Alkalmatlanok a magyarországi tanárok?

2019 május 1 9:24 de.95 hozzászólás

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

95 hozzászólás

  • Gyula Bognar

    A cikk tartalmát, mondanivalóját és értelmét három mondatban is ki lehetett volna fejezni. A cikk többi részében azonban ki kellett volna fejteni a bajok mivoltát és azok lehetséges megoldását, a tanárképzés javítására való tanácsokkal és az alkalmassági paraméterek ismertetésével.
    A cikk is egy kiáltás, hogy “tűz van emberek”, de az oltásról és az ismétlődő tűzveszély okáról és elhárításának módjáról egy szó sincs.

  • sajnos a tanárokra is igaz, hogy a szocializmusban elkövetett értelmiségi “vérfrissítés” – aminek ráadásul olyan selejtjei is vannak, mint Orbán és bandája – katasztrofális következményekkel járt! =))

  • Szerencsemre vissza-scrololtam es kattintottam “az iras az AYV Oldalan”-ra.

    Szerencsere, az nem csak egy “iras” volt, hanem egy igen reszletekre meno tanumanyozas jelentese.

    S azon az elso bekezdes elso momdatabol tisztan ertheto az egyesz jelentes, ami bizonyitja, hogy magyarorszagon is, mint sokefele, sot meg a US-ban is parhuzamos a helyzet az iskolak oktatoi eseteben.

    S az lenyegeben, hogy a fitalok zome aki kepes a sokkal jovedelmezobb alanyok tanulmanyait ohajtjak es valasszak nem a pedagogiat.

    Persze azok a szakok megasabb felveteli kovetelmenyekkel is jonnek.
    Nem mondanam, hogy csak a “selejt” valasztana a pegdagogiai kart, de ha mas nem sikerul nekik, hat kovetik Charles Darwin esetet.*

    Sot sokan az oktatast is feladjak evekkel kesobb amint magasabb es jovedelmezobb palyakra lehetoseguk alakul.

    Sajnos, a US-ban azt az oktatasert felelos szervek a penzek ra-dobasaval probaltak orvosolni.
    De az ereddmeny csupan tovabbi koltsegek emeleseit kovetelte megallasnelkul, de az eredmenyei maradt a regi.

    Itten az US-ban a megoldas lenne, mint minden mas palyakon alkalmazva, hogy A1B vizum-ot nyujtanak a mas-nemzetek kepes szak-egyeneinek ide csabitani azokat.

    Persze arra lenne szukseg az oktatas teren is!
    Ami a szbad-versenyzes mukodese alapjan nyujthatna a megoldast.
    Ami leheto lenne oktatokat “importalni” azokbol a nemzetekbol ahol a koz-oktatas sikeresebb es eredemnyesebb.
    Mint Finland, Hong-Kong,es fokent del-kelet-azsiai nemzetekben.
    De az lehetetlen a magyar-nyelv esetevel.

    P.S.*
    Darwint orvostan-al kezdte, szuleui ohaja alapjan, de megbukott, s ugy csak teologiat tanult, tehat pap volt, nem biologus !

  • Gyula Bognar
    2019 május 1
    9:55 de.

    Jelenleg a tanárképzésre tett “szakmai” javaslat a CKP részéről: nulla;
    Jelenleg a tanárképzésre tett politikai javaslat a kormány részéről: nulla;
    A cikk valóban egy kiáltás. annyiban mindenképpen, hogy a szakpolitika és a konferencia-pogácsán szocializálódott elméleti megmondóemberek évtizedek óta szarnak bele érdemben a tanárképzésbe. A tanárok alkalmassági felmérésétől pedig óvakodnak, mint ördög a tömjénfüsttől.

    Szerinted egy cikknek kellene hosszas szakmai javaslatokat tenni? Különösen úgy, hogy világos: a tanárképzés minőségének a javítására, a kontraszelekciós spirál megtörésére, a katedrán állok szakmai (nem szakpolitikai) alkalmasságának a felmérésére sem szándék, sem akarat nincs?
    Álmodj királylány jeligére a Holdra.

    Nem a cikk felkiáltó jellege a probléma, hanem az, hogy a minden kritikát elhárítanak, Te is, azzal, hogy a tökünket vakarjuk ugyan, de akinek ez nem tetszik, az szervezze meg, oldja meg, dolgozza ki. Szemforgató, álszent, pártaktívákon szocializálódott hazug mentalitás.

  • Gyula Bognar
    2019 május 1
    9:55 de.

    Amúgy, apóca, bőven van nemzetközi példa, van hazai vélemény, van hazai szakvélemény is. Csak az nem konform a langyosan hugyos lábvízhez szokott megmondóemberkékkel. Mert ők akarják olvasni a névsort. Holott a többségüket az elsők közt kellene elhajtani. Rohadt messzire. Az oktatástól.

  • Andrew_s

    Sajnos Gyula barátunk csak még egy nagyot-mondó ember tetszetos szerepében tünt fel.

    Nem kell kitalálni semmit, hiszen millió javaslat van, volt, ellenben mindent felresöpörnek az állásukat védö inkopetens tanerök.

    Akikre mára már nem oktatasiminisztérium felügyel,hanem az “emberforrásminisztérium”

    A szocialista/fasiszta kádári “kulturális forradalom” gyümölcsei mára nem csakhogy beértek, hanem rothadva hullanak a fáról

    Orbánini csak ügyesen kihasználja ezt is

  • BOGNAR GYULA jol osszegezte a cikk tartalmat dio-helyban, sot valaszt is nyujtott velemenyecel,hogy “tuz van”, de nincsennek tuzoltok !

  • Tüske Zsófia

    emlékeim szerint már Beke Kata, aki 1990-ben gimnáziumi tanárból lett az Andrásfalvy Bertalan vezette Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára és ő szerkesztette az MDF oktatási programját is, komoly problémának ítélte a tanárok kontraszelekcióját. A javaslataira nem volt fogadókészség, így kiszállt a politikából. Így a tanárképzésben több évtizedes a kontraszelekciós probléma. Önmagában valószínűleg az alkalmassági vizsga sem oldaná meg a gondokat, mivel a diplomát szerzők közül azok, akik jövedelmezőbb állást is választhatnak, nem akarnak tanítani. Az eleve gyengébb képességű tanárjelölteket meg tovább csökkenteni nyilván nem akarnák.
    A nyelvvizsgához kötött felvételi meg végtelenül erkölcstelen, ugyanis a nyelvi képzésben a kontraszelekció még fokozottabb: a közoktatásba nyelvtanárnak csak az megy, akit nyelviskolába nem alkalmaznának, esetleg, ha családi körülményi miatt fontos neki a stabil állás. Nyelvvizsgát szerezni csak a közoktatásban oktatottaknak lehetetlen. Heti 2 órában 20-30 fős osztályban nem lehet középfokon megtanulni egy nyelvet. Muszáj mellé külön nyelvórát venni, így megint csak az anyagilag jobban eleresztett diákok jutnának be felsőoktatási intézménybe. Ahol szintén pénzes a nyelvi képzés és emiatt nem kapja kézhez a diplomáját sok olyan végzett, aki nem tud minőségi nyelvtanfolyamot magának finanszírozni.
    A rendszerváltás körül sok olcsó anyanyelvi tanárok által tartott tanfolyam volt elérhető, de mára ezek szintén piaci áron tartanak tanfolyamokat. Így egyre inkább a jómódúak privilégiuma lettek és lesznek a felsőfokú tanulmányok.

  • Ha a magyar szak-kepzett pedagogusok “alkalmatlanok” vegezni megfeleloen amire kepzettek , hat a problema kezdete a szak-kepzoikkel kezdodik.

    Az az a foiskolak es egyetmek amelyek kepezik oket a tanitasra.

    Mint a mondas, minged a fejetol buzlik, ill. rothad a hall.

  • Tüske Zsófia
    2019 május 1
    3:21 du.

    Perszehogy több évtizedes probléma.
    A cikkben is ezért állhat, hogy “De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció.”

    Nem is feléd szóló kritikának szánom, hanem megerősítésnek.
    A probléma, amit fenntebb is írtam, az, hogy nincs akarat, szándék a valós érdemi változtatásra. Csak a pénzért tartják a markukat az oktatáskutatóktól a mozgalmárokig sokan.

    Holott egy parkinsonos sebészre hiába lapátolsz pénzt, akkor is remegni fog a keze. Egy alkalmatlan tanárt se fog semmi pénz alapvetően más személyiséggé varázsolni.

  • Igen, alkalmatlanok a tanárok túlnyomó többsége!

    Ennek okai a Kádár-korszak mélyén keresendők, de ez nem menti fel a rendszerváltás utáni kormányok egyikét sem.

  • folyt.

    Kivéve a kevés kivételnek számító lelkiismeretes tanárok.

  • Tüske Zsófia:
    “Így egyre inkább a jómódúak privilégiuma lettek és lesznek a felsőfokú tanulmányok.”

    No, de hát – egyéb hasonló szellemiségű célok mellett – nem ez az egyik fontos államcél? Dehogynem! Szerintem úgy a közoktatást, mint a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések (és mulasztások) ebben az értelemben szinte tökéletesen célracionálisak.
    (Lásd például a Corvinus 2020 januárjától bevezetendő, már eldöntött átalakítását, majd a későbbiekben az egész felsőoktatás – még csak tervezett – hasonló átalakítását. És ez tulajdonképpen nem is ütközik a klasszikus liberális elvekbe,
    Bendeguz79 barátunk pl. valószínűleg egyet is ért az ilyen átalakítással. Én nem – de hát én nem vagyok liberális.)

  • alkalmatlan országnak alkalmatlan lakói is vannak, tisztelet a kivételnek, majd a bodamarcsi beír, hogy boldogok a lelki szegények és a bodamarcsi mert övék a mennyek országa és még blogbejegyzéseket is írhatnak amennyit nem szégyellnek

    hihihihihihi

  • A vitazok tobbsege a “nyelv-vizsaga”-t velik a problemak okzojainak.

    Valahogy nagyon gyanitom, hogy barmi idegen nyelv-oktatas sikertewlensege lehetne a problema gyokere.

  • KOVENDEG;

    Feltetelezese nagyon teves.

    Elkepzelhetetlen hogy honnan szopta volna azt ki?

    Ketsegtelenul semmi ertelmet nem vesz-ki soraimbol !!!

  • Rodeo11
    “…és még blogbejegyzéseket is írhatnak amennyit nem szégyellnek…”
    __________________

    DE CSAK A REKLÁM ALATT !!!

