Mélyrepülés

2019 július 7 2:45 de.106 hozzászólás

20 nappal azután, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén a kormánypárti többség leszavazta a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmára vonatkozó előterjesztést, 13 nappal azután, hogy Semjén Zsolt benyújtotta Kásler Miklós a közoktatási törvény módosítására vonatkozó, a tanszabadságot tovább korlátozó előterjesztését, 7 nappal azután, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén a fideszes többség megszavazta az MTA megcsonkítását célzó törvényjavaslatot és 4 nappal azután, hogy Magyarország képviselete megvétózta az EU klímavédelmi célkitűzésének elfogadását.

Nem bírom feldolgozni, követni is alig, hogy milyen tempóban pusztulnak értékeink, fogy a szabadságunk, és válik egyre reménytelenebbé a jövőnk. Rengeteget gondolok arra, mi lehet döntéshozóink fejében, gondolkodnak-e egyáltalán a felelősségükre, milyen lehet egy-egy szavazás után a bőrükben lenni. Szörnyű lehet.

Szörnyű lehet úgy kelni, hogy tudjuk, ellopjuk, ami a másé. Szörnyű lehet, ha a gondolataink csak a még több pénz körül forognak. Szörnyű lehet, ha elveszítjük kapcsolatunkat a való világgal. Szörnyű lehet, ha félünk a szegényektől és még szörnyűbb, ha megvetjük őket. Szörnyű lehet, ha attól kell rettegnünk, hogy a mentő egy közkórházba visz, mert nincs rám írva, ki vagyok.

Szörnyű lehet, ha félünk a szabad szellemtől. Szörnyű lehet, ha zsíros vacsorák fölött ülünk és tudjuk, nem dolgoztunk meg érte. Szörnyű lehet nem érteni valódi szellemeink sziporkáit, mert csak legyárta(t)ni akarjuk a gondolatokat. Szörnyű lehet rádöbbenni, hogy mi is ismerünk olyat, aki kórházi fertőzésben halt meg.

Szörnyű lehet félni tanártól, szülőtől, diáktól. Szörnyű lehet csak a mának élni, másokat lerabolva. Szörnyű lehet ugyanazokat a bayerzsoltos paranoid sorokat olvasni/írni nap nap után. Szörnyű lehet azt gondolni, hogy a góloktól függ a nemzet dicsősége, és üres, uszító szónoklatoktól igazsága. Szörnyű lehet akár csak egy percre is beengedni tudatunkba, hogy a tranzitzónákban embertelenül bánnak emberekkel, családokkal, és mindezt a mi jóváhagyásunkkal,

Szörnyű lehet megvetni, lenézni, gyűlölni.

Szörnyű lehet azt hinni, keresztények vagyunk, miközben szembe megyünk a krisztusi tanítással.

Szentnek kellene lennem, hogy mindezért sajnáljam őket, de még ahhoz is igazabb kereszténynek, hogy ne kívánjak nekik rosszat. Pedig szörnyű lehet nekik, Isten látja lelkem, nem irigylem őket. De én az országomat sajnálom, mert mélyrepülésben

vagyunk, és ezt a legtöbben észre sem veszik. Mert hazudnak nekik.

Hazugság, hogy egyedül, szabadságharcot vívva lehet globális problémákra válaszokat keresni, találni. Hazugság, hogy gyermekeink az elsők, mikor tőlük lopják el természeti kincseinket, és a rövidtávú gazdasági érdekeket (kevesekét) a teremtett világ (mindenkié) védelme elé helyezik. Hazugság, hogy épül, szépül az ország, miközben megszűnik a műemlék- és a természetvédelem. Hazugság, hogy a családokat védik, támogatják, mikor a meghozott intézkedések a társadalom egy nagyon vékony szeletét szolgálják, családok kerülnek az utcára, devizahitelesek maradnak az árokszélen, és a szegénység okán gyerekeket emelnek ki a családjukból,

Hazugság, hogy a sport, miniszterelnökünk hobbijának agyatlan támogatása a nemzet egészségét hivatott szolgálni, mikor tudjuk, hogy elsősorban egy működő köz(!)egészségügy garantálná azt. Hazugság, hogy a nemzet elzárkózó büszkeségében lesz boldog, miközben tudjuk, pszichésen csak egyre betegebbé válunk a gyűlöletkultúrától szenvedve. Hazugság, hogy a fiatalok megbecsülést és támogatást kapnak, miközben a valódi felemelkedést szolgáló oktatást szétzúzzák, és pártállami módszerekkel központosítják.

Hazugság, hogy a vezetés tiszteli a nemzet nagyjait, mikor éppen legnagyobb elméinktől, tudósainktól szabadul meg, és az ország elhagyására készteti őket. Hazugság, hogy az országnak bármi érdeke fűződik a CEU, az MTA és a Természettudományi Múzeum szétveréséhez vagy a Széchenyi Könyvtár kiebrudalásához. Hazugság, hogy a kormány támogatja a mélyszegénységben élő, többnyire roma lakosságot, mikor helyben történő felzárkóztatás, munkahelyteremtés és szakképzés helyett csak alamizsnát osztogatnak és szegregálnak.

Hazugság, hogy létezik szabad, független sajtó, mikor egy kézben (egy alapítvány alatt) összpontosul az újságok csatornák nagy része, az ellenzéki médiát pedig ellehetetlenítik. És végül hazugság, hogy a mások által generált bevándorlástól véd meg minket a kormány, mikor éppen a migráció egyik fő oka, a klímaváltozás ellen nem hajlandó tenni.

A cinizmusnak azon a szintjén vagyunk, ahol lassan már hazudni sem hazudnak, egyszerűen elveszik, ami tetszik, letarolják, aminek még bármi köze lehetne a szabadsághoz – legyen az a burjánzó természet, a csodálatos színházaink vagy a szellem és az egész ember nevelése.

Hazugságban élünk, és sajnos ehhez asszisztálunk: a megállapodni képtelen, egymást eláruló, a kormány rövidlátó politikáját gyönyörűen másoló ellenzéki pártok és mi, szavazóik. Tisztelet a kivételnek: tisztelet azon (nagyon kevés) képviselőnek, akik valóban értünk dolgoznak; tisztelet a jogvédő és civil szervezetek állhatatos munkájának, az ébredező, jövőjüket féltő fiataloknak; tisztelet mindenkinek, aki még gondolkodik, kiáll, és teszi mindezt mély meggyőződésből fakadó határozottsággal, nem pedig gyűlöletből.

Az októberi választásokhoz közeledve vajon hányan lesznek, akiket tisztelhetünk?

Csapody Barbara

106 hozzászólás

  • Szép, szomorú és igaz írásodat jó olvasni, köszi Barbara!
    Spíró ősrégi, (sokat támadott) verse jut eszembe:

    „Ez olyan klima: itt folyton beborul,
    ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
    hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
    és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
    hogy bebizonyitsuk:
    nemcsak a szemetek tudnak magyarul.”

  • az ami itt fenn le van írva, az nem kizárólagos „kurzus” az a kapitalizmus döglődésének förtelmes bűzzel kevert nyálkás hazugságtömege amelyet minden eszközzel de legfőképpen a demokrácia névvel megfertőzve álcázott fasizmus aminek kis szeletkéje rasszista és rettegő, a rettenetes fegyverkezés (mi a bánatos lópimpilinek pazarol levédiabasznád uralkodója egy lukas kétfillért harci eszközökre, bármely „ellenség” úgy tud átvonulni levédiabasznádon, hogy egyik sem veszi észre és máris kinn van

    és ez jellemző a mai egész világra, vigyorgó vagy vicsorgó és közben halálos rettegésben cidriző senkiháziak piszkos rothadt és talmi értékű anyagi előnyökért bármire képesek

    milliókat megsemmisítenek, országokat eltörölnek, a világtérképet bukfenc a bohóc krétával átrajzolja naponta többször miközben a dadus cseréli a szájában a kokainos cuclit

    na evvan

    Madách: milliók egyért…

    nincs megjegyzésem de a fizika törvényeit senki nem hághatja meg még ha huszárcsákó vagy szőke séró van is a nyakán lévő gömbölyded alakzaton, az inga mikor kileng vissza is leng…

    és már elérte eme végpontot a döglődő pestises bűzlő pofája már messzi szaglik

  • Amíg a Staatsführer él és mozog, így marad. Ez ellen csak mi, a belmagyarok tehetünk. De nem teszünk, mert az a korosztály, amelyik tehetne, meg sem próbálja.
    Csak az lehet a remény, a jegenyefák sem nőnek az égig.

  • Ímígyen szóla cikkírónk: „Hazugság, hogy a családokat védik…”

    Igaz! És van még hozzá pofájuk e fiataldemokratáknak, hogy lépten és nyomon óriásplakátokon így hirdessék magukat:

    ” N Á L U N K . A . G Y E R M E K . A Z . E L S Ő ” [állati!!!]

    Tavaly 3˙000 család kilakoltatását tette lehetővé a fid/SS fémjelezte bank és szociálpolitika. Még pontosabban, az ezt megelőző 3 évben összesen 10˙000 kilakoltatásról szóltak a statisztikák!

    Ha most csak az előbbit veszem figyelembe, akkor családonként átlag 2 gyerekkel számolva 2018-ban 6˙000 nebuló utcára, intézetbe, vagy nevelő-szülőkhöz kerülését jelentette …

    Viszont, a fid/SS jövőképét vesszük figyelembe, ők a romantikus múltat, vagy a restaurálandó Horthy-érát tartva a szemük előtt, nyilván új kis József Attilákat és Móra Feriket látnak kinőni az általuk visszaidézett nyomorból… Mert szerintük csak ez a megoldás. Na persze nem a saját, hanem a más gyerekeire nézve.
    – Mert persze, náluk a gyermek az első… Számolj tovább…! 🙁

  • Ez jutott nekünk, magyaroknak !
    Pedig mi voltunk anno a Béketábor „legvidámabb barakk”-ja.

  • Poliakoff (vagy inkább Spíró)

    „…és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
    hogy bebizonyitsuk:
    nemcsak a szemetek tudnak magyarul.”

    Kérdések:
    1) „…és nekünk jönnünk kell…” – kinek kell- és egyáltalán kell jönni?
    2) „…pár csenevésznek…” – hány csenevészre gondol kb Spiró?
    3) „… nem csak a szemetek tudnak magyarul…” – „a pár csenevészen kívüliek” (kb 9,7 millió magyarul beszélő ember mind szemét?

    Ez azért durva, nem kicsit, de nagyon!

  • Nagyon egyszeru kerdest ohajtanek feltenni a kedves szerzohoz, persze minden olvaso-hozzaszollokhoz is.

    Csupan felteteles esetben;

    Ha en, egy hat-gyeremkes csaladapa, vasroltam ingatlanat, vagy berelnem tulajdonaban levo lakasat, s barmi okbol NEM fizetnem a torlesztest, vagy a lakbert, MIT TENNE ??

    Nem vegrehajtana a szerzodes-megszegeset a letezo-jelen torvenyek alapjan ???

    Egyszerubben kovetelne a nem fizetet osszeget es nem kirugna a tulajdonaban levo laksbol ????

    Nyujtana mekem es csaladomnak szamomra megfelelo es elfogadhato lakast a sajat koltsegere ????

    Na lassuk, kik, es hanyan lennenek hajlandok az itten mar sokszor kifejezett elveik alapjan reagalni ?

  • Poliakoff
    2019 július 7
    4:46 de.

    Érdekes vers !
    Hogy mennyire találó, elmondom az én észrevételemet:

    Azóta hogy a NER érvénybe lépett, a következő meteorológiai megfigyelést tettem:

    Reggel kék az ég, süt a nap
    Délelőtt elkezd fátyolfelhősödni
    Koradélután beborul az ég
    Délután elered az eső
    Este eláll az eső
    Éjjel derült, csillagos az ég
    Másnap kezdődik az egész előlről.
    (Persze csak nagy átlagban uralkodik ez a helyzetkép. Persze hogy vannak eltérések, de ez az évek óta megfigyelhető nagy átlag..)

    Most nekem magyarázhatják
    hogy globális a felmelegedés meg izé
    én biztosan tudom hogy a Jóistennek nem tetszik a NER

  • Nagyon jó írás Barbara. Valamit Rólad? Vagy nem is érdekes? Mert egy tiszta kórképet festettél le..
    Iszonyúan fáj az igazság!
    És még mindig ennek tapsol a csűrhe, aki… tudjuk a 3-4 bűnös változatot..

