Valami eltűnt, valami született

2019 június 13 3:51 du.16 hozzászólás

Jelenleg már – próbaüzemben – a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

A mai Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán az 1810-es években is a város egyik legelőkelőbb háza állt, Pollack Mihály tervezte, báró Brudern József számára. Az 1817-ben felépült üzlet- és lakóházat már akkoriban is Párisi Udvarnak nevezték. Az épületet 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár és 1912-re – új rendeltetésének megfelelően – átépítették. A látványos, keleties és szecessziós elemekben gazdag, arab, mór és art nouveau jegyeket hordozó épület a II. világháború során komoly sérüléseket szenvedett, felújítása után az IBUSZ székháza lett, a földszinti, utcai oldalán pedig a híres „Jégbüfé” vonzotta a látogatókat. Harmadik újjászületése során – napjainkban – a Párisi Udvar Hotel Budapest kel benne életre. A luxusszálló elegáns szobáinak kialakítása nyomán a budapesti kultúra megannyi szépsége teszi vonzóvá a helyet, a jellegzetes zöld, Zsolnay kerámiáktól kezdve – a Duna panorámáján át – egészen Párizsig, melynek a magyar művészvilágra gyakorolt évszázados hatása tükröződik most a szálloda belsőépítészetében.

A száztíz szobás hotel az amerikai Hyatt Hotels Corporation „The Unbound Collection by Hyatt” márkájához csatlakozik, mely a szállodaiparban világszerte egyedülálló belsőépítészeti megoldásokkal varázsolja el a vendégeket. Ebbe a csoportba csak olyan egyedi, karakteres épületek tartozhatnak, melyek valamilyen történelemmel, építészeti különlegességgel bírnak. A különleges szállodákat felsorakoztató márka tagjaként, a Párisi Udvar Hotel Budapest, központi elhelyezésének, gazdag történelmének és lenyűgöző építészetének köszönhetően ideális célpontja lesz a megszokással szakítani kívánó, felfedező kedvű utazóknak. A múlt század eleji pezsgő atmoszférát éleszti újjá az új szálloda és a földszintjén, a hozzá tartozó Párisi Passage Café & Brasserie étterem. A díszes majolika csempékkel, muránói üvegmozaikokkal és a lélegzetelállító kristálykupolával egyszerre szimbolizálja most Budapest fénykorának újjászületését, valamint a város dinamikus fejlődését.

A kastélyszerű hotelben az épület adottságaiból eredően nincs két, egyforma méretű, elrendezésű szoba. A belső terek, fürdőszobák elhelyezése más. A berendezésük, felszereltségük viszont azonos, világos színvilágú, a barna, az arany és a zöld színek dominálnak. Az ablakok hő- és hangszigeteltek. A lakóház egykori nyitott udvarát befedték, így a vendégek részére egy zárt klubterület, a Club Lounge jött létre, ahol hideg és meleg ételeket, italokat rendelhetnek. A belső tereket a Róth Miksa által tervezett, készített színes üvegablakok, valamint a Zsolnay gyár által készített kerámiák díszítik. Ebből a szempontból az épület szerencsés volt, a háború a drága díszekben csak kisebb pusztítást okozott. A dekorációban sok helyen megőrizték a a Takarékpénztárra emlékeztető motívumokat, gyakran látható méh és kaptár.

A szobák közül tizennyolc a lakosztály, melyekből kettő a hatodik emeleten kapott helyet: a két – egymásba nyitható – elnöki rezidencia. Itt a sajtóbejárás során – biztonsági okból – tilos volt fényképezni, ám annyi mégis kiderült: az épület eredetileg csak ötemeletes volt, a hatodikat a felújítás során adták hozzá. Egy 130 és egy 290 m2-es lakosztály készült, két, illetve három hálószobásak. Beépített, belső szauna és a 100 – 100 m2-es teraszon külső jacuzzi tesz exkluzívvá az élményt. A rezidenciák teraszain lenyűgöző kilátásban gyönyörködhetnek a vendégek, az egyikről a pesti, a másikról a budai oldal tárul a látogató szeme elé. A teraszok gazdag ornamentikája is a Zsolnay gyár, kifejezetten a felújításra készült, de korhű elemeiből áll össze.