  • – Lassan huszonöt éve, az életem tanárok körűl-között zajlik, és talán a későbbiekben is ott lesz…
    – Mivel az a “szerencse” ért hogy, külföldön is szembesülhettem a tanárok világával, nem vagyok elájulva! …igen aljas dolognak tartom, hogy tanárt sosem látott aljadék hozzászólók [különösen a disszidensek] ezt a nemzetközileg is húsbavágó problémát az ország alkalmatlanságaként (Rodeo11) ill. egyesek orbánozásra használják!
    – A tanárok világa is leképezi a társadalom sokféleségét…szemétség az általánosítás !
    – Külföldi egyetemeken nagyobb a “tanár szélhámosok” aránya, akik talán kelet-európaiak is lehetnek – akár, – egy kis szakál, egy kis pofátlanság, és előttük a ranglétra…
    – Minden esetre hihetetlenűl jól teljesítenek, pl. a magyarországról jött hallgatók… akár milyen lepra a hazai oktatás nagyon jó útravalót ad…
    – Én otthon képzelem el a jövőmet, sok-sok társammal együtt, javára a honi oktatásnak, vagy tájékoztatásnak…
    Pl. az itt lévő németek, franciák egy sem akar hazamenni az ismert katasztrofális oktatási anomáliák miatt…

  • Bendeguz79:
    “Ketsegtelenul semmi ertelmet nem vesz-ki soraimbol !!!”

    Igen, kétségtelenül így van, semmiféle értelmet nem találok
    az Ön soraiban. De hát, ahol nincs, ott ne keress!

  • Tüske Zsófia

    A nyelvelsajátitás problémái a mai idökre messze nem ütköznek olyan nehézségekbe, mint a “mi korunkban”

    Bár németül tanulni akkor se volt komplikált, munka mellett volt a legkönnyebb, csak munkát kellett találni a Balaton mellett, tudomásom szerint ez ma sem komplikált.

    Ellenben ma az internet világában, az nem tanul meg egy idegen nyelvet, (középiskolás korban) aki nem akar.

    Az én gyerekeim minden nyelvet “autóditakta módon” tanultak.

    A lányom például ebböl kifolyólag beszéli az amerikai angolt, és a british angolt.
    Igy nem ismeri az un. kontinentális angolt, amit az európai nyelviskolák tanitanak, mivel nem járt nyelviskolába sohase.

    Interneten keresztül nemzetközi nyelvvizsga tehetö, amit a világ bármely táján elfogadnak, nem kell a sokszor képzetlen magyar vizsgabizottságra hagyatkozni.

    Ezt a részét nem látom problémásnak.

    Hiszen az ifjuság a világhálón csüngve nö fel, ahol minden angol, óhatatlanul meg kell hogy tanuljanak.

    Ami problémás az alapfoku oktatás, az ottani tanári kar szinvonalával.

  • sajnos olyan, mint “amerikai” angol az sohasem létezett, mert az usa latin nyelvű (azaz a sokféle caribbean, central american, south american spanyol vagy a sokféle brazil portugál anyanyelvűek ezeken belül országonkénti vagy területegységenkénti beütésekkel) másképpen recsegtetik mint az 50 állam különféle vidéki szlengjeit, és az esetek legnagyobb többségében egymást is alig értik, a british english sem egységes az etnikai területek szerint megoszlik és amikor a focielemző nyugdíjas focisták a nemzetközben délafrikai vagy különféle indiai és kínai vagy egyéb angollal fűszerezett angollal társalognak az nagyon tréfás, és ember legyen a talpán aki mindezt meg is tudja tanulni még az anyanyelviek között is!!! a franciának is számtalan változata létezik és nagyon tréfásan hangzanak, a német bár bezárt nyelvnek tűnik sokféle deutsch létezik és egymásnak is tolmácsolnak (velem fordult elő még fűzfa koromban, hogy az endékában járván Szász svájcban 3 idegenvezetőnk volt mert egymásnak tolmácsolták a helyi és a nemzetközi deutschot és egyik sem volt Hochdeutsch!)

    a holland a legszebbek egyike azt úgy szoktuk jellemezni, hogy egy részeg svéd tengerész németül próbál beszélni de vannak más lehetőségek is ott is a területi etnikai megosztás nagyon tréfás… és akkor a magyar nyelv egyre halványuló de még nyomokban megmaradt tájegységi kiejtése és szóhasználata

    és akkor a sorminták megtanulása a NET en hát az még egy rébusz és akkor a rovásírás rejtelmeiről nem is szóltunk

    amikor én vizsgáztam a Rigóban az ELTE tanárai vizsgáztattak és nagyon tréfásra sikeredett mert volt portugál lisszaboni kiejtéssel meg katalá barcelonai és baszk(euskat) valenciai de excellentet kaptam vidám mosolyok közepette…

    a spanyolos bizottság tréfásabb volt ők hordozható (azaz érthetetlen hangminőségű magnóról) kazettáról tréfákat tettek fel, és csodálkoztak, hogy az emberfia meg is izzadt bele mert halál komolyan mondtam a poénokat semmi vigyor, csak csikorgás…

    azóta ez az élő gyakorlat révén letisztult mert anélkül nem megy… én már “régen” lektoráltam az angolt de amikor élőben kellett beszélni belémszorúlt a szusz, mert könyvből -még ha Oxfordi kiadású- sem lehet beszélni megtanulni

    kellemes nyelvleckéket kívánok minden érdeklődőnek

  • az oktatás csődje ott szokott kicsúcsosodni, ahol az elmélet megmarad elméletnek és amikor a friss diplomásat az élet melegébe beletaszjtja a sorsa akkor még segéd lakatosnak sem alkalmas… bár assziszi és ilyenkor lesz a probléma, mert az esztergakés köszörüllés rejtelmeit a tankönyben lehet magyarázni, de amikor a kezébe nyomják, hogy -fiam Benő- akkor most ehhez a vágáshoz köszörüld meg ezt a lapkás kést, vagy csak a gyorsacélból készültet akkor néz, mint boci a moziban és akkor a fúró élezés rejtelmei és szögei következnek és ezeknek semmi közük a fekete lyukakhoz, csak eccerűke napi gyakorlat és nincs rá idő mert a dolgozó normában van és várja a munkaeszközét… a lemezlakatosságot is ugye (autóipar) hát mesterfokon az etalon készítés és passzítás meg a nagysorozat gyártás meg annak alapanyagának kristályszerkezete… mindez mérnöki óvodai szint de enélkül nem megy semmi sem
    és a”suli” ugye pláne ha a “tanarak” is… szóval akkor van a levédiabasznádi betanított: óccó de nem ráz melós kialakítása az egységsugarú proletár… és akkor ebből legyen fejlett gazdaság és élet hahahahaha

    egyébként is még a logarléc használat idejéből a profe mondta 2*2 nagyon jó közelítéssel 4, attól függően melyik skálán számoljuk

    hihihihihi

  • Rodeo11
    2019 május 2
    2:02 du.

    Folyamatosan találkozom azokkal, akiknek papírjuk van, de havonta-félévente váltanak munkahelyet, mert a cégeknek elegük van azokból, akik mindenhez jobban értenek. Mert a közvetlen beosztott is egy különös állatfajta. A rohanva okoskodó főnökkel szemben nagyon gyorsan kialakul, hogy “rohanj fiam, de magad vedd észre, hogy ott a fal”. Aztán csatt….

    Amit írsz, az korántsem új különben. Amikor egyetemi gyakorlaton voltam Csányban, akkor ki kellett osztani a munkát, amibe benne volt, hogy egy rézsűt le kellett kaszálni. Nem géppel, hanem kézzel. Nagyon gyorsan megkaptam, hogy “O’szt a mérnök úr tud-e kaszálni? ” Úgyhogy elkértem az egyik melóstól a kaszát, és amikor a tizedik méternél is megvoltak még lábujjaim, akkor nagy vigyorogva visszavette, hogy “béresnek azért ne menjél, de látom, ember vagy…”. Onnantól szent volt a béke. El is mesélték a butykos mellett (amiben természetesen víz volt 🙂 ), hogy volt olyan gyakorlatos kertészmérnök, aki a végén az árokparton sírt szégyenében, mert nem kérdezett, nem magyarázott, hanem csak okoskodott.

  • slapaj
    2019 május 2
    10:34 de.

    Ha tanárként is az itteni hozzászólásaid színvonalát képviseled, akkor inkább ne képzeld el iskola környékén az életed. Mindenki jobban jár. Te is, és az iskola is.
    Egyébként pedig az egyes tanarakra valóban nem lehet általánosítani. A “pedagógustársadalomra” viszont igen. Ugyanis nincs belső szándék arra, hogy a pályára alkalmatlanokat kivessék a soraikból. Úgyhogy valójában teljesen megfelel a társaságnak, hogy 30-40% teljesen alkalmatlan, az egész szakmát lejárató munkaerőpiaci szökevény álljon a katedrán, és a mozgalmaik élén. Még meg is tapsikálják őket.
    Úgyhogy az egész társaságot nyugodtan rostára lehetne állítani.

  • Rodeo11 Kedves vendégünk szép, Magyarországon tanult angolsággal rendelt az étteremben. A pincérlány pislogott rá, mint pocok a lisztben. Kénytelen voltam rendelni én, de a Rigóból páros lábbal rúgtak volna ki érte. Azt megértette. Másik vendégünk angol tanárnő elkeseredve mondta három nap után, hogy semmit és senkit sem ért, feleségem válaszaiból találja ki, mit mondhatnak az “őslakosok”.
    Nem olyan egyszerű az a nyelvtanulás.
    Akkor még nem beszéltünk a mindenféle náció által beszélt angolról, ami nyomokban angolt is tartalmaz. Gondolom erről Neked több tapasztalatod van.

  • kenny
    2019 május 3
    5:15 de.
    igen…

    a nyelvhez viselkedni is tudni kell

    Sevilla… anno vidám beszélgetés az asztal körül sokféle nemzet fiai vagyunk… én magam egy kedves házaspárral portugálul és mikor az ebéd a végéhez közeledett az úr megszólít, ugye ha “visszajössz” Sampa ba, meglátogatsz (ez kiejtés) (São Paulo)

    a másik: néztük és csodálkoztunk a nálunk oly kedves pincér egy kicsit messzibb lévő asztalhoz még akkor sem megy, ha idegesen hívják már sokadszor, megkérdeztem: miért? azt mondta, ezek usa látogatók, sohasem adnak borravalót és nekünk nincs fizetésünk a borravalóból élünk

    a többit tudod

  • Rodeo11 Akkor Madridban ráfázott.
    Másodszor mentünk mert jó hely volt. Félig töltötte a poharamat. Nem szóltam, de se jatt, se visszatérés. Pedig finom volt a paella. Spórolt egy fél deci bort. Ha neki megérte.

  • Tüske Zsófia

    Gabriel: az interneten lehet nyelvet tanulni, de attól még nem tudnak az ifjak beszélni.
    Romániában csak lestem, mint rozi a moziban, mert a románok mind beszéltek nyelveket, a polcfeltöltő rendszerint angolul, de a tanultabbak rendszerint három nyugati nyelven, felsőfokon. Egyedül a magyarok jó része nem volt képes elsajátítani a románt (és rendszerint a többit is gyatrán beszélték)
    erre az a magyarázat, hogy Romániában nem szinkronizálják a filmeket, így az idegen nyelv tényleg megragad, de a magyarok rendszerint a mi csatornáinkat nézik, ott meg minden szinkronizálva megy.
    az autodidakta nyelvtanuláshoz azért kell némi nyelvérzék is.
    meg az idegennyelvi környezet sem árt…
    egyébként meg voltak ritka kivételek a közoktatásban is: én franciát tanultam a gimiben, (ízes magyar kiejtéssel) de Berlitz módszerrel, eleve beszélni, semmihez nem szótáraztunk, a nyelvtant is franciául magyarázta a tanár. Ezt csinálták a rendszerváltás után tanítani idejött fiatalok is, ezért aki ilyen tanfolyamba beszállt, az megtanulhatta a nyelvet úgy 6 szemeszter után.