  • A politikai és a gazdasági hatalom egymás nélkül nem létezik. Mármint a demokrácián kívüli formációkban. Egyetlen párt csak mindkettő birtokában bír hatalmon maradni. A jelenlegi állampártnak van 3,5 éve megszilárdítani a hatalmát. Úgy tűnik, ehhez megvan minden eszköze.

  • O1G RÁ FOG …ni! (is)

    úgy jár, mint Don Bartolo a következő részletben (imádom, olyan klassz és fején találja a szöget)

    https://www.youtube.com/watch?v=JpBkrPRlJZw

    figyeljétek a sóbálvánnyá váló senkiházit a Don Bartolo-t aki azt hitte azután kiderült

    ez a sorsa minden szarházinak

  • ugye az előzőben a szereplők nem mások, mint Cecilia Bartoli, Gino Quilico a híres Luís Quilico fia aki tenor apu basszus volt és a többiek… és előadják, ahogy azt kell

    látom amint Don Balhordó (=O1G) „megdicsőűl” (azaz leég mint a Reichstag)

    hahahahahaha

  • a sok nyamvadt azt hiszi (a történelem tele van ezekkel a szarokkal)
    meghallgattam a Lammermoori Lucia II. felv teljes egészében… állítom senki sem érti miről is írta Donizetti?

    és akkor beugrik Shakespeare Macbeth és a Verdi operája ugyanarról amiben ugyan a McDuff a jogos…

    és elindul a birnami erdő!!! igen, el fog indulni…

    és Edgardo nak nem kell öngyilkosnak lenni és Lucia boldogan szűl gyermekeket Edgardonak és…

    de rohadt szemét akárkik… és pofáznak, meg mondják a soxart

    közben Galickiy hallatszik és Brazil vezet még akkor is ha Bolsonaro az elnök… ugye

  • Hazugságok, szirupos stilusban.
    És még egy „SZÖRNYŰ LEHET” , – Csapody Barbarának…

  • még valami, Shakespeare Macbeth… én szeretem azt amit Verdi csinált belőle…

    és sok minden más mellett ugye a végén Macbeth ölik az álmod!!!!

    és akkor Macbeth a bitorló aljas vérengző kiáll (szokásától eltérően) és kivonja szablyáját és kiáll … hová is? nem tudja mi ellen! mert a birnami erdő ellen senki sem képes de … és akkor Verdi egy hatalmas zenével vágtat bennünket a lovagló Macbeth tel aki a halálba vágtat, ez a sorsa, mert megérdemelte… a „Lady” már halott… és az egésznek értelme sincs… de legalább önmagának be akarja bizonyítani, hogy „volt” valaki…

    de a senki sohasem lesz valaki

    bármennyire is szeretné

    és a sok kritikusnak oroszok kapcsán, semmi mást (!!!!!) Glinka Ivan Szuszanyin ját („sajnos” közel 5 óra orosz zene, és ha Glinka nem akkor ki?) és próbálják megérteni…

    svédek ha olvassák…hát e’volt,

  • aki ezt megfejti, és… az le tudja győzni???

    https://www.youtube.com/watch?v=EzeifvBH_cs

    az aki le akarja győzni nincs neki olyanja, amivel megérthetné, vagy ha igen akkor beszarik tőle…”ezzel” foglaljuk el inkább a Hold nak azt az oldalát ami színházi távcsővel is látható a földről és…

    hahahahahaha

    szerencsétlen senkik

  • jaaaa, ne feledjétek Archipovát aki…

  • ez egy felvétel ugyanarról ugyanazokkal, de nem selejtes

    https://www.youtube.com/watch?v=U2NSfTXjEPI

    majd küzdjetek ellene

    hahahahaha

  • Mit lehet írni ehhez a cikkhez?

    Részemről persze…. hogy facsarja a szívemet?

    Igen, valóban, de inkább a dühömet piszkálja fel újra, és azt mondom – nem csak a cikkírónak, hanem az eddigi hozzászólóknak is:

    Igen megérdemeltétek, sőt meg azt is, ami még jön!
    Mert amikor egy fasiszta gazember fajankónak volt képe még a halálos ágyán is szemébe köpni a magyar népnek, és ez a magyar nép, akkor nemhogy felkelt volna és valóban forradalmat csinált volna, hanem még most is itt egyesek dicsőítik, na az a nép megérdemli mindezt, és még ennél is többet.

    A lenézett tót atyafiak, vagy a leutált oláhok már rég karóba húzták volna ezt a bandát.
    Ti meg itt csak jajjogtok!

    Széchenyi István szavaival, ha egy nép ennyi ideig tűri ezt a gazember kormányzatot, az azért van, mert ezt érdemli

  • Don Golo;
    Nem mindenki aki koltozik lenne otthontalan!

    A „kilakoltatast” nem az allamhatalom koveti el, hanem a tulajdonos, vagy a lakasvasarlasnak kolcsonjzoje.
    t
    S aki a szerzodes megszegne, annak elsokben minden lehetosege all azon megfeleloen cselekedni.

    Ha fizetesjeptelnne valna az elso erdeke sot kotelezettssege a hitelezokevel baratsagos alapon alkudozni.

    S ha semmi lehetoseg nem letezne, csak a torvenyalapjan es a birosag hatarozata altal koteles feladni az ingatlant.

    Miert nem fektetne be megtakaritott penzet berlakasokba, hogy lehetosege lehetne a lakok-kozvetlen ugyeivel szemben alni.

    Az legetne a leg-kivalobb sjat yapasztalata, ugy nem elkepzelesekbol tenne alliatsait.

    Olvasta mar maga valaha is a magyar kilakoltatasi torvenyt ???
    Tudna mi feleloseggel al szemben a tulajdonos a lakoival?

  • Rodeio

    Mikor szűnsz már meg a véres kommunista propagandád terjesztésével?

    A gyűlöletpropaganda, az uszítás a lételemed? A gyilkos fasiszta lelkületed terjesztése közben legalább ne vallnád be, hogy pont Kanadában élvezed ki minden cseppjét a kapitalista fertőnek!

    Elnézést kérek a többi olvasótól, de bevágok egy cikket ide, ami portugálul van, Brazil baloldali médiában jelent meg, még a vörös-fasiszta illiberális demokrácia idején (PT, vagyis MunkásPárt kormányzat alatt)
    (aki esetleg guglival le akarná forditani, ajánlom inkább angolra, arra érthetöbben fordit)
    ………..”””……
    Um estudante universitário de Santa Catarina se recusou a fazer um trabalho sobre cientista político e economista alemão Karl Marx e resolveu escrever uma carta ao professor do curso de Relações Internacionais e divulgar o conteúdo na internet.

    A carta, segundo João Victor Gasparino da Silva, de 22 anos, foi uma forma de protestar. „Queria uma universidade com o mesmo espaço para todas as ideias e ideologias, sem proselitismo, sem doutrinação”, explicou. A Universidade do Vale do Itajaí (Univali), na qual o jovem estuda, disse que não vai se pronunciar sobre o assunto.

    Segundo João Victor, que estuda Relações Internacionais, o pedido do professor foi para que os estudantes respondessem três questões sobre a teoria de Marx. Ele contou que chegou a pensar em responder de forma neutra, mas mudou de ideia. „Algo me segurava, nem cheguei a considerar dar a minha opinião no trabalho. Até que veio a ideia da carta”, disse.

    Conforme o estudante, o protesto não foi contra o professor, mas foi uma forma de demonstrar descontentamento em relação à academia. „Faz tempo que estou indignado com o que vem acontecendo em nosso país. Os meios acadêmicos e culturais cada vez mais fechados, os intelectuais de direita cada vez mais lançados ao ostracismo. Resolvi ser a voz de brasileiros que não encontravam espaço para se manifestar, seja por falta de meios, seja pelo próprio medo”, disse.

    Ao escrever a carta, o estudante disse que já sabia que iria divulgar na internet, não seria apenas destinada ao professor da disciplina. „Uma amiga blogueira do Maranhão sugeriu divulgar na internet, ela se encarregou disso. Se nosso país realmente tivesse um meio acadêmico e cultural ideologicamente equilibrado, não seria tão necessária esta carta”, argumentou.

    Confira abaixo a íntegra da carta
    Caro professor,

    Como o senhor deve saber, eu repudio o filósofo Karl Marx e tudo o que ele representa e representou na história da humanidade, sendo um profundo exercício de resistência estomacal falar ou ouvir sobre ele por mais de meia hora. Aproveito através deste trabalho, não para seguir as questões que o senhor estipulou para a turma, mas para expor de forma livre minha crítica ao marxismo, e suas ramificações e influências mundo afora. Quero começar falando sobre a pressão psicológica que é, para uma pessoa defensora dos ideais liberais e democráticos, ter que falar sobre o teórico em questão de uma forma imparcial, sem fazer justiça com as próprias palavras.

    Me é uma pressão terrível, escrever sobre Marx e sua ideologia nefasta, enquanto em nosso país o marxismo cultural, de Antonio Gramsci, encontra seu estágio mais avançado no mundo ocidental, vendo a cada dia, um governo comunista e autoritário rasgar a Constituição e destruir a democracia, sendo que foram estes os meios que chegaram ao poder, e até hoje se declararem como defensores supremos dos mesmos ideais, no Brasil. Outros reflexos disso, a criminalidade descontrolada, a epidemia das drogas cujo consumo só cresce (São aliados das FARCs), a crise de valores morais, destruição do belo como alicerce da arte (funk e outras coisas), desrespeito aos mais velhos, etc. Tudo isso sintomas da revolução gramscista em curso no Brasil. A revolução leninista está para o estupro, assim como a gramscista está para a sedução, ou seja, se no passado o comunismo chegou ao poder através de uma revolução armada, hoje ele buscar chegar por dentro da sociedade, moldando os cidadãos para pensarem como socialistas, e assim tomar o poder. Fazem isso através da educação, o velho e ‘’bom’’ Paulo Freire, que chamam de ‘’educação libertadora’’ ou ‘’pedagogia do oprimido’’, aplicando ao ensino, desde o infantil, a questão da luta de classes, sendo assim os brasileiros sofrem lavagem cerebral marxista desde os primeiros anos de vida. Em nosso país, os meios culturais, acadêmicos, midiáticos e artísticos são monopolizados pela esquerda a meio século, na universidade é quase uma luta pela sobrevivência ser de direita.

    Agora gostaria de falar sobre as consequências físicas da ideologia marxista no mundo, as nações que sofreram sob regimes comunistas, todos eles genocidas, que apenas trouxeram miséria e morte para os seus povos. O professor já sabe do ocorrido em países como URSS, China, Coréia do Norte, Romênia e Cuba, dentre outros, mas gostaria de falar sobre um caso específico, o Camboja, que tive o prazer de visitar em 2010. Esta pequena nação do Sudeste Asiático talvez tenha testemunhado o maior terror que os psicopatas comunistas já foram capazes de infligir sobre a humanidade, primeiro esvaziaram os centros urbanos e transferiram toda a população para as zonas rurais. As estatísticas apontam para uma porcentagem de entre 21% a 25% da população morta por fome, doenças, cansaço, maus-tratos, desidratação e assassinadas compulsoriamente em campos de concentração no interior. Crianças também não escaparam, separadas dos pais, foram treinadas para serem ‘’vigias da Revolução’’, denunciando os próprios familiares, quando estes cometiam ‘’crimes contra a Revolução’’. Quais eram os crimes? Desde roubar uma saca de arroz para não morrer de fome, ou um pouco de água potável, até o fato de ser alfabetizado, ou usar óculos, suposto sinal de uma instrução elevada. Os castigos e formas de extermínio, mais uma vez preciso de uma resistência estomacal, incluíam lançar bebês recém-nascidos para o alto, e apanhá-los no ar, utilizando a baioneta do rifle, sim, isso mesmo, a baioneta contra um recém-nascido indefeso.

    Bem, com isto, acho que meu manifesto é suficiente, para expor meu repúdio ao simples citar de Marx e tudo o que ele representa. Diante de um mundo, e particularmente o Brasil, em que comunistas são ovacionados como os verdadeiros defensores dos pobres e da liberdade, me sinto obrigado a me manifestar dessa maneira, pois ele está aí ainda, assombrando este mundo sofrido.

