális zaklatása és támadása elleni fellépés áldozati kultúrát teremt, nyámnyilává és kiszolgáltatottá (?!) teszi a férfitársainkat – khm, khm, Schmidt Máriának férfitársai vannak – , és ezzel súlyos civilizációs és társadalmi válságot indít el. Attól tarok, a történész asszony tanulmányaiból kimaradtak az egész sikeresen, évszázadokon keresztül működő matriarchális társadalmakkal kapcsolatos ismeretek.
De hát, Schmidt Mária ezt mondja, méghozzá csak úgy. Ő általában nem szokott bizonyítani, csak kinyilatkoztatni. Teheti, mivel a Forbes listája szerint a második leg befolyásosabb magyar nő. Mármint, ami Orbánt illeti. Az első, persze, Lévai Anikó, neki eszközei is vannak Orbán befolyására. A harmadik Handó Tünde, ő az orbáni hatalom kivetítése, csak szűken tematizált körben hazaárulózza az ellenszegülőket. A negyedik Orbán Ráhel, ő is csak családi befolyással – de inkább kifolyással – rendelkezik, megszólalni nem igazán szólal meg.

Vissza Schmidt Máriához, és a metoo-hoz. Az egész egy baloldali ármány, a baloldal abból él, hogy elnyomottakat keres, áldozatokat kreál, és – mivel a munkásosztály már lerázta magáról ezt a szerepet (ezt vajon a nemzet történésze honnan a francból tudja?) most a nőkben keres partnert, hogy legyen kiért/miért harcba indulnia.

Node, nem is dőlünk be nekik! Aláírtuk ugyan az isztambuli egyezményt – ez volt a beetetés – de nem ratifikáltuk! Hogyisne! Mi lenne akkor a Nemzeti Vak Komondor programunkkal? Méghogy nők elleni erőszak! Hatóságaink eddig is sorra bebizonyították, hogy minden esetben a nők beleegyezésével történt a megpofozás, állkapocs törés, nemi aktus, sőt, volt, aki maga kérte, hogy verjék ki a fogát!

A metoo alapja – elvben – a megbeszélés lenne, de, ha már egy nő is a maszkulin kultúrát támogatja, milyen megbeszélésről lehet szó? Az erő pozíciójában lévő nem is akar megbeszélni semmit. Schmidt Mária pedig nem gyenge nő, ő is az erő oldalán van.

Ignotus a század elején azt írta: „ … az értelmiség egyik felét, ha mer más fejjel gondolkodni, mint a másik fele, idegen bálványok imádójának bélyegzik, és kilakoltatják a nemzet szeretetéből.” Tisza István pedig – akit a nemzet történésze nem fékezett habzással mosdat – azt találta mondani az ilyen, nőkkel való gyalázatos bánásmódot ellenzőkre: Ady és a Nyugat levéltetvek a magyar irodalom virágoskertjében.

Ady erre úgy reagált: „ki-ki úgy oldja meg problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbre élni nem lehet. Bolyongani az űrben nem lehet. Kompország kelet felé indul. Kéredzkedjék fel reá a gyönge.”

Nos, Schmidt Mária, mint olyan, így oldja meg a problémáját, de másokét is. Ráadásul száz évvel visszafelé él.

62 hozzászólás

  • Egy barátom még a rendszerváltás körüli időkben mesélte, hogy diákkorában jól ismerte Schmidt Máriát, aki arról volt nevezetes a fiúk körében, hogy a miniszoknyához nem hord bugyit, és ha felül az iskolapad tetejére a szünetben, akkor „be lehet látni egészen a világ teremtéséig”…

    Ennyit róla..

  • Smit mondott Máriska?
    A jövőbe néz, de visszafelé lát!

  • A SZEME SEM ÁLL ISTEN IGAZÁBAN; – SZEME SE ÁLL JÓL‼️‼️‼️
    ÍME KÉT JÓ MADÁR‼️‼️‼️
    AZ EGYIK (MATOLCSY)A PÉNZÜNK ÉRTÉKÁLLÓSÁGÁT LENNE HIVATOTT ŐRIZNI; – MÍG A MÁSIKNAK (SCHMIDT) IGAZ MAGYAR ÜDVTÖRTÉNETÜNK BEMUTATÁSÁT KÉNE NAGY BECSBEN VÉGEZNIE‼️‼️‼️
    NOS? BIZTOS, HOGY ILYENRE KÉNE BÍZNI MAGYARORSZÁG ANYAGI ÉS SZELLEMI JÖVŐJÉT?!

  • Holly Smoke.
    Szegeny holgy, hiszen ma mar a kancsisagot egyszeru lazer-operacival helyre allitjak.

    Bizonyara nem mardt ottan egyetlen kepes ostomologus sem ?

    De vajonb hany ‘menekult’ oda ahol „socialis-medicine”-t gyakorolkatnanak ???

  • György Molnár

    Mi az hogy a leg „befolyásosabb” 3 nő? Ezek legfeljebb „folyásosak”, de „be” nélkül…….(Tudtommal Handó „férje” Brüsszelben a mostanában növesztett rabbi-szakáll ellenére is inkább a férfitársait nézegeti……noch dazu nem tud egy magyar mondatot nyelvtanilag helyesen elmondani….) A történelem hamisító Mariskáról inkább semmit…..Nehogy megsértődjék beszédhibás,de elhunyt apjától milliárdos kisfia….Aki 27 évesen a sok primitív riporter kérdéseire rendszeresen kinyilatkoztat…..

  • Szólni kell az o1g-s fotosoknak, h ha mar a 18 eves klany (Blanka) szoknyaja alatt keresgelve csak bugyit találtak, akkor siessenek, mert ma Riska alá fenykepezhetnek a galaxisunk közepet eltunteto feketelukat telezhetnek a Huble nelkul!
    Égbe kialtó csillagászati kuriozum lehet!