  • Tüske Zsófia

    Rodeo, a Rigó utca úgy húsz éve lányom az UK-ban szerzett oxfordi felsőfokú nyelvvizsgáját középfokúra honosította volna.
    (mert a közszféra nem fogadta el a külföldi nyelvvizsgát végzettségnek)

  • Parács Péter Pál

    “Magyarországi oktatás”

    Szerintem nem a tanárokkal és képzésükkel van gond!!
    Azon kellene elgondolkodni, hogy a tanároknak milyen “jogkörük” van a diákok tanításában, miközben “egyes” diákok a “leköpik” a tanárt, akinek innentől kezdve nincs méltósága, sőt….!!
    A másik probléma, hogy a tananyagot a tanárok kénytelenek kvázi “ledarálni” illetve több bürokráciával, adminisztrációval kell megbirkózniuk, mint ami idejük marad hivatásukra.
    Megjegyzem, hogy amikor én jártam iskolába és a szigorú és tekintéllyel rendelkező tanártól “kikaptam” és szüleim erről tudomást szereztek, Ők nem reklamáltak az iskolának, hanem még otthon is szigorúan számon kértek.
    A 8.-os lányok például nem jártak miniszoknyában és festett körömmel stb. illetve a diákok nem igazán gyújtottak rá az iskolakapun kilépve stb.

    Parács P.P.

  • Parács Péter Pál
    2019 május 4
    2:28 du.

    “Szerintem nem a tanárokkal és képzésükkel van gond!!”
    Nem a fenét. Alkalmasint a tanári alkalmasság egyik pillére, hogy tiszteletet vívjon ki magának. Ezt nem csak korbáccsal lehet….

    Ehhez persze az is kellene, hogy a tudást a társadalom ne “árazza” a kapcsolatok, a párthűség, és a nyalási képesség mögé. Ha a tudásnak Czuninyé és NémethSziszi szintű megbecsültsége van, miközben ezek a jókáderek, akkor a szülő nem a tudásban, hanem a talpnyalásban fogja látni a gyerek jövőjét. Ergo, kontraszelektál, és a tudás közvetítőjét nem jegyzi. Ezt a szemléletet pedig elviszi a gyerek az iskolába is.

    “A 8.-os lányok például nem jártak miniszoknyában és festett körömmel stb. illetve a diákok nem igazán gyújtottak rá az iskolakapun kilépve stb.”

    Nem tudom mikor jártál iskolába….
    Amikor én jártam iskolába, akkor a lányok a házibulikba simán kifestették magukat 8. -ban is (1973 körül).
    Anno 16 évesen kezdtem pipázni, és a középsulis osztálytársaim közül nem egy cigizett. Alkalmasint az iskolakapun kilépve is.

    Mindig díjaztam a “bezzeg az én időmben” szöveget, de mindig az volt az érzésem, hogy ez az amnéziások mottója.

  • Parács Péter Pál

    Andrew!

    Gratulálok, de az én anyukám 17-18 éves korom körül “hajamnál fogva rángatott ki” egy házibuliból, mert nem értem haza a megbeszélt időpontra. Az viszont igaz, hogy a tanárnak nem agresszív fellépéssel kell “kivívni” a tiszteletre méltóságot. Ettől függetlenül a mai napig tisztelem azt a tanító bácsit, aki néha “kénytelen” volt pl. vonalzóval un. körmöst adni stb és a többi osztálytársaim inkább röhögtek mondjuk rajtam, hogy nem értek a szép szóból.

  • Andrew_s:
    “Mindig díjaztam a “bezzeg az én időmben” szöveget, de mindig az volt az érzésem, hogy ez az amnéziások mottója.”

    Szerintem nem az amnéziások mottója, hanem tiszteletre méltó, klasszikus szöveg (már Cicero is alkalmazta), nincs ezzel semmi baj, csak pontosan kell lefordítani magyarra. Magyarul így kell érteni: “bezzeg 19 évesen meg tudtam inni egy délután 20 korsó sört, éjszaka pedig legalább nyolcszor …” 🙂

  • Tüske Zsófia

    Parács P.P. akkor már értem, miért lettél ilyen.Magyarországon jó 50 év óta tiltották a tanulók fizikai bántalmazását. De a meghunyászkodó lakájfajzat utólag azt mondja, ettől lettem ember, ahelyett hogy bepanaszolta volna az igazgatónál vagy az oktatási osztályon a törvényszegő pedagógust.
    A gimiben, ahol igen kemény osztályba jártam – a kezdeti 38 gyerekből 9-en érettségiztünk és ahogy összeszámoltuk,vagy 60-an jártak a négy év alatt az osztályunkba. A legsikeresebben fegyelmező tanár egy fiatal nő volt, akkor jött vissza gyesről. A hangját soha fel nem emelte, ha bejött az osztályba és zaj volt, megállt az asztalnál és várt. És rövidesen csend lett. Ha valaki zavarta a z órát, udvariasan azt mondta: látom, van mondanivalód, a jövő órát te tartod. Megadom hozzá a felkészüléshez szükséges anyagot, és segítek is, ha kell.
    Olyan csend volt az óráin, hogy legyet is lehetett hallani. És még érdekesen is magyarázott.
    Aki veri a gyereket, pláne az érzékeny ujjvégein, azt el kell küldeni vagont rakni, ahol legény kell a gátra. Nem való neki kiszolgáltatott gyerekek közé. A tekintélyt nem félelemmel szerzik, vagy ha igen, az embernek is, tanárnak is selejtes.

  • Tüske Zsófia

    PPP ja és még valami: nekem is időre kellett hazamennem, de apám nem rángatott ki a hajamnál fogva sehonnan. Ha késtem, egy hétig nem olvashattam, ez volt a büntetés. Egyszer jött utánam a Csokonai moziba, a Népszínház utcába: 13 éves voltam és ott adták a Három testőrt. Apu bejött, körülnézett, megláttam, a barátnőim mondták, ne vegyem őt észre, de ez nálunk nem volt divatban, odamentem. Azt mondta, ez nem olyan hely, ahol egy 12 éves lány biztonságban lenne és én szó nélkül mentem vele, mert ok nélkül sohasem tett ilyet.

  • Tüske Zsófia

    Andrew_s egyszer betévedtem a Károlis diákok levelezőlistájára, ahol volt egy néhány fiúból álló elit klub: “Bertalan Judittal NEM b.szók” volt a neve. Na ott azt mesélték, hogy a későbbi Czunyiné az akkori négy-gyerekes dékánnál vívott ki magának mindenféle kedvezményt, például egyágyas kollégiumi szobát, ahol aztán, amikor a dékán úr nem ért rá, szinte mindenki más is megfordult. De a legtaszítóbb az volt a srácok szerint, hogy amint más lett a dékán, azonnal véget ért a liaison, sőt, Judit kiteregette a pártfogója összes negatív tulajdonságát.
    https://jhnnsclvn.wordpress.com/tag/tenke-rektor-babaja/

    és itt van egy másik, ami jól összefoglalja a mai helyzetet (2016-ból)

    https://orulunkvincent.blog.hu/2016/02/07/klebelsberg_es_a_czunyinek_megjegyzesposzt

  • Parács Péter Pál
    2019 május 5
    6:32 de.

    Nekem is volt olyan tanaram, aki simán odavágta a krétát. De nem emiatt szerettük 🙂
    A szüleid pedig nagyon jól tették, ha 17-18 éves korodban hazavittek. A gyerek tanulja is meg, hogy időben kezdjen neki mindennek. Ahhoz, hogy időben hazaérjen 🙂

  • Kenny

    Nem kell neked megbiznod vallásos emberekben. Semmiképpen.
    Maga Jézus is azt tanitotta, hogy ne bizzál meg az emberekben.

    A páldabeszédekben pedig még ö ellötte sac per kb ezer évvel évvel Salamon azt irta, hogy bolond az aki emberben bizik.

    na erre varrjál gombot.

    Írod máshol, hogy a vallásosokat nem szereted, mert azok lekezelöek, fensöbbségesek.

    Valahol inkább itt lehet elásva az a “csont”

    Tök igazad van. Aki vallásos, az szerintem is ilyen, pont erröl ismerszik meg.
    Jézus megmosta a tanitványai lábát.
    Nem a banditákét, (mint Ferenc pápa) hanem a tanitványaiét.

    De mindegy.

    A hitnek és vallásosságnak annyiban van köze egymáshoz, hogy a vallásos is hisz valamiben, mint ahogy az ateista is.
    Söt sokszor egy ateistának erösebb hite kell legyen mint egy vallásosnak.

    “”ezek szerint nem gondol olyan intelligensnek, hogy látom és átlátom a gondolatait. Ahhoz meg joga van…..
    Volt itt már hívő, aki gond nélkül lehazugozott, mert leírtam saját tapasztalatomat ….”

    Valami oka van annak, hogy a fentieket irod rólam, nekem cimezve, de nem hozzám, de mindegy…
    Vagy ez a felület egy “szimpátiajáték” itt??

    Mivel irtad, hogy van idöd böven, ajánlanék egy könyvet. Nem tudok segiteni a megszerzésében, te könnyebben tudsz hazajárni mint én, de találsz itt egy idézetet belöle:

    https://filantropikum.com/a-vilaghiru-magyar-agykutato-dobbenetes-vallomasa-istenrol/

    Emlitetted volt, hogy mentösként szolgáltál, igaz nem kiséröként/ambulánsként, hanem vezetöként.

    Nem tudom hány éven keresztül, de talán igy ismerted a Honvédban a Macska-Növért. A maga végtelen pocskondi szájával, de elhivatott “munkamániájával”

    Az ambulanciáról. Ott soha nem volt idö hitre, ott dolgozni kellett, és senki nem foglalkozott ilyesmivel.
    Én pedig a legkevésbé, hiszen a vallást mint olyat, és legföképp az egyházat megvetettem.
    Viszont alkalmam adódott, hogy meggyözödjem, hogy létezik egy olyan világ, amely nem fizikai.