    Para concluir gostaria de citar o decálogo de Lenin:

    1. Corrompa a juventude e dê-lhe liberdade sexual;
    2. Infiltre e depois controle todos os veículos de comunicação em massa;
    3. Divida a população em grupos antagônicos, incitando-os a discussões sobre assuntos sociais;
    4. Destrua a confiança do povo em seus líderes;
    5. Fale sempre sobre Democracia e em Estado de Direito mas, tão logo haja oportunidade, assuma o Poder sem nenhum escrúpulo
    6. Colabore para o esbanjamento do dinheiro público; coloque em descrédito a imagem do País, especialmente no Exterior e provoque o pânico e o desassossego na população;
    7. Promova greves, mesmo ilegais, nas indústrias vitais do País;
    8. Promova distúrbios e contribua para que as autoridades constituídas não as coíbam;
    9. Contribua para a derrocada dos valores morais, da honestidade e da crença nas promessas dos governantes, nossos parlamentares infiltrados nos partidos democráticos devem acusar os não-comunistas, obrigando-os, sem pena de expô-los ao ridículo, a votar somente no que for de interesse da causa;
    10. Procure catalogar todos aqueles que possuam armas de fogo, para que elas sejam confiscadas no momento oportuno, tornando impossível qualquer resistência à causa.

    Obrigado, caro professor, pela compreensão.

    Ass.: João Victor Gasparino da Silva

    *Az eredet:-http://g1.globo.com/sc/santa-catarina/noticia/2013/10/universitario-se-recusa-fazer-trabalho-sobre-marx-e-escreve-carta.html

  • Gabriel
    2019 július 7
    10:27 du.

    Teljesen megvadult a Rodeo nevű sz…r-darabka !
    Nem hagyhatja abba mert akkor megvonnák tőle a javadalmazását.

  • Gabriel
    2019 július 7
    10:27 du.

    kedves cenzor ezt engedd át!

    ezt érdemli a Gábriel és a hozzá hasonlóak:

    fodasse

    és nem kell lefordítani sem „ő” tudja!!!!

  • Kedves Ferenc!
    Pont azért kellett volna meghagyni az MTA kutatási szabadságát, hogy idővel pl. te is megérts egy magyarul írt verset. Így viszont magyarázza el neked az értelmét Takaró Mihály, esetleg Döbrentei Kornél. Szerencsédre nem kell sokat várni, el is fogja…

  • Bendegúz
    9:13

    A politika a gazdaság meghosszabbított karja, vagyis valahol [4 év választási cikluson belül biztosan] ezek a polipkarok határozzák meg – determinálják – a hivatalos politika alakulását, illetve a regnáló hatalom lépéseit, melynek kulisszák mögötti összefonódása az ipari,a bank, és egyéb- tőkével törvényszerű és ezért döntő érvényű a belső (a belpolitikai) helyzetre nézve. Minthogy a törvényeket is ők hozzák miközben a végrehajtás is az ő kezükben összpontosul.
    A kör így zárul be.

    .

  • Don Golo
    8:43

    Írod, hogy

    „6000 nebuló… intézetbe, vagy nevelőszülőkhöz kerülését jelentette.”

    Hol élsz kedves Donom ? Most, amikor a magyarországi fideSS parasztlázadás főszereplői heves kastélylázban égnek ? Olyanok, mint Mészaros és „Társa”, avagy Tíbocz brigadéros és az a kuruc neje-őnagysága akik, ahol csak tehetik mire másra, mint műemlék kastélyokra teszik rá azt a mocskos mancsukat…

    Jelenleg, a lényegét tekintve éppen egy árvaházon ácsingóznak eme éhes hiénák, amely Fót városában egykor Károlyi Kastélyként*, 60 éve pedig már egy, világhírű Fóti Gyermekvárosként közismert otthon pótló(!) nevezetes intézmény, amelyet még megboldogult Diana hercegnő is meglátogatott…

    És ha csak ácsingóznának, de e dögevők annyi tagadás és ígéret megtagadás után végülis beismerték, hogy igen,

    EZ A STAND, A SZÁMUKRA MÁR : E I N S T A N D !**

    A Fóti Gyermekváros árva kis lakóival meg majd lesz ami lesz. Számukra, egyelőre ezt helyezik kilátásba, hogy különböző
    javító-nevelő(!!!)*** intézetekben nyernek majd „elhelyezést”.

    .

    * A kastélyban, a számukra még anno rendeletileg fenntartott lakosztályban, ma egy Károlyi leszármazott is lakik családjával.

    **Einstand: Molnár F. a Pál utcai fiúk-jából vett utcai vagányok valamit lefoglaló, korabeli argó parancs erejű jelszava.

    *** Javító-nevelő: egyszóval egyfajta büntetés-végrehajtási intézmény jelzője…

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz, már megint úgy ítél, hogy fogalma sincs a magyar viszonyokról. A boldog-boldogtalanra a bankok által erőszakolt devizahitelesek gazdagabbik részét az orbáni maffia kimentette, a szegényebbnek semmilyen lehetőséget menekülésre nem nyújtott. Az eredetileg felvett összeg nyolc-tízszeresének megfizetését követelték rajtuk. Olyanokat is kilakoltattak, akik időközben megfizették a tartozásukat, mert a bankok a követeléseket – nyomott áron – eladták magánszemélyeknek, akik tűzön-vizen át végrehajtatták az adósokon. A hitelbe beleragadt emberek nagy részének semmilyen más lakhatási lehetőséget nem kínáltak fel, Magyarországon a nyugat-európai államokkal ellentétben nincsenek szociális bérlakások, így az adósokra a totális elszegényedés vár. Ami az ideöntött eu-milliárdok árnyékában elszegényedő 60 %-nyi lakosságra tekintve tragikus.

  • Turmix, jutott eszembe a cikket végigolvasva. Nem rossz ez, ha nem kerül bele olyasmi, ami megkeseríti v. fogyaszthatatlanná teszi a turmixot. Az egyik ilyen „keserítő anyag” itt a versenysport mai támogatásának a témája.

    Magyarországon nincs hagyománya a sport szponzorációjának, emlékezzünk: a rendszerváltással megszűntek a gyári sportklubok, egymás után szűntek meg pénzhiány miatt a szakosztályok. Az addig itt foglalkoztatott veterán bajnokok munka és anyagi támogatások nélkül maradtak, az aktívan versenyzők sok esetben a nevezési díjat se bírták befizetni egy-egy versenyre.

    Gedó György: München olimpiai bajnoka, versenyző klubjai a Békéscsabai Építők Előre, a Magyar Pamut és a Budapesti Vasas. A versenyzést 1980 után abbahagyta, ezután a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzletvezetője, majd a Népstadion és Intézményei Vállalat rendésze. 49 évesen rokkantnyugdíjas, felesége meghal és magára marad két gyerekével. 1998-ban olyan nehéz helyzetbe kerül, hogy elterjedt a hír, eladta az olimpiai aranyérmét. De nem, csak a Hősök terén alkalmi cipőpucolást végzett, hogy ezzel hívja föl a figyelmet az egykori sportcsillagok néha sanyarú sorsára. De erről beszéljen ő maga:

    „Akkor jött a cipőpucolós ötlet, amikor olvastam, hogy Tass Olga és Lemhényi Dezső kénytelen pénzzé tenni az érmét, de nekem megvan, eszembe sem jutott eladni. Annak viszont nagyon örülök, hogy végül sikerült kiharcolni a járadékot, s nemcsak győzteseknek, hanem a dobogós helyezetteknek is, hiszen ők is keményen megdolgoztak az eredményért, illetve segítették a legjobbakat.”

    Állami (adófizetői) támogatás nélkül megszűnne a magyarországi versenysport. És ne ringassa senki abban a tévhitben magát, hogy egyetlen fodbalstadiont is lehetne támogatás nélkül kizárólag üzleti alapon működtetni Magyarországon.

  • Ja, és a turmixhoz még az is hozzátartozik, hogy ma Magyarországon sokan nem képesek turmixgépet vásárolni, és nekik a belevalók is luxus. Ennyire keveset keresnek, tudásukért és képességükért a munkájuk után annyi fizetést kapnak, hogy egy turmixgépre se futja. Így nekik csak nyálcsorgatás lenne olvasgatni bármilyen ételreceptet, de ezeket se könyvben, se interneten elolvasni nem tudják. Ugyanis ehhez is több fizetésre lenne szükségük.

    Akinek viszont van annyi, hogy a soraimat elolvassa, azok megbírják nézni a alábbi magyaros házirecepteket és készítésük módját. A hozzávalók beszerezhetők Kanadában is, talán az őrölt pirospaprika és a csirkemáj okozhat gondot. Jó étvágyat:
    .
    https://www.youtube.com/channel/UCRxaYgjGaaxeQwmMwxQ2pGQ/videos

  • Gabriel
    2019 július 7
    10:27 du.

    azon kívül amit még a cenzor nem engedett be, még annyit kérdezek, rajtam kívül nem hiszem, hogy sokan értenek portugálul itt a KMH-n, én meg nem olvasom el ezt a hosszú szemenszedett szemelvényt vagy gábrieles válogatást hülyeségekről… nem tudtam, hogy Lenin (Moreno?) nak van 10 parancsolata?

    magánbeszélgetést akarsz? küldjél tweet-et kkkkk

    mindezeken felül, azaz legfőképpen, pedig:

    azt írd le, mi lett jobb attól, hogy egy idegen bérenc hazaárulót (másnéven Jair Bolsonaro) a comprador burzsoázia lakáját, raktak a brazilok nyakába…(mert ugye a kóbor kutya sem választotta)

    a többi rablómese…

    ja, és felejtsd el, hogy én a hülyeségeidet el fogom valaha is olvasni

  • Friss hír: a Balaton Saund látogatócsúcsot döntött, szerdától vasárnapig 174 ezren vettek belépőjegyet. Ez hozzávetőleg 18,9 milliárd forintos bevétel. Naponta átlagban 34800 fiatalnak volt 22 ezer forintja belépőjegyre.

  • Megnyugtató, hogy július 8-án hétfőn nem jelent meg egyetlen komment sem magyar idő szerint 22 óráig. 😀
    Legalább elmegy a kedve sokaknak a hozzászólástól. 😀

  • Egyértelműsítem: július 8-án nem jelent meg július 8-iki dátumú komment magyar idő szerint július 8-án 22 óráig. 😀

  • Egyszerűbb lenne bezárni a kommentszekciót, megszűnik velük a gond.

  • Ottawában most július 8-a hétfő p.m. 4:21, ami Budapesten 22:21 óra.

  • Aczél Gábor

    D.Bernstein
    2019 július 7
    5:25 du.
    Két kérdés:
    1. A D-betű a neve előtt diákot jelent?
    2. Megkapta-e már a hatvanezer forintnyi troll-honort?

  • Na, még ezt a kommentet beszorítom magyar idő szerint július 8-ba, maj elolvasom 9-én. 😀

  • Ismét egy kemény írás B. Lacitól, amit szives figyelmébe ajánlok (elsősorban) a magát keresztény hitűnek tartó nagyérdeműnek:

    „A katolikus egyházfő korábban is kiállt a menekültek, sőt a szenvedő bevándorlók (migránsok) mellett, de a legutóbb bevándorlók és emberi jogi aktivisták részvételével tartott miséjén fogalmazta meg talán legtisztábban a krisztusi felfogást a menekültekkel és a bevándorlókkal szemben. Ferenc pápa azt mondta, hogy “A migránsok mindenekelőtt emberi lények, emberek”. S mint ilyenek Isten teremtményei, sőt a képmásai, akikben Istent gyalázzák azok, akik őket gyalázzák. Az Isten Fia meghalt ezekért az emberekért, és a keresztények kötelességévé tette a megsegítésüket.”

    “…sajnálatos módon városaink perifériái tele vannak kirekesztett, a társadalom peremére szorult, megfélemlített, diszkriminált, visszaélés áldozataivá vált, kizsákmányolt, elhagyott, szegény és szenvedő emberekkel”. Akiket semmibe vesznek leginkább azok, akik “kereszténynek” nevezik magukat, és azzal identifikálják a kereszténységüket, hogy megtagadják Krisztus szeretetét a rászorulóktól.
    Ebben is élen jár Magyarország, ahol egy fasiszta diktátor, köztörvényes bűnöző a “keresztény Európa” védelmezőjének nevezi magát, gyűlöletet kelt és uszít. Orbán valójában Krisztustól védi Európát, és Isten ellen fordítja, megkeményíti a magyarok szívét. Aki Orbán Viktort ebben támogatja, az a Sátánt támogatja, és az Antikrisztus eljövetelét készíti elő.”

    https://nepszava.us/ferenc-papa-krisztusi-tanokkal-tamad-orban-hamis-keresztenysege-ellen/

  • Drizari
    2019 július 8
    2:12 du.

    Az pedig a minimál bér közel negyed része.
    Sokan még a törvényben előírt minimálbért sem kapják meg 8 , de inkább 12 óra munkáért.