  • A hölgy számos tudományos munkáját is érdemes lenne felsorolni a kancsalsága, a bugyija és fidesz-szimpátiája mellett – szerintem.

  • Igen, azt szokták mondani „a történelmet a győztesek írják”, de Schmidt Mária „történész” a Pázmány Katolikus Egyetem „tanára” – és képes, és van hozzá tehetsége, hogy a hatalom kénye-kedve szerint alakítsa a történelmet és az értékrendet. S számomra, az ilyen ember ‘selejt’

  • Drizari
    2019 április 25
    11:24 de.
    Szegény Mariska erről nem tehet, tőle csak milliárdokat örökölhet, ha az anyja is ilyen hajlamu lett volna(ezt Alma ékesen megcáfolta!), akkor Petike még bögyörőben lenne. 😀

  • Hát, már szégyellem, hogy megírtam, mit tudok róla… De tegyük jóvá! Írok róla jót is!

    JÓ LÁBA VAN…

  • Cris;

    Could you try to contact „Figyelo” please ?
    I have the sinking feeling something is drastically wrong, she likely had expressed her good wishes for Easter.

    No need to post this.

    Thanks.

  • Christopher Adam

    B79,

    Küldök a Figyelőnek egy emailt.

  • Thanks Cris, let us know what you find out.

  • Almási Alma
    2019 április 26
    8:13 de.
    Akkor fejére kell húzni a szoknyát, hogy jobban látszódjanak a lábai… hínnye az sem jó, mert akkor meg kilátszik a világ teremtése! 😀

  • Inkább Bibi,

    a magyar keresztényi álláspont szerint neveltetés kérdése, de egyben gyógyítható betegség is. Ez utóbbiról értekezést lehetett látni és hallgatni a fidesz-kormány tévéjében. Meg akadnak olyan magyar tradicionális hagyományőrzők, akik szerint a magamutogatós (pride) felvonulások láttán sok fiatalnak tetszik ez a viselkedés és követik.

  • Drizari
    2019 április 26
    1:46 du.
    Igazad van, de lehet, hogy még az édesanyja túlfűtött nemi identitásának követésével is jobban járt volna!

  • Ferenc1! Egyetérek, nézzük a hölgy „tudományos” munkásságát. A történelem nem hit kédése, a történész hipotéziseket állít, amiket aztán bizonyítékok megcáfolnak vagy megerősítenek.
    A hölgy viszont összevissza beszél.Vagy tíz éve, egyszer a rádióban azt mondta, hogy a Horthy-rendszer demokratikus volt, mert voltak általános és titkos választások.
    Öt perc múlva hívott Anyukám (négyosztályos takarítónő): Miféle történész ez, ha azt se tudja, hogy falun nem volt titkos választás: a pap meg a tanító előtt kellett aláírni a listákat. És tényleg: csak a városokban volt urna és szavazólap. Márpedig akkor a falusi lakosság aránya sokkal nagyobb volt, mint most. (Általános sem volt, hiszen pl. nőknél korlátozott volt a szavazójog.)
    Aki nyilvánvaló tényeket elhazudik propaganda céljából, az nem történész, se nem professzor.
    Nemrégiben meg ilyesmit mondott ’56-ról: Az 56-os eseményeket nem lehet nyugodtan értékelni, mert élnek még a szemtanúk, és azok bezavarnak. Háát, igen kínos, amikor hősteremtési célzattal előveszek egy fotót, aztán élnek még a fotón szereplő hozzátartozói, és kiderül,hogy nem a gyártott példaképem szerepel a fényképen. Vagy kiderül, hogy a sok pénzért megrendelt „himnusz” egy ul (uraságtól levetett) sportköri induló.
    Ezt nem tudományos munkásságnak hívják, hanem egészen másképp.

  • Kalocsai Miklós

    Ferenct
    2019 április 25
    3:29 du.

    Igazad van! Méltatlan dolog, hogy senki nem említi például az 56-os események 60. évfordulóra produkált kutató és szervező munkásságát, amikor kiderítette, hogy Dózsa László, mint ifjú forradalmár szerepel egy fényképen, ami nem is ő! Megemlíthetnénk még a holocaust eljelentéktelenítésére törekvő tudományos munkásságát is, stb. Azért, ha figyelmesen olvastad volna a fenti cikket, rájöhettél volna, hogy az is erről szól.

  • Tüske Zsófia

    Ferenct
    2019 április 25
    3:29 du.
    hát hogyne. csak éppen a google scolar semmit nem jegyez tőle. annyira tudományos.
    😀

  • Kalocsai M.
    Tüske Zs.

    Schmidt M. írásai (a teljesség igénye nélkül):
    1) Kollaboráció vagy kooperáció? A budapesti Zsidó Tanács (1990)
    2) Diktatúrák ördögszekerén. Válogatott tanulmányok (1998)
    3) Egyazon mércével – A visszaperelt történelem (2003)
    4) A titkosszolgálatok kulisszái mögött. Hitek, 5) ideológiák és hírszerzők a XX. században (2005)
    5) Battle of Wits – Beliefs, Ideologies and Secret
    6) Agents in the 20th Century (2007)
    7) Bölcsőben ringattak, batyuval kidobtak. Sváb sors – Magyarországon 1939–1948 (2007)
    8) Politikailag inkorrekt Esszék diktatúrákról és demokráciáról (2010)
    9) Nyugaton a helyzet változóban (2013)
    10) Veszélyzónában. Szerepek, játszmák, esélyek. Esszék;
    11) Nyelv és szabadság (2017)
    12) Új világ született 1918-1923 (2019)

  • tisztelthölgyeimésuraim

    ˙

    Maria Schmidt apoteozisa

    A hivatásos holokauszt-relativizáló „tudós” spiné egy nyilvános vitán kijelentette, hogy a civil-ruhás munkaszolgálatosok élete nagyobb biztonságban volt, mint az egyenruhás katonáké.