  • Gabriel Igen mentőztem, de nem csak gépkocsivezetőként, hanem ápolóként is. Egy fizetés a hideg vizre sem volt elég. És még buszoztam is mellé, nem volt sok szabadidőm. Szerencsére olyan mentőtiszttel, aki ma a feleségem. Így felöleltük a mentözés teljes területét.
    Bízom én a vallásos emberekben is, de nem azért mert vallásos. Miért ne bíznék? Bizalom nélkül nem lehet élni. Vagy csak nem érdemes?
    Nem egészen azt írtam, hogy a vallásosokat nem szeretem, sok olyan vallásos ismerősöm, sőt barátom volt akit tiszteltem. Ez sarkos megfogalmazás most Tőled. A bigott és az “álhìvőket” nem szeretem.
    Mint írtam, például vallásos szomszédainkkal kölcsönösen tiszteljük és segítjük egymást.
    Sajnálom, hogy ennyire félreérthetően fogalmazok.
    Ferenc Pápával semmi bajom, Jézus is megbocsájtott a latornak, Ferenc miért ne tehetné? Júdást sem tudom elítélni, tette a dolgát. Szükség volt rá, a kereszthalálhoz.
    Amúgy ha minden mindegy, akkor miért beszélünk róla? 🙂 Egyébként nem vallom magam ateistának, sem hívőnek. Van középút is.
    A végére hagytam. Ha érdem nélkül is, de folyamatosan kutatóorvosok kózött forgolódtam. A fülem jó volt, sokat hallottam. Azok viszont csak emberi vélemények. Vagy igaz vagy nem. Csak egy vélemény, amin el lehet gondolkodni, de bizonyíték nincs rá.

  • Gabriel;
    A csatolt “Filontropia” weblapban olvasni egy magyar-szakerto probalkozasait, fokent hogy nagyon valalsi alapokon nezi a kerdest.

    Nem is emlitve hogy “filontropy” a jotekonycelokra valo adomanyozas. De a lap alanya nagyban phylosofiai kerdeskkel foglalkozik.

    A szakertp hivatkozik a Biblia eredti szovegebol tevesen forditott ertelmekre.

    A Biblia tiszztan adja, hogy az emberi-test “elete” NEM valami nem–fizikai, lathatatlan alkoto resze, hanem a test fizikai mukodesenek az eredmenye.

    Az eredeti heber szavak a “NASHEMAH” es a “NEPHESH” ertelme es amint a bibliaban nyujtott alkalmazasai tisztan adja.

    ‘Az Isten teremtette Adamot a Fold porabol..”
    De Adam egy elettelen sonka volt…AMIG a Termeto lelegzett bele az orrankeresztul a NASHEMAH-t.
    (Moses I, 2;7)
    Ami a cardio-vascular (legzes-sziv-verkeringes) mukodes.
    S amint kezdett lelegezni-szive tovabbitotta az oxygen-gazdag vert testenek minen sejtjebe.

    Csupan akkor lett Adam NEPHESH, elo-lelek, elo-leny.
    De miutan meghalt,csupan egy holt-lelek lett.

    {Ugyan azt az erteelmet nyujtja Gorog-(ujszovetseg) szovegeben is, a “psych” es a “pneuma” szavakkal.}

    S a Biblia tisztan betuzve adja ,hogy (soul of the flash is the blood, the blood is the soul of all flesh.)
    ‘A test leleke a vere, minden eleoleny lelke/elete a vere.
    Amikor a tudo-sziv-verkeringes nem letezzik minden leny halott mint egy rozsadas kilincs.

    Sot az volt a halal meghatarozasa a mult-szazad kozepeig. Azota az agy-mukodes, agy-hullamok (RUAH=spirit=szellem)) hianya a biologiai es torvenyes halal.
    De az nem megy sehova, nem jon-ki a testbol semmi, csupan megszunik a halallal.

    Persze nemely fizikusok velik hogy nemi reszecskek elhagyhatjak a Fold-atmoszferajat a Nap-hullmaival.

    De senki nem fog elni semmi mas bolygon amodon !!!
    (Ecclisiastic 3.)

  • P.S.
    Abban a csatolt weblapban a szakertot mint “agy-kutato”-nak nevezve.

    Nem tiszta hogy lehetne az neurologus, neuro-biologus, vagy talan meg molecular-biologus,vagy talan meg pshychologist is.

  • Gabriel soraibol Kenneyre vonatkozoan, kitunik, hogy magyarorszagon van, vagy legalabb is volt aki csupan “sofor” volt a mentosokon kivul.

    Legalabb is itten, minden EMT-szemely (Emergency Medical Technician) kepzett mentos. Az hajt aki ohajt. Az nem egy fizeteses foglalkozas. Mert itten mindenki hajt.
    Azert nem kap fizetest. Kiveve a szallito teher-kocsik eseten. Aki egyben a delivery man is.

  • Kenny
    2019 május 3
    12:39 du.

    a pincér különös “állatfajta” sokat tudok róla, családom vendéglátós volt ki tudja mennyi időre visszamenőleg XIX. század bizonyos… sok félével találkoztam, és lehet, hogy szerencsém is volt (van!!!) de nem sok rosszal!

    én képes vagyok felállni és elmenni ha még a rendelésfelvételnél nem tetszik… itteni “spanyol étterem” drága és kib…tt szar, mint utólag kiderült, az itteniek nem ismerik a konyhákat és bármit el lehet nekik adni … nekem nem!

    nagyon megválogatom hová megyek be, mert az itteni vendéglátás sok minden kívánni valót hagy maga után, és a konyha??? (ez konyha??? hahaha) szakácsversenyek és amit ott összeraknak?

    igazi szakács ismerős mutatta meg a semmi szósz receptet: csirke persze jérce és kukoricán nevelt, be kell sózni és azonnal kisütni forró disznózsírban és nem meghallgatni a koleszterolról szóló sirámokat, le kell öblíteni sörrel … friss ropogós kenyér jár hozzá

    hahahahaha

    rántott vargánya tejszínes krumplival…

  • Gabriel
    2019 május 5
    3:58 du.
    hahahahaha
    én nem hiszek istenekben (egyben sem és tömegesen sem, pláne a szent háromságtól röhögő görcsöt tudok kapni) és a fekete lyukakban sem, meg a Big Bang ben sem és azóta olyan derűs vagyok, hogy senkivel sem cserélnék, hogy ez hit? és akkor én abban hiszek, hogy nem hinni az jó!!!

    marad egy Js. Bach hegedű partita és annak végtelensége lenyűgöz, mialatt az agyficamok és az aranyköpések ingerelnek és tüsszögni kezdek tőlük…

    és a táguló végtelen az meg majdnem a Mézga család legsikítóbb csörgés mikor a Köbüki beköszön és betörik tőle az ablak

    hahahaha

    ja és nem olvasom “a” könyvet csak könyveket… jobbnál jobbak vannak

  • Gabriel
    2019 május 5
    3:58 du.

    az a “nem fizikai” az érdekelne kicsit részletesebben!!!

    én ezeket álomnak ismerem… ami van az az anyag bármilyen formájú megjelenése a lélek is anyag, agykutatók már közel járnak hozzá, hogy “leleplezzék” addig én meg vagyok elégedve azzal, hogy a zene (már ami az szvsz) kéjes élményeket ad

    valaki egy könyvben írta, XIX. századi könyv…: operában voltunk a feleségemmel és egy bizonyos pillanatban (a páholy setétjében és magányában) azt láttam, hogy most megcsalt a zenével

    hahahahaha

    várom a kimerítődet!!! csak úgy, nem epedve!

  • Gabriel
    2019 május 5
    3:58 du.

    én magam (saját “élmény”) a halál az olyan mint a semmi, klinikai halálban voltam nem tudom mennyi ideig de nem lehetett 25 percnél hosszabb, bár nem néztem meg az órámat mikor beültem a műtős székbe, kikapcs, semmi , majd ébredés orvosok faarccal néznek a halottra, nem akarták, dehát…én meg odaszóltam az osztályos orvosomnak, hogy add ide a kezed segíts kikecmeregni innen, és akkor aszongya:É nehéz vagy… akkó’ majd a levegőbe kapaszkodok és máris kitört a mosoly

    szóval, nincsen fények, meg izék és hanem van a semmi…ami nem semmi az álom

    hahahahaha, vagy fantázia részegen vagy józanon

  • Tüske Zsófia
    2019 május 5
    2:19 du.

    A másik oldal sem sokkal jobb. Van olyan, később politikai pályára állt, ma az MSZP környékén előforduló hölgy, aki diákként egy őszinteségi rohamába elmesélte, hogy miként szerzett munkahelyi ajánlást a felvételihez.
    Később is volt pár olyan lépése, ami alapján nem tartanék senkit úrinőnek. De nagy családvédőnek semmiképpen….

  • Parács Péter Pál
    2019 május 5
    6:32 de.

    Andrew!

    Gratulálok, de az én anyukám 17-18 éves korom körül “hajamnál fogva rángatott ki” egy házibuliból, mert nem értem haza a megbeszélt időpontra. Az viszont igaz, hogy a tanárnak nem agresszív fellépéssel kell “kivívni” a tiszteletre méltóságot.

    —————————————————————————–
    Kedves PPP!

    Anyukád fenti “álláspontja” engem elgondolkodtatott – mi hárman voltunk lányok, de ez a fellépés nálunk elképzelhetetlen lett volna! Nekünk soha semmi nem volt “tilos” általában mindenhova elmehettünk ahova szerettünk volna, azaz “elengedtek” persze a játékszabályokat mindenkinek be kellett tartani nekünk is de a szüleinknek is, ezt előzetesen fel kel állítani! Az én anyám mindig azt vallotta, hogy ha egy gyerek – legyen az fiú vagy lány – megkapja azt a nevelést, iránymutatást, azaz a példát aminek alapján ő maga is eltudja dönteni mi a helyes vagy mi nem, akkor általában nem lépnek fel “váratlan esetek”. Anyukám nagyon biztos volt magában, így a lányaiban is, és utólag visszagondolva nemigen adtunk okot a bizalmatlanságra!

    Soha senki előtt meg nem szégyenített, ki nem oktatott egyikünket sem, arra nagyon ügyelt, hogy a szükséges számonkérésnek, esetleges leszidásnak, stb ne legyenek kívülálló, illetéktelen tanúi, az “elbeszélgetések” saját berkeken belül történtek, ezért biztosak lehettünk abban, hogy anyu “nem éget le minket”, pókerarccal vett tudomásul mindent, de éreztük, pontosan tudja mi, hogy történt, átverni nem igen lehetett, nem is akartuk, előbb utóbb mindig beláttuk, hogy igaza van, hiába berzenkedtünk! Persze nem voltunk mintagyerekek, nyilván nekünk is voltak saját ötleteink, elképzeléseink a felnőttekkel szemben – de azt pl beláttuk, és tudomásul is vettük, hogy az időintervallumot többek között azért (is) kell betartani, hogy a másik felet, ez esetben a szülőket ne tartsuk bizonytalanságban, feleslegesen ne aggódjanak, hogy miért nem jöttünk időre – komoly baj történt e vagy csak “elnéztük az órát” mert túl jól éreztük magunkat! Érthető oknál fogva nem szerették ha a késői órákban, netán éjszaka kóricáltunk az utcán, ha lekéstük az utolsó villamost, buszt stb akkor általában ott maradtunk ahol voltunk: üzenni kötelező volt, nálunk, és három házzal arrébb volt telefon, mi is sok üzenetet közvetítettünk ide vagy oda, ez elég megszokott volt akkoriban, mert nem volt általános a telefon, viszont ami az emberi kapcsolatokat illeti, hát más idők voltak azok!