Üzemeltetőként vesz rész a Párisi Udvar Hotel életében a Mellow Mood Hotels. Ez a szállodacsoport 12. egyben az első ötcsillagos szállodája – mondta el a tájékoztatón Schwindt-Kiss Andrea, a Paris Property Kft. project igazgatója. A felújítás lehetőségét pályázat útján nyerték el. Fontos számukra, hogy nemcsak egy újabb szállodát nyitnak, hanem vissza tudtak adni a városnak egy sokáig kihasználatlanul álló, pusztuló épületet. Szépségeit a szállóvendégeken kívül mások is élvezhetik, hiszen rövidesen minden erre járó leülhet majd a földszinti étteremben vagy a kávézóban. A fejlesztés pedig folyamatosan része az 1997 óta létező Mellow Mood Hotels-nek, kezdetben alacsonyabb, később egyre növekvő színvonalú szállodákkal foglalkoztak és fejlesztések sorozata nem is fejeződik be a Párisi Udvarral. Már a koncepció kidolgozásának állapotában van a VI. kerületi Paulay Ede utcában egy új, szintén ötcsillagos szálloda.

Párisi Udvar Hotel épülete meglehetősen elhanyagolt volt. Eredeti építői számtalan – akkor újnak számító – megoldást alkalmaztak. Ilyen volt például központi hűtő-fűtő rendszer, mely az épület alatti forrásvizet használta fel – emlékezett az érdekességekre Hermesz János project menedzser. A későbbi átalakítások bizony nem a legjobb minőségben, nem a legszakszerűbben történtek. Az egyiknek volt köszönhető a passzázs kialakítása a Ferenciek tere és a Kígyó utca között. A mostani újjáépítés 2016-ban a lomtalanítással kezdődött. Ott, ahol nem műemléki felületek voltak, a vasbeton szerkezetig kellett mindent lebontani. A legfelső két szintet teljesen átázott, tönkrement állapotban találták. Hasonló gondok voltak az alapozásnál is. Találtak viszont több helyen, nagy mennyiségű, az eredeti gyártásból származó befalazott kerámiát, amit most felhasználhattak. A központi kupola megmentése önmagában másfél évet vett igénybe, elemeire bontva, egyenként újították fel. Minden munkát magyarországi restaurátorok végeztek.

Valódi különlegesség a két elnöki lakosztály, ilyen Budapesten egyetlen más szállodában sem található – emelte ki Fazekas Tamás a hotel igazgatója. A többi szobáról szólva az is megállapítható, hogy belvárosi hotelhez képest a méretük, a 35-36 m2 szokatlanul nagynak számít. Ez a szálloda egyik vonzereje lehet. Az építés során kialakítottak egy „executive” emeletet, olyan – elsősorban üzleti – közönség számára, amelyiknek erre már igénye van. Itt gyors kiszolgálásra, gyors reggelire, egy délutáni megbeszélés lebonyolítására van lehetőség. A 2. emeleten egy 100 személyes és két kisebb konferenciaterem is rendelkezésre áll. A hotel főbejárata a Petőfi Sándor utca felől van. Innen a vendégliftekig olyan területet találunk, ahol akár a szállóvendég, akár az utcáról besétáló, mindenhol élvezhet valamilyen kiszolgálást. A passzázs nagyobb részét az étterem foglalja el, erősen magyaros stílusú, de nemzetközi konyhát kínál. A Ferenciek tere felőli bejáratnál pedig egy kávézó nyílott. Estére a szolgáltatás egy bárral színesedik. A 110 szobához 135 fő személyzet tartozik, ez jól mutatja az elvárható kiszolgálás minőségét. A belvárosi elhelyezkedés miatt a szállodának parkolója nincs. Szerződésben állnak viszont parkolóházakkal, ahová a gépkocsival érkező vendégek autóját a személyzet elhelyezi és kívánságra visszahozza. A hotel hivatalos megnyitása június második felére várható.

Révay András

16 hozzászólás

  • Halas koszonet a szerzonek a kivallo es reszletes beszamoloert.

    Ez is bizonyiteka, hogy legalabb Budapest, meg ha lassan is de kezd ujja-eledni, ill ujja-epulni.

    Remelhetoleg talan majd lassan meg az orszag is kovet hasonlo elohaladast.

    Sajnos, az egesz orszag, mint a report adja, minden majdnem a csontvazig,ill. a csontvaztol (vasbeton szerkezettol) volt szikseges ujjaepiteni.

    De kivalloan sikereskedett !!!
    Bravo !!!

  • Christopher Adam

    B79,

    Budapest már újjáépült és ujjáéledt–Európa egyik legnépszerűbb turista desztinációja.

  • Cris Adam;

    Ujja-epult, de az a kifejezes relative to what ?