    Érdekes kereseti viszonyok vannak manapság:

    Egy szar vizszerelő két éve le akart engemet kaszálni 30 000 Forintra egy fél órás munkáért. (WC-kagylócseréről volt szó.)
    Gondolom mostmár 50 rugót kérne érte.

    A szemébe röhögtem és megcsináltam magam.

    Jó hát undorító de ott a szappan meg a melegvíz, nemigaz ?

  • Geyza 2:10

    Te ellenség tekintetében teljesen el vagy tévedve. 🙁

  • Geyza! 2:10

    Egyébként még szerencse, hogy perfekt olvasol portugálul…
    Lehet, hogy még beszélsz is…? ))) 😀 (((

  • És lőn kilencedike, ami mostani kommentet majd holnap 10-én olvashatok el. Izgalmas. 😀

  • Drizari
    2019 július 8
    5:58 du.

    most izgulsz itt feleslegesen, olvass gábrielt az kiöntött, mint a Tisza Rátótfalván és teleborogatta a blogot szép nagy ömlenyekkel

    moderálva is vagyunk mert rendnek kell lenni és píszí vagy hakapeszi… a gizi is szokott beledurrantani a nulláslisztbe csak úgy vakít a többieket szoktam olvasni érdekel a stílusuk meg olyan dolgokat lehet tőlük megtudni, hogy…

    és egyébként is MOSOLYALBUM

  • Aczél Gábor
    2019 július 8
    5:24 du.

    „D”-vel kapcsolatosan vannak ötleteim:

    Delírium

    Dolcevita

    Dugjukmeg

    és az NBA játékosok névmintája alapján „de” a latin kötőszó a valahová valóságot jelzi pölö:

    D’ekkenburger d’ontológitissz D’bernstein D’hukk

    vagy valami hasonló de még nagyon kora reggel van a sziporkáim még nem elég…de -talán- majd később

  • Drizari
    2019 július 8
    4:18 du.

    fel kellene oldani a 7-8 naposch szavatossági időt, és akkor lehetne anzixokat is küldeni fénypostával meg halványlila sikolyokat

  • Drizari
    2019 július 8
    2:12 du.

    a Balaton-t azt értem de mit jelent a „Saund” eszikevagyisszák? és milyen?ez valami szakácsverseny?

  • FORTIMBRAS
    2019 július 9
    4:08 de.

    ezt ajánld be geyzának ez egy grammatica-i tréfa, nem portugál hanem spanyol (de neki mindegy)

    Pepito (a mexico-i Móricka) esta hablando a los amiguítos diciéndoles que: y nós fuimos a Texas y encontramos con los texanos, (amiguítos abren amplio los ojítos) después fuimos a Mexico y encontrabamos con los mexicanos y los amiguítos gritandose: los coxónes

    ezen csak röhög harsányan aki beszéli a nyelvet és már látogatott Carib tengeri országokat

  • Tuske Zsofia, vagy a vizsgazott Dunai hajoskapitany;

    Draga Asszonyom, konyorgom, vegye mar figyelmebe amit mar szazaszor is irtam itten, hogy NEM ITELEK, csupan meglatasomat fejezemki az ismert es letezo tenyek alapjan !

    Tovabba a kovetkezoket, hogy NE legyen szukseges ismetelgetni.

    1., Egyszeruen NEM HISZEM EL, hogy barkit is
    „kenyszeritett” a devizia, az az szines-papir-kolcsonok felvetele, amit barki is hajlando lett volna visszafizeti Swajci Frakban.
    Elmebajosak soha nem tennek azt!

    De miert volt az leheto ottann ????
    Nem volt penzintezeti kormany-felelos, es kepviseloik akik kotelessege lehetne egy felig-normalis Alkotmanyos orszagban torvenyekkel vedeni a nemzet es a lakossag erdekeit????

    2., Mindenki lakik valahol.
    Meg az „otthontalanok” is a mendekhelyeken.
    S a lakossag tulnyomo-resze NEM tulajdonossaik a sajat lakasaiknak.
    A vilagon Romaniaban a LEG-magasabb az otthon magan-tulajdon. 96%.

    3., Ha valaki, barki, penzt-vesz-kolcsonben, annak kutya kotelessege visszafizetni!!!!!
    De legyen tisztesseges, felelos es felig ertelmes mielott barmi kolcsonokbe beugrana.

    4., A bankok a kolcsonokket eladjak.
    Ugy kapnak penzt a befektetesukert.
    A bankok nem igen varnak 20-30 evet a penzt visszakapni.

    5., NEM hiszem-el hogy maga beleugrana egy kolcsonbe 10 szeresen azt visszafizetni !!!!
    Az „amortization” listaja mutatja fillerenkent hogy mit, mikor es mennyit fizet vissza.
    HA a kolcsont nyujto bank azt nem adna, a web-en katinthatja es ki-nyomtathatja.
    (Mar azt egy tucatszor at-vitattuk itten Rodeo,Orsos,talalom).

    6. Szerzodeseket a torveny vilagszerte minden allamhatalom elismer es fenntart.
    Annelkul nem letezheten civilazalt tarsadalom!

    7. A kolcsont nyujto jogosult a kolcsonben nyujtott osszeget az szerzodes alapjan visszakapni.

    Fenti hozzaszollasomban minden leheto es szuksegessegket adtam.

    De mi a feneert lenne barki is „kilakoltatava’????

    Eladhatja az ingatlant/lakast meg 1-2 ev-utan is nagy jovedelmet nyer a mai ottani ingatlan-ar-emelkedesekkel.

    Kedves Asszonyom, vajon mi lehtne abban ertehetelen, felfoghatatlan, vagy ismeretlen maganak ???

  • tarkamacskafarka;

    NEM „saund”, hanem SOUND=tengerszoros, vagy vizszoros.
    A fenti esetben a Balaton szorossaban.

  • Orsós Elemér

    „Nem bírom feldolgozni, követni is alig, hogy milyen tempóban pusztulnak értékeink, fogy a szabadságunk, és válik egyre reménytelenebbé a jövőnk.”

    Én sem, hogy a kádári -akkor- agyonszidott örökségnél is lehet folyamatosan és exponenciálisan Antalltól kezdve lejjebb kerülni!

  • Rodeo pajtás
    Mit téped magadat itt?
    Inkább örülnöd kéne hogy egyik
    társadalmi berendezkedési példaképed,
    bizonyos IRÁN egyre inkább sikeressé kezd válni
    az európai országokban végzett felforgató tevékenység
    terén.Robbantások,terrorakciók gyilkosságok kábítószszer.

    Mit akarsz még?
    Hallgass és örvendezzél:
    A nagy orosz testvér és iráni
    példaképeid kéz a kézben tevékenykednek
    Európa és Izrael elpusztításán. Aztán ha majd
    végeznek velünk, következik az USA.Szaal ne sikoltozzál, csendben és elégedetten mosolyogva büfögd a csilis babot.

  • Megaljunk egy percre!

    A szerzo cikkeben a Parlament bizonyos Bizotsagainak a hatarozataira hivatkozik cikkeben.
    Ezen esetben a Kulturalis Bozotseg munkajat jelenti.

    Velhetoen, hogy mind a Bizotsagok osszetetelei is az altalanos aranyokban vannak eleosztva a partok kozott.

    S a megnevezett Bizotsag vitain, dontesein nema a szerzo.

    Az olvasoknak, ugy mint mind az ottani szavazoknak a bizotsagban lejatszodo vitak lenne a kezdo-pont.

    Miutan a Bizotsagok dontenek, a javaslatuk megy a kozzosegi vitakra a teljes Haz-elott.
    Ahol normalisan a kozosseg nyiltan vitazhatja ugy a „pro”, mint a „con” erdekeket is, mielott a teljes haz-szavazhatna a nyilvanossag elott a javaslaton.

    Igen csodalkozom, hogy miert nema minden itteni jelentes barmifele Kepviselohazi hatarozatokon ??????????????

    A valosag mindeg a reszltekben talalhato, vagy mint a mondas ,abban van eldugva.

    Valaki remelhetoen talan erdekelt lehetne nyilvanossagra hoizni.
    Miert nem ?????

    Nem velnek az olvasok, hogy az lenne a legszuksegesebb, s miutan a reszleteken ismertesek, lehetne jozan es logikus velemnuy alkotni az ugyon ?

  • miért nem tudok berakni ide semmit?

  • Bendeguz79
    2019 július 9
    10:38 de.

    gizi nem tengerszoros!!!! hanem „hang” =sound

    lődd má’ le magadat?

    tengerszoros = strait de most hagyjuk ezt akaszd má’ fel magad, vagy szívódj fel

    noun
    noun sound noun musical sound plural noun musical sounds
    vibrations that travel through the air or another medium and can be heard when they reach a person’s or animal’s ear.
    a thing that can be heard.
    noise note din racket row bang report hubbub resonance reverberation
    the area or distance within which something can be heard.
    hearing distance hearing distance earshot range
    sound produced by continuous and regular vibrations, as opposed to noise.
    music, speech, and sound effects when recorded, used to accompany a film or video production, or broadcast.
    broadcasting by radio as distinct from television.
    the distinctive quality of the music of a particular composer or performer or of the sound produced by a particular musical instrument.
    music tones note chord
    music, especially popular music.
    the ideas or impressions conveyed by words.
    idea thought concept impression prospect description
    verb
    verb sound 3rd person present sounds past tense sounded past participle sounded gerund or present participle sounding
    emit or cause to emit sound.
    give an audible signal to indicate (something).
    go (off) resonate resound reverberate blow blare ring chime peal toll ding clang operate set off play blow blast toot blare ring chime peal toll ding clang wind
    express or convey (a warning).
    test (the lungs or another body cavity) by noting the sound they produce.
    convey a specified impression when heard.
    (of something or someone that has been described to one) convey a specified impression.
    appear to be appear look look to be look like seem seem to be have the appearance/air of being give/create the impression of being strike someone as being give every indication of being appear look seem give/create the impression that strike someone that give every indication that look like
    sound sound
    adjective
    adjective sound comparative adjective sounder superlative adjective soundest
    in good condition; not damaged, injured, or diseased.
    financially secure.
    solvent able to pay its debts debt-free not in debt out of debt in the black in funds in credit creditworthy of good financial standing solid secure unindebted
    based on reason, sense, or judgment.
    competent, reliable, or holding acceptable views.
    reliable dependable trustworthy fair good sensible intelligent wise judicious sagacious astute shrewd perceptive percipient
    (of sleep) deep and undisturbed.
    (of a person) tending to sleep deeply.
    deep undisturbed unbroken uninterrupted untroubled peaceful
    severe.
    thorough proper real regular complete total veritable without reserve unqualified out-and-out thoroughgoing downright absolute drastic severe damn right royal right royal fair

  • most megyek svyeshnyikov kórust hallgatni Rachmanyinoff éjféli miséit oroszul… addig is mindenkinek… akármit

    és magamnak még 3 lityit a niagarai vörösből

  • Rodeo11
    2019 július 9
    5:13 du.

    bizonyos abc-k fekete seggűek? hahahaha nem is tudtam, hogy itt is van… megkülönböztetés

    de attól a világ nem lesz más, jobb ha tudjátok

  • Gabtiel;

    Megerdemli-e vagy nem, sajnos es ketesgtelenul nem kepes jobbat produkalni.
    Sot nem is akarna, s az a leg-sajnalatosabb, remenytelenebb es szegyenletesebb!!!!

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz:
    a devizahitelekről és az azt felvevő emberekről.
    1) Ha magának szükséges van egy nagy értékű tulajdonra (lakás, autó, vagy bármi más) próbál hitelt felvenni, mert különben képtelen előteremteni rá a pénzt.
    2) a lakosság előtt a devizahitel bevezetése [2001] után erre kétféle lehetőség volt: felveszi az 2-3 % kamatú devizahitelt, vagy a 15-16 %-os forinthitelt. Az árfolyamváltozás kockázatairól érdemi felvilágosítást az ügyfél nem kapott a bankoktól, aki megpróbált nagy összegű forinthitelt felvenni, azt a bankok vagy lebeszélték, vagy lehetetlennek mondták a számára. (tudom, mert van hitelügyintéző ismerősöm, aki már több évtizede dolgozik az OTP-nél) Az árfolyamváltozásra vonatkozó kitételt a szerződéseken apró betűvel nyomták, a 8-10 oldalas szerződésben az ügyfél ezen átugrott.