    Reggel azonban az első járművel irány haza, aztán otthon magyarázhattuk a bizonyítványainkat, de hogy “a tetthelyen szedjenek ki a sorból” az nem működött ! Ha színházban, operában egyéb nyilvános helyen voltunk, bármilyen későn volt is vége az előadásnak, apu általában a megállóban várt minket, mert a onnan elég sokat kellett menni a házig, én pl elég félős voltam. Sok évvel később én is hasonló szellemiséget követve neveltem a saját fiamat, és nekünk is csak annyi elvárásunk volt a már nagyra nőtt felnőtt korú gyerekünkkel szemben, hogy bár tehet amit belátása szerint tenne, de tudjunk róla, bizonytalanságban ne tartson, ne kelljen azon törnünk a fejünket, hogy egy teherautó alatt fekszik- e épp vagy csak ott felejtkezett valahol – nyilán egy idő után kikapcsoltuk az időintervallumot, 18 évesen már nem mondtuk meg hányra kell itthon lennie, bíztunk benne tudja mit csinál! Persze én sem tudtam elaludni míg nem hallottam a zárban a kulcsot csörrenni, bármilyen későn is jött, néhány neszből azonban már megtudtam állapítani minden rendben e, és csak akkor “lazítottam.” Ma már a harmincas éveiben járó felnőtt ember, élik a maguk életét, de én úgy gondolom, nem volt okunk megbánni a nevelési elveinket.

    Sosem vertük, okot sem adott rá, de az iskolába sem volt divat, ahova járt! Nem találom elfogadhatónak úgy általában sem a verést, de hogy egy pedagógus tegye a számára idegen gyermekkel, még úgy sem! Tudom, hallottam, olvastam, hogy a körmösök igen divatosak voltak, nem is mindenki vette a szívére, a pofonokat sem. pedig bizonyos pedagógusoknál elég gyakori fegyelmező eszköz volt, kérdés, eredményes e? Az viszont meglep, hogy bár azt mondod. a “tanárnak nem agresszív fellépéssel kell kivívni a tiszteletre méltóságot” addig a szülők esetében elfogadod, hogy 18 évesen erősen kétes megoldással térítettek jobb belátásra, ha ott ragadtál a házibuliban?
    Szerintem a kettő valahogy összefügg! Egy gyermeket, akár a saját, akár a tanítványról van szó, nem annyira fegyelmezni kell, mint inkább következetesen nevelni – ez esetben szerintem a dolog általában működik!

  • “Viszont alkalmam adódott, hogy meggyözödjem, hogy létezik egy olyan világ, amely nem fizikai.”
    Nagyon izgalmas kijelentés. Kedves Gabriel, milyen a “nem fizikai” világ? Hogyan győződtél meg róla, hogy van?

  • Almási Alma
    2019 május 6
    10:29 de.

    A kérdésed fordítottja is érdekes lenne.
    Tegyük fel, hogy az egész világunk egy szimulátorban van (mátrix, isteni gondolat, ahogy tetszik). Miként tudnád bebizonyítani az ellenkezőjét? Egy szimulátor nyilvánvalóan biztosítana neked “mérhetőségeket” és minden mást is. Miközben csak ülsz a lötyiben valahol.

  • Bendeguz79 Nincs olyan, hogy csak sofőr. A hivatásosok nem is sofőrök, hanem gépkocsivezetők. Különbség.
    A gépkocsivezető is részt vesz az ellátásban. A szakszerű újraélesztéshez legalább két ember kell, a filmekben működik csak a nyomok kettőt, fújok egyet és elszalad a halott.
    Miután a szállítóautók és az ONE kocsik két emberrel üzemelnek, nem lehet valaki csak gépkocsivezető.
    Nem igazán hiszem, hogy Amerikában csak úgy beülhetsz egy megkülönböztetett jelzésekkel rendelkező gépjárműbe engedély nélkül. Ritka nagy marhaság lenne. Azt végképpen nem hiszem, hogy ingyen csinálják. Azt elhiszem, hogy mindenki kap rá kiképzést, és be van építve a fizetésbe. Szereted a közmondásokat, Jézus koporsóját sem őrizték ingyen.
    Mindenki hajt? Érdekelne az a mindenki, aki a haldokló gyermekkel a Nagykörúton délután négykor 100-130-es tempóban végig megy baj nélkül kiképzés és gyakorlat nélkül.
    Tudod itt is mindenki hajt, néhányan tudnak is vezetni.

  • Almási Alma

    Andrew_s
    2019 május 6
    11:48 de.

    Almási Alma
    2019 május 6
    A kérdésed fordítottja is érdekes lenne.
    Tegyük fel, hogy az egész világunk egy szimulátorban van (mátrix, isteni gondolat, ahogy tetszik). Miként tudnád bebizonyítani az ellenkezőjét? Egy szimulátor nyilvánvalóan biztosítana neked “mérhetőségeket” és minden mást is. Miközben csak ülsz a lötyiben valahol.
    ______________________

    Ez bizony pontosan így van. Nevetni fogsz, de a fizika egynémely furcsaságát ilyen szimulátorral egészen jól meg lehet magyarázni. Van néhány érvem emellett, ellenérvem pedig csak egy, de az nagyon nyomós. Ha a világot egy szimulátor állítja elő, honnan származik a minta? Nyilván egy valaha-volt nem szimulációs világból. Ezzel pedig a problémát “visszavezettük” az eredeti kérdésre: Hogyan működött az a világ?

    Ezért a fizika ebbe nem is merül bele, mindössze annyit mond, hogy mi ilyen-meg-ilyen jelenségeket tapasztalunk, ezt meg azt tudunk megjósolni, bármelyik szintről (valóság, vagy első, második…akárhányadik szimulációs szintről is származnak ezek a tapasztalatok…) Az élethez ennyi elég is… 😀

  • KANNY;

    Itt a jo hir.

    Ma, 2019, majus 6-an pesten es het megyekben, 139 fiokkal a “takarek[penztar” ismet nyitva es varja a szamlakartiokat.

    tehat, tisztan csak felre-ertes volt annak elrablasa az Orban regime altal.

    Csupan a modszreik-atalakitasan dolgoztak.

    A “sofor”-seg eseten.
    Itten minden 15 eves gyerek kapahat ‘restricted’ hajtasi-engedelyt. Az az napkozben, felnottel a kocsiban vezethet.
    S hany 15 eves velned hogy nem kovetne azt ???

    Vezetni az nem kepesseg, hanem minimum elvart kovetelmeny. Barmi is a munkafeladata,ha nem vezet nem megy dolgozni !!!

  • ALMASI; Minden “simulaciok” a letezo ill. beallitott progarmok alapjan mukodik.

    De miert nem kepesek simulaciokkal felfedezni mind az igen egyszeru dolgokat amit meg ma sem tudnak a tudomanyok szak-kepzett tagjai ???

    Pl.
    Mi kepsseg, tudat alapjan koltoznek pl. az eszak-amerikai Monarch lepkek minden ngyedik generacioi erkeznek Mexico kozepen egy hegyi faluban piontosan Halottak-napjan ???

    Csupan minden negyedik generacio, mivel a lepkek csak ket (2) honapot elnek.
    S a metamorfosis ciklus is 6-8 het.
    De mind ugyan arra a fara szall telelni Mexicoban mit elodjei.

    Hasonloan Eszak-Afrikabol a “painted-lady” (festet-holgy-lepke), repul Marocco-bol Scandinaviaba, hasonlo alapon es modon.

    Vagy hogyn talal vissza szuletesi helyere a Lazacc, 8-10-13 ev utan az tengerekbol, halala-elott ikrait lerakni ahol ikarakbol kikelt ???

    Hogyan csiszoltak az Inkaka a Kuscoi templomaik 100 tonnas epito-koveit amikozze meg egy borotva-penge sem fer ???

    Hasonloan hogyan szallitottak, sot vagtak robb tonnas koveket a kobanyajkbol par-szaz kolimeterekkrol a Nilus masik oldalan es szallitottak a Pyramidok magassagaiba.
    10-20 tonnas kovek nem ritkasag.
    S csupan a bronz volt letezo kovet faragni.

    A pyramid epitesek minden kis-meretekben, az elkepzelet alapon soha, senki altal NEM sikereskedett.

    Hogyan tartak fel a Babyloniaiak a vilagegyetem csillagait. Megneveztek 5 ezer egitestet.
    90%-a nem lathato emberi szmmel.

    Hogyan allapitottak es neveztek 4-5 ezer evvel ezelott a Naprendszerunk bolyogoinak a Holdjait , szmair es neveit?
    Latta maga a “Nasca” karcolasokat a foldben ?
    Az “Easter-island” (Husvetsziget) szobrait ?
    Vagy az angliai “Stonehang”-et ?

    Csuoan emberi feltetelezeseket es ismert tenyek alapjan leheto computer programok alatal simultalni.

  • Almási Alma
    2019 május 6
    10:29 de.

    Izgalmas kérdés bizony, de nagyon.

    “” …. ezt meg azt tudunk megjósolni, bármelyik szintről (valóság, vagy első, második…akárhányadik szimulációs szintről is származnak ezek a tapasztalatok…) …

    Nincsenek akárhányadik szimulációs szintek. Söt nincsenek szimulációs szintek sem.

    De vannak dimenziók.

    A “fizikai világ” alatt azt értem, amit a fizika annak fogad el – a tudomány jelenlegi állása szerint – a négy dimenziót.
    De volt idö amikor még csak hármat fogadott el.
    Ugyhogy neked kellene ezen a legkevésbé “mosolyognod”

    A matematika viszont ismer sokkal több dimenziót.

    De hogy ne legyünk ennyire sematikusak – mondjuk azt fizikai világnak, ahol az anyag energetikai kölcsöhatásban áll, vagyis ahol igaz az hogy az anyag és energia kölcsönösen egymásba tudnak alakulni.
    Figyelembe véve és nem elhanyogalva a negyedik dimenziót, ami az idö, mivel e nélkül az átalakulás nem értelmezhetö.

    A többit rádbizom ….. azzal a megjegyzéssel, hogy a fizikai nem jóslásokkal foglakozik – bár ha néha ugy tünik is.

    A várható kölcsönhatás elörejelzése semmiképpen nem jóslás, hanem elözetes matematikai levezetés – bár sokszor kell nagy adag hit is hozzá, hogy azt lássuk meg benne, ami várhatólag bekövetkezik

    Innentöl persze benne lehetünk mégis jócskán a MATRIX-ban 🙂 🙂 🙂

  • Rodeo

    Az álommal közel is jársz mindehhez, de messze is.

    Mivel nyilvánvalóan az álmok legtöbbje a jelen valóságod “ujraélése” valamilyen virtuális közegben.

    Vannak olyan álmok, amiket viszont semmiképpen sem tudsz ilyesmihez kapcsolni, vagyis olyasmihez, amelyet vagy amelyhez hasonló szituációt valaha is megélhettél.

    Na de mielött messzemenö következtetést vonnánk le ebböl, – olyasmit hogy – “tulvilági” – “elözö életbeli” – vagy “utóéletbeli” – egyszerüen csak annyit mondok erre, hogy ébren – nem tudsz álmodni?

    – nem tudsz kitalálni dolgokat?

    dehogynem, hiszen erröl szól az “inteligencia”, a müvészek, irók, költök, zenészek nem alkotnak?
    Egy egyszerü mesterember (akár egy köves) nem farag ki olyan dolgot, ami sosem létezett?