    Egyébként Schmidt Oberhistorin minden célja és munkássága homlokterében évtizedek óta a holokauszt relativizálása és a Horthyrendszer szerecsenmosdatása áll. Az Orbán és Scmidt alkotta duó már az első pillanattól fogva ezen a (két) célon sürgölődik.

    Így hozták létre az úgynevezett Errorháza
    az > I G E N I S, M I I S S Z E N V E D T Ü N K ! < kedvenc háború utáni magyar antiszemita szlogen jegyében az első Fid-SS hatalmi intézkedések egyik . a l a p . p r o d u k c i ó j a k é n t .

    Az intézmény a mai napig úgy üzemel, hogy míg mondjuk a Páva utcai Holokauszt központba jó ha egy héten 1 busznyi önkéntes külföldi túristát visznek, addig ebbe a főleg fikciós – tehát álmúzeumba – hazai iskolások – kicsik és nagyok napi ezreit szállítják az Andrássy úti palotába kötelező iskolai kirándulás címén állami költségen.

    A mérleg "javukra" billent serpenyőjét is egyfajta sajátos és tipikus schmidti koncepcióval a Józsefvárosi pályudvar úgymond Sorsok Házává alakításával hozta volna "egyensúlyba" az Orbán-Schmidt duó. Ti. a főtörténészasszony elképzelése szerint – ellentétben, ill. meg sem tárgyalva azt a Mazsihisszel – a holokausztban odaveszett gyermekek emlékének szentelték volna, kihagyva az emlékezésből a többi 400'000 deportált felnőtt, majd elgázosított és főbelőtt magyar zsidó munkaszolgálatos emlékét.

    Ez Schmidt Mária, aki érthetetlen mód' anno még egy dúsgazdag zsidóhoz ment feleségül és végsősoron ezt a fentebb emlegetett fiút szülte tőle, majd annak halála után alaposan meggazdagodva lett "egy zsidó özvegye".

    Ez az ellenszenv, amit e nőszemély néhai férje, annak felmenői és rokonai és őseik iránt táplál és gyakorol, azaz a gyakorlatban is aktívan működtet, alighanem egyfajta lelkiismereti kompenzáció termékeként hízik az emberi aljasság förtelmes talaján.

    – Ez aljasság nem egyedülálló jelenség egyes magyar értelmiségi nők zavaros agya körül, hisz ott van a n. Baló György elvált felesége, Morvai Krisztina is, aki ugyanígy a nyíltan náci* mocsokban találta meg az önmaga kompenzációs közegét. Hogy mit kompenzált ? Valószínüleg hasonlót, mint Scmidt Mária.

    .

    *nyíltan náci: Jobbik
    (Ti.a FidSS legalább annyira náci,csak álcázni próbálja. [ld.fent])

  • tisztelthölgyeimésuraim
    2019 április 27
    2:15 du.
    Maximálisan, mindenben egyetértek, de azt nem értem, hogy ha a Fidesz náci, akkor a többi MSZMP jogutódpárt miért kap felmentést, azért mert ők halkabban csinálják?

  • tisztelthölgyeimésuraim

    – Ön, mit tenne a magyar-zsidók és nem zsidó-magyarok közötti „megbékélés” vagy feszültség oldás érdekében?

    – Ön szerint kiknek áll érdekében a gyűlölet fenntartása?

    – Egy zsidó ember írta korábban a „Szombatban”: Nincs értelme a megbékélés lehetőségét keresni, mert túlságosan nagy a vallási-, hagyomány béli-, történelmi-, kulturális-, stb különbség ezért élje mind a két „fél” a maga külön álló életét nem avatkozva a másikéba – egy kompromisszumos modus vivendi szerint. Mi a véleménye erről?

    Várom válaszát: F.

  • A mult-idok kegyetlensegeit es szenvedeseit vitazoknak !

    Europaban mindenki szenvedet a sajat sorasa es korulmenyei alapjan. Senki nem uszta meg azt.

    De ma azt ismet megnyitni, ill. a mult sebket veresre-vakarni az teljes esztelenseg .

    Nem velnek a vitazok, hogy igen ideje lenne elismerni, hogy a multnak orokke multnak kell lennie, maskent csak azt ismetelik meg ismet.

    Igen ideje lenne felfogni, meg ha bonyadalmas is lenne, hogy mindenki ugyan abban a korulmenyekben volt, sot van is ma es mindenki erdekeben szukseges lenne belatni hogy ha nem lennek kepesek bekesen egyutt-elni, csupan mind egyutt pusztulunk el.

  • FERENC;

    En arra szertenek valszt olvasni, hogy miert letjak azt szuksegesnek, hogy mindenkit megbelyegeznek valamivel?

    S amodon mindenkit valami masnak velnek, nem az orszaguk egyenlo tagjanak ???

    Mindenkit valami masnak belyegeznek, ugy a gyuloletuk-celjabol valakit mindeg ellenseguknek nyulvanithatnak.
    De miert ????

  • Tüske Zsófia

    Ferenct
    2019 április 27
    11:27 de.

    jaj, Ferenct én nem azt állítottam, hogy ennek a történelemhamisitó sajátos tekintetű hazug némbernek ne lennének publikációi, hanem azt, hogy tudományos területen nem jegyzik.

  • Tüske Zsófia

    Vannak emberek, akiknek mindegy mit olvasnak, vagy nem, ugysem tudja megérteni, megitélni a tartalmat
    Ferenc közéjük tartozik, neki a lista érdekes

  • Ferenct
    2019 április 28
    4:10 de.