    Az emberek nagy része a szocializmus alatt megszokta, hogy tervezhet előre, mert biztos állása volt és a hitelek törlesztőrészeit képes volt kifizetni. A hitelszerződések nyakatekert és hosszú jogi szövegét értelmezni még diplomások sem mind voltak képesek (nem tudom, ez magyar sajátosság-e, de nálunk még egy távfűtés-számla részletein is nehéz kiigazodni) a lakhatásra vágyó kölcsönt felvevő leginkább a futamidőt és a törlesztőrészletet nézte, valamint az akkori körülményeit. Már jó volt, ha z ügyintéző annyit odavetett neki, hogy az árfolyamváltozással emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Arra nem számított, hogy a részlet 8-10-szeresére is ugorhat, meg arra sem, hogy elveszítheti a munkahelyét. A szociban, ha átmeneti fizetési zavarba került, a bank megpróbált olyan megoldást keresni, hogy képes legyen fizetni a felvett kölcsönt, mostanában ilyen lehetőséget nem kapott.

    „A politikusok a válság kitöréséig, 2008-2009-ig szinte egyáltalán nem is foglalkoztak a problémával. Nem véletlenül, mert a devizahitelesek addig folyamatosan sokkal jobban jártak, mint a forinthitelesek. (A forint például 2008 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt csupán pár héttel volt a legeslegerősebb.) Csak a válság következtében drágult meg annyira a svájci frank és a japán jen, hogy annak durva következményei legyenek.” (idézet a Portfólió cikkéből)

    Normális politika, amely a lakosságért van, igyekszik megoldást találni a sokakat érintő problémákra – nálunk ez nem így van. Mindig azokat támogatják, akik tehetősebbek. Ebben az esetben is ez történt. Kármentés a szomszédos országokban volt, nálunk a határontúli magyarok ingatlanvásárlását támogatja a magyar állam, a hazaiaknak nincs segítség. és az mégsem tekinthető normálisnak, hogy a lakosság 30 %-a elszegényedik és nyomorba süllyed a felemelkedés lehetősége nélkül.

    Én nem vettem fel devizahitelt, egyrészt mert volt lakásom, másrészt mert kegyetlenül megszenvedtem akkor, amikor a lakáskölcsönöm kamatait 1 %-ról 14-re emelték. Én tudtam, hogy egy esélyem van a menekülésre, ha a még 20 éves kölcsönöm törlesztését lerövidítem 5 évre. Az OTP egyáltalán nem támogatott ebben (naná…) és horribilis összegért számolta át a törlesztőrészleteket. Az új összeg elvitte a havi fizetésem felét, és hét évig utána két állásban dolgoztam, hogy fizetni tudjam.
    Azért mondom azt, fogalma sincs a magyar viszonyokról, a lakosságot sújtó intézkedésekről, arról, hogy a fizetés a környező országok béreinek a negyedét sem érik el, de az árak azonosak, vagy magasabbak, egyrészt a magas fogyasztói adó, másrészt a túlárazás miatt.
    Ha az amerikai lányomnak küldök csomagot, Bécsbe utazom, mert olcsóbb a posta és nem lopják el a csomagot.
    Állateledelt német cégtől rendelek, mert ugyan a termék itt is kapható, de az adó miatt a német sokkal olcsóbb.

    Nem kéne tehát a magyar ügyekben észt osztania, mert a körülményeket nem ismeri és az, ami működik és jó az Államokban, az katasztrófa itthon.
    Okos ember már belátta volna, mi évek óta mondjuk itt magának, de csak nem látja be.

  • FORTIMBRAS
    2019 július 9
    4:08 de.

    Hogyne !
    Az írásom folyó, csak a nagybetűt nem mindet ismerem…/Rejtő/

  • Rodeo11
    2019 július 9
    5:13 du.

    Pityergés helyett
    nézzed meg néhai Mao elnök
    kis Vörös Könyvecskéjében.Abban minden
    benne van amire szüksége van a szélsőbalos propagandistáknak.

  • Geyza

    Látod, a rodeio teljesen kiadja magát – semmi másról nem szól az itteni (és gondolom más blogbeli) megjelenése sem, minthogy uszítson, lázítson minden ellen, ami még demokratikus értékeket képvisel.

    Vagyis anarchista. Azt gondolhatná az ember, hogy talán a fényes nyugdíjából (és nem magyar „nyögdijból”) futja arra, hogy minden cikknél elsőként bejegyezzen, minden hozzászólásra reagáljon.

    Na de azért furcsa, mert ha valóban csak tisztán magánszorgalomból tenné, ki hinné el hogy ennyire perverzként is lehet élni.

    Nyilván közelebb áll az igazsághoz (valósághoz) hogy valakik fizetik.
    Sajnos szemtanúi vagyunk annak, hogy azok a valakik hogyan állítják át a világot (mossák át az agyán az embereknek világszerte) egy újabb háború előkészítésére

    Az ilyen elvakultak szerint a „végsöre” – mindez persze az „emberiség javára”.

    Amúgy szinte lenyűgöző, hogy mennyire működik! Hogy mennyire el tud kábítani amúgy jóhiszemű embereket is.

    Most látom, hogy mennyire fontos a gyakorlatias gondolkodás (technikai szemlélet) – amiket azon kevesek képesek elsajátítani, akik a valós gyakorlatukban tényekkel kell hogy foglalkozzanak. (valami ilyesmi régiesen szólva józan paraszti gondolkodás is)

    Fejlesztő munka során muszáj volt megtanulni hogy az első lépés mindig az hogy hiánytalanul kell szelektálni az ocsút a búzától

  • Tüske Zsófia
    2019 július 10
    5:05 de.

    Zsófi, nyugodj le, a gizinek a kérdéseit sem hiszem el és általában vihar sebesen átfutom, és ha elkap egy nem piréz szó, akkor küldök neki anzixot amire általában még nagyobb baromságot röfög!
    a másik ügy amire te azt mondod (ugye nem ismered csak a legendát róla?) az usa ban minden megoldható? hát az régen nem igaz, a hitel fizetésre is hitelt vesznek fel és ez egy végtelen láncreakció, addig amíg tudsz bármennyit törleszteni, lesz még egy rabló, amely a fölösleges pénzét rajtad keresztül megforgatja, azaz a sohasem létezett bankszámla pénzét életre kelti azzal, hogy te és hasonló szenvedők ezentúl az ő bankszámláján keresztül forgatják a kevéske pénzüket…

    tegnap olvastam a statisztikát (nem MSM nyúszban) az usa átlagbérei ma a stagfláció következtében kevesebbet érnek, mint 1974-ben

    majd a gizi elszalad ha ezr elolvassa

    másrészt a hitelkártya rendszerben a 19,80% és 29,41% közötti évenkénti kamatok elviszik még a levegőt is az egységsugarú dolgozó elől

    az itteni számlakezelést próbálják levédiabasznádon is megvalósítani, mert napi kamatokat számítanak (az évenkénti algoritmusával manipulálva, azaz sohasem lehet tudni, hogy hol is tartasz mert az nem derül ki, hogy az algoritmus melyik melyik órájában vált másik napra …. mikor felhívtam a bankot az ügyintézővel kellemes csevelygésben és vihogva a hölgy azt mondta, hogy nem tud javasolni semmit de az amit csinálok az megoldás, azaz ha folytatom amit egyébként is csinálok akkor semmi gond nem lehet …
    a másik itt vannak olyan csapdák is amelyben az egyébként árutúlraktározásban szenvedő raktáráruházak kamatmentes kölcsönt adnak, de amikor megnézem akkor kiderül, hogy előre(SIC) kifizetteti adalékos költség és adminisztrációs költség címén pontosan kijön a reális infláció 3 szorosa… azaz megint átbasztak! de kölcsönös előnyök alapján én megkaptam az árut, és garanciával azonnali pótlással bármilyen hiány vagy egyéb okból… és kiszámítottam, ha ezzel a részlettel szépen állok (nem szoktam elolvasni a számlakivonatokat, sem online sem papíron, mert csak felbosszant addig amíg emilen közli a bank havonta, hogy köszönettel megkapta, addig nyugodtan hortyogok…)

    valakik nálatok hatalmasat kaszálnak a forint árfolyam bedöntésén ezért sohasem lesz „jobb”

    nálatok a jogrendszerben lehet hiba ha nem lehet a bankot felpofozni, és kiperelni a beleit is és nincs jogsegély sem? azaz ingyen ügyvéd?

    van valami sejtésem miszerint ha időben eladtad volna a tartozásoddal az ingatlant és vettél volna másikat…de lehet hogy ez sem járható út, az egész egy csapda…

    addig amíg „ezek” jól élnek nem érdekli őket, hogy a lakosság 35 vagy 45%-ka nyomorog ha a többivel egymást eltartják

    errefelé ennek már kihullott a foga és kezdenek jajgatni, mert a rossz bérek és jövedelmek és a haszon újraelosztása (profitshare) már jelzik azt, hogy régen államcsőd van de… el lehet takarni mozgással…

    az mégiscsak pofátlan dolog, hogy a csilliárd hordós tartalék olaj ellenére amit olcsón toltak a raktározó lyukakba azt azonnal órákon belül sokkal drágábban adják a kútnál mint amennyit megér mert azt mondják a piac meg a többi izé egy frászt… csalás és korrupció az egész addig amíg én is röhögő oldalon vagyok addig csinálhatnak amit akarnak…

    kis haszon kis röhögés alapon

  • Geyza
    2019 július 10
    8:09 de.
    Gabriel
    2019 július 10
    9:33 de.

    két hülye egy pár, szeressétek egymást! seggségeitek nem érdekelnek, és az aljasságotokon meg röhögök…

    szerencsétlen két alak

    jaaaa, geyzuska: a kristályos elektron halmazok abszolut nulla fokon (ami ugye csak olyan helyen létezik, ahol nincs anyag vagy az anyag mozgása megáll ami lehetetlen… másrészt az algoritmus tetszik és a megcímkézett és számozott elektronok kristályformába tuszkolása

    mindennek a nano szén csőben… tiszta „csőbehúzás”

    ettől a tehéntúró olcsóbb lesz és el tudtok majd adni kósher mangalicát a netán yahoo nak? a mészaros & mészaros&tiborc művek már dugják is a kocákat, van új piac

    még a szent teheneket kellene felvásárolni jó áron és eladni luftballonnak

    nyugodtan irkáljatok rólam, nem olvasom

    a maomao az az óhéber változata a mijaumijau nak…
    hogy te miket mikor így rezeg az agyad akkor szikrázik is

    gabriel, ez megint túl hosszú nem fárasztom vele magamat

    cáfolni képtelen vagy bármi állításomat de leugatni? cheap shit

    óccókakika

    hehehe

  • Geyza
    2019 július 9
    2:27 du.
    ez a blog még saccperkábé 4 napig „írható”

    az amit firkálsz az valakiknek szól, persze nem nekem…

    mert rólam lepereg és … ezzel van vége a hozzádvalómnak

    (tegnap 3 szor hallgattam és néztem meg a BWV 245-öt…és eszembe jutott sok minden ezzel kapcsolatosan de nem írom ide, mert ugye gyöngyöket a disznóknak … még akkor is ha kósher mangalica…., teljesen fölösleges)

    és most harsányan kuncogok rajtad és a gizin meg a gabrielen

    szóval bevitted és elképedtek és be is kapcsolták, vagy csak nézni és semmi érintés, mert akkó’ mint a Pomádé király vadiúj szerelése hahahaha

  • Geyza
    2019 július 9
    2:27 du.

    a Ná Tócsa nevű pénzkidobási és gittegylet mit keres olyan országokban, amelyek nem gyarmatai?

    az EU usa gyarmat, kis hibával… a demokrácia = korrupció, és a gender szakos tudósok a negyedik gendert keresik… én nem tudom elképzelni milyen lehet, de demokráciában olyan is van

    a globalizmus az meg az egypólusú mágnes tipikus esettye amire te tudod, hogy olyan sincs meg fából vaskarika sem

    tudtommal a perzsáknak nincs 850 katonai bázisuk 145 országban?

    mikor szűnsz meg?

    olyan zavaró vagy egy bolha… de azt meg ugye…a legyek elfoglalták a légypapírt tudod a Ná Tócsa

    (mivel a cenzor törölte néhány bejegyzésemet én is átállok a hozzád hasonló stílusra, mert az megengedett)

  • Geyza
    2019 július 10
    8:09 de.
    Gabriel
    2019 július 10
    9:33 de.

    adok nektek egy legutolsó lehetőséget! (ajándékba!)

    ne nekem, hanem a nagyérdemű olvasóknak válaszoljatok néhány kérdésemre

    (a „válaszotok” lefogadom akármibe: „ennek az uszítónak nem mondunk semmit!)

    nambőr van!: mit csinálnak az oroszok ami csípi a ti kettőtök szömit?

    nambőr tú!: mit csinál Kína, ami csípi a ti kettőtök szömit?

    nambőr szrí!: miért nem engedik szabadon Gáza lakosait, mondjuk kimenni a tengerre a tengerpartjukon és fürödni meg halászni?

    most Délafrika és Nigéria focimeccs van Kairo ból azt nézem, addig elmélkedjetek… és „sziporkázzatok”

    a nyakatokon hordjátok a Bölcsek Kövét ugyanúgy, mint a gizi

    üdvözletem, ugyanazt kívánom nektek amit ti nekem csak úgy az egyenlőség megtartásának okán

    hihihihi

  • Geyza
    2019 július 10
    8:09 de.
    Gabriel
    2019 július 10
    9:33 de.