    En 90-91 ben lattam Bp-t. sokkal rosszab . elhanyagolyabb allapotban volt mint 1945-ben.

    1945-ben legalabb lathato volt a baroru okozta pusztitas, de 91-ben az elhanyagoltasga miatt alt romokban.

    Irtam mar itten a Grasalkowich Palota allapotat.
    A pincetol kezdve minden melete felpockolva volt az osszeomlasat megelozni.
    S az nem volt az egyedulli, hanem altalanos.
    Azota sok viz lefolyt a Dunan, de a lehetosegeik korlatoztt.
    S mikor ottan voltam az utcakozepen jatam nem a jardakon, az allandoan lehullo vakolatok es epulet-reszek hullasa miatt.

    Sot volt is az ottani hirelben egy hazasapart egy lehullo balkoni olte meg.

    Persze meg ma is messze al egy joallapotu varostol europai viszonyokban.
    De mi lessz a videkkel ????
    Az meg csak romlik allandoan.

    Mikor lessz ami volt a pusztitasok elott???

  • Mibe kerult az ujja-epitese es ki vegezte azt?

    Es meleg-forrasvizet alkalmaznak a talajbol, hiszen Budapest meleg forrasokon ul, amit meg a torokok felfedeztek, vagy csak a ‘reverse-cycle”-t hasznaljak?

  • Cris Adam irta; „…Europa egyik legnepszerubb turista desztinacioja.”

    A turizmus nepszeru mert a valuta bevalto erteke alapjan, es a Ferencvarosban minden mehet.
    Majdnem mint Vegas. Hm ????

    De hanyan telepdnek le ottan, ott eleni, sot hany nemzetkozi cegek alapitjak kozpontjaikat ottan ???

    Attol meg messze alnak.

  • Bendeguz79
    2019 június 13
    8:41 du.

    még a hajóbaleset is reklám lett Budapestnek mert a Duna teljes hosszán Budapest az egyetlen amely mint egy hatalmas Gyöngyszem fűződik fel a Duna ezüst zsinórjára Pozsony messziről látszik Bécset -szinte- elkerüli Belgrádot meg drága bájos kedves fogadott honfitársaid porig bombázták zumbeischpiel és ott -mai napig- a Duna tengerjáró hajókkal hajózhatatlan és egy rohadt szó sincs róla, hogy kiemelnék amit belerobbantottak pedig Európa életvonala a Duna sokkal inkább, mint a Rajna és a Szajna még a Volga és a Don hasonló a Duna Rajna csatorna azzal a tisztogatással lehetővé tenne világkörüli sétahajó utakat dehát ti ott miami alsón leszaqrjátok, lebombáztátok most éljenek abban mint sok mindenfelé máshol én még usa építőbrigádokat nem láttam sehol ahol bombádzkodtatok… valahogy ez marad a trend?

    agylúdtalpadat kezeltesd

    és 1956 sikertelensége miatt meg akartátok fojtani Magyarországot COCOM és hasonló nyalánkságokkal csak a 80-as években lazult mert hiányzott a piac a sok eladhatatlan bóvlinak amit termeltek és a Teacher sikítófrászt kapott a Nagycsarnokban amikor a kofa csak úgy odanyújtotta neki a friss árut amit ugyanakkor Londonban sem lehetett megkapni és az ára meg olyan volt, hogy attól el is ájult és felhítta a Régen Cocót hogy tenni kéne valamit: ezek itt dőzsölnek, a londoni piacon meg semmi sincs bele kellene integrálni egy kicsit valami nagy ágyúval (más gondolata nem is lehetett mert … ő harci kanca volt a drága bájos kedves aranyos pipiske meg a Régen Cocó a selejtes csepűrágó aki elnökszerepet kapott a bohózatban… mint negyedik statiszta

  • Ez a háború: először a 70 %-ban lerombolt város lakóinak kellett élhető lakásokat építeni, hidakat a járhatósághoz. És fontos volt a vidék is, hogy az agrármunkások kiszabadulhassanak a vályogputrikból, és kockaházat építhessenek. Meg a vidéki ipartelepítés, hogy a nagyüzemi mezőgazdaságban feleslegessé váltak dolgozhassanak: Magyarország ’90-es adósságának 80%-a a kedvezményes építési kölcsönökből, meg az ipartelepítésből származott.
    De nagyon örülök, hogy végre sor kerülhet városom szépségeinek méltó helyreállítására is. (Az én szecessziós kedvencem a Gresham palota, amit a Four Seasons alakított luxusszállodává.)
    Nagy köszönet Révay úrnak a tudósításokért: nem valószínű, hogy ezekre a helyekre személyesen is betehetem a lábam. Nem baj: gyönyörűek kívülről is.
    Ezért nem kéne hagyni, hogy a meggyalázott Budai Várból a csóvás ember ismét tüzet dobjon erre a városra, erre a hazára.