    Ezt ugy hivják, hogy vallási és kulturális tolerancia

    A világ nagy részén betudnak erre rendezkedni, mert a hely lakói képesek embertársukat respektálni, a másságukkal együtt.

    Felhivnám figyelmedet, hogy pl Tunisban magas-számu zsidóközésség él ezredéves békében az arabokkal.
    Csak mint extrém példa, nem hinném hogy közismert.

    Érdekes módon anno Jasser Arafatnak is ott volt a háttérbázisa, tekintettel hogy onnan származott, ott is született.

    Amig a tunisziak ki nem rugták, egyszer végleg.

    Amugy általában az ilyen helyek prosperálóak – amig valami hóditó vagyis rabló ki nem veti rájuk a szemét.

    Lásd Szingapur – az egy före jutó GDP 96 ezer (!) dollár, 1º helyen áll ezzel a világranglistán.
    Ott a vallási tolerancia szinte totális.

    Brazilban is ugyanaz volt, amíg ennek lelkisérült Rodejónak a camaradjai – Lula-féla félfasiszta/félkomunista banda hatalmába nem keritette a kormányzást.

    Rögtön elkezdték támogatni az iszlám terrorszervezeteket, vége lett brazilban a vallási békének.
    Amugy a végcéljuk nyilván minden vallás fölé a marx/lenin féle ateizmust emelni, ami súlyosabb agy-, és lélekmosás mint akármelyik más vallás.

    Mert vallás bizony. Vannak prófétái is – megfellebezhetetlen igazsággal
    Hiszel benne vagy nem.
    Persze amikor már az országodban hatalomba került, akkor az utóbbit nem tanácsos hangoztatni
    Mint ahogy arra a kádár-rezsim rászoktatott.

    Bár a végefelé igyekezett toleranciát elcsepegtetni zsidók és nem zsidók között, ami kezdett is bejönni.

    Hiszen azért ez az ország a szörnyü XX. századot megelözöen többé-kevésbé békésségben, sokhelyen még harmóniában is tudott élni a zsidósággal.

  • Jichak Perlmutter

    „Tisztelhölgyeimésuraim” 2:15-kor írja, hogy

    Scmidt Mária szerint
    „a civilruhás munkaszogálatosok élete nagyobb biztonságban volt, mint az egyenruhás katonáké…” (Szerintem a civil ruha ott nem hangzott el, s Te THU csak nyomaték kedvéért vetted a mondandódba, mert:)

    A miniszterelnöki főtörténész asszony nyilván arra gondolt, hogy kinn a csatatéren a civil ruha optikailag bizonyosan jobban beolvad a terep színeibe, így nehezebb volt rá célozni, mint a katonai egyenruhára sőt. Amikor meg, hát szükségből aknamezőre hajszolta őket a keret, hát a robbanás esetén szerteszét szóródó végtagokat és színes ruhafoszlányokat így még könnyebben össze tudták szedetni a szintén MUSZ-os még ép bajtársaikkal, hogy aztán őket azok „egy közös sírnak adják”*…

    A betegekre gyújtott pajtában bennégett tífuszos rabszolgák és az ugyancsak elégett rongyai sem okoztak veszteséget a magyar állam kincstárának sem. Persze őket is költségmentesen temette a MUSZ jeltelen tömegsírba…

    Anno a hatvani vasútállomáson veszteglő, állítólag hiányos fogoly létszámú auschwitzi gyorshoz csendőrök által hozzákapcsolt ama MUSZ-os vagon sem veszett kárba, mert azokat is a Magyar Államvasutak (ld.MÁV) berkein belül ügyintézték, hogy vissza is kerüljenek. Csak körforgás történt. Miközben a magukat „biztonságban tudó” 80 munkaszolgálatosnak talán így is mindegy volt, hogy Don-kanyar vagy aknamező, vagy Auscwitz „munkatábor” – persze csak addig az egy percnyi felismerésig, hogy ott már a zuhanyrózsából víz helyett mérges gáz ömlik, aztán már ők sem tudtak már semmiről. S hogy kiestek a hadsereg munkaképes rabszolga létszámából? Hát istenem, ilyen a háború…
    Természetes veszteség.

    A kancsal Professzorin nagy valószínűséggel ilyen és hasonló alapossággal bizonyított esetekből köveztet a magyar rabszolgamunkások, végsősoron mégiscsak biztonságos szolgálatára…

    Gratula-pacsi a miniszterelnöki főnémbernek – oda, arra nagyra …!

    .

    * „egy közös sírnak adják…”: Petőfi

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Ferenct!
    4:10

    Kérdezi tőlem, hogy mit tennék a megbékélés érdekében.

    1.) Kellő társadalmi egyeztetés és konszenzus után Budapest egy tömegközlekedésileg frekventált – tömegek által mindig és jól látható – helyén építtetnék egy olyan monumentális emlékművet, amely kifejezi a holokauszt minden meggyilkolt magyar áldozata iránti . m é l y . g y á s z t . é s . m e g b á n á s t.

    2.) Szerintem Magyarországon a gyűlöletet azok szítják és élesztik akik ezt a tömeges – mondhatni kollektív – rablógyilkosságot nem akarják annak tekinteni ami az valójában volt, és ahelyett hogy kollektív megbánást tanúsítanának, nyíltan vagy burkoltan, de állandó tagadásban, vagy magyarázkodásban vezetnék le. Ezt a tagadást persze általában nem a Holokauszt ténye ellen gyakorolják, hanem úgy csűrik és úgy csavarják a szót, hogy megpróbálják a tömeges horror bizonyos indokoltságát „érvekkel” is alátámasztani.