    Az agy az ami a létezesünket megszabja, ami által “azt hisszük” hogy vagyunk.

    Nem én találom most ezeket itt ki, már elöttem ezer évekkel tudták.
    meg azt is, hogy van egy részünk a lélek, amely egy percig sem akar engedelmeskedni a tudatunknak, aztán egyszer csak fogja magát és eltünik a testböl…

    Hogy mik vannak, nem ….??

    nem kell ehhez kómába kerülni, hogy a müködéséröl tudomást szerezzünk.

    gondolom viszont, hogy ha arra választ tudnék adni, hogy ez valójában hogyan müködik, akkor most nem itt irogatnánk egymásnak.

    Egyébként nagyon tévedsz, odamásoltam Kenny-nek a világ egyik legelismertebb agykutatójának a véleményét – az agykutatók nagyon messze járnak attól, hogy anyagnak tekintsék a gondolatot.

    ne keverjük a “szállitást”, a “továbbitást” az idegpályákon, ami nyilván tiszta energia – ez igen, ez az anyagi megnyilvánulása.
    Aminek a megismeréséhez nem hogy “közel járnak” hanem “kézzelfoghatóan” ismerik.

  • Almási Alma
    2019 május 6
    1:22 du.

    kösz!

    Big Bang! és a Fekete Lyukak (valami hatalmas méretű örvény ami a tehetetlen mozgás következtében a gravitáció miatt jön létre a végtelen térben és a végtelen időben és -természetesen- véletlenül !!!) és a róluk szóló rablómese: a Big Bangről van egy kényszerképzetem (röhögés közben) a Szentháromság ott csücsül a semmi közepén és várja a valamit és addig ultiznak, várván …és ők egy “végtelenül kis pont” a valamelyik “mű” hátha “ezzin” a mezőn

    most, hogy a Starbucks sütőtökös tejeskávés papírpohara ott csücsül a Trónok harca egyik jelenetében az számomra mindent visz…

  • Bendeguz79
    2019 május 5
    10:14 du.

    Bendeguz!

    Az ujságnak semmi köze egy Neuro-scientista munkájához. Idézhettem volna más ujságot is. Nagyon sok ujság lehozta anno a hirt.

    Ne a köritést olvasd, hanem a lényeget! Ok?
    Ez a te nagy bajod, hogy arra koncentrálsz, amire nem kellene, ami pedig fontos, arra soha nem figyelsz.

    Soha nem olvasgattam azt az ujságot és nem érdekel, hogy kik a szerzöi, és nem fog ezután sem.

    Szerezd meg a könyvet, olvasd el mit ir benne Freund Tamás, azután irj véleményt.

    Mellesleg 60 éves, tehát annyira már nem fiatal.
    2011-ben a “The Brain Prize” díjat nyerte el, mint a világ legnevesebb agykutatója.
    Federation of European Neuroscience Societies elnöke, Az amerikai tudományos akadémia tagja, a magyar tudományos akadémia egyik alelnöke.

    Itt olvashatsz egy kicsit többet róla, dijairól, munkájáról.

    https://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=19034

    Oksi?

  • Kenny!

    Én viszont igenis “sarkosan” fogalmaztam, mert nem akarom elkendözni a mondandómat.

    A vallásokat nem szeretem, az intézményeket.

    Alap, hogy a vallásos emberek is nyilván ugyanolyan “vétkes” emberek mint Te vagy én, de sem meg-, mégkevésbé elitélni jogom sincs, mellesleg nem is akarom.
    A bigott embereket viszont kerülöm, legyen vallásos, vagy bármi másban bigott.

    Jézus is pont ezt tette, akkor is amikor utolsó leheletében éppen megbocsátott a latornak, demonstrálta, hogy mindannyian vétkesek vagyunk, de meg lehet bocsátani. Az alázat pedig arról szólt, hogy a mester sem nagyobb a tanitványnál, mert ö is csak egy tanitvány. (amig él, de mindenképpen akként kezdte)
    Na ez komplikált, de gondolom nem nehéz követni.

    Akkor is a megbocsátást hirdette, amikor a hires mondatával megvédte a csalással vádolt nöt – mondván – “az vesse rá az elsö követ, aki maga nem vétkes.”

    Aztán megkérdezte töle: – “asszony, hol vannak a vádlóid?” és ekkor megbocsátott neki külön, és elbocsátotta, mondván “ne vétkezz többet”

    Fontos, hogy nem az mentette fel a büne alól, hogy a többiek is vétkesek, hanem a megbocsátás!
    Mert Jézust ott birónak tették.

    Irod, ami nyilvánvaló volt, a kapcsolatotok eredetét a kedves nejeddel. Kenny, ez az ami fontos az életben, ami összeköt, ami meghatároz sok mindent, a hüség.
    A hüségnek az alapja pedig a bizalom.

  • rodeio!

    pincértéma:

    Velem esett meg, hogy egy vendég (házaspár) franciaként mutatkozott be. Mivel a franciát nem hablatyoltam, átengedtem a rendelést kolléganömnek, aki végre alkalmazhatta francia-tudását.
    A véndégek többségében németek, osztrákok, olaszok voltak – Margitsziget/Casino.

    Miután még külön ki is hangsúlyozott kérésukre a föszakácsunk minden ételt franciásan készitett el, a tálalás után jött a durva reklamáció. Szegény csaj ….
    Mi mást tehettem, mint továbitottam a szakácsnak, aki nemes egyszerüséggel közölte, hogy mondjam meg nekik, hogy máskor meséljék el elöbb hogy hogyan szeretnék az ételt, neki nem probléma, megcsinálja.
    Mondtam, hogy nem nyüvöm a franciát. A szakács pedig megnyugtatott, hogy mondjam csak mindezt el nekik ékes magyarsággal, mert nyilván, hogy ugy könnyebb számukra is a kommunikácio, hiszen az biztos hogy franciák sose voltak, mivel nem ismerik a francia ételeket. Ha pedig itt franciául beszélnek, akkor csak is magyarok lehetnek.

  • Almási Alma
    2019 május 6
    1:22 du.
    lassan lejár ez a blog is, de addig, hátha átmegy:
    ugye a Földön is vannak tornádók, örvények folyókban, tavakban és a tengerekben, és egyáltalán nem magyarázzuk bele az idők kezdetét és az idők végezetét, hanem becsukjuk az ablakot hogy a por ne jöjjön be

    a világ olyan kis eccerűke csak vannak firnyákok akik befestik olyanra hogy eladható legyen, mint a színes léggömbök a falusi búcsúban

    hahahaha

  • Gabriel
    2019 május 6
    11:17 du.

    amit almának írtál az olyan sötét, hogy nincs az a villám…hahaha

    már hosszú évekkel ezelőtt olvastam és hallottam is rádió előadásban tudósok igenis megfejtéshez közel vannak nem csak az idegpályákon “folyó” jelrendszerrel kapcsolatban, hanem azon jelek eredményeiről a gondolatok és az agy anyagi funkcióiról

    igen, az alkotás is fizikai tevékenység és ébren álmodás eredménye

    a gizi emleget számára megfejthetetlen migrációs problémákat rovarok, madarak egyéb állatok és az építkezés alapanyagainak előkészítését… semmi csoda nincs mögötte…csak még nem tudtuk megfejteni… mert bár szenzáció de nem annyira hogy anyagi hasznot hozzon, ezért állandóan visszatérő kérdések maradnak, mert a pénz másra kell, hogyan lehet kanyarfúró helyett mindenféle gyilkoló eszközöket készíteni, mert az ember embernek farkasa… és folyamatosan azt hiszi, hogy… pedig dehogy…

    egyszerű szavakkal: nincsenek csodák, csak -eddig- megválaszolatlan kérdések

    Maradok Mahler Das Lied von der Erde a régi bölcsességek egy csodás harmóniavilágban kelnek új életre
    vagy Schubert: Der Doppelgänger

    és így tovább

  • Gabriel
    2019 május 7
    12:36 de.
    az a szakács egy bölcs és tapasztalt ember!!! bizonyosan fején találta a szöget, a “francia” vendégek kis tréfát akartak és elérték céljukat, mert nem volt egyetlen anyanyelvi francia a közelben aki seperc alatt lebuktatja őket
    a párisi történetemet nem ismétlem de az nagyon tetszett, ahogy a hitelkártyájukkal akartak nagyfiúk lenni de az asztal alatt találták magukat sokáig nyögték a hiteltörlesztést egy dinerre elkölteni fejenként Fr 3500 -at kijózanítólag hat, pláne ha anyutól kapták, hogy “osszátok be jól”

    hahahahaha

  • Almási Alma

    Gabriel, látom már, a fizika, meg a dimenziók tekintetében ugyanolyan tájékozott vagy, mint Marx-Engels személyében és munkájában. És ehhez még remek pincér is voltál a Margitszigeten? Csúcs!

  • Bendeguz79 Kettő az egyben válaszolnék.
    A megszüntetett szerződéseket is visszaállítják? Nem. Tehát megkárosították az állampolgárt. Ha szétverik az arcodat egy baseballütővel, az nem arcátalakítás hanem gyilkosság. Rendben?

    Vezetés. Látom szerinted az az autóvezetés, hogy nyomod a két – három pedált, és forgatod a kormányt. Csak azért nem Te vagy a Forma 1 világbajnoka, mert nem akarsz az lenni. Ott van az a hátrányos helyzetű kis Hamilton, neki is kell egy kis sikerélmény, igaz? Rendes fiú vagy. Tudsz még ilyet?
    Az USA-ban 2016 első felében 17000 ember pusztult el az utakon.
    Ideje lenn átgondolnod, hogy az elvárás és a teljesítmény nagyon ritkán van szinkronban.
    Az viszont tény, hogy az autóvezetéshez sem értesz, de természetesen abba is beleszólsz.
    Itt mindenki elvárja, hogy végre megérts egy egyszerű tőmondatot, még egyszer sem sikerül. Ha vezetni is így vezetsz, Isten irgalmazzon az amerikaiaknak. Befejezném ezt a témát, mert ne haragudj, vadbaromság amit írsz.
    Azt viszont végre leírhatnád, egyáltalán mihez értesz, mert mióta itt vagy csak azt tudjuk mihez nem.

  • Almási Alma

    Rodeo, a tudomány roppant egyszerűen működik.

    A fekete lyukak, meg a BigBang egy-egy elmélet eredménye, amelyeknek hatásait TUDJUK MÉRNI is. Mihelyst fel tudsz mutatni egy egészen más elméletet, amelynek a következményei egybevágnak a mostanáig elvégzett méréseinkkel, akkor már csak egy olyan mérést kell majd kigondolnod, ami csak a te elméletedet támasztja alá, a miénket nem. És máris te leszel a Jani!!!! 😀

  • Bendeguz79
    2019 május 6
    4:52 du.

    gizi, csak nem olvastad a Sziriat oszlopait? és most idecitálod? olvass mást is inkák helyett inkábbakat…

    és nem csak üvegből lehet nagyítót készíteni és azokat sorba rakni egy bambuszcsőben… máris “messzelát” a babilóniai (is)

    egy vízcsepp is lehet nagyító, ha nem tudtad volna

    meg évezredek alatt fel lehet fedezni a bármilyen szikla rétegjellegét és amellett hasítva ugye ma is csináljuk…

    olvass Münhausen bárót, az való neked

  • Gabriel Akkor mégis, csak kell a bizalom, hiába bolond aki emberben bízik.
    A sarkosság nem lett volna baj, csak olyanra válaszoltál sarkosan, amit én nem mondtam. Sosem utáltam a vallásos embereket, ha igen, nem azért mert vallásos volt.
    Alapjaiban volt téves a megdorgálásom.