    (jó kis neve van az ürgének: faller:

    fall·er fôlər
    noun
    noun faller plural noun fallers
    a person who fells trees for a living.

    egy katona, még ha admirális is parancsot teljesít és nem irányít egyetlen országot sem az usa-t sem? Craig Faller beszélt a kongresszus fegyverkezési bizottsága előtt és sok mindent mondott, de minek? nem tetszik neki (akármi) hát és akkor mi van, ki ő, egy a sok senki közül)

  • TUSKE ZSOFIA;
    A vizsgazott hajos kapitany, vagy a mindent tudo holgy ?

    Barmi informaciora emlekeztetem magat, maga azt megallasnekul visszaurasitja.

    Rendben, de akkor hogy a feneben letezheto, hogy
    Pl. hogy a feneben emeltek a maga 1%-os kolcsonet 14%-ra?

    Egyszeruen mert maga tudatlanul alairta a „prime-rate plus” beleggyezeset, anelkul hogy gondolt volna azt meg el-olvasnia is.

    A banok biztositjak magukat, s baratja is a bankoknak dolgozott!!!
    Amikor a „prime-rate” emelkedeik a banok emelik mindenki kolcsoneinek a kamatait a „prime rate” alapjan.
    Azert NEM szidhatja politikusokat, csupoan onmagat !
    Persze maguk arra nem is gondoltak !!!
    De ne vadolja a regi szocializmusaikat azert.Az csupan ostonasaguk volt.Semmi mas !!!

    De mindenek dacara, csupan Moses soraira ohajtanam emlekeztetni;

    „Kolcsont nyujthatsz, de SOHA nem veszel kolcsont” !!!!

    Moses arra is emlkeztetett mindekit, hogy a kolcsonok felvevoje a kolcson-ado rabszogajava valik !!!!

    Ha kolcsonyt nyujtasz es nem kapod vissz a penzt, csupan a penzed veszted.

    De ha kolcsont veszel fel, s nem vagy kepes visszafizetni becsauleted is veszted, s eletfogytiglani hitelkepessegedet is, meg mindet amin az fuggott.

    Maga alandoann ismetelgeti, hogy „nem ismeri”.

    Hm???
    De ismerem az emberi kapzsisagot es ostobasagait !!!!

    Az tobbet er mint barmi penz-osszegek !!!!

    Perobaljon azokon gondolkodni mielott beleugrana ‘minden tudosai lapjan valo’ felelotlen tettekbe !!!

  • Bendeguz79
    2019 július 10
    4:22 du.
    szegény zsófi a gizi megint nyakonöntötte hülyeséggel… az egész izé amit ide tolsz az merő csalás: prime rate meg a többi…a szocializmusban egyszerű volt és nem kellett a kanyarokat keresni, ki lehetett számolni mit mikor és hogyan a kapitalizmus mindezt lehetetlenné teszi az a célja csalni lopni hazudni

    ugyanaz, mint a 3 vagy 6 évvel ezelőtt „bányászott” olajból készített benzin árát ma a „világpiacihoz” igazítják, ami önmagában egy csalás, az útonállás egyik formája…

    miért él nyomorszint alatt az usa lakosságának 45+%-ka? hát ezért

  • ez most a sikoly!

    nincs már „beírható” blogbejegyzés…

    amiben meg Almási Alma szétszedte gábrielt egészen kis sz…. darabokra…,

    az meg becsukódott, mint aminek rá kell csapódnia az orrára,

    most tépheti a haját, hogy hogyan versenyez majd slapajjal abban, hogy ki tudja ügyesebben a fidexkft kifosztási taktikáit eladni az egységsugarú állampolgárnak

    kedves Alma a látszat ellenére én tudok ezt azt de nem mindig mondom… hagyom a zseniket a geyz A, gábr Ie L, Bend E G’ izi, Gyurcsinéni aki azt hiszi, hogy ő bácsi, a bodamarcsi aki szintén egy hívő de ő inkább két hirdetés között hisz amikor Túskebüki és Hatyamfitty rajzfilmeken mutatják be csak neki, hogy undokúl is lehet élni…

  • igen tisztelt és nagyra becsült cenzor

    van egy javaslatom, szüntesd meg a 7*24 órás garanciális időt a bejegyzéseknél, egészen nagyméretű doktorit lennél képes összehozni egészen rövid idő alatt és nem csak egy diszciplínában elemezve és rendszerezve a „nagyértékű” beszólásokat!

    szikológiai, erkölcsi, szociáldarwinizmusi (HA A TRUMP MONDHATTA, HOGY: BIGLY AKKÓ’ ÉN IS), az agnoszticizmus újjáéledésének tünetei a NET-ben (VILÁGHÁLÓ), hogyan tekerjük ki a nyakát bármilyen grammatikának, és utoljára de nem végsősoron hogyan kommunikáljunk tőmondatokkal amiket az sem ért aki írta… bizonyosan találsz még sok minden mást is ha már a Valpurgis Éjt felálmodtad a Swiss Chalet deszkaasztalára senior waitress ek által bemutatva és dalolva…

    ez legalább 5 féle bőrkötéses számozott díszkiadást is megérhet

  • Gabriel
    2019 július 10
    9:33 de.

    Eleinte én is azt gondoltam hogy anarchista.
    De rá kellett jönnöm hogy távolról sem:
    A kínai és iszlámnáci társadalmi berendezkedésekért rajong.
    Némi kis putyini beütéssel.

    Vagyis ő szélsőségesen diktatúrapárti.
    Az hogy itt a FIDESZ.-t fikázza, csak azért van hogy megtévessze a tapasztalatlanabb idejáró olvasókat.

    Ravasz véleményformálónak hisz magát holott csak egy seggfej.
    „Túltolta a bringát”, hogy pesties kifejezést használjak.

    Most meg még abba a téveszmében is leleddzik hogy ő nekem vitapartner.
    Elvárná hogy magyarázzam neki azokat a dolgokat amik a NET-en bárki számára olvashatóak…a vadbarom DDDDDDDDDDDDDDDD

    Hát nézzed vissza mit művelt itt megint!Mint aki megkergült

  • Geyza
    2019 július 11
    3:48 du.
    + gabriel

    a dupla nullák szocialista brigádja

  • Geyza
    2019 július 11
    3:48 du.

    van egy eszkimó életkép… ugye az eszkimónak csak egy kése van, de szüksége van a jegesmedve bundájára és minden másra ami a medvéből számára hasznosítható… és eszkimó firnyák legyőzi a jegesmedvét!

    nem árulom el (a neten hozzáférhető … ez is) de a harci taktika szerves rész, hogy felbosszantsa a medvét

    namost geyzusska is próbálkozik, hátha megadom a CV-met (a gábriel már ilyeneket is ajánlgat…, ki kíváncsi rá nem tudom…) meg az infók eredetét… az ilyen sumákoknak sokkal korábban kell felkelniük, hogy… és mint látszik bosszantja, hogy nem csak azt lehet tudni amit „Ő”???? (=0) hanem a valóságot is… hozzá sem tud szólni, csak mint a papagájkommandó szocialista brigád csőrös tagja krákog és ordibálja, hogy : Grrreyzrrrukrrra és közben csipeget a kölesből

    hahahahaha

    szerencsétlen…

  • Geyza

    🙂 🙂 🙂

    Egymás közt pestiesen szólva – van ennek egy nagyon velős, rövid megnevezése:

    Feltűnési viszketegség.

    Hol láttál tőle valamikor is bármilyen beszámolót arról, hogy mi a jó francot hozott össze „munkássága” során.

    nagyon vlsz, hogy nem sok mindennel és nem sok mindenröl leledzik dicsekedni valója.
    Így marad az itteni terep az „önmegvalósításának” a kiélésére.

    Csúnya pestiesen írtam, de valahogy nekem így jön le, ez a kicsengése a nagy szerep-osztásoknak (meg kiosztásoknak)

  • Tüske Zsófia

    kedves jó Bendegúz: én nem tudatlanul írtam alá a szövetkezeti lakás vásárlásáról szóló szerződést, hanem a rendszerváltozás után döntött úgy a költségvetés, hogy az alacsony kamatú kölcsön sérti a jogegyenlőség elvét, azért a kedvező kamatot felemelték 1-ről 14 %-ra. Itt van, rágja át magát rajta, seggfej, aki mindig mindent jobban tud florida-alsóról, mint azok, akik itt élnek.
    https://europaialkotmanyjog.eu/?p=672 segítek: a római IV. sz fejezet a lényeges.

  • Az INFORADIOozolte az adatokat, amagyar statistikai hivtal alatal kozvelemnyre hozva, hogy a magyar lakossag jovedelmenek 37%-t koltotte alkohol es nikotine fogyasztasaikra.
    Egyszerubben mondhanam, hogy onpusztito celokra.

    nem csoda hogy panaszkodnak az ottyani egeszsegi szolgaktatasokrol.

    Nem hinnem hogy maj-atultetes leheto lenne ottan.

    S ami a dohanyzast illeti, a mondas 100%-osan valosag.

    Mindenki aki dohantzik, tudo-rak es mas ;egzesi nyavalyajakkal puasztritja eletet, HA csak idejeben fel-nem-adja on-pusztityasat.

    Nem csofa hogy panaszkodnak egeszsegukm allapotain.

    37% a nemzet atlag jovedelmebol???

    Rosszabb mint Oroszorszagban !!!!!

    Dobbenetes es szegyenletes!

    Nem csoda hogy kenyszerulnek mindent kolcsonokkel vasarolni !
    Mind-ketto on-pusztito !!!!

    Aalkohol-dohanyzas mint a kolcsonzes.
    De mindenert masokat atkoznak.

  • Tüske Zsófia

    rodeó, nekem nem volt devizahitelem, a lakásomat még a szociban, 5-6 évvel a rendszerváltozás előtt utalták ki a három gyerekemre való tekintettel. Itt éltünk már, amikor a gazdasági átalakuláskor úgy döntöttek, hogy a hosszú lejáratú hitelek alacsony kamatai sértik a jogegyenlőség elvét. az mdf-es parlament simán megszavazta a szerződések (alkotmánybírósági jóváhagyással) utólagos átírását, annyi kedvezménnyel, hogy aki a tartozása felét kifizette, megszabadult a kölcsönétől. Tekintve, hogy én fizetőképes rokonokkal nem rendelkezem, nem tudtam a kölcsönt megváltani, a már akkor is szar könyvtárosi fizetésből örültem, hogy a még iskolás három lányomat el tudtam tartani. El nem akartam adni a lakást,mert valahol lakni kellett…. ha újat vettem volna, rosszabbul járok a megugrott vételárak miatt, az állam kiszállt a lakásépítésből. Beraktam ennek az űberbarom seggfejnek az ABH-t, de még a nem túl bővített egyszerű magyar mondatokat sem képes felfogni, nemhogy a jogi szöveget. Viszont a fejét nem ártana abroncsoztatni, mint a hordókat, nehogy szétvesse az a baromi nagy ész. Ilyen tudálékos barommal utoljára műszaki könyvtáros koromban találkoztam, egy szerszámkészítő személyében, akit villámcsapás élt, de túlélte, de attól kezdve hevesen érdekelte az atomfizika. Nem tudom, mivel foglalkozhat florida-alsón, (cop. kenny) én köztisztasági munkára tippelnék.

  • Geyza

    Hogy még tisztább legyen a kép – azok a személyek akik itt tiszteletre jogosultak, nyugodtan és gond nélkül „ki rakják” az életük eseményeit a placcra, a nyilvánosság elé minden zokszó nélkül.

    Ugye nem kell őket felsorolnom?
    Meg azokat sem ugye, akik álnév és álarc mögé rejtőzve csak gúnyolódni képesek mindezen?

    Még akkor is ha az Almánál most én hirtelen nagyon sok fekete pontot kaptam – bár ez se baj, én akkor is, továbbra is húzogatom a copfját …
    Nöböl van, nem nyeli le, hogy nem vetem meg annyira a Bernikét … 🙂 Mert az is egy nő ….