    3.) Sajnos a modus vivendit éppen az akadályozza, hogy míg háború utáni 40 év alatt valamennyi érintettnek sikerült beépülni úgy hogy senki nem vetette szemére a zsidó származását, addig a rendszerváltás egyetlen metszéssel elvágta ezt a biztonságérzetet és – azt kell mondjuk – a jobboldal majdnem ott folytatta, ahol annak előtte begyakorolta, ill. magáévá tette.

    A megoldás tehát elsősorban egy őszinte megbánásban tudna testet ölteni (ld. 1.). Ugyanúgy, ahogy egy halálos balesetet okozó sofőrtől is ez a minimum, amit e l v á r u n k. Megjegyezve, hogy a gondatlan közlekedési baleset okozásának erkölcsi súlya semmiség ahhoz képest, amit a magyarság 1944.* súlyos kétésfél hónapja alatt e anyaföldön egy huzamban ledarált a maga 500’000 polgára és nemzettársa ellen. Némelyek gyilkos túlbuzgóságukban, míg mások nemtörődöm hozzáállásukkal.
    Ha az 1.) pont teljesül majd, jöhet a részletmegoldások kibontása…

    Ferenct úr!
    Mi sem lenne egyszerűbb ennél egy, a mohácsi csata emberveszteségei jelentősen meghaladó genocídium levezetéséhez lelkekben, köztudatban s végül a kultúra minden spektrumában… [Nem így, ahogy ez ma történik Orbánék és Schmidték berkeiben]

    .

    * 1944 kora-nyara az egy dolog, de feltétlen ide tartozik az 1941-es, már 3 évvel korábbi 20’000 idegenrendészeti eljárás keretében likvidáltak, de még az újvidéki „csak néhányezres” tömegmészárlás mélységesen cinikus előgyakorlata és tömegtragédiája is.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Ui:

    Az 1.)alatti alapfeltételben érintett emlékmű felavatását hatalmas pompa keretében, nemzeti eseménnyé téve a legfőbb állami tisztet viselők, parlamenti pártok és civil szervezetek és egyházak aktív részvételével kell lebonyolítani, hogy a ceremónia kifejezze a tényleg őszinte gyász és megbánás megrázó élményét…

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Inkább Bibi! 3:03

    Nem tudom hol él Ön, de én nem láttam szocikat szélsőjobbos(értsd náci) rendezvényeken bokázni. Már eleve ütközne az ideológiájukkal, míg a FidSS gyakran hirdeti is azokat, felidézve a Hitleráj sötét évtizedeit.
    Vegyük például csak a Borsodban a Jobbik és más nácik, pl.az ún. polgári körök (SA rohamcsapatok) általszervezett és lebonyolított több-hetes Walpurgis-éji bakancsos és nyilas egyenruhás és zászlós vonulásokat az ottani cigány negyedek, sőt cigányok lakta falvak kis utcáiban, ahol a FidSS (ld.Pintér belügyminiszter)féle rendőrség a megtámadottakkal szemben a támadók biztonságát őrizte és szavatolta úgy, hogy mindenféle csippcsupp ügyben helyszíni bírságolgatta az ott lakókat.
    Működött pedig ez a förtelem a Orbanini Vezérünk 1998.és 2002.közötti sötét időszakában. Ezeket a félkatonai különítményeket jólelkű jobboldali szimpatizánsok szállították oda a helyszínekre. Vótt rá pénzük.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    ui

    Ez persze csak az árnyéka annak rendszernek, ahogy a FidSS nyíltan a Horhy rendszer feltámasztásában aktivizálja a teljes erejét, ami közismert ezért itt nem részletezem. Ugyanakkor ki kell hangsúlyozni, hogy az említett Horthy és rendszere vezetett el az 1944-45-ös nemzeti tragédiához…
    A Fiatal Demokraták 😀 Szövetsége MA minden idegszálával azon dolgozik és odafókuszál, hogy a NER-nek elnevezett lényegében fasiszta rendszerében restaurálja Horthy vérfürdőkbe, rommá dőlt városokba, Holokausztba és Nyilasterrorba torkollott irredenta, nacionalista, kacagányos és röhögényes, urambátyám rendszerét.

  • tisztelthölgyeimésuraim

    Bendegúz 3:49

    Van abban valami, amit Ön mond a megbékélés szükségességéről.

    Csakhogy a tragédiákban tettleg, legalább a saját felmenőik ágán érintetteknek kellene egy nagy közös Mea culpá-t gyakorolniuk.
    Ők ezt nagyon is tudják, és mégis oly’ hazug emlékműveket emelnek (ld Szabadság téri Orbanini emlékmű), ahol egyenlőséget vonnak tettes és áldozat közé, vagy relativizálva – mint Schmidt M. is tette – a műből egyszerűen mellőzik, kihagyják áldozatok (szereplők) egy részét(ld. un. „Sorsok” háza).

    Ti. nem mindegy hogy az utókor egy alkotásból a teljes igazságot, vagy csak egy részét lesz képes meg illetve fölismerni.

    Üdv. THu

  • THU;

    A koz-mondasban van tagdhatatlan valosag: ” aki nem kepes bekesen elni sajat magaban, soha nem kepes bekesen elni masokkal” !

  • S mit Máriáinkal a spájzaink tele vannak!
    Csak nem férnek annyian a tűz közelébe!

    Az, hogy Ma Riskánk o1g elvárásainak megfelelően a tenyeszkanca szerepeben szellőztette a világmindenség közepének mindent elnyelő gravitációs feketelukát, vagy sötétanyagát, az engem nem kúlönösebben zavar, hiszen akkor is kellett a sexualís felvilagositas a nebuloknak. (Emlekeztetek mindenkit! Akkor meg a gyerekeknek nem volt pornoujsag es internet!)
    Ma Riska also fertaja tanga nelkuli mutogatasaval oriasi űrt töltött ki a képességei szerint!
    Ugy latszik, mar akkor is a szelesebb nepretegeket informalta önkéntes alapon.
    Söt, akkor még lehet, hogy a 70-es evek bebibumja is az ő állhatatos felvilágosito, felvillanyozo munkajának gyumolcse lett!
    Tudomanyos munkássaga? Az elozoek alapjan a csillagaszat es az elmeleti fizika lehetett!