  • Tán véletlen, tán nem az, de a >Szabad sajtó<-s cikk fotó illusztrációján a Párizsi Udvar czifra csipkés palotája kandikál ki a cikknek is nevet adó utcatábla mögül. A kép még még akkor készülhetett, amikor az a valami még nem tűnt el…

  • Épül-szépül Magyarország. Annyira megható. Boldog István fideszes országgyűlési képviselő és frakcióvezető-helyettes csütörtökön a parlamentben a Pride betiltását követelte. Szerinte a 4 fal között mindenki azt tesz, amit akar, de akadályozzák meg, hogy Budapest utcáin félmeztelen embereket lássanak a gyerekek. „Mert ha valami rossz dolgokat hoz egy gyermekben, rossz gondolatokat, akkor azt gondolom, hogy ez” – tette hozzá Boldog István.

    Ez nem hoz bennük rossz gondolatot, s különben is, nem utcán látható:

    https://uploads.disquscdn.com/images/f799bd3fb5ebc9c01a4652e40fa6647efcbbe0c0bcd4a924e54fa22e5d999566.jpg

  • Szép ez a Párizs-hotel, van órája, tornya is kettő.
    De nem látom az óraláncot…

  • No, az újjászületett Párisi udvar hoteljéről ímhol egy belső felvétel, egy éjszaka ára 130 ezer forint, nem is drága. A kaja ezen felül, vagy a szomszédságában lévő élelmiszerboltból:
    .
    https://youtu.be/XZmCft_OCzQ

  • talalom;

    1944 decmber es 45 januari harcokban a varos sok karokat szenvedet.
    De HA 70%-os pusztitas tortent volna akkor nem kevesebb mint egy MILLIO lakos othontalan maradt volna.

    A hidakat a visszavonulo naci hadsereg felrobbantotta.

    De ne feledje, hogy egyszer tortent szovetsegi bombazasa a varsonak.
    Mikor Horthy figyelmen-kivul vette a figyelemztetest a deportlasok felfuggesztesere.(1944 jukius 4)

    S hogyan felejthette el amikor Stalin tuzrseg-alkalmazasat tiltotta a varos ellen???

    1946-47 az ujjaepeites sikeres lett.
    A vasutak is kijavitva a haboru pusztitasait.

    1949-re partja teljes hatalamt gyakorolta, s a kozgazdasagot elpusztitottak.
    Ill. bagot sem torodtek a nep-let-lehetosegeivel, csupan a HATALOM erdekelte oket.
    Eredemnye az elelmiszerek jegyrendszere jelent meg(51-52).

    A Nepszava 1957 janauari cikkeben a Marshall segelyt probaltak, de nem voltak hajlandok a gyilkolasokat feladni meg a penzert sem.

    De Kadar sikereskedett nyugat nemet bankoktol kolcsonoket felvenni.
    S NEM „ipartelepitesekbol” meg „epitesi kolcsonokbol” szarmazott. Hanem a kaputalista bankaroktol !!!!

    Ugytunik szukseges lenne maganak a regi tanulmanyait felfrissiteni ! Nagyon gyorsan felejt !

  • Nagyszeru !!!

    A Parizsi Udvar ketszaz ev utan ismet elerte eredeti pompalyat !!!

    Ma az egyedulli ot-csillagos hotel ottan.

    Bravo !!!!!

  • Christopher Adam

    „Ma az egyedulli ot-csillagos hotel ottan”

    Ezt konkrétan mire alapozza?

    https://www.budapest.com/accommodation/budapest_hotels/5_star_hotels.en.html

  • Adam, ha engem celzott kerdezni a fenti soraival, a szerzo idezte Schwindth Kiss Andreat a cikkeben !

  • Bendeguz79
    2019 június 14
    9:56 du.
    GIZI KÍMÉLNED KELLENE A CENZORT, mert egyszer csak nagyon megun téged a velőtrázó agyhúgyköved propagálása miatt (is!) és csak körmösök után enged be ide ebbe a kis közösségbe…

    jobb ha tudod

    te is olyan vagy, mint amit anno a nagy magyar primadonnáról mondtak, miszerint, Ő az aki mindent jobban tud