    De ez sem baj – ami fontos, hogy akinek van karaktere, aki vitaképes – nem kell hogy rejtegesse magát – sőt annyira nem, hogy személyes gyengeségeit sem szégyenli a nyilvános elé vinni.

    Mert ettől lesz a férfi – férfi. A nő meg nő. 🙂

    Mire méltó az, aki meg csak ezen képes gúnyolódni?

  • Bendeguz79
    2019 július 10
    4:22 du.

    Kérlek szépen ne beszélj bolondokat, mert fogalmad sincs, hogy miről van szó itt a magyarok között – hogy miről beszélnek.

    ÉRTED???!!!

    Fogalmad sincs – és nem is lesz valószínű, mert nem ismered a tényeket.

    Te a „szabad világ” törvényeiről beszélsz – az itteni szerencsétlenek pedig a diktatúrák cselekedeteiről.
    Nem a liberális, hanem a „szocialista-demokrácia” „törvényeiről” (Lex) (Kádár-világ)

    Ma pedig Il-liberális „demokráciának” hívják a szabad-rablást.

    Mármint annak szabad rabolni, akinek a hatalom megengedi.
    A többieknek pedig a törvény szigora jár ki.

    Tudod, éppen úgy mint Mexicó-ban, Guatemala-ban, Nicaragua-ban, Venezuelában ….

    Mert olyasmi hogy szabad világ, magyar-földön száz éve nem volt.

  • Geyza
    2019 július 11
    3:48 du.

    „Most meg még abba a téveszmében is leleddzik hogy ő nekem vitapartner.”

    nem, ebben is hazudsz! és pofátlanul! sohasem állítottam, hogy te nekem valamiben vagy bármiben a „vitapartnerem” lehetnél!

    én kérdeztem tőled, hogy lehetőséget adjak neked arra, hogy kifejtsed a „bármidet” és felmutasd a nagyérdeműnek nem nekem, engem hidegen hagy, hogy te tudsz bármit is???

    és a megjegyzésem amit előrebocsátottam, hajszálpontosan igazoltad: semmihez sem értesz, semmihez sem vagy képes hozzászólni csak kerregsz egy bolond kereplő…

    méghogy…? hahahaha

  • Tüske Zsófia

    kedves jó bendegúz: a vizsgázott hajóskapitányhoz annyi hozzáfűzni valóm van, hogy ne csúsztasson. nem vagyok hajóskapitány, csak vizitúra-vezető, amihez ugyanúgy vizsgáznom kellett a viziközlekedés szabályaiból, mint a hajóskapitányoknak.
    Ahogyan a közúti közlekedésben résztvevőknek is a KRESZ-ből, de ettől még a motoros jogsival rendelkező nem lesz kamionsofőr.

    Berakom a viziközlekedésre vonatkozó jogszabályt, mélyedjen el benne, bár ahogy ismerem, maga úgy születik, hogy a kisujjában van minden magyar jogszabály és azt azonnal jobban tudja, mint mások.

    https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0000042.TV

    és itt van a kezdetekhez képest frissebb tájékoztatás, mi és hogyan is történt valójában.

    https://hvg.hu/itthon/20190712_A_Vikingen_is_ereztek_az_utkozest_a_Hableannyal

    na rágódjon egy kicsit rajta. Ugyan a magyar jogszabályoknak van angol nyelvű változata is, de azt juszt sem teszem be.
    Kekeckedni ez is elég lesz magának, tudálékos idióta.

  • gezuska,
    valahol Nekem tulajdonítod azt a kitalációdat,hogy Engem az ivrit nyelv tanulása már nem is érdekel.Ennek ellenére „héber” betűket is használok a beírásaimban.Erre egy kis felvilágosítás részedre.Tökfej,Én az ivrit nyelvet majdnem anyanyelvi szinten beszélem,írom és olvasom,tehát a tanuláson túl vagyok.Azon pedig ne tátogasd a pampuládat,hogy „héber”(ivrit)betűket is használok némelykor.Amikor nem akarom,hogy a magukat zsidónak hazudó kis @ analfabéták megértsék.Ha te tudnál úgy magyarul,mint én ivritül, már a bedöntött MTA-n tanári pályát kaphatnál.Addig viszont a minimum,hogy vegyél pót leckéket a magyar helyesírásból,mert abban is sokkal vagy mögém utasítva.Hála a Teremtőnek Nálunk a követelmények sokkal magasabbak.Ezért nem lehet tönkretenni egyetlen tudományos vagy egyéb kutatóintézetet sem.Hiába…70 év leforgása alatt több történik Itt,mint 1000 év alatt Ott. Különösen a pekenyócemászra kényszerítettek helyzete mutatja a különbségeket.Nem vagytok sajnálatra csak lesajnálásra méltóak.
    Csak téged bosszantásként írom,hogy: אורי.

  • Tüske Zsófia
    2019 július 11
    5:53 du.

    Látod kedves Zsófia erre szoktam mondani, hogy a magyar nép megérdemli a sorsát, mert ennyiben hagyta az akkori AB „határozatot”
    A kezdődő intézményes korrupció díszpéldányát.

    Mert hogy mindenki tudta, sőt a sajtó is csak úgy interpellálta, hogy az OTP eladásához szükséges „feltőkésítés” miatt volt szükség az akkoriban kb 2 millió magyart érintő pofán-rúgásra. Magyarul: így kapott milliárdokat a semmiből a csányi köré csoportosult maffiabanda.
    A napnál világosabb bizonysága volt annak, hogy szó sincs a jogállamiság helyreállításáról, bármilyen-szintű liberális-demokrata alkotmányosság megalapozásáról.
    És még ennél is egyértelműbb tényként lehetett lekönyvelni hogy nem is lesz, hasonlóan ahhoz, minthogy a nap keleten kél.
    Hisz az „AB” egy ócska szarjankók gyülekezete volt, akiket úgy vettek meg ahogy akartak (aprópénzért)

    Innentől aki nem tudta, hogy nem demokratikus átalakulásról van szó, az vagy csak minimális alapműveltséggel rendelkezett vagy inbecíll volt amennyiben „tudományos fokozatú” vagy bármilyen egyetemi diploma leledzett birtokában.

    Volt a harmadik eset – az érdekeltség, vagy „várományosság” az érdekeltek körébe kerülésre.
    Ami persze nem mindig jött össze az alanynak, de hát a lényeg, hogy az ország tömegesen lenyelte ezt a vérlazító gyalázatot.

    A másodvonalból kiugrott, hatalmat megragadó, „pozíciókba” került „elvtársak” meg fesztát ültek, olyan Edwárd-királyosan.

    Az aljas tahó-gazember Csányi meghájasodott kétmillió magyar vérén. Az összeharácsolt pénzből Afrikába jártak kurválkodni. (csányi, pintér, semjén és a bagázsuk – persze vadásztak – fekete lányokra, szavuk-járása szerint „sötét csempéken vörös fugára”)
    Ezért mondom folyamatosan, hogy a magyarok azt kapják amit kiérdemelnek.

    Nem kérve elnézést az ebbe a blogba bejáró/beíró olyan személyektől pláne, akik bármilyen módon támogatói, ma pedig védelmezői annak az emberileg minősíthetetlen bandának, az általuk gyakorlatba ültetett rendszernek – aminek egyenes következménye a mai államforma, benne slapajokkal, bodamarcsikkal – kimondva(ismételve) hogy nincs mentség számukra, az emberiség aljai voltak és maradnak.

  • Gabriel:
    „Hogy még tisztább legyen a kép – azok a személyek akik itt tiszteletre jogosultak, nyugodtan és gond nélkül “ki rakják” az életük eseményeit a placcra, a nyilvánosság elé minden zokszó nélkül.”

    Gabriel rendszeresen vissza-visszatér erre. Szerintem viszont – legalábbis Kelet-Európában, Magyarországon – csak elmebetegek vagy szörnyen gondatlan emberek teszik ki a lakáskulcsukat a külső ajtókilincsre, vagy írják ki azonosító adataikat az internetre.
    Igaz, minden rezsim rendőrügynökeinek ez volt vágya.

  • Gabriel
    2019 július 11
    5:51 du.

    nevetséges vagy, mint egy ridikül amit a nagynéném vett annó és mindenki megfordult utána… amint tipegett a Rákóczy úton

    benned is meg a geyzában és boda meg bende gizi ben (+++) a valakinek látszani viszketegség arra vezet, hogy eltereltek a témától és sohasemvolt nagyságotokat próbáljátok itt a nagyérdemű egységsugarú olvasóban létrehozni… sikertelenül!

    majd ha ráérek sajnállak benneteket, addig röhögény maradtok

    ne fáradjatok, engem „gyalázva” vannak olyan helyzetek amelyekben a negatív oktrojáció visszájára fordul, féltékenyek és irigyek vagytok, az bizonyos

  • Tüske Zsófia
    2019 július 11
    6:10 du.

    Zsófi, én a szocializmusban hitelből hitelbe éltem, és mindent el tudtam érni és állandóan volt szabad tőkém amivel én tudtam működni! (ez megtakarítást jelent)

    a gizi egy aljas propaganda szócső, következésképpen hazudik és pofátlanul, az egész kapitalista hitelrendszer útonállás és fegyveres rablás: megteremtik a törvényes alapokat a szavazógépezetekkel (a honatyák gyökeret is eresztenek a törvényhozásban és mindegy, hogy melyik párt van a kettő közül (azaz a valóság egypártrendszer mert még sohasem volt változás attól, hogy melyik párt volt a soros a vetésforgóban az egységsugarú állampolgár meg néz mint Rozi a moziban már megint át van baszva a palánkon és arra való hivatkozással, hogy mindezt ő szavazta meg, …)

    és akkor cafrangosra olvashatod a szemügédet nem fogod megérteni mert szakember specializált ügyvédi irodák sem értik de ki jobban ki rosszabbul magyarázza és maga felé fordítja a bíróság aktuális kezét…

    nem ismétlem önmagamat ez egy csapda és ott is NER nek nevezik… a csapdából nincs kiút nincs menekülés de van sasszézás személyes csőd bejelentésével… az egész egy nagy csődtömeg de aki nem alkalmazza időben az keményen ráfázik és utcára kerül (nézegess Seattle -i aktuális utcaképeket..+++)

    de a rendszert fenntartják, mert ez is az egyik alapvető módszer arra, hogy az egységsugarú kussoljon mert nem érti de ha értené…???? nem hagyják

    és a panem et circenses műxik rogyásig nemzeti hős egy iskolázatlan seggbuta akárki aki a labdát eltalálja egy darab farudival közben köpköd és baromságokat beszél, és verexik, és megerőszakolja a szomszéd gyerekeit mindegy hogy fiú vagy lány…és kurva sok pénzt adnak neki mert kurva+++ sok pénzt fizet a nagyérdemű egységsugarú néző (bámuló) és vannak a soap operák, a hólivudi filmecskák és az Oscar szóval egy percre sincs csend, mert akkor a két BUD között felébred az áldozat és ordibálni kezd de ma már azt sem lehet vabn rá törvény rendőr lelövi mint rühes veszett kutyát és a többiek kussolnak

    namost az lehet egy érv, hogy de jobban élnek? de kitől és miért? és hol vannak a lehetőségek…a bérrabszolgaságnál nincs is rohadtabb… elcsökevényesít

    majd a gábriel beszól és mond néhány seggséget olvasd majd el (ha akarod)

  • KEREKES GABRIEL;

    Sajnalom, DE tudataban vagyok hogy mi megy ottan, pont azert vesztegetem idomet, mert hiszem es remelem, hogy vannak , meg ha nem is sokan ottan, akik megerdelemenenek valamivel normalisabb eletkorulmenyeket.

    Maskulomben nem toltenem szabad-idomet a ‘holtaknak predikalni’ !

    Teljesen tudataban vagyok mind amiket jeleztel, sajnos !

    De maskulomben SOHA nem fog valtozni semmi-sem.
    S az nagyon remnuyelen helyzet lenne.

    A remenyt soha nem szabad feladni,meg ha az olvasok 99%-a csupan gyalazkodasokra kepes is.

    De meg az 1%-is, sot meg egyetlen egyen is a remeny lehetosege. S remelve tobben vannak ottan akik normalis letkorulmenyeket erdemelnenek.

    De a mar otszor (5X) felajalnlott ingyen repuloes lehetoseget is senki NEM fogadta-el Venezuelaba, Cubaba, Nigaraguaba, eszak Koreaba, stb. tehat a 100%-os bizonyitek hogy mind csak ostoba hazudozok.