  • tisztelthölgyeimésuraim
    2019 április 29
    6:32 de.
    Sajnos én meg láttam Gyurcsány alatt német neonácikat a Hősök terén rendőri védelem alatt masírozgatni.

  • Inkább Bibi
    2019 április 29
    5:50 du.

    hahahahaha

    tehát a Gyurcsány demokrata és nem diktátor? a demokrácia szabadság is? vagy tévedek és csak egy szó mely elszáll a légbe, mint egy kis lehellet

    (ez Shakespeare szava csodálatos magyar fordításban)

  • Bibi, ne nevettesd ki magad.

  • Gabriel (apr. 28.)

    Magyarországon ma a vallási- és kulturális tolerancia megvalósul, jobban mint valaha volt. Ön ezt nem látja?

    tiszteluraiméshölgyeim (apr. 29.
    1) Hetvennégy év után és kb két magyarországi generáció után túlzóak és illuzórikusak az „elvárásai” (térden csúszva, óriási emlékmű, stb.) Ezek az elvárásai soha nem fognak Magyarországon valóra válni.
    3) Egy modus vivendi szerint élje tovább a magyarországi zsidó enklávé és a magyarok a maguk békés és elkülönült életét.
    Shalom.

  • Almási Alma
    2019 április 29
    6:47 du.

    Kedves Alma, tévedni szoktam, de blöffölni nem! Én még emlékszem erre a „csibészségre”! Nem kellene?

    https://index.hu/belfold/verbecs56372/

  • THU:
    megbánást várni, Orbanisztánban, a többségében ma is antiszemita, kevély szittyáktól, agyonmagyaroktól teljességgel értelmetlen!
    egyetlen nemzet volt képes erre, a NÉMET! pedig ők mélyen benne voltak a történésekben!
    méghogy bármiben is megbánást tanúsított volna a magyar történelme során elkövetett dolgaiban!
    nehogymár! minket nem olyan fából faragtak!
    amúgy ősi alapvetés: balhét el nem viszünk, inkább megpróbáljuk kimagyarázni magunkat!

  • JichakPerlmutter

    Bendegúz
    12:28

    Gyilkoltak meg már Önnek egyetlen hozzátartozóját is ?

    Mert ha igen, akkor mutasson példát és békéljen meg Maga magával …

    Ha meg nem, akkor meg ne prédikáljon.

    A formális jogban is a sértett felet illeti meg az elsőbbség…

  • JichakPerlmutter

    Inkább Bibi 5,50

    Maga német ???

  • Inkább Bibi
    2019 április 30
    6:09 de.

    Kedves Alma, tévedni szoktam, de blöffölni nem! Én még emlékszem erre a “csibészségre”! Nem kellene?

    https://index.hu/belfold/verbecs56372/
    ___________________

    És mit mond erre Hiller?
    „Hiller István a szélsőségesektől való elhatárolódásra kéri a parlamenti pártokat”

    És mit mond erre a fidesz?
    „Felháborító arcátlanság az, amit Hiller István mai sajtótájékoztatóján művelt.”

    Továbbá még ezt is a fidesz mondja:
    A SZOCIALISTA KORMÁNY ÁLTAL irányított rendőrség tette lehetővé a Vér és Becsület mai rendezvényét. Az Orbán-kormány hivatali ideje alatt egyetlen ilyen felvonulásra sem kerülhetett sor” (kivéve néhány pogromszerűségre – teszem hozzá én – a cigányság ellen. Bizonyára ezek a linkek is megvannak a könyvtáradban…)
    ______________________

    Érzed a finom kis fidesz propaganda kellemes zamatát? Tudod, a hülye Gyurcsány azt hitte, hogy demokrácia meg szólásszabadság, meg ilyesmi baromságok… És még szép, hogy kivonult a rendőrség. Talán az fáj, hogy a rendőrség jelenléte egy kicsikét mégis akadálya lehett valami komolyabb akciónak? Hát igen, az olyan ostobáknak, mint te (bocsika, nem sértésből mondom, hanem jóindulatból, mert egyébként keményebben is fogalmazhatnék) ez volt ám a papedli! Bezzeg milyen nagy előrelátással jegyezted meg a cikk linkjét. 😀

    Különben én is emlékszem az esetre, de tudod, én az ilyen linkeket – az ellentétes előjelű cikkek linkjeit is – sürgősen ki szoktam törölni a repertoáromból…

    Na, menj a francba…

  • Ja, és – jut eszembe – mi van azzal, hogy a Fidesznek egy szava sem volt, amikor a Jobbik egyes képviselői (pl. Vona) a betiltott Gárda-egyenruhában mentek a parlamentbe?

  • Almási Alma
    2019 április 30
    9:13 de.
    Jóelőre lezongorázott, engedélyezett rendezvény volt, amihez a rendőri védelmet is kérvényezték és mint látható meg is kapták! Ezek után mégis milyen megakadályozásról beszélsz, ez nem egy spontán és trendi, hirtelen összeverbuválódott pillanat színjáték volt!
    Jó, elmegyek a francba, amit Neked viszont nem kívánok!
    Mellesleg nem érzem „a finom kis fidesz propaganda kellemes zamatát”, mert CSAK cáfolatként raktam fel ezt a linket, nem kell erőszakkal belém szugerálni a fidesz elfogultságot, mert folyamatosan az ellenkezőjét prezentálom, amit csak szándékosan nem lehet észrevenni vagy direkt lejáratásból!