  • Almási Alma
    2019 május 7
    8:50 de.

    mit tudtok mérni???? amit mértek az egy jelenség a végtelen és tehetetlen anyag mozgásából adódik… kell valami szenzáció a “tudománynak” mert arra fizetnek? meg kell találni a végtelen végét és rángatni: egyszer zsugorodik másszor tágul

    ha “csak” annyit hozzátennétek, hogy a végtelennek az a része amit “beláthatunk” az “ilyen” vagy “olyan” akkor nem lennék ilyen röhögős, de a Big Bang -számomra- a monoteista istenképzet és teremtésmítoszok mai gyermekmeséje, áltudományos, azaz kókler rablómeséje szintén azért mert ez elég szenzációs és erre lehet pénzt kapni, mert kurva sok hirdetést el lehet adni ezek alatt az előadások alatt (hirdetés, tudod: zenélő gumibugyi, kaviccsal ízesített rágógumi és lila fing zöld léggömbben)

    sajnálom, még azt is eltűröm, hogy hülyének tartasz emiatt

    a végtelent még senki sem “látta” és sohasem fogja látni! riasztó is lenne

    közben azért ti nyugodtan méricskélhettek sőt jó, hogy teszitek, hátha kiderül…hogy mi? hát az amit kutattok

    a CERN kapcsán hatalmas hallgatás van a kezdeti “végső” igazságokról, meg a részecskékről amelyek ugye a semmiből keletkeznek de bizonyosan nagy munka folyik ami nem tartozik az olyanokra, mint én is…

    attól még akármi is lehet a világban

    valaki -nálam csilliárdszor okosabb- mondta, hogyha kitalálnak valamit akkor azt meg is fogják találni ha a valóságot ki is ficamítják miatta

    és ez megy: a politika és propaganda betett a csülkeit a tudományba is meg a művészetekbe is

    azért mondjál még valamit, érdekelne: valami rövid, tömör és világos

  • Kenny

    Nem tudom, miért érezted ugy, hogy amit irtam, annak valamiféle dorgálás lett volna a szándéka!

    Hanem pont az ellenkezö! Magamról hangsulyoztam, hogy nem nem szeretem a vallás intézményeit fenntartások nélkül, mert sok bigottnak adnak terepet. (óhatalanul is)

    Bocsánatot kérek érte, ha igy hangzott, távol legyen tölem!

  • Rodeio

    a sok-sok mixben leirtad a lényeget

    “”…állandóan visszatérő kérdések maradnak, mert a pénz másra kell, hogyan lehet kanyarfúró helyett mindenféle gyilkoló eszközöket készíteni, mert az ember embernek farkasa… és folyamatosan azt hiszi, hogy… pedig dehogy…””

    na de ennek a megoldására hol fog választ találni a bingben-ben (ben..ben…ben…) ücsörgö szentháromságtól, vagy akárki-bárkitöl ott a cirkuszi nagy-kanyargós Cern(iben)?

    Sehol kismadár…

    lehet kutogatni a többit is – aztán ujra meg ujra marad minden a régiben

    minek ehhez a mit is bizonyitani??

  • Almási Alma

    Majd ha “leesel” arról a bizonyos tudás fájáról mint beleharapni való alma, ide közénk földi kis senkik közé, akkor majd talán másképp is el tudnánk beszélgetni.

    Bár nekem inkább az a “sok almaság” már inkább a lelkizésre asszociál – mint a tudás ama bizonyos gyümölcsére – mivel az én mai mindennapomban az “alma” szó alatt “lelket” értek inkább (portugálul/latinul)

  • Kenny

    Még egy, sajnos van egy “nagy hibám”, amin a mai napig nem tudom magam tultenni – általában fenntartások elölegezem meg a bizalmat.

    És nehezem adom fel – még akkor is ragaszkodok hozzá, ha a személy már rég az ellenkezöjéröl tett tanuságot.

    Igy is lehet élni, de már tudom, nem könnyü.

    Apám, anyám is hasonlóak voltak.

    Azt hiszem mostmár nem is akarok másmilyen lenni.

  • Ja Alma!

    Nekem nem volt szégyen kenyeret keresnem pincérként sem, hólapátolóként sem, malterkeveröként sem. Semmilyen formában.
    Söt mosogató is voltam!
    Söt ….. hagyjuk
    tudod arról az aranygyürüröl mesélek éppen ….

  • Kenny

    csak egy javitás abban utoljára irtam:

    kimaradt egy szó – ugy akartam irni, hogy:

    “általában fenntartások nélkül”

  • Kenny;

    Persze en semmit nem tudok.
    De te tudszz mindeg mindent.
    De soha nem adtal bizonyitekat annak, csupan a hencegeseddel bamitaod az itteni olvasokat.

    Persze rajtad kivul sem tud senki meg vezetni/hajtani sem.

    Az auto-uti balesetek a hajtott-merfoldek aranyban van velve. S amodon a US az egyik leg-alacsonyabb auto-uti-balesetek halalozasaban.

    Tobb-szaz-millio kocsik, de oriasi tavolsagok es mindenki szaldgal mindeg.

    Persze van egy par nemzet ahol NEM szamit auto-uti-halalozasnak HA az uton-serult egyen NEM az uton, hanem a korhazban hal meg.

    Na hencegj valami ertelmesebbel, s probalj allitani valamit ami kepessegedet bizonyithatna !!!

    Tul-bekepzeltnek bizonyitod magadat, bizonyara az a complexumod.

  • Gabriel;

    Bevallom soha nem halottam, sem olvastam a kedvelt todosod nevet.

    De ne vedd meleponek ha valami neked ottan bamulatosnak tunik, s mashol az ismeretlen.

    Persze minden “szak-korok-tagjai” mind vallakon-veregetik egymast, s kulombozo abc-leves-jelzokkel ekesitik tarsaikat.
    A gyarlosagaikban a “tudosok” sem kivetelek !

    De a kerdesem; mit tett az illeto ?????

    Hany agy-mutet vegzett sikeresen meg-nem-szuletett gyermeken az anyjameheben ???

    Neuro-surgeon-ok 90%-ai csupan a hatgerinc-cel foglalkoznak. Az a 10% amelyek az aggyal, azok alig evi 10-12 mutetet vegeznek.

    Muttas aki evi 50-et vegez sikeresen, beleszamitva conjined-agy-ikrek szetvalasztasat.

    Es sikeresen operalva az anyameheben is.

    Tetteket, NE allitasokat itelj es magasztalj!!!!

  • Bendeguz

    Nem istenitésböl irtam, vagy idéztem.

    Senkit nem istenitek, semmilyen szin alatt, magamat a legkevésbé. Csak annyit kértem, hogy te se kezelj le semmilyen véleményt, ha nem ismered.

    Nem illik hozzád.

    Csak egy véleményt idéztem, amit nem szükségszerü lerohanni.

  • Bendegúz79
    Továbbra sem tudsz értelmezni, a nevezett hátrányos helyzetű az Hamilton nem én.
    Továbbra sem magyarázat a majd negyvenezer halott egy egyszerű dolognál, mint az autóvezetés. Most vagy nem egyszerű, vagy az amerikaiak akkora balfácánok, hogy még ebbe az egyszerű feladatba is bele tudnak pusztulni.
    És ezek csak a halálos balesetek, a sérüléses és csak anyagi káros balesetek nincsenek benne. Mi is ebben a hencegés?
    Bendegúz ha valamit le akarsz szólni, legyen alapja.
    A komplexumom pedig igen kicsi, házzal, kerttel, faházzal és gloriettel. Gondolom komplexus akartál írni, csak megint nem sikerült. Azonkívül nem adtál magyarázatot, hogy miért nem nyertél még autóversenyt, mikor olyan egyszerű? Szerénységből?

  • KRNNY;

    Minden “szerzodesek” HA le-nem jartak, vagy felmondasal, vagy masmodon nem lettek ervenytelenek, azok ketsegtelenul ervenyesek.

    A takarekpanztari betetek eseteben, HA a szamlat le-nem zartad, ill. leanyod, az ugyan ugy mukodik mint az atalakitas elott.

    De a pont, ha Orban vagy valaki el-lopta volna a bankot, arrol ugy-sem tudnal.

    De a lenyeg, hogy minden elobbi fiokok mukodnek mint ket-hettel ezelott.

    Sot, sem leanyod, sem unokad nem serelmezve.
    Csupan egyszeru felre-ertes volt.

    Talan kivallo magyarnyelvi ertelemezesed altal ?

  • Almási Alma

    “azért mondjál még valamit, érdekelne: valami rövid, tömör és világos”

    Rodeo, Hülye vagy… 😀 (remélem, ez elég rövid, elég tömör, és elég világos még a számodra is…)

  • Gabriel
    2019 május 7
    11:11 de.

    hahahahaha

    csak nem egyetértesz velem? még majd kiderül, hogy nagy híve vagy a szocializmusnak is, csak ügyesen leplezed?