    Egyetlen-egy sem alna a sajat kinyilatkozott allirtasi alapjan.
    S az 100%-os bizonyitek am !!!!!!!!!!

  • Valaszom TUSKE ZSOFIA masodik megjegyzesere ismtelten azonnal torolve lett a foszerkeszto altal.

    Az elso megjegyzesere otszor reagaltam, mind azonnal torolve lett.

  • A Hableany szerencsetlenseget azota is minden magyar kozolt adatok tisztan mutatja, hogy a szerncsetlenseget a Viking-ra probaljak kenni.

    1.,A valosag volt, hogy az este a sotetben es esos idopontban tortent.

    2.,A Hableany befejezte a Pesti part bemyatao jaratat.

    3.,Vissafordulasa ,elleniranyba-valo fordulasa elott a tanuk altal,hogy elobb zig-zag-osan haladt.

    4.,Majd visszafordulva a Margit-hid alatt a Vaiking 400 tonnas szalloda-hajo , delrol eszakfele haladva, a szalloda0-hajo ele haladt.

    45., A Viking minden tudat es a baleset megelozhetosege hianyaban elsoporte a Hableanyt.

    Egy rmes tragedia, csupan a Hableany figyelemessegevel lehetett volna megelozheto.

    Hasonlo esetek tortennek az auto-utakon amikor figyelmet;len vezetok a nagysebessegel halado nehezebb kocsik vagy kamionok ele ugranak.

    Az egesz tragedia 6 masoddperc-alatt ment vegbe.

    Semi elo-jelzes, sem utolagos lehetoseg azt valtoztatni nem letezett.

  • Bendeguz79
    2019 július 12
    1:35 du.

    gizi, te pofátlan hazug disznó!
    már mondtam neked nincs szükségem a repülőjegyedre én éltem ezeken a helyeken és vidáman, egészségesen,

    de te még sohasem láttad még távcsővel sem egyiket sem, de a propaganda rablómesét szajkózod, mint egy bolond papagáj.

    adjátok nekik vissza ami az övék és ne lopjatok el tőlük semmit sem, az a megoldás

    erre kössél masnit

  • Tüske Zsófia

    Gabriel, attól tartok, ha a rendszerváltás körül történt gyalázatos dolgokat sorolnánk, ez a kisebb disznóságok közé tartozott. Az ország adósait remekül megosztották azzal, hogy aki tudta, kifizette a hátralék felét, a többi csóró megszívta. És mégsem mi jártunk a legrosszabbul, hanem az a több, mint egymillió, aki alól kihúzták a megélhetési lehetőséget. Akik összeomlottak lelkileg (és anyagilag is) a feleslegessé válás érzésébe, akik semmi másra nem voltak képesek, csak dolgozni, meg azok, akik valami kényszervállalkozásba kezdtek, de bebukták. Az emberek többsége nem volt képben, mi is történik velük meg az országgal. Megérdemlik? Biztos… csak éppen sok választásuk nem volt. A hatalomnak nekimenni nem lehetett akkoriban, de nem is volt érdemes, mert a kádár-rendszer nemcsak korlátozott, hanem lehetőséget is adott valamilyen emberi életre. Azt gondolom, ezt a rombolást már nem éli túl az ország. Az emberek fele elszegényítve, szellemileg leépítve…. orvos alig van, kiugrási lehetőség tanulással, munkával az ország nagyobbik felének nincs. A kiváltságosok mehetnek lakájnak orbánékhoz, a többi jó esetben legelheti az árvalányhajat – ha engedik neki. R.I.P. Magyarország.
    Béke porainkra.

  • Bendeguz!

    Tisztelet érte:

    „”A remenyt soha nem szabad feladni,meg ha az olvasok 99%-a csupan gyalazkodasokra kepes is.

    De meg az 1%-is, sot meg egyetlen egyen is a remeny lehetosege. S remelve tobben vannak ottan akik normalis letkorulmenyeket erdemelnenek.””

  • Rodeio!

    Hát ezért tetszik neked a szocializmus, mert a parazitáknak(élősködőknek) egy mennyország – csak jól kell tudni tudni dörgölőzni – jó elvtársakkal, jó helyeken kell barátkozni

    Pontosan ilyen a fasizmus is – uram-bátyám világ (orbán újra életre keltette)

    idézlek ó nagy „vörös-szellem”:

    „”Zsófi, én a szocializmusban hitelből hitelbe éltem, és mindent el tudtam érni és állandóan volt szabad tőkém amivel én tudtam működni! (ez megtakarítást jelent)””

    Pontosan erre akartunk kilyukadni.
    Csak kisül az igazság

    Mindenhez csak pofa és gyomor kell

  • A pontosság kedvéért:

    1. A lakáscélú kölcsönök kamatait, és törlesztő-részleteit a Magyar Köztársaság 1991. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló 1990. évi CIV. törvény 64-68.§-ai 1991.január 1. napjától emelték fel az addigiaknak a sokszorosára.

    2. Az Alkotmánybíróság a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatával utasította el 1797 inditványozónak az 1. pontban írt törvényhelyek alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmét.

    3. 1985-től 1992-ig az OTP vezérigazgatója dr. Tisza László volt. Csányi Sándort 1992-ben nevezték ki az OTP elnök-vezérigazgatójává.

  • Kővendég
    2019 július 12
    10:12 de.

    Félre-értés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy mindennek két oldala van.
    Bizony vittem már el néhány balhét e-miatt az életem során, tehát tisztában vagyok vele, hogy úgy általában sem egyszerű, mert normális társadalmi körülmények között is akadnak irigykedők, akik visszaélhetnek, és vissza is élnek a helyzettel.

    Sajnos való igaz, hogy amikor pont arról szól a fáma, hogy a hatalom kezd vissza-élni az ilyen szituációkkal – a honpolgár nyílt kitárulkozása – akkor bizony a helyzet már kezd attól is sötétebbé válni, amit itt próbálunk megfesteni.

    Viszont a fenti bejegyzésemben én inkább pontosan azokra a notóriusokra gondoltam, – mikor az álarc mögé rejtőzködőkről beszéltem, – akik valóban … hát hogy is fejezzem ki, szóval akik heccelnek, uszítanak, esetleg pont azért, hogy az arra való reagálást valamikor, valahol, valakik egyszer bizony fel is használhassák, ha a sors úgy hozná.

    Így nyilván mindenki maga tudja megítélni, hogy mennyire ártalmas lehet a kitárulkozása, tehát úgy általában tisztelem.

    Vannak akik nem adják fel az inkognitójukat, de mégis önmagukat adják. Az életüket nem rejtik véka alá – ugyan nem feltárva a személyazonosságukat, de mégis bemutatják az életüket, ezzel a személyiségükről valós fogalmat, valós képet festenek.

    Azokra utaltam, akik az ellenkezőjét teszik, kihasználva az inkognitót, imigyen hamis képet próbálnak magukról festeni, hiszen így könnyebb mocskolni mások személyét.

    Személyedet nyilván nem az utóbbiak között értettem.

  • Rodeo11
    2019 július 12
    11:55 de.

    Igen.

  • D.Bernstein
    2019 július 7
    5:25 du.

    látom, elbodásodtál. de azért tőled is azt kérem, mint amit Bodától: cáfold már meg, mi is benne a hazugság? nem kell nagy esszé, csak tételenként egy ellenállítás. nu, amice, mikor kezded?

  • Aczél Gábor
    2019 július 8
    5:24 du.

    Bernstein nem pénzért teszi,nincs az a pénz, amiért ilyesmire vetemedne, ő hithű fideszes, vallási meggyőződése vezérli!

  • Gabriel
    2019 július 12
    5:50 du.

    te nemcsak aljas, hanem hülye is vagy

  • gyuri10
    2019 július 12
    7:05 de.

    Jómultkorjában egészen mást mondtál itt az Ivrit nyelvvel kapcsoatban.
    Sokan fel is kapták rá a fejüket.Kár tagadni.

    De mindegy, utólag meglehet és meg is kell magyarázni hogy mit és miért mondtál AKKOR illetve hogy azok mit jelentenek a MOSTANI mondásaid tükrében.

    Hazudós betűvitéz vagy.

  • Ille István
    2019 július 13
    2:19 de.

    Bernstein nem bííír másképp gondolkozni !
    Agysejtjeit leköti a család, a főzés.
    Ezért aztán ide csak azokat írja amit főzés közben elles a mindig bekapcsolt állapotban lévő kb. nyolcvan „Nemzeti Média Holding”-os TV csatornákból.
    (Vagy minek nevezik a FIDESZ által lenyúlt létező összes magyar TV csatornát.)

  • Tüske Zsófia

    bendegúz: beraktam a legutolsó cikket a Hableány balesetéről, amely tartalmazza a tanúvallomásokat és a szakértői véleményeket.
    Ezek szerint nem olvasta el. Gondolom a magyarnyelv-tudása már egy cikk értelmezéséhez nem elegendő.
    Én ennél többet nem tudok tenni a tisztánlátása érdekében.
    Talán írnia kellene a magyar rendőrségi nyomozóhatóságnak, hogy a szakértőik kutyaütők, semmihez sem értenek, de maga, a polihisztor florida-alsóról majd megmondja a tutit.
    Hát, már láttam ilyet. A villámsújtott szerszámkészítő olvasóm a könyvtárban legalább csak érdeklődött az atomfizika iránt, nem gondolta azt, hogy szakértő.

  • gyuri10
    2019 július 12
    7:05 de.

    Gyuricicóka :
    Vettem a fáradságot és végig nyálaztam ezt a Rodeo barátod által szétbarmolt topicot, hogy mire írtad ezt az ivrit-nyelv izét.
    De nem találtam ezzel kapcsolatos beírást magamtól itt.
    Nekem egyébként harminckettedik rendű problémám hogy TE mit gondolsz vagy mit hazudsz, hiszed e ?

  • Tüske Zsófia

    Kővendég: pontosan ezt az Alkotmánybírósági határozatot illesztettem be ennek az űberokos floridai szagértőnknek, de láthatólag nem tud mit kezdeni még egy szimpla újságcikkel sem, nemhogy egy négy részből és két különvéleményből álló ABH-val.
    Nem vagyok meglepve, csak valahol végtelenül komikusnak gondolom, hogy alapfokú magyar nyelvtudás birtokában megpróbál itt szakértőt játszani a rendszerváltás utáni kaotikus gazdasági kérdésekben, persze ő tudja, hogy a 86-ban aláírt lakásvásárlási szerződésemben volt egy olyan pont, amit én nem olvastam el, de amire hivatkozva joga volt az állami pénzintézetnek egyoldalúan szerződést módosítani…. ennél még a munkahelyemen sűrűn előforduló önügyvédek is kezelhetőbbek voltak, akiket azért előbb-utóbb meg tudtam arról győzni, hogy a jogszabályok elolvasása még nem teszi őket képessé arra, hogy az ügyeiket a bíróság előtt érdemben képviselni tudják. Ez az ember olyan, mint Bukfenc volt a Csinnbum cirkuszban: MIN-DENT (jobban) TUD!

  • Tüske Zsófia

    „”És mégsem mi jártunk a legrosszabbul, hanem az a több, mint egymillió, aki alól kihúzták a megélhetési lehetőséget. Akik összeomlottak lelkileg (és anyagilag is) a feleslegessé válás érzésébe, akik semmi másra nem voltak képesek, csak dolgozni, meg azok, akik valami kényszervállalkozásba kezdtek, de bebukták.””

    A szomszédom, akivel egymást mellett építettük fel a házat – felvéve a „kölcsönt” – épp nyugdíjba-vonuló házaspár volt, egyszem fiatal lányukkal.
    BKV-sok voltak egész életükben – saccolható a nyugdíjuk nagysága. Majdnem mindent saját két-kezével épített. (gondolván egy békés öregségre, minden álma megvalósítására – a saját ház, néhány tyúkocskával az udvarban kapirgálva)

    Elvették tőle az álmot – a hölgy a stresszbe belebetegedett, hamarosan meghalt, nem sokkal utána az „öreg” öngyilkos lett. Előtte a házat eladta, a kölcsönt kiperkálta, a maradékot a lánya kezébe nyomta.

    Soha-soha azóta sem ismertem tőlük életvidámabb házaspárt. Mindezek előtt már legenda-számba ment az életkedvük. Meg az hogy bármikor készen álltak bárkinek segíteni bármiben amikor szükség volt rá. (ha két falat kenyerük volt, egyiket neked adták, a másikat az állatainak, mert azok ugye nem tudnak gondoskodni magukról

    * (P.S. megkönnyeztetett ez a pár sor hogy papírra vetettem)