  • JichakPerlmutter
    2019 április 30
    6:41 de.

    „Maga német ???”

    Annyira nem vagyok német, hogy még sváb sem vagyok és egyik nyelven sem beszélek! De, hogy jön ez most ide?

  • Hát igen, kedves Bibi és többiek: ilyen faramuci dolog ez a szólásszabadság…

  • nem csak Smucc Mariskák terjengenek, hanem vannak akik ébren akarják tartani a gyűlöletet, és ha kell hamis hírekkel, a kanadai rendőrség kinyomozta és most a zsidó kosher kávézó tulajdonosai állnak bíróság elé gyűlöletkeltésért:
    íme:
    ‘Worst’ anti-Semitic attack on Kosher cafe revealed to be scam by owners

    An anti-Semitic attack on a kosher cafe in Canada that police described as one of the “worst” they had seen has been revealed as a ruse by the owners. A vigil and a fundraising campaign had been set up to support the family.
    The fake attack saw the Ber Max Caffe and Bistro in Winnipeg spray painted with anti-Semitic graffiti and “severely vandalized.” A woman was assaulted and taken to the hospital for treatment, CBC reported at the time.

    Police charged the owners with public mischief after an investigation involving 25 police officers and 1,000 hours of work revealed it to be nothing more than a scam. “In the end, we found evidence of a crime. It just wasn’t a hate crime,” Police Chief Danny Smyth said, Global News reports.

  • Ferenc

    Sajnálom, hogy ennyire nehéz….

    mármint a megértési képességed….

    Az antiszemitizmus az egy társadalmi jelenség – és nem egy alkotmányos állapot.
    Még szép, hogy elvileg vallásszabadság van, bár azt hogy ki lehet hivatalosan bejegyzett vallási közösség azt a kormány dönti el.

    Ezt Te vallásszabadságnad hivod?

    Bár amugy majdnem igazad van, legalábbis az I. vil. hab. idöktöl számolva az országban elmult száz év egyik „legtoleránsabb” állapot van.
    Még jó.

    Más kérdés, hogy azelött hogy volt, és arról ne is beszéljünk hogy mai idökben hogy van a nagy világban.

    Persze szerinted nyilván, az hogy a szittya-magyar katólikus annyaszentegyház papiron is („alkotmányilag”) ujra hatalmi tényezö – és míndemellett még meg is tür néhány felekezetet – köztük a zsidókat is – hát ezt nekünk több mint a kánaán…

    Na menj te a francba

  • Gabriel
    2019 április 30
    3:57 du.

    azon még senki sem merengett el, hogy lehet e valami racionális oka ennek az „anti”-nak? és, hogy mi is az?

    és semmi franc meg kukutyin

  • Ferenct:
    „Magyarországon ma a vallási- és kulturális tolerancia megvalósul, jobban mint valaha volt.”

    Kétségtelen, hiszen bár az Orbán-rezsim vallásügyi törvénye a felekezeteket – az 1945 előtti államrezsimek mintájára – három, a legkevésbé sem egyenjogú csoportba sorolta (tehát a magyar állam felekezeti semlegességét megszüntette), de ha jól tudom, például az 1584-es „Decreta, constitutiones et articuli regum inclyti regni Ungariae” négy cikkelyével megerősített és kiegészített, a „Lutherani omnes comburantur”-t (minden lutheránus és egyéb eretnek elégetését) elrendelő 1525.évi 4.tc.-t valamiért még nem alkalmazza.
    Hogy miért nem, nem is tudom… 🙂

  • Almási Alma

    Úgy látom, nem csak nekem van egy kicsit elegem… Gabriel is a francokat emlegeti… 😀

    Kedves Bibi, veled nem az a bibi, hogy fideszes – vagy bármilyenes – lennél, hanem az, hogy semmilyenes vagy. Ezt úgy értem, hogy fogalmad sincs arról, hogy MI LEGYEN, legfeljebb arról, hogy MI NE LEGYEN. Mivel pedig mindenki – MÉG A POLITIKUSOK IS!!!! – tele vannak hibával, így aztán csak nézel a szemeddel…

    Ez a tipikus magyar mentalitás, sajnos, és ezért tartunk itt.

    Én egészen másféleképpen állok a dolgokhoz. Nem vagyok nagy igényű, de vannak minimumok, amikhez ragaszkodom (ragaszkodnék…:( ). Ilyen például, hogy senkit se alázzanak meg az országban, és hogy fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk.

  • Gabriel

    1) A végén kezdem: Menj te francba
    2) Vallás szabadság van Magyarországon ez nyilvánvaló – azt csak a hozzád hasonló vakok nem látják
    3) Definiáld a vallás szabadságot

    ps: Én sem tartom jónak, hogy a parlament határozza meg, hogy melyik vallási közösség un. „bevett”. Azt viszont igen is jónak tartom, hogy ne kapjon állami támogatást mindenféle jöttment biznisz társaság (pld. hitgyüli).
    Állami támogatás nélkül mindenki olyan egyházat alapít amilyet akar ill. amilyet tud – szabadon, korlátozás nélkül.

  • Ferenc

    Igen, vallásszabadság….

    Ha nem lennék benne biztos, hogy valóban igy is látod, azt hinném hogy gunyolódsz ….

    De hát igy esett – maradjunk az utóirataidnál, mert látom neked ez a lényeg, számodra ez „jelenti a szabadságot” hogy ki hogyan fér hozzá a kondérhoz …

    Ahhoz, hogy egy csoport meghatározhassa szabadon, hogy miben hisz, és azt mint vallását kinyilvánitsa, mi köze van a kormányzati tejeléseknek?