    és marad a nagy kérdés, miért bántod Marxot és a többieket? ugyanaz az “okod” mint a Rétvári Bence kisasszonynak aki sikító frászt kap tőle meg az egész kádéempé (ők jöttek a majmok bolygójáról csak ügyesen leplezik? szegény majmok nem tudnak tiltakozni, hogy ők márpedig nem is olyanok, mint an Bencelina)

    a világtörténelmen végigvonul az a filozófiai irányzat mely szerint ember emberrel egyenlő (mintha írtam volna, hogy a barlangrajzok időszaka kommunista volt, vadabbul, mint Marx legtisztább gondolataiban és a Biblia tanúsága szerint az első egyenlőtlenség az zsidó eredetű, Cain irigysége és kapzsisága mutatja ez az az eredeti ősbűn amit azóta hordoznak magukkal és a jobb érzésű zsidók ezért nem kedvelik hitsorsosaikat, mert a netán yahoo az a mai Cain és már megszületett a Góliát de ami késik nem múlik, lesz egy David (olyan, mint amit Michelangelo ábrázolt aminek címe Il Gigante hahahahaha) és akkor lesz más amire kötelező emlékezni… ugye aszongya pimpeo vagy más néven pompass hogy aki nem ért egyet Cain nal az Anti és nem szabad Tóni nak becézni, hanem meg kell szankcionálni, mint ahogy azt Cain tette volt… és még azt is mondta, hogy: “jusztis”

    szóval nincsenek bizonyítékaid sem és a logikád némi kívánalmakat hagy maga után (nem akarok más szavakat használni, mert akkor hisztérika leszel)

    szóval: nagy hatalmas diktatúrák (császárságok, királyságok, grófságok, szultánságok, kalifátusok fáraók birodalma sötöbö) virágzottak a nép boldogulásával mialatt az olyan hordák, mint a Dzsingisz Khán aki lerohanta és megölte onnan a Bronxból meg Texasból indulva az egész világot és a Khán elsinkófálta a lopott holmit és akkor a nagy birodalom magától szétesett nem volt “az a” rágógumi ami összetartotta volna, mással meg csak ducktape az meg nem elég hosszú életű… maradnak az ócskavasak szerte a világtengereken és harsognak közben egyre nagyobb csinnbummcirkuszt kell “otthon” csinálnia, hogy ne vegyék észre, bilibe lóg a kezük de van nekik “demokráciájuk” addig amíg le nem hallgatja őket a Gúgli meg a fácsé és az instagramm és az enesá és a ciácica… és vidáman szelfiznek

    szóval mi is a te bajod azzal, hogy valaki kifejtette mint Wagner a Siegfried második felvonásában ahol a Vándor lesétál a mélybe és találkozik az Alberich (nagyon hasonlít a Rotschieldra) nevű kapitalista rabszolgatartóval amint hatalmas zajjal kalapálják (ütik vágják) a vagyont, hogy dagadjon a profit… és a végén felmutatja a megoldást is Götterdämmerung azaz forradalom ami elsöpri a szemetet (kiönt a Rajna) és az arany visszakerül eredeti tulajdonosához akitől ellopta az Alberich és a Mime a kis firnyák akiről kiderült, hogy egy kardot sem tud kovácsolni, nemhogy birodalmat hahahahaha

    szóval valami … vagy hiába várjuk itt a nagyérdeművel hogy meg is magyarázd és ne csak a Walhalla kilincséről elmélkedj hanem miért is van Walhalla és a többi…

    lehet, hogy hiába várok?

  • Bendeguz79
    2019 május 6
    4:52 du.

    Szimuláció vs. valóság:
    Belülről nem igazán tudod jobban megítélni, hogy valóságos vagy-e, vagy a mátrixban ázol, mint a zárt labirintusban élő patkány a labirintus térbeli modelljének tervezőasztalon levő számításait. Pláne, ha egy zárt hurokban önkorrigáló a szimuláció.

  • Alma,

    A szimulációs teória egy filozófus ötlete volt. Viszont komolya nekiveselkedéssel próbálkoznak leleplezni 🙂

    Amúgy minden pillanatnyilag megmagyarázhatatlan jelenségre a szimuláció a legjobb válasz. Mindegy, hogy isteni elrendelésnek, vagy egy multidimenzionális számítógépnek hívják 🙂

  • Gabriel
    2019 május 7
    11:34 de.

    A világ nem dől össze általában.
    Voltam temetőkertész és éjszakai műszakos almaválogató is. Van tanári papírom, de dolgoztam hőpisztollyal is, mint kitűző-szalagok előállítója is.
    Nem az a lényeg, hogy az ember dolgozik, hanem az, hogy a személyiségét mennyire hagyja felőrölni eközben.
    Szerintem.

    Amúgy meg egy temetőben is szükség van kertészkedni, sírt gondozni, és egy katedrán is pampogni. Sokszor a különbség sem olyan éles 🙂

  • Rodeo11
    2019 május 7
    10:57 de.

    Bírom mikor egy laikus aki pénzért vette a papírjait,
    valami háziasszonyoknak szóló, kiguglizott szócsépléssel és blablával okoskododik tanult emberek előtt

  • Andrew_s
    2019 május 7
    4:07 du.

    a szimuláció az mire tud rámutatni? mert ugye adott egy sokismeretlenes megoldatlan kitaláció (fantazmagória, kényszerképzet, rémálom, skizofrénia vagy csak túlitták magukat Red Breast ből és jég nélkül, ásványvizet sem használtak?) és akkor ha szimuláljuk akkor mit fogunk tudni?

    valaki elképzelte, hogy (már nagyon előrehaladott állapotban lehetett?) ott már pedig szögletes a gömbölyű végtelen és és valaki ott kucorog a sutban… és akkor ha eztet szimuláljuk akkor megtudjuk ki csücsül és miért és miért pont ott?

    mert ugye az a hír járja naív berkekben hogy a végtelennek 13057812587 fényévnyire vége van és ugyanannyi földi évnyire van tőlünk azaz olyan régen volt hogy már régen em is van ott és ha van valami akkor az nem az aki most a sutban ül, mert mindig csak a múltat “lássuk” (suksüknaknek) még itt a Földön is a légy amikor elrepül a szemem előtt akkor az már a múlt legye!!!!

    és akkor lesz egyre újabb és változó múlt és meg is mérték (nekem van egy varázscollstokom kölcsönadnám hozzá meg egy jó stopperem is megmérendő pontosan mikor volt az amiről halvány lila fingunk sincs de valakinek ez jó lenne mert monoteista és a szentháromságot is bele lehet tuszkolni)

    és akkor lesz egy nagy robbanás és felébrednek tőle???

    meg szoktam kérdezni cui prodest? és arra nem jön válasz… ugyanúgy mint a zégő csipkebokorból kikandikáló kiskecske mekegve hehehehehe

    hihihi

    erre kössünk masnit szalagom van soxinű… majd írjál hová kűggyem

  • Rodeio

    én nem veled értek egyet, hanem egyfolytában csak egyet állitok:

    A humanoidok egy szocial-animal fajta, amely sajnos képtelen elfogadni ezt magáról.

    Csakis egymás segedelmével bir megélni – lásd robinsont, péntek nélkül mire ment volna?

    Amikor rabol, ezért rabolja a saját fajtáját is, nemcsak más állat-, növényfajtát pusztit.

    Andrew_s fentebb pont ezeket is példázza

    Mit vársz?

    Azt hogy én igazoljam mindazt, ami nem mükszik?

    Szerinted minderre az a megoldás, hogy egyik fele kiirtja a másikat?
    Hát nem egyfolytában ezt cselekszi?
    Valamenyi példád, a fenti is pont ezeket ecseteli, bizonyitja.
    Na és? Jöon ujabb generáció és ujraszaporítja magát ugyanigy.

    Mitöl lesz más, mi módosul attól, hogy még bele dobsz a halmazba akár 500 millió uganolyan teóriát?

    A minösége egy jottányit sem változik, mert ebben az esetben a nagy számok törvénye nem csap át semmilyen más ujabb minöségbe.

    De lehet itt a földhoz verni a hátsó fertájod, és toporzékolni, hogy de mama én mást akartam … 🙁 🙁 🙁

    Erröl szólnak mindezek a az általod elövezetett történetek a régmult századokból, de akár az ezerévekböl is.

  • ANDREW_S; A Simulacio nem csak hasznos, de szuksges az ismert lehetosegek alapjan bizonyitani, hogy barmi ismert es letezo, vagy tervezett szerkezet, legyen az epulet, vagyu gepezet hogyan mukodhet, vagy rehagalhat majd mulombozo korulmenyek kzozott.

    De minden csupan az ismert lehetosegek alapjan.

    A simulacio NEM fogja megjozolni ,hogy a kiserleti patkany a kiserleti folyoson jobra vagy balra fog-e fordulni.
    Csupan azt hogy mi-kovetkezmenye lehet HA jobra, vagy balra fordul.

    De azt meg maga a kiserleti patkany sem tudja elore hogy merre fog majd fordulni.
    Az teljesen ismeretlenseg nem felfedzheto, sem kitalalhato!

    Tehat az az “Istenseg” elvet amodon kutatani lehetetlen sot gyerekes is !!!

  • Andrew_s

    Hát ez az. Mélységesen igy gondolom.

    Azért nem akarok ugymond “megfelelni” semmilyen éppen aktuális “közvélekedésnek”.

    A személyiségem (karakterem) nem változik. Ez vagyok.
    Aki elfogad tudhatja, hogy mire számithat, sohasem rejtettem véka alá semmit.
    Állithatják kétszázan is ellenemben, hogy két egyenesdarab egyforma, amikor nem az.
    Nem fogok elbizonytalanodni

    Andrew_s!

    Ha bárhol “igyekszel megállni a helyed”, a személyiséged éppen hogy nem felörlödik, hanem ellenkezöleg, megerösödik.

    Nappal katedra, éjszaka güri?

    Miért szégyeltem volna és tagadtam volna bárki elött is az ÉVM-ben, ÉGSZI-ben, hogy hétvégen sört árulok?

    Almaszedés, válogatás, minösítés? Metszés, kaparás –
    micsoda nosztalgiák … pont a napokban gondoltam vissza rájuk

  • Gabriel
    2019 május 7
    6:12 du.
    namost mindez után, hol marad a szocializmus és a kommunizmus gyalázása? és Marx meg a többiek (elődei és utódai) becsmérlése és seggfejnek kikiáltása… valamint a demokrácia -mint “olyan”- istenítése? a demokrácia nem ad táplálékot csak rablómese hab nélkül hülye gyerekeknek és neked aki még most kezdesz kinőni a pelenkából…

    szóval aki a houtikat gyilkolja yemenben csak úgy cum trucc mert (kitudja? szóval kell neki a kikötő!!! és a környéke… )

    hihihi

    “szóval” ??? vagy szó nélkül?

  • Bendeguz79
    2019 május 7
    6:29 du.

    Nagyjából semmit sem értettél a jelek szerint abból, amit írtam. DE az igaz, hogy éppen azért nem igazán bizonyítható, hogy a mátrixban ázol vagy sem, mert egy önkorrigáló szimuláció kivédi a lelepleződést is. Kibernetikailag ez olyan, mint az önképzőkörös számítógép, vagy a játékelméletben a dinamikus játékmodellek.

    Az egyedi szimulációs entitás számára belülről teljesen indifferens, hogy kivülről ő fizikailag csak egy áramköri egység vagy egy biomechanikai szerkezet. Belülről akár embernek is hiheti magát 🙂

  • Gabriel
    2019 május 7
    6:12 du.

    Az ember egy horda-szocializációval rendelkező állat. Számos társadalminak tekintett folyamat ebből szinte egyenesen következik.

  • Almási Alma

    Andrew_S

    Nem. A szimuláció nem mindig jó válasz. Legalább is az én véleményem szerint. Ha számítógépes lennél, tudnád, hogy a szimulációnak is van belső logikája.

    Hát, ahogy elnézem ezt a társaságot (Rodeo, Gábriel…), a tanárok már 20-30 évvel ezelőtt sem álltak a helyzet magaslatán. Nem ártana nektek egy kis fizika-matematika-számítástechnika tanfolyam… 😀
    (Filozófiát, társadalomtudományokat most nem említem, mert azokban sok az egyezményes – de nem bizonyított – gondolat.)

  • Bendeguz79 Tényleg jó lenne, ha nem beszélnél bele mindenbe amihez nem értesz. Az, hogy elolvasol egy cikket valamiről, az nem tudás. Ne tudd már jobban mint az, akivel megtörtént. Okoskodjál már máshol,
    roppant unalmas az állandó megmagyarázásod. Mi változik tőle?

This site is protected by Comment SPAM Wiper.