    Na vajon mi más, mint az ami ki is látszik, hogy számodra és a törvényalkotók számára is egyetlen vonal létezik, hogy kik azok akik csünghetnek-e az állami csöcsön, vagy kik akik nem.

    Senkinek, senkinek nem lenne joga az állami csöcsökhöz, ha vallási függetlenség lenne, ami persze nincs.

    Igen, akárki alapíthat amit akar, csak nem egyházat, egyesületet, gittegyletet vagy ami tetszik. Ugye ez nem zavar, ilyen apróság minek is zavarná uraságod, aki mint érzékelem, amugy haszonélvezöje ennek a nagy etetésnek, bocs akarom mondani tejelésnek.

    Csak ebben a cinkelt „játékban” a nép többsége aki szopik, aki nem akar részt venni ebben a lehuzásban, etetésben.
    Igen visszatranszformáltátok a dolgokat a helyükre, ezek az intézetek szimbiózist alkotva a hatalommal arról kell gondoskodjanak hogy a hit álcába öltöztetve betereljék a hatalom akoljába a birkákat.

    Na most lépett életbe ujra az 1. pont

  • Ferencke

    gondolom, hogy inkább csak meg jobban megsértödtél a soraimtöl, hogy a szerinted jogos juttatásaidat megkérdöjelezzük

    Csak hogy egy kis példával megvilágosítsam:

    Lehet, hogy Te attól rettenetes boldog leszel, hogy kaptál még egy nagyharangot a az ájtatos, köntösben csuszkáló pedofil papod templomára, de lehet hogy pont az a pár fillér hiányzott ahhoz, hogy benzint töltsenek egy mentöautóba, vagy éppen amiatt csuszott már egy hónapja Gizi néni mütétje, a betegség az nem olyan, hogy vár.

    Ellenben az uj haranggal mostmár gyönyörüen el lehet harangozni.

    Kásler uramnak meg majd lesz ezután otthon is misebora, a legjobb burgundi vidékekröl, a legjobb évjáratokból – csakhogy ki ne jöjjön az imádságból.
    Merthogy nyilván ezekre böven jut a büdzséböl

    Ugyhogy háromszor is neked az 1.-es pontod

  • Rodeio

    Rátio?

    Mitöl gondolod hogy létezik bárminek „racionális alapja”?

    Ki az az Anti? csak nem a szomszédomra gondolsz, aki Tóni?

    Ha Izsák lemenöi az „antik” (bár lehet mind nagyon is újak) akkor az Ismael lemenöi, legföképpen a Mohhamedé akkor kik is.

    Tudjuk,hogy a Gabriel a Mória hegyéröl röpitette a magasba.
    Más néven a Monte Sion-ról.

    Gabriel nagyon ott ügyködött mindenhol, hiszen nem elég, hogy a barlangban lediktálta az egész Al-Koránt, de Hágárral is ott járkált, mig nem az Mekkába cipelte a követ, (az egyetlent amit Ábrahámtól örökségül nyert), mindezt a hátan az Ismaellel.
    Aki ugye végül is az elsöszülött, ilyen téren a jogos-örökos.
    Tehát ö az aki nem antik.

    Na most itt keressem a RATIOT?

    OK.

    A Gabriel bizony nem aprózta el, lediktált mindent Mehemednek, azt is, hogy Márijja bizony szentasszony, virgin, Juszuf próféta anyja, a legszentebb az iszlám asszonyok listáján. Akit minden iszlám asszonynak folyamatosan hallgatnia kell. 36-szor szerepel a szent Al-Koránban.

    Hol vannak az antik már megint?

    Ja, hogy szinte mindenkit körbemetéltek, csak néhányan a nevekböl Jézus, Saul, Herodes, Judás, Rotchild, Rockefeller, Marx, Vlagyimir Iljics, Trockij, Rákosi, Gerö, Soros, Bernie Sunders…

    bár egyikük sem volt Anti, még csak Tóni sem

    https://hu.euronews.com/2019/05/01/megkerulte-a-magyar-vetot-az-eu

  • Gabrielke

    Minden mondatod hülyeség – már ne haragudj.
    Ezennel elbúcsúzom e témában tőled. Isten áldjon!

  • ferencke

    ha tudnád hogy most milyen sirhatnékom támadt.

    Megirtam elöre, hogy ugyse értesz meg semmit, nem elég csak a szavakat ismerni

    tudod, ha másképp, más sorrendben rakják össze azokat, mást fognak jelenteni

    Amivel ezt meg lehet érteni, azt ugy hivják hogy inteligencia

    És a képesség, amivel meg lehet érteni és megismerni másik embertársunkat azt pedig ugy, hogy EMPATIKUS KÉPESSÉG.

    Gondolom ezt ne is eröltessük, erröl már nem is halottál

    Állitólag hivö ember vagy, kezdjed olvasni a Biblia Ujtestamentum részét, ott találsz olyan könyveket, hogy Evangéliumok.

    Azok irják le Jézus Krisztus tanitásait, probálgasd olvasgatni, talán egyszer valami megfog.

    Csak van egy kis bibi, a feltámadása után azt is mondta – ez is ott van irva, – hogy jobb nekünk, ha most elmegy mert elküldi maga helyet a Szent Szellemet (Espirito Santo) aki által megvilágosul a beszéde, amikor olvassuk, halljuk

    Sajnálom – ha eddig nem jött be – talán imádkozz

  • Gábrielke

    Azok személyeskednek (kvázi erőszakoskodnak) akiknek nincsenek érvei – mint neked.

    Csak, ha normális emberként tudsz dialógust folytatni majd akkor állok szóba veled. Addig is beszélgess a belterjes barátaiddal és szeressétek egymást.
    Addig is pá